4 FREEDOM Ship: Ravi célja

Négy barátságtalan fenyôbôl faragott és összetákolt fal. Amelyiken az ajtó díszeleg, az vékonyabb, mint a másik három, azon minden hang tisztán átszûrôdik; Léptek, kiáltások, beszélgetések, sugdolózások.
- A saját hajómon vetnek meg, mi ez már!? - jött le az alagsorba a FREEDOM Ship kapitánya, akinek a ugráláshoz hasonló járkálása miatt könnyedén rá lehet jönni, hogy nem más ember közeledik, csak is Ô. - Nem kell mindenhol ott lenned, Chunji - nevetett. - A két gyereket bízd rám. Én hoztam őket ide... Nekem kell velük törödnôm - mondta, majd mosolyogva megvárta, hogy szorgos tengerész barátja felszívodjon az alagsorból. Magára maradt és még CAP szokásos jelenlétét sem észlelte. Kezeit összedörzsölte, miközben közelebb lépett a kabin ajtóhoz. - Meg kell érteniük, hogy nem vagyok rossz lelkű... - aggódott és félt, de nem engedte, hogy ezek a negatív érzelmek feljöjjenek a felszínre. Mosolyát varázslatosan nagyra húzta és bátran benyitott a két fiatalabbhoz. - 'Délutánt!
- Halált! - köszöntek vissza és Ravi a pólónál fogva emelte fel HongKit.
- Ez nem fair! Nem fair! - csapkodta finoman az erős fiú kezét.
- Az a nem fair, amit te csinálsz velünk - szólt hangosan Hakyeon.
- De... - kezdett fuldokolni a hajó kapitánya. - De a ruhám! - aggodalommal teli kiáltásától, Ravi a padlóra lökte őt, majdnem leszakítva a felsôbôl egy darabot.
- Azt se tudjuk, hogy hova megyünk!
- Én... - köhögött HongKi. - Én se... Én se tudom... - igazgatta meg magát és felnézett a két fiúra. - Mindig a legénységemre bíztam az úti célt. Én csak... "sodródom" - suttogta YongHwa szavaival élve és lassan pislogott egyet, ami közben fel is idézte azt a beszélgetést és a hajó fedélzetének orránál ülő fiút. - Tudjátok... Én csak olyan emberekkel szeretnék lenni, akik boldogak és él bennük a vágy, hogy megvalósítsák az álmaikat, a céljaikat. Értetik, nem? - mosolyodott el. - Ez az én hajóm, ahol elsôbségetek van a kapitánnyal szemben. Ha ti is csatlakoznátok a legénységemhez--
- Kalóz! - lépett közelebb Ravi nagyot dobbantva a fekvő hajóshoz. Mérges lett a sok ostoba szó hallatán, amiket képtelen elhinni. - Aljas céljaid vannak, mint minden kalóznak!
- Ha aljas cél az, hogy egy kalózt le akarok szoktatni a kalózkodásról, akkor én kérek elnézést! - tette szívére a kezét és Ravi szemeibe nézett angyali tekintettel.
- Mi a...? - kezdett fintorogni a dühös fiú és nem tudta, hova tenni az elôzô mondatot. Hátra lépett egyet, majd lendûletbôl még többet, míg az egyik falnak nem ütközött és lecsúszott a földre ülve. Izomból megfeszített kezén enyhített és tarkóját kezdte dörzsölni. - Miért ilyen fárasztó? - kérdezte halkan, majd barátjára, Hakyeonra nézett, aki az ajtóval szemben lévő falnál ült. A kisebbik felelet helyett csak vállat vont.
- Túl sokat voltatok a szárazföldön, rosszmájú emberek közt... Annyira hozzászoktatok, hogy természetesnek hiszitek a gonoszságot.
- A gonoszság természetes dolog...
- De nem minden embert kell egyből becstelennek nézni! - döntötte oldalra a fejét a Kapitány, majd gondolva egyet, leült a kabin közepére. - Sokan azok, igaz... - hallgatott el és térdeit felhúzta. Karjait rájuk terítette és nagyot sóhajtott. Megannyi nehéz gondolat, elszomorító emlékképp, sírásra és mérgességre késztető szöveg, amiket az élet évei során a szemébe vagy a háta mögött mondtak. Mindezt a szárazföldön. A sok előítéletekkel rendelkező polgároktól okosan és példaértékű talpraesettségét használva menekült el. Most szabad.
Szerette volna ezeket a gondolatokat részletesen megosztani a FREEDOM Shipre újonnan került két fiúval, de egyikük a saját meséjébe kezdett, a hatalmas csöndet megtörve;

- Mindig vágytam a tenger felé, de nem jutottam a vágyakozásommal semmire és tenni sem tettem semmit érte. A kikötőben ábrándoztam. Szorgalmasan végeztem a feladatokat, amiket az öreg halászok rám bíztak, még fizetést is adtak, de olyan csekélyt, hogy évekig kellett volna velük spórolnom, hogy valamire is jó legyen, és én meg hát nem tettem ezt. Ott hagytam a kikötőt is. Nem tagadom... A gyomromat reszkető érzés fogja el a tenger gondolatától.
- A tengertől?
- Azaz inkább a hajóktól. Kalózhajóktól - javította ki magát Ravi suttogó hanggal, mire Hakyeon közelebb húzódott hozzá és barátságosan megfogta az
egyik kezét, és ô folytatta a gondolat menetet;
- A szülőföldünk mindig szegény volt. Nem is tudom, hogy mi. Város, falu vagy csak egy egyszerű kikötő...
- Nyomornegyed - segítette ki HongKi, mire Hakyeon beletörődötten bólintott a szülőföldje elnevezésre.
- Mikor elkezdôdôtt a kalózok folyamatos támadása, és úgy szaporodtak el, mint a kárósabbnál is károsabb betegség, a kikötő lepusztult, akárcsak a belsôutcáink.
- Mi félni való van a kalózoktól?... - fordult HongKi Ravihoz.
- Azok a kalózok nem olyanok, mint te!
- Én nem vagyok kalóz... Még a fedélzetre is kijöhetnétek, nincs zárva az ajtó...
- Azok félelmetes kalózok voltak! Vagy csak jól értettek hozzá, hogy mikor és hogyan támadjanak... - bámult maga elé és megszorította a tenyerét melegítő selymes ujjakat.
Ravinak könnyű volt felidéznie a történteket. Hakyeonnak sem okozott gondot a múlt jelképeire visszaemlékeznie. Igaz, szemével csak a hátrahagyott pusztítást láthatta és a szenvedő tekinteteket, magukat, a baj okozóit nem. HongKinak volt egyedül nehéz dolga. Nem élt át se félelmetes, se semmilyen kalóz támadást. Továbbá, nem tudta elképzelni Ravi komor és összeszedet tekintetét ijedt ábrázattal.
Akkoriban Hakyeon is így volt ezzel a gondolattal, ameddig a saját szemével nem látta.


A hatalmas és félelmetes hatást nyújtó kalózhajó mintha irányítás nélkül sodródott volna be a nyomornegyed kikötőjébe.
Ravi földbe gyökerezett lábakkal állt a pánikba kitört és futni, pakolászni kezdő emberek tömege közt. Tudta, hogy mi lesz. Már nem először történik ez a szerencsétlen eset. Ismét félelmet érezett, majd a hideg esőt is, ami zajosan kezdte verni a ládákat és a földet, miközben a kalózok kikötöttek. Korommal bekent arccal bukkantak fel és helyeslő tekintettel néztek végig a miattuk keletkezett zűrzavaron.
Egy pillantást se vetettek, már fosztogatni kezdtek. Az emberek kiabálták, hogy "Gyorsabbak, mint a szél!", de a sebességük mellett, pontosabban is csaptak le, mint bármelyik villám.
Ravit négy erős kar fogta le kétoldalt. A megrémült fiú, akár a hal a hálóban ficánkoláshoz szerűen forgolódott, majd esztelenül vergődni kezdett. Végül földre esett, és egy pillanatra elhomályosult előtte minden esôcsepp, minden apró szétszórt kavics, majd teljesen elsötétült a szeme előtti világ pusztán fél percre, vagy még annyi időre se, miközben az érzete egy napnyi volt. Ravi bármelyik irányba is támaszkodott fel, szakadt nadrágban álló, fegyveres alakok vették körül.
- Tessék, itt az esélyed - szólt az egyik a nehezen talpra állt fiúhoz. - Fizess az életedért - dörzsölte össze az ujjait.
- Itt nincsen pénz... - rázta a fejét Ravi még mindig halálra rémülve.
- Akkor mivel kereskedtek?
- Lehet, hogy cserekereskedelem van.
- Már megint nagyra tartod magad, mert hosszú szavakat használsz, ha!? - mordult az egyik kalóz az elôzôre. - Okoskodsz, Okoska! - lépett hozzá, fegyverét a nyakához tartva.
Így a kör nem maradt bezárva, és Ravi előtt lépés lehetőség nyílt.
- Nem, nem - szólt egy mélyebb hang a figyelmet elvonva a menekülésről. - Mosónônek majd jó leszel.
Ravi nagyot nyelt. Értette, hogy el akarják hurcolni.
Némán feszültek meg az izmai, mire egy határozott pillantással száznyolcvan fokot fordult. Villámként gondolt és a mostan előtte ácsorgók között hirtelen átvágott. De hiába a furfangos megszökési terv.Trikóját elkapta az egyik.
- Barmok, figyeljetek már! Ez el akar futni - mondta a fogvatartó, részeges hangon, majd nagyot ásított. Nem volt éber. Csak a véletlen műve, hogy pont az ô keze ügyébe keveredett a fogoly, s ezt Ravi is tudta. Merészen lökte fel az alkohollal átitatott kalózt, aki erre elszakította a ruhaanyagot és háttal neki esett egy másiknak. Erre egy kardot az esôtôl pocsolyás földre ejtettek, a szétszakadt felső mellé, Ravi lába elé.
- Meglöksz, ember? Normális vagy!?
- Te vagy olyan vékony, hogy alig látlak!
A vitázni kezdett kalóz hamar elfelejtette a kardját, ami már Ravi markában volt.
Így a festettarcúak már csak azt vették észre, hogy a "mosónôjük" léptei messze, egy szűk utcában visszhangoztak.

- Ezek idióták... Ezek betegek... Ezek nem normálisak - lihegett futva, lefele tartott karddal. - Ezek kalózok! - mondta magában dühösen, miközben az izzadság az esôcseppekkel együtt gyarapodott a homlokán, és a félmeztelen testén.
Az utcákon sehol egy lélek, csak a résnyire nyitott ablakokból kukucskálnak ki kíváncsi szempárok. Meg is lepedődnek a futó fiatalon. Hegyezik fülüket az egetrengetô dobbanásokra az esőben, mikor mint a szélvész, úgy fordul a kanyarban, majd lefékezik a tengerészek boltja előtt, és annak ajtójára hajtja homlokát, lihegve, kifáradva, még mindig félve. Erőtlenül kopogott nyugtalanul remegő kezével, mire kis idővel Hakyeon nyitott ajtót neki. Erre ô szó szerint beesett a boltba, a fiú karjaiba.
- Csukd be! Zárd be! - kapkodta a levegőt, miközben az ajtóra mutogatott.
Hakyeon megrémülve fordította el a kulcsot a lakatban, majd azonnal visszafordult Ravihoz, aki szinte eszméletlenül esett fenékre.
- Miért csak most jöttél vissza? Mi történt? Találkoztál velük? Mit tettek? - csomót és csomót kérdezett aggódó tekintettél, ott, a bolt bejáratánál, a barátja előtt térdelve. - Hol fáj? Mit csináljak? Mit szeretnél? - igazgatta a nedves hajszálakat, mire Ravi eldobta magától a kardot, két kezét szabaddá téve, és magához ölelte Hakyeont. - É-Értem... - pusmogta, és a lenehezedett csöndet már nem szakította félbe. Simogatni kezdte az ázottat.
Kint halkult az esőzés és csendesült a szél. Nyugalomban dőlt az ajtónak Hakyeon. Két karja közt Ravi, még mindig megviselt állapotban.
- Meleg a tested. Lázas vagy.
- Lehet... - suttogta tompán és fejét hátrahajtotta, a mögötte ülőre teljesen rádőlve, majd az egyik oltalmazva ölelő kezet finoman megfogta. - Most jó.
- Le kéne feküdnöd.
- Nem... - nehezült a másik fiúra és annak a védelmező aurájába. - Most jó - ismételte magát.
- Hogy érted?...
- N - szólította egyszerű becenevén. - Veled biztonságban vagyok - szólt a barátjához hálásan.
- Így szeretnél aludni?
- Így, igen. Csak ne engedj el - mozdította a fejét, dörgölődve. - Kérlek. Kérlek, Nshii - hangzott az esedezés elhaló félben lévő hangon, mégis szívhez szólón.
Megannyi tik és tak szabályos ketyegése után, tán egy órányi hallgatásban, emberi léptek zavarták meg Hakyeon bóbiskolását.
- Leo? - nézett fel a hozzájuk közeledőre.
- Nem kényelmetlen itt?...
- Meggyújtanál egy gyertyát?
- Miért vagytok itt? - vette észre a homályban Ravit is, majd mécsesért ment. - Mi történt vele?
- Sok minden, szerintem... Hiszen ilyennek még soha se láttam. Remegve aludt el, törékenyen bújva a karjaimban.

24-Block-B: Gátlástalan

Kyungot az álmatlansága és kibírhatatlan unalma vette rá, hogy napfelkelte előtt betörjön a mellette lévő fiúhoz, YuKwon szobájába. Igazán komplikáltan állt hozzá. Először konyhai kenôkéssel közeledett, azzal próbálkozott felfeszíteni az ajtót, majd reménytelennek látva a helyzetet a földhöz vágta azt, és bement a fürdőszobába egy hajszárítóért. Az eszközzel kopogtatni kezdet, majd egy jobb ötlet csúszott be a megrozsdásodott agytekervényei közé. Áram alá helyezte a kézigépet és szárítani kezdte a már faszáraz ajtót.
- Ha kiöntöttetek valamit azt ronggyal és ne a hajszárítóval tüntessétek el - rúgta ki az ajtaját YuKwon, Kyungot hátra lökve a zajt csapó eszközzel együtt.
- Tudtam, hogy ezzel ki tudlak csalni - mosolygott a hajnalok hajnalán támadó fiú.
- Miért nem jöttél be inkább?...
- Hogy?
- Tudod. Ajtó - fogta meg a kilincset.
- De--
- Nyitott(!) ajtó - mondta a másikat ezzel meglepve.
- Szóval egy nyitott ajtó miatt törtem el egy kést!?
YuKwon veregetni kezdte a vállát, hogy ne aggódjon, máskor majd egy zárt ajtónál fogja megtenni ugyanezt. Az igaz baráti vigasztalásra elmosolyodott és már kezdte is mondani a magáét, a mai terveit.
- Nem megyek sehova se... Pihenő nap van.
- De MinHyukkot is vihetnénk magunkkal.
- Vele... Mehetek...
- Helyes-helyes - vigyorgott és egyéb megfontolt gondolat nélkül lépkedett az említett táncos szobájához. Figyelmen kívül hagyva a perceket és az órákat egyéb pontos kijelzôkôn, mitöbb azt is, hogy az ajtó zárva vagy nyitva van-e.
- Kyung, várj-- - akarta megállítani a fütyürészô fiút, aki teljesen kitárta az ajtót. - V-Várjál már! - suttogta YuKwon és követte a másikat a társuk szobájába.
- Nincs egy kicsit fura szag itt?... - szimatolt a levegőben, miközben YuKwon óvatosan tett léptekkel menetelt az ágyhoz;
- JaeHyo MinHyukkal alszik!? - tette szájára a kezét nagy ámulattal.
- Nem tudtad? Egy szobában vannak.
- De... JaeHyonak a földön a helye - suttogta bizonytalanul, hiszen eddig úgy tudta. Most képtelen volt hinni a szemeinek, hogy MinHyuk a Visual karján nehezíti a fejét, míg a markában a másiknak a felgyűrt pólóját szorítja.
- Miért jöttök be engedély nélkül?... - nézett rájuk JaeHyo meglepve őket.
- Ébren vagy?...
- Arra a nagy zsivajra csak a kimerültek nem ébredtek fel - emelte fel lassan a szabad kezét, és ujját gyöngéden felhúzta a rajta alvó fiúnak még nyugodt arcán.

MinHyuk POV

JaeHyo hangjára felébredtem. Azt hittem végre hozzám szólt, de nem. YuKwonniet találtam az ágyam mellett ácsorogva, míg a másik oldalt Kyung nézegetett.
Ahogy folyamatosan jobbra meg balra pislogtam rájuk, észbe kaptam és azonnal feltápászkodtam, fekvőtámasz szerűbe. Magam elé bámultam és erősen koncentráltam, hogy megtudjam, mindenem rajtam van-e, a pólóm, az alsóm, a nadrágom, nem vetkőztem-e le a hülye játszadozásom közben.
Ideges lettem hirtelen, még ha rendesen is fel voltam öltözve, hiszen ahogy lejjebb bólintottam, JaeHyo nem nézett a szemeimbe (miért is tenné? aiiish.) Ha egy kicsivel is normálisabb lenne, most segítene. Ugyan is féltem egy kicsit, hogyan nézhetek ki a két betolakodó szemeiben, vajon úgy, aki holtfáradt, de nem tudni mitől, vagy pontosan meg lehet állapítani, hogy egész este "kinemmondom, letagadom" dolgokat csináltam.
- Mióta lett az én szobám a gyûlekezô terem? - suttogtam és felkeltem az ágyból csak azzal a gondolattal, hogy 'a fürdőszoba menekülő hely', így siettem kifele.
- MinHyuk... - suttogta egy hang a nevem és a kinyitott ajtóban megállva még hátranéztem, de nem JaeHyo szólított meg, hanem YuKwon.

Most teljes mértékben hidegen hagyott, hogy mit akarnak tőlem. Be is zárkóztam a fürdőbe, és azonnal megszabadultam a ruháimtól, amikben este képes voltam rávenni magam, hogy JaeHyo testéhez simuljak. Kikészítem magam... teljesen, mire sikerül elérnem, hogy visszaváltson a pofázós énjére.
Bemásztam a zuhany alá és kezdtem engedni a város meleg víz készletét. Ha valaki keres, esetleg le akar emiatt tartoztatni, nem vagyok itthon. Elutaztam egy nyugodt, ártatlan lakatlan szigetre, aminek a partjaira nem lehet kikötni, mert nagyban mossa őket a tenger hullámai. Védi, hogy a harmóniát fenntartsa. A zuhany víz is lehetne ilyen kapcsolatban velem... Csak hát nekem nyugodtság, ártatlanság, vagy semmi ezekhez hasonlóm nincsen. Semmi harmónia. Feszültséget érzek... Mi ez a kíméletlenség most?
- Kiégett az akumlátorom, komolyan - lógattam le a fejemet, miközben a forró víz szépen és szabályosan folyt lefelé az arcomon. Erőtlenül neki támaszkodtam a hideg csempének, hozzá akartam simulni, akaratosan egy helyben maradni, majd eszméletlenül összeesni. -  Basszus... Nagyon nem érzem magam fényesen - süllyedtem lejjebb a térdeimen, a fejemet rázva. Az előbbi gondolat már megrémített. Nem kedvelem feladni a kihívásokat. Hasztalan lenne egy helyben maradni, várni és állni. - Aish... - futnak a percek, még az idő is versenyzik velem, JaeHyo meg rám se hederít. - Ha megszólalna... - ha végre sikerülne rávennem legalább egy nyögésre is, akkor sokkal nyugodtabb lennék.

- MinHyuk! Gyere már ki! - kiáltotta be Kyung, miközben az áramot arra használta, hogy a fürdőszobai ajtót szárítsa.
- Mi van? Mi kéne? - kérdeztem vissza idegesen, majd magamra tekertem egy törölközőt, és bátran eltekertem a zárat. Nem gondoltam volna, hogy erre Kyung szabályosan rám ront. - M-Mit csinálsz? - kerekedtek rá a szemeim, ahogy rákapott a vállaimra. - Hideg a kezed! - szóltam rá, miközben majdnem hátra estem.
- Gyere velünk, MinHyuk! Mit csinálnál szívesen? - mondta a magáét és rángatott, mire nekem szorítva fognom kellett a törölközőt magamon. - Bowlingozhatnánk, sütizhetnénk, vagy... vagy... Amit szeretnél! Kérlek!
- Szállj le rólam! - hátráltam. Nem tudtam mit mondani a közvetlenségére, vagy csak a neveletlenségére. Legszívesebben kikergettem volna.
- De B-Bomb! - visította a nevem, és meglökött, mire ügyelve a dolgokra, sikerült leülnöm a wc ülőkére.
- Nyugodj le! Nyugi! - csaptam a fejére, de nem használt semmi.
- Megöl az unalom! Menjünk el, B-Bomb! - kért letérdelve és üres fejűen borult az ölembe.
- Nem öltözhetnék fel előtte!?... - nyeltem nagyot, ahogy tenyerei a combomhoz simultak. Testem reflex szerűen remegett meg, mire Kyung nagy szemekkel bámult fel rám, mintha el kezdett volna gondolkodni.
- Hja... - nézett végig rajtam ráérősen, pislogás nélkül. Határozottan zavart a fürkésző tekintete, majd ahogy a szemeink élesen találkoztak, egészen zavarba ejtett a helyzet. Néma lettem, és oldalra fordított fejjel vártam, hogy levegye rólam a kezeit. - Fürödtél... - állapította meg nobeldíjas tudós módján. - YuKwon, hozzál ruhákat B-Bombnak!

Ezek, ketten, karöltve hurcoltak be egy cukrászda félébe. Rám akarták erőltetni a választást, hogy utána majd rám hárítsák a fizetést is, de aki ezt az egész kiruccanást kitalálta, az Kyung volt.
- Akkor az a habos, de nem babos sütemény, az mennyire édes? - kérdezte az eladótól.
- Nem édes, csak édeskés.
- Akkor hármat, kérem.
- Üdítő milyen legyen?
- Üdítő!
- ...Elviszi, vagy itt fogyasztja?
- Elviszem innen, hiszen rossz sorban állni, aztán valahol itt fogyasztom.
- Amm ...Kártyával vagy készpénzzel?
- Jókedvvel, kicsit éhesen is. Jó, nem viccelek! Villával meg leszünk.
- Amíg leadom a rendelést, kérem döntse el.
- Várjon! Még egy kérdés; Az ott a falon hány literes cola?
- Az ott hat kilogrammos porraloltó.
- Gondoltam én - mosolygott Kyung. - Akkor kártyával fizetek. Két királyból és egy ászból vissza tud adni?
- Kyung, van egyáltalán nálad pénz? - szóltam hozzá végül, leállítva az pultos pulzusának az emelkedését.
- Van egy pakli kártya a zsebemben... - válaszolta, mire én adtam ki hármunkra a pénzt.
- Nem akartam sehova se menni... - ültem kedvetlenül YuKwon mellé, aki ugyan abba a hangulatba volt öltözködve, mint Kyung. Vidám volt és vette a humoros adást. A fő udvari bolond meg még előttünk, teli szájjal is képes volt megnevettetni YuKwont. Én viszont inkább az elbarikádozást választottam.
- B-Bomb! - szólított meg határozottan Kyung, pedig reménykedtem, hogy látszik rajtam a borús kedv és nem fog szekálni... - Tudod... - mutatott felém a villával, mihelyst lekapta róla a süteményt.
- Felőlem mondhatod, de ha megfulladsz, akkor nem lesz több öröm. Nyeld le először!
- Csak annyit mondanék, hogy ha oldani szeretnéd a feszültséged ahhoz nem sírás kell, hanem nevetés.
- Sodródj velünk - mosolygott rám YuKwon. -, vagy ha tényleg nem akarsz, akkor csinálj valami olyat, amihez kedved van. Csinálj olyasmit, amit szeretnél.
- Nem mondtam, hogy veletek nem jó - kényszerült nekem is a mosoly az arcomra.
- Ha szeretnéd, le is nyalhatod a habot YuKwon arcáról.
- Park Kyung!...
- Igaz, nyilvános helyen vagyunk... De tegnap ilyesmit csináltál!
- Most kihagynám - ráztam a fejem halk nevetgéléssel együtt, miközben YuKwon pironkodva törölgette le az említett habot a szája széléről, és Kyung felemelt kezekkel rám hagyta a döntésem.

Amit csinálni szeretnék, az JaeHyo nevetséges játékának a megnyerése. Igen röhejes módon, de ezt szeretném.
- Hja, hogy egész végig itt voltál - mentem be a szobámba késő este, ahol JaeHyo telefonozgatva feküdt a gyûrôtt takarón "hálóruhában", vagyis alsóban és egy szellős felsőben. - Senki se keresett, aki számítana egy keveset? - röhögtem ki őt magamban, hisz úgy látszott, ma nem talált olyan partnert, aki miatt érdemes lenne nem itt töltenie a telefonját meg az éjszakáját.
Mondhatni, ma én se kerestem őt. Mióta haza jöttem, party zenéket nyomva hülyültünk, bizonyítva Kyung mondatát, hogy a nevetés jobban kikapcsol, mint bármi más. Még P.Oval együtt Taeil hyungot is berángattuk az örült hangulatba, amit a nappaliban teremtettünk.
A telefonomban még mindig az egyik kelet-európai szám ment (a Kazakytól a Game over), de majdnem teljesen lehalkítva.
- Nem találtad az ajtót, vagy nem akartál kijönni hozzánk? Esetleg hozzám? - lépkedtem egyre közelebb abba a némaságba, aminek ô volt a középpontja. - Maradhat a zene, ugye? - térdeltem fel az ágyra, a csípőénél és letettem a mobilt az asztalra, mire ô is a sajátját.
A szótlansága miatt úgy érzem mintha titkolózna, de mégis mit rejtegethet? Semmit. Ez csak egy ostoba játék, cifra, dőlt betűs leírással. Egy ingerlő játszma, aminek a kezdeteiben mi tagadás, mindig megrémülők, egyaránt a gondolataimtól és a cselekedeteimtől, de mikor már a félelem a háttérben élősködik, JaeHyo felett gátlástalanul teszem a rosszat. Játszok. Ilyenkor bármit kényelmesen merek, hisz ô nem néz rám, csak egy irányba tartja a fejét.
Miközben meztelenné vetkőzök néha-néha átfut rajtam a hideg, ahogy most is. Mondhatni védtelen vagyok, JaeHyo mégsem folyamodik semmihez.
- Pedig te... Jól tudod, mit kell csinálni egy partnerrel - suttogtam a tényt.
Én bárhogy hozzáérhetek, ô viszont próbálkozni se próbálkozik.
- Most... Olyan... Idióta vagy! - mondtam idegesen, miközben tempósabbá váltak a lent elkezdett érintések, amikre nem szabad gondolnom sem, tilos, hiszen miatta pislákol a háttérben lekötözött félelem. Annyira bosszantó, hogy egy ilyesmi érzelmet le kell kötnöm, ahelyett, hogy nem törődnék vele, és csak úgy elpusztulna... Kíváncsi vagyok, hogy mikor mondhatok már búcsút az ilyen éjszakáimtól. S, hogy ô...
- JaeHyo, te hogy akarsz nyerni? - kérdeztem, azaz faggatni szeretem volna. Ehhez stopot is parancsoltam magamnak, és feltámaszkodtam, hogy figyelni tudjam a reakcióját. - Eddig csak is ellenálltál, nem? Védelemmel pedig nem lehet nyerni. Főleg nem némán - suttogtam, mire JaeHyo az oldalra fordított fejét még jobban lenyomta a párnába. Szemeimet viszont nem vettem le a lassan lélegző ajkairól. - V-Válaszolj!... Válaszolj valamit! - szóltam rá, a vállait megragadva, mire az egyik lábam olyan szerencsétlenül csúszott hátrébb, hogy a lábamközt meggondolatlanul rossz helyre nehezült. Szememet lehunyva kényszerített engem egy apró nyögésre, és mire újból felnéztem, JaeHyo fájó tekintettel felém fordult. Alig hallhatón, de felsóhajtott. Láttam, hogy kérdezni akar; Direkt csináltam? - Mond ki. Miért nem teszed?... Mire jó ez? Szólj hozzám... - hajoltam fel arcához, és nyitott ajkait én magam bírtam mozgásra a sajátjaimmal.

23-Block-B: Csokornyi érzékenység

Kyung nagyot nyögve, a gravitáció szabályát lelkiismeretesen érvénybe tartva esett le a padlóra kora reggel, ahogy Zico felpattant mellőle az ágyról, a hangos ébresztőt elhallgattatni. Ameddig a Leader sietve készülődni kezdett, a társa bekukucskált nagy ásításai közben a szekrénybe, ahol már az ô ruhái is helyet kaptak a hely eredeti tulajdonosának a régebbi rongyai mellett.
- Zicoya, mikor volt neked négy X és egy L a méreted? - kérdezte álmosan motyogva és meztelen felsőtestére húzta a talált óriás pulóvert, ami térdeihez is lelógott.
- Ez csak underground rap stílus, érted - magyarázta Zico és ásítani kényszerült, amiért Kyung is azt tette a szeme előtt. A kisebbik nem tudta szája elé tenni a kezeit, mert azok elvesztek a nagy ruhában. - Vedd le! - lépkedett oda hozzá. - Úgy nézel ki, mint egy nagy majom, aki talált egy függönyt és magára vette.
- Azta... - dörzsölte a szemeit a ruhaujjal. - Te láttál már majmot függönyben? Milyen volt?
- Hmmm álmos, kócos, idióta, de aranyos... - emelte kezét Kyung feje tetejére, miközben mosolygott rá. Ahogy az álom legkisebb porszemének a kiseprése is abbamaradt, Zico a fiú két orcájára simította a tenyereit közelebb hajolva. - Olyan... Csókolni való - suttogta, mire az emlegetett majmot ásítozó ajkain fogta. Kezeit az ösztönös irány megtalálásra bízta, lefelé haladva, hogy kis szerelmét megszabadítsa a nagy pulóvertôl.
- Fel kéne öltöznöm rendesen - jelentette ki Kyung és bemászott a szekrénybe, megkeresni a saját ruháit.
Zico a konyhában kezdte őt várni, mire össze is futott JaeHyoval és elkezdett a korán kelő csapattársával reggelizni. Csak ráérősen beszélgettek a munkával kapcsolatosan, az időbeosztásukat átvizsgálva. A naptárban még a messze lévő napokat is gyorsan átfutották pár szóval.
Majd, ahogy Kyung megjelent a színen, JaeHyo elröhögte magát.
- Hol találtál te öltönyt? - sziszegte Zico a nevetés szélén, miközben alaposan végig nézett a szobatársán. A cilindert ugyan elfelejtette a vicces kedvében lévő fiú, de a magára vett vasaltnak kinézô zakó kétségtelenül adta egy londoni bál rendezvény leghátsó hátsó kapujánál álló részeg komornyiknak az érzetét, mivel pizsama nadrágban maradt.
- Zico, megkötnéd? - nyújtotta a kezében lévő nyakkendőt, mire JaeHyo a nagy röhögése közepette a földre süllyedt.
- Kyungshii - rázta a fejét a Leader és az ostoba szerelméhez ment. - Ezt csak a nyakadba kell akasztani.
- Hogy? - kérdezte ártatlanul, mire Zico kivette a kezéből, és mint egy nyakláncot, hátul összekapcsolta neki a csokornyakkendôt.
- Minek öltözöl ki?...
- Hát megyek arra a fesztiválra - mosolyodott el.
- Nem, Kyungshii, arra én megyek - mutatott magára Zico, mire a kisebbiken megfagyott a mosoly.
- Mi az, hogy TE mész? - kérdezte hadarva. - Egyedül mész? Nélkülem?
- Kyungshii...
- Ez nem fair! - dobbantott mérgesen.
- Pizsama nadrágba be se engednek! - könnyezett JaeHyo a földről a fiatalabbikra nézve, akit még az elvadult óvodások közé is szívesen bedobna a saját maga szórakoztatására.
- Mikor mondták, hogy csak te mehetsz? - érdeklôdôtt Kyung és nekifutásból felugrott az egyik ebédlôszékre, ezzel meg is ijesztve a két nézőt, de nem történt semmi baleset a kisrapper szerencséjére. - Miért nem mehetnék én is? - fordult Zicoval élesen szemben. - Sőt, az egész csapatnak kéne menni. Mindenkinek... Ez nem fair... - halkult el lejjebb bólintva kócos fejét.
A háta mögött JaeHyo feltápászkodva kezdte figyelni, ahogy Zico lépésről lépésre közeledik a széken állóhoz.
- Kérlek... - sóhajtott a Leader és Kyungot a ruhaujjainál kezdte lejjebb húzni magához. - Ezt most nem én döntöttem el.
- Együtt akarok lenni veled.
- Kyung...
- Úgy a legjobb.
- Túl aranyos vagy.
- Mi!?... - kapta fel a fejét és Zico közelségétől megijedve, kezét szájához kapta, míg arcán fokozatosan ütött ki az elrejteni való szín.
- Ez tényleg nem ér, hogy csak Zico hyungot hívták nélkülünk - jelent meg a helyszínen Pyo szomorú arccal. - Siess haza!
- N-Nem is kell sietnie. Induljon csak útra, zsákkal a fején - ugrott le a székről az öltönyös. - Aztán abban hozza haza a pénzt, amit mi majd elköltünk - jelentette ki élesen, komoly hangon Zicoval szembe fordulva, aki csak elmosolyodott. - N-Nem fogsz hiányozni. Menj akár egy h-hétre is! Meglásd, felhívni is elfelejtelek.
- Hazug - köhécselte az "ellenfél".
- Nem-nem.
- Dehogy nem.


P.O POV

Ahogy Kyung kiküldte Zicot, házonkivûlre, s annál is messzebb pénzt keresni, Taeil hyung csatlakozott hozzánk, de a falnak támaszkodva vitte a gondolat hulláma, hogy oda sodródik a társaságunkhoz.
- JiHoon - suttogta a nevem JaeHyo, s leült mellém, a fotelbe. - Mi történt? - hajolt fülem közelébe. - Megtetted?
- Mit?
- Azt, amiért most sántít - vigyorgott szemeimbe, majd Taeil hyung felé. - Fájt neki? Haragszik rád?
- M-Miről beszélsz? - vékonyodott el a hangom, míg a füleim kedvet kaptak az izzó parázsra hasonlítani. - Nem tettem semmi rosszat - tettem nagy pontot a kijelentésem végére, hangsúlyozva, hogy igazat mondok.
- Aludni akarok! - adott ki pityergő hangot hyungom, ahogy odaért hozzánk. Látszott rajta, hogy vágyakozva nézi a fotelt, erre JaeHyo végig is feküdt rajta, hátsóját az ölembe nyomva. - Legyen - fintorgott Taeil. - Állva is elalszom. Mit nekem - ásított, mire Kyung, az asztalnál ülve dobta oda a kérdést, ami engem is érdekelt.
- Nem volt meg az éjjeli álom adagod?
- Éjjel... Egy kurvázni siető, zörgő alak miatt felébredtem, s meg is néztem, mit tört össze - fordította a fejét élesen JaeHyora. - Kárt mondhatni nem okozott, de utána már nem tudtam visszaaludni.
- Mert hülye témákat hoztál fel - motyogta kicsit gondterhelten JaeHyo, mire apró sóhajtással elnyújtozkodott. Taeil hyung erre helyet talált, és az óvatlan hyung mellkasára ült.
Vajon... Nem. Tudom, hogy elfelejthetek a kíváncsiságomra rákérdezni. Nem fogják elárulni, hogy négyszemközt milyen "hülye témák"ról is váltottak szót az éjszaka folyamán.
Taeil hyung nem szeret JaeHyoról beszélni. Az amúgy is küszködő hyungomat meg nem is szeretném zaklatni. Elég gondja van... Vagy csak én gondolom így? Igaz, alig tudok valamit. Azt se tudom, hogy hol alszik, mióta MinHyuk kirámolta a szobájából JaeHyo holmijait, ami már jó pár napja volt. Hol van esténként az én problémás hyungom? A saját szobájában vagy mindig különböző lányoknál? Jó ezt csinálnia? Miért látok nála egy szabályosan süllyedő életvonalat?...
- JaeHyo, megtennéd, hogy nem lélegzel? - fészkelôdôtt Taeil hyung. - Zavarnak a bordáid.
- Kapcsold be a TV-t, úgy nem fogsz a csontos feneked alatti részeimmel törődni - hadarta el egy levegővel JaeHyo, mire hyung hangosra téve indította el a tévét. A másik oldalamon pedig észrevettem YuKwont. Úgy nehezedett JaeHyo lábszáraira, mintha már az első perctől ezt tette volna, itt, mellettem.
A televízió iszonyat hangosan beszélte el a híreket, amikre Taeil hyungon kívül senki nem figyelt. Zajt volt, mégis síricsönd hatása lett a nappalinak, ahogy MinHyukot megláttam a szobájából kilépni. Teljesen fel volt öltözve, méghozzá a stílusához illően. A derekán összekötött inge olyan nyugodtan díszelgett a helyén, mint ahogy a lépéseit vette felénk.
- Miért van kihúzva a szemed? - kiabált a kérdezôember, Kyung, a táncosunkhoz közelebb lépve, mire JaeHyo feléjük fordította a tekintetét.
Elfogott az izgatottság. Segítséget kaphatok most a dolgok megértéséhez? JaeHyo tekintetében lehet, hogy olvasni fogok tudni.
Láttam is, ahogy a szeme szabályosan felfelé halad, kíváncsian az előbbi hang felé, de ahogy pislogtam, JaeHyo is azt tette. Kedveszegetten köszörülte meg a torkát, ahogy elkapta a tekintetét az ellenkező irányba. A messzibe bámult, élesen elkerülve MinHyuknak és közvetlen környezetének a látványát.
- Az újmódi fotelem kihagyott pár ütemet - vette le a hangerôt hirtelen Taeil hyung. - Elég érezhető volt - pusmogta JaeHyo komor kedvbe burkolt arcára nézve, majd az okot kezdte keresni az előbbire, és ilyenben hyungnak nem is kell segíteni. Viszont ahogy megtalálta, MinHyukot észrevéve, nem foglalkoztatta tovább az előbbi dolog. Másra kérdezett rá. - Miért van kihúzva a szemed, B-Bomb?
- Csak selfie.
A válasz elhangzására Taeil és YuKwon esés félét produkáltak, ahogy JaeHyo felugrott az ölemből, mintha belecsípet volna MinHyuk hangja.
- A bátyámmal találkozom van - bökte ki a rohanása okát és a kijárat felé száguldott.
- Nekünk is kéne valamit csinálni, hiszen Zico pár napokon belül úgy se fog visszajönni - kezdte rá Kyung, miközben mellette, MinHyuk a zár kattanás hangja felé fordult, mélyen elgondolkodott tekintettel, majd meg is indult, YuKwon pedig utána, a földről felpattanva;
- Hova mész? - kérdezte hangosan, majd el is kapta MinHyuk vállát.
- Én csak... kimegyek(?)
- Megyek én is! - vigyorgott rá barátságosan az elbambult arcra, s már ment is volna rendesebben felöltözni, mire a következő mondat állította meg MinHyuktól:
- N-Nem. Inkább nem megyek.
- Nah! Döntsd el!

MinHyuk választása a tegnapi olasz étteremből rendelt étel mellett állt, azaz ült, az asztalnál, Kyunggal és YuKwonnal együtt.
Lehet... Nem vagyok biztos benne, de... Komolyan kétséges. Csak sejthető, de talán... Ha jobban megnézem... Kétes, mégis...
Hunyorogtam a fotelből, de fogtam magam, és odamentem a fiúkhoz, az asztalhoz, majd fel is álltam rá.
- Pislákol az égő(?) - mondtam.
- Áram szünet lesz?
- De nem is mondtam semmit! - védekezett Kyung enyhe értelem nélkül.
- Szerintem csak ki fog égni - világosítottam fel.
S biztos, ami biztos, már hoztam is egy új villanykörtét, de ahogy visszaérkeztem a hosszan tartó keresgélésem után, lesokkoltan gyökerezett földbe a lábam.
Az úgy rendben, ha YuKwon etetti MinHyukot (vagy fordítva) meg az is, ha egy tányérból esznek spagettit, mint a rajzfilmekben, de tizennyolcas karikát rákerekíteni az ebédelésre, az egy kicsit sok. Sok, ahogy MinHyuk a nyelvét használja, hogy lenyalja a szószt YuKwon ujjairól. Méghozzá nem is gyorsan, egyszeri tisztítással, hanem lassan, fokozatosan, látványosan rátekeredve, mintha élvezné, de egyidôben görcsölne is. YuKwon meg csak megszeppenve figyeli, sőt lesi MinHyuk minden egyes mozzanatát.
Vajon, ha JaeHyo szeme előtt csinálnák ezt, mi lenne? Hyung mit szólna? Főleg most, így.
Ezen gondolkodtam, s elszomorodtam a sajnálattól, különösen mikor JaeHyo hazaért, és már nem láthatta, mi történt. Csak az üdvözölhette, hogy kiégett az asztal felett az égő, amit elfelejtettem kicserélni.

P.O POV's END


Kyung szobájában a hosszan kicsörgő mobil hangja az éjjeli órákban, a temérdek várakozás után végre abbamaradt, és fogadta a hívást a kívánt személy.
- Igen, Kyungshii?
- Zico... Hiány-- - csuklott el halkan - Vagyis...
- Tudtam, hogy nem bírod ki!