2015. március 27., péntek

52 BTS Se kedv, se póló

Suga POV

JungKook harmadszorra kérdezte már ugyanazt;
- Ugye folytatod?
Én meg akaratlanul az elfeküdt teste fölé kezdtem mászni. Felette voltam, de ami távolság köztünk volt fényéveknek tűnt. Mégis könnyen változna... Fordulhatna az érték, és a fényórákból miniméterek lehetnének. Viszont a kérdés köztünk lebeg; Miért is hajolnék rá?... Rendesebben mondva; Mi hajtana engem, hogy én rá hajtsak?
- Rosszul vagyok... Vacakul! Nem érted!? - hangzott hangja haragosan. - Itt vagyok előtted, mintha nem látnád, Suga... Yonggi!
"Hol marad a hyung megszólítás?..." - futott át az agyamon a felmerült kérdés, miközben a szószátyár aratta a szavakat. Tudnám milyen haszonból...
- Még az álmomban is ártasz nekem!
- Álljá' má' le!...
- Ha most hőgutát kapok, nem is érdekelne, Yonggi!? - hunyta le szemeit, mintha fájna neki valami. Száját szünet nélkül tartotta a toppon, és beszélt és beszélt, majd egy nagy friss levegő vétel után halkan szólt hozzám; - Szeretném, ha folytatnád.
A két tárva nyitva hagyott ajka közt suttogva szűrte ki a "kérlek" szépszót kéréséhez, az általa teremtett csöndben, mire... Megszántam őt. Térdemmel kegyesen beférkőztem lábai közé.
Jólelkűségem miatt hálásan fel is nyögött, de egy kicsit túl hangosan köszönte meg...
- Ennyire el akarod érni, hogy segítőkész legyek?
- Yonggi! - kapott két markával a vállaimra. - Akadályozd! Olyan jó hideg vagy... Gátold! - rángatott meg, mire direkt hozzányomódtam a kéj vágytól merev testrészéhez.
Váratlanul érte az érintés kínnal vagy élvezettel, nem tudom. Hátrarántotta a fejét, mintha nyakát akarná törni, és fuldokló lélegzetek közben elengedte a görcsösen szorított vállaimat.
- Mit gátoljak, kicsi maknae? - nevettem ki direkt a kínlódását.
- E-Elájulok! - nyögött fel ismét, erősen összezárt szemekkel. - Yonggi, nem fog maradni belőlem semmi, csak hamu. Por meg hamu!
- Úgy legalább nem fogsz dumálni! - szóltam rá, mire megremegett alattam. Talán kussba' maradt... Nem szólt. - JungKook... - néztem rá, és ahogy jobban fölé hajoltam, ô maga szorította combjai közé a térdemet. Erôsen tartotta magánál.
Hallottam, hogy a jólesően hangzó nyögése mögött hisztériásan nyomja el magát. Pár váratlanul leghiggadt lélegzet után láttam is rajta, hogy mennyire nyûgös. Végre a szemeit nyitotta ki, és nem a száját...
Két oldalán támaszkodó kezeimre pislogott, majd megfogta ôket. Nem tudtam, miért, de felemelte a fotel felületérôl... Automatikusan távolodtam is már el volna, hátráltam, mikor a csuklóimat tenyerébe simította és minden ujját rászorította.
- Mi a-- - akartam kérdezni már, mire az ellensúlyom segítségével nagy lendülettel felült, de engemet ezzel le is rántott. Mellkasommal érkeztem a zuhanásomat váró felmelegedett fotelbe.
Ahogy esésem közben szabaddá vált kezeim használatával reflexbôl hátamra fordultam, állon fejelt a gyerek, de fájdalmasan!
- Yonggi... - suttogta a nevem megint csak 'hyung' és tekintély nélkül, mire annyira szívesen kikáromkodnám az agyam, de inkább az államat fogom.
"Ugye nem törhetett el egy ilyen részeg miatt?..." Basszus! Ez az! Részeg! Lehet, hogy ivott valamit! Ah De várjunk. Nincs is alkohol szaga. Nem juthatott piához...
- Most... - változtatott eddigi hangján, és szerényen szólt hozzám. A sajgástól mi tagadás, bekönnyesedett a szemem, de ahogy rendesen adtam a figyelmemből JungKooknak, tisztán láttam ôt. A csípômön foglalt helyet... Széttett lábakkal térdelt oldalaimnál. - Mit kéne csinálnom? - kérdezte, és a nyakamba bújt. Fel szerettem volna alóla kelni, hasizmomat már feszítettem is, de... Egyik tenyerével rám tehénkedett, és mint egy rendes, több kilogrammos súly, saját magából hangyányit sem tartott. Kényelmesen volt, és gátlástalanul kezdett élvezkedni, meg-megemelve alsó felét.
- Fogd vissza magad! - sziszegtem lesütött szemekkel, de mivel nem hallgatott halk és nyugodt szavaimra, belekaptam a dús hajába, mire egyből egyenesbe vágta magát.
Nyűgösen vette a lélegzeteit, mintha direkt nyüszítéssel akarna kommunikálni, majd keresni kezdett valamit, mire kábultan hátra pillantott. Tolatásra utasította magát, a fotelen bátran feldörzsölve térdeit. Derekamtól már elég messze esett a hátsója... JungKook akár egy kopókutya, megtalálta a pontos, mondhatni ideális helyét a maga számára. Szólni akartam, hogy az az én nemes területem, hozzám tartozik, de még ha eb módján rámorogtam volna, akkor se figyelt volna. Felszabadultan nyögött fel, ahogy a súlyát ráhelyezte az érzékeny középpontomra.
- V-Valami... - pirult el lenézve, mire az arca látványától én is erősebb színbe válthattam át fehérségemet. - Bizserget?... Ez az érzés...
"Uramisten, JungKook! Elég! Nem teheted ezt velem!" - csaptam tenyeremet a szemeimhez. Nem akarok 'megdöglök, ha nem dugom meg' sorsra jutni. Nem szabad csupán a látványtól, és semmi normálisan megrendezett helyzet nélkül kihasználni a józantalanságát.
Ki kéne kúsznom alóla.
- Talán... - suttogta, és látszott az arcán, hogy bátortalanul gondolkodik, hogy mozogjon vagy sem. Ezt olvastam le én, de rájöttem, tévedtem. Más kérdés emésztette. Az adott lehetőségeit kereste; - Kaphatok többet is?...
...Belôlem? Tôlem? Mit akar?
Gondolatbeli kérdéseimre önállóan kezdte használni a segítségem, amit nem is ônszántamból adtam neki. Mindent megtett, hogy enyhítsen merevedésén, mire mozdulatai a reszkető hangját nyögésre bírták. Mégse törődött a rekedtségével, durvábban lökte hozzám magát. Pedig nem csak a hangja remegett már, hanem a lábai is.
Mit kéne tennem, hogy felébredjen? Vissza kéne jönnie a valóságba, és szembesülnie vele, hogy mégis mit művel... Magával és velem is.
- Nem vághatom fejbe... - néztem el sóhajtva, mire ô aprót nyögött, de teljes élvezetbe mártott hanggal. - Ohh, hogy pofozódnál már normálisba! - kértem az égtől, de ahelyett, hogy kezeimet összetettem volna imára készen, az eszem egy eszesebb ajánlattal látott el. - Beteg akarsz lenni... - néztem végig rajta, gondolva, "legyen". - Fagyj meg akkor! - szóltam és lerántottam róla a pólót. Megleptem ôt.
- Yonggi... Kedvet kaptál? - pislogott rám, mire képzeletben fejbelôttem magam.
Ahh Lehet, hogy elkéstem. A láztól már agyalágyult lett. Lehet, hogy már forr és bugyog az agyvíze.
- JungKook... - érintettem egyik tenyerem arcához, míg a másikba a pólóját fogtam. A bóbiskoló szemeibe szerettem volna nézni, de le volt hajtva a feje. A kézfejein pihentette a szempárjait, amik a ruhatakarta mellkasomon voltak, viszont ô most félmeztelen. - Egyre messzebb megyek miattad... - motyogtam, és meggondolatlanul simítottam le fedetlen testén. Még mindig tûz forró... - Ahhh mit csináljak veled? - sóhajtottam, már nem is tudom, hányadszorra. Szemeimet erôltetten levettem JungKook ingerlő látványáról, és a mozdulatlan kezemre néztem le, amiben a lerántott póló tartozkodott, esetleg gyürôdött ott közöttünk, a feszült légtérben.
"Talán enyhíteni tudnék mindent a hideg kezemmel..." - gondoltam, és markomban a pólóját átemeltem a kanapé mögé. - "Mi lenne, ha csak az ujjammal... Vagy ujjaimmal" - nyeltem nagyot az elképzelt stratégiára, ami hangzani jól hangzott, de még gyakorlatilag sose próbáltam. Csak nem lehet olyan komplikált csinálni.
Már tettem volna szabaddá a kezemet, engedtem volna el a pólót, de kikapták a kezembôl.

- Csak nem ledobni akartad?
- Jimin? - szólította meg JungKook először a töpszlit, akiről nem tudom mikor, és hogyan, de felettünk térdelt a fotel háttámláján.
- Igaz, szex közben való ruhadobálás fokozza a hangulatot, csak hogy nekem vigyáznom kell JungKookra. Úgy, hogy először muszáj megkérdeznem valamit - magyarázott a szemeimbe nézve, miközben a pólót JungKook fejére dobta. A konyha felé fordult, és nagy lélegzet vétellel kiabált; - SeokJin! Ha Suga hyung derékra vágja Kookiét, az rosszat tesz a betegségnek?
- Mirôl beszélsz? - hangzott vissza azonnal a felelet.
- "Mirôl"? A kanapéról! Itt vagyok rajta, elôttem pedig Suga hyung JungKookon, azaz fordítva...
- Fogd már be! - sziszegtem, és zavaromba meg se tudtam mozdulni.
- Meleg van, Yonggi!
- Te is hallgass! Pszt! Nézd már meg milyen helyzetbe kevertél!
- Milyenbe? - nézett körül, mire leesett fejéről a pólója, és inbolyongva sikerült lemásznia rólam. A konyha felé fordult ahonnan Jin hyung közeledett.
Most könyörülj rajtam, Mindenható! Vegyék észre, hogy nem nekem áll a cövek a nadrágomban, hanem a maknaenak. JungKook a ludas, mert én ugyan nem élvezkedek semmin.
- Ugye nem a maknae nevét és valamiféle szexuális kontaktust hallottam egy mondatban?...
De szépen tetted össze a kérdést, Jin hyung... Ideges vagy?...
- Hallod, hyung, akarjak rosszat neked? - ugrott Jimin mellém a fülembe súgva a kérdését. Nagyon mosolygott, én pedig hirtelen nem is tudtam, mit akar pontosan.
- JungKook, nem vagy se pólóban, se az ágyban... - dorgálta Jin hyung a maknaet, és hála, velem nem is törődött.
- Nah, pedig szórakozni akartam!... - motyogta Jimin, mire Jin hyung odahívta ôt magához. Seperc alatt megbeszéltek valamit és JungKookot a beleegyezése nélkül már hurcolták is el. Aztán Jimin hirtelen visszajött, és megragadta a karom;
- Gyere, gyere! - rángatott el, egészen JungKook szoba ajtajáig. - Ide, amíg meg nem gyógyul, nem mehetsz be!
- Tévedni se szoktam betévedni hozzá...
- Akkor is, ki van zárva, ô meg bezárva - mutatta.
Értem... Bezárták a szobájába, mint kiskirálylányt a toronyba. Jó. Tovább megyek; Még sárkány is őrzi ôt.
- Jimin, tűzet okádni nem akarsz? - kérdeztem, mire láttam, hülyének nézett. - Csak úgy elképzeltem...
- Most meg mi bajod? Fura képzeletbeli képeid vannak. Komolyan meg akartad dugni a maknaenkat?
- Én...
- Nem túl talpraesett még? Ha normálisan akarsz vele a kimerültségig basz-- - harapta el az illetlen szót direkt. - Azaz ahhoz, hogy ki tudjátok sajátítani egymást, tanulj meg irányítani!
- Mi va'? - nevettem. - Azt mondod, nem vagyok jó aktív félnek?
- Hát... Őszintén... Hozzám képest - nyújtotta ki a nyelvét csufolodva velem. Egyáltalán mikortól figyelt minket a kanapénál?... - Ha történetesen én tepernélek le, akkor nem tudnál semmit se tenni. Különben is, láttam, JungKook volt felül!
- Azért basszus, mert rohadtul lázas az a gyerek, és nem is tudja, mit csinál! Ô akar lefeküdni velem!
- Ha ez igaz, akkor nem is kell ôt itt őrizgetnem.
- Hát tőlem aztán nem kell védened! Én alattam egy haja szála se fog görbülni - tettem fel tiszta kezeim, és húztam el a csíkot egyenletesen lépkedve. Kicsit úgy, mintha mi sem történt volna, holott esély a felejtésre... Nulla.


Másnap reggel... Olyan kényelmetlenül éreztem magam, mintha nem is a saját ágyamban lennék, pedig ott voltam, és a takaróm is rajtam, csak eléggé lecsúszva, azaz oldalra csúszva... Nem tudtam megmozdulni. Hívatlan vendégem volt. JungKook feküdt mellettem.

2015. március 24., kedd

51 BTS Ülj le vagy feküdj le velem

Suga POV

Míg Jimin engemet, én őt tartom nyomasztónak... Ez a kölyök most komolyan rajtam tartja szemét...
- Bejön az egyedi swag énem, Jiminnie? - túrtam a hajamba, mikor találkoztunk egyik kora reggel. Már most szúrósan nézett rám, vagy csak úgy, ahogyan nem nyerte el az én tetszésem. - Mi dolgod?... - kérdeztem, hiszen észre vettem, keres valamit.
- Jin... Nem ébresztett... Eltűnt...
- Nézd meg J-Hopenál - vontam vállat.
- Be van zárva az ajtaja...
- Pont, hogy miattad.
- Most a pótkulcsát keresem - nézett körül. - Itt kell lennie valahol - mondta feszülten koncentrálva, és már kezdte is nyitogatni az összes eléje kerülő fiókot.
- Srácok!
Jin hyung hangja szólt, kétségtelen.
- Kell még a kulcs, vagy-- - böktem vállon, de ô is érzékelte mögöttünk Jin hyung jelenlétét. Azonnal hozzá futott.
- Hogyhogy egyikötök se vette észre, hogy JungKook beteg!?
Jin hyung igazi hyungos énje előtt vicces Jimint látni. Ilyenkor a töpszli esélyei egyenlők a nullával. Nem oszthat, nem szorozhat a kor különbséggel.
- Magas a láza. Mitől lehet? - kérdezte tőlük, miközben kezében egy látszólag nedves kendőt hajtogatott.
- Akkor... Gondolom én fogok gondoskodni róla.
- Miért pont te? - kérdeztem Jimint, miközben Jin hyung velem egyszerre szólt hozzá; Beküldte őt a fürdőbe JungKookért. Természetesen a partnerére figyelt, s nem rám.
Eltűnt, és mire ismét megjelent, a maknae a hátán kapálózott, félmeztelenül, miközben a pizsama nadrágja is inkább felfedte fehér bőrét. Lefelé csúszott róla, ahogy izegtek-mozogtak a végtagjai.
- Tegyél már le!... - közölte rekedtes halk hangon, illetve követelte, miközben Jimin el nem engedte a lábait, hiába vergődött.  - Miért nem teszel le?
- Hogy lehet ilyen hülyét kérdezni?...
- Hát kit kérdezzek?
Jimin direkt úgy tett, mintha leejtené;
- Hallod, feladok rád egy meleg pólót, a szobába maradok veled, amíg el nem alszol... Jin direkt neked csinál levest, boldognak kéne lenned!
- Tegyél le... - suttogta zaklatottan, miközben Jimin hajába hajtotta oldalra fordított fejét. Rám nézett.
"Ha a kanapéra vágysz, gyere ide mellém" - bámultam szemeibe, és egyszer se pislogtunk, míg el nem tűntünk egymás látóköréből.
- Most meg miért szuggerált?... - fintorogtam.
Lehet stírölni. Pózolok is, megannyiek kedvéért... De ha pár szót szeretne megvitatni, akkor... Itt van mellettem a hely. Bazi üresen. "Leülhet velem..."
Adok a társaságomból, bár... Neki pont nem szívesen. Mérges vagyok rá inkább. Igen, azt hiszem az vagyok. Olyan gyerekes dolgot talált ki. 'Éjjeli puszik!'... Ô találhatta ki, nem más.
Kínában az együtt töltött napjaink mondhatni nevetségesek voltak. Egyik éjjel, egy kis közvetlen bújás, másik éjjel, egy kis érintés, harmadik típusú éjjel, egy kis szende puszi. Idétlen, hogy egyszerre legalább két dolgot nem volt képes megvalósítani. Itthon pedig úgy használt, mint egy nagy plüss állatot, amit nem vitt be magához az ágyába, így állandóan csak egy 'jó éjszakát!' kaptam s a három lehetőség közül az egyikkel húzta az agyam. Erről senki más nem tudott, amíg igazán szánalmasa nem vált a helyzet. Sikerült Jimin szeme láttára esti jópofiznia velem JungKooknak.Nem egy körültekintő rutinozó... Ijedtében akkor majdnem szájon csókolt...
'Párolog el az erkölcs' - jegyezte meg röhögcsélve akkor az alacsonyka. Igazat adtam neki. Nevetséges ez a módszer a gátlások lerázásához.
'Helyetesítse a puszi pajtásod a fogkefe, én nem állok sorba a szerepért' - azt hiszem így ráztam le JungKookot. Igen. Valami ilyesmit mondhattam, mire ô... Ô... Visszabeszélt, de mit is mondott?...
'Nem merek, de csókolózni akarok.'
- Aaaaaish - görcsbe szorult ujjaimat fejemhez kaptam. - Miért lehet aranyos egy ilyen éretlen!?

- Suga hyung! Törpementes a terep?
A suttogás felé fordultam. Láttam, J-Hope bujkál.
- Tiszta... - válaszoltam neki, hogy csak én vagyok a terepen, bár önmagamon kívül.
Jobb, ha vissza szállok a valóságos jelenbe. Fel kell készülnöm, hisz előttem egy problémákkal küszködő dongsaeng van.
- Ahhh... Most mond meg, hyung! Mi rosszat tettem én, amiért most kerülnöm kell a napfényt?...
- Idol lettél.
- Nem konkrétan a bőrömre céloztam, hanem, hogy attól kell félnem, mint egy bankrabló. Kincset loptam, de csak egy éjjelre!
- Hoseok, légy őszinte! Mond meg az igazat Jiminnek.
- Mit mondjak?
- Egyszerű - ültem fel rendesen, és szemébe nézve rágtam szájába a helytálló vallomást. - "Jin hyungot pár óráig ki akarjuk sajátítani én meg Suga", mert hát TaeTae-t ugye nem keverjük bele? Mi pedig osztozunk, mint jó testvérek.
- Hogy én... meg te ki akarjuk sajátítani... P-Pár órára-- Megfulladok!
Hirtelen egy nedves rongy szorult J-Hope torkára, bár nem volt váratlan. Persze, hogy Jimin.
- Ki ne mond! Ki ne mond!
- Igen, elfelejtettem hozzátenni, hogy utána fuss, de úgy... Tudod! Úgy! - sziszegtem, miközben szemeim előtt Jimin gyilkos tekintettel kényszerítette térdre J-Hopet. - Úgy, hogy ne történjen meg ez veled...
- Mit csinálsz Hoseokkal?...
V lépett színre értetlenkedô tekintettel. De tényleg olyan hamisíthatatlanul normálatlan arccal, amit én is tudnék vágni, ha mondjunk Jin is jönne és azt mondaná, "Nyugodtan legyen vérontás."
- H-Hoseok?... - lépett félve közelebb hozzánk V.
- Épp szeretgetem. Nem tud megszólalni a gyönyörtől - felelte Jimin jobban szorítva a rongyot, de J-Hope hülyébb lenne nem ellenállni. Előre dőlt, könyökeire esve, mire Jimin egyensúlyát elveszte a hátára borult.
- Segíts, ViVi!
- Ahhhh elég legyen az unalomból! - szólt az agresszív, és J-Hopet két vállánál fogva magával szembe fordította. Nyomta le a földhöz, és újból kezébe vette a gyilkos fegyvert, a kendőt. - Tessék - adta oda az alatta fekvőnek. - Egy kis újítás, hogy ne én csináljam a piszkos munkát. Intézd el magad - mondta hideg vérűen.
- Suga hyung, te segíts!
- É-Én? - mutattam magamra. - Ha most elintézitek egymást, nekem lesz a legjobb! Kérlek... Logika!
- "Logika!" Ô fog elintézni engem!
- Elhalmozlak szeretettel, kicsi-- - Jimin elharapta a nyelvét, amiért V váratlanul meglökte őt. Igaz, ezzel a 'támadásával' csak egy fűszálat mozdíthat el, nem egy olyat, mint a csapattársunk. - V... Akarsz valamit? - fordította a fejét a közbeavatkozóra.
- Nem tom'... - s másodszorra is meglökte a vállánál. Tekintette tényleg azt súgalta, hogy nem tudja miért használja a tenyereit Jimin tologatására. Lehet, az ösztönei akarják elérni, hogy ne üljön senki J-Hopera. Ennek ellenére, jelen pillanatba ô is ráült a szabad lábra. Az alatta lévő hasra támaszkodott és rendesebben lökte meg Jiminit;
- Szá-szállj le innen!... - kapaszkodott bele J-Hope pólójába, amiért kicsit hátradőlt. A figyelmeztetésre V csak elgondolkodottan hümmögött, és inkább közelebb hajolt készen létbe tartott karokkal. - Képbe se vagy, V! - szólt rá ismét, hogy maradjon ki a 'buliból'.
- Fiúk! - szólt J-Hope mindkettőjükre. Kényelmetlennek érezhette, ahogy a veséjébe térdelnek. A szétterpesztett lábaival biztos nem szeretett volna küzdőtér lenni.
- Igaz, nem tudom, mit csináltok, de ne csináljátok.
- Nem lesz hosszú. Te csak pattanj le innen! - ragadta marokba V ruhájának a nyakát.
- Hé! TaeTaet ne merd bántani! - csapta J-Hope a rongyot Jimin arcába, mire az egész nappalit átvágta RapMon hangja;
- Jimin! Hol jár a fejed meg a kezed!?
- Jimin... - ez már Jin hyung sóhajtása volt; - Nyugodtan legyen vérontás.
- Mi a rosseb! - húzta le a gravitáció az állam.
V most magára ismert énbennem ugyan úgy csodálkozó számpárunk miatt.
- Kívánságod számomra--
- Azonnal tedd zsebre a kezeid! Csak szeretnéd, hogy pártoljam az ököl bunyót! - rázta a fejét, oda sietve hozzájuk. - Miért nem sakkoztok inkább!? Különben is mit tett J-Hopeshii!? - hangja éles volt. Lehetséges, a mérgéből vett lendületével sikerült felhúznia egy kézzel a padlón kikötött áldozatot.
Jimin pár pislogás után látszólag azonnal leghiggadt, és nyüszítve ment hyunghoz. Átölelte, miközben betartotta az előbbi utasítást; "... tedd zsebre a kezeid!"; Jin hyung farzsebébe csúsztatta mind kettőt.
Tudnám, hogy az előbbi méreg ilyenkor hova száll... Már ötvenegy kilométerre lehet. Nem is látom. Mosolyognak, komolyan... Mindegy. Mire kitalálom, hogy mi zajhat bennük, addigra eltűnnek. Igen, ahogy most is.
Ismét egymagam. Miért csak itt ülök? Gőzöm sincs. Egyszerűn egyedül ülök.

Csoszogás zavarta meg a pár percnyi csendet. Máris gondoltam, hogy ismét J-Hope settenkedik, de ha nem ô, akkor...
- Suga hyung...
- Könnyes a szemed. Aludnod kéne, nem?
Lehet, hogy felébresztette az előbbi party JungKookot.
- Direkt megvártam, hogy tiszta legyen a levegő - jegyezte meg, és felém sétált. Ô is bujkál valaki elôl? - Jiminek csak tettem, hogy elaludtam.. De azelőtt még beszélgettünk... - motyogta. Pizsama nadrágja rajta maradt, és felül egy szellősen logó rövid ujjúba lett belebújtatva. Haján látszott, hogy fetrengett. - Hallod, hyung, tényleg kipróbálnád Jin hyunggal?...
- Miről beszélsz?... - néztem a szemeibe, ahogy ô is az enyéimbe, miközben felmászott mellém. Sarkaira ült, és figyelt. Az előbb tényleg azt kérdezte, ami hallottam? - A válasz nem tartozik rád... Mégis miről beszéltek Jiminnel?...
- Csak rákérdeztem Kidoh hyungra, mire azt mondta, hogy Jin hyung nem bír elszakadni tőle. Ha zenét hallgat, az vagy 2AM vagy Kidoh albuma. Aztán hozzátette, hogy ez nem zavarja, mert aki gondot okoz számára az Hoseok és te, hyung. Ezért meg akarom kérdezni. Ha tényleg tehetnéd, akkor Jin hyungot te...
- Nem kell ilyeneken gondolkodnod!...
Ahhoz képest, hogy beteg, rendesen jár a szája.
- De aggódok.
- Miért?... Csak lázas vagy - tettem tenyerem homlokára csak úgy a szituáció megszokásából. Mindenki ezt teszi.
- De jó hideg - mosolyodott el.
Igen, szerintem is hideg lehet. Nem mozogtam, nem száguldozik a meleg vérem az ereimben.
- Jin hyung reggel kérdezte... Mi miatt lettél beteg? - érdeklődtem, de ezt is csak úgy hétköznapi hangulatban. Nem izgatott, hogy miért lázas. Lázas... Forró az arca is.
- Ne vedd le - suttogta, mikor az orcáján csúszott le a tenyerem. Izzadt nyakát is kicsit megérintettem. Cirógatta a kezem.
- Mitől lett lázad? - az előbbi kérdésemre nem felelt, de mintha a mostani is elsuhant volna a füle mellett.
- Suga hyung - szólított meg vékony hangon, és a szeme előtti vállamra ráemelte kezeit. Jobban hozzám kúszott. - Tôled.
Ez a válasz volt?
- Miattam?
- Miattad - bújt a nyakamba váratlanul. - Miattad! - ismételte nyűgös hangon. - Nem tudtam aludni, mert a képzeletemben rosszat csináltál velem.
- JungKook, komolyan beszélsz!? Ne ijessz meg!...
- Te ijedsz meg!?... Szerinted én mit éreztem? - kérdezte halkan. - Nem bírtam mit csinálni magammal...
- Rám kellett--... - nem mertem kimondani. Túl kínos. Lehetséges, hogy énrám kellett... Szépen szólva; gondolnia, miközben könnyített magán.
- Nem bírom! Tedd vissza a kezed! - mozgolódott. Hisztis!? - Melegem van. Vedd le a pólóm!
- Dehogy veszem!
Most komolyan utasítgat!?... Nincs magánál.
- Csinálj valamit!
- V-Veled? - nyeltem, mire eszembe is jutott egy ötlet, de...
- Suga hyung... Segíts nekem... - ölelt át a nyakamnál. Rám borult. Én tartottam ôt tovább...
Nem is szóltam semmit. Amennyire tudtam felé fordultam, de nem emeltem fel talpaimat a földről.
Hála, ki tudom használni most fagyos kezeimet. Ezzel segíthetem talán... Csak segítek, mert beteg. Nem lesz baj.
Tenyereimet hátulról becsúsztattam pólója alá, rátapasztva parázsló hátára.
- Hülye! Ne nyögj! - szóltam rá, miközben kétségtelenül elpirultam. Szégyen, hogy a hangjára így reagáltam.
- Hideg... Jó.
Nem bánom, ha élvezi. Ahogy neki a hûtés, nekem ugyan olyan jól esik a fûtés. Csak ne lihegne úgy, mint aki mindjárt elélvez, miközben masszírozom a hátát... 'Kapcsolja ki már a hangeffekteket!' - gondoltam, mire elhallgatott. Ajkai az én arcomra simultak.
- JungKook, most komolyan ijesztgetsz!? - remegtem meg, mire nyakamba is-- mintha puszi helyett igazi csókot adott volna.
- Megérintenél e-lôlôl is? A mellkasomnál... - suttogta fülembe. Egyértelműen kényeztetést szeretne.
Míg az egyik kezemet a pólójában előre húztam, addig a másik a hátára nyomódott, csak, hogy tartsa miközben munkálkodok. Igen meglepő, milyen ügyesen kezelem... Miután enyhítettem forróságán, tenyeremet a kényeztetni való bimbóhoz vezettem. Végig húztam rajta az ujjaimat, dörzsölve, majd ahogy kettő közé szorítottam, erőteljesen felnyögött.
- Érzékeny?
JungKook hátrakapta a fejét nyakamból. Egyik kezét szájára szorította, mire én pirulva néztem bekönnyesedett szemeit.
Kényelmesebb lett volna, ha nem látom az arcát. Így nem tudom folytatni. Olyan, mintha előjátékot játszanánk...
- Suga hyung - vette le a kezét ahogy megszólalt, és visszaemelkedett az arcomhoz. Ajkaival a szám széléhez ért...
- Én nem foglak megcsókolni... - pusmogtam, mire tartotta a miniméteres távolságot.
- Nem bírok tovább térdelni... Feküdjünk le!
- Gondold át miket mondasz, könyörgöm!
- Szédülök - távolodott el tőlem, mire okosabbnak tartottam kezeim munkásságát végleg abbahagyni. - Forog a világ... - nézett körbe, majd lehunyta fáradtnak kinéző szemeit. Hátradobta magát. Elterült. - Rosszul vagyok.
Szerintem a láza miatt nem is tudja felfogni, hogy most sikerült teljesen felizgatnia magát.
- Takard!... - sziszegtem.
Nincs is rajta alsó nadrág, csak a pizsama... Teljesen látszik. A szemeim pedig nem akarják elhalasztani a látványt a megkeményedett lába közti részéről.
Ha a teste olyan jó tüzes felül, akkor alul is annak kell lennie. Fôleg belül.

2015. március 18., szerda

5 FREEDOM Ship: Kim HyunJoong célja

YongHwa követelőzni kezdett a FREEDOM Ship fedélzetén az azonnali kikötést illetően a legközelebbi városba.
- Nem akarok szárazföldre menni - jelentette ki HongKi halkan, érthetően, hogy a másik megértse.
- Nyavajás vasmacska vagy! Mintha bíznál benne, hogy örökre ezen a hajón tudsz maradi - bökte oldalba a Kapitányt, mire a saját kezén a még mindig ott díszelgő félbilincs élesen felcsengett, ahogy a lánca hozzáverôdôtt.
- Te nagyon szeretsz ám' veszekedni - sóhajtotta. - Miért vagy ilyen? Inkább érezd jól magad a hajómon!
- Soha! - vágta rá. - Kényelmetlen veled lennem - fordította oldalra a fejet és a szeme sarkából utálatosan meredt HongKira, aki elnémulva állt előtte, de mégis mondani akart valamit. A hangszálai viszont cserben hagyták ezúttal. Egy hanggal se támogatták a beszédet és a veszekedést. Végül igazat adott a testi reakcióinak, s lehunyt szemmel vett mély levegőt. Kezeivel YongHwa ruhaujjába kapaszkodott, majd egy hirtelen mozdulattal rákapott a hófehér bôrû vállra az ajkaival. - Normális vagy!? - lökte el magától.
- Csak adok rá okot, hogy "kényelmetlenül" érezd magad - fintorgott, apró mosollyal, majd hangos léptekkel ott hagyta őt, JongHoont keresve, hogy megvalósítsa a kényes kalóz kérését. Kikötnek a legközelebbi városba. Sétáltatni viszi. Csak egy séta.

Ez volt a terv, de ahogy megérkeztek, nem egy enyhe felhajtás zajlott a kikötőben.
Mindenki egy csoportba gyűlt és kiabált.
- Tömlöcbe, és vaskeresztre!
- Kövezés legyen! Kôvezés!
- Mind a hetet elkapták?
HongKi a tömegbe férkőzött YongHwaval az oldalán, akit JungKook kísért. A legfiatalabb jött velük, mert Minhwan igazán elfoglaltnak látszott a felhők nézegetésével.
- Elnézés, de mi folyik itt? - kérdezte a Kapitány egy öregtől, aki neki háttal lóbálta a kezét nagy örömmel;
- Elkapták a környék kalózait - válaszolta.
- Kiket? - lépett közelebb hozzá, mert az óriási tömegben nem tudták rendesen hallani egymást - Van nevük?
- Valami Seven, mert heten vannak. Az egyikük az a nagyon kölyök képű - világosította fel amennyire tudta, de HongKinak és a másik kettőnek sem rémlett semmilyen Seven vagy hasonló név.
- Csöndet! Figyelem! Elhallgatni! - emelkedett ki ládára állva a tömeg közepében egy széles vállú és igen csak jóvágású fiatal ember. Hangja kellemesen simogató volt, mégis erős, hogy segítségével a figyelmét megkapja. Nők kezdtek áradozni róla, aztán ájuldozni, miközben a férfiak tisztelettel figyeltek rá és a mondanivalójára.
- Ô a város irányítója - mondta JungKook kiszúrva a jelvényt.
- Akkor ô a fôrendôr is, igaz?
- Hallod, HongKi... Én nem akarok rendôrôkkel találkozni - szólt YongHwa a Kapitány mögött állva. - Hallod, amit mondok, HongKi!? - emelte fel a hangját, mire megannyi ember szegezte oda a tekintetét.
A kétszer is megszólított most komoran lefagyott, aminek YongHwa nem értette az okát.
- Ajaj, balhé! - pusmogta JungKook és egy kis kulcsot elővéve YongHwa szabad bilincse felét a saját karjára zárta. A kávékalóz ezt kiszúrta, és már kiabálni akart, hogy a fiatalkánál volt egész végig a nyitó, amit ô éjjel-nappal keresett, de nem szólalt meg.
Most már körülöttünk is feltünô sürgés-forgás vette kezdetét.
- HongKi?
- Az a HongKi?
- Azt mondták HongKi?
- Az a kalóz, akit ritkán lehet látni?
Sugdolózott a tömeg, terjedt a hír, s mire biztosra mentek kérdéseikkel, már egy körbe lett zárva a beszéd alanya. Körül állták Lee HongKi kapitányt.
Kiabálni kezdtek az őrségnek, hangzavart keltve.
- Még egy kalóz!
- Hát remek ez a nap!
- Éljen a városunk, és Kim HyunJoong!
- Mi az öröm? - jött oda maga az ünnepelt, a városfô, minden női szív rablója, mégis becsületes lelkű rendőr vezető. - Milyen kalózról beszéltek?
A megjelenésére JungKook hirtelen HongKi elé állt, magával rántva YongHwat is.
- Ne rángass ebbe bele! - mondta a szó szoros értelmében a kávékalóz, és igyekezet kerülni a fôrendôr tekintetét.
- Állj félre, fiú! - szólt HyunJoong.
Olyan formát alakított a tömeg, hogy pontosan ki lehetett szúrni, ki is a kör közepe.
- JungKook, hagyd...
- Dehát...
- Nem lesz semmi gond - mondta a Kapitány magabiztosan, mire a fiatal nem takarta tovább, helyette szorosan mellé állt. Féltette az ô kapitányát.
- Miért nem próbál elszökni?
- Földbe gyökerezett a lába a félelemtől.
- Hát igen. Kim HyunJoong előtt bizony mozdulni se lehet, csak e-el-- - legyezgette magát egy kisasszony, aztán elájult.
- Lee HongKi kalózkapitány, vagy tévednénk?
- Kalóz szó nélkül igen, talált, süllyedt.
- Ilyen alibit csak most hallok először - kuncogott. - Kalóz, aki tagadja, hogy kalóz! - a tömeg is nevetni kezdett. - Ez valami új divat?
- Lee HongKi kapitány nem kalóz! - szólt közbe JungKook bátran. - Ezt, mint ötven fokozatú biztonsági, kimondhatom - vett elő egy jelvényt, amivel igazoltatta magát.
- Kimondhatod, s a fokozatod is szép, de én fôrendôr vagyok - mosolyodott el HyunJoong.
- De... Értse meg... Sőt! Itt, mindenkinek meg kéne értenie, hogy Lee HongKi kapitány nem kalóz! - nézett körbe, majd YongHwat megbökte, hogy mondjon valamit ô is.
- Nah Ez nem az én hatásköröm.
- De mond meg az igazat.
- Mit? Hogy HongKi egy tengerôrült ferdehajlamú?
- Nem árt a papír munka! - jelentette ki HyunJoong. - Hisz minden gyanúsított annyira ártatlan, mint amennyire a szemtanú mondja. Bevisszük, mindkettőt!
- Egy harmadikkal meg van bilincselve a--
- Jöjjön, nem bánom.


Kim HyunJoong, a becsületes lelkű, igaz, városfô. Aki egyszerű ésszel vezérelt gondolataival minden bûncselekménynek képes azzal egyenlő büntetés kiszabni.
"Minden gyanúsított annyira ártatlan, mint amennyire a szemtanú mondja." - ez volt a jelmondat, ami az egész eljárást magába foglalta.
Nyomok nélkül nem lehet ítéletet hozni. Írott vallomás kell, hogy a bûnôs mit követett el az áldozatával szemben.
- Merre mutassunk nekik utat?
- Esetleg a kijárat felé?
- Maradj csöndben, YongHwa.
- Miért? Talán aggódsz, mert máshol kell lenned, mint a saját hajódon?
HongKi beszéd helyett elhallgatott.
- Papírok nélkül, egyenlőre vendégek. Kávét, vagy egyebet? - kérdezte HyunJoong a FREEDOM Ship kapitányától.
- JungKook, kérsz kávét?
- Nem... Semmit sem kérek.
- Akkor két kávét - mutatta ujjával is, mire háta mögött, YongHwa felkapta a fejét, érdeklödô szemekkel. - És sárga növényt. Olyan fogyó hold alakút - írta körbe, mire HyunJoong megrázta a fejét, hogy nem tudja, milyen növényről beszél. Így hanyagolták.
Míg JungKookot és YongHwat leültették egy sarokban, HongKit magával vitte HyunJoong.
- Most egyedül van.
- Ez a te hibád... - suttogta a fiatal, miközben a kávékalóz kényelmesen itta a törvényesen kézbe kapott italát. - Mit kéne tennem?...
- Várni(?)
- Inkább készülj fel, hogy neked is beszélned kell magadról - rántotta meg direkt a karját, így YongHwaét is a bilincs miatt. - Voltál már ilyenen, nem?
- Nem egyszer kaptak már el - suttogta visszagondolva. - Sose volt baj. Megesküdtem egy istenre, aztán hazudtam. Nem volt baj. HongKi is megesküszik valamire, azt neki csak... Ô csak... Ô nem is csinált semmit...
- Épp ez az - mosolyodott el JungKook gondterhelten. - Aggódom.
- Az eskü menni fog neki.
- HongKi kapitány mire fog esküdni?...
- Egy istenre, mint mindenki.
- Poszeidónra talán?...


- Mindenek előtt tegyen esküt!
- Hogy mit?
- Esküt kell tenni, hogy csak az igazat mondja - világosította fel HyunJoong HongKit az asztalnál ülve.
- De nálam nincs semmi... Mit tegyek?
- Tegyen esküt Istenre.
- Én? - mutatott magára, miközben kezdte már érteni a feladatot. Tegyen egy semmit egy semmire. - Amm ha magamra esküszöm, az úgy jó? Vagy a tengere?...
- Mindegy, látom nem volt még ilyenen.
- Azt hallottam, érdekes beszélgetések szoktak egy ilyen helyen folyni - mosolyodott el és arcát felfújta, mint egy kisgyerek.
- Kevés időt tölt a szárazföldön?
- Minnél kevesebbet, annál jobb. A hajómon szeretek lenni.
- A gyors jelentésben az áll, hogy "FREEDOM Ship" a hajó neve.
- FREEDOM, igen! - bólogatott mosolyogva.
- A kapitánya neve pedig Lee HongKi, míg a bejelentett tulajdonos Choi JongHoon.
- Barátom, igen. Kormányos - felelte lelkesen.
- Kevés dolog van itt - nézegette a lapjait a városfô. - "Leggyakoribb tartózkodási hely: Dél-Nyugati vizek. Család semmi. Iskola semmi. Állam polgárságról semmi." Nincsenek adataink. Magát nem ismerik az emberek, de mégis csak ismerik... Nem értem - dörzsölte állát.
- Megfagyasztják bennem a vért... - suttogta HongKi hûvôsen, mire HyunJoong felnézett rá. - Iszonyodom a szárazaktól.
- Fél az emberektől? Vagy mit nem kedvel bennük?
- Előítélet. Ez egy betegség nekik, vagy mánia, nem tudom, de ez jellemzi az egész társadalmat.
- Hmmm - dőlt hátra a székében HyunJoong, hallgatva Lee HongKit.
- Ha az ember tenni szeretne ellene, akkor állandóan mindent meg kell magyaráznia, azt is, amihez másoknak semmi közük. Az ég világon semmi! Hát minek tegyem én ezt meg?
- Önmagától kérdezi?...
- Ha megteszem, akkor ki fog meghallgatni? Mert hiába hallgat meg egy vagy tíz, máshol makacsul hisznek az... - fojtotta el a hangját maga elé bámulva. - Az elôítéleteikben...
- Tudja, a gondolatok olyan élősködök, amik a fejben vannak.
- És szájról szájra szaporodnak az elterjedt átkozott előítéletek. Ezzel van tele a szárazföld.
- De az elôítéletek lehetnek ösztönök is.
- Hülyeség!
- Tarthatja annak - sóhajtott, és felállt a székből. - De össze fogok szedni pár polgárt, aki tanúskodni akar a kalózsága felől.
- "Kalózság"!? - nevetett HongKi.
- Kellenek adatok. Minden gyanúsított annyira ártatlan, mint amennyire a szemtanú mondja.

XIII. Lakótárs keresés {Eladó-Kiadó}


Yuhwan POV

Mikor még nem kerültem párkapcsolatba, azaz nem is olyan régen, teljesen biztos voltam egy gondolatomban;
Annak kell lakótárs, aki nem tudja egyedül fizetni a lakbérét. Csak is olyan emberek hirdetnek az interneten ilyen ügyben, akiknek kevés a pénze és igazából nehezen vették rá magukat egy idegen segítségének a kérésére. "Mind kevés intelligenciával bíró egyének lehetnek..." - sóhajtgattam hasonlókat, miközben egy ideiglenes lakást kerestem a tizenharmadik kerületben, mert TaeWoon ezt a feladatot adta ki. Pontosabban azt mondta, hogy tegyem hasznossá magam és helyezkedjek el egy ideig az egyik tőzsde céggel szembe, akik interjúra készülnek meg mittudom én... Nekem csak lesnem kell a mozgolódásukat egy ablakból.
Csak először egy lakás kell, aminek ablaka van arrafele. Végül találtam is...
Ahogy felértem az emelet folyosójára a táskámmal, ijesztő visszhangzása volt a lépteimnek. Síri csönd volt és mozdulatlanság... Egy házban élek Sejunnal, TaeWoonnal és Sungminnel, így ez nagyon ismeretlen érzés volt a számomra, hogy egy nyikkanást se hallok. Lassan már levegőt sem mertem venni, nem hogy lépni. Sötét volt és elriasztó aura.
Egyből gondoltam, hogy azt a pár hetemet ilyen hangulatban lesz muszáj eltöltenem, de aztán a lakás ajtó, amin bekopogtam, hamar kinyílt és valami teljesen ellentétes dimenzió tárult elém. A folyosó sötétjét az előttem lévő szoba beragyogta. Fényben úszott a fiú körvonalai is, majd ahogy megszokta a szemem a hirtelen változást, lentről-felfelé végig mértem rajta.
- Taeha névre jött a cshhhhomagh? - a hatalmas ásítása hallatán eljutott a látvány az agyamba; Ez a soványka fiú, előttem, aki a lakó társam lesz arra a pár hétre, zokniban és egy szál alsóban fogadott.

- S mit dolgozol? Hány éves vagy? Nincs barátnôd? Szűz vagy? Mi a csillagjegyed? Mi a kedvenc ételed? Milyen filmeket szeretsz? Kutya vagy macska?
Nem kellett sok nap, hogy megtudjam a hobbijait, a kedvenc bulvárlapjait, a leggyakrabban hallgatott zenéit, amik full of love számok, de ölni is tudnak, annyira hangosan hallgatja. Főleg akkor kapok fejfájást, ha még ô is hozzájuk énekel. Nincs rossz hangja, dehogy. Itt az a baj, hogy közvetlenül a fülembe kántálja azokat a magas szólamokat. Még a munkája közben sem higgadtabb, hiszen itthon vezetett egy online boltot. Annyira szórakozott, hogy biztosra veszem, egy nagy akumlátor van benne, méghozzá beépített töltővel. Energikus.
Velem nagyon barátságosan bánik, mintha már éveket töltöttünk volna együtt, de nem, és nem is tervezem. Nem vagyok neki senkije...TaeWoonhoz és a többiekhez azért állok közel, mert együtt keressük a megélhetési lehetőségeket, mondhatni munkatársak vagyunk. Ennek a fiúnak, Taehanak csak egy átmeneti lakótárs szerepét töltöm be.
- "Átmeneti"!?
- Csak megfigyelésre vagyok itt - néztem továbbra is ki a kis ablakból, nem érdekelve, hogy Taeha csak most tudta meg, miért és meddig vagyok itt, vele.
- Kém vagy!? - kérdezett ismét, aztán magam mellett találtam ôt. Ahhoz képest, hogy ugrott, nem tört meg a figyelmem, se a fotel. - Engem jöttél megfigyelni?
- Dehogy is - ráztam meg a fejem.
- Pedig érdekes lett volna - csalódott el látványosan, és kényelmesen leült. Szorosan mellettem maradt... De miért is?
- Mit szeretnél?
Egyáltalán nem zavart a jelenléte, nem volt teher, és a jellemével sincs semmi gondom! Sugárzó személyiség, szinte már aranyos az ô maga módján. Azt hiszem csak egyszerűen egy új ember, még csak félig ismert személy. Zavar, hogy nem látok a fejébe. Nem tudom, hogy mit kell vele tennem. Mire gondol? Mit vár? Mit tegyek, ha ilyen közel hajol az arcomhoz?
- Biztosan csak "átmeneti"? - suttogta, de remekül hallottam, hiszen a fülem mellett haladtak el az ajkai, amik a szavakat formálták, majd rányomódtak az arcom puha részére, az állkapcsom felett.
Nem tudtam mit szólni. Ilyeneket mer tenni... Milyen ô valójában?
Hogy tudhatnám, hogy mire gondol?
Mennyire sugárzó a jelleme? Jobban vagy kevésbé, mint aminek mutatja nekem? Milyen az a része, amit csak a barátai ismernek? Vannak egyáltalán barátai? Mennyire képes egy másik személynek megnyitnia magát? Őszinte, titkolózós vagy válogatja a személyeket erre?... Engem milyennek talál?
- Csak neked lesz rossz, ha kíváncsivá teszel, Taeha - mosolyodtam el magamon, majd rajta is;
- Az nem baj - pusmogta és hozzám bújt, melegen átölelve a nyakamat, ami igen csak kellemesen bizsergető érzés volt. - Kérdezz, vagy csinálj velem amit csak akarsz.
- Amit csak akarok?
Bólintott.
A legtökéletesebb útra terítette ki nekem a vörös szônyeget magához, a legegyenesebb irányba.
- Akkor... Ne futamodj meg.

TaeWoon jól tudja, hogyha valaminek vagy valakinek a megfigyeléséről, megismeréséről kell gondoskodni, én remek embernek számítok. Ha kíváncsivá válok, a leggyorsabban akarom feltárni a legkisebb titkot is abban, ami felkeltette bennem ezt az érzelmet.
Nem adtam még oda magam egy félidegennek, csak, hogy ô is az enyém legyen. Nem próbáltam még. Bele se gondoltam eddig! Most mégis remek ötletnek tűnik. Ha nem is hatásos, helyette élvezet teli.
Ennek a gondolat menet következménye kezdett érdekelni. Méghozzá rohamosan fokozódott a vágy bennem. Kíváncsi lettem.
- Miért vagy ilyen forró? Valami gond van? - néztem pirosas arcára, miközben a fotel háttámlájához nyomtam ôt.
- Csak miattad - válaszolt halkan és finoman belekapaszkodott a felsômbe. Édes kisugárzása miatt megízleltem az ajkait, majd szünet nélkül kóstolgattam tovább, ameddig igazán éhessé nem váltam. - Mit... - harapta el a kérdôszót, ahogy hátrébb löktem ôt, majd le kaptam róla a fölösleges pólót. Ahogy a meleg és meztelen felületére hajoltam, vékony szólamai, amiket éneklése közben szoktam hallani, közvetlen miattam szakadtak ki a torkából. Ütemezetlen lélegzetei közt édes hangja értem nyávogott és az érintéseimért. Amit csak akartam akárhányszor égőn csókolhattam.
Taeha folyamatosan kereste, próbálta megtalálni az eszetlenségben elveszett egyenletes tempóját, a maga érdekében. Érezte, hogy birkóznia kell a lángba borult testével, ami alattam majdhogynem tűzbe tört ki. A szemeim is kápráztak tőle.
- Mik működnek még nálad? - suttogtam és benedvesített ajkaimat felcsúsztattam állán. - Milyen reakcióid vannak még? - leheltem lomhán egy csókot, mire lehunyta a szemeit, majd lejjebb bólintottam, hogy kezemet rásimítsam lábaközére.
- Yuhwan... - sóhajtotta nevem kellemes, megremegett hanggal, mire bátran kezdtem bele a masszírozásába.
- Megtudnád nekem mutatni mindened?
Hümmögött összeszorít ajkakkal és sok apró bólintással támasztotta alá, de én hallani szerettem volna rendesen.
- Igen vagy nem? - érintettem meg orcáját, mire kinyitotta a szemeit, de nem nézett rám. Kerülte a tekintetemet.
- Kérhetnék valamit? Cserébe? - kérdezte meglepő félénkséggel, mire én nem tudtam kitalálni, hogy mire gondolhat itt, most, ebben a pillanatban. - Yuhwan... simította a kezemre a sajátját, miközben fülelve vártam azt a kérést. Hallani szerettem volna, de nem mondta. Néma lett, semmit se szólt többet. Nem mert, vagy jelentéktelennek tűzte ki végül, nem tudom. Taeha olyan mértékben átláthatatlan a számomra most, hogy minél gyorsabban meg szeretném ismerni rendesen. Találgatnom értelmetlen lenne.
Ennek az élénk fényében csókoltam meg a felfedezni váró léleknek a szenvedélyt keltő vázát, szemmel látható leheleteket hagyva ajkaink közt.
Tenyeremet ügyesen saját mellkasára vezette, mire elmosolyodtam, hogy milyen zavarosak a szív dobbanásai, amiket most meg akart mutatni nekem.

Ilyen egy kellemes csalódás. Első pillanatban kétségeket kizáróan azt hittem, hogy a legsötétebb heteimet fogom átélni, erre... Olyan ragyogó lakótársba sikerült bele botlanom, hogy a nagy, fekete fátyolba burkolt folyosót is barátságossá változtatja. Szeretném tudni, hogy lehet ilyen aranyos Taeha.
- Áruld el, ha fáj valahol. Szólj, bármi kellemetlent is érzel - értettem meg vele, hogy nem áll szándékomban durva lenni. Ha az leszek, az a miatta elvesztett kontrollom lesz az oka. Kiáltson csak akkor. Figyelni fogom. Éberen fogom szemügyre venni minden egyes kis rezdülését, akár a csókolni vágyó ajkainak, akár az egyre fáradtabbá vált hangszálainak. Mindene értem fog remegni.
Ez a kijelentett idea a kíváncsiságom etetése közelében állt, de tudtam, ez téves. Sima ágyba bújással nem csillapíthatom az érdeklődésem Taeha teljes egésze iránt. Mégis...
Ahogy a síkossá vált, kitágult bejáratból ujjaimat kicsúsztattam, nem bírtam több idôt pazarolni az előjátéknak nevezett kényeztetésnek. Gonosznak éreztem volna magam, de ahogy felpillantottam, Taeha merészen mosolyogott rám, tátogva, hogy felkészült, tegyem be. Egyetértésünk után elfeledkeztem mondhatni mindenről.
Taeha görcsösen ölelgetett, hogy minél többször érjek hozzá, a mozgásom mellett, ami miatt egyre mélyebben tudom érezni magam benne.
Az éjjellel leereszkedett sötétben társam bármennyire is fényes egyéniség legyen, nem láttam az arcát. Az aranyos hangja, ami betöltötte a szobát, az irányított engem, mint kivilágított egyenes út, hogy folytassam. Hálás nyögések és kellemes egyben akaratos mozdulatok az élvezetért, ezeket kaptam, amik csak pehelynyit, de segítették elhalványítani a kíváncsiságom, hisz éreztem a lelke közelségét. Mintha láncokat szakítottunk volna el magunk közt, hogy nem vagyunk idegenek.

- Yuhwan? - ébredt fel hajnalban, napfelkelte előtt, ahogy leemeltem a mellkasomról kócos fejét. Csak felkeltem az este elhanyagolt ruháim után kutatva. - Hova mész? - kapcsolta fel a villanyt az ágy felett, mire hátra néztem rá. A fény rendesen vette át a sötét szerepét körülöttünk. Az olvasó lámpának köszönhetően olvasni tudtam Taeha tekintetében, abban az arcban, amit szeretkezés közben nem láthattam. - Miért hagysz itt? - formálták meg a kérdést ajkai, és szomorú szemekkel nézett engem. Csodálkozott, hogy miért nem fekszem még mellette. - Ne hagyj egyedül! - kapott a csuklom után hirtelen.
- Taeha... Neked meg mi bajod?... - kérdeztem rá suttogva, mire ô sebesen maga alá szedte a lábait, és nekem esett, hátam mögött azonnyomban összekulcsolt karokkal ölelve.
- Nem tudok egyedül lenni. Nem bírok! - zokogta a választ, amit nem is vártam igazán. - Ugye nem leszel képes itt hagyni? Érzed, hogy veled szeretnék lenni, nem!? Érezned kell - halkult el egyre jobban. - Ne hagyj magányosan. Oszd meg velem a társaságod, Yuhwan. Ezt kérem cserébe.
Ahogy szorosan hozzám bújt, az ágy összegyűrt fehér lepedőjén a feketén elnyúlt árnyéka az enyémben tudatosan eltûnt.

2015. március 17., kedd

50 BTS: PadlizsáN

Jimin POV

Ezt az álszentet! Először megszeppenve kérte, vagy csak célzott rá, hogy segítsem ki a pácból a meleges ügye miatt, meg is tettem. Erre!? Csak úgy aljasan elrabolja az én mindenemet egy éjszakára. Kösz, Hoseok. Nagyon!
- Gyere csak velem szembe, nem leszek kíméletes - dübörögtem a folyosón, miután egy kevéske alvásból ébredtem fel. SeokJin hálóingébe tekerve magam kerestem egy élőlényt, de sehol senki, pedig nincs is olyan korán. - Ahh V! - jött ki a szobályából. - Alusztok még? Jin?
- Takarít - mutatott háta mögé.
- Akkor mond neki, hogy ne maradjon kettesben Hoseokkal - motyogtam kibigyesztett ajkammal.
- He?...
- Azt mondtam, hogy az egyiket zavard ki!
- Jó, de addig menj el vásárolni.
- Miért? Addig tartana? Mit csinálnak?
- Nem, csak Jin hyung mondta, hogy kell pár dolog - nyomott a kezembe egy papír cetlit, amin csak két fűszer meg az a fura zöldség neve szerepelt. Ha Jin főzni szeretne, nem bánom... Bár értékelném, ha velem jönne...
- Mindegy. Megyek - sóhajtottam Jin írására nézve, és rendes ruhában elindultam.
Nem vagyok MÉG a főzés nagy mestere, ezért időbe telt a boltban lévő összes fűszernek a cetliét elolvasnom, hogy most melyik kettő is kell, miközben a padlizsánt szerencsére egyből feltudtam ismerni. Fekete, simabôrû uborka vagy mi, egy másik bolygóról, V biztosan tudja, honnan.
Haza felé már futottam.
A vásárlás nem okozott örömet, de az, hogy Jin hercegnônek vittem, az már jobban. Ott lenni vele fôzöcskézni... Hogy is szokta mondani RapMon hyung? "He is a princess, but in the kitchen he is a queen."... Ha tudnám, mit jelent pontosan...

Mire haza értem, JungKook már be volt fogva.
- Ez ilyen előízesítés - magyarázott neki, mikor beléptem a konyhába.
- Hát itt az én hercegnôm, aki lecserélt engem, holmi szerelmes pár együtt léte miatt!
- Tegyél bele annyit, ahány éves vagy papíron és nem amennyinek érzed magad! - szólt szigorúan JungKookra, mire én szomorú arccal letettem a pultra a bevásárló zacskót.
- Nem figyeltél... - mondtam.
- Jó, de most cukrot vagy sót?
- Attól függ, hogy most mit csinálsz.
- Ha tudnám! - emelte fel kezeit a maknae, miközben Jin még mindig nem fordult felém.
- Miért nem figyelsz rám?... Hahó! Figyelj!... Figyelj rám! Figyelj rám! - szinte már motyogtam a sok ismétlést.
- Jimin hyung, tedd ki nekem a krumplikat!
- M-Mit utasítgatsz!?
- Igen, egy tálcára tedd ki, kérlek - szólalt meg Jin, de nem is nézett rám. Nekem beszélt egyáltalán? Tudja, hogy Én vagyok itt?...
Ahogy a tűzhely fölé hajolt, kanállal megkevert valami ínycsiklandónak készülő dolgot, de nem láttam arcán azt a fényes mosolyt, amit figyelni szoktam.
"Velem kellett volna 'aludnia'..." - gondoltam, és halk sóhajtással hátba támadás szerűen már karoltam is át derekánál. Nyújtozkodtam tarkójáig, hogy finom bőrére egy puhító csókot adhassak. Nyakánál már kétségtelenül érzett engem. Széles hátának döntöttem homlokom, és találgattam, hogy milyen illatot is érzek most. Nem Hercegnôjé. Porrá vált paprika, szétdarált fűszerek, pólóján pedig szimpla öblítő szaga. "Nem ezt akarom..." - dörzsöltem fejem hozzá, mire kezeim maguktól csúsztak lefelé. Zavarta tenyerem a farmer anyaga, letéptem volna róla, de mégis inkább combján lefelé kószáltak a tapintásaim, majd azoknak a belső felére merészkedtek, ahol igazán szeretem csókolgatni. Olyan védtelen és puha szokott lenni ott.
- Jimin!...
Hirtelen elkaptam a kezeimet, ahogy felém fordult.
Tényleg... Rühelli, ha hátulról csinálgatok dolgokat.
- Legalább rendesen reagáltál - suttogtam szemeibe nézve, és arcára simítottam tenyerem. Meg akarom kapni a reggeli csókomat.
- Jimin, ne csináld most...
- Hülye leszek egy lehetőségek is elhalasztani... - mondtam kuncogva, de hiába kényszerítettem magam lábujjhegy állásra, Jin elfordította a fejét. - Hé! - szorult össze a szívem. Valami nagy baj van. Mi történhetett? - Jin... Mi bánt? - látszott, nem óhajt válaszolni. - Valami nehezet szeretnél főzni?
Megrázta lehajtott fejét.
-  Reggel... - kezdett bele, de magába fojtotta, ahogy oldalra, JungKookra pislogott.
- Na! Áruld el nekem! - mutattam fülemre, hogy suttogja bele, mire le is hajolt.
- A-Alvás közben... Amm... - hangzott a hangján, hogy kínosnak tartja. - Mindig... Nyáladzok... A húzat miattam lesz nedves... Téged lehet, hogy már nem zavar, de...
- Sose zavart - vágtam rá. - Hercegnô, én szeretlek - tettem tenyereim két orcájára. -, nagyon is - suttogtam. - Megölöm J-Hopet, ha zaklatott a szokásod miatt!
- Ô nem zaklatott... Én érzem magam rosszul miatta. Utálom ezt magamban!
- Ez esetben játszunk pszichológust. Feküdj rá a kanapéra, én meg segítek rajtad - mondtam komoly hangsúllyal, de nem tudtam arcomon uralkodni. Feltûnôen elmosolyodtam, hiszen már éltem az ötletemben, ahol a teste átadja magát az akaratomnak.
Jin a szemeimbe nézett, olyan mindent tudóan, hogy sikerült zavarba ejtenie. Vajon ilyenkor úgy lát-e a fejembe, hogy csak tudja a képzeletem vagy esetleg látja is? Ugyan azt képzeli el, amint én? Két szép csuklót leszorítva az élvezetért...
- Jimin... - fordított el a tekintetét. - Hoztál padlizsánt?
Váltott!

- Hozhattál volna üdítőt! - kaptam ki JungKooktól, de gőzöm sincs milyen alapon. Kikísérem én az ajtón, ha csak nem lábbal rugóm ki, bár így is úgy is képes lenne egymaga megtalálni a közértet.
- Igyál krumpli lét, kis pucoló! - mentem hozzá megsimogatni a fejét.
- Miért érzem, hogy ami belőled árad az álkedvesség!?...
- Gyerekek! - hangsúlyozta a többesszámot Jin, mélyen sebet vágva belém. - Melyikőtök pucolja meg a padlizsánt?
- Megszokás pucolni?
- Most úgy kell. Miért kérded?
- Mivel kell egy padot pucolni?...
- Tisztítóval, JungKook, ne hülyéskedj!
- Te ne hülyéskedj! Csak rövidítettem a padlizsánt.
- Hja hogy csak röv-ítettél...
- Ba'?
- N'
- J'
- JungKookkie, nálad van a pucoló, csináld légyszi.
Hercegnôm kérésre a kezébe vette, de a hámozásba belekezdve nagy szemekkel nézett fel;
- Ez belül fehér?...
- Igen. Nem rózsaszín...
- Kívül fekete, belül fehér...
- Kívül lila.
- Lila? Fekete!
- Lila...
- Kétszínű.
- Olyan, mint Jimin, nem?
- Olyan, mint én!? - néztem érdeklődve Hercegnôre, majd arra a padlizsán nevű növényre. Az lennék én? - Ugye csak viccelsz? Kikérem magamnak, én nem holmi zöldség vagyok egy idegen bolygóról!
- Mirôl beszéltek? - hallottam meg V hangját az átjáró felől, mire be is merészkedett a körünkbe.
- Jimin sokszor kétszínű.
- Mostantól a padlizsán a kétszínű szónak egy szinonimája.
- Ne röhögtessetek! Hasonlítsatok inkább egy... Egy vízforralóhoz! - mutattam. - Bár vizet nem forralok, de Jint jól tudok, nem? - öleltem át majdnem fellökve szerelmem, de pont mögötte állt V. Miattam rendesen be is vágta az oldalát a konyhapult szélébe.
- Nah, hyung! - adott ki sértôdôtt hangot, miközben kezével fájós részét dörzsölte. - Cs-csak megszerettem volna kóstolni... Ezért bántani...
- N-Ne haragudj, TaeHyung - szólt Hercegnôm, és karjaimat megragadva kibontakozott ölelésemből. Kanalat fogott a kezébe, Vnek oda nyújtva. - Ez itt még csak a zöldség nélküli íze, de nyugodtan kóstold meg.
V erre kanalazni kezdte a szószt...
- Éhes vagyok...
- Minnél többször kóstolod, annál finomabb lesz.
- Ez igaz?
- Mindig igaz.
- Ahh értem! - ütöttem tenyerembe.
- Mond hyung, magammal vihetem a lábost?...
- Inkább szólok, ha kész lesz... - mosolygott Jin, hiszen hálás volt, hogy megdicsérték a főztjét.
Ahogy V kiment, enyém lett Hercegnôm figyelme. Igazából csak úgy rámpillantott, hiszen már törődött is volna tovább az étel készítéssel, de ezt nem engedhettem meg neki. Ahogy megragadtam kezeit, lebólintott a megérintett felületre.
- Ne várass tovább - suttogtam, és lehúztam őt az ajkai megízleléséért. Tudtam, hogy ínycsiklandó lesz a nekem kijárt reggeli csók, még ha ilyen későn is kaptam meg. - Még, Jin! - kapaszkodtam belé erôsen, tartottam magamnál, csak, hogy dús ajkain élvezkedjek.
- De itt... - jutott szóhoz, de még se akartam, hogy rajtam kivûl mással törödjön, másról beszéljen, mást nézzen...
- Jin... - bújtam hozzá, miközben kezeim bekúsztak hátul hosszú pólója allá. Az a melegség kell nekem, amit jelen pillanatban csak az ujjaimmal érezhetek. - Minnél többször kostollak, annál finomabb leszel éjjel. Nem igaz, Hercegnô? Te mondtad...
- Jimin... - suttogta a nevem, és éreztem, hogy el-elérem már a célom, hogy ölelkezésben állapodjunk meg mindkettőnk akaratából.
Errefelé tartó lépteket hallottam, de tettem ellene, hogy Jint és engem bármi is meg tudjon zavarni. Nyelvemet használtam, és minden kis nyögésére harapva kaptam ajkaira, ami miatt szemei folyamatosan csukva maradtak.
- Csodálkoznom kéne, hogy a konyhában nem főzés zajlik?... - hallottam a betolakodó unott hangját JungKook felől.
- Suga hyung...
- Előtted csinálják?
- Én csak krumplit pucolok.
- A végén valamelyikük felizgat - mondta, mire feléjük pislogtam.
Suga hyung ujjai JungKook hajfürtjeiben eltűntek, pihentek a maknae fején, de tudnám, hogy mit akarnak azok a szempárok, amik olyan különösen néznek. Zavar. Valamin nagyon gondolkodik. Hol ránk figyel, hol a tenyere alatti alanyra.
- Suga hyung, te is padlizsán vagy, nem?
- Padl--? Átmentél TaeHyungba!?
- Úgy értem, hogy velem te... N-Nem érdekes... Én csak krumplit pucolok.
Mégha nem is annyira figyeltem rájuk, megértettem Kookkie kérdését.
Ahhh De most, hogy tudnék valaki másnak a kétszínűségével foglalkozni, ha egy arany színű hercegnôvel együtt majszolom az életet. Csókolgatni akarom, kóstolgatni.
A háttérben letelepedett csöndre következtetve, Suga hyung már felszívódott. Tisztán hallhattam szerelmem hangját, de sajnos JungKook is... Mégis... Jin nyögéseiért a szívemet oda adom. Aranyos, miközben karjaimban csak miattam van.
- Nem engedlek...
Tudom, le kéne állnom, de túl közel vagyok már... Teljesen felizgulok...
- J-Jin hyung, ha készen vagyok, elmehetek?
Francba! Gondoltam. JungKook hangjára már egybôl fogja is vissza magát...
- Á-Állj... - tette szájára tenyerét bepirosodott arccal.
Ahhh... Akkor jöjjön az 'adjuk be az angyali csókherceget' terv;
- Hercegnô!... - estem térdeimre. - Rosszul fogom érezni magam, ha most nem lehetünk egymásé - dőltem lábára, combját egyik karommal magamhoz szorítva, csak hogy figyeljen énrám. - Tudod, Hercegnô - fogtam meg lelógott kézfejét és csókot nyomtam rá. -, az ajkaim csak a tieid. A tied vagyok! Foglalkoznod kell velem.
- De mindjárt befejezem a főzést...
Miért nem vált be!?

Tényleg képes volt tovább fôzécskézni. Közben nem is tudtam mit csinálni. JungKook volt a jobb keze.
A felmelegedett testemet szellőztettem a pólóm emelgetésével a nappali felé vánszorogva. Az alvás hiány miatt a fáradtság most kezdett el igazán gyôtôrni. Aaish Jint akarom.
- A-A. Látnod kellett volna Suga hyung. Úgy ébredt fel, hogy menten észrevettem a nyálfonalat. Ahogy feltámaszkodott... Szemei még bágyadtan meredtek a párnára. Ahh nem tudom, mit álmodhatott, de szépen nyáladzott.
- Még mindig hülyének tartalak, amiért pizsama ruhában hagytad ágyba feküdni.
- Ehhh de olyan jó volt kettőjükkel aludni! Ha ma is megtudja győzni V, hogy éjjel velünk legyen, én-- Jimin! - ugrott fel, pedig már olyan közel voltam!
- Most kezdődik a Tommy-Jerry - mondott Suga hyung igazat, és J-Hope már futott is.
- Gyere vissza, Te! - kapdostam ruhája után, miközben körbe futottuk a nappalit. - Ilyen húzással keseríteni a kapcsolatom!
- N-Nem is csináltam semmit!
- Én meg még boldognak akartalak látni tegnap, basszus! - rugtam utána, de a szobák felé futott. - Aljas dög! - kísértem ki ezzel az artikulált megszólítással.
- Most meg mi a problémád? - vonta a figyelmem magára Suga hyung. - Baj, ha azon agyalunk, milyen lehet Jin hyunggal csinálni?
- Attól függ, mit csinálni...
- Hát mégis mit lehetne csinálni vele?... Mit gondolsz? Jó a testével, nem igaz? - nézett közvetlenül a szemembe. - Még arra a pár percre is izgató visszaemlékezni, amikor meztelenül láttam...
- Verd ki a fejedből!
- "Szabad nemiélet" van! Hogy valakit idézzek...
Megijedtem. Suga hyung hangneme megrémisztett.
- Mégis mit gondolsz?... JungKookkal játszadozol - suttogtam. -, sőt NamJoon hyunggal is játszadoztál... S most komolyan... Azt hiszed, hagynálak, hogy játszadozz Jinnel is? - hangsúlyom rideg volt, mégis elmosolyodott a kérdésemen.
Nyomasztó. Bár ne léteznének padlizsánok, komolyan...

XII. Medveidomár {Eladó-Kiadó}

Megjegyzés: Ha a részvények (profitja) felmennek azt Bikának nevezik, "A Bika felöklelte!" Ennek ellentéte a Medve, "A Medve lecsapta..."

Ketten, MinHyuk és YuKwon elsétált megkeresni JaeHyo álltal megadott lakcímet. Utcákon járkáltak oda és vissza, mire észrevették a ház számot. Meglepődtek,nem hitték, hogy várni fogják őket.
- Harmadszorra mentek itt el - szólt mély hangon egy magas fiú, ahogy kinyitotta előttük a kaput. JiHoonra emlékeztette őket, majd el is felejtették a gondolatot, hiszen nem tudják, hogy mit keresnek itt.
A város széle, a külváros csöndes, mégis csupa meglepetés. Ismeretlen. Még könnyen el is lehet tévedni.
Bevezették őket, egy átriumon át, ami tükrözte a normális panelházak kiskertjeit, csak fehér oszlopokkal körülövezve. Gaz volt az járókôre ránőve, egészen az ajtóig. Amögött tovább vezetett az út egyenesen, egy folyóson, míg egy tágas szobába nem értek. Vörös világítás volt, és a szembe lévô falnál egy kanapé. A levegőben látszott a por, ami még inkább nagyobbító hatást kedvezett a térnek. Valahol fúrás hangot hallottak, majd mélyet szippantva, az orrukat megcsapta az erős festék szag. Építkezés, felújítás.
- Szar ügy. Elfelejtették a munkások az ablakot - súgta MinHyuk, ahogy körülnézett. Csak négy átjárót látott azzal együtt, amin bejöttek.
Az elôtte lévő díszes kereten átsétálva meg is jelent előttük egy mosolygós és széles vállú személy. Magasabb volt annál, aki fogadta ôket, de hamar leült a fotelbe, így nem is törődtek testi adotságaival. Elég volt rajta látni a márkás fekete inget.
- A JaeHyo gyerek küldte őket?
- Ez jó, JaeHyot legyerekezték, ez tetszik - jegyezte meg MinHyuk YuKwon felé fordulva. - Amúgy hjam. Csak azt nem tudjuk, miért jöttünk.
- Woo TaeWoon vagy?
- Miért érdekel? - kérdezett vissza YuKwonra. - Amúgy inkognitó nélkül igen.
A két fiú összenézett a végleges válaszra, mire a bekisérôjûk elhaladt mellettük, minden bizonnyal a főnöke mellé állva.
- Lehet még kérdezni - szólt TaeWoon. - Nem azért küldtem ki értetek Sejun-t, hogy csak itt bámészkodjatok.
- Miért is kell itt lennünk? - adott ki álköhögést MinHyuk, mire TaeWoon közvetlen és lenéző hangnembe szólt kettôjükhôz;
- Kíváncsi a ti JaeHyotok! Elmondtam neki, és elmondhatom nektek is a tényeket. Befolyásolom a részvénypiacot, ennyi! - mosolygott szélesen. - Mondhatni, el tudom érni, hogy másokat lecsapjon a medve.
- S nem mintha a medvét fizetnék le, olyan képtelenség, egyszerűen csak van egy matematikai kulcsunk.
- SeJun, csak tényeket, csak tényeket.
- Nem tudtam, hogy JungWoo nem számít ténynek...
- Psztülj... - nézett rá, majd a lesüllyedt csöndben a karfára könyökölt. - Elmondtam, amit akartam - motyogta.
- Most mit teszünk, Kwonnie?
- Most? Várunk - nyúlt a zsebébe telefonjáért, miközben TaeWoon a haját igazgatta;
- Ammmm Sejun, hol van Sungmin? Alszik?
- Utoljára a kertben láttam. Ide küldjem?
- Ide jöhetne...
Pár pillantás után egy sovány, igen karcsú fiatal fiú jelent meg. Félmosollyal ment az idősebbhez, miközben hosszú ujjú felsôje lógott karjain, kézfejeit el is takarva. Rövid nadrágja felgyûrödött térdeinél, ahogy felmászott a kanapéra, TaeWoon közvetlen közelébe.
- Sungminnie...
- Valami nyomaszt? - kérdezte simogató hangon. Mélyen nézett az idôsebb szemeibe, aki pedig lefelé bólintott, miközben tenyere a másik combjára tévedett. Nem zavarta, közelebb húzódott, mire hófehér arcára nedvesen simultak TaeWoon ajkai, egy nagy, meleg sóhajtással;
- Jobb, ha itt vagy - adott válasz félét az előbb feltett kérdésre, és a környezetével nem is törődve magáévá tette a fiú alsó ajkát, mire éhesebben esedezett az egész érintésért, a forró kényeztetésért, amit garantáltan megkapott.
- Elhúztam a csíkot! - jelentette ki elfordulva, visszafogott hangon az egyik 'vendég'.
- MinHyuk!
- Kint megvárlak - szólt félvállról, és arcán látszott, hogy egyedül is ki fog találni.
- Remek... - sóhajtotta YuKwon egyedül maradva, és még JaeHyo se vette fel a telefonhívást. - Előadásra egy prostituálttal nem fizettem be...
- Mi va'? - fordította élesen a fejét a 'vendég're Sungmin. Értette, ahogy rangját mélységesen lealacsonyították. - Azt hiszed, árucikk vagyok!? - szólt plafonig felemelt hangon. - Mit gondolsz, hol vagy? Itt nem stricik munkája folyik.
- Hagyjad...
- Ki ez a tudatlan itt? - mérte végig az ácsorgó fiút. - Nem szoktunk senkit se fogadni.
YuKwon érezte, hogy ideje lenne neki is megtalálnia a kijáratot. Újból hívta JaeHyot.
- Fiúk! Etetés! - jött be elkiáltva magát egy festett hajú srác. Ruhája színes, fényes, arcán nagy mosoly, és felemelt kezében zacskók, amikben ételt hozhatott.
- Üdv itthon, Taeha, Yuhwan - köszöntek neki és a mögötte bejövőnek is.
YuKwon pislogva nézett a két fiatalra. Mindketten vékonyak voltak, és szemükben látszott a pezsgés, majd észrevette, hogy szorosan fogják egymást kezét. Tenyereik összetapadva maradtak minden lépés közben.
-  A kapuban álldogált egy pasas, mikor jöttünk - szólt a magasabbik kifele mutatva.
- Ahogy meglátott minket, azt mondta, el akar tűnni a francba... - bigyeztette ki ajkait az előbb Taeha-nak szólított személy. - Nem értem - gondolkodott el, miközben karját lóbálni kezdte Yuhwanéval együtt.
- Én most elköszönök - jelentette ki YuKwon körülnézve a társaságon, és harmadjára nyomta be JaeHyo számát. Elment a frissen megjelent pár mellett, a kijárat felé szedve lábát.
- Ahhh dejó, hogy felvetted már! - szólt a telefonba, miközben ment és ment kifele.
"Az előbb látottakat jobb elfelejteni" - gondolta, és semmi nem is akadályozta meg ezt számára. Ellentétben MinHyukkal, aki fruszláltan várakozott a koszos falnak dőlve a járdán. Az utca csendes volt, miközben elméje zajos.
- YuKwon! - szólította meg társát, ahogy az kitalált a kapun. - Hívd fel nekem JaeHyot!
- Vonalban van - válaszolta, mire MinHyuk kikapta kezéből a mobilt.
- Haló! Ha még egyszer ilyen helyre küldesz, tudni fogom, hogy kórházi kosztra fáj a fogad! Puszta kézzel fog--
- Mondtam, hogy megkérhetek mást - felelt azonnal a vonal másik végén. - Akkor kellett volna visszautasítanod a dolgot, mikor kiadtam, MinHyuk. Nem így utólag. Igaz, nem tudhattad, hogy -- - beszélt és beszélt JaeHyo normális hangnemben, amiben egy kis fáradtság hangzott a halk szavai közt.
MinHyuk maga elé bámulva tartotta a telefont a füléhez. Nem szólalt bele. Egy feltett kérdésre sem reagált, mire JaeHyo elköszönés nélkül tette le, mondván dolga van.
YuKwon kezébe némán került vissza a mobiltelefon.
- Mi a baj, MinHyuk?
- Semmi... Csak... Fura volt hallani a hangját...



Eközben Taeil otthonában a hangulat, akár a óvodában, alvás után. Dübörgés teli és "ha törik, ha szakad, az alsó szomszédoknál fog kikötni az egész lakás", egyszóval pezsgett avagy ugrált az élet.
- Hyung!
- Dongsaeng!
- Hallasz, Jiho Hyung!??
- Azt mondtad, hogy hyung?
- Igen!!
- Akkor hallak, JiHoon dongsaeng!
- Találkoztam ma a kislánnyal és a kisfiúval, akik itt laknak. Ismered ôket?
- Igen, ismerem. Egyik nap igen hasznos infoval láttak el...
- Hallod, ezek úgy nônek, mint a...
- "Mint a..." Hát mik nônek úgy?
- Mint a befizetlen csekkek száma - jelent meg az ajtóban Taeil karba tett kézzel.
- Ugyan Taeil hyung! Nem látod az ÁFÁtól az erdőt! - kiabált JiHoon kuncogva.
- Akkor mondok mást! Úgy megnőttek, mint az ok nélküli hangzavar a lakhelyemen! - mutatott a talpa alatti parkettára, majd a két neveletlenre. - Egy arasznyi távolság van köztetek! Minek kiabálni!?
- Ne légy ilyen merev, Taeil - nyújtotta ki a nyelvét Zico, és kisebbeket kezdet ugrálni. - Gyere fel te is az ágyra~
- Nagyon jók a rugojai! - nevetett JiHoon, és Zico helyett is nagyokat dobbantott.  - "Egyszer voltam nálatok, leszakadt az ágyatok!"
- Segítség... - suttogta Taeil homlokon csapva magát. - Ha beveritek a fejeteket, nem veszem a fáradtságot! Se elsősegélyt, se mentővel nem fogok szolgálni.
- Taeil, gyere játszani!
- Taeil hyung!
- Csörög a telefonom. Csöndet! - szólt komolyan, mire Zico ugrásból leült az ágyra, de JiHoon tovább kínozta a bútort.
Taeil eltávolodott tőlük, és előkapta zsebéből a mobilt. A nevet leolvasva kíváncsian mosolyogva érintette meg a zöld gombot.
- Üdvözöllek a világunkban ismét! - köszöntötte hangsúlyosan.
- Miről beszélsz?...
- Elvesztetted a telefonszámom, vagy mi történt? Rendesen eltűntél, JaeHyo. Veled együtt a két másik fiú is. Elutaztatok? Visszamentél szülôbolygódra?
- Mondhatni, de nem érdekes.
- De meggyötört a hangod!... Ahh MinHyuk bántott? - nevetett enyhe gúnnyal, mire JaeHyo vele;
- N-Nem... - válaszolta. - Más most minden. A tőzsdével kezdtem foglalkozni, a család miatt.
- Értem...
- Mond, mennyire értesz a részvényekhez?
- Van egy európaim, de gondolkodtam, hogy veszek mellé egy Latin-Amerik-- - háttér zaj csapta meg a beszélő szabad fülét.
- Hyung! Van itt valamilyen plüss állat? Ha nincs... Nem megyünk át a gyerekekhez?
- Várj! Letöltötted azt az appot, amit mondtam?
- Nem, Jiho hyung, de tudod, hogyan működik a zenelejátszó, ha véletlenszerûre van beállítva?
- Hát... Amúgy reggel vettél paradicsomot?
- Hát volt paradicsom, így vettem szappant.
- Az jó, akkor megkeressük a gyerekeket?
- Mi ez a zaj, Taeil? - kérdezett rá JaeHyo. - Hol vagy?
- Otthon. Csak tudod itt is "más most minden". Bár ha most elmennek 'gyerekeket keresni', akkor lehet, hogy nem jönnek vissza... Legfeljebb megbilincselve.
- Nevetnék, ha lenne hozzá kedvem - mondta komoran, de Taeilt nem is érdekelte annyira;
- Miért érdekelnek a részvényeim? - kérdezte.
- Hát... Milyen az európaid?
- Nyitott tözsderészvény... Mit gondolsz? Én nem foglalkozom vele. Már egy ideje nem figyelem a bika-medvét... Azt se tudom, hogy van-e profitja.
- Rendes tözsderészvény... Apámnak azok mellett aranyrészvénye is van. Tudod, mit jelent?
- Az jogot biztosít, azaz valamilyen különlegessége van.
- Befolyásolhatja a pénzért robotoló társaság működését.
- ... Normálisabb lett a hangod - mondta Taeil elmosolyodva. - Mond, miért is hívtál?
- Ismered Woo TaeWoont?
- Nem. Ki az?
- A mostani tözsdepiacban Dél-Korea egyik legnagyobb bika viadal nyertese.
- Szakadjon rá a medve - nevetett.
(Megjegyzés ismét: Ha a részvények (profitja) felmennek azt Bikának nevezik, "A Bika felöklelte!" Ennek ellentéte a Medve, "A Medve lecsapta...")
- Már egy ideje figyelem... Egyszerre vett két indiai részvényt, ami az elôzô héten csak szakadékból szakadékba esett.
- Valami cselt használ? Hallottam a shortolásról például... (= Mások részvényeit adja el, és olcsóbban visszaveszi.)
- Ez nem shortolás. A pénzt nem kereskedelmi úton szerzi, hanem... Egyszerűen hozzááramlik. Más részvényei a medve mancsa alatt van, miközben az övé a levegőbe emelkedve. Mintha irányítaná a medvét, hogy hol, mikor és mennyire csapjon le....
- Sokat foglalkozhattál ezzel...
- Szemet szúrt!... Azon gondolkodtam, hogy temérdek aranyrészvényei van, amikkel irányít másokat, de TaeWoonnak nincs bejelentett cége.
- Utána néztél a pasasnak?
- Szinte mindent. Beszéltem vele telefonon is. Még a cégem egy részét is képes voltam ráállítani az ügyre.
- De én nem vagyok a céged tagja... Mégis segítséget akarsz kérni tőlem? - nevetett Taeil a telefonba.
- Igen - mondta határozottan JaeHyo, kertelések nélkül, mire rá is tért az indokra: - Woo TaeWoon, Woo Jiho bátyja.

2015. március 12., csütörtök

49 BTS Sírás lesz a vége

V POV

Olyan nyomasztó csönd volt. Bejöttek, elmentek Hoseok mellett, leültek, mintha körülvettek volna engem... S nem tudtam, mi lesz.
Rendesen ültem a fotelban, a két legidősebb között, szemben pedig JungKook nézett rám; "Sajnálom V hyung..." Egy kis érintés Jin hyungtól megnyugtatott, de ahogy szemeibe néztem, azok sem árulkodtak semmi pozitívról. "Szeretném azt mondani, hogy minden rendben lesz, dehát nem mondhatom" - ezzel az aggodalommal az arcán fordította el a fejét a menedzsershii felé.
Csönd volt. Még mindig csönd. Jimin kezdte kényelmetlenül érezni magát. Ô volt a másik, Hoseok mellett, aki nem foglalt helyet. A szembe lévő fotelnél ácsorgott, és hol a hajába túrt, hol a cipőjét nézegette.
Mögöttem pedig Hoseok, akit most nem látok. Egy helyben állhat, megijedve, és biztos rosszul érzi magát. Fogadni mernék, hogy szívesen kifutna az ajtón. Készenlétben áll a menekülésre, de talán miattam marad... Lehetséges, hogy nem akar itt hagyni...
Bárcsak eszembe jutna most egy ötlet vagy valami. Miért történt ez így?
- Hühüm... - "ez van", gondolta mellettem Suga hyung, és lábait kényelmesen kinyújtotta. Türelmetlenkedett.
- Rosszkor jöttem, nem igaz? - szólalt meg az idegen végig nézve rajtunk. - Tegyük át az időpontot, rendben? - kérdezte menedzsershiit, aki igazán meggyötörve bámult maga elé, fejét könyökölve támasztva. Nem is válaszolt szóban, csak bólintott. - Akkor... Viszont látásra, Bangtan Boys - integetett.
- Viszont látásra! - szólt RapMon hyung, hirtelen talpra állva. Meglepődtem rajta. Ahogy az ajtón kiment az idegen, ô is menni készült. Mit csinál?...
- Kim NamJoon! - hangzott a menedzser hangja.
- Tessék?
- Mi "tessék"? - nézett értetlenül, és mi is ugyan úgy a leaderünkre. - Leülnél, amíg magyarázatot nem kapok az "elsősegély" bemutatóra? - hangsúlyozta, mire Hyung visszaült az előbbi helyére.
Lehet, hogy ô is aggódik? Agyára ment az aggodalom? Lehet... Mindenki miattunk ül most így...
- Fiúk! - szólt mindannyiunkhoz a menedzsershii. - Valaki beszélne errôl a nehéz témáról? - kérdezte. - Jung Hoseok! Nem kéne valamit mondanod? - menedzsershiin már látszott, hogy a saját hangja helyett máséra kíváncsi. - Nem vagytok már gyerekek! Mondjatok vala--
- Nehéznek nehéz téma, de... - szólalt meg Jin hyung kicsit hangosan, mire mindenki ránézett. - Ha úgy vesszük, nem érdekes dolog ez, hiszen mondhatni normális - magyarázott, és kezével szintén kommunikálni próbált. - Nem terjeszteni való dolog, de ilyesmi ellen nem lehet csak úgy tenni. Mert például... Ha... Nézze... - gondolkodott el ajkához téve ujjait. - Tudja, én és--
- Jin...
- Dehát!... - csitult el, ahogy kapásból fordította fejét Jimin felé.
- Jin, ne... - nézett szúrósan alacsony tagunk, vagy inkább gondterhelten, mire teljesen el is hallgattatta Jin hyungot.
- Miért szakítottad félbe?
- Ohhmmm hát... - húzta ki magát. - Csak azért, hogy elmondjam, egyetértek Jin hyunggal - jelentette ki menedzsershii szemeibe nézve, és folytatta. - Hiszen a vágyakat nem lehet egy nagy vasmacskával a mélyben tartani. Csak tudja menedzsershii, milyen rossz érzés az - lépkedett Jimin az íróasztal elé. - Szükséges a kibontakozás akár nyíltan, akár titokban... Bárhogy! - tárta szét két karját. - Megtehetik.
- De idolok. Idolok vagytok.
- Épp ezért! Felteszem a kérdést! - vállt vidámmá a hangja, ami igazán jót jelentet. Egy kis mosollyal az arcán hátat fordított a menedzsershiinek, majd mindannyiunk szemét végig mérte. Láttam, Hoseok is vissza nézett rá. Kezdtem érezni a kiutat a bajból. Szinte már boldognak éreztem magam. Jimin felemelte karját, egyik ujját a levegőbe tartva és közvetlenül megkérdezte; - Van-e valaki, aki Hoseok hyungot - mutatott rá -, és Taehyungot - mutatott énrám. - látta-e együtt szerelmeskedni? Észre vettétek-e valaha is? Tudtátok-e?
- Nem...
- Sose láttam őket együtt.
- Én is csak az előbb tudtam meg.
"RapMon hyung, Suga hyung, és Jin hyung... Hazudtok vagy igazat mondtok?..." - pislogtam a felelőkre, mire Jimin az utolsó tagot is szóra bírta;
- JungKook, te tudtad, hogy viszonyban vannak?
- Nem... Gondolni se gondoltam volna.
Hazudik! Lehet, hogy mind hazudnak. Mind tudták igazából, mégis... Értünk teszik?
- Szóval senki - tette csípőre a kezét Jimin. - Öt szorozva kettővel az tíz. Szóval közvetlenül tíz szem előtt a két szerelmes teljesen titokba tudta tartani eddig(!) a kapcsolatukat. Mondhatni ügyesek, nem? - fordult vissza menedzsershiihez. - Ezt így teljes mértékben folytathatják.
- Várjunk csak! És ha csak nem rég vannak kapcsolatban? Esetleg ma reggeltől?  - gondolkodik...
- Kétlem - szólt határozottan Jimin, mire oldalra pillantott, a hátam mögé. - Kinézem belőlük, hogy már egy éve titkolgatják. Összejöttek ezek ketten már debüt után... Nincs igazam, Hoseok hyung?
A kérdésre hátra kaptam a fejem, szerelmemre nézve, aki őszintén és szelíden bólintott, utána pedig azonnal lehajtotta a fejét, a földet nézve.
- És veled mi a helyzet, Park Jimin? - menedzsershii hangja újból ijesztően hangzott. - Te tudtál róluk, nem? Vagy miért beszélsz a nevükben?
- Én? Engem aztán nem érdekel, hogy mit csinálnak - nevetett, majd folytatta. - Ami a legfontosabb, hogy ők a barátaim. Hoseok hyung is, és Taehyung is. - tenyerelt az asztalra. - Ha ők szomorúak lesznek, amiért most menedzsershii megtiltja nekik a szerelmi kapcsolatot, akkor én is az leszek. Sőt mindenki, az ARMYkat is beleértve. Az összes ember, aki szereti Hoseok hyungot és Taehyungot gondtalan mosollyal látni.
- Igaz - szólt Jin hyung. - Ha azért olyan boldogok, mert együtt vannak, akkor hiba lenne ezt megtiltani - tette a szavakat egymás mellé, mint Jimin. Mintha a saját kapcsolatuk nevében is beszélnének...
- Én csak annyit kérdeztem, hogy Jimin tudta-e, de szépen elterelte a dolgot.
- Csak szeretném, ha menedzsershii megértené a szituációt.
- Értem én már. Tudják titkolni. Értem én! - kuncogott feltett kezekkel. - Csak nyugtassátok meg már Jung Hoseokot! - mutatott a lázban ácsorgó páromra. - Mindjárt gyomor görcsöt kap! Csináljatok valamit, nehogy itt elájuljon! - utasított mindannyiunkat, mire Jimin már ment is, de én se voltam rest. Cipővel léptem a fotelra, úgy ugrottam át a másik oldalra, nem is érdekelve már más. Szerelmemet a karjaimba zártam, és arcomat arcához nyomtam, mire ô legyengülve a térdeire esett. Vele süllyedtem, és kihűlt testét el nem engedtem. Fülébe szerettem suttogni, hogy nincsen baj, nyugodjon meg, menjünk haza, de előre éreztem, hogy nem tudok megszólalni. Ha kinyitom a szám, félek, sírni fogok. Könnyekkel együtt szállna ki belőlem az ijedség, de nem akarok ilyen gyenge lenni.
Ajkaimat összeszorítva hunytam le szemeimet, és Hoseokkal együtt némán, görcsölve, mégis megkönnyebûlve utasítottuk a szívünket, hogy ismét normálisan doboghat.

Az ügynökség garázsába érve azon gondolkoztam, hogy megköszönöm az előbbit Jiminnek, de nem volt tervem, hogyan. Mit mondjak egy szimpla köszönöm mellett? Mit akarok egyáltalán mondani? Egyszerűen olyan hálás vagyok, hogy tudott segíteni Hoseoknak, és így nekem is.
- Jimin! - hallottam meg Jin hyung hangját mögülem, mikor már majdnem elértem az alacsony társunkat. - Az elején--
- Sajnálom! - szólt Jimin, s láttam, megremegett a karja. - Ne mondj semmit - állt meg háttal Jin hyungnak, majd lépésenként fordult felé. - Ne haragudj, hogy akkor a szavadba vágtam...
- Én akartam bocsánatot kérni érte... Ahelyett, hogy elárultam volna magunkat, neked sokkal jobb terved volt.
- SeokJin... - nézett fel megcsillant szemekkel.
- Bocs, hogy hülye voltam... - mosolygott szégyellve magát, mire Jimin ámultan nézett rá.
Akár csak én. Úgy látszik Jin hyung tényleg belelát a párja fejébe. Nem abban keresi a kérdést, hogy Jimin miért akarta eltitkolni a kapcsolatukat menedzsershii előtt, hanem, hogy miért is állította meg akkor. Így belegondolva, Jimin ügyes volt. Ha az ô homoszexualitása is kiderült volna, menedzsershii befolyásolásának sikere akár hetven százalékkal csökkenhetett volna.
- Jin hercegnô, ha lehetne, én mindenkinek--
- Igazán szépen fűzted a szavakat, Jiminnie! - vágta hátba RapMonster hyung a beszélőt.
- Kösz, kisapám! Épp meg voltam hatódva, erre lesújt rám a lapát kezed!
- El kéne menned szónokolni a melegekért. Bár fogadni mernék, hogy az előbbi közben többet gondoltál magadra és Jin hyungra, mint TaeHyungékra.
- A véleményed "aranyat" ért, blee - nyújtotta ki a nyelvét, mire Leadershii emelte is a tenyerét, de Jimin a kocsiba szaladt.
Ahogy elindultunk, hátul Hoseokot nézegettem magam mellett. Már nem volt se szomorú, se ijedt arca, szinte mosolygott.
- Hoseok! - szólt hangosan Jimin a kocsi másik végéből, az agyósülésen ülve. - Most már elsírhatod magad! Tudod, miért?... - nézett hátra, és megvárta, hogy a szólított a szemébe nézen. - Mind(!) tudtuk, hogy jártok.
- Jimin... - szólalt meg Hoseok kicsit életre ébredve. - Én...
- Ne törd magad! - intett. - Én se köszöntem meg, hogy úgymond "segítettél" szerelmet vallani SeokJinek. Most hát én segítettem neked.... Plusz megnyertem amit akartam! Szabad nemiélet a dormba! Juhú!
Jimin kiáltására a sófôr félre lélegezte a lélegzetét, mire a köhögése közben inkább lecsillapította magát az ünnepelô társunk.

Haza érve, a nyugodt dormba, Hoseoknak a kezét bátran megfogtam mindenki előtt, és szótlanul a teraszra mentünk, a sötétedésért siető ég alá, arra a kényelmes matracos padra.
- Feltudod dolgozni az előbbieket?...
- A rémálmom rosszabb volt - válaszoltam apró mosollyal. - Ez csak a porszeme volt.
- Értem... - nézett maga elé, én pedig az ajkait figyeltem.
- Nem baj, ha szerelmesek vagyunk.
- Értem...
- Boldog vagyok, hogy a menedzsershii alól csak úgy kicsúsztunk. Igaz, Jiminnek kösz--
- Értem...
- M-Mit értesz?... - kérdeztem rá, mire Hoseok felém fordult. Láttam rajta, hogy magában röhög valamin.
- TaeHyung, sajnálom. Nevetséges vagyok - sóhajtott. - De ha még egyszer ilyen dologba fogunk beleesni, akkor... Remélem... Képes leszek én egymagam kiállni érted és magamért - mondta, mire szívem nagyot dobbant. - Ma nagyon meg voltam ijedve... De remélem, másodszorra...
- Ha te reméled, biztos úgy lesz, J-Hope - remegett meg a hangom.
Visszatért az az érzés, az a megkönnyebülés a rémületből. Átrázott vele a hideg, fagyos szelet éreztem, mire közelebb ültem, szinte Hoseokhoz bújva.
- Kérlek, ne haragudj. Tehetetlen voltam.
- Hülye!... - álljon le. - Én is az voltam.
- TaeHyung - szólított nevemen szerelmes hanggal, amit igazán szeretek. Megnyugtatott, pedig már azt hittem sírni fogok, amiért akkor nem tettem, de most se akarom. Nem szeretnék Hoseok előtt szánalmasnak tűnni.
Ezekkel a gondolatokkal ücsörögtem, élvezve szerelmem kellemes közelségét, de ahogy ujjai az államhoz értek, csak körülötte kezdett forogni az eszem. Mondhatni elfelejtettem magam, s a rossz érzéseimet.
Ahelyett, hogy felemeltem volna a fejem, lejjebb bólintottam. Apró puszit nyomtam langyos kézfejére, és lehunytam egy kicsit szemeimet, majd kinyitva az eddig visszatartott könnyek váratlanul rácsöppentek Hoseok ujjaira.
- TaeTae... - bólintott le hozzám, és mire el szerettem volna fordítani az arcom, megcsókolt. Ajkaimnál vezetett, újra egyenes ültem, de nem szerettem volna, hogy sírni lásson.
Enyhén orron vágtam őt, ahogy kezeimet szemeimhez kaptam... A szivárgó árvizet dörzsölni kezdtem ökleimmel, hátha megszűnik, hátha felszárad, de nem tette. Hiába dőltem hátrébb és hátrébb, nem folyt visszafelé. Ügyefogyottan éreztem magam és felszipogtam, mire Hoseok megragadta a csuklóimat. Homlokon csókolt, de zavart, hogy így láthat engem.
- E-Engedj... - suttogtam rekedten, de nem tette.
Lefogta kezeimet erôbôl, és ismét megcsókolt. Irányítani kezdett, és megannyi nyugtatni próbáló érintés múltán mellkasára estem. Hagyta, hogy pólójába kapaszkodjak.
- Szeretlek, TaeHyung - mondta, és várt. Várt a pillanatra, hogy újra megcsókolhasson, én pedig nem szívesen várattam. Inkább a figyelmével kéne foglalkoznom, nem a nedves arcom takargatásával.
Ajkain ragadtam, és ahogy zörgést hallottam a terasz ajtó felől, kinyitottam szemeim. Jin hyung nézett vissza rám, majd el is sétált.
Most már biztos tudják, sőt tudták.
A csapat is tudta, húgom is tudta, most már a menedzsershii és egy vad idegen is tudja... Nem vagyunk jó titok rejtegetők... Így most már nem is számít. Semmi sem számít. Akár mindenki tudhatná.
- Tényleg... - szólaltam meg, ahogy Hoseok elvált tőlem. - SeokJin hyung...
- Min gondolkodol?...
- Megkérdezem Jin hyungot arról.


S Így egy "persze" feleletet és valami fenségesen biztonságos érzést kaptam az éjjellel. J-Hope tervét megvalósítva igazán más volt úgy ágyba bújni, hogy két hyung közé kellett bemásznom.
- Jin hyung, kényelmesen vagy?
- Ühüm, nagyon.
- Szerencsésnek érzem magam, hogy két ilyen tüneménnyel feküdhetek egy ágyban.
- Egészségedre, J-Hope - kuncogott Jin hyung, és oldalára fordulva, megfogta a kezemet, békésen lehunyt szemekkel.
- Úgy van - támaszkodott fel másik oldalamon párom. - Ha nincs ellenetekre, nem fogom elhalasztani a lehetőséget - hajolt át rajtam, és csókot nyomott Jin hyung arcára. Meghökkenve dobbant a szívem, amiért a közvetlenül a szemem előtt használta ki Hoseok a megadatott "lehetőségét". Aztán egy pillantás alatt a homlokomon éreztem azokat a meleg ajkait, majd a szám szélén is, gyöngéden és megnyugtatón.
- Jó éjt - suttogta, és derekamat átölelte, fejét a nyakamba bújtatta, így lapult egész testével hozzám.
Olyan szeretet teljes aurát éreztem magam körül...
Elragadtak a mai nap újdonságai.

2015. március 11., szerda

XI. Otthon(?) {Eladó-Kiadó}

hyung = onii-chan = bátyus
dongsaeng = öcsi

Zico POV

Ahogy otthon benyitottam, és csak látszott örömmel az arcomon átléptem a bejárat küszöbét, Taeilshii kíméletlenül hátba csapott.
- Na de semmi "üdv itthon"? - nyögtem, ahogy agresszívan lerántott magához, de nem ijedtem meg, hiszen szemeibe nézve, semmi mérgességet nem láttam. Csak aggódást. Azt se azért, mert döntés képtelen, hogy a két közel eső kórház közül melyikbe szeretne küldeni.
- Nem az a baj, ha eltűnsz, hanem, hogy nem hívsz a nyamvadt mobilon - verte homlokát az enyémhez, mire még jobban elmosolyodtam az előbbi felvilágosítás miatt. - Ostoba - vitte le a hangsúlyt, mire én a suttogó ajkait figyelve, rögvest készen álltam a csókra.
Lehunyt szemekkel ért a számhoz, végig súrolva a felszínét, ahogy oldalra bólintotta a fejét. Segédkeztem volna az érzés mélyítésében, de a bejárati ajtó újból nyílt.
Velem ellentétben Taeil jól meglepődött. Ijedtében ellépett tőlem és a bejövő nagy árnyékot árgus szemekkel figyelte.
- Taeil hyung! - ejtett ki kezéből két táskát JiHoon, hogy támadás szerűen karolja át Taeilyat. A nyakába bújt, egyre lejjebb ereszkedve. - Nem jöttél hozzám, így én jöttem hozzád.
- Ez valami meglepetés, JiHoon? - kérdezte megilletődve.

"Nekem nem meglepetés..." - gondoltam, mire zsebre tett kezekkel magukra hagytam kettőjüket. Rendesen belegondolva, egyáltalán nem tűnik fényes helyzetnek, hogy ez a fiú, aki Taeil extársa, most itt lesz, az otthonunkban.
Hol fog aludni?
- A kaszinó főnöke azt mondta nyugodtan mehetek utamra, meg minden, mert ô most nyakig van a pácban. Azon kell törnie a fejét, hogyan fog kimászni.
Jöttek beljebb és azóta is beszélgetnek, egymással jelentősen elfoglalva, mintha én nem is lennék itt. Pedig csak pár méterre ülnek tőlem, a konyhában, én meg itt dülöngélek az ajtóban...
- Akkor ugye maradhatok?
- Persze!
Azonnal rábólintott. 'Persze, nem fogsz zavarni, Zicot majd félreteszünk' mintha ezt mondta volna, komolyan... Ütődött Taeil...
- Taeil hyung, van olyan almád vagy narancsod? Tudod... - mondta mosolyogva JiHoon, mire Taeil egy almát adott oda neki.
- Mi az, hogy olyan?... Ilyen jó?
- Pont ilyen az olyan! - vigyorgott lelkesen vissza.
Az almáról egy mozdulattal leszedte a rajta lévő kicsike matricát, és Taeil arcára nyomta, finoman rásimítva.
- Hja, már emlékszem - suttogta Taeil fura, jókedvű hanggal. - Bár sose értettem...
- Akkor csinálom, mikor nagyon-nagyon boldog vagyok.
- H-Hé... - figyeltem, ahogy JiHoon nem képes levenni a kezét Taeilrôl, még aközben se, hogy két talpra áll.
- Nagyon jó újra itt lenni veled - puszilt az arcára, a matrica fölé, én pedig falba vágtam a fejem, a villanykapcsoló fölé!
"Milyen kapcsolatban állnak ezek!?" - vesztettem el a kontrollt, s ismét zajt csaptam.
- Zico! Ne kezdj el házat bontani!
"Féltékenykedni kezdtem el, te ütőd-- Te vak helyzet-felismerő!" - gondoltam összeszorított ajkakkal, a szemeibe nézve.
- Bemutatkoztál már egyáltalán JiHoonnak!?
- Ô hozott haza! - válaszoltam szimpla "igen" helyet, és hátat fordítottam nekik, a kijárat felé indulva. - Kimegyek vásárolni.
- Éjjel van, te ostoba kölyök!
- "Kölyök"? - ez most ütött. JaeHyoék előtt szokott így hívni, itthon nem... Egyáltalán nem. Taeilya, viszonyunk van! Miért teremtesz most ilyen szituációt?...
Legalább hagynál elmenekülni, kiszellőztetni a fejem oda kint...
- Akarsz JiHoonnal aludni, vagy én feküdjek le vele?
"Hogy mondhatta így!?"

"Miért jó neki bántani most?..." - gondolkodtam, már JiHoon mellett az ágyunkban, miközben kint, Taeilnél, a fotelnél szintén le volt oltva a lámpa.
- Jó éjszakát, Zico hyung! - szólt felfoghatatlanul barátságos hangon, és szembe fordult velem, lehunyt szemekkel.
- Sz-szép álmokat - mondtam automatikusan, majd pislogva ránéztem. - A... Hyungod vagyok?
- Taeil hyung azt mondta, egy évvel idősebb vagy -ásított egy aprót. -, így szeretném, hogy a hyungom legyél - kényelmeskedett az ágyban, és közelebb került hozzám. - Leszek a dongsaenged, jó?
- J-jó - mosolyodtam el. - Az jó... - bámultam magam elé.
Csak egy bátyám van, azzal is van egy jó ideje, hogy nem találkoztam. Most egy öcsikét kapok(?) Ez nem is olyan rossz... Bár... Így... Mégis más itthon.

Zico POV's END



- Más így itthon. Nagyon más - állapította meg már nem először MinHyuk, az ágyon feküdve, a sötétben, kedvetlenül elmélkedve az alvás előtt, hogy mi is az ô feladata most.

Ritka vad szeles időben, a vonatállomás óriási terme a búcsúzások sokaságától visszhangzott be. YuKwon a nagy böröndöket átugorva került JaeHyo elé, a nevének hallatán.
- Segíts a cég helyettesének, ha kéri. Meg figyeld a telefonodat - mosolygott a főnök bizalommal a szemeibe, mire a fiú a feladatait megértve bólintott.
JaeHyo erre a másik oldalára fordult, MinHyuk felé.
- Mi van?... - vágta rá rosszat sejtve az eddig síri csöndben ácsorgó személy. Zokon vette, ahogy az a megszokott számpár megint csak beléfurodik. Védôpajzsot szeretet volna, de karba feküdni készülő kezei egyikét JaeHyo elkapta. - M-Most meg mi--
- Gyere egy kicsit.
- S YuKwon!?
- Csak kettesben bújunk el.
- Ugye nem akarsz olyat művelni még itt, az állomáson is?... - kérdezte nagyot nyelve és rosszallón. Testén már a hideg futkosott fel s alá, mikor megálltak egy bezárt kassza és az előtte álló oszlopa közt.
- Mit szólsz, hogy nem leszek veled?
- Semmit. Nem fogsz sok időre elmenni.
- Miből gondolod?
- Akkor csak nem hagynál itt, nem?... - kérdezett vissza bizonytalanul, mire JaeHyo keserű száj ízzel adott ki kacagó hangot.
- Apámnak most nyugalom kell, ezért muszáj, hogy egyedül menjek.
- Vagyis?... - értetlenkedett, de rögtön el is tűnt az érdekeltsége. Nyomtalanul. - Most, itt mit akarsz tőlem? Miért nem tűnsz már el? - nézett élesen oldalra.
- Egy feladat lenne itt neked - mondta nyugodtan JaeHyo, s ujján a számot mutatta. - Csak egy, amit rád hagynék.
Egy halvány mosollyal érintette, majd ölelte át a védtelen testet, akaratosan bújva, makacsul ragaszkodva a másik testmelegéhez.
- Hátraesek, idióta... - ugrott meg MinHyuk, ahogy felsőjébe mintha segéd kiáltásként kapaszkodtak volna bele.
- Szeretlek - szólt elfojtott hangon. - Ha nem fogadsz el engem, akkor fogadd el ezt tőlem - suttogta, megrémisztve szerelmét. - Ha rám nem is, akkor erre emlékezni fogsz - vitte le a hangsúlyt és ajkait használta a legszerelmesebb érintéshez.
MinHyuk ijedten tartotta lehunyva szemeit, és a nyomás alatt az összeszorított száját végképp nem nyitotta, kis résnyire sem.
- G-Gondoltam - nevetett JaeHyo keservesen, ahogy rögvest eleresztette a másikat. - Reménytelen a búcsúcsók - szórakozott magán, két feltünô könnycseppel együtt a szemében.

- Az lenne a feladatom, hogy erre emlékezzek?... - nézett előre, s fejjel lefelé látta a világot, a nagy, sötét szobát. Háton feküdt az óriási ágyon, fejét lelógatva. Ajkaihoz érintette az ujját, és gyűlölködve hunyta le szemeit. - Ez így nem jó!
"Azelőtt egy percet se bírt ki nélkülem. Most meg egy hónap se kottyan meg neki. Ennyire változhat az ember?"
- Aish fejembe száll a vér! - szédült és pólóját karmaival megszorította, miközben a másik kezében a telefonja volt.
"YuKwonnal tartja a kapcsolatot. Ha ô megkérdezi, hogy mégis mi van most vele, JaeHyo válaszol neki... De rám miért nem ír?... Az irodában mindenki tudja, hogy miért nincs jelen a főnökük. 'Az apja részvényes, és rohamosan rosszabbodik a piaci árfolyam. Végül annyira megviselte, hogy az egészségére ment, magas lett a vérnyomása... Így JaeHyo átvette a munkát tôle'. S ezt nekem másoktól kellett megtudnom, mert ô maga nem veszi a fáradságot, hogy rám írjon."
- Ahhh komolyan - húzta fel lábait, amiket könnyű anyagú nadrág óvta a hidegtől. Gyűrte maga alatt a lepedőt, miközben az agya zakatolt. - Nem én voltam az elsôszámú?...
A körülette lévő mély sötétet a telefonjának a fénye makacsul megtörte, és hangja is megszólalt. Egy üzenet miatt jelzet, egy smst kapott.
"MinHyuk, figyeld a telefonodat, mert én kikapcsolom. Elmentem arra a házavatóra, amire nem volt kedved. Ha aludtál, ne haragudj! Bye.: Kim YK"
- Miért is kéne akkor a telefonomat figyelnem? - húzta fel szemöldökét eltûnödve, és kezét telefonjával visszaejtette maga mellé az ágyra, majd más jutott eszébe. - YuKwon mindig tud szórakozni, de fura - mosolyodott el barátjára gondolva, mire az üzenet csengôhangja ismét megszólalt.
"1125, E. K. u. 63/B, TaeWoo" - ez állt az üzenetben, se több, se kevesebb. Mivel 'Bye.:' részlet se volt, így a telefon számra kellett MinHyuknak néznie, hogy megtudja, ki küldte. De nem számokat mutatott, hanem helyette egy jól ismert névnek a betûjei sorakoztak egymás mellett, ahogy a névjegyzékbe be lett írva.
- JaeHyo írt... - bámult a vakító képernyőre. - Ahhhh értem!
"YuKwon telefonszáma át lett irányítva az enyémre, te Senkiházi. Csak úgy megjegyeztem. Bye.: 2(=Lee) MH" - küldte, s jött is a következő üzenet;
"Az is lehet, MinHyuk, de YuKwon maga mondta, hogy közvetlen neked küldjem az üzeneteimet, mert ô most elfoglalt."
"Csoda, hogy tudod még a telefon számom."
"Én nem, de a memoriakártya igen."
- Idióta!
"Mit csinál YuKwon?"
"Miért érdekel? Csak kikapcsolódik."
"Miért nem vagy vele? Együtt szoktatok lenni."
"Szoktunk, igen. És hogy együtt is dolgozzunk, ahhoz vissza kéne jönnöd, Barom."
"De nem úgy néz ki, hogy visszamegyek."
"Akkor maradj ott! Kit érdekel a te szerencsétlenséged, komolyan! Utállak. Nagyon utállak."
"Hívj fel, és mond ki ugyan ezeket a szavakat."
"S" - küldte el véletlenül a 'Soha' első betűét.
Ki se javította magát. Felült az ágyon, lábai csak úgy erőtlenül hevertek el a félre tolt két takaró körében. A párnák fekvési helye pedig ismeretlen, de mind ezt MinHyukot nem is érdekelte. Egyik tenyere szorosan eltakart mindent szemei elől.
- Ne gyere haza, idióta! Nem is sejted, mennyire más itt nélküled... Jobb nél-- - akadt el a lélegzete, mire ismét két kezébe fogta a telefonját, JaeHyo újabb üzenetét elolvasva;
"Milyen szóra gondoltál? S vagy SZ az első hangja?"
MinHyuk csak pislogott. Figyelembe se vette ezt a szöveget, s írta;
"Soha nem foglak felhívni. Nem tudnék veled beszélni. Jobb a hangod nélkül."
"Felôlem. Úgy sem érek rá veled foglalkozni."
- "Felôlem", huh?...
"Holnap menjetek el YuKwonnal a megadott címre. Ha nem teszitek, megkérek mást."
"Értettem." - írta a választ, és rongyként esett vissza az ágyra. Fejét lelógatva a fejjel-lefé fordított magányos otthonát nézegetve.