2013. április 27., szombat

11 *Forgalom* {Teen Top}

A repülőn külön osztályt kaptak a fiúk. Négy páros szék. Az ülőhelyek nagyok és tágasak. Hárman is elférnek kettőn. Bal oldalt, elől Niel volt, háta mögött meg Chunji és L.Joe foglalt helyet. Jobbra ChangJo terült el, alváshoz készülve, előtte Ricky és CAP.
- Miért nem ültél Niel hyung mellé? - érdeklődött Ricky. A leader szája elé tette a kezét és motyogta:
- Nem tetszene a fiúknak. Nielt is zavarnám, hisz igyekszik eleget tenni nektek azzal, hogy nem érintkezik velem....
- Ahhh értem..,. Rossz lehet most neked hyung - nézet maga elé Ricky - Engem.... nem zavar, úgy mint a többieket. Niel nyögései sem zavarnak. Ha tudom miért csinálja, akkor nem érdekel. Bár a fül nem képes megszokni a hangokat, mint az orr a szagokat, kémiai anyagokat, de képes vagyok így is elaludni.
CAP érthetetlen nézet rá: "Milyen kémiai anyagok?" Ez nem kapcsolódik a Nielel való kapcsolatába. De az felfogta, Ricky (annyira) nem ellenzi őket, ami jó. Rickyre tud számítani.
A gép lassan magasságához ért és az övezet ki lehetett kapcsolni. Niel és ChangJo elaludt. Chunji elővette tabletjét és magához hívta Rickyt, aki nevére oda suhant. L.Joe átadta neki a helyet. A rapper elgondolkozott, lehet, hogy most belefog és elrendezi a leader szerelmi ügyét... Megigazította a haját megszokásból és odament CAP mellé.
- Heey L.Joe! - csaptak egymás tenyerébe a rapper társak.
- Minden oké?
- Persze, amíg nem zuhan a gép és nincs hányingerem.
- És Niel? - mutatott az alvó fiúra. CAP mély lélegzetet vett. Nem akart rosszat mondani L.Joenak, őt sosem bántja. De most ő volt az, aki miatt a szerelmi kapcsolata bonyolultabb lett.
- Tudom, hogy zavar, ha éjszaka hallod Niel hangját - kezdte finoman CAP -, de ő nem képes halkabb lenni.
L.Joenak elállt a lélegzete. Még nem látta a leadert ilyennek. CAP tényleg szerelmes. Akkor pedig Niel körül kell oldozgatni a feladványt.
- N-Ne piszkálj!!! - ébredezett nyávogva az emlegetett. Chunji próbálta lefotózni a kölyök alvó arcát, miközben Ricky bökdöste.
- Ide fordítsd a fejed! - mondták neki - Ne duzzogj! - s Ricky fejbe csapta egy párnával az álmosan sípoló fiút.
- Hééé..... - állt fel CAP a nagy hangzavarra. Oda ment Niel mellé és megragadta Ricky csuklóját:
- Ah hyung, ez fáj!
A leader elengedte és hozzá vágta az előbbi párnát:
- Miért csak én? Chunji is....
- Ricky! Rossz vagy! - mutogatott Chunji szinte már nevetve.
CAP rendesen kiakadt rajtuk, majd leült Niel mellé:
- MinSoo? - nézet álmosan.
- Aludj vissza! Van még időnk bőven.
Niel az ablak felé fordította a fejét. CAP érzéseire hagyatkozva lágyan megérintette a társa kezét, majd rendesen megfogta. Az énekes kicsit meglepődött, úgy tett, mintha már elaludt volna és nem érzékelné. Ismerôs érzés fogta el, amit esténként érzett mindig, az a szívre nyomást gyakorlót. De végül is, ahogy a repülô tovább ringatta, ténylegesen elaludt.
Az úton Chunji fô párna állásba részesült. L.Joe félig-meddig az ölében ült és a bal vállára hajtotta a fejét. Jobbról meg Ricky terült el az ölébe, aki kezdetben csak a tabletten játszott, de elnyomta az álom. CAP is szépen elbóbiskolt és Nielre döntötte fejét, karba tett kezekkel. Mikor mélyebben kezdett aludni, tudatlanul átölelte az énekesét. Ekkor ért a repülô fél útjára, ahol leszállt és tankolni kezdett.
Hirtelen a sajtó és a fényképészek betoppantak hozzájuk. Chunji gyorsan felébredt, amitôl Ricky legurult az ölébôl, de utána felkelt. A kamerások felvették szögekbôl ChangJo békésen alvó arcát, majd Chunji integetett a rajongóknak a szuszogó L.Joeval a vállán.
Niel felriadva ébredt a nem várt vedékektôl, akik az arcába nyomták a kamerát. Feleszméltebben magára nézet és elpirulva kezdett kibújni CAP karjaiból:
- Hyuuuung!! - nevetett zavarában, hogy ébredjen a másik és ne feküdjön rá. Ekkor Chunji felállt és a kamerát magához húzta:
- Üdv a fanoknak!!!
- Most ébredtem! - mosolygott Ricky.
- Mi az ördög történt?... - tápászkodott fel L.Joe a ülésrôl, mert huppant egyet, mikor párja felállt.
Niel egy gyors imát adott magában Chunjinak és tovább ébresztgette CAP hyungot.
Mire a repülô újra elindult, akkor ébredt csak a leader. Niel egybôl tarkón vágta.
-ILLUSZTRÁLÁS-
- Mi van? - nézet fenyegetôen vissza. De még is Niel szempárja sokkal rémisztôbb
volt. Az a különlegesen hátborzongató nézés, amivel ölni lehetne.
- Bajban voltatok! - ment oda Chunji.
- Még is milyenbe?
- Kameráztak titeket. Nem rég indult a repülô, elôtte le voltunk szállva. Idô kérdése és a felvételek biztosan megjelennek a hálón - ült le Chunji jobb oldalra melléjük.
- MinSoo! - mondta Niel iszonyat dühösen - Vigyázhatnál jobban!.... - szidta fejét felemelve, amit CAP nyugtatás képen megdörzsölt. Nem nagy hibát követett el, de akkor is, igaza van Nielnek.

A gép a csapat örömére végre Angliába ért. Unták már a sok alvást, főleg ChangJo. Beszálltak a kocsiba, ami a szállodába viszi őket. Hátulra ült Chunji, Ricky és a maknae. Előre meg CAP, közepén   L.Joeval, aki mellé Niel szállt be utoljára. Mondták, az auto út hosszú lesz. (Ennyi utazástól már kezdem sajnálni őket.) A leader kifelé nézve, figyelte az kocsikat és a város táblákat, majd könyökölve elbóbiskolt. L.Joe beszélgetett egy ideig a hátul ülő Chunjival és Rickyvel, aztán téma váltásnál fáradni kezdett a sok hátra fordulástól. Lehunyta szemeit és CAP hyungra dőlt, vállára tette a fejét és belekapaszkodott a karjába a kényelemért. Niel erre némán megrezzent és tágra nyitott tekintetet vetett a rapperre:
- Héé! - bökte meg a szőke rappert, de ő meg se érezte.
- Mi az Niel? - emelkedett fel Chunji.
- Ah Nem.... Semmi... - mondta zavartan és az ablak felé fordult, ami tükrözte a két rappert. Mintha a repülőn is együtt ültek, mikor piszkálta őt Ricky.
Idegesítette ezek a rossz indulatú gondolatátok. De semmi kép nem akarta ezt levezetni. Pedig lehet, hogy jobb lett volna.


A londoni szállodába beérve minden nagy volt, főleg a szobák. Ledobtak mindent a lakosztályuk előterébe.
- Nagyon európai... - szólalt meg Ricky körül nézve.
- Nekem ez a szoba kell! - eset be az egyikbe Niel.
- Miért? Nem egyformák? - kérdezte L.Joe.
- Nem. Ez fényesebb és klassz színe van a függönynek! - mutatott a pirosas szobába.
- Ha annyira oda vagy érte - intett Chunji.
- Három szoba van - mutatta ujjaival Ricky - Ki alszik velem?
L.Joe felnevetett:
- Chunji te tudtad ezt vagy csak sejtetted?
- Tippeltem. Csak a lakásban vannak külön szobáink, ilyenkor általában kettesével vagyunk.
- Együtt akartok aludni? - kérdezte Ricky.
- Am... Az ellenkezője... - válaszolt Chunji.
- Miért? - kapcsolódott bele a beszélgetésbe kivételesen ChangJo is, aki a sok pihenés után szívesen aktívkodont.
- Csak azért, mert.... - gondolkodott hosszasan az énekes, de L.Joe bátran segített neki választ adni:
- Mert nem bírnék magammal - mosolyodott el. Chunji arca pirosban borult, nem akarta a fiúk orrára kötni ezt.
- Akkor úgy legyen, ahogy szokott? - kérdezte ChangJo.
- Igen, én is úgy gondoltam - bólintott Chunji.
- Hogy is szokott? - kérdezte CAP, szinte nevetve, mert elfelejtette.
- Ricky ChangJo-val, Chunji Nielel én meg maradok neked - mondta mutogatva L.Joe és a leader mellé állt. CAP körbe nézet, akart valamit mondani, de hiába fúrta az oldalát, nem tette. Niel tágra nyitotta szemeit, mikor Lee Joe az ő szerelméhez ment:
- MinSoo!... - eredt beszédre a szája, de az említett nem figyelt fel rá:
- Rendben... Legyen így... Úgy is csak pár nap.
Niel szomorúan és zavartan nézett a körülményekre. Nem értette, miért nem alszik vele CAP.... Miért kell most mással? Pont L.Joeval? Hogy fog így jól aludni? Simogatás, ölelés és forró szeretet nélkül?....

Este körbe jártak Londont, sok képet készítve. El kellet fáradniuk, hísz a repülőn sokat aludtak és még a kocsiba is. Szellőztetésre volt szükségük a fejükben levő ürességnek (kivétel persze Ricky, ő a banda esze!) ^^
Niel idegesen tért vissza. Nem tudott nem CAP-ra és L.Joera gondolni. Fürdés után egy hosszú köntösbe ült a fotelben és nézte, ahogy be megy Joe a szobájába. A méreg futkorászott benne.
Hátulról hirtelen megérintette valami hideg a nyakát.
- Áááááá! - ahogy felugrott válláról egy kicsit lecsúszott a ruha - MinSoo? Te nem a szobába vagy?
- Megvárom, amíg Lee Joe megfürdik.
- A ti szobatokba is van fürdő?
- Mindegyikbe. Nagyon igényes hotel.... De mond csak... Rajtad csak ez a semmi van? - húzta vissza Niel vállára a köntöst.
- Ha tudni akarod nadrág is van rajtam!
- Persze, hogy tudni akarom - nevetett és leült a fiú mellé - Most milyen beszédes vagy. A... repülőn elég mérges lettél rám... - nézett maga elé.
- Az csak... ne is foglalkozz vele - fújta ki magát. - Miért L.Joe?...... - azt akarta kérdezni, miért Joeval van most sokszor és a repülőn mégis mirôl beszéltek? De végül nem kérdezett rá.
- Mi miért?
- Semmi... - nézet el Niel.
- Neeee. Mondjad! - kérlelte CAP - Légyszíves! - és átölelte Nielt - Hiányzik a hangod! - suttogta közelebb bújva hozzá. Az énekes meglepödôtt. A féltékenység miatt beszédre iramodott volna?
- Tényleg semmi.... - csuklott el a hangja.
CAP megsimogatta a fejét és csókot nyomott a homlokára. Még közelebb simult hozzá és elsuttogta azt a szót:
- Szeretlek.
Nielnek gyorsabbak kezdett dobogni a szíve. Bele kapaszkodott CAP pólójába és erôsen összezárta szemeit, mintha félne.
- Niel? - szólt a leader.
- Ahhh - csapta fel a fejét az énekes - Most megyek aludni. Jó, hogy a gyaloglás kifárasztott! J-Jó éjt! - gyorsan kibújt CAP karjaiból és befutott a szobájába.
A rapper érthetetlenül nézet utána. Ahogy le vette a szemét a becsapódott ajtóról észre vette Rickyt, aki a saját szobája elôtt settenkedett.
- Hé! - szólt rá CAP.
- Én csak most jöttem ki! Nem láttam semmit! - vágta haptákba magát a fiú.
- Megfenyítselek?? - állt fel a leader.
- Most meg miért? - rémült meg. - Tényleg nem hallottam semmit, csak akkor jöttem, mikor magadhoz húztad!
- Chö! Megúszod most, de ne csinálj ilyeneket! - mosolyogva ütögetett a tenyerébe CAP.
- Elég fáradt vagy hyung! Menj aludni..... - hessegette el magától. Szerencsére a leader most rágta magát Niel miatt és kedve támadt kivégezni ezt a napot, alvással lezárni, ha nem lehet a párjával. Így bement a szobájába elköszönve Rickytôl. Az énekes nyugodtan fellélegzett és tovább vette az irányt úti céljához. Benyitott Nielékhez:
- Chunji! Érted jöttem.
- Értem? - nézett Chunji.
- Érted.
- Nem értem..... - rázta meg a fejét.
- Aish - nevette el magát Ricky - ChangJo nem talál valamit... Azt mondja veled pakolta el. Segítenél neki?
- Ahaaa oké! - ment ki az ajtón. Ricky meg addig lehuppant az ágyra.
- Mit csinálsz? - kérdezte Niel, aki az ágy elôtt a táskájában kotorászott.
- ChangJo mindent kiborított az ágyra! Nem is lehet már látni!.... - nézett fel, mire Niel lecsúsztatta magáról a köntöst - HÉ! Ne elôttem öltözködj! - takarta el a szemeit Ricky.
- Csak egy pólót veszek fel!
- Akár hogy is, nem akarom, MinSoo hyung öklei közt végezni.
- Tessék? - rázta meg a fejét Niel, ahogy belebújt a pizsamájába.
- Ha valami hozzád kapcsolatosat teszek biztos megver! Mindig én kapok. Vagy téged szeret ennyire, vagy engem utál!
Niel agyán átfutott, hogy Ricky egyszer se említett véleményt az ô és CAP kapcsolatáról. Legalább is negatívumot nem.
- Ricky, te mit gondolsz rólam és MinSoo hyungról? - kérdezte meg.
- Ahh engem.... nem zavartok! - ült fel - Tudom, hogy mi nyom téged. L.Joe hyung mindig emlegeti, a te jelenlétedbe főleg, milyen rossz, hogy éjszaka is a te hangodat kell hallania, miközben CAP hyunggal vagy. Igen. Ezt rengetegszer mondta az elmúlt idôben, és ennek hatására úgy vettem észre, azaz nem hallottam a te hangodat. Eltávolodtatok egymástól, mi? - nézett társára, aki csak az ifjabb szavait figyelte - Miért nem hagyod figyelmen kivûl a rossz hozzászólásokat? Engem nem zavar! Gondolom te se szeretnéd, hogy L.Joe miatt válj el CAP hyungtól.
Niel úgy érezte, most Ricky a lényegbe talált, szívébôl beszélt. Lehajtotta szomorúan a fejét. Tényleg L.Joe és a többiek miatt távolodott el CAP-tól. Hülyeséget csinált. Felidézte magában MinSoo mai mondatát: "Hiányzik a hangod." S ahogy homlokon csókolta. Niel könnyesen felszipogott és felnézett.
- Eeeee.... Mi az? - nézet rá Ricky - Nehogy már! Ne sírj! Miért sírsz!?
Niel ruha ujjába kezdte dörgölni szemeit és leült az ágyra. Fogait szorította és könnyeket hullajtott.
- Muszáj sírnod!? - simogatta meg a hátát Ricky. Niel oldalt feküdt és hangosabban kezdet érzelmeinek szabad utat adni. - Aish! Én vagyok a fiatalabb! Mit kéne tennem? Mit kéne tennem?? - fogta fejét az énekes, aki nem értette, hogy a másik miért kezdett rá ilyen hirtelen. - Don't cry. Happiness is better! So please! No cry Daniel! - kezdte éneklés szerûen mondogatni Ricky.
- MinSoo!! - szipogta Niel - Olyan hülye vagyok!
- Az vagy! Az vagy! - bólogatott Ricky tehetetlenül - Szôkébb vagy, mint egy szôke. Mondj valami újat! "S hagyd abba sírást, mert én kapok MinSoodtól!!!" - tette hozzá gondolatban.
Később mikor Chunji visszajött, Ricky a magasba emelte a kezeit, hogy ô bizony nem csinált semmit. Csodálkozott egy kicsit a másik, majd utána ketten kezdték el vigasztalni, mire nagy nehezen elaludtak mind hárman.


Reggel 5 lehet, mikor L.Joe ártatlanul besurrant Nielék szobájába. Elég fáradt volt, ezért nem kezdte számolgatni, hányan vannak már az ágyban. Beszállt hát negyediknek. Niel volt középen. Így a rapper kényelmesen rámászhatott szerelmére. Kényelmét kezdte keresni, ami után lassan ébredezett a másik:
- Uh!! Te jó..... - riadt fel Chunji, majdnem lefejelve L.Joet. Majd felmérve a helyzetet és elôtte lévô barna szempárt, szíve újra normálisan kezdett dobogni és halkan felnevetett: - Nem vagy normális.... Mit keresel itt?
- Igazad volt Chunji, tényleg nem bírok magammal....
- ByungHun?...
- Legalább enged meg, hogy most pihenjek rajtad... - hajtotta vissza fejét L.Joe. Kicsit még mozgolódott, mire Chunji lába közé nehezedett:
- A-Akkor aludj.... - köszörülte meg a torkát - Én se vagyok kipihent... - s kezét a rapper fejére emelte. L.Joe elmosolyodott és meleg érzés járta el. Jó ötletnek tartotta az átsunnyogást. Chunji jobban kinyújtotta a lábait, amivel Nielt megrúgta, aki meg oldalára fordult.

Mindenki aludt vagy 1-2 órát. Ricky ébredt fel a szobában leghamarabb. Kicsit megijedt Niel közélségétôl, majd felült. Nagy szemeket vetett L.Joe-ra, majd intett egyet, hogy: "Ahh kit érdekel. Legalább az ágy nem szakadt le."
Kilépet a szobából és a pár perccel szintén kivánszorgó leadert megszólította:
- MinSoo hyung!! A csajod majdnem végig sírta az éjszakát!
- Mi van? Niel? Chunji miatt??
- Nem, amikor rá kezdet én voltam vele.
- Miattad? - emelte fel a hangját CAP.
- Nem! - hátrált félve. - Nem miattam. Csak egyszerûen rákezdett.... Nem lehet, hogy miattad? A szerelmesek gyakran szoktak sírni! Tegnap, mikor elfutott tôled.... Akkor nem volt valami? Ami benne maradt és.....
CAP fintorgott. Miért is mondaná el Rickynek?
- Nem igazán tartozik ez hozzád.... - S elballagott a fiútól. Inkább maga derítené ki.
- Hja... Persze! Meg sem érdemlem, hogy valamit is tudjak! Amúgy szívesen a segítséget, ha már miattad sírt az a szerencsétlen! - motyogta Ricky hadonászva.




~CAP bátyó csinj valamit!~

2013. április 21., vasárnap

10 *Ízek* {Teen Top}

A hét folyamán behívták a fiúkat az ügynökséghez. Kíváncsian fogadták. A menedzser egy tervvel állt elő. Az egyesült királyságban szeretettel várják a bandát, de persze; hol nem? Mivel Anglia színpadot is tudd nekik nyújtani, ezért s főnök megnézte mit tehet. Pénz az van, s ha már kimennek fotókat is csinálhatnak a helyi nevezetességeknél. A bevétel nagy lesz! Biztatta őket a realista menedzser. A fiúk hátradőlve fogtak vele kezet.
Április 30-án indulnak. Addig meg sok idő van, amit azzal kell tölteniük, hogy begyakorolják a koreográfiát.  Folyamatosan edzenek, mert a színpad az a hely, ahol a legjobbat kell nyújtani.
Ezzel mindenki tisztában van.


- Kezdünk fáradni? - fújta ki magát Niel az egyik szünetben.
- Én már nagyon.... - hunyta le a szemét L.Joe és leült a falhoz. Utána CAP is helyett foglalt.
- Párnááááát.... - búgta Ricky és eltérült CAP combjára hajtva fejét. A tánc eddig jól megy, egy hét alatt megtanulták a fellépés felét.
- Ki kér inni? - jött vissza a terembe Chunji üdítőkkel a kezébe.
- Chunji~ - mosolyodott el boldogan L.Joe és feltáplálkozva a szerelme vállára dőlt.
- Ricky kér! - gurult le a leader lábairól.
- Niel! - emelte fel a kezét CAP - Húzz fel.
A fiú szót fogadott  csuklón fogta és felrántotta. MinSoo a lendület miatt elég közel került társahoz. A leader elmosolyodott, míg Niel arca piros árnyalatot vett fel.
- Ne pirulj el..... - suttogta CAP nevetve.

A rapper megállapodott társaival, hogy az utóbbi időbe nem fogja Nielt magáévá tenni, már csak az edzés miatt is. Viszont, nem szeretné, hogy Nielel az történjen, mint múltkor; elidegenedjen a csóktól, meg a tapizástól, ezért együtt alszanak.
A további bökkenő; Niel teljes megfelelni akarása. L.Joe és többiek tele beszélték a fejét, ha csinálja CAP hyungal az rossz (főleg a fülüknek.) Így azóta nem hogy csókot, de az ölelést is hanyagolják.
A leader ezekről nem tud, csak sejti, hogy ezért csinálja.
Az ágyban Nielt könnyen elnyomja az álom, néha olyan hamar, hogy CAP még mellette sincs.
Szerelme már gondolkodott azon, hogy megmondja Nielnek: "Megfelelsz most a csapat tagoknak, de nekem... Legalább érezhetnéd, ahogy esténként átölelek." - Jobbnak látja inkább, ha nem ő lép. Hísz tapasztalataiban, mindig Niel kezdeményezett (legtöbbször.) S amíg Nielnek nem merül fel a leader hiánya, addig CAP hyungnak marad a hajnali karokba zárás.


Niel POV

Nem szeretnék mindent a régiben! MinSoo hyunggal szeretnék lenni, de a többiekre is figyelnem kell, ahogy ByungHun mondta.
Nap, mint nap alvást szimulálok. Nem látom hyungt, mit csinál, mikor mellém fekszik, ezért nem reagálok semmire. Mikor átölel, csak akkor tudok igazán elaludni. Elég szomorú. De ha átkarolnám én is, vagy hozzá bújnék, elveszíteném a fejem és kitörne belőlem az akarni vágy. Nem tudok megállt parancsolni magamnak, mint MinSoo...

Ezek a gondolatok söpörtek végig bennem lefekvésnél. Holnap indulhatunk Angliába. Ma nagyon kifárasztottak minket, plusz bepakoltunk a táskákat. CAP még nincs itt mellettem. Rendesen betakaróztam és próbáltam elaludni, de mint máskor ma sem sikerült. Főleg ezek a gondolatok után! Úgy érzem mindjárt megdöglök, fáj a szívem...
Az ajtót nyílását hallom, majd CAP hangos lélegzetét. Igyekszem nem mozogni. Lassan közeledett az ágyhoz és ruha susogásból ítélve, levette valamiét. Alul mindig van rajta nadrág, de felül trikó vagy semmi se.
Érzem, ahogy felmászik az ágyra. A takarót magára húzza és lefekszik, majd fészkelődni kezd, miközben felém halad. (Én az utóbbi időben mindig háttal fekszem neki, az oldalamon. Biztos nem tetszik neki. Indulok ki magamból.) Most is átölel a derekamnál és nyakamhoz dörgölődik  Hideg talpát végig húzza a lábamon, ami miatt a nadrágom felgyűrődik  Még kényelmesebben rám nehezedik egész voltjával és ajkait nyakamhoz nyomja.
Most fogott el az a érzés amitől mostanság mindig rettegek. Én is át szeretném ölelni, hozzá bújni, csókot adni, kimutatni, hogy mennyire szeretem, de félek. Ha elkezdeném, akkor fokozódna és újra hangosak lennék. Meg hát CAP megállapodott a többiekkel, hogy egy ideig nem csináljuk. Beleegyezésemet; Bánom!...
Hirtelen könnyek gyűltek a szemembe. Amik sietve lefolytak az arcomon és felszívódnak a lepedőben. Az a baj, hogy ez nem akart csak úgy pár cseppel befejeződni. Hullani kezdtek belőlem a hideg könny cseppek. Összeszorítottam a ajkaimat és fogaimat, nehogy felmerjek szipogni a sírás miatt.
- Niel, te sírsz? - kérdezte mély hangján CAP. Elengedett és karjaival fölém támaszkodott. Nem kellet volna megmozdulnom, de nem tudtam, hogy figyel. A szám elé tettem a kezemet és úgy szisszentem fel.
- Ébren vagy Niel? - fogta meg a vállam és rám hajolt, hogy lássa könnyeimet.
- Nem! - válaszoltam, akár kellett volna akár nem. A sírástól nem voltam magamnál. Belecsaptam a fejemet a párnába. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Sírtam, de a hangomat nem eresztettem ki. CAP visszafeküdt mellém és cirógatni kezdte a vállam, ami az átkozott bőgéstől rángatózott.
Én tényleg vágyom rá!

Niel POV END

Nem szólnak esténként egymáshoz, hol ott sejtik a másikról, hogy fent van.
Pedig pár szó, akár egy mind a kettőjüktől és mind a ketten jobban éreznék magukat.


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


Másnap reggel indulásra készen álltak. A gép csak délután öt felé száll fel, addig is beülnek a reptéren a várakozótermükbe. Ahogy kiléptek a kocsiból, L. Joe felült a kosára, hogy tolják őt a táskákkal együtt. Chunji volt a szerencsés jelölt, aki erőt fejthetett ki. Amíg a termük ajtajánál várakoztak a rapper átkarolta őt:
- Mit csinálsz?... Ne itt...
- De.... Nem bírom... - sütötte le szemeit aranyosan. Chunji nyitva marad a szája, nem tudott mit mondani neki. L. Joe lába közé húzta a fiút és nyakába döntötte fejét:
- Szűkös helyzet... - súgta a célzást.
- Nem csinálhatsz most semmit... Le kell higgadnod...
L.Joe nem szólt semmit, ahogy beértek össze szedte a gondolatait és leugorva a kosárról kézen ragadta Chunjit. CAP utánuk nézet, ahogy az a kettő bement az öltöző helységbe. Ricky is észre vette:
- Helyes ez így? - kérdezte. CAP ránézett:
- Tök mindegy... - azt tovább haladt a kanapékhoz. Ricky felhúzta a szemöldökét, nem értette miért engedi most ezt Chunjiéknak.

- Te most komolyan bezártad? - nézet Chunji meglepődve, ahogy L.Joe felé fordult a kulcs csavarintás után.
- Nem veszel komolyan? - kérdezte szomorú hangnembe. Neki dőlt a falnak és pólón ragadva a másikat magához húzta. Lábaival hozzá simult. Chunji erre felemelte a kezeit:
- Nagyon rossz vagy, tudod? - viccelődött zavartan.
- Mondj amit akarsz.... Most tényleg nem vagyok magamnál... - világosította fel a párját L.Joe. Egy észrevehetetlen mozdulattal becsúszott Chunji nadrágjába és kezébe vette a fiú nemi szervét. A másiknak ezzel meglepetést okozva:
- Lee Joe, ezt nem szabadna... - tette szája elé kezét. A rapper viszont mozogni kezdet. - CAP rájön erre...
- Most Nielel van elfoglalva.
Chunji érezte, hogy már ő is kezd keményedni, de folytatást még mindig nem akart:
- Á-Állj le! Most, Lee Joe!
A rapper hallgatott; kivette a kezét és a falnak dőlve szerelmére figyelt:
- A leader hozzánk egy ujjal se fog érni. Elhiheted.
- De most mintha mindegyikünket figyelmen kívül hagyna. Nielel sincs együtt. Egy ágyban alszanak még?
- Azt hiszem. De így a jó. Ránk se figyel~
- L.Joe... Ezért mondtál olyan dolgokat Nielnek? Miattunk? CAP hyungnak nem lett ez így rossz?..
- Hahaha Ilyen rossznak tartasz? - Joe nevetésére Chunji is elmosolyodott - Nem ezért dumáltam tele Nielt. Csak szeretném, hogy tudja, vannak mások is körülötte. Csak hyungoskodtam!
- Még is nagyon szívére vette az a kölyök!
- Mire akarsz kilyukadni? - sóhajtott fel bánatosan, mert Chunjival errôl kell beszélni és nem csinálhat semmit.
- Visszatudnád csinálni? Összetudnád ôket hozni megint? - vetette fel az ötletet.
- Persze! - húzta ki magát. Chunji bólintott elgondolkodva, közben L.Joe az mellkasára tette kezeit: - Más óhaj, sóhaj?
Chunji elmosolyodott a kérdésre és egy röpke csókot nyomott a rapper ajkára, aki felkapta a fejét. Bámulta a fiút egy ideig, vagy kettôig. Aztán, mint egy villámlás, olyan hirtelen teperte le az énekest. Chunjinak egy "wow"-ra se volt ideje. Lee Joe a csipôére ült, majd hosszasan kezdtek csókolózni a talajon. Hol egymás hajába túrtak, hol a másik pólója alatt motoszkáltak. L.Joe szenvedélyes volt, mint mindig, amivel próbálta Chunjit is belevinni a hangulatba. Idôvel sikerült is neki. Az énekest nem zavarta, hogy alul van, sôt kényelmesen érezte magát, hogy nem kell támaszkodnia, mint a másiknak.
Egy gondolat szállt át fején:
- L.Joe? Lehet egy még egy kérésem? - kérdezte, mire a rapper felnézet - Ha a hotelben olyan szobák leszek, amiben csak ketten lehetünk még hozzá egy ágyban, akkor ne legyünk együtt.
Lee Joe WTF fejet vágot:
- Mi van? De háát...
- Épp ez az, nem bírnál magaddal.... - nevetett Chunji a másik fejét megsimizve.
- Régen szexeltünk! Nagyon jó lenne, ha épp Angliában csinálnák megint! Nagyon élveznééééém! Chunjiii! Most se csinálhatjuk! Legalább este egy szobában és lény olyan vad velem, hogy tudja egész Anglia, itt vagyunk és te az enyém vagy!
- Neeeem - nézet el Chunji pirulva.
- G-Gonosz!
-Aish! - zárta össze a szemeit - Majd még meglátjuk!
- Jól van.... - ült rá Chunji csipôjére - Részben igazad van. Ezért is nem alszunk együtt a lakásba se. Szóval - vidámodott a hangneme -, legyen úgy, ahogy te szeretnéd. S ha szexet akarsz, akkor gyereeeeeeee!!! - csapta össze a kezét. Chunji elnevette magát L.Joe hangos filozófiáján. Leszûrte belôle, hogy a rapper szeretné, hogy most Ô kezdeményezzen. "Lehet, hogy megérdemelné..." - gondolta.









2013. április 20., szombat

9 *Káros Sugár* {Teen Top}

Niel és CAP vagy három órát aludtak, nem többet. Ezenfelül a felkelés rendesen ment, pihentnek néztek ki. Fél nyolckor a leader újult erővel segítette szerelmét az ágyból összekaparni. Köztudott, hogy a csapatba CAP szeret a legtöbbet aludni, ő kell fel általában a legkésőbb, ez azért is van, mert nem merik a többiek felkelteni.

Amíg várták a többieket, helyet foglaltak a nappali kanapéján és csendben nézték, ahogy a nap egyre erősebb sugarai besütnek a tágas ablakon. A szobába vakító világosságot teremtett. Niel a leaderhez bújt, zavarta a szemeit a napfény, főleg egy ilyen reggelen. CAP simogatni kezdte a fiút vállánál, hajánál majd az arcánál. Közelebb hajolt szerelméhez és cirógatás közben megcsókolta. A harmadiknál átdugta a nyelvét. Niel lejjebb csúszott, hogy kényelmesen legyenek. CAP felállt és úgy folytatta a kényeztetést. Az énekes teste felhevült, most sem hagyták volna abba, csak, hogy:
- Jóóó reggelt! - L.Joe széthúzta őket a homlokuknál.

Niel megköszörülte a torkát és elpirult, míg CAP felegyenesedett.
- Nem értem mit csináltatok, hogy nem bírtatok ki fáradni és aludni még négy órakor sem! - ült le Niel mellé a fiatal rapper.
Régen csinálták és az este nagyon kívánták egymást. Niel minden mozdulata éheztette a leadert. Aminek meg lett a következménye.
- A többiek sem tudtak aludni tôletek. ChangJo a konyhában volt sokszor, majd Chunji is utána ment..... de CAP! Ha tényleg te vagy a vezetô... - húzta fel a szemöldökét -, akkor tekintettel lehetnél a többiekre.
- Ellene vagy a kapcsolatunknak? - kérdezte a megvádolt komolyság telien.
- nem.... - hangzott a válasz bizonytalanul.
- Zavar ez? - hajol CAP Niel fölé és megcsókolta. Nem bírták abbahagyni, majd lassan becsúsztatta a kezét az énekes pólója alá. A fejét kapkodó L.joe kényelmetlenül érezte a helyzetet:
- Ne! Neeee! A többi tag elôtt ne! Elôttem se. Azonnal hagyd abba a tapizását és kulcsold hátul össze a kezeid! - szúrta ki a leader mozdulatait. - elégszer élveztetek el este, nem?? - L.Joe megdörzsölte a homlokát - Tényleg le kéne állnotok.... nem azt mondom, hogy teljesen! Például hamarabb abba kéne hagynátok, ha szexeltek, elég egy menet. Óh és halkabban! - utalt Niel "visítozós" hangjára.
- Csak ezért  vagyok olyan hangos, mert a helyzet ki váltja belôlem! Velem született reflexek! - szólt hangsúlyosan Niel. CAP gondolta, ha már az énekes is megszólalt, jobb ha itt hagyja ezt a kettőt:
- Beszélgessetek még szépen, finoman, addig megnézem Rickyt! - menekült.

- Attól még, hogy élvezed, lehet csöndben! - folytatta L.Joe.
- Miért hiszed, hogy olyan vagyok, mint te? Miért kéne olyannak lennem? MinSoo jobban kielégít engem, mint Chunji téged. Ez magától érthetôdô. Ne hasonlíts  magadhoz. Hangosabb vagyok, így a nyögéseim is nagyok!
Niel magasabbra emelte fejét. Bármennyire is fáradt volt, most már nem az. Dühös! L.Joe elhúzta a száját a másik bátor hozzászólásán.
- Ne merd - ütötte tarkón Nielt - Chunjit belekeverni a témába!
- Chö! De neked épp ez a bajod! Tudod jól, hogy azért vagyok hangos, mert jobban csináljuk mi.  A ti kapcsolatotok rosszabb! S ezt te mondtad nem rég!!
- HÉ! - vágta erôsebben fejbe ismét. Niel lehajtotta kicsit a fejét, hogy a hja eltakarja a szemeit. - Lehet! Lehet halkabban csinálni! Szex közben zárd össze azt a hatalmas pofád!
- Nem vagyok te!
L.Joe ismét fejbe vágta. Hogy meri így felemelni a hangját? Nézet szúrósan a néma mellette ülôre. A rapper lejjebb hajolt, hogy lássa a szemeit, s közben ismét rácsapott egyet a fejére. Niel dühösen felállt:
- Ütögess mást!
S kifutott a lakásból. A rapper utána nézett a fejét rázva.

Közben Ricky mesélt egyet CAP hyungnak:
- ... és akkor felnéztem a plafonra, miközben halottam a hangotokat. Rémületes volt! Féltem, hogy rám szakad a plafon. Ezért nem mertem becsukni a szemeimet! Bár mennyire fáradt voltam a betegségem miatt hajnalok hajnalán. - átérzéseit adta át a fiatal a leadernek, aki könyökölve hallgatta - Nem tudom meddig csináltátok, szerencsére eltudtam aludni háromnegyed háromkor!!
CAP megpaskolgatta a feje búbját neki:
- Jól van, jól van értem....
- Ahh Hyung, ne érts félre. Nem szeretném, hogy szakíts vele! Niel most.... Sokkal boldogabb.
- Tessék? - érdeklődött kíváncsian a leader, hogy honnan szedi ezt a tényt.
- Eddig úgy láttam, hogy Nielben van valami, ami ôt elnyomja. Kivûl mindig vidám és mosolygós  de mintha nem érezné jól magát. Továbbá fél a banda tagjaitól.... Igyekszik teljesen megfelelni, nem szereti, ha lehurrogják.....
Ricky nézet maga elé és gondolkozott. CAP érdeklődést nyújtott a fiatalabb szavai felé. Jól sejtette a legelején, hogy Niel szeretett hiányos, és egy furcsa személyiség.
- Lényeg a lényeg! - csapta össze a tenyereit Ricky és a leaderre nézett - Niel szeret rád támaszkodni. Rossz lenne, ha nem állnál mellette.
CAP elmosolyodott és keményen megsimogatta Ricky fejét:
- Szeretünk téged! - mondta hangsúlyosan - Gyere reggelizni! Azt kapsz tejet, hogy olyan magas legyél, mint az IQ-d!
Ricky büszkén felnevetett, miközben a leader kiment. ChangJo és L.Joe nézték a telefonjukon a híreket, illetve játszottak (az hihetőbb.)
- Chunjit senki se akarja felébreszteni? - kérdezte CAP a két fiútól.
- Figyelj... Mellettetek volt éjszaka! Hiába kértem, hogy jöjjön át.... - csúszott feljebb a fotelben L.Joe  - Képzeld a helyébe magad!
- Ha ÉN hallanám éjszaka Niel hangját, biztos féltékeny lennék! Még a lihegésétôl is felkapnám a fejem... - nevetett egy csöppnyi komolysággal a leader.
- Nem annyira nevetni való dolog ez.... Este....  - kezdte ChangJo, de CAP folytatta:
- ... Elég hangosak voltunk és te sokszor fogtad a fejed a konyha asztal fedélzetén! Tudom! L.Joe ezzel kezdte a reggelemet, majd Ricky egy hosszú mesével folytatta, ugyan arról a témáról! Ha most te is és Chunji is elmondjátok ugyan ezt, szét hasad a fejem!!
- Na látod! - mutogatott L.Joe az ingerült leader felé - Ott a pont! Nem vagytok tekintettel ránk, s igyekszünk a figyelmeteket felvonni arra, hogy-
- Leszarom! Idővel úgy is megszokjátok! - hallgattata el L.Joe-t. S a konyhába benézett, majd Niel szobájába nyitott be. A maknae egy kicsit megijedt a vezetőtő kitörésétôl, de figyelte a császkálását és megkérdezte:
- Valami baj van?
- Csak ti bosszantottatok fel.... De hol van Niel?
- Az a kölyök valahol az utcán van.... - szólt L.Joe.
- Hogy hol? - értetlenkedett CAP.
- Lent! Szellőzteti azt az üres fejét - húzta el a száját a rapper.

CAP nem akarta elhinni... Előkereste a felsőjét és kiment az ajtón.
"Miért lép le?? Ha tényleg szeret mellettem lenni, akkor tartsa is ahhoz magát!" - bosszankodott a rapper és a liftbe érve hívogatni kezdte Niel telefonját. Nincs kikapcsolva, mert csörög, de nem óhajtanak fel venni.
- A francba! - tört ki magából. A ház kapujába újra hívta a számot. Alig van ember az utcán, lehet, hogy már sokan dolgoznak. Fél kilenc van ezen az áprilisi hétköznapon és az időjárás olyan kegyetlenül hűvös, mint amilyen Niel, hogy nem veszi fel a telefonját. CAP fázva és kétségbeesve nézet körül, majd elindult az északi irányba. Reménykedve tárcsázta újra.
- Halló? - vette fel Niel harmadik csöngésre.
- Mi a szarért nem lehet felvenni az első hívásomra?? - kiabált a leader.
- MinSoo én...
- Hol vagy??
- Az nem érdekes....
- Válaszolj!
- Egy utcába...
- Mi van?? Hány saroknyira vagy? - csuklott fel a hangja az idegességtől.
- Két sarokra.... Északra...
- Ne merj mozdulni! - ahogy futni kezdet sokan fel kiáltották a nevét, de nem követték.
Az énekes nem akarta elmondani, hogy hol van? Hát eldobja az eszét ettől a hülyeségtől. Mennyit ér neki a szerelmük, ha ezt se osztja meg, miközben szét aggódj magát érte... Mikor lihegve az utca szélére ért nagy kő esett le szívéről.
- Ne kiabálj.... - Niel fülét fogta, míg árnyékban állt, macskákkal a lábánál. Egy rövid ujjú volt rajta és egy vékony nadrág.
CAP végig mért rajta:
- Ahh - rázta át a hideg. Ha ő kabátban fázik, Nielnek sem lehet melege. - Te hülye!! - kiabált rá hangosan.
- Kérlek....
A leader felé kezdett haladni:
- Hogy képzeled, hogy az engedélyem nélkül elmész? - kezdte kioktatni a leader. - Nem tartod magad a szabályokhoz?? Haa?? És mi az, hogy reggeli előtt, üres gyomorral kell rohangálnom utánad??
- MinSoo.... - ijedt meg Niel, mint a macskák a lábánál. Könnyek jöttek ki a szeméből, mikor CAP oda ért és egyik kezével megtámasztotta a falat:
- Tudnám miért rohangálok miattad! - rázta a fejét - Hagytalak volna csak úgy eltűnni.... Ha nem szeretnélek....khöm - köszörülte meg a torkát. Niel lehajtva a fejét hallgatta. Mikor a leadernek nem volt több mondani valója egy nagy lélegzettel hirtelenjében átölelte az énekest. Niel kis reflex hiánnyal, meglepődött és viszonozta a karokba zárást. CAP nyakához bújt és úgy dőltek ki belőle a könnyek. A leader legszívesebben megcsókolná, de nem meri kockáztatni az utcán. Halkan szerelme fülébe súgta:
- Bár mennyire is rossz kedvû vagy, tôlem ne távolodj.
- Igyekszem megfelelni a szabályoknak és a többieknek!
Niel mondatára CAP-nak Ricky szavai jutottak eszébe. De utána ismét gondolkodás nélkül erôsebben ölelte meg a fiút:
- Töröld le a könnyeidet, hagyd abba a sírást - s elengedte ôt.
- De te se tudnád elképzelni, hogy halkabban csináljuk, nem?....
- Psz! Pszt! Ne az utcán beszéljünk!!

CAP visszatámogatta az elkóborolt egyént. Nielbôl néha-néha még kicsordultak a könnyek és felszisszent, de próbálta magát fékezni, nehogy idegesítse ezzel szerelmét.
Mikor az ajtón benyitottak, Chunji drámaian fogatta ôket:
- Hol voltatok? Együnk! Könyörgöm! Direkt csináljátok ezt velem? Reggelit! Vagy tíz órait, tök mindegy! - borult térdre. CAP mosolyogva bólintott, hogy öké, együnk."
- Remélem elgondolkodtatok amit mondtam - nézet feléjük L.Joe. Niel kicsit megrettent, ahogy szemkontaktusba került vele. De mihelyst Chunji a nyakába ugrott - hogy irány a konyha - ô is feleszmélt.



Két uke egymással szemben



MinSoo megtudod védeni Nielt?



2013. április 16., kedd

8 *Karokba Zárva* {Teen Top}

L.Joe szépítgette magát reggeli előtt a tükörnél.
- Lee Joe hyung? Minden rendben? - kérdezte Niel.
- Aha...
Niel gondolkodóba esett; Chunji és a rapper együtt voltak éjszaka.... L. Joe még is stabilan áll a két lábán, nem fájlal semmit....
Hirtelen átfutott az agyán egy beteg lehetőség, hogy Chunji van alul, de azonnal kizárta, nem is akarta elképzelni.
Na de még is.... Ő az éjszakák után CAP oldalán vánszorgott....

A rapper épp a haját igazította, mikor megszólalt:
- Egy cseppet irigylem a ti kapcsolatotokat....
Lee ByungHun átlátta a helyzetét; ő mint uke kellett kiállnia a szerelméért. A másik kettőnél a leader védte a dolgokat.
Niel viszont nem értette:
- Miért? Mire gondolsz?
- Jobban szeretném, ha Chunji keményebben csinálná. Akkor mi is reggelente olyanok lennénk, mint ti. Te CAP mellett oldalazol, ölében vagy... Ahh Mindegy.... - L.Joe beviharzott a szobájába.
Nielben meg lő világosság. Azaz csak egy kicsi. Lee Joe most fejtette ki, hogy a másik kapcsolat erősebb. De ami az énekesben maradt meg: CAP keményebb, mint Chunji. Ezért ő reggel támaszra szorul, nem úgy mint hyung.
Nem lehet minden pár egyforma.


Teltek az áprilisi napok, hetek. Az idô nagyon lassan akart melegebb lenni. Fel-lementek a Celsius fokok, sokaknak fajt emiatt a feje. Szegény Ricky meg is betegedett. A csapatnak rengeteg dolga volt. A No.1 album kiadása alkalmából a fellépéseket kezdték befejezni. Hamarosan a végéhez érnek.
Minden estére mostanság egyre fáradtabbak és nyügôsek.

Az lehűlt idô este beköszöntött és átjárta a fiúk lakhelyét. Niel mikor kijött a szobájából kényelmesen nyújtózkodott egyet, s a hideg kétszer is átrázta amilyen magasra nőtt. Neki dőlt a radiátornak, hogy a kellemes forróság átjárja a testet. Előtte a szóba látványa egyenesen "gyönyörű" volt. Nem értek rá mosni, vasalni.... Így a ruhák szanaszét hevertek. Szerencséje a csapatnak, hogy egy csomó öltözékkel el vannak látva. Niel megigazította a rózsaszín hosszú ujjúját és unatkozva felnézett a lámpára. Mire lehajtotta a fejét CAP közeledett hozzá. Már biztos alváshoz készült, mert délben nem fekete póló volt rajta, mint most. 
- Min Soo?...
A leader szótlanul elé állt. Lesimított a karján majd összekulcsolta az egyik kezüket. A másikkal rátámaszkodott a fűtő testre a fiú csípője mellett. 
- Minden rendben? - kérdezte semleges hangulatában CAP.
- Igen... - válaszolt halkan párja kulcscsontjára nézve. 
Az utóbbi időkben nem töltötték együtt az éjszakát, egy ágyban sem aludtak. Mióta folyamatosan fellépnek, le vannak kötve. De természetesen mind a ketten egymásra vágynak, s most az adott lehetőséget ki is kihasználják.
CAP hozzábújt, magához ölelte Nielt, aki dörgölőzni kezdett.
- Mit csinálsz? - nevetett a leader és megsimította a saját nyakát, mert a másik haja csiklandozta.
- Ahh én csak.... - húzta hátrébb a fejét zavartan és elnézett, azért szóltak rá, mert nem szabad ezt csinálnia?....
CAP behajlította az egyik lábat 
és a fiú arcát állon fogva visszahúzta, majd megcsókolta. Tétovázás nélkül simult hozzá. Niel belelendülve átkarolta CAP nyakát. Nem számított neki, ha a radiátor egyre forróban fût és netán leégeti a combját.  Készségesen hajtotta feljebb a fejét, hogy jól érezze, miként hatol CAP a nyelvével szájába. Ahogy játszadozás közben a leader ránehezült Niel lába közére a fiú felnyögött. Eleresztették egymás nyelvet és nyál foszlányt hagyva, az énekes bele borult szerelme nyakába. MinSoo bámulta a fiatalabbikat, majd megszólalt:
- Niel? Most...
- Szeretném! - válaszolt határozottan a még rendesen fel nem tett kérdésre. S engedte, hogy CAP benyúljon a pólója alá és végig simítson a csípőjen.
Pikáns érzések Nielben. A leader számára kívánatos lesz, s ha nem döntheti most ágyba, az őrület fogja utol érni.
A másik nem tanúsított ellenállást.


Vezetőhöz méltóan, tekintettel voltak Rickyvel, hisz beteg. Niel szobájába mentek (Chunji mellett.) Itt se volt nagyobb rend, mint az előtérben.
Ahogy Niel ledőlt az ágyán CAP azonnal fölé hajolt.
- Miért szereted velem? - kíváncsiskodott a leader mosolyogva. Niel lágyan átkulcsolta az ujjat szerelme kezével. 
- Szeretek veled lenni! A csapatnak nagyon jó vezetője vagy, belém mindig lelket öntesz.... - gondolkodott, de tényleges választ nem bírt adni.
- Szeretlek... - mondta gyorsan, suttogva, és az ajkait Niel homlokára nyomta. A másik automatikusan becsukta a szemeit és megcsókolta. Újra élvezheti a kellemes kényeztetést, mint a fellépések elôtt.

CAP hyungban temérdeknyi szeretet van. Még ha az ember nem is képzelné. (Ô egy szerető báty)

Izmos karjaival Niel pólója alá tévedt és azt szempillantás alatt levette. A fiú magasba emelte a karjait:
- Marry Me~ Marry Me~ - énekelte angolul, nagy akcentussal.
- Most akarnál új számokat írni?... - mosolygott a rapper és lejjebb hajolt, Niel felnyögött ahogy a nyakához ért.
Pedig nem kellett volna ennek szokatlan érzésnek lennie.... Lehet, hogy olyan régen csinálták? Fordultak meg a gondolatok CAP fejébe, majd a tovább haladásról elmélkedett.... Lehet, Niel ától is elszokott, hogy magába érezze a leadert.... Tovább kell majd tágítania.... Mit neki! Az énekes így is élvezi! (A vezér fejébe nem is fordult meg az, hogy ÓVATOSABBAN. Ô egy vérbeli szeretô.)

Nincs tétova. CAP lehúzta a másik nadrágját az alsóval együtt és a fiúra feküdve bedugta az egyik ujját. Ha eddig nem sejtettek a csapattagok, mi folyik épp, akkor majd most. Niel nyögéseire tudni fogják - akár tetszik nekik, akár nem. A leader szereti szerelme kéjes hangját. Ahogy bedugta lassan a másodikat. Niel szeme egy kicsit könnyes lett. A lepedôt szorította, csak úgy, mint a fogait. Mikor a leader beljebb ment egy kicsit. Az énekes felkiáltott:
- MinSooooo!!!.... - csapta oldalra a fejét. A rapper meglepődve ránézett. Nem értette ezt a reakciót. Niel szája tartva maradt, mondani akar még valamit, de kapkodja a levegőt, nem sikerül szavakat kiadnia a torkából. Tüdeje fel-lemozog, majd ahogy kinyitotta a szemeit; Észrevehetetlen gyorsasággal vette le CAP pólóját a saját erejével, s szorosan átölelte.
A meglepődött rapper tágra nyílt szemekkel dolgozta fel az eseményeket, de lehiggadt ő is, ahogy érezte Niel teste melegét és szívveréseit. Benne is úgy kezdtek kavarogni a dolgok, mint az alatta levő szerelembe bolondult fiúban. Hirtelen kivette az ujjait - miközben Niel egy hosszasat nyögött. CAP letolta saját nadrágját és becsúsztatta férfiasságát.
Nem, nem a leader sietett! Ezt a cselekedetet Niel váltotta ki belőle, a fiú kezdeményezett. Ő csak egyszerűen nem tudott ellenállni. Várt meg volna, ha teljesen magánál lenne.
CAP feleszméltebb állapotában pártjára nézett. Végig mért a másik csukott szemeim, izzadáság cseppein és duzzadt, tátott száján, amiből sivító, hangos felnyögések jöttek.
Nem a legjobb döntés most abba hagyni.
Hogy Niel ne csak a fájdalmat érezze, a leader föléje hajolt. Leállt a mozgással és végig simított a fiú mellkasán.
Yaoi közben a görögdinnyére gondolok? OMO XD
Lassan Niel kinyitotta a szemeit, kapkodva a levegőt.
- Pihenj!... - súgta neki szerelme, aki lágyan tapintotta meg arcát. Jó érzés, mint forró nyáron a hűvös szellő (meg a magozott dinnye.)

Megfogták egymás kezét.
Ahogy az énekes, CAP is teljesen lenyugodt.  Nincs oka sietségre! Lassan ránehezült Nielre, aki a nyakához dörgölődőt mosolyogva. Csönd honolt a szobába. Elfoglalta a helyet a két fiú elméjében.
- Meg vagy? - szólt a leader.
- Hja... Csak összenyomsz!...
- Héé... Nem is vagyok nehéz! - emelkedett meg egy kicsit.
- De könnyű se! - nyögött fel Niel, mert érezte magában a rappert. - Nem bírlak el....
CAP már olyan pihent elméjű volt, hogy hirtelen elképzelte a fiút olyan erővel, amivel őt is feltudná emelni. Erre nevetés fogta el:
- Úgy szeretlek, ahogy vagy! - hajolt Niel arcához közel.
- Úgy nyomsz össze, ahogy vagyok!.... - tette hozza és csókot nyomtak egymás ajkaira. CAP tûzes hevében feljebb csúszott. - Ahh - nyögött fel, elrántva a fejet az énekes. - Folytassuk...
S lassan határa feküdt. Amíg a rapper Niel arcát simogatta, feltérdelt, hogy kényelmesen tegye ismét magáévá.

S újra hangos nyögések. Az idő megy, már rég át a másnapra. Ha azon a ponton érinti meg, a lakás Niel hangjával lesz tele. A leadernek tetszik, hogy a fiú ennyire élvezi őt.
Ennyi idő után nem csoda, ha az énekes elmegy. Viszont a másik meg bírja, nem áll le. Megállás nélkül löki. Az élvezet hevében van. Hol Niel combjait cirógatja  hol a hajába túr. Már ő is hevült hangokat add ki magából. A másik már nem bírta szusszal:
- MinSooo!!... - csapta fel a karjait és hátára fordult. CAP így se engedett. Hatolt be, ezernyi élvezettel. Csókolgatni kezdte Niel karját és nyakát. Messze még a végállomás.
Test nedvek az ágyon és testükön. Minde egyes nyögés, mint szárny csapás érzôdik, ahogy az élvezet emelkedik. Ó hatalmas! Niel felhajtotta az egyik térdét, hogy másodszorra is elmenjen. CAP a fiúra hajol és jobban benyomta. Így az énekes még nagyobb organizmussal élvezett el egyszerre párjával. Mindketten felnyögtek, felcsapva fejüket, bár Niel hangja sokkal jobban átjárta a teret. Mintha ölnék...
- Mi történt?????!!!!!! - ébredt fel Ricky, reflexbôl felülve, rémülten.
A két szerelmes, meleg leheletei vették be a szobát. Niel kábultan nézet szerelme szemeibe, miközben CAP lassan rámosolygott. Az énekes fészkelôdni kezdet, mozdulataival szinte kérlelte a másikat. A leader engedett neki és lassan kivette a nemi szervét a fiúból. Niel hasra vágta magát és bele dörgölte a párnába kócós fejét, míg a rapper a hátát kezdte el simogatni:
- Chö... Miért érzem ezt olyan romantikusnak?! - törte meg a csendet CAP kínosnak érezve magát. Niel kinyújtotta a lábait, majd a többi végtagjaival is nyújtózkodni kezdet:
- WoÁ! - kiáltott fel ijedten, ahogy leesett saját magától az ágyról. A leaderbôl nevetés tört ki. Hiányzott neki az a ügyetlen megszokott Niel, akinek szokása az ágyról való legördülés.
- MinSoo... Segítenél?.... Fáj mindenem.... Emelj fel! - vetette fel Niel remek ötletét szakadozottan beszélve.
- Én meg marhára fáradt vagyok! Nem gondolod.... - nézet lefelé, nevetését elfojtva - Aludj ott lent! - mosolygott.
- CAP!
- Csak viccelteeeem! Ne légy rám mérges! - szállt le az ágyról - Nem hagynálak lent úgy se! Gyere! - emelte meg karjaiban.
- V-Vigyázzzzz! - érezte a lábaiban az izomlázat.
Nem volt már olyan erôteljes a rapper se, hogy szerelmét szépen le is tegye az ágyra, így csak ledobni tudta. A lendülettôl egyensúlyát elvesztette és a fiú fölé esett. Nyugodtan néztek egymásra:
- Tényleg fáradt vagy? - kérdezte CAP mélyen a másik szemébe nézve. Niel megrázta a fejét. Tudta, hogy mi van a kérdés mögött "Mehet még?" "Bírod még?" Neil válaszolt:
- Melletted nem kívánom a fáradságot!
Megcsókolták egymást. CAP erôt vett magán és feljebb mászott:
- Szeretlek - súgta, de olyan halkan, hogy lehet est csak ô maga hallotta. De Niel ezt szavak nélkül is tudta.
Hajnali kettô után belekezdtek a második vagy harmadik(?) menetükbe.






~A NAP IGEN IS IGAZ~
X3





2013. április 15., hétfő

7 *Elhanyagolva* {Teen Top}

- Nem lehetett... - vánszorgott a konyhába Ricky CAP elé - Nem lehetett volna halkabban nyúzni azt a Nielt?
A leader felkapta a fejét. Végig nézte csapat társa álmos szemein. Most jótt ki ô is a szobájából, amíg a párja próbálja összeszedni magát. Éjjel tényleg kifulladásig csinálták, csak mert a leader szerette volna, hogy Niel nagyon kielégülten érezze magát, teljesen ki akarta kettôjûk vágyát elégíteni. Nem volt tekintettel a ház többi tagjára.... Szemét lesütve paskolta meg Ricky fejét:
- Sajnálom....
Ricky nem drámázott, csak felvetette az esti és ma reggeli hangulatát kedves leaderüknek.


Reggeli után:
- Chunji, mehetek veled a boltba? - állt a fiú háta mögé Lee Joe.
- Csak MinSoo kérésére megyek... Mert ô itt marad Niel mellett... Elég durva volt vele az éjjel...
- Chunji?
- Nekik se kéne ezt csinálniuk... - vette fel a cipôjét és kiment az ajtón.
L.Joet faképél hagyták. (Meg kéne vigasztalni.) Viszont ô átlátta a helyzetet! Chunji fél a banda többi tagjától, hogy fognak viszonyulni az ô kapcsolatukhoz, másodszor nem szeretne a TEEN TOP-nak rossz hírnevet szerezni, ezért is mondta, hogy a leadernek és Nielnek szintén be kéne fejezni.
De szerelembe nem így van!
Itt nincs ki-bekapcs gomb!  Csak jön egy nagy robbanással!
Joe úgy gondolta, hogy Chunji és az ô kapcsolata rosszabb, mint mielôtt szexeltek volna... Ez aggasztotta ôt igazán. Lépnie kell... Muszáj neki, ha maga fölött akarja érezni Chunjit.
Kell neki a szerelem. He wanna love. Akár mennyire is viccesen hangzik, L.Joe teljes mértékbe szeretne tenni azért, hogy a fiú vele legyen.

Megoldja!
ChangJo a konyhába mosogatott. Niel az étkezô asztalnál pihent, fejét CAP vállára döntve, miközben a leader lassan simogatta ôt. L.Joe megragadta Ricky karját, aki a kinti kanapén könyvet olvasott és bevitte a konyhába a többiekhez.
- Mi az L.Joe? - kérdezte CAP meglepôdve.
- Csak szeretnék tisztázni valamit... - válaszolta szavait keresve. A fiúk érdeklôdve néztek rá, még Niel is felemelte a fejét. L.Joe agyán még egyszer átfutott, az a lehetôség, hogy hallgatnia kelen-e Chunjira, de akkor a helyzet csak így maradna. Nem lesz baj, ha elmondja, ebben bízott. Felemelte a fejét és a fiúk közé nézett. A leader pólójára meredt és megeredtek a szavai: - Ahogy CAP és Niel, én is lefeküdtem Chunjivel....
- Mi van? - kérdezte hangosan a leader.

Közben a bejárat ajtaja nyílt és Chunji csöndesen becsászkált rajta. A konyha felé haladva, meghallotta Niel hangját:
- Komolyan??
- Mondom, hogy szexeltünk... - bólogatott L.Joe.
- Te és Chunji? - hitetlenkedett ChangJo. Miközben Ricky emlékképeiben felvirradt neki, ahogy a konyhapultnál ölelkezett az egyik reggel a két szerelmes...
- Még is mióta? - faggatózót CAP.
- Előttetek!
- Ahhh... - értett meg mindent hirtelen Ricky, és hozzá tette: - Chunji biztosan jobban vigyázz, mint te, MinSoo hyung!
CAP mérgesen a fiúra nézett, ütni készült, de messze volt tôle.
- Niel... kérlek - szólította meg a szerelmét, aki értette a kérést és hosszú lábaival egy nagyot rúgott Ricky térdébe. Tôbb hozzászólása nem lesz szegénykémnek... Folyamatos bántalmazásban van.
CAP visszafordult Lee Joehoz:
- Nem is adtam engedélyt a kapcsolatotokra! - nevetett jóízűen a leader. Joe vele együtt elmosolyodott:
- Chunji tart tőle, hogy rossz fényt vett ezzel a Teen Top-ra... Meg az is zavarja, mit fogtok ti szólni.... Félt, hogy ha rájöttök a kapcsolatunkra.
- Hülye ez a Chunji! "Titeket nem fogadnánk be?" Direkt kivételeznénk Nielel és MinSooval??? - nevetett magában ChangJo.
- Hehehe, de gonosz vagy ByungHun hyung, hogy elmondtad! - kacagott Ricky.
- Fél hónapja távolodik tőlem! Ezért az okért.... Csinálnom kellett valamit! CAP és Niel se hagyott volna annyiba egy ilyen dolgot! Legalábbis így gondolom én. Elmondtam hát, hogy lássam a reakciótokat...
- Leeeeee Joeeeeee.... - hallatszott egy felsóhajtó hang az ajtóból. - Muszáj volt???? - szólalt meg megint Chunji.

A csapat tagok egymásra néztek ("egymásra nézz a sok vitéz") L.Joet figyeltek, hogy mit fog tenni, miután Chunji hallotta őt. A rapper az ajtó felé ment. Chunji a falnak volt támaszkodva és szomorúnak látszott:
- Ahhh... Bezárkózóm a szobámban!.... - és ajtaja felé eredt. L. Joe nem hagyta, át karolta a fiú derekát, hogy nélküle nem mehet. Chunjinak az volt a fontos, hogy most ne találkozón a többiekkel. L.Joe miatt nem zavarta magát, így ketten mentek be a szobába.
- Ha ez így folytatódik, a csók játékhoz nem is kell majd papír! - vetette fel a leader, mire Ricky és ChangJo "WTF?" fejjel ránéztek!

Chunji hagyat dobta magát az ágyon és hangosan lélegzet miközben a falat bámulta, mintha egyedül lenne.
- Mond el, hogy most mi zavar! A többiek nem tettek rossz megjegyzést, mikor elmondtam! - L.Joe levette a cipőjét és az felmászott szerelméhez. Chunji úgy viselkedett, mintha tényleg csak egyedül lenne, de ahogy Lee Joe a mellkasára feküdt, fellélegezett a beszédhez:
- Meddig mehetünk el?
- Az csak rajtunk áll... Mondjuk, feleségül nem vehetsz! - mosolyodott el Joe, majd Chunji is:
- Vicces kedvedbe vagy? - nézet végre L.Joe szemeibe.
- Ehh teljesen más a hangulatom... Nem hinném, hogy viccből másztam rád! - emelkedett Chunji arca fölé.


Chunji POV

Ismerem annyira ByungHunt, hogy tudjam, most mire gondol. Ajkaira elég néznem; hozzám akarja őket tapasztani. Szem kontaktust próbálok vele teremteni, de le van hajtva a feje. Fészkelődik a lábaival és rám nehezül pehely súlyával. Tökéletes tömeg, testalkat. Plusz ez a rapper pont rám hajt... Ahogy mondta, eltávolodtam tőle, de ő nem adta fel. Tett az érdekeibe.... Ténylég szeret engem....
L. Joe a kényelembe helyezkedést teljesen megunta és rám nézett, mélyen a szemembe. 
- Mi az? Mintha morognál..... - hallottam egy érdekes, mérges hangot.
- Nem nyúlsz hozzám.... - biggyesztette ki az alsó ajkait szomorúan.
- Érj te hozzám - mondtam és rámutattam a számra.
- Te mondtad... - mondta csöndesen és kényelmesen rá hajolt az ajkaival az enyémre. Hirtelen felgyorsult a mozgásban, ahogy a kettőnk szívverése. Megragadtam a vállánál, hogy eltoljam magamtól, lassítsunk. De L.Joe még jobban gyorsult, mi hogy abba hagyta volna... Nyelvével kezdet fürkészni a szám belsejébe. Nem erőlködtem tovább, hátra dőltem és lazítani kezdtem. Addig meg voltam, míg nem kezdtem levegőért kapkodni. Ugyanis L.Joe még jobban rám hajolt. Gondolkodásba estem, hogy mi a fontosabb, az oxigén vagy L.Joe kielégítése?... Ő kap levegőt? Vagy tőlem szívja el? Lassan már nem bírtam, így keményen letepertem. Ahogy alám érkezett összekoccantak a fogaink:
- Chunji, ez fájt...

Bármennyire is elvakultam a szerelmétől, azért még meghalni nem akarok.
Óvatos és figyelmes voltam vele egész éjszaka. Nem értem, miért kérte folyton, hogy gyorsítsak és legyek keményebb.... Mazochista a kölyök?
Bár hogy is, nem voltunk hangosak. S nekem ez a lényeg. Nem is érzem mikor rám fekszik, ha kifárad, olyan könnyû súlya van. Ketten együtt az ágyban éjszaka. Nem is gondolok bele mennyi ilyen lesz még. Majd L.Joe irányít, ha ennyire szeret.






2013. április 11., csütörtök

6 *Szeretet Leader* {Teen Top}

Címhez hozzátéve: CAP bátyuuuuuuus *Q* hehheheh ^^"

Lassan eltelt egy hét. Ma a fiúk nem voltak próbán. Április... de az idő még mindig hideg!
Egy vacsorával jól lakott társasági hangulat ült és pihent a konyha asztalnál.
- CAP hyung! Te fázol esténként? - kérdezte az asztalra könyökölve Ricky a banda többi tagján körül nézve.
- Miért? - nézet fel a leader meglepődve.
- Niel mesélte nekem, hogy mindig ráfekszel alvás közben!
- Rickyyyy! - kiáltott fel az előbb említett énekes. Igaz, hogy reggel kérdezősködött tőle, milyen CAP hyunggal aludni az elmúlt időben, és Niel gondolkozás nélkül válaszolt,szokása szerint, majd Ricky lelkére kötötte, hogy ez maradjon köztük.
- Nem is fekszem rád alvás közben... - nézet CAP párjára.
- Dee, szét nyomsz... - suttogta válaszkép.
- Kérdeztem, hogy jó-e, ha együtt alszunk!!
- Niel még azt is mondta, hogy azóta nem szexeltetek és még egy csók se volt! Hiányolja! - lökte ki magából a szavakat Ricky, élvezve a filmbe élô jelenetet.
- Nem mondtam, hogy hiányolom!!! - ízig vérig pirult és leszegte fejét, félt másnak a szemébe nézni.
A három csöndes fiú egyszerre feküdt ki. ChangJo könnyes lett a nevetéstôl Chunji meg majd ki pukkadt. L.Joe-t az "egy csók se" lepte meg.
CAP végig nézet a jó kedvû társaságon, ô is mosolyogni kezdett a hangulat hatására. Nem direkt hagyta figyelmen kivûl Nielel való kapcsolatát. Megszokta azt, hogy a másik kérleli ôt, ha szüksége van kielégítésre. Most neki kéne lépnie? Ha lép, akkor most azonnal - gondolta - és magához húzta a pirult arcú Nielt:
- Bármikor csinálhatjuk!... - s rángatni kezdte az ajtó felé szerelmét.
- Nehogy szexeljetek most! - szólalt meg ChangJo.
- Miért ne? - CAP csipôn karolta Nielt szorosan magához, majd megcsókolta, a fiúk láttára:
- Woooow! Csók! - tapsolt Ricky, majd L.Joe mosolyogva csapta ô is össze a tenyereit. Chunji és ChangJo csak elfordultak és szótlanul elpirultak.
- Nektek ennyi volt! - mondta CAP és tovább húzta Nielt kézen fogva, aki nem értett hirtelen semmit, ha megkérdeznénk mennyi 2+2, lehet, hogy nem tudná megmondani a választ.
- Nem mintha szeretnénk nézni!! - kiabált utánuk Ricky.
- Khöm - köszörülte meg a torkát Chunji - Ha már ilyen jó kedved van Ricky; mosogass el! - majd elmenekült a konyhából.

L. Joe a hallgatag árny, úgy suhant ki ô is és megállította a fiút:
- Chunji... Mi régebben csináltuk, mint Nielék! - mondta halkan, ártatlan, kis arcával.
- Ahh... nem lehet Lee Joe...
A rapper közelebb hajolt, lassan. Chunji vállaiba kapaszkodott. Mindkettôjûket forróság öntötte el, ahogy L.Joe ajkai közelebb értek.
- ChangJo!!! Gyere segíteniii!! - Chunji Ricky hangjára felkapta a fejét és hátrébb lépet, be a szobájába:
- Felejtsd el ezt most! - mondta halkan.
L.Joe lerázva....



- Ahh - nyögött Niel, ahogy CAP ágyára huppant. Ha pontosak akarunk lenni, a leader dobta ôt az ágyára.
- Nem hiszem, hogy azt mondtad Rickynek, hogy hiányzik a szex... - térdelt fel az ágyra CAP - Ahhoz túl mulya vagy! - nevetett és nyakához hajolt - Aranyos!!
Niel átkarolta szerelmét a nyakánál:
- MinSoo... - sóhajtotta fel, ahogy a leader csókot nyomott bôrére, majd lassan beletúrt a hajába.
Niel idô múlva fészkelôdni kezdett és felhúzta a lábait:
- Vegyél le rólam mindent!....
- Hééé Ne siess! Túlságosan felizgatsz! - alsó testével ránehezült és tolta fel a pólóját Nielnek, aki most kapta fel a fejét, ahogy érezte mikor a leader ráhajolt a férfiasságára. Ô vágy volt ez. A másik csak engedelmeskedik. Letépték egymásról a pólót és CAP mozogni kezdett. Niel még ennél is jobban akarta élvezni. Elkezdte kigombolni az ô és a másik farmernadrágját is.
- Ne siess! - hagyta el CAP szája ezt a felszólító mondatott megint. A fiatalabbnak felemelte a kezét és felsôkarját kezdte csókolgatni. Keresni próbálta az érzékeny pontjait, de eddig csak a nyakán talált. "Nielnek még is csak a dugás a legjobb..." - jutott határozásra csalódottan a leader. Szívesen játszott  volna még szerelme testével. Így hát sebesen megcsókolta ôt. Közben kezével lecsúsztatta Niel nadrágját, majd a sajátját. A nyelvét addig átdugta a másik szájába, míg nem tuszkolta le a földre a két alsót is.
Ahogy CAP felemelkedett és végig mért Niel meztelen, vézna testén; elhatározta mit fog tenni. Lejjebb  hajolva a fiatalabb merev nemi szervét a szájába vette. Hogy még nagyobb élvezetet nyújtson párjának simogatni kezdte a combja belsô részét. Most kezdôdtek az igazi nyögések! Hangosak és jelzik a leadernek, hogy tegye ôt azonnal magáévá. Niel egész teste rezgett az élvezettôl; Ahogy CAP mozgatni kezdte a szájában, egyre feljebb tolta a csipôjét. Bele mart a vállába a tetoválásnál:
- MinSooooo!!! - kiabált eszeveszett hangosan! nem csoda, ha a melletük lakó Ricky már rég átköltözött Niel üres szobájába.

A leader jó reflexeinek köszönhetően felemelkedett, mikor sejtette, hogy Niel elélvezik. Mikor ez megtörtént, vissza hajolt:
- Te fogsz mosni... ha feltétlenül fogsz tudni járni... - CAP habozás nélkül Nielbe dugta két ujját. A kis énekes szorosan összezárta fogait.
Ahogy CAP ránézett az arcára elmosolyodott:
- Most már ne siessünk?
- Eh... Ez annyira jó.... - nyávogott magas hangján. CAP a harmadik ujjával is tágítani kezdte, majd hirtelen bedugta saját nemi szervét. Niel hátra csapta  fejét és nyögdécselt hangosan.

Arany tömb értékû élmény, ahogy CAP egyre gyorsabban mozog benne. Niel száját egy pillantásra se tudja becsukni, folyamatosan jönnek a hangok belôle, ami a leadert biztatja folytatásra.
Ôk ketten reggelig is képesek csinálni és élvezkedni egymáson, ha nem fáradnának ki tôle!




Szeretjük ilyenkor a PS-ot! X3










5 *Akcióban* {Teen Top}

L.Joe POV

Maradék éjjelemkor álmomban újra átéltem az a gyönyört, amit Chunjinak köszönhetek. Egyre-egyre jobban beleszeretek. Minden éjszaka szívesen csinálnám vele, de az lenne minden reggel, mint most.
Chunji ébresztgetni próbál, de nem bírtam mozdulni se.
- ByungHun.. Rendben vagy? Miért nem ébredsz? - kérdezgette aggódóan tôlem. Mikor kinyitottam a szemem ôt láttam az ágy mellett ingben és alsónadrágban, kezét a vállamon tartotta. Forró és jó érzés fogott el, ahogy hozzá ért meztelen bôrömhôz. Rajtam még mindig nem volt semmi, a takaró takart és melegített ezen a hideg áprilisi reggelen. Nem lesz egy hamar ruha rajtam, hísz mozogni képtelen vagyok.
Mélyen bele néztem Chunji szemébe, mintha azt mondanám "Ne aggódj!" A beszédre alapból fáradt voltam.
- Lee ByungHun... ne szívass már... egyáltalán nem voltam durva. Nem tudnék valamit tenni, hogy ne sajogjon a tested? - hadarta Chunji, miközben fáradtan rápislogtam. - ByungHun.... - ismételte meg a nevem, mire én lassan kinyújtottam a karom és magamhoz húztam a kezét.
Nagy betûkkel rá írnám az egész fiúra, hogy az ENYÉM.
Pihengettem csukott szemmel, majd Chunji simogatni kezdte a fejemet, és ezt mind magától.... Gyógyító hatású!
Nem érdekelt hány óra, de mikor Chunji megszólalt, hogy most már ideje lenne felöltöznöm (és zuhanyoznom), akkor sejtettem, nincs már kora reggel.
Elengedtem és kiment. Lassan mozogni kezdtem. Fájni fájt, de ha arra gondolok, hogy csak a szeretkezés miatt ennyire, sokkal jobban éreztem magam. Fel tudtam öltözni és az asztalnál reggelizni a csapattal. Evés után CAP készülődni ment, majd Niel megcsinálni (még jobban) a haját...
- Tessék, Ricky! - nyújtott át egy bögrét ChangJo.
- Ohh.. köszi!
Feljebb hajoltam, hogy megnézzem mi az:
- Kakaó!? Én is kérek! - néztem ChangJo-ra.
- Majd én csinálok neked! - válaszolt Chunji, aki a hütôben pakolt.
- Megyek akkor készülni!
- Én is! - lépet ki a konyha ajtón ChangJo és utána Ricky bögréstől.
Elnyújtózkodtam az asztalon. Chunji hátát kémleltem:
- Chunji, mondj valamit... - szólaltam meg.
- Mit?... - pillantott egyet hátra.
- Amit reggel nem mondtál... Hogy neked milyen volt? Vagy talán inkább azt szeretném hallani, amit még nem mondtál nekem...- suttogtam kicsit elpirulva, hogy véletlenül se hallják meg kint. Chunji halkan elnevette magát:
- Reggel annyira aggódtam miattad, hogy minden kiment a fejembôl! - dôlt a konyhapultra felém fordulva. A tej a gázon forrt.
- Máskor is simogasd a fejem! - mosolyogtam rá.
- Ahhhh oké...
Majd felálltam. Mit nekem a fájdalmas járás, ha most az ô karjaiba akarok lenni? Lassan rádőltem és a nyakához dörgölődtem.
- Lee Joe?... - mondta halkan és átkarolta a csipômet.
- Mond ki most... - nyögtem neki, mire ô szorosabban átölelt és fúlemhez hajolt:
- Szeretlek.
Olyan halkan mondta, hogy az elejét nem is hallottam ennek a gyönyörû szónak.

Ricky POV

Kedves ChangJo-tól, hogy sokszor csinál nekem kakaót, de mindig kevés benne a cukor! Mindig én teszek bele kóstolás után... Egyszerûbb már, ha én csinálom magamnak! Mikor kimentem a konyhából vártam, hogy kihûljön és az után állapítottam meg, hogy vissza megyek tele tenni jó sok cukorral~ (My sugar baby)
A konyha bejáratánál sugdolózós mondatokat hallottam. Oldalamat elkezdte fúrni a kíváncsiság. Így hát nem nyitottam be, hanem hallgatózni kezdtem. Lee Joe, ha jól hallom, azt mondja: "Máskor is simogasd a fejem!" Ez alig utal valamire. Most szék tolást hallok és valamelyikük lépéseit. Aish... a gáz túl hangos. Lee Joe újra megszólal: "Mond ki..." Ahh nem tudom mi folyik oda bent. A tej az is csak forr, nem folyik!! Elszántan lenyomtam kisujjammal a kilincset, annak hála nem volt semmi hangja. Bekukucskáltam. L.Joe cipôjét felismerve, azt láttam, hogy ô Chunji elôtt áll, méghozzá marha közel. Ahogy hajoltam beljebb észrevettem a rapper csipôjén átkaroló kezeket! Szinte már beestem az ajtón! Riadót fújtam és elkúsztam a kakaóval együtt! (<- Annyira suki, ahogy elképzeleeeeeem! ^o^)
Lehet, hogy valami van köztük? Vagy csak úgy...
Hirtelen beleütköztem térden kúszva CAP hyungba, aki rám szólt, hogy ne játsszam az állatot, épp eléggé az vagyok, inkább készûlödjek, mert indulunk, most!
Kedves egy leaderem van! Állandóan box zsáknak nézz! Én kapok tôle a legtöbbet a csapatba,  ha nem Niel!

Egész edzésem fáradt voltam, ahogy az összes tag. Nem tudtam mi zajlik körülöttem, sok minden olyan homályos volt. Fôleg amit délelôtt láttam, biztos, hogy nem képzeltem?
Csak ismét otthon a vacsora illata élesztett fel. Utána meg felszabadultan döltem be az ágyba. Nem kellet sok, hogy elaludjak!

~**~

Hajnal! Egy óra múlt! S én, ahogy tegnap, ismét felébredtem. Megint egy óriási nyögésre! Kezd idegesíteni. Mikor meghallottam a másodikat, leszálltam az ágyból és kimentem.
Azonnal utánam jött ki a szobájából L.Joe. Az én hálóm melletti ajtóra néztem, CAP hyungéra.

Ricky POV End

Chunji kényelmetlenkedett az ágyán, majd felkelt. Nem hitt a fülének, hogy nyögéseket hall! Ma direkt nem aludt Joeval, nem akart ilyen szituációba kerülni. Lassan ô is kiment a szobájából.
Az elôszobában Ricky ízig-vérig pirulva, lerogyott térdekkel támaszkodik CAP szobájának falára. Mögötte nem kicsivel Lee Joe, aki fülig érô mosollyal áll, szinte már nevet. Meglepte, hogy nem csak ô szeretkezik banda tagokkal. Végül ChangJo kijött Chunjival együtt. CAP ajtaja elôtt álltak.
Nem csoda, hogy mind felébredtek.
- Mondjátok, hogy rosszul hallom... - nézet Ricky földre.
L.Joe mosolyogva megrázta a fejét.
A hangos érzéki nyögések Nieltől származtak, aki néha fel-felkiáltotta a leader nevét. Úgy látszik a fiú ma beadta a derekát CAP hyungnak, nem is akárhogy!
- Ohh te jó ég... - takarta el az arcát ChangJo, Chunji a maknae rekaciójára felkacagott és rádőlt. Ricky tovább tátotta a száját, hogy mikre nem képesek az idősebbek.
Ott álltak félkörben. Idő elteltével, L.Joe felnézetés bátran előrelépve bekopogott az ajtón:
- Halkabban csináljátok! - szólt be hangosan, szinte nevetve.
CAP erre leállt és Niel tágra nyitotta szemeit. Lebukás! Ezt annak hívják gyermekeim! (Sajnálom CAP bátyus, túl hangos a csajod X3)

A kinti tömeg lassan feloszlott. L.Joe mielőtt Chunji becsukta volna az ajtaját megállította:
- Mit szólsz?
- Ahhh véletlen egybeesés! - döntötte el a fejét Chunji.
- Szerinted mi is elmondjuk? - mosolygott boldogságtól kivirágozva Joe.
- Ahh.. Neeeeem... - rázta a fejét.
-Hő? Miért?...
- Majd később... szerintem... Jó éjt! - azzal becsukta a rapper előtt az ajtót. Chunji őszintén gondolja azt, hogy ő és L.Joe lehet, hogy nem maradnak sokáig együtt. Azért hiszi tán ezt, mert nem ő a kontroller?

Reggel kínosan érezte magát Niel, CAP ágyában. Márpedig tegnap este ő ment át a leaderhez, aki természetesen szárnyai alá vette a szeretett hiánnyal küszködő egyént. De, hogy most rajta kapták őket:
- Gyilkolj meg!.... Nem akarok eléjük kerülni.... - bujt a takarók és párnák közé.
- Amíg én vagyok a leader, ne hidd, hogy szidni kezdenek ezért, vagy ilyesmi...
- MinSoo.....

L. Joe se aludt jól az éjjel. Feje alá tette kezeit: "CAP hyung, most már, hogy lefeküdt egy csapattaggal. Chunjit és engem is jobban meg fog érteni?... De... Chunji miért nem akarja elmondjuk? - L.Joe nem tudott kiigazodni szerelmén...

Közben CAP Nielt lökdöste:
- Gyerünk!! Ki felé!!
- De MinSoo!! - hullatta  könnyeit.
-Niel... - állt elé és arcát végig simította - Nem kell semmitől se félned, itt vagyok...
S megcsókolta a leader a fiatalabbat.
- Hasonlót mondtál a szeretkezés előtt, az is... marhára fájt! És még most is sajgok!
- E-Egyáltalán nem voltam durva!! - tette fel kezeit.
Végül, mikor kiléptek az ajtón CAP Niel karját fogva. Az ügyetlen kölyök, ahogy szemkontaktusba került a kanapén ülő Ricky-vel és az elsétáló ChangJo-val, azonnal megrémült:
- Én ezt nem bírom!.... - fordult vissza a szobába, de CAP nem engedte.
- Niel! - szólt ChangJo. - Ne aggódj  Nem vettünk meg az ilyen dolgokért!!
- Hja! - mosolygott Ricky. Niel meglepődve rájuk nézet. - Attól eltekintve, hogy nem tudtunk aludni a hangodtól, nem zavar ha ilyesmiket csinálsz CAP hyunggal. És végül is ez korea! Élő meleg pornó, lásd SHINee! - nevetett Ricky.
Közben ChangJo megveregette Niel hátát:
- A nyögéseid is csak azért voltak, mert CAP nem vigyázott rád!
- Héé...Remekül kézben tartottam a dolgokat!
- Háát... Hallottuk! - viccelődött Ricky (akinek igazán jól áll, ha egy kicsit perverz a gondolkodása)~
Niel nem akart hinni a valóságnak. Ilyen könnyen befogadják a tényt, hogy lefeküdt a leaderrel.


Tôkéletes kép, nem de? Csak Rickynek VELEM lennie~

2013. április 10., szerda

4 *Csak Óvatosan* {Teen Top}

Majd nem egy hét telt el, hogy L. Joe újra bejött az edzésekre. Jól mentek neki a lépések - Niel még mindig bénázott. A próba végén, mielôtt beszálltak volna a kocsiba Joe megállította Chunjit.
- Jó voltál. Álmodban is táncoltál, vagy mi? - mosolygott szokásához híven az énekes. Lee Joe megölelte ôt. - Byung Hun? - emelte fel a kezét Chunji. - Muszáj? - nevetett...
- Aham. Velem alszol ma? - semmi tétovázás felôle... S ez egy kicsit nyomasztotta Chunjit.
- T-Talán... - fordította el a fejét.

Chunji úgy gondolta, hogy ebbôl nem lesz semmi baj. Vacsora után nyugodtan feküdt be Lee Joe ágyába. A rapper utána jött be, ledobta cipôit és az ágy mellett le vette a pólóját.
- Byung Hun? - nézett fel rá Chunji, aki rendesen pizsamába volt öltözve. A másik fölé támaszkodott. - Mire készülsz? - nevetett.
- Ne hátrálj! Teljesen meggyógyultam!
L. Joe átakarja venni az irányítást? Túlságosan nyomul!
- Fáradt vagy most ehhez! Látszik rajtad... - mondta nyugodtan Chunji. Kontroller akar lenni? L.Joe nem hallgatott rá és felnevetett. Nem mond le róla. Követi a mozgásban.
- Ahhh muszáj? Tényleg?
- Chunji...
- Nem lehetne amikor üres a ház? Tartok tôle, hogy meghallanak....
- Nem nagy ügy, ha megtudják, hogy szeretlek!
- A franc... - harapott ajkaiba Chunji. Csinálja, ne csinálja? Még is megcsókolta Joet.

Elengedték magukat, és a rapper rásimult a másikra. Mély lélegzet Chunji részérôl, aki még azt is lekönyvelte; hogy nincs megoldás...
L. Joe forró csókai közben az énekes nadrágján keresztûl hozzá ért a férfiasságához. Tudta, hogy merev lesz, ahogy az ôvé.
- Szeretlek, Chunji - nyögte ki Lee Joe, majd maga fölé húzta a másikat:
- Még is mit vársz tôlem?
- Tegyél magadévá.
- Ez elég nagy kérés... - hajolt le, hogy megcsókolja.


Chunji POV (seme szemszög~)
Magával ragadott az érzés, tagadni se vagyok képes már. Lassan simítom végig Joe arcát és csókolgatom a nyakát. Ez a kölyök túlságosan vak, ide-oda hajlítja a fejét, mutatja, hogy hol csókoljam. Nem mindegy neki? Gondolom ismeri a saját érzékeny pontjait, azért csinálja...
Az én kezeimet a csipôjére teszi. Kényelmesen nyomok egyet rajta, erre hangosan felnyög. Féltem, hogy meghallják ezt kint. Hátradôltem, hogy pihenjünk egy kicsit a nagy sietségbe. De ahogy ránéztem L.Joe-ra; ô a lepedôt markolta teljes erôvel. Kíváncsiságból újra megnyomtam a csipôjén azt a bizonyos részt. Erre ismét felnyögött! Ha rán esik a plafon én esküszöm, nem fogok vállalni semmit!
- Byung Hun.... halkabban!
- Chunji.... - mondta úgy, mintha lehetetlent kérnék.
- Muszáj kényesnek lenned? - kérdeztem tôle ôszintén, de ahogy visszanézet rám, tudtam, hogy nem kellett volna ezt a szót használnom.
- Én kéjes? - nevettet magában Joe.
Hihetetlen gyorsasággal a pólómhoz nyúlt és lerántotta rólam, majd a csipômre ült, míg én hátra huppantam. - Te is nagyon érzékeny vagy! - mondta és felemelte a karomat. A felsô részén végig húzta az ujját, majd közelebb hajolva az ajkaival csinálta ugyan ezt.
- Kijj Lee Joe... Nem adtam rá engedélyt!!
- Márpedig nem hagyom abba. Egyre jobban élvezed - suttogva célzott a merevedésemre. Hisz tisztán érzi, pont rajta ül! Aish! Ezt a kölyköt. Hátradöntöttem a fejem és próbáltam ellenállni a kéjnek:
Kicsit hard? Dehogy~
- Hol lehet téged kikapcsolni?- Ezt az alkalmazást nem lehet leállítani se kitörülni! - viccelôdôtt és felguggolt. Elkezdte kigombolni a nadrágját: - Ahogy mondtad kéjes vagyok.... Reggelig is szexelhetünk!
- D-De megfognak minket hallani! - fogtam le a kezét. Erre ô cselesen az én gumis, pizsama nadrágomat rántotta le alsónadrágommal együtt. Egy kicsit felsikítottam, majd takargatni kezdtem magam. L.Joe addig levetkôzôtt sikeresen. Cseles kölyök! Az egészet eltervelte volna! Ô vett le rólam minden ruha darabot... Én már innen tényleg nem megyek sehova...
Joe a csipômre tenyerelt és ismét rám mászott. Azt hiszem most láttam elôszôr pirultan, el is fordította a fejét. Egyik ujját betette magába, amit lassan mozgatni kezdett. Könnyek buggyantak ki a szemébôl, miközben fel-felnyögött, a szája elé tette a másik kezét, hogy halkabb legyen. Pirultan néztem mit csinál magával, szinte fel is izgatott a hangja, de nem akartam így látni ôt, könnyekkel....
- Nem kell ezt csinálnod Lee ByungHun.... - ültem fel és arcához értem. Ô könnyes szemeivel rám nézett:
- A-Akarom... Szeretnélek magamba érezni... - nyögte fel - És máshogy nem lehet!!!
Szorosan a nyakamhoz bújt és én átöleltem. Gyorsan essünk túl a fájdalmon, gondoltam és egy ujjamat bedugtam az övé mellé. Felkiáltotta a nevemet, ami nagyon, nagyon, nagyon hangos volt! Nagyon! De most már nem érdekel! Csak nem nyitnak ránk. Nem hagyom abba.
- Chunji! - sóhajtotta halkabban és kivette a saját ujját. Két kézzel kapaszkodott a vállamba: - Folytasd!
De sokszor hallom mostanság ezt a szót tôle! Na de engedelmeskedek, belé dugtam második ujjamat is. Egyre jobban ölelt, mászott rám. A harmadikat is Joeba tettem, remélve, hogy nem lesz probléma, de még is; Egy hatalmas nyögésbe kezdett, de gyorsan csókra zártam a száját. te jó ég, ennyire fáj neki? Ahogy megujjaztam, és még tovább akar menni?
L. Joe addig csókolgatott, míg nem szokta meg az érzést.
- ByungHun, tényleg akarod? - beljebb toltam benne az ujjaimat, hogy értse mire gondolok. - Nem akarom, hogy fájjon.... Tényleg szeretnéd ezt??
Lee Joe bólintott. Átesni ezen nem lesz könnyû... Felé feküdtem:
- Próbálj nem kiabálással jelezni! Oké? - vettem ki az ujjaimat. Mire Ô felrántotta a fejét. - Hátamba is karmolhatsz, csak próbáld elnyomni a hangod, kérlek... - néztem rá megértôen. Majd belé hatoltam.
Én hülye elég gyors voltam. ByungHun tágra nyitotta a száját, de azonnal bezárta, tépte körmeivel a lepedôt. Kijjebb húztam gyorsan és egy hosszú csókot nyomtam a nyakára:
- Bocsánat... - suttogtam. L.Joe könnyes szemekkel a hajamba túrt:
- Mozogj nyugodtan... Teljes mértékbe élvezem - mosolyodott el.
- ByungHun?
Ez a viselkedése annyira tetszik... felizgat. Nem bán semmit...
Elkezdtem ki-bemozogni, amit L.Joe mosollyal az arcán élvezett. Lassan elengedte az ágy húzatott és a nyakamon átkarolt:
- Csinálddd... - emelte meg magát, így akaratlanul beljebb mentem benne.
Idô elteltével éreztem magamban, hogy mikor is fogok elmenni. Kegyetlenségnek tartom magamtól, ha most elélvezek, de ellent állni nem tudok. L.Joe-ba élveztem, ô meg egy orbitális nyögéssel utánam nem sokkal.

Ajtó nyitást hallottunk. Gyorsan lefordultam L.Joe-rôl, de tudtam, ha most azonnal kiveszem, szét hasad a ház, akkorát fog nyögni, ordítani. Lefektettem magam mellé és magunkra húztam a takarót. ByungHun bele bújt a párnába az élvezettôl, tisztán érezte, hogy még benne vagyok, de takaróval csak úgy tûnt, hogy alszik. Kellőképpen voltam gyors, hísz most nyitott ránk Ricky:
- Ti is halottátok ezt?
- Még is mit? - néztem rá remek színészi póker arcommal.
- Mintha nyögés lett volna...
L. Joe szóbáj mellett az egyik az enyém, a másik Changjo-é. Még is Ricky jött be, aki a maknae és a leader közt lakott.
- Menj vissza aludni!... Rám is rá fér! - erre a mondatra Lee Joe rám nézett.
- Pedig nyögés volt.... Még hozzá marha nagy... -filozofált Ricky és lassan csukta maga után az ajtót.

- Milyen alvásról beszélsz? - törte meg a csendet L.Joe, mikor biztonságosnak érezte a helyzetet.
- Most már vége... - fordultam jobban felé, hogy kicsit fájdalommentesebben vegyem ki. Erre Joe nyögve belecsapta a fejét a párnába.
- Reggelrôl volt szó... - lihegett és rezgett a teste.
- Nézz magadra, nem bírod... - öleltem át szorosan magamhoz. - Aludjunk...
- Akkor ne merj elengedni!



2013. április 8., hétfő

3 *Kis Háziállat* {Teen Top}

CAP POV (az ô szemszögébôl)

Niel tányéráról folyamatosan eltûnek a csirke, pulyka csontok, mikor felállok melôle. Az utóbbi idôkbe sikerúlt is kiderítenem miért:
- Kint kell maradnia!
- De MinSoooo!
- Nem hozhatod be ide!
- De Candy aranyos kutya! - nyafogott Niel a kutyára nézve. - Kell nekem ez a labrador!
- Maradjon csak kóbor kutya! - intettem le és kinyitottam a garázs ajtót. Az eb gyorsan kifutott rajta:
- Candyyy!!!
- Na látod! Elszökött vagy lehet, hogy haza megy...
- Nincs is nyakörve...
Átkaroltam vállánál és magamhoz öleltem. Úgy látszik az a állat nagyon a szívéhez nôtt. Vajon meddig titkolta elôlem??
Ekkor Ô is magához szorított. Nem volt valami kényelmes, de valamiért nem volt kedvem elengedni ôt. Hirtelen Niel elvesztette az egyensúlyát és rám nehezült, de megtartottam:
- Jól vagy?? Elkaptad L.Joe-tôl a betegséget??
- Neeem.. Jól vagyok! - támaszkodott a vállamra. Kellemes illatot éreztem felôle, megsimogattam a haját.
- Menjünk fel, itt hidegebb van.
- Ha lehet, inkább ne...
Mi van?? Nevettem magamba. Na jó, be vallóm, jó ha szeretjük egymást, de ilyesmit nem szoktunk. Mi van vele? Egyre szorosabban ölel magához...
- Niel, engedj el...
Hangomra felemelte a fejét és szégenlôsen hátra kezdett lépni, de elôre csúszott. Az ügyetlen!
Az ajkai pont az enyémre estek:
- A francba veled... - léptem hátra.
- A-É Én nem! Nem akartam! Véletlen volt! Ezer százalékban biztosra veheted! Nagyon csúszós ez a cipô! S nézd! Ez nem volt csók! Nem olyan volt! - járt a szája szünet és lélegzet vétel nélkül. Le kellett állítanom:
- Niel! Húzz fel! Most!
- Oh-Oh Igenis!! - futott fel a lépcsôn.
Végül is nem vagyok rá mérges. Rosszabb lett volna, ha állon fejel. Megharaptam egy kicsit az ajkam és mentem fel utána én is.
Mi lehetett most? Hosszú ölelés és kiskutya... Ez mind... Nem. Hiszen Niel sose nézz ki úgy vagy lehet, hogy elnyomja magában? Lehet, hogy a szeretett hiányába szenved?
Tettem államhoz a kezem, majd fel érve láttam, hogy Ricky és ChangJo kártyáznak az asztalnál.
- Chunji? - kérdeztem.
- Lee Joe-nál - felelte Ricky.
- És Niel?...
- Jó, hogy mondod! Az elôbb futott be a szobájába. Elôszôr neki ment az ajtaja bal sarkának, utána a jobbnak! Harmadszorra meg sikerült megtalálnia a hajléka bejáratát! fura volt, de ô végül is Niel! - nézegette kártyáit Ricky.
- Megnézem... - mondtam és elhagytam az elôszobát.


Leader kötelességem vele törôdni, amúgy nem érdekelne a kölyök!
Benyitottam a szobájába és Ô az ágyán feküdt.
- Kutya hiány?
- Nem igazán!.... -bújt bele a párnájába.
Rá guggoltam az ágyra, mire ô megrezzent:
- Haragszol rám? Nagyon?...
- Tudod miért kéne haragudnom?
- Mindenért! A kutyáért! Az elcsúszásomért!
- Ha haragudnék, már nem élnél! Fôleg az elcsúszásodért! - nevettem, majd komolyra fordítottam hangulatomat: - Sok kérdést hagytál nekem...
- Milyeneket?
- Szoktál - kezdtem bele a faggatásba -, úgy szomorú lenni, hogy nem mutatod ki?
- I-Igen, ritkán... miért?
- Jó érzés valakit megölelned?
- Hô?
- Például engem?
- N-Nem értem a kérdést... - fordult felém pirult arccal. Megakartam vele értetni, s arra gondoltam, hogy ezt úgy érhetem el, ha átölelem ismét. Megijedt, ahogy hozzá értem.
- Ez jó érzés?
Niel nem válaszolt. Kezei lassan simítottak fel végig a hátamon. Majd végre, válasz kép:
- Aham...
- Te... Szeretett hiányos vagy?
Olyan érzés fogott el, hogy hozzá dörgölôdtem.
- L-Lehet. Nem tudom igazán, hogy mi az... - válaszolta lágy hangján. Egy kicsit rá nehezültem.
- MinSoo?... - ejtette ki a nevemet, de mégis mit mondhatnék rá? Ahogy nem rég, ismét beletúrtam a hajába. Lassan becsuktam a szemem. Éreztem illatát, teste melegét és azt a csontos testét a karjaimba. Már merültem volna álomba, ha Niel nem szólal meg:
- Te azért csinálod, hogy nekem jobb legyen? A "szeretet hiányom" miatt?... Vagy... Talán... Neked is jó érzés?

Fordult velem egyet a világ a kérdésére. Hát végül is nem rossz érzés, jó, jól érzem magam így, de ezt nem szeretném az orrára kötni, így hát jöhet az "átlagos" válasz:
Bocsánat, a kémia az egyik
kedvenc dolog az életembe X3
- Nem tudom... - támaszkodtam fel, de Niel magához húzott és lefogott:
- Nekem jó érzés... - nézett félre halkan.
Visszahajoltam, de most közelebb az arcához. Zavarba is lett. De most az elôzô mondatával, mintha elvágta volna az ártatlansága határának fonalát. Megsimogattam az arcát:
- Akarsz valamit mondani nekem? - kérdeztem, de nem történt semmi reakció.
[Nem sikerült kísérlet, a Au (arany) nem tud leadni elektront a Fe-nek (vasnak)]

- Akkor megyek.
Emelkedtem fel ismét, de rögtön utánam Niel is. Nem volt idôm gondolkozásba esni. Ami most történt az tényleg csók volt. Teljesen körbezárt. Magával ragadott! Lehet, hogy nem kéne ezt tennem, de visszacsókolom. Bátorkodtam szívére tenni kezem, úgy ahogy sejtettem, hevesen dobog. Tisztán lehet érezni. Ahogy átöleltem szorosan, belenyögött a számba. Niel maga felé húzott. Ha ma'r ennyire jól érzi magát, nekem is legyen kényelmes, fôleg az elhelyezkedésem, azt meg úgy tudtam csak megoldani, hogy letepertem. Sokáig tartott míg elengedte az ajkaimat, én pedig rögtön utána a nyakára tapadtam. Érzetem selymes bôrét és ez még jobban felizgatott.

Végül is ô kezdte (egye meg hát, amit fôzôtt)! ... Megcsókolt! De miért?
Letoltam válláról a pólót, mire ô átkarolt a nyakamnál:
- Durván akarod, vagy lágyan? - kérdeztem.
- A kettô között...
Teljesen meglepôdtem! Azt hittem nem fog válaszolni.... Ez az elhatározottság arra utal, hogy tisztában van a dolgokkal... Valami nincs vele rendben... Nincs magánál!
Felemelkedtem, úgy érzem jobb nem folytatni!
- Niel... Te nem ettél, ittál valami szokatlant?
- Hogy mi? - törülte meg a szemeit és a nyakát. Ahogy elnéztem rajta, tenyerembe csaptam:
- Fáradt vagy!... - mondtam neki, hisz nincs más lehetôség, vagyon fura most. - Szeretnél aludni?
Niel a fejét a mellkasomhoz vágta, majd átölelt:
- Hja... - csukta be a szemeit.
- De... ne rajtam! - fogtam meg a vállánál, de nem akart mozdulni. Ismét ledôltem vele együtt. Nem baj, ha most alszunk egyet...






















HongStar hozzáfûzés - inkább Lucia, minek az igazi nevem titkolni :D

Szerintem az alvás az egyik legromantikusabb dolog ^^