52 BTS Se kedv, se póló

Suga POV

JungKook harmadszorra kérdezte már ugyanazt;
- Ugye folytatod?
Én meg akaratlanul az elfeküdt teste fölé kezdtem mászni. Felette voltam, de ami távolság köztünk volt fényéveknek tűnt. Mégis könnyen változna... Fordulhatna az érték, és a fényórákból miniméterek lehetnének. Viszont a kérdés köztünk lebeg; Miért is hajolnék rá?... Rendesebben mondva; Mi hajtana engem, hogy én rá hajtsak?
- Rosszul vagyok... Vacakul! Nem érted!? - hangzott hangja haragosan. - Itt vagyok előtted, mintha nem látnád, Suga... Yonggi!
"Hol marad a hyung megszólítás?..." - futott át az agyamon a felmerült kérdés, miközben a szószátyár aratta a szavakat. Tudnám milyen haszonból...
- Még az álmomban is ártasz nekem!
- Álljá' má' le!...
- Ha most hőgutát kapok, nem is érdekelne, Yonggi!? - hunyta le szemeit, mintha fájna neki valami. Száját szünet nélkül tartotta a toppon, és beszélt és beszélt, majd egy nagy friss levegő vétel után halkan szólt hozzám; - Szeretném, ha folytatnád.
A két tárva nyitva hagyott ajka közt suttogva szűrte ki a "kérlek" szépszót kéréséhez, az általa teremtett csöndben, mire... Megszántam őt. Térdemmel kegyesen beférkőztem lábai közé.
Jólelkűségem miatt hálásan fel is nyögött, de egy kicsit túl hangosan köszönte meg...
- Ennyire el akarod érni, hogy segítőkész legyek?
- Yonggi! - kapott két markával a vállaimra. - Akadályozd! Olyan jó hideg vagy... Gátold! - rángatott meg, mire direkt hozzányomódtam a kéj vágytól merev testrészéhez.
Váratlanul érte az érintés kínnal vagy élvezettel, nem tudom. Hátrarántotta a fejét, mintha nyakát akarná törni, és fuldokló lélegzetek közben elengedte a görcsösen szorított vállaimat.
- Mit gátoljak, kicsi maknae? - nevettem ki direkt a kínlódását.
- E-Elájulok! - nyögött fel ismét, erősen összezárt szemekkel. - Yonggi, nem fog maradni belőlem semmi, csak hamu. Por meg hamu!
- Úgy legalább nem fogsz dumálni! - szóltam rá, mire megremegett alattam. Talán kussba' maradt... Nem szólt. - JungKook... - néztem rá, és ahogy jobban fölé hajoltam, ô maga szorította combjai közé a térdemet. Erôsen tartotta magánál.
Hallottam, hogy a jólesően hangzó nyögése mögött hisztériásan nyomja el magát. Pár váratlanul leghiggadt lélegzet után láttam is rajta, hogy mennyire nyûgös. Végre a szemeit nyitotta ki, és nem a száját...
Két oldalán támaszkodó kezeimre pislogott, majd megfogta ôket. Nem tudtam, miért, de felemelte a fotel felületérôl... Automatikusan távolodtam is már el volna, hátráltam, mikor a csuklóimat tenyerébe simította és minden ujját rászorította.
- Mi a-- - akartam kérdezni már, mire az ellensúlyom segítségével nagy lendülettel felült, de engemet ezzel le is rántott. Mellkasommal érkeztem a zuhanásomat váró felmelegedett fotelbe.
Ahogy esésem közben szabaddá vált kezeim használatával reflexbôl hátamra fordultam, állon fejelt a gyerek, de fájdalmasan!
- Yonggi... - suttogta a nevem megint csak 'hyung' és tekintély nélkül, mire annyira szívesen kikáromkodnám az agyam, de inkább az államat fogom.
"Ugye nem törhetett el egy ilyen részeg miatt?..." Basszus! Ez az! Részeg! Lehet, hogy ivott valamit! Ah De várjunk. Nincs is alkohol szaga. Nem juthatott piához...
- Most... - változtatott eddigi hangján, és szerényen szólt hozzám. A sajgástól mi tagadás, bekönnyesedett a szemem, de ahogy rendesen adtam a figyelmemből JungKooknak, tisztán láttam ôt. A csípômön foglalt helyet... Széttett lábakkal térdelt oldalaimnál. - Mit kéne csinálnom? - kérdezte, és a nyakamba bújt. Fel szerettem volna alóla kelni, hasizmomat már feszítettem is, de... Egyik tenyerével rám tehénkedett, és mint egy rendes, több kilogrammos súly, saját magából hangyányit sem tartott. Kényelmesen volt, és gátlástalanul kezdett élvezkedni, meg-megemelve alsó felét.

- Fogd vissza magad! - sziszegtem lesütött szemekkel, de mivel nem hallgatott halk és nyugodt szavaimra, belekaptam a dús hajába, mire egyből egyenesbe vágta magát.
Nyűgösen vette a lélegzeteit, mintha direkt nyüszítéssel akarna kommunikálni, majd keresni kezdett valamit, mire kábultan hátra pillantott. Tolatásra utasította magát, a fotelen bátran feldörzsölve térdeit. Derekamtól már elég messze esett a hátsója... JungKook akár egy kopókutya, megtalálta a pontos, mondhatni ideális helyét a maga számára. Szólni akartam, hogy az az én nemes területem, hozzám tartozik, de még ha eb módján rámorogtam volna, akkor se figyelt volna. Felszabadultan nyögött fel, ahogy a súlyát ráhelyezte az érzékeny középpontomra.
- V-Valami... - pirult el lenézve, mire az arca látványától én is erősebb színbe válthattam át fehérségemet. - Bizserget?... Ez az érzés...
"Uramisten, JungKook! Elég! Nem teheted ezt velem!" - csaptam tenyeremet a szemeimhez. Nem akarok 'megdöglök, ha nem dugom meg' sorsra jutni. Nem szabad csupán a látványtól, és semmi normálisan megrendezett helyzet nélkül kihasználni a józantalanságát.
Ki kéne kúsznom alóla.
- Talán... - suttogta, és látszott az arcán, hogy bátortalanul gondolkodik, hogy mozogjon vagy sem. Ezt olvastam le én, de rájöttem, tévedtem. Más kérdés emésztette. Az adott lehetőségeit kereste; - Kaphatok többet is?...
...Belôlem? Tôlem? Mit akar?
Gondolatbeli kérdéseimre önállóan kezdte használni a segítségem, amit nem is ônszántamból adtam neki. Mindent megtett, hogy enyhítsen merevedésén, mire mozdulatai a reszkető hangját nyögésre bírták. Mégse törődött a rekedtségével, durvábban lökte hozzám magát. Pedig nem csak a hangja remegett már, hanem a lábai is.
Mit kéne tennem, hogy felébredjen? Vissza kéne jönnie a valóságba, és szembesülnie vele, hogy mégis mit művel... Magával és velem is.
- Nem vághatom fejbe... - néztem el sóhajtva, mire ô aprót nyögött, de teljes élvezetbe mártott hanggal. - Ohh, hogy pofozódnál már normálisba! - kértem az égtől, de ahelyett, hogy kezeimet összetettem volna imára készen, az eszem egy eszesebb ajánlattal látott el. - Beteg akarsz lenni... - néztem végig rajta, gondolva, "legyen". - Fagyj meg akkor! - szóltam és lerántottam róla a pólót. Megleptem ôt.
- Yonggi... Kedvet kaptál? - pislogott rám, mire képzeletben fejbelôttem magam.
Ahh Lehet, hogy elkéstem. A láztól már agyalágyult lett. Lehet, hogy már forr és bugyog az agyvíze.
- JungKook... - érintettem egyik tenyerem arcához, míg a másikba a pólóját fogtam. A bóbiskoló szemeibe szerettem volna nézni, de le volt hajtva a feje. A kézfejein pihentette a szempárjait, amik a ruhatakarta mellkasomon voltak, viszont ô most félmeztelen. - Egyre messzebb megyek miattad... - motyogtam, és meggondolatlanul simítottam le fedetlen testén. Még mindig tûz forró... - Ahhh mit csináljak veled? - sóhajtottam, már nem is tudom, hányadszorra. Szemeimet erôltetten levettem JungKook ingerlő látványáról, és a mozdulatlan kezemre néztem le, amiben a lerántott póló tartozkodott, esetleg gyürôdött ott közöttünk, a feszült légtérben.
"Talán enyhíteni tudnék mindent a hideg kezemmel..." - gondoltam, és markomban a pólóját átemeltem a kanapé mögé. - "Mi lenne, ha csak az ujjammal... Vagy ujjaimmal" - nyeltem nagyot az elképzelt stratégiára, ami hangzani jól hangzott, de még gyakorlatilag sose próbáltam. Csak nem lehet olyan komplikált csinálni.
Már tettem volna szabaddá a kezemet, engedtem volna el a pólót, de kikapták a kezembôl.

- Csak nem ledobni akartad?
- Jimin? - szólította meg JungKook először a töpszlit, akiről nem tudom mikor, és hogyan, de felettünk térdelt a fotel háttámláján.
- Igaz, szex közben való ruhadobálás fokozza a hangulatot, csak hogy nekem vigyáznom kell JungKookra. Úgy, hogy először muszáj megkérdeznem valamit - magyarázott a szemeimbe nézve, miközben a pólót JungKook fejére dobta. A konyha felé fordult, és nagy lélegzet vétellel kiabált; - SeokJin! Ha Suga hyung derékra vágja Kookiét, az rosszat tesz a betegségnek?
- Mirôl beszélsz? - hangzott vissza azonnal a felelet.
- "Mirôl"? A kanapéról! Itt vagyok rajta, elôttem pedig Suga hyung JungKookon, azaz fordítva...
- Fogd már be! - sziszegtem, és zavaromba meg se tudtam mozdulni.
- Meleg van, Yonggi!
- Te is hallgass! Pszt! Nézd már meg milyen helyzetbe kevertél!
- Milyenbe? - nézett körül, mire leesett fejéről a pólója, és inbolyongva sikerült lemásznia rólam. A konyha felé fordult ahonnan Jin hyung közeledett.
Most könyörülj rajtam, Mindenható! Vegyék észre, hogy nem nekem áll a cövek a nadrágomban, hanem a maknaenak. JungKook a ludas, mert én ugyan nem élvezkedek semmin.
- Ugye nem a maknae nevét és valamiféle szexuális kontaktust hallottam egy mondatban?...
De szépen tetted össze a kérdést, Jin hyung... Ideges vagy?...
- Hallod, hyung, akarjak rosszat neked? - ugrott Jimin mellém a fülembe súgva a kérdését. Nagyon mosolygott, én pedig hirtelen nem is tudtam, mit akar pontosan.
- JungKook, nem vagy se pólóban, se az ágyban... - dorgálta Jin hyung a maknaet, és hála, velem nem is törődött.
- Nah, pedig szórakozni akartam!... - motyogta Jimin, mire Jin hyung odahívta ôt magához. Seperc alatt megbeszéltek valamit és JungKookot a beleegyezése nélkül már hurcolták is el. Aztán Jimin hirtelen visszajött, és megragadta a karom;
- Gyere, gyere! - rángatott el, egészen JungKook szoba ajtajáig. - Ide, amíg meg nem gyógyul, nem mehetsz be!
- Tévedni se szoktam betévedni hozzá...
- Akkor is, ki van zárva, ô meg bezárva - mutatta.
Értem... Bezárták a szobájába, mint kiskirálylányt a toronyba. Jó. Tovább megyek; Még sárkány is őrzi ôt.
- Jimin, tűzet okádni nem akarsz? - kérdeztem, mire láttam, hülyének nézett. - Csak úgy elképzeltem...
- Most meg mi bajod? Fura képzeletbeli képeid vannak. Komolyan meg akartad dugni a maknaenkat?
- Én...
- Nem túl talpraesett még? Ha normálisan akarsz vele a kimerültségig basz-- - harapta el az illetlen szót direkt. - Azaz ahhoz, hogy ki tudjátok sajátítani egymást, tanulj meg irányítani!
- Mi va'? - nevettem. - Azt mondod, nem vagyok jó aktív félnek?
- Hát... Őszintén... Hozzám képest - nyújtotta ki a nyelvét csufolodva velem. Egyáltalán mikortól figyelt minket a kanapénál?... - Ha történetesen én tepernélek le, akkor nem tudnál semmit se tenni. Különben is, láttam, JungKook volt felül!

- Azért basszus, mert rohadtul lázas az a gyerek, és nem is tudja, mit csinál! Ô akar lefeküdni velem!
- Ha ez igaz, akkor nem is kell ôt itt őrizgetnem.
- Hát tőlem aztán nem kell védened! Én alattam egy haja szála se fog görbülni - tettem fel tiszta kezeim, és húztam el a csíkot egyenletesen lépkedve. Kicsit úgy, mintha mi sem történt volna, holott esély a felejtésre... Nulla.


Másnap reggel... Olyan kényelmetlenül éreztem magam, mintha nem is a saját ágyamban lennék, pedig ott voltam, és a takaróm is rajtam, csak eléggé lecsúszva, azaz oldalra csúszva... Nem tudtam megmozdulni. Hívatlan vendégem volt. JungKook feküdt mellettem.