XVI. Hat perc és az adósság {Eladó-Kiadó}

JungWoo POV

TaeWoon otthonában soha sem számítok illedelmes fogadtatásra. Most is... Belépek és a Sungmin nevû fiúval úgy falják egymást, mintha ágyban, négy fal közt lennének.
- Oh vendég? - tettette, hogy csak most vett észre az unszimpatikus mosolyú örömfiúcska.
- Nem vendég, csak Jungwoo.
- Ahhh annyian vannak, sosem fogom megjegyezni a nevüket. A hét elején is ideköltözött egy srác SeJun szobájával szembe, de ott már lakott valaki, nem? Te kiadod a szobáinkat!? ... Vagy ki kicsoda neked?...
- Yuhwant, az információ szerzőnket ismered, csak hát a feladatai miatt keveset van itt. Ô szerzett most magának úgymond egy élettársat, akit Taehanak hívnak és ide költöztette. Ezért vannak egy szobában, na. Plusz, lakbér fejében nekem intézkedik, ha gyorsan kell valami.
- És ô? - mutatott rám.
- JungWoo az aranybányánk - vitte le a hangsúlyt, mire bátorkodtam végre megszólalni;
- Ahmm A részvényeink jelenlegi állását hoztam - lóbáltam meg a kezemben lévő vastag dossziét. - Két havi egyben és könnyen átnézhetô formátumban.
- És?
- És még mindig bikák vannak az általunk megvett részvényeken.
- Sehol egy medve, ez csúcs! - mosolygott ok nélküli büszkeséggel, de nem igazán vettem figyelemben. Asztalra tettem a dossziét, és indultam is el. - Egy kérdésre még, JungWoo! - szólt, mire hátra néztem. - JongKook jól van?
- Ki az a JongKook? - kérdezte Sungmin, de figyelmünk elkerülte ôt.
- Velem jól van, de nélkülem a legrosszabbul.
- Mondtam, hogy ti is ide költözhetnétek, így könnyen kéznél lennél nekem is és JongKooknak is.
Ezt az ajánlatot már meg sem hallom pont attól a személytôl, aki felforgatta az eddigi életünket.
- Inkább viszontlátásra! - fordítottam hátat, és amíg a kijárati ajtót nyitottam, zajongni kezdtek mögülem;
- Főnök! - szaladt TaeWoonhoz egy színes hajú fiú. - Sietek, azaz rohanok akkor Park Kyunghoz az infókért, majd telefonálok!
- Csak ügyesen, Taehashii!
- Oke! - kiáltott, és energikusan szaladt ki elôttem kis sporttáskával, amibôl lógott fülhallgatója.
Mint nem adnék, ha JongKook is ilyen életteli lenni...

Ezen gondoltam kifelé menet, mire az utcára érve ez a Taeha fiú megijesztett;
- Hé! Nem tudom, ki vagy, de segítenél nekem? - bólintottam neki... - Merre van az Árverési központ?
"Park Kyungot ki nem ismeri manapság?" - gondoltam, majd rávettem magam, hogy elkísérjem ezt az aktivitásában virágzó fiút innen, a külvárosból egyenesen a belvárosba. Kötve hiszem, hogy ez nekem bármilyen haszont is szült volna...
Viszont mikor már beléptünk a kapun, s felvezettem őt a lépcsőn; egy három fős magán tárgyalás küszöbébe ütköztünk.
Kyung két ismeretlen férfi társaságában egy általuk bezárt körben elmerült tekintettel társalgottak valami bizalmas témáról. Szinte suttogtak, de lehetett hallani.
- Mit érhet egy ilyen kötvény?
- Többen aláírták, így a felhasználható tőke több vénából áramol--
- JaeHyo találta ki, szóval csak baromság lehet.
- Nem, MinHyuk, ez a most nem eszetlen húzás volt, mert a szerződés a kötvényre alapokkal tudja megfordítani TaeWoon részvényeinek az állását. Még Taeil is rész vesz benne, pedig elvileg tudja, hogy Jiho TaeWoon testvére.
- Testvére? Akkor nem zavartatta magát, hogy a megírt szerződéssel keresztbe tehet Jiho testvérének?
- JaeHyo kérte a segítségre, ezért Taeil biztos csak le akarta rázni őt minél hamarabb.
- Igazából úgy volt, hogy akit ki akart használni az nem Taeil volt, hanem Jiho. Érzelmi s nem csak pénz befolyást akart kezdeményezni, ez volt a terve JaeHyonak. Taeil viszont tiltakozott; Hagyja ki ebből Jihot, vagy gondoskodik róla, hogy JaeHyo végtagok nélkül legyen. Valamiféle ilyen Taeiles fenyegetés volt.
- Visszatérve, akkor... Ha én jövő héten felmegyek a tőzsdepiac weblapjára, akkor azt fogom látni, hogy TaeWoon részvényei meg fognak állni illetve csökkenni, jól mondom? - bólintottak neki.

Hogyha a köznép TaeWoonról beszél, akkor eredetileg az általam karbantartott részvényekről van szó. Csak is miattam vált híressé a név, de nem hittem volna, hogy ennyire köztéma. Ilyen híreket és információkat megtudni...
Szóval valaki beindított egy folyamatot TaeWoon részvényei ellen. Dicsérem, volt ötlete. Viszont az általam kezelt részvények fognak a veszély zónába süllyedni, ami miatt nem repdesek az örömtől. Félek, hogy ha ez bekövetkezik s tényleg nem tudok ellene mit tenni, akkor TaeWoon lehetőséget találhat a további korlátozásomban. Nem fogok tudni megmenekülni az adósságtól. Nem fogom tudni megmenekíteni az adósságtól JongKookot sem. Minket...

- Mi a legrosszabb, ami történhet velünk? - kérdezte JongKook szerelmes lágy hangján, miután részletesen elmeséltem neki a történteket.
Felelet helyett viszont hallgattam, ezzel nagy csönddel beburkolva az előszobánkat.
Élesen hallatszott, ahogy JongKook felhúzta kabátjának a cipzárát, majd levetette magát a székre, én pedig lehajoltam elé; Ráadtam az utcai cipőét s gondosan befűztem neki.
- Ne morogj, nem hagyom, hogy véletlen beleszédülj a lehajolásba!

A kinti kabátos időben az utcakép sötét volt, késő esti, mégis csillogó a közvilágítás melengető fényei miatt. Én is melengetni akartam JongKookot méghozzá a szeretetemmel, így hát megfogtam a kezét s kabátom zsebébe rejtettem összesimult tenyerünk látványát. Nem is néztem rá, de tudtam, hogy szája szélei elmosolyodott.

Így mentünk be a kisboltba, s tenyereinket felváltotta a nagy, friss s meleg tigris buci péksütemény. Egy az ő kezébe, egy az enyémbe. A vacsoránk langyos gőzölgése hagyott nyomot utánuk az utcán, ahogy a villamos megálló felé haladtunk.

JongKook egyre lassabban jött, ezért lelassítottam.
- Ne, ne, nyugodtan menj, nehogy elké---
A villamos ekkor besiklott a megállójába s a sínekkel éles hangot hagyott a hűlt helyén. Gyors volt. Mi pedig csak ott álltunk tőle körülbelül tíz lépésre.
- Hat perc várakozás - kaptam be az utolsó falat kenyeremet s mutattam az ujjaimon a számot.
- Olyan szerencsétlennek érzem magam... - sóhajtott bánatosan szerelmem, amit meg is tudok érteni. Gyakori a balsors, vagyis inkább mindig üldöz minket. Nincs mit ezen szépíteni. Szerencsétlenek vagyunk.
- Bár tehetnénk valamit legalább az adóssággal. TaeWoont valahogy elszublimáltatni az életünkből.
- Én... - fordult felém, még mindig papírzacskóban tartva a péksüteményét, s azt is nézte, nem engem, miközben hozzám beszélt. - Lehetséges, hogy nem díjat érő ötlet, meg nem is értek a tőzsdéhez, de amit elmondtál, abból szerintem megoldható lenne - felcsigázott. Mit talált ki? - Ez a szerződés rendes részvényesek s brókeresek szüleménye, nem? - bólintottam. - Akkor miért nem csináljuk azt, hogy felvesszük a kapcsolatot velük és... nem is tudom... legalább annak a hivatalos szerződésnek a kimenetelét tudnánk. Annak a segítségével mi is egy olyan erős részvény tőkét tudnák működésbe hozni, mint a szerződés kitalálói, vagy még annál is erősebbet, ha nem fogják tudni, hogy mi is részt veszünk a kötvényeikbe - furán ejti ki a az általa nem ismert szavakat, mégis jó helyre illesztette be őket a mondandójába. - Mi lenne, ha valakitől megszereznénk az a szerződést?
- TaeWoon testvérétől! Jihonak hívják. S akkor mi ki is használhatjuk TaeWoon érzelmeit... JongKook!... Egy zseni vagy, tündérem! - nyomtam csókot a homlokára és ahogy felemelte a tekintetét rám, késztetés éreztem, hogy átöleljem. Szinte szorítottam. Boldog voltam. Még az általunk várt villamos csilingelése is elhajtott mögöttünk, de nem érdekelt. - Hat perc és az adósság számodra már csak egy kiküszöbölhető apró akadály. JongKook, mindenedet imádom!

Másnap este maga a szerencse csillaga az, ami ránk kacsintott. Ahogy hazaértem JongKook egy személyigazolványt tartott felém. A név szócska mellett szinte virítottak a betűk. "Woo Jiho"t írt.
Ámulva néztem JongKookra, aki nyugodt hangsúlyban válaszolt nekem;
- Találtam az utcán.

Tiszteletem.

Gondolom sokan találkoztak már ezzel a képpel így az új év óta. Lehet, hogy egy díj, de számomra inkább a tisztelet jele. Ezért köszönöm mindazoknak, akik gondoltak a Pszt!-re, Tiszteletem.

Ezek lennének a szabályok, amiket én is tovább fogok küldeni:

P@RTN€R | 2 | Számomra káros az aggodalom {SugaKook}

Suga POV

Az incidenset többé-kevésbé sikeresen átvészelve értünk az én otthonomba vissza. Hihetetlen nyugodtnak tûnôk, de igazából a lelkem belûl össze-vissza hánykolódik. A partnerem mondhatni felkavarta az érzelmeimet, és ez annyira rohadt kényelmetlen érzés, hogy ordítani tudnék.
- Hyung! - ne, ne szólj hozzám! Nem tudom, hogy most miképp bánjak veled. - Suga hyung, lehetséges lenne, hogy csak is miattam rohantál segíteni? Aggódtál? - mosolygott, én pedig fapofával néztem vissza;
- Igen, aggódtam a hosszú-ujjum miatt - mutattam a kormos felsômre, ami rajta volt.
- OhhMyGod! Igaz! Sajnálom, hogy ennyi kárt tettem a ruháidban.
- Tudod, JungKook, azért megbocsátok, az semmi, de hogy nélkülem - basszus, elfogyott a türôképességem, eltűnt a nyugalmam! - a konkrétan zéró tudtommal magadtól rohantál bele egy ilyen kurva veszélyes, miattam kialakult ütközetbe, azért álmodban sem fogok mosolyogni, nem hogy megköszönni!
- Dehát--
- Azok az emberek összezúzták az otthonodat miattam! Ki akarták taposni a beled! - pedig biztos vagyok benne, hogy a tegnapiakat és még többet meg akartál volna még örökíteni abba a falinaptáradba... S most az a te hülyeségedből veszett oda. Oda a naplód rólam! Csak is a te hibádból! Ha vittél volna magaddal... - Ostoba kölyök vagy!
- S most rám vagy mérges?...
- JungKook, ne merj játszani az életeddel! - rángattam meg vállainál, mire azonnal elfordította a fejét kicsit ugyan olyan pírrel, mint amit tegnap láttam rajta. Értem, szóval túl közel vagyok hozzá. - JungKook! Miért... Miért csinálod ezt miattam?... - Komolyan szerelmes vagy belém? Miért? - Én... Én nem tennék meg ilyeneket még a kedvedért sem, akkor meg te m-miért!?... Viselkedj úgy, mint én... mint én veled!
- Ne kiabálj már! - próbálta takarni az arcát, és igyekezett hátrébb lépni tôlem, de ezt nem engedtem. Éreztem, hogy a felkavargott érzelmeim miatt rengeteget energiát kapok, amit muszáj valahogy levezetnem. - Ha enyire rosszul esik, hogy segíteni akartam, üss meg!
- Idióta! - kiáltottam, mire a száját hirtelen eltakaró hadonászó puha tenyerébe csókoltam.
- Suga hyung...
- Miért nem tudsz jól viselkedni?... Miért kell aggódnom miattam?... M-Miért aggódom miattad?... - néztem le, és kínosan lépésekben süllyedtem lefele. Ereszt az agyam, kilyukasztotta a túl terhelt aggodalom. Nem bírom. Egyre lejjebb s lejjebb ereszkedtem, elengedve JungKook vállait. A lába elé nehezedtem térdre; - Te... Szerelembe estél belém, de még titkolni sem tudtad rendesen! Egy gonosz idióta vagy, hogy csak úgy rám zúdítod az érzéseidet! - csaptam rá a parkettára és az összes aggodalmammal együtt kiabáltam ki a torkomat mardosó mondatot: - Kényszerítesz rá, hogy viszonozzam az érzéseidet!!

JungKook POV

Kezeimet az érzelmektől gőzölgő arcomhoz nyomtam és csak magamban eresztettem el a sikolyt; "Annyira édeeees!!!" Ujjaim közt nem bírtam nem bámulni Suga hyungot, ahogy itt térdel a lábaimnál.
Soha sem, álmomba sem gondoltam volna, hogy ez így lesz. Még szerelmet sem kell vallanom neki, hisz tudja. Annyira boldog vagyok! Nem tudom, mihez kezdjek... Össze vissza dübörög a szívem!
Ahhh felnézett! M-Mit csináljak!? A-Azok az ajkak! Azok az ajkak, amik...
- Te meg miért sírsz!??
- S-Sírok!? Én? - érintettem meg az arcomat, s tényleg! Az örömkönnyek kicsordultak!
- Mi a francért sírsz, he?
- M-Mert kiabáltál velem!
Nem mondhatom, hogy boldog vagyok azért, amit az előbb tett. Beteges lenne. Ahhh de a tenyerem! Awww! Megcsókolta! Még mindig benne érzem az ajkainak apró mozzanatait! Azt hiszem látom magam elôtt a temetésem... Szép tiszta márvány sírkő, gyönyörű csillogással, mint Suga hyung hófehér orcája. Ahhh nyugodtan temethetnek... Temessenek!
- Ahhh N-Nem bírom, Suga hyung! - estem térdre elé én is.
- M-Mi a szart csinálsz!??
- Még ha csak a tenyeremet is csókoltad meg, mindenem bele bizsergett, sôt még most is a hatása alatt állok! Gyors, tudom, nagyon jól tudom, de én már több éve vágyok erre. Tegyed magadévá mindenem! Az egész énem!
- Mirôl hadoválsz?... - nézett el gondterhelt arccal, de nem engedhetem, hogy három semmit mondó ponttal csak úgy véget vessen ennek.
Tenyereim közé vettem arcát, s magam felé fordítottam;
- Látsz engem? Engem, aki egyenesen elôtted van. S tudod, ha elôre nézel, és meg is indulsz elôre, minden a tied lehet. Suga hyung... - haraptam ajkaimba, és már most a karjaiba akartam ájulni. - Mindenem a tied akar lenni!
- E-Ez most komoly?... - tátogtak a szavakat Suga hyung szépséges ajkai, mik nem fordultak el más irányba, hanem maradtak elôre fordulva. S tényleg elôre fele néztek.
Minden elsötétült.

Pillanatnyi villanások adtak eleget a látványnak. Megannyi sokat jelentô képkocka.
Suga hyung a kéjvágy lángjaiban égô testemhez ért. A karjaiban tartott. Ölelt. Szorított. Meztelenen éreztem a kettônk védtelenségét. Egyenrangúságát, ahol Suga hyung még is felülkerekedett. Én pedig megadtam magam; Kezeimet magasan az ágytámla fölé emeltem. Kényelmesen összefontam. Hajam összeborzolódva állt már. Egy-egy izzadtság csepp csordult le homlokomról, Suga hyungért siettek. Szemeim kopogtak az éhinségtôl, hevesen dobogtak a kéjt enyhítô érintésekért. Ajkaim levegôért kapkodtak, tátva maradtak az idegeim váratlan reagálásai miatt s látványosan megremegtek. Ugyan így a testem. Futkározott a hideg a hátamon. Feladtam az ellazulást. Lábaimmal összekulcsoltam Suga hyung derekát, amilyen amatőren csak tudtam. Rábíztam magam. Átadtam mindenem. Ô pedig... A ziháló ajkaival, a fehér bôre közvetlen érintéseivel, két keze úri tapintásaival...mindenével befogadta azt, amit készségesen nyújtottam neki. Kiszolgálta magát. Lenehezedett combjaimhoz. Sikításra bírt az ujjaival, majd... Betolta magát. Bent volt. Befelé siklott. Ez bírt mindkettônket hosszas, s még fáradalmasabb nyögésekre, mi pedig nem ellenkeztünk. Ahogy testem melege belsejében hozzáért valamihez, úgy éreztem szétpattantat az idegrendszerem központja. Olyan jó érzés volt, hogy attól fogva egy pillanatig sem talált már haza az ép eszem. Mondjuk eltévedt már a kezdeteknél.
Reggel... majd viszontlátjuk egymást, Józanság.


Suga POV

Amikor alattam feküdt a kéjhajkurászástól kifáradt gyönyörű teste, gyöngéden simogattam meg puha hajfürtjeit. Furcsa és még a szexuális aktusnál érzett melegtôl is melegebb érzés öntötte el az ereim hálózatát, aztán hirtelen fájdalom nyílalt! Felkelt a Nap, s bevilágított az el nem húzott függönyök okából s a fejemben felvisított egy direkt bántani akaró hang. A lelkiismeretem volt. "Szégyen vagy! Miért dobog úgy a szíved!? - szólalt meg. - Hogy "szerelem"!? Te és a szeretet!? Nem, nem, nem. Nem szeretheted ôt! - mondta figyelmeztetően mégis sajnálkozva. - Nem lehet a tied. Hát nem látod azt az ocsmány heget a szépséges testén? Bizony te szegyezted be ôt; Meglôtted ôt! Súlyosan megsebesítetted a védtelen testét! Azt a testet, amit szeretni akarsz. Felejtsd hát el a szereteted íránta. Engedd el. Ô a partnered. Kezeld továbbra is úgy. Bujdoss el a szerelem elôl, míg az el nem halad melletted. Taszítsd hát el magadtól, ha nem akarod, hogy a bűntudatod kétszer annyira gyötörjön." Azt hiszem, szín tisztán megértettem, amit üzenni akart, hiszen a lelkiismeretem.


Már vagy három nap telt el, mióta JungKook rávett, hogy ragadtassam el magam, és tegyem magamévá ôt. Aminek az lett az eredménye, hogy mindketten nagyon is élveztük, de azóta még csak egy hangot sem ejtettünk ki egymás közelségében.
Én a lelkiismeretem miatt speciál menekülök JungKook közelsége elôl. Igaz, hogy az én apartmanomban lakunk, de még is én töltöm egy szállóban az estéim. Otthon meg a munkahelyen pedig ô is kerül engem, nem csak én ôt.
Fura.

JungKook POV

Amikor felkeltem, ráébredtem, mekkora idióta voltam, hogy milyen kibírhatatlanul erőszakoltam magamat Suga hyungra. S most, három nap múlva úgy veszem észre, hogy Suga hyung ennyi idô múltán sem képes megbocsátani nekem.
Mit tettem!??
Nem gondoltam rá eléggé. Ônzô voltam. Lehet, hogy én már évek óta szeretem ôt és már egybôl gondolkodtam is, hogy milyen lenne a közösülés vele, de... attól még, hogy én ennyire fel voltam készülve, az nem azt jelentette, hogy Suga hyung is!
Micsoda hülye voltam...
Magam bûntetésébôl az estéket egy cégen belüli barátomnál töltöm, így remélem egy kicsivel jobban megkönnyítem Suga hyung helyzetét. Hadd gondolkodjon nyugodtan egyedül abban a nagy ágyában. Azaz nem arra céloztam, hogy gondolkodjon kettônk szerelmérôl, hanem csak úúúgy, hogy mit fog most csinálni, mert most... Úgy látszik a Suga hyung döntését befolyásoló forgókerekének mutatója a "ne szólj hozzá" tanácsnál állt meg... Így se a lakásán, se a munkahelyünkön, meg sehol máshol sem szólunk egymáshoz.

Negyedik napja már a szerelmes szívem mély szunnyadásának. S most mintha ténylegesen is töredezni kezdene, mert rendes munkanapunk van, de Suga hyungot nem találom se a lakásán, se a munkahelyen. Ennyire kerülne... Nincs mit tennem, az én hibám. Még aznap este összepakoltam azt a kevéske dolgot, amim Suga hyungnál volt. Jobb, ha majd akkor szívódok fel, mikor ô is majd itthon lesz - gondoltam, de éjjelre sem jött haza, az otthonába...
Reggel viszont már csak kíváncsiságból is rákérdeztem a partnerem honlétére bent, a Honvédelmi Egyesületnél, s nem várt válaszukra ijedten kérdeztem vissza;
- Suga hyungot elkapták!?

Suga POV

Épp azon gondolkodtam egy fegyver kirakat elôtt, hogy miért is érzem magam mérgesnek... Aztán rájöttem!
JungKook már rég az enyém lenne, ha nem lenne a bűnöm jele, a heg testére bélyegezve. Mérges vagyok, igen, dühös mind azokra, akik miatt úgy kellett alakulnia a sorsomnak, hogy az én fegyverem sebezze meg JungKookiet. Bosszús vagyok amiatt, meg azmiatt, meg a Honvédelmi Egyesület miatt, de leginkább azok miatt, akik anno elfogták, és élőpajzsként használták!
Feltûzelve éreztem magam, amiért már tudom, hogy jelenleg melyik érzelem uralja a szívem nagy részét. A mérgesség! S érzem is a tüzét, vagyis... nem sokáig éreztem, mert ahogy ott a kirakat elôtt álltam eloltották - leöntöttek egy vödör vízzel - majd figyelmetlenségem miatt egy teherautóba tuszkoltak.
Üldözôim, rossz akaróim, vagy egyszerûbb körülírásként; az a banda, aki nem talál jobb szórakozást, mint hogy utánam koslasson sikeresen elkapott.

Egy székhez hozzákötve tértem eszméletemhez. Körülöttem két dohos tégla fal, s két börtön rácsos emelvény, egyiken pedig tárva hagyott ajtó. Ami pedig az elrablóimat illeti, egy alakot látok magammal szemben, s még négy hapeknak vettem észre az árnyékát szememsarkából odakint.
Az elôttem tornyosuló magas pasas szövegelni kezdett, de kezdetben csak az arcát bámultam. Sebhelyes volt. Meg volt égetve. De a fejének az épen maradt része igazán ismerôsen hatott, ugyanakkor mintha iszonyat erôs mérget is kezdtem volna érezni.
- Te... - szakítottam mondandójába, ahogy hirtelen felismertem. - Ti vagytok az a banda annóról!? Akik ellen csak négyünket küldtek! - meg voltam győzködve. - Ez... Ez... Ez röhejes! - kezdtem el röhögni teljesen szabad hangerôvel. Hogy ismét pont velük találkozzak, és hogy pont most(!), hát ez tiszta komedi.
- Miért nevetsz!? - kiáltott a pofámba.
- Hát csak mert... - váltottam rendes hangsúlyra. - Nem hittem volna, hogy ti akartok az életemre törni. Ha tisztában lettem volna vele, akkor hamarabb hagyom magam elfogatni.
- Te beverted a fejedet?
- Dehogy, csak annyira piszok mérges vagyok rátok, hogy kibaszottúl végezni akarok a band-- - haraptam a nyelvemre, ahogy felrúgott a székkel együtt, de nem rémisztett meg, tovább pofáztam, nem érdekelt, ha az agyára megyek. Végre itt a legideálisabb alkalom, hogy kiadjam a dühömet. - Rohadékok! Az elsô találkozásunkról félvállról sem érdekel, hogy téppé bombáztátok azt a múzeumot, vagy megannyi anyagi kárt okoztatok a kerületben lakó civileknek, neeem. Honvédelmi ügynök létemre teszek rájuk. Csak egy valami bosszant kurvára - teremtettem vele éles és szikrás szemkontaktust a földön fekve. - Egy fiatalt fiút túszul fogtatok, gondolom emlékeztek, és arra is, hogy élô védőpajzsként használtátok a lövésem ellen, ami miiily véletlen, pont--
- Ki a faszt érdekelnek a bosszúságaid!? - szakított félbe, ahogy rátaposott a földhöz közelebb kötözött bokámra. - "Nem érdekel semmi, csak fizessetek a partnerem fájdalmaiért!" - csúfolódott. - Emlékszel, hogy mi történt miután meglőtted azt a fiút? Rémlik, hogy miképp bántál el velünk?
- Őszintén? Nem - az utolsó emlékképem JungKook általam megsebzett karja.
- Neki löktél minket a pince forró vizes bojlereinek, majd lőttél párat, s mint egy egyszerû csiribu csiribá, párunk arca ilyen rút lett - mutatta. - Ezért pofádat befogod, hogy milyen pokoli gyötrelmet érzel a kis szerelmed miatt.
- Hogy mim miatt!?
- Hjaj hidd el nekünk, nem akartuk mi pont a te mindenedet elrabolni, kis hófehérke.
- Hé!! - Én vagyok felül, te wc kefe szagú seggfej! Engem nevezni egy Disney hercegnônek! Adok én olyat, mit nem fogsz megemlegetni még az unokáidnak sem, egyáltalán, ha lesznek gyerekeid!
Gondoltam, s a földhöz tapasztott tenyereimmel sikerült egy hirtelen vett lendülettel páros lábbal beletapostam a nyugodt lelkivilágába, azaz a lába közti részébe.
Az engemet székhez szorított madzagok már majd, hogy nem elszakadtak, a gyôzelem érzését éreztem, de hamar eltűnt, a banda négy nagy kondisa jött s nekem esett. Kettôvel még talán elbántam volna, de annak a kétszeresével hiába próbálkoztam.
Elszakadtak a madzagok, a széknek pedig lába tört, de én a földön kötöttem ki, hanyatt fekve, leszorítva.
- Kis köcsög! - állt fel lenézve rám a bandavezér már nem úgy nyöszörögve, mint egy kislány. - Direkt céloztál a lábam közé?
- Miért? Fájt? Ígérem, legközelebb a szemedet rúgom ki, nem a petesejteidet - rám se hederített, helyette leguggolt mellém. - Figyelj! - szóltam hozzá, és ahogy rám nézett már lendültek is a kezeim, de épp hogy megállítottak a kondis gorillák. Bosszankodó félmosollyal néztem fel; - Pedig már majdnem kinyomtam szemed világát saját kezűleg.
- Akkor... ha megbocsátasz most mi nyomunk valamit csak teljesen máshova.
- Micsoda!? - ugrottam meg.
- No-no, hogy megijedtél. Ugyaaan, ha a hercegecskéddel csináltátok már, akkor nincs mitôl félni, nem igaz?
Ez a fogyatékos elmeháborodott tényleg nem nézi ki belôlem, hogy én vagyok felül!?
Ideges lettem. Nagyon. Öt fickó fosztott meg a farmeremtől cipôstûl, zoknistúl, a pólómat meg az aljától feltépték egészen az ujjaiig, és azzal kötözték le hátul a kezeim. Ami maradt rajtam az az alsóm volt, meg a póló szétmarcangolt felsôbbik része, annak fonalai takarták csak a mellbimbóimat. De félô volt, hogy ez a csekélynyi ruha sem fog sokáig rajtam maradni.

JungKook POV

- Senki ne becsülje le a Honvédelemi Ügynökséget! A partnerem... ért...  jöttem - kiestem a lendületemből. Suga hyung hangos nyöszörgése fülen ütött, ahogy befordultam abba a cellába, ahol fogva tartották ôt.
Rengeteg csapattal érkeztünk, és hangtompító fegyverekkel könnyedén rajtakaptunk erre a bűntanyára, de még is elkéstünk? Suga hyungot meg--?...
- Te meg?... Idióta! Miért egyedül jöttél!? Öten egy ellen nem--
- Ne befolyásold a kiskirályt, hófehérke - szólították így Suga hyungot, és egy nadrág övet szorítottak a szájához. A nem annyira kigyúrt alak állította fel a földről. Ahogy Suga hyung így tántorogni kezdett nem tudom mit érezhettem, de a fájdalmon keresztül a dühön át mindent, ami csak marni tud. A fickó magához szorította Suga hyung majdhogy nem meztelen testét, én pedig az ujjamat szorítottam a pisztolyom ravaszához. El fog borulni az agyam, érzem. Ha most nem mentem meg Suga hyungot...
- Suga hyung... - remegett meg a hangom.
- Na miaz? Tán nem megmenteni jöttél a hófehérkédet? Vagy csak úgy hagyod inkább, hogy folytassam vele, amibe épp belekezdtem?- szólt a fickó, és keze végig simított Suga hyung fehér testén.
Nem hagyhatom ezt büntetlenül. Ezt már nem.
A kezem remegett, de ahogy Suga hyung szemébe néztem, ô bólintással jelezte, hogy 'gyerünk'. Nem kellett több. Meghúztam a ravaszt. Ekkor Suga hyung elrugaszkodott a fogva tartójától, míg az én hibásan célzott golyóm elment mellettük. Kivette a fegyvert a kezembôl, és seperc alatt harcképtelenné tette mind az ötöt. Pedig csak egyszer pislogtam...
- Kösz a fegyvert - dobta le szájáról az ôvet, a pisztolyt meg nekem vissza.
Őszintén, ilyenkor tudok még jobban bele szeretni. Ahogy a szemem elôtt végezte el ezt mind szemrebbenés nélkül, egyszerűen szexinek és királynak tartottam. A "lelőlek, ne mozdulj" pózban meg a feszes s formás körvonalai hiányos öltözetben nálam az elsôvagonban vitték haza a pálmát.

Végül mi is haza értünk a Honvédelmi Ügynökség jóvoltából. El sem tudtam hinni, hogy egy ilyen esemény után megint csak itt ülünk. Azaz én ülők, míg partnerem kis békésen pakolgat az asztalon, de...
- Suga hyung!
- Hm?
- Azonnal mutasd magad! - estem neki, s a karját megragadva löktem őt a fotelba. Muszáj volt ezt tennem. Ha csak úgy rákérdezek, hogy "Hé, Hyung, elmesélnéd, mit csináltak veled?", akkor kínos hallgatáson kívül semmit nem kapnék. Így magam cselekszem;
- Szállj már le rólam! - méltatlankodott, ahogy főlé térdeltem és bámészkodásomat a nyakánál kezdtem. - M-Mi... Mi ez az egész!? Mi va--
- Nem állok le, amíg meg nem mutattad minden porcikádat, hogy ép és sértetlen.
- Kanos vagy?
- Ne játszadozz, Hyung! - szóltam rá, miközben közelebb hajoltam hozzá és pólója nyakát kihúzva belestem a felső teste felületére. - Tudom, hogy megakartak erőszakolni, ezért--

- N-Nem esett semmi bajom! Különben is te ne játszadozz! - rezdült össze az egész teste váratlanul és fura ijedtséggel markolt pólójába. - Ostoba, nem csinálhatsz ilyeneket - tolta el a kezeimet magától. - JungKook... Több napja nem szóltunk egymáshoz... Nem kellene most úgy viselkedned, mintha semmi sem történt volna köztünk. Úgy sem tudsz úgy tenni!
- Igazad van, Hyung... Bocsánat, hogy megpróbáltam elrejteni az érzéseimet, a tested épségének a megvizsgálása erejéig. Sajnálom, hogy nem voltam erre képes - szálltam ki az öléből. - Az elnézésedért esedezem - sóhajtott, s már nagyom is fárasztónak találtam ezt az egész napot. - Tudod már ezelőtt is úgy gondoltam, ideje lenne, hogy itt hagyjalak. Sôt mi több, már nincs is arra szükség, hogy egy helyen lakjunk. Már elmúlt a veszély, nem igaz? Micsoda könnyedség, hogy már össze is vagyok pakolva. Tudod mit, már itt sem vagyok - intettem és a csomagomat felkapva, vissza se nézve már mentem is. Kinyitottam a bejárati ajtót, és hangosan csaptam be magam mögött, ami a kupolás lépcsőházban igen nagy visszhangot csapott.

Suga POV

Hagyom elmenni, így a helyes. Végül is a munkabeli partnerem. Nem zúghatok bele. Plusz még az ő tanárja is vagyok, igen... Mennyi mindent megmutattam már neki. Többek közt a legfőbb dolgot is megtanítottam; "ha elôre nézel, és meg is indulsz elôre, minden a tied lehet." Emlékszem is mikor ezt a mondatot használta csak is azért a célért, hogy lefeküdhessen velem... Annyira aranyos volt... JungKook...
Nem! Nem és nem. Nem engedhetem, hogy elmenjen! Az óra még csak a felet sem érte el, még időben vagyok! Igaz? Nem veszíthetem el!
Maradjon a partnerem, de legyen mégközelebb hozzám! Legyen a párom! Egy igazi másik felem!
- JungKook!!! - kiáltottam majdhogy nem berántva az egész bejárati ajtót, ahogy kinyitottam. Visszhangzott tôlem a lépcsőház, de nem érkezett felelet. Milyen rossz érzés... Teljesen a szívemig hat, s a felgyűlemkedett levegő újra kikívánkozik. Ordítanom kellett; - JungKook!!! Nem jössz vissza!?
- Hyung, szokj már le, hogy velem kiabálsz. El sem mentem.
- JungKook - nem akartam hinni a szememnek, itt ücsörgélt az ajtó elôtt közvetlen. Ez a kölyök... Tiszta idiótát csinál belôlem. A francba is!
- Os-Ostoba!... Én csak... Én csak vissza akartam kérni a pótkulcsokat...
- Ugyan Suga hyung, nem tudsz elôttem hamis lenni. Sejtettem, hogy csak hamar elôre fogsz nézni, és meg is indulsz elôre, oda ahol már minden a tied - átírta a tanítói szövegem, de úgy tûnik... élvezi. Élvezi, hogy a saját szerelmébôl etet, csak hogy én is érezhessem annak az ízét. - Tudtam... Még ha nem is biztosan, de tudtam, hogy nem hagysz elmenni, hisz a tied vagyok - állt fel leporolva szellős kabátjának hátsóját s ahogy rám mosolygott, én... átöleltem őt. Egy tapodtat sem mozdultam, csak magamhoz rántva fogságba ejtettem őt a karjaimban. Nem engedtem el, hisz féltem, hogy azzal az őszinte mosolyával együtt kilép az életemből.

P@RTN€R | 1 | A megsebzett tér köztünk {SugaKook}

Suga POV

Van egy olyan érzésem, hogy most kezdődik az életem legborzasztóbb szakasza. Ma reggel bevásárláskor kiderült, hogy az életemre akarnak törni. Egy beazonosíthatatlan kocsiból a nevemet ordítva sorozat lövések zavartak meg a kávém iszogatásában. Rémes a tény, hogy a támadók célpontja pont én vagyok, a Honvédelmi Egyesület egyik legkiemelkedőbb tagja. Ami ennél is rettenetesebb az a cégünk jelenlegi parancsa;
- Ilyen szerencsétlen körülmények közt nem kockáztatjuk önt egyedül hagyni. A társát mostantól szorosan a maga ôreként rendeljük ki.

Így kaptam a nyakamba JungKookot, aki sajnos... még egy amatőr. Pedig ez már a második évünk egymás partnereként.
- Taníts meg úgy célozni, ahogy te csinálod! - nyúlt a tartómban lévő pisztolyomhoz hirtelen, de nem engedtem, hogy kihúzza.
- Tudod, csak azért vagy most minden egyes percben szorosan velem, hogy védj a támadóimtól, s nem azért, hogy megfossz a fegyveremtôl, mégha az edzô teremben is vagyunk s te gyakorolni akarsz.
- Igen, tudom, de én közelebb akarok kerülni hozzád.
- Huh?
"Mi va'?" kérdeztem gondolatban s ezt a kérdést tükrözte az arcom is, de erre ô csak elpirulva éles szemkontaktust teremtett velem, s mintha megremegett volna az a rózsás tekintete;
- K-Közelebb kerülni, mint rangba, Hyung.
Rangba, aha... Világos. Ú-úgy már más.
- De akkor sem adom oda az én saját fegyverem! - nyomtam le a fejét, miután enyhén összekócoltam.
- Suga hyung, akkor mesélj még, taníts! Szavakkal. Mond, hogy lehetnék nem amatőr a szemeidben?
- Tanuld meg, hogy ha előre nézel, és meg is indulsz előre, minden a tied lehet.
- Tényleg, ezt már mondtad. Mit is takar?
- Ha gyorsan kell cselekedni, s támadásban bizony azt kell, akkor válaszd mindig a legjobb és a legkényelmesebb utat, azt indulj el rajta, s a győzelem az a minden, ami a tied lesz.

Rengeteget beszélgettünk, mint mindig, de amikor hazatértem - vele együtt az oldalamon - hirtelen nyomasztó csöndbe burkolózott a tér köztünk. Igaz is, először van nálam.
- Szóval... - bátorkodtam a bámészkodó tekintetéhez szólnom. - Most haza mész pár cuccodért?
- Dehogy-dehogy. Tudod, Hyung, én a szomszéd város szomszédjában lakom. Nem engedhetem meg magamnak, hogy annyi ideig magadra hagyjalak.
- Te olyan messze laksz!?... Uhhh Akkor ez a rám vigyázósdi most biztosan nagy gondo---
- Egyáltalán nem! Nem, ez nekem csak jó~
- Huh?
- A-Akarom mondani - köszörülte meg a torkát az elôbb túlságosan felszökött hangja miatt. - Nem okoz gondot, hogy az otthonomtól távol kell töltenem az estéimet.
- O-Oke. Na és akkor hogy tervezed a ruházatot? Kölcsön kérsz tôlem?
- "Kölcsön"?
- Odaadhatok akármilyen ruhát, csak kérd.
- J-Jó - bambult rám, de igazán furán, aztán észhez tért s még a kezei rángatásával is próbált kommunikálni. Ezt nevezik hibás (s kurva zavaró) gesztikulálásnak. - de majd ammm izé... egy olyan... mi... ilyen költöztetô szerû emböc, hapek, dolgozó fogja nekem ide szállítani a cuccaimat, így m-minden oke - mutatta a körös okay jelet, s mintha lenyugodott volna. - Elméletileg hamarosan itt lesz.

Abból a hamarosanból viszont semmi sem lett.
- Biztos a késô esti forgalom - mentem oda mellé a bejárati ajtóhoz s egy kevéske teával kínáltam ôt.
- Ammm Áll még az ajánlat, hogy használhatom a ruháidat, Hyung?
- Persze - veregettem meg vállait, s meg se kérdeztem, hogy mit hozzak, hanem már mentem is. Mivel elôl volt az, amit szántam neki, ezért gyorsan vissza tudtam menni. JungKook már hálálkodott is;
- Köszönöm, Hyung s bocsánat a kelleme--
- Ugyan - dobtam oda a köntösöm, de valamiért nem nyújtotta ki a kezeit. L-Lefagyott!? Mi ez!? Túlterhelt android? A fejére érkezett a köntösöm, mire ô furán remegô kezekkel markolt bele.
- Ez... Ez... - lélegzet nagyokat s hangosakat.
- M-Mi az!?...
- Milyen puha és illatos! - csuklott rekedtesen, miközben lassan le tudta húzta a fejérôl. - Ez háló- vagy fürdőköpeny?
- Mindkettô... De most azért hoztam, hogy majd fürdés után felvedd. Annyira kényelmes, mint amennyire puha.. Én gyakran hordom fürdés után.
- "F-F-Fürdés után"!?
- Hja...
- Kiszállsz a kádból és csak úgy magadra teríted!?
- Igen... Azt szoktam... Mivel fürdőköpeny, felszívja a vizet.
- De-De-De akkor e-ez közvetlenül ér a te--
- Mi bajod!? Nyugodj már le!!! Felôlem fél napig is itt remeghetsz meg cseveghetsz a fürdőköpenyemmel, de ne gőzölögjön már a fejed! Tök gáz...
- Sajnálom! - borult térdeire, s felnyújtotta nekem a fürdőköpenyt. - Én ezt n-nem érdemlem meg! Nincs jogomban Suga hyung kedvességével visszaélni!
Ez egy hülye!?... Mirôl hadovál? Ha még több furcsaság fog kiderülni róla az elkövetkezô napokban, vagy csupán csak az órákban, én... nem a gyilkosaim miatt fogom veszélybe érezni magam, hanem a kölyök hülyeségei lesz az oka.

- Hyung, hol fogok aludni?
- Arra gondoltam, hogy nem akarlak se a földre, se a fotelbe küldeni, ezért együtt alszunk. Francia ágyam van.
Ennyit mondtam. Esküszöm, csak ennyit, s még nem is mozogtam közben, de ô fejjel lefelé került a földre. Mintha vérezni kezdett volna az orra...
- JungKook, szeretnéd, hogy hívjam a mentôket?


Végül csak elment egy nyugtató fürdőzésre. Végre. Még egy órája sincs itt, már aggodalmakat okoz... Mintha nem lenne elég az állandó munkanapi stressz, a fuldokló lelkiismeret mikor látom ôt... Olyan gyötrő érzés...
- Huh!? Suga... hyung...
A belső hang szemrehányóan ordít velem, gonoszan, s aljasan rávesz... Rávesz, hogy megbámuljam az általam megcsonkított testet. "Látod azt a karján? Az nem csak egy kis karcolás ám, hanem egy súlyosan mély sötét heg, amit bizony a te fegyvered okozott" - vágja hozzám minden egyes alkalommal a kínzó lelkiismeret, holott tudja, mennyire megrázó JungKook puszta látványa is.
- B-Bocsánat... Nem tudtam, hogy itt vagy a nappaliban - nyelt nagyot és még jobban betakarta a fürdôtôl párás testét. A törölközô elrejtette a szoba fényeivel dacoló meztelen bôrét a viaszként fehérlô kulcscsontja aljától a forró víztől enyhén bepirosodott térdeiig, de... A válla fedetlensége alatt, a karján tagadhatatlanul ott látszódott a fekete bűnöm. "Milyen elfogadhatatlan pecsét, irgalmatlan megbélyegzés..." - a tekintetem is ezeket a gondolatokat sugallhatta, miközben ôt, azaz azt a sebhelyet bámultam akarat nélkül, ott JungKook elôtt erőtlenül állva. Ô észre vette az arckifejezésemet, mire értelemszerûen meg is ijedt és a törölközô egyik végét kihalászta, hogy azzal... elbújtassa a heget szempárom elôl. Dermedten elnézett, összehúzta magát és szavak nélkül kérlelte, hogy ne növesszem még hatalmasabbá ezt a kellemetlen légkört... De én mégis... Mégis... Úgy érzem, hogy látnom kell a tiszta testén a miattam bemocskolódott apró, de jelentôs részt. Látni akarom, szembesülni a kegyetlen ténnyel.
Közelebb mentem hát JungKookhoz és saját kezűleg intézkedtem;
- Ahh ne... - visszakozott, de nem tehetett elenne semmit, hogy ne vegyem ki a kezéből, majd húzzam le a törölközôtt az imént eltakart sebhelyrôl. -  S-Suga hyung n-ne!... Ne nézd!...
Muszáj néznem, hisz megbocsátani úgy sem fogom magamnak.

Az első évben történt, amikor már úgy-ahogy összeszoktunk, hogy mindkettőnknek új társa van. Egyszer egy magas veszély szintű bevetésre küldtek velünk együtt négy személyt. A csekély létszám biztosan azért lehetett, mert megbíztak bennünk, főleg bennem. Én is bíztam magamban, nem aggódtam, még akkor sem aggódtam, mikor a partnerem, JungKook hirtelen eltűnt mellôlem. Azt gondoltam, hogy megfutamodott és meghátrált, így nem törődtem a hollétével, csak a vége érdekelt már a hosszúnak elnyúlt francos küldetésnek. Igen, semmi törődőmség, feszültség vagy aggodalom, csak sietség. Azokban a percekben kétségtelenül hittem benne, hogy a szokásos nyugodtságom még jó sokáig az én oldalamon fog állni. Ezt hittem. Aztán támadásba lendültem és a vér életemben először fagyott meg a lábaimban. Egy emberi pajzzsal találtam magamat szemben. JungKookot tartották elôttem. A síri csöndben egyikünk sem ordított, meg sem nyekkent, csak a fegyver robbanás szerû hangja tôrte meg a köztünk lévô teret, ami az én kezembôl sült el, s a golyója a partneremet sebezte.
A vak sietségem után már késô volt JungKook nevét hajtogatnom. Ô pedig hiába mondta, hogy csak a karja, az akkor is az én lôvésem volt, ezért a tett... megbocsáthatatlan.

- Suga hyung... S-Sajnálom. Ha tudtam volna, hogy pont a szemeid elôtt jövök ki, nem jelentem meg volna egy száll törölközôben. Hidd el nekem; A legkevésbé sem akartam, hogy lásd.
- Ugyan - feleltem pislogva, majd tovább tükröződött a szivárványhártyámban a sötét heg. A szememet csak a sebhely érdekelte. - Ne is törődj velem...
- De igen! - szólt határozottan és nekem esve átölelt. Milyen közvetlen... - Igen is törődöm, hiszen ez rosszul esik neked, én pedig nem akarom... nem akarom - markolt bele a pólómba és az Istenért sem tudta befejezni a mondatát. Szinte már dadogott, én pedig nem tehettem mást, mint hogy ott maradtam a karjai közt.
- Nyugodj már le, te kölyök... - húztam el a szám, hisz már azóta idegroncs vagyok, mióta meglőttem. Ezen nem lehet már csak úgy változtatni.
Motyogtam gondolatban, miközben JungKook homloka még mindig a vállamon nehezedett. Ölelt. Mintha az vigasztalni tudna...
- Kaphatok egy hosszú-ujjút alváshoz is?
Hosszú-ujjút?... Most hogy mondja... Mikor elôször találkoztam vele szinte mindig csak trikókat viselt, néha megesett, hogy pólót. Emlékszem... Szín tisztán emlékszem, hogy mondta is, mennyivel kényelmesebb neki szabad karokkal fegyvert fogni. De... Ha felidézem az emlékképeimet, utoljára csak annak a küldetésnek a napján viselt rövid-ujjú felsőt, utána mindig csak... hosszú-ujjút.
- JungKook...
- Kérlek. Nem akarom, hogy lásd - lépett el tôlem, és egyik tenyerét a sebre simította. - Ne is gondolj rá, r-rendben? - mosolygott rám, mire bólintottam, de csak reflexbôl, csak úgy, hisz őszintén; hogyan tudnám kiverni a fejembôl a saját hibámból megsebesített testét pont most, mikor mellettem fog feküdni ma s még kitudja mennyi ideig.


Reggel arra ébredtem, hogy JungKook úgy visítozik, mint egy lány.
- Túl éltem! Túl éltem az egész éjszakát vele! Igaz, alig aludtam, de yeeeah!
- Persze, hogy túl élted, hisz a lakhelyem titkosított. Ne aggódj, amíg a lakásomon vagyunk nincs veszély.
- Huh? - nézett hátra rám igazán lefagyott tekintettel.
- T-Te fent vagy?... H-Hallottad, amit az elôbb m-mondtam?
- I-Igen... Épp ezért magyaráztam az elôbbit.
- Ohhmyygod! - pattant fel az ágyról és az arcát fogva futott el.
Fura.

Hétvége van, így itthon tudunk maradni. Nem lenne érdemes elhagynom a lakást. Viszont a partneremnek;
- JungKook, nem gondolod, hogy történt valami fura azzal a szállítóval, ami tegnap hozta volna a holmidat? - kérdeztem rá, mikor egy délutáni teára csak úgy leültünk.
- De... Gondolkodtam rá, csak nem szívesen hagynálak a védelmem kívül, amíg lecsekkolom, hogy mi a helyzet a házam táján.
- Egy elsô osztályú ügynök vagyok, JungKook. Amit most mondtál az számomra sért--
- Tudom, tudom, Hyung, bocsi. Amm Használhatom a laptopodat? Bejelentkezhetnék az otthoni kamera hálózatba.
- Persze - engedtem meg, mire ô bele is fogott ebbe a bonyolult incidensbe, ami komolyan idegtépően sok idôt igényelt. Azt hittem nem is fog ma végezni, annyira hosszadalmas, de szerencsére nem lett igazam. Rá is kérdeztem, hogy mi a helyzett az otthonában, mikor kijött a fürdôbôl.
- Ohh még nem töltődött az be. Kell még jó pár óra.
Ez egy vicc!?

Mindenesetre lefeküdtem, s ô is jött velem.
- Hyung, holnap nem megyünk be az edzô terembe? Gyakorolni a célzást.
- Aki gyakorolni tudja a célzást, az csak te vagy. Így minek menjek én is?...
- Mert... Szeretem, ha megdicsérsz - válaszolt, és furcsálltam, ahogy közelebb húzódott és fejét ráemelte a vállamra. Valami dalocskát hümmögve feküdt rajtam.
- JungKook, te--
Ekkor megszólalt kintrôl a laptop.
- Ez a hang a jelzés lesz. Betöltött!
- Akkor most tapsolok - mondtam, mire ô már futott is a számítógéphez, majd még sietősebben trappolt vissza;
- K-Kiveszek egy kinti hosszú-ujjút, jó? - zihált, én pedig bólintottam, erre ô már kapta is le magáról a pizsama hosszú-ujjút és meztelen felsô testének látványából épp eleget nyújtott ahhoz, hogy bámulni kezdjem (nem csak a heget, de mindenét), majd magára húzta a másik felsôt. Csak mielôtt elhúzta volna a csíkot vette észre, hogy néztem ôt. - Bocsánat, hogy elôtted öltöztem át...
- Semmi...
- S-Sietek vissza!

Amúgy... Mi... Mi történt ilyen hirtelen? Mit láthatott a kamerán? Vajon meg kéne néznem? Lehet, hogy fontos dolog... Hjam, megnézem! Feltéve, ha bekapcsolva hagyta...
Oda mentem a laptophoz, de nem hittem volna, hogy ez fog fogadni.
- Ez... Basszus!
Fordultam gyorsan sarkon majdnem elcsúszva a parkettán, hisz nagy baj van! Nagyon nagy baj! Hihetetlen! Az otthonában valami tüzes háborús övezet alakult ki a Honvédelmi Ügynökség és egy ellenkezô banda közt, bár ezt mégis csak nagyban leszarom! A problémám, hogy JungKook nélkülem eredt oda!
- JungKook!!! - kiabáltam ki, a lépcsôházba kilépve, de semmi választ nem kaptam.
A rohadt életbe oda rohant amatôrôsdit játszani!!!
- Hogy az a... Hogy az a... Hogy meri!? S ha valami baja esik?... - futottam le a lépcsôn, de tudtam, hogy nem fogom megtalálni JungKookot, fôleg nem utolérni.
A francba is! Aggódom érte!
"Hogy tudnék a leggyorsabban eljutni a szomszéd város szomszédjába!?" - gondolkoztam, mire elôkaptam a telefonomat;
- Halló, Honvédelmi Központ! Azonnal intézzék el, hogy eljussak JungKook házához! Most! Az ügy nem tűr ha--
- Nem lehet, Suga ügynök, sajnáljuk. Ön miatt törtek be a partnere otthonába. Önt illetve önről keresnek információkat. Rengeteg ügynököt kiküldtünk a helyszín--
- Pofádat befogod, és azonnal segítesz a partnerem után menni!
Ohhh hogy mindenért kiabálnia kell az embernek! Végül csak kaptam egy sofôrôs autót, csak... el ne késsek! Rohadékok, hogy nem értesítettek minket!
Megértem, hogy a Honvédelmi Egyesület védeni akarja az egyik legkiválóbb ügynöküket, de ha az orrvadászoknak rám fáj a foguk, azért ne más szenvedjen!
Ezzel a gondolattal érkeztem meg a már füstôlô házhoz és a teljes felszerelésemmel már ugrottam is be az ablakon, s amíg az üvegszilánkok lehullottak a parkettára, két pisztolyommal pár jól elsütött lövéssel sikeresen segítettem a Honvédelmi társaimnak.
- Tudtam, hogy nekem is ide kell sietnem.
- Hyung!... - hallottam meg JungKook hangját és a nem is olyan sűrű, de mégis csak kormos füstben hunyorogva keresni kezdtem ôt. Egy nem Honvédelmi ügynök terítette ôt két vállra. Ezt nem engedhettem! Neki mentem az illetőnek. A mögötte pattogó tűzbe löktem (nem életveszélybe, de ép elég nagy pánikba.) A lényeg, hogy segítettem JungKooknak a csávó csizmája alól kimászni.
Viszont mikor pontot tettünk a támadók elhárításának végére, nem volt idilli. JungKook nagyon le volt törve, ami érthető, hisz mégis csak az ô otthona változott csatatérré...
A sok leégett holmi közt sokáig egy széles falinaptárt bámult, ami elég rendesen megpörkölődött. Szomorúan nézte, hogy jó pár lapja hamuként hever a földön. Ahogy onnan el sétált, kíváncsiságból én is megnéztem ezt az igen csak fontos dolgot JungKooknak. Úgy látszik egy egyszerû éves naptár, ami most pár évvel megszegényedett. Közelebbről megnézve nagyon sok jegyzete van itt minden egyes napnak a kockájában...
"Együtt ebédeltünk és ugyanazt ettük." "Azt mondta, kicsivel ügyesebb lettem." "Egy küldetés után dicséretként megsimogatta a fejem (fáradt volt)." "Véletlenül a bal felső karomban lőtt." "Aggódott értem."
- JungKook... Te...


| 2 |