88 BTS Erózió

JungKook POV

- Nem vagyok olyan, mint te, Hyung! - szóltam szelíd hangon, mégis remegô ajkakkal. Érzem, hogy nem kéne kimondani azt, ami kikivánkozik, de... - Én... nem futok el, mint egy gyáva nyúl. Nem is áll szándékomban megiramodni, titkolozni vagy bizonygatni az ártatlant... Láthatod, én fölötted maradok - hajoltam közvetlen a plafont bámészkodó tekintete elé, míg a duruzsoló tvnek kékfénye erôsen megvilágította arcom egyik felét. - Vállalom minden érzésemet, s nem fojtom el ôket - remegett meg fedetlen rekeszizmom a határozottsággal átitatott hangommal együtt, s merészen bele martam a kanapé anyagába. - Én tudom, mit akarok, nem úgy, mint te, Yoongi hyung.
- Engem nem érdekel, mit akarsz.
- Ahh - sóhajtottam, mélyen szeme sötétjébe nézve egy kikívánkozott kis félmosollyal.
Nem érdekli, mit akarok? Ez vicces. Hát mégis mihez kezdjek, hogy megértse, amit akarok, az ô?... Mitôl ilyen bonyolult neki felfogni?
- Hyung... Úgy érzem, el akarlak lopni.
- El akarsz "lopni"?
- Igen. Saját magadtól - halkultam el, ahogy lelkéhez lejjebb ereszkedtem. - Úgy érzem, mintha... muszáj lenne megszabadítanom téged saját magadtól.
- ...Marhaság. Mikor adod már-- - beszédre vágyódott hideg ajkait ujjaimmal végigsimítottam, kíméletesen belé szorítva a szót, szemén mégis látszott, hogy legbelül nem hajlandó az érintéseimnek engedelmeskedni. Makacs, de én is. Ahogy arcán végig simítottam, be kényszerült hunyni szemeit, s együtt maradni a vaksággal, míg ujjaim lehûlt füle végét egyre apróbb s apróbb puha érintésekkel fogták közre. Felajzani éreztem teste korlátjait, s nem bírtam, nem lecsúsztatni másik kezem meztelen felsô testére, cirógató érzéssel bizsergetni törékeny vonalait. Megállíthatatlan ritmusban voltam, s éreztem, nem bírom tovább. Lendületem energiája egyszeriben felhevült csókok halmazaiba serdült, s az erôs szexuális vágy éheztetni kezdett. Elpattant valami, s nem kívántam leállni. Tovább akartam lenni az ok, az úr izgatóan nedves leheletei felett.
- Hhn! Hagyd abba!... - lökött el erôvel, ahogy föltápászkodott ültébe, megviselten s hangosan zihálva. Remegô karját félve tapasztotta szájára.
Kábultan néztem rá, majd ahogy feleszméltem, hogy mit tettem, szégyenkezve csúszott ki a számon;
- Basszus... - bújtam tenyerem mögé, s lesüllyedtem egészen a padlóig. Alázatos módon a sarkaimra ültem, s gyermetegen nyomtam államat a kanapéba, egy perc néma csendet szentelve a jövômnek, majd megszólaltam; - Megrémisztettelek? Félsz tôlem? - suttogtam fölnézve rá az ujjaim közül.
- H-Hülye!... - válaszolt(?), s libabőrössé vált meztelen karjai kiformálódtak a ránk vetült kékfényben, s láttam, remegett.
- Akkor... Mérges vagy rám, amiért leöntöttelek? - álltam fel, s mint kis dongsaeng ültem mellé, mire ô furcsálódva a szemeimbe nézett. - Nem fogsz megfázni, ugye? - nyúltam a nyakában maradt nedves törölközô felé, akarva hideg orcáit megérinteni, de elütötte a kezem. Hirtelen felhúzta a lábait, s se szó, se beszéd a kanapéról leugorva ott hagyott engem.
Hûlt helye mellett maradtam a hirtelen magánnyal együtt. Csupán a bekapcsolva felejtett TV suttogott;
- És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat, kitől a Legfőbb Trón is reszketett, látta, hogy minden erőnél erősebb a türelem s a jóság, s megijedt, és szökni próbált, de Buddha lefogta s egy hegyet tett rá kíméletesen "Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig, s ha új szíved lesz, befogad a Menny."

A nyomasztó libidó nehezéke alatt feküdtem ágyamon, saját magam áldozatává esve, s nem tudtam, mit tenni ellene. Aludni kéne. Reggel ötkor kell kelni...
- Lehet ennél rosszabb? - kérdeztem vöröses arccal karjaimat fejem fölé csapva, de ismerhettem volna már Murphy törvényét...
Jin hyung hangja hallatszott át a falakon...
- Jaj ne!... - ijedtem meg. - Csak most ne! - karmoltam kíméletlenül a párnámba összeszorított szemekkel, s próbáltam összegömbölyödni, nem az áthallatszó hangokra figyelni, de... mindent hallani!
- Nhhe! Ah! Hah! - folyt át az általuk lovagolt kéjhullám, s tehetetlenül álltam elébe, tudva, hogy ezt nem fogom megúszni. - E-Elé-- Gh! Áh! - ért egekbe a kérlelô sivítás, s követte ôt megannyi zavarba ejtô zaj, megannyi félbeszakított nyögés... Szinte már láttam ôket magam elôtt, ahogy a szürkeségben vágyaik folyékonnyá válva lecsapódnak, miközben egymás nedves bôrébe marnak. - Nhheee... Jhimin--
- Aigo! Mi bajuk ilyenkor!!? Áhhh! - csaptam az ágyhoz magam, s elvesztve az önkontrollt a kíméletlen ingerektôl, tágra nyílt szemekkel estem bele vörös lámpás képzeletembe. Ellent állnék, de már késô. Tudatalattin értem magamhoz, s feszülten markoltam rá.
Az áthallatszódó nyögések s fájdalmak kavalkádjában kínozni kezdtem magam... Ujjaim szorítottak, testem remegett, hőmérsékletem felszökött; Kínlódtam, mire hirtelen izzadni kezdtem. Vágyaim s képzeleteim kis nyugvást sem hagytak, állkapcsom s izmaim feszültek, mire kidudorodott erekkel csaptam fel a fejem, testem-lelkem eróziója szélén.
- Ez mind miattad van!...
Eszeveszett lihegésem beburkolta eszméletem, s ahogy kapkodtam a levegôt, egyre élesebben ôrá gondoltam. Fájt, hogy piszkos gondolataim tömege sehogy se akar elpárologni, magamra hagyni.
Megállíthatatlanul szökik fel bennem a láz... Olyan, mintha ôt érezném... Az illatát, a hangját, a testét, s annak az ízét.
Az enyém lenne mind.
Már most az enyém lenne, hogyha... Hogyha nem szaladt el volna... Ha nem menekült el volna!...
- Miért?... Miért!? - nyögtem fel hangomat elfojtva, összeszorított szemekkel s szétnyílt ajkakkal, majd ahogy izmaim megfeszültek belsôm moraját elengedve elsültem. - A francba is!... Rémes vagyok! Ennyire elragadtatni magam... - kuporodtam össze szégyenkezve, homlokomhoz tapadt benedvesedett hajszálakkal, miközben leszegtem szemeim ragacsossá vált tenyeremre. - Legalább, ha nem lenne puszta képzelet az egész. Ha lenne értelme az erőfeszítésnek... Nem bírom már! - nyomtam arcomat a párnába. - Nem akarok mindig csak várni és várni. Ha nem cselekszek semmit, akkor minden csak egy fájó sóhaj marad. Suga hyung!... Te ott, én itt, te szundikálsz, én diszkréten pusztulok...

87 BTS Light Camera Action

JungKook POV

Kínos szembe nézni a ténnyel reggel, hogy bizony éjjel a tudatalattid nedves álomban részesített, s te nem csak kialvatlanul, de piszkosan bámulsz a szobaajtódra azon törve a fejed, hogy a fenébe juss el a fürdôig ilyen állapotban.
Ahogy összeszedtem magam, tiszta ruháimat a hónaljam alá kaptam, mint egy amerikai focis a labdát, majd kitörtem a szobából, s a fürdőig meg se terveztem állni, de pont elgázoltam egy hyungot...
- Miért futol? - ásított nagyot Hoseok elôttem, s vállát fájlalta, aminek neki vágódtam.
- B-Bocsánat... - szégyenkeztem, végül tovább állva bejutottam a célba, s mikor már éppen hogy lenyugodtam, belépve a kádba, nagyot estem. "Miért indul ilyen akció dúsan a reggelem?..."
Amikor kijöttem itthoni naciban, felül meg semmiben, mert hát minek, akkor már mindenki Hoseok hyung köré volt gyűlve. Bár ez magától érthetödô; Ha valaki elkezdi nézni a televíziót, a többi is ott terem, már csak a hangulat kedvéért.
- Miért ez megy? - elégelte meg Jimin, s a fotel háttámlájára olvadt, elunva magát, miközben Suga közelebb ment a televízióhoz, hogy megbizonyosodjon róla, komolyan a különböző vallásokról szóló hosszas interjúk s életképek adását nézik-e, vagy csak ô van berúgva, de nem;
- Miért nézzük a kultúrcsatornát? - kérdezett rá, miközben Jin érdeklődve nézte a távolból, V pedig tátott szájjal, behunyt szemekkel, le-lebiccenő fejjel ült Hoseok mellett, aki viszont koncentrálva figyelte a képernyôt;
- Anyum mondta, hogy nézzem. Ô is benne lesz.
- Fiúk! - rohant ki a konyhából leaderünk. - Miért van a konyha polc leszakítva? Senki nem látta még? Miért nincs visszatéve? S az a rumli? Az--
- De én láttam - válaszolt egybôl Hoseok. - Viszont úgy gondoltam, hogy te majd megcsinálod.
- Én pedig - szólt félálomban V. - Úgy gondoltam, hogy Jin hyung majd megcsinálja...
- Hékás! Én meg úgy gondoltam, hogy  majd a tettes megcsinálja, de--
- Suga hyung szakította le, miközben pakolt tegnap.
- Ezt mégis honnét veszed, töpszli!? - mordult Jiminre Suga hyung.
- Tisztán hallottalak káromkodni, miközben pakolgattad vissza a rizs szemeket.
- Aha... Akkor megértesz most, hogy kurva fáradtnak érzem magam, ezért valaki másnak kell visszatennie! - legyintett, s mint aki a munkából jött volna haza, ledőlt a kanapéra, s fejét direkt hagyta Hoseok kényelmes combjának húsába belesüllyedni.
"Ahh!..." - bólintottam le, saját combomra nézve, kicsit elszontyolodva. "Igaz is. Én egy kicsit szálkásabb vagyok... L-Lehet, megcsapott a féltékenység, vagy valami olyasmi? De rossz... A konyhában való pakolgatás vajon megnyugtatna?" - kérdeztem magamban, de akkor már rég a maradék rizs szemeket csipegettem föl. Ez tényleg fárasztó!
- JungKookshii!~ Te nagyon aranyos egy kotlós vagy.
- V hyung... Fizetek, csak ne fárassz jobban! - rogytam le háttal neki, míg ô a kezét mosta.
- Adok neked inni, pipi - szólt, s összezárt tenyeréből a vizet nyakamra öntötte.
Szám mosolyra szélesedett kényszert érezve, miközben V hyung jó ízûen nevetett minden egyes vízcseppen, ami lefolyt meztelen hátamon, s lecsöppent rólam. Én pedig csak elővettem egy V közeljövőére nézve baljós térfogatú poharat, s megtöltöttem vízzel.
- H-Hé, Kookie, ne!...
- Úgy korrekt, ha viszonozom a szívességet, Hyung! - mondtam teljesen nyugodtan, s már döntöttem is volna a feje tetejére, de megragadta a poharat remegô marokkal. Megállította a levegôben, de nem hagytuk annyiban, egymás fele kezdtük tolni, egyre messzebb magunktól, de olyan, mintha nem mozdulna középrôl... Itt már a nyerserô számít!
- H-Hé! E-Ez nem ér! - remegett meg V hyung karja, mire dôlt a pohár, csak nem arra, amerre szerettem volna.
- Jöttem a polco-- - szólt Suga hyung, s ahogy ellépet mellettünk, az egész pohárnyit rá öntöttük...
- Hopszi, hopszi! - röhögött V hyung, majd azonnal kifutott.
- Persze! Fuss csak, cseszd meg! - ácsorgott ázottan dobálva a szitkozódó szavait, majd rám nézett. - T-Te meg mit bámulsz?
- R-Rongyot? - kaptam az asztalhoz ijedten s szégyenkezve felé nyújtottam.
- Nem kell! - ütötte el a kezem, s sarkon fordulva kisétált.
"Ah... Annyira ügyes vagyok!"

A maradék részét a szabadnapnak az edzôterembe töltöttem Jimin s Jin hyung társaságában, viszont az ô párosuk csak még rosszabb szájízt hagyott. Reménytelennek s tehetetlennek érzem magam. Mostanság nem hogy ellőre, de egyre inkább hátrébb sodródik az álombeli kapcsolatom Hyunggal. Sose fogom elérni Suga hyungot!... Semmi se lesz belôle! Kívánni sem kíván. Bottal se fog piszkálni ezek után.
- Akkora egy barom vagyok! - rúgtam be a fürdő ajtót, s a fogkefémet keresve meztelen hátamat vakargattam, s a valamilyen oknál fogva párás tükröt tenyeremmel letörültem. - Taehyung! - riadtam meg, ahogy visszanézett rám a páracseppes tükörbôl, miközben mögöttem ült a kádban. - Ha megint lemersz önteni! - fordultam meg hirtelen csúnyán nézve rá, mire Hoseok hyungot is észrevettem mellette. Ahh... Ettôl a "folyamatosan csak én nyitok rájuk" rutin már kikészíti az idegeimet... Pedig mindig ôk a hibásak! - M-Miért nem szóltatok, hogy itt vagytok?... Még az ajtó is nyitva volt...
- Dehisz, mi most csak lazulunk.
- Anyum aranyos volt a felvételben! - mormogta Hoseok hyung orra alatt elnehezült mivolttal, fejét a kád szélére fektetve.
- Nem zavarsz minket.
- J-Jó, de engem zavar, ha két meztelen csávó néz hátulról, miközben fogat akarok mosni...
- Nekünk is oda adnád a fogkefénket?
- Óvó néninek érzem magam - motyogtam, ahogy mindkettőjük kezébe belenyomtam sajátjukat, s gondosan fogkrémet nyomtam rájuk. - Így jó lesz?
- Aha. Kö-- Hoppá! - emelte föl a fejét Taehyung, ahogy a fogkrém az alsó ajka szélére esett.
- Várj - nyúltam a fogkeféjéhez, hogy visszatornásszam rá a rajta volt pasztát, de Hoseok hyung minden lépésemet megelôzve a meleg víz sûrû párájában ujjbegyeivel állon fogta s közvetlen közelébe vonva mozdulatlanná tette Taehyungot. Figyelembe se véve engem, bizsergő bujasággal nyalta végig az alsó ajkat s bizarr tekintettel vette szájába a fehér zselét.
Ahh... Ezek tényleg rossz hatással vannak rám!
- N-Ne nyeld le! - szóltam Hoseok hyungra ki-kipirult arccal, majd inkább csöndbe maradtam. "Végül is nem azért nyelte le, mint egy gyerek, mert jó az íze, hanem mert V ajkán volt... Ugye?" Gondoltam, mire átvillant valami az elmémen. - N-Nálatok mégis ki van felül?...
- Eh? - blokkolt elvörösödve Hoseok hyung, míg V furcsállva nézett rám:
- Senki... Nálunk nincs emeletes ágy.

- Ez a nap ma nem nekem kedvezett... Huh? - sétáltam vissza a szobába, mikor észrevettem egy kanapén szunnyadó hyungot. A lehalkított televízió fénye világította. Törölköző volt a fejére borítva, s hófehéren verte vissza a fényt pólótlan, meztelen teste...
- S-Suga Hyung? Hyung! Alszol? - ahogy egy mozzanat sem érkezett válaszkép, nagyot nyelve mertem közelebb merészkedni hozzá. - Hyung!... Hallasz?... Ne itt aludj! Hogy lehetsz ilyen ostoba? Meg fogsz fázni - tenyereltem fedetlen teste mellé, s finoman följebb húztam fejérôl a nedves törölközőt, alvó arcára tekintve. - Hyung... - hajoltam le nesztelenül homlokomat homlokához érintve. "Mi ez az erôs kényszer?..." Lehet, nem kéne ilyet játszanom, lehet, hogy nincs jogom békés létében megzavarnom, de a bennem perzselôdô, visszafoghatatlan vágyat csak még jobban felzaklatja a látvány, ahogy ilyen védtelenül itt hever... "A pokolba' fogom végezni!... Érzem." S már tovább se gondolva a sorsom, kicsit oldalra biccentettem a fejem, ügyelve, mint ahogy a porcelán felületéhez érintik a nedves ecsetet, úgy simítottam ajkaimat ajkai közé, de... ahogy egy színes vonás sem elegendô, mint díszítés, úgy nekem se elég egy érintés. Óvatlanul melegen leheltem hideg rózsaszínes párnácskáira, s vad akarattal közre fogtam alsó ajkát, s mélyítettem a tolvajlott csókot nedves alsóajkán beljebb csúszva. Merész lennék?...
- Ihhióta!... - kapott védtelen vállam bôrébe, s behunyt szemeim parázsként pattantak ki. Szívem kihagyott egy ütemet, ahogy pont belém lehelte éles szavát. - Milyen idióta zaklatja az alvó embereket!? - tolt el magától a szemeimbe pillantva, majd azonnal hátra dobta a fejét, nedves törölközőjével belesüllyedve a kanapéba. - Ne légy olyan, mint én!

86 BTS Nyakkendô

Jimin POV

Mily kellemetlen. Éhezem. Mint mikor kinyitod az üres hütôt, s becsukod, majd újra kinyitod, hátha valami csoda történt, de nem, s... becsukod. Pontosan ugyan így teszek hosszú éjszakák unalmas álmaitól párásodott szemeimmel. Hátha megszűnik hirtelenjében ez a kínzó éhínség itt bent, ami nem is a gyomromban lakozik, hanem rá van csavarodva a kényeztetéstől megpuhult szívemre. Sérülékeny vagyok... Ölelést akarok! Simogatást akarok! Reggeli csókot akarok! Miért nem kapok?
- Jinnie... - fordultam hagyat a nagy üressé vált ágyon, s mélabús ködfátyoltól csillogó szemekkel néztem, amint Egyetlenem az inge mandzsetta gombjait igazgatja messze tôlem. Meg se hallott. Már több napja, hogy tartja a távolságot, s csak emészti magát, tudta nélkül segíti azt az alantas rosszindulatot, ami csak dermesztő jég felületet kovácsol a szívén, míg az én mûszerem tüzes elégedetlenséggel korog... Ahhh. Rosszul vagyok. Elértem tán a határaimat? S.O.S Valami... Valami...
- Jinnie, ide hoznád nekem-- - dörzsöltem meg a homlokom kínlódva, elmorogva kérésem végét.
- Tessék? Hogy mit hozzak?... - jött oda hozzám hyungos törődéssel, mire én, mint éhes vad a prédára, lecsaptam rá:
- Hát magadat! - feleltem kimért tisztelettel, viszont túlcsordult akarattal. - Gyere ide!
- Hé!
- Most nem szabadulsz! - bújtam hozzá egyre jobban s jobban lehúzva ôt.
- Nee!
- De, most meg vagy... s maradsz! - mosolyodtam el régi csókok érzéseivel marasztalt ajkakkal, s a menekülésre vágyó vállához hajoltam. Szorosan hozzátapadtam ruhájához, majd inge bársony szálai közé forrón leheltem, ami áradatként járta át, így üzentem meg szívem melegét, mire ô erôtlenül a karjaimba olvadt... Érzi. Érez.
- J-Jimin - remegett meg karjaimban, míg egyre-egyre hozzábújtam ugyancsak remegô mivolttal, átnyújtva a bennem tomboló hô fokokat.
- Csak egy picit - kéreltem, míg az elkeseredtség érzete kaján örömmel harapott húsomba. Nem akarom ezt... Nem akarom, hogy ilyen kedvû legyen. - Mond el! Miért vagy szomorú?
- Mert... Miattam keveredtünk ebbe a kellemetlen felállásba. Úgy érzem, fájdalmat okozok neked, és ez olyan kellemetlen, hogy nem akarok... nem akarok semmi mást, csak - szavai reszketnek a körülöttünk lévô homállyal együtt. Milyen...
- Idióta! Csak is az fáj, ha így viselkedsz magaddal! Annál jobban semmi más nem zavar... Higgy nekem! - szorítottam magamhoz. - Felejtsd el azt, ami aznap elôjött. Minek lovagolni a múlton? Itt vagyunk egymásnak... - távolodtam el tôle, a szemeibe nézve. - Érted, nem de? Úgy is bele látsz a fejembe... Akkor meg minek ilyen szavakra idô pazarolni?
- Jimin... - döntötte fejét mellkhasamra, mire ránk nyitottak:
- Indulás van!


"Ahhh Hiányod átjár engem, mint huzat a szobát, de hogy mondjam el ezt neked? Kérlek érts meg szavak nélkül. Hisz megtudsz. Amíg nem szólsz egy szerelmes szót se hozzám s meg se érintesz, csak a huzattal becsapott ajtó visszhangja kísért, amiért én voltam a balga, hogy felidéztem benned a régmúltat... Kérlek. Olvass most bennem, s értsd meg, sajnálom!"
- Vajon... Vajon jutottam reggel egyrôl a kettôre? - néztem fel a BackStage sötét plafonjára, miközben ott hagytak egy magam Hoseokék. Kergetőztünk valamiféle oknál fogva vagy csak úgy? Nem tudom már... Ki vagyok fulladva, kapkodom a levegôt, s kavarognak bennem a gondolatok...
"Tényleg rosszul leszek, ha ezzel a Jin-hiánnyal fog folytatódni az életem!... - engedtem le fejem aggodalommal telin, mire észre vettem hiányzó szívem csücskét. - "Huh? M-Mi!? I-Ide!? Jin felém jön?..." - nyeltem nagyot, mire ô egyre közelebb s közelebb jött. Az egyre hangosabb léptei ritmusával dobogott szívem a torkomba felcsúszva, s izgatottságomban mozdulni se mertem helyemrôl. Maradtam a nagy terem közepén, mire ô elém állt. Nagyon közel. Túl. Közel!
- Ah! - remegtem meg, ahogy mellkasamhoz ért.
- Megigazítom.
- Huh?
- A nyakkendôd.
- Hja... I-Igen... - néztem oldalra azonnal bevörösödött orcákkal. - Biztos akkor ment szét, mikor futkároztam az elôbb Hoseokkal hehe - dörzsöltem meg nyakamat teljes zavaromban, majd óvatosan felnéztem rá; A-Aranyos!... Most úgy megcsókolnám! Ahhh! Akarom! Nem, nem lehet itt nyilvánosan! Áhh de miért ne lehetne! Elvisz a rendőr egy ártatlan kis csókért? Csak egy picit... Csak egy iciripicirit... Áhh! Nem megy!!...
- Kész.
- Huh?
Engedett el, én pedig megijedtem, hogy itt hagy. M-Mit csináljak!? Csináljam azt, amit szoktam? Hallgassak a testemre? De mit... Mit mond?
- Badum. Badum. Badum.
- Hm? - nézett rám furcsállva. - Ez valami angol szó?
- Nem - vágtam rá még inkább kipirult arccal. - Csak a szívverésem. Olyan hangos... Próbálom megérteni... - makogtam kínlódó hangon, majd rászorítottam kezem a kitörni vágyó dörömbölőre, miközben szégyenkezve szegeztem le a tekintetemet tanácstalanul.
- N-Na!... Szedd össze magad!
- T-Tessék?... - kaptam föl a fejem.
- Ha ilyen kínos vagy nem tudlak megérteni... - nézett oldalra egy kis jóízű mosollyal s pirosan csillogó orcákkal. Elvarázsolt.
"Aranyos!" csaptam arcon magam, mire ô aggódóan ért ujjaimhoz, s e inger hatására feleszméltem.
- J-Jin! - ragadtam meg szorosan selymes csuklóit s akaratosan lehúztam magamhoz, ajkait ajkaim magasságába. - SeokJin! Mit tennél, ha a Spring Day végén megcsókolnálak? - kérdeztem a komolyság pólyájában, s rezzenéstelenül vártam reakciójára, de lélegzettel megakadva bámult ajkaimra. - Jin... - dőltem felé megelégelve a tétlenséget, mire keze kicsúszott a markomból, s fájjon megpöckölte a homlokom. - Hé! - ugrottam meg fintorogva, ô pedig sietve ott hagyott - Jin!... Hé!

- Utállak! - vágtam be a durcásat. -Csak úgy hirtelen ott hagyni engem a BackStagnél! - bújtam hozzá az otthoni sötét homályban, s nem engedtem, hogy akár véletlenül is lelökjön magáról. Az ágynak döntöttem. Nem mozdultam, mire ô lágyan beletúrt a hajamba.
- Ha nem tettem volna gyorsan, akkor hirtelenjében lesmároltál volna ott helyben, mindenki elôtt.
- Hát persze hogy! - mosolyodtam el megkönnyebbülten s elkényelmesedett öröm könnyek feküdtek el alsó szempilláimon. - Jól olvastál a gondolatomba - dicsértem meg, s nedves szemeimet rajta maradt ingébe töröltem, miközben én ugyan úgy egy alsóban s egy laza pólóban feküdtem mellhasán, el nem engedve ôt, s széles terpeszében kényelmesen húztam fel lábaim. "Boldog egy pillanat, de jaj, mi van, ha ez csak egy álom? Igazából nem történik semmi ilyesmi, s háttal alszik nekem, mint eddig? Biztos, hogy ez a valóság?" - értem gyengéden Kedvesem fehéren virító ingének sötét gombjaihoz, s fentrôl lefelé finom kis mozdulatokkal kigomboltam mindet, majd vissza ugyanúgy, aztán ismét be, s ki... Féltem a gondolatomtól.
- Te ostoba majom - fogta le kezem Jin hercegnô, ahogy sokadjára készültem visszagombolni az ingét. - Mondtam már, hogy szedd össze magad, nem de? - kérdô hangsúlyára hirtelen felemelkedtem, s ahogy olyan szépségesen nézett szemeibe, izomból markoltam bele a feje melletti párnába, s mertem ajkaira hajolni. Irgalmatlanul hevesen támadtam le egy izgalomtól részeg csókkal, mire ô vissza... Érzékien vissza... Mintha puncs olvadt volna a számon. Édes a zamata. Nem tudom elengedni ôt. Minden egyes részem ôt akarja. Nyelvem gátlástalanul átszökött, s élveztem, hogy egyre beljebb s beljebb bírom szájában dugni, miközben ô csak tovább csüngött az ajkaimon, mint fűszálakon a reggeli harmat, s ha lecsöppen el-elengedve, nedves pára csillan meg a csókok közt lihegô homályban.
"Te jó ég!" - remegtem meg egy lélegzet vétel erejéig s visszahajoltam további okot adni felhevült szájnedvének kicsordulni, egyre jobban s jobban.
- Basszus! - csaptam föl a fejem megszakadni nem akaró zihálással. - Ahhh Szárazon elmegyek! - markoltam bele Jin fenekébe, ahogy görcsösen összeszorítottam magam.
- J-Jimin...
- Szükségem van rád, Hercegnô... Bármennyire is hangzik önzően... Kellesz nekem! Ha nem lennél... Ha nem lennél...
- H-Higgadj le!... - karolta át a tarkom szorosan. - Itt vagyok, jó?
- Hercegnô... Kérlek, csukd be a szemed.
- Huh?... Jó. Becsuktam.
- Mond, mit látsz?
- Természetesen semmit...
- Az lenne az életem nélküled.
- Ahhhha... - akadt el szava. - S ezt mégis milyen weblapról szedted? - vágott érdeklödô képet, míg mellkasa remegni kezdett a kacagni vágyástól...
- Na! B-Bocsánat, hogy romantikus akartam lenni! - szóltam, mire kitört belőle a nevetés. - Gonosz vagy! Pedig most olyan komoly vagyok! Mind a cselekvésem, mind a vágyam! Hihetetlennek hangzik, meg bután is, de csak is arra vágyok, hogy te kösd meg a nyakkendômet. Ha lehet, mindig.  Nagyon-nagyon sokáig.

the EN--
- Jó, még nem.