YiJeong POV
Egyik percben egy futóversenyt nyertem meg, a másik percben már a kis országunk kastélyában voltam.
Mi egy nagyobb országnak a közepén vagyunk. Azok élnek itt, akikkel nagyobb problémák vannak, és, hogy kikkel vannak problémák, azt egy szervezet dönti el. Mi vagyunk a normálatlanok, rendellenesek, furák meg érdekes viselkedésűek. Emlékszem a tárgyalás napjára; Minden bajomat felsorolták. Az a fiú vagyok, aki árulja a testét, hogy egy kis örömöt szerezzen, emellett nagyon rossz tanuló voltam a suliba, mindig csak a jóképű srácok érdekeltek. Hülye vagyok, mint a többi itt elő, és mivel problémásak vagyunk, a szervezet nem fárasztja magát, hogy szabályokat szabjon ki nekünk. Szabadok vagyunk és szórakozunk. Aki akar még munkát is vállalhat.
Én úgy élem a napjaim, hogy délután kelek, lustálkodok, aztán az körúton járva találkozom az ismerőseimmel, és akár nála, akár egy utca eldugott részén oda adom a testem egy kis élvezetért. Az estémet meg mindig egy személlyel töltöm, a szomszédommal, SiHyounggal. Mindig annyi menetet hagyok, amennyit szeretne, de nem vagyok szerelmes belé. Egyáltalán nem. Más az igazi, és tudom is, hogy ki. Sajnos azzal a személlyel egyszer sem feküdtem le. Szerintem nem is tudja, hogy engem a férfiak érdekelnek. Ô egy megszállott verseny szellem. Mindenből versenyt csinál, de emellett nagyon bolond és vicces. Nem is tudom, mikor szerettem bele... Lehet, mikor már betette ebbe az országba a lábát.
Ma versenyt futottam vele és még sok más emberrel. Ô legelöl futott, ezért felgyorsultam, hogy legalább lássam azt az izgatott arcát. Tetszett, ahogy csak a célt figyelte azzal a tűzzel a szemében.
Nem is vettem észre, hogy leelőztem őt és első helyzet lettem. Mikor áttéptem a szalagot kézen ragadott valaki és a kastélyba vitt.
- Szóval amiért győztem... Én lettem a bolondok királya!? - mentem le majdnem spárgába, ahogy a számomra idegen (és jóképű) fiú elmondta, hogy kiskirály lettem.
- Sajnálatos módon az előző király hülyébb lett a kelleténél, ezért muszáj egy új - fogta meg a kezem és vezetett a folyóson. -Nem kell semmit se csinálnod, csak jól titkot tartani.
- Mert?
- Engemet is titkolnod kell. A kastély minden egyes részét titkolnod kell. Hogy te vagy a király, szintén titkolnod kell.
- Miért kell ez a hülyeség?
- Te nem tudod hol élsz? Itt még a csapból is hülyeség folyik! Ezt nézd! - nyitott be egy kis szobába, ami első látásra olyan volt, mint egy laboratórium. A sötét függönyök el voltak húzva, a napfény tehetetlen volt velük szembe. Villanyt kellet felkapcsolni, amiatt az egész szoba kék fénybe kezdett úszni. Fájt a szememnek. - Nézd!
- Várjál, kérlek! Könnyezik a szemem! - törölgettem, majd vízcsobogást kezdtem hallani.
- Mondom... A csapból is hülyeség folyik - mutatott, mire én neonrózsaszín színű, lebegő köveket láttam a folyóvízben.
- Mi a pokol!? - rohantam a csaphoz. - Ez milyen trükk?
- Víz hatására felemelkednek.
Nem tudtam hinni a szememnek. Egyáltalán nem. A szoba tele volt háromféle kővel.
- Ez a neon kék tapad, ez a neon sárga irányít, mozgat vagy hogy is mondjam... Ahh mutatom! - nyúlt hirtelen a vízbe és kezébe vett egy neon sárga darabot és felém irányította. - Figyeld a ruhád! - mondta, mire én lenéztem és a pólóm felfelé kezdett emelkedni.
- H-Hé! - húztam le. Olyan érzés volt, mintha a szél emelte volna fel.
- Ezzel a két méternél kisebb tárgyakat könnyen lehet irányítani.
- É-Értem-értem! Nem kell levenni rólam a nadrágot! - mentem közelebb, hogy kikapjam a kezéből a neon sárga darabot, de a ruha lecsúszott a lábaimról.
- Mind a három kőfajta vízre aktiválódik. Láthattad, ahogy bevizeztem a kezem. A neon sárga az, amihez még emberi energiai és agy, gondolat kell a használásához.
- Teljesen megértem. S az alsómat hagyhatnád is rajtam vagy akarsz tőlem valamit? Mondd akkor vagy a kezeddel csináld! Mi egyáltalán a neved? Be sem mutatkoztál! Mond csak... Ha tényleg én vagyok most a király, akkor milyen viselkedés már ez!?
- Bocsáss meg! - gomboltatta vissza a nadrágomat a neon sárga kő segítségével. - Szólíts JaeHonak!
- Te vagy itt az őrült tudós, jól gondolom?
- De még milyen! - kuncogott és közelebb lépett, hogy egyenesen a szemembe mosolyoghasson, pont, mint egy örült. - Senki sem tudja, hogy itt vagyok a kastélyba. Vicces, nem? Még a nevemet is én adtam magamnak - nevetett. - Lehet, hogy nem is létezem! Lehet, hogy a te képzeleted szüleménye vagyok! - vezette le az ujjait az arcomon, majd a nyakamra nyomta, mintha meg akarna folyatni, de csak ott tartotta. Ez egy őrült. - Nagyon selymes bőröd van - hajolt közelebb és éreztem, ahogy a nyelvével hozzám ér. - Nem vagy érintetlen, igaz? - nyúlt be a pólóm alá. - Nem remegsz. Még a pulzusod sem növekszik.
- Hogy is mondjam... Prosti vagyok...
- Az új kiskirály egy prosti!? - kuncogott és a fülemnél kezdett játszadozni. - Ez jól hangzik.
Ahogy hátra lépkedtem a falhoz, hagytam, hogy levetkőztethessen. Mivel jóképű, nem bántam, hogy most hagyom magam neki. Ma úgy se csináltam még, mert futóversenyen voltam.
A nyakába kapaszkodtam, és eléggé fájni kezdett a hátam, amiért a falnak csapott minden egyes lökésnél.
A sötét függönyöket bámultam, amik elrejtették a külvilágot. A víz tovább fojt és a neonrózsaszín kövek lebegtek. Olyan felfoghatatlan jelenség. Szex közben végig azt bámultam. Már a csobogás hangja is oda vonzotta a tekintetemet. Az erős és kék lámpafénytől meg folyamatosan próbáltam óvni a szememet. Nem néztem felfelé.
- Hallod, nem vagy valami jó - öltöztem már vissza, mikor JaeHonak sikerült elélveznie, nekem pedig semmi örömöm nem származott ebből. Hiába jóképű, ha dugni nem tud. - Szóval akkor... Ezeket a köveket titokba kell tartanom? Ennyi? - vettem a kezembe a neon kékekből egy vékonyka darabot.
- Finoman fogd őket! Nagyon könnyűek és törékenyek.
- Akkor ennyi erővel ezek nem is kövek!
- Ezek hülye kövek. Nem tudják, hogy milyenek kéne lenniük.
- Lehet - vettem a másik tenyerembe a neonsárgát.
- Bármilyen méretű darabban képesek hatni. A lényeg a víz.
- Hidrogén meg oxigén? De miért?...
- Kit érdekel? Én, azaz mindenki hülye itt. Ezeket csak találtam a kastélyban. Nem foglalkozik velük senki.
- Pedig kéne... Vagy rosszul gondolom?...
Lebegés, tapadás meg két méternél kisebb tárgyak mozgatása, minden csak a víz hatására. Ezek a képességek, ezek a törékeny kövek, amik nagy halomban ebben a szobában vannak meg tudnák változtatni az emberek életét.
Vagy hülyeségeket gondolok?
Ahhh igaz is... Ezeket titokban kell tartani.
- Mint király, miden kisebb vagy nagyobb probléma fellépésekor a kastélyba kell rohannod!
- Szóval ez, meg a titoktartás a dolgom, mint királynak - bólogattam. - Asszem' jó király leszek - vágtam a zsebembe a két kezembe lévő különlegességet.
Kilépve az iszonyat ingerlő fényű szobából egy ismerős hang szólított meg;
- YiJeong! Hát itt voltál!
- Kyungil! - ugrottam meg. - Hogyhogy a kastélyba vagy?
- Én itt dolgozom - mosolygott és megcirógatta a fejem tetejét. - Nem említettem még? Én vagyok az, akinél az újonnan érkező hülyék feliratkoznak, mint polgárok. Én állítok elő nekik személyi igazolványt. Villám gyors vagyok! - nevetett. - Ebben nem versenyezhet velem senki!
Elolvadok! Az a nevetés! Az ô mosolyát sokkal jobban élvezem, mint az előbbi szexet JaeHoval. Gyönyörű! Kyungil az én tökéletes ideálom. Szerelmes vagyok. Minél többször látom, annál jobban belé zúgok.
Egyszer ha megszerzem, nem engedem.
Tényleg felhagynék a prosti élettel, és csak neki adnék élvezetet.
Miért nem tudom kimondani, hogy szeretem!? Még kimutatni se tudom!
- Kyungil! Nézd ezt a követ! - vettem elő a zsebemből a neonsárgát és felé irányítottam, hogy meglepőn, mikor a ruhaujja felhajtódik, de nem sikerült. - Hjaaa! Víz kell! - fogtam meg a kezét és már ráncigáltam is. Nem ismerem a kastélyt, de mindenáron keresni akarok most egy víz forrást.
Meg akarom osztani vele ezt a titkot. Látni akarom a meglepődött arcát, majd azt mondani neki, hogy "Pszt! Ez titok!"
Nagyon sok ajtó zárva volt, majd az egyiken egy férfi figura díszelgett. Oda bementem vele, mire két széles zuhanyzó kabin volt és pár csap. Akkor már sejtettem, hogy a férfi fürdőbe találtunk.
- Gyere-gyere! Álljunk a zuhany alá! - nyitottam meg a csapot és már csobogott is rendesen a víz, de ô nem lépett be mellém a csempére;
- Milyen verseny ez? Ki lesz hamarabb bőrig ázva?
- Nem-nem - mosolyogtam. - Most varázsolok neked - vettem elő ismét a neon sárga kövecskét, és mire felnéztem Kyungil már előttem volt, tíz centiméterre állt tőlem. Kemény fél fejjel magasabb nálam. Nem tudtam felnézni rá, egyenesen a nyaka feszes bőrét bámultam, teljesen felizgatott még ez a látvány is. Nem akartam egy kicsit se hátrálni, erre a gondolatra pedig Kyungil még közelebb csoszogott. - Miért vagy ilyen közel? - suttogtam. A szívem már repesett az örömtől. Lehet, hogy megkívánt engem? Ha igen, és kanos kedvébe van, akkor életem egyik legjobb pillanata fog következni. Úristen! Boldog vagyok! Nagyon! Pedig... Pedig csak itt áll előttem lelógatott kezekkel... N-Nekem kéne kezdeményezni? - K-Kyungil - néztem kicsit oldalra egy kacér mosollyal az arcomon. - Szeretnél?
- Tessék!? Nem hallom a víz hangjától! - kiabált és lejjebb hajolt vállaimra tett kezekkel. Elájulok! Ez a mámor most fog eltenni láb alól!
- Én... - fordultam hozzá, mire sikerült egy kifejezetten éles szemkontaktust teremtenem. Kíváncsian nézett rám lankadatlanul, várta, hogy folytassam a mondandóm, mire én megremegtem a gyönyörtől, ami Kyungilbôl csak úgy sugárzott, mint mindig.
A kő most tudott kicsúszni a kezemből, majd hallottam is, ahogy szilánkokra törik.
- Elejtettél valamit? - lépett el, hogy lenézzen. - Mi ez? - kíváncsian vett fel egy nagyobb darabot, mire a víz folyás megszűnt, amiért Kyungil elcsavartatta a kő erejével. - Wow!... Nem is csináltam semmit, csak gondoltam!
- Kyungil... Ez a kô... - azt akartam kinyögni, amit terveztem, hogy "Pszt! Ez titok", de máshol kalandoztak a gondolataim. - Kyungil... Miért álltál olyan közel hozzám, ha nem is csináltál semmit? - pusmogva sóhajtottam mélységes szomorúsággal.
- Te mondtad, hogy álljunk a zuhany alá. Nem tudtam máshogy megtenni, csak ha olyan közel jövök. Vagy meg kellett volna nyitnom a másik zuhanyt? - bámult rám válaszra várva, míg én végig néztem vizes haján és elázott pólóján, majd a nadrágján is. Aztán észre vettem, hogy én is csuromvíz vagyok, pedig a kőnek elég lett volna, ha csak a kezem az. Plusz még át is vertem magam; Szinte már biztos voltam benne, hogy itt a lehetőség, gyerünk, tegyen a magáévá, de csak a zuhanyvíz alá állt, ahol már én szerencsétlenkedtem.
- Annyira hülye vagyok! - tapasztottam tenyereimet az arcomra.
Miért nem tudom legalább kimutatni, hogy szeretem?
Ekkora megalázás után Kyungil mosolyogva (és vízcseppeket csöpögtetve) lépett le tőlem. Eltűnt a látáskörömből és ázott ruhámmal nem tudtam mit kezdeni, ezért apró mozdulatokkal indultam a kijárat felé. A bohóc járásos lépéseimnél valami zavart és nyomott a nadrágomban mire ki is vettem.
- Hja, Csak a neon kék kő. Ez az ami tapad - pislogtam rá, majd átakartam tenni a másik kezembe, de nem sikerült. Hozzám ragad! A vizes kezemhez hozzá ragadt! - Ne! Ne! Ez nem vicces! - nyafogtam és szaladni kezdtem a kijárathoz, ahol szimpla idegességből a falnak csaptam a követ a kezemmel együtt. Erre ugyan az történt, mint a fürdőben, a neon sárgával, szilánkosra törve a földre esett, de most a neon kék darabka ami még a tenyeremen ékeskedett, azzal hozzátapadtam a falhoz. - Ilyen nincs... - szipogtam szomorúan. Miért ilyen rémes ez a nap? Most várnom kell, hogy megszáradjak!? Istenem, mért nem Kyungilhez ragadok hozzá!?
- Tessék, reggeli! - lökött meg SiHyoung a vállamnál, ahogy kábultan ültem a széken egy kevéske alvás után. Tegnap este ahogy fáradtan és megszáradtan hazaértem, ô már a szomszédból átjőve várt az ajtómnál, majd azonnal szexelni kezdtünk. Míg ô háromszor ment el én egyszer a legeslegvégén, mert egész végig Kyungilen járt az eszem és azon, hogy mennyire a bolondok országába való vagyok; Akár a kastély tornyához is láncolhatnának. - Mézes kávét kérsz?
- Nagyon sajnálom, SiHyoung, de nem vagyok éhes...
- Akkor evés nélkül szeretnéd csinálni a reggeli 'tornát'? - támaszkodott le hozzám és élesen a hajamba túrt. - Csináljuk, YiJeong! - sóhajtott kéj vágyóan a fülembe, majd a szájamhoz kezdett kúszni a meleg leheleteivel. Normális esetben már csókoltam is volna meg, de most lehunytam a szemeim és elfordítottam a fejem;
- Nincs kedvem.
- Mi a szősz!? Nem szoktad visszautasítani... Mi van veled?
- Asszem' megyek és kikapcsolódok valahol... Nem tudom, mikor jövök - hagytam magára SiHyoungot.
Ritkán érzem ilyen pocsékul magam. A testem olyan súlyos, hogy vonszolnom kell magam. Én vagyok itt a király, még sincs egy szolgám se, aki legalább a hátán vitte. Ott van az őrült tudós szerű fazon, de ô inkognitóban van. JaeHo ott lopja a napot a kastélyban, vagyis inkább be se engedi, helyette olyan vakító kék fénnyel világít. Bolondok mintaképe. Még szexelni se tud. Minek is gondolok rá? Miért megyek egyáltalán a kastélyba?
Mire ez a kérdés megfogalmazódott bennem már annak a folyosóján sétálgattam. A fejemet lelógatva néztem a kopott járólapot minden lépésem alatt.
- YiJeong! Hát megint itt vagy?
- K-Kyungil!? - pislogtam nagyokat fel. Papírjegyzetekkel teli rakott karokkal szaladt felém, nagy mosollyal az arcán, amiért ismét megtaláltuk egymást, csak úgy mint tegnap. - Dolgozol? - kérdeztem, bár teljesen egyértelmű volt. Abszolút kiment a fejemből, hogy ô vezeti itt a személyipapírokat.
- Versenyzek a tintás tollammal. Én vagy ô mondja fel hamarabb a szolgálatot - járt a szája jókedvűen. - Amúgy ha már itt járkálsz, bármikor szívesen látlak a munkaszobámba. Egy nagy narancssárga ajtót keress, ha van kedved a társaságomhoz. Most mennem kell, mert ki se látszok a munkából - nevetett és már futott is tovább.
- Nagy narancssárga ajtó! Megjegyeztem! - kiabáltam utána egy kis jókedvvel felüdítve, majd megvártam, ahogy eltűnik a sarkon és azok a gyors léptei is egyre-egyre elhalkulnak. Ott álltam az ô mosolygó arcával a képzeletemben és suttogva kimondtam, amit nem akartam, hogy Kyungil hallja, esetleg leolvassa a számról; - Szeretlek.
Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy mi a bajom; Szeretetre vágyok. Igazi szeretetre és szeretkezésre.
- Hogy gyógyíthatnám ezt a problémát? - tettem szívemre a kezem és elindultam az őrült tudós felé, hogy jelentsem, a kastélyban tartózkodom. Közben egész végig a megfejtett dolgon gondolkodtam, majd azokat az elmefoszlányokat is eltűntek, mikor benyitottam abba a labor szerű szobába.
- Szóval ezért nem tudsz dugni! - meredtek ki a szemeim, ahogy JaeHo egy ismeretlen pasas nyakát csókolgatta, miközben teljes hosszal benne csúszkáltak szép, lassú tempóban.
- YiJeong!? - öntötte el pír az arcát, ahogy észre vett engem, a hívatlan vendéget. - DoKyun, h-hagyd abba!... Gyorsan!... - zihálta kicsit nyálas szájjal. Meztelen volt alul, míg a pasija csak félig lehúzott nadrággal erőltette meg őt egy szekrénynek döntve.
- Tegnap még azt mondtad, hogy egy titok vagy. Senki se tudja, hogy ki vagy. Erre meg egy krapekkal kényezteted magad, hol ott tegnap még bennem találtad meg az élvezetet.
- Hogy mi van? - fordult felém az ismeretlen alak. - Ezzel a kölyökkel... - bámult rám, majd gyorsan visszanézett JaeHora, akin látható volt a megbánás. - Komolyan ezzel a gyerekkel csináltad, amiért nem tudtál már várni rám!?
- Kérlek ne légy mérges, DoKyun. Csak téged szeretlek - nyitotta csókra az ajkait, amit a másik fogadott is, majd pár erőteljeset még lökött is a kielégültségért.
Kicsit zavart, hogy a szemem előtt fejezik be ezt az etyele-petyelét, hiszen én vagyok itt a király. Az engedélyemet kéne kérniük a kastélyban való szexre.
- YiJeong, mire véljem a hirtelen feltűnést? Jöttél bocsánatot kérni? - állt elém összeszedve magát, a tegnapi énjével. Fura volt, hiszen az előbb egy leírhatatlan kéj élvezetet láttam tőle, egy szerelemmel felfűtött testben. Most meg egy hideg tekintetű örült néz le rám, akár egy bíró.
- Miért kell bocsánatot kérnem?...
- DoKyun talált pár szilánkot a kövekből. A fürdőben a sárgából és a bejáratnál a kékből. Hát ennyire vigyázol? Milyen király vagy te?
- Én akartam király lenni!?
- JaeHonak igaza van! Örülj, hogy én voltam az, aki megtalálta és nem egy itteni ember.
- Miért? Te ki vagy?
- A nagy ország egyik szervezetbeli tagja. Sokak közül, JaeHot is én helyeztem ide. Okai; Öngyilkossági kísérletek, miközben egyszerre vannak mazochista és szadista hajlamai, a kedvétől függően.
- Amiért ilyen különleges vagyok, belém szerettél, nem igaz? - nyávogta JaeHo DoKyunra rámászva és szinte már dorombolt. - Szeretsz, érzem minden porcikámban - tette előrébb a lábát, hogy középen dörzsöltesse magát, ezzel is az ujja köré csavarva a szervezetbelit és csókot kapott.
Egyre kedvetlenebbül néztem az akciót.
- YiJeong... Azt mondtad, jó király leszel... Másnapra, meg már csapni valónak számítasz. Te sem vagy megfelelőbb egy abnormális királynál.
- Ki nem szarja le!? - kiáltottam JaeHora. - Nem az én szívem vágya volt a királyosdi! - rúgtam ki az ajtót. Nem érdekeltek. Elég! Ilyeneket a fejemhez vágni, mikor nem is csináltam igazából semmit, csak a kiszabott dolgokat szegtem meg... Ammm "szegtem meg"... Aish már! Mindegy-mindegy! Megnyertem egy szaros futóversenyt tévedésből, s már ilyen törvényekkel teli bánásmódot érdemelek!? Eddig szabad voltam!
Aish! Mi ez az érzés a gyomromban?... I-Ilyen az idegesség?
Eddig még nem éreztem annyira. Ez új. Mindig a testem örömeivel nyomtam el az összes érzéseimet, de most nincs kedvem közösülni egyik kuncsaftommal sem, még SiHyounggal sem. Mi van velem? Hja... Hát persze... Szeretkezésre vágyok. Egy igaz csókra és igaz ölelésre az igazitól. Nem akarok már hamisságokat. Meg akarok változni. Nekem csak az igazi kell.
- Kyungil! - kezdtem el futni a folyóson. - Kyungil! - szólítgattam ôt, miközben a nagy narancssárga ajtót kerestem. A szemeim olyan gyorsan mozogtak, mint a velem szembe jövő áramlat, ami erősen csökkentett a sebességemen. - Mi ez a húzat!? - néztem a szél irányába, ahol egy nagy nyitott szobát láttam. Ahogy közelebb kerültem láttam a narancssárga színt a kitárt ajtókon.
Egy megkönnyebbült mosoly kúszott az arcomra, majd átadtam magam Kyungil dolgozó helységének az aurájának, miután bezártam az ajtókat magam után.
A szoba gyönyörű és tágas, amiért szinte bútorozatlan volt. Különböző színű függönyök szelték be az egészet, amiért az összes ablak nyitva volt. A kellemes délutáni napfény káprázatosan beragyogta mind a négy falat és a közéjük zárt teret.
Papír szaggatás hangja mászott a fülembe. Oldalra bólintottam a fejemet és megláttam Kyungilt, ahogy mosolyogva írt, majd tépett. Ami papírral végzet felemelte nyitott tenyérrel és hagyta, hogy a szél előre fújja a földre egy kupacba, mivel háta mögött tárva nyitva volt az ablak. Játszott. A függöny nagyban eltakarta ôt, és a huzat hangja miatt se vett észre engem.
Olyan romantikát éreztem az ô látványába, hogy az eddigi idegesség véglegesen eltűnt és nyugalom hálózta be a hűlt helyét. Ez a szerelem, már értem. Ez kell nekem. Kyungilt nézni olyan akár egy jó közösülés, vagy még annál is jobb.
- Szeretni akarok... - pusmogtam és lendületet véve Kyungil felé sétáltam.
- Áhh YiJeong! Hát ide találtál? Mint láthatod csak két adatottal kell végeznem és-- - akadt el, amiért lesöpörtem a még hátralévő papírokat. Így üres lett az asztal. - Naaa Ezt miért csináltad? - emelkedett fel a székről és hátrébb tolta azt, majd kezdett lehajolni, hogy felszedje, de nem hagytam.
Felpattantam az asztalra ülve és megfogtam a kezeit.
- Szeress! - mondtam komoly arckifejezéssel és kis terpeszembe vezettem ôt óvatosan. - Szeress! - ismételtem csak ugyan kifejezetlen arccal. Az volt a fő, hogy nehézség nélkül felfogja az utasításomnak teljes jelentését. - Szeress, mert én szeretlek! - adtam ki bővebb információt.
- YiJeong...
- Szeress! - remegett meg a már negyedszerre utasító ajkam, ezzel el is vesztve az arcom felnőttes komolyságát. - K-Kérlek... - néztem rá könyörögve. Esedezek a szeretetéért, kérem, értse meg. - Segítenél, hogy boldog legyek? - lógattam le a fejem, kínosnak érezve a helyzetet. - Mindig is szerettelek. Már fájdalom, ha nem láthatlak. Te is... Kyungil... - vettem bátorságot felnézni. - Szeress!
- Nagyon aranyos vagy... Elragadó, amiket mondasz és ahogy mondod... - közölte halkan velem. Lent kicsúsztatta az ujjaim közül a kezét és helyette ô fogott meg engem. A tenyere meleg volt, csak úgy mint a ragyogásnak kezdő apró mosolya. Nem tudtam hinni a szememnek... Szerelmesen néz és mosolyog rám. - Nem tudom hallottad-e - suttogta közelebb hajolva. -, a szívem most egy hatalmasat dobbant - egyik kezével felsimított a csuklómon, majd államnál érintett. - Azt hiszem most érted viselkedik olyan furán - mondta, majd megcsókolt.
"Ez most tényleg nem álom?..." - tűnt hihetetlennel, ahogy visszacsókolhattam, majd folyamatot indítottam, amit az öröm irányított.
- Azta - kuncogott bele egy kicsit az egyik csókba, mire én kérdőn néztem rá. - Az ajkaid... Igazán dúsak...
- A tieid meg ízletesek - nyaltam meg végig az alsó ajkam, az övére szomjazva. - Meg akarom harapni - jött ki belőlem a gondolat és elmosolyodva húztam ôt vissza magamhoz. - Laktatnak a csókjaid - nyögtem és lábam közé nyomtam Kyungilt a hónalja alatt átkarolva az izmos testét. - Felforrósít! - kaptam fel a fejem, mire az én igaz szerelmem meglepett, ahogy a nyakamba csókolt. - Na jó... Lehet, hogy nem kéne... - ziháltam. - De teljesen fel foglak izgatni.
- YiJeong?...
- Én vagyok ennek a bolond országnak a királya. Nekem van jogom megmondani, hogy ki szexelhet mikor, hol és kivel - dobtam le magamról a pólóm, majd azonnal gomboltam is ki a nadrágom. - Az én parancsom az igazi, te meg az én igazi szerelmem. Megannyi sráccal csináltam már, de szerelmet csak irántad éreztem. Csak is irántad, aki egy ujjal se ért hozzám - csúszott le lábaimról a kiengedett nadrág, és felhúztam egyik lábamat, hogy levegyem a cipőmet, majd a másikat is ugyan így. - Parancsolok hát neked, Kyungil! - csúsztattam be az ujjaimat az utolsó ruhadarabomba. - Neked. most. itt. velem. muszáj szeretkezned!
- Értettem a parancsot, Kiskirályom - mosolygott édes kis kuncogással és egy csókért hajolt hozzám, miközben az alsótól is megszabadulva meztelenné váltam Kyungil íróasztalán.
Mellkasomhoz öleltem bolondosan kócos fejét, mire nyalogatni kezdett.
- Izgasd fel magad! Csináltad csak! - nyögtem aprókat és kezem remegve túrt a hajába. Sajnos nem érzem Kyungil férfiasságát, mert most a fejét ölelem magamhoz, de azt tudom, hogy az enyém már azóta kemény, mióta felültem ide, az asztalra. - Azt hiszem feltálalom magam - csúsztam lejjebb, a talajt keresve a lábammal, mire hozzá is értem a ledobált ruháimhoz. Hátat fordítottam és egyik kezemmel végig simítottam a fenekem körvonalán. - Nyugodtan - mondtam és lábujjhegyre álltam.
- YiJeong... A csábítás versenyében te nyertél... Nem gondolod, hogy túl bájos vagy?... - kérdezte és hallottam, ahogy kiengedi a nadrágszíját.
- Lehet, meg kéjes is - tettem jobban terpeszbe a lábaim és mellkasommal ráfeküdtem az asztalra. Nagyot haraptam az ajkamba, ahogy Kyungil kezei a meztelen derekamra simultak kétoldalt. Akaratom nélkül feszítettem be magam, mielôtt még belém hatolt volna. Annyira hülyén érzem magam, hogy ennyire nyáladzok a farkára, de nem tudok mást tenni. - Ahhh ez... - emeltem fel az egyik lábam, amiért görcsösen feszültek meg. Kyungil olyan könnyedén mélyíti belém, mintha kóstolgatna. Feldöf és ízlelget az eszközével belülről. Végül is... Feltálaltam magam. Csak nem tudtam, hogy ennyire őrületesen fogja kezdeni. Ettől a szétfeszítő behatolástól mindjárt elájulok. Nagyon jó kezdés.
Mindkét kezemmel a fejemnél kapargattam az íróasztalt és el se bírtam képzelni, hogy egy ilyen start után milyen játszmára számíthatok.
- Ahhh... K-Kyungil... - hunytam le a szemeimet, mikor kicsit kijjebb húzta magát, majd újra be.
- Mozoghatok? - kérdezte bódítóan erotikus hangon, mire én fürgén bólogattam.
Tudtam, hogyha most komolyan elkezdjük, nem fogunk tudni egyszerűen lehiggadni. Legyen száz menet, akkor is megéri!
- Jó!... Még! - húztam össze magam és még jobban felforrósított, ahogy a dobbanásokat éreztem a méretre duzzadt férfiasságából. - Ez hihetetlenül jó! - tátottam el a számat. Nem tudtam egy ilyen fenomenális dolgot aprócska sóhajtásokkal élvezni. Ilyen vérbeli szexisten lökéseire sikítani kell, de féltem, hogy eltaszítom magamtól, ezért az egyik ujjamat a számba nyomtam, majd ráharaptam. - Kyungil isteni! - csordultak ki a könnyeim az élvezettől. Már nem bírtam felfogni, hogy mi történik velem és a testemmel. Kyungil nyelvét éreztem meg, ahogy felvezeti a hátam közepétől a nyakamig, ívbe kényszerítve engem és még jobban felhevítve.
- YiJeong... Tényleg jó, vagy csak úgy mondod? - zihálta a fülembe, mire hallottam a hangján, hogy élvezi a helyzetet. Látni akartam az arcát is, ezért egy bonyolult stratégiával, de felé tudtam fordulni.
- Kyungil... Szeretlek! - néztem könnyesen a szemeibe.
- Annyira édesen mondod ki, hogy kételkedni sem tudok az érzéseidben - túrt a hajamba, majd váratlanul megcsókolt. A puha ajkaink egymáson találták meg a kényelmes helyet, mire össze is forrtak. Mintha a neon kék színű kő lépett volna akcióba köztünk, és összetapasztott, ráadásul a neon sárga folyamatosan irányított minket, hogy a csípőmnek egy perc nyugta se legyen, gondolatban meg a neonrózsaszín emelt fel minket, így tudtunk lebegni az élvezet hevébe.
A nyakánál átkulcsoltam a karjaim, és éreztem, ahogy alul már munkálkodik mindkettőnknek az abszolút élvezethez segítő szerve. Még ha el is fogunk sülni mindketten, akkor sem fogom Kyungilt elengedni. Ölelni akarom.
Amit a király akar, az úgy lesz, és kész.
Végül... Lehiggadtam. Igaz;... Éjjelre.
- Kiskirályom, mi legyen?
- Mi lenne? Itt leszek veled nap mint nap a kastélyba.
- Nem fogsz unatkozni?
- Sosem éreztem unalmat, miközben téged néztelek. Hamarabb élvezek el, mint hogy unjam a látványod. Ha már tényleg kemény leszek és nem bírok magammal, rád vetem magam, szerelmem.
- Hányszor vagy képes csinálni egy nap?...
- A szexet? Veled akár huszonnégyszer is!
Egyik percben egy futóversenyt nyertem meg, a másik percben már a kis országunk kastélyában voltam.
Mi egy nagyobb országnak a közepén vagyunk. Azok élnek itt, akikkel nagyobb problémák vannak, és, hogy kikkel vannak problémák, azt egy szervezet dönti el. Mi vagyunk a normálatlanok, rendellenesek, furák meg érdekes viselkedésűek. Emlékszem a tárgyalás napjára; Minden bajomat felsorolták. Az a fiú vagyok, aki árulja a testét, hogy egy kis örömöt szerezzen, emellett nagyon rossz tanuló voltam a suliba, mindig csak a jóképű srácok érdekeltek. Hülye vagyok, mint a többi itt elő, és mivel problémásak vagyunk, a szervezet nem fárasztja magát, hogy szabályokat szabjon ki nekünk. Szabadok vagyunk és szórakozunk. Aki akar még munkát is vállalhat.
Én úgy élem a napjaim, hogy délután kelek, lustálkodok, aztán az körúton járva találkozom az ismerőseimmel, és akár nála, akár egy utca eldugott részén oda adom a testem egy kis élvezetért. Az estémet meg mindig egy személlyel töltöm, a szomszédommal, SiHyounggal. Mindig annyi menetet hagyok, amennyit szeretne, de nem vagyok szerelmes belé. Egyáltalán nem. Más az igazi, és tudom is, hogy ki. Sajnos azzal a személlyel egyszer sem feküdtem le. Szerintem nem is tudja, hogy engem a férfiak érdekelnek. Ô egy megszállott verseny szellem. Mindenből versenyt csinál, de emellett nagyon bolond és vicces. Nem is tudom, mikor szerettem bele... Lehet, mikor már betette ebbe az országba a lábát.
Ma versenyt futottam vele és még sok más emberrel. Ô legelöl futott, ezért felgyorsultam, hogy legalább lássam azt az izgatott arcát. Tetszett, ahogy csak a célt figyelte azzal a tűzzel a szemében.
Nem is vettem észre, hogy leelőztem őt és első helyzet lettem. Mikor áttéptem a szalagot kézen ragadott valaki és a kastélyba vitt.
- Szóval amiért győztem... Én lettem a bolondok királya!? - mentem le majdnem spárgába, ahogy a számomra idegen (és jóképű) fiú elmondta, hogy kiskirály lettem.
- Sajnálatos módon az előző király hülyébb lett a kelleténél, ezért muszáj egy új - fogta meg a kezem és vezetett a folyóson. -Nem kell semmit se csinálnod, csak jól titkot tartani.
- Mert?
- Engemet is titkolnod kell. A kastély minden egyes részét titkolnod kell. Hogy te vagy a király, szintén titkolnod kell.
- Miért kell ez a hülyeség?
- Te nem tudod hol élsz? Itt még a csapból is hülyeség folyik! Ezt nézd! - nyitott be egy kis szobába, ami első látásra olyan volt, mint egy laboratórium. A sötét függönyök el voltak húzva, a napfény tehetetlen volt velük szembe. Villanyt kellet felkapcsolni, amiatt az egész szoba kék fénybe kezdett úszni. Fájt a szememnek. - Nézd!
- Várjál, kérlek! Könnyezik a szemem! - törölgettem, majd vízcsobogást kezdtem hallani.
- Mondom... A csapból is hülyeség folyik - mutatott, mire én neonrózsaszín színű, lebegő köveket láttam a folyóvízben.
- Mi a pokol!? - rohantam a csaphoz. - Ez milyen trükk?
- Víz hatására felemelkednek.
Nem tudtam hinni a szememnek. Egyáltalán nem. A szoba tele volt háromféle kővel.
- Ez a neon kék tapad, ez a neon sárga irányít, mozgat vagy hogy is mondjam... Ahh mutatom! - nyúlt hirtelen a vízbe és kezébe vett egy neon sárga darabot és felém irányította. - Figyeld a ruhád! - mondta, mire én lenéztem és a pólóm felfelé kezdett emelkedni.
- H-Hé! - húztam le. Olyan érzés volt, mintha a szél emelte volna fel.
- Ezzel a két méternél kisebb tárgyakat könnyen lehet irányítani.
- É-Értem-értem! Nem kell levenni rólam a nadrágot! - mentem közelebb, hogy kikapjam a kezéből a neon sárga darabot, de a ruha lecsúszott a lábaimról.
- Mind a három kőfajta vízre aktiválódik. Láthattad, ahogy bevizeztem a kezem. A neon sárga az, amihez még emberi energiai és agy, gondolat kell a használásához.
- Teljesen megértem. S az alsómat hagyhatnád is rajtam vagy akarsz tőlem valamit? Mondd akkor vagy a kezeddel csináld! Mi egyáltalán a neved? Be sem mutatkoztál! Mond csak... Ha tényleg én vagyok most a király, akkor milyen viselkedés már ez!?
- Bocsáss meg! - gomboltatta vissza a nadrágomat a neon sárga kő segítségével. - Szólíts JaeHonak!
- Te vagy itt az őrült tudós, jól gondolom?
- De még milyen! - kuncogott és közelebb lépett, hogy egyenesen a szemembe mosolyoghasson, pont, mint egy örült. - Senki sem tudja, hogy itt vagyok a kastélyba. Vicces, nem? Még a nevemet is én adtam magamnak - nevetett. - Lehet, hogy nem is létezem! Lehet, hogy a te képzeleted szüleménye vagyok! - vezette le az ujjait az arcomon, majd a nyakamra nyomta, mintha meg akarna folyatni, de csak ott tartotta. Ez egy őrült. - Nagyon selymes bőröd van - hajolt közelebb és éreztem, ahogy a nyelvével hozzám ér. - Nem vagy érintetlen, igaz? - nyúlt be a pólóm alá. - Nem remegsz. Még a pulzusod sem növekszik.
- Hogy is mondjam... Prosti vagyok...
- Az új kiskirály egy prosti!? - kuncogott és a fülemnél kezdett játszadozni. - Ez jól hangzik.
Ahogy hátra lépkedtem a falhoz, hagytam, hogy levetkőztethessen. Mivel jóképű, nem bántam, hogy most hagyom magam neki. Ma úgy se csináltam még, mert futóversenyen voltam.
A nyakába kapaszkodtam, és eléggé fájni kezdett a hátam, amiért a falnak csapott minden egyes lökésnél.
A sötét függönyöket bámultam, amik elrejtették a külvilágot. A víz tovább fojt és a neonrózsaszín kövek lebegtek. Olyan felfoghatatlan jelenség. Szex közben végig azt bámultam. Már a csobogás hangja is oda vonzotta a tekintetemet. Az erős és kék lámpafénytől meg folyamatosan próbáltam óvni a szememet. Nem néztem felfelé.
- Hallod, nem vagy valami jó - öltöztem már vissza, mikor JaeHonak sikerült elélveznie, nekem pedig semmi örömöm nem származott ebből. Hiába jóképű, ha dugni nem tud. - Szóval akkor... Ezeket a köveket titokba kell tartanom? Ennyi? - vettem a kezembe a neon kékekből egy vékonyka darabot.
- Finoman fogd őket! Nagyon könnyűek és törékenyek.
- Akkor ennyi erővel ezek nem is kövek!
- Ezek hülye kövek. Nem tudják, hogy milyenek kéne lenniük.
- Lehet - vettem a másik tenyerembe a neonsárgát.
- Bármilyen méretű darabban képesek hatni. A lényeg a víz.
- Hidrogén meg oxigén? De miért?...
- Kit érdekel? Én, azaz mindenki hülye itt. Ezeket csak találtam a kastélyban. Nem foglalkozik velük senki.
- Pedig kéne... Vagy rosszul gondolom?...
Lebegés, tapadás meg két méternél kisebb tárgyak mozgatása, minden csak a víz hatására. Ezek a képességek, ezek a törékeny kövek, amik nagy halomban ebben a szobában vannak meg tudnák változtatni az emberek életét.
Vagy hülyeségeket gondolok?
Ahhh igaz is... Ezeket titokban kell tartani.
- Mint király, miden kisebb vagy nagyobb probléma fellépésekor a kastélyba kell rohannod!
- Szóval ez, meg a titoktartás a dolgom, mint királynak - bólogattam. - Asszem' jó király leszek - vágtam a zsebembe a két kezembe lévő különlegességet.
Kilépve az iszonyat ingerlő fényű szobából egy ismerős hang szólított meg;
- YiJeong! Hát itt voltál!
- Kyungil! - ugrottam meg. - Hogyhogy a kastélyba vagy?
- Én itt dolgozom - mosolygott és megcirógatta a fejem tetejét. - Nem említettem még? Én vagyok az, akinél az újonnan érkező hülyék feliratkoznak, mint polgárok. Én állítok elő nekik személyi igazolványt. Villám gyors vagyok! - nevetett. - Ebben nem versenyezhet velem senki!
Elolvadok! Az a nevetés! Az ô mosolyát sokkal jobban élvezem, mint az előbbi szexet JaeHoval. Gyönyörű! Kyungil az én tökéletes ideálom. Szerelmes vagyok. Minél többször látom, annál jobban belé zúgok.
Egyszer ha megszerzem, nem engedem.
Tényleg felhagynék a prosti élettel, és csak neki adnék élvezetet.
Miért nem tudom kimondani, hogy szeretem!? Még kimutatni se tudom!
- Kyungil! Nézd ezt a követ! - vettem elő a zsebemből a neonsárgát és felé irányítottam, hogy meglepőn, mikor a ruhaujja felhajtódik, de nem sikerült. - Hjaaa! Víz kell! - fogtam meg a kezét és már ráncigáltam is. Nem ismerem a kastélyt, de mindenáron keresni akarok most egy víz forrást.
Meg akarom osztani vele ezt a titkot. Látni akarom a meglepődött arcát, majd azt mondani neki, hogy "Pszt! Ez titok!"
Nagyon sok ajtó zárva volt, majd az egyiken egy férfi figura díszelgett. Oda bementem vele, mire két széles zuhanyzó kabin volt és pár csap. Akkor már sejtettem, hogy a férfi fürdőbe találtunk.
- Gyere-gyere! Álljunk a zuhany alá! - nyitottam meg a csapot és már csobogott is rendesen a víz, de ô nem lépett be mellém a csempére;
- Milyen verseny ez? Ki lesz hamarabb bőrig ázva?
- Nem-nem - mosolyogtam. - Most varázsolok neked - vettem elő ismét a neon sárga kövecskét, és mire felnéztem Kyungil már előttem volt, tíz centiméterre állt tőlem. Kemény fél fejjel magasabb nálam. Nem tudtam felnézni rá, egyenesen a nyaka feszes bőrét bámultam, teljesen felizgatott még ez a látvány is. Nem akartam egy kicsit se hátrálni, erre a gondolatra pedig Kyungil még közelebb csoszogott. - Miért vagy ilyen közel? - suttogtam. A szívem már repesett az örömtől. Lehet, hogy megkívánt engem? Ha igen, és kanos kedvébe van, akkor életem egyik legjobb pillanata fog következni. Úristen! Boldog vagyok! Nagyon! Pedig... Pedig csak itt áll előttem lelógatott kezekkel... N-Nekem kéne kezdeményezni? - K-Kyungil - néztem kicsit oldalra egy kacér mosollyal az arcomon. - Szeretnél?
- Tessék!? Nem hallom a víz hangjától! - kiabált és lejjebb hajolt vállaimra tett kezekkel. Elájulok! Ez a mámor most fog eltenni láb alól!
- Én... - fordultam hozzá, mire sikerült egy kifejezetten éles szemkontaktust teremtenem. Kíváncsian nézett rám lankadatlanul, várta, hogy folytassam a mondandóm, mire én megremegtem a gyönyörtől, ami Kyungilbôl csak úgy sugárzott, mint mindig.
A kő most tudott kicsúszni a kezemből, majd hallottam is, ahogy szilánkokra törik.
- Elejtettél valamit? - lépett el, hogy lenézzen. - Mi ez? - kíváncsian vett fel egy nagyobb darabot, mire a víz folyás megszűnt, amiért Kyungil elcsavartatta a kő erejével. - Wow!... Nem is csináltam semmit, csak gondoltam!
- Kyungil... Ez a kô... - azt akartam kinyögni, amit terveztem, hogy "Pszt! Ez titok", de máshol kalandoztak a gondolataim. - Kyungil... Miért álltál olyan közel hozzám, ha nem is csináltál semmit? - pusmogva sóhajtottam mélységes szomorúsággal.
- Te mondtad, hogy álljunk a zuhany alá. Nem tudtam máshogy megtenni, csak ha olyan közel jövök. Vagy meg kellett volna nyitnom a másik zuhanyt? - bámult rám válaszra várva, míg én végig néztem vizes haján és elázott pólóján, majd a nadrágján is. Aztán észre vettem, hogy én is csuromvíz vagyok, pedig a kőnek elég lett volna, ha csak a kezem az. Plusz még át is vertem magam; Szinte már biztos voltam benne, hogy itt a lehetőség, gyerünk, tegyen a magáévá, de csak a zuhanyvíz alá állt, ahol már én szerencsétlenkedtem.
- Annyira hülye vagyok! - tapasztottam tenyereimet az arcomra.
Miért nem tudom legalább kimutatni, hogy szeretem?
Ekkora megalázás után Kyungil mosolyogva (és vízcseppeket csöpögtetve) lépett le tőlem. Eltűnt a látáskörömből és ázott ruhámmal nem tudtam mit kezdeni, ezért apró mozdulatokkal indultam a kijárat felé. A bohóc járásos lépéseimnél valami zavart és nyomott a nadrágomban mire ki is vettem.
- Hja, Csak a neon kék kő. Ez az ami tapad - pislogtam rá, majd átakartam tenni a másik kezembe, de nem sikerült. Hozzám ragad! A vizes kezemhez hozzá ragadt! - Ne! Ne! Ez nem vicces! - nyafogtam és szaladni kezdtem a kijárathoz, ahol szimpla idegességből a falnak csaptam a követ a kezemmel együtt. Erre ugyan az történt, mint a fürdőben, a neon sárgával, szilánkosra törve a földre esett, de most a neon kék darabka ami még a tenyeremen ékeskedett, azzal hozzátapadtam a falhoz. - Ilyen nincs... - szipogtam szomorúan. Miért ilyen rémes ez a nap? Most várnom kell, hogy megszáradjak!? Istenem, mért nem Kyungilhez ragadok hozzá!?- Tessék, reggeli! - lökött meg SiHyoung a vállamnál, ahogy kábultan ültem a széken egy kevéske alvás után. Tegnap este ahogy fáradtan és megszáradtan hazaértem, ô már a szomszédból átjőve várt az ajtómnál, majd azonnal szexelni kezdtünk. Míg ô háromszor ment el én egyszer a legeslegvégén, mert egész végig Kyungilen járt az eszem és azon, hogy mennyire a bolondok országába való vagyok; Akár a kastély tornyához is láncolhatnának. - Mézes kávét kérsz?
- Nagyon sajnálom, SiHyoung, de nem vagyok éhes...
- Akkor evés nélkül szeretnéd csinálni a reggeli 'tornát'? - támaszkodott le hozzám és élesen a hajamba túrt. - Csináljuk, YiJeong! - sóhajtott kéj vágyóan a fülembe, majd a szájamhoz kezdett kúszni a meleg leheleteivel. Normális esetben már csókoltam is volna meg, de most lehunytam a szemeim és elfordítottam a fejem;
- Nincs kedvem.
- Mi a szősz!? Nem szoktad visszautasítani... Mi van veled?
- Asszem' megyek és kikapcsolódok valahol... Nem tudom, mikor jövök - hagytam magára SiHyoungot.
Ritkán érzem ilyen pocsékul magam. A testem olyan súlyos, hogy vonszolnom kell magam. Én vagyok itt a király, még sincs egy szolgám se, aki legalább a hátán vitte. Ott van az őrült tudós szerű fazon, de ô inkognitóban van. JaeHo ott lopja a napot a kastélyban, vagyis inkább be se engedi, helyette olyan vakító kék fénnyel világít. Bolondok mintaképe. Még szexelni se tud. Minek is gondolok rá? Miért megyek egyáltalán a kastélyba?
Mire ez a kérdés megfogalmazódott bennem már annak a folyosóján sétálgattam. A fejemet lelógatva néztem a kopott járólapot minden lépésem alatt.
- YiJeong! Hát megint itt vagy?
- K-Kyungil!? - pislogtam nagyokat fel. Papírjegyzetekkel teli rakott karokkal szaladt felém, nagy mosollyal az arcán, amiért ismét megtaláltuk egymást, csak úgy mint tegnap. - Dolgozol? - kérdeztem, bár teljesen egyértelmű volt. Abszolút kiment a fejemből, hogy ô vezeti itt a személyipapírokat.
- Versenyzek a tintás tollammal. Én vagy ô mondja fel hamarabb a szolgálatot - járt a szája jókedvűen. - Amúgy ha már itt járkálsz, bármikor szívesen látlak a munkaszobámba. Egy nagy narancssárga ajtót keress, ha van kedved a társaságomhoz. Most mennem kell, mert ki se látszok a munkából - nevetett és már futott is tovább.
- Nagy narancssárga ajtó! Megjegyeztem! - kiabáltam utána egy kis jókedvvel felüdítve, majd megvártam, ahogy eltűnik a sarkon és azok a gyors léptei is egyre-egyre elhalkulnak. Ott álltam az ô mosolygó arcával a képzeletemben és suttogva kimondtam, amit nem akartam, hogy Kyungil hallja, esetleg leolvassa a számról; - Szeretlek.
Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy mi a bajom; Szeretetre vágyok. Igazi szeretetre és szeretkezésre.
- Hogy gyógyíthatnám ezt a problémát? - tettem szívemre a kezem és elindultam az őrült tudós felé, hogy jelentsem, a kastélyban tartózkodom. Közben egész végig a megfejtett dolgon gondolkodtam, majd azokat az elmefoszlányokat is eltűntek, mikor benyitottam abba a labor szerű szobába.
- Szóval ezért nem tudsz dugni! - meredtek ki a szemeim, ahogy JaeHo egy ismeretlen pasas nyakát csókolgatta, miközben teljes hosszal benne csúszkáltak szép, lassú tempóban.
- YiJeong!? - öntötte el pír az arcát, ahogy észre vett engem, a hívatlan vendéget. - DoKyun, h-hagyd abba!... Gyorsan!... - zihálta kicsit nyálas szájjal. Meztelen volt alul, míg a pasija csak félig lehúzott nadrággal erőltette meg őt egy szekrénynek döntve.
- Tegnap még azt mondtad, hogy egy titok vagy. Senki se tudja, hogy ki vagy. Erre meg egy krapekkal kényezteted magad, hol ott tegnap még bennem találtad meg az élvezetet.
- Hogy mi van? - fordult felém az ismeretlen alak. - Ezzel a kölyökkel... - bámult rám, majd gyorsan visszanézett JaeHora, akin látható volt a megbánás. - Komolyan ezzel a gyerekkel csináltad, amiért nem tudtál már várni rám!?
- Kérlek ne légy mérges, DoKyun. Csak téged szeretlek - nyitotta csókra az ajkait, amit a másik fogadott is, majd pár erőteljeset még lökött is a kielégültségért.
Kicsit zavart, hogy a szemem előtt fejezik be ezt az etyele-petyelét, hiszen én vagyok itt a király. Az engedélyemet kéne kérniük a kastélyban való szexre.
- YiJeong, mire véljem a hirtelen feltűnést? Jöttél bocsánatot kérni? - állt elém összeszedve magát, a tegnapi énjével. Fura volt, hiszen az előbb egy leírhatatlan kéj élvezetet láttam tőle, egy szerelemmel felfűtött testben. Most meg egy hideg tekintetű örült néz le rám, akár egy bíró.
- Miért kell bocsánatot kérnem?...
- DoKyun talált pár szilánkot a kövekből. A fürdőben a sárgából és a bejáratnál a kékből. Hát ennyire vigyázol? Milyen király vagy te?
- Én akartam király lenni!?
- JaeHonak igaza van! Örülj, hogy én voltam az, aki megtalálta és nem egy itteni ember.
- Miért? Te ki vagy?
- A nagy ország egyik szervezetbeli tagja. Sokak közül, JaeHot is én helyeztem ide. Okai; Öngyilkossági kísérletek, miközben egyszerre vannak mazochista és szadista hajlamai, a kedvétől függően.
- Amiért ilyen különleges vagyok, belém szerettél, nem igaz? - nyávogta JaeHo DoKyunra rámászva és szinte már dorombolt. - Szeretsz, érzem minden porcikámban - tette előrébb a lábát, hogy középen dörzsöltesse magát, ezzel is az ujja köré csavarva a szervezetbelit és csókot kapott.
Egyre kedvetlenebbül néztem az akciót.
- YiJeong... Azt mondtad, jó király leszel... Másnapra, meg már csapni valónak számítasz. Te sem vagy megfelelőbb egy abnormális királynál.
- Ki nem szarja le!? - kiáltottam JaeHora. - Nem az én szívem vágya volt a királyosdi! - rúgtam ki az ajtót. Nem érdekeltek. Elég! Ilyeneket a fejemhez vágni, mikor nem is csináltam igazából semmit, csak a kiszabott dolgokat szegtem meg... Ammm "szegtem meg"... Aish már! Mindegy-mindegy! Megnyertem egy szaros futóversenyt tévedésből, s már ilyen törvényekkel teli bánásmódot érdemelek!? Eddig szabad voltam!
Aish! Mi ez az érzés a gyomromban?... I-Ilyen az idegesség?
Eddig még nem éreztem annyira. Ez új. Mindig a testem örömeivel nyomtam el az összes érzéseimet, de most nincs kedvem közösülni egyik kuncsaftommal sem, még SiHyounggal sem. Mi van velem? Hja... Hát persze... Szeretkezésre vágyok. Egy igaz csókra és igaz ölelésre az igazitól. Nem akarok már hamisságokat. Meg akarok változni. Nekem csak az igazi kell.
- Kyungil! - kezdtem el futni a folyóson. - Kyungil! - szólítgattam ôt, miközben a nagy narancssárga ajtót kerestem. A szemeim olyan gyorsan mozogtak, mint a velem szembe jövő áramlat, ami erősen csökkentett a sebességemen. - Mi ez a húzat!? - néztem a szél irányába, ahol egy nagy nyitott szobát láttam. Ahogy közelebb kerültem láttam a narancssárga színt a kitárt ajtókon.
Egy megkönnyebbült mosoly kúszott az arcomra, majd átadtam magam Kyungil dolgozó helységének az aurájának, miután bezártam az ajtókat magam után.
A szoba gyönyörű és tágas, amiért szinte bútorozatlan volt. Különböző színű függönyök szelték be az egészet, amiért az összes ablak nyitva volt. A kellemes délutáni napfény káprázatosan beragyogta mind a négy falat és a közéjük zárt teret.
Papír szaggatás hangja mászott a fülembe. Oldalra bólintottam a fejemet és megláttam Kyungilt, ahogy mosolyogva írt, majd tépett. Ami papírral végzet felemelte nyitott tenyérrel és hagyta, hogy a szél előre fújja a földre egy kupacba, mivel háta mögött tárva nyitva volt az ablak. Játszott. A függöny nagyban eltakarta ôt, és a huzat hangja miatt se vett észre engem.
Olyan romantikát éreztem az ô látványába, hogy az eddigi idegesség véglegesen eltűnt és nyugalom hálózta be a hűlt helyét. Ez a szerelem, már értem. Ez kell nekem. Kyungilt nézni olyan akár egy jó közösülés, vagy még annál is jobb.
- Szeretni akarok... - pusmogtam és lendületet véve Kyungil felé sétáltam.
- Áhh YiJeong! Hát ide találtál? Mint láthatod csak két adatottal kell végeznem és-- - akadt el, amiért lesöpörtem a még hátralévő papírokat. Így üres lett az asztal. - Naaa Ezt miért csináltad? - emelkedett fel a székről és hátrébb tolta azt, majd kezdett lehajolni, hogy felszedje, de nem hagytam.
Felpattantam az asztalra ülve és megfogtam a kezeit.
- Szeress! - mondtam komoly arckifejezéssel és kis terpeszembe vezettem ôt óvatosan. - Szeress! - ismételtem csak ugyan kifejezetlen arccal. Az volt a fő, hogy nehézség nélkül felfogja az utasításomnak teljes jelentését. - Szeress, mert én szeretlek! - adtam ki bővebb információt.
- YiJeong...
- Szeress! - remegett meg a már negyedszerre utasító ajkam, ezzel el is vesztve az arcom felnőttes komolyságát. - K-Kérlek... - néztem rá könyörögve. Esedezek a szeretetéért, kérem, értse meg. - Segítenél, hogy boldog legyek? - lógattam le a fejem, kínosnak érezve a helyzetet. - Mindig is szerettelek. Már fájdalom, ha nem láthatlak. Te is... Kyungil... - vettem bátorságot felnézni. - Szeress!
- Nagyon aranyos vagy... Elragadó, amiket mondasz és ahogy mondod... - közölte halkan velem. Lent kicsúsztatta az ujjaim közül a kezét és helyette ô fogott meg engem. A tenyere meleg volt, csak úgy mint a ragyogásnak kezdő apró mosolya. Nem tudtam hinni a szememnek... Szerelmesen néz és mosolyog rám. - Nem tudom hallottad-e - suttogta közelebb hajolva. -, a szívem most egy hatalmasat dobbant - egyik kezével felsimított a csuklómon, majd államnál érintett. - Azt hiszem most érted viselkedik olyan furán - mondta, majd megcsókolt.
"Ez most tényleg nem álom?..." - tűnt hihetetlennel, ahogy visszacsókolhattam, majd folyamatot indítottam, amit az öröm irányított.
- Azta - kuncogott bele egy kicsit az egyik csókba, mire én kérdőn néztem rá. - Az ajkaid... Igazán dúsak...
- A tieid meg ízletesek - nyaltam meg végig az alsó ajkam, az övére szomjazva. - Meg akarom harapni - jött ki belőlem a gondolat és elmosolyodva húztam ôt vissza magamhoz. - Laktatnak a csókjaid - nyögtem és lábam közé nyomtam Kyungilt a hónalja alatt átkarolva az izmos testét. - Felforrósít! - kaptam fel a fejem, mire az én igaz szerelmem meglepett, ahogy a nyakamba csókolt. - Na jó... Lehet, hogy nem kéne... - ziháltam. - De teljesen fel foglak izgatni.
- YiJeong?...
- Én vagyok ennek a bolond országnak a királya. Nekem van jogom megmondani, hogy ki szexelhet mikor, hol és kivel - dobtam le magamról a pólóm, majd azonnal gomboltam is ki a nadrágom. - Az én parancsom az igazi, te meg az én igazi szerelmem. Megannyi sráccal csináltam már, de szerelmet csak irántad éreztem. Csak is irántad, aki egy ujjal se ért hozzám - csúszott le lábaimról a kiengedett nadrág, és felhúztam egyik lábamat, hogy levegyem a cipőmet, majd a másikat is ugyan így. - Parancsolok hát neked, Kyungil! - csúsztattam be az ujjaimat az utolsó ruhadarabomba. - Neked. most. itt. velem. muszáj szeretkezned!
- Értettem a parancsot, Kiskirályom - mosolygott édes kis kuncogással és egy csókért hajolt hozzám, miközben az alsótól is megszabadulva meztelenné váltam Kyungil íróasztalán.
Mellkasomhoz öleltem bolondosan kócos fejét, mire nyalogatni kezdett.
- Izgasd fel magad! Csináltad csak! - nyögtem aprókat és kezem remegve túrt a hajába. Sajnos nem érzem Kyungil férfiasságát, mert most a fejét ölelem magamhoz, de azt tudom, hogy az enyém már azóta kemény, mióta felültem ide, az asztalra. - Azt hiszem feltálalom magam - csúsztam lejjebb, a talajt keresve a lábammal, mire hozzá is értem a ledobált ruháimhoz. Hátat fordítottam és egyik kezemmel végig simítottam a fenekem körvonalán. - Nyugodtan - mondtam és lábujjhegyre álltam.
- YiJeong... A csábítás versenyében te nyertél... Nem gondolod, hogy túl bájos vagy?... - kérdezte és hallottam, ahogy kiengedi a nadrágszíját.
- Lehet, meg kéjes is - tettem jobban terpeszbe a lábaim és mellkasommal ráfeküdtem az asztalra. Nagyot haraptam az ajkamba, ahogy Kyungil kezei a meztelen derekamra simultak kétoldalt. Akaratom nélkül feszítettem be magam, mielôtt még belém hatolt volna. Annyira hülyén érzem magam, hogy ennyire nyáladzok a farkára, de nem tudok mást tenni. - Ahhh ez... - emeltem fel az egyik lábam, amiért görcsösen feszültek meg. Kyungil olyan könnyedén mélyíti belém, mintha kóstolgatna. Feldöf és ízlelget az eszközével belülről. Végül is... Feltálaltam magam. Csak nem tudtam, hogy ennyire őrületesen fogja kezdeni. Ettől a szétfeszítő behatolástól mindjárt elájulok. Nagyon jó kezdés.
Mindkét kezemmel a fejemnél kapargattam az íróasztalt és el se bírtam képzelni, hogy egy ilyen start után milyen játszmára számíthatok.
- Ahhh... K-Kyungil... - hunytam le a szemeimet, mikor kicsit kijjebb húzta magát, majd újra be.
- Mozoghatok? - kérdezte bódítóan erotikus hangon, mire én fürgén bólogattam.
Tudtam, hogyha most komolyan elkezdjük, nem fogunk tudni egyszerűen lehiggadni. Legyen száz menet, akkor is megéri!
- Jó!... Még! - húztam össze magam és még jobban felforrósított, ahogy a dobbanásokat éreztem a méretre duzzadt férfiasságából. - Ez hihetetlenül jó! - tátottam el a számat. Nem tudtam egy ilyen fenomenális dolgot aprócska sóhajtásokkal élvezni. Ilyen vérbeli szexisten lökéseire sikítani kell, de féltem, hogy eltaszítom magamtól, ezért az egyik ujjamat a számba nyomtam, majd ráharaptam. - Kyungil isteni! - csordultak ki a könnyeim az élvezettől. Már nem bírtam felfogni, hogy mi történik velem és a testemmel. Kyungil nyelvét éreztem meg, ahogy felvezeti a hátam közepétől a nyakamig, ívbe kényszerítve engem és még jobban felhevítve.
- YiJeong... Tényleg jó, vagy csak úgy mondod? - zihálta a fülembe, mire hallottam a hangján, hogy élvezi a helyzetet. Látni akartam az arcát is, ezért egy bonyolult stratégiával, de felé tudtam fordulni.
- Kyungil... Szeretlek! - néztem könnyesen a szemeibe.
- Annyira édesen mondod ki, hogy kételkedni sem tudok az érzéseidben - túrt a hajamba, majd váratlanul megcsókolt. A puha ajkaink egymáson találták meg a kényelmes helyet, mire össze is forrtak. Mintha a neon kék színű kő lépett volna akcióba köztünk, és összetapasztott, ráadásul a neon sárga folyamatosan irányított minket, hogy a csípőmnek egy perc nyugta se legyen, gondolatban meg a neonrózsaszín emelt fel minket, így tudtunk lebegni az élvezet hevébe.
A nyakánál átkulcsoltam a karjaim, és éreztem, ahogy alul már munkálkodik mindkettőnknek az abszolút élvezethez segítő szerve. Még ha el is fogunk sülni mindketten, akkor sem fogom Kyungilt elengedni. Ölelni akarom.
Amit a király akar, az úgy lesz, és kész.
Végül... Lehiggadtam. Igaz;... Éjjelre.
- Kiskirályom, mi legyen?
- Mi lenne? Itt leszek veled nap mint nap a kastélyba.
- Nem fogsz unatkozni?
- Sosem éreztem unalmat, miközben téged néztelek. Hamarabb élvezek el, mint hogy unjam a látványod. Ha már tényleg kemény leszek és nem bírok magammal, rád vetem magam, szerelmem.
- Hányszor vagy képes csinálni egy nap?...
- A szexet? Veled akár huszonnégyszer is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése