17-Block-B: Hatás

JaeHyo POV

LEITTAM magam.
Nem úgy értem, hogy a ruhámat, hanem úgy, hogy megint csak...
Nem is tudom, hogy miért tettem. Mert fáj? Fáj, hogy kaptam egy nagy pofont, attól, akit annyira szeretek? MinHyuk taslija a szívemig sebzett volna? Még P.O baráti szeretetéből szőtt ölelés sem tudta feloldani a rosszat. Gyorsan ott is hagytam őt, azaz őket, az egész dormot.
És most itt annyira részegre ittam magam, hogy a gondolataimnak hangot adok:
- Elsô a bórocska, utána a lányocskák és fiúcskák... Nem. Nem, mert az elsô MinHyuk. Csak utána jön minden, ami A-val kezdődik, a whisky, a likőr, a koktél.
Majd...

- Lô itt - szálltam ki a dorm előtt a taxiból, miután sikeresen fizettem a bankkártyámmal. Lám, a Nap is már jön fel, a horizonton van, az ég alján ragyog már.
Ugyan így kellett volna ragyognia a lift gombjának is, de nem. Megnyomtam még egyszer ugyan olyan gyengéden, de akkor se. Harmadszorra rácsaptam. Utána már csapkodtam.
- Nem müksz'?? - kérdeztem tőle, de nem volt türelmem megvárni válaszát. A lépcsőhöz mentem. Remélhetőleg az működik!
Lépéseim szabályosak voltak oda felé. Nem dölöngéltem... annyira. De szédülni, szédültem. Mindenesetre... Csak nem józanodok?
- Ahn JaeHyo! Miért nem veszed fel a telefont?
Ööööö Nem. Nem józanodok. Egy kicsit sem. Totál részeg vagyok! Már képzelődök is. Milyen érdekes látomásom van; Előttem a lépcsőn MinHyukom aggódó arccal és kezében telefonnal.
- Miért nem hívtál vissza? Utánad mentem volna! - jött le elé. - Mennyit ittál?
- Megőrültem - néztem magam elé, majd kikerülve a képzeletemet, belekapaszkodtam a korlátba.
- Mivel a lift nem működik; Ne segítselek fel? - követett. Milyen kedves képzeletbeli MinHyukom van. Ahhh így még hülyébbnek érzem magam. Minek jöttem egyáltalán haza? Hogy az arcom másik fele is piros legyen? Mert még nem múlt el a színe... Az kizárt, hogy aludni jöttem, mert álmos az végképp nem vagyok, arról is a merevedésem tehet... - Hahó... JaeHyo!
Ja, a képzeletem még mindig itt van?
- Nem hallottad amit mondtam? Segítek neked!
- Miért ilyen.. !?... - hirtelen elvesztettem azt a kis egyensúlyomat is a lépcsőn, és egy óriásit kellett volna hátra esnem, de a képzeletem megfogott, amitől már nem tűnt annyira képzeletbelinek. Határozottan szilárd halmazállapotú volt! - MinHyuk!???
- Bameg! Alszol? Igen, én! - tartott engem hónaljamnál, majd felsegített és felfelé mentünk.
- Nem akartam elhinni, hogy itt vagy velem... - pusmogtam, miközben minden csak mozgott körülöttem.
- A te bajod! - cibált felfele. - AAish miért nincs itt mozgólépcső?
- ... Csak az van!

Mikor felértünk, MinHyuk hirtelen eltűnt, én meg vetkőzni kezdtem. A kabátom lecsúszva rólam, a földre esett. Igen, az ott is marad. Így hát, hogy valami legyen fent is, a cipőmet kezdtem a fogason egyensúlyozni. Nem ment... Helyette betettem Taeil kabátjának az ujjába. Remek ajándék lesz neki, ha fel kell. Kifejezetten örülni fog.
Most viszont magammal kell kezdenem valamit. Ha valaki szexre éhes, akkor először fel kell mérnie a párja állapotát. De az én MinHyukom mindig csak mérgelődik... Ahogy most is:
- Miért nem kopogsz te baromarcú !?? - vágta hozzám szavait. Épp a pizsama felsőjébe bújt bele. - Mit bámulsz!? Menj inkább fürdeni! - utasított, de én úgy tettem, mintha nem hallottam volna és becsuktam magam mögött az ajtót. - Mi az, süket vagy?
Ahogy így végig nézek rajta... Árad belőle az utálat...
- Hülye vagy MinHyukom, hogy nem veszed észre. Vonzódok hozzád, mint csimpánz a harminc kiló banánhoz.
- Ha ilyenekkel fárasztasz, te majom, leszedem a fejedet helyéről és eladom a fekete piacon.
- De miért akarsz ilyen biológiai beavatkozást végre hajtani rajtam? Alsó felemre bezzeg nem is gondolsz...
- Tudom, hogy egy f*sz vagy, aki a f*aszokra is bukik!
- Nem, nem tudod. Ne mond azt, hogy tudod, ha nem tudod. Én tudom, hogy nem tudod. Te meg azt képzeled, hogy tudod, hol ott nem. Ahogy azt sem tudod, hogy mióta nem feküdtem már le egy lélekkel sem.
- Nem én tehetek róla, hogy nem kellesz senkinek.
- Nem az, hogy én nem kellek senkinek, hanem nekem nem kell senki. Senki más, csak te!
- Aaish Az az utolsó mondat nagyon kellett?... - feküdt oldalára szemöldökét ráncolva, majd fejéig felhúzta takaróját.
"Igen, kellett..." - válaszoltam gondolatomban.
De most még is mit tegyek??
Mérges rám, de már nem annyira, mikor felpofozott. De ha azt mondanám neki most, hogy "Kéne egy menet", akkor az ágyával együtt kihajítana az ablakon? Vagy talán.... Megijedne? Megszeppenve összehúzódna, mint egy kis nyuszi a takarója alatt és aggódni kezdene, mire én... Én... Én meg... NEM. Még is miért álmodozok?...
Mosolyogtam hülyeségem. Majd váratlanul megszólalt a tudatalattim. Szívem dobbanásait felgyorsítva, arra vett rá, hogy nesztelenül felmásszak MinHyuk ágyára, ami nekem tilos a kiszabott szabályok szerint. De cselekedeteim most nem átgondoltak.

A feje fölé hajoltam és megpusziltam takaróval nem takart homlokát.
Erre ô hanyatt feküdt, morogva.
Ahogy megláttam, hogy helyezkedünk el, átvette uralmát bennem a rossz vágy.
MinHyuk szemeit kezdte dörzsölni, míg én gyorsan elhelyezkedtem fölötte.
Szívem nagyot dobbant.
Boldog vagyok...

Egy boldog bolond...
- De... szánalmas... - gondoltam bele, hogy még is mit csinálok? Én Ahn JaeHyo vagyok. Egyszer se kellett ennyit tennem azért, akivel szeretkezni akarok! Mindenkit megkaptam, akit akartam!

- Mi van?... - ásított MinHyuk.
- Szabályszegés van-
- T-Te!?? Még is hova mászol?? - csapott pofán ismét.
- E-Elég - fogtam le kezeit. - Elegem van. Én irányítok.
- Neked van eleged?? - háborodott fel és felült. - Te jössz az én nyakamra! Nem én a tiedre!
- De nem is engeded, hogy a nyakadra menjek.
- Persze, hogy nem engedem!
- Túl kedves vagyok veled, MinHyuk...
- Az a baj, hogy én is veled! - szólt és szemei könnybe lábadtak. - Lelkiismeret furdalásom van, ahogy bánok veled, ahogy el akarlak üldözni magam mellől! De, ha meg el is tűnnél, én... Én... Akkor is... Elkezdenélek keresni. Ahogy ma is. Aggódtam érted!
Tényleg... A lépcsőnél...Az az aggódó arc!
Lehet, hogy még is van remény!??
- Szóval JaeHyo... - törülte meg szemeit, lehajtott fejjel. - Maradj kussba. Ne halljam ezeket, hogy "Nem engeded", "Ez így rossz"... Én ezeket úgy is leszarom. Nem törődöm veled...
- De törődni fogsz - mosolyogtam. - Már látom. Az lesz a következő. Aggódsz értem, foglalkozol velem, törődsz velem és utána meg...
- Ki ne mond!!!
- Szeretni fogsz engem - motyogtam elmosolyodva, kezemet szám elé téve.
- Meg egy nagy szart!!
- Ne mond ezt, édesem, ne mond nekem - kuncogtam és automatikusan, gondolkodás nélkül karjaimba zártam szerelmemet.
- JaeHyo... Ha jót akarsz, azonnal menj aludni... - fenyegetett, de erre csak megszorítottam. A másik lépésem már vakmerőbb volt...
Fenekemre huppantam és MinHyukot az ölembe vettem. Felettébb vérfelforraló volt nadrágomban ágaskodó férfiasságomnak.
- Akarom... - hajoltam nyakába. S minden külső tényezőt figyelmen kívül véve kezdtem ábrándozni, hogy hol kezdjek neki.
Elvileg már szeretkeztünk, úgy, hogy MinHyuk is megtette, önszántából. Vajon mi történhetett akkor? Ohhh én eszetlen, bárcsak emlékeznék rá!
- MinHyuk... Akkor miért hagytad magad?...
- Örök kérdés marad - hajtotta le fejét és vállaimra tette kezeit; el akarta tolni magát.
- Nem az lehetett, hogy kíváncsi voltál? - kuncogtam, és nem engedtem elmenni magamtól.
- Én? Ugyan, mire?
- Azt hitted, hogy csak egy éjszakás kaland lesz, és ki akartad próbálni. Élvezni akartad.
- Igazad van, élvezni akartam az éjszakát, mert akkor nem beszéltél! Tök jó volt a hangod nélkül! Holt részeg voltál!
- Bármikor elhallgattathatsz... - mondtam és lejjebb hajtva fejemet, számat az övére akartam tapasztani, de megszeppenve távolodott tőlem. Így homlokára pusziltam.

- Ne csináld! - markolt bele pólómba.
Egyik kezemmel elengedtem derekánál, s arcánál kezdtem cirógatni. Remegni kezdett a hangja, de teste mozdulatlan volt. Homloka helyett most a szája szélére pusziltam, majd, ahogy esélyem lett rá rögtön megcsókoltam.
- Eh... Végig futott a hideg a hátamon... - takarta el arcát.
- K-Komoly? - nevettem el magam. - Nézz fel rám, nézz fel rám - ismételtem magam MinHyuknak, aki azért se tette. - Naaaa...
- Mi a fenét akarsz? - suttogta.
- Folytatni - válaszoltam és ledöntöttem őt mosollyal az arcomon. Ahogy sejtettem, igazán el van pirulva. - Édes vagy.
- Mindjárt bemosok neked - emelte fel a kezét, de én lefogtam, a másikkal együtt, úgy csókoltam meg másodszorra is, majd harmadszorra.
- Ne remegj ennyire - mondtam MinHyuknak. - Ne félj, hanem lazulj el.
- Nem. Nem fog menni, JaeHyo! - szólt vissza, mire én ismét elfoglaltam száját. Addig maradtam rajta, míg szíve normálisan nem kezdett dobogni. Ami sok idő volt. Puha ajkai vörössé váltak, az enyémek alatt. MinHyuk, mintha kétségbeesett volna, belekapaszkodott a lepedőbe, másik kezével meg a csuklómat ragadta meg, de csak fogta és nem szorította.
Mindenesetre, szabaddá vált az egyik kezem, s azzal megint csak az orcáját kezdtem simogatni. Mire éreztem, hogy lenyugodott úgy-ahogy, kicsit felemelkedtem. Vártam, hogy megszólaljon.
De csak a szoba falát nézte...
Gondolkodik valamin?
- MinHyuk... Hogy volt először? - kérdeztem tőle. Ha egyszer már megtörtént, s ô is megtette, akkor másodszorra is szeretném, hogy ugyan úgy legyen.
MinHyuk felém fordult és határozottan válaszolt:
- Teljesen más volt, mint most - nézett szemeimbe. - Nem voltál ilyen éber, hanem egy kómás szeretkezésre éhes.
- Érdekes - kuncogtam. - Az a probléma, hogy nem ittam eleget!?...
- Nekem aztán nem probléma!... - nézet ismét el, majd elengedte a lepedőt és a csuklom, úgy fordult oldalára, kezeit feje alá téve...
- Ehhh Mit csinálsz?
- Mintha nem látnád... Aludni készülök.
- ÉÉÉs velem mi lesz?
- Mi lenne? Hajnali hatkor még te is aludhatsz.
- Neeem. Nem érted - haraptam ajkaimba.  - Nekem most muszáj...
-  S akkor én még is mi a frászt csináljak veled? - mutatott magára. - Neked kell magaddal kezdeni valamit... - harapott ajkaiba, majd fokozatosan lejjebb hajtotta fejét. - JaeHyo... - szólított meg. - Zárd be az ajtót. Kulccsal.
- Miért?
- Csak csináld! - ütött vállamra.
- Oké, oké, nyugi... - másztam le az ágyról és teljesítettem MinHyuk utasítását, majd vissza felé fordultam. Nem vagyok képbe, hogy mit akarhat most... - Hô!?? - szegetem fel fejemet és meglepetten ránéztem. - Miért vetted le a pólódat??
- Te eszetlenhülyebaromparaszt! Nem egyértelmű!??
- Nem, nem egyértelmű - ráztam a fejem pislogva.
- Te... - guggolt fel és négykézlábon elhelyezkedve megfogta kezemet. - D-Direkt csinálod ezt velem?... - nézett szemeimbe, megint egy kicsit könnyesen.
- Sírni akarsz, és levetted a pólódat, hogy ne legyen könnyes?
Erre feltérdelt hozzám és szokása módján megpofozott. Mosolyogni tudtam már csak rajta, amiért tudtam, hogy ez lesz. Viszont elvesztem, mikor megragadta mindkét vállamat és megcsókolt.
Hjé és tényleg megcsókolt.
És tényleg.
Nem látok én rosszul. S jól is érzem azokat a puha ajkait.
Azt hiszem... Ez már a mennyország.