27-Block-B Itt a piros, hol a piros

A hideg hajnal után, MinHyuk fésületlen haja szerte ágazott, amiért P.O foteljében töltötte az éjszakát. Nem, nem ô volt a száz éves kis tv antennát helyettesítô újmódi kütyü; MinHyuk nem új állást vagy életcélt keresett, igazából akaratán s tudtán kívül került oda, csak annyit tudott meg, hogy a kocsiból, ahol elaludt JaeHyo hozta fel. Legalább is Taeilék ezt mondták neki. Ezekben a fáradt perceiben pedig P.O szobájából kikászálódva kereste a saját szobáját a nem túl fényes délelőttben, igaz, tekintete a földet nézte, a folyosó padlóját, mégis így teszegette egymás után mezítelen lábait.
Hamar útjába is került az a személy, akit látni akart, vagy legalább is tudtában lenni, hogy itthon van, a környékén.
- JaeHyo... - szólította meg normális mély hangjával, amelynek egyetlen egy hanglejtésből sem lehetett kihorgászni a hangulatát. Sőt, mintha nem lenne hangulata, így hangulattalanul is beszél. - Köszönöm, hogy este felhoztál - jelentéktelen módon mondta. Oly annyira semmilyenen s minden mentesen jött ki, hogy egy érzelmekből táplálkozó plafonpók ott hullott volna le a két fiú közt kínkeserves éhínségében meghalva.


P.O POV

Itt ülök, mint egy balek tülök, és balszerencsémre épp egyre mélyebbre-mélyebbre süllyedek, sőt fuldoklok a nyomás ellen küzdve JaeHyo bonyolultságaiban. El lehet hinni nekem, itten akkora az ellenerő, hogy akár ki lehetne alakítani egy új fizikai törvényt, egyenletet, sőt még egy egyedülálló mértékegységet is. Igen, itt ilyen mértékű kutatómunka zajlik. Legalább is az én számomra, hisz mindennél jobban szeretném kitalálni, hogy mi is munkálkodik JaeHyo fejében.
De... Bármennyi nap is teljen el... Nem haladok előrébb.
JaeHyo nem szól MinHyukhoz, helyette levegőnek nézi, de ez még most sem megszokható. Főleg nekem, akit JaeHyo bevont ebbe a "játékba".
Most is a szobámba fogadtam őt vendégként, mint más napokon;
- Ez az új terv, rendben?
Fura, jelentéktelen tervekkel ötlettel, de egyik sem volt még úgy életben, ahogy el volt tervezve. Mégis azt állítja, hogy ő bizony halad; Jobban halad, mint ahogy várta.
De mi?
Hova halad?
Nem értem.
Szerintem...
- JaeHyo... Én... Szerintem nem teszel jót MinHyukkal. Egyszerűen megterheled ezzel a játékkal, hogy nem szólsz hozzá. Az a célod, hogy őrületbe kergesd?
- Elég őrült ő a maga módján - kúszott az arcára egy mosoly, mely még az árnyékán is ott árnyalódott. - Az itt a te problémád, hogy nem látod, de nem is tudod, miket csinál a kis MinHyuk esténként. Kacagnom kell, amiért olyan álszentnek hiszed, hogy már sajnálod - vigyorgott, majd levitt hangsúllyal felelt az előbbi kérdésemre: - A célom más.
" 'Más' ? Jó... De pontosan mi az? " - kérdezném, ha még nem tettem volna már annyiszor, ahány fénnyel bíró hatalmas gömböcske golyókázik egymással a naprendszerükben. Egyszer sem kaptam még választ! Csak annyit tudok biztosan, hogy:
- Túl sokat akarsz JaeHyo hyung... - jegyeztem meg csak úgy félszegen, mire ő:
- Már pedig amit akarok az be is fog teljesülni, főleg ennek a játéknak a végén, ami csak akkor tud minél hamarabb elérkezni, ha te önzetlen öleb módon tovább segítesz, csak most még inkább megkötöm a feladatodat. Nem utasítod vissza, ugye bár?
Nem válaszoltam, csak hagytam, hogy elmondja az új kitalációját.
- Szóval MinHyukot beszéltetnem kell rólad? Hogy te legyél a téma?
- Igen, ügyes kutyi! Felfogtad! - dörzsölte meg a fejem... S én meg már képzeltem is el, hogy nézhet ez ki gyakorlatban, itt a Dormban, MinHyukkal...
- Elfogyott a tea.
~ Mi van JaeHyoval?
- Elveszett a távirányító.
~ Mi van JaeHyoval?
- Eltűnt az ablak a keretből.
~ Mi van JaeHyoval?
Ez nem jó!!! A képzeletem egészének a hátterében ott van Taeil hyung is! S a gonosz szempillantása rajtam! Jaaaj!
"Mi van!? JaeHyo rajongója lettél, vagy mi?"
Sírva fogok fakadni, ha ezt kell csinálnom! Taeil hyung...
Gondalotammal a valóságban festettem ördögöt a falra. A szoba ajtót a legnagyobb precizitással rúgták be. Egy ismeretlen idegen azt hinné, épp az ellenerők hadserege érkezett meg adoptálni az embert a sötét oldalra, de én tudom, már jól tudom, hogy ez egyenlő egy kis düh szorozva Taeil hyung plusz egy lábbal való cipő nélküli rúgás. Csak egy lábbal, nem kettővel.
Így jött be ő, mi pedig csak néztünk.
- Ez most muszáj volt? - kérdezte az eddigi beszélgető partnerem.
- És neked muszáj JiHoon hátán élősködnöd!? - vágott bele egyből a közepébe. - Komolyan, hősnek kell tettetnem magam... JaeHyo!... - remegett meg a levegő, ahogy Taeil hyung szemeibe néztem, míg ő az ellenfelére. - Kopj le!... Menjél össze! Szívódj fel! Szublimáljál el szépen a francba! - halmozta költőien JaeHyo hyunggal farkasszemet nézve, miközben megragadta kézfejem csuklóját kicsi mégis nagyon szoros markjával s felállított maga mellé, de folyamatosan tartva a JaeHyoval folytatott konfliktus színvonalát.
- Ne légy ilyen Taeil. A végén kiábrándulok belőled.
- Hát neked tényleg kéne egy papír a fogyatékosságodról... Inkább ténykednél MinHyuk közelébe, mint hogy itt rontsd a levegőt!
- Ne marj belém így... Épp elég a mardosás a bajaimtól.
- Igazán? S mégis mi a bajod a bajoddal?
- ...Értem a értelmiségi szintedet. Jó, hogy nem azt kérdezed, "Hogy hívják a nevedet?"...
- Szóval így állunk. Rendben van! Akkor legyen az az értelmesebb, aki megérti a következőt: JiHoon hozzám tartozik!
Hmm? HUH!? Én... Nem... Nem... Én nem vagyok értelmes; Nem tudom, milyen értelembe gondolta Taeil hyung azt, amit mondott, de... Már magától a szavak hallatától... Elpirultam.


B-Bomb POV

Már megint mi folyik ebbe a bolondok házában?
- Bocsi, most öntöttem ki a tejet - sajnálkozott Kyung, miközben próbált mindent meg nem történne tenni, de a tej tényleg ott folyt a konyhapultról a ház padlójára.
Mindenesetre én nem erre gondoltam, hanem P.O fura jó kedvére és a folyton bíborvörösbe öltözött orcáira. Már harmadik napja látom őt így és ezzel a jelenséggel együtt azt is, hogy JaeHyo hiába piszkálja mostanság őt, nincs reakció. (P.O a fellegekben van.) Ez egy igazán nagy változás, hiszen ezelőtt állandóan csak boldogították egymást. Hol nyilvánosan, hol rejtőzködve beszélgettek órákat.
Nem mintha figyeltem volna JaeHyo lépéseit csak... csak... T-Természetesen erre is van megfelelő s realisztikus magyarázat khm... Igen, van. Van. Biztosan van... Aaaaaaish az a tetű! Mindaz, ami napról-napra uralkodik bennem az nem más, mint a kényelmetlenség és a tudat, hogy egyre furább a viselkedésem JaeHyo közelében. S érzem, hogy nem tudok magamon változtatni. Az egyetlen, amin változtatni tudnék az a szituáció, ami most körülvesz engem. Így nincs más hátra, mint előre; megnyerni JaeHyo játékát.
Elérni, hogy hozzám kényszerüljön szólni.

Ma egy ajándékkal jöttem haza. Az egyik szalonban voltam, így egyértelműen onnan hoztam egy új kollekciókkal teli ajándékdobozt. Piros csomagolású s fehér szalaggal körbefont kisdoboz; ezt b*sztam oda az asztalra JaeHyo elé, mikor egyedül találtam őt.
- Ez ajándék. Az olyan ferdepöcsök, mint te csak oda vannak az ajándékokért - ...talán mást kellett volna mondanom(?) - Na!... Mi van? Se egy "köszi", se semmi!?... - figyeltem az arcát, s szemei meglepetten bámultak az ajándékra. Az egész képe olyan volt, amiért megérte pénzt költenem. Hirtelen úgy éreztem, hogy egy hatossal léptem a cél felé, de... nekem nem az ô érzéseit, hanem a száját kéne megmozgatnom...
Aghhh!!!
Rossz dolog jutott az eszembe! Nagyon rossz! Ha most lehajolnék és egy hirtelen lendülettel tennék valamit a szájával az talán érne valamit, de hova gondolok én!?
A francba!
- JaeHyo, te... - morogtam és kemény ökölbe szorultak a kezeim. - Tudod, te akkora egy köcsög vagy! - esett ki belőlem igazán gördülékeny hangsúllyal, majd ahogy lent tartottam idegességgel elnehezült fejem; JaeHyo felállt. Felemelkedett a székéről, én pedig követtem őt szemeimmel. Most, ebben a pillanatban... Olyan magasnak látszott. Olyan előkelőnek. Irigyelhető önérzettel húzta ki magát. S körülöttem hirtelen megszűnt létezni mindenestül a világ. Az egyetlen, ami előttem volt az az ő sejtelemes nézete egyenesen le, a szemeimbe.
Elakadt a lélegzetem. Nem áramlott a levegő. Elromlottam.