55 BTS Hódoló + Uralkodó ~Huu

Megint csak egyedül kellett ébrednie, de feküdnie is, ami még inkább segített a borult gondolatoknak belekapaszkodni Jiminbe.
Igaz, a nap folyamán, a kiskoncerten a lelkes fanok látványa méregtelenítette, mégis maradt benne bántó gondolat.
- Válaszolj, Hercegnô! - ugrott fel a fotelrôl, mikor látta Jint telefonnal a kezében ráérősen elsétálni. Már egy ideje otthon voltak, és esti tájat mutattak az ablakok. - Miért nem... Amm... Hogyhogy Hoseokékkal aludtál megint?
Többet szeretett volna kérdezni, de talán kezdésnek ezzel is érdeklődhet. Gondolta.
Szerelme elé állt, lelógatott fejjel, miközben Jin egyenesen kihúzta magát, ahogy elnézegetett a másikon. Eltette telefonját, és az a zamatos tiszta illata mellett érzôdôtt, hogy más az aurája.
- TaeHyung tanácsolt egy okosat - kezdett feleletbe, de Jimin felkapta a fejét;
- Hé! Gondold át csak! - kuncogott. - TaeHyung nevét és az okos szót így egy mondatba tenni!? - hunyorgott szerelmére, de rajta látszott, hogy amit mondott, azt direkt és megfontoltan mondta. - Komolyan, Hercegnô?
- Egyszerűen, ha mérges vagyok rád, nem kell mást tennem, csak kerülgetni téged. Aztán, ha elfog a hiányod, akkor már nem is leszek mérges.
- S miért lennél mérges rám?... Most.
SeokJin sóhajtott;
- Tegnap... Csak úgy játszadoztál... - csóválta fejét. Muszáj panaszkodnia? Elôzô nap már kiöntötte a lelkét TaeHyungnak Hoseok társaságában. - Elmesélted a négy falközti titkot a t-telefonba is... S a többiek rajtunk, főleg rajtam képzel-- ehhh...
- Anélkül is jártatják rajtad az eszüket...
- Most olyan rossz érzés... - túrta fel a haját gondterhelt mosollyal, s ahogy lehunyta egy pillanatra szemeit, hallott valamit falhoz csapódni.
- De hiszen jobban vagyok - hangzott a koppanás után szelíden JungKook hangja.
Épp, hogy bejött a két másik lélek a hallba, Suga indulatosan szorította maga és a fal közé a maknaet. Kezei az előtte lévő pólójában kapaszkodtak, míg tekintete távolság tartóan helyzekedett szembe a lázas kölyökkel, akinek mostanra már hőemelkedése sincs, de a rapper egyáltalán nem akar hinni a lázmérônek. Főleg miután úgy ébresztették fel ôt, hogy szeretne-e játszani előjátékot.
- Szinonimákat se tudsz mondani a szexre, ne szórakozz...
JungKook nem szólt semmit. Bizalmasan nézett továbbra is Suga szemeibe. Közben Jimin és Jin elnémulva figyelte a két megjelentet, mire azok is kiszúrták őket idővel, de foglalkozni, nem foglalkoztak velük.
Suga sóhajtott;
- Miért én? Más nem jó? Jiminnel nem szeretnél lefeküdni?
- Mi? Nem értettem. Valami hülye kérdés csengett a fülemben.
- Jiminnel miért nem!?
- Hamarabb próbálnám NamJoon hyunggal. Ne akard rám tukmálni a rosszminôségû árut.
- Igények...
- Jin, sértegetnek engem!... Méghozzá a maknae! - árulkodott gyermek hangsúllyal Jimin, Sugaék felé mutatva, de a szólított nem hallotta meg ôt.
SeokJin szemfülesen állt szemben JungKookékkal, és szinte le volt sokkolva; Mit csinálnak a csapat legfiatalabb tagjával?...
- Megint párosodás folyik? - jött be hívatlanul a leader.
- Ne viccelődj, NamJoon, inkább vidd magaddal JungKookot egy orgazmus erejéig! Vagy még azelőtt hagyd abba vele a hancúrt, hadd tudja, mi a legkínzóbb!
- Majd, ha leitatsz, Hyung - ellenkezett vicces hangsúllyal, de Suga nem tartotta jó poénnak, inkább ránehezedett elméjére a mondat.
Más irányt vetett ki saját célja számára;
- Oké... - suttogta magának válaszolva ezzel. - Akkor nem is tartanátok gondnak, ha JungKook alattam kötne ki?...
- Álljatok le! - lépett SeokJin. - Mit képzeltek, komolyan!? Nem azért vagyunk a dormban, hogy kihasználjunk ilyen idióta és haszontalan dolgokat...
- Élvezetért! Nemi életért! Nem haszontalan - vette fel a küzdelmet Suga, mégis pokerarccal.
- I-Idolok vagyunk! Dolgozunk!
- Jin hyung... Te mondod, azaz prédikálsz te, aki minden éjjel a csapattársa alatt nyáladzik!?
- Hé! Stop!
- Hogy is van ez? - kérdezett még közvetlenül is rá, meg nem hallva a leader szájából elhangzó 'Stop'ot.
SeokJin még Suga előbbi mondatát se volt képes érthetővé varázsolni magának. Talán csak egy kicsit; Most egymás magánéletébe szóltak bele. Méghozzá konkrét vélemény nélkül, mert az csak a háttérben kimondatlanul lappang.
Ezt gondolta, hisz nem volt tudatában Suga céljával.
- Jin?...
- Jin hyung, rendben va--
RapMon befejezetlen kérdésére a sápadt arcú Visual magát felébresztve dobbantott, hogy kellő lökettel érje el a szobák részlegét minél hamarabb.
Jimin utána futott;
- Gyere, Szerelmem, lenyugtatlak - ragadta csuklón, és ajtaját nyitotta Hercegnôjének.

Falnak döntötte széles vállait, és szomorkásan engedett útat szavainak;
- Látod, a tegnapi miatt ilyen könnyen tépik össze a rangom...
- Én majd vigyázok rád!
- Jimin... - tekintetében nem egy hôslovag tükröződött vissza ebben a pillanatban. Inkább mély levegőt vett, és az ajtó irányába nézett, az elôbbi, kinti eseményre mélyen belegondolva; - ... Mit akartak JungKookkal?
A kérdezett hirtelen megremegett, majd inkább szerelme aggódó arcára figyelt, és hallgatta tovább a beszédet;
- Nem vagyok hülye. Látom, sajnos mi folyik itt. Te is tisztában vagy vele.
Jimin ismét megremegett, és nadrágja anyagába kapott észrevétlenül. Még mindig némán hallgatott.
- A srácok rólunk vesznek példát.
- Huh? - megkönnyebülése nevetéssel társult. - Mi?... Ilyen... Zavar?
- Be kell fejeznünk a példa mutatást. Rosszat teszünk. A végén még pácban leszünk... Félek! - nézett le a padlóra. Érezte, hogy Jimin a helyzethez vele ellentétben pozitívan áll hozzá. Még kényelmesen nevet is. A fiatalabbnak rendben van, de számára többet kéne biztosítani az 'everything is okay' szituációhoz. - Ne aludjunk együtt. Rendben lenne, ha csak néha töltenénk közösen az éjszakát...
- A "néha" helyett 'nagyon-nagyon ritkán'-t értettem - Jimin hirtelenjében előcsempészett komor hangsúlya figyelemre hívta fel a Hercegnôt. - Mitha azt hinnéd, hogy elengedlek - rázta meg a fejét makacsul. - Ha most próbálnál kimenni, akkor is az utadba állok - tette szét karjait, el is takarva az ajtót maguk mellett.
- Jimin... Most a csapatot kell figyelembe venni. Reméltem, hogy megérted, de mindegy - lépet oldalra, hogy kikerülje, mégse tudott előrébb haladni. Jimin karja nem engedte, hogy az ajtó kilincséhez érjen.
- Hercegnô... - nézett fel az idősebbikre hihetetlenül kérlelő szemekkel.
- Próbáld megérteni...
- Nem!
Mint egy kiskutya vakkantása, olyan hangzást keltett.
- Ha így viselkedsz, azzal nem mész semmire. 
- De!
- Nem-nem - rázta fejét Jin, s Jimin dús hajkoronájának tetejére tette tenyerét, aki el volt foglalva, hogy miképp durcáskodjon;
- Le akarsz váltani egy takaróra? Mi ez már?
- Hát jó... Akkor legyél rám egy kicsit mérges, ahogy én is rád, aztán--
- Nem megyek bele TaeHyung ostoba törvényei és elveibe!... Főleg így nem... Komolyan a többiek miatt vagy mérges rám!? - kapott a levegôért. - Miért foglalkozol velük? Csak velem kéne törődnöd.
- Csak veled, mint a domináns felemmel, igaz? - nézett el, és mélyen elhallgatott. Jimin nem válaszolt. Apjával való beszélgetés utolsó mondatai jutottak eszébe. - Ha úgy is én vagyok az, aki a behodolt szerepet kapta, bármit csinálhatsz velem. Így van megírva a fejedben, mi? Látom - vett hangosan egy hosszas lélegzetet, s megremegve összezárt fogai közt kipréselte a felcserélt levegôt. Lenyúlt nadrág övéhez, mire egy szellős gondolattal és két kézzel rezzenéstelenül oldozta ki. A cipzár lehúzásának hangjára Jimin egy pillantással bolintotta le a fejét. Még nem tudott mit szólni, csak figyelt, ahogy párja ujjai mögött fedetlenné válik a csak általa érinthető selymes bôr. Felizgatta a látvány, ahogy a gyümölcs húsa ráérő lassúsággal válik el a héjától. Látványos fokozatotsággal Jin karcsú és nôket megszégyenítő lábszárai elbúcsúztak a ruhától, miközben igazi férfihoz méltó mérete higgadtan tartozkodott boxerében.
Ahogy a nadrág két szárából kilépett, Hercegnô kézbe s kezelésbe vette a ruhadarabot; Összehajtotta. Gondosan összehajtotta, és el merte dobni, hogy a ruhásszekrény tetejére érkezzen.
- Na? - szólalt meg, és feszes combján felsimított a körvonala útján a csípőéig, hogy határozottan álljon csípôretett kézzel a helyzetben. Pólóját szánt szándékkal gyűrte fel az előbbi mozdulattal, így tenyere közvetlenül a bőréhez simult.
- Jin... - Jimin elkábultan érintette ujjait ajkaihoz, ahogy közelebb lépett. Feltérképezte a látványt, ô akarta tovább vetkőztetni szerelmét, és végig tapintani minden domborulatán.
- Tessék, mutasd meg, mit kell csinálni egy behódolt féllel.
Mit gondolta volna ebbôl Jimin, hogy csapda? El volt foglalva, hogy átadja magát a gyönyörnek;
- Térdre esek elôtted - mondta szavait komolyan be is tartva, hiába volt ô a domináns, az uralkodó. Tenyerei Jin fenekéhez tapadtak, s onnan pedig ujjai előrevándorolva benyúltak a boxer szoros gumija alá, és igyekeztek arrébb gyűrni azt. Elôrehajolva a felfedett részeket kezdte nyelvével ingerelni. - Hercegnô... - vette rá magát a zihálásra, míg Jin igyekezett hümmögéssel elfoglalni magát. Tenyerét ajkaira akarta szorítani, hogy visszatartsa kéjes hangját, miközben szemmel tartotta Jimint a remegő pillái alatt. A Csók herceg lejjebb haladgatott, forró leheletekkel. - Itt vagy szinte a legkedvemrevalóbb - említette meg, mire enyhén a comb belső részébe harapott. El se akart tőle válni. - Ahh... Aish Jin! Csináljuk! - vonta magához jobban a puha lábakat, majd előre kapta egyik kezét. Odafigyeléssel kezdte masszírozni párja férfiasságát.
- J-Jimin! - tőrt fel egy hangos nyögés, ahogy felcsapta a fejét. - Ahh perverz... - pirult visszanézve Jiminre, majd a falnak támaszkodott mind két tenyerével. Visszafoghatatlanul élvezkedni kezdett, és nyögései szabadon törtek fel.
- Kikészíthetlek jobban? - érdeklôdôtt, de nem várt választ. Kezét pihenőre fogta, mire ujjai bele kapaszodta a boxer gumis részébe, de nem húzta le. - Szájba, úgy se tudnám venni - pusmogta és anyagon keresztül ajkaival a nemiszervhez ért.
Jin élesen szívta vissza kiengedett forró lélegzetét. Hangja megremegett, látása hirtelenjében elhomályosult, és térdei kibicsaklottak alól.
- No, kitartást! - nyalt végig Jimin saját éhes ajkain elégszer, és direkt nedvesítette a boxer szövetét. Érezte, ahogy keményedik a nyelve alatt az eltakart testrész. Csak hajtotta ajkait a tempóra.
- J-Jó!... E-Elég! - erôlkôdôtt Jin a beszéddel. - Túl gyorsan jutottál a határhoz.
- Sôt, már át is léptem - nyitotta szélesebbre ajkait, és felvezette a hosszon.
- H-Hé! E-Elég! - Jin karja remegve állt feladatára készen, és gyengéden kezdte lefelé nyomni a szorgosságot gyakorló fiú fejét. - Jimin, nem lehetsz... Nem viselkedhetsz így. Mi lesz--
- Meg mondjam, mi lesz? - hagyta abba azonnal, és talpait sarkostul a padlóra nyomta. Felemelkedett, de imbolygott. Kiderült, állni se tud, várni meg végképp nem. - Szépen lefekszünk, s ha még mindig beszélni akarsz, és tiltakozni, ágyban csókok közt megteheted.
- Nem érted...
- Hercegnô - esett neki megcsókolva. - Szeretkezzünk!
- Csak szeretkeznénk, ha nem lennél egyre csak durvább...
- Jin, munka közben én normálisan viselkedek veled... 'Jin hyung', így is szólítlak.
- Ez úgy ahogy igaz.
- Hát akkor? Ne szidj, hanem dicsérj meg!... Csókolj meg!

OnePart: Kisbárány a bábeli zûrzavarban {MadTown}

Csengővel a nyakában mászkált. Sárga szalagra fûzôtt arany kis csengetyû. Hangja messze szálló volt, és figyelmet felhívón ütközött a harang apró nyelvecskéje a falaihoz, ahogy DaeWon csak ment, ment és lépkedett. Akárhová vezette is útja, Bábel tornyát el nem hagyta.
A világon ekkor mindenki csak egy nyelvet beszélt. Még alakulóban volt az emberiség, mégsem voltak se kevesen, se sokan. Lehetséges volt megóvni mindanyiukat az elszéledéstől a Föld mindkét féltekén. Ez volt a torony első számú célja; A nép összetartása. A hatalmasan kiépített emeleteken élt a bolygó összes embere. Ezt a tornyot a mennyekig igyekeztek építeni. A csúcsok csúcsán akartak sütkérezni az isteni magasságban. A tervezők, és az építők nem tudták, hogy ezt nem tehetik... "Vágyaikkal magukra haragítják az Úrt" - hangzott a papok és a jósok szájából. Ôk észre vették! Ahogy egyre több téglát hordanak fel, és a munka sebesen halad, nem mindennapi dolgok történek;
Emberek felejtenek el kommunikálni.
Vagy csak máshogy próbálnak eszmét cserélni. Más hangzású szavakkal, amiket a többiek nem értenek.
"Hát tegyenek ellene! Jósolják meg a jósok, hogy kicsoda fog áldozatul esni, a papok pedig védjék meg ôt" - feleltek kórusban a nagyra vágyó emberek, és a munkát abba nem hagyták.
Így, emiatt a felszólított kisebbség gyermekeket kezdtek nevelni. Csengetyût akasztottak a nyakukba, és útra engedtek egyet egy emeleten, hogy keresse a megoldást.

- Ott a Kolompos, nézzétek! - hajoltak ki a munkások gyermekei az ajtón, és DaeWont bámulták, ahogy megy, megy és keres.
- Itt az ajtó, hol az ajtó!
- Kutasd a fényt, kölyök!
- Hagyd má', beszélni se tud.
- Annyira el van foglalva a prédikáló papok hóbortjával.
DaeWon (és a többi 'Kolompos' is) így élt le több, mint húsz évet. Ha csengetyû nélkül lett volna, egyáltalán nem is tűnne ki a többi ember közül. DeHát ezzel szemben ô maga tehetetlen volt. Felelni se tudott a szembe jövő embereknek. A papok tanították; Zárd ki a külvilágot.
Így csak ment, ment és figyelt előre. Kedve oktalanságoktól függött; Hol aranyosan mosolygott, hol szomorú volt, hol kíváncsi, hol gondterhelt arcot vágott.
- D-Dae... Ehh... Hé, Te! Nem jössz be a gyűlésre? Hé! Kölyök, hozzád beszélek! Gyere!
DaeWon kifejezetten fiatalos, gyermeteg volt, testben, lélekben, így sokszor 'kölyök'nek szólították. Nevét kevesen tudták. Csak páran ismerték, azok se azért, mert szóba álltak vele, hanem DaeWonnak volt egy barátja. De az az egyetlen barát igazi kincset érô lelkitárs volt a számára.
- DaeWon hyung! - szólította nevén, és tette is hozzá a "bátyus" megnevezést. - Hogy-hogy bejöttél az építési stratégia megbeszélésre? - karolta át oldalról, és kedvesen mosolygott rá. DaeWon szégyenlősen bámult maga elé, de érezte barátjából azt a melegséggel teli aurát, ami sokszor felfoghatatlanul jól esik számára. Végül el is mosolyodott;
- Valaki azt mondta nekem, "Gyere!"...
- Én voltam.
- Lee Geon? Miért? - kérdezte DaeWon barátja. - Neki nem kell itt lenni. Ô pont, hogy ellene van az építésnek - csípett finoman az említett orcájának puha bőrébe.
- Ejnye, Szívemcsücske! - jött közéjük negyedikként egy kicsivel alacsonyabb személy Lee Geont megszólítva kuncogó hangon, majd bele is karolt. - Hát nem látod a csengőt a nyakában? Ô egy Kolompos.
- Akkor hogyhogy jóban van JaeHoval?...
- Miért ne lehetne velem jóban? - kérdezte vissza maga, JaeHo, és puszit nyomott barátja arcára. - NaDe DaeDae hyung menned kéne, nem? Nehogy szidást kapja a feleteseidtôl...
- Papoktól szidást? - nevetett Lee Geon szerelmespárjaként megjelent fiú, majd ledobta magát egy székre. - Egy Kolompos nem verejtékkel dolgozik, mint mi. Csak megy, megy és keres valami "Isten"tôl származó fényt, ami az embereket képes megfosztani a kommunikációs képességeiktől. Ez a história, nem? - nézett DaeWonra, de hiába várta, hogy a másik igazat adjon neki.
A fiú, aki soha sincs társaságban, nem értette ezt a sok mondatot egymáson.
- Jota hyung, ne fáraszd DaeDae hyungot! Szegénykének csak megfájdul a feje.
- A gyűlésnek kezdetét vennék, ha mindenki helyet foglalna! - szóltak a dobogóról hangosan, de ezt se értette igazán DaeWon. Gyűlés kezdődik. Most?... Nem értette szegény, miért kezdett el mindenki sürgölődni-forgolódni, hogy egymás mellé ülhessenek gyorsan.
- DaeWon hyung, mi a baj?
- JaeHo...
- Ne légy szomorú! - mosolygott barátjával szembe állva. - Vége lesz a beszélgetésnek, és megyek veled sétálgatni, jó?
- Sétálni? Menni?
- Igen, veled leszek - vitte le a hangsúlyt, miközben szemei kifejezett aranyosnak tartották az előtte ácsorgót. - Ölelést szeretnél?
DaeWon bólintott, és ô lépett közelebb, széttárt karjai közé zárni JaeHot. A fiatalabb barát viszonozta, méghozzá szorosan, és érzelemmel fûtôtten. Bújt hozzá, mire a kolompos csengetyû megszólalt. Egymáshoz simult testeik közt a harang nyomasztó figyelmet keltett a terembe. Nem együttesen méregették ôket, hanem csak is magát a Kolompost vették érdekes látványnak. Mit keres egy építési gyűlésen? Miért barátkozik egy munkás ivadékkal? Szemet szúrt a jelenléte.


HeoJun POV

Egyik közeli ismerősömmel beszélgettem a termôkôs falnak dőlve a fôúton. Vártunk, mire barátunk meg is érkezett. Egy emelettel feljebbről gyalogolt le.
- Láttam egy Kolompost... - mesélte. - Körbe állták ôt, és valaki még ölelgette is...
- Tudott beszélni?
- Úgy láttam, mozgott egyszer a szája.
Egy Kolompos önállóan beszél társaságban? Sose hallottam még ilyesmiről. Ôk csak a papok szavait hallják, és értik. Nem tudnak párbeszédet folytatni.
- Ha érdekel, HeoJun, ajánlom, hogy lesd meg - tanácsolta Sangbae hyungom. Nem egy bölcs barát, de sokszor segítőkész. Tudja a hobbimat, hogy kedvelek a körülöttem lévő emberekkel foglalkozni, szóra és beszélgetésre bírni időset, fiatalt.
- Tanítani szeretnél egy Kolompost?...
- Juhyeon?...
- Nem túl nagy feladat az?
Nem érdekeltek az ilyesféle kérdések, jobban azok, hogy "Mit kéne tennünk, hogy mind együtt maradjunk? Hogyan tudnánk megmenteni a kommunikációnkat?"
- Tegyél egy próbát, HeoJun! - állt sokkal pozitívabban a témához Sangbae hyung, mint fiatalabb barátom, Juhyeon.
Én pedig akár biztatás nélkül is elindultam volna.
Feljebb megyek egy emeletet!

Az út poros és kavicsos volt. A nap gyengéden sütött így délután. Igazán tetszett, csak hát egy kicsit csönd volt. Nem volt ember, csak madár csacsogás. Pedig vízhangoznia kéne a nép hangjának. Az egész toronynak olyannak kéne lennie, ahol az emberek nem tudnak szavak nélkül élni. Éjjel-nappal egymásból nyerjük az energiát, és beszélgetünk.
"HeoJun, érdekeseket mondasz. Ezért kezdtünk vizsgálatokat Juhyeonshii-vel - említette egyszer nekem Sangbae hyung. - Mi egész éjjel beszélgetünk. Méghozzá nagyon magas hangon... Tudtad? Szeretkezés közben kevésbé pontosítva szöknek ki belölünk a szavak. Minél több energia, annál több hang vesz minket körül."
"Fáj! Lassíts! Tudnál beljebb? Végem van~" - példázgatott Juhyeon átváltoztatva a hangát, mire Sangbae ijedten összeszorított ajkakkal hallgatott el. A második percben már barátja nyakát masszírozta elég erősen...
"Mintha neked nem járna aközben a szád! Mindenféle dolgokat mondasz!... 'Akarlak. Folytatom. Sz-Szeretlek'..." - említette zavarban és pirosas arccal.
Ha az energia, vagy talán a vágy rá a helyesebb megnevezés, ha az túl teng, az ember visszafoghatatlanul beszél. Azt hiszem, értem. Ha izgalomba hozunk valakit, szóra tudjuk bírni. Akár egy Kolompost is.
...
Uh Mire gondoltam az előbb!?
Leszegeztem a földre a tekintetemet, és szégyellve magam mentem tovább s tovább.
- Συγγνώμη!
Valaki hozzám szólt!?...
Azonnal felkaptam a fejem, és egy csomagokkal felpakolt férfit láttam magam előtt. Megállt a lejtőn lefelé előttem.
- Μπορείς να με βοηθήσεις?
Nem értem!
Kérdezett valamit, de nem értem.
- Mit parancsol?...
- Έξοδος.
S-Sajnálatos... Egyre több az áldozatok száma, akiknek kiesik a fejükbôl a beszédnyelv... Ô is egy lehetett közülük. Hatvan százalék, hogy akkor a kijáratot keresi... Mindegyikük, aki erre a balszerencsés sorra jutott, azok mind elhagyják Bábelt és a tornyát.
- Πού είναι η έξοδος?
Nem értem egy szavát sem, de bízok benne, hogy a kijáratra kérdez.
- Öt-hat emelet még lejjebb - mutattam a számot, és lefelé intettem. - Ez a fôút. Menjen csak ezen tovább - rajzoltam le a levegôbe a kanyargós utat, ami még előtte állt. - Kitartást hozzá! - kívántam, és már ment is el mellettem. Arcán láttam, hogy nem fogta fel segítségemet. Sajnáltam. Elfogott hirtelen az érzés, hogy megállítsam, visszatartsam, és saját magam tanítsam meg a nyelvünkre, hogy itt maradjon...
Bárcsak megakadályozhatnánk ezeket a balszerencsés történéseket. Ezeknek a megoldását keresik a Kolomposok. Csak hát én nem születtem annak, ezért mással kell törődnöm. Ez a társadalom egyensúlya; Van a kisebbség, és van a többség. Ezt nevezik annak... Olyan röhejes szinte, mint hogy a kommunikáció nélkül felnőtt emberek keresik a kommunikáció elvesztésének a titkát.
Én kérek elnézést, hogy logikával logikátlan dolgokon gondolkodom.

Lejtőt elhagyva, síkra érkezve már emberek tömege fogadott. Így helyes.
Körülnéztem, szokásos mosolyomra húzva a szám, és mentem nagy levegôvel keresni az itteni Kolompost. Az elmondottak alapján, azt is el tudom képzelni, hogy a munkások között császkál.
Nem tartott sokáig, hogy megtaláljam. Érdekes ugyan, mert legelőször csak ránéztem. Az arca elvette a figyelmem. Tagathatatlanul aranyos tekintetére lettem szemfüles, s csak kinézete megvizsgálása után hallottam meg nyakában a csengetyût, ami szintén úgy illett hozzá, mint két szép lélektükre. "Milyen elveszett" - gondoltam sóhajtva. A lakótelep szélén sétált, és nyomaiban izzadt a napsugár. Egymaga járkált, a házak ablakába be-belesve. Ment, ment és keresett.
Már gondoltam is, hogy Sangbae hyung nem tévedett-e, mert látszólag ez a Kolompos is ugyan olyan, mint a többi. Magányosan csörönpölô kisbárány.
Elfogott a rögeszmém, hogy megszólítom. Bár nem tudom, milyen hangsúllyal és szóval tegyem. Ahogy ezen töprengeni kezdtem, egy átlagos fiú rohant oda hozzá;
- DaeWon hyung! Bocsánat! - loholt mellé, mire a nevén hívott Kolompos szeme látványosan felcsillant, és ugyan olyan fényes mosoly formálódott ki az arcán. - Nehéz volt téged megtalálnom, DaeWonshii hyung - fogta meg lelógó kezét, és barátságos aurájából láttam, milyen jó viszonyban vannak... - Örülsz, hogy itt vagyok? - kérdezte, mire elfogott engem a kíváncsiság. A Kolompos válaszolni fog neki?
Nem. Csak bólintott.
Még mindig nem hiszem el, hogy kommunikatív személy...
- Ahm Sziasztok! - ismerkedjünk szokásunk módján! - Bocsánat a tolakodásért, de csatlakozhatok a kellemes sétálgatáshoz?
- T-Tessék?
Megszólalt!
- Nyugodtan! Kihez van szerencsénk? - kérdezte tőlem az átlagos fiú, aki majdnem olyan magas volt, mint én. Pedig méretemmel úgy gondolom eléggé kilógok a sorból. Nem is olyan szomorú látni egy hozzám hasonlót. Én is mosolyogtam, és barátságosan marokba csaptuk tenyereinket.
- HeoJun.
- JaeHo. A barátom meg Dae--
- DaeWonnak hívnak.
A kisbárány válaszolt!
De simogató hangja van. Minden kolomposnak ilyen? Vagy talán csak neki, hogy tényleg különlegesen egyedinek számítson?
- Szólíts ahogy szeretnél, DaeWonnie - nyújtottam neki is kezet, mire fogadta;
- HeoJunnie(?)...
Édes hangja belém nyílalt. Nem tudok megszólalni. Nem lehet, hogy a kolomposok miatt felejtenek el az emberek kommunikálni!?
DaeWonnie érdeklôdô szempárja olyan látványosan csillog, hogy festményt szeretnék róla rendelni az ágyam fölé.
Még mindig az uralma alatt tart, mégha már nem is rám figyelt aranyos, kérdő tekintetével;
- JaeHo... Mikor kezdenek a szomszédos keletiek?
Ez egy kerek kérdômondat volt! M-Meg szeretném tapsolni... Mégis vannak értelmi kolomposok. Nincs elveszve semmi. Boldog vagyok!
- Együtt megyünk az elôadásra. Kezdésre oda fogunk érni - érkezett a válasz JaeHotól, mire DaeWonnie elhallgatott. Láttam rajta, gondolkodott... Mire;
- HeoJunnie is jön velünk, igaz? - hallottam meg nevem, mire találkoztam az én rám pillantott mosolygó szempárral.
M-Miért néz ilyen vakítóan rám?... DaeWonnie...
- Ô is jön, persze! - tette vállamra tenyerét JaeHo, mire már invitált is az indulásra.
Ôk vezettek. Én nem is tudom, hova, de mentem. DaeWonnierôl nem vettem le a szemem...
- Látom nem ide valósi vagy - állapította meg JaeHo, mire bólintottam. - Nagyon figyeled DaeWon hyungot... Mond, a többi Kolompos is ilyen? A ti emeleteteken?
- D-DaeWonnie aranyos - ... ehhh csak úgy kicsúszott a számon... Legalább suttogó hangon... De gondolkodás nélkül! Érzem... N-Nem kétség. Megrészegített. - Én... Találkoztam már pár Kolompossal. Szabad ember vagyok, méghozzá tanítás a mesterségem, így papoknál rendszeresen vendégeskedhetek, de ha összefutok egy Kolompossal... Azok sosem mutatkoznak be beszéddel. Idegeneknek csak rámutatnak a csengôjükre, ami azt jelenti, hogy "Kolompos vagyok, nem kommunikálok."
- Miért nem kommunikálhatnak?
- A papok--
- N-Nem beszélhetünk m-munkásokkal. Ki kell zárni azokat, akik nem riadnak meg az égi bûntestôl.

HeoJun POV's END


Megannyi ember egy helyen és egy nyelven él, s van, aki ezen mégis akar változtatni. Amíg a fiatalok, meg az öregek egyaránt kellemes azonosságokat találnak egymásban, addig barátságosan fogadják a társaságot. Így ha rosszindulatúnak beállított különbségeken agyalnak egyik a másik ellen szembe fordulva... Az nem csak barátságtalanságot kezdeményez. S az ok a prédikálás.

Séta közben JaeHo legörbült szájjal gondolkodott el DaeWon válaszán;
- Ezek szerint, úgy lenne a helyes, ha nem beszélgetnénk?... - bólintotta oldalra fejét, majd jobban nagy tenyerébe simította a Kolompos kezecskéjét. - Belegondolva... - vett mély levegőt. - Szavak nélkül is kitudnám mutatni, mennyire szeretlek - mondta hangsúlyosan, hogy DaeWonnak egészen a tudatáig jusson, ugyan úgy akár, mint a következő pillanatban elcsattant csók, amit szája szélére szerelmesen lehelt. - Ha némák lennénk, az se jelentene akadályt - suttogta, miközben a harmadik személy, aki csakugyan szerelembe esett a csengetyûs kisbárány miatt, inkább lehunyt szemekkel fordította el a fejét. Hirtelen nem is értette, hogy mi hintette meg bántó érzelemmel a szívét, csak azt tudta felfogni, hogy ami zavarja, az nem egy, hanem két ok. - Szóval... Ha nem szabad beszélned, ne tedd.
HeoJun a mondatok hallatán felfedezett egy bolygó méretű különbséget saját maga és JaeHo közt; Amíg a munkás elviseli az ok nélküli regulákat nem is ismert emberektől, addig ô, mint szabadelvű polgár ezek ellen szegül. Ugyan miért kéne megfosztani valakit a kommunikációtól? Főleg egy olyan személyt, akinek a hangja olyan selymesen cseng, mint a csengő a nyakában. Miféle rögeszme vezényli az ilyen lyukacsos döntéseket? Mi az eredeti cél?...

6 FREEDOM Ship: JungKook célja

Méltatlankodásra nem volt nagy oka, már kezeit sem fogták bilincsek, mégis otrombán méricskélt, s játszott Lee HongKi tûrôképességével.
- Miattad! Miattad zártak cellába!
- Csak átmenetileg - felelt. - Nem fognak bent tartani minket. Biztos vagyok benne, YongHwa.
- Jobb lenne lehiggadnod, YongHwa. Így csak magadra tereled az ôrök figyelmét - nézett ki JungKook a rácsokon kívülre, ahol egy testes alak háttal állt.
- Hjaj, de baromi meleg van!
- Valamelyikötök nekem is vegye le a pólóm!
- Szomjas vagyok... Ha izzadtságot kezdenék inni, vágjatok kupán.
- Annyira ural a fáradtság, bár lemondana a rohadék!
- Aludnod kell, Mark. Vállaljam a te kifárasztásodat is? BamBam már sikeresen alszik.
- Jackson! Ha Mark-ot is ugyan olyan módszerben akarod részesíteni, akkor csavarj rongyot a szájába! Én már azt se tudom, ki vagyok, de az biztos, hogy ki vagyok. Kicsit túl sokáig tartott BamBam 'elaltatása'.
- Tágítani kellett, bocsánat! Vele nem szoktam rendszeresen.
- Nem szoktad, ez az. Most se kellett volna!
Hat alak hangos beszéde, illetve ordítása és sóhajtozása töltötte be HongKiék celláját. Az ismeretlenek közé tartozott a már egy ideje a falnak dőlve alvó, fiatalosan kinéző fiú is. Ô csak néha-néha szisszent fel. Oka lehetett a kényelmetlen fájdalom érzete hátsófele és további megerôltett porcikái felôl. Meztelen alsó testére Jackson pólója volt ráterítve.
Aki a kifárasztását véghez vitte, most a sarokban duzzogó csapattársuk előbbi kérését teljesítette. Levette a fiú felsôjét a fülledtségben, de az nem is mondott köszönetet.
Nem furcsa. Kalózok voltak, s kalózok módján is viselkedtek egymással.
- Most miért vagy magadba roskadva? - suttogta Jackson az előtte kuporodónak. - Elismerlek téged, mint leader... Talán meg kellett volna kérdeznem tôled, hogy segíthetek-e BamBam-nak? Kicsit sok, hogy mindenki előtt keféltem meg? Vagy csak téged zavar, JaeBum?
- Jackson már'!... - hajtotta le jobban a fejét, ahogy a társának tenyere hívatlanul a lába közé simult, és folytatolagos munkába kezdett.

- Kapitány! - hajolt JungKook HongKi füléhez. - Nem lehetne megkérni ôket, hogy ne csináljanak több szokatlan dolgot itt, elôttünk?
- Szerintem csak kövesd YongHwa példáját - mosolygott maga mellé mutatva. - Fordulj a falnak befogott fülekkel, és dúdolj.
Erre JaeBum feje nagyot koppant a földön. Jackson leteperte.
- Most... Szállj le rólam, melegem van!
- Hé, rühes banda! - szólt egy még nem hallott hang a rácsok tágasabb oldaláról. - Bírjátok ki az itt létet. Hamarosan hurcolunk titeket egy nagyobb városba.
- Ahhh Jay Park!
- A nagy kalózok egyike, Jay Park!
- Exkalóz, chô - felelt rangjára köpve az illető.
- Hogyhogy exkalóz? - nézett fel rá HongKi.
A férfi nem tartozott azok közé, akik kimagaslottak a tömegből, de karjai az izomtól szélesedtek. Jelek s figurák díszelegtek a teste fedetlen részein, s haja is felnyírtan ábrázolta, hogy nem a kulturközpontból jött. HongKiék nem is értették, hogyan tartózkodik egy ilyen alak a cellánkívűl, közvetlen előttük.
- Kapitány, ne állj szóba vele! - pusmogta tanácsát JungKook, de HongKit a kíváncsiság, a konkrét érdekeltség jobban irányította. Az imént megjelent rosszindulatú mosolyú idegennel szembe fordult a földön törökülésben maradva;
- Mi az, hogy exkalóz? - kérdezte.
- Egy olyan kalóz, akit nem engednek vissza a hajóra, és ha nem tud felszökni se, mert fegyvertelen, akkor felveheti az exkalóz címet - sóhajtott vállat vonva.
HongKin látszott, hogy nem érti. Nem világos neki az ok; Ennyitől nem válhat egy kalóz exkalózzá. Több részletet akart tudni, s már kérdezett is volna, de a hat idétlenül viselkedő fiatal zajoskodni, búgni és fújozni kezdett. Jay Park mellett Kim HyunJoong jelent meg.
Érthető, hogy a miatta fogságba esett foglyok nem díjazzák az ő puszta létét... sem. Más szemszögből viszont viselkedésük, hogy lefelé fordított hüvelykujjal követelőznek, miközben szavaik semmilyen jogot nem képviselnek, enyhén szánalmat áraszt.
Az exkalóz jólesőn nevetést kezdett hangoztatni. Neki örültek a kölykök, HyunJoongnak meg nem. Most érzett győzedelmességet a rendőrök felett. Mindig ér valamicskét a hírnév bármelyik típusa. Csak van, hogy értéke nem becses és mosolyt adó...
HongKi ülve s akár állva is tudta érezni a levegőben, hogy milyen örvénylő hullámok vannak körülötte. Látta, ahogy előtte a rács nyílt; Szikrák szóródtak szerte szét, ahogy a bebörtönözöttek szíve dobbant a kijáratét.
HongKit és a vele együtt hozott másik kettőt HyunJoong kikérte.
- Ti bent maradtak csücsülve, csőcselék - vigyorgott Jay Park a hat meg egy alvó fiúra.

HongKiék sétáltak.
- Az a helyzet, hogy sok rossz akarója van a FREEDOM Shipnek, de konkrét indokok rá nincsenek.
- Ez egyáltalán nem meglepő - szólt JungKook kihúzva magát. - Az lett volna az érdekes, ha az emberek maguk találnak ki hazugságokat Lee HongKi Kapitány ellen.
- Mindazokálltal szívesen meghallgatnék egy biztonságiőrt, aki a magas ötvenes fokozata ellenére mégsem a munkáját végzi - hangsúlyozta Kim HyunJoong a háta mögé pillantva a fiatal fiúra. - Hogyan szegődhetett a FREEDOM Shiphez, ahelyett, hogy a bejelentett helyén állna szolgálatban? - a kérdésére elővette zsebéből JungKook igazolványát, amit a fiú már a cellába bezárva nem talált magánál. Ahogy a főrendőr nézegetni kezdte a többiek előtt, a tulajdonosa ledermedten az arcára hagyta kiformálódni az ijedtséget. Izzadni kezdett, s két kezét összefogta maga előtt. Tekintetét a földre szegezte, és a lassú sétálásban megállt;
- Nekem is vallanom kéne?
- Hát környékünkön kevés a bárói, azaz királyi család - olvasgatta az igazolványra feljegyzetteket, és hármójukkal szembe fordult. -, ezért érdemesnek tartanám, ha meghallgatom, miért van Lee HongKi Kapitány keze alatt, vagy a tenyerébe.
- A FREEDOM Ship befogadott engem - felelt, miközben a két idősebb az oldalaira állt. YongHwa kíváncsian hallgatta, míg HongKi lehunyt szemekkel tenyerét kistársa vállára tette. Támaszt biztosított. Ő ismeri már JungKook történetét.

-
Már akkor tudtam, hol szeretnék szolgálni, mielőtt megkaptam volna a végzettségemet. Sok ismerősöm volt már a megyénk vezető családjánál, ezért én is hozzájuk csatlakoztam. Igaz, hogy bárók, és királyi vagyonban fürödtek, de csodálatosan jóindulatúak voltak. Mindenkivel. Engemet a magántulajdoni kikötőjükbe helyeztek, ahol a megye hercege együtt élt a beosztottaival. Én is megkaptam a rangomat a jelvényemre, mint Kim SeokJin egyik védelmezője. Hercegsége ellenére mindannyian "Hercegnônek" hívtuk és hívhattuk. Biztos vagyok benne, hogy azért, mert rendkívül kedves volt. Ha akartam, még érte szerelembe is eshettem kedvemre. Emlékszem, egyszer vele aludtam. Egy élmény volt!... Bármikor fel tudom idézni magam előtt a Hercegnőt... Olyan szívesen vele maradtam volna, ha tehettem volna...
Egyik reggel, mikor túl borús volt az idő, annyira, hogy a sűrű ködből meg is jelent a kapuban a társam és én előttem egy eddig sosem látott alak. Szekérrel, hajóval vagy gyalog jött-e, nem tudtuk meg, pedig órákat elbeszélgettünk vele ott. Városias, ruhájából is látszott, hogy nem ágról szakadt, kedve verőfényes, beszédében pedig a sok humoros kifejezés utalt rá, hogy tanult fiú. Szentül állította, hogy idősebb nálam, de akarat nélkül elláttam a feje felett. Tagathatatlanul... Alacsony volt. Jobban hasonlított egy kisöcsre, s a modora is azt az érzetet keltette. Elszórakoztunk vele, aztán megjelent mögöttünk a Hercegnőnk, és megkérdezte azt, amit őrtársam és én elfelejtettünk:
"Mi okból sodródtál hozzánk?"
"A sors küldött."
Röhejesen kevés volt a kijelentett válasza, de semmi rossz indulatot nem éreztem mögötte, amivel a Hercegnőt bánthatná. Ugyan akkor eszem ágában sem volt ezt a srácot a védelmemen átengedni. Egy vadidegent... Egy mitugrász kisöcs figurát... Maradjon csak a kerítésen kívül. Nem kell a rezidenciába.
De mondogathattam ezeket ötvenszer is magamban, mert számításaimat a Hercegnő lépése keresztül húzta. Igen, rossz vagyok sakkból. SeokJin kitárta az idegen fiú előtt a kaput, és az úgy suhant el mellettem, hogy még a nevét sem tudtam. Vele együtt jött a gyanú.
"Mihamarabb ki kell dobnom a babszemjankót" - gondoltam, de intézkedni az ügyben képtelen voltam. Jin Hercegnő nyomaiban sétálgatott, és oly közvetlen volt vele, hogy sikeresen azt az érzetet keltette, ami a beosztottakra a legnagyobb hatással van. 'Ami a Hercegnő birtokát képezi, ahhoz nem nyúlhatunk.' S ez a senki által nem ismert idegen pár röpke pillantás alatt a Hercegnőnk kegyeiben fénybe öltöztetve élvezhette az itt létet.
"Nem fog itt aludni!"
"Aludni lehet, hogy nem fog, de biztosan itt tölti az éjjelét..."
"Hogy érted ezt?..."
"Őrködj majd te, JungKook, a Hercegnő hálójánál, és megtudod."
"Miket beszélsz?... Nem tartozkodhat egy vadidegen a Hercegnő hálójában."
Mindenki a 'vendégről' beszélt egész nap, én meg nem tudtam felfogni, hogy micsoda képzeleteik vannak a társaimnak.
Késő éjszaka, úgy hagytak engem ott, Jin Hercegnő hálószobájának ajtajánál, hogy fogjam be a füleim, mert kicsi vagyok. Nem értettem, mire céloztak. Még akkor sem, mikor a szívem már mélyen a hasamban verte az ütemet...
Hallottam SeokJin hangját... De olyan furán, mint még soha. Térdeimre estem és szemeim elkerekedve bámulhattak a semmibe, ott az üres folyosón, amit szintén betöltött szeretett Hercegnőnktől származott... micsoda?
Nem tudtam mihez hasonlítani a hangot... Ráerőltettem az agyamra a gondolkodást, mire fülemet az ajtóra tapasztottam; Mégis mit hallok?... Mit csinál SeokJin? Miért nem tudom elképzelni? Megannyi kérdésem volt, miközben füleltem, és engedély nélkül hallgatóztam. Kérés szállt fel Jin Hercegnő torkán, kihangoztak az apróra zsugorított kérlelő sikításai. Kiáltani akart, de szakadozott a lélegzete s a beszéde is. Magasba emelt "lassabban", "még", "igen" szavakat hallottam az egyenetlen zihálás közben, amit nem csak SeokJin szépséges hangja hagyott maga után... Nem egyedül van bent a hálóban, hanem azzal a Valakivel.
Mit tehettem volna? Nem voltam képes fogaim alatt maradt ökölbe szorított kezemmel felnyúlni a kilincshez. Mégha belülről be is van zárva, akkor se mertem volna egy ujjal se megérinteni a befelé vezetô úthoz a nyitót. Nem tudtam, hogy mégis mit csinálnak. Miért jönnek ezek a fura hangok? Halvány porfelhő sem volt a tudatomban, hogy mit kell ilyenkor tennem. Semmi sem volt bennem! A rangom sem lebegett előttem! Azt is elfelejtettem, hogy ki vagyok! Kétségbe estem! Tehetetlen voltam!... Elfutottam.
Sírva elfutottam. Mindent ott hagyva, a kikötő síkos kövén csúszva elfutottam az általam egykor védett vártól, amit... Soha nem is védtem. Hisz... Mit csináltam ott?... Ugyanazt mint az a idegen. Sütkéreztem egy királyi sarja alatt. S végül ráengedtem egy betolakodót. Még a társaim is jobban átláttàk a helyzetet, míg én csak kérdezôsködtem. Leégtem. Semmit sem értem. A nevemet is eldobhattam, olyan értéktelen voltam. Se rangom, se munkám, se életem. Lepergett minden előttem könnycseppek formájába. Azt is állíthatom, lehet, hogy egy napig csak sírva vettem nyakamba a reggeleket és estéket a tengerparton. Utána pedig csak emellett a tudat mellett ballagtam. Olyan keserves volt lélegezni az élet nélkül, hogy Tûrhetlennek kezdtem hívni magam.
Nem is tudtam akkor még, mekkora szerencsém volt, hogy a tenger mellett haladtam. Láttak a hajósok. Én pedig a kiüresedett elmémmel nem is hittem el, hogy a hullámok egyszer csak kisodornak valami reményt elém.
Mit láttam aznap délután? Tisztán emlékszem. Először egy sugárzó szempárt, ami arra kért szavak nélkül, hogy mutatkozzam be, bármi is legyen felkenve nevemre. Ordítottam hát, miképp szeretném, hogy a megjelent személy hívjon engem. Ő pedig meghallott engem, elért hozzá a kérésem. Láttam, ahogy bátorítva rám mosolyog, és visszhangozza a nevemet. Kellemesen hangsúlyozta azt, amit még az előző pillanatokban a talpam alatt hordoztam, mondván magamnak helyette, hogy Tûrhetetlen vagyok. De... A ragyogó hajókapitány keze az sötétkék égbe emelkedett, ahogy a Nap mögöttem lement. Erre a jelzésre a fedélzetről egy fiú kötélen kapaszkodva száguldott felém. A felhőket nézte, és nem engem, mégis felkapott karjaiba, majd kérte, kapaszkodjak, ha menekülni akarok a szárazföldről. Bólintottam; Azt szeretnék.

- Utána meg HongKi olyan szépen megvigasztalt, pedig tûrhetetlenül sírtam.
JungKook zokogott Kim HyunJoong fôrendôr elôtt. Két öklével dörzsölte könnyeinek a két kijáratát, mire YongHwa nem próbálkozott tovább a számára lehetetlen feladattal, elröhögte magát;
- Hogy bőg!
- Ez igen fontos - tette állához kezét HyunJoong. - Fel kéne adni egy körözést. Alacsony, városi, kisöcs babszemjankó... Pontosabb leírást tudnál adni?
- Komolyan! HongKi, mint remény! - fogta hasát YongHwa. Vajon este is még röhögni fog?...
- Nem tudsz viselkedni... - rázta fejét HongKi a kávékalózról elnézve, miközben gondosan karjaiba zárta a kisebbet. Fejét simogatta, és hátát barátian paskolgatta, hogy enyhítsen a feltört zokogáson. - Szerezzünk neked valami hûsítôt, gyere!
- Köszönöm! - ordította el magát erejeteljében, s egy nagy ugrással karjait HongKi nyakába fűzte.
Ôk ketten maguk mögött hagyták valahol az épületben YongHwat, de a FREEDOM Ship kapitánya nem zavartatta miatta magát; Tudta, hogy itt nem tud elszökni tôle. Amivel most inkább törődött az a kistársának a nagy lelke.
Miközben egy padon ücsörögtek a börtönkonyhával háttal, JungKook serényen kortyolgatta a kapott innivalót, HongKi pedig a haját simítgatta hol balra, hol jobbra;
- Erős vagy te, JungKookshii. Láttam Kim HyunJoongon, hogy téged még ma kienged. Szabad útra mehetsz.
- Mirôl beszélsz, Kapitány!? Veled maradok.
- Ha segítségemre szeretnél lenni, értesítened kéne JongHoont...
- Mirôl?
- Hogy... 'A találkozás helyszíne a FREEDOM Ship szülökikötôje.' Ebbôl már értené, hogy milyen helyzetbe keveredtem, s akkor ott várnátok... - motyogta HongKi, majd maga elé bámulva elgondolkodott. - Igazából az a kérdés, hogy te minek a segítségével jutsz el a FREEDOM Shipig... Nem merlek egyedül elengedni. Azt se tudom, milyen messze van.
- Hej! - köszönt modorához illően Jay Park, és bakancsostul tette fel a talpát a padra melléjük. - Kalózoknak segítek.
- Mi nem vagyunk kalózok! - tiltakozott JungKook, és felpattanva szembe állt vele.
- Jó va'! - tette fel tenyereit vigyorral az arcán.- Akk' te kis pisis vagy.
JungKook kibiggyesztette az ajkait, majd rövid pólójának az ujját felgyűrte;
- Gyere csak, te szétvardosott exkalóz! Megmutatom, hol keresd az X-et! - emelte maga elé karjait, mire HongKi gyengéden ráintett az ütésre felkészült öklökre. - Kapitány...
- Hjaj de mézes-mázosan mondja a zsebibaba - csúfolta szánt szándékkal a hívatlanul megjelent. - Ennyire odáig lenni egy kalózért, holott te magad egy--
- Lee HongKi kapitány a legtávolabbra áll a kalózoktól! - kiáltott. - Ô mutatta meg nekem az utat, mikor az orromra estem! Ô törődött és gondozott! Ô fogadott be magához! Mondd meg, hogy létezik-e olyan kalóz, aki segít, s kedves, meg--
- Ez a kalóz, itt na! - mutatott magára az EXkalóz. - Segítek nektek! Elmegyek veled a kikötőig!

54 BTS Játszma fekete pontokért

A környezet szürkés árnyalatúvá vált, ahogy Suga kényelmesen hátradőlve megosztotta Jimin feladatát;
- Hívj fel valakit, és beszélgess el vele itt, előttünk - mondta egyszerű hangzással. - Meséld el neki őszintén, hogy mit csináltál tegnap éjjel. Szépen... Részletesen.
- NaÉs kit hívjak fel?... - mosolygott Jimin elővéve a telefonját, de megremegett a keze, ahogy Jin lefogta a csuklóját.
- Mégis milyen feladat ez, Yonggi? - vonta kérdôre választ követelô hangon, miközben szerette volna, hogy párja a kezébôl azonnal letegye a telefont.
- Csak egy feladat - felelt barátságosan mosolyogva. - Ha Jimin "éhezik", akkor csak nem a szexet fogja levezetni előttünk. Így se merítek megcsinálni, vagy mi?
- Jin, látod, így csak sikerrel eteted Suga hyungot - mutatott az említettre, aki még mindig kényelmesen mosolygott. - Azt hiszi, hogy megijeszthet az "őszintén" meg a "részletesen" szavakkal, chô - szinte köpött a rapperre, ahogy arcán az érett harci vágy megjelent. Ekkor kezdett homályosulni a többiek ottléte. A ringtér élénken kihattárolódott a két fiú között. Szempárjaik egymást vonták reflektor fény alá. - Mintha nem lennék jó abban, hogy valamit kézben tartsak - mondta, és másik kezébe vette a telefont, már is a névjegyzéket nézegetve. Nem is vette figyelembe, ahogy Hercegnôje félőn a nevén szólítja. - Szal' kinek meséljek a rózsás éjszakáimról?
- Hát... - hangoztatta hangsúlyán, miszerint nincsenek tervei a kérdés válaszára, vagy csak nem szeretné szembe köpni Jin hyungját egy névvel, miközben látta, Jiminnek mindegy, ôt már teljes hatás alá vonta. - A negyedik személyt a hívólistában.
- Negyediket - ismételte, s már kereste is. - Sz-szép... - kacagott halkan a mobilját nézve. - Szórakoztatlak én, Suga hyung, csak nehogy belepofázz most a hívásomba.
- Kit-- - hajolt volna Jin a telefon képernyôének a megleséséhez, de Jimin már a füléhez vette.
Hallatszott a csörgés. Minnél egyenletesben hagyta el a telefon a hangot, annál több komolyság szállt Jimin arcára.
- H-Hé... Mégis kinek akarod--
- Hercegnô - suttogta szerelme becenevét, és az előbb csuklón fogott kezével érzelmesen magához ölelte aggódó párját a derekánál. Csókot nyomott a fehér homlokára, de nem szolgált ezzel megnyugtató hatást.
Jin érezte, ahogy az ajkak megremegtek. Közelebb bújt Jiminhez, felhúzott térdeit a fiúra támasztotta, kezeivel a szeme előtti póló részbe belekapott, és fejét a már szinte verejtékes nyakba hajtotta. Hallgatta a csörgést. Reménykedett benne, hogy Jiminnek van elég humora, és felhívja mondjuk az egyikük számát, itt a társaságban, csak hát... Senkinek nem jelzett a telefonja.
- Jimin... - suttogta és szépen kérte; - Tedd le a telefont!...
- Ahh A-Apu! 'D-Délt, vagy mit!
- Ne szívass! - dőlt előre Suga hyung egyből. - Komolyan az édesapja!? - kérdezte mindenkitől, mire Jimin meg is mutatta a hívott nevet.
- WoW - bólintott Hoseok megbizonyosodva.
- H-Hívni? Hát hívnálak én... Tudom, hogy ráérsz mostanság... Ammm De... Őszintén - hangsúlyozta a szót Suga hyungra pillantva, majd újra csak bámult elôre, ahogy apjának az okot mondta, hogy miért nem telefonál elég gyakran. - Másra szeretem használni a szám... De aish Apu! Hadd beszéljek először én! Akkor meg fogod érteni... Igen, mesélek...
Jin ijedten vágta egyenesbe magát, és erősen rázta a fejét, méghozzá leesett állal. "Pont szülőt!?" Nem mert megszólalni, de a többiek sem. Jimint figyelték, aki Hercegnô arcát megsimogatta, és néma cirógatással kérlelte, hogy dőljön vissza a nyakába nyugodtan.
- Azt szeretném mondani, hogy... N-Ne sürgess! G-Gondolkodnom kell, hogyan mondjam el - fogta el az idegesség, mégha csak felszínesen is. Maga állapota miatt Hercegnôjét el nem engedte. - Kezdem azzal, hogy tegnap fürödtem. ... Nem kell ehhez megdicsérned! - pirult, hangját felemelve, majd újra magába mélyült. - Itt vagyok a dormba a többiekkel, és azzal a személlyel, akivel megosztom a szobám... Úgy mond... Minden másomat is... Mindenemet megosztom vele.
Hoseok és RapMon egyszerre kezdett bele a visszafogott röhögésükbe, mire Jin megremegett. Nem tudta, hogy mit és mennyit akar elárulni Jimin.
- Ahha...  I-Igen, de nem csak a takaróra meg ilyenekre értettem - hunyta le a szemét, nagy zavarába. - Különben is más a ruha méreteink. Magasabb nálam jóval... Nem is tudom, hogy milyen okból! - panaszkodott örökölt magasságáért. - N-Nem ezért hívtalak!... N-Nem vagyok emiatt rosszban a szobatársammal! Épp az ellenkezôje!... S hanyagoljuk ezt a 'szobatárs' megnevezést... Nekem olyan személy ô, mint neked anyu... I-Igen, a csapattársam. A legidősebb tag.
Jin megbökte a beszélô mellkasát.
- Ne halkulj el, apu!... Jó, folytatom - mondta, és nagyot nyelt. Emlékeznie kezdett, mit is csinált tegnap este, de el is kellett mesélnie, ami nehezebb feladat volt. Jobban szerette volna, hogy mindegyiküknek elég lett volna, ha csak gondol rá, miket művel SeokJinnel az átlagos estéken. - Szóval... Izé... - nézett körbe-körbe. Működtette az agyát a beszédhez. - Az a személy, aki nekem olyan, mint neked anyu - ismételte. - Ugyan úgy is hajtogatja a ruhákat, illetve sokkal háziasabb - nevetett gyermekien édesapja füle hallatára. - Mindketten tudjuk, hogy anyu nem a legügyesebb, de tanulékony akár csak én, ugye-ugye? - büszkélkedett, hogy átlagos jellemét édesanyjától örökölte. - A legtöbbször, mikor fürdés után bemegyek a dorm szobámba, Ô pakol meg rendet tesz... Nem vagyok rumlimanó! - éles, civakodó kisfiú hang. Ezt mutatta, és használta, de jól tudta, hogy még apja fülébe sem részletezheti el affektálva a következőket. Játszó hangsúllyal levezetni nem érdemes, hogy miket szokott csinálni a lefekvés pillanatában egy olyan személlyel, akibe fülig szerelmes. Hangja egy erôs sóhajjal mélyült; - Apa, én minden nap képes vagyok a szexre, és ezt nem csak úgy mondom.

Erre a mondatra Jimin szeme előtt ülő fiúk mind bólogattak. Dehát az efféle egyetértésnek nincsen hangja. Csöndben is voltak, de annyira, hogy hallották a telefon másik végéből a férfi szavait; "Én is." Hangzott ugyan olyan komolyan, mint a fia.
- De a Hercegnômmel próbálunk ezen változtatni... Tegnap csak úgy kilöktem kezéből a ruhákat, ôt pedig az ágy szélére. K-Kicsit durván...
Sugának felcsillant a szeme, hogy Jimin bizony bele kezdett abba a részbe, amire ô a leges legjobban kíváncsi. Érdeklôdô mosollyal csúszott a vele párbajozó elé, egészen addig, hogy csak pár centi legyen köztük.
NamJoon közvetlenebb volt; Jimin szabad oldalára ült, és fülét a telefonhoz nyomta. Hallgatta az édesapa szavait is. Lehet, hogy tudni szerette volna, hogy annak a fiúnak, aki nem a legkíméletesebben bánik a legidősebb taggal, milyen hátterei vannak, de a puszta kíváncsiság is vezényelhette a leadert . 'Szórakozott' a játszma nézőjeként.
Hoseok sem maradt a helyén ülve. Közelebb merészkedett, és Jin meztelen lábaihoz ült, amik ma reggel még valamilyen módon kapcsolatba is álltak vele. Látta, hogy a Hercegnô néha-néha óvatlan mozdulatot tesz, de nem tudta miért. Nem látta az arcát, hiszen azt Jimin nyakában elrejtette önszántából. Végül nem is törődött vele, hisz nem zavarta, hogy Jin vékony lábszárai pillanatokként egyre inkább az ölébe csúszik.
Mind Jimint hallgatták.
- Nem alszunk ruhában, s ezt már a legelején el is döntjük. Előttem az ágyon szinte már pucér volt, csak a törölközője takarta a látnivalót, de egy percig se tartott azt is arra a sorsra juttatni, mint a pólókat meg nadrágokat a földön...
- Hagyd abba!... - sziszegte Jin, de nem merte hallhatóan tenni. Félt, hogy Jimin apja meghallja a hangját. Igazán félt. Nem, hogy suttogni, még izeg-mozogni sem volt képes ijedtében. A rémület marta a gyomrát, ha egyenlet egy életjelet is kiadott magából.
Aki észre vette, hogy Jin még levegôt sem óhajt venni, annyira szenved, az TaeHyung volt. Sokszor csak ül tudatlanul, most pedig átérzi hyungja hánykolódását a savas vízben. Nem szeretett volna a helyében lenni, bár lehet, hogy akkor kevésbé reagálna, mint most. "Részvétem"- hajtogatta mindenegyes alkalomnál, amikor látta SeokJin kezét megremegni Jimin pólójába kapaszkodva. Gondolt rá, hogy közbe vág, szót emel, tiltakozik és egyben megmenti Jin hyungját, de nincsen joga hozzá. Semmi joga, hogy ellenezze Suga és Jimin barátságtalan játszmáját. Csak ülni tudott. Szótlanul figyelt, holott tudta, jobban tenné, ha nem lenne ennek a szemtanuja. Helyette felébresztené az elaludt JungKookot a kanapén, aztán vele együtt elmenne a helyszínről, hogy szépen elfoglalják magukat, nem is törődve a többiekkel, de... Nem mozdult. Még annyira sem mozdult, mint együttesen az elszundikált JungKook és a remegésre rákényszerített Hercegnô. Akaratlanul hallgatta Jimint, és minden egyes olyan mondatnál, amit nem szeretett volna elképzelni, elképzelte, és azzal együtt a lélegzete is el-elakadt.
- ... lábszárától fölfelé csókolgattam. Minnél feljebb emeltem lábait annál érzékenyebb pontokhoz férkőzhettem... Főleg a combja selymes része után. Övön alul létfontosságú addig nyalni, amíg be nem nyalok neki teljesen... Muszáj. Ha nem teszem, megpusztulok a vágytól... - kuncogott. Eléggé zavarba érezte magát, hogy ilyenekrôl kell beszélnie, de Suga legyőzése lebegett elôtte. Más... Nem. - Hercegnô egész végig ült, néha hátra akarta dobni magát, de saját kihívásaira makacs. Végig bírta. Hogy nézett-e engem, vagy sem, azt ô tudja. Én el voltam foglalva. Nagyon. Boldog voltam, amiért nem volt önző, sôt biztos vagyok benne, hogy a DNSébe az nincs is beleprogramozva. Mindig ad magából, és a hangjából. Nem hagyja élvezet nélkül még a... - kereste a szót, hogy mit is érez, mikor szerelme nyögéseit hallja. Hol reagál ilyenkor a teste? - A fülem halló járatait(?) talán... Mindenemet reakcióba képes indítani... Ahogy a  térdelésből felálltam, a vállainál megragadva tepertem le. Nem tiltakozott, és teste az én idomításom alatt terült el... Az elôbbi kényeztetés tagadhatatlanul tetszett neki, hiszen, nem vette rá magát, hogy megszólaljon. Nem törölte le a miattam kicsordult nyálát.
- Látni akarod, mi? - fordult Suga Hoseok felé, mire NamJoon egy "Pszt!"-el leintette ôket. A leader olyan figyelmesen hegyezte a fülét, hogy a következő percbe meg is lett a gyümölcse. A hallottak kikerekítették a szemét, majd ahogy tisztán felfogta, azonnyomban egy visszafogott sivítással csapta magát a földhöz. Csak néztek rá. Balra, majd jobb oldalára fordult, összeszorított fogsorral. Úgy röhögött, mint egy haldokló hiéna.
Suga nem értette, csak azt látta magaelôtt, hogy Jimin zavartan mosolyog, és arca színét a piros uralja.
Nyögni próbált valamit;
- Azt a rohadt... - tört ki belôle, ahogy a telefont eltartotta magától. - Fhuu - kacagott.
- M-Mit mondott? - kérdezte Hoseok kíváncsian. Az ô szája is nevetni szeretett volna a két másik tag miatt.
Ahogy Jimin a füléhez visszatette a telefont, NamJoon ismét ülésbe vágódott.
- Apu, nem! - mondta határozottan, majd a síró- és a röhögôgörcs erősebben akart feltörni nála, ahogy felelt édesapjának; - N-Nem egy pornofilmet részleteztem! - csordult ki egy könny a szemesarkából, és karjával jobban megölelte a Hercegnôt, aki jelen esetben nagy szemekkel bámult Jimin válla fölött. Azt hallotta, hogy pornó?... A tudtával ôk szeretkeznek...
- Mi a szar!? - lógatta le a fejét Suga szintén röhejesnek találva a dolgot.
- A-Amit elmondtam, az a én tegnapi estém volt!... Igen, komolyan!... Játszunk itt a fiúkkal, és az volt a feladatom, hogy meséljem el a tegnapi estém. Csak, ha szomjaznak a Hercegnômre, mindegyiküknek a nyakát töröm... Hogy mióta vagyok kapcsolatban?... Már majdnem két éve... D-De! A játék nélkül is egyszer(!) megtudtad volna...
- Hôh!? - reagált NamJoon az édesapa következô szavaira.
- Nem barátnô, apu. Hercegnô a csapattársam, fiú groupban vagyok, szal' fiú - magyarázta érthetően. - Látod, ezért nem hívlak, mert nem figyelsz rám! ...
- Ohhh megkérdezte! - tört ki NamJoonból.
- Igen... - válaszolt Jimin az apjának. - Én vagyok a domináns fél.
"Akkor nincs semmi gond..." - hallotta Jimin és NamJoon, de rajtuk kívül senki más.
- Apu, Hercegnô a legjobb. Kim SeokJin a leges legjobb.
Jin meghallva a nevét nagy nyílalást érzett. Jobban tette volna Jimin, ha nem mond már többet semmit... Dehát már elárulta partnerének személy azonosságát.. Rosszul tette. Csak az után búcsúzott el édesapjától, és tette zsebre a telefont.

- Jimin... Engedj el!... - szólt SeokJin, és lecsúszott az izmos mellkasról. Lefelé lógatta fejét, és nem szeretett volna senkinek a szemébe nézni. Hátra borult majdnem ültében, de Hoseok ebben megakadályozta. Ô volt háta mögött, így az ölébe esett.
- Jin hyung?... - nézett rá kérdően, de a Hercegnô kifejezéstelenül meredt maga elé a rapper személyes terében maradva.
Jimin meg csak mosolygott közben. Csak is az elôtte ülô véleménye érdekelte;
- Eleget tettem az elképzelésednek? - vette fel élesen a szemkontaktust Sugaval. - Nem hitted, hogy merem, mi?
- Hát az biztos. Hogy az apádat hívtad, sokkal többet tettél, mint amit el tudtam képzelni - figyelt Jin hyungra, és a jóízû kuncogás szeretett volna a felszínre törni, de Jimin uralkodókhoz méltó hanggal nevetett, és csak nevetett;
- Királynak érzem magam, elmondtam!
- DeJól el van - eresztett ki egy kis röhögő fuvallatot a száján Suga. - NaDe Pörgessen má' valaki Jin hyungra. Mit szólt az előbbihez? - szólt nagyobb hangon, mint Jimin nevetése.
- Miért érdekelne az titeket? - táplászkodott fel a Hercegnô, Hoseok segítségével. - Ez teljesen magánügy - felelte. Számára véget ért, hogy a parkettát megóvják a púposodástól. Pár lépéssel már fordított is hátat, mire Jimin megszüntette a nevetését;
- Hercegnô?...
- Te maradj itt, és játszadozz csak!... Menjél bele még ilyen hülyeségekbe!... - mondta halkan, és visszanézés nélkül hagyta ott a társaságot. TaeHyung már elszántan futott is utána, nyomukba pedig Hoseok eredt.
Jimin nem tudott mit szólni.
Suga kezdett el nevetni.
A 'Csók herceg' címet viselő fiú fejébe egyszerre minden zavaros lett. Nem 'Ki nevet a végén'-t játszottak.

53 BTS: M pont M a M?

Valahol volt, valahol máshol, és nem az ágyban. Sem párja karjai közt, sem rajta, még csupán mellette sem. Napjaiban megalkotott szokását nem hanyagolta, megint csak eltûnt szerelme ébredésének a perce elôtt.
Valahol a dormba volt, messzebb a szobától, a szerelmi fészektôl, pár íves fal elválasztotta ôt Jimintôl.
- Oh... Jó reggelt - hangzott egy köszönés visszafogottan, és a belôle áradt csodálkozó hangszín végig húzódott a konyha térségében egészen Jin hercegnôig.
- Hoseok, jó reggelt! Segítenél, kérlek? - nézett szemeibe mosolyogva. - Tartanál engem egy kicsit, amíg leveszem a teát onnan fentrôl? - mutatott a legfelső konyha szekrényre, mire Hoseok a távolság fölmérése után határozottan rábólintott a kérésre.
SeokJin már tette is fel a térdét a konyha pultra, és várta társa segéd kezeit, de a háta mögött mintha bekapcsolták volna a fagyasztót. Hoseok lefagyott. Ahogy a Hercegnô a nevén szólította, még inkább kôvé dermedt;
- H-Hol fogja-- t-tartsalak meg? - hadarta el mély levegôvel a kitört kérdést, és szín szökött az arcára az előtte szemet szúró, takaratlan lábak látványától. A rapper fejében száguldozott a gondolat, hogy Jin térdéig lenglô köntöse alatt nincs egy ruhadarab sem.
- Csak tarts, ahol tudsz - hangzott a válasz, mire a szerencsétlenül álldogáló gyomrába kis csomó gabalyodott, és szorosan meghúzódott, ahogy a testhez tartozó kezek fehér tenyerei SeokJin combjára simultak. "Csak tartom, ahol tudom." - Ne engedj el!
Az utasításra ujjai megremegtek, majd feljebb csúsztak a Hercegnô bőrén, amiért ott jobban tudta biztosítani a segítségét.
Le kellett volna néznie, eltölteni az időt a padló legvilágosabb pontjának a keresésével, ahelyett hogy szüntelenül legeltette a szemeit. Ami ebbôl származott az csak tüzelôfa a benne zavartan tomboló melegségre. Kellemetlen volt számára, hogy egy hozzá nem tartozó selymes bőr érintésében részesülhet. A csontjaiban is tisztában volt vele, hogy a Hercegnô nem tartozhat az ô birtokába.
- Nem is fontos - suttogta, és homlokát az előtte egyenesen tartott gerincre hajtotta, a csípő vonalában. A testét elöntött előbbi reakciók rohamosan lecsökkentek, ahogy másvalakire kezdett gondolni.
- Olyasmi folyik itt, ami féltékenyé tehet?
Hoseok azonnal felemelte fejét Jimin hangjára. Sebesen a bejáratra szegezte a szemeit, aztán vissza saját kezeire. Arcára rámászott a félelem, míg magában, jó belül egy nőies sikítást eleresztett; Jimin félre fogja érteni a helyzetét...
- JungKooknak csinálok gyógyteát.
- Tudtam! - biggyesztette ki ajkait Jimin a Hercegnôre nézve.
- Te is kérsz?
- Hát remélem, én kérés nélkül is kapok - hangsúlyozta, és elszántan lépkedett kettőjük felé.
"Fussunk, vagy ne fussunk?" ez volt a kérdés, de Hoseok nem engedhette el Jint.
- Lépj hátra, kérlek - szólt Hercegnô a segédének, és teával a kezében készült leérkezni a földre.
- Húzz el, "kérlek"! - vicsorított Jimin szinte csak félmásodperc késéssel, és Hoseokot maga mögé lökte, csak hogy helyet kapjon. Két karját felemelte, és Hercegnô derekánál összezárta. Ô emelte a padlóra szerelmét, aki meglepődött a fiú reggeli energia szintjétől;
- Jimin... - fordult meg párja izmos karjai közt bezárva.
- Szép jó reggelt, Hercegnô - suttogták fülébe azok az ajkak, amik további várakozás nélkül kaparinthatták meg a kijárt, ízletes csókot.
Míg ôk gyengéd ölelkezésbe kezdtek, Hoseok mosollyal az arcán ment ébresztőset játszani az ô saját szerelmi hálójába.


Suga POV

Úgy, ami most jelenleg érdekelt, az a nagy semmi.
- A semmi az semmi.
- Suga hyung...
- Kuss! Te is semmi vagy - túrtam JungKook hajába a kezem. A mellkasomon a feje feketén beszerzett VIP jeggyel örülhetett, miközben én a kanapén feküdtem hanyatt.
Mondta, mikor felbukkant, hogy a gyógyteáját várja, és addig rajtam(?) marad... Csak úgy rám mászott. Az óvatlan mozdulatai pedig igazán súlyossá teszik ôt a számomra. Nehezen bírom...
- Suga hyung, lefoglalt a maknae? - jött Jimin a látókörbe a Hercegnôjével együtt egészen oda, elénk.
Ma először fogott el valami iránt az érdekeltség;
- Mondcsak, Jin hyung, a köntös alatt van rajtad ruha?
- V-Van... - nézett rám furcsa szemekkel, amiért ilyet mertem kérdezni.
- E-Ez zaklatás volt!
- Mi? Csak azt akartam kérdezni, hogy kész-e JungKook teája - védtem magam. Igazából az is jutott először eszembe, csakhát egy zsánerem teste jobban érdekel, mint egy rajtam fekvô kölyök gyógyszere.
- A tea az mindjárt kész. JungKook, szedd össze magad egy cseppet.
- Most jól fekszem.
- Ô jól fekszik, igen...
- Feküdni és ülni a kanapén lehet, de szegénnyel helyettesíteni az ágyat, mikor belőletek árad a szeretettel nem egyenlő hogyismondjam - jelent meg RapMon, mire jobbnak tartottam feljebb kúszni, azaz kikúszni JungKook alól. - Rátok jön, vagy inkább csak az egyikôtökre, hogy kihasználja a másikat, azt' nektek mindegy, hol. Belekeveritek az én kanapémat is!
- Te most kötekedsz? - szólt Jimin egyhangúan.
- Nem, inkább aggódom.
- Nem, kötekedsz.
- Jó, nőknél lehet, ugyan az a kettő, de férfiaknál nem.
- És a melegeknél? - kérdezte JungKook, de szerintem csak én hallottam a pusmogását. A többiek inkább J-Hopera figyeltek, ahogy Vvel kézen fogva bejöttek a társaságba. JungKook is rájuk nézett, mire végül feltámaszkodott rólam. Legyengülten, görbe háttal ült le a felhúzott lábaim helyére. - Ahhhm kérdezhetek valamit? - tett fel még egy kérdőjeles mondatot, ahogy előszedte a hangosabb hangját. Végig nézett mindannyiunkon álmos szemeivel, és mi vissza rá. Figyeltünk, így mondhatta. - Miért hívják a melegeket melegeknek?

Miért pont melegek a melegek?...
- Hát... Biztos meg van rá az oka...
- Azt mondod? - mosolyogtam RapMonra. Úgy látszik azonnyomban gondolkodni kezdett rajta. Pont ô. Poén!
- Lehetséges, hogy azért mert zavarba tudnak esni egy férfi partyn...
- Mi?... - kérdezte JungKook és Jimin szinkronban. Úgy látszik többeket érdekel ez a haszontalan kérdés...
- Arra gondolok, hogy ha egy hetero pasas elhívja a homoszexuálist egy buliba, akkor a meghívott fiú automatikusan randinak tekinti. Randi, értitek, ahol együtt lehet vele. Így a buli közben csak arra tud gondolni, hogy "Atyaég, közelebb kerültem hozzá!" - változtatta át a hangját. - Oszt' kiüt rajta a szín, pia nélkül.
- Mi ez a hülyeség? - nevetettem ki Jiminnel együtt.
- Miért? Az arca meleg lesz, és az azt jelenti egy heteró pasinak, mint egy meggyújtott tűzhely "Forró, ne érj hozzá, meg amúgy se."
- Te most a tűzhelyt bántod!?
- Nem, Jin hyung, csak magyarázok. Hát mi más lehet az oka?
- Szerintem a szex miatt van az elnevezés - válaszolta alacsony tagunk, kedvet kapva a gondolkozáshoz. - Ôk jobban tudják érzik a forróságot, mint a hetero párok.
Erre a válaszra JungKook hosszasan hümmögni kezdett, látszott, nem fogta fel, így kíváncsi hangsúllyal rá is kérdezett;
- Bôvebben?
- Amm Egyszerû! - Jimin úgy látszik jobban ki szeretné teríteni neki az tizennyolcas karikát... - Ha valami fáj, azaz ha valahol fájdalmat érzel, ott meleget is. S tudod, mikor például én SeokJinbe--
- Jimin, kapcsold ki magad!
- I-Igen is - mosolyodott el a száját befogva.
Viszont JungKook az előbb hallott és félbeszakított mondat miatt látványosan kipirult. Ennek ellenére tovább kereste a választ, és J-Hope felé fordult.
- É-Én nem tudom - rázta meg lomhán a fejét, mire V állt elébe;
- Szerintem... Onnan eredhet, hogy egy meleg páros kapcsolata kicsivel másabb, melegebb... Mert... Hát, hogy mondják?
- Mit?
- Mikor valakik varázslatosan érzik magukat, mert együtt vannak, annak ellenére is, hogy nem lehetnének...
- Tiltott szerelmesek?
- Hôsszerelmesek?
- Boldogok melegek?
- Yonggi!
- Igen? - kérdezettem vissza. Mi bajuk a válaszommal? - Amúgy Jiminnél van a féligazság. Szerintem szexuális túlfûtöttség az ok.
- Ahhh Az van. Ne is mond...
- Jimin...
- Éheztetsz, Jin!
- Hogyhogy? - vigyorogtam. - Mikor feküdtetek le utoljára?
- Y-Yonggi!... - szólt rám Jin hyung, majd azonnal el is nézett.
- Ne hozd zavarba a Hercegnôt, Suga hyung. Mi vagy te? Paraszt?
- Még a paraszt is jobb, mint egy marha, nem? - vágtam vissza sikeresen, hisz elhallgatott, sôt mi több ledobta magát a földre fintorogva.
- Nekem is van már hercegi rangom - pusmogta maga elé meredve. - Csók herceg vagyok, igaz, Hercegnô?
- Tessék? Nem értetettelek - nézett le, mire Jimin átkarolta az egyik lábát, és úgy tett mintha éhesen beleharapna.
- Ülj az ölembe! - utasította, még is kérlelő hangsúllyal. Egybôl ki is szúrtam, miért kéri.
- Utánozni akarod J-Hopékat? - mutattam a magam elôtt lévô fiúkra a földön. J-Hope kinyújtott lábakkal ült, és azokon keresztbe feküdt V. Fel is könyökölt, ahogy rájuk mutattam;
- Csak nyomjuk le a parkettát, nehogy púpos legyen.
- Igen, igen, pontosan ezt akarom én is - bólogatott Jimin és már rángatta is lefele Jin hyungot.
- Dorm padló jótékonyságot rendeltünk el mára?... - kuncogott RapMon, és ô is törökülésbe ült Jin hyungékkal szembe. - De párosával vagytok - állapította meg.
- I-Igaz - nézett rajtunk végig Jin hyung, mire én is azt tettem, hogy megértsem a "párosával" dolgot. Ahm...Megértettem.
- Mire nem gondolsz!? - ugrottam fel a fotelből. - Én a maknaeval!? - nevettem, de valójában felháborodtam. Katapultáltam magam pontosan a leader mellé, meg is dorgálva azt az eszes fejét, ami pimaszkodott a tekintélyemmel.
- Várjá', hyung, hadd fotózzalak le! - kapta elô a telefonját és az orrom elé nyomta. - Pír van az arcodon - mosolygott szemtelenül, mire én is, ahogy gondolkozás nélkül rácsaptam az előttem lévő kezére. A többiek meg is riadtak erre;
- Uhhh! Eltört!?
- Nem, Suga hyung nem ütött meg annyira...
- De a telefon!
- Hja, hogy az!... - nézett a mobilja után, ami J-Hope elé esett... Illetve repült.

- Hoseok hyung! - szólalt meg JungKook még mindig rekedtes hangon lefelé nézve a pörgéséből végleg megállt telefonra. - Megmondtam! - örült ok nélkül(?), és zuhanva elhasalt a kanapén. - Rád mutatott Hyung! Neked kell válaszolni.
- M-Mi? Mire?
- Ha Tae hyung mondaná, hogy tegyed azt, amit csak szeretnél, akkor eltöltenél egy olyan éjjelt Jin hyunggal?
- Inkább az a kérdés, hogy működik-e a telóm! - nyúlt RapMon a tulajdonáért.
- JungKookkie, Hoseok mindig azt teheti, amit akar... - világosította fel V pusmogva, miközben J-Hope lefagyottan pislogott a maknaera.
- Nem neked, hanem Hoseok hyungnak kell válaszolni! - JungKook hisztis, akaratos hangja...
- Hja, hogy kérdez-feleleket játszol! - kuncogott Jimin összecsapva a tenyerét, mintha valamit megfejtett volna, de én nem értettem, mirôl beszél.
- Ohh azt tudom! Az a játékot, ahol forgatni kell valakire, igaz? - kérdezte RapMon.
- Akire rápörgetsz attól megkérdezhetsz valamit.
- Bármit? - kérdeztem rá az érdekesnek hangzó játékra.
- Úgy emlékszem igen... Vagy... Hmm...
- Ez elég gyilkos játék - mosolyodtam el.
- Van ennek szabálya, de ezer százalék, hogy most nem lesz olyan kedves az eszembe csak úgy bekopogjon - pusmogta, és homlokát Jin hyung vállára hajtotta. - Mindenesetre, akire a telefon töltős fele mutat, azt szívatjuk!
- Ugye, nekem nem kell játszanom? - kérdezte Jin hyung és már ment is volna, de Jimin lefogta.
Ezt már nevezem. Mindannyian egy ilyen játékban.Hadd legyek én a játékvezetô!
- Add, én kezdek! - mutattam a tenyerem RapMonnak a telefonért.
- Az én telóm, én kezdek - húzta ki magát a szemembe mosolyogva.
- Mennyi hülye dongsaengem van, chô! - fordítottam el a fejem sértôdôtten, miközben a mobil már pörgött.
- V! Te lettél a kiválasztott!
- Dejó - motyogta vissza a leadernek. - Most mit kell csinálnom?
- Nem érted a játékot?
- De! - tört ki nevetésbe, és pillanatok alatt már a görcs kerülgette. A parketát is ütögetni kezdte. Nem is púpos...
- Most meg mi bajod?
- Hé! - vált komollyá újra, de igen ijesztő hirtelenséggel. - Csak egyet kérdezhetsz!
- Mi-- Hja, leesett. Hjaj, TaeHyung!
- A kérdésed "Nem érted a játékot?" volt - mosolygott büszkén az eszére...
- Najó, játszunk rendesen! Kezdje a maknae!
JungKook csak bólintott, ahelyett, hogy átadta volna nekem a pörgetési lehetőséget...
A kanapén fekve lenyújtozkodott a mobilért. Nem is vette a kezébe, csak oldalt meglökte ujjaival, hogy pörögjön, méghozzá pont, hogy rám...
- Ohhh pont - pislogott fel megcsillant szemekkel. Mint egy nyereményt, úgy bámult engem. - Akkor... Mondom.
- Mond, mert a végén lefordulsz a fotelrôl!...
- Suga hyung, te nem vagy meleg... Nem vagy meleg, de te hogy érzed?
Ez! Súlyosan! Szépenszólva kómás!...
- Nem vagyok meleg - mondtam neki egyszerűen. Bazi egyszerűen! Meg se kell ismételnem, olyan tisztán mondtam.
- Jó, hogy hideg vagy.
- M-Mi a... - reagáltam a suttogására, de inkább meg se hallottam. Kétségtelenül lázas még. Nagyon. Meg van fertőzve a hülyeséggel. - Szal' Most ki jön? - tereltem a gondolatomat.
- Az jön, akire pörgettek - szólt Jimin elgondolkodottan bólogatva.
Mondanom se kell, hogy repestem a boldogságtól. Yes! Nálam van!
- Enyém! - kaptam markomba a telefont, ami eredetileg NamJooné. Mégis most úgy funkciónál, hogy sokkal jobban a kedvemre játszik, mint egy android mobil tíz megabyte-os telefonkártyával. Nálam van az irányítás. Ahhh ez a távirányító a tagokra haha.
Ha a maknaera visszapörgetek, nem kímélem, megkérdezem, miért ilyen meleg mániás! Ô akar lenni a fôszoknyás, vagy mi? Szemeimben csak egy röhejes fûszoknyát hord. Jó, kímélem magam a kép elképzelésétől. Más a lényeg, hiszen jó lenne intézkedni, robbantani egy nagyot Jimin és Jin hyung között. Legalább is csak azért, hogy a Hercegnônk szabadabb legyen. Azt hiszem, mind ezt szeretnénk, Jiminen kívül. Végtére is a Hercegnônk egyszer elpártolhat. S ha meg lehet majd környékezni, akkor--
- És én! - hallottam a gondolataimba férkőzni pont a töpszli hangját, mire elmosolyodtam. Úgy látszik rámutatott a telefon töltős része.
- Szóval--
- Kérdezd azt, hogy "Felelsz vagy mersz?"
- Hogy mi?
- Merek.
- Mi van?...
- Merek. Nem felelek kérdésre, hanem merek.
- Hogy mit csinál ez a kölyök? - fordultam érdeklődve a leaderhez.
- Azt mondja, megcsinál olyat, amire kéred.
- Szakíthat is Jin hyunggal? - nevettem, mert túl egyszerűnek hangzott. Jimin erre haragosan úgy tett, mintha hozzám vágná a mobilt. Erre persze RapMon kapott szívbajt, s nem én.
- Értelmes dolgot mondj, Suga hyung! - mondták a többiek, de nélkülük is tudtam.
Olyan kéne, ami Jin hyungnak nem tetszene, ha Jimin csinálná... Ami zavarba hozza. De nagyon...
- Csak nincs akkora fantáziád, hogy rendesen szívatni tudj - nyújtotta ki a nyelvét, de mindjárt ráharaphat. Azt hiszem kitaláltam, hogy mit merjen.