02 MadNickname

Jota POV

- Miért késtél ennyit, JongHwashii?
- Nem volt valami kipihent éjjelem...
Mivel egészen reggelig egy strapa bíró fiú felett küszködtem, s annyira nem tetszett a sipítozó hangja, hogy jaj... Meg a testének felépítése is távol állt Moosétól. Ahhh Miért van csak egyetlen egy darab Moosból?
Így kezdtem a napomat. Döglődtem az irodában, de mikor már jött volna a szünet, még azelőtt kikandikált a tekintetem az ablakon. A parkolóban mintha szórakoznának a MadTownba illő polgárok. "Oh! Ez Moos! Ez ô! - szökkentem az égnek gondolatban, s lankadatlanul tartottam rajta szemeim. - Valahova el kell mennie?"
- Miért parkolt mindenki más másféleképp, mint ahogy én parkoltam!? - tette állához kezét, mire háta mögött megjelent egy még tanuló ingben lévô fiatal:
- Mert mindenki más úgy nézz ki, rendesen tud parkolni.
Moos beszállt a kocsiba, és a tanuló úgy látszott, szó nélkül készen állt kinavigálni ôt az autók sûrûjébôl.
- Tartsd egyenesen a kormányt!
- Túl sötét van itt a kocsiban, nem hallak! Mutogass! Úgy állj, hogy lássalak! - kiabált hátra. - Nem látlak! Nézz a tükörbe! Ha látsz engem, én is látlak!
- Ahhh ezek a mindennapi dolgok...
"Basszus... Olyan kis főnök mindig... Aranyos. Aranyos, hogy ilyen reménytelen!" - könyököltem ki az ablakon.
- Hé! Ne menj neki! Hé! Mondom ne menj neki! Hallod; ÁLLJ! - elôzôtt meg nagy nehezen egy csúnya kocsi zúzódást. - Megértem, hogy mindenkinek más a szórakozása, de hogy neked ez legyen minden egyes alkalommal... - rázta a fejét.
"Valami nem tetszik itt nekem... Ez a tanuló nem úgy beszél Moossal, mint egy átlagos kis tanonc. Mi lehet az oka?..." - agyaltam s hunyorgó szemekkel figyeltem, ahogy végül a tanonc ül be Moos helyére, s ô áll ki a fôútra. Az én egyetlenem meg csak fut a kocsija után, ahhh... Ôrült...
- Na! Te nem jöhetsz velem! - tessékelte ki a kocsiból tanoncát. - Fél óra se, s visszajövök - mondta a fiúnak, aki ott állt az úton egészen addig, míg az autó el nem tűnt a horizontjáról...

Magas, vékony alkat, szúrósnak tűnő alapból fekete, ámbár beszínezett, két oldalt felnyírt haj, stílust sugalló fültágító, sunyin mosolygó szemek lapos orra s aprócska, telt ajkai felett a szüntelen komolyságot tükröző arcán... Ejj de nem tetszik, hogy nem képes a puszta arcán egyértelmű érzelmeket kifejezni... Moos ellentéte. 

- Úgy érzem, muszáj megtudnom, hogy - figyeltem ôt, mire hirtelen ide nézett, a második emelet irányába, teljes pontossággal az én szempárjaimba... - ki vagy te.


A folyosóról jöttem vissza egy cappuccinoval a kezemben. Feletessem, LeeGeon sziporkázó kedvét már a fordulónál észlelni lehetett. Nevetgélő mosoly foglalt helyet mindig barátságos arcán. Valakivel beszélgetett. Valaki szórakoztatta...
Ahogy fáradt lépéseimmel közeledtem, azonnal észrevett engem, majd kicsit zavart arckifejezéssel gyorsan el is állt az iroda bejáratából, amit bólintással köszöntem meg, de ahogy felhajtottam fejem, észrevettem beszélgető partnere kilétét. Moos tanonca dőlt a szembelévő ajtófélfának!
Nem zavartattam magam miatta, legalábbis amíg elhaladtam mellette, majd mint a szélvész, oda suhantam a szinte csak egy lépésre lévô szkennerhez, s nem szép dolog, de hallgatózni kezdtem.
LeeGeon épp jó ízűen nevetett, de az újonc próbálta lecsitítani;
- Pszt! Hallod! Ne nevess! - próbált kommunikálni suttogva. - Ezt csak is azért árultam el neked, mert úgy gondoltam, nem baj, ha tudod. Mert hát mióta is vagyunk legjobb barátok?
- Jó' van, jó' van, de... de... - kacagott tovább a felettesem. - Beosztottak téged az okiratok szerkesztéséhez, s erre te feleszmélsz, hogy--
- Ya, LeeGeon!
- Nyugi, Juhyeon, senkinek sem fogom elmondani, hogy közben dalszöveg íráson jár az eszed - mondta ki direkt hangosan.
"Szóval legjobb barátok, hmm..." - diagnosztizáltam a párbeszédet lankadatlan agyi kapacitással. Ennyire még soha se figyeltem az irodában, mint most.
- Amúgy így mellékesen, nehéz SangBae polgármester keze alatt meglenni?
"Ahhh ez a kérdés... Bár én válaszolnék. Bár én tapasztalhattam volna meg!" - hajtottam le fejem.
Mikor én voltam tanonc, Mooshoz akkor más lett beosztva, (egy másik tanuló, HeoJun.) Amikor ezt megtudtam, hogy nem én lettem az a szerencsés, egy világ dőlt össze bennem, ami máig nem tudott visszaépülni, hiába kaptam LeeGeont, a mindenki által kedvelt felettest, aki tényleg kifogástalanul kedves s törödô velem, sôt sokszor szórakoztat is, mikor látja, hogy rossz hangulatomban vagyok, de... Magától érthetôdô, hogy mind ez nem kárpótolhat az én sajátos helyzetemben. Sóhaj.
- Gondolom több munkád van, mint maga, SangBae polgármesternek! Közben te csak dalszövegeket írnál hahahha
- Haha... Nem vagy vicces, viszont Moos az...
- Moos? - kaptam fel a fejem s kérdeztem majdnem vissza LeeGeonnal együtt...
"De... "Moos"!? Azt mondta "Moos"? Jól hallottam!? Mi alapján hívja Moost a becenevén!?" - tenyereimet rátapasztottam az asztalra, s gondolatban már papírokat gyûrdöstem. - "Nem lesz ez így jó! Azt hiszem kezdek kikészülni ettôl az ismeretlen Juhyeon alaktól. Mit tartogat még a tarsolyában? Mivel kínozhat még, miközben a falat kaparom?" - kérdeztem, de mégsem akarom megtudni az engem aggasztani képes választ...
Ekkor sietős léptek visszhangoztak a folyosón;
- Juhyeon!? Juhyeon, merre vagy!?
- Hm? - nézett ki a keresett személy maga mögé. Én pedig karót nyelve eszméltem fel, hogy a közeledô hang nem másé, mint--
- Miért nem vagy az irodámban? Nem a helyeden kéne lenned, Juhyeon!? - állt be a két félfa közé csipôre tett kezekkel az én szívem-lelkem egyetlen kívánsága. Ahh lehetséges lenne, hogy a kollégium óta most látom ôt először szemmagasságban?... Ohh hogy mennyire tetszik, amiért szembetünôen alacsonyabb, mint a férfiak többsége! Még a Juhyeon kölyökre is fel kell néznie, nem hogy LeeGeonra. De édes... Nem változott semmit, azzal az érthetetlen képével, amit most is vág, hogy miért nem halad az elvárt munka, levesz a lábamról. - Juhyeon! Nem akarom megkérdőjelezni a tudásod határait, de az okiratok hitelesítése nem fog magától aláíródni!
- De te aranyos vagy, s elnézed nekem, nem de, Moosy? - nyújtotta ki nyelvét.
Nekem pedig az állam esett le.
"Mi a fasz? Mi ez? Moos és ez a süsü fejű kölyök?"
Nem bírtam;

- Hé! Te ott! Mégis mi ez a viselkedés! Miért érzed magad többnek, mint egy átlagos tanuló!? Milyen kapcsolatban vagy Moossal!? Válaszolj! Miért használod a Moos nevet? Miért viselkedsz ilyen nyíltan vele? Miért mosolyogsz úgy rá!!!? Ô az enyém!
Nem bírtam magammal, igen, de mégse szóltam semmit. Túl nagy felhajtást csapnék, s elég rossz szelet csapna körülöttem az ok, ami miatt kiakadok.