48 BTS Fejrázás

V POV

Van két nagy ajtó. Az egyik igazán szép, míg a másik borzasztóan félelmet keltő. Ez a két ajtó vár minket általában elalvásnál. S nem te döntöd el, hogy most éppen melyikhez van megfelelő kulcsod.
A ronda mögött visszatérő rémálom képekkel találkozom. Már igen csak régóta. Így Hoseok, mikor óvatosan felébreszt, nem tudja, miért akaszkodok a nyakába olyan hosszú és még annál is hosszabb percekig. Nagyokat pislogok a válla felet, magamhoz szorítom őt, és átérzem azt a szokásos melegtesthôt, hogy tudjam, már a valóságban vagyok. Itt, se a szüleim, se a cég, se a fanok nem haragszanak rám, amiért Hoseokkal szerelmeskedek, hiszen nem tudják. Ellentétben a rémálmomban.
- A szíved... De nyugtalan. Megint mérgesnek láttál?
Sajnos az meg a másik fele, hogy én buktatom le mindig magunkat. Hiába a valós tény, hogy nem is vagyok képes rendesen kezdeményezni, talán csak biztonságosan bezárt négy fal közt.
Egyszer megpróbáltam a többiek előtt kijelenteni a kettőnk kapcsolatát. Kíváncsi voltam, hogy mennyire vagyok bátor.
Sorozatot néztünk, és mindannyian rendkívül figyeltünk. "Ez a figyelem jól jönne nekem is" - gondoltam, és már az első reklámnál elhatároztam, hogy mit fogok nekik mondani; "Hoseok és én együtt vagyunk, és az elválás képtelenség. Valami szemrehányás, amiért szerelembe estünk?" Ezzel a felkészüléssel pattantam fel a földről, egyből a második reklámszünetnél, és a tévé elé állva... úgy szorult görcsbe a gyomrom, mintha megint az első fellépésemen lettem volna. Csak a többiek hangjára kezdtem reagálni.
- V, talán--
- H-Ho-Hoszok popcornt! Hány fokra kell tekerni a mikrót?


Inkább örülnöm kéne, hogy ez egy "szép szerelem", ahogy Hoseok szokta magabiztosan mondani. Méghozzá a fülembe suttogva, olyan vonzó hanggal, ami talán képes lenne repülésre is megtanítana.
Ezen merengtem el, miközben időztünk a menedzsershii irodájában... Bóbiskoltam RapMon hyung és JungKookkie közt. Egymásra voltunk dőlve a fotelben, és vártuk a menedzser érkezését, aki hoz valami szponzor szerűt a JYP-tôl, találkozóra. Mikor ide jöttünk, a kocsiban mondhatni feszült volt a légkör. Suga hyung és Jimin között szikrázott a levegő... Félfüllel nem rég úgy hallottam, hogy Suga hyung tett valami erkölcstelen JungKookkal, vagy fordítva... Nem tudom. Jimintôl származott a szóbeszéd, s lehet, hogy pont az árulkodás nem tett Suga hyung kedvére.
Én... Nem tudom. Igaz, hogy nem tetszik Suga hyung dormbeli életstílusa, de nem szeretnék hyungnak rosszat. Inkább elnéztek az indulatok felett, ami nem is olyan nehéz, hiszen mindannyian tudunk mosolyogni, sőt teljesen kikapcsolódni is egy ilyen eset mellett.
- Nem kéne ide hurcolnunk Menedzsershiit? - nyújtozkodott ki mellettem RapMon hyung, mire Suga hyung egyetértett vele, és kiszállt a szemben lévő fotelből. Az ölében átölelt párnát visszadobta, fejen találva Jimint, aki a telefonjával volt elfoglalva, így egy kis hümmögéssel se pillantott Hyungra, az ajtó felé.
- Én inkább szomjas vagyok - suttogta Jin hyung. Lassan dörzsölgetni kezdte a szemét, a karfára igazán kényelmesen ráfeküdve. Azt hittük elaludt rajta. - Nagyon szomjas vagyok... - mondta elmélkedve, mintha ezelőtt sose érzett volna ilyesmit. Talpával a padlót kezdte súrolni, de nem volt kedve felállni. Mellette, Hoseok tenni szeretett volna valamit, hogy jobban életre keltse, így megpaskolgatta finoman a combját, hátha segít ezzel.
- Lemehetünk enni meg inni, nincs megtiltva - mondta félvállról Jimin, miközben a mobiljával kormánykeréket játszott. - Csak úgy feljöttünk ide, nem? Senki nem küldött. Csak tudtuk, hogy üres, hát tegyünk ellene. Bár unalmas itt... - sóhajtott mosolyogva, mire hirtelen zsebre vágta a telefont. JungKook és RapMon hyung maguk alá szedték a lábukat, ahogy szemük előtt, Jiminen meglátszott az indulni akarás. - Mehetünk, Hercegnô? - nyújtotta tenyerét Jin hyung felé, aki szívesen fogadta a jóindulatot. Az udvariasság igen szép hatást keltett. Megfogták egymás kezét, majd az első lépésre már el is engedték, szinte magukra hagyták egymást. Mégis... Jiminnie mosolya látványosan szerelmesnek látszott. Minden kis érintéssel beéri, ha munkaterületen vagyunk. Sokat jelenthetnek ezek neki.
Őket nézve elmosolyodtam.

- Ti nem jöttök? - fordult hátra RapMon hyung.
A fotelek függőlegesen voltak az ajtóból nézve, így könnyen a szemünkbe tudott férkőzni az a gyanút fogó tekintete, NamJoon igazi leader oldala, ami szúrósan kérdezte: "Miért maradtok itt?"
- Nekem tetszik az itt lét - kuncogott Hoseok a könnyedt magyarázattal. Enyhített is a szemünk előtti, rosszalló arckifejezésen, de csak enyhített. Nekem is kellett volna valami okot mondanom... "Hoseokkal szeretnék maradni. Kettesben." N-Nem mondhatom ezt...
Félmosollyal az arcomon feltápászkodtam a fotelből, csak, hogy Hoseok mellé ülhessek, és NamJoonra nézve megráztam a fejem. Így válaszoltam egyszerűen a feltett kérdésére, hogy jövünk-e. Csak némán és határozottan megráztam a fejem.
- Jó, mindegy. Mindjárt visszajövünk - csukta be az ajtót.
Csendesen kezdtünk figyelni. Mindketten a kilincset néztük, ráolvastunk, hogy meg ne mozduljon. Miközben füleink az eltávolodó léptek megszűnését várták.
- Mind lementek(?) - kacagott Hoseok, majd egyszerre néztünk egymásra. Ezek tényleg kettesbe hagytak minket. - Ugye nem csak miattam maradtál?
- De. Miattad. Ki másért maradtam volna?
- N-Nem úgy értem, TaeTae - simogatta meg az arcom. - Nem vagy se éhes, se szomjas? - mosolygott, mire erre a kérdésre is fejrázzással tudtam válaszolni. - Reggelhez képest, most már minden rendben?
- Persze, hiszen mellettem vagy - vágtam rá pislogva, mire Hoseok nagyban elmosolyodott a válaszomon. Nem is annyira értettem, hogy mi miatt.
- Együtt kéne aludnunk.
- Kipróbálhatnánk - helyeseltem.
- A-Azon gondolkodtam, hogy nem lenne annyira feltûnô, ha J-Jin hercegnôt is... - mondta bátortalanul, mire én furcsállva néztem rá.
- Jin hyunggot is?...
- I-Igen, hogy együtt aludjunk. Jin hercegnôvel is. M-Mit szólsz?
Egyértelműen kívánja hyungot...
- Úgy aludhatnánk, hogy te lennél középen, így megvédenénk a rossz álmoktól - magyarázta, s már a tetszési körömbe férközôtt az ötlete.
- De Jimin?...
- Nem őt kell meggyőzni - mosolygott. - Elég, ha Jin hyungot megkérjük, hogy aludjon velünk a kedvünkért. Gondolj bele, ez neki is kifogástalan. Tudod, hogy Jimin miket csinál vele...
- Ez igaz - tettem államhoz a kezem.
- Így képtelenség, hogy visszautasítsa az ajánlatunkat.
- Mondcsak, ennyire akarod őt?
- Nem-nem-nem - rázta meg fejét és kezeit. - Ez nem szerelem, csak... Csak vágy(?) Kéj vágy, é-érted. Az ilyesmik nem jelentenek semmit! Te vagy az egyetlen szerelmem, TaeHyung - fogta meg két kezem ijedt arccal.
- Nekem is te - pislogtam. - Csak kérdeztem - Miért fogta el az ijedség?... - Én debütkor fürödtem Jin hyunggal. Egyik reggel.
- I-Igen - enyhített a kezeim szorításán. - Ez egy interjún már kiderült. Jimin is oda volt érte.
- Ha szeretnéd, tarthatunk közös fürdőzést is a kádban. Elférnénk.
- K-Komolyan mondod?
- Nem elég komolyan mondtam?... - kérdeztem vissza, mire fokozatosan pirult vér vörösre. - Hoseok, jól vagy?... - húzódtam közelebb, miközben himbálni kezdte a kezeinket.
- Jól? Én? - döntötte homlokát a vállamra. - Egy kádban... R-Ruhátlanul?... A mennyországot képzeltem el - kaparta a torkát, mire ujjaimat finoman elengedte.
- Majd megkérdezem Jin hyungot - mondtam, de már mintha nem figyelt volna.
Karjai a közelségemért ragaszkodva felkúsztak a ruhámon, és átölelt. Mosolygott jókedvűen, mint általában, méghozzá sikeresen lenyugodva, de mégis éreztem, hogy tüzes vágyaiért tart magánál.
- TaeHyung... - suttogta, és apró csókot nyomott nyakamra. - Ha rájövök egyszer, hogy neked mi a minden, akkor megteszem - távolodott el, és feltérdelt előttem. - Érted mindent megteszek... - suttogta és lomhán nézett végig rajtam, mire zavarba ejtett. Szája tűzforróságot hagyott a nyakamon, ami most biztosan felszökött az arcomra. - TaeHyung - mosolygott rám szívéből, majd leszállt a fotelről, hogy a hátam mögé siessen. - Nem akarom tétlenül tovább hagyni, hogy holmi rémálmok gyötörjenek - rázta a fejét, ahogy felnéztem rá. Hátulról két oldalt fogta a kobakom, a tetején pedig megpuszilt. - Képzeld azt, hogy a rémálom egy fekete valami.
- Egy kulcs.
- Legyen az - bólintott, és oldalt megnyomta a homlokom két oldalát, a halántékot. Kényelmesen lehunytam szemem, és csak Hoseok hangjára kezdtem figyelni. Csinált már ilyet, mikor nagyon fájt a fejem. - Ezt a kulcsot bezárjuk egy sötét dobozba. Nem kíméljük, mert tényleg rosszat tett - mondta gyermek hangsúllyal, mire én rábólintottam. - Elküldjük észak felé. Az Északi-sark jégtábláira, és még azon is túl. Onnan is túl. Messzebb... Messzebb és messzebb - suttogta, hatást elérve. - Egyre messzebb. A leghidegebb ponthoz, hogy ne tudjon visszaszökni ide.
- Remélem, ott marad - szóltam, és tenyerem J-Hope gyógy kezére tettem.
- Igen - mondta, mintha az előbb helyesen feleltem volna valamire. - Úgy bizony. Nem fog többé bántani az álmaidban - puszilt ismét kobakom búbjára, mire kinyitottam a szemeim. Köszönömöt szerettem volna mondani a törődésért.
- Hoseok... - hajtottam hátra fejem, egyenesen azokba a szép és tiszta íriszeibe nézve. Megfontolt gondolatok nélkül az alsó ajkamat a számba vettem, méghozzá ennek a feltûnô látványát elkerülve. Mire szerelmem felém közeledett, a számára legjobban fekvő irányból. A vágy súlya húzta le őt hozzám... Szájaink épp, hogy összeértek, és már azt hittem, nem fog többet tenni, de egy lágy csókkal máris ingerelni kezdett. Hagytam, majd felnyögtem az érzés elmélyítéséért. Kértem és megkaptam. Felhevülten, szinte eszementen kapkodtam reményem édes ízéért. Jobban felé akartam fordulni, de nem tudtam, hogy melyik irányból tegyem, nem tudtam ezen gondolkodni, miközben egyikünk se tudott leállni. Bennünk volt a lendület a folytatásra. Belőlem hangos sóhajtások törtek ki, mire Hoseok halkított, és az arcomra simította a tenyerét, de képtelenek voltunk elhanyagolni egyetlen egy lázas csókot is. Csak egymást láttuk, csak egymással törődtünk...
- Hoseok!?
A menedzsershii hangja!?
Hoseok a neve hallatán hátrébb ugrott tőlem. Én pedig majdnem hátraestem, de megkapaszkodtam. A fotel háttámaszába mart körmeim szinte elakartak tűnni, akárcsak én, ahogy megláttam a fiúkat, és a másik két felnőttet, ráadásul az egyik idegen...
- Ez most...
- Direkt volt?
Belül remegni kezdtem a félelemtől. Ahogy mondani szokták... Az ütő megállt bennem.
Csodáltam, hogy Hoseok még a talpán áll. Nagyon csodáltam! Belőlem már kiszállt a lélek, ô pedig még megszólalni is képes volt.
- J-Jimin...
A visszafogott vészkiáltás elért mindenkihez, de a hívott személy csak állt, és tátott szájjal nézett minket. Az S.O.S jelzést megértve Jin hyung lökte meg a szólítottat, amire már felkapta a fejét. Jimin, mintha felébredt volna az én rémálmomból;
- I-Igen! Uraim... - vonta magára hatásosan a figyelmet. - Jung Hoseok ma a leghatásosabb elsősegély nyújtási folyamatot mutatta be nekünk; a szájon át lélegeztetést. Tapsoljuk meg! - nyelt nagyot halál komoly arccal és dobozos üdítővel a kezében tompán tapsolt, mire JungKook is rákezdett.
- Francba! - szólt RapMon hyung, arcát eltakarva, mire Suga hyung szívesen rászólt volna, hogy ne játssza meg magát, nem ô áll nyakig a wc szivattyús kocsi tartalmában.
Olyan szívesen elnevetném magam, mutatva, hogy ez csak egy vicc. Poén az egész. Nem csináltuk komolyan! Nevessünk, emberek!
Dehát... Még a "Direkt volt?" kérdésre se tudtam hazudni. Nem tudtam fejrázással válaszolni. Nem mozdultam.