26-Block-B: Fagyos fáradtság

A nagy koncerten dolgozók jó reggelttel köszöntek és jó éjszakával búcsúztak a Block-Btôl. A sötét autóban az utcai világítás se okozott zavart a fáradtan félig behunyt szempároknak.
- Sajnálom, hogy leszédülök a volánról... - ásított egy kisebbet Kyung a vezetô mellett ülve. A kormánynál szeretett volna lenni, de az állapota érdekében a terv elvetendôvé vált, így a helyettesítôje, egy középkorú alkalmazott semmiségnek tartotta, hogy hazaviszi ôket. - Zico má' alszik? - fordult kicsit hátra és válaszként fejrázást kapott az említettől.
- Majd otthon... Ott melegebb van.
- Te kibírod addig? - dörzsölte meg a szemeit YuKwon a hátsó sorban két hyungja közt, mire mind hátra néztek felé.
- Oh! MinHyuk hyung, maradt rajtad smink! - mutatott hátra Pyo, mire YuKwon és Taeil a megszólítottra pillantottak. Nem látták, mirôl van szó. - A száján.
- Csak lila... Fázik - suttogta YuKwon.
- Fáradt vagyok... - pusmogta maga MinHyuk.
- A színpadon se álltál normálisan a lábadon. Rendesen alszol? - a Leader kérdésére nem felelt, arcát lejjebb bolintotta és látványosan átrázta a hideg.
- Hyung nem fagyhat meg. Nincs valami takarónk itt? - kezdett nézelôdni Pyo, mire jekiének a cipzárját szorította két ujja közé, majd a hirtelen hang után, ahogy lehúzta, egybôl kibújtatta a karjait, hogy hátranyújthassa MinHyuknak. Egy halk köszönet után Taeil nyitotta ki jobban a szemeit, ahogy Pyo lopva JaeHyora nézett. Gyanakvóan gondolta át az elôzô jelenet okát, ami nem tetszett neki.

A garázsban az ajtó felé indultak lassú léptekkel, mire YuKwon hangja állította meg ôket:
- Fiúk, B-Bomb hyung nem akar felébredni!
- Elbírjátok, nem?... - húzta a száját Zico és fáradtsága miatt már Kyungot használta támasznak. - Menjé' JaeHyo, téged választalak...
- Kösz... JiHoon, gyere se--
- JiHoonnak van egyéb dolga - jelentette ki Taeil és további törődés nélkül befelé indult, a maknaet maga után húzva.
JaeHyo nem várta más segítségét JiHoonén kivûl, így összeszedve magát ment vissza az autóhoz, míg a "társai" elvonultak. Az elôre hajtott ülés mellett belépve, arcára igazán gondterhelt mosoly formálódott ki. Érezte, hogy nem neki kedvez a légkör. Elôször MinHyuk combjánál pihenô keze felé nyúlt, majd meggondolva magát inkább megbökte ôt a vállánál, de a mélyen alvóval semmi sem történt. JaeHyo jól sejtette, amit jelen esetben már határozottan lát, hogy nem tud mihez kezdeni. Erôsen gondolkodó arccal emelkedett a fiúhoz közelebb, majd lassan a pihenô orcájához ért. Érezhetőn belecsípet, de erre sem reagált semmit a másik.
- Segítsek? - bukkant fel háta mögött váratlanul az alkalmazott, aki a kocsi volánjánál ült.
- I-Igen! - ugrott ki. - Az jó lenne! Nem tudjuk felébreszteni, egyedül meg lehet nem bírnám.
- Komolyan? - kételkedett a középkorú és MinHyukot a karjaiba vette egy szempillantás alatt.
JaeHyo elôre haladt az ajtókat kinyitni, majd a dormba belépve az alvó tagot lábra állították.
A Visual mosolyogva köszönt el az alkalmazottól, miközben háta mögött MinHyuk, kicsit felébredve támaszkodott a kabátoknál, vagy tán csak megadatott neki az alvajárás képessége. Az is csak korlátok közt. Ahogy eldôlni készült JaeHyo nagyot nyelve kapta el ôt a jekiénél, ami pont, hogy JiHooné volt. Sietve kezdte vezetni, könnyen beért vele a szobába, majd az ágy szélére ültette.
- Aludni... akarok - remegett MinHyuk hangja és lilás ajka a két apró szóval együtt a félsötét szobában, mire JaeHyo keze gondosan kezdte lecsúsztatni a fáradtan leeresztett vállról a jekit.
A vetkôztetés gondolata olyan gyorsan a felszínre tôrt, mint amennyire gyorsan nyomta el az ép ész. JaeHyo sebesen hátranyúlt a takaróért, és nagy lendûlettel MinHyuk hátára terítette, ami mint egy uralkodói palást ereszkedett le a hideg elleni védelemért. Pár mozdulattal a ruhástúl fázos test gondosan be lett takarva.
"Köszönöm" tátogta lomhán MinHyuk, s szemei felnyiltak, de olyan volt, mintha továbbra is mélyen aludna. A takaró alatt melegedve felfigyelt, ahogy JaeHyo szóra nyitott ajkakkal egyenesedett ki, amiket azonnal össze is zárt. Ma se lesz szónok belôle. Nesztelenül lejjebb bólintott az előtte álló tenyerére nézve, ami erôssen marokba fogott valami láthatatlant. A neki szánt, ki nem mondott szó ökölbe lett szorítva...
Meg se rezdültek a helyzetet felismerő fáradt szemek, csak nyugodtan visszacsukódtak a bóbiskoló arcon. Mintha elájulna, MinHyuk egy íves oldalra dőléssel hajtotta fejét párnájára.



P.O POV

Nagyon megijedtem, ahogy az ajtó kinyílt. Gyorsan felültem és valami rendesnek mondható formának a felismerését próbáltam ráerőszakolni az agyamra.
- Hova tehetem? - a kérdés JaeHyo hangján hangzott, majd látni is kezdtem ôt, nem csak hallani, mitöbb MinHyukot is észrevettem a karjaiban tartva.
Mindjárt reggel. Az ember azt hinné a reggelit hozzák be hozzá ilyenkor, de MinHyukot nem ehetem meg. H-Hol jár az esze?
- Egyszerûen csak - suttogta JaeHyo, hogy mellettem, Taeil ne legyen felébresztve - Azt gondolná, én hoztam fel a kocsiból -  értette meg velem, hogy miért akarja itt letenni nekem MinHyukkot. - Azt hiszem... - mosolyodott el, ahogy a ruhákkal tele dobált fotel szerûbe letette Hyungot. -, most nem fogok tudni aludni miatta.
- Nem az ô hibája - szólaltam meg halkan. - Te játszol vele, nem ô veled.
- Tévedsz - vigyorodott el, ahogy visszafojtotta a nevetését. - Kérdezd meg csak tôle, hogy miért olyan fáradt minden nap. Kérdezd meg,... mivel van elfoglalva az éjjeleken. Hidd el, jó játékos. Annyira, hogy már nekem kéne lépni, hiszen a végén még jól fogja érezni magát...
Erre csak megtörölgettem a szemeimet, s könnyen visszazuhantam az alvás alatti utamat folytatni.


- Hé... JiHoon... JiHoon! - ébresztgetett Taeil hyung fel-felszólítgatva engem.
Már bôven reggel lehetett, de mit számít? Tegnap mind nagyon kifáradtunk. Még most is fázok. Nagyon fázok! Nincs energiám.
- Hadd töltődjek még, hyung - húztam magamra jobban a takarót.
- Használd a tartalék egységeid, és válaszolj! - rángatta a vállaim.
- Ez esetben kérem, hogy a kérdését a lehetô legkevesebb karakterrel adja meg. Igen, nem, cancel... - fordultam felé, mire ô a "ruhásfotelra" mutatott.
- Mégis mi a csudáért van egy B-Bomb bôrjekink?
- Erre tudhatnád a választ, hyung... - nyávogtam. - Mindig ugyanazt mondját a stylestok... Divat! - ásítottam és magamhoz szerettem volna ölelni Taeil hyungot, de már fél lábbal kint volt az ágyból.
Szemeim könnyeit, amik a felébresztésem miatt gyászoltak, törölgetni kezdtem, le az arcomról, miközben hyungot figyeltem, ahogy eldölöngélt egészen MinHyuk elé;
- Sztend, ha bele rúgok, egybôl kimegy a szobából, vagy megkérdezi miért tettem?
- Miért tennéd!? - pislogtam. - Miért nem maradhat itt?
- Pont erre a kérdésre nem kívánok válaszolni neki - fordított hátat MinHyuknak. Azt gondoltam, ha neki nem mondaná el, akkor nekem se, de maga elé tette mutatóujját, s suttogott: - B-Bomb... Bár mennyire is hülyén hagzik, de JaeHyohoz tartozik. Mégha nem is önszántából...
- Azt mondod, hogy baj, ha közeledbe vannak a JaeHyohoz tartozó személyek?...
Ez rossz... Akkor nekem is annyi(?)...
- Baj, mert nekünk kell más szennyesét mosni!
Én... Már egy jóideje alkuban vagyok JaeHyonak... A kezeimet adom... Tegnap is. Az autóban ô jelezte, hogy használjam a jekimet, hogy szerencsétlen hyung nehogy jéggé dermedjen. Parkolás után szívesen fel is hoztam volna... Mindenkinek az érdekére teszek szerintem, ha segítek MinHyuknak és JaeHyonak, de ezt persze nem tartom szerencsésnek elmagyarázni Taeil hyungnak. "Már mosónô vagyok." Még ezt sem árulom el. Nem-nem. Legyen minden kis-nagy lépés titok elôtte. Mondhatni settenkedek, de nem a rosszba... Mindenesetre, hogy Taeil hyung ebbe belekeveredjen, sosem kívánnám, ettôl is meg kell védenem, hisz neki sem az a szíve-vágya. Ezért... Csak nem szabad hagynom hyungot a dolgok közé folyni.
- Kérlek, ne ébreszd fel ôt!... - szóltam, miközben hyung MinHyuk hyung haját piszkálta. - Tegnap nagyon fáradt volt, tudod...
- JiHoon... Csak kikergetem a szobából, nem a világból.
- A-Akkor se...
- Helyette pecázzak neki friss heringet, reggelinek!?
- NaEz jobb ötlet! - mosolyogtam rá, mire ô értetlenül pislogott énrám. Csak annyiért tettem össze mancsaim, hogy "Ne, ne forduljon meg", de az ellentétét tette. Egybôl MinHyuk hyungba rúgott.
- Egy táncost a lábánál támadni, Taeil hyung!? I-Inkább a fejét...
- Rúgjam? - kérdezte, s mire a talpa már elbúcsúzni készült a talajtól, az alvó hyung mocorogni kezdett;
- Hagyjál... - hümmögte, miközben én gyorsan átvágtam mindenen Taeil hyunghoz. Suttogva szóltam ekkor rá, de ô újból rúgni készült.
- Hagyd má' a Kick-boxt! - mertem átkarolni ôt, s államat vállára hajtottam. Magamhoz öleltem, egyensúlyából kizökkentve, mire majdnem hátradôlt... A derekánál összefûzôtt karjaimra emelte tenyereit, belém kapaszkodott. Mintha nyugvását mutatná, lehunyt szemekkel suttogta, miszerint nem is tudja, hogyan kell Kick-boxozni.
- Fázom - hallottuk meg MinHyuk hangját. Remegett.
- Örülj, hogy nem a kocsiban húztad eddig a lóbôrt - jelentette ki Taeil hyung ereje teljében fellépő hangjával, mire az önmagát kereső hyung felénk nézett résnyire nyitott, ábrándokkal homályos szemekkel. - JaeHyo cipelt fel ide.
- JaeHyo?... - ébredezett észrevehetően, s két apró, ellentétes írányú fordulattal megállapította, hogy az említett nincs jelen. - Miért nem maradt velem?... - suttogta alig hallhatóan, fejét hátradöntve, a fotel támlájára támasztva, mialatt csak csendben maga elé bámult, feleletet várva, de nem kapott. Kérdésével magára maradt, mire átrázta a hideg. Hátsóbbik kezét felhúzta a szemünk elôtt erőtlenül fekvő karján, és belemarkolt a jekim anyagába, ahol a megremegett válla volt fedve. Lábát feljebb húzta, majd a ruhákkal beburkolt fotelben összekuporodott. - Egyszerre fázok, és megfagyok.

25-Block-B: Ferdült tizenegyes...

Taeil POV

- Szoktad számolni az éveket, hogy milyen gyorsan veszed észre mások érzelmeit?... - kérdezte JaeHyo, miközben a kabátját húzta fel a kijárat előtt. - Taeil-ah, mindig csak a felszínt figyeled, és hamar kialakítasz egy véleményt az emberről. Nem azt mondom, hogy szívtelen vagy, de lehetnél nyitottabb, s nem olyan, mint MinHyuk... Azaz ha valaki tényleg szeret, vedd észre!
- Milyen valakiről beszélsz?
- Most csak teszed a hülyét. Tudod, hogy JiHoon így is remekül el van veled, de foglalkozhatnál az érzelmeivel. Azzal a központtal, ahonnan a te number one rajongód szeretete jön...
- Igazán elkezdhetnél oroszul is beszélni hozzám, nem fogok érteni a mély pszichológiához. Menj el tanárnak, ha ennyire értesz hozzá, és ne engem oktass az éjszaka kellős közepén.
- Nem érted, hogy milyen szerencsés lehetsz JiHoonnal.
- Most mi? Féltékeny vagy a kapcsolataimra? - vigyorogtam, de JaeHyo nem reagált. - Mazohista kedvedben vagy? - érdeklődtem. - Amúgy mire jó, hogy nemtörödömséget színlel--
- Nem vagyok mazochista kedvemben, ezért nincs szükségem a véleményedre sem, hogy miket teszek.
- Milyen kellemetlen egy emberke vagy - legyeztem magam. - Fárasztó.
- Inkább menj szépen suki Taeilt játszani JiHoonnak. Vagy... Talán azért vagy itt? El akarsz csalni?
- Kínáltasd csak magad, mint kínai az occó árút. Az se, meg te se kellesz senkinek.
- Hazudsz. Ki akarod próbálni mennyire bírod még.
- Nehogy oda menjek, azt' ott legyek!


Az este csendje és sötétje, vagy csak nevezetesen az éjjel szaka nem más, mit a naptól származó unalmas szidás. A vaksötét rosszindulata szememre hányja a kérdését; "Miért nem alszol?"
Mert nem akarok, nincs kedvem(?) Ha ki is kapcsoltak a fények, én nem tudok úgy tenni(?) Kényelmetlen. Mikor JaeHyoval voltam, nem éreztem ilyet. Szívből alvást kívántam testileg-lelkileg kifárasztva. Nem mintha az kényelmesebb lett volna!
- Nem!... Nem vágyok vissza! - ültem fel egyből, mintha a derekamba nyilallt volna az a régi fájdalom.
Ölembe gyûrôdôtt takarómba markoltam, elbambult arccal, és kántáltam magamban, hogy nem akarom vissza. Még annak ellenére sem, ha kétségtelenül élvezném is. Jobb lenne újból, mint itt tizenegyes pózban feküdni, ezt gondolom? Dehogy. JiHoon azt teszi, amit szeretnék, nem akarhatok ennél többet tôle. Boldogságot kellene mutatnom, hogy ôt mindig magam mellett találom.
- Taeil hyung, betörtek, hogy felkeltél?
- M-Maradj csak! - intettem, amiért utánozni szeretett volna engem. Akkor már meghajlott tizenegyesek lennénk... Inkább én is visszafeküdtem hátamra. - Nem törtek be... - feleltem sóhajtva.
- Megvédtelek volna - mondta egy zsáknyi őszinteséggel, és hatalmas szívébe épített radar bemérte, merre talál. Felém fordult, és közelebb bújt. Karját megszokásból tette át csípőmnél a takaró sötétje alatt, és közelebb éreztem mély lélegzetét.
Ilyenkor mindig hasonló kérdések rángatnak meg; "Mire vágyik? Rám?... De akkor nekem mit kéne tennem?" Semmit... Csak hagyom, amit csinál, mivel... nem vagyok egy válaszban sem biztos. Semmiben sem vagyok biztos... De... Talán valamiben igen... Ha elvesznék a bizonytalanságban, a senkiföldjén, JiHoon.... Biztosan megtalálna. Velem lenne. Lehet, hogy még várna is ott... Oda tart ô, ahova én sodródok, míg ôt semmi sem éri nyomorítóan. Teli zsákban, a hátán cipeli a tonnányi érzelmeit, s ha ennek a nagyja tényleg az irántam érzet szeretete lenne... Nem tartja kínosnak. Folytatja, amit. Cipeli tovább, amit.
Vándort nem éri zsákutca.
- Hyung, fázom - simogató hangon szólalt, és melegséget keresve lejjebb emelte a fejét, a nyakamba. Mozgolódott. Térdeit behajtotta, mire hideg talpait lábszáramon éreztem, de nem tûnt fagyosan hidegnek... Lehet, mert az én testhôm is alacsony ebben a hajnali pillanatban. - Te nem fázol? - lehelt akaratlanul állam alatt, ellepve bőröm felületét. Komolyan... Megszédítenek a leheletei, és ingerel a közelsége.
"Nem szabad a merevségre gondolnom!" - haraptam alsó ajkamra, mire elhanyagolt kezeimet mozgásra bírtam, egyiket a fejem alá csúsztattam, kényelemmel szolgálva magamnak, míg a másikkal átkaroltam JiHoont, és vállánál fogva közelembe tartottam. Nem mintha félnék, hogy eltávolodna. Most egyszerűen csak melegítjük egymást.
"Nem kering a vér... Mozognunk kéne..."
Erre a gondolatra egy perc múltán az emlegetett vérem felszivárgott a fejemben, arcomnál igazi melegséget hagyva, tán még meg is mutatta magát, hogy aktív... Miért kellett a szexre gondolnom?...Nem lehetne oltást kapni ez ellen? Csak ideiglenesen. Vagy... JiHoon észvesztô hatása miatt nem érne semmit?...
"Mit kéne most tennem!?"

Érzem... Úgy önt el a feltörő érzelem, mint száraz utcákat a váratlan árvíz. Ahogyan a macskaköves út is csúszóssá válik az esőben, én is úgy válok mássá JiHoon közelében.
JaeHyo biztosan értene ehhez a szituációhoz... Ô mást tenne, mint amit én. Ô képes lenne aludni, miközben egy másik személy öleli ôt... Én nem. Amit tehetek csak az, hogy virrasztok. Játszom a megferdült tizenegyesünket az ágyban, míg a kezem véletlenül se tervezi a lecsúszást JiHoon válláról.



Kora reggel olyan volt, mintha sámánok táncolnának a hálószobánk ajtaja előtt. Rituális zenét hallottam. S nem is képzelődtem. Pár óra múlva kiderült, hogy Kyung hangosan nézte a televíziót a nappaliban.
- S akkor úgy volt, hogy az elefánt felmászott a fára.
- És az oroszlán meg elrepült...
- Honnét tudtad?
- Uhhhh - forgattam szemeim - Lehet, hogy józanító műsort közvetítettek, de nálad sajnálatos módon nem vált be - ráztam fejem, mire hallottam, hogy egyszerre nyílik két ajtó. JaeHyo felöltözve, és felfelé nyújtozkodva lépett ki a hálójából, míg JiHoon a miénkből random énekelve;
- Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok, és...
Nekem enyhén szemet szúrt, hogy mi okból nem látom még MinHyukot itt-ott aktívan tömeg gyártást folytatni a selfie-ibôl, pedig--
- Mindjárt dél, ugye!? Ugye!? - ugrált Kyung, s mielőtt JiHoon a nappaliba lépett volna, tisztelegve a bejárati ajtó felé fordult, míg nekem csak a zár kattanása jutott el a fülemig. - Zico visszatalált! - üvöltött Kyung, de nem úgy, mint egy német hadsereget elindító fôvezér, hanem egy szûlei érkezésére várt óvodai gyerek, aki azzal se törődött már, hogy elveszik-e a játékát, vagy hagyják a három emeletes játékautómosó felszerelés és a négy darabos puzzle kirakó között. Zico mosolyogva hajolt be, felmérni a nappali helyzetét, majd lépet is egyet hozzá, de akkor már Kyung ugrott felé. Katapultált pár csempe kocka távolságból, és hatalmas lendülettel ölelte át a leadert.
Az óvodából szökött körözött motyogásba kezdett az imént megérkezett fáradt leader nyakában maradva, de nem értettem belőle egy fikarcnyit sem, pedig csönd volt, Zico meg se tudott szólni, bár lehet, velem volt a baj. Mégha előttem Kyungék is töltötték be látótérem központját, egy másik szögből a settenkedéshez hasonítható mozgást igen csak észre vettem. JiHoon és JaeHyo együtt, határozottan egyszerre léptek. Sántikálnak, de miben?... JiHoon, ugye nem hozzol hülye döntéseket? Hát mégis csak jobban kéne figyelnem rád?...