22-Block-B: "Not an ordinary boy"

U-Kwon POV

"Mégis mit csinálsz?", "Nem akarok ennyi változást!", "JaeHyot nem tudod szívatni azzal, amit csinálsz." és ami szíven ütött: "Hagyd abba!"
- Bocsánat, de én kedvelem MinHyuk hyungot! - tettem mindkét kezemet a mellkasomra.
Őszinte leszek. Miért foglalkoznék JaeHyo szívatásával? Mi vagyok én? Egy külön vállalat vagy intézmény kéne, az ô szívatására. Hülye leszek nyitni egyet. Én csak egy jó barátom érdekeit és állapotát nézem, akihez a legközelebb állok a bandában. Kedvelem MinHyukot! Hagyjam abba, hogy szorosan mellette legyek?... Zico nem ért meg. Amúgy is nagyon nehéz valaki felé nyitottnak lennem. MinHyukkal, aki sokban hasonlít rám, együtt tudok lenni és élvezni a hangulatot. Bármennyire is titokzatos és érthetetlen logikájú, mi ketten kijövünk egymással nagyon is jól. Szimplán barátokként, de mivel a legjobb barátja szeretnék neki lenni, ezért törődök vele. Ez lesz Zico szeme előtt a változás; MinHyuk nyugtatója leszek most egy ilyen fura elhanyatlott dolog után. Pedig még az áramszünetnél, JaeHyo eltűnésénél azt hittem, hogy ezek képesek lesznek szerelembe esni egymásba, de a mai eszemmel látok mindent, és szépen el fogom érni, hogy ne térjenek vissza MinHyuk kellemetlen pillanatai a Visual miatt.
- Hyung... - ültünk a fotelben csak mi ketten, mire az ötlet elfogott és alig érezhetően rádöntöttem a fejem a vállára, csak hogy jobban figyeljen rám, mert úgy látszott igazán el van magában, a zűrös gondolatai miatt... Szeretném megszabadítani őt minden problémától... - Veled szeretnék aludni!


B-Bomb POV

Nagyon hülyének érzem magam JaeHyo miatt. Az az alak bolondot akar csinálni belőlem. Azok a pokolian idegesítő, gyerekes kicseszései... Nem szól hozzám, és még kerül is. Hát jó! Nézz levegőnek! Nézz nyugodtan levegőnek!
- Ohh Hogy fulladnál bele a pofátlanságodba! - fintorogtam magamban beszélve és a szobámból kezdtem kirángatni JaeHyo cuccait.
- B-Bomb, mit csinálsz? - figyelt Zico, ahogy az ajtóm keresztül próbálom kirángatni a matracot és a rajta lévő takarót és párnát.
- Lomtalanítok.
- Oh... Hozok szemeteszsákokat.
- Kidobom azt a köcsögöt! - dühöngöttem, miközben a vastag anyagot húztam-húztam át a küszöbön. Valaki néz engem, éreztem, ezért hátrafordultam, de sejtettem, hogy JaeHyo pislogó szempárjaival fogok találkozni, nem ért meglepetés. - Na? Mi van? Még ilyenkor sem szólsz hozzám semmit?
Nem szólt. Ott hagyott. Még nem is segített!
Nagyon, sőt mitöbb elmondhatatlanul idegesít... Tűrhetetlen, hogy így játszik velem. Ezt nem fogadom el. Biztos röhög a markába egyre csak hangosabban, miközben kikészít.
- Miért jó ez a szórakozás neki? - rogytam le térdeimen. - Miért váltott át?...
Csak játszik?... Mondhatom nagyon viccesen akar tönkretenni és a tetejében még le is győzni engem. Elérjem, hogy veszítsen a saját szórakozásában? Győzzek én a hülye játékában?

- Veled szeretnék aludni!
- Hogy mit szeretnél? - kérdeztem vissza YuKwonra. Miután ki- és elpakoltam JaeHyo cuccait egy magam (jó, kicsit Zico is segített), fáradtan ledőltem a fotelbe.
Itthon alig volt valaki. Kyung meg Pyo már kora reggel felszívódtak. S ahogy a leaderünk is akart utánuk menni, Taeil megállította, hogy várjon, mert ô is megy. Szórakozzanak csak! Pihenjenek! Bár holnap csak fansignük lesz.
Nekem is össze kéne szednem magam... Nem lehetek tiszta ideg. Ki kell fehéríteni azt a züllőt elmémet, de a körülöttem történő dolgok nem hagyják.
- Veled szeretnék aludni! - döntötte a fejét a vállamra YuKwon és egy parányit közelebb ült hozzám.
- Valami baj van?
Nem szeretne egyedül aludni? Esetleg rosszakat álmodik? Ha rosszul érzi magát a saját szobájában, akkor átmehet mondjuk Kyung vagy Taeil szobájába, esetleg JaeHyoéba. Oda is mehet, nem?
JaeHyo most...
- Hol van az a paraszt?...
- Huh? - döntötte a másik irányba a fejét.
- Megkeresem.
- MinHyuk? - pislogott rám, ahogy hirtelen ott hagytam őt.
Benyitottam JaeHyo szobájába, de nem volt ott. Benéztem a sajátomba is, hűlt helyét sem láttam. Tudom, hogy kerül az a köcsög, de minek ilyen figyelmesen csinálnia? Hihetetlenül mérgesít a gyerekeskedése mégha nem is látom őt magam előtt. Mindjárt este, de nem mehetett el kurvázni, hiszen ô is tudja, hogy holnap fansign. Vagy ha csinálja, akkor ott is alszik, és majd onnan csatlakozik hozzánk? Megteheti. Megteheti a szerződés szerint, de... De Velem nem!
- Nem teheti ezt Velem! - sziszegtem Taeil szoba ajtaját becsapva. Már mentem volna Pyo hajlékába is, de zörgés volt a bejárat felől.
Mérges voltam. De csak voltam. Fura. Ahogy megláttam Őt lenyugtatott valami megkönnyebûléshez hasonló érzés, hogy itt van, és nem mással. Látom őt, megtaláltam, de úgy látszik a dolgok nem változtak azon a pár órán keresztül; Rám se néz. Mindegy.
Elé sétáltam egy szót se szólva és megvártam, hogy abbahagyja a cipőével való vacakolást. Most fűzte ki... Lehetséges, hogy el volt valahol? "Hol voltál?" - kérdezném, de tudom, nem fog válaszolni. Túl sokszor mondtam neki, hogy 'Kuss', ezért érdekes lenne az ellenkezőére utasítanom most... Mégis ezt szeretném tenni... De tényleg olyan örültnek tűnnék!
Ahogy felegyenesedett az előszobai kispadon, a levett cipőét betette az alá, és lefelé tartotta tovább a tekintetét, mintha azt várná, hogy elmenjek innen.
- Felőlem lehetsz néma! - ijesztettem meg és betérdeltem a kis terpeszbe tett lábai közé. - Bólints, ha megértetted! - szóltam utasítóan, de nem tette. Még a reakcióját sem láttam. Így semmire se volt jó, hogy hazudtam... Nem bírom, hogy nem vesz figyelembe. - Figyelj!... - már majdnem kimondtam hozzá, hogy 'kérlek', annyira finoman szóltam hozzá. A kezemet nem is én irányítottam! Magától ért JaeHyo állához, és emelte fel azt a kifejezéstelen tekintetet hozzám. Már majdnem a szemeimbe nézett... - Tudod, hogy együtt alszunk, ugye? - suttogtam. Majd ahogy észbe kaptam, hogy mégis mit csinálok JaeHyoval, és mit mondok neki, szinte hátra estem. Két, nagy, óriási lépést tettem, és nagyban magam elé bámulva még nagyobbat nyeltem. Hülyeség lenne visszaszívnom, amit mondtam. Már csak azért is, mert igaz volt... De túlságosan őszinte! Mit tegyek? Ez rohadt kínos.
A kezemet a fejemhez emeltem, olyan, mintha gôzôlôgne. Ugye nem vagyok elpirulva vagy valami? Az előbbi gondolattól félve kezdtem takargatni az orcáim, de bárhova is kapjam a tenyerem, nem segített semmit. S amikor ebben már holt biztos voltam, megpróbáltam úgy tenni, mint akinek nincs semmi baja és elhúztam a csíkot normális tempóban, vagyis remélem, hogy normális volt.

Hol lehetett el? Ivott valahol? Az arca olyan volt, mint mikor az nap kora reggel lementem hozzá a lépcső elé. Nem is tudom már, hogy mit gondoltam akkor, csak meg akartam találni őt. Bántam, hogy annyira megütöttem. Ha nem jött volna szembe velem, akkor lehet, elindultam volna megkeresni őt... Nem tudom, hogy miért, de megtettem volna. Végül jó, hogy nem került erre sor, de helyette csakis az ô érdekében melegszívűen lefeküdtem vele.
- Hja, azt csináltam... - süllyedtem bele az esti kád vizembe.
A mosdó mellett dobáltam le a ruháimat, és annak a tetején volt a telefonom, beállítva rajta a nem rég kiadott számaink lejátszása, a Jackpottól Taeil hyung szólójáig át minden. Arra kezdtem el figyelni, ahogy a HERben én váltottam fel JaeHyot a vokálban, majd YuKwonnal is ugyan így.
Lehunytam a szemeimet és tovább gondolkodtam rajta, hogy vajon miért kell egy olyan személy miatt kínlódnom, aki állítólag szeret.
- Hja, hazudott - esett le, de mégha ez lenne a megcáfolhatatlan valóság is, JaeHyo szájából akarom hallani, hogy "Fogadd el, hazudtam".
Biztos vagyok benne, hogyha ezt kimondaná, kikészítene, ezért is... Nekem kell először lépnem, az ép eszét támadva. Szeretnék én játszani vele, de úgy, hogy aludni se tudjon utána...
Ezt szeretném csinálni, igen.
S Mint egy kis szikra a sötétben, úgy jelent meg egy ötlet az összefûzôtt gondolataim közt. Normálatlan és betegesen perverz ötlet, mégis... hatásos lesz.
Az utóbbi napokban most mosolyogtam el a legnyugodtabban, majd a fürdôszoba ajtó kinyitására lettem figyelmes. A zenének halkabb hatása lett hirtelen egy pillanatra, mert az ajtó felől nem tudott visszaverődni, de ahogy bezárták, újra a normális hangzásába került, én meg kinyitottam a szemeimet. JaeHyo közeledett felém. Engem keres? Akkor itt vagyok.
Felhúztam a lábaimat és felé fordultam, mire ô leguggolt elém a kád szélébe belekapaszkodva. Én csak néztem kíváncsian rá, mit szeretne ilyen hirtelen, miközben JaeHyo kényelmesen mosolygott egyenesen a szemeimbe. Mintha a gondolataimat jött volna kiolvasni, azokat a villámokat, amik az előbb dörgést hagytak az elmémben. Nehogy elcsórja az ötleteimet!... Tudom, hogy perverzek, és nem is kéne gondolkodnom ilyeneken, de... Ez az egyetlen útlevél a nyertesnek szánt útra.
Ahogy lejjebb bólintottam a fejemet, a szemeinek nézésében elfáradva, JaeHyo hirtelen közelebb hajolt. Nem láttam a kezét, de mintha óvatosan megcirógatott volna az orcámnál. Ajkait a fülemhez érintette, és suttogta az egyik dalunk fômondatát;
- You're not an ordinary boy.
Nem vagyok átlagos fiú.
De ô sem. Tudja?
- U too. U know? - hittem benne, hogy nem hangzott bóknak, ezért kimondtam a gondolatom, majd, ahogy pislogtam egyet már minden más volt. - U-Kwon!? - lepődtem meg a fiatalabbon és a fáradt agyamnak mondhatni igazán jót tett a hirtelen betű csere...
- MinHyuk... Minden rendben? - kérdezte nagyon aggódó hanggal. - Nem aludhatsz a kádban.
- Alud-- Hja... - néztem magam elé. Szóval elaludtam. Még álmodtam is, huh... Már a zene sem szól. Ennyi ideig nem is szoktam fürdeni.
Fáradt lehetek... Jobb, ha kiszállok a kádból, azaz csak gondolatban szerettem volna. Egy helyben maradtam. Az elbambulásomból hirtelen YuKwonra néztem, ahogy a meleg, kis tenyerét a homlokomhoz nyomta.
- Ne legyél beteg!
- Tudom, holnap fansign. Aztán hamarosan nagy koncert is.
- Nem csak azért... Én se akarom, hogy beteg legyél - motyogta még mindig szívszorítóan rám nézve.
- Most mi a baj? - mosolyodtam el rajta. - Miért féltesz így?
- Nem kell velem aludnod...
- Hm? Veled?...
- Próbáld kialudni magad, kérlek - egyenesedett fel mellőlem és kiment a fürdôbôl. Ô inkább nézett ki úgy, mint aki beteg akar lenni, vagy csak az öleb nézése tehetett róla...

Ahogy ott maradtam a kádban, hangok nélkül, hirtelen megállt az idő és rossz érzés fogott el. Mintha a Csend letelepedett volna a fürdő közepére, engem bámulva, hogy mihez fogok most kezdeni, mi lesz a következő lépésem, zajt csapok a győzelem vágyammal még ma, vagy várok. Nyomasztó volt a kérdés súlya, annyira, hogy nem is szeretném többször megtapasztalni, így a válaszom egyértelmű volt.
Tudom, mi van a fejemben, csak azt nem tudom, hogy mi volt akkor, mikor váltás ruha nélkül bejöttem fürdeni... Aish A dorm kezd egy olyan kacsa lábon forogni, ami hamarosan egy banánhéjra lép...
Szidtam magam a feledékenységem miatt, miközben a törölközőt próbáltam úgy magamra tekerni, hogy egy váratlanul jövő hurrikán se tudja leszedni rólam. Nem sikerült. Fognom kellett két kézzel, úgy csoszogtam a szobám felé, de szerencsére nem állt az utamba senki. Csak a hálóban vált kritikussá a helyzet.
- Francba... - sziszegtem, ahogy észre vettem, nem vagyok egyedül a szobámba, de aztán rendesen végig mértem JaeHyon, aki az ágyban nagyon elfoglaltnak látszott a telefonján. Nagy nyeléssel lenyeltem a feltört ijedtségem, hiszen eszembe jutott, ez az idegesítő alak rám se néz. "Most se tedd..." - csoszogtam odébb és odébb a ruhás szekrényhez és annak az ajtaja tisztességesen takart engem, amíg fel nem kaptam valami pizsama félét. Hálás voltam ennek a bútor darabnak, de a helyzetemnek nem. Cseszekszik velem a sorsom! Hány kört vesztek még? Figyelmesebbnek kell lennem!
Ahogy elhelyezkedtem JaeHyo mellett, rögtön kinyomta a telefonját és az asztalra tette, majd lehunyt szemekkel a fejét jobban a párnára nehezítette.
"Ne reméld, hogy ma aludni fogsz!" - néztem azt a nyugalmas arcát, amiben egy cseppnyi kényelmetlenség sem látszott, az enyémmel ellentétben. Annyira idegesített, hogy muszáj volt megkezdenem a tervem.
Csak szóljon hozzám, és már nyerek.
- A fürdőben hagytam a mobilom - húzódtam hozzá közelebb, majd hasra fordulva már éreztem is, ahogy hozzásimulok JaeHyo nádszár vékony lábszárához. - Mennyi az idő? - kérdeztem, és figyelembe se véve őt, a telefonjáért nyúltam.
Természetesen láttam, hogy az előbb milyen elővigyázatosan gyorsan nyomta ki, ezért meglesem mit csinált, de a megjelent kijelzôvédôn az éjfélt elhagyó mutató mellett a feloldási kód üres helye védte a készülék tartalmát... "Már megint a francba..." - gondoltam és éreztem a vágyat, hogy már győzni akarok, elég volt.
- Elég!... - köszörültem meg a torkom, holott kiabálni akartam volna ezt a szót.
Kezeimet bátortalanul irányítottam, majd elszántan markoltam bele JaeHyo vékony pólójába. Le is szakíthattam volna, olyan anyaga volt, de csak szorítottam, egyre csak nyújtottam. Teljesen lesüllyedtem, testemmel ránehezedtem, míg búvó helyett találtam az arcomnak JaeHyo nyakában.
Cs-csak csinálnom kell... Igen, tudtam az elképzelt tervem, de nyugtalan voltam. Hirtelen még bonyolultabbá vált ez az egész csata. Ehhez a játékhoz nincsen használati utasítás, csak "tervezz és nyerj", győz te, mielőtt legyőznek, vágj vissza, érd el a csúcsot... De nem esek túlzásba?... Hiszen ô mégis csak a csapattársam, ráadásul férfi és még... Nem. Nem szabad megfutamodnom! Különben is megtettem vele azt már kétszer is!... S Most nem hagyhatom ilyen könnyen, hogy az igazak álmát aludja az ágyamban. Nem akarom látni a szórakozó arcát, ez biztatott. Csak... El kell kezdenem. Csak... Élvezkednem kell.
Magabiztosságból merítve az energiát megmozdultam egyszer, aztán mégegyszer, és harmadszorra ismét... "Kínzó!" - karcoltam fogaimmal az alsó ajkam és próbáltam nem figyelni a lepedő súrlódó hangjára alattunk a további ráadások közben. Kínos volt észre vennem magamon, hogy nem vagyok képes megállni, szemernyi szüneteket se tartottam. Magamtól kértem irgalmat, miközben a csípőm mintha szabad akarattal mozogna. Lábam görcsösen emelkedett, majd simult JaeHyohoz újra és újra. A középpontok érintkezése szánalmas vágyakozást szôdtek mélyen bennem, amik egy-egy hajszálnyit fokozódtak minden kis remegésemnél, ahogy éreztem őt magam alatt. Ha normális körülmények között kerülnék ilyen szoros helyzetbe, hogy már majdnem merevedés ellen kell küzdenem, akkor csak egyszerűen magamhoz nyúlnék, de így teljesen más.
- JaeHyo... - hagyta el egy meleg sóhaj a számat, pont belepve a rosszakaróm nyakát. Képzeltem, milyen kócos lehetek már. Egyre kényelmetlenebb volt. Reméltem, hogy viszonylag hamar hozzám fog szól, de úgy látszik nem is érdeklem őt. - Legalább a nevemet mond ki! - nyögtem ki enyhe dühvel és lejjebb csúsztam, ajkaimat a kulcscsontjára fektetve, úgy pusmogtam, újra próbálkozva a szórabírással. - Kérdezd meg, hogy élvezem-e!... - hadd válaszoljam, hogy "nem, dehogy is..."
A szívem sûrû dobbanásai elvették az oxigént a fejemből. Nagyokat kezdtem sóhajtani és kapkodni friss levegőért, közben a nyögdécselés kényszerétől sem tudtam megmenekíteni magamat, ahogy durvábban éreztem a nyomást.
A testem az, akinek ez a hangyányi dolog olyan nyomorultan tetszik. Kétségtelenül jól esik azoknak a különleges érintésekre vágyó pontjaimnak a mozgás. Komolyan... Ha két külön személy lenne az eszem és a testem, biztos rosszba lennének. Ellenségeket érzek magamban, s olykor-olykor az egyik fél képes előre törni és cselekedni, maradandó "sebekkel" megajándékozni a másik részem, akivel valamiért nem tud együtt működni. Ha az eszem lép fel aktívan működve, akkor a testem kielégítetlenné válhat, ha meg a testemé a főszerep a sorsom színpadán, abban semmi köszönet nincs, csak megbánás. Reggel, ahogy fel fogok ébredni fáradtan, kimerülve és magamhoz fogok térni akár ruhástul, akár anélkül, az eszem szidni fogja a testem, amitől csak még rosszabb állapotba fogok kerülni. Nincs mese, ez van. Tönkre teszem magam emiatt az paraszt miatt, azzal az indokkal, hogy magam mellett akarom tartani őt, ameddig az én fejemen nem landol a képzeletbeli győztes korona.