70 BTS Csuda szép szeretet

Jin POV

Egyszer volt, hol nem volt egy reggel, ami egy ártatlan éjt váltott fel. S én nyugalomban öleltem magamhoz a visszatért önbizalmam, ha már Jimint nem tudtam. A mai programját betartva ő már el is sietett a busani barátaihoz, míg én... a hétvége miatt itthon maradt szülök elől... konkrétan bujkáltam... "Szégyenletes lennék?..." - suttogtam magamban teljesen ok nélkül, mintha azt akarnám, hogy nem csak mások, de még én se halljak meg semmit se magamból, miközben a fürdő felé settenkedek. Akármi lesz, akármi történjen, megtalálom a kádat! Semmi sem állí--
- Szeretnél fürdeni menni, Lelkem? - hátam mögül érkezett a hang Jimin anyukájától, mire én majdnem a plafonig ugrottam. Azonnal megfordultam, és próbáltam nem ijedt képet vágni, de nehéz volt. - Csak törölközőt hoztam, nem kell félned tőlem. Ejnye, ejnye a vendég csak érezze itthon magát. Otthon is ilyen arccal jársz-kelsz? - adta át a törölközőt. - Mosolyt kérek! - vigyorgott rám, aztán ahogy elhaladt mellettem, rácsapott a fenekemre... A váratlan közvetlenségbe belepirultam, de el is mosolyodtam.

A fürdőszobába beérve kiszögezhettem, hogy megtaláltam a kis függöny takarta kádat. Azon nyomban neki is vetkőztem, s óriási örömmel töltött el, hogy a tusoló fejet a kezembe tarthattam. Csupa kellemmel árasztott el a fürdővíz mellett.
- Hmmm Meg kéne emberelnem magam... - mélyültem el mosdás közben. - Hiszen ők Jimin szülei... Biztosan sok mindent szeretnének mondani... mesélni, mutatni, ahogy szokás; kis kori képeket, emléktárgyakat, meg ilyesmik... Legalábbis gondolom - lapozgattam a fejemben azokból a képekből, amiket romantikus filmekben láttam, és főszereplői helyére kettőnket képzeltem oda; Hogy én ülök az asztalnál, az anyuka nekem veszi elő a fotóalbumot, és Jimin az, aki minden feltárult titkán csak pirul szégyenében. A-Aranyos... - Ahhh Ez után ki kéne mennem Jimin szüleihez, de... Inkább Jiminnel akarok lenni. Meddig kéne még ő rá várnom? - sóhajtoztam, miközben már felállva öblögettem le magamról az illatos tusfürdőt, s engedtem le a vizet. Míg játékosságból a talpammal minden habot elterelgettem a lefolyó felé. Csúszós...  "Vajon mi lenne, ha elcsúsznék? Mi lenne, ha az esésemre Jimin hirtelen megjelenne? Csuda lenne..." pislogtam a vízcseppekkel teli díszített testemről lefelé a lábfejemre, ami csak úgy ide-oda csúszkált a kád alján.
"Vicces."
Ennyit gondoltam, s már csúsztam is el.
Nem szántszándékkal csináltam, egyszerűen megingott a lábam. Hátraestem, mire beleültem a kádba felcsapott lábakkal az elhúzott függöny felé. Hála az égnek, semmi baja nem esett a függönynek, sem a kádnak s sem nekem. Viszont ezt csak én tudtam. A feneklésem miatt zajt csaptam, s már nyitottak is be, nekem meg a vérem fagyott le.
"Legyen Jimin!"
- Minden ren--!? - rántotta el a függönyt Jimin apukája, én pedig ott terpeszkedtem ádámkosztümben... Mindenem a szeme előtt volt. - Ammm Jól vagy? - kérdezte, mire az ijedtségben kikerekedett szemeimmel pislogni sem tudtam rá... Egyszerűen remegő kézzel kaptam a függöny után, amit ő elhúzott, s valami fura hanggal és dadogó szavakkal adtam tudtára, hogy "Minden rendben, elmehet" csak hát ez valahogy "Iii endb.... IIii endb..." hangzást kapott.

Jimin POV

Annyi ismerőssel szerettem volna még találkozni ma, dehát holnap is van nap. Most már inkább SeokJint szeretném látni. Őt... Méghozzá nagyon.
Hazaérve mentem is egyből a szobámba, s ahogy benyitottam őt keresgélve néztem körül. Hirtelen nem találtam, de ahogy beléptem, az ajtót magam után be is zárva, lehajoltam... Jin az íróasztalom alatt kuporgott... Homloka a felhúzott térdein, egyik vállán egy törülköző, másikon egy másik, az alsó része pedig egy naggyal befedve. Furcsa volt... Rögtön odakúsztam hozzá, s ahogy meghallotta, hogy a nevét suttogom, kinyúlt előre s megfogta a csuklom;
- Látott, látott - hajtogatta...
- Na mi történt? Megláttak téged a fiókomba rejtett csokik s elfutottak? - próbáltam felemelni a fejecskéjét.
- Apukád! Látott!
- És? Beszéltetek? Vagy csak "láttátok" egymást? - kérdeztem humoros hanglejtéssel, hiszen annyira értelmetlen volt...
- Apud látott! Meztelenül látott! - kapta fel a tekintetét, hogy egyenesen a szemembe tudjon nézni és felvilágosítani. - Rám nyitott a fürdőben!
- Mi? Csak nem belökték ôt? Itt járt J-Hope és V!?
- Miért viccelődsz? - konyultak le az ajkai nagy ívben, dehát...
- Ez nem nagy dolog, Hercegnő...
- Nagy vagy sem, én nem akartaaaaam - rázta a fejét, én pedig közelebb hajoltam hozzá. Belecsíptem abba a piroskás orcájába. Aranyos volt. Nagyon. Tetszett. Komolyan... Már nem tudtam hova menekülni szerelmem elöl... A határaimra terel. Nem tudom már hova tenni magam... Jobb, ha Jint teszem helyre, méghozzá az ágyra. Azonnal.
Ahogy kikúsztam az íróasztal alól, őt is húztam ki fele. Mintha felkaptam volna illatos testét egyből a pihe-puha párnák közé fektettem. Véletlen egybeesést színlelve lerántottam róla a törölközőket. Lehúztam a vállairól "puszta véletlenségből", csak hogy a nyakába bújhassak s nedves ajkakkal érjek meztelen bőréhez. De semmi feszegetéssel vagy ingerléssel nem fenyegettem a megfeszülni vágyó idegeimet. Nem mertem. Jint csak megérintettem. Finoman. Előkelően. Hogy mindketten a leghatásosabb módon nyugodjunk le.
Mosolyogva feküdtem Jin oldalára, s átölelve őt lábaim az övével kulcsolódtak össze. Kicsit túlságosan is hozzá nyomultam... Mert érezte... ami jelen pillanatban övön alul zajlik...
- Hihetetlen, hogy ennyire kemény vagy.
- Hihetetlen? - kuncogtam. - Pedig garantálom, hogy mindjárt el fogod hinni - pirultam el egy kicsit és szégyentelenül kacsintottam felé. Rávettem magam a feltápászkodásra, hiszen muszáj volt már megszabadulnom a ruházatomtól, az egész mindenségtől, hisz kezd elviselhetetlen forróvá válni a helyzet. Már az alsómban is szűkös a hely...
A vetkőztetésemnek munkálatai során a térdeimen nehezedtem, aminek eredménye képen eltenyereltem Jin meztelen teste felett, végezetül pedig... valami... furcsa, hideg rázás szerű érzés vette át a testem majorának irányítását.
Ruhátlanul vagyunk... s így oly szabad a tettek mezeje... Ez a furcsa; Nem érzek gátlásokat.
"Ahhh ez túl képzeletbeli" - gondoltam, ahogy a tekintetem fölemelkedett s körülnézett. - "Jinnel? Itt?"
- Ahhh ez kényeztetés!? - vigyorodtam el, s lendülettel engedtem el a súlyomat, Jinre ránehezedve s akarattal hozzá dörzsölődve. - Itthon vagyok. Méghozzá veled - nyúltam hátra, tarkójához, s szelíden néztünk egymás szemeiben. - Szeretkezzünk! Most annyira boldog vagyok.
- Jimin...
- Kérlek, Hercegnô. Kérlek-kérlek! Kérlek szépen.
- Nem illik kéregetni... - suttogta, s lábait felhúzva térdeit behajlította, s éreztem, ahogy elgyengíti végtagjait.
- Akkor csak úgy szerezzem meg? - férkőztem szépen a nekem szánt helyre, a vádlai alá befűzve az enyéimet, mire szelíden s alázatosan meg is emelte csípőét. - Tegnap úgy is kimondtuk már az igent. El kéne hálni a nász éjszakát, nem gondolod?
Nem válaszolt, csak nyugodtan fogadta a homlokára szánt csókomat, majd szememet behunyva illesztettem magam bele.
- Jó... - nyögtem, hisz nem lehetett megállni, hogy ne tegyem. Még egy semmiből keletkezett izzadság csepp is lecsúszott az arcom szélén egészen az államig, s onnan csöppent le Jin kulcscsontjára, miközben folyamatosan könnyed lökésekkel enyhítettem a kéjt.
- Tudod... - köszörültem meg a torkom, s még ha vészes esélye is van, hogy ráharapok a nyelvemre, akkor is elmondom Jinnek, amit akarok: - Minden helyen, ahol eddig velem voltál itt, Busanban, a pályaudvar, az onnan haza vezető út, a játszótér és itt a szobám. Ezek a helyek most már nem csak a kicsi gyermekkoromra fognak emlékeztetni, hanem arra is, hogy ide elhoztalak. Elhoztalak s együtt voltunk. Legszívesebben minden emlékképemhez hozzá csatolnálak, annyira szeretlek - kapkodtam a levegőmért és jobban beljebb nyomtam magam. - Ezért is... Olyan... Jó. Jó érzés most, hogy a saját gyerekkori szobámba vagyok, de... nem az van, amit eddig megszoktam. Nem magamnak verem ki, hanem itt vagy velem... nekem...
- Öszintén, nem vagy romantikus... - vágta rá, majd szájára csapta kezét. - De... a sajátos módján... aranyos.
- Te is!! - affektáltam, s egész kényeskedően hozzá dörgölődtem.

Miközben mozgok teste meg-megremeg... Ezzel csak még világosabbá teszi számomra, hogy milyen kis visszahúzódó hangulatában van; ebben a pillanatban megrémülne akár egy lépés dobbanásától, vagy ugyan így egy kintről érkező suttogástól, a kilincsek nyikorgását pedig nem is említve. S ezt az énét nem csak ő birtokolja, hanem én is magamévá teszem most. Megállíthatatlan vagyok. Élvezem. Jin annyira szorít, hogy nem tudom visszatartani magam; Muszáj elrobbannom. El fogok...
- Aigo... Szólni akartam előtte... - lihegtem, miközben éreztem, hogy az eddig felgyülemlett élvezetem nedve most mind Jinbe árad. Ő pedig állhatatosan állja. - Sajnálom, ha túl gyors voltam... Pihenj - mondtam, s kihúztam magam, feszültségében dobogó szervemet, mire Jin feljebb húzta a térdeit.
- Ne aggódj értem. Meg vagyok - mondta, s szavaiban azt éreztem, mintha nagyra tartaná magát, amiért ennyire hozzám van már szokva, rám van hangolva. Olyan tagadhatatlanul egyek vagyunk. Bármit csinálok ő már fel van készülve, mert ismer. Hát nem egy tünemény?
Angyalian mosolyogtam rám, miközben lejjebb hajolva az érzékeny pontjait kezdtem ajkaimmal meglátogatni. Hasánál, annak széleinél, medencéjénél, annak minden szegleténél, s összezárt felhúzott lábait is kívánva, kezemmel nyúltam hozzá s bontottam szét őket egymástól, az egyiket szépen a paplanig le is hajtva. Jin nyögött egyet, majd én sem hagyhattam magamban, mikor végre hozzáértem a selymes combjának legbelsőbb részéhez. Ráhajoltam és orral, szájjal, nyelvvel kényeztettem. Nem hittem, hogy bármi is rávenne a különleges élvezkedésem félbehagyására, de... Ahogy oldalra fordítottam a fejem, a szemeim megakadtak valamin;
- Jin - szóltam, majd még inkább kinyíltak a szemeim. -  Amit látok, az...
- N-N-- - kezdett el dadogni, miután törzsét megemelve észre vette, hogy testének mely szegletére tévedt el a tekintetem. - Ne nézd! - zárta, illetve csapta össze a lábait.
- D-De az mi!? Az komolyan k-kifolyik belőled!? - mutattam az előbbi előttem elterült látvány irányába, ahol Jin fenekének általam elhagyott egyetlen lyukából zavartalanul árad felszínre a még belőlem lövellt anyag.
- Aigoo Olyan zavarba ejtő, hogy láttad!... S még nem is tudod, mi az... Mégis mit gondoltál, hol maradna meg bennem? Elpárolog vagy lebontom!?... Olyan buta vagy! M-Minden egyes elélvezésed után ez történik. B-Belölem folyik ki...
- Mutasd!
- Még mit nem! - pirult el, szemei pedig enyhén könnybe lábadtak. - E-Ez kellő képen hozzám tartozik. Ez velem történik. Mégha van is közöd hozzá, ezt akkor is meg akarom tartani magamnak... - simította le tenyerét középpontjáig. - Meg... E-Eddig még észre sem vetted, ezért most nem bámulhatod csak úgy!
- Légyszi! - csókolgattam térdeit, meg sem hallva, amiket előbb mondott.
- Miért? Miért kell neked azon is legelészni?
- Valamiért tetszik. Nagyon. Tetszik- engedtem el egy nyálfonalat, hogy kijöjjön a szám szélén, megmutatva ezzel Jinnek, mégis milyen hatást váltott ki belőlem az előbbi röpke pillantás a látványosságára.
- Perverz... - mondta, de mégis megengedte, hogy térdénél fogva lehajtsam egyik lábát, akár egy vékonyka képes könyvek leggyönyörködtetőbb lapját. S azt is önzetlenül engedte, hogy visszafeküdjek combjára, miközben... nézem; Nézem, ahogy a fehér nedv önállóan, a legkisebb erőltetés nélkül is kicsordogál, s az általa érintett egész járatot beteríti, egyre lejjebb s lejjebb folyva, a gravitáció törvényének értelmet adva, s ráolvadva a szintén fehér lepedőre. Nem. Esze ágába sincs abbamaradni. Ezúttal túl sokat engedtem Jinbe, s így visszalátni elég... különleges, fura... Hercegnő hogy éli meg ezt minden egyes szex után?
Kérdeztem gondolatban, miközben finoman előre nyúlva belenyúltam a már rendesen kifolyt sűrű nedvbe, kicsit elkenve azt a bőrön.
- Milyen? Milyen érzés?
- Először meg másodszor fura érzés, de mostanra már csak lehűlt nedvesség... De nem illethetem a kellemes jelzővel... Olyan tisztátlan...
- Mindig bemocskollak, mi? - vigyorogtam el. - Ez tetszik. Ez jól hangzik. Tetszik - sóhajtottam még egyszer. - Nagyon tetszik - halkultam egyre lejjebb és kényszerítést éreztem magamhoz nyúlni. Nem bírom ki. Lecsúsztattam ujjaim az újból kemény merevedésre készülő szervemre, s enyhe marokba fogtam. Megugrottam. Egyre jobban bizsereg a testem, és feszülnek az izmaim, a vállaim... Nehéz vagyok, mégis ugrálni akarok... S amit csinálok az csak az állkapcsaim szoros összeszorítása és az előttem feltárt, szemlélni való látképen való élvezkedés csillogó szemekkel.
"Vissza akarom dugni!" - kiáltott egy éles hang a fejemben, és egyet értettem vele. Siklani akarok be. Egyszerűen beledörzsölődni a hideg nedvembe, s azzal együtt az ő meleg testébe.
- Akarom! - nyögtem kicsit túl hangosan, miközben szinte beleharaptam Jin hercegnőm combjába. Elemelkedni onnan nagy feladat volt. Mentális erőből tápászkodtam fel a kéj gránátokkal elintézett idegeim romjaiból.
Hercegnőm fülébe suttogtam pár buja, mégis érzéki szót, hogy készüljön fel, újra ugyanolyan mélyen fog magába érezni.  S már vágtam is be magam a sikamlós célba. Behunytunk a szemünket s mind az, amit tettünk, az megfeszült s mozdulatlan izmokkal való büntetendő magas fokú sóvárgás, amit végül én nyírtam ki; vadul mozogni kezdtem, s miattam Jin is, s miattunk pedig az ágy. Nem kíméltem semmit. Ahova leragadt a szemem Jinen, azt már csókoltam is bizsergő ajkaimmal. Élvezkedtem.
- Jimin! - szólított meg igazán kemény s jelentős hangsúllyal. Mit ne mondjak... Megijesztett. Egyből lelassítottam, és csak időközökkénti lökésekkel tettem eleget a megduzzadt férfiasságomnak. De az eszem most nem a farkamra, hanem Jinre fordította a figyelmét. - Féltékeny vagyok - jelentette ki. - Nem tudom, hogy mondjam neked, de rám komolyan pusztulást fog hozni a féltékenység!
- Kire vagy féltékeny? - pislogtam szemeibe nézve, miközben egy nyálfonállal voltam ajkaim keresztül összekötve a mellbimbójával.
- A testemre.
- Huh?
- Hát nem veszed észre? Egész végig csak a testemen csúszkálgatod az ajkaidat. Én, az ajkaimra egyszer se kaptam. Ezen a Napon egy csókban sem részesültem.
- Valóban? - hajoltam föléje, ezzel pedig komoly jelentőséggel bíró mértékben döftem be magam Jin mélységébe. Szerelmem szájának gyümölcseit néztem, amik ma még elvileg érintetlenül fénylenek.
- Haragszom...
- Haragudj, ha akarsz. Ezek után úgyis megszűnünk létezni egy darabig... - ragadtam meg ajkait az ajkaimmal, és mintha édesség került volna az ízlelésemért felelős szervem közelébe, meg akartam őt enni. Állkapcsaim megállíthatatlanul mozogtak, majd a nyelvem is dominánskodni akart, s ha már a nyelvem vadul, akkor a testemnek szintén elengedhetetlen életfeltétel. Muszáj. Nagy betűkkel s hangsúlyosan. Így élhetünk.
- Jimin - nyögött a hozzám tartozó egyetlen Hercegnőm, s a pára felhőkben megtartott melegség között kérlelő szavai elértek hozzám. - Még! Még egy kicsit! - karolta át a tarkómat kéjsorvágóan.
- Egy kicsit? Dehogy! Annyit, amennyit az erőnk kétszerese elbír - hatoltam beljebb s még beljebb. A cél az az ő csúcs pontjának az elérése. Az ő kielégítése. - Ne aggódj. Teljes mértékben gondoskodom a mi csuda szép szeretetünkről.


Jin POV

Leírhatatlanul fáradtan ébredtem a reggel. S Jimin csakugyan nem volt mellettem. Ma is a barátjaival lesz.
Gondoltam. Majd hasamon fekve kicsit feltápászkodtam, mire a párnámon egy odaragasztott cetlit találtam. A váratlansága miatt elpirultam, majd jobban szemügyre vettem. Egy üzenet Jimintől: "Imádlak, Szerelmem. Éhezem és vágyom rád. Kérlek maradj a szobában, amíg nem jövök."
Elcsuklott a hangom, ahogy magamban felolvastam az üzenetet, és felismertem az odarajzolt nyolcas billiárd golyót. Éreztem, ahogy virító pirosan égnek a fülem tövei... Ahhh Hisz ez csuda aranyos! Ilyen cetliket akarok!

69 BTS Csendkirály

Jimin POV

Nem félek attól, hogy tiszteletlennek kell lennem, képes vagyok szembe fordulni is szeretett édesanyámmal, ha kell. Kötelességemnek érzem. Jin elég értékes ahhoz, hogy küzdjek érte. Addig akarom őt az enyémnek hívni, ameddig az idő engedi. Birtokolni fogom, amíg az összes ketyegős óra el nem olvad a világ végével érkező láva folyamban.
Ezzel a szentimentalizmussal álltam szüleim elé. Édesanyám a sarokban lévő díszasztalon támaszkodott, édesapám pedig vitt neki egy pohár vizet, majd a hátát kezdte simogatni.
Beszélni kezdtem. Mondhatni, szónokoltam, mire anyám végre valahára felém fordult, de egyből le is intett, miközben a másik kezével a szeme közti részt szorította.
- Nem... Ez nekem váratlan volt... - vette át a szót. - Apád mondta, hogy románcod van, mire már kezdtem is élni a gondolattal, hogy találtál egy aranyos s gondoskodó lányt... Teljesen elképzeltem! Nem gondoltam, hogy más a helyzet. Ne érts félre... Nem vagyok a kapcsolatod ellen...
- Értem - ejtettem ki a szót résnyire nyitott s megkönnyebbült ajkakkal. - De akkor miért ijesztettél így ránk?
- Én rátok? Ti rám! Belépek, és mit látok? A fiam le akarja teperni a haverját, miközben van egy barátnője. Egyből szólni akartam apádnak, hogy mikre nem nevelt! Össze lettem zavarodva...
- De... Mikor bejöttél, Jint csak megöleltem - pirult a fülem széle, hisz igazból, amit akartam az...
- Aha, bizonyára... Tudod kisfiam, látni lehetett rajtad, mit szándékozol tenni...
Remek, itt nem csak Jin, de szinte körülöttem mindenki tud a fejemből olvasni...
- Mindenesetre örülök, hogy kiderültek nekem is a dolgok - tette hozzá, mire én:
- Ha szeretnél belemerülni az életembe, hoztam pár gay pornót.
- Magatokat vetted fel?
- Nem - válaszoltam apámnak. - Még indulás előtt töltöttem le, hátha kell nektek.
- Jajj hát nagyon kedves tőled, Porontyom, de köszönöm szépen, megleszek anélkül is.
- Biztos?
- Esküszöm - tette szívére kezét. - Annyi bőven elég, amennyit most tudok. Csókhercegnek és Hercegnőnek nevezni egymást... Ez igazán aranyos.
- Igazából azt hittem, hogy Apu már elmondta neked, sőt mindenkinek, s mire megjövök, addigra az egész család tudja.
- Nem - szólalt meg Édesapám. - Nem mondtam el a részleteket se anyádnak, se az öcsédnek. Tudod, ez nem olyan dolog... Hogyis mondjam... A világban, amelyben élünk, legalábbis ebben az országban, ez nem dicsekedésre méltó... Sőt...
- Ne feszegesd... Megértem - erőltettem egy vigyort.
- Én úgy érzem, minden rendben van - folytatta sajátosan. - Mivel mondtad, hogy a domináns fél az te vagy, ezért ezzel a tudattal magam részéről meg is vagyok elégedve. Igen... Ez a véleményem...

Azt hiszem ez kellett. Valami ilyesmi. "Áldás" szerű dolog. Igen: Innentől végre érezni lehetett körülöttünk a tiszta, ízlelni való levegőt. Jó volt lélegezni.
Most már oda kéne mennem az ajtóhoz, befordulni a sarkon, Jinhez, és a felhúzott lábai elé leguggolni hozzá. Hagynom kéne, hogy rám támaszkodjon teljes mivoltjával, miközben életet lehellek belé az ajkain keresztül, pont úgy ahogyan szereti. Meg akarom fogni a kezét, a karomba venni a testét... Ugye megtehetném?
Gondolkodtam egyetlen egy kulcseszmével, aminek az egészét Jin töltötte be, de mikor kikukucskáltam az ajtó mögé, kedvesemnek nyoma sem volt. Pedig biztos vagyok benne, hogy itt volt...
A folyosó helyett a szobámban találtam rá. Az ágyon pihent a teste, hason fekve, és a támla felé emelve fejét nyomkodta a telefonját.
 - Visszatértem - suttogtam, de ő nem reagált. - Te tudtad, igaz, hogy anyum tudatlan!? - érdeklődtem, de ô nem fordult felém. - Nem volt beavatva a kapcsolatunkba, s te ezt érezted. Ilyen képességekkel mehetnél cirkuszba is. Amúgy most már nincs semmi nyomasztó dolog körülöttünk. Jó helyen vagy. Hidd el! Higgy nekem!
Furcsa. Semmi. Mintha nem is hallana engem, pedig nincs fejhallgatója. Vajon milyen mizéria száguldozhat a fejében? Valami súlyos? Még a hangját is elvette... Nem szól egy szót se.
Leültem melléje, az ágyra, s hozzá akartam érni, hogy "Mi a gond? Mi bánt? Itt vagyok neked. S ami a legfőbb, hogy te is itt vagy nekem. Itt... Itt, ahol kölyök fejjel végleg nem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan hercegnő fog az ágyamon feküdni, mint te. El se tudom mondani, hogy ez a gondolat a jelenlegi eszemmel, mennyire és mennyire tetszik. Sokáig akarom ezt érezni! Nagyon sokáig! Veled."
Ahogy ott ücsörögtem a lábainál bámészkodásba kezdtem, és az íróasztal mellett, a tankönyvekkel teli könyves polc aljában észre vettem az üresen heverő iskolatáskámat, amit már réges-régen bevágtam oda. A látványával elfogott a hiány érzett... Nem, nem az iskola, nem is a iskola társaim, hanem hiányzott valami a táskáról! Hát persze... Elvesztettem... Még mindig hiányolom.
- Jin... Van egy mesém - szóltam hozzája, miközben a táskámat bámultam. - Mikor gimnazista lettem, kaptam szülinapomra egy plüsst, ami egy billiárd golyó volt, a feketét, amin a nyolcas van. Nem kértem. Nem is gondoltam ilyesfélére, mint ajándék. S amikor először megláttam nem is érdekelt, nem is éreztem semmit. De aztán később valahogy megtetszett. Megtetszett és használni szerettem, így hát felakasztottam az iskolatáskámra, sőt minden más táskámra, mindig arra, amivel kimozdultam otthonról, mert azt akartam, hogy velem legyen, hisz az enyém. Rengeteg éven át velem volt,  mindaddig, amíg egy tavaszi napon, hazafelé tartva a sötétedésben, a buszon egy középkorú férfi rám nem szólt, hogy leesett valami a táskámról. Felvette nekem, s én megköszöntem, de amikor oda adta, kérdeztem, hol van róla a plüss, mert a kezemben csak a lánca volt. Azt nem látta, mondta, és elkezdte velem együtt keresni, de nem volt a buszon. "Megéri visszamennem érte!" mondtam és már szálltam is le futtában, hogy az ellenkező irányba újból megtegyem azt az utam, amit a plüssömmel együtt esetlegesen megtehettem. Háromszor végig jártam mindent, az egész gyalogos utamat. Futottam oda s vissza, négy kézláb járkáltam a parkoló kocsiknál, felhúztam magam kerítésekre, belenéztem az összes kukába...  s minden járókelőt megkérdeztem... de semmi nem volt. Semmi jele nem volt, hogy létezett, csak a lánca és a fejemben a képe.

"Vissza akarom kapni! Vissza akarom akasztani a helyére! Az az enyém! Hogy veszthettem el?" szomorkodtam magamban, miközben nem tudtam a fejemben ismétlődő kérdésre a választ. Hát ennyire gyorsan el lehet veszíteni valami olyat, amit nagyon-nagyon szeretünk? Nem tudtam elhinni. Reménykedni kezdtem hát, annak ellenére is, hogy lement a Nap. Leültem az utca szegélyre, és nagy papírokat vettem elő. Feltűnő színű filccel, nagy betűkkel írni kezdtem rá: "WANTED! WANTED! Elveszett! PLÜSS GOLYÓ Jellegzetes: fekete nyolcas billiárd golyó. Ha megtalálja -> hívja:" és oda másoltam a telefonszámomat a megformázott nagy betűk alá, és az ide-oda írt sok "FONTOS!" felszólítás közé. Tizennégy másolatot csináltam, miközben már a telefonommal kellett világítanom és a feltámadt szél miatt, az eddig megírtakon rajta kellett ülnöm. Előhorgászva a táskámból a zsebpénzem elfutottam celluxt venni. Ollóra nem volt szükségem. Elindultam a pislákoló köz világítás alatt, és minden feltűnő helyen, meg mindegyik buszmegállóban nyomott hagytam magam után. A hatalmas szél csípte az arcom és el akarta lopni a elkészített plakátjaimat, de nem hagytam; Küzdöttem a természet ellen és a celluxszal minden irányból rátekertem az oszlopokra a papírjaimat. Bárhova néztem, már ott volt a kézírásom. De ennél is többet akarva, a bokor kutyák segítségét is kisajátítottam; azokat is körbecelluxoztam. "Muszáj, hogy visszakerüljön hozzám!" gondoltam, mikor már véglegesen felszálltam a hazatartó buszomra, de a gondolataimra csak még több jött, rengeteg zúdult rám egyszerre, mire a fájdalommal együtt hangosan felsóhajtottam és lefutottam a buszról. Visszatérve a terepre, ahol elveszhetett a szeretett plüssöm, megint csak letelepedtem fenekemre, de most nem A4-es lapokra írtam a kétségbeesett szövegem, hanem kis fecnikre. Képes voltam vagy százat írni belőlük... Nem érdekelt, hogy hány óra van már, megérte időt szakítanom rá, hogy ezeket az üzeneteket minden elérhető postaládába bedobhassam. Gondosan meg is tettem. De hiába volt a törekvésem, a plüssöm nem lett meg - vittem le a hangsúlyt. - Újat, ami ugyan olyan pedig nem akartam - tettem hozzá a mesémhez, aztán Jin felé fordultam. Vártam, hogy szóljon valamit... De azt csak várhattam. - Nagyon megvagy a csönddel, ch... Ugye legalább figyeltél!? - támaszkodtam fel négy kézlábra s szépen az ő elterült teste fölé másztam. - Küzdöttem a plüssömért, mert az enyém volt és szerettem - hajlítottam be karjaim, mire ajkaimmal Jin füléhez értem. Visszafogott suttogással folytattam: - Tudd meg, hogy képes lennék az elmesélteknél még több mindenre, ha téged veszítenélek el... - simítottam orcám az arcához, s ahogy a gyönyör apró érzésétől megremegtem, kileheltem a lelkem: - Te túl sokat érsz... Rád muszáj szemem-fényeként vigyáznom.

Este lett. Este volt. Éjjel jött. S hiába szólt és énekeltem egész idáig Bumkey My Everything számát, nem hatott. You're my home, my joy, my life, my every... thing.
Felső nélkül fekszem a hátamon és ásítozva élvezem az érezhető szerelemmel teli levegőt. Viszont Jin rendesen felöltözve a mellkasomon fekszik, s fejét ólomként nehezíti rám... Simogatom őt, finoman, szépen, háta minden négyzetméterét, de nem alszik. Nem alszik, de nem is szól semmit. Fejét élesen egy irányba fordítja. Az arcát sem látom.
- Jin... Becsuktad a kis kaput? Semmi mikk, makk, mukk? Hercegnôbôl hirtelen csendkirály akarsz lenni? - kérdeztem, s mivel nem méltóztat választ adni az ôfelsége, Csendkirály, ezért tovább bámultam felfelé s karjaim tovább ölelték és kényeztették SeokJint. A szobámban egyre kevesebb fény verődött vissza. Nincsenek bevilágító lámpák, ami azt jelenti, hogy a szembe lévő házban is már alszanak, sőt, szinte már mindenki, csak mi nem. "Aiyyya Jin!..." Vettem nagy levegőt, és az azutáni csendben valamilyen fura hang ütötte meg a fülem. Aggodalmamban finoman rákérdeztem:
- Sírsz?
- Nem.
- Akkor jó...
- Nem érzem jól magam.
- Mi a baj?
- Nem kéne itt lennem.
Három egész mondattal elvesztette a Csendkirály rangját. Nincs. Huss, eltűnt. Hercegnőm visszatért. Legalább is azt hittem... De hogy csak azért se legyenek helyesek a feltételezéseim Jin fogta magát, és szemét megdörzsölgetve fölemelkedett rólam, majd az ágyról is. Egy szempillantás se kellett, s a lábai már eredtek is ki az ajtón...
Nem tudtam, hova lesz az út, csak tudtam, hogy muszáj utána mennem. Csipkedtem is magam póló nélkül... Felvettük a cipőnket, és egy percig sem várakoztattuk tovább a ránk váró kellemes és meleg esti levegőt. Ahogy a kapu bezárult mögöttünk, Jin egyből a játszótér felé kanyarodott. Követtem, mire a kis kavicsokon lépkedve Csendkirály tekintélyű Hercegnőm némán zajt csapott a hinták láncaival, ahogy ujjaival megérintette ôket.
- Jin, elárulod, miért jöttünk ki?... Nem hiszem, hogy csak egyedül akartál. Jól tudtad, hogy követni foglak - lépkedtem az árnyékában, amit a játszótér körülötti világítás a talpam alá vetett. - Nah, Jin! Aigo! Így viselkedsz a szerelmeddel?
- Miért szeretsz? - vágta rá azonnal az én szerény kis kérdésemre az ô súlyos két szavát, amit nem szeretek együtt hallani. "Ohh folyton ez a 'miért'..." néztem rá durcásan, miközben ô lelógó fejjel ráült a csúszda végére. Tisztán láttam, hogy valami nagyon nincs rendben itt, Jin maga alatt van, de talán, ha megpróbálok válszolni a kérdésére, akkor jobb kedve lesz.
- Konkrétan miért? - húztam elő magamból egy kis kuncogó hangot a hangulatért, és Jin előtt hátrafont kezekkel elkezdtem dülöngélni. - Először is nagyon kedves és szép vagy. Őszintén a testedet is imádom, olyan már, mintha hozzám tartozna - nem tudtam megfogalmazni a feleletet, csak daráltam a betűket, s hiába volt minden felsorolt jelző s tulajdonság pozitív, igazából úgy éreztem, hogy ezekkel nem mondok semmit. Nincs olyan szó és nincs annyi szó, amivel ki tudnám fejezni magam. Túlságosan szeretem őt.
- Tudod, én is férfiből vagyok... - szakított félbe engem egy elég fura hangsúllyal, amire nem lehetett nem felfigyelni. Egyből le is fagytam és mindenemmel Őrá összpontosítottam:
- Mire akarsz célozni? - húztam össze a szemöldököm. Sejtettem, hogy a probléma forrása az azonos neműség, de...  Tényleg ennyire zavarja? Csak a szüleim előtt vállaljuk fel... Kit vagy mit szégyell? Mi a baj? - Mond ki, Hercegnő! Mire gondolsz? Segíts kérlek, mert nem értem.
- Amirôl édesapáddal beszéltettek; a dominanciáról. Passzív és aktív fél, mintha csupán csak ez számítana egy olyan kapcsolatban, mint a miénk... és az a baj, hogy nem csak a szüleid, de a csapattársaink is így gondolkodnak felölünk... Egy apró, mégis más irányú lépés a részemről, s már máris nem ugyanolyan napfényes a helyzet, mint amilyennek lehet hinni. Érted miről beszélek? Gondolj bele! Hogy reagálnál és reagálnának a többiek bele értve a szüleidet is, ha kedvem támadna dominánsnak lenni? Édesapádék egyből másképp fogadnának. Miaz hogy... Ha felcserélődnek a szerepek, akkor ôk is váltanának a hozzáállásukban, mégpedig azonnal! Érted mi itt a bibi, ugye? Ezt érzem most. Amit elmondok. Tudod, az is elég lenne a kapcsolatunk megváltoztatásához, ha makaccsá vagy engedetlennél válnék... Mi lesz akkor? Ha egyszerűen ellent fogok neked állni?
- Lázadni fogsz? - kérdeztem röhögésbe törve.
- Nem viccelek! - szólt rám mérgesen. - Bár elképzelni nem tudom, de tegyük fel! Mi lesz akkor?
- Kíváncsian várom!
- Jimin... - nézett fel rám végre valahára. Így nyugodtabb vagyok. De még mennyivel nyugodtabb. Nincs más az arcomon, csak egy kellemes szerelemmel teli mosoly.
- SeokJin, ne érdekeljenek mások! Amit megmutatsz magadból, azt csak nekem mutasd! S ha tényleg makaccsá válsz... lehetséges, hogy.... mégjobban beléd szeretek - guggoltam le hozzá.
- Nem lehet örökké szeretni...
- De vonzódni igen. Rosszban és jóban mellette maradni, hiszen... amm... Hogy is szokták az oltárnál mondani?
- Milyen oltárnál!?... - nézett el zavarba ejtve. A kérdése ellenére jól tudta mirôl beszélek.
- Mond ki azt a boldogító igent, SeokJin - emeltem arcára tenyerem, mire visszapislogott rám. - Te is mellettem szeretnél maradni, mint ahogy én is melletted, igaz?
- Igen. Szeretnék - suttogta a szemeimbe nézve, mire a képének a gyönyörűségét, a belőle áradó kicsapongó csillogást és szépséget még közelebb akartam magamhoz érezni. Rendesen érezni. Cselekedni. Megtenni. Megborzongani. Élvezni. Szabadon megcsókolni.
- Igen - leheltem melegen, mire megkönnyebbült kedvesem segítségével egy mélyebbnél is mélyebb érintést mélyíthettem el.