22-Block-B: "Not an ordinary boy"

U-Kwon POV

"Mégis mit csinálsz?", "Nem akarok ennyi változást!", "JaeHyot nem tudod szívatni azzal, amit csinálsz." és ami szíven ütött: "Hagyd abba!"
- Bocsánat, de én kedvelem MinHyuk hyungot! - tettem mindkét kezemet a mellkasomra.
Őszinte leszek. Miért foglalkoznék JaeHyo szívatásával? Mi vagyok én? Egy külön vállalat vagy intézmény kéne, az ô szívatására. Hülye leszek nyitni egyet. Én csak egy jó barátom érdekeit és állapotát nézem, akihez a legközelebb állok a bandában. Kedvelem MinHyukot! Hagyjam abba, hogy szorosan mellette legyek?... Zico nem ért meg. Amúgy is nagyon nehéz valaki felé nyitottnak lennem. MinHyukkal, aki sokban hasonlít rám, együtt tudok lenni és élvezni a hangulatot. Bármennyire is titokzatos és érthetetlen logikájú, mi ketten kijövünk egymással nagyon is jól. Szimplán barátokként, de mivel a legjobb barátja szeretnék neki lenni, ezért törődök vele. Ez lesz Zico szeme előtt a változás; MinHyuk nyugtatója leszek most egy ilyen fura elhanyatlott dolog után. Pedig még az áramszünetnél, JaeHyo eltűnésénél azt hittem, hogy ezek képesek lesznek szerelembe esni egymásba, de a mai eszemmel látok mindent, és szépen el fogom érni, hogy ne térjenek vissza MinHyuk kellemetlen pillanatai a Visual miatt.
- Hyung... - ültünk a fotelben csak mi ketten, mire az ötlet elfogott és alig érezhetően rádöntöttem a fejem a vállára, csak hogy jobban figyeljen rám, mert úgy látszott igazán el van magában, a zűrös gondolatai miatt... Szeretném megszabadítani őt minden problémától... - Veled szeretnék aludni!


B-Bomb POV

Nagyon hülyének érzem magam JaeHyo miatt. Az az alak bolondot akar csinálni belőlem. Azok a pokolian idegesítő, gyerekes kicseszései... Nem szól hozzám, és még kerül is. Hát jó! Nézz levegőnek! Nézz nyugodtan levegőnek!
- Ohh Hogy fulladnál bele a pofátlanságodba! - fintorogtam magamban beszélve és a szobámból kezdtem kirángatni JaeHyo cuccait.
- B-Bomb, mit csinálsz? - figyelt Zico, ahogy az ajtóm keresztül próbálom kirángatni a matracot és a rajta lévő takarót és párnát.
- Lomtalanítok.
- Oh... Hozok szemeteszsákokat.
- Kidobom azt a köcsögöt! - dühöngöttem, miközben a vastag anyagot húztam-húztam át a küszöbön. Valaki néz engem, éreztem, ezért hátrafordultam, de sejtettem, hogy JaeHyo pislogó szempárjaival fogok találkozni, nem ért meglepetés. - Na? Mi van? Még ilyenkor sem szólsz hozzám semmit?
Nem szólt. Ott hagyott. Még nem is segített!
Nagyon, sőt mitöbb elmondhatatlanul idegesít... Tűrhetetlen, hogy így játszik velem. Ezt nem fogadom el. Biztos röhög a markába egyre csak hangosabban, miközben kikészít.
- Miért jó ez a szórakozás neki? - rogytam le térdeimen. - Miért váltott át?...
Csak játszik?... Mondhatom nagyon viccesen akar tönkretenni és a tetejében még le is győzni engem. Elérjem, hogy veszítsen a saját szórakozásában? Győzzek én a hülye játékában?

- Veled szeretnék aludni!
- Hogy mit szeretnél? - kérdeztem vissza YuKwonra. Miután ki- és elpakoltam JaeHyo cuccait egy magam (jó, kicsit Zico is segített), fáradtan ledőltem a fotelbe.
Itthon alig volt valaki. Kyung meg Pyo már kora reggel felszívódtak. S ahogy a leaderünk is akart utánuk menni, Taeil megállította, hogy várjon, mert ô is megy. Szórakozzanak csak! Pihenjenek! Bár holnap csak fansignük lesz.
Nekem is össze kéne szednem magam... Nem lehetek tiszta ideg. Ki kell fehéríteni azt a züllőt elmémet, de a körülöttem történő dolgok nem hagyják.
- Veled szeretnék aludni! - döntötte a fejét a vállamra YuKwon és egy parányit közelebb ült hozzám.
- Valami baj van?
Nem szeretne egyedül aludni? Esetleg rosszakat álmodik? Ha rosszul érzi magát a saját szobájában, akkor átmehet mondjuk Kyung vagy Taeil szobájába, esetleg JaeHyoéba. Oda is mehet, nem?
JaeHyo most...
- Hol van az a paraszt?...
- Huh? - döntötte a másik irányba a fejét.
- Megkeresem.
- MinHyuk? - pislogott rám, ahogy hirtelen ott hagytam őt.
Benyitottam JaeHyo szobájába, de nem volt ott. Benéztem a sajátomba is, hűlt helyét sem láttam. Tudom, hogy kerül az a köcsög, de minek ilyen figyelmesen csinálnia? Hihetetlenül mérgesít a gyerekeskedése mégha nem is látom őt magam előtt. Mindjárt este, de nem mehetett el kurvázni, hiszen ô is tudja, hogy holnap fansign. Vagy ha csinálja, akkor ott is alszik, és majd onnan csatlakozik hozzánk? Megteheti. Megteheti a szerződés szerint, de... De Velem nem!
- Nem teheti ezt Velem! - sziszegtem Taeil szoba ajtaját becsapva. Már mentem volna Pyo hajlékába is, de zörgés volt a bejárat felől.
Mérges voltam. De csak voltam. Fura. Ahogy megláttam Őt lenyugtatott valami megkönnyebûléshez hasonló érzés, hogy itt van, és nem mással. Látom őt, megtaláltam, de úgy látszik a dolgok nem változtak azon a pár órán keresztül; Rám se néz. Mindegy.
Elé sétáltam egy szót se szólva és megvártam, hogy abbahagyja a cipőével való vacakolást. Most fűzte ki... Lehetséges, hogy el volt valahol? "Hol voltál?" - kérdezném, de tudom, nem fog válaszolni. Túl sokszor mondtam neki, hogy 'Kuss', ezért érdekes lenne az ellenkezőére utasítanom most... Mégis ezt szeretném tenni... De tényleg olyan örültnek tűnnék!
Ahogy felegyenesedett az előszobai kispadon, a levett cipőét betette az alá, és lefelé tartotta tovább a tekintetét, mintha azt várná, hogy elmenjek innen.
- Felőlem lehetsz néma! - ijesztettem meg és betérdeltem a kis terpeszbe tett lábai közé. - Bólints, ha megértetted! - szóltam utasítóan, de nem tette. Még a reakcióját sem láttam. Így semmire se volt jó, hogy hazudtam... Nem bírom, hogy nem vesz figyelembe. - Figyelj!... - már majdnem kimondtam hozzá, hogy 'kérlek', annyira finoman szóltam hozzá. A kezemet nem is én irányítottam! Magától ért JaeHyo állához, és emelte fel azt a kifejezéstelen tekintetet hozzám. Már majdnem a szemeimbe nézett... - Tudod, hogy együtt alszunk, ugye? - suttogtam. Majd ahogy észbe kaptam, hogy mégis mit csinálok JaeHyoval, és mit mondok neki, szinte hátra estem. Két, nagy, óriási lépést tettem, és nagyban magam elé bámulva még nagyobbat nyeltem. Hülyeség lenne visszaszívnom, amit mondtam. Már csak azért is, mert igaz volt... De túlságosan őszinte! Mit tegyek? Ez rohadt kínos.
A kezemet a fejemhez emeltem, olyan, mintha gôzôlôgne. Ugye nem vagyok elpirulva vagy valami? Az előbbi gondolattól félve kezdtem takargatni az orcáim, de bárhova is kapjam a tenyerem, nem segített semmit. S amikor ebben már holt biztos voltam, megpróbáltam úgy tenni, mint akinek nincs semmi baja és elhúztam a csíkot normális tempóban, vagyis remélem, hogy normális volt.

Hol lehetett el? Ivott valahol? Az arca olyan volt, mint mikor az nap kora reggel lementem hozzá a lépcső elé. Nem is tudom már, hogy mit gondoltam akkor, csak meg akartam találni őt. Bántam, hogy annyira megütöttem. Ha nem jött volna szembe velem, akkor lehet, elindultam volna megkeresni őt... Nem tudom, hogy miért, de megtettem volna. Végül jó, hogy nem került erre sor, de helyette csakis az ô érdekében melegszívűen lefeküdtem vele.
- Hja, azt csináltam... - süllyedtem bele az esti kád vizembe.
A mosdó mellett dobáltam le a ruháimat, és annak a tetején volt a telefonom, beállítva rajta a nem rég kiadott számaink lejátszása, a Jackpottól Taeil hyung szólójáig át minden. Arra kezdtem el figyelni, ahogy a HERben én váltottam fel JaeHyot a vokálban, majd YuKwonnal is ugyan így.
Lehunytam a szemeimet és tovább gondolkodtam rajta, hogy vajon miért kell egy olyan személy miatt kínlódnom, aki állítólag szeret.
- Hja, hazudott - esett le, de mégha ez lenne a megcáfolhatatlan valóság is, JaeHyo szájából akarom hallani, hogy "Fogadd el, hazudtam".
Biztos vagyok benne, hogyha ezt kimondaná, kikészítene, ezért is... Nekem kell először lépnem, az ép eszét támadva. Szeretnék én játszani vele, de úgy, hogy aludni se tudjon utána...
Ezt szeretném csinálni, igen.
S Mint egy kis szikra a sötétben, úgy jelent meg egy ötlet az összefûzôtt gondolataim közt. Normálatlan és betegesen perverz ötlet, mégis... hatásos lesz.
Az utóbbi napokban most mosolyogtam el a legnyugodtabban, majd a fürdôszoba ajtó kinyitására lettem figyelmes. A zenének halkabb hatása lett hirtelen egy pillanatra, mert az ajtó felől nem tudott visszaverődni, de ahogy bezárták, újra a normális hangzásába került, én meg kinyitottam a szemeimet. JaeHyo közeledett felém. Engem keres? Akkor itt vagyok.
Felhúztam a lábaimat és felé fordultam, mire ô leguggolt elém a kád szélébe belekapaszkodva. Én csak néztem kíváncsian rá, mit szeretne ilyen hirtelen, miközben JaeHyo kényelmesen mosolygott egyenesen a szemeimbe. Mintha a gondolataimat jött volna kiolvasni, azokat a villámokat, amik az előbb dörgést hagytak az elmémben. Nehogy elcsórja az ötleteimet!... Tudom, hogy perverzek, és nem is kéne gondolkodnom ilyeneken, de... Ez az egyetlen útlevél a nyertesnek szánt útra.
Ahogy lejjebb bólintottam a fejemet, a szemeinek nézésében elfáradva, JaeHyo hirtelen közelebb hajolt. Nem láttam a kezét, de mintha óvatosan megcirógatott volna az orcámnál. Ajkait a fülemhez érintette, és suttogta az egyik dalunk fômondatát;
- You're not an ordinary boy.
Nem vagyok átlagos fiú.
De ô sem. Tudja?
- U too. U know? - hittem benne, hogy nem hangzott bóknak, ezért kimondtam a gondolatom, majd, ahogy pislogtam egyet már minden más volt. - U-Kwon!? - lepődtem meg a fiatalabbon és a fáradt agyamnak mondhatni igazán jót tett a hirtelen betű csere...
- MinHyuk... Minden rendben? - kérdezte nagyon aggódó hanggal. - Nem aludhatsz a kádban.
- Alud-- Hja... - néztem magam elé. Szóval elaludtam. Még álmodtam is, huh... Már a zene sem szól. Ennyi ideig nem is szoktam fürdeni.
Fáradt lehetek... Jobb, ha kiszállok a kádból, azaz csak gondolatban szerettem volna. Egy helyben maradtam. Az elbambulásomból hirtelen YuKwonra néztem, ahogy a meleg, kis tenyerét a homlokomhoz nyomta.
- Ne legyél beteg!
- Tudom, holnap fansign. Aztán hamarosan nagy koncert is.
- Nem csak azért... Én se akarom, hogy beteg legyél - motyogta még mindig szívszorítóan rám nézve.
- Most mi a baj? - mosolyodtam el rajta. - Miért féltesz így?
- Nem kell velem aludnod...
- Hm? Veled?...
- Próbáld kialudni magad, kérlek - egyenesedett fel mellőlem és kiment a fürdôbôl. Ô inkább nézett ki úgy, mint aki beteg akar lenni, vagy csak az öleb nézése tehetett róla...

Ahogy ott maradtam a kádban, hangok nélkül, hirtelen megállt az idő és rossz érzés fogott el. Mintha a Csend letelepedett volna a fürdő közepére, engem bámulva, hogy mihez fogok most kezdeni, mi lesz a következő lépésem, zajt csapok a győzelem vágyammal még ma, vagy várok. Nyomasztó volt a kérdés súlya, annyira, hogy nem is szeretném többször megtapasztalni, így a válaszom egyértelmű volt.
Tudom, mi van a fejemben, csak azt nem tudom, hogy mi volt akkor, mikor váltás ruha nélkül bejöttem fürdeni... Aish A dorm kezd egy olyan kacsa lábon forogni, ami hamarosan egy banánhéjra lép...
Szidtam magam a feledékenységem miatt, miközben a törölközőt próbáltam úgy magamra tekerni, hogy egy váratlanul jövő hurrikán se tudja leszedni rólam. Nem sikerült. Fognom kellett két kézzel, úgy csoszogtam a szobám felé, de szerencsére nem állt az utamba senki. Csak a hálóban vált kritikussá a helyzet.
- Francba... - sziszegtem, ahogy észre vettem, nem vagyok egyedül a szobámba, de aztán rendesen végig mértem JaeHyon, aki az ágyban nagyon elfoglaltnak látszott a telefonján. Nagy nyeléssel lenyeltem a feltört ijedtségem, hiszen eszembe jutott, ez az idegesítő alak rám se néz. "Most se tedd..." - csoszogtam odébb és odébb a ruhás szekrényhez és annak az ajtaja tisztességesen takart engem, amíg fel nem kaptam valami pizsama félét. Hálás voltam ennek a bútor darabnak, de a helyzetemnek nem. Cseszekszik velem a sorsom! Hány kört vesztek még? Figyelmesebbnek kell lennem!
Ahogy elhelyezkedtem JaeHyo mellett, rögtön kinyomta a telefonját és az asztalra tette, majd lehunyt szemekkel a fejét jobban a párnára nehezítette.
"Ne reméld, hogy ma aludni fogsz!" - néztem azt a nyugalmas arcát, amiben egy cseppnyi kényelmetlenség sem látszott, az enyémmel ellentétben. Annyira idegesített, hogy muszáj volt megkezdenem a tervem.
Csak szóljon hozzám, és már nyerek.
- A fürdőben hagytam a mobilom - húzódtam hozzá közelebb, majd hasra fordulva már éreztem is, ahogy hozzásimulok JaeHyo nádszár vékony lábszárához. - Mennyi az idő? - kérdeztem, és figyelembe se véve őt, a telefonjáért nyúltam.
Természetesen láttam, hogy az előbb milyen elővigyázatosan gyorsan nyomta ki, ezért meglesem mit csinált, de a megjelent kijelzôvédôn az éjfélt elhagyó mutató mellett a feloldási kód üres helye védte a készülék tartalmát... "Már megint a francba..." - gondoltam és éreztem a vágyat, hogy már győzni akarok, elég volt.
- Elég!... - köszörültem meg a torkom, holott kiabálni akartam volna ezt a szót.
Kezeimet bátortalanul irányítottam, majd elszántan markoltam bele JaeHyo vékony pólójába. Le is szakíthattam volna, olyan anyaga volt, de csak szorítottam, egyre csak nyújtottam. Teljesen lesüllyedtem, testemmel ránehezedtem, míg búvó helyett találtam az arcomnak JaeHyo nyakában.
Cs-csak csinálnom kell... Igen, tudtam az elképzelt tervem, de nyugtalan voltam. Hirtelen még bonyolultabbá vált ez az egész csata. Ehhez a játékhoz nincsen használati utasítás, csak "tervezz és nyerj", győz te, mielőtt legyőznek, vágj vissza, érd el a csúcsot... De nem esek túlzásba?... Hiszen ô mégis csak a csapattársam, ráadásul férfi és még... Nem. Nem szabad megfutamodnom! Különben is megtettem vele azt már kétszer is!... S Most nem hagyhatom ilyen könnyen, hogy az igazak álmát aludja az ágyamban. Nem akarom látni a szórakozó arcát, ez biztatott. Csak... El kell kezdenem. Csak... Élvezkednem kell.
Magabiztosságból merítve az energiát megmozdultam egyszer, aztán mégegyszer, és harmadszorra ismét... "Kínzó!" - karcoltam fogaimmal az alsó ajkam és próbáltam nem figyelni a lepedő súrlódó hangjára alattunk a további ráadások közben. Kínos volt észre vennem magamon, hogy nem vagyok képes megállni, szemernyi szüneteket se tartottam. Magamtól kértem irgalmat, miközben a csípőm mintha szabad akarattal mozogna. Lábam görcsösen emelkedett, majd simult JaeHyohoz újra és újra. A középpontok érintkezése szánalmas vágyakozást szôdtek mélyen bennem, amik egy-egy hajszálnyit fokozódtak minden kis remegésemnél, ahogy éreztem őt magam alatt. Ha normális körülmények között kerülnék ilyen szoros helyzetbe, hogy már majdnem merevedés ellen kell küzdenem, akkor csak egyszerűen magamhoz nyúlnék, de így teljesen más.
- JaeHyo... - hagyta el egy meleg sóhaj a számat, pont belepve a rosszakaróm nyakát. Képzeltem, milyen kócos lehetek már. Egyre kényelmetlenebb volt. Reméltem, hogy viszonylag hamar hozzám fog szól, de úgy látszik nem is érdeklem őt. - Legalább a nevemet mond ki! - nyögtem ki enyhe dühvel és lejjebb csúsztam, ajkaimat a kulcscsontjára fektetve, úgy pusmogtam, újra próbálkozva a szórabírással. - Kérdezd meg, hogy élvezem-e!... - hadd válaszoljam, hogy "nem, dehogy is..."
A szívem sûrû dobbanásai elvették az oxigént a fejemből. Nagyokat kezdtem sóhajtani és kapkodni friss levegőért, közben a nyögdécselés kényszerétől sem tudtam megmenekíteni magamat, ahogy durvábban éreztem a nyomást.
A testem az, akinek ez a hangyányi dolog olyan nyomorultan tetszik. Kétségtelenül jól esik azoknak a különleges érintésekre vágyó pontjaimnak a mozgás. Komolyan... Ha két külön személy lenne az eszem és a testem, biztos rosszba lennének. Ellenségeket érzek magamban, s olykor-olykor az egyik fél képes előre törni és cselekedni, maradandó "sebekkel" megajándékozni a másik részem, akivel valamiért nem tud együtt működni. Ha az eszem lép fel aktívan működve, akkor a testem kielégítetlenné válhat, ha meg a testemé a főszerep a sorsom színpadán, abban semmi köszönet nincs, csak megbánás. Reggel, ahogy fel fogok ébredni fáradtan, kimerülve és magamhoz fogok térni akár ruhástul, akár anélkül, az eszem szidni fogja a testem, amitől csak még rosszabb állapotba fogok kerülni. Nincs mese, ez van. Tönkre teszem magam emiatt az paraszt miatt, azzal az indokkal, hogy magam mellett akarom tartani őt, ameddig az én fejemen nem landol a képzeletbeli győztes korona.

VIII. Tartozás a melegítésért {Eladó-Kiadó}

Zico vizes haját Taeil egy kis törölközővel törölgette gondosan, miközben ujjait játékosan beletúrta a nedves tincsek közé. A felmelegedett testrészekhez néha-néha hozzáért, amire Zico csiklandozást érzett és jókedvvel kuncogott fel miatta. Suttogó szavak hagyták el az ajkaikat, amiket csak a szerelmes fül hallhat, majd gyöngéden ölelkezve a kényelmes fotelbe találták magukat, ami már pár hete ágyként van beüzemelve és aktívan alkalmazkodik a helyzetéhez. Közel, egymás édes illatát érezve feküdtek elnyújtózkodva, amíg össze nem kuporodtak az alváshoz - ez a szivárványosan fénylő szappanbuborék jelképezte Zico gondolatát, de ez a képzelet hamar ki is pukkant, fekete cseppeket hagyva maga után.
Taeilbôl áradott a düh és magára hagyta a fiatalabbikat a fürdőben.
- Ennyire hátba akartál döfni!? Miért állsz a másik oldalra!?
Nem fogytak el a hasonló jellegű mondatok, egyre inkább csak áradtak.
Zico nem tehetett ellene semmit. Hallgatta. Kimászott a kádból, így a víz helyett a mély gondolataiba merült el és próbált nem Taeil mérges szavaira figyelni. Hogy magyarázhatná el a másiknak az ô ostoba alibiét az elkövetett tettel szemben? Hogy mondja el, hogy megértse? Jól tudta, hogy hibát követet el, így utólag már érezte az alku bűzét, amit most semmivel sem tud elnyomni.
Pizsama nadrágját már nyolcadszorra is megkötötte, de csak erőtlenül összefűzte a két kis madzag véget. El volt veszve a szerencsétlenségben, ami kegyetlenül rátalált.
- Lehet, hogy én vagyok a hibás - halkult le hirtelen Taeil, ahogy hallotta háta mögött Zico lépteit, a nappaliban. - Túlságosan is bíztam benned.
- Más történt... - suttogta. - Te nem ismered a magányt. Nem tudod, hogy mikre késztet. Még kutyaként is képes vagyok viselkedni miatta... Ha itthon vagyok, minden kis zörgésre az ajtóhoz futok, hátha te érkeztél meg. Hihetetlenül rosszul esik mikor haza érek és azt látom, hogy az eldobált cipők ugyan úgy vannak, ahogy hagytam. Mindig várlak... Direkt az ablak párkányon ülök a telefonommal, hogy lássam, mikor jössz haza.
- "Az ablak párkányon"? Még jó, hogy nem szakad le!
Zico látta, Taeil arckifejezése nem egyhûlt meg a mondottakon. Végképp lakatot tett a szájára és úgy ment a tehetlenségével együtt lefeküdni.
Figyelgette, ahogy Taeil a konyha térségben járkál fel-alá nyugtalanul és néha még pár szót hozzávágott. Zico nem merte azt mondani neki, hogy "Nyugi", se egyéb apró betûtömeget. Végül hátat fordított, takarójával ügyeskedve eltakarta a feje búbját is, hogy határozottan a sötétbe taszítsa magát, majd a céljára rásegített a szoba világítása, ahogy lekapcsolódott. Nagyokat pislogott a fénytelenségben, a szemének meg kellett szoknia az új körülményeket, mire a következő pillantásra a takaróját lerántották róla.

- Ostoba... - szóltak hozzá halkan, de ô behunyt szemekkel a hasára fordult. - Ne akard tettetni, hogy alszol.
- H-Hagyj...
- Hé! - bökte meg a vállát. - Ilyenkor a kedvemben kéne járnod, nem ezt csinálnod - pusmogta eldöntött fejjel, majd megrángatta Zico pólóját. - Hallod!? - érdeklődött ugyan olyan halk hanggal, majd lejjebb ereszkedett a fiú elfordított arcához. Kezével lépésenként bemerészkedett a másik felsője alá és rásimította tenyerét a sima hátnak a selymes bőrére, onnan meg egyre feljebb csúszott.
- Ne... - nyitotta résnyire a szemét Zico, de csak is a fehér lepedőt bámulta. Tetette, hogy nem reagál rá semmit, holott érezte minden kis porcikájában a társa érintéseit. Még arcizmai is meg-megrendültek tőle, miközben kicsi lélegzeteket próbált venni, majd ahogy vállára egy forró csókot nyomtak, ajkai némán kitárultak a heves érzéstől.
- Gyerünk, ne kéresd magad!...
- De nem... Mérges vagy rám. Erőszakos leszel - nyomta arcát a vánkosba, mire nyakának hátsó középpontjára csókoltak Taeil formás ajkai. - Ne csináld... - markolt bele a feje alatt lévő anyagba, mire a hátára tapadt tenyér egyéb előzmények nélkül eltűnt. Nem érzett semmi nyomást és egyéb mozzanást se hallott a másik felől. "Megforduljak?..." - futott át az agyán a kíváncsi énjétől származott mondat, de a bátor énje nem volt kéznél. Párnáját álláig legyűrte és mély lélegzetet vett, de a sóhajtás, ami az egész szobát megmozgatta, nem az ô szájából hangzott fel.
- Te ne csináld...
Taeil kihívó hangsúlyától a fiatalabbik rosszat sejtve megremegett.
- Zico... Tegyük meg most - pusmogta és újból a hozzá ért. A felgyûrôtt pólójánál keze lefelé haladt, majd akadályt érezve megállt a pizsama nadrág gumis részénél. Nem tudtak a kis ujjak lejjebb jutni és cirógató érzést hagyni. Szorosan tapadt a csípôhôz a ruha, amit Taeil szúrós szemekkel nézett. - Csomózd ki! - utasította. - Vedd le!
Zico megrázta a fejét, majd összehúzta magát, ahogy Taeil levegőben látszó lehelete a füle tövét közvetlenül súrolta.
- Véss valamit abba a cseppnyi eszedbe, ez mindig érvényes: Vagy hagysz mindent, vagy semmit se kapsz - vitte le a hangsúlyt és nedves csókokkal kezdte belepni Zico nyakát. Várta, hogy a fiú döntsön. Ha most tovább is elutasítóan fog viselkedik, holnaptól egy édes szava sem lesz hozzá, de Zico érezte mit kell választania a lehetőségei közül; Ahelyett, hogy még laposabban az ágyhoz nyomta magát, felemelkedett. Maga alá szedte karjait és higgadt látszattal tűrte, ahogy Taeil keze már a nadrág csomójánál munkálkodik, de sikertelenül.
- Hogy kötötted meg!? - kuncogott a lehetetlen feladat elvégzése közben addig, amíg az lehetővé nem vált. A nyolcszor áttekert két kis madzag vég elbúcsúzott egymástól és a nadrággal együtt lejjebb csúsztak, de csak egy szemernyi centiméterkét, pont annyit, amennyit a ruha magától hagyott el az elôzô helyétől, amikor Taeil hátulról becsúsztatni a kezét.
- Most komolyan fogjuk?... - nyelt nagyot Zico, ahogy párja kezének még lágy és kellemes tapintását a meztelen fenekén érezte. Az alsója is egyre lejjebb csúszott, miközben a vetkőztetés gondolata miatt a saját kérdésére rohamosan nőttek a százalékok az "igen" válasz felé. - T-Taeil! - remegett meg feltûnôen, ahogy az eddig érintetlen területre érkeztek meg a vékony ujjak, amik haladtak is tovább és nem foglalkoztak Zico ijedtségével.
- Nincs választásod, csak hagyni, nem igaz? - hangsúlyozta játékosan és összeszorította a középső- és a mutatóujját, majd a kettővel egyszerre hatolt be a tágasnak talált helyre. - Ohhh Másra számítottam - tolta beljebb és kíváncsiságot érzet a fiatalabbik teste feltárására. - Vegyél egy nagy, nyugtató levegőt. Legyél csak engedelmes~
- Ne mosolyogj! - szakadt ki két hangos szó, egy nagy nyögés helyett. Nem is látta a fiú arcát, csupán a hangjából ítélt.
- De annyira tetszel...
- Taeil... - lihegett aprókat. - Összezavarsz! - sívította magas hangon, ahogy a testében az ujjak keményen kezdtek súrlódni az idegszállakhoz. Egyre durvábban végezték a nekik szánt feladatukat, Zico mégis ellenállt, és nem szolgált a négy fal közt visszhangzó nyögésekkel. Csak parányi lélegzetekért nyitotta ki az ajkait, aztán szorosan összezárta őket egymáshoz, hogy együtt tudjanak remegni minden további vad érintésre.
- Told magad feljebb! Ne feküdj ennyire...
- N-Nem merem - nyomta párnájára az oldalra fordított fejét. A teste is figyelmen kívül hagyta az utasítást és megborzongva lejjebb rogyott, ahogy Taeil egy eddigieknél nagyobb kör leírása után közvetlenül kihúzta az ujjait.
- Mi az, hogy nem mered? Nem szeretnéd csinálni? - kapott a fiatalabbik alsóruháihoz és lefelé rángatta róla. - Pedig milyen kanosan bújsz hozzám mindig. Ne tagad, hogy egyszer sem fordult meg a fejedben a szex velem. Gondoltál és vágytál rá, ne hazudj nekem.
- De máshogy képzeltem...
- Násztánccal előtte, vagy mi? Gyertya lánggal, holott nem elég, hogy a testem ég? - nyúlt Zico alá, a fiú hófehér bôrû csípőéhez és feljebb emelte a nyugtalankodó testet a teljes elfekvéséből. - Hogy hihetsz a romantikus szexben? Egy olyannal se feküdtem le még, aki ilyeneket gondolt volna - jegyezte meg és elengedte őt. Amíg Zico térdei a matracba süllyedtek, Taeil magát kezdte vetkőztetni, majd egy kigondolt vetődés kíséretében a fiatalabb füléhez hajolt halk suttogással: - Szedd össze magad, Zicoya! Nem vagyunk semmilyen turbékoló madarak. Igazán beláthatnád, hogy a testünk hatásosabb hûsítôt szeretne. Érzed, milyen forró vagyok? - nehezedett rá és a jó elhelyezkedése fényében csak egy apró lökés választotta el a kívánt élvezet hajszolásának az indító gombjától. - Ha nem érzed most, akkor majd mindjárt - harapott rá éhesen a saját ajkára és behatolt az előbb ujjaival tágított helyszínre, figyelmesen, legalábbis az ô érdekében, hogy újabb meglepetség érje a fiú különleges énje miatt. Leheletnyi csalódásba sem ütközött. Elégedett sóhajttal húzódott ki a mosolya az arcán a kívánatos test érzésétől, ami a remegés ellenére, bódító könnyedséggel fogadta be a hímvesszőt, és hagyta beljebb vezetni lépésenként.
- Ne annyira be!... - kapta fel a fejét Zico, és homályosodni kezdett az eddig éberen figyelő szemei előtt a látkép. - Taeilah... - sóhajtott és erőfeszítést használva a felgyűrt pólója alját a fogai közé zárta.
- Gátolod magad? Ugyan! Csak ereszd ki a hangod - kócolta meg a dús hajat mosolyogva, majd az éhes tekintette visszatértével mozgásra szánta magát a kibontakozása érdekében.
A megannyi lökés és súrlódás durvábbá vált és éles fájdalmat keltettek a befogadó testben. Zico nem tudott további menekülő útvonalat találni, engedte magának, hogy torkán rekedt nyögések törjenek fel. Sûrûn, mitöbb szünet nélkül és abbahagyhatatlanul hagyták el a hangszaláit az ismeretlen, nem rendesen hozzátartozó hangszín.
- Vannak olyanok, akik mindkét szerepet tudják vállalni. Ha valaki alá kerülnek, a hangjuk magas hangzású lesz, de annyira, hogy bármilyen erős akarattal se lehessen tudni nekik ellenállni. Te is ilyen szajha lennél?
- Nem - rázta meg a fejét. - Tévedsz, Taeil! - a hangos és határozott válasz miatt a mozgás félbemaradt, mélyen Zicoban, aki meg folytatta mondandóját: - Nekem csak két párkapcsolatom volt. Azt is... Azt is két lánnyal. Mitöbb - kapott a lepedőbe és rendes lélegzetekért küszködött, hiszen ingerelte belül a másik hímtagjának a nyomása. - Velük... Ágyba se kerültem.
- Azt akarod mondani, ez az első alkalmad?
Válasz helyett heves bólogatást kapott.
- A-Akkor finomabban kéne csinálnom?...
- Hálás lennék érte! - nyüszített, mire Taeil elmosolyodott és hirtelenjében Zicot a hátára fordította, aki hatalmas nyögéssel reagált rá, majd ahogy elhalkult, újból elnyomva a fájdalmát, egy nyugtató és minden sebet hûsítô csókot kapott az ajkaira.
- Ne aggódj.
- Nem aggódok...
- Aish olyan ostoba vagy! - csókolta meg ismét, rajta maradva egy darabig. - Tényleg megijedtem... Nem akartam veled veszekedni. Nem tudom, hogy elfelejtetted-e, de azt mondtad, bírni fogod bármilyen durva viselkedésemet is. Vissza is fogsz beszélni... Viszont az előbb...
- Nem felejtettem el. Csak azóta elgondolkoztam. Hogy beszélhetnék vissza neked?... Milyen jogon, mikor a semmiért fogadtál be magadhoz.
- "A semmiért"!? Zico... Szeretsz engem?
- Igen! Persze!
- Akkor meg? - hunyta le a szemeit és gondozásba vette a szerelme pirosodó ajkait, hogy a birtokának mondhassa. - Hálássá teszlek, azt meg se úszod. Segítek elvarázsolni téged. Csak élvezd - suttogta olyan szerelmesen, amilyen hangot Zico eddig csak a képzeletében hallott Taeiltôl.
- Úgy gondoltad, hogy élvezzük egy-- Ah! - szorította össze a szemeit és megfeszítette a testét. Taeil akaratosan mozgásba kezdett ismét. Nem tűrte tovább halasztani a folytatását. - Cs-csak egy kicsit - nyögte és Taeil felé nyúlt, hogy magához próbálja karolni őt legalább egy másodperc erejéig. - A-Akarom. Minden porcikám akarja!
- Ne erőltesd magad így, te kölyök - nézett Zico szemeibe, majd lekapta a fiú már teljesen felgyűrt pólóját. Végül az egyik levegőben tartott kéznek az ujjait összefűzte a sajátjaival. - Meztelenül te is törékeny vagy.

Zico lépésenként le lett fogva és szoknia kellett a tempót és a fájdalmat. Mégis, ahogy összeszorította Taeil ujjait az övéivel együtt, öröm fogta el, aztán az élvezet is betoppant, társulva a nehezen bírt megterheléshez. Nem bírt egy parányi szót sem szólni, azthitte az élvezettével együtt a hangja is el fog menni a végén, de pár mély lélegzet és gôzölgô lehelet után feltudott tenni egy agyába vésôdôtt kérdést:
- Ugye velem azért másképp bántál most, mint ahogy a régebbi partnereiddel? - érdeklődött, de hangsúlyából is hallatszottak a kétségei a saját gondolata felől. Nem ez történt teljesen, mégis pislákolt benne a remény, hogy Taeil pozitív választ fog adni.
- Ahhoz képest, hogy vacsorázni akartam e helyett...Hmm Estebédelni kéne.
Zico értetlenkedve pislogott, hogy nem is kapott semmilyen feleletet, majd végül hagyta a kérdését. Nem fogja megismételni magát. Nem fontos, és, hogy ezeket a gondolatait alátámassza, elmosolyodva vonta magára a "vacsorára" vágyó szerelme figyelmét:
- Ne hagyj itt. Inkább... Most... Mégegyszer...
- Huh?
- Csináljunk újra.
- Nem kéne holnap dolgozni menned?
- Kéne, de annyira fáj most - sóhajtott és bátorkodva maga alá nyúlt, hogy megtapintsa a sajgó részét. - Ahhhh Fáj... Mondjam azt, hogy visszavár? - mosolygott nem enyhén kajánul. - Csináljuk, Taeil, mint, hogy így legyek. Vágytól szenvedni nem jó dolog.
- Ha szex éhessé válsz, nem fogok állandóan segíteni rajtad, úgy vigyázz - csókolta meg, a csábító mosolyt eltüntetve, majd lépésenként vezette le az ajkait a fiú kívánatos nyakához vezető úton, mire Zico komoly és elgondolkodott hangon suttogott:
- Köszönettel tartozom...
- Az előbbi kielégítésért?
- Nem.
- Akkor miért? - tett fel újabb kérdést, és várakozva a fiú nyakában maradt, de látta, Zico nyugtalankodva keresi magában a mondanivalóját, így rásegítettet: - Mert...?
- Veled lehetek... Nem vagyok egyedül. Melletted nem érzek olyan hidegséget.
- Mert meleg lettél.
- Ne hülyéskedd el!



Napfeljelték után, Zico változatlanul érdeklôdôtt a neki kijáró randevúja felől.
- Nem megyünk el egy eldugott helyre ebédelni?
- Kuss, és pakolj! Miért nem jó neked itthon enni? Együtt vagyunk...
- Jó, de... - nézett csalódottan a vasból készült fakanálra, amit még reggel, evés után gondosan elmosogatott, és most el kéne tennie. - Elfelejtettem a helyét - motyogta, majd a rágódást megunva a legközelebbi fiókot kirántotta és próbálta befelé dugdosni erőszakosan a kezében lévő eszközt.
- Mit művelsz? - fordult meg a csapkodásra és zörgésre. - Hja, hogy nem tudsz dugni, igaz - pusmogta, mire Ziconak sikerült a fiókot kézzel-lábbal elrendeznie.
- Innen! Soha! Ott marad! Örökké! - fújta ki magát. - Járhatunk hát éttermekbe.
- Sok pénzed van?...
- Szívesebben hajszolom magam a pénzért, mint hogy megtanuljak a konyhában mozogni.
- Nyugi, Zicoya! A háztartás is munka. S minden munkának vannak munkafeltételei. Itt az, hogy tudd, mi hol van. A te munkádnak mik a feltételei?
- Fürödjek, legyek ápolt...
- Nah jó. Más példa... A közösülés is munka! Ott mi a feltétel?
- Ott...
- Nah! Mit mondtam? Mit kell tenned?
- H-Hagynom magam neked, amikor akarod(?)
- Ügyes fiú.
- Miért érzem úgy érzem, mintha számomra ez nem hangzana valami fényesen(?)... - biggyesztette ki az ajkait, mire Taeil a fejét rázva elé állt és a kezeit felemelte a hangulatlan arc felé, hogy jókedvet teremtsen rá, de azon nyomban lefagyott egy váratlan hang hallatán:
- Nyissatok ajtót, hadd panaszkodjak!
Taeil mérgesen sietett a felbukkanó JaeHyohoz, aki azonnal rákezdett, ahogy a zár kattant.
- Létezik eladhatatlan ház, már látom. Minden vevőm csak menekül a modelke régi lakhelyétôl! Nem tudom, mihez kezdjek - szorította homlokához a tenyerét. - El sem tudom képzelni, mi lehet ott. Meg kéne nézi a volt tulajával együtt.

21-Block-B: Más...

P.O POV

Taeil hyung nagyon nehezen bírt elaludni. Először elmondta, mit csinált vele JaeHyo, amíg nem voltam itthon. Utána meg azt kezdte feszegetni, hogy azoknak a napoknak véget kellett volna érniük és nem most folytatódniuk. Amikor a szavába vágtam, hogy "Ha rajtam múlik, nem fog folytatódni!", akkor elkezdett engem szidni. Szidott, amiért ott hagytam őt és szidott, amiért nem vertem szét JaeHyot a szemei előtt. A sok könny és megrovás közben, alig hallhatóan, de két szidokszó között azt suttogta, hogy öleljem magamhoz. De nem merem, hisz lehet, hogy csak az én fülem csengett, vagy a szívverését hallottam volna? B-Boldog lennék, ha az én nevem ritmusára dobogna. Mindenesetre az enyém úgy ver, hogy "tae-il, tae-il", és ezt nem fog változni.
Mikor a fáradtságtól el is felejtette, hogy miért kezdett el toporzékolni, megkérdezte tőlem. Ahogy rám emelte az eddig lehajtott fejét és válaszra várt, én bátran kihasználva az alkalmat átöleltem őt. Magamhoz húztam és óvatosan bújtam hozzá, mire ô csak annyit mondott, hogy szégyen, amiért ennyi idősen így viselkedik. S utána szótlanul elaludt.

Reggelinél a szokásosan korán kelő két tag már ott ült az asztalnál. De... Más volt a hangulat.
Mikor kijövök ébredés után, akkor MinHyuk veszekszik JaeHyoval, vagy JaeHyo veti rá magát MinHyukra. De most egyik se. A Visual nyugodt, zavartalan mosollyal ült a széken, kezében a telefonjával és aktívan nyomkodott rajta valamit, miközben MinHyuk közvetlenül mellette ülve gyanúsan figyelte őt, szinte már az arcába hajolva.
- Áh Jó reggelt, JiHoon - köszönt nekem JaeHyo, mikor észrevett.
- Mi ez a fura légkör? - kérdeztem rájuk.
- Ugye!? - pattant fel a székről MinHyuk kicsit(?) idegesen.
- Igen. De miért?... - ismételtem a kérdésem.
- Megmutatom! - mondta MinHyuk és elsétált az ablakig. - Látod?
- Ammm mit?
- Hát nem látod? - kérdezte kezeit rázva, majd az arca hirtelen kipirult és az asztalnál ülő JaeHyora mutatott, aki nem, hogy ránk figyelt volna, még a telefonját is közelebb emelte a szemeihez.
- E-Ez fura... - jelent meg YuKwon mellettem.
- Tényleg fura - szólt Zico, aki meg a másik oldalamon bukkant fel.
Ahogy rájuk nézek, ők nem a légkörre mondják, hogy fura, hanem valami másra, ami a látványba van. Vajon mit nem veszek észre?
Várjunk csak! Az ablak és az asztal között egy szobányi távolság van.
S az ablaknál van MinHyuk. S az asztalnál meg JaeHyo.
MinHyuk ott. JaeHyo itt.
- EEEEEEEHHHHH? MinHyuk ezt, hogy csináltad? - esett le a tény; JaeHyo nem szekálja őt.
- E-Ez még semmi, ahhoz képest, hogy hozzám se szól! - jött oda hozzánk a táncosunk.
- Mi történhetett? - kérdezte mosolyogva YuKwon és megsimogatta MinHyuk fejét hátulról, mivel a problémától felszabadult hyungunk a Visual felé volt fordulva.
- Hiába kérdezem tőle, nem válaszol. Pedig hall engem - motyogta, miközben YuKwonhoz közelebb ment, de azon nyomban Zico belépet közéjük.
- Lassan a testtel! - szólt rá mind a kettőre, mi meg nem értettük miért.
- Táncpróbákon meg mindig azt mondod, hogy gyorsabban, chô - tette karjaiba a kezét YuKwon.
Zico furcsán nézett rá, olyan figyelmeztetô arckifejezzéssel, mintha az mondaná, 'nem ajánlom, hogy megted'. Pedig csak közelebb léptek egymáshoz MinHyukék. Mi lehet a baja?
Már kérdezni is akartam, de egy hangra figyeltem fel hirtelen.
- JiHoon, beszéltél Taeillel? - szólalt meg JaeHyo egy rendes kerek mondattal, amit pont hozzám intézett. S most, hogy így felhozta Taeil hyungot, ismét érezni kezdtem magamban a nyomást, csak nehogy földhöz csapjam őt egy kicsinykét.
- JaeHyo hyung... - szorítottam ökölbe a kezem magamban ellent állva.
- Még több légkör változás... - suttogta Jiho. - De jó... - mondta a gondolata ellentétét. - Csak tudnám mitől! - szegezte a tekintetét hol JaeHyo, hol MinHyukra, és még engem is kémlelgetett, biztos az előbb elhangzott kérdés miatt... Nézhetett is értetlenül, hiszen nem tudja se ô, se YuKwon, Kyung hyungról meg ne is beszéljünk, ô főleg nem láthatja át az eseményeket Taeil és JaeHyo hyung közti kapcsolatról.
- JiHoon... Mi van Taeillel? - kérdezte közelebb lépve hozzám MinHyuk. Ô már viszont sejtheti a dolgokat. Hogy reagálna rá, ha elmondanám neki a történteket? Mérges lenne JaeHyora? Vagy, ha a mostani felállást nézük, akkor nem érdekelné? Álljunk csak meg!
Hirtelen felkaptam a fejem és magam elé bámultam; JaeHyo nincs MinHyukkal. N-Nem. Ez nem jó. Ez egyáltalán nem jó! JaeHyo újra Taeil hyungot akarja!? De hát...
- JiHoon, menjünk le a boltba - JaeHyo felállt és zsebre tett kézzel kikerülte a többieket.
Utána mentem. Muszáj beszélnem vele. Taeil hyung érdekében.

Mindig is utáltam a hátsó kijáratnál nyílt üzletet. Sötét volt, kevés árucikkel, és öt embernél többet még nem láttam benne egyszerre jelen, de ebbe a számba beletartoznak az ottani alkalmazottak is.
Csak úgy... Mivel már nem bírtam... Suttogva, hogy az alvó pénztáros se hallja meg, csak is JaeHyo, rákérdeztem. Mondja el, mit akar már megint Taeil hyungtól. Ahogy felhoztam, nagy mosoly lett az arcán. Elövette a hangsúlyt, amit akkor szokott használni, amikor a fejében csak úgy zajlanak a dolgok. Mondani kezdte a magáét. Beszélt, én kérdeztem, ô válaszolt és csak beszélt. Aligha értettem.
JaeHyo... JaeHyo hyung... Nem azt mondom, hogy fura, mert benne van, hogy örömlányokat meg ahhoz hasonlókat akar felszedni, mert hiányzik neki, mondta és ez illik is hozzá... Adja önmagát, de... Látszik, hogy valami agyafúrt tervvel akar elő rukkolni. Olyannal, ami fejestül megforgathatja az eddig megtett lépéseit MinHyukért felé. Pedig sejti, hogy valamicskét előrébb haladott... Nem tudom mit akar. Úgy néz ki, mintha MinHyuk mostantól hidegen hagyná. Ez... Viszonylag gyors volt, JaeHyo...
Tudom, hogy nehéz annyi mindent megtenni egy valakiért. Jól tudom. Hiába ügyeskedek, Taeil hyungnál, nem vagyok képes magasabb szintre lépni... Tudom, nagyon sok dologhoz nem értek, mégis a fejemben van valami fontos. Tisztában vagyok azzal, hogy tilos valamit kárba veszni. Feladni az eddigi kemény munkát a célért, pláne nem. Taeil hyungnál mikor adnám én fel? Soha! A Number One rajongója vagyok.
Még ha a szituáció más is nekik, akkor is meg lehetne tartani ezt az elvet, hogy ne add fel.
Igazából... Legfőképpen... Csak annyi érdekel, hogy ne bántsa Taeil hyungot... De nem szeretném azt se JaeHyonak, hogy rossz helyekre járjon, mert szexuális vágyai vannak...
Mindenesetre egyetlen egy megjegyezni való dolgot mondott nekem; Valamit akar tőlem. Vagy csinálom azt, amit kér, vagy muszáj lesz kiélnie magát néha-néha az én szeretet hyungomon. Ez mondta. De pontosan mit kéne csinálnom, hogy Taeil hyungot megvédjem, azt nem emelítette (még), bár az is lehet, hogy nekem kell kitalálnom... Megvan! Szépen becsomagolom Taeil hyungot és magamat, majd feladjuk magunkat a postán valami jó kis európai országba. Angliába teáznánk, Olaszországban pizzáznánk, Franciaországban csigát ennénk... vagy azt inkább mégse.
- Taeil hyung, voltál már dobozba becsomagolva? - tettem fel neki a kérdést, miközben a televízióban már a késő délutáni híreket néztük YuKwon és MinHyuk társaságában.
- JiHoon... Máskor ne menj el azzal a gerinctelennel piócával vásárolni, csak kiszívja a maradék agysejteidet.
Ez most a "nem" válasz hosszabbik változtatja volt?
- Ki a gerinctelen? - lépet elénk JaeHyo és Taeil hyung combjaira térdelt.
- T-Tûnj el! - remegett meg Taeil hyung, de nem csak ô... Ahogy a másik oldalamra néztem, MinHyuk hyungot láttam... Ô is remegett. Láttam a kezét, ahogy a combjain lassan ökölbe húzza. Az arca olyan fura volt... Ajkai rés nélkül össze voltak zárva, míg szemeivel JaeHyo hyungot bámulta szûntelenûl. Miért árad belőle ijesztő aura?
JaeHyo viszont ügyes, egyszer sem néz másra, csak Taeil hyungra. Már kezdem érteni... Azt hiszem... Lehet, hogy féltékennyé akarja tenni MinHyuk hyungot. Azt szeretné elérni, de ebből csak veszekedés lesz... Nem gondolta ki jól a helyzetet. Ez csak úgy nem fog menni, JaeHyo hyung.
- Hagyd békén Taeil hyungot! - hessegettem el, akár egy kártevô madarat a saját területemről.
- JiHoon... - fordult felém fagyos tekintettel. Már majdnem, hogy MinHyuk hyungra nézett, de nem, nagyon ügyesen kerüli a szemkontaktust. Vajon tudja, esetleg érzi, hogy MinHyuk hyung egész végig ôt figyeli?...
- JiHoon, üsd már le! - rángatta meg Taeil hyung a ruhaujjam.
Egyszerűen intézkedtem, simán csak magammal hívtam JaeHyot. Egészen a szobám ajtajáig mentünk. Szerettem volna közölni, hogy MinHyuk hyung féltékennyé tevése nem lesz hatásos, de a szavamba vágott.
- Nem vagyok olyan hülye. Tudom, hogy ettől nem lesz féltékeny. Ô más tészta... Hagyjuk! - sóhajtott. Nem is akar MinHyukról hallani. Még a nevét sem mondta ki mai nap folyamán... Ez rossz... - Én ezzel neked akartam segíteni.
- N-Nekem?...
- Hát nem látod? Taeil teljes mértékben elvárja, hogy megvédjed őt tőlem. Én szépen rámászok, te elhajtasz, és hősies leszel.
- Miért jó ez neked?
- Csak tedd, amit mondok.

- Nézzétek, az új napszemcsieimet! - rontott be a bejárati ajtón Kyung a szokásos jó kedvével. Jó volt látni, hogy őt nem sodorta el semmilyen változás szele, ami még engemet is megingatott. JaeHyoval most szövetkeztem valami nagy hülyeségben, de Taeil hyung miatt teszem, legyen mentségem. - Mennyi!~ - ámult saját magán az egyik legjobb cimborám és megrázta magát, hogy a nyakába felakasztott kilenc-tíz darab napszemüveg csak úgy zörögjön.
Mögötte már megint nyílt az ajtó, most Zico jött be. Azt hittem legalább köszönni fog, de semmi. Kyunggal reggel óta el volt tűnve. De most se érezte, hogy otthon van és nem csak kettesben a másikkal. Kezét Kyung derekához csúsztatta és láttam, magához akarja ölelni, méghozzá egy csók kíséretében, de ez nem sikerült neki.
Nem tudom, hogyan van Kyung beprogramozva, de ô nem fog változni. Ugyan úgy bánik előttünk Zicoval, mint évekkel ezelőtt. Az már más, hogy kettesben miket művelnek. Szeretem a cimborámat, hogy ô ilyen.
- Holnap lesz a lógás napja! - tört be Kyung a TV elé, a többiekhez, akik nagyban díjazták a hirtelen megjelenését. MinHyuk hyung már állt is fel, fenyegetni kezdve, hogy szívódjon fel a látképből, vagy kikötözi a TV elé Teleshopos műsorokat nézni.
- Van egyáltalán ilyen lógás napunk? - kérdezte kíváncsian YuKwon mindenkitől. Még ránk is érdeklődve nézett, mikor JaeHyoval és Zicoval Kyung mellé álltunk. MinHyuk már ránk is hagyta, hogy a TVt takarjuk, a távirányítóval kikapcsolta, majd YuKwon kérdésére hátranézett és a fejét rázta;
- Viccelsz, vagy tényleg elhiszed, amit Park Kyung mond?
- Pedig, ha sulis lennék, akkor holnap tuti lógnék.
- Nem olyan lógás, Taeil hyung! Hanem lógás - rázta meg Kyung ismét a rajta ékeskedő napszemüvegeket.
- Akkor holnap egész nap lóghatok így? - pattant fel a fotelből YuKwon és MinHyuk nyakába akaszkodott. Átkarolta, finoman közelebb bújt és felhúzta a lábait, így testével is hozzá simulva. MinHyuk csak kérdőn nézett a kisebbikre;
- YuKwon?...
- YuKwon! - hallottam magam mellől egy mérges hangot.
- Mi van? - vált tényleg igazán sötétté a szólított tekintette. Enyhén megijedtem tőle. Nem szokott így nézni. Zico hyungra főleg nem.
- Beszélhetünk négyszemközt?
YuKwon csak bólintott neki, de még mindig kicsit durcás arccal, aztán le is szállt MinHyukról.
Nem értettem, mi történik. Nagyon kusza volt minden. Zico hyung is kezdi... Ez már tényleg siralmas volt. Sírnom kell.
- Mit csinált YuKwonnie? - kérdezte ártatlan kíváncsisággal Kyung a leaderünktôl, aki meg csak úgy eltűnt a táncosunkkal. - Mi folyik itt? - nézett végig mindenkin, főleg MinHyuk és JaeHyo közti távolságon csodálkozott. Most vette csak észre, mire én a meglepôdôtt arcán elmosolyodtam.
Nevetnem kellett.
- Pyo?... - nézett rám Taeil hyungom, de én csak egyre jobban kuncogtam, mintha már könnyeztem is volna.
Szám elnyílt és mint egy nagy hülyeséget, kikacagtam mindent, ami itt történik. Hasamra nyomtam a kezem, azt hiszem röhög a vakbelem is, s ahogy oldalra pillantottam, JaeHyo csukott szemekkel adja át magát a nevetés ragályosságának. Visszafogottan kuncogni kezdett; De ô biztosan máson, mint én.

P.O POV's END


MinHyuk lenézett ágyáról és akadékoskodó hangsúllyal tette fel a kérdést:
- Mi a szart keresel még a szobámban?...
Semmi okból kifolyólag nem akart a másikkal foglalkozni, de túl más volt így a légkör számára. Nyomasztónak érezte a hirtelen jött nagy változást. Zavarónak, idegesítőnek és egyben ijesztőnek is tartotta a mai nap fordulatát.
- Ahh igaz... Hozzám se szólsz - nézett el várva a másik reakcióját, de semmi. MinHyuk dühösen és szomorúan markolt bele lepedőjébe. Feje lesüllyedt a gondolat nehézségétől, hogy nem tudta feldolgozni a másik furcsa viselkedését. Mi okozhatta a fordulatot? Mégis mi foroghat JaeHyo fejében? Ezeket és még visszanyúlóbb dolgokat szeretne megtudni, de mivel a másik nem szól hozzá, így hiába. - JaeHyo... - sóhajtotta. - Gyere fel az ágyra!
JaeHyo erre a mondatra megmocorgott, de tovább maradt betakarózva, azaz nem sokáig. MinHyuk dühösen megfogta az agyagot és elkezdte lehúzni róla.
- Hallod!?? Ha nem vagy képes mellém feküdni, tűzhetsz is el innen! Emeld meg a hátsód, és gyere fel! Ne akard, hogy harmadszorra is mondjam! - csúszott beljebb és JaeHyo terhelt arckifejezéssel mászott be mellé. - N-Nem értelek... - szomorodott el MinHyuk, mégis dühösen nézte, ahogy hátat fordítanak neki. - Tényleg nem értelek! - emelkedett fel és négykézláb a Visual fölé mászott, de erre se reagált semmit a másik. - JaeHyo!... - szólította meg amilyen halkan csak tudta a benne futótűzként terjedő méreg miatt. - JaeHyo!... - mondta ki ismét a nevet, lágyabb és selymes hanggal, mégse néztek rá.