49 BTS Sírás lesz a vége

V POV

Olyan nyomasztó csönd volt. Bejöttek, elmentek Hoseok mellett, leültek, mintha körülvettek volna engem... S nem tudtam, mi lesz.
Rendesen ültem a fotelban, a két legidősebb között, szemben pedig JungKook nézett rám; "Sajnálom V hyung..." Egy kis érintés Jin hyungtól megnyugtatott, de ahogy szemeibe néztem, azok sem árulkodtak semmi pozitívról. "Szeretném azt mondani, hogy minden rendben lesz, dehát nem mondhatom" - ezzel az aggodalommal az arcán fordította el a fejét a menedzsershii felé.
Csönd volt. Még mindig csönd. Jimin kezdte kényelmetlenül érezni magát. Ô volt a másik, Hoseok mellett, aki nem foglalt helyet. A szembe lévő fotelnél ácsorgott, és hol a hajába túrt, hol a cipőjét nézegette.
Mögöttem pedig Hoseok, akit most nem látok. Egy helyben állhat, megijedve, és biztos rosszul érzi magát. Fogadni mernék, hogy szívesen kifutna az ajtón. Készenlétben áll a menekülésre, de talán miattam marad... Lehetséges, hogy nem akar itt hagyni...
Bárcsak eszembe jutna most egy ötlet vagy valami. Miért történt ez így?
- Hühüm... - "ez van", gondolta mellettem Suga hyung, és lábait kényelmesen kinyújtotta. Türelmetlenkedett.
- Rosszkor jöttem, nem igaz? - szólalt meg az idegen végig nézve rajtunk. - Tegyük át az időpontot, rendben? - kérdezte menedzsershiit, aki igazán meggyötörve bámult maga elé, fejét könyökölve támasztva. Nem is válaszolt szóban, csak bólintott. - Akkor... Viszont látásra, Bangtan Boys - integetett.
- Viszont látásra! - szólt RapMon hyung, hirtelen talpra állva. Meglepődtem rajta. Ahogy az ajtón kiment az idegen, ô is menni készült. Mit csinál?...
- Kim NamJoon! - hangzott a menedzser hangja.
- Tessék?
- Mi "tessék"? - nézett értetlenül, és mi is ugyan úgy a leaderünkre. - Leülnél, amíg magyarázatot nem kapok az "elsősegély" bemutatóra? - hangsúlyozta, mire Hyung visszaült az előbbi helyére.
Lehet, hogy ô is aggódik? Agyára ment az aggodalom? Lehet... Mindenki miattunk ül most így...
- Fiúk! - szólt mindannyiunkhoz a menedzsershii. - Valaki beszélne errôl a nehéz témáról? - kérdezte. - Jung Hoseok! Nem kéne valamit mondanod? - menedzsershiin már látszott, hogy a saját hangja helyett máséra kíváncsi. - Nem vagytok már gyerekek! Mondjatok vala--
- Nehéznek nehéz téma, de... - szólalt meg Jin hyung kicsit hangosan, mire mindenki ránézett. - Ha úgy vesszük, nem érdekes dolog ez, hiszen mondhatni normális - magyarázott, és kezével szintén kommunikálni próbált. - Nem terjeszteni való dolog, de ilyesmi ellen nem lehet csak úgy tenni. Mert például... Ha... Nézze... - gondolkodott el ajkához téve ujjait. - Tudja, én és--
- Jin...
- Dehát!... - csitult el, ahogy kapásból fordította fejét Jimin felé.
- Jin, ne... - nézett szúrósan alacsony tagunk, vagy inkább gondterhelten, mire teljesen el is hallgattatta Jin hyungot.
- Miért szakítottad félbe?
- Ohhmmm hát... - húzta ki magát. - Csak azért, hogy elmondjam, egyetértek Jin hyunggal - jelentette ki menedzsershii szemeibe nézve, és folytatta. - Hiszen a vágyakat nem lehet egy nagy vasmacskával a mélyben tartani. Csak tudja menedzsershii, milyen rossz érzés az - lépkedett Jimin az íróasztal elé. - Szükséges a kibontakozás akár nyíltan, akár titokban... Bárhogy! - tárta szét két karját. - Megtehetik.
- De idolok. Idolok vagytok.
- Épp ezért! Felteszem a kérdést! - vállt vidámmá a hangja, ami igazán jót jelentet. Egy kis mosollyal az arcán hátat fordított a menedzsershiinek, majd mindannyiunk szemét végig mérte. Láttam, Hoseok is vissza nézett rá. Kezdtem érezni a kiutat a bajból. Szinte már boldognak éreztem magam. Jimin felemelte karját, egyik ujját a levegőbe tartva és közvetlenül megkérdezte; - Van-e valaki, aki Hoseok hyungot - mutatott rá -, és Taehyungot - mutatott énrám. - látta-e együtt szerelmeskedni? Észre vettétek-e valaha is? Tudtátok-e?
- Nem...
- Sose láttam őket együtt.
- Én is csak az előbb tudtam meg.
"RapMon hyung, Suga hyung, és Jin hyung... Hazudtok vagy igazat mondtok?..." - pislogtam a felelőkre, mire Jimin az utolsó tagot is szóra bírta;
- JungKook, te tudtad, hogy viszonyban vannak?
- Nem... Gondolni se gondoltam volna.
Hazudik! Lehet, hogy mind hazudnak. Mind tudták igazából, mégis... Értünk teszik?
- Szóval senki - tette csípőre a kezét Jimin. - Öt szorozva kettővel az tíz. Szóval közvetlenül tíz szem előtt a két szerelmes teljesen titokba tudta tartani eddig(!) a kapcsolatukat. Mondhatni ügyesek, nem? - fordult vissza menedzsershiihez. - Ezt így teljes mértékben folytathatják.
- Várjunk csak! És ha csak nem rég vannak kapcsolatban? Esetleg ma reggeltől?  - gondolkodik...
- Kétlem - szólt határozottan Jimin, mire oldalra pillantott, a hátam mögé. - Kinézem belőlük, hogy már egy éve titkolgatják. Összejöttek ezek ketten már debüt után... Nincs igazam, Hoseok hyung?
A kérdésre hátra kaptam a fejem, szerelmemre nézve, aki őszintén és szelíden bólintott, utána pedig azonnal lehajtotta a fejét, a földet nézve.
- És veled mi a helyzet, Park Jimin? - menedzsershii hangja újból ijesztően hangzott. - Te tudtál róluk, nem? Vagy miért beszélsz a nevükben?
- Én? Engem aztán nem érdekel, hogy mit csinálnak - nevetett, majd folytatta. - Ami a legfontosabb, hogy ők a barátaim. Hoseok hyung is, és Taehyung is. - tenyerelt az asztalra. - Ha ők szomorúak lesznek, amiért most menedzsershii megtiltja nekik a szerelmi kapcsolatot, akkor én is az leszek. Sőt mindenki, az ARMYkat is beleértve. Az összes ember, aki szereti Hoseok hyungot és Taehyungot gondtalan mosollyal látni.
- Igaz - szólt Jin hyung. - Ha azért olyan boldogok, mert együtt vannak, akkor hiba lenne ezt megtiltani - tette a szavakat egymás mellé, mint Jimin. Mintha a saját kapcsolatuk nevében is beszélnének...
- Én csak annyit kérdeztem, hogy Jimin tudta-e, de szépen elterelte a dolgot.
- Csak szeretném, ha menedzsershii megértené a szituációt.
- Értem én már. Tudják titkolni. Értem én! - kuncogott feltett kezekkel. - Csak nyugtassátok meg már Jung Hoseokot! - mutatott a lázban ácsorgó páromra. - Mindjárt gyomor görcsöt kap! Csináljatok valamit, nehogy itt elájuljon! - utasított mindannyiunkat, mire Jimin már ment is, de én se voltam rest. Cipővel léptem a fotelra, úgy ugrottam át a másik oldalra, nem is érdekelve már más. Szerelmemet a karjaimba zártam, és arcomat arcához nyomtam, mire ô legyengülve a térdeire esett. Vele süllyedtem, és kihűlt testét el nem engedtem. Fülébe szerettem suttogni, hogy nincsen baj, nyugodjon meg, menjünk haza, de előre éreztem, hogy nem tudok megszólalni. Ha kinyitom a szám, félek, sírni fogok. Könnyekkel együtt szállna ki belőlem az ijedség, de nem akarok ilyen gyenge lenni.
Ajkaimat összeszorítva hunytam le szemeimet, és Hoseokkal együtt némán, görcsölve, mégis megkönnyebûlve utasítottuk a szívünket, hogy ismét normálisan doboghat.

Az ügynökség garázsába érve azon gondolkoztam, hogy megköszönöm az előbbit Jiminnek, de nem volt tervem, hogyan. Mit mondjak egy szimpla köszönöm mellett? Mit akarok egyáltalán mondani? Egyszerűen olyan hálás vagyok, hogy tudott segíteni Hoseoknak, és így nekem is.
- Jimin! - hallottam meg Jin hyung hangját mögülem, mikor már majdnem elértem az alacsony társunkat. - Az elején--
- Sajnálom! - szólt Jimin, s láttam, megremegett a karja. - Ne mondj semmit - állt meg háttal Jin hyungnak, majd lépésenként fordult felé. - Ne haragudj, hogy akkor a szavadba vágtam...
- Én akartam bocsánatot kérni érte... Ahelyett, hogy elárultam volna magunkat, neked sokkal jobb terved volt.
- SeokJin... - nézett fel megcsillant szemekkel.
- Bocs, hogy hülye voltam... - mosolygott szégyellve magát, mire Jimin ámultan nézett rá.
Akár csak én. Úgy látszik Jin hyung tényleg belelát a párja fejébe. Nem abban keresi a kérdést, hogy Jimin miért akarta eltitkolni a kapcsolatukat menedzsershii előtt, hanem, hogy miért is állította meg akkor. Így belegondolva, Jimin ügyes volt. Ha az ô homoszexualitása is kiderült volna, menedzsershii befolyásolásának sikere akár hetven százalékkal csökkenhetett volna.
- Jin hercegnô, ha lehetne, én mindenkinek--
- Igazán szépen fűzted a szavakat, Jiminnie! - vágta hátba RapMonster hyung a beszélőt.
- Kösz, kisapám! Épp meg voltam hatódva, erre lesújt rám a lapát kezed!
- El kéne menned szónokolni a melegekért. Bár fogadni mernék, hogy az előbbi közben többet gondoltál magadra és Jin hyungra, mint TaeHyungékra.
- A véleményed "aranyat" ért, blee - nyújtotta ki a nyelvét, mire Leadershii emelte is a tenyerét, de Jimin a kocsiba szaladt.
Ahogy elindultunk, hátul Hoseokot nézegettem magam mellett. Már nem volt se szomorú, se ijedt arca, szinte mosolygott.
- Hoseok! - szólt hangosan Jimin a kocsi másik végéből, az agyósülésen ülve. - Most már elsírhatod magad! Tudod, miért?... - nézett hátra, és megvárta, hogy a szólított a szemébe nézen. - Mind(!) tudtuk, hogy jártok.
- Jimin... - szólalt meg Hoseok kicsit életre ébredve. - Én...
- Ne törd magad! - intett. - Én se köszöntem meg, hogy úgymond "segítettél" szerelmet vallani SeokJinek. Most hát én segítettem neked.... Plusz megnyertem amit akartam! Szabad nemiélet a dormba! Juhú!
Jimin kiáltására a sófôr félre lélegezte a lélegzetét, mire a köhögése közben inkább lecsillapította magát az ünnepelô társunk.

Haza érve, a nyugodt dormba, Hoseoknak a kezét bátran megfogtam mindenki előtt, és szótlanul a teraszra mentünk, a sötétedésért siető ég alá, arra a kényelmes matracos padra.
- Feltudod dolgozni az előbbieket?...
- A rémálmom rosszabb volt - válaszoltam apró mosollyal. - Ez csak a porszeme volt.
- Értem... - nézett maga elé, én pedig az ajkait figyeltem.
- Nem baj, ha szerelmesek vagyunk.
- Értem...
- Boldog vagyok, hogy a menedzsershii alól csak úgy kicsúsztunk. Igaz, Jiminnek kösz--
- Értem...
- M-Mit értesz?... - kérdeztem rá, mire Hoseok felém fordult. Láttam rajta, hogy magában röhög valamin.
- TaeHyung, sajnálom. Nevetséges vagyok - sóhajtott. - De ha még egyszer ilyen dologba fogunk beleesni, akkor... Remélem... Képes leszek én egymagam kiállni érted és magamért - mondta, mire szívem nagyot dobbant. - Ma nagyon meg voltam ijedve... De remélem, másodszorra...
- Ha te reméled, biztos úgy lesz, J-Hope - remegett meg a hangom.
Visszatért az az érzés, az a megkönnyebülés a rémületből. Átrázott vele a hideg, fagyos szelet éreztem, mire közelebb ültem, szinte Hoseokhoz bújva.
- Kérlek, ne haragudj. Tehetetlen voltam.
- Hülye!... - álljon le. - Én is az voltam.
- TaeHyung - szólított nevemen szerelmes hanggal, amit igazán szeretek. Megnyugtatott, pedig már azt hittem sírni fogok, amiért akkor nem tettem, de most se akarom. Nem szeretnék Hoseok előtt szánalmasnak tűnni.
Ezekkel a gondolatokkal ücsörögtem, élvezve szerelmem kellemes közelségét, de ahogy ujjai az államhoz értek, csak körülötte kezdett forogni az eszem. Mondhatni elfelejtettem magam, s a rossz érzéseimet.

Ahelyett, hogy felemeltem volna a fejem, lejjebb bólintottam. Apró puszit nyomtam langyos kézfejére, és lehunytam egy kicsit szemeimet, majd kinyitva az eddig visszatartott könnyek váratlanul rácsöppentek Hoseok ujjaira.
- TaeTae... - bólintott le hozzám, és mire el szerettem volna fordítani az arcom, megcsókolt. Ajkaimnál vezetett, újra egyenes ültem, de nem szerettem volna, hogy sírni lásson.
Enyhén orron vágtam őt, ahogy kezeimet szemeimhez kaptam... A szivárgó árvizet dörzsölni kezdtem ökleimmel, hátha megszűnik, hátha felszárad, de nem tette. Hiába dőltem hátrébb és hátrébb, nem folyt visszafelé. Ügyefogyottan éreztem magam és felszipogtam, mire Hoseok megragadta a csuklóimat. Homlokon csókolt, de zavart, hogy így láthat engem.
- E-Engedj... - suttogtam rekedten, de nem tette.
Lefogta kezeimet erôbôl, és ismét megcsókolt. Irányítani kezdett, és megannyi nyugtatni próbáló érintés múltán mellkasára estem. Hagyta, hogy pólójába kapaszkodjak.
- Szeretlek, TaeHyung - mondta, és várt. Várt a pillanatra, hogy újra megcsókolhasson, én pedig nem szívesen várattam. Inkább a figyelmével kéne foglalkoznom, nem a nedves arcom takargatásával.
Ajkain ragadtam, és ahogy zörgést hallottam a terasz ajtó felől, kinyitottam szemeim. Jin hyung nézett vissza rám, majd el is sétált.
Most már biztos tudják, sőt tudták.
A csapat is tudta, húgom is tudta, most már a menedzsershii és egy vad idegen is tudja... Nem vagyunk jó titok rejtegetők... Így most már nem is számít. Semmi sem számít. Akár mindenki tudhatná.
- Tényleg... - szólaltam meg, ahogy Hoseok elvált tőlem. - SeokJin hyung...
- Min gondolkodol?...
- Megkérdezem Jin hyungot arról.


S Így egy "persze" feleletet és valami fenségesen biztonságos érzést kaptam az éjjellel. J-Hope tervét megvalósítva igazán más volt úgy ágyba bújni, hogy két hyung közé kellett bemásznom.
- Jin hyung, kényelmesen vagy?
- Ühüm, nagyon.
- Szerencsésnek érzem magam, hogy két ilyen tüneménnyel feküdhetek egy ágyban.
- Egészségedre, J-Hope - kuncogott Jin hyung, és oldalára fordulva, megfogta a kezemet, békésen lehunyt szemekkel.
- Úgy van - támaszkodott fel másik oldalamon párom. - Ha nincs ellenetekre, nem fogom elhalasztani a lehetőséget - hajolt át rajtam, és csókot nyomott Jin hyung arcára. Meghökkenve dobbant a szívem, amiért a közvetlenül a szemem előtt használta ki Hoseok a megadatott "lehetőségét". Aztán egy pillantás alatt a homlokomon éreztem azokat a meleg ajkait, majd a szám szélén is, gyöngéden és megnyugtatón.
- Jó éjt - suttogta, és derekamat átölelte, fejét a nyakamba bújtatta, így lapult egész testével hozzám.
Olyan szeretet teljes aurát éreztem magam körül...
Elragadtak a mai nap újdonságai.