2017. december 31., vasárnap

90 BTS A szívemet odaadom

Még az nap éjjel, a bejelentett világvége elôtt; JungKook mezítelen talpai egyre elôrébb s elôrébb haladtak a sikamlós parkettán, gazdájuk gondolatait is megelôzve, de nem is volt észre itt szükség, csupán érzelmekre. Egész énjét a könnyedség szállta meg. Szakadt farmere határozott nyugalomban simult hozzá, miközben ujjai kényelmesen csúsztak be farzsebébe, s a túlcsordult magabiztosságtól felmelegedve nem fázott takaratlan felsô teste. Így ért el Suga szobájának ajtajához. Homlokát rádöntötte, majd nagy levegôt véve benyitott:
- Ki az? - hangoztatta Suga a szobában süppedő sötétségben a kis íróasztali fény alól, majd ahogy az ajtó bezárult, hátrafordult. - JungKook?... - lepödôtt meg a váratlan vendégen, majd meglátva a félmeztelen testet zavartan elnézett.
- Mit csinálsz ilyen sötétben? Nem alszol?
- N-Nem, de te meg--
- Angol? - termett JungKook hirtelen Suga mellett és a kis munkafüzetek fölött.
- Hja... - felelt, mire a maknae hirtelen ráhajolt a karjára, s kezébôl kivette a ceruzát. Engedélyt se kért, fogta magát, s a lap szélére nagy betűkkel leírt egy mondatot.
- Tessék, ez egy kis egyszerû, van benne egy "inges ige", ami itt melléknév. "I fucking love you!"
- Ammm... OK... - borzongott bele JungKook szokatlanul mély s határozott hangjába, minek köszönhetôen érezte, hogy ez a fajta túlzott egyenesség nem tesz jót a szívének. Már most tudja, mire szeretne JungKook kilyukadni, viszont ô nincs erre felkészülve. Menekülni akar elôle. - Akkor én most kimegyek levegôzni...
- Nem! Nem akarlak most elhalasztani - ragadta meg a menekülni vágyó karját, ahogy az sietve felállt a székbôl.
Suga érezte, bajban van.
- Mégis mirôl beszélsz? Menj inkább lefeküdni, mindjárt holnap...
- Te le akarsz feküdni? - döntötte el a fejét kisfiús ártatlansággal.
- Hát... Ízé... Elég késô van, szal' hja...
- Ezt akkor vehetem igennek? - állt közvetlenül prédája elé, de ahogy Suga felnézett rá megpillantva a melegen elszínezôdött orcákat, ô is belepirult a fiatalabbik félreértésébe;
- D-De nem veled, te hülye! - mordult rá, de ahogy a maknae egyre közelebb jött hozzá, egyre jobban belepirult a karjaiba kapaszkodott markok szorításába. - Hé! Baszki, túl közel vagy! Várj még! Még várj!...
- De nekem kellesz! - remegett meg JungKook hangja, majd elhalkult: - Kell a csókod, a szíved, a lelked... S tudom, hogy mind ezt te sem fogod megbánni - suttogta, s nem hagyta elveszni a lehetôséget, finoman szájon csókolta szerettét, aki pedig váratlanul vissza... Visszacsókolt elmélyítve a zavarbaejtô érintést, de ahogy ezt a cselekedetét észre vette, megijedt, meghátrált, s elszakadt.
- M-Mi... Mi a fészkes fenét mûvelek én itt!? - csapta arcához tenyerét, és elbújni vágyva összekuporodott a földön. JungKook arcán pedig kikívánkozott egy halvány kis mosoly, hisz érzi... Érzi, hogy igaza van.
- Bocsánat Suga hyung, hogy így szembe állítalak makacs önmagaddal, de jelenleg nincs nagyobb vágyam, mint, hogy szembesítselek vele, mennyire kellek neked - guggolt le ô is rákönyökölve térdeire s mosolyogva nézett szerelmére. - Nem fogok olyat tenni, amit nem akarnál őszintén, ne aggódj!
- Miért!? Miért vagy most ennyire rámenôs!?
- Mert tudom, hogy te úgy se fogsz csinálni semmit, ha én nem lépek. Én pedig nem félek hozzád érni. Ha kell, pók leszek, aki a hálójába csal, s elkap, s nem kímél, s felfal.
- Nem kell az lenned... Már az vagy... - suttogta egy kis izzadság cseppel a homlokán, felfogva a helyzetet, hogy nincs már számára kibúvó. Viszont, ha szökni nem tud, akkor legalább tarthatna egy kis távolságot a ragadozó és a préda között. Ezt gondolta, s már huppant is le a padlóra, hogy óvatosan egyre hátrébb s hátrébb csússzon, viszont JungKook is haladt utána míg addig, amíg Suga az ágy szélébe nem ütközött, pont az ágytámlánál, a fal mellett. Így se elôre, se hátra, se oldalra. Végleg sarokba szorult, ami fájó sóhajt facsart ki belôle;
- Azért ne hidd, hogy föladom magam!
- Pedig azt várom - suttogta JungKook és gyöngéden simított a fényes hajkorona hátuljába, magánál tartva elkapott prédáját.
Mindennél jobban tetszett neki a sors, ahogy az a kezére játszik, de mégis tartotta magában a nyugalmat, nehogy túl gyorsan szaladjon el vele a ló. Lassan akart kezdeni. Ezzel a szándékkal is hajolt Suga füléhez, s nyelvével tapintatosan kezdte ízlelgetni itt-ott, kívül belül, lecsókolva a fülcimpáról.
- Nhe... N-Nem bírom! - szorította össze szemét a másikfél, aki tétlenül ragadt bele a fogság hálójának fokozódó kéjébe. - N-Nedves leszek, ne nyálazz!... - emelte fel a nyakát, miközben JungKook el-elfeledve a mértéket szabadszellemûen hagyta maga után a nyomokat, mintha ingerelte volna Suga hangja. - Elég, a francba is! Áhh... Nhee! - remegtek a hangszálai, s tartott a gyûrôtt pólóját kapkodva marcangoló kezektôl, mik szinte már le akarják tépni róla a ruhát... Még két remegô lábát is terpeszbe akarják kényszeríteni. - Hé!... Ott... ne! - nyögött fel, ahogy JungKook eleven ujjait megérezte nemi szerve domborulatán.
A felhevült érintésektôl legyengült kezeivel ellenkezni próbált, makacsul harcolni, ellökni a fiatalabbikat, de csak felnyögni tudott... JungKook pedig még jobban lefogta ôt s ránehezedett.
- Nhe! Hagyj! - szólt rekedtesen, mire a maknae az eddigieknél vadabbul csókolta meg, s nyála a másikéval szabadon összefolyt. Testük egyszerre kezdett remegni, s az aktívfél többet akart. - Nh-Nem! - kiáltotta Suga, s a lendülettôl felszabadult tenyere aljával céltudatosan elcsapta JungKook kezét, majd ugyan azzal az ütéssel állon vágta a fiút. Nem is érdekelte, mit tett vagy hogy milyen durván, csupán szabaduljék, gondolta, s nagy lihegése közepette felnézett, de azon nyomban megijedt. JungKook lelógatott fejjel, remegve térdelt elôtte, s a karja veszélyt sugallva emelkedett fel, mire nyers izomból nagyot vert bele a mellettük fehérlô falba.
- Hyung!... - kergette el a hideg csöndet benedvesedett leheleteik közül, s visszafogott hangja vele együtt remegett; - Ez így nem lesz jó... - lihegte, s hevesen zakatoló szíve miatt a falnak támaszkodott. - Ezzel... Ezzel a viselkedéssel csak felizgatsz! - szegezte föl vörösre pirult lázas arcát, s szavai az örök őszinteségben áztak, és vártak, hogy végre kifogják ôket... De Suga csupán némán hallgatott. Gond telien JungKook könnyfátyolós szemeit bámulta, mire a sokat akaró fiatal felsóhajtott;
- Jó. Rendben. Értem. Bocsánat, hogy így rád másztam - szedte össze magát s fölállott a hideg padlóról. - Ne haragudj rám! - nyújtotta kezét Sugának, hogy segítsen neki föltápászkodni, de ahogy stabilan két lábra állította, hirtelen hátra lökte ôt, rá, az ágyra. - De én csak segítek rajtad! - mondta.
- R-Rohadék! - tört össze Sugában a menekülésbe vetett hit, s érezte, ahogy annak szilánkjaiba tenyerel, mialatt az ágytámla felé hátrál JungKook elôl, de ahogy mindenhol, itt is a ragadozó aratott gyôzelmet. - Kezdesz bosszantó lenni... - nézett föl a fiúra, ahogy az elzárva az útjait két oldalára támaszkodott.
- Biztos, csak ennyit akarsz mondani? Ha szeretnéd, meg is indokolhatod ezt a kijelentésed - szólt szelíden s higgadtan, de Suga nem felelt semmit. - Lehet, hogy mégse én, hanem te vagy a gyerekes, Hyung... Nem mersz beszélni az érzéseidről. Ez nem vall érettségre. Nem gondolod? - fűzte a szavakat, miközben megragadva Suga pólójának alját erôszakosan levette azt róla. - Azt akarom, hogy a belsôdet vetkőztesd le elôttem, de ha nem megy, akkor egyenlôre marad a külsô... - nézett végig az elterült vakító fehérségen, mire egyhamar ráhajolt, s küszködve a gyönyörrel, csókolgatni kezdte a felsô test teljes egészét. Viszont Suga nem bírta. Hátat fordított, de a maknaet ez a fordulat sem tántorította vissza. Forró ajkaitól Suga négykézlábra kényszerült emelkedni, mire a gyors reflexû fiú tüstént alányúlt;
- Kezdesz meleg lenni... - lihegte, s Suga feszülô nadrágjához nyúlt, majd lerántva azt róla, azon nyomban kézbe is fogta a szabaddá vált péniszt, hogy a szót társába fojtsa.
Olyan keménnyé akarta tenni, mint amilyen az ôvé. Azt akarta, hogy úgy duzzadjon rajta az ér, mint az ôvén. Meg akarta vele osztani s értetni az érzéseit. Mindenáron. Ezért nem tétlenkedett, csak hajtott, s keze folyamatosan föl s alá járt. Minden energiáját a tempó fokozásába invesztálta.
- Ahh!... JungKook máhr!... - karmolt az ágytámlába, miközben hátán cseppekbe gyöngyözödôtt az izzadtság. Érezte, hogy teste merülôben. Közel a határ. Csak úgy süvített a vég fele, de túl gyorsan, túlságosan gyorsan. Nem bírta. Mintha csak szabadulni akarna, izmai összerándultak, háta ívbe feszült, s az egész testét hátracsapta JungKook karjaiba, mire az felnyögött társa hatalmas lendületétôl;
- Aigo... Nehéz visszatartanod magad? - köszörülte meg a torkát, s belelehelt párja fülébe, miközben annak fenekének domborulatai közé szorult megkeményedett szerve, még a nadrágjával együtt. - V-Várj!... Hadd vegyem le én is a ruhám! - nyögött újból, s segített magán. Alsójából kibújtatta férfiasságát, majd
befészkelte az elôbbi kényelmes helyre, ha már így hozzá simulnak önszántukból. Hálás könnycseppek tükröződtek szemeiben, mire keze munkásságát visszafogta; - Hyung... Most így - pillantott le párja testére s annak középpontjára. - Mindent látok. Zavarba hozol - motyogta, s ujjaival nem merte ugyan olyan durván morzsolni a makkot, mint ahogy vakon csinálta. - T-Teljesen zavarba hozol! - hunyta be szemeit baba rózsaszínes kis pírrel a pillái alatt, s Suga nyakába feküdt, akinek egy két ügyes ujj mozgás után már nem kellett több, hogy megfeszülve elélvezzen, bele a fiú egész markába.
- Mióta?... - lihegett Suga. - Mióta vagy képes ilyenekre?
- Huh?
- Mióta vagy ilyen?
- Én mindig is ilyen voltam. Én évek óta nem változom.
- Te nem tudod a "változás" definícióját! - förmedt rá, majd ahogy JungKook hátra vette szorgos munkát végzett kezét, ô is hátrapillantott, s látta, amint a fiú lenyalja az ujjai közül a sûrû fehér váladékot.
- Mintha kezdenél édes lenni... Jól esek neked?
- Mégis... - állt el a szava az idôsebbiknek, amiért olyat látott, amit nem akart... S ennek tetejében JungKook még így is képes ártatlan kis maknae arccal a szemeibe nézni. - Mégis mit akarsz tôlem!? Nem értelek, s úgy érzem nem is foglak, ha csak itt kóstolgatsz engem szó szerint!
- Nehogy azt mond, hogy nem vagyok egyértelmû, Hyung! Olyan értetlen nem lehetsz! - rázta a fejét JungKook, miközben gondosan dörzsölgette körmeit, ellenőrizve, hogy nem-e élesek. - Mindent amit csinálok, szeretetbôl teszem - mosolyodott el határozott arccal, s csuklóját megforgatta, mire Suga elszíntelenedett;
- Hé!... Ha arra gondolsz, amire gondolok, akkor azt most felejtsd el! - fordult szembe JungKookkal, s akadékoskodóan megragadta az ujjait.
- Miért?... Az elôbbit is élvezted...
- De ezt nem fogom hagyni! Ha közelebb jössz, sikítok! Ugye nem akarod, hogy a többiek benyissanak!?
- Igazából... Nekem mindegy.
- Eh... V-Valahogy érezem, hogy ezt mondod - szállt ki Sugából a harci szellem, s kezdte mélyen magában elfogadni a tényt, hogy az a JungKook, aki most ô elôtte térdel, nem csak egy mindenre felkészült ragadozó, hanem egy utolsó mércéig is elhatározott erôs jellem. Egy emberi testet öltött akart, amit nem képes megállítani...
Amint JungKook hátára fektette párját, finoman bedugta az ujjait. Arcán látszott, hogy zavarban volt. Rózsaszínűen virított orcája, s mégis teljes erejébôl koncentrált az örömforrás pontjaira, hogy ujjaival elôre kitapogassa mindet, de nehéz dolga volt, mivel a gazdatest aligha reagált. Suga hol saját lábaiba mart, hol JungKook csuklójára kapott, de leginkább csak tétlenül bámulta a maknae őszinte arcát, s eltûnôdôtt rajta;
- Miért csinálod mind ezt?
- Mert akarom.
- Miért?
- Mert szeretlek - felelte, s ujjait kihúzta a sikamlóssá vált bejáratból.
- Mi a szösz?... - pislogott Suga, s elmosolyodva belekapaszkodott a feje mellett heverô párnákba, beletörődve saját maga passzivitásába. - Csak úgy mondom, kezdem elveszteni az eszméletemet, oké? Túl fülledté tetted nekem itt a levegôt - nézett a föléje emelkedô maknaera. - De legalább... nem vagy olyan lázas, hogy te legyél rosszul.
- I-Igyekszem! - mosolyodott el ô is, Hyungja szavain, s kezével segítve határozottan Suga belsejébe dugta nagyságát. - H-Hyung!... - nyögött fel a megkönnyebbültség hangszínén, s tovább hajtogatta szerette nevét. Csípője mozdult, lábai feszültek, agya kikapcsolt, s csak hamar az ágy alatta veszôdve kegyelemért nyikorgott. Elsô alkalma ellenére vakmerô volt, s mindennek tetejében nagyon boldog. Örömmel s zihálva hajtott a mámor fokozására. Hangosabb nyögéseket akart. Forróbb leheleteket! Nedvesebb érintéseket! Duzzadtabb izzadság cseppeket! Feszültebb idegeket! Eszeveszettebb élvezetet!
- Elmegy-- - szakadt ki Suga vékony hangja egy elkapkodott levegô vétel erejéig. JungKook pedig csipôbôl átadta mérete egészének Suga belsô melegét, csak is, hogy még mélyebben lévô érzékeny pontokkal találkozhasson, mielôtt szerelme elsülne. Legalább is azt hitte, hogy el
fog sülni. - Elmegy a hangom! - köhécselt fel Suga, kijavítva magát, ezzel lelassítva a kapkodó dongsaengét... Igaz, alig tudott már megszólalni. Elvitte hangja erejét az a temérdeknyi makacs nyögdécselés, s mégis, ennek ellenére is, lehet(!), pont rekedésbe veszô hangja miatt, beszédre akarta venni magát itt s most; - Kicsi az arcod... és szép - suttogta, míg remegô kezével JungKook piros orcája felé nyúlt. - Te tényleg úgy nézel ki, mint egy lány - hangsúlyozta, mire JungKook értetlenül bámult le rá.
"I-Ilyet képes mondani, miközben az én méretemtôl izzad az egész teste!?... Még így se akar elfogadni!?" kapta fel a fejét, s ugyanazzal a lendülettel ragadta meg Suga gyönge kezeit s indulatosan odaszegte ôket szorosan az ágytámlához, s megkérdezte;
- És most?
- F-Fáj! - nyögött fel.
- Még mindig úgy nézek ki, mint egy lány számodra? - kérdezte viszonylag nyugodt hangnemben, miközben egyre közelebb s közelebb húzódott, térdeivel felgyûrve a lepedôtt, s följebb nyomva Suga lábait. A fehér végtagok törékenyen fénylettek a szerelemtôl elködösült szemei elôtt, mire finoman kezébe vette az egyik karcsú lábszárat, s magához emelte azt.
- Ahh! Érted a szívemet odaadom! - szólt mély hangon, s ahogy tûzes ajkait a védtelen bokához érintette, különös módon megérezte a rapper szokásos dermesztô hômérsékletét. Azt a hideget, amit úgy szeret. Kegyesen rácsókolt, hevülten rálehelt, óvatosan hozzábújt, s érezte, egész testével érezte, ahogy felperzseli valami irdatlan erô.
Megérett benne a lázas szexualitás.
Az újultan erôre kapott hatalmas lökések éhesen támadtak Sugára. Hiába próbálta görcsösen visszatartani magát, képtelen volt lehiggadni az izgatóan szaftossá vált belsőben.
- Most olyan jó!!... Ez már bûn!? - kapott bele a lepedôbe erôszakosan, összeszorított szemekkel, miközben nyögve loholt elôre megállás nélkül.
- Ahh JungKook ahh nh! Lass--
- Sajn-- Sajnálom! Kérlek, bírd még! Most már ki kell bírnod, hogy együtt élv-- Aaish! - kiáltott fájdalom telien bele szakítva a lepedôbe, ahogy Suga karmai a hátába téptek. Kíméletlenül belevájva bôrébe, végig marva széltébe.
"Nem! Nem szabad leállnom! Nem tehetem! Muszáj megmutatnom, hogy mennyire szeretem ôt!" próbálta összeszedni magát zakatoló szíve ellenére, s sok apró lökésekkel próbálta ellensúlyozni a fájdalmas nagyokat. Nem jutott el a tudatáig, de eszeveszetten dobogó férfiasságával érezte, ahogy Suga teste ezekre hálásabban reagál.
- Ahh! Ahh! J-Jó!...
- Hyung?
- Mondom, ahh jhh--
- Beszélj hangosabban!... Nem hallak a szívverésemtől - nézett rá kipirult és velejéig őszinte arccal, mire lejjebb hajolt, s a közelségtől csókolni vágyott.

A függônytakarta sötétségben, oda kint tombolt a szél. Elhozta a holnapot, a világvégét, mégse történt semmi odakint, csak is odabent, a szűk kis szobában. S amilyen ráérôen váltottak a percek, olyan lassan ölelte át szerelmét JungKook.
- Su-- Nem! Inkább Yonggi!... Yonggi, szeretlek! - suttogta s ugyanolyan gyengéden is készült összefűzni ujjait szerelme ujjaival, amire Suga is reagált, de mikor már készült volna saját ujjait JungKook kézfejére szorítani, hogy mint egy valódi pár, egymásba kapaszkodhassanak, nem tette... Hagyta... Hagyta, hogy csak a maknae ujjai kapaszkodjon az ô kinyújtott ujjai közé. Megint csak elutasítva a fiatalabbik szívét, egy fáradt grimasszal elfordította a fejét.
Esôcseppek kezdték verni az ablakot, s zörögve kopogtak a párkányon.
- Miért?... Miért ez az arc? - kérdezte JungKook kicsit ingerülten. - Úgy viselkedsz, mintha te lennél itt az áldozat. Nem szégyen ez?... Pedig te kezdted ezt az egészet te és én közöttem... Akkor meg miért?
Suga megrándult. Megütötték a maknae kemény szavai, még ha nyugodt hangnemben is értetlenkedett, akkor is. Fájt neki az ilyesfajta támadás az ô saját döntései ellen. Így természetéből fakadóan visszavágott, gondolkodás nélkül;
- Inkább te fejezd be, amit elkezdtél most! - mordult rá, de nem tudott úgy, ahogy ténylegesen akart volna. JungKook még mindig a belsejében volt, súrolva kis idegvégződéseit. Még mindig tovább kellett volna kergetniük kielégedésük végét, de nem tették. - Olyan sokáig hagysz engem szenvedni!... Mi a rossebért nem teszed be rendesen vagy csak ennyire kicsi?... Direkt hagysz kínlódni!? - kiáltott a még mindig hátára taszított fiú, nem bírva tovább sarokba szorított helyzetét épp idegekkel. Remegô kezeivel kapkodva nyúlt fel friss levegôért egyre följebb s följebb, mire az általa szidott fiú megragadta a segítségért kiáltó kezet, s haragtalanul rácsókolt;
- Yonggi, mondd!... Te--
- Élvezz már el, nem bírom! Elegem van! NamJoonnak nagyobb volt. Esküszöm, hamarabb el tudott menni!
JungKook hirtelen elejtette a féltve fogott erőtlen kezet, s tekintete elsötétült;
- Miért kellett ezt mondanod?... - pusmogta orra alatt, s szájából mintha valami kis halk káromkodás csúszott volna ki, úgy emelkedett ki Suga hűvös belsejéből.
Csak az esô hangja hallatszott már.
Az idősebbik tátott szájjal s ijedt szemekkel nézte, ahogy a fiú szédelegve öltözik, aztán kedvetlen aurába burkolózva elsiet, itt hagyva ôt. Itt hagyva ôt a teljes lepusztultságban.
- JungKook?... - remegett meg, ahogy az ajtó becsapódott. - JungKook!... - ámult megdöbbenve, majd a plafon felé nézve, suttogó hangja rekedtesen visszhangozta be az üressé vált fülledtséget; - Ne!... Ne!... Én nem--... - tette szemeire karjait elsavanyodva, s még elhalványuló hangon tátogta: - Gyere vissza!...