JungKook POV
Hamar érkezett a reggel. Fel se akartam ébredni, legalább is nem egyedül ébreszteni ezt az újonnan született világvége napot... Ehhez képest kisírt szemekkel egymagam keltem, s még nem is az ágyon...
Behajtott lábaim összefagyva nehezedtek a földön fekve, fejem pedig a karjaim közt az ágy leges legszélén süppedt.
- Á-Álmos vagyok... - sóhajtottam. Hogy párologhatott el ilyen korán az a nyugodt hajnali ártatlanság!? Igaz!... Nem is volt semmi olyasmi!... Aigo! Tegnap... Én tényleg képes voltam tegnap...
Én hülye. Hiába volt az a sok erôfeszítés, nem sikerült elérnem semmit. Őszinte lelkét se nem birtokoltam, se nem csaltam ki. Lehet, hogy alapból nem kellett volna sarokba szorítanom szegényt. Csak veszekedés lett belőle... Felhergeltük egymást, s gyerekesen viselkedve elfutottam amiatt az utolsó kijelentése miatt. Sírtam is. Emlékszem, hogy álmomba sírtam magam. "Segíts rajtam, s én is segítek rajtad, Hyung..." mintha ez lett volna az utolsó gondolatom, mielôtt elaludtam.
Szánalmas lennék?
A francba is... Ha összetalálkoznánk, nem mernék a szemébe nézni... Nem is akarom látni ôt! Igen, ehhez a rögeszmémhez kéne ragaszkodnom. Ugyan ezzel a gondolattal is rohantam ki tôle. "Akkor lássam ôt, mikor a hátamközepét!"
- Ah! Tényleg! - térdeltem föl az ágyról, s hirtelen hátul a pólóm alá nyúltam. Érzem. Nagyon érezhetôk. Suga karmolásai... mintha késsel vagdaltak volna meg, úgy áll ki a bôr... - Mit csináljak ezekkel a karmolásokkal!? Kicsit csípnek. Jin hyungnak meg kéne mut-- Nem! Neki pont nem. Nem neki, hanem inkább annak, akinek szintén szoktak karmolásai lenni.
Magamra véve a makulátlan lelkû maknae álcáját, Jiminék szobája felé settenkedtem. Biztonságban, senkivel sem találkozva értem el ajtajukhoz, s benyitottam hozzájuk, bízva benne, hogy már senki nem tartózkodik álomországban.
- Jimin?
- Huh? - ült fel az ágyon rögtön, suttogó hangom hallatán. - Mi a helyzet? - nézett csodálkozva rám, mint ritka, kora reggeli vendégre. Az ágyában feküdt még, bizonyára meztelen testtel a takaró takarásában. Szemei alatt nem voltak karikák, nem úgy nézett ki, mint aki aludt volna. Viszont egyedül volt. "Jin hyung?... " néztem körül, mire észre vettem ôt a nyitott szekrényajtók közt. Épp ingének gombjait igazgatta. A friss harapás és csók nyomokat takargatta el nagy gonddal. Jó idôzítés volt. Onnan nem vett észre engem, ahogy így csüngök bekukucskálva az ajtajukon.
- Izé... - de azért még se Jin hyung jelenlétében akarok mindent közölni. - Jimin, be tudnál jönni a mosdóba?... - suttogtam kérlelô tekintettel.
- P-persze!... Mindjárt, oke? - felelt, s hálásan bólintottam neki, hogy akkor ott várom, s csöndben bezártam az ajtót.
- Ahhh... - sóhajtottam belépve a fürdôszobába, s gyors mosakodás után lekaptam magamról a pólót a tükör elôtt. Enyhén csíptek a pirosas karmolások. Nyûgnek, tehernek éreztem ôket. Fájt mind fizikailag, mind szívügyileg, de... ahogy a tükörben elôször megpillantottam a bôrömbe vésôdött csíkokat, felcsillant a szemem;
- Gyönyörû!... - suttogtam.
Valahogy... Valahogy az összkép látványa, hogy az én testemen hagyott nyomot Suga, maga, teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat hátam sebeivel. Nem tudom, pontosan miért, de nagyon tetszik! Olyan, mint egy pecsét. Az ô cselekedeteinek névleges megpecsételése.
Este még azt gondoltam, akkor lássam Yonggi hyungot, mikor a hátamközepét, de most... tényleg látni akarom a hátamközepét. Gyönyörködni akarok benne.
- Ah! - nyílt az ajtó, én pedig már azonnal mutatni is akartam hátamat. - Jimin, nézd!
- Huh!?
- Huh?? - ugrottam hátra, ahogy tekintetem Jimin tekintete helyett Suga hyungjéval találkozott... Fáradt szemei hosszan végig mérték félmeztelen testemen, s némán furcsálta, ahogy kezeimmel hátra nyúlva úgy mond fogdosom magam...
Ez igen kellemetlen...
- Izé...
- Mianhae. Nem akartalak megzavarni - mondta, s már csukta is volna be az ajtót, de megragadtam a csuklóját. N-Nem engedhettem a magam tisztázása nélkül elengedni ôt, de lehet rosszul döntöttem... Ilyen közvetlenül hozzá érni az esti történések után...
- Ohh Bocsi! Cs-Csak megcsúsztam - tettem fel kezeimet elpirulva, mire Hyung felém fordult. Fogadjunk röhög magában a gyenge kifogásomon. Rohadjak meg!
- Azt? - nézett a tükörbe mögöttem.
- Huh?...
- Azt a hátadon, én-- Umm... - nyomta ujjait szeméhez, s tenyerével egész arcát próbálta eltakarni. Zavarba jött!? E-Elvörösödött volna?...
M-Mit feleljek?...
- Nem! Nem, dehogy! Nem te voltál, Hyung! Ez egy... macska! Igen, egy macska volt!
Ahh... Miért? Miért erôltetem magam? Hülyét csinálok magamból így a világvége napja alkalmából?... Nem bírom már. Meddig akarok még elmenni!? Úgy se lesz ebbôl semmi.
- Szerintem felej--
- Azt hiszem bo--
Szólaltunk meg egyszerre.
- Am... Mondjad akkor te elôször.
- Nem! Nem! Hyung, elôször te. Nyugodtan mondd!
- Jó, akkor mondom én; Azt hiszem bocsánat kéréssel tartozom - levitte a hangsúlyt? - ... Um... P-Persze nem csak ennyi! Cs-Csak hadd szedjem össze a gondolataimat!... Szóval; Úgy érzem, hogy a lelkiismeretem megköveteli, hogy bocsánatot kérjek mind a viselkedésemért, mind amiket mondtam - hadarta el, s megint levitte a hangsúlyt. Most már muszáj megszólalnom, mi?...
- Amm izé...
A francba is! Mi ez a közömbösség tôle!? Hányszor kértem már, hogy beszéljen hangosabban a szívnél, mutassa meg az őszinte oldalát... Ez az elhangzott bocsánat kérés egyáltalán nem konkrét! Most pontosan mit fogad el a hibájának s mi az, amit nem, vagy mindent magára vállal!? Továbbá miért ilyen formális? Próbál érzelemmentesen viszonyulni hozzám, hogy ne érezze magát kényelmetlenül? Ezzel csak engem tesz szótlanná. De szívtelen!
- L-Leginkább - megingott a hangja! - azért a mondatért szeretnék bocsánatot kérni, amit tegnap a vé-végén hozzád vágtam... - elpirult... - Én azt... egyáltalán n--
- Mirôl beszélgettek itt ennyire halkan?
Arcom elfehéredett. Pont az a személy jött oda hozzánk, akinek a legkevésbé kellett volna megjelennie itt, kettőnk elôtt, ebben a szituációban.
- NamJoon?... - nézett fel Suga, ahogy RM a vállára támaszkodott, de ahogy meglátta, hogy tényleg ô az, összerándulva hajtotta le a fejét. Aggódva markolt bele pólója nyakába, s följebb húzta azt. Próbált valamit takargatni. Ahh! Csak nem? Lehet, hogy ugyan olyan csók nyomai vannak, mint Jin hyungnak!? Úram Isten! El is felejtettem, hogy tegnap agyon bélyegeztem az egész testét!
- Miért ácsorogtok a fürdôszoba ajtajában? Csak nincs valami baj? - dőlt Sugára még jobban, aki száz százalék, hogy nem fog neki válaszolni, annyira megvan szeppenve most. Ha nem csinálok valamit, Leadernim kiszagolja, hogy valami nem stimmel! Meg kell mentenem Suga hyung testét! Különben is, miattam van ennyire zavarban, az én birtoklási vágyamtól. Kötelességem segíteni rajta!
- S-Semmi gáz nincs, RM hyung! - kuncogtam színészi tehetséggel nagyot mosolyogva. Megfogtam szeretni való betolakodónk karját, s szépen leemeltem Suga hyung válláról, s tovább tettetve a nyugodt légkört, közelebb léptem. - Suga hyung s én csak dumálunk - suttogtam s mindkét kezemet tegnapi prédám meztelen nyakára emeltem, hol póló nem takarta, s gondolkodás nélkül magamhoz húztam az általam megszégyenített egész testet, csak hogy véletlenül se lássa RM hyung a foltokat. - S te, Hyung? Mi járatban? - kérdeztem terelve a szót, miközben lopva lenéztem a tenyereim alatt remegô ridegségre. Akkor vettem csak észre, hogy egy kicsit túlságosan is közel húztam Suga hyungot meztelen felsôtestemhez. Érzem felhevült leheletét. Édes istenem, hogy el lehet pirulva. Látom szende arcát. Csessze meg, de aranyos! Sosem hittem volna, hogy valaha is így fogom a kezem ügyében tartani a sorsát. Ha RM hyung nem lenne, most úgy magamhoz ölelném kicsi hyungom! - Izé, ha útban vagyunk, s kéne a für--
- De Sugával minden re--
- Oiii NamJoonshii! - kiáltott J-Hope, kidugva a fejét a szobafal sarkán, fölötte pedig TaeTae is... De jó! Gondolhattam volna, hogy miért van ennyire tétlen csönd! Vajon mióta hallgatóznak azok ketten!?
- Pszt! Hyung! Gyere, gyere ide! - intett hevesen V hyung, mire RM hyung szófogadóan odasietett hozzájuk, majd el is tüntek mindahányan.
"Köszönöm, srácok!..."
- K-Kösz... - fogta meg Suga hyung mindkét karom, hogy levegyem róla a kezem, s hátrébb lépett.
- Mit köszönsz?
- Hogy úgy mond segítettél takarni az imént...
- Hát mivel ez az én bûn--
- Nem. Én voltam az, aki felingerelt téged. Én tettelek ilyenné. Igazad volt tegnap; É-Én miattam kezdődött el ez az egész. Csak is amiatt, mert irigy voltam. Ostobán irigy voltam Jiminék kapcsolatára... Csak is ezért tettem veled mind azt, amit. Kikezdtem veled. Játszadoztam veled. Szemét voltam veled. S te mégis... Azt mondtad, hogy szeretsz... - kuncogott kesernyés hangon. - Tulajdonképpen minden Jimin hibája, ha úgy nézzük, nem de!? - vitte fel a hangsúlyt komikusan, de látta, nem reagálom le. - Sajnálom. Minden az irigységem miatt történt. Bocsánat.
Angyal szállt közénk Suga hyung megbánkodott hangjával, s megbántott szívem bombatölcsérében virág nôtt. Felszabadultam a bánat szülte kétségbeesésembôl.
- És te?
- Huh?
- Te mit akartál mondani?
- Amm Hát... Azt akartam mondani, hogy felejtsük el mind azt, ami tegnap történt, hisz majd úgy is ügyesen túl teszem majd rajtad magam,... de most, ebben a percben s pillanatban megint úgy érzem, hogy nem tudnálak nem szeretni mindazok után, amik kettônkkel történtek...
Upsz! Lehet, hogy ez is egy kicsit túl egyenes volt számára, de mit tehetnék? Ez a színtiszta igazság. Egyébként is; már megint elkezdett olyan irdatlan gyorsan verni a szívem, de most úgy látom nem én vagyok az egyetlen ebben a heves állapotban. Suga hyung színtén nyugtalanul ácsorog egyhelyben.
- Hehe Tegnap este ugyan így gyöngyözôdött a homlokod, ahogy bejöttem hozzád - mondtam kuncogva, de egybôl meg is bántam. Suga hyung fogta magát, megfordult, s rám csapta az ajtót. - N-Ne, Hyung! Bocsánat! Túl meggondolatlanul mondtam. Hülye voltam. Nem akartam, na!... B-Beszéljük meg! - kaptam a kilincshez, de megéreztem, hogy az ajtó másik oldalán teljes erôbôl szorítják azt... Nem akarja, hogy kimenjek, azaz hogy lássam ôt.
- Én!... Én!... - remegett meg a hangja. - Gondolkodtam. Nem is aludtam, csak gondoltam. Az is megfordult a fejemben, mikor kimentél, hogy az lenne a legjobb döntés, ha azonnal utánad mennék... De mikor már akartam volna, rájöttem, nem tudok megmozdulni. Annyira lestrapáltál... Viszont tudod min törtem a fejem ennek köszönhetôen? Hogy miért is történik mind az, ami, s hogy hogyan lehetne mindezt kezelni. Végül rátaláltam a válaszra, ennek az ôrültségnek a gyógymódjára, ami nem másba rejlik, mint kettônkben. Te már rájöttél, igaz? Míg neked érettebbé, nekem nyíltabbá kell válnom... Ésszel s bátorsággal együtt nyíltabbá. Valahogy ez a kép állt össze... Nem tetszik persze, hogy változtatnom kell magamon, meg az se, hogy sikeresen fölém kerekedtél s olyan durván bántál a testemmel, de valahogy... valahogy... úgy érzem, ennek így kellett lennie.
- És most? - kérdeztem, még mindig a fûrdôbe zárva. - Most hogy vélekedsz? Ebben a percben mit szeretnél?
- Most?... Most el szeretnék fogadtatni magammal egy bizonyos tényt... Úgy érzem, már meg tudom érteni TaeHyungot meg Jimint; Felnőttként viselkedni tényleg elég nyakatekert, s még kockáztatni se lehet. Csak magamra leszek hagyva furdaló lelkiismerettel. Ezért az a tény, amit el szeretnék fogadtatni magammal és velem együtt veled is, az az, hogy; Nem akarom... Nem akarom már a problémák gyökereit keresni, hanem gond nélkül akarom kimondani azt a szót, amit te is, hogy... szeretlek!
Félve, hogy félrehallottam, szélsebesen nyomtam le a kilincset, ami már szabaddá vált, s repültem. Repültem a kitárt ajtón át, öröm könnyes szemekkel Suga nyakába, olyan nagy lendülettel átkarolva ôt, hogy még itthoni cipôjébôl is kiesve majdnem hátra esett;
- Én is szeretlek, Suga hyung! Kérlek! Legyünk boldogok!
- Ha nem fogsz minden egyes nap derékra vágni, én ígérem neked, boldog leszek.
Hamar érkezett a reggel. Fel se akartam ébredni, legalább is nem egyedül ébreszteni ezt az újonnan született világvége napot... Ehhez képest kisírt szemekkel egymagam keltem, s még nem is az ágyon...
Behajtott lábaim összefagyva nehezedtek a földön fekve, fejem pedig a karjaim közt az ágy leges legszélén süppedt.
- Á-Álmos vagyok... - sóhajtottam. Hogy párologhatott el ilyen korán az a nyugodt hajnali ártatlanság!? Igaz!... Nem is volt semmi olyasmi!... Aigo! Tegnap... Én tényleg képes voltam tegnap...
Én hülye. Hiába volt az a sok erôfeszítés, nem sikerült elérnem semmit. Őszinte lelkét se nem birtokoltam, se nem csaltam ki. Lehet, hogy alapból nem kellett volna sarokba szorítanom szegényt. Csak veszekedés lett belőle... Felhergeltük egymást, s gyerekesen viselkedve elfutottam amiatt az utolsó kijelentése miatt. Sírtam is. Emlékszem, hogy álmomba sírtam magam. "Segíts rajtam, s én is segítek rajtad, Hyung..." mintha ez lett volna az utolsó gondolatom, mielôtt elaludtam.
Szánalmas lennék?
A francba is... Ha összetalálkoznánk, nem mernék a szemébe nézni... Nem is akarom látni ôt! Igen, ehhez a rögeszmémhez kéne ragaszkodnom. Ugyan ezzel a gondolattal is rohantam ki tôle. "Akkor lássam ôt, mikor a hátamközepét!"
- Ah! Tényleg! - térdeltem föl az ágyról, s hirtelen hátul a pólóm alá nyúltam. Érzem. Nagyon érezhetôk. Suga karmolásai... mintha késsel vagdaltak volna meg, úgy áll ki a bôr... - Mit csináljak ezekkel a karmolásokkal!? Kicsit csípnek. Jin hyungnak meg kéne mut-- Nem! Neki pont nem. Nem neki, hanem inkább annak, akinek szintén szoktak karmolásai lenni.
Magamra véve a makulátlan lelkû maknae álcáját, Jiminék szobája felé settenkedtem. Biztonságban, senkivel sem találkozva értem el ajtajukhoz, s benyitottam hozzájuk, bízva benne, hogy már senki nem tartózkodik álomországban.
- Jimin?
- Huh? - ült fel az ágyon rögtön, suttogó hangom hallatán. - Mi a helyzet? - nézett csodálkozva rám, mint ritka, kora reggeli vendégre. Az ágyában feküdt még, bizonyára meztelen testtel a takaró takarásában. Szemei alatt nem voltak karikák, nem úgy nézett ki, mint aki aludt volna. Viszont egyedül volt. "Jin hyung?... " néztem körül, mire észre vettem ôt a nyitott szekrényajtók közt. Épp ingének gombjait igazgatta. A friss harapás és csók nyomokat takargatta el nagy gonddal. Jó idôzítés volt. Onnan nem vett észre engem, ahogy így csüngök bekukucskálva az ajtajukon.
- Izé... - de azért még se Jin hyung jelenlétében akarok mindent közölni. - Jimin, be tudnál jönni a mosdóba?... - suttogtam kérlelô tekintettel.
- P-persze!... Mindjárt, oke? - felelt, s hálásan bólintottam neki, hogy akkor ott várom, s csöndben bezártam az ajtót.
- Ahhh... - sóhajtottam belépve a fürdôszobába, s gyors mosakodás után lekaptam magamról a pólót a tükör elôtt. Enyhén csíptek a pirosas karmolások. Nyûgnek, tehernek éreztem ôket. Fájt mind fizikailag, mind szívügyileg, de... ahogy a tükörben elôször megpillantottam a bôrömbe vésôdött csíkokat, felcsillant a szemem;
- Gyönyörû!... - suttogtam.
Valahogy... Valahogy az összkép látványa, hogy az én testemen hagyott nyomot Suga, maga, teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat hátam sebeivel. Nem tudom, pontosan miért, de nagyon tetszik! Olyan, mint egy pecsét. Az ô cselekedeteinek névleges megpecsételése.
Este még azt gondoltam, akkor lássam Yonggi hyungot, mikor a hátamközepét, de most... tényleg látni akarom a hátamközepét. Gyönyörködni akarok benne.
- Ah! - nyílt az ajtó, én pedig már azonnal mutatni is akartam hátamat. - Jimin, nézd!
- Huh!?
- Huh?? - ugrottam hátra, ahogy tekintetem Jimin tekintete helyett Suga hyungjéval találkozott... Fáradt szemei hosszan végig mérték félmeztelen testemen, s némán furcsálta, ahogy kezeimmel hátra nyúlva úgy mond fogdosom magam...
Ez igen kellemetlen...
- Izé...
- Mianhae. Nem akartalak megzavarni - mondta, s már csukta is volna be az ajtót, de megragadtam a csuklóját. N-Nem engedhettem a magam tisztázása nélkül elengedni ôt, de lehet rosszul döntöttem... Ilyen közvetlenül hozzá érni az esti történések után...
- Ohh Bocsi! Cs-Csak megcsúsztam - tettem fel kezeimet elpirulva, mire Hyung felém fordult. Fogadjunk röhög magában a gyenge kifogásomon. Rohadjak meg!
- Azt? - nézett a tükörbe mögöttem.
- Huh?...
- Azt a hátadon, én-- Umm... - nyomta ujjait szeméhez, s tenyerével egész arcát próbálta eltakarni. Zavarba jött!? E-Elvörösödött volna?...
M-Mit feleljek?...
- Nem! Nem, dehogy! Nem te voltál, Hyung! Ez egy... macska! Igen, egy macska volt!
Ahh... Miért? Miért erôltetem magam? Hülyét csinálok magamból így a világvége napja alkalmából?... Nem bírom már. Meddig akarok még elmenni!? Úgy se lesz ebbôl semmi.
- Szerintem felej--
- Azt hiszem bo--
Szólaltunk meg egyszerre.
- Am... Mondjad akkor te elôször.
- Nem! Nem! Hyung, elôször te. Nyugodtan mondd!
- Jó, akkor mondom én; Azt hiszem bocsánat kéréssel tartozom - levitte a hangsúlyt? - ... Um... P-Persze nem csak ennyi! Cs-Csak hadd szedjem össze a gondolataimat!... Szóval; Úgy érzem, hogy a lelkiismeretem megköveteli, hogy bocsánatot kérjek mind a viselkedésemért, mind amiket mondtam - hadarta el, s megint levitte a hangsúlyt. Most már muszáj megszólalnom, mi?...
- Amm izé...
A francba is! Mi ez a közömbösség tôle!? Hányszor kértem már, hogy beszéljen hangosabban a szívnél, mutassa meg az őszinte oldalát... Ez az elhangzott bocsánat kérés egyáltalán nem konkrét! Most pontosan mit fogad el a hibájának s mi az, amit nem, vagy mindent magára vállal!? Továbbá miért ilyen formális? Próbál érzelemmentesen viszonyulni hozzám, hogy ne érezze magát kényelmetlenül? Ezzel csak engem tesz szótlanná. De szívtelen!
- L-Leginkább - megingott a hangja! - azért a mondatért szeretnék bocsánatot kérni, amit tegnap a vé-végén hozzád vágtam... - elpirult... - Én azt... egyáltalán n--
- Mirôl beszélgettek itt ennyire halkan?
Arcom elfehéredett. Pont az a személy jött oda hozzánk, akinek a legkevésbé kellett volna megjelennie itt, kettőnk elôtt, ebben a szituációban.
- NamJoon?... - nézett fel Suga, ahogy RM a vállára támaszkodott, de ahogy meglátta, hogy tényleg ô az, összerándulva hajtotta le a fejét. Aggódva markolt bele pólója nyakába, s följebb húzta azt. Próbált valamit takargatni. Ahh! Csak nem? Lehet, hogy ugyan olyan csók nyomai vannak, mint Jin hyungnak!? Úram Isten! El is felejtettem, hogy tegnap agyon bélyegeztem az egész testét!
- Miért ácsorogtok a fürdôszoba ajtajában? Csak nincs valami baj? - dőlt Sugára még jobban, aki száz százalék, hogy nem fog neki válaszolni, annyira megvan szeppenve most. Ha nem csinálok valamit, Leadernim kiszagolja, hogy valami nem stimmel! Meg kell mentenem Suga hyung testét! Különben is, miattam van ennyire zavarban, az én birtoklási vágyamtól. Kötelességem segíteni rajta!
- S-Semmi gáz nincs, RM hyung! - kuncogtam színészi tehetséggel nagyot mosolyogva. Megfogtam szeretni való betolakodónk karját, s szépen leemeltem Suga hyung válláról, s tovább tettetve a nyugodt légkört, közelebb léptem. - Suga hyung s én csak dumálunk - suttogtam s mindkét kezemet tegnapi prédám meztelen nyakára emeltem, hol póló nem takarta, s gondolkodás nélkül magamhoz húztam az általam megszégyenített egész testet, csak hogy véletlenül se lássa RM hyung a foltokat. - S te, Hyung? Mi járatban? - kérdeztem terelve a szót, miközben lopva lenéztem a tenyereim alatt remegô ridegségre. Akkor vettem csak észre, hogy egy kicsit túlságosan is közel húztam Suga hyungot meztelen felsôtestemhez. Érzem felhevült leheletét. Édes istenem, hogy el lehet pirulva. Látom szende arcát. Csessze meg, de aranyos! Sosem hittem volna, hogy valaha is így fogom a kezem ügyében tartani a sorsát. Ha RM hyung nem lenne, most úgy magamhoz ölelném kicsi hyungom! - Izé, ha útban vagyunk, s kéne a für--
- De Sugával minden re--
- Oiii NamJoonshii! - kiáltott J-Hope, kidugva a fejét a szobafal sarkán, fölötte pedig TaeTae is... De jó! Gondolhattam volna, hogy miért van ennyire tétlen csönd! Vajon mióta hallgatóznak azok ketten!?
- Pszt! Hyung! Gyere, gyere ide! - intett hevesen V hyung, mire RM hyung szófogadóan odasietett hozzájuk, majd el is tüntek mindahányan.
"Köszönöm, srácok!..."
- K-Kösz... - fogta meg Suga hyung mindkét karom, hogy levegyem róla a kezem, s hátrébb lépett.
- Mit köszönsz?
- Hogy úgy mond segítettél takarni az imént...
- Hát mivel ez az én bûn--
- Nem. Én voltam az, aki felingerelt téged. Én tettelek ilyenné. Igazad volt tegnap; É-Én miattam kezdődött el ez az egész. Csak is amiatt, mert irigy voltam. Ostobán irigy voltam Jiminék kapcsolatára... Csak is ezért tettem veled mind azt, amit. Kikezdtem veled. Játszadoztam veled. Szemét voltam veled. S te mégis... Azt mondtad, hogy szeretsz... - kuncogott kesernyés hangon. - Tulajdonképpen minden Jimin hibája, ha úgy nézzük, nem de!? - vitte fel a hangsúlyt komikusan, de látta, nem reagálom le. - Sajnálom. Minden az irigységem miatt történt. Bocsánat.
Angyal szállt közénk Suga hyung megbánkodott hangjával, s megbántott szívem bombatölcsérében virág nôtt. Felszabadultam a bánat szülte kétségbeesésembôl.
- És te?
- Huh?
- Te mit akartál mondani?
- Amm Hát... Azt akartam mondani, hogy felejtsük el mind azt, ami tegnap történt, hisz majd úgy is ügyesen túl teszem majd rajtad magam,... de most, ebben a percben s pillanatban megint úgy érzem, hogy nem tudnálak nem szeretni mindazok után, amik kettônkkel történtek...
Upsz! Lehet, hogy ez is egy kicsit túl egyenes volt számára, de mit tehetnék? Ez a színtiszta igazság. Egyébként is; már megint elkezdett olyan irdatlan gyorsan verni a szívem, de most úgy látom nem én vagyok az egyetlen ebben a heves állapotban. Suga hyung színtén nyugtalanul ácsorog egyhelyben.
- Hehe Tegnap este ugyan így gyöngyözôdött a homlokod, ahogy bejöttem hozzád - mondtam kuncogva, de egybôl meg is bántam. Suga hyung fogta magát, megfordult, s rám csapta az ajtót. - N-Ne, Hyung! Bocsánat! Túl meggondolatlanul mondtam. Hülye voltam. Nem akartam, na!... B-Beszéljük meg! - kaptam a kilincshez, de megéreztem, hogy az ajtó másik oldalán teljes erôbôl szorítják azt... Nem akarja, hogy kimenjek, azaz hogy lássam ôt.
- Én!... Én!... - remegett meg a hangja. - Gondolkodtam. Nem is aludtam, csak gondoltam. Az is megfordult a fejemben, mikor kimentél, hogy az lenne a legjobb döntés, ha azonnal utánad mennék... De mikor már akartam volna, rájöttem, nem tudok megmozdulni. Annyira lestrapáltál... Viszont tudod min törtem a fejem ennek köszönhetôen? Hogy miért is történik mind az, ami, s hogy hogyan lehetne mindezt kezelni. Végül rátaláltam a válaszra, ennek az ôrültségnek a gyógymódjára, ami nem másba rejlik, mint kettônkben. Te már rájöttél, igaz? Míg neked érettebbé, nekem nyíltabbá kell válnom... Ésszel s bátorsággal együtt nyíltabbá. Valahogy ez a kép állt össze... Nem tetszik persze, hogy változtatnom kell magamon, meg az se, hogy sikeresen fölém kerekedtél s olyan durván bántál a testemmel, de valahogy... valahogy... úgy érzem, ennek így kellett lennie.
- És most? - kérdeztem, még mindig a fûrdôbe zárva. - Most hogy vélekedsz? Ebben a percben mit szeretnél?
- Most?... Most el szeretnék fogadtatni magammal egy bizonyos tényt... Úgy érzem, már meg tudom érteni TaeHyungot meg Jimint; Felnőttként viselkedni tényleg elég nyakatekert, s még kockáztatni se lehet. Csak magamra leszek hagyva furdaló lelkiismerettel. Ezért az a tény, amit el szeretnék fogadtatni magammal és velem együtt veled is, az az, hogy; Nem akarom... Nem akarom már a problémák gyökereit keresni, hanem gond nélkül akarom kimondani azt a szót, amit te is, hogy... szeretlek!
Félve, hogy félrehallottam, szélsebesen nyomtam le a kilincset, ami már szabaddá vált, s repültem. Repültem a kitárt ajtón át, öröm könnyes szemekkel Suga nyakába, olyan nagy lendülettel átkarolva ôt, hogy még itthoni cipôjébôl is kiesve majdnem hátra esett;
- Én is szeretlek, Suga hyung! Kérlek! Legyünk boldogok!
- Ha nem fogsz minden egyes nap derékra vágni, én ígérem neked, boldog leszek.
THE END
