64 BTS HejBabaRiba

Megrémülve ébredt fel, érezve, hogy nem normális módon aludt az elôbb, hanem valami fura ragadta el őt a külvilágból. JungKook az ágyon felülve nézett körül a számára ismeretlen helyen, majd egy régies órát talált az éjjeli-szekrényen. Kora reggelt, hajnalt mutatott, de amiért munkaszünetekben nincs az az Isten, hogy ilyenkor felkeljen, ezért nem zavartatta ôt az idegen környezet, már feküdt is volna vissza aludni, hacsak ebben megakadályozta a házigazda beviharzása:
- JungKook! - sietett hozzá, mintha kosárlabda után futna, majd villámként térdelt fel az ágyra a Maknae elé. - Végre rámnézel! Kinyitottad a szemed, Atyaúristen! J-Jól vagy!? Kell orvos?
- M-Miért? Beteg vagyok?
- Hát... - halkult el Suga a meglepett JungKook elôtt, aki nehezen hitte el, hogy társa képes ennyire feldúlt s ijedt lenni. Viszont az okát egyenlôre nem értette. Rákérdezett. - Mi az, hogy nem tudod, mi történt tegnap!?... Nem felejthetted el! Gondolkozz! - fogta meg vállait, s enyhén megrángatta. - N-Ne vágj ilyen fejet! Én nem fogom elmondani, hogy tegnap délután mi egy öltözőkabinban du--- Szóval... nem lovat keféltünk...
- Ez igaz, nem azt csináltuk... Egy öltözőkabinban nem is férne be egy ló, így nem keféltünk-- - szava elakadtával maga elé bámult, mire figyelemfelkeltő módon ütött ki arcán a pír. Emlékezni kezdett. - Mi... Mi... - kapott bele takarójába fejét rángatva. - Mi... OhMyGod!
- Nyugi, hallod!?... Ha megint belázasodsz, eskü, megölök valakit!
- Mi keféltünk! Semmi ló nem volt! Beleakadtam a bokorba, bementünk a kabinba, és te... Te meg én--
- Pszt! Nyughass!- ragadta meg az önkívületébe zuhant JungKook tarkóját s homlokát a homlokhoz érintette. Nagyot sóhajtott. Majd lélegzetei mellett nem olyan hang jött, ami illett volna hozzá. Fura volt. - Annyira... Aggódtam érted - suttogta behunyt szemekkel. - Én tényleg nem tudtam, hogy hirtelen mihez kezdjek. Elájultál! Megijesztettél! Nagyon - folytatta, a némává vált JungKook pedig nem hitt a füleinek. - Jól tudtam, megmondtam; nagy a felelôség egy kapcso--
A Maknae gondolkodás nélkül kulcsolta karjait szerelme nyakába. Nagyot vetôdve húzta magához, mire az eddig aggodalmaskodó Rapper megkönnyebbülve ölelte át a szemében tüneményes és önzetlen csapattársát. Csak így érezhette, hogy a fiatal fiú nincs veszélyben, nála van, magánál tartja, a karjaiban. Nem kell aggódnia.
- Bocsánat, Hyung. Bocsánat, hogy miattam érezted magad ennyire rosszul. Kérlek, bocsáss meg.
- Csak ne lázasodj be nekem, ennyit kérek! - felelt, mire JungKook szelíden bólintott, s Suga apránként eltávolodott tôle, hátra támaszkodva; - Igaz is, mielôtt megkérdeznéd, most a nagyapám egyik barátjánál vagyunk. Én azaz mi hoztunk ide.
- Mi? Ki?... Én... rajtam nem volt ruha!
- Te hülye!... Ne hidd, hogy hagynám nagyapám haverjának vagy akárkinek is olyan kifáradtnak és meztelennek látni téged! B-Bolond!... Felrángattam rád a ruhát. Ha nem tettem volna, még inkább megijesztettem volna nagyapám haverját, holott neki az is elég volt, hogy tök random felhívtam... Te mit szólnál egy olyan kérésre, hogy segítsél elszállítani egy eszméletlen fiút!?... El sem tudom képzelni, mit gondolhat most rólam...
- Bocsánat...
- Nem, nem a te hibád, hogy elájultál - pátyolgatta szavaival. - Ha neked úgy jobb érzés, bejöhetsz velem annak az öregnek a munkahelyére, és te is megköszönheted neki a segítséget. Úgy jó? Miután megfürödtél mehetünk is.
- Fürdés?
- Igen.
- Most azonnal kéne?...
- Miért kérdezed? Rosszul érzed magad?
- Nem vészes, de szédülök... A fejem fáj egy ki-- - akadt el a szava, ahogy Suga feljebb emelkedett elôtte s azokat az ajkakat miket maga elôtt bámult, most a homlokán érezte. A jóindulat hullámából kisodródott gyógyhatású homlokpuszit kapott. Ahogy a Rapper visszaült, JungKook csak zavarba esve az arcáig rántotta fel a lábain heverô, összegyûrt paplant.
- Fáj még valahol? Még ha nem is vészes tudnom kell - mondta egyhangúan, átlagos hangsúllyal, mire JungKook pirultan válaszolt a dadogást lehetô legjobban elkerülve;
- A csuklóim - mondta kis csuklás szerûen. - Tegnap... Támaszkodtam... Túl sokáig voltak kényelmetlen helyzetben. De... De egyáltalán nem szeretnék panaszkodni! Nekem re--
Suga szelíd kedvességgel érintette meg a Maknae kezét, majd jámboran markolt soványka csuklójára. Csókot lehelt arra is;
- Hogy lehettem ennyire felelôtlen?... Jobban kellett volna figyelnem... Hülyeség volt hagynom magam, hogy olyan hirtelen belerángass a hálódba. Ha legalább hagytál volna nekem egy kis idôt felkészülésre... De nem... Helyette szépen felizgattál azt' az egész sebtében teremtett szituációban némán vártad el tôlem a kényeztetést. Megkaptad... Elvesztettem a fejem, holott finomabban kelle--

JungKook a váratlanságával, ugyanakkor a jelentôs mennyiségû bátorságával az ajkait kérte fel szeretett csapattársa elhallgattatására. A saját maknae-báránylelkét felülmúlva elfelejtette a gyávaság érzését hyungja elôtt, akaratai eldobták a gyenge jelzôt. Vágyai erôsek és határozottak lettek. Szívbôl akart. Szívbôl csókolt, és ette az általa kívánt ajkakat. Suga engedett. A hosszúnak érzett másodpercekben nyelvük elkanászodást tanúsított, de nem bontakozhattak ki, mivel egyik fél sem szándékozta elvetni a sulykot. A hevesedô csókhalmazokat egy apró maknae sóhaj csillapította. Szerelme nevét suttogta, és szerelme az ôvét;
- JungKookkie... - nézett rá enyhe sajnálattal. - Még gyerek vagy.
- Bármit is mondasz, bármit is gondolsz... Én tegnap még a lélegzeteidért is eladtam volna a lelkem - mosolygott visszafogottan, miközben saját magáért állt ki. - Nincs itt hiba, és ezt nem csak a testi örömök miatt mondom. Én...
- Szeretsz, tudom.
- Hogy-hogy tudod?... - nézett meglepetten. - Tudod?... Tisztában vagy vele, hogy én szerelmes vagyok beléd? - ámult Suga "igen" választ sugalló tekintetére. - Én... azt hittem, hogy hiába minden, te nem fogsz észrevenni, pláne, hogy komolyan venni... - hadarta, mire érkezett a felvilágosítást;
- Tegnap, mikor azt a halmaznyi bocsánatot ellihegted... Mikor csak úgy oda adtad az ajkaidat... - JungKook elpirult. - Az nagyban segített, hogy megértselek.
- A-Akkor most egy pár vagyunk? - merészelte megkérdezni rögtönzötten.
Suga erre nagyot fújt, és felpattanva ott hagyta ôt.
- Na! Hé! Suga hyung! - kiabált neki hangosan, és nem is a válasz hiánya miatt, hanem mert azt akarta, hogy maradjon vele. Még tovább. Jöjjön vissza.
- Jegyezd meg! Ne akarj ilyenekrôl beszélni velem - hangzott a távolból.
- De...
- Nincs "de"! Túl nagy a felelôség!...
- S-Suga hyung! - kezdett kikelni az ágyból JungKook enyhén megremegô végtagokkal, miközben a Rapper tovább fűzte gondolatai egységeit;
- Gondolj csak bele! Lehet, hogy legközelebb nem egy szünetben, hanem egy nagy koncert elôtt fogsz elájulni miattam!
- Nem. Én nem fogok! - kiáltotta makacsul, és sietett szerelme hangja után. - Suga hyung! Ne mondj ilyen dolgokat!... - kérlelte, miközben falakba ütközés helyett a folyosó éles sarkjai előtt fordulgatott. Még jobban szédült, de megállás nélkül ment, leküzdve az útját álló, kerülgetni való mintás tapétákba burkolt falakat. - Nagyon kérlek... Ne... Ha-- - fékezett le hirtelen a vele szembe jött hyungja elôtt.
- Nocsak, fájós fejjel is képes vagy futni utánam?
- Suga hyung...
- Ahh - sóhajtott. - Ne légy ilyen gyerekes, JungKook - érintette meg az arcát finoman. - Be kell vallanom, hogy olykor-olykor tényleg kívánni való vagy - jelentette ki, mire az ajkait érezhető lendülettel a Maknae ajkaira puhán illesztette egy hosszú szempillantás erejéig. - De azzal is őszinte akarok lenni, hogy ez most túl sok nekem. Tudod, érezni, hogy mit is érzel... Ez így nagyon más. Nem te vagy a nyomasztó, se nem az érzéseid, egyszerűen csak az, hogy nem vagyok hozzászokva a nyali-falizáshoz. Kérlek, értsd meg... Nem árt az, ha adsz egy kis idôt, igaz? - vitte le a hangsúlyt kérdése ellenére, amiért nem akarta tovább feszegetni ezt a témát, ami legbelül eléggé gyötrően ücsörgélt benne, hisz olyan új az érzés. Pont ahogy mondta; Közvetlenül érezni valakinek a szerelmét... Kincs és egyszerre komoly felelősség is.
Kerülve az aggasztó beszélgetést, egy törölközőt akasztott a fiú nyakába, elküldve ôt a zuhanyzóba.
"Csak még egy kérdést! Csak még egyetlen egyet...Tudni akarom, mit takar az, hogy 'kis idô'! Mégis mennyi az? Addig mit csináljak!?... Egyáltalán szeretsz? Ugye igen? " - akarta sûrgôsen kérdezni a Maknae, de végül nem tette. Fürdeni küldték, így hát be is zárkózott a fürdôbe.

A zuhany csempés falának dôlve hagyta, hogy a gőzölgő víz zuhogva párásítsa el az átlátszó üveg kabin ajtókat és testének sima felületeit. Mozdulatlanul állt, ameddig fel nem rántotta fejét, felfelé bámulva. Behajtotta térdeit, majd lassan a fájó hátsófelére esett.
- Olyan szeretetteli volt, mielott meg nem kérdeztem a járás dolgot... De ennek ellenére ugye szeret?... Adok én idôt neki, de kiábrándulni belôle aztán nem fogok... Hiszen olyan jó volt... - sóhajtott kényesen és mutatóujjával direkt hozzáért a párás üveghez, szépen ott is hagyva Suga hyungja nevét. Azt nézve ábrándozott tovább, felidézve a tegnap történteket maga elôtt. - Mikor lesz legközelebb lehetôségem azokhoz a mély érintésekhez?... Mikor lesz az a legközelebb?... Még egyszer, vagy soha?... Tudnom kell... Mikor érezhetem Suga hyung szerelmét? Nem tudom sürgetni... - kuporodott a vízcseppes csempénél, majd melegséget érezve tenyerét fejéhez emelte. - Suga közelségének a gondolatától... forró lett a homlokom...

Csekélynyi rész, tudom, de van mire fognom: Hideg lett, nagyon.
A HejBabaRiba cím (a nyári élményeimen kívûl) a "HejBabaRiba, nincs itt hiba" 60as évekbeli magyar szállóige a SUKISTÁK felhívását szolgálja.

Mint minden évben, most is itt a Pszt!BTS-téli-szünet

S a folytatás megint csak rajtatok múlik. Kommentek nélkül nem fogom tudni, hogy a SUKISTÁTákat mennyire is érdekel a Bangtan Boys. A megjegyzéseitekkel hozzá járultok, hogy együttes erôvel hozzuk a továbbiakat Nôknapjára.
(S ha sukin aktívak vagytok, kaptok elegendô BTS OneShotot télire, hogy ne fázatok.)

XV. Egy szerzôdés {Eladó-Kiadó}

Mi a megoldás arra, hogy egy fél pár zokni soha az életbe ne tűnjön el? Ezen a válaszon még dolgoznak a brit tudósok. Ebben az idôtájban is agyalnak. Ezen a reggel is, miközben Lee Taeil az egyik kezével dobál, otthoni nyelven: keres, s másikban a telefonját tartja marokban.
- Aish Komolyan, YuKwon!
- Ne légy ideges! Ki-be, ki-be, lélegezz! De azért siess! Másfél óra, és a Kaszinónál kell lenned.
- Keresd meg a zoknim, basszus! Hamarabb is ráülhettél volna a mobilodra!
- Érintôképernyôsre?...
- Lettél volna okos, mint a mobilod, akkor legalább este hívhattál volna, hogy ma írjuk azt a szaros papírt.
- Szerződést.
- U-gyan-az!
- Taeilya... - lépett ki a hálószoba ajtaján Zico, már rendes ruhában egy kis ásítással a félfára támaszkodva. - Hova sietsz?
- YuKwon temetésére.
- Jézusom! - kerekedtek ki a szemei, mire JiHoon is kikukucskált "bátyja" háta mögül igazán meglepôdôtt tekintettel.
- Ne hidj neki! - kiabált YuKwon, mire Taeilen kívül a másik kettô is hallotta. - Még dobog a szívem!
- Hja... De az agya már nem működik.
- Taeil! Épp elég probléma lépett fel... Szedd a lábad!
- What the fuck?...
- Jó, akkor, kérlek szépen, de komolya-- M-MinHyuk, ne menj még be!... Hát mert... Taeil, most leteszem. Ajánlom siess!
- Mit ajánlasz már! Aishh! Nyugtatót bassz hozzám, ne ajánlatokat!...
- Nyugtatót akarsz? Itt vagyok! - állt Zico a párja elé lazán széttárt karokkal. Várt. Várt, miközben Taeil zsebre tette a mobilját, s nyűgösen dörzsölgette szemeit, majd fejét fogva nézett fel Zico napos tekintetére. Nézte szem rebbenés nélkül, ameddig a tartott karokból ki nem fogyott az energia arra a pillanatra, s leereszkedtek. Taeil csak ennyit mondott;
- Sietnem kell...

Azzal Zico csupán annyit látott, hogy az idősebb megtalálta a keresett zokninak a párját, ami kiszúrta a szemét a cipôk mellé ledobva.
- Jiho hyung - hallatszott JiHoon hangja. Mint minden reggelen, most sem viselkedett szokásához ellentétesen. Testvérként szólt az idôsebbhez, akinek viszont egy kis letörtség pislákolt az arcán, de ezt persze nem akarta mutatni "öccsének", így a hozzá intézett kérdésre egybôl kedvet váltott; - Ma délután kell visszaadnunk a plüss állatokat a kislánynak és a kisfiúnak, igaz?
- Igen. Ma én... - gondolkodott el. - Szabad vagyok! Oh igaz is... - csapta arcához tenyerét, mire JiHoon egybôl érdeklôdôtt "bátyja" jó léte felôl. - A közel múltban e-elvesztettem... - suttogta igazán halkan maga elé bámulva, majd bizalmasan JiHoon kíváncsi füléhez hajolt. - az összes kártyámat. A kártyatartómmal együtt a bank, biztosítási, személyi... Pedig ezen a héten csak egyetlen egy biciklis akart elütni... Lehet, hogy akkor mondott búcsút nekem a tárca... Az utcán... Ez rohadt nagy baj, igaz?
- M-Mond el Taeil hyungnak! Hátha tud segíte--
- Dehogy is! N-Nem... Nagyon nem akarom, hogy az én bajaimra pazarolja az energiáját. A saját ügyeire kell koncentrálnia, saját magára - suttogta, mire elszaladt mellettük az említett fiú, és lábára erőszakolva a cipôjét köszönni készült.
- Metro kártya? - emlékeztette ôt JiHoon, mire némán bólintva, cipőstül visszaszaladt, majd újra az ajtóban állt.
- Szemüveged? - szólt Zico, s Taeil újból visszaeredt.
Vagy háromszor játszódott le az inga futás, majd véglegesen elindult hátra se nézve.


YuKwon a ráccsal akarat nélkül díszített és belakatolt kaszinó ajtajánál ácsorgott, arcát, mintha az idegesség szele ütötte volna meg, nyugtalanul várakozott, majd mire megpillantotta Taeilt, minden további nélkül leszaladt az elôtte fekvô pár fokos lépcsôn, gyorsan a várt fiúhoz. Közben MinHyuk észre se vette a rohanó lábakat maga mellett, hisz csukott szemekkel napozott, hátra támaszkodva, s nem érdekelte, hogy ruhája akár koszossá is válhat. Nyugodtnak látszott, de eredetileg bosszantotta egy gondolat; Érezte, hogy barátja valamit elhallgat elôle, s az az ok miatt nem mehet be a kaszinóba. Eddig úgy látta, hogy YuKwon csak miatta marad itt kint, és ôrzi ôt... Amellett, hogy Taeilnek fogadó bizottságot játszik. NaDe MinHyuk azt se tudja, mi is folyik itt; Mi okból van itt Taeil is YuKwonnal?
Gondolta, ha bejut, megtudja. Azzal össze is szedte magát, és már eredt is a számukra mindig nyitva álló hátsóbejárat felé, de ahogy a másik kettô csatlakozott hozzá, YuKwon megállította;
- Biztos vagy benne, hogy nem akarsz hazamenni? - ért a vállához, mire MinHyuk számolni kezdett valamit az ujjain, és mielôtt maga elé vette volna másik kezét is, felelt;
- Ötödszörre kérdezed már.
- Számolod?...
- Miért nem mehetek be?...
- Csak neked akarok jót... - suttogta a másik irányba nézve. - Igazán kint maradhatnál...
- Ha így viselkedsz velem, én komolyan mérges leszek rád!
- NaJó! Siessünk be! - emelte fel kezeit, majd megtolta a mellette elhaladt Taeil hátát, aki ment is tovább elôre fele, de a felszínen érdekelte MinHyuk jelenlegi viselkedése;
- Mi baja? JaeHyo csinált vala--
- Pszt! - hallgattatta el Taeilt azonnal YuKwon, majd elsôként lépett át a küszöbön, görcsölt végtagokkal. Aggódó tekintettel nézett szemfülesen körbe a betévedő embereket fogadó hatalmas és tágas helyiségben, majd az előttük elnyúló folyosón, ahol a termek ajtai mind zárva fehérlettek. Kilincseik sem mozdultak. - Az ötös számúba, Taeil - mutatott a szem elôtti zsákutcába. - Ott vannak már bent - mosolygott megnyugodottan, mire az útba igazított megköszönve ment is.
- Kik vannak bent?...
- Cs-csak a kaszinó fejesei, de igazából nem tudom - vont vállakat hazudva MinHyuknak.
- Akkor miért nem megyünk be megnézni? - lépett elôrébb, mire YuKwon neki esve állította meg. Félve ölelte át;
- Nem, nem, nem, nem!... F-Fontos dolguk van!... Igen! Szerzôdést írnak! - mondta anyai hangsúllyal a kifogásokat, majd azon nyomban elszontyolodott; - Kérlek, ne maradj itt. Nem akarom. Tényleg fix a döntésed, hogy nem akarsz haza menni? - csúsztatta le a kezeit barátja karjain, mire MinHyuk csak visszafogottan sóhajtott;
- Hatodszorra sem változik a válaszom, és ha így folytatod századszorra sem fog.
- Miért jöttél egyáltalán, áruld már el!?
A kérdezett elővette a telefonját és már a kijelzôvédôt feloldva ott állt JaeHyotól kapott üzenete, amiben két sorban arra kérte ôt, hogy csatlakozzon társához: "YuKwont megbíztam egy feladattal, szeretném, hogy menj vele. Kaszinó. Várakozz te is ott, és ne siess el!"
- Az a szemét!!! Ha a szemem elé kerül... - szorította ökölbe a kezét, és feladta a további próbálkozásokat a mentôakcióval. MinHyuk parancsra van itt vele... Ez ellen nem tehet. Így csak számolja a hosszú perceket, hogy a tárgyaló terem ajtaja kinyíljon. Órák után, kora délután mozdult a kilincs, és a benti hangzavar kiszivárgott. Sokan voltak bent. Elsôként Taeil jött ki mellette pedig
JaeHyo, és igazán barátságosan beszélgettek egymással. YuKwon nem is hitt a szemének, MinHyukot viszont nem ez, hanem maga, JaeHyo látványa döbbentette le, akit a leges leghamarabb vett észre.
- Még az a szerencséd, hogy ez tényleg jövedelem hozó dolog! Így nem hiába veszed el az idômet.
- Ugyan! - szólt hangosan JaeHyo, mire megremegett a hozzátartozó fiú. Hallja annak a hangját, akijére nem készült fel.
- Ne ugyanozzál, mert ezzel a vacakkal bizony négy bér szedés is el lett csúsztatva.
- Van neked egy modelled, az miért nem segít? Nászban vagytok már?
- Vicces vagy, de ôt nem fogom belerángatni semmibe! Apropó neked meg ott van MinHyuk! - mutatta, mire JaeHyo szelíden fejbe csapta ôt és lejjebb hajolt hozzá a fülébe suttogva;
- Már a kilincs kattanásakor is rátévedt a szemem. Végig a fejemben volt. Ebben ismerhetnél - mondta ráförmedt viselkedéssel, és már hagyta is maga után Taeilt, MinHyuk felé sétálva.
- Az én kuva anyámat, persze, menj csak. Idióta állat! - szidta, majd hamar figyelmen kívül hagyta. Van más dolga.

Az emberek nagy morajában a tiszta fehér fal mellett JaeHyo és MinHyuk számára kiszigetelôdött a hely. Privátban egymással szemben álltak.
- Hello, MinHyukkie.
- M-Mi az? Most meg kéne köszönnöm, hogy köszöntél?... Miért vagy itt? Visszajössz a városba vagy... mész a szüleidhez?
- Csak a munka miatt vettem rá magam, hogy magára hagyjam apámat. Így megyek is mindjárt.
- "Csak a munka miatt"? - nézett maga elé. "Ha nem maradsz itt és nem is jössz haza, miért jelensz meg?... Miért kell látnalak!?" - Én... azaz te... Mikor?...
- Valami probléma van? Vagy csak játszadozol? - fogta meg a fiú kezeit finoman. - Mond csak ki, ami a nyelved hegyén van. Ha szótlanul magadban tartod, nem fogom érteni soha.
- S-Semmi! - rántotta ki a kezeit és hátralépett. - Nincs semmi mondani valóm - pontosított és áll higgadtsággal nézett fel, JaeHyo szemeibe.
- Ahhh Valóban? - mosolygott. - Akkor hát jó volt téged látni. Szia - intett nyugatias lazasággal, nyitott tenyérrel és sarkon fordult.
MinHyuk nem mozdult.
Szemeit azon a távolodó illetőn tartotta, aki az elôbb még a kezeit kezeiben tartotta;
- Csak "szia"?... - kérdezte magában, annyira kizárva a külvilágot, hogy még a közelében lévő barátja, YuKwon is eltűnt. Kiüresedett a folyosó.


A visszhangos parkoló garázsajtaja már nyílt is, ment fel a roló, jött be a fény, és a középen várakozó fekete autó hátsóbbik ajtaja becsapódott, ahogy JaeHyo beült.
- Hé! - kiáltott utána YuKwon, és saját árnyékával futott versenyt egészen a számára ismeretlen kocsihoz. Látta, hogy egy idegen napszemüveges férfi ül a volánnál, s alkatából könnyen kikövetkeztette, hogy amerikai az illető. Ennyit állapított meg egyetlen pillantással. Nem azért loholt, hogy meglesse JaeHyo mostani sófôrjét.
- YuKwon?... Valami jelenteni valód van? - húzta le az ablakot JaeHyo.
- Igen! Kijelentem, hogy egy szemétláda vagy! - csapott tenyerével az autó tetejére, mire JaeHyo és az előtte ülő sófôrje is behúzta fejét vállai közé a mennydörgés szerű hangra. - Direkt küldtél üzenetet MinHyuknak!
- És az baj? - komolyodott tekintete, ahogy YuKwon mérges szemeibe nézett. - Kíváncsi voltam, hogy hallgat-e még a szavamra.
- Persze, hogy hallgat! - csapott megint a tetôre, mire a sófôr félig hátrafordult, gyanúsan nézve YuKwont, de a jelenleg idegességgel meghintett fiú egyáltalán nem törődött egyébbel. Szemei elôtt csak is fônöke volt. - Rémes vagy... Igazából, csak látni akartad.
JaeHyo vállat vont;
- Jó megbizonyosodni afelől, hogy rendben van-e melletted... Bár nem nézett ki túl vidámnak. Rendesen eszik?
- Úgy bánsz vele, mint egy állattal, kiskedvenccel, akit hirtelen csak magára hagytál oda haza.
- Dehogy is! - ráncolta szemöldökét ellent vetve, és ahogy elfordította tekintetét YuKwon megragadta gallérját;
- Mond! Érdekel ô? - kérdezte mély hangján, miközben ablakon keresztül húzta volna ki az idősebbet, ha nem uralkodna magán. Közben JaeHyo csak leintette a családi sófôrt, hogy "ura a helyzetnek". Összeszedetten volt a karmok fogságába. - Szereted MinHyukot? - rángatta meg, hogy a válasz végre kiessen belôle;
- Igen. ...Na! - ragadta meg a rossz indulatú csuklókat, mire YuKwon inkább elengedte. - Szeretem MinHyukot! - lélegzet fel hátrébb csúszva az ablaktól. - Ezen nem szeretnék változtatni...
- Akkor vidd magaddal, hogy jobban érezze magát.
- Azt mondod? - pislogott JaeHyo kíváncsian, mire lassan apró mosoly sántikált az arcára. - MinHyuk nem csak undort és mérget érez mellettem?... Boldog is tudna lenni?...
YuKwon bólintott.
- Jó, hogy így látod - nézett szembe bizalmasan társával, majd őszintén sóhajtott; - De nem vihetem magammal. Elvonná a figyelmemet, holott a tôzsdepiacon az a legfôbb, ami egy brókernek lehet.

Oneshot: 16 m^3-û segítség {YoonMin}

Tizenhat m³-û segítség

NOW, yepp ^^

63 BTS Lázas lázadás

JungKook megfeszült combokkal térdelt a padon, kis terpesze alatt Suga lazán kinyújtott lábai, vele ellenben a maknae görcsösen s izgatottan lélegzett a kabin légkörében. Tenyerei a rapper mögötti falnak nyomultak, majd még jobban, ahogy a karjai behajlottak, és határozott eszmével simította ajkait az elôtte fehérlô homlokra, miket hosszasan ott is tartott. Puhán érződött a felületen.
- Most mit csinálsz?... - kérdezte Suga a frufruját igazgatva, amint JungKook eltávolodott tôle. - Mi akart ez lenni?
- A-Az ajkaidnál akarom, de félek... Ne érts félre, n-nem a csókolózástól... Attól egyáltalán nem. Inkább tôled. A véleményedtôl... Mit csináljak?... Távol állok a tapasztalatokban gazdag szeretôktôl! Elnézed-e ezt, vagy sem, nem tudom... Közben olyan kibírhatatlannak érzem magam. Ég a testem, hogy hozzám érj és kényeztess, ahogy én akarom. Kérlek... Ne mondd, hogy nem akarsz! Ne mondd, hogy állj! Ne szólj rám! Ha bármi fájdalmasat mondasz, itt pusztulok. 
- Csak úgy mondom... Megijesztesz, mikor ilyen beszédes vagy. Drámázol?
- Suga hyung... - bújt s ölelt összébb kuporodva a magával szemben tehetetlen fiatalabb, mire társának kezei is felemelkedtek és meglepô módon a hátán találta érezni ôket, gyengéden, alig érezhetően, mégis felforrósította ôt a két tenyér felülete. Viszont összeférhetetlenséget érzett a pólójával szemben, így se szó, se beszéd megvált tôle. Villámlásként dobta le magáról a felsôt, mi a földre, JungKook pedig Suga ölébe huppant. A tenyerek most már a meztelen testet érinthették, mi oly forró volt, hogy akár fûtôtesnek is be lehetne fogni egy nagy térségben. Ugyanakkor a test puhasága és simasága furcsa kéjt csalogatott elô.
"Merem én magamévá tenni őt?" - gondolta Suga, miközben végig húzta kezét az értékes váznak bôrén.
- Csináld... - sóhajtott gyöngéden a Maknae, ahogy csapattársa vállára támasztotta állát és súlyát pedig még lejjebb engedte. Szinte az ölében ült.
"Lehet olyan kemény az, amit a terpeszében érzek? JungKook..." - szólalt meg a csendesebb félben az érdekeltség.
- Suga - ejtetődött ki a nagybetűs becenév, mire a Maknae lejjebb hajolva, alatvalóként nézett fel az általa szeretett személyre.
A rapper szíve erre hatalmasat dobbant. Látta, miként csapódott fel JungKook szemeiben a hullám. Valahogy... Csak most vette észre a már el nem rejtett szándékok komolyságát.

Egy pillantás után a fiatalabb hirtelenjében húzta ki magát, és Suga egyik kezét némaságban ragadta meg, csak hogy meztelen mellkasára tegye, rányomja.
- Most komolyan a szívedet mutogatod?... A nadrágodban is érzem, hogy mi zajlik benned; ne röhögtess! - jegyezte meg enyhén ráförmedt hangon, holott esze ágában sem volt  elvenni kezét, mitöbb engedte, hogy a Maknae mind a tíz ujjacskája ráfeküdjön. JungKook... szédülve kapaszkodott rajta. - Miért dobog ez így?... - kérdezte halkan Suga, majd viccelődve, mégis komolyan gondolva

tette hozzá; - Nem áll készen az análra. Fél esetletleg tőle? - JungKook azonnyomban megrázta a fejét. - Hallod... Alkudjunk meg legalább egy valamiben! Ha fáj, szólni fogsz, és akkor leállok.
- Akkor direkt nem fogok szólni! - jelentette ki hirtelen, Sugaval és önmagával is szemben.
- JungKook, ne légy ilyen szófogadatlan... A hyungod vagyok... Mi van vel--
- Én most nagyon akarlak! - szólt hangosan és két marokkal kapott bele Suga pólójába, ezzel okosan elérve, hogy ügyesen saját maga fölé húzza őt. Csak hát nem feküdtek rá úgy, mint ahogy várta. Csalódást okozott neki, hogy az általa cselgáncsolt fiú a térdeire érkezett. Ez harciasságra késztette a Maknaet; hisztisen próbálkozott átkarolni Suga nyakát, de elmaradt az akarat mellett az erő. Végtagjai remegtek s arca vöröslött, szavak helyet egy párás lélegzetet hagyott el ajkain keresztül, fáradtan lehunyva szemeit.
- JungKook, ne mond, hogy... - bámult rá fentről Suga, mire finoman megérintette a pirosan fénylő orcát ujjbegyeivel, majd meglepő hirtelenséggel simította rá kezét. - Te belázasodtál!- emelte fel tenyerét JungKook homlokára. - Ahhh Pont mint a dormban. Ugyanolyan a tested s a viselkedésed is... Mindig belázasodsz, ha velem vagy!? - poénként vitte fel a kérdőhangsúlyt, de JungKook komolyan véve bólogatott félig lehunyt szemekkel.  - Az eszemet eldobom... De... Ami teszi ezt, az a tested, és nem én, igaz? Nem én okozom. Egyszerűen ha fel áll a farkad, a lázad is felmegy, jól mondom?
- A-Aha...
- Szóval ha bármilyen nemi kontaktusba is kerülsz, neked K.O. Eszed a farkad helyén - foglalta össze, mire JungKook húzott szájjal bólintott; nem kedvezett neki a megfogalmazás. -  Mi a fasz!? Ez cáfol mindent! Még hogy a dugáshoz nem kell más, legfeljebb óvszer, dehogy! Neked lázcsillapítóval kéne kezdened az előjátékot!
Suga feltekert hangjára, JungKook csak élesen felnyüszített. Kínlódott, hisz érezni akarta végre a fölötte támaszkodó fiú mindenét.
- Szemem fényére mondom, én nem fogom a veszteted okozni!
- Nem! Én... - vágott közbe nagy levegővel. - Suga hyung, én... - szólította lágy hangon, s bizsergő két keze lenyomta az idősebb fejét. Gyöngéden összeérintette homlokukat. Suga hallgatott; Látta, milyen közelségben vannak a másiknak ajkai, amik beszédre is szánták magukat; - Én örülök... Kérlek, adj okot, hogy a testem lázban égjen!
Hajszálnyi választotta el őket a csóktól, az idősebbik mégis eltávolodott, s helyette hátrébb nyúlt, szándékosan a neki behodólt fiú merevségéhez érve.
- Pszichés beteg vagy, JungKookkie, az az ok... De... Kezelésbe veszlek.
A következő pillanatban a már félmeztelen testet az alsóruháktól kezdték megszabadítani. Méghozzá Suga kezeskedett a slicc s annak környékén. Alsót se hagyott a Maknaen.

Az épületben emberek jöttek-mentek, jártak-keltek, szomszédos kabinokat használtak, öltöztek s pakoltak, mindezt a tudat nélkül, hogy egy páros jóvoltából orális kielégítés zajlik egy-azon helyen.
JungKook szégyent érzett, de egyáltalán nem a környezet miatt; Ámult tapasztaltabb hyungján, ahogy mindkettőjük érzékenységét egymáshoz dörzsöli, s fokozza azok méretét, míg keményedik a kéjvágy.
- El akarsz élvezni most? Be vegyem számba?
- Nem! Nem kell - ült fel hirtelen és társát átkarolva mély s hangos lélegzeteket vett.
- Feküdj vissza, így--
- N-Nem! Én is... szeretnélek valahogy - "kényeztetni" egészítette ki mondatát gondolatban, miközben forgott a világ körülötte, számára kedves hyungjával együtt.
Magához nyomta társának merevségét, s míg két keze az öleléssel volt elfoglalva, szabad ajkai aktivitást tanúsítottak. Suga nyakától édesen mentek felfele, puhán leragadva az állon feszülő sima bőrön, majd onnan hátrébb, a fülhöz kószáltak. Hozzájuk bátran társult a Maknae nyelve, mi ösztönből lépett játékba, nem a birtokosa akaratából.
Hirtelen mindketten ugrándozós, és egyben haragos léptekre figyeltek fel;
- Te megetted a nagyi sütiét!??
- A-A.
- Ülj le a padra! Mondom, ülj a padra, nagyon dühös vagyok rád! Ott maradsz!
- Anyu!!!
Két kisgyerek hadakozása szűlt hangzavart az épületben.
- Ülj le! Oda! - ordított.
- Fiúk, elfelejtettétek, hogy szátokon lakat!
- Igen! Fogadj szót anyunak! A padon ülés majd helyretesz!
JungKookból visszafogott kuncogás, míg Sugából jóízű röhögés tört fel. Az értelmetlen gyerek civakodás tisztán felidézte az otthont, a csapattársaik óvodásként lerendezett dormbeli balhéikat. A Rapper, mint második legidősebbként a többiek közt, remekül átérezte ezt a számára röhejes helyzetet. Tüdőből érzéssel nevetett, míg nem ajkain fogták őt. JungKook megcsókolta.
A gyöngéd ajkak figyelmesen súrolták a kívánatos útjukat, majd másodszor is, ugyan olyan érzékien. Viszont a csóksorozat küszöbéről hátraesve, a harmadik startnál nem mert magának zöld lámpát kapcsolni. Visszarántotta fejét;
- Bocsánat! Bocsánat, én csak... Bocsánat...
- Pszt! - hajolt vissza Suga az izgató ajkakra és átölelte a fiút, akinek a lázas szerelmét közvetlenül sikerült átéreznie. Szíve megolvadt. Kedvesen és halkan suttogott; - Mostantól mi is legyünk halkan. Amennyire csak lehet mélyedjünk a csendbe.
JungKook összeszorította csókok zamatával ízesített ajkait, s szemei egyszeriben kerekedtek ki, ahogy az előtte térdelő fiú levette magáról a pólót.
- Színtiszta fehér... - állt el a lélegzete.
- Oda állnál a falhoz? - hangzott hirtelen a kérés, mire JungKook látványosan meghökkent, erre pedig Suga pirult; most neki kéne elárulnia szavakkal az okot, hogy miért is?...
- Amm... Naa... - nézett a plafonra kipirosodva, mire JungKook kikerült alóla és kérdések nélkül szembe állt a fallal, tenyereit rányomva. "Ilyenről mintha már álmodtam volna."
Suga már ott tartott, hogy megköszönni, amiért nem kellett elmagyaráznia a következő  lépéseit, de

hanyagolta. Hogy nézne ki az, ha hálálkodva hálás a hálás előtt?
Szavak helyett ő is felállt. JungKooknak dőlt, mire megkeményedett szerve a fiú hátsójához simult, és csak mégjobban, ahogy egyik karjával magához ölelte az egész testet.
- Ne ijedj meg! - pusmogta figyelem felhívóan a Maknae fülébe, majd szabad keze ujjaival tágításhoz folyamodott.

JungKook sem a be-, sem a kicsúsztatást nem fogadta hangosan. Egy szóval sem jelezte, amit érez. Halkan s visszafogottan szűrődött ki magashangja összezárt ajkai résein.
"A teste csak ég, s őmaga nincs az az Isten, hogy megszólaljon... Hogyan érezzem, ha fáj neki!?... Féltem őt. Nagyon." Suga aggodalommal sóhajtott, de ez nem volt ok arra, hogy félbehagyja, amit elkezdett. Semmi sem vehette rá, hogy ne sodródjon tovább. A nemi vágyai határán volt.
Ezzel a hozzáállással vezette be mereven felálló középszervét, majd térdein váratlanul lesüllyedt; döntő pillanatként érezve magát JungKook kellemes melegségében.
Erőteljesen lökte magát, egyre gyorsabban vágtatva a beljebb s beljebb vezető úton. Az önkiszolgáláshoz remekül értett. Nem szünetelt. A kiengedett s lógó övének hangos csattogása jelezte a tempót, miközben a Maknae megmozdíthatatlanul tovább tenyerelt a falnál.
JungKookból lassan gyermeteg s jókedvű hang szökdécselt ki; Nyöszörgésbe kezdett.
"Olyan aranyos..." gondolta magában Suga, míg kéjből feltört lihegések sokaságát hangoztatta. "Ilyen aranyosnak akarom látni!..." lépett csoszogva előrébb, vágyódóan kilóstúl nehezülve s nyomódva be a lázas testbe. Apránként előre hajolt, csípője ringatása közben, és JungKook arcára lehelt egy szende puszit, majd ajkaival rendesen meg is érintette azt. Érezte, hogy felperzselődtek az orcák, mik a következő pillanatban feléje tekintettek;
- Suga...
A szólított személy állánál fogta a lázas fiút, ezzel segítve, hogy csókot válthassanak, s megannyi forró lehelettel körül ölelve a nyelvük valahára kiélvezze az adott esélyt.
- Suga... - hangzott el a név ismét, s a fiatalabb mégjobban hátra fordult, csókjait kiérdemelten megkapni. Ezzel egy időben a Rapper is csak előrébb és előrébb tolta magát. Egyszerre forrt össze a testek domináns érzékenységei, mit JungKook hevesen élvezett is, mennynek érezte, s már ki is szállt a lélek lázas testéből, mire egy szerény nyögés következtében akaratlanul Suga karjaiba ájult.

62 BTS Nem megengedett a rohanás

JungKook POV

Tehát... H-Hogy mondhatnám el neki?... "Tudom, mit érzel, hyung... Szerintem legyünk egymásé." A-az ilyen szöveg miatt vajon milyen messze kerülne el?... Hatvankét kilométeres sugarú körnek a középire helyezne, és be nem tenné a lábát a kerületébe, ha így vallanék szerelmet, vagy valami ahhoz félét. Ahhh Az élet nehéz.
- JungKook, mi elmegyünk vásárolni, hogy legyen valami otthon, de te maradj ameddig csak akarsz, oké?
- Gyere haza majd a kishúgékkal.
Hazudtak a szemembe a "jó Hyungok", hogy elmennek vásárolni, de könyörgöm... Jin hyung nélkül nem főzünk! Ezek csak kettesben akarnak lenni...
- Várjál, bátyó, mert vannak kuponjaim! Használjátok ôket! - a kishúg bevette... Már kereste is a zsebében az említett papír fecniket, azaz ezt gondoltam, de helyettük egy kis kulcsot vett elô; - A kuponok a táskámban vannak, az pedig ott kint, az öltözőben - mutatott ki az ablakon egy igen széles, de alacsony épületre.
Természetesen a végeredmény nem a kishúg kiküldése volt, se nem a kisbarátnôjé, hanem engem tessékeltek ki. A hyungok parancsaira engedékeny énem miatt már szótlanul eredtem is. A csend uralta megôrzô intézményben sok-sok nagy kabin közül hamar megtaláltam a kishúgiét. A páncél ajtón belépve a rettenetesen tágasnak tûnô helyiség padján csak is egy, azaz a kishúg táskája volt. Fel is kaptam, s üresen zártam vissza a kabint. Visszafele a kulccsal a zsebemben, a kért cuccal pedig a kezemben észre vettem, hogy a cipzár nyitva és egy igazán aranyos masni ékeskedik a szemem elôtt. Szabad kezembe vettem azt s elgondolkodtam, hogy ha lány azaz esetleg lányosabb fiú lennék, S-Suga hyungnak jobban tetszenénk?... Ahhh minek az erôfeszítés? Nekem még a Hercegnô becenév beszerzése is egy lehetetlen kihívás lenne. Nem menne...
Azzal vissza is dobtam a masnit a táskába, csak hogy ott volt egy fésû is.
- Aigo! Beleakadt! - vettem gyorsan ki mind kettôt, s az ügyességem legfelsôbb határát előidézve szedtem ki a fésû fogai közül a hajba való díszt. - Kárt okozok... Remek! - sóhajtottam, végül egymástól távol helyeztem el ôket, mire a táska mélyén egy olyan dolgot tapintottam meg, amit bármikor felismernék. Kemény, törékeny, sûrû, érezni az auráját, elmondhatatlanul imádni való dolog!
- Manga! Jaj de régen olvastam már - halásztam ki a táskából csillogó szemekkel. - De jó!... De miért van rajta fekete borító? - pislogtam a csomagolóval betakart mangára, majd kinyitottam a közepénél, hogy belelessek. Hiszen manga az manga.
A száz hatvankettedik oldalon egy jó grafikus keze alatt született két fiú karakternek az arcával találkoztam, majd az alatta lévô panelban egy szövegbuborék ijesztôen reprezentálta a történéseket. "Ha fáj, ahogy benned mozgok, nyugodtan mélyeszd belém a karmaid."
- Ez... Az, ami tiltott dolog!... - csuktam gyorsan össze az egymáson élvezkedô fiúk képét zavaromban. - Így már érthetô, miért van borítóval elrejtve - nyeltem, s gondosan visszadugtam a táska mélyére, mintha nem is láttam volna. - Ahhh! Inkább nyitnék rá ezerszer J-Hope és V hancurjára, mint hogy egy ilyet a kezembe vegyek! Minek születnek ezek!?... Egy tehetséges mangaka ilyennel tölti az idejét, ahelyett hogy szülne egy abszolút tökéletes, fiúknak való, akció dús sztorit!? Ez a perverzség netovábbja! Ha nem csinálhatja, hát írja. Bár ne láttam volna ezt!

Ahogy visszamentem, leülve feldolgoztam a traumát nem szólva senkihez és nem is adva lehetôséget, hogy bárki hozzám szóljon. TaeHyungék pedig a kuponokat megkapva azonnal elmentek, így a két lánnyal maradtam. Már a táskájuk tartalmáról is megállapítottam, hogy mennyire más kettőnk világuk, de mostan még-inkább fel tudtam mérni. Minden félérôl beszélgetve, egymást túl sikítva ugráltak a folyóson, néha betévedtek a "nagyi"hoz, de inkább itt, a szemem elôtt mulattak. Engemet, aki a traumájával együtt ült a padon, engemet is a beszélgetésükbe vontak, de a shounen animés témákon kívül nem reagáltam. Hangosak voltak, de így is meghallottam magam mellett a telefonom csengôhangját.
Nem vagyok beszélgetôs kedvemben... Épp egy trauma kiheverésének a közepén vagyok két lánnyal itt hagyva, egymagam, és még szerelmi bajjal is bajlódok, hisz ki kell agyalnom, mihez fogok kezdeni Suga hyu--
Ô hív...
Ahogy elôvettem a telefont még a kinti fûben tûnôdô legkisebb tücsök ciripelése is elhalt. Csak a szívem visszhangzani kezdő dobbanásait hallottam. Totojáztam a hívás felvételével. Egyszerûen nehéz hozzáérnem a zöld gombhoz, ha afelett Suga hyung neve ugrik fel és virít a kijelzőmön. Nem zavar, egyáltalán nem zavar, sôt temérdek kis kavics gyűlik a gyomromban, csak mert kíváncsiak, pont mint én, hogy miért hív Suga hyungom, akit nem ér utól a vágyakozásom.
Ennek fényében felvettem:
- JungKook! Most hol vagy? Ebben a pillanatban.
- Sz-szia... - köszöntem, miközben a vonal másik végén érdekes volt valami futáshoz féle dübörgést hallani. - TaeHyunggal és Hoseokkal eljöttem otthonról.
- De hol vagy? Egyedül vagy?
- Nem vagyok egyedül, mert TaeHyung huga-- - ez fura... Eltűntek. Itt hagytak. - Bocsi, most jelen pillanatban úgy látszik, hogy igen, egyedül vagyok...
- JungKook, komolyan! Hol vagy helyszínileg?
- Dél-Koreában. Miért, te nem?
- Mond, hogy nem vagy ugyan ott, mint én!
- Már az is baj, hogy egy országban vagyunk!?
- Ne érts félre! Az öregek otthonában ülsz egy rühes padon, vagy sem!?
- Huh!?... Ez videó hívás? Be van kapcsolva a kamera? - vettem szem ügyre a telefonomat, mire a két eltűnt lány felém rohant. Csak pislogtam rájuk, ahogy jöttek, két oldalamon karöltve felemeltek és azonnal, minden további nélkül velem együtt futottak vissza amerrôl érkeztek. Nem tanusítottam ellenállást. Megijedtem. Közben a mobilom még mindig tartotta a hívást. Legalább élôközvetítést kap Suga hyung, hogy mikrôl beszélnek az öregek a folyóson.
Szedtem a lábam, a két kisebb lány között, pedig nem hinném, hogy itt megengedett a rohangálás, de mire ezen elgondolkodtam, lelassítottunk. Egy éles kanyarban, a saroknál megálltunk, s mielôtt megkérdeztem volna bármit is a kisbarátnô befogta a számat. Termetéhez képest lapát tenyere volt... Erre figyeltem fel, majd a kishúgra, aki arra utasított némán, mutogatással, hogy guggoljak le és lessem meg a mellettünk lévô folyosót a kanyar sarkában maradva.
Elôször azt gondoltam, TaeHyungot és Hoseokot fogom látni, ahogy épp lebuknak közterületen valami enyhe cselekedettel, de egy ételes kocsit toló kék köpenyes alak hátát láttam, méghozzá karcsú lábakkal, amikkel elment Suga hyung mellett.
- Mh vah? - lepôdtem meg, miközben a kisbarátnô tenyere még mindig a számra volt szorítva.
Megdörzsöltem a szememet, de a falnak dôlt Suga hyung képe nem tűnt el elôlem. Fehér színű, fekete feliratokkal tele irkált sapkában, és cipzáros, sötét mintás felsôjében tagadni sem lehetett, hogy ô ácsorog ott mobillal a kezében.
- JungKook, válaszolj már a nyamvadt telefonba!
- Shggah hyahg! - intettem, mire egybôl landoltam is a padlón. A lányok löktek ki, vagy a lendületem a hibás, nem tudom... Csak azt láttam, hogy Suga hyung majdnem elejtette a mobilját.
- M-Mit csinálsz a földön!? - bámult rám, és hátrált.
- Szia, Suga hyung! - köszöntem még mindig hason feküdve.
- Mégis h-hogy találtál meg? - jött felém, zsebre téve a készüléket, amin az elôbb hívott. - Láttad, ahogy elfutottam?... - kérdezte zavartan.
- N-Nem. Én nem. V kishúga ráng-- - néztem ismét magam mögé, de egy lélek sem volt már ott. Kezdek félni ettôl a két teremtménytôl...
- Á-Állj fel, te féleszû! - nyújtotta le a kezét, mire volt bátorságom tenyeremet tenyeréhez érinteni.
Szembe felálltam vele, majd egyszerre fordítottuk fejünket más irányba.
Kínos, mégis... Szűkszavúan beszélgetésbe kezdett. Említette, hogy várakozik épp, én pedig mondtam, ráérek, erre mellém lépett, és a kijárat felé sétáltunk... Együtt, ketten...

Nem kis meglepetés ez nekem. Ilyen közel volt hozzám.... Köszönetem a nagyszülők idejövetelének! Unokájukkal lehetek!
Ahogy az emberektől mentes kerti sétányok sokaságát fedeztük fel, halk és jelentéktelen szavak hagyták el a szánkat; "jó", "idő", "van". De az érzés, amit a szívemben érzek a lombos fáknak árnyékai alatt arra akar kényszeríteni, hogy más szavakat suttogjak és kéz a kézben sétáljak Sugával... Olyan fura... "Meg akarom fogni a kezét!" - kiáltottam magamban, s szenvedtem, hisz nem tudtam sehova se rejteni piros fejem. Suga hyung oly furcsán nézeget...
- Mond... TaeHyungékat hol hagytad?
- Én aztán sehol! Ők hagytak itt... Kettesben felszívódtak.
- Biztosan kapcsolat építési rituálén vannak.
- Vagyis?
- Mit nem értesz? Hogy mondjam?... Azok ketten is úgy el vannak, mint Jiminék. Nem kell részletesen elregélnem, tudod jól, mit csinálnak...
Hát jól éreztem! Suga hyung féltékeny rájuk! Zavarja ôt, csak úgy mint engem!
- Suga hyung... - pusmogtam felemelve fejem. - Te... Nem próbálnál ki egy kapcsolatot? V-Valakivel. E-Esetleg--
- JungKook... N-Nem vagyok benne biztos, de veled beszéltem tegnap?
A kérdés miatt meglepetten néztem rá.
- Tudod, t-telefonon. O-Olyan este felé.
- Velem beszéltél, igen...
- Akkor oke, már azt hittem mással...
- Miért?...
- Csak biztosra akartam menni, hogy ki a hülye. Én, hogy más számot hívtam, vagy te, hogy nem fogtad fel, amit megosztottam veled. Pedig szó szerint azt mondtam amit! Nem akarok semmit, "nagy a felelősség egy kapcsolatban."
- M-Miért kéne felelősséged vállalnod!? Szerinted olyan nagy gond lennék!? Biztosítás kéne kötnöd rám!? Ne röhögtess!
- Attól még, hogy lehülyéztelek nem kell így visszabeszélned!
- Nem is az zavar! Hanem, hogy nem bírok rájönni, mi a bajod velem! Már nem vagyok egy tudatlan pisis. Soha nem is voltam! Hát miért nem vagyok jó neked!?
- Képes vagy ilyen hangnemben beszélni velem!?
Elakadt a lélegzetem. Nem szabadott volna így kitörnöm magamból. Szégyen! Elszúrtam!
- J-JungKook! - kiáltott utánam, ahogy előre futottam az ösvényünkön.
Sietve trappoltam s tekintetemet a földre szegeztem, mire valami megragadta a pólóm, azaz beleakadt egy ágba. Frusztrált kapkodással igyekeztem megfordulni, kiszedni, de ahogy visszafordultam egy sűrűn lehajló bokor tövises vesszejeibe rohantam bele. Ahelyett, hogy összekarcoltattam volna magam, inkább az ágas-bogasban maradtam. Oda gyökereztem. Nincs tovább.
- Átkozott egy szabadidő! - használtam enyhe jelzőt indulatosan, majd észre vettem, hogy utol ért az, akiről nem is gondoltam volna, hogy szaladni fog utánam. - Suga hyung...
- Hjaj, te féleszű!... Másodszor futtatsz ma meg - jött oda hozzám fáradt lélegzetekkel. - Hova rohansz?... Maradj nyugton - állt elém és elkezdte a bokor leveleit kibogarászni hajamból.
Elpirultam. Kikerekedett szemmel néztem rá, ahogy segít. Két keze készségesen nyújtózkodik, finoman érint, és az általa megremegett tincseimről a zöld már hullik is a földre. Álomszerű. Nem tudtam elhinni. Olyan gyengédséget éreztem tőle, mint még soha. Felszabadít, ahogy így kiszabadít a tövises csapdából.
- JungKook, nem azért szóltam rád úgy, hogy aztán elrohanj. Meg akarom beszélni veled ezt, csak rendes hangnemben és nyugodtan, jó' van, te Golden Maknae? Ne viselkedj így!
- Bocsánat. Szeretlek.
- Szer-- Mi? - lépett el tőlem, de nem jutott el a tudatomig az oka, mint az sem, hogy mit is mondtam az elôbb. Nem vettem észre, hogy megijesztettem, hiszen csak egyet akartam most; a lehelletének az érzetét... az egész énjét.
- Suga... - hunytam le szemem, ahogy átkaroltam nyakát, ezzel közelebb vonva testét. - Bocsásd meg a viselkedésem! - kértem, miközben arcom arcához simult, és ujjaim a hajába túrtak, sapkáját feltolva, eltolva az útból. A melegség, mi vulkánként tört fel bennem végig csorog a testem minden egyes porcikájában. Rosszul leszek... Le kell hűtenem magam! - Suga hyung... Suga hyung... - zihálni kezdtem el nem engedve az általam kívánt testet, majd annak patyolat fehér nyakára csókoltam.
Átlépve a határ... Az ajkaim éhínsége előmászott rejtekhelyéről. Az ép eszem kezd elmosódni.
- JungKook, nem bírlak el! Á-Állj már rendesen! J-JungKook!
Térdeim berogytak és míg az egyik kezem Suga vállán, a másik a csuklóján talált helyet.
Segítségért csuklott a hangom, majd bizsergő ajkam Suga hyung érintetlen állához ért, amit utána el is rántott előlem.
- M-Mit csinálsz!?... Mit akarsz?
- Valami olyat kapni, ami... kielégít.
- Ohh szexen jár az esze a mi kis maknaeknak? Még mit nem!!! Hagyd abba ezt a játszadozást! Már az is elég ellen ok, hogy nem vagyunk ideális helyen.
- Ez esetben - engedtem el a csuklóját, és szédülésemnek ellent állva talpon maradtam. -, menjünk oda, ahova ez a kulcs vezet - vettem ki az említett tárgyat a zsebembôl, ami mintha pont ezért felejtődött volna nálam.
Valami csoda folytán kérlelés nélkül rábírtam Sugat a követésemre a kabinok épületéhez. Nem törődött az ellenkezéssel, helyette sapkáját levéve az övéhez csatolta azt és hallgatott. Csak akkor szólalt meg, mikor beléptünk a kabinba.
- Leleményes vagy, mondhatom, de... Nem hinném, hogy...
- Hogy?
- Megfogod kapni azt, amit akarsz - nézett rám a szeme sarkából és ezzel a tekintettel le is ült a padra, mire a szívem ijedten kezdett kalapálni. Olyan forró vért pumpál, hogy kezdenek olvadni az idegeim.
- Sajnálom, Suga hyung, de... Engedd, hogy megértselek - mondtam s lomhán térdeltem fel mellé az egyik lábammal. - Megengednéd?... - hajoltam nyakához és bújni akartam hozzá, de annyira megütött a forró légáramlat, hogy nem tudtam megmozdulni. - Vetkôztess le!
- Nem érzed kínosnak, amit csinálsz?
- Most más a kérdés. Mást kell eldönteni, mégpedig azt, hogy hozzám nyúlsz-e vagy sem.
- Nem fog felizgatni, ha csupán meztelenné vetkőztetlek...
"Azt mondod, hogy nem érdeklek?"
- Bezzeg Jin hyung fürdés utáni látványára muszáj a kezedbe venned. Nincs igazam?
- Ne légy szemtelen...
- Ha az is vagyok, érzem, hogy nem fogom megbánni a következményeit.

61 BTS Valaki tudja

JungKook POV

Futottam idegen belvárosi utcákon, aztán elkaptak. A rendőrök. Elhurcoltak, mire meglepetésemre egy jól ismert személy fogadott. Suga hyung elôtt bilincsbe lett verve a kezem, majd az egész testem bizseregni kezdett, miközben a zsibbadó lábujjaimon egyensúlyoztam próbálkozva az állva maradással. Szemeim elôtt csak a meztelenné vált alsótestemet láttam, ami furábbnál furább érzések hatására néha-néha megremegett vagy a felhôk közt érezte magát. Már magam sem tudom, hogy fel akartam-e ébredni, vagy sem...
Dél múlt, mikor fejemet fogva felültem az ágyon. A napfény viszonylag gyengéden áztatta be a szobát, így nem volt kellemetlen az ébredés, csak egy kicsit kényelmetlen, hisz anyuval meg apuval sem aludtam egy ágyban, nemhogy egy másik párral, akik tagadhatatlanul együtt vannak és még mindig mellettem feküdnek; V békésen J-Hopera volt fordulva és karjaival gyöngéden ölelte át hyung nyakát, míg a másik izzadtan volt hátán kiterülve, mégis magához karolta énekes társamat és markában szorította annak pólóját.

Amit érzek az irigység. Szívesen részesednék én is olyan törődésben, mint V hyung vagy akár Jin hyung, aki pont rosszul járt a törpével, de még Suga hyung is ô rá pályázik... Azt kell, hogy mondjam, egyetértek Jiminnel... Suga hyung olyan amilyen, mégha nem is volt olyan amilyen, vagyis más volt, és távol álltak tôle a mostanság tarsolyában rejlô ravasz ötletek. Míg Jimin az ostoba párbajokat, én mást találok nyomasztónak... Eléggé... zavar, hogy nem képes kedvelni engem, holott nekem csak egy támasz kell. Egy támasz, ami segíthet elterelni a figyelmet a többiek párkapcsolatairól. Suga hyung... Ô, mint támasz. Pont ô. Csak ô. Hetünk közül... Környezetem körül... Igaz, nem vagyok környezet barát, azaz nincs sok barátom a környezetemben, de van elég ismeretségem, hogy kimondhassam, Min Yoongi kell. Legalább adjon esélyt! Vegyen észre! Ne foglalkozzon olyan hússal, ami már másnak a karmai közt megközelíthetetlen. Miben nem helyettesíthetem Jin hyungot? Nekem is van testem, ami olyan érintésekre vágyik... é-és én is tehetek az ô érdekeiben... Még fogalmam sincs hogyan, de... Csak nem leszek ügyetlen. Próbáljuk cs-csinálni, Suga hyung!
- Cs-csináld! - nyögtem lehajtva fejem, miközben kezem már egy jó ideje a nadrágomban végezte a dolgát, amit egy nemi kapcsolatról álmodozó agy miatt kellet tennie. Viszont hiába az idôzés, nem tudtam kielégülni. - A tied lehetek, csak csin... csináld - lihegtem az ágy támlának neki dőlve. El akartam már élvezni, miközben Suga hyungra, az ujjaira, a nyelvére gondolok. - É-Érj hozzám! - adtam ki ismét magas hangot, mire J-Hope hyung ébredezô tekintete felém fordult:
- Mit munkálkodsz? - ásított.
- A sliccem levált a nadrágomról... Épp visszavarrom - hazudtam, és igyekeztem takargatni azt a részem, nehogy észre vegye, ahogy végig néz rajtam.
- Aztaaa. Egy kézzel varrsz? - ámult, s tisztán látszott, hogy bevette a hülye kifogásomat. - Ügyes vagy!...
Ez után észrevétlenül kisurrantam a szobából szerezni egy új cérna zsineget, avagy inkább bezárkóztam a fürdôbe. Majd... A már fellépett probléma mellett egy újabb bökkenővel szembesültem; Hiába voltam egy óra hosszat elbújva, senki nem keresett! Igaz, az lett volna a szívás, ha lebukok, de... Azért rosszul esett, hogy nem hiányoztam senkinek sem. Az a két jómadár hyung is biztosan szabadságot élvezô gerlicét játszottak egész ideig. Nem csodálkoznék, ha ruháktól megszabadulva egymáson találnám ôket, de inkább tartózkodom a további direkt és egyben véletlen "most rátok nyítok" jelenetektől.
Fárasztó. Pont, mint ahogy a késôdélutáni, azaz egésznapi semmittevésünk alatt a kishúg és az ismeretlen kisbarátnô kitalálta, hogy mind látogassunk el zz öregek otthonába, a "nagyi"hoz. Több órás volt az út! De a mama-papaszállóban tett unatkozás sokkaltabb fárasztóbbnak hatott, mint a taxizás. Feladom!... Mindjárt elmegyek síkosítót gyártani, vagy gumióvszer alapanyagot bányászni... Inkább, mint hogy a folyosó erkély ajtaja előtt üljek és nézegessem, miképp támaszkodnak egymásra a szerelmes csapattársaim, miközben a csillagos égen keresik V hyung szülôbolygóját.
A pedig tôlem pár évvel fiatalabb két lány a légbôl kapott ötletük megvalósításával törődött. Nagy sajnálatomra én is szerepet kaptam ebben a bizonyos tervben... Félrehívtak és egy nagyértékû komplett fényképezôgépet akartak a kezembe nyomni, hogy legyek ügyes kém... A vállamat veregették, dicsérgettek, becézgettek, de én akkor sem voltam hajlandó lesifótókat készíteni Vrôl és J-Hoperól. De mit tehet itt egy magányos szingli?... Tovább zaklattak. Ezeket a hajthatatlan pillanatokat egyszer biztosan feljegyzem életem legkellemetlenebb helyzetei közé, de hála, a két hyungom vette a fáradtságot befáradni a társaságunkba, így nem kellett itt helyben nyitnom egy "Életem fájdalmai" címû naplót.
A két gerle csatlakozása után gondoltam, hogy jobb, ha magamhoz veszem a padon hagyott cuccaim. Egy nagy sóhajjal ballagtam is vissza, és akkor vettem észre, hogy egy nem fogadott hívást jelez a telefonom.

Valahogy jó érzés fogott el, hogy valaki keresett engem. Elmosolyodtam. Majd a teljes meglepetséget vették fel az arcizmaim, ahogy a mobilomat alaposabban szemûgyre vettem; azt a telefonszámot írta ki, amit Suga hyung neve takart... Ott töltötte be a képernyő nagyrészét az általam nem fogadott hívása.
Mi tagadás, megijedtem. Pont ô hív... Suga hív... Suga akar beszélni velem... Kegyelem teremtôm! Nincs bátorságom visszahívni! M-Mit akarhat?... Aigo! Nem tudok gondolkodni. A lesokkolt elmém és a kíváncsiságom mellett a merészség nem kapott helyet, hogy Suga hyung számát megcsörgessem, de... Ha például J-Hope hyunggal hívatom fel... Végül is teljesen hihető, ha azt mondom, nincs a mobilkártyámon elég pénz, erre ô felhívná, meg beszélne is helyettem...
Nagyot nyeltem a rafinált elképzelésemre, s már kezdtem is úgy tenni a legjobb színészi alakításommal, mintha csak most venném észre a mobil kijelzôjét;
- Ohhh! Mi ez? Egy nem fogadott hívás?...
- Mi az, Kookie?
V hyung hangjára csörögni kezdett a telefonom, pedig már fél úton voltam, hogy a kezükbe nyújtsam... Aigo! Ha... a most tenyeremben tartott telefont nem fogom felvenni gyávaságból, akkor a szemtanuk nem csak kinevetnek, hanem el is intézik, hogy itt tartsanak az öregekotthonában gyorsan megvénült és lelassult felfogási képességeim miatt... A BTS maknaeja, aki nem tudja fogadni a hívásokat...
Fogaimat már ajkamnál éleztem, és dölöngéltem a pánik szoba küszöbén, mégis valahol sikerült megtámaszkodnom, valahol a "Nem leszek hülye!" feliratnál, és fülemhez emeltem a fogadott hívást:
- H-Haló!
- 'Estét, JungKook...
Ahogy meghallottam mélyített hangját összerezzent valami a hasamban. Egyszerre volt kellemes és rémísztô... Én is vissza szerettem volna köszönni valamiféle módon, de a nyelvemrôl a leglényegretöröbb kérdés pattant le;
- M-Még is mi jót szeretnél, hyung?
- Csak bocsánatot kérni.
- Huh? Miért? - kérdeztem tudatlanul, de ahelyett, hogy megemlítsen bármi ok-okozati összefüggést, csak hosszasan hallgatott. Én sem tettem mást. Láttam magam elôtt az eltûnôdôtt tekintetét, ahogy a szemei is koncentrálva figyelnek elôre, a mozdulatlan semmibe.
- Hát... Úgy mindenért.
Fogalmam sincs, milyen képet vághattam erre a "válaszra", de biztosan feltûnôen érdekeset, hogy ha így egycsapásra mind a négy hozzámtartozó személy körémgyûlt.
- Yoongi hyung az? - pislogott rám V, mire bolintottam, és J-Hope hyung kezdett kíváncsiskodni:
- Miért hívott? Mit mondott?
- Bocsánatot-- Bocsánatokat kér, de... Nem értem, miért.
- Kérdezd meg, hogy azért mondja ezt telefonon keresztül, mert nem meri szembôl szembe? - tanácsolta, és látszott rajta, hogy ô sem tudja így hirtelen hova tenni Suga hyung bocsánat kérését. Lehet, ha ezt a kérdést megválaszolja, rendes fény vetül a tényre, ami minekünk még sötét.
Már érdeklôdtem is volna, csak a vonal másik fele hamarabb szólalt meg:
- Ammmm Mond J-Hopenak, hogy eljutott a fülemig a hülyesége és le is csapom ezért. De nagyon!
- De miért?
- Aish... Mert ez a kettônk ügye, JungKook... Csak a kettônké... S most felvállalom-- Vállalom a felelôséget és bocsánatot kérek, amiért úgy mond... hol játszottam, hol pedig nem játszottam veled... - elhalkult. Egyre halkabban beszél, s mintha zavaros lenne. - Hidd el, nem akartam semmit, csak talán egy támaszt, de nagy a felelôség egy kapcsolatban, ezért... aggódnék, ha lenne valami k-köztünk... Szóval, JungKook, ne akarj lefeküdni velem. F-Felejtsd el, és bocsi, hogy ezt mondom. Nem vagyok a felettesed, sem a rokonod, hogy megmondjam, mit tegyél, de... - szavakat és mondatokat keresett. Éreztem, ahogy kotorászik és találni próbál minnél több és hatásosabb indokokat, hogy miért is felejtsem el az "ô meg én"-t. Mindazokálltal... Hallottam hangján, mennyire szétszórt. - A-A te érdekedben, JungKook... Felejtsd el, hogy valaha valamit is tettem vagy akartam tenni veled.
- De hé!
- Ne légy szófogadatlan.
S ezzel le is tette.
Mintha szakított volna velem, holott...
- M-Mi a baja ennek a srácnak? - kérdezte J-Hope hyung zavarodottan, majd megugrott, ahogy hirtelen leengedtem a karom és a lelógatott, erőtlen markomból majdnem kiesett a mobilom.
- Azt mondta, hogy felejtsem el, hogy valaha is törődtünk egymással... Mégha csak egy kicsit is... - pusmogtam magamban, a többiek pedig csak néztek, ahogy azonosulok egy talpra állított rongy bábúval, ami bármelyik pillanatban eldőlhet. - Mégha... Mégha legelôször meg is rémisztett a gondolat... Örültem a közeledésnek. Törődött velem.
- JungKook... - jöttek oda hozzám.
- Mélyen igaz, hogy csak játszott, de velem játszott, és nem mással.
- JungKook, te?...
Nem vettem figyelembe Hoseokékat, elég volt éreznem, ahogy V hyung magához ölelt, és fejemet a barátokat fogadó vállára nyomja. Maradtam hát a karjaiban, és gondolkodtam Suga hyungon.
- Kookie... Nem tudtam, hogy te szerelmes vagy...
- Nem vagy egyedül, TaeTae... Én sem tudtam róla. Egyáltalán nem mutatta ki.
- Nem látszott rajta...
- Most pedig milyen egyértelmű... Kookie... Ne légy szomorú! A jó Hyungok veled vannak! Itt vagyunk.
Nem kell a vigasz, nem vagyok szomorú... Nem vagyok az, hisz biztos van magyarázat, ami megoldás is arra, hogy visszakapjam az én áhított lehetőségeimet, a szabad utaimat a saját érzelmi kötődésem felé, a szerelmi kapcsolatom felé, mint amilyen a "jó Hyungok"nak is van. Most, hogy átfutott a fejemben Suga hyung eddigi összes érintése a lopott csókkal együtt... Egytôl egyig mind az enyém volt! Én kaptam, és... többet akarok! Nem akarom a végét! Szeretem... Suga hyung nem hagyhatja abba! Hova gondol!?
"... nagy a felelôség egy kapcsolatban, ezért... aggódnék, ha lenne valami k-köztünk..."
Na ne szórakozz! Emiatt fújnál visszavonulót!? Ezt nem engedhetem... Mégha tudatosnak és összeszedettnek is próbáltál lenni, én éreztem, milyen zavart vagy valójában. Válaszolj inkább!...
Suga hyung... Mond, miért kellett neked támasz? Lehetséges lenne, hogy mi ketten ugyanabból a szögbôl nézzük a többieket? Benned sincs más érzelem, csak visszatarthatatlan irigység. Keresztbe teszel a többieknek, Jiminéknek, pusztán csak féltékenységbôl? Közben olyan láng lappang benned, mint amilyen bennem, és vágyakozol. Te is egy támaszra vágysz, ami csak a tied, aki segítene arra az útra téríteni, amire jutni akarsz. Szükséged van valakire, mint ahogy nekem van szükségem rád. Ugye jól tudom, Suga hyung?

60 BTS Virrasztás

Hoseok támogatásával a túlzott gyönyör hajkurászástól megviselt meztelen teste Vnek be lett tekerve egy patyolat tiszta lepedő anyagú paplanba, mire a látvány egy kapucnival ellátott pólyába csomagolt álmos fiúcskát nyújtott. Csupasz talpacskáival totyogott ki telefonjához, és visszahívta a nem fogadott számot.
Pár perc édesanyjával való beszélgetés után, nem számított az óra mutatója az este kilencen; Pakolni kezdtek. Sebtiben indultak, és vonatra szálltak.

Hoseok kimerülten vette a friss levegőt, mi a lehúzott kabin ablakból folyamatosan áradt be mellőle, míg a másik oldalán V szorosan bújt hozzá lehunyt szemekkel, de a szokatlan hallgatása nem csak a fáradtságra utalt. Aggódott, amit Hoseok érzett is, ezért kényelmesen ölelte ôt magához hátulról. Kéz a kézben maradtak, miközben Vnek minden egyes neszzenésére közelebb húzódtak egymáshoz; egy hajszálnyira, egy csóknyira, egészen közel, eltüntetve a köztük lévô tért, de még sem folyamodtak egyéb érintéshez.
- Úgy érzem, zavarok - szólt JungKook, ahogy a kint szaladgáló esti fényekről a vele szembe ülőkre nézett.
- Dehogy! Ne is gondolj ilyenre! Eszünk ágában sem volt téged egyedül a dormban hagyni! - felelt egyszerre V és J-Hope, majd csak az énekes folytatta; - Jó, hogy velem vagytok. Mindketten - suttogta ártatlan őszinteséggel. - Nem tudom, mi van otthon. Kérdezték, hogy nincs-e kedvem haza menni, mert hát jó lenne meg minden... Aztán anya olyan nyugodtan mondta, hogy a húgom kórházban van... Nem értem...
- Nem mondott mást?
- Semmit... Ha meg visszahívom, ki van kapcsolva a telefonja... Csak érjek haza!
- M-Mindjárt odaérünk! Megfogunk tudni mindent - nyugtatta Hoseok nagy odafigyeléssel, miközben lágyan simogatta szerelmének vállát.
- De... Aigoo!... Pedig olyan jól kezdôdôtt ez a szünet... T-Tényleg jól - nyelt, és lábait összeszorította szégyenlősen, mire az arcán is kiütött a szín. - H-Hoseokkal akartam maradni. Már rég aludnánk, v-vagy valami... - ecsetelte, miközben párja már pirosas fejjel ki fele lesett a nagy sötét ablakon, V pedig a kabin reflektor fényében mesélte bánatát. - Vissza akarok menni, de... Jobb lenne tudni, mi van a húgommal...
- N-Ne aggódj! Együtt megkeressük ôt.

Ez az "együtt" szó a megérkezés után új értelmet nyert.
V két taxit hívott; "Nem akarom, hogy miattam éjszakázzatok. Jobb, ha mentek. Aludjatok, aztán én is sietek." Ezt persze csak azután mondta, mikor már mindkét kisérôje a taxiban ült, így Hoseok nem tudott kiugrani, párjával maradni. A taxi el is indult az ijedt tekintetû rapperrel és a maknaeval a V által megadott lakcímre, míg a másik autóval a tervforraló egyedül ment a kórház felé. Nem gondolta, hogy hülyeséget követett el, hisz nem akarta a saját családi problémáját párjára és jó barátjára nehezíteni.
Hoseok mégis igazságtalanságot érezett. Jóban-rosszban, mindenben Szerelme mellette akart állni, ezért fájón érintette, ahogy V ilyen fondorlatosan és önállóan utasította vissza a társaságát. Lehangolt volt, holott JungKook meg tudta érteni TaeHyungot;
- N-Ne légy egyire süsü, kérlek Hyung... Ha Vnek kényelmesebb egyedül, akkor--
- É-Értem! Értem én - nyafogott, miközben már a taxiból szálltak ki. -, de vele akarok lenni.
- Most egy kicsit külön lesztek, na - sóhajtott. - Annál nagyobb lesz az öröm, mikor visszajön.
- Addig nem alszok - mondta, s ahogy a kifizetett taxis elhajtott mögötte, a kapucsengôhôz lépett. Megnyomta azt, a már jól megszokott bejárat elôtt ácsorogva, s már fülelt is, hogy a csengô dallama visszhangozzon a házból, de... semmi. Hoseok pislogva nézegette V családjának a sötét, emeletes házát, majd újból megnyomta a gombot. Másodjára sincs semmi mozgás... - Hallod... Lehet, hogy te se fogsz aludni.
- M-Miért!? - kérdezte arcán meglepettséggel, mire Hoseok csak a sirícsendes és áramtalanított házra mutatott a terebélyes tuják mögül, válaszolva a társának, hogy egy lélek sincs otthon.
- Lehet, hogy V hugicájánál vannak a kórházban - vont vállat a "nincs mit tenni" arckifejezéssel, és parányi sóhajjal a csendes utcának a járdaszegélyén helyet foglalt. - Remélem hamarosan visszasiet értünk TaeHyung... Addig csak élvezzük a hűs nyarunk levegôét - mondta, és az előkapott telefonján egy játékkal kezdte a várakozást unalomtalanná tenni.
JungKook sóvárgó tekintettel nézett a nem nyíló kapura, majd Hoseok mellé ült, húzott szájjal;
- Még piheni sem lehet itt... Miért hoztatok magatokkal, komolyan? - kérdezte, miközben hátratámaszkodva a csillagos eget szerette volna felmérni, dehát a felettük logó utcai lámpa a fényével szennyezte a kilátást. - Nem az eszes fajba tartoztok, hyung... Megint velem fogtok együtt aludni?... Meg fürdeni is?... Ahhhh Útban leszek! Azaz ágyban, meg ahol csak zavarhatlak titeket... Miért jó ez!?... Gondolj bele; Fent vagytok a szobában és épp egymás szájában vagy nadrágjában akartok turkálni, erre hopp, egy JungKook! Nem kínos? Nem érzed legalább te kellemetlennek azt, amit mondok, J-Hope hyung?
- Bocsánat, nem figyeltem. Mirôl beszélsz? - mosolygott a maknaera, mikor a telefonjának a képernyőjén a game over felirat villogott.
- M-Milyen játékkal játszol?? Ennyire elveszi a figyelmed?
- Aha-aha! Nézd! - húzódott a kisebbikhez és a kezébe nyomta a telefonját. - Át kell jutni az akadályokon. Ez a karakter ezzel a karakter van, és az a lényeg, hogy egymásnak tartsanak bakot meg segítsenek! Nagyooon sok pálya van, rendkívül változatosak és marhára nehéz mindegyik! Próbáld ki! Próbáld ki!
A maknae játszani kezdett az elé tett játékkal, kereken fél órát, majd megannyi gyorsan szerzett game over után, azonnyomban kijelentette, hogy a valóságban ez sokkoltabb könnyebb lenne.
- Ahh Ez leszívta az idegeimet! - fogta meg a fejét, Hoseoknak visszaadva a mobilt, majd dülöngélve felállt az éjjeli levegôbôl egy nagyot és kellemeset szippantva. - H-Hallod! - támadt a friss oxigéntôl egy ötlete. - Csináljuk élôben! Jussunk át az akadályon!... Másszunk be!
- A kertbe?
- Meg a házba!
- N-Nem hangzik rosszul. Szívesen valósítanám meg a játékot! - mosolygott hátra nézve, majd összekaparva magát a csomagokkal együtt csatlakozott társához. - Jó irányba forog az agyad, Kookie! Jiminnek a jó szokása ilyeneket kitalálni, de látszik, hogy mennyire igyekszel a felülkerekedésben.
- Köszönöm a dicséretet, J-Hope hyung - hajolt meg elegánsan, miközben játékra felkészülve kuncogott. Gyermeki mosoly ücsörgött arcán, míg Hoseoknak szórakozásra vágyó tekintette csillogott és izgatottan vigyorgott, mialatt mind a két hátizsákot átdobta a kapuajtó fölött, amik rá is érkeztek a fûre. Persze a landolást nem látták, hisz a bejárat tömör fából emelkedett előttük, nem úgy mint a kerítés, ami csak lakkal festett deszkákból és azonos résekből húzták a vízszinteket; Azon könnyebben lehet felmászni, de át már nem, mert tuják és ápolt virágok állták az utat, Hoseokék pedig a legkevésbé sem akartak kárt tenni a növényekbe, meg hát a játékban is tömör falak az akadályok.
- Oké! Én tartom a bakot! - guggolt le JungKook, hiszen Hoseoknak csak az ujjbegyei értek fel a kapu tetejéig, így muszáj a segítség. - Ha felrepítettelek, valahogy ott, fent kell maradnod, hogy felsegíts engem. Értve? Pont mint a játékban. - Várjál! Fontos kérdés: Hány nem sikerült eset után legyen game over?
- A-a, itt nincs game over! Gondolkozz, hyung! Ha már bent vagyunk, de game overt kapunk, akkor nem fogunk direkt kimászni, elôlrôl kezdeni az egészet.
- I-Igaz! - bólintott és már készült is a felugrásra. - Ohh még egy kérdés! Ha átdobsz, lehet, átesek, meg leesek, és nem is tudok visszamászni támogatni téged, akkor mi lesz?
- Szabad a tárgyak használata. Megkeresed a kerti slagot, és átdobod nekem.
- Ohhh Milyen okos! - mosolygott őszinte ámulattal a maknaera, és már készült is volna az első, ordítós nekirohanással, de megtorpant; - Utolsó kérdésem; Van ennek a háznak bármiféle biztonsági rendszere?... - kérdezte szemöldökét ráncolva, JungKook pedig csak felhúzta vállait a "Honnét kéne tudnom?" kérdéssel, amire Hoseok is csak legyintett végül, hogy: - Áá! Csak nincs.
S már hódították is meg az akadályt.


TaeHyung ekkor már elhagyta a kórházat. Egy újabb taxival indult haza, de nem egyedül; Kishúga és annak a legjobb barátnôje is vele volt.
- Rosszul érzem magam, hogy a semmiért aggódtam... Mitöbb, Hoseokot és JungKookot is magammal rángattam... - panaszkodott az anyósülésen ülve, és mielôtt hazaérnének, SMSt írt az említett két fiúnak.
"Bocsánatot kell kérnem tőletek. A húgomnak semmi baja. Az ég világon semmi. Látogatóban volt a barátnôjével, akinek a nagymamáját vitték be a kórházba, de most már ôt is visszavitték az idôsek otthonába. Egy tablettányi vész sincsen. Remélem ti is meg vagytok. Fél óra, és ott leszek a két lánnyal együtt. Aludjatok!"
Az üzenetet átolvasás nélkül már küldte is el mind két fiúnak a mobiljára, remélve, hogy ha hazaér, meg fognak tudni bocsátani neki a vaklármáért. Az út hajnali fél egyig tartott; Az SMS leírása teljes mértékben igaznak bizonyult, hisz fél óra múlva a taxi tényleg az utcájukban volt. Viszont a ház elôtt nem volt szabad hely.
Két rendőrautó kéken és pirosan villogva zárta el az utat. V hunyorogva nézett, majd tűzvészként hagyta el a taxit, hogy oda rohanjon a kapujuk elé, ami elôtt Hoseok és JungKook térdre kényszerítve, lefogva meredtek a járdára síri csendben, elôttük pedig egy harmadik rendôr nézegette a két idol iratait. A most helyszínre érkezett fiú cseppnyit zavarodottan vonszolta magát hozzájuk, miközben a kishúg és annak barátnôje is kiszálltak, ámulva, hogy mennyi rendôr szemtanúja lehetnek, hiszen a kertben is császkált kettô, elemlámpákkal a kezükben.
- TaeHyung! - kiáltott fel Hoseok meglátva a hozzá visszatért énekest, de a mögötte álló rendôr a tarkójánál fogva lejjebb nyomta ôt. Szerelme látványától elfelejtette, hogy csöndben kell lennie.
- Ôn hozzájuk tartozik?
- A barátaim, én pedig itt lakom - válaszolt a rendôrônek, és hangsúlyában semmi sem érzôdôtt. Nyugodt, normális és mindennapi volt, csak egy cseppnyit álmos, holdkóros az óra mutatója miatt, ami a hajnali egyes felé szedte a perceket. Elkérték tôle a papírjait, köztük legfontosabbat, a lakcím kártyáját, majd ellenőrizve azt, a rendôr kézbôl mindent visszaadtak a három fiúnak.
- Köszönöm - emelt sapkát a biztosúr, mire a többi rendôr hirtelen visszavonulásba kezdett. A háttérben figyelő lány látványosan megremegett, ahogy a két ijesztő arcú rendôr kimászott a kapu mögül és pont TaeHyung oldalain ugrottak le. Viszont a hidegvérű Vnek egy kicsit sem volt ez érdekes; Az elôtte álló biztosúrra figyelt: - Tudja, az éjjel kapukon át ugráló férfiak bejelentésére a rendôrség természetesen intézkedik, méghozzá azonnal, ha a betelefonáló szomszéd azt is közli, hogy a betörők pókembernek képzelve magukat keresik a belopózásra alkalmas ablakot.
- M-Mi csak játszottunk...
- Bocsánat.
- További szép estét, hajnalt!
Az elköszönéssel fel is szívódtak a rendőrautók, majd az az egy darab taxi is, miután ki lett fizetve, de ez idô alatt Hoseok és JungKook továbbra is térdelt a betonon. Nem volt egyéb dolguk. A rendőrök pont akkor érkeztek hozzájuk, miután elolvasták V SMSét, így nem tudták egy "Mi van a kishúggal?" kérdéssel sem elterelni a gondolatokat az elôbbi incidensről. Szégyellték magukat.
- Fiúk, bent kéne aludni - ment hozzájuk a két lány, majd V is;
- JungKook, Hoseok menjünk be - szólt, direkt megérintve szerelme vállát, de erre a két fiú egyszerre hajtották le törzsüket csapattársuk elôtt;
- Bocsánat a viselkedésünk miatt! - hangoztatták, majd fel néztek, és újból meghajoltak.
- Ne aggódjatok a rendôrôk miatt. A szomszéd már sok ezredszerre hívja ki ránk - mesélte a kishúg, miközben már nyitotta is a kaput. - Emlékszem, mikor csupán a sikoltozósaink miatt uszította ránk.
- Ô egy olyan szomszéd, aki csak a függöny mögül figyel.
- Valójában mi voltunk a hibásak, hogy felkeltettük a figyelmét - suttogta Hoseok röstellve a történteket - Miután sikeresen bemásztunk, ki szerettem volna próbálni, milyen a slagnak a legerősebb vízsugarával felemelkedni...
- Mondtam, hogy ne csináld - rázta fejét a mellette jövô JungKook. - Ez az eszes hyungom elvesztette az irányítást és a szomszéd háznak egy külön VIP esô záport rendezett... Aztán majdnem az ablakát törte be...
- Ha te meséled, sokkal kínosabb - lógatta le a fejét. - Ég az arcomon a bôr, mint mikor betörônek vádolt és lefogott az a biztosúr.
- Biztosúr? Biztosparaszt.
- Hé! Ez tiszteletlen megnevezés, JungKook.
- Dehát még azt se engedte, hogy magunk magyarázzuk el, mi történt! Igaz, hogy fura, amiért nem a saját házunkba másztunk be, de... Igaz is, hol vannak a szülök?
- Ahh Apuék Thaiföldön vannak. Csak én őrzöm a házat - nyújtotta fel a kezét a kishúg.
- Thaiföldön? - kerekedtek ki V szemei.
- Igen! Én meg az LBm vagyunk csak itt, de most már ti is. Egy ideig Apuék nem is fognak haza találni.
- A-Az jó... - bámult maga elé Hoseok felfogva a hírt, hogy a ház félig-meddig lakatlan. Szabadabb a terep. Hosszabb láncra vannak verve a vágyai, amiket szerelmén ki is élhet. A mostan sorozatként fel-felvillanó pajzán gondolat képei csak hamar vörösséget okoztak füle tövén, majd a körülötte szövődött csöndre sebtiben kapcsolt: - Vagyis! Akarom mondani; Kár, hogy nincsenek itt! Anyukádat és apukádat is kedvelem. Az lenne a jó, ha visszajönnének minél hamarabb. Nem igaz, TaeHyungshi? Hisz ki tudja meddig maradunk mi? - kuncogott jófiús fecsegése mellett, és észrevétlenül nézett szerelme szemeibe, ami pedig pont vissza rá. A rapper csak remélni tudta, hogy egyikük sem jött rá, mire is gondolt pontosan legelőször; Akkor az arcáról már hámlana a bôr a többszöri megaláztatás miatt ezen a hajnalon, ami még alig vette kezdetét. Ezzel törődött, amíg be nem lépett a hálószobába, és elragadta a fáradtság. Nem érdekelte, hogy ruhástul vagy anélkül, rádobta magát V ágyának egyik szélére, és azzal már beérte. Aludt. Nem is érezte, ahogy JungKook is ágyúgolyóként játszott a másik ágyszéllel "Eltörsz-e vagy leszakaszd-e?" játékot. Végül csak V hiányzott, aki még elidőzött a tisztálkodással, majd hanyatt feküdve dőlt be közéjük, nem is törődve, hogy a házban lévô két lány eleven dübörög a lépcsőn fel-le. Azt se tudta még, hogy érdemes-e itt maradniuk, vagy menjenek szépen vissza a dormba, de ahelyett, hogy ezen gondolkodott volna, könnyedén álomba merült. Csak JungKook volt, aki némán tovább virrasztott.

59 BTS Paletta az érzelmeknek

A habbal töltött kádban az otthoni szabadságot élvezô páros boldogan játszott. TaeHyung szokásos mosollyal ült a meleg vízben, teljesen betakarva a fehér kreálmánnyal, amit védelemként és egyszerre támadásként is használt párja ellen, aki tenyeréből fújta rá a hab foszlányokat. A nehezékként vízre szállt és összegyűlt eldeformálódott cafatok összekötötték a két életre valót. Ha akarták, akkor akár ló, strucc, vagy egy második űrlény külalakját építhették volna ki a mellettük lévô kupacokból, de ôk egymással is játszva eljátszottak. Kihasználva a fürdő visszhangját beszéltek, kiabáltak, suttogtak és egyszerre nevettek.
Igen, ilyen hangulatban könnyen el lehet felejteni az eredeti szándékot, a mosakodást, de épp ezért fürödtek már meg külön-külön az elején. Most már a sampont csak a szappanbuborék kikeveréséhez használják.
  - N-Ne fogyaszd el! - fogta le TaeHyung a mellette hátranyúló kezet. - Tudod, hogy Jin hyung nem örül, ha azt mondjuk, hogy elpárolgott a sampon...
- Dehát most úgyse számít, - kúszott közelebb Hoseok jámbornak kinéző mosollyal, miközben csuklója még mindig párja markában maradt. - ma este már nem lesznek itthon.
TaeHyung felvilágosulva nézett a pár centiméterre lévô szempárba, s kérdezni is szerette, hogy mikor fognak a többiek indulni szabadnapjaikra, de a válasz magától érkezett az ajtó másik oldaláról;
- Elhúztuk a csíkot, gerlicék! Jin üzeni nektek, hogy ha ti is elmennétek, egyétek ki elôbb a hütôt!... Na és tessék örülni, hogy nem nyitottam be! - kopácsolt párat az ajtón a goodbye köszönés ütemére, majd egy kis csönd után, V suttogva jegyezte meg;
- Jimin nagyon boldognak tűnik, pedig Jin hyungot pont odaviszi, ahova nem kéne... Sz-Szerinted hyung annyira fél, hogy majd... elszôkik?... - a kérdezett rapper nem felelt. Meglehetôsen egy helyben van már egy ideje, de V ezt észre sem veszi. - NaDe Akkor nyugodtan játszhatunk! - engedte el a csuklót, és már vissza is csöppent a gyermeki hangulatba, de párja nélkül... A lefagyott fiú pislogás nélkül hajtotta egyre lejjebb s lejjebb a tekintetét, de az is meglehet, hogy jártatja valamin a fejét, így csak lenehezedett. - Hoseok?... - nézegette az aggódni kezdő énekes. - Jól vagy?
- V... Én... - pillantott fel párjára, és alig hallhatón suttogott; - Szeretném... ha ma mindenedet... megkaphatnám.
- N-Ne légy komoly!... Ha ilyen komolyan veszed a meztelen játszadozást az ágyban, akkor meg tudok ám ijedni! - pislogott nagyokat, és tárt karokkal ölelte át párját a vállainál, majd feljebb csúszva a nyakába csimpaszkodott, miközben Hoseok is magához kulcsolta ôt. - Nem lenne jó, ha meg tudnék ijedni, igaz? Ugye nem szeretnél megijeszteni? Ha megijesztesz, akkor megijedek!
- Épp ezért mondom, - húzta magához jobban az ölelni valóságot, mire ujjai görcsösen nyomódtak TaeHyung háta selymes bôréhez, de ô mégis igyekezett visszafogni ôket... Még egy kicsit... Egész énjét. - ma nem fogom tudni fékezni magam - figyelmeztette.

Mintha valami rossz dolgot, valami súlyosan büntetendőt követnének el, síri csendben lopóztak szobájukba, pontosabban Hoseok hajlékába, ahol V nesszenéstelenül feküdt hanyatt az ágyon, s száj elé tett kézzel suttogta;
- Le vegyem? - mutatott az egy száll törölközőre a derekán, mire Hoseok megrázta a fejét, belepirulva a szeme elôtti látványba. - Akkor te veszed le nekem?... - ért szabad kezével párja ujjaihoz, akinek a csípője ugyanúgy takarásban volt. A kérdésre pedig ugyanaz a felelet érkezett. - Ha se ez, sem az, amaz helyett m-mit szeretnél?... - húzta fel egyik térdét V, és kíváncsi szemekkel nézett a fölé hajoló párjára.
- Játszani... Úgy játszani veled, hogy ne tudjak megállni az élvezettől - suttogta, miközben közelebb került szerelme aranyos tekintetéhez. - N-Nem mint játékszerként akarlak, hanem... Mint játéktér, ahol az érzelmeimmel játszhatok... - csókolt a meztelen kulcscsontra. - Nem tudom, érted-e...
- Útközben megértem, nem?
- De, lehet - mosolygott szerelmesen TaeHyungra, és érintéseit a hûvôs nyakon kezdte forrósítani, egyre a hát felé haladva, édes ízért szívva a bôrt ajkai közé. Finoman emelte fel V fejét, és szelídebb csókokkal kérlelte némán, hogy forduljon hasra alatta. Az elfeküdt énekes a karjaival volt elfoglalva, hogy feje mellé hajlítsa mindekettôt, mire párja az ô törékeny csípőére ült.
- Hé... - pislantott hátra az elôbb meglepôdôtt TaeHyung. - N-Nem elég nagy ez az ágy?... Miért én rajtam kellett helyet foglalnod?... Így nem tudok megfor--
- Nem is kell - nyomta le finoman lapockájánál, majd V két oldalán feltérdelt. Másik kezével az éjjeli asztalról levett pár apró üvegcsét, amik éles hanggal ütköztek össze törékenységük miatt. A tartalom cseppfolyós állaga hallatszott a szobában, ahogy hánykolódott és a falakhoz csapódott.
A kis kupakot lecsavarva, Hoseok fentrôl, a levegôbôl öntötte V hátára a különös folyadékot. Míg szemei a üveg száján át való szivárgást figyelte, a lenti keze nem engedte az elfolyt cseppeknek, hogy lecsorogjanak a hát felületéről.
A domináns szerepet élvezô fél V ki nem nôtt szárnyaitól, a lapockától húzta le tenyerét, amivel az alatta lévô testet felettébb ingerelte.
- Ez meleg - lehelt a fiatalabb szorosan lehunyt szemekkel, míg két görcsösen ökölbe szorított kezei egyikét szívéhez vonta. A vér pumpálásáért felelős szerv hirtelen heves dobogásba kezdett. - F-Festesz valamit, H-Hoseok?... - húzta össze magát, ahogy újból hátán érezte a sûrû cseppeket, csak nem látta, hogy ez most egy másik üvegcse tartalma. Nem látta, de mégis érezni kezte a különbséget. - Kókusz illata van... - suttogta, majd érzéki nyögést engedett fel akarata nélkül, ahogy Hoseok nedves ujjai a fületôvénél érintette meg ôt. Ezzel az anyag aromája jobban érezhetővé vált. - Kókusz és méz?... - szaglászott a levegôben, miközben Hoseoknak már mindkét keze szerelme bôrén szorgoskodott. Maszírozta.
A hát kényeztetése kihat az egész testre, amit V érzett is, de nem tudott teljesen ellazulni, ahogy kell. Szerelme a derekán ült és az érintései a benne perzselô vágyat korbácsolták. Egyre jobban forrósodott. Nem tudta tovább hidegvérével kibírni a bôrén sikamló ujjak cirógatását.
Terelni szerette volna a figyelmét, legalább egy kicsit is, hogy állja a heves élvezet kezdetét;
- M-Mond... M-Mivel kenegetsz?... Testápoló? - kérdezte szimpla érdeklôdéssel, miközben tenyere a szája elé volt készítve, netán ha felszökne egy éles nyögés.
- Olaj. Illatos olajak, masszázsra.
- Akkor azért ilyen meleg... Jin hyungé?...
- N-Nem... Én vettem... Csak, hogy ezt kipróbálhassam. Azt hittem emiatt majd kicsúszol a karjaim közül, vagy valami, de nagyon gyorsan felszárad. A tenyereim sem sikamlósak - fűzte feleletét jókedvû hanggal. - Igazán gyerekjáték ez, csak agyalnom kell, hogyan tudlak a legjobban kielégíteni.... Kényeztetni akarlak - bocsátott ki meleg leheletet ajkai közt, és felemelkedve levette a törölközött magáról és Vrôl is.
Szerényen, de mégis éhesen nézett végig az alatta lévô testen, ami olajjal kenten tükrözte vissza a szobában kergetôzô fénynyalábokat. Hoseok szemében csillogott, mint egy gondosan csiszolt drágakő.
Szerelmesen vezette lefele tenyereit, lassan rásimítva V combjára.
- T-Túl sok! - nyögött hosszasan, miközben Hoseok ujjai aktívan vándoroltak lejjebb, majd lassan feljebb, simogatva az érzékeny felületet.
- Elveszett a tûrôképességed? - mosolygott, és kérdésére V alkarjaira támaszkodva hevesen bólogatni tudott őszinte válaszként, miközben térdével is feljebb emelkedett. Hoseoknak nem kellett ez után több, hogy párja férfiasságát a markába fogja, ezzel váratlan támadást okozva Vnek. - Tényleg fel vagy izgulva.
A megalapított kijelentésre elpirult a fiatalabb, majd próbált nem visszaesni hasára, és tartani magát egyre remegôbb karjain, miközben a péniszére rászorult marok egyre szaporábban végezte a neki szánt tûzes munkát.
V a ritmusra ráérvezve nyögött különbnél különb hangnemekben, és össze kívánt kuporodni, pihenni, összeszedni magát, hisz egyre csak vibrált az egész teste, ami meg Hoseokot még inkább élénk lángba tartotta;
- Ne légy olyan, mint a harmat... Ha ilyen erôtlen vagy...Elvesztem az irányítást miattad... - nehezedett az alatta támaszkodóra, és ajkaiba harapott, ahogy élvezte a nemi szervénél való dörzsölődést. Lehunyta szemeit, és lassított keze munkáján.
- Hoseok... - suttogott V, miközben a legkisebb porcikájában is érezte az intim simogatást. - H-Hagy forduljak meg... N-Nem bírom már í-így!...
Szavait meghallva Hoseok azonnal cselekedett, és segített Vnek hanyatt feküdni össz-vissz egy másodperc alatt, csak hogy ajkaik mihamarább egymáson landoljanak egy kielégítő hosszú csókért.
- Olyan édes vagy, komolyan - nézett Hoseok mélyen szerelme szemeibe, majd újból megcsókolta, szelíden átdugva nyelvét a lehetôség adotta bejáraton.
- N-Nem vagyok édes... Te tettél kókusz meg méz illatúvá... - pusmogta, majd nyelve ismét el lett foglalva, összekulcsolva párja által.
Takaratlan felsô testére két kéz szállt, mik alapos kéj ébresztésbe kezdtek, ami villám csapásként fel is kelt a test mindenegyes gyönyör forrásában. A folyamatot V csendes sóhajtásokkal kísérte, megannyi csók közben, de ahhoz, hogy hidegvérének utolsó cseppje túlélje felforralás nélkül, magához kellett nyúlnia. Merev középső szervére muszáj volt rácsúsztatnia ujjait a maradt higgadtsága megőrzésére.
- V v-várjál! - emelkedett fel Hoseok, ahogy észre vette párja önkielégítését. - Nem szükséges ilyesmit művelned. Bízd rám! - szakította félbe a másik munkáját, majd sarkaira leülve ráhajolt az elôbb kézben tartott testrészre és ugyan azzal a lendülettel vette szájába azt.
- Ahhh Nem hiszem el!... - feszült ívbe TaeHyung háta.
Az élvezet miatt ágaskodó nemiszerv akaratlanul súrolta Hoseok szájpadlását, de ezt V jobban érezte, mint párja, aki inkább ajkai mozgására figyelt, nem arra, hogy mi van a szájában.
- Mindent egyszerre akarsz - ejtett el egy sóhajt V a hanglétra legmagasabb fokáról, majd tátott szájjal és egyre hátrébb emelt fejjel tehetetlenül feküdt.
Hoseok érzéssel mozgott, és a sokadik alkalommal sem volt rest tövig szájába nyomni a péniszt, miközben a nem támaszkodásra használt kéz buzgón férkôzôtt a színtérre, majd szerepet is szerezve rámarkolt a nemiszervre, hogy egyszerre mozogjon az ajkakkal. Tetőzésként a dolgos fiú rögvest készen állt a ráadáshoz. Mély levegôt véve emelkedett fel, majd oldalról visszahajolt, hogy ajkai közé szorítsa a merevséget, csókokkal ellepje azt minden irányból. Hoseok egyre jobban sütkérezett a zöld lámpa fényében, ami hosszasan virított játszadozása alatt. Nem akart elemelkedni, csak ott, övön alul maradni, mire vissza is kapta szája melegébe szerelme érzékenységét.
- Én feladom... - csapta oldalra fejét V, és hangját visszafogva elveszített önuralommal élvezett el szinte észrevehetetlen gyorsasággal. Egy-két kimerült lehelet elhagyás után észbe kapva támaszkodott fel szégyellve magát. - B-Bocsánat! Hoseok, min--
- A-Azta - szólt a feltérdelt fiú félig-meddig öklendezve, de mosolyogva, miközben szája szélén a Vbôl kirobbant fehérség szivárgott felszínre. - Túl hirtelen mentél el...
- J-Jól vagy?
- Igen - kuncogott. - Csak meglepő volt. Szokatlan... így a számban érezni téged - dugta ki nyelvét, min apró pocsolyaként ékeskedett a váladék, amit hüvelyujjával le is tisztított.
V tátott szájjal engedte arcára szökni a vörös pírt; Nem enyhén ledöbbent Szerelme dolgain.
- I-Ilyen megtörténhet, na! - nevetett Hoseok párja tekintetére nézve. - Inkább add vissza a helyem, Szerelmem! - emelkedett párja fölé a folytatásért éhezve, és köntörfalazás nélkül tolta be középső ujját Vnek hátsófelébe, aki hangosan fogadta is ezt. - F-Fáj?... Próbálj csak rám figyelni - suttogta halkan Hoseok, s további csókjait V először ijedten fogadta, borzongott saját nedvének az ízétől, de csak hamar el is felejtette aggodalmát. Élvezte az ajkain elcsattanó csókok sokaságát még a fájdalmas tágítás közben is. Hoseok az aktívságával ügyesen elröpítette az idôt maguk felett, bár mire az ujját kihúzta fáradtan feküdt hanyatt.

Mind két kezével haját túrta fel, majd lehunyt és vidám szemekkel nyújtózkodott egy kicsit. Észre se vette, hogy V a macskák hangtalan mozgását alkalmazva mászott a pihenôt tartó test fölé.
- Hoseok... Ugye csak velem szeretkezel?
- Igen, csak is veled. M-Miért kérdezed?
- Túl jó vagy. Nagyon értesz a dolgokhoz... M-Most is sikerült felizgatnod, pedig az elôbb már-- - hirtelenjében hallgatott el, majd kipirult orcáját oldalra fordította.
- Gy-Gyere csak ide, te kis lökött! - nyert energiát Hoseok, és mellkasához húzta le szótlanná vállt szerelmét. - Miféle ostoba úton juthat olyan az eszedbe, hogy mással szeretkezek? Talán nem tudod?... Az egyetlen, akinek bizalmasan adhatom át az érzelmeimet, az te vagy, TaeHyungshii. Hova fessem nagy betűkkel, hogy szeretlek, ha!? - vigyorodott el párja homlokára puszilva, majd ujjával elkezdte gondolatban felírni az említett szó betűit, ameddig V játékos módra nem kapcsolt. Csiklandozáshoz folyamodott Hoseok hasánál, de csak az egyik keze vett részt a bűncselekményben. Ô maga komoly tekintettel egyre jobban fészkelődött a hangosan vihorászó áldozaton, akinek minden homályos volt, még szemei is bekönnyesedtek a csiklandozástól. Képtelen volt koncentrálni akármire is. Aztán váratlanul jólesô melegségre figyelt fel; A szabadon szárnyaló nevetése egy szempillantás (vagy egy egyszerre felszökött nyögés) alatt abbamaradt. Hoseok arcán a tagadhatatlan meglepettség foglalt helyet;
- T-TaeHyung?... - pillantott szerelme szemeibe, aki ugyan olyan szédülten nézett vissza rá. - Elvenni a figyelmem ilyen hátsószándékkal... Kom--
V egy csókkal hallgattatta el, majd mégjobban magába süllyesztette Hoseok felizgult férfiasságát, amit az elôbbi percekben vezetett magába szabad kezével. Érdekes módon nem érezte magát kínosan. A meghökkent rapper mozdulatlanságát szemlélte, miközben szabadon engedte le a súlyát egyre lejjebb és lejjebb. Szinte ráült, csak hát megannyi idegszál állta útját, amik nem engedték ôt az agy által utasított mozogásra, mégis vágyott vágya továbbvitelére. Nagyon is akarta;
- Nyomd beljebb nekem - kérte, hisz ô maga nem tudta megvalósítani. - Érezni akarlak mégjobban.
- E-Ebben a pózban!?
- Ebben, igen. Mindenhogy érezni akarom az érzelmeidet. Szeretlek! - nyögött csípőét megmoccantva. - Szeretlek... Pont, mint te engem.
- Hát.... egyikünk se tudja már, hol a határ?... - támaszkodott feljebb Hoseok, és ujjait V hajába túrta, csakhogy a meghatótságtól forró csókot válthasson vele.
Lassan apró nyögések botlottak ki belôle, ahogy segítséget nyújtott szerelmének. Kérését önzetlenül teljesítette.
Ritmust felvéve kezdett mozogni, párjával együtt kielégülni, de még az egyszerre megtörtént orgazmus sem jelentette a végharangszót.

Mikor a szobát meleg lihegések tömege töltötte be, Hoseok mosollyal az arcán vette a fáradtságot, hogy Vt hanyatt döntse, majd kényelemmel szolgálva magához ölelte Szerelmét. Alul lassan elvált tôle, mire az okozott inger egy jókora nyögést idézett elô Vbôl, az ajtó pedig majdhogy nem kiesett keretéből, de nem miatta.
Mintha rúgták volna, hangosan kicsapódott, és a két fiú elnémult, ahogy JungKook határozott szemeivel találkoztak. A maknae szánt szándékkal nyitott be;
- Tudjátok... Én nem mentem el itthonról - szólt rendes, tisztelet tudó hanglejtéssel az idôsebbeknek, majd célzottan vágta Hoseokhoz a kezében tartott tubust. - Használjatok síkosítót! - javasolta. - Mégis milyen hyungok vagytok?... Egymagam kell itt hallgatnom titeket, komolyan...
- H-Honnan van neked síkosítód!??
- Szereztem, netán ha megtörténne az-- Aigo! - nyomta szájára kézfejét. - N-Nem vagyok köteles válaszolni... Most már a tiétek, és halkabban csináljátok, ha lehet. Még a kint, töltôn hagyott telefonotok csörgését sem halljátok!

58 BTS Szerelmi bunker

SeokJin nyakából nagy fehér törölköző lógott le meztelen felső testére, miközben egy szellős vászon nadrágban lépkedett a kihalt nappalin keresztül. Csuklóit nézegette hümmögve, majd hirtelen megremegett, pedig csak NamJoon jelent meg, nem is hangos léptekkel. A leader furcsállta, hogy csak ott ácsorog a nappali közepén kôvédermedten egyes egyedül egy tag, de ezen se kéne meglepődnie. Gondolta, mindenféle előfordulhat itt, így hát terve csak a ruhátlan hát mögött történő elvonulást foglalta magába, majd halkan meg is jegyzett egy apróságot;
- Hangosak voltatok - tájékoztatta szelíden, s ahogy elhaladt, megérintette a széles váll védtelen bôrét, mire SeokJin ellépni készülve megszédült. Test tartása ingadozó volt. Tenyerét homlokához emelte, mire NamJoon aggódóan felfigyelt rá, s látta a szokatlanságot az idôsebb tagon. - Jin hyung... - vette észre a felemelt kar feldörzsölt csuklóját. - Te... egyáltalán nem tudsz vigyázni magadra szex közben?
- N-Nem, azaz de! Csak ez a nem, akarom mondani nem fáj, csak kicsit kék.
- Még egy színvak bagoly is kéknek látná - rázta fejét, és a sérült csuklót tenyerébe fogta. - Ilyen nyomok egy Hercegnôn?... Ez nem olyan, amire, ha csókot adunk, - érintette is meg ajkaival. - elmúlik.
- Majd el fog. Jimin nyoma, így Jiminre bízom.
A határozott kijelentésre NamJoon visszább lépett, hogy a Hercegnô minden további nélkül a fürdôbe találhasson.
- Elkényezteti - vont vállat a leader, ahogy egyedül maradt.

- Bukásom gyerek nevelésbôl - hangzott Jin mély sóhajtása, ahogy csuklóját rendesen szemügyre vette a törölközős polcon könyökölve, majd egy második sóhajjal alkarjaira támaszkodott egy helyben ácsorogva. Hátát begörbítve fejét lehajtotta, s állát az alatta lévő törölközőbe fúrta, mi oly száraz s színtiszta fehér volt, mint a nyakában csüngő példány, amit egy kellemes zuhany elvégzése után kíván használni, ezért is terítette magára azonnal, ahogy nagy nehezen sikerült felkelnie, de... Jelen pillanatban tér és idô nélküli kikapcsolódás van. Csak pá-pá a mostani idősíknak. Egy helyben marad, míg elméjében elszalad. Messze. Mélyen meríteni akar az emlékeiből, vadászni pár Jimin szájából elhangzott mondatra, amiket kapott az akkor elszabadult, mégis őszinte és közvetlen szívbôl, mibôl figyelemért kiáltóan kívánkoztak ki az egybôl elmébe vésődött mondatok; "Mi lenne, ha csak engem figyelnél? S... S nem tűnnél el minden reggel... Meg nem akarnál soha se itt hagyni esténként..."
Felidézte, s hagyta elcsengeni fülében még párszor, majd elgondolkodva suttogott a nagy semmibe;
- Ilyenek miatt rosszul érzi magát... az édes csöpp gyermek... - hunyta le szemeit lejjebb sülyedve, s egy apró, de szemet szúró mosoly formálódott ki az arcán, mint aki egy kész és atomnyira pontos megoldást engedett volna be a vastag kapukon át a jelenleg koncentráló agyába.

Fűzte volna tovább azt a gondolatot, vagy sem, nem tudni. Hirtelen ajtó csapást, dübörgést, majd hangos pisszegést hallott. Felegyenesedve a fürdőszoba ajtaját kezdte figyelni, ahogy annak másik oldalánál Hoseokról leesett a szájzár, majd Jimin tiszta "Pszt!" felszólítása hallatszott, kicsit indulatosan az elôbbi hangoskodó miatt.
Jin nézegette az érintetlen fehér és szabályosan lapos felszínét a fürdő ajtajának, s kérdések fordultak meg benne, hogy mi zajhat oda kint Jiminékkel. Ahogy biztosra ment abban, hogy bizony ötlete sincsen, egybôl az ellentétes irányba eredt, a zuhany kabin kényelmét és adottságait használatba venni. Hosszasan kiélvezni. Lehunyt szemekkel vízcseppeket hallgatni akár egy órán keresztül. Egyszer se nézett az ajtóra. Egészen addig nem tekintett a bejárat felé, ameddig az ki nem nyílt, és hangosan be is csapták;
- Megtalál, végem, mint a bunkernak!... - támaszkodott az ajtónak futástól ziháló hanggal egy kivehetetlen alak a zuhany kabin bepárásodott üvege mögül, így SeokJin kidugta fejét egy kellő nagyságú résen;
- TaeHyung!?...
- Ahhh Jin hyung! Gondoltuk, hogy fürdesz.
- U-Ugye nem akartok megint "belököm a fürdôbe" játékot játszani...
- N-Nem - rázta mindkét tenyerét az érdeklődő arcot vágó hyungjának. - Épp menekülőben vagyok.
Jin nem értette, de ráhagyta a fiúra. Mitöbb, visszazárta magára a kabin ajtót.
"Mit tervezel ma?", "Mit csináltok?", "Többiek?", vagy  "Reggeliztetek-e ebéd idôben?"-hez hasonló átlagos kérdések és mondatok egyike sem hangzott el. Az idôsebbet nem érdekelte a betolakodó. Tovább fürdött. TaeHyung óvatos neszzenéseire sem figyelt fel, csak a zuhanyrózsából áradó vízzuhatagra.
A bejáratot támasztó énekes a körmeit nézegette, malmozott, még inkább vágott szemet húzott magának, majd saját magával szállt versenybe egy kô-papír-olló meccs keretében.
Nem unatkozott ô, inkább imádkozott, hogy meg ne találja ôt egy lélek sem. Fülelt kifele, mire egy nagy zörrenésre megrémülve szaladt a kabin felé, és minden további nélkül belépett. A párás csempe helyett Jin tusfürdős vállába ütközött, mire meg is kapaszkodott benne. A megzavart tag a habos szivacsát használta teste középpontja eltakarásához, miközben elkerekedett szemekkel mért végig vendégén;
- Eszem megáll... Legalább zokni nélkül, V!--
- Pszt! Most... Csak Pszt!... - tette tenyerét hyungja ajkaira, és félve nézett háta mögé, ahonnan J-Hope éppen ôt kereste hívogatva. Párja kiabálása mellett Jimin hangja is hallatszott, de szavait nem lehetett érteni.
Míg V a külvilágra figyelt, SeokJin tûrôképessége hamar elpárolgott, mire meg is engedte a csapot, hogy a betolakodó nyakon legyen öntve. Erre a fiatal nagy szemekkel és némán kérdezte; "Te is hyungom, SeokJin?"
- Gondoltam, megmutatom, hogy ez a zuhanyzó... - pöckölte is meg V homlokát, de ô még az elôbbi "támadás"tól sem kívánt kimenni, vagy legalább eltávolodni. - J-Hope keres téged, nem hallottad? - kérdezte fáradt sóhajjal, és elzárta a zuhany vizet.
- Én... Innen... Ki nem megyek nélküled! - felelt határozott hangon. - Te egy kitûnô oldószer vagy Jimin mérgére.
- Már megint padló birkóztok?
- Dehogy! A falán pakol helyet a fejemnek! Mellette meg a megtöltött pisztoly... - nézett szomorúan V és egy túlzott lépést tett SeokJin védelmi aurájába. - Menedéket kell adnod! - nézett mélyen az elôtte lévô szempárba, ami alatt karikacsapásként vált vörössé az orca bôre.
- V... Egy kicsit... - nézett oldalra.
- Beleolvadok a környezetbe.
- Túl közel vagy!
- Dehogy is! Itt sem vagyok.
- De... Ahh jó, akkor te maradj itt! - lépett el mellette gyorsan a törölközőjéért nyúlva.
- Ne mossam meg a hátad? Meg a lábaid, ha fáj lehajolni?... Amúgy jól vagy?
- Megvagyok - mosolygott hátrafordulva.
- De... Jimin este--
- Ô? Egy kicsit úgy mond dühös volt rám... Amiért egy csöpp gyermek, én pedig oly sokszor magára hagytam.
- Ô nem dühös! Hanem bűnös! - lépett a padlóra V is átázott zokniban, miközben hajszálairól elrugaszkodva csöppentek le a cseppek.
- Jimin... Nem mintha nagyon megrémisztett volna, de... Azt hiszem, n-nem fogom vele tölteni ezt az estémet...
- A-Azt nem teheted! Most azonnal oda kell bújnod Jiminhez!
- B-Bújni?... Mi vagyok? Macska?
- El lesz nyávogva a nótád, ha eltéveszted most az utat a hálószobátokhoz! - "fenyegette" mély hangján. - Csak is két lehetôséged van: Jiminnel alszol, vagy Jiminnél alszol! Hoseok és én ugyan nem fogunk beengedni, zárva lesz az ajtónk!
- Hogyhogy zárva?... Csinálni akarjátok?
Tiszta, hangos és azonnali tücsök ciripelés visszhangzott a fürdôszoba négy fala közt.
- Mit csinálni? - kérdezett vissza V, mire SeokJin szégyellve magát elfordította tekintetét egyre távolabb s távolabb;
- Semmi. Felejtsd el. Mindegy. Bocsánat. Nem akartam.
- Huh?

A testápoló elpakolása után, rendet hagyva hagyták hátra a fürdôt, mire a nappaliban TaeHyungnak az átitatott szôvetû zokni nyomai felszívódtak, mint maga, a gazdája is.
SeokJin egymaga nyitott be a párjával megosztott hálószobába. Nem volt este, de bent, a szem elôtt lévô lehúzott rollok olyan jó munkát végeztek, hogy az ajtó becsukása után, a belépett tag automatikusan a nagy lámpa után nyúlt.
- Hé! Villany! Lekapcs! - szólt figyelmeztetô hangja Jiminnek, mire Jin azonnal szót is fogadott, majd mozdulni sem mert, ahogy hirtelenjében mindkét éjjeli lámpa kapcsolója kattant egyet, és kellemesebb fénybe áztatta a szobát. Az ajtóban a meglepett szempár elôször csak az elôbb megszólalt fiút keresgélte, de annak árnyékát sem találta. Még az ágynak az árnyéka is eltűnt, teljesen más volt helyette. A fekhelyen mintha egy építész mérnôk által megtervezett palota emelkedett volna ki igen kis méretbe, mégis pompás külsôvel. Második látásra felül lehetett vizsgálni a magas falakat, amik több tucat párnából, pokrócból, törölközôbôl, és egyéb segédholmiból lett szabályosan összeillesztve. A felakasztott lepedôk kényelmesen lógtak lefele, mint szépen cserepezett s tágas tetô. Mintha vízesés helyett fehérlô tejesésként nyújtana látványt, aminek hullámai szépséges virágokat sodornak. Dianthusokat (szegfűket) egymáson. Más-más árnyalatú kék és rózsaszín illathordozók foglaltak helyet láncként itt-ott.
A hercegnônek káprázott a szeme, ahogy a bimbók szirmaikkal együtt mocorogni kezdtek, csak mert Jimin lepedôn feltűnt árnyéka helyzetet változtatott;
- Tizedszerre is elengeded a füled mellett, hogy nem kell baszogatni a kapcsolót!? Te... nejlon harisnyás ló! - a felemelt hangja kikiabált az ágyon tákolt palotából, majd tekintete kikukucskált az éjjeliszekrénynél. - Vt hoznád ide, Ho-- - Jimin elharapta nyelvét, majd üreg szerû kijáratából rögtön ki is esett, le, a padlóra. Bevert fejjel lábszáraira nehezedett, miközben meglepetten nézett; Nem gondolta, hogy szerelme tért be a szobába, aki most azonnal oda is sietett hozzá, és leguggolva simogatni kezdte a sérült buksit;
- M-Mond csak... Mégis... Mit csináltál az ágyból?... - kérdezte, mire Jimin szégyenlősen elnézett;
- Szerelmi fészket - suttogta szelíden. - Ez egy bunker.
- Bunkert építettél?...
Nem felelt, csak Hercegnôjére pislantott, majd halk és gyengéd szavakkal invitálta a kis palota belsejébe ôt. "Bújj be!", "Nézd meg, kérlek!" "Tágas", "Fényes", "Nem dôl le!", "Direkt elférünk", "Kettônké."
- Hoseokék segítettek... Bár V miatt egyszer újra kellett kezdenünk... Nem tudtam, hogy jobban ért a romboláshoz... - mesélt Jimin, miközben épp fészkelte be magát ugyan úgy letérdelve, mint a vele szembe elhelyezkedett párja. Jin csak hallgatott és nézegetett, még a fejét sem kellett lehajtania, kényelmesen ült sarkain. Belülről nézve olyan mintha egy fehér sátorba bújtak volna be. A kinti éjjeli lámpák romantikus fényt teremtettek a pár számára, és kettejük árnyékát is felvetítette a lepedô oldalára. Azon is lehetett látni, ahogy Jimin mennyire óvatosan veszi kezébe SeokJin csuklóit, mik az ô hibájából lettek sértettek. - E-Ez a mi szerelmi bunkerünk... Mert én nagyon szeretlek...
- Ugye tudod, hogy csak a csöpp gyermekek építenek bunkert ebbôl-abból? - érdeklôdôtt SeokJin, kis mosollyal az arcán, de Jimin épp nem felfele figyelt, helyette lehajtott fejjel felelt;
- Én... Ezzel szerettelek volna kiengesztelni - hangja halk, mint az ágynak nyikorgása, ahogy Jin észrevehetetlenül közeledni kezdett, lassan szerelme nyakába hajolva. - Bocsánat - kérte Jimin akaratlanul használva magashangját, mire csókot kapott fülének töve alá. Erre természetes reakció szerûen bújtatta ujjait SeokJin hajfürtjei közé, s feljebb emelte fejét, a nedves érintéseket jobban érezve vékony bôrén. - M-Megbocsátasz?... - kérdezte elakadt hangon, és egymástól eltávolodott ajkait képtelen volt összezárni. Zihálni kezdve fordította Hercegnôje fejét magához, hogy csókjaik zajával ellepjék a bunker belsejét. Szíve nagyokat dobbant, miközben zavarbaejtô neszt hagytak. Ajkaik egymáson siklottak, hol hosszasan vagy csak hirtelen egy-egy érzékeny pontot érintve egészen addig, amíg el nem távolodott egyik a másiktól;
- Jimin...
- Igen?... - nézett mélyen párja szemeibe, miután a legvékonykább nyálfonál is eltűnt kettejük közt.
- Felejtsük el - suttogta a Hercegnô elegáns és apró mosollyal, mire Jimin visszanehezedett sarkaira;
- Minden rosszaságomat elfelejted...
- Mert jobb a jó - felelte, majd kényelmesen férkôzôtt újból szerelme ajkaihoz, kérve a kényeztetést, élvezve a kapott csókokat, lehunyt szemekkel és sóhajokkal, amíg Jimin félbe nem hagyta;
- Hogy... Hogy érted a jót?... Mi a jó?...
- A szerelmed, butus - adott választ kedvesen egy homlokra lehelt puszival együtt, majd tenyereibe rejtette párja kezeit. Jimin nem szólt, csak nézett maga elé, majd hirtelen arca élénkebbé vált;
- De én... Akarlak.... Tegnap, holnap, és ma; Nap mint nap - emelte a szerelmi bunker tetejéig hangját. - Meg akarlak tartani, hogy hozzám tartozz, én pedig hozzád. Utadat akarom állni, el ne mehess, hogy velem maradj. Ez szerinted még szerelem?... - hunyta le érzelmeitôl nedves szemeit feljebb emelkedve, majd minden további nélkül SeokJin szótlan ajkait sajátjai közé vette, egy féltve adott hosszas csók erejéig. - Ez az?... Hiszen... Azt akarom, hogy erőtlen legyél, kiszolgáltatott... Magatehetetlen! Hogy csak én kelthesselek életre... Normálatlan lennék talá--
- M-Miért zihálsz így? Nem vagy te normálatlan - állította le párja beszédét, ahogy ugrásszerűen karolta át ôt a tarkójánál. - Szerelmem vagy. Értelek én... - bújt hozzá, akár egy szeretni való macska, és mély dorombolásával nyugtatta párját. - Mond... Aggódsz valami miatt?
- Én csak... E-Egy kis tovább lépésen gondolkodom... - suttogta. - A szünetben szeretnék veled...
- Elmenni valahova?
- A szüleimhez.