2015. szeptember 28., hétfő

62 BTS Nem megengedett a rohanás

JungKook POV

Tehát... H-Hogy mondhatnám el neki?... "Tudom, mit érzel, hyung... Szerintem legyünk egymásé." A-az ilyen szöveg miatt vajon milyen messze kerülne el?... Hatvankét kilométeres sugarú körnek a középire helyezne, és be nem tenné a lábát a kerületébe, ha így vallanék szerelmet, vagy valami ahhoz félét. Ahhh Az élet nehéz.
- JungKook, mi elmegyünk vásárolni, hogy legyen valami otthon, de te maradj ameddig csak akarsz, oké?
- Gyere haza majd a kishúgékkal.
Hazudtak a szemembe a "jó Hyungok", hogy elmennek vásárolni, de könyörgöm... Jin hyung nélkül nem főzünk! Ezek csak kettesben akarnak lenni...
- Várjál, bátyó, mert vannak kuponjaim! Használjátok ôket! - a kishúg bevette... Már kereste is a zsebében az említett papír fecniket, azaz ezt gondoltam, de helyettük egy kis kulcsot vett elô; - A kuponok a táskámban vannak, az pedig ott kint, az öltözőben - mutatott ki az ablakon egy igen széles, de alacsony épületre.
Természetesen a végeredmény nem a kishúg kiküldése volt, se nem a kisbarátnôjé, hanem engem tessékeltek ki. A hyungok parancsaira engedékeny énem miatt már szótlanul eredtem is. A csend uralta megôrzô intézményben sok-sok nagy kabin közül hamar megtaláltam a kishúgiét. A páncél ajtón belépve a rettenetesen tágasnak tûnô helyiség padján csak is egy, azaz a kishúg táskája volt. Fel is kaptam, s üresen zártam vissza a kabint. Visszafele a kulccsal a zsebemben, a kért cuccal pedig a kezemben észre vettem, hogy a cipzár nyitva és egy igazán aranyos masni ékeskedik a szemem elôtt. Szabad kezembe vettem azt s elgondolkodtam, hogy ha lány azaz esetleg lányosabb fiú lennék, S-Suga hyungnak jobban tetszenénk?... Ahhh minek az erôfeszítés? Nekem még a Hercegnô becenév beszerzése is egy lehetetlen kihívás lenne. Nem menne...
Azzal vissza is dobtam a masnit a táskába, csak hogy ott volt egy fésû is.
- Aigo! Beleakadt! - vettem gyorsan ki mind kettôt, s az ügyességem legfelsôbb határát előidézve szedtem ki a fésû fogai közül a hajba való díszt. - Kárt okozok... Remek! - sóhajtottam, végül egymástól távol helyeztem el ôket, mire a táska mélyén egy olyan dolgot tapintottam meg, amit bármikor felismernék. Kemény, törékeny, sûrû, érezni az auráját, elmondhatatlanul imádni való dolog!
- Manga! Jaj de régen olvastam már - halásztam ki a táskából csillogó szemekkel. - De jó!... De miért van rajta fekete borító? - pislogtam a csomagolóval betakart mangára, majd kinyitottam a közepénél, hogy belelessek. Hiszen manga az manga.
A száz hatvankettedik oldalon egy jó grafikus keze alatt született két fiú karakternek az arcával találkoztam, majd az alatta lévô panelban egy szövegbuborék ijesztôen reprezentálta a történéseket. "Ha fáj, ahogy benned mozgok, nyugodtan mélyeszd belém a karmaid."
- Ez... Az, ami tiltott dolog!... - csuktam gyorsan össze az egymáson élvezkedô fiúk képét zavaromban. - Így már érthetô, miért van borítóval elrejtve - nyeltem, s gondosan visszadugtam a táska mélyére, mintha nem is láttam volna. - Ahhh! Inkább nyitnék rá ezerszer J-Hope és V hancurjára, mint hogy egy ilyet a kezembe vegyek! Minek születnek ezek!?... Egy tehetséges mangaka ilyennel tölti az idejét, ahelyett hogy szülne egy abszolút tökéletes, fiúknak való, akció dús sztorit!? Ez a perverzség netovábbja! Ha nem csinálhatja, hát írja. Bár ne láttam volna ezt!

Ahogy visszamentem, leülve feldolgoztam a traumát nem szólva senkihez és nem is adva lehetôséget, hogy bárki hozzám szóljon. TaeHyungék pedig a kuponokat megkapva azonnal elmentek, így a két lánnyal maradtam. Már a táskájuk tartalmáról is megállapítottam, hogy mennyire más kettőnk világuk, de mostan még-inkább fel tudtam mérni. Minden félérôl beszélgetve, egymást túl sikítva ugráltak a folyóson, néha betévedtek a "nagyi"hoz, de inkább itt, a szemem elôtt mulattak. Engemet, aki a traumájával együtt ült a padon, engemet is a beszélgetésükbe vontak, de a shounen animés témákon kívül nem reagáltam. Hangosak voltak, de így is meghallottam magam mellett a telefonom csengôhangját.
Nem vagyok beszélgetôs kedvemben... Épp egy trauma kiheverésének a közepén vagyok két lánnyal itt hagyva, egymagam, és még szerelmi bajjal is bajlódok, hisz ki kell agyalnom, mihez fogok kezdeni Suga hyu--
Ô hív...
Ahogy elôvettem a telefont még a kinti fûben tûnôdô legkisebb tücsök ciripelése is elhalt. Csak a szívem visszhangzani kezdő dobbanásait hallottam. Totojáztam a hívás felvételével. Egyszerûen nehéz hozzáérnem a zöld gombhoz, ha afelett Suga hyung neve ugrik fel és virít a kijelzőmön. Nem zavar, egyáltalán nem zavar, sôt temérdek kis kavics gyűlik a gyomromban, csak mert kíváncsiak, pont mint én, hogy miért hív Suga hyungom, akit nem ér utól a vágyakozásom.
Ennek fényében felvettem:
- JungKook! Most hol vagy? Ebben a pillanatban.
- Sz-szia... - köszöntem, miközben a vonal másik végén érdekes volt valami futáshoz féle dübörgést hallani. - TaeHyunggal és Hoseokkal eljöttem otthonról.
- De hol vagy? Egyedül vagy?
- Nem vagyok egyedül, mert TaeHyung huga-- - ez fura... Eltűntek. Itt hagytak. - Bocsi, most jelen pillanatban úgy látszik, hogy igen, egyedül vagyok...
- JungKook, komolyan! Hol vagy helyszínileg?
- Dél-Koreában. Miért, te nem?
- Mond, hogy nem vagy ugyan ott, mint én!
- Már az is baj, hogy egy országban vagyunk!?
- Ne érts félre! Az öregek otthonában ülsz egy rühes padon, vagy sem!?
- Huh!?... Ez videó hívás? Be van kapcsolva a kamera? - vettem szem ügyre a telefonomat, mire a két eltűnt lány felém rohant. Csak pislogtam rájuk, ahogy jöttek, két oldalamon karöltve felemeltek és azonnal, minden további nélkül velem együtt futottak vissza amerrôl érkeztek. Nem tanusítottam ellenállást. Megijedtem. Közben a mobilom még mindig tartotta a hívást. Legalább élôközvetítést kap Suga hyung, hogy mikrôl beszélnek az öregek a folyóson.
Szedtem a lábam, a két kisebb lány között, pedig nem hinném, hogy itt megengedett a rohangálás, de mire ezen elgondolkodtam, lelassítottunk. Egy éles kanyarban, a saroknál megálltunk, s mielôtt megkérdeztem volna bármit is a kisbarátnô befogta a számat. Termetéhez képest lapát tenyere volt... Erre figyeltem fel, majd a kishúgra, aki arra utasított némán, mutogatással, hogy guggoljak le és lessem meg a mellettünk lévô folyosót a kanyar sarkában maradva.
Elôször azt gondoltam, TaeHyungot és Hoseokot fogom látni, ahogy épp lebuknak közterületen valami enyhe cselekedettel, de egy ételes kocsit toló kék köpenyes alak hátát láttam, méghozzá karcsú lábakkal, amikkel elment Suga hyung mellett.
- Mh vah? - lepôdtem meg, miközben a kisbarátnô tenyere még mindig a számra volt szorítva.
Megdörzsöltem a szememet, de a falnak dôlt Suga hyung képe nem tűnt el elôlem. Fehér színű, fekete feliratokkal tele irkált sapkában, és cipzáros, sötét mintás felsôjében tagadni sem lehetett, hogy ô ácsorog ott mobillal a kezében.
- JungKook, válaszolj már a nyamvadt telefonba!
- Shggah hyahg! - intettem, mire egybôl landoltam is a padlón. A lányok löktek ki, vagy a lendületem a hibás, nem tudom... Csak azt láttam, hogy Suga hyung majdnem elejtette a mobilját.
- M-Mit csinálsz a földön!? - bámult rám, és hátrált.
- Szia, Suga hyung! - köszöntem még mindig hason feküdve.
- Mégis h-hogy találtál meg? - jött felém, zsebre téve a készüléket, amin az elôbb hívott. - Láttad, ahogy elfutottam?... - kérdezte zavartan.
- N-Nem. Én nem. V kishúga ráng-- - néztem ismét magam mögé, de egy lélek sem volt már ott. Kezdek félni ettôl a két teremtménytôl...
- Á-Állj fel, te féleszû! - nyújtotta le a kezét, mire volt bátorságom tenyeremet tenyeréhez érinteni.
Szembe felálltam vele, majd egyszerre fordítottuk fejünket más irányba.
Kínos, mégis... Szűkszavúan beszélgetésbe kezdett. Említette, hogy várakozik épp, én pedig mondtam, ráérek, erre mellém lépett, és a kijárat felé sétáltunk... Együtt, ketten...

Nem kis meglepetés ez nekem. Ilyen közel volt hozzám.... Köszönetem a nagyszülők idejövetelének! Unokájukkal lehetek!
Ahogy az emberektől mentes kerti sétányok sokaságát fedeztük fel, halk és jelentéktelen szavak hagyták el a szánkat; "jó", "idő", "van". De az érzés, amit a szívemben érzek a lombos fáknak árnyékai alatt arra akar kényszeríteni, hogy más szavakat suttogjak és kéz a kézben sétáljak Sugával... Olyan fura... "Meg akarom fogni a kezét!" - kiáltottam magamban, s szenvedtem, hisz nem tudtam sehova se rejteni piros fejem. Suga hyung oly furcsán nézeget...
- Mond... TaeHyungékat hol hagytad?
- Én aztán sehol! Ők hagytak itt... Kettesben felszívódtak.
- Biztosan kapcsolat építési rituálén vannak.
- Vagyis?
- Mit nem értesz? Hogy mondjam?... Azok ketten is úgy el vannak, mint Jiminék. Nem kell részletesen elregélnem, tudod jól, mit csinálnak...
Hát jól éreztem! Suga hyung féltékeny rájuk! Zavarja ôt, csak úgy mint engem!
- Suga hyung... - pusmogtam felemelve fejem. - Te... Nem próbálnál ki egy kapcsolatot? V-Valakivel. E-Esetleg--
- JungKook... N-Nem vagyok benne biztos, de veled beszéltem tegnap?
A kérdés miatt meglepetten néztem rá.
- Tudod, t-telefonon. O-Olyan este felé.
- Velem beszéltél, igen...
- Akkor oke, már azt hittem mással...
- Miért?...
- Csak biztosra akartam menni, hogy ki a hülye. Én, hogy más számot hívtam, vagy te, hogy nem fogtad fel, amit megosztottam veled. Pedig szó szerint azt mondtam amit! Nem akarok semmit, "nagy a felelősség egy kapcsolatban."
- M-Miért kéne felelősséged vállalnod!? Szerinted olyan nagy gond lennék!? Biztosítás kéne kötnöd rám!? Ne röhögtess!
- Attól még, hogy lehülyéztelek nem kell így visszabeszélned!
- Nem is az zavar! Hanem, hogy nem bírok rájönni, mi a bajod velem! Már nem vagyok egy tudatlan pisis. Soha nem is voltam! Hát miért nem vagyok jó neked!?
- Képes vagy ilyen hangnemben beszélni velem!?
Elakadt a lélegzetem. Nem szabadott volna így kitörnöm magamból. Szégyen! Elszúrtam!
- J-JungKook! - kiáltott utánam, ahogy előre futottam az ösvényünkön.
Sietve trappoltam s tekintetemet a földre szegeztem, mire valami megragadta a pólóm, azaz beleakadt egy ágba. Frusztrált kapkodással igyekeztem megfordulni, kiszedni, de ahogy visszafordultam egy sűrűn lehajló bokor tövises vesszejeibe rohantam bele. Ahelyett, hogy összekarcoltattam volna magam, inkább az ágas-bogasban maradtam. Oda gyökereztem. Nincs tovább.
- Átkozott egy szabadidő! - használtam enyhe jelzőt indulatosan, majd észre vettem, hogy utol ért az, akiről nem is gondoltam volna, hogy szaladni fog utánam. - Suga hyung...
- Hjaj, te féleszű!... Másodszor futtatsz ma meg - jött oda hozzám fáradt lélegzetekkel. - Hova rohansz?... Maradj nyugton - állt elém és elkezdte a bokor leveleit kibogarászni hajamból.
Elpirultam. Kikerekedett szemmel néztem rá, ahogy segít. Két keze készségesen nyújtózkodik, finoman érint, és az általa megremegett tincseimről a zöld már hullik is a földre. Álomszerű. Nem tudtam elhinni. Olyan gyengédséget éreztem tőle, mint még soha. Felszabadít, ahogy így kiszabadít a tövises csapdából.
- JungKook, nem azért szóltam rád úgy, hogy aztán elrohanj. Meg akarom beszélni veled ezt, csak rendes hangnemben és nyugodtan, jó' van, te Golden Maknae? Ne viselkedj így!
- Bocsánat. Szeretlek.
- Szer-- Mi? - lépett el tőlem, de nem jutott el a tudatomig az oka, mint az sem, hogy mit is mondtam az elôbb. Nem vettem észre, hogy megijesztettem, hiszen csak egyet akartam most; a lehelletének az érzetét... az egész énjét.
- Suga... - hunytam le szemem, ahogy átkaroltam nyakát, ezzel közelebb vonva testét. - Bocsásd meg a viselkedésem! - kértem, miközben arcom arcához simult, és ujjaim a hajába túrtak, sapkáját feltolva, eltolva az útból. A melegség, mi vulkánként tört fel bennem végig csorog a testem minden egyes porcikájában. Rosszul leszek... Le kell hűtenem magam! - Suga hyung... Suga hyung... - zihálni kezdtem el nem engedve az általam kívánt testet, majd annak patyolat fehér nyakára csókoltam.
Átlépve a határ... Az ajkaim éhínsége előmászott rejtekhelyéről. Az ép eszem kezd elmosódni.
- JungKook, nem bírlak el! Á-Állj már rendesen! J-JungKook!
Térdeim berogytak és míg az egyik kezem Suga vállán, a másik a csuklóján talált helyet.
Segítségért csuklott a hangom, majd bizsergő ajkam Suga hyung érintetlen állához ért, amit utána el is rántott előlem.
- M-Mit csinálsz!?... Mit akarsz?
- Valami olyat kapni, ami... kielégít.
- Ohh szexen jár az esze a mi kis maknaeknak? Még mit nem!!! Hagyd abba ezt a játszadozást! Már az is elég ellen ok, hogy nem vagyunk ideális helyen.
- Ez esetben - engedtem el a csuklóját, és szédülésemnek ellent állva talpon maradtam. -, menjünk oda, ahova ez a kulcs vezet - vettem ki az említett tárgyat a zsebembôl, ami mintha pont ezért felejtődött volna nálam.
Valami csoda folytán kérlelés nélkül rábírtam Sugat a követésemre a kabinok épületéhez. Nem törődött az ellenkezéssel, helyette sapkáját levéve az övéhez csatolta azt és hallgatott. Csak akkor szólalt meg, mikor beléptünk a kabinba.
- Leleményes vagy, mondhatom, de... Nem hinném, hogy...
- Hogy?
- Megfogod kapni azt, amit akarsz - nézett rám a szeme sarkából és ezzel a tekintettel le is ült a padra, mire a szívem ijedten kezdett kalapálni. Olyan forró vért pumpál, hogy kezdenek olvadni az idegeim.
- Sajnálom, Suga hyung, de... Engedd, hogy megértselek - mondtam s lomhán térdeltem fel mellé az egyik lábammal. - Megengednéd?... - hajoltam nyakához és bújni akartam hozzá, de annyira megütött a forró légáramlat, hogy nem tudtam megmozdulni. - Vetkôztess le!
- Nem érzed kínosnak, amit csinálsz?
- Most más a kérdés. Mást kell eldönteni, mégpedig azt, hogy hozzám nyúlsz-e vagy sem.
- Nem fog felizgatni, ha csupán meztelenné vetkőztetlek...
"Azt mondod, hogy nem érdeklek?"
- Bezzeg Jin hyung fürdés utáni látványára muszáj a kezedbe venned. Nincs igazam?
- Ne légy szemtelen...
- Ha az is vagyok, érzem, hogy nem fogom megbánni a következményeit.