2016. október 25., kedd

Oneshot: A pokol tornácán, avagy Őrangyal nélkül {SugaKook}

Amikor tudjuk, hogy van egy angyal velünk, aki mindig feloldoz a bűneink alól, akkor körül vesz minket a sérthetetlenség érzete. Szabadon tesszük a rosszat, hisz egyből eltűnik a lelkiismeretünk szégyenfoltja, ahogy az őrangyalunk megszán minket egy értékes csókkal. Igen, ez az a valóság, amit égi varázslat ölel körül. Az őrangyalok csókjai élet feltételnek számítanak, így maguk, ők is, akik bármikor képesek együtt lenni az emberükkel, mikor az egyedül van.

- Szabad? - suttogta egy fekete hajú kisfiú, aki sarokba állítva a fallal szemben ácsorgott, miközben az óvoda társai futkározva játszadoztak. - Megrúghatom őt? Dühös vagyok rá... Ő kezdte amúgy is - szavalta a mellette álló őrangyalának, aki vele egynemű s egymagasságú volt. Selyem ruhája eltakarta az egész testét, s fehér tollas kis szárnya megrebbentével feljebb emelte a fejét, s sötét frufruja alól kiláttak a lila felhőket tükröző égi szemei, mik a földi fiúra néztek;
- Muszáj megrúgnod?
- Ha szeretnéd, akár meg is üthetem... Úgy is viszket a tenyerem - nézett vissza, s az ő szemeiben már odakozmált a düh.

Suga ilyen fiú volt. Mély gondolkodású és kinézetileg nyugodt, egy szentség, de a felfedni való valóság más; a hirtelen s tartós haragja örökös háborúskodást tudott kialakítani minden élőlénnyel. Sötét szemei olykor-olykor vörössé tudtak válni.

JungKook pedig az ő őrangyala volt. Egy jószívű jószág, aki tiszta fejűen határozott minden egyes helyzetben. Az ő szemei, akár a lelke; mindig más színű felhők úszkáltak égi pillái alatt.

Egy sikítás hallatszott az óvodások tömegében, aminek következtében Suga már rohant is ki az üvegajtón, az udvari tornácra, s újból egyedül ácsorgott;
- A-Azt hiszem... El... Eltörtem a karját...
- Én megbocsátok - mondta nyugodt hangon JungKook s közelebb hajolva egy közvetlen puszit hagyott Suga arcán.
Ilyenkor minden rossz érzés eltűnik, ahogy az angyal ajkai a gazdájához érnek.
Suga bármit csinálhatott élete évtizedeiben. Bármikor pénzt vehetett ki szülei tárcájából kérdezés nélkül, elszökhetett otthonról, elcsavargathatott, felnőtt felügyelete nélkül tehette, amit akart, vandálkodhatott, leihatta magát alkohollal, és szabadon okozhatott külsô-belsô sebeket más embereken. És ő maga egyszer sem találkozott a  problémás egyet nem értő belső hangjával, hisz azt az őrangyala állandós azonnalisággal irtotta ki, így Suga felhőtlen lelki békét és szabadságot tudhatott magának mégpedig határok nélkül, és azzal is tisztában volt, hogy nagyon keveseknek adatik meg ugyan ez. A környezetében senkinek nincs olyan jószívű és engedékeny ôrangyala, mint neki. Emiatt mindennél többre tartotta JungKookot. Az áldás, a sarkcsillag, a legsziporkázóbb fény, a világ közepe, egyszerűen a mindenséget jelentette az angyal neki. Még arról is gondoskodott, hogy a lehetô legtöbbet legyen egyedül, avagy őrangyalával. Elszökött szüleitől már a gimnazista éveiben. Különböző módokon szerzett pénzt s élt hol itt, hol ott. A saját útját járta.
Végül is, csak az érdekelte, hogy napjait az angyalával tölthesse, és érezhesse annak mennyei csókjait. A függőjévé vált. Az élete JungKook képessége mellett el lett kényeztetve.
- Reggelt'...
- JungKook... - ébredezett egy kora reggel Suga, miközben egy angyali mosoly ragyogott előtte. Felült a szemét törölgetve, mire JungKook is, csak ő rendes, szokásos hosszú barokkos öltözetében volt s nem csak a takaró fedte őt Sugaval ellenben, akinek soha meg sem fordult a fejében, hogy az angyala előtt szégyenlős legyen, gondtalanul mert öltözködni vele egy négyzetméteren is.
- Muszáj felkelnem? - kérdezte Suga, miközben kételkedett, hogy érdemes-e a takaró jól eső melegétől megfosztania meztelen testét. Közben JungKook már suhant is a levegőben a ruhákért s leterítette azokat mind egyesével gazdája ölébe;
- Igen, kérlek, siess a felkeléssel. El fogsz késni. Pedig azt ígérted, hogy ebben az évben végre rendesen fogsz bejárni az iskolába.
- Te meg azt, hogy a korodhoz megfelelő méretű szárnyakat növesztesz. Olyan Pegazus szerű szárnyakat, amik másoknak is ott virít a hátán. Még képeken látva is gyönyörűek... De neked még mindig olyan kicsik... - nyúlt hozzá finoman, de mivel látta angyala arcán, mennyire kényes téma ez neki, kezét inkább feljebb emelte, az elszégyellt fehér orcára, s nyugtatni próbálta azt; - Talán megnőnek ha alszol éjjel... és nem engem őrizve virrasztasz.
- Ne törődj velem. Indulj!...
- Nem akarok suliba menni!
Suga a gondokkal teli egyetemista életét élte egy-egy munkaadója javaslata miatt, ami igazán fejfájást okozott neki, hisz úgy érezte, hogy az egész iskolai intézmény ellene van.
Nem a hasznavehetetlen tananyagok, illetve az idős korúak elvárásai voltak a középpontban; hanem valami sokkal mélyebb gyökerezett Suga körül...
- Mindig is csodáltalak, olyan... különleges vagy - vallott szerelmet egy ellenkező nemû egy nem pont ideális időben; Suga haza akart volna sietni, vagy valahova máshova, ahol egyedül lehet. Egyáltalán nem pártolták az idegei most, hogy egy tanulótársa az útjában áll, az ajtóban s nem engedi őt ki. - Úgy érzem, szeretlek. A belsődet, a titokzatosságodat, a külsődet, a fénylő ajkaidat - mondta, s hirtelen kapott rá Suga kezeire, majd vészesen közel lépett hozzá, ajkaik majdhogy össze találtak érni, de a fiú határozottan hátra lépett. Viszont az ellenkező neműnek nem esett le az elutasító testbeszéd. - El tudnál képzelni minket egyként? Ketten, együtt - affektált neki kedvező ábrándokat látva feje belsejében.
- Nem érzem a szükségletét - érkezett Sugától a kérdezô által nem várt válasz, ami fel is bőszítette:
- Tudod, igazán adhatnál egy esélyt! Ha azt hiszed, hogy kezdô vagyok, akkor tévedsz. Lehet, nem vetted észre, de tegnap szakítottam csak ebben a félévben a harmadik pasimmal, és--
- Igen, észrevettem. Itt, az ajtóban veszekedettetek, én pedig nem tudtam kimenni tôletek.
- Mindig... Mindig csak elvonulsz és egymagadban vagy valahol a szünetekben. Hát nem lenne jobb az én társaságom? Vagy... Ennyire muszáj az ôrangyaloddal lenned?... - Suga nem felelt a barátságtalan s közvetlen kérdésre. - Kezdek hinni a pletykáknak, hogy túlságosan elfogult kapcsolatban állsz az angyaloddal. Ez beteges, nem tudod?
Suga elbambult. Ismeri jól a róla szóló szóbeszédeket, de azokból csupán irigységet érez.
- Nekünk, földieknek nem szükséges az angyalokkal foglalkoznunk - emelte fel hangját a kellemetlen s idegesítő női hangszínbe. - Azok úgy is látnak mindent, amit csinálunk, aztán, ha úgy tartja kedvük, éjszaka, miközben alszunk, leröppenek és megtisztítják a lelkiismeretünket, vagy lusták, és szarnak a fejünkre, vagyis kettesben hagynak a bűneinkkel. Önfejű sorsírók felettünk. Nem érdemes kapcsolatot teremteni velük. Nem is szokás.
- Fogd be... - sziszegte fogai közt Suga, mikor már érezte, hogy a szerelmi vallomásból álnok kioktatás lett s pont arról a témáról, ami a legkényesebb számára s amiről tudni sem akar, hogy... az angyalokat nem veszik emberszámba.
- Ha tényleg azért vagy egyedül, hogy lásd az angyalod, az eléggé ciki. Muszáj ezen változtatnod. Én--
Suga megragadta az idegessége forrásának a nyakát. El akarta hallgattatni, amit sikerült is, s az a szófosása helyett köhögni kezdett.
Mikor a bűntényre készülő hidegvérű észrevette magát, elengedte az iskolatársát, és otthagyta azt a padlón összeesve. Majd sietősen hagyta el a helyszínt; Éles fordulatot vett s szaladni kezdett. Rengeteg ember közt kapkodta a levegőt futása közben, miközben egy irányba, cél tudatosan szedte a lábát. Menedékért rohant. A háztömbjébe beérve, a lépcsőházban sietett felfele, pár embernek neki is menve, majd beesett saját lakásának ajtaján:
- JungKook! JungKook! - kezdte el egyből keresgélni őrangyalát, aki meg is jelent a háta mögött. - JungKook... - fordult meg, és fohászkodóan tekintett fel angyala ibolya felhőkkel borult szemeibe. - Én csak... most... csak... téged akartalak megvédni. Feldühödtem, mert--
- Tudom - suttogta, elárulva, hogy ott volt végig láthatatlanul a helyszínen. -, és köszönöm... - csuklott el hangja s megszeppenten sütötte le tekintetét. - Köszönöm és sajnálom, hogy... miattam kellett megterhelned a lelked - mondta elhaló hangon, majd felnézve, két puha tenyerét már emelte is gazdája arcára, finoman közre fogva azt, hogy angyali kötelességeként átnyújtson egy megnyugtató csókot, de ezen alkalom adatán belepirult cselekedete kivitelezésébe. Elméje kivételesen nem tudta oly mértékben feldolgozni Suga e napi cselekedetét. Teljes mértékben ledöbbentette, hogy miatta bármi ilyesmi is meg tud történni. Nem ismerte eddig, milyen, ha valakivel törődnek, s ezekbe az új érzelmi hullámokba ajkai beleremegtek. "Köszönöm..." ismételte magában, miközben a megváltásért némán epekedő gazdájához közeledett.
Suga azonnal érzékelte a JungKook felől áradó fura ingert. Levegője tüdejébe szorult, s lankadatlan figyelemmel kísérte, ahogy angyala nem a megszokottan közeledik.
- JungKook...
Suga hangjára a szólított ijedten eszmélt fel, s esés szerűen súrolta gazdája alsó ajkát, hogy csókja inkább az állára ágyazódjon, majd egy meleg lehelettel azonnal fel is emelkedett...
- A számra akartál adni?
A kérdésre JungKook felkapta fejét s arca ijedtségbe burkolódott. Suga pedig megkönnyebbült lélekkel ugyan, de kérdőjelekkel teli elmével állt angyala előtt, aki az előbb kétség nélkül szájon akarta őt csókolni.
- Még soha sem adtál a számra... Ki akartad próbálni?
- N-Nem... tudom... Nem fontos - mondta, miközben mind két keze megremegett és egy éles hátra fordulás után, keservesen verő szívéhez kapott, miközben Suga előtt a kicsi szárnyak egy pillanatra szürke árnyalatúvá váltak.
- E-Ez mi--
- Semmiség. Csak egy kis semmiség - húzódott JungKook még jobban össze.
- Mindenesetre, csak hogy tudd, én bármi áron megfogom védeni a becsületedet!
- Miért? Miért tennéd ezt értem?
"Miért törődsz velem? Ez csak fáj..."
- Mert fontos vagy nekem. A legfontosabb.
"Fáj."


Másnap reggel az iskolai intézményben észre lehetett venni, hogy a Sugáról áradozó pletykák hangosabbak s jelentősebbek.
Egyik szünetben egy hadseregnyi ember vette körül a fiút, aki nem tudta mihez kötni ezt a hatalmas felbujtást. Túl sok ember volt az útjában. Nem tudott még megpróbálkozni sem a körből való kiszabadulással. Kezdte nyugtalannak éreznie magát, hisz... elég messze állt mostan az egyedülléttől, s ennek ő ugyan nem örvendett;
- Mit akartok?
- Megpróbáltad elcsábítani a csajomat, aztán még fizikailag bántottad is őt. Komolyan azt hitted, hogy ezt csak úgy megúszod? Egy olyan angyal függőnek, mint neked, nem kéne itt lábatlankodnia, inkább visszamenni a Sorsíródnak tintát maszturbálni.
Erre az egész tömeg hasonlókkal kezdett el dobálózni. A véleményük szerint bántó elnevezéseket találtak ki Suganak, s kiáltották rá hangosan, mintha csak versenyeznének, ki tud nagyobb baromsággal előrukkolni és szembe köpni azzal ellenfelüket.
"Ezt már szeretem" - mosolygott magában Suga, hisz kedveli, mikor tényleges okot kap, és nem csak  részegségből üt.
- Ébredj fel, ember! Nyalod az angyalod seggét, hogy ücsörögj mocskos bűnökkel teli háttérrel! - hajtogatták a hasonló hangzású nyelvjárást. - Megéri másnak lenni?
"Igen."
- Megéri a külvilág ellen lenni?
"Igen."
- Jól szórakozol, miközben mindenki tud minden bűnödről?
"Igen. Mi ezzel a gond? Minden egyes bűnöm után egy édes csókban leltem részem..."
- Mégis mije vagy annak az angyalnak? Szobalánya? Szexrabszolgája?
"... JungKook velem egy rangú, te Féreg!..." - rebbent meg Suga eddig érzelem mentes arca.
- Komolyan, öregem, sajnálom, hogy egy ilyen szemét angyalt dobot a nyakadba az Ég, sőt--
- Mit tudsz te?... - ragadta magához első szavát. - Mégis mit tudsz te róla? - emelte fel a hangját, ami csatakürtként jelzett a körülötte lévő embereknek, hogy itt harc lesz.
Két nyers erőnek összecsapása vette kezdetét, majd kettőjük alatt egy nagyot szóló fém találkozott a padló csempéjével. Az őket néző tömegből egy kést dobtak be pártfogójuknak, aki meg is ragadta azt a lehetőséggel együtt, hogy most megfélemlítheti bűnös iskola társát, de tévedett. Suga túl sok mindent élt már át, hogy megijedjen egy kis késtől. Meghátrálás helyett inkább lépett, méghozzá közvetlen előre, mire ki is kapta a fiú kezéből a kést; Egyből érzékeny területre szúrva be azt torkánál;
- Mindkettőtök - hörgött vért köpve a fiú. - Mindkettőtök bűnös, s mégis... az angyalod fog többet szenvedni... miattad - így próbált sebet vájni a szívbe az utolsó percében, mire válaszkép Suga rendes sebet vájt a torkán.

A folyóson sokaknak léptei siettek egy irányba, míg csak egy ember haladt az ellenkezőbe. Suga a nagy felajzásban viszonylag nyugodtan épp az egyedüllétet, az őrangyalát kereste. Száján vérző apró sebét törölgette, s várt, egyre csak várt, hogy a folyóson, melyet most nem sütött Nap a borult fellegek közül, mindenki felszívódjék.
- Egyedül vagyok... - nézett alaposan körbe, apró fordulatokkal az enyhén megsántult lábain. - Hol van? Hol van Ő? - kérdezte elveszetten, mire az ablak által visszavert tükörképe mögött megjelent JungKook. Az angyal a levegőben lebegve tenyerét az ablakra tette, tudván, nem mehet be;
- Suga... - szólította meg gazdáját, mire az felnézett s végig mért rajta; Csuklóján piros vágások csíkokban, karjain súrlódások halványan, s szeme alatt felszáradt könnyek látványosan.
- Mi történt veled?
- Nem jöhetek többé... hozzád - szólt, gazdája kérdésére feleletet nem adva, majd szorosan összeszorította ajkait, e kép látszott, mennyire visszatartja érzelmeit.
Egy szempillantás s mint a köd, JungKook felszívódott; hangtalanul suhant föl, az égbe. S nem ígért viszontlátást.
- JungKook! - kiáltott utána Suga tenyerestül csapva az ablakra. - Hé, JungKook! JungKook, gyere vissza! Ne hagyj... egymagamra... - nézett az eltűnt őrangyal felé tehetetlen kétségbeeséssel. Bámulta némán, mire az égbolt békéjét fülsértően zavarták meg a szirénáknak sokasága, melyek éles hangjai a borult ég alatt Sugába is beivódtak. Mélyen. Örökké.

Az általa megvágott fiú az életét vesztette, így ő pedig a szabadságát minden lehetséges értelemben. Rabságban volt testileg-lelkileg. Börtönbe rekedt az égi fényt vesztett élete. Végtelen idejű hónapokon keresztül jobban megutálta a világot, mint eddig valaha tette. S még a legkisebb fellázadásakor is azt érezte, hogy fuldokol a lelkiismeretétől, egy olyan dologtól, amit nem képes egyedül legyőzni, amit eddig nem is ismert. Egyedül maradt az önmegvetésben. Egyedül a sötétben. Egyedül a feszültségben. Egyedül a "valóság"nak nevezett fullasztó füstben.
"Ma eltörtem egy tányért. Direkt hozzá vágtam a földhöz egy olyan dolgot, amin munkások naphosszat dolgoztak, és tőlük egy állami intézmény az adófizetők pénzéből vett meg... Úgy érzem, nem kellett volna ezt tennem. Nincs jogom rongálni... Micsoda szívfájdalom... Ha csupán ez a piti dolog ilyen érzést csal ki belőlem JungKook csókja nélkül, akkor vajon mit érezhettem volna egész életemben, miközben tényleges bűnöket követtem el?" - ült cellája közepén a földön magába roskadva. - "Még ha a lelkemen nem is száradnak már a múlt cselekményei, minden a kezemen maradt, az elkövető kezén." - nézett mocsokba fürdetett kezeire, s fájt neki, hogy nem tud mást tenni, mint szembe nézni a valósággal s vezekelni bűneiért összetett tenyérrel, hátracsapott fejjel, de... neki... nem volt istene. Nem tudott maga elé vetíteni semmit, csak is egy alakot, egy bizonyos valakit, aki mindig képes volt megbocsátani neki. - "JungKook! Mit tettünk mi!? Hogy éltünk? S most hova kerültünk... Hova kerültél?"
- Nem kapok levegőt... nélküled - kapott torkához. - Nem látok mást, csak sötétséget... nélküled.
Imádkozott. Imádkozott, de nem az életéért, se nem lelki erőért, hanem azért, hogy lássa őrangyalát.

Ekkor megrázkódott a tér, dörgésben fúlt az ég, s váratlanul megállt a lég. Ez volt a válasz az egymástól elválasztott pár számára, kik újból szembe állhattak egymással.
Suga nem hitt a szemének, tartott tőle, hogy amit lát, csak képzelet. Mégis... Alig hogy feltámaszkodott a földről, már zárta is két karja közé rég nem látott angyalát, és valódi volt annak tapintása, szilárd volt, s megfogható. A lelkéig tiport a rázúduló meghittség kőomlása. Hangja zokogva ejtett sóhajtókat a mozdulatlanságba, míg kezei angyala kezeit vette magához, szorosan magához.
- Tudtam, hogy jössz s megmentesz! - suttogta. - Te vagy a megváltóm. Az egyetlen kéz, ami átöleli bánatom. A legjobb részem. Csak te vagy nekem... Megérezted, hogy szükségem van rád?
- Nem... Rosszul hiszed... - szólt rekedten JungKook, mire Suga elengedve őt hátralépett. - Nekem van szükségem rád. Én zuhantam le hozzád - helyesbített lehajtott fejjel, mire megcsördült elszakított lánca véres csuklóján. - Suga, én... Összeomlok! Ments meg, mert nem tudok már mit kezdeni magammal!
A kérlelt földi fiú végig nézett a kétségbeesett angyalon, s hiába akart az előbbi meglepetésben a boldogságtól mosolyogni, most már nem kívánkozott a hangulata rá. Igen, fényesebbé vált a helyzete, de ugyan akkor sötét is maradt;
- A szárnyaid... feketék - élesedtek ki szemei rémülten a hamuvá folyamatosan hamvadózó egykor patyolat fehér szárnyakra. - Miért néznek úgy ki, mintha a pokol tűzében égtek volna?... Miért? Miközben te olyan fényesen ragyogsz... Mindent képes vagy beragyogni körülöttem, akkor meg miért van ez?
- Engem... Engem megvetettek az égiek, ugyan úgy, mint téged a földiek... Mindketten bűnösökké... rabokká váltunk.
- Miattam?... Túl sok mindent engedtél meg nekem?
JungKook megrázta a fejét:
- Nem. Nem... Nem amiatt kerültem az ítéletszék elé, s száradtak el a szárnyaim, hanem mert érezni kezdtem... Érezni a földi emberek által érzet egyedi érzelmeket, mint az irigység, az önzőség, vagy a beteges szerelem...
- Nem értem...
- Én irigy voltam! Mindenkire, aki csak a közeledben volt... Nem akartam, hogy valaki is megfogja a kezedet vagy, hogy a szájával hozzád érjen... Az elválásunk napja előtt, annak a lánynak sikerült az őrületbe kergetnie az addig mindig vissza- s szenvedésben tartott igazi énemet, de azon a napon őmiatta elöntött a méreg... pusztán azzal a gondolattal, hogy mi lesz, ha megismerteti veled azt a bizonyos fajta szeretetet, és én meg--
- Te azt hitted, hogy adtam volna egy olyan senkinek egyetlen egy esélyt is?... Azt hitted... miközben csak is te jelentesz nekem mindent? JungKook...
- De te nem tudod, hogy mit érzek! Én szeretlek, de--
- Én is szeretlek.
- De a te "szeretlek"ed más! - csapta fel a fejét nyűgös szemekkel s mellkasa egyre hevültebben dobogott. - Az enyém... az enyém... az én "szeretlek"em... beteges!!! - szorult össze szíve hatalmas kiáltást hallatván, s nem tudott már hova menekülni az érzelmei elől; sírásba fakadt. - Fáj! Fáj! - süllyedt lejjebb térdein, miközben szénné porladoztak selejté vált szárnyai. Háta remegett, akár csak hangszálai, ahogy hangosan s keservesen zokogott.
S ebbe a legesleginkább Suga szíve sajdult bele. Nem bírta tétlenül nézni angyala hanyatlását...
Viszont tudta, hogy most rajta a sor. Ő neki kell két tenyere közé venni angyala arcát... S így is tett. Most ő volt, aki csókolt, most ő volt, aki mentett, most ő volt, aki próbálta kezelni a lelki sebet.
Finoman mégis erőteljesen nehezült JungKook ajkaira, s el nem engedte azokat, míg egy kis nyugvást meg nem érzett a körülöttük lévő térben. Tapintatosan keltette a masszázs ingerlő érzetét, ahogy a mozgásra vágyott ajkai tapadósan súrlódtak végig JungKook ajkain.
Az angyal megérezve száján a jól eső bizsergést, elcsuklott hangon felnyögött s hátralépett. Két tenyerestül takarta el ajkait, mik megengedhetetlen, mégis megbánhatatlan dologban részesültek. Remegő pillái alól rózsaszín felhőkkel méregette szerelmét felettébb szégyenlősen s feltűnően zavarban.
Suga pedig csak pirult. Hol az érzéseinek erős hullámai, hol az angyala tüneményessége miatt.
- Mindig is ezt akartad, igaz? De nem merted megtenni... Pedig ha megtetted volna, most minden másképp lenne - közeledett hozzá apró mosollyal Suga újból csókolni vágyva, de az angyal ismét hátralépett tőle ijedten;
- Nem szabad!
- Sajnálom, de... nem ismerem ennek a két szónak az együttes jelentését - suttogta békésen s lecsúsztatta finoman szerette kezét, s az egész parázsló vázat átölelve, újból szájon csókolta az elbukott angyalt. Direkt, akarata szerint engedett a szerelem érzésének érvényesülést szerezni. Lágyan s finoman csókolt, el nem engedve szíve csücskét, élete egyetlenjét, aki jól tudta, hogy amit enged s tesz az bűn, fájdalmas bűn, de nem akart kibújni alóla... E pillanatban a legmerészebb álmai váltak valóra. Suga csókjaira mohon s éhezve tátotta ajkait, s egyszerűn nem tudott betelni a kívánás vágyával, a gerjesztő nedvességgel, az érződő kényelmes puhasággal. Hiába kínlódott szüntelen a bűnös érzelmei lététől, hiába fonta össze szorosabban a tövis koszorú a szívét, hiába parázslott kegyetlenebbül szárnyainak maradéka, ő kockára tette mind ezt, mert amit valójában érzett, azt nem vethette meg... Édesnek... Édesnek érezte ezt a bűnt, élete legédesebb bűnének.
- Suga... A pokolra fogunk kerülni.
- Nem számít. Ne félj! Csak maradj mellettem, s én meg melletted. Maradjunk együtt még a pokol tornácán is!




2016. szeptember 30., péntek

78 BTS Mit mond a görög autó?

JungKook POV

Bárányok sokasága ácsorgott egymás mögött sorban állva felhőkként, akárcsak jelen pillanatban az autók, csöndben, nyugodtan, eltűrve a dugóba került sorsukat.
- Most megálltunk?...
- Csak forgalom van... - feleltem NamJoon hyungnak, aki mellettem ült ugyan, közvetlen az ablaknál, de csak most tűnt fel neki a helyzet.
- Oii Hyung! Nyolc! - ugrott fel mögülem Jimin a hátsó ülésről. - Nekem eddig nyolc! Te mennyit láttál? - kérdezte NamJoon hyungtól nagyon beleélve magát valaminek a számolásába.
- Körülbelül tízet! Nem! Ott a tizenegyedik! - mutatott ki egy utcasarki boltra, ami nagy vagy nem nagy meglepetésként egy sex shop volt, ahogy az eddigi összes többi sarkon... Úgy látszik tucatjával vannak itt, Görögországban. Még ez a kis, szűk mediterrán utca is teli van velük, ahogy most az autókkal is. Csak úgy állunk... Nem haladunk... A reptér felé sietnénk, igaz, J-Hope és V hyung nélkül, de így legalább bevárhatjuk őket. Amúgy is nem rég telefonáltak, Jin hyungtól kértek útba igazítást, aki elől ült egész végig, de valljuk be, hogy Hyung tájékozódási képességeiben nem lehet megbízni, ezért ki tudja, mikor fogjuk V hyungékat legközelebb látni.
- Uuuuh srácok, van egy viccem!
- Mi az? - kérdeztük mind egyszerre NamJoon hyungtól, bár mintha Jimin mellől, Suga hangját nem hallottam volna...
- Mit mond a görög autó?
Uram isten, csak azt ne mondja, hogy észrevette a rendszámokon lévő ország név rövidítést!
- Grrr! - mondta morogva, ahogy leolvasta a Gr-t.
Mellette csak a fejemet tudtam fogni. Ez fájt... De közel sem annyira, mint a következő zseniális incidens.
- Itt vagyuuunk - hallottuk J-Hope  kiabálását, majd észre is vettük őt a visszapillantó tükörben, ahogy úgy száguld a forgalom szélén, mint a sicc. A tökéletes kondija által tekert bicikli egyre gyorsabban került közelebb és közelebb, mire már nem tudtuk látni őt a külső visszapillantó tükörben. Hyung sikeresen letörte azt. Neki ment, s volt tükör, nincs tükör.
- Hát te nem vagy normális! - hangoztatta a dühtől hangosan Jimin, de nem csak a kártevés miatt, hanem mert ez a nem jól sikerült megállás kellően megijesztette, amiért pont a megreszketett Hercegnője mellett vált tükörtelenné a szerencsétlenek által bérelt autó.
- E-Ennek lesznek következményei, mi?
Senki sem válaszolt a költői kérdésére... Mind tudtuk, hogy ez most nem a szép irodalmi versek elemzésének helye.
- V hyung! - szólaltam fel. - Hallottam, mi történt veled. Jól vagy? Mit csináltak veled a dokik? Fáj? - faggattam, mert azért tényleg aggódtam érte... Közben átadtam kettőjüknek a helyemet itt elől, s hátra másztam. V pedig csak biztosított minket afelől, hogy minden rendben van, és hozzá tette komolyan, mégis viccesen, hogy a továbbiakban is BTS boy lesz, és nem fogunk tudni megszabadulni tőle, hiába próbáltuk most ott hagyni őt.
Közben mire felkerült a bicikli a kocsi  hátára a sofőrünk és Jin hyung által, a forgalom megindult. Nem is hittünk a szemünknek; több okból is... Egy; Az egész ácsorgás olyan nyugodtsággal zajlott le és indult is meg újból, mintha a görögök élvezték volna, hogy nem kell vezetniük, hanem pihenhetnek. Mindenki békés volt. Az igaz, hogy egy visszapillantó tükör halálos balesetet szenvedett, de se egy autó dudálás se egy kiabálás nem hallatszott közben. Kettő; Nem dugó volt, csak egy fiatal férfi az autójával várakozott az út közepén, ajándékkal a kezében. Egészen idáig várakoztunk vele együtt mi is. Három; A várt személy, abból a mediterrán erkélyes házból szintén egy férfi!? Ez egyszerre hátborzongató és... jó érzéssel szolgál(?)
Kussban várni egy meleg párosra(?) Miket meg nem élek...
- Hallod!? Hallod, Hobi, van egy viccem! - s NamJoon hyung hallóvizsgálatba kezdett az újonnan jöttekkel. - Mit mond a görög autó?... Grr! - morgott ismét, én pedig szenvedést tettetve a mellettem ülőre dőltem.
S ekkor figyeltem fel, hogy hátul vagyok; egy sorban Suga hyunggal... Egy karnyújtásnyira van tőlem. Csak is egy Jimin választ el minket... "Milyen frusztráló..." - gondoltam, miközben ereimben éreztem a negatív irányba sodródott légtért. Nagy levegővel egyenesedtem fel Jiminről, nyugodtságot kereső lehunyt szemekkel, s mire kinyitottam azokat, automatikusan Suga hyungra néztem, aki az ablakban könyökölt, és ő is felém fordította fejét pont abban a pillanatban. Ez a túlzottan közvetlen szemkontaktus... nem sülhetett el volna cikisebben.
- Rémesek vagytok... - mormogta Jimin, miközben előre fele bámult. - Legalább ne sugároznátok a feszültséget, ami köztetek áramlik... Nem gondoljátok, hogy vér cikik vagytok?
Suga hyung arcán tisztán látszott, hogy semmibe veszi a szemrehányást, s már fordította is el volna a fejét, de Jimin megragadta a tarkóját, csak úgy, mint az enyémet, és erővel húzott magához mindkettőnket, mire a homlokunk összeütközött. Továbbra is lefogva tartottak minket, de feljebb bólintva nem enyhe kíváncsisággal vizsgáltuk meg a köztünk lévő szinte elhanyagolható, érzékeny távolságot, s hiába a megijedés a szívet megdobogtató közelségétől, nem tudtunk hátrálni, sem elfordítani a fejünket. Tehetetlenül figyeltük egymás szemének fény játékát.
- Hallgassatok ide; Én csak magammal s a Hercegnővel törődök - suttogta összeszorított fogakkal a fogva tartónk; - A kért segítségemet már kiadós adagként megkaptátok! Hogyha nem letettek kielégítve a szolgáltatásommal, az isten áldjon. Magatokra maradtatok, mert itt aztán nem lesz több jótékonykodás a részemről! Tiétek a színpad, rajta. Rajtatok a világ szeme!
"No comment."
Eltávolodtunk egymástól, s természetesen mindketten úgy tettettük, mintha nem értettük volna Jimin 'zagyvaságát'... Mintha nem kettőnkre vonatkoztak volna az elmondottak. Gondolván; Talán így kibújhatunk az előbbi szégyennel teli hangulat alól.
De meglepett! Suga hyung is beszélt Jiminnel?... Rólam?...
Ahh gyorsabban kezdett dobogni a szívem.
Számhoz emeltem a tenyerem s mélyebb halász mederbe engedtem gondolataim fonalait.
Sugát akarom! De hogy? Miként fogjam ki magamnak? Mit? Mit kéne tennem? Hogy kéne magamon segítenem? Mit is ajánlott Jimin és J-Hope hyung? "Légy férfi", "Vedd kezedbe az irányítást", "Csald a figyelmét magadra"? "Lepd meg őt"?...
Még mindig úgy gondolom, hogy reménytelen opciók lebegnek előttem, mégis... Ha nem próbálok valamit csinálni, egy helyben fogok vergődni, az pedig nem fog feljebb emelni.

Mikor megérkeztünk a reptér területére, Vt, RapMont, Sugat és engemet kitettek a kisebb csomagjainkkal a már egyszer bejárt piac területére. A többiek pedig az autókölcsönzőbe mentek, főleg a letört visszapillantó tükör ügye miatt. J-Hope hyung, mint az elkövető, Jin hyung, mint a segítségre vállalkozó, Jimin meg egyértelmű... Nem fog csak úgy velünk maradni, miközben a Hercegnője egy másik pasas védelméért tart támaszt.
Mialatt V és RapMon sokadjára váltottak témát, elterülten ülve az áltaunk elfoglalt padsoron, én ide-oda sodrottam, sétálgattam. Várva arra a pillanatra, hogy mikor vonjam Suga hyung figyelmét magamra, aki amúgy is rajtam tartja a szemét, de csak úgy, a telefonjáról fel-felpillantva. Hogy csaljam magamhoz?... Kitaláltam... Uhh ez nagyon-nagyon gáz lesz, de tuti, be fog válni!
"Színpadra!" - utasítottam magam, s bízva a színészi képességeimben, látványosan kerültem messzebb a többiektől, s mire kellően messzire kerültem, élesen néztem vissza Suga hyung szemeibe, pont el is kapva a figyelmét. "Hívogatóan nézek, ugye?" - adtam bele mindent, s szám direkt konyult le olyan szemet gyönyörködtetően. Ekkor egy nagy lélegzetet vettem, mintha valamiféle gyötrő szipogástól nem kapnék levegőt, s minden további nélkül hátat fordítottam, s azon nyomban elkezdtem törölgetni a szemeimet. "Na?... Vajon utánam jön-e, hogy miért hullanak a (láthatatlan) könnyeim?" - kérdeztem magamban, s előre eredtem a piaci bunkerek közt. Lassú szellőként suhantam végig a csipkés terítők s szépen díszített ágyneműk közt, majd egy gyerekeknek való szuvenír standnál kézzel kötött figurák sokasága közt, az anyag bábukat elhagyva, megállítottak a nevemet kiabálva;
- JungKook!
"És a terv sikeresen végrehajtva! Magamhoz csaltam."
- Ammm...
- Igen? - álltam Suga hyungnak háttal.
- Cs-csak... Olyan hirtelen tűntél el... Olyan szomorkás arccal... G-Gondoltam feléd nézek... s utánad jövök...
- Aggódtál?
- Mint a hyungod, igen.
"A francba vele, hogy nem őszinte! Buta Padlizsán..." - nevettem magamban, majd hirtelen minden kiürült a fejemből, ahogy megérintette a vállam. Felé fordultam.
- Szia~
- Huh? - húztam fel a szemöldökömet, ahogy Suga hyung egy kézére húzott bábút tartott a pofám elé, s azt 'beszéltette'... "Most csak viccel, ugye? Nem vagyok gyerek!!!"
- Mi a baj, JongKookkie?~ Mondjak egy viccet?~ Mit mond a görög autó?
"Igen, viccel. Hát akkor lázadjunk a komolyságért!"
- Ezt! - ragadtam meg a bábút, szorosan a kezével együtt, s magamhoz rántottam őt, hirtelen meg is lepve és lopva őt egy olyan mély csókkal, amelyet csak elő tudtam húzni a tarsolyomból ebben a váratlan gyorsaságban. Majd hagytam, hogy ellépjen tőlem. Szinte összeesett szegénykém, de legalább megleptem~ S emiatt egyszerűen képtelen voltam letörölni arcomról az ott ragadt boldog mosolyt;
- Grrr - válaszoltam, annak ellenére is, hogy amíg RapMon hyung morogva mondta, én csak erotikusan tudtam, itt és most, ebben a színek kavalkádjába burkolt helyzetben.

Ahogy szótlanul vissza fordultunk, Suga hyung piros fülekkel lépegetett előttem. Furább hangulattal érkeztünk vissza a többiekhez, mint amilyennel elmentünk, de én egy tonnányi önbizalommal hittem benne, hogy most sikerrel jártam. Most már kétségtelenül tudom, hogy nem érdemes a tehetetlenségben vergődni, főleg, ha Hyung arcát ilyen rózsássá tudom varázsolni. Jobban megéri cselekedni.

2016. augusztus 27., szombat

77 BTS Doktor Ház

Mikor már senki sem tartózkodott a sátrán kívül, s a fáradtabbak az álmuk első szakaszán már át is estek, Jimin kidugta az orrát az est fényébe;
- Nem hagyhatom ki ezt a lehetőségemet! - mondta magában, ami ki is hallatszott a fejéből suttogásként. A fán csücsülő baglyok kíváncsian ott leskelődtek, nevetve huhogtak a fiatalon, aki közben kihúzta a sátorból Sugat és RapMont.
- Kész - masszírozta meg vállát. - Bocsánat hyungok, de ez egy ideális nyári éjszaka lenne nekem s Jinnek, szóval nektek most nincs belépő - mondta, majd végig nézett a két alvó egyénen. - Na jó... Ez így talán nem éppen a legjobb. Nem kéne csak így itt hagyni őket - gondolkodott el, majd erőt vett magán és Sugaval kezdve végig húzta őt a földön, hagyva, hogy letörött gallyak sokasága kapaszkodjanak meg a hajába a legrövidebb útvonalon egészen JungKook sátráig. Majd ott, magára, a sátorra gurította a rappert; Így Suga lexikonokba illő képet nyújtott, hogy miként néz ki, ha valaki fent akadt egy sátron. Körülbelül mint akit elütöttek volna és ott maradt a szélvédőn.
Utána RapMonra került a sor. Őt sem kellett messzebb húzni. Az alvó Leader útja V és J-Hope sátrához vezetett. Oda érve pedig Jimin szánt szándékkal kukkantott be a két gerle kéjbarlangjába;
- Húhú! - vigyorgott Jimin, de szája kanyarulatai hamar a másik irányba húzódtak; - Na ne má' Hoseok hyung! Ennél azért többet vártam!
- Na! Most nem én tehetek róla, hogy Vnek ilyen napja van - csapott a kártya lapjaira, amiből sokkal kevesebb volt neki, mint társának. - Több párt sikerült összegyűjtenie, és? Szerencsés. Fog a memóriája.
- Beszállsz? - nézett fel V is a bejáratnál ácsorgó fiúra, miközben könnyed törökülésbe ült J-Hope előtt, közöttük pedig a kártya halmok. Jimin nem tudta mit kezdjen a helyzettel. Csak ámultan méregette őket;
- Most, az utolsó meleg hónapunknak egy ilyen ideális éjszakáján, ebben az idegen országnak gyönyörű keblében, mikor kényelmesen együtt lehet lenni a szabadban egy romantikus sátor mélyiben!?... Adjatok helyet! Készülhettek a vereségre! - azzal leült, és szabályszerűen ő is párokat kezdett gyűjteni.
Majdhogy nem három óra múlva;
- Na ez jó volt! - nyújtózkodott ki Jimin középre bedobva sokadjára nyertes lapjait.
- Hétszer győztél, csak hétszer!
- L-Lehet, hogy valami elkerülte a figyelmem, de nem csak hétszer játszottunk? Más szóval mindig ChimChim győzött...
J-Hope lefagyott a felvilágosítás hallatán, közben Jimin pedig feleszmélt, hogy miért is jött valójában;
- Ne búsuljatok, srácok, lehet, hogy vesztetettek, de kaptok tőlem, a győztestől egy ajándékot!
- Tényleg? Micsodát? - mosolygott gyermeki kíváncsisággal TaeTae, mire Jimin kinyúlt a sátorból, és behúzta azt;
- Majd el is feledkeztem róla - paskolt a Leadernim pofijára vigyorogva.
- Nem, nem, nem, nem kell! - tiltakozott Hoseok.
- Ugyan! Ajándék hyungnak ne nézd a fogát - húzta fel enyhén RapMon ajkát. - Nézd mennyire örül, hogy itt lehet. Eddig kint fagyoskodott.
- De Jimin... Ne... Én most... - pirult el egyre jobban J-Hope lejjebb és lejjebb nézve.
- Jó, veszem az adást, akkor itt hagyom kint.


A Nap felkeltével okkal meglepetten ébredtek az emberek. JungKookot már a sátoron való horpadás is letaglózta, de ahogy kijött onnan, nem tudta akkorára nyitni szemeit, amekkora furcsaság került elé. Szavak s tettek nélkül állt Hyungja fölött. Viszont az erőteljes bámulása miatt, Suga kezdte érezni, hogy valami nincs rendben körülötte; Felnyitotta hát szemeit, mire ijedten nézett föl JungKook tekintetébe. Még meg sem tudott fordulni az a fejében, hogy 'Hol van?', 'Miért nincs tető a feje fölött?', hanem egyből a Maknae jelenléte érdekelte. "Miért van ő fölöttem?..." S ezzel egy olyasféle kellemetlen, kínos s kilátástalan helyzet uralkodott el rajta, hogy tervtelen tarsolyából kiindulva, csak felpattant, és se szó, se beszéd elfutott JungKook elől.
NamJoon a rappertársával ellentétben kellemesen ébredt. Igaz, gőze sem volt, hogy miért nem abban a sátorban van, ahol elaludt, de mivel TaeHyung szuszogva feküdt a mellkasán, nem pánikolt.
Közben Hoseok és Jimin egymással szemben vánszorogtak egy nagy sziklához, mire annak két oldalára le is rogytak;
- Na, milyen volt az éjjeled?
- Ahogy elmentél tőlünk, TaeTaenek kicsit lassan, de leesett, hogy RapMon a sátrunk előtt alszik, így aztán behúzta őt, mert megsajnálta. Azt' aludtunk. Hármasban... Ennyi. Történt... S neked hogy ment?
- Hm... - nézett fel az égre, s hátul kitámasztotta karjait. - Ugyan. Az. Kb.. Mire visszamentem Jin már túl mélyen aludt.
- Micsoda pazarlás...
- Hja.
- Pedig érted, nem akartam én orrba-szájba élvezkedni, csak úgy szelíden, csöndben. Neki még csak mozognia sem kellett volna, miközben hagyja, hogy a számmal okozzak neki orgazmust.
- De perverz vagy te! - kapta fel a fejét Jimin elképedve. - Szopásról álmodozni egy olyan személy előtt, akinek még meg sem fordul a fejében!? Az ajkak nem arra valók, Hyung! - akadt ki enyhén fehér zászlót lengetve a kéjencebbik előtt. - A-Ami pedig azt illeti, én is csak egy langyos nyali-falit akartam volna, semmi erőteljesebbet... Próbáltam volna romantikus lenni... Közben meg szépen... lassan... végig matattam volna mindenét, ami csak egy kicsit is hozzám tartozik. Vagyis igen; Mindenét~
- Hoseok hyung... Jimin hyung... - jelent meg mögöttük JungKook, majd rámászva a nagy sziklára, a két fiú között, összekuporodott szomorkás arccal. - Ti is képesek lennétek elmenekülni előlem?
- Ugyan! - sóhajtott Jimin. - Már megint Suga hyung csinált valamit!? Fel a fejjel! Már mondtam neked; Légy férfi, s vedd kezedbe az irányítást.
- Ammm Ha Suga hyungról van szó, én azt javaslom, hogy lepd meg. Ha meglepik, akkor mindig nyitottabbá válik.
- Meglepni? De mivel? Reménytelen. Hamarabb fut el tőlem.
- Akkor meg először magadhoz kell csalnod(?) - gondolkodott Hoseok, mire a semmiből a Leader keze rámarkolt vállára;
- Hejj-hó, szenvedő arcú bajtársaim, nekem sem ez volt életem legrózsásabb reggele, mégsem így nézek ki, gyerünk felpattanni s pakolni! Délután már nem leszünk itt!

A nagy sürgés-forgásban az emberek mindahányan próbált nem időt veszteni. Siettek, szaladtak, kapkodtak, felejtettek, visszamentek, elbuktak, segítségért kiáltottak;
- Itt kiömlöttek a fotóállvány csavarjai! Valaki szedje össze!
S épp arra fele tartott egy segítő, aki egy hatalmas és igen súlyos dobozt cipelt TaeHyunggal együtt. Egyikőjük sem látott a lábuk elé, s az egyik álnok, felfele álló csavar mégis pont azt a tagot, aki jól kezdte a napot, TaeHyungot szúrta ki, s átszúrta cipője alját, megsértve a fiú védtelen talpát. Az meg is érezte, hogy valami kellemetlen belé is mélyedt, mire felszisszenve ejtette el a ládát, s halk jajgatásokkal emelte magához a lábát.
- OMO! V! Minden rendben!? - rohant oda hozzá SeokJin, aki a közelben rakodott.
- Nem. Nem... Nem úgy érzem. Áú! - szorította össze a szemét, ahogy a Hercegnő leráncigálta róla a cipőt.
- Uramisten - kapott kezdetleges pánikot, ahogy meglátta V vérben ázó zokniját. - Mégis mitől!? Szálka? Tüske? Szög? Hiii Csavar!? - nézett bele a fiú cipőjébe.
- Mi történt? Mi a baj? - vette őket észre Jimin, s azonnal oda rohant.
- Vnek csavar csavarodott a lábába! Kivettem, de szerintem még mindig vérzik a lába. Nézd!
- Gyorsan! Vidd el a kórházba!
- De nem tudom!
- Nincs itt a jogsid!?
- Itt van, de nincs hozzá kocsi! Mind le van bilincselve, s mindegyikbe pakolnak, az utat innen kifele pedig nem tudom, eltévedek, mielőtt eljutnék oda, hogy a béna angol tudásommal elkezdjek kérdezősködni, hogy merre az itteni kórház, mert ugyan a táblák semmit sem érnek, amiért valami idióta módon itt még az anyám kínja is cirill betűvel van írva, Vnek közben meg vérzik a lába, s még akkor is vérzik, mikor nekem gő--
- Jó-jó, nyugi! - ragadta két tenyere közé Hercegnője arcát mélyen a szemébe nézve; - Nem neked esett bajod, szóval minden rendben van - lélegzett mélyeket vele együtt. - Neked... Ez az! Szólok Hoseoknak!
- Jimin, ne hagyj itt! - kiáltott párja után, de az csak visszaintett, hogy siet.  - Még is minek ide Hoseok!? Tud varázsolni, vagy repülni!?
Miközben SeokJin és V tehetetlenül s feltartott kezekkel szuggerálták a sérült lábat, Hoseok futástól zihálva érkezett meg a port fel is verve maga alól.
- V, tarts ki! - nézett sajnálkozóan szerelmére, mialatt a másik lábról is levette a cipőt, majd a zoknit is, hogy azzal kösse be a sérült felet, s tényleg, mint aki ért hozzá olyan hatást nyújtott, ami még Jint meg a visszaérkezett Jimint is megtévesztetette. Hoseok stabil céltudatossággal emelte föl karjaiba Vt, direkt mezítláb hagyva őt, s már sietett is vele el.
- Látod, Jin? Ilyen esetekben a pár másik felének mindig akad valamilyen biztos és gyors ötlete.
- Értem... Okos voltál, Jimin.
- Nyaj, ne mondj ilyeneket, elpirulok! - dörzsölte meg orra csúcsát. - Miattad jutott úgy is eszembe, mert kettőnkböl indultam ki.

Közben Hoseok sikeresen szerzett kölcsönbe egy biciklit a kempingben tartózkodó ázsiaiaktól. Vt felültette a rácsos, de nem annyira kemény csomagtartóra, míg felszállt elé. Így már sebtiben megtudták találni a kijáratot és a főutat árkok-bokron átszáguldva.
- H-Hoseok... - suttogta V, miközben megkapaszkodott két kézzel görcsösen a feneke alatti rácsokba. - Nem hinném, hogy nagy bajom van... A kórház sem szükséges...
- De. Kell. Elfertőződhet is akár. Szó sincs róla, hogy ne vigyelek dokihoz.
- De ha messze van?... - nézett le V Hoseok erős és folyamatos pedálozására, majd aggódóan föl.
- "Messze"? Mit számít az? Úgy sem fogok kifogyni az energiából. Ahhoz túlságosan féltelek.
- Szeretlek...
- Hm? Mit mondtál?
- Nem, semmit, csak csuklottam - mosolyodott el, amit el is rejtett, ahogy Hoseok hátához döntötte a fejét.
- Meg kéne kérdezni, hogy jó irányba megyek-e. Mert eddig csak érzésből tekertem... - szólt Hoseok, látva, hogy egyre több kedves arcú ember sétálgat a járdán, akiket nem fél megkérdezni. - TaeTae, hogy van angolul a kórház?
- N-Nem tudom... De ha megállunk valaki előtt, akkor biztos eszembe jut! - mondta, mire leszólítottak két lányt, s V már kérte is az útba igazítást;
- Hi! Where Doktor House? - mondta egy kis akcentussal is megspékelve, de a két lány ezt nem értette. Az a sorozat már jó pár éve befejeződött, ami elé a kis TaeHyung betetette a where szócskát. De még mielőtt a Grace Klinikákra rákérdezett volna, jobb kommunikatív ötlet ütőt szöget a fejében; - I need you, Doctor!
- Oh megértették! - mosolyodott el Hoseok, ahogy a két lány felvilágosulva összenézett, s keresztet is mutattak, hogy biztosra menjenek, visszakérdezzenek. Így már biztosra menve nyújtották is ki a kezüket egyenesen tovább a messzi, meredek lejtő felé, ahol majd fel kell tekerniük, s majd ott, a tetőn lesz a doktor ház.
- De jó - zihált Hoseok már a lejtő közepén tartva. -, sose csináltam még hegy mászást. Főleg nem biciklivel.
- Tartsd ki~... Fighting~...
- Te tarts ki...
TaeHyung annyira szívesen ráállt volna a lábaira, gyalog megtenni az utat, kézen fogva Hoseokkal, de ahogy erre gondolt, érezte, hogy talpába bele nyíllal a fájdalom. Nem volt valami kellemes helyzetben. S ahogy azon kezdett töprengeni, hogy mi okból is nem tudja használni a lábait, testét kirázta a hideg. Végtagjai kis remegésekbe kezdtek, s ő maga pedig félt. Lehet, hogy most jutott el a tudatáig, hogy tényleg egy csavar csavarodott a talpába, s most annak a helyén egy lyuk tátong.
- Megérkeztünk - fújta ki magát Hoseok, és megállt a doktor ház első ajtaja előtt, ami a leginkább hasonlított egy rendelőhöz. Gondosan kitámasztotta a biciklit, majd leszállt róla, hogy Vt újra karjaiba vehesse, de ebben megakadályozta őt a döbbenet; - Jaaaj szegénykém, te egész úton sírtál!?? - szakadt meg a szíve, ahogy szerelme nedves arcára pillantott.
- Nem is sírtam... - mondta komolyan V, miközben szemeiből tovább potyogtak a könnyek.
- Szegénykém... - suttogott, s közelebb lépve és szerelméhez hajolva simogatóan egy hajszálat fésült a füle mögé; - Ennyire fáj? - kérdezte, miközben tenyere melegen rásimult a fiú hideg orcájára, és egy várt is, meg nem is gyógyító hatású csókban részesítette a néma ajkakat. Finoman, mégis játékosan vándorolt a jól ismert érzékeny részeken, s ahogy elengedte, V elpirult... Angyali szelídséggel fejrázással válaszolt;
- Nekem már nem. Csak a talpamnak fáj. De nekem, neked köszönhetően már nem - ismételte meg, s szerelme nyakába csimpaszkodva szorosan bújt az ő hős ideáljához.
Ezután boldogan várták ki sorukat, V kibírta a vizsgálatokat, majd ahogy kifele menet a röntgen fénnyel való élményét mesélte Hoseoknak, illetve egyetértettek, milyen maradi az európai kórház, illetve a doktor ház berendezése a koreaitól, nem gondoltak rá, hogy újra biciklire kell pattanniuk, méghozzá sietősen a nélkülük elindult csapat után, a város felé.

2016. augusztus 17., szerda

76 BTS Ógöszti lelki meglepi titokban

Jimin POV

A felhőtlen augusztusi déli ég napkorongjának veszélyes sugárzása alatt, mindenki a sátrakba lett küldve. A hármunk által elfoglalt kuckóban pedig nem várt lépések neszzenései zavarták meg a csöndet. RapMon hyung már a ló bőrt húzta telefonját az arcára ejtve, nem messze tőle pedig Jin hercegnőm szintén lehunyt szemekkel bóbiskolt hagyat fekve, szépen, egyenletesen s megnyugtatóan lélegezve, miközben én a vállán feküdtem, kényelmesen pötyögtetve a mobilomon. Hálás is voltam ennek a békés s félig-meddig idilli helyzetnek, bár túl hirtelen és hamar kellett elbúcsúztatnom tőle...
- ...Mire a váratlan látogatás? - kérdeztem az előttem megjelent Suga hyungra nézve, aki mintha csak betántorgott volna ide. - Mint láthatod szűken vagyunk - fújtatottam a Leadernim felé bólintva. -, szóval, ha hamar távoznál, az bol-- Hé! Mi a józan vakondtúrást csinálsz!? - tápászkodtam fel, ahogy a betolakodott Suga hyung engedély nélkül helyett találva magának hanyatt feküdt... Fejét Hercegnőm combjára hajtja.
- Nem, nem! Te aztán nem!
- Halkabban, Jiminnie! Felébreszted a pihenni vágyókat, köztük Hercegnőt is.
- Tűnj el! Hess! Hess! - rugdostam.
- Nincs hova tűnnöm, szal' - hunyta le szemeit s még jobban Jin fedetlen bőrére fordult.
- Megpukkadok!!!
- Hahaha Ezt már szeretem - mosolyodott el...
- De komolyan! Miért vagy itt? Nem tudsz JungKooknál pihenni? JG nem fog repesni az örömtől, ha csak úgy ott hagyod őt egyedül!
- Menedzsernim vele van - válaszolta egyhangúan.
- És? Akkor te már nem lehetsz ott?
- Nem vagyok jó hatással JungKookra...
- Huh?
- Lázas... Miattam lázas... Pusztán a közelségemtől lázas...


"Micsoda problémák..." fűztem Suga hyung mondandójához csupán ennyit, s tovább éltem a magam útján, legalább is próbálva nem arra gondolni, hogy most már nem csak RapMon hyungnak, de egy még nagyobb nyűgnek is jó éjszakákat kívánhatok a következő éjjeleken. Az én szerelmemet körül veszik a sakálok!... Pityeregni lett volna kedvem Jin hercegnőm karjaiban, de a késői ebéd után más tevékenység elébe állítottak; Mosogatnom kellett. Nem tudom, miért nem gondolnak arra, hogy a mosogatószer mennyire káros hatással lehet egy idol kezére.. Dehát rám hagyták a nagy vödröt, hogy nagy habba vágjam a fejszémet. S úgy is tettem! A kemping csapjainál, ahol alig volt valaki, bele kezdtem a habfürdőbe. Vertem a habot habverővel habozás nélkül. Közben minden hiába, nem tudtam kiverni a fejemből azokat a hímeket a környezetemben, akikre szempillantás alatt képes vagyok féltékennyé válni.
- Mi ez a gondterhelt arckifejezés?
- Jin!
- Grimaszoltál... És pedig a mosogatás nem szokta ennyire bántani a kedvedet...
- Nem, semmi bajom, én csak etünödtem magamban - mosolyogtam.
- Mi nyomaszt?... - nem lehet neki hazudni...
- S-Semmi. Csak egy apróság - lógattam le a fejemet, és tovább mosogattam. "Szégyen vagyok..." Törölgettem a tányért, nyomkodtam a mosószeres szivacsot... Már tényleg minden csupa hab volt. Lehetséges, hogy a lefolyó másik végénél már ingyen habfürdöznek! A kezembe vett fekete serpenyô, már szín tiszta fehér tejútrendszer. Azt se látom, hogy mi kavarodik a kezembe, egy jégkocka csipesz vagy egy katonai leveses lábos, de azt hiszem most már a vége felé lehetek.
- ... Öt, hat... - számolgatott suttogva mellettem Jin az evôeszközöket. - Jó' van, Jimin, már csak egy vágókés van hátra.
- Ahh de jó - sóhajtottam. - Csak meg kell találnom - bámultam a nagy fehérségbe félmosollyal, mire vállamra csúszott Hercegnőmnek karcsú keze. Jólesôen átrázott a hideg, ahogy éreztem, rám nehezedett.
- Ha a nyelénél sikerül megfognod a kést, kapsz tőlem valami meglepit - szólt halk szavakkal, és ajkait arcomhoz nyomta. A szerény puszi hangja a fülembe süllyedt, nyomott hagyva visszhangzott, ami miatt eluralkodott rajtam az érzés. Akarom ôt, nagyon akarom!
- ...Izgatsz, szerelmem?... - fordítottam fejem felé, de ô már a kezemet figyelte, ahogy belenyúlok a habba.
"Ha ezen múlik!... Ha ezen múlik, hogy Jin valamivel is megajándékozzon, egy dinoszauruszt is kiemelek innen!"
Koncentráltam a tapintásaimra, teljesen az érzékeimre hagyatkozva; Csak fel kell ismernem a habréteg alatt a hideget meg a meleget. "A nyele az fából van annak késnek, nem?" - gondolkodtam, mire egyik ujjam hozzáért. Megéreztem a hûvösséget a fém részének, így már kaptam is a másik feléért. A faragott részénél emeltem ki, a magasba felmutatva, mint akár egy gyôzelmi serleget.
- Oh! Ez egy villa.
- Mi a f*sz!?
- Nem... Ez egy villa!
- Jin! Te tudtad ezt!
- Hjaaj ne vedd a szívedre, hogy nem sikerült - simította le tenyerét karomon, ahogy arrébb lépett tôlem.
- Direkt csináltad! Szadizol! - nevettem gyanúsítgatva.
- Én?
- Pimasz mosoly van az arcodon, Hercegnô!
- De mégis jobb kedved lett.
"Ez igaz... Elég, ha... Elég, ha csak vele törődök és senki mással! Nem kéne kényszerítenem magamat, hogy rajta kívül bárkivel is törődjek."
S ezzel még ha Jinnek el is kellett mennie fotózásra, akkor sem mostam le arcomról a szerelmes mosolyomat.
- Mit vigyorogsz? Beleszerettél egy fakanálba? Ha meg annak örülsz, hogy befejezted, ne tedd. Itt egy másik adag! - dörmögte JungKook egy szokatlan s mélyebb hangon. Ha felé nem fordulok, ki sem találtam volna, kicsoda az. Mellém letette az új vödörnyi edényt, én pedig végig néztem inkább rajta, már csak az ellenében is, hogy nem kellene mással foglalkoznom, csak az én Hercegnőmmel.
- Az... - mondta, ahogy észrevette, hogy bámulom a homlokához rögzített vizes borogatás. - Lázam volt...
- Tudok róla.
- Huh?...
- Suga hyung mondta.
- Aha... - nézett el sarokba kívánkozó komor tekintettel, de mielőtt lelépett volna, megállítottam;
- Ha van kedved, nyugodtan kiöntheted a lelked nekem... Meghallgatlak. A hyungod vagyok.
- Jimin... - nézett meglepetten vissza rám reménnyel könnyesedett szemekkel.

Majdhogynem három órányi beszélgetés után egy félig árnyékos, félig naplementés gyalogos keresztezős közepén megálltunk. Nem is volt egy lényeges mondata sem az eszmecserénknek, JungKook mégis közvetlenül elém lépett s a lelkemre kötötte, hogy minden egyes szó, amit hallatott velem: titok. Ez egy titkos lelkizés volt.
- Jó, oké!... - köröztem egyet a fejemmel, enyhén körül is nézve. - Na menj, isten hírével, azt' légy férfi, Golden Maknae! - hessegettem el gyorsan, de szépen a kempingező helyünk fele, a levelek árnyékaival díszített úton, mert észrevettem, hogy a másikon, amelyen vakítóan süt vissza a Nap, Jin tart felém, ide, a kereszteződéshez;
- Jin... - mosolyogtam rá. - Te tudod, hogy augusztusban miért van mindig ennyi minden a feje tetején?
- Én is ezt kérdezném. Nem hittem, hogy ilyen nehezen foglak megtalálni.
- Kerestél? - csillogtak fel jobban a szemeim, s ha kutya lennék, a farkamat is megállás nélkül csóválnám.
- Mutatni szeretnék egy titkos helyet - mondta aranyos módon, én meg hirtelenjében egy óvodássá változtam, aki még a cukros bácsival is képes lenne elmenni arra a bizonyos titkos helyre, amit SeokJin talált.
Követtem hát őt, direkt lemaradva a háta mögött, hogy a látvány élvezetébe süllyedjek. Normális, ha a Szerelmem tarkójáról ennyire visszacsillog a Nap?? Meg akarom érinteni! Meg akarom csókolni!
- Erre - döntötte a fejét két nagy bokor nyílása felé, majd átvágva magunkat egy hosszas szűk járaton, magas fák közé érkeztünk, egy nem használt épület háta mögé. - Ezt nézd! - került meg egy igen nagyon széles törzsű fát, mire én is, s nem tudtam hinni a szememnek, hogy olyan földig érő ürege van, mint amilyen a mesékben szokott lenni. Mintha két fa ölelkezve nőtt volna össze, és közéjük szépen be lehet állni, sőt ülni!
- Ez nem mesterséges, megnéztem - mosolygott, s végig húzta a kezét a fakérgen, én pedig ugrásból karoltam át őt hátulról. - Jimin!?...
- Hihi Én csak arra lennék kíváncsi, hogy miért hoztál ilyen romantikus helyre. Mond csak meg! Mi az oka?
- Csak úgy... meglepiként...
- Aha!... Akkor én meg csak úgy... fogom a célzást.
- N-Nincs is semmi féle célzás... - fordult meg a karjaimban, megmutatva azt a kipirult, szép arcocskáját.
- Deee Aranyos vagy! - estem neki egy hatalmas csókkal, mire hátra lépkedtünk, be, a széles üregbe. "Pár madár csicsergése, kabócák zaja... Mit számít! A Hercegnőm hangja is hozzájuk társulhat, nem de?" bújtam szorosan a nyakába és egyre hangosabban kezdtem hajtogatni a nevét, még akkor is miközben a bőrénél játszadozó nyelvem erejében siklott útján. - Ennivaló vagy! Ne fogd vissza magad - nyomultam rá mégjobban, de Jin mindenét csak összeszorította. Behunyt szemekkel mereven s összezárt lábakkal állt vigyázzban, viszont én hátranyúlva finoman belemarkoltam combja húsába. Egy kényelmes terpeszbe húztam lábait magam előtt s gyengéden kezdtem bele az előjáték gyönyöreibe; hozzá dörzsölődtem; - Ahh Ez az!... Pont ez kellett!
- Jimin! - nyögött fel, ahogy markolászásom közben nem tudtam megállni nem bele csípni a fenekébe. Másik kezemmel pedig markomba kaptam a pólója alját s lejjebb húztam őt elég vadul, de ő mégse akadékoskodott, helyette próbálta tenyereit lapockáimra tapasztani. - De strapabíró most valaki! - húzódott nagy mosolyra örömteli arcom. - Ugye kaphatok többet? - hajtottam le a fejemet s két-két ujjal már bent voltam a nadrágjában.
- Ácsi... Csak... Csak azért engedem ezt meg, hogy segítsek a kis lelkednek, hogy kívül-belül jókedved legyen.
- Boldog is vagyok! -  cuppantam széles mellkasára gátlások nélkül. Nyaldostam.
- Ahh Szeretlek, n-nagyon!
- Ez az... - ugrottam meg a hiányos önkrontollom miatt. - Beszélj még! Élvezem - szorítottam államat vállára s csípőm rezzenéseinek gyümölcseiből csemegéztem. - Legszívesebben keményen benned lennék! - kergettem ábrándokat hevültségemben, s kinyújtott nyelvemet hirtelen bedugtam ajkai résébe;
- Tudom, tudom - nyomott el magától szinte azonnal. - Érzem, hogy mindened remeg, de nem kaphatsz most meg. Teljes egészében nem lehet.
- I-Igen... Igazad van! Itt barbár dolog lenne...
- Igen. Legyen most elég.
- Rendben... - pusmogtam, majd angyal szállt el felettünk, s mozdulatlanokká lettünk. Itt a hazaindulás ideje...

Jin kihúzta magát, én pedig fölnéztem rá, szépen, alázatos módon, aki hallgat a halk szóra is, de... a pólója a markomban felejtődött... "Ez nem lesz jó... Itt nem lehet abbahagyni! Már az árral sodródok. Ha most nem csöppenek a tengerbe s merülök le legalább egy-két gyönyörű gyöngyért..."
- Cs-Csak egy kicsit még... Gyere! - rántottam őt vissza, a közvetlen közelembe;
- Nem lehet. Fel fogsz izgulni!...
- Az a nagy baj, hogy már fel vagyok izgulva! E-Ezért csak egy keveset... Adj még a lelkem nyugodtságáért. Elég nekem ez is! - nyögtem a testére áhítozva s célpontba vettem azokat a piros ajkait. Rögtön kóstolgatni kezdtem alaposan biztosra menve, hogy annyira édesek-e, mint amennyire most kinéznek. Nem csalódtam, igen volt a válasz, sôt olyan aromát ízleltem meg, hogy nem csak kóstolni, hanem megenni akartam. Egyenletlen mozgásra folyamodott a szám. Egyszerre akartam dugni a nyelvem nyelvéhez és szívni az ajkaimmal ajkait. Akartam, nagyon, és próbáltam, ziháltam, csináltam, élvezve, hogy a számmal egy egész orgazmust élhetek ki. Örömkiáltásra kéztett az élmény, hogy csupán ennyi forró nedvességgel rá tudtam venni a kedvem annak a tengelynek az elhagyásához, ami fölött már csak felhőtlenség van. Igen, oda emelkedtem én, még annak az ellenére is, hogy Jin útközben meghátrált. Megmerevítette az ajkait, s igyekezte összezárni, miközben többször volt azon a próbálkozáson, hogy nevemen szólítson, de nem engedhettem. Nem tudtam csak úgy beszédhez engedni ôt, hisz hagy legyenek most az enyémek azok, amik hozzám is tartoznak. Így érezhetem, hogy az vagyok, aki, s körülöttem olyan szép minden, egyszerűen minden, aminek ő a középpontja. "Igazán köszönöm." Gondoltam, s Jin hercegnôm orcáját megsimogatva emelkedtem le párnás ajkairól, mik lihegésbe kezdve hozzám szóltak;
- Nem kaptam levegôt!...
- Szeretlek, Hercegnô!
- Én is, de nyugodj le nekem, jó? Nyugszik!...
- Bocsánat na! - vigyorogtam. - Elnézést... Bááár TE mondtad, hogy segítesz a kis lelkemen! S nekem hát ez kellett. Meg aztán... már alapból ezzel az egész 'mutatok egy meglepi titkos helyet' dologgal felizgattál! Vagy még előtte sokkal hamarabb(?)...
- Máskor nem kapsz meglepit!
- Naa Tiltakozom! Semmiről nem tehettem! Augusztusban senkit sem hagyhatnak ki a maguktól jövő meglepetések! - mosolyogtam aranyos módon, hogy megolvadjon Hercegnőm szíve, mire meg is simogatta a fejem búbját, miután megigazította az általam majdhogynem széttépett pólóját.
- Menjünk vissza a part mentén, jó? De titokban! - lesett a tengere süllyedt sötét s csillagos ég felé, majd vakon fogta meg selymes kezével az enyémet. Így, édes kettesben sétáltunk vissza az esti parton.

XX. FÉNYnyel hazafelé {Eladó-Kiadó}

Éjszakába nyúlt el az összejövetel, és éjfél után tizenhat percre már szét is széledtek az emberek. Zico bátyja eltűnt a sötétségben kísérőjével együtt nyomtalanul, míg YuKwon és MinHyuk a lámpafényben áztatott járdán sétálva integetve búcsúztak el a többiektől.
- JiHoonshi, jössz? - kiabált Taeil visszafordulva a kaszinó felé, ahol a kérdezett személy kedves kis mosolygó arccal támasztotta ki az ajtót. Csak kikísérte Taeiléket;
- Én itt maradok a főnökkel, egy megbeszélés erejéig, de reggel majd találkozunk - integetett, s miközben Taeil elkezdte számolgatni, hogy pontosan hány óra múlva is lesz az a bizonyos reggel, ami még a nyakukban sem hever, háta mögött Zico szódásszifonnal a kezében szétdörögve próbálta lehúzni a sliccét;
- Kell, kell... Kell, hogy legyen... egy hód... nem, egy híd. És - csuklott hangosakat s kereste az említett helyszínt, de végül csak egy fát járt körbe, meg-meglocsolva azt. - Nincsen híd... Nincsen, miről folyóba ugrani... Csobbanva csurgatni... Hát akkor fejjel a fának-- - verte szánt szándékkal a homlokát bele, mire a kéreg meg is repedt. Ő pedig még buggyantabban dúdolta azt, ami csak az eszébe tudott jutni ilyen állapotban. Majd cirógatóan átölelte a szódásszifont, hogy most csak neki csak most hangosabban daloljon: - Ne is foglalkozz velük, hogy rajtunk nevetnek! Csak egy perce ismerlek, de már annyira szeretlek!
- Zico! Zico! Zico, mit csinálsz!? - rohant közelebb hozzá Taeil, de nem mert a szétdűlő csámpázó elé menni. - Hagyd abba Zico, ez egyáltalán nem vicces! Húzd fel a slicced s rángasd ide a beled józan állapotban!
- Vodka szódásszifonban? Az csúcs! - kuncogott Kyung a hátuk mögött. - Zicoya a tudta nélkül kikeverte magának az ütős Fényt... Százezer százalék, hogy annyira be van rúgva, mint papucs az ágy alá. Össze kell kaparnod, Taeilya!... Hajrá! Én addig ide furikázom a kocsit.
- Ya! Zico! Hallottad? Össze kell kaparnalak, szal' sebtiben teremj ide!
- Taeilshi! Hát én varázsszőnyegen lebegek! Szállok má'!
- Gyere, gyerek!
- Hova megyünk? Juuuj Csak nem partyzni hívsz?
- Dee, beezony! Hát persze, hogy oda! Meghívlak egy partyra. Csak te és én meg az öklöm!
- Juuj de jó!
- Gyere már! - csípte nyakon a részeges fiatalt, akit elvileg beengedett személyes körében, mint párkapcsolatát kiegészítő másik félt. - Szedd össze magad! A kedvemért... S nézz a lábad elé, hé! - fogta derékon a fiút, aki elbotlott benne. - Ott dudál Kyung! Gyere, hazavisz minket.
A kocsinál Taeil és Kyung szó szerint próbálta betuszkolni Zicot a hátsóülésre, hogy ott majd elfekszik, oszt' kész, de a részeg állapotban lévő kapálódzott s önkontrollján kívül esett.
- Elegem van! Csapjuk rá a csomagtartó ajtaját!
Taeil kijelentésére a két józan összenézett, mire Zico is felemelkedett közöttük:
- Stipi-stop az anyósülés!

Így indultak el. A sárga háromszöget követve, behajtva rengeteg körforgóba, és onnan kihajtva a haza vezető út felé. Magas lámpaoszlopok fogadtatása alatt haladtak egyre a távolba, a kopár síkságon, miközben egy autót sem találtak maguk mellett. A fény nyalábbak szabályosan siklottak a kocsi ablakain, s egyre csak gyorsabban nyaltak rajtuk végig, mégis nyugodtságot árasztott az egész haza felé vezető út. Zico a végtelenbe nyúló fekete eget kémlelte, és azalatt el-elsuhanó lámpák izzóit, ahogy az arcát megvilágították. Közben Taeil elfeküdve a hátsóülésen elaludt. Egy másik személyről való gondoskodás igazán kimerítő tud lenni a számára, semmi kétség. - Most vagyunk körülbelül félúton - mondta Kyung, s bekapcsolta a rádiót:
- S, ha megrendeltem az ételem, a menüben attól a fogásokat még megnézhetem. S miért vagy gonosz még velem? Mikor lehet, hogy nem én vagyok rossz, hanem az étterem.
Átkapcsolta, mire a napfelkeltéről szóló időjárás utolsó szavait csípte el, méghozzá, hogy heves széllökések várhatóak. Majd ismét átkapcsolva egy jól ismert műsornak az öreg dallama szólalt meg;
- Rádiókabaré, az elmúlt év esszenciája. Következzék a következő fellépőnek alkotói módszere egy mondatban és ő maga a "műtő előtt felejtett mikrofon" című előadásával... Császkálás közben való ihlet nyerés, egyszóval; hallgatózás.
- Látom, kihevert minden eddigit! Hát akkor irány a második műtét!
- De főorvos úr, hányszor kell még elmondjam; engem nem kell műteni!
- Miért? Mivel hozták be?
- Mentôautóval.
- De milyen betegséggel?
- Azt nem mondták. Csak értem jöttek, s mondták, operáción fogok átesni.
- Ön erre mit mondott nekik?
- Azt, hogy a keresett személy, a szomszédom.
- Mikor történt mind ez?
- Azelôtt, hogy a szomszédom meghalt.
- Mibe halt meg?
- Gondolom abba, amivel engem behoztak.
- Hát még ennek az ellenére is meg kell, hogy műtsük...
- Egy frászt! Haza megyek!
- Nem-nem. Tegnap magában felejtettük az ollót.
- Dehát nem szúr semmi.
- Persze, hogy nem, mert egy tálban van, a csipeszekkel együtt.
- Jó, hogy nem az egész felszerelésüket nem pakolták belém.
- Mi tagadás, eltûnt néhány dolog. Ezért kell magába belenéznünk.
- Áhhh Én mindenre nyitott vagyok már... De remélem ennél a mûtétnél nem követik el ugyanazokat a hibákat!
- Ne féljen, most teljesen új hibákat fogunk elkövetni.
- Zicoya!... Ne aludj itt, elől.
- Huh? Mi!? - nyitotta fel eddig csukva tartott szemeit Kyung hangjára.
- Menj hátra! Veszélyes elől aludni.
- Menjek hátra?... Taeilhez? - nézett hátra, a kényelmesen összekuporodott testre, mire óvatosan kezdett oda mászni a gömbölyödött háthoz, és lábát feltéve, az idősebbik farkcsontjához simult. A szoros közelségben szapora s mély hangot hallatva lélegzett. "Taeilya... Ha... Ébren lennél..." szédelgett felette részegen s visszafojtott mindenféle zajos mozdulatot s rezzenést, így azok helyett menekülő reflex szerűen bújt élettársa nyakába. Vastag ajkait résnyire tátva megérintette velük Taeil pihe-puha nyakánál a bőrt, s egy bizonyos kedvnek a fellobbanása által följebb kúszott, tovább ízlelgetve az öröm útját. "Ahh Basszus!" homályosodott el szeme világa, miközben ezresével villantak fel agyában a különbözőknél különbözőbb képek; nyulak a réten; egy vadászles lerombolva; egy ajtó berúgva, az alsó része letépve; italok, szilvák, szőlők és virágok más-más helyeken heverve; s ruhátlan testek elmosódott körvonalait kivéve: Zico teste egyre csak remegett s remegett. Éhes ragadózóként dolgozik kéj vágyainak elhamvasztásán, s ehhez Taeil állát szükséges csókolgatnia, de alúl, a hevültségében felmelegedett részein is muszáj megszorítania a hurkot.
- Naaa... - szólalt meg hirtelen Taeil. - Fekvőrendőrökre ne két kerékkel menj rá! Az rossz a kocsinak - figyelmeztette a sofőrt, Kyungot, de ő éppen az út hepe-hupás részei felett való elrepüléssel foglalkozott, így nem hallotta az álmában beszélő Taeil suttogó szavait. - Leesek!
- Csak Pszt!... - szólalt meg Zico a fiúja füléhez hajolva. - Pszt!... Aludj... Tovább... - suttogta, s a fiú lenyugodott arcát nézve ő is megkönnyebbült, mindenestül, mire keze már siklott is végig a védtelen derékon egyszerre gyűrve s simítva a ruhát, majd átkarolva azt, ledöntötte a fejét az ülésre.
- Megvagytok ott hátul? - kérdezte Kyung. Lehetséges, hogy most ért el hozzá Taeil suttogó hangjának foszlányai, mire hátra is nézett a visszapillantó tükörből. - Ohhh de aranyos! Örülök, hogy ilyen a kapcsolat köztetek. Mióta jöttetek össze? - érdeklődött, de feleletet egyik sem adott, aludtak.
Csak később, mikor a belváros igaz buzgó fényei sodrottak az alvó pároson, akkor az egyikük, felébredve s nem is furcsállva semmit, kikulcsolta a lábait Zicoéból, s nehézkesen felült, kitekintve az ablakon.
- Kyung, hallod!?
- Igen?
- Itt ki is tehetsz. Eszembe jutott, hogy elugorhatok bért szedni.
- Éjjel?
- Ő ilyenkor dolgozik - vont vállat, majd megköszönve a fuvart, kiszállt az autóból, majd ahogy maga mögött becsapta az ajtót, visszanézett; - Ohh majd elfelejtettem! - vette észre Zico mellett a szemüvegét. Újra kinyitotta, felvette azt, s egy újabb ajtó csapódással elköszönt Kyungtól.

Jelentős idő múltán; Zico még mindig az autóban, egy garázsba beparkolva ébredt magára. Az ajtót nyitva találta, s látta, hogy hajnali virradatra készül a Nap s az ég. Kilépve a főútra, egy nagy, széles, méghozzá számára teljesen ismeretlen kanyar ívében állott meg. A városnak egy balszélsőbbik kerületében volt, de ő ezt nem tudta, s azt se, hogy merre induljon haza...

2016. július 21., csütörtök

75 BTS Water War

JungKook POV

Egy eldugott helyen, egy kőasztalon ülve lóbáltam a lábaim. Céltudatosan szigeteltem el magam, miközben társaim jól szórakoznak a kempingi mini golfnál meg trambulinoknál. Nekem pedig maradtak a sátorok felett magasló hatalmas fák. Ez alatt a kellemesen hűvös késő esti ég alatt én a felém logó ágak méregetésével szórakoztatom magam, és gondolkodom.
Ma... Ahogy eljárt a szám, amint átkarolt, és az, hogy legeltethettem a szemeim minden egyes fényképezésén... Mind ez olyan jó érzéssel tölt el! Mintha látnám magam előtt az illusztrációban megformált tényt, hogy Suga hyunghoz mennyire közel vagyok (már, ismét, megint; mindegy.) Az a lényeg, hogy nálam az irányítás! Látom is magam előtt, az én kezemben van a locsoló! Bizony! A víz erős sugara Sugat veszi célba, miközben ő állhatatosan védekezik karton papírokkal, de azok hamarosan eláznak az erőm ereje miatt. Az én nagy mértékű s víz sugárba formálódott érzelmem pompázó elemében van! Kettőnk körül csak úgy dúl a háború; Átlátszó és kétlövetű vízipisztolyoknak sok-sok cseppjei hatalmas csobbanásokba és csapásokba csöppenek bele, s csatáznak csapatban az én elképzelt csatateremen. Oh mennyire nyerni akarok! Mennyire megszerezném a magam jutalmát! A lecsendesülő háborúban csurom vizesen ölelném őt magamhoz, mondván "itt a vége, az enyém vagy."
- De, hogy ez megtörténjen, először harcolnom kell! - álltam föl diadalra készen.
A visszafele vezető utamnak a part menti sétányt választottam. Nem volt még annyira késő, mégis kevés ember volt, csak pár bicikliző s futkározó kisgyerek töltötte be a teret. Oldalra nézve, a tengerben is csupán két-három srác használta ki a csillagos ég alatt való játszadozást. Ácsi! Az ott V hyung! Csak ő futhat ilyen fura módon. S ahogy őt észrevettem, J-Hope és Suga hyung már könnyen kivehető volt a sötétben, ahogy ott pancsolnak ruhástul. Fröcskölik s lökdösik egymást. "De jó kedvül van" mosolyodtam el csapattársaimon, különösen Suga hyungon... Szeretem, mikor boldognak látom. Ahh Nézzenek csak oda, mennyire tetszik neki, ahogy vízzel játszadoznak vele. Ahhh Víz akarok lenni! Vízcseppek a testén; csúszkálnék s párolognék szétszórtan itt-ott, akár csak az eszem. Ehhehe.

Mikor egyedüllétem megszűnt a sátorban feküdtem s ő már előttem állott, nem tudtam rendesen köszönni. Még mindig a csurom vizes látványának a hatása alatt állok... Egyszerűen csak, minden további nélkül felálltam és suttogva mondtam;
- Teljesen át vagy ázva...
- Hallod, ha nem mondod, nem is veszem észre! Kösz, Sherlock!
- Nem rossz így nedvesen?
Túl közel vagyok hozzá. Jesszus! Hogy léphettem ennyire közel? M-Mégis mit csinálok én?
- JungKook, mire gondolsz most? Kicsit ijesztő vagy...
- Nem tudom! Csak olyan érzésem van, mintha muszáj lenne nekem levetkőztetnem téged!... Amm...
- M-M-Mi!??
- Nem! Nem! Félrehallottad! Azt mondtam, segítek le venni a vizes pólód! - nyúltam is alá kézbe ragadni az anyagot, mire ő hadonászni kezdett.
- Mi!? Hagyjá'!
Rossz irány, JungKook! Rossz irányba fordulsz! Hallod a Hyungod!?
- Én csak... Én csak segítek levenni.
- De ne má'! Nem akarom a segí-- - s ahogy felhúztam, őmiatta elvesztettük az egyensúlyt. Suga hyung majdhogy nem a földön landolt, de sikerült a matracra esnie, én pedig fölé...
- Ez így... - mertem megszólalni.
- Igen, ez így nagyon... - fordította el Suga hyung a fejét.
- Olyan...
- Olyan izé.
- Izé?
- Olyan izé, tudod.
- Vagy úgy, igen...
- Mondom... Nagyon izé...
- Igen, pontosan - bólogattam.
- Most, hogy ezt megbeszéltük, vennél fáradtságot leszállni rólam?
- N-Nem(?) - mondtam bizonytalanul a szívem által súgott választ.
- Mi az, hogy nem? Mégis mit akarsz ezzel mondani?
- Talán ezt(?) - hajoltam le és finoman felnyaltam a nyakán.
Ahhh! Finom! Mégis mennyire vagyok bűnös, ha ízlik a teste? A tengerből ráragadt só ahogy a nyelvemre áttapad... Nagyon tetszik. Vajon meddig mehetek el?
- A francba!
- Suga hyung?... - kaptam fel a fejem, az indulatos hangjára, mire ő erősen megragadta a vállaimat, és egy nagyot fordultunk. Ő került felülre, én pedig hagyat feküdtem alatta, mélyen. - Suga hyung...
- Rendben, Golden Maknae. Csak maradj! Majd én megcsinálom az oroszlánrészét ennek a szitunak! - mutatott magára, teljesen úgy, mint egy shounen hős, én pedig elolvadtam. "Csináld!" biztattam magamban. "Én nem foglak megállítani."
S ahogy Hyung egyre csak közelebb és közelebb került minden egyes felszínes, majd belsőmbe merészkedő érintésével, megérezte az ilyen helyzetekben állandóan felemelkedő testhőmet;
- Te lázas vagy... - rázta a fejét rosszallóan. - Pedig megígérted, hogy nem hagyod lerombolni a határaidat...
- Megtudom magyarázni! - kaptam a karjához, ami pont az én hőmérsékletem ellentéte volt; - Lehet, hogy a tudatalattim miatt van ez, akarom mondani, ösztönből lázasodom be! Csak is azért, hogy a te jéghideg érintéseid a lehető legérezhetőbben hatást érhessék el nálam. Hogy még jobban megbolonduljak tőled... Ne számítson semmi, csak te meg én, a meleg és a hideg, hogy a közöttünk langyossá vált levegő csak úgy tomboljon. Az kell. Az fontos. Így tudhatom, hogy közösülünk. Tedd magadévá a meleg testem amennyire csak akarod. Szédületes hűvösségednek szívesen engedelmeskedek. Köszönet hőmérsékletednek, érezlek.
- É-Én is köszönetet mondanék, ha a drámai beszéded közben levegőt is vennél, te idióta! - fejelt le, majd sebtében oda is nyomta a homlokát, félve, hogy netalán sírva fakadnék, de nem. Inkább csak jobban szöget ütött ezzel a fejembe, hogy szerelmes vagyok belé;
- Suga hyung... - öleltem magamhoz, s ahogy tarkójánál összefonódtak az ujjaim, ő úgy tette belém a nagyságát. Erre enyhén felnyögtem, s ki akartam kiabálni, hogy "Igen... Igen... Végre bennem. Ez az!", de nem mertem, bármennyire is szerelmes vagyok. Ehelyett inkább csak figyeltem őt, reménykedve, hogy a szerelem hatása őt sem hagyja hidegen. Valami változtatás csak kell, hogy keletkezzen benne egyszer végre. S lássanak csodát; idő múltán egyszerűen csak úgy megszólalt;
- JungKook... N-Nem tudok... leállni!...
Hozzám hasonlóan kapkodta a levegőjét, s egyre hangosabban zihált, mintha rohanva keresné az útvonal végén a megnyugvást, fölöttem támaszkodva, mélyen a testemben kutatva. Igazán mélyen. Temérdek gyönyört hagyva, mit örökíteni kéne! Becsomagolnám ezt az élményt, s zsebre tenném, hogy máskor is kibonthassam, hogy Suga hyungot ilyen vaddá s bámulatossá tegyem. Azt akarom, hogy máskor is ellent mondjon magának. Ohhh most mennyire a szemébe mondanám... "Nézd csak meg, mennyire elvesztetted te is a fejed. Vakon élvezed!... Belátod már!? Én vagyok az, aki kell neked!" Ohhh mennyire bizsergetik a szám ezeknek a szembesítô szavaknak a kimondása, dehát Suga hyung ajkai most a teljes erejükből elfoglalnak... Ahh pont az ilyenek miatt érzem, hogy mégis csak elégedett vagyok. Méghozzá roppant elégedett. Csak úgy fekszek mit sem csinálva. Mintha felhőn utaznék, a  Mennyországba.
- JungKook... - nyögött fura, mégis fülemnek kellemes hangon. - Állíts le!
- Soha!
S tovább hagytam a kéjtôl részegült énjének, hogy vad lendületeivel bennem élje ki a legmerészebb vágyait, miközben a nevemet hajtogatja;
- JungKook! Ahh... Aigo! JungKook! JungKook! Hé! Ébredj! Nagyon forró vagy! Belázasodtál!??
- Huh?
Mi ez? Hol vagyok? Kinyitottam a szememet, és reggel van. Épp felébredtem?...
- Na végre! Így átaludni az egész estét meg a reggelt... Már féltem, hogy nem kelsz fel...
- De én nem... Én... De nem is emlékszem, hogy elaludtam volna! Egyáltalán mikor? Hogy?
- Miközben hadonásztam, leütöttelek, mert képes voltál molesztálni, hogy le akarod venni a vizes pólóm... Talán túl nagyot ütöttem?... J-Jól vagy? - hajolt fölém Suga rendes fotózásra készen álló ruházatban, s arca éber volt, kellemesen kialudt. - Nem nézel ki valami kipihenten... - mondta. Biztos az ellentéte lehetek... - Hozok lázcsillapítót, addig maradj - s ő kiment.
Aigooo... Mi a szösz!? Mind ezt csak álmodtam!? Bealudtam, mielőtt ez az egész megtörtént!? Mindent csak az álombéli énem kapott!? E-Erre az érzésre nincsenek szavak!... Nem, erre nincs mit mondanom... A csudába már!

2016. július 20., szerda

XIX. Kaszinói összejövetel {Eladó-Kiadó}

Egy hatalmas visszhangzó hallból kivezető folyosón épp TaeWoo házi kedvence, Sungmin támasztotta a falat. Gazdájától távol egy másik gazdának az elkóborolt kincsével találkozott szembe, s valami belső vágyból nem engedhette elmenni maga mellett az idegen jöttmentet, akit életében először lát ilyen közel. Úgy érezte, hogy a saját területén, ahol ő uralkodik egyszerűen mindent és egyértelműen is mindent megtehet.
- Hé! Hé! Hé! - szólt a színes hajúnak barátságos hangsúllyal, de ahogy ugyanolyan sietős léptekkel követni kezdte, a közeledő lépteivel közvetlenül a falhoz szorította az elveszettet.
- I-Igen? - kérdezte megszeppenten az áldozat.
- Nem semmi pofid van ám - nyúlt is már azonnal s simított le a fiú puha arcán. - Fiatalabb vagy nálam, cica?
- Taeha a nevem, nem az amit mondtál... S ami a koromat illeti... még Yuhwan oppánál is idősebb vagyok...
- Még Yuhwannal is!? Komoly!? Ne ugrass! Ácsi! Azt mondtad, "oppa"? Ő a pasid? - nyomta előrébb a kíváncsiskodó képét, mire Taeha csekélynyi hezitálás után határozottan bólintott. - Ohhh... Öröm! Öröm, hogy volt már dolgod pasikkal! S mond csak; Nem akarnál most elfeledkezni az oppádról pár hosszas percecske erejéig?
- Hogy m-mi?...
- Azt akarom, hogy add át magad az élvezetnek legalább egy picurit, itt és most, hogy velem együtt játszadozz. Hihi. Gyere, cica! - markolt bele két kézzel Taeha hátsójába. - De formás és puha vagy! Legszívesebben beléd harapnék! - dugta ki nyelvét s egy szende érintéssel kezdve vettette bele magát a fiú sós bőrének ízlelgetésébe a nyakán. A vágyba csobbanva, hol feljebb akart menni, ráharapni az állára, hol lejjebb, nyálát csorgatni a soványka kulcscsontjára.
- Én ezt... én ehhhh... - próbált ellenkezni Taeha, de még mielőtt a szemei könnybe lábadtak volna, az összes ereje az orcái kiszínezésébe lett fektetve. A kapott rózsás kinézetével együtt csapta hátra fejét a falhoz, miközben az egész teste apró s akaratlan remegésekkel feszült meg tetőtől talpig. Sungmin értve a gyenge pontokhoz, profin sikerült érzékien kitapintania Taeha hímvesszőjét a felhúzott térdével, de úgy, hogy egy akaraterő nélkül rendelkező egyén már arra az útra sodródott volna, amin neki bármilyen körülmények közt is, de muszáj lesz elélveznie, s hagynia magát Sungminnak. Viszont Taeha nem volt ilyen könnyen betörhető, s ezt maga az élvezkedni vágyó is látta;
- Jó, akkor ehhez folyamodok, ha megengeded - hajolt le, de mielőtt Taeha lábai futni eredtek volna, Sungmin megragadta a fiú pólóját és egészen felhúzta azt. - Itt jövök - suttogta kéjesen s ráhajolt a színtelen mellbimbókra, hogy azokat is bepirosítsa. Kielégíthetetlenül folytatta ott a munkálkodást, mire a fogságba ejtett fiú remegő kezei rá nem nyomódtak a feje tetejére, s nyomták őt lejjebb. Igaz, ehelyett inkább el akarták őt lökni, de végül nem ez sült ki. Sungmin így a nadrág öv felett közvetlenül ingerelhette nyelvével a területet. - Jól érzem, hogy itt igen csak szőrös vagy, ugye? Tetszik... - fokozta a hangulatot maguk körül, s szívás okozta nyomokat kezdett hagyni csókos ajkaival, miközben ujjai már bizseregtek, hogy felfedjék az alsó ruházat által takart s védett helyet. De még mielőtt a saját feje után ment volna, játékos mosollyal nézett fel a füstös leheletekkel lélegző, törékeny fiúra; - Ugye azt szeretnéd, hogy lejjebb menjek?~
- N-Nem!
- Ohh dehogy nem - mosolyogtak szemei is, s próbálva kicsalni Taehaból az őszinte vágyat direkt húzni kezdte az időt magának, s inkább kihúzta magát, hogy először ruhán keresztül egy kis dörzsölődéssel tudja felizgatni a fiú hímtagját. - Gyerünk! Mond, hogy akarsz!
- H-Hagyj... Ahh - nyögött az áldozat, mire a folyosó az ő hangját visszhangozta, majd egy nem várt, hirtelen felcsattanó kiáltás is csatlakozott ehhez:
- Sungmin! - a szólított gazdája, Taewoo engedte el a hangját, méghozzá nem csak egy cseppnyi dühvel. Méreggel töltötte el, hogy a fiút, akit ízig-vérig, mindig és mindenhol a magáénak tudhat, most másnak akarja átadni magát.
Sungminnak esze ágába sem volt folytatni a procedúrát ebben az szituációban. Azonnal gazdájához futott, fülét farkát behúzva.
- Sungminnie... Butaság vakmerônek lenned, nem tudod?... - kapott büntetés kép kedvence hajába.
- A tiéd vagyok! Mindent csinálhatsz velem így is úgy is. Csak szórakoztam... - mondta alázatosan, mire csókban is kérvényezni szerette volna gazdája szíves elnézését, de mielőtt a bűnös ajkai Taewoo ajkaihoz értek volna, visszafutamodott, s inkább meredten maradt magának, hallgatva az utasítást;
- Figyelj rám inkább!... Most siessünk. Meghívást kaptunk egy különleges eseményre, amihez hozzácsatoltak egy roppant érdekes fenyegetést is, szóval...


TaeWoo igazából nem tudott hinni az üzenetben álló soroknak. Nem tudta elképzelni, hogy még is ki és mi lenne képes keresztbe tenni az ő hatalmas tőzsde vasútjának, ami mostanra már tényleg az egekben van. Nem is gondolt rá, hogy valaha is lejtőhöz érne. Számítani sem számított egy hirtelen bekövetkezhető kisiklásra.
Kocsival leparkolt az egykor forgalmas kaszinó bejárata elé, s SungMin hátvédként kísérte ôt be az összejövetel helyszínére. A díszes és tágas térség, ami mindig emberekkel van tele, most kong az ürességtől. TaeWoo és SungMin lépései enyhén visszhangozva közeledtek a fotelek felé, ahol a rájuk várt szempárok mindegyike feltekintett.
A kaszinó fotele két oldalán Pyo JiHoon kihúzva magát ült a karfán, míg fônöke a másik oldalt, aki a hely igazgatója rangot hordozhatta. YuKwon is figyelmesen nézett, mint JaeHyo bizalmas embere és jobb keze. A fotelbe belemélyedve még MinHyuk is előcsempészett magából egy kis kíváncsiságot a feszülté vált helyzetben TaeWoora és SungMinre nézve. Rajtuk kívül Taeil volt még a fogadott bizottság tagja, de ô jóval messzebb tőlük, a bárpulttól figyelte az eseményeket, mert amögött éppen az ő hozzátartozója tartózkodott. Zico elfoglaltan volt bele merülve a csapóshoz tartozó polcokba. A kíváncsiság lázát elkapva turkált; Megnézett s megvizsgált minden egyes speciális koktél keverő eszközt.
- Huu! Azta! Hát mindjárt összedobok valamit! - suttogta és ahogy fölállott kezébe kapni az itallapot észrevette a várt vendéget, aki a többiek előtt szédülve kereste az egyensúlyát, mivel kezében tartotta azt a bizonyos szerződést, ami felmérgesítette;
- Mégis mi ez!? Mi ez!? A szentségit!
- H-Hyung!? - szólt oda Zico felismerve bátyját. - Hyung, mit keresel itt??
A többiek némán nézték tovább a fejleményeket, mert még JiHoont is előre be lett avatva ebbe, ezért ő sem volt meglepve.
- Jiho... Miért vagy egy ilyen társaságban?... Te modellkedsz a tudtommal.
- T-Te miért vagy itt? Újságszerkesztőként mégis mi dolgod itt... velük... velünk... Taeilyaval...
- Már rég felhagytam a szerkesztőségnél!
- Huh? És ezt miért csak most hallom először? Fogadjunk, hogy még apu meg anyu sem tudja! De legalább nekem, a drága kisöcsédnek elmesélhetted volna, hogy valami másba és jobba fogtál.
- "Drága kisöcs" dehogy! Értéktelen vagy... Jól tudod... Azért sem meséltem neked semmiről. S mindenek a tetejében azért se, mert olyan hülye vagy, hogy csak este jut eszedbe, hogy 'jó reggelt', azért!
- Mi!?
- Azt mondom, olyan hülye vagy, mint egy cipzár!
- Nehogy felhúzz!!
- Javaslom - szólalt fel hangosan Taeil a két testvér mozdulatlan összetűzése közben. - Javaslom, folytatódjék először a napirend legelső pontja, a szerződésről való szembesítés. S csak azután robbanjanak ki a kedélyek kedvük szerint.
Ezt mindenki elfogadta, mire a sértődött Zico gonosz tekintettel süllyedt a pult mögé, vissza, s összekuporodva ölelte át az alkohollal teli üveget.

Közben TaeWoo nem túl fényes helyzetében a hosszúra nyúló üzleti párbeszédtől MinHyuk kezdte kényelmetlenek érezni magát; Ezért fogta hát magát és föltápászkodott, el is cammogva a bárpulthoz, Taeil mellé felülve. Ahogy elhelyezkedett s készült lekönyökölni a pultra, egy nagy villanást vett észre a szeme sarkából:
- Na! Sziasztok! Hali! Meséljetek! Mi újság? - jelent meg Kyung szinte a semmibôl. - Hogy áll a helyzet? Jó a buli?
- T-Te hogy... Mi... Ahh Mindegy...
- Üdv, Kyungshii! Ide merted tolni a képedet keresni az újabb s újabb balhékat? - vicsorgott felé Taeil, mire Kyung megszeppenve húzódott meg közvetlen s kíváncsi énjével együtt. MinHyuk viszont a baráti hangsúlyával visszahúzta ő maga mellé;
- Nem hinném, hogy itt bármi izgalmas is lesz a számodra, haver. Például engemet ez még jobban hidegen hagy, mint eddig bármi más! Képzelheted!
- Akkor te miért jöttél?
- Am... Az... Hát... Mivel YuKwon megint csak vagy ezerszer mondta, hogy "Nem, nem kell jönnöd, ne gyere", ezért csak azért is el akartam jönni... De a-az is csak a-azért, h-hogy J-JaeHyo hogy...
- Hogy? - kérdezett rá a dadogással küszködő bevörösödött haverjára.
- H-Hogy é-én... Aigo! JaeHyo alkalmazottja vagyok, ezért itt vagyok! - ömlött ki belőle ez a mondat, miközben a valódi gátba ütközve maradt benne. Nem akarta elmondani, hogy azért jött, mert JaeHyo jelenlétére is számított. Szégyennek érzi, amiért látni akarja legalább egy kicsit is a főnökét.
- Apropó, MinHyukshii~ Várod már, hogy JaeHyo visszatérjen?
- He!? - fordult élesen Kyung felé feketébe burkolt tekintettel.
- Jó, jó, nem szóltam semmit! - esedezett bocsánatért bólogató fejjel s két kinyújtott tenyérrel hajladozva. - Az se biztos, hogy lesz bármiféle visszatérte is, úgy hogy lenyugodhatsz..

A két lekönyökölt fiú csevegése közben Zico még mindig egy dolog miatt volt maga alatt. Önálló gondolatok nélkül hagyta a méregnek, hogy marcangolhassa őt kedve szerint, miközben ugyan azt a szöveget kántálta:
- Ne húzzon fel! Ne merjen felhúzni, akár mekkora is cipzárnak nézzen! Ne húzzon fel!
- Na, Zicoya, nyugi - elégelte meg Taeil a folyamatos duzzogást s felállva a bárszék lépcsőén a pultra hajolt, hogy le nyúljon párja feje tetejéhez. Megsimogatta azt. - Hülye vagy te, mert képes vagy megpróbálni olyan üvegből is inni, amin rajta felejted a kupakot, de hidd el, ha én mondom, nem vagy egy cipzár szintén. Remélem ez megnyugtat.
- Taeilya - nyüszített fel Zico a mély érzelmek által szerzett megkönnyebbüléstől. - Senki nem törődik velem, látod! Nincs senkim, csak is te! - öntötte ki a szívét, miközben már a fenekén ült a pult aljában és egy ügyesen kimért összetevőkkel kikevert koktélt rázott fel. Csak azért emelkedett két lábra, hogy a pulton öntsön végre magának, és egy hosszú kristály pohárt ki is választott. Nem tudta, pontosan mennyi is az a két deciliter, csupán teleöntötte azt, és mintha az egy stampedli volna, lehajtotta. Emiatt egyből köhögni kezdett. Csak úgy zengett tőle az üres tér, miközben küszködve próbált levegőhöz jutni; de csak még inkább köhögött.
MinHyuk s Kyung feléje is fordult;
- Ez ki fog feküdni...
- Meg fog fulladni a köhögéstől, hé!
- Ahh Nyugi. Most már csak csuklik...
Higgadtak le a kedélyek, miközben Zico megint csak süllyedt s süllyedt, le, a pult aljába, a használt vodka, szörp és szódásszifon közé, miközben ilyen-olyan hangon ejtette ki a csuklásait.
- Basszus már, kölyök! - háborodott fel Taeil az iszákos életmódot gyakorló pasiján, és leugorva a székről megkerülte a bárpultot, hogy Zicot egy mély csókkal intézhesse el. Durván lesmárolta. Ebből a többiek viszont csak annyit láttak, hogy Zico keze újra a pulton s az ott felejtett pohár után kutat.

2016. július 11., hétfő

74 BTS Fapados fapadon

Suga izgatottságban engedte leperegni homlokáról az oda termett izzadságcseppeket. Nyugtalan volt. JungKook túl közel volt hozzá. Kicsi volt a tér, kicsi volt a matrac, s nagy volt a feszültséggel megtelt sátor.

Pár órával ezelőtt változtattak a fiúk tartózkodási helyén. Egy ottani kempingben szálltak meg, mint a következő állomásuk, s már első éjszakájukat töltötték három darab méretes sátoron megosztozva, de amíg J-Hope s V trükkösen elsajátított egyet, s RapMon meg erőszakkal beférkőzött a Jimin-Jin pároshoz fegyelmezőként, Suga és JungKook egymásnak maradtak. Ebből az okból kifolyólag most álmatlanul fekszenek tizenegyes pózban, azaz meredt mozdulatlanságban egymás mellett. A sátor belsejének tágas tetejére szentelték a figyelmüket. Arra összpontosítottak, csak hogy véletlenül se kavarodjon fel bennük a közös nem rég múltjuk; Annak zavarba ejtő képei... Annak elnyomhatatlan érzései...
Az éjszaka ideje így szaladt velük lóháton, de nem maradhatott ez így reggelig. JungKookon eluralkodott az álmosság. Egy aprócska néma ásítás keretében nyújtózkodni mert, mire ujjai pont Suga ujjaihoz értek;
- B-Bocsánat!
- Semmi...
- Nem zavar?
- Nem, nem zavar. Miért zavarna?
- Egy kicsit sem? - húzta fel JungKook ismét az előbb ijedtében elkapott kezét, s ujjai jobban becsúsztak hyungja személyes terébe. Suga erre meghökkent arccal próbált reagálni;
- É-Én nem erre értettem, hanem csak arra, amikor véletlenül értél hozzám! Viszont ha így direkt csinálod...
- Így zavar?
- T-Téged miért nem zavar!?
- Engem egy kicsit sem zavar - fordult felé maknae ártatlansággal, míg a bő takaró tágas mélyében, kettőjük teste között JungKook mind az öt ujja megtalálta kényelmes helyét Suga ujjai közt. Így mintha a matrac felszínén elfeküdt kezeik összefonódtak volna.

Reggel, mikor a hétből csak hármuknak kellett felkelnie, Suga legelőször mászott ki a sátorból. Kábult volt. Nem érezte magát felkészültnek a napra, az életre, az élésre, mert csak azt érezte, hogy milyen mélyen érintette meg JungKook egész éjjelen át tartó szerény tapintása. Még akkor is a maknaen gondolkodott, mikor SeokJin épp vele szembe jöve álmos szemeit törölgette és kigombolt inggel meztelen bőrén érezte a játékos hűs reggeli szellőt.
Mikor a két éberhez RapMon is csatlakozott, megkezdték a fotózást a tenger csillogó habjainál. Egy-egy matraccal a vízre engedve őket különféle pózokban köszöntötték a kamerákat. Mosoly ült az arcukon mindegyiküknek, mindaddig míg a játékos kedvében lévő Leader ajkai csalfa vigyorra nem szélesedtek, és kezével egy leheletnyit meglökte Jin hyungja matracát. A Hercegnő erre egy apró sikítással megelőzve a csobbanásának a hangját félig a vízbe merült, de közben sikeresen belekapaszkodott Suga matracába, aki még meg is ragadta a csuklóját, hogy segítsen neki felmászni.
A előttük, sziklákon álló kamerák mindezt örökítő anyagaik közé vették. A fotósok nem szóltak egy szót sem, mert tetszett nekik a kibontakozott szituáció. Legalább is nekik... Mert az ötszáz-hatszáz méteres szikla tetőről más vélemény kapott szárnyra. Ottan a kempinghez csatolt játszótér terült el, s azelőtt egy pad volt erős és kékre lakozott fából, ami a szakadék, vagyis a tenger irányába nézett. Annak a támláján ült Jimin, onnan lesve a fotózást, ami lassan jókedvű játszadozásba merült. Mellette pedig JungKook a padon állt, és úgy figyelte az eseményeket, ahogy egyik hyungja a másikat a karjaiba véve emeli ki a vízből, illetve dobja bele.
- Hé!! - kívánkozott ki Jiminből a tiltakozás, ahogy RapMon hátulról ölelte át a Hercegnő vizes testét. - Nem hiszem el! Nekem ez túl sok! - pityergett tudván, hogy figyelmeztető hangja nem ér el a szerelmét körbe vett hímekhez, kik egyre csak elveszítik a fejüket a játékban.
- Ne gyerekeskedj! Legalább jól érzik magukat... - suttogta JungKook, miközben ő némán s reakció nélkül tartotta szemeit azokon az ujjakon, amiket ő egész éjjel a saját aurájában tartott, de azok most mégis másnak a testéhez simulnak.
- Én mindjárt sírok!... - szólt drámaian Jimin és magához karolta JungKook derekát, hogy arcát az ő pólójába rejtse. - Miét félek ennyire, hogy el elveszik tőlem!?
- Jimin...
- Rossz érzés!
- Higgadj le, jó?... Szégyellek, hogy a hyungom vagy!...
- Na jó van, neked boldogságos a maknae léted!... - húzta ki magát s felnézett a fapadon álló fiú szemeibe. - SeokJin rengeteget törődik veled! Plusz még mi is, a többiek! Jó a sorsod hidd el! Golden maknae...
- Hja, persze...
- Még én is nagyon kedvellek, és... tudd, Suga hyung tuti biztosan szerelmes beléd!
...
Mondta volna mondatja másik felét, de valami mélyen benne meggátolta. Talán az emlékezet, hogy Suga megtiltotta.

Mikor már elérkezett a napnyugta a tenger horizontjára, mindenkiről készült több tucat kép. Suga épp a lecsendesedett hullámokból mászott ki fürdőnadrágban és pólóban, miközben megköszönte a fotósok munkáját, majd ahogy megpillantotta Hoseokot és Vt egy partmenti padon ücsörögni, oda sietett hozzájuk:
- Kell nekem ez a pufók pocok pofa! Kölcsönadod?
- J-Horse, téged választottak, eríggy - mélyítette hangját V színpadiasan, s hagyta Sugának, hogy ő maga nyergelje meg a lovát, azaz vigye el mellőle pólója nyakánál fogva.
Miután egymásnak maradva rátértek a kemping magas fái közt megbúvó ösvényre, Hoseok halkan rákérdezett a helyzetre;
- Mi az, Hyung? Mi lesz? Fotózás?
- Nem, hanem küldetésre megyünk, csak mi ketten, sürgősen!
- M-Még meg sem száradtál! Csupa só vagy! És nem most van az ideje a zuhanyzásnak?
- Pont, hogy a zuhanyzóhoz megyünk, csak épp elkerülve az oda felé tartó embereket és csapattársainkat. Pontosabban a zuhanyzó épülete mögé fog vezetni az utunk.
- Miért? Van hátsó bejárat?
- Nem.
- Ohhh értem... - jópofizott az összezavarodott rapper. - Cukor hyungocskám, te aztán kiszámíthatatlanul beszámítható vagy~
- S ezt a hülye szöveget honnét szerváltad?...
- Umm...
- Mindegy. A lényeg, hogy megyünk, s meglessük Jin hyungot.
- Hogy mi? - nyíltak nagyra Hoseok szemei, miközben gondolatban megszólalt a felfedő drámai zene. - Dehát... Jin hyung most Jiminnel fürdik együtt. Hallottam, mikor megb--
- És akkor? Pornó lesz, öregem, és kész.
- Suga hyung...
- Ahh csak... érzem, hogy megbolondulok már, szóval muszáj valamit kezdenem magammal! Érted... Kikapcsolódni.
- Mégis min bosszankodsz?... J-JungKook az o--
- CSAK! - vágott J-Hope szavába. - Csak szórakozásra vágyok. Ennyi. Ne képzelj bele dolgokat! - emelte fel tenyerét, hogy elég, és kussban mutatta tovább az irányt. Átvágva pár békés család sátorozásán, meg még jó néhány bozontos bokron, oda értek a célhoz, s örömmel látták, hogy egy lélek sem volt ott rajtuk kívül. Az igen magas zuhanyzó épület hátsó falának a legtetején volt az ablak sor, az alatt pedig semmi, csak csúszós tégla, az alján meg pár darab lábmosó állt, nem rég lett használva, így csöpögött a víz a csap szájából, de nem ez érdekelte őket, hanem az előtte lévő padsor.
- Sejtettem, hogy ilyen magason van. Állj fel a padra, Hoseok, gyerünk!
- Ha fel is állok, akkor sem fogom tudni elérni az ablakot...
- De én viszont a válladon állva igen!~
- He? Hehehe... - fogta fel viccként Suga mondatát, de pár perc múlva rájött, hogy hibát követett el; A hyungja komolyan gondolta ezt a megoldást. - Kjáá! Megvagy?
- Ne adj ki állat hangokat, és halkabban! Nem akarsz egy életen át menekülni Jimintől, ha ezt megtudja, igaz?
Hoseok megértve hümmögött, s próbált a lehető legnagyobb segítséggé válni. Követte Suga halkan kiadott utasításait.
- Arra.
- Merre?
- Arra az arra, azaz balra!
- Akkor ha "erre" az a jobbra?
- Mi?... Hja, igen! De most arra lépj!... Halkan... Okeee... Hmmm Téves, itt pénz mosás folyik! - Hoseok még egyet lépett. - Nem, ez sem jó, ez egy nagyon szőrös, de kopasz hapek...
- Hyuuung... - csikorogtak Hoseok fogai. - Tudnod kell, hogy nem vagyok egy nagy testépítő...
- Uh! Hallod ezt!? Ezek az anyanyelvem szavai!
- I-Igen, én voltam, aki--
- Pszt!
~ Zárd el a vizet, hagyjad, hogy a nyelvemmel tisztítsalak. Olyan sós vagy...
- Ez Jimin volt! Arrébb eggyel!
- Ha tudnék ahh... - nyekkent egyet Hoseok hangja, mire a fapad is, ahogy lépett rajta.
- Oh! Célpont bemérve! - suttogta Suga. - De... Valami fizikai erő miatt a csempéhez vannak szorítva, így csak
Jimint feje tetejét látom... Fel tudnál emelkedni még jobban? - kérte, mire Hoseok lábujj hegyre állva majdhogy nem megrepesztetett a padot. - Uhh Hallom, fapados pornó lesz ez így.
Sugának épp felcsillantak a szemei, ahogy mozgásba lendültek az alanyok, de pont ekkor kellett hátrafordulnia:
- Mit csináltok itt? - kérdezte egy női stylistjuk, aki őket kereste ezidáig.
- Ohhh hát csak 'fej vagy írást' játszunk - rukkolt elő egy mosollyal Hoseok. - Csak hát a feldobott érem eltûnt. Most keressük... Az... Az ablakban!
- Segítsek esetleg? Megnézhetjük itt a földön i--
- N-Neeem. Ez nosztalgia a számunkra. Rég játszottunk már ilyet - részletezte s feje magától bólogatott, akár egy játék kutyának a kocsi ablakban. - Szívesen töltjük ezzel az idônket...
- Értem - nézte a nő egy kicsit dilisnek őket, majd hátat fordítva búcsút intett a viszont látásig.
- Miért hazudtál neki? - nézett le Suga érdeklődően.
- Miért? Mit kellett volna mondanom?
- Hogy pornót nézünk.
- Csak te...
- Mindenesetre akkor tuti nem kérdezte meg volna, hogy segíthet-e.
És Suga ekkor még nem tudta azt, hogy sorra fognak jönni az emberek, ugyan ezt kérdezve tőlük.
- Kann ich Ihnen helfen? - tévedt egy szőke s kék szemű férfi hozzájuk, mire Suga sóhajtva;
- Én élt második világháborúban nein, én beszélni Führered nyelvét nein.
S még ha a többi mondat résszel nem is, a nein szóval el tudták küldeni. Következőleg egy szuvenírekkel felpakolt külföldi árus jött. Románul szólt hozzájuk;
- Pot să vă ajut?
- Mi a rossebért zavar a puttonyaival?... Hoseok, mond, hogy bemutathatok neki!
- Neem!
Hoseok megerőltetett torkából véletlenül kijött rekedt s hárpiás hangtól Suga behúzta a nyakát, a román pedig megijedve szedte a sátorfáját. Pár percre rá, egy helybéli jött, aki egyenesen hozzájuk loholt. Feltehetőleg, a halálra rémült román árus küldte rájuk;
- Boró na sas voithiso?
- Borogasd a sast, azt! Hülye! Leave us!... - mondta, hogy ideje békét hagyniuk nekik, de a kempingben ezt nem mindenki értette; Egy még merészebben öltözött narancssárga köpenyes jött piros pöttyel a fején, ami a két fiúnál nem a jó pontot jelentette.
- Kya main aapakee madad kar sakata hoon?
- Mi a faszom, ez meg szellemet űzni jött? - ijedtek meg a hindu koldustól, aki szintén csak a segítségét akarta felajánlani. Őneki már nehezebben tudták elmagyarázni és elmutogatni, hogy "sicc". Viszont mikor ez sikeresen megtörtént, jutalmukként kezdett kialakulni egy hosszadalmasabb időszak, miben nem zavarta őket egy lélek sem.
- Öt perc alatt ennyi látogató még szülinapomon sem érkezik - borzongott a hideg Suga hátán, de mire ő is feleszmélt, hogy tiszta a levegő, visszafordult az ablak felé. S látta is SeokJint, legalább is a széles hátát, s mikor már hitt benne, hogy ennél a látványnál többet is fog kapni, izgalmában még jobban ránehezedett Hoseok vállaira, s várt, csak hogy ekkor váratlanul a "Can I help you?" helyett más kérdés érkezett feléjük;
- Jin hyungékat lesitek?...
- JungKook? - hökkent meg Suga, míg alatta, J-Hope próbálta kihúzni magát a kérdés alól;
- Én csak vállalom a tervet!...
- Mit szeretnél, JungKook? - kapta hátra a fejét Suga, mire a kérdőre vont maknae élesen találkozott a hyungja szempárjaival. Azonnyomban lefagyott emiatt; De erőt véve magán, el sikerült fordítani a tekintetét, miközben válaszolt is;
- Igazából semmit sem... - és vállat vonva sarkon fordult, így tűnt el a sötétben. Az akciójuk közepén tartó két fiú hallgatózott még egy kicsit, felmérték a körülöttük ismét kitisztultnak látszott levegőt, majd próbáltak ráhangolódni elfoglaltságukra. Mögöttük viszont megzördült a bokor. A kemping lámpása a szinte el sem ment JungKook alakjára vetette a fényét;
- Csak visszajöttem szólni, ha esetleg felizgulnátok Jin hyungra, akkor leszek olyan vakmerô, hogy bemártalak titeket Jiminnél - jegyezte meg becsületesen, mégis lesütött szemekkel, és már fordított is hátat.
- He!? He!? JungKook! Ne csináld! Csak mókázunk! - kapálódzott kétségbeesetten Hoseok, mire
Suga lemászott róla, és földet nem érő léptekkel futott a maknaejuk után. Lendületből ugrotta át a bokrot, és botladozó módon esett JungKook nyakába, s haverosan karolta át őt, fejüket így összedugva;
- Ne fenyegetôzz! - suttogta nyugodt és kellemes hangon. - Azt hiszed, nem olvasom le rólad, csak mert nem nézel a szemembe? Mond meg őszintén, ha féltékeny vagy~
- Aigo, hát nem vagyok egyértelmûen az!? - szólt vakmerően, majd feleszmélve azon, amit mondott, rácsapott szájára. Suga sem ezt a válasz stílust várta; Ledöbbent, s nem tudta elképzelni, mikre számítson még a gyorsan cseperedő JungKooktól.