2018. január 1., hétfő

91 BTS Világvége

JungKook POV

Hamar érkezett a reggel. Fel se akartam ébredni, legalább is nem egyedül ébreszteni ezt az újonnan született világvége napot... Ehhez képest kisírt szemekkel egymagam keltem, s még nem is az ágyon...
Behajtott lábaim összefagyva nehezedtek a földön fekve, fejem pedig a karjaim közt az ágy leges legszélén süppedt.
- Á-Álmos vagyok... - sóhajtottam. Hogy párologhatott el ilyen korán az a nyugodt hajnali ártatlanság!? Igaz!... Nem is volt semmi olyasmi!... Aigo! Tegnap... Én tényleg képes voltam tegnap...
Én hülye. Hiába volt az a sok erôfeszítés, nem sikerült elérnem semmit. Őszinte lelkét se nem birtokoltam, se nem csaltam ki. Lehet, hogy alapból nem kellett volna sarokba szorítanom szegényt. Csak veszekedés lett belőle... Felhergeltük egymást, s gyerekesen viselkedve elfutottam amiatt az utolsó kijelentése miatt. Sírtam is. Emlékszem, hogy álmomba sírtam magam. "Segíts rajtam, s én is segítek rajtad, Hyung..." mintha ez lett volna az utolsó gondolatom, mielôtt elaludtam.
Szánalmas lennék?
A francba is... Ha összetalálkoznánk, nem mernék a szemébe nézni... Nem is akarom látni ôt! Igen, ehhez a rögeszmémhez kéne ragaszkodnom. Ugyan ezzel a gondolattal is rohantam ki tôle. "Akkor lássam ôt, mikor a hátamközepét!"
- Ah! Tényleg! - térdeltem föl az ágyról, s hirtelen hátul a pólóm alá nyúltam. Érzem. Nagyon érezhetôk. Suga karmolásai... mintha késsel vagdaltak volna meg, úgy áll ki a bôr... - Mit csináljak ezekkel a karmolásokkal!? Kicsit csípnek. Jin hyungnak meg kéne mut-- Nem! Neki pont nem. Nem neki, hanem inkább annak, akinek szintén szoktak karmolásai lenni.

Magamra véve a makulátlan lelkû maknae álcáját, Jiminék szobája felé settenkedtem. Biztonságban, senkivel sem találkozva értem el ajtajukhoz, s benyitottam hozzájuk, bízva benne, hogy már senki nem tartózkodik álomországban.
- Jimin?
- Huh? - ült fel az ágyon rögtön, suttogó hangom hallatán. - Mi a helyzet? - nézett csodálkozva rám, mint ritka, kora reggeli vendégre. Az ágyában feküdt még, bizonyára meztelen testtel a takaró takarásában. Szemei alatt nem voltak karikák, nem úgy nézett ki, mint aki aludt volna. Viszont egyedül volt. "Jin hyung?... " néztem körül, mire észre vettem ôt a nyitott szekrényajtók közt. Épp ingének gombjait igazgatta. A friss harapás és csók nyomokat takargatta el nagy gonddal. Jó idôzítés volt. Onnan nem vett észre engem, ahogy így csüngök bekukucskálva az ajtajukon.
- Izé... - de azért még se Jin hyung jelenlétében akarok mindent közölni. - Jimin, be tudnál jönni a mosdóba?... - suttogtam kérlelô tekintettel.
- P-persze!... Mindjárt, oke? - felelt, s hálásan bólintottam neki, hogy akkor ott várom, s csöndben bezártam az ajtót.

- Ahhh... - sóhajtottam belépve a fürdôszobába, s gyors mosakodás után lekaptam magamról a pólót a tükör elôtt. Enyhén csíptek a pirosas karmolások. Nyûgnek, tehernek éreztem ôket. Fájt mind fizikailag, mind szívügyileg, de... ahogy a tükörben elôször megpillantottam a bôrömbe vésôdött csíkokat, felcsillant a szemem;
- Gyönyörû!... - suttogtam.
Valahogy... Valahogy az összkép látványa, hogy az én testemen hagyott nyomot Suga, maga, teljesen megváltoztatta a hozzáállásomat hátam sebeivel. Nem tudom, pontosan miért, de nagyon tetszik! Olyan, mint egy pecsét. Az ô cselekedeteinek névleges megpecsételése.
Este még azt gondoltam, akkor lássam Yonggi hyungot, mikor a hátamközepét, de most... tényleg látni akarom a hátamközepét. Gyönyörködni akarok benne.
- Ah! - nyílt az ajtó, én pedig már azonnal mutatni is akartam hátamat. - Jimin, nézd!
- Huh!?
- Huh?? - ugrottam hátra, ahogy tekintetem Jimin tekintete helyett Suga hyungjéval találkozott... Fáradt szemei hosszan végig mérték félmeztelen testemen, s némán furcsálta, ahogy kezeimmel hátra nyúlva úgy mond fogdosom magam...
Ez igen kellemetlen...
- Izé...
- Mianhae. Nem akartalak megzavarni - mondta, s már csukta is volna be az ajtót, de megragadtam a csuklóját. N-Nem engedhettem a magam tisztázása nélkül elengedni ôt, de lehet rosszul döntöttem... Ilyen közvetlenül hozzá érni az esti történések után...
- Ohh Bocsi! Cs-Csak megcsúsztam - tettem fel kezeimet elpirulva, mire Hyung felém fordult. Fogadjunk röhög magában a gyenge kifogásomon. Rohadjak meg!
- Azt? - nézett a tükörbe mögöttem.
- Huh?...
- Azt a hátadon, én-- Umm... - nyomta ujjait szeméhez, s tenyerével egész arcát próbálta eltakarni. Zavarba jött!? E-Elvörösödött volna?...
M-Mit feleljek?...
- Nem! Nem, dehogy! Nem te voltál, Hyung! Ez egy... macska! Igen, egy macska volt!
Ahh... Miért? Miért erôltetem magam? Hülyét csinálok magamból így a világvége napja alkalmából?... Nem bírom már. Meddig akarok még elmenni!? Úgy se lesz ebbôl semmi.
- Szerintem felej--
- Azt hiszem bo--
Szólaltunk meg egyszerre.
- Am... Mondjad akkor te elôször.
- Nem! Nem! Hyung, elôször te. Nyugodtan mondd!
- Jó, akkor mondom én; Azt hiszem bocsánat kéréssel tartozom - levitte a hangsúlyt? - ... Um... P-Persze nem csak ennyi! Cs-Csak hadd szedjem össze a gondolataimat!... Szóval; Úgy érzem, hogy a lelkiismeretem megköveteli, hogy bocsánatot kérjek mind a viselkedésemért, mind amiket mondtam - hadarta el, s megint levitte a hangsúlyt. Most már muszáj megszólalnom, mi?...
- Amm izé...
A francba is! Mi ez a közömbösség tôle!? Hányszor kértem már, hogy beszéljen hangosabban a szívnél, mutassa meg az őszinte oldalát... Ez az elhangzott bocsánat kérés egyáltalán nem konkrét! Most pontosan mit fogad el a hibájának s mi az, amit nem, vagy mindent magára vállal!? Továbbá miért ilyen formális? Próbál érzelemmentesen viszonyulni hozzám, hogy ne érezze magát kényelmetlenül? Ezzel csak engem tesz szótlanná. De szívtelen!
- L-Leginkább - megingott a hangja! - azért a mondatért szeretnék bocsánatot kérni, amit tegnap a vé-végén hozzád vágtam... - elpirult... - Én azt... egyáltalán n--
- Mirôl beszélgettek itt ennyire halkan?
Arcom elfehéredett. Pont az a személy jött oda hozzánk, akinek a legkevésbé kellett volna megjelennie itt, kettőnk elôtt, ebben a szituációban.
- NamJoon?... - nézett fel Suga, ahogy RM a vállára támaszkodott, de ahogy meglátta, hogy tényleg ô az, összerándulva hajtotta le a fejét. Aggódva markolt bele pólója nyakába, s följebb húzta azt. Próbált valamit takargatni. Ahh! Csak nem? Lehet, hogy ugyan olyan csók nyomai vannak, mint Jin hyungnak!? Úram Isten! El is felejtettem, hogy tegnap agyon bélyegeztem az egész testét!
- Miért ácsorogtok a fürdôszoba ajtajában? Csak nincs valami baj? - dőlt Sugára még jobban, aki száz százalék, hogy nem fog neki válaszolni, annyira megvan szeppenve most. Ha nem csinálok valamit, Leadernim kiszagolja, hogy valami nem stimmel! Meg kell mentenem Suga hyung testét! Különben is, miattam van ennyire zavarban, az én birtoklási vágyamtól. Kötelességem segíteni rajta!
- S-Semmi gáz nincs, RM hyung! - kuncogtam színészi tehetséggel nagyot mosolyogva. Megfogtam szeretni való betolakodónk karját, s szépen leemeltem Suga hyung válláról, s tovább tettetve a nyugodt légkört, közelebb léptem. - Suga hyung s én csak dumálunk - suttogtam s mindkét kezemet tegnapi prédám meztelen nyakára emeltem, hol póló nem takarta, s gondolkodás nélkül magamhoz húztam az általam megszégyenített egész testet, csak hogy véletlenül se lássa RM hyung a foltokat. - S te, Hyung? Mi járatban? - kérdeztem terelve a szót, miközben lopva lenéztem a tenyereim alatt remegô ridegségre. Akkor vettem csak észre, hogy egy kicsit túlságosan is közel húztam Suga hyungot meztelen felsôtestemhez. Érzem felhevült leheletét. Édes istenem, hogy el lehet pirulva. Látom szende arcát. Csessze meg, de aranyos! Sosem hittem volna, hogy valaha is így fogom a kezem ügyében tartani a sorsát. Ha RM hyung nem lenne, most úgy magamhoz ölelném kicsi hyungom! - Izé, ha útban vagyunk, s kéne a für--
- De Sugával minden re--
- Oiii NamJoonshii! - kiáltott J-Hope, kidugva a fejét a szobafal sarkán, fölötte pedig TaeTae is... De jó! Gondolhattam volna, hogy miért van ennyire tétlen csönd! Vajon mióta hallgatóznak azok ketten!?
- Pszt! Hyung! Gyere, gyere ide! - intett hevesen V hyung, mire RM hyung szófogadóan odasietett hozzájuk, majd el is tüntek mindahányan.
"Köszönöm, srácok!..."
- K-Kösz... - fogta meg Suga hyung mindkét karom, hogy levegyem róla a kezem, s hátrébb lépett.
- Mit köszönsz?
- Hogy úgy mond segítettél takarni az imént...
- Hát mivel ez az én bûn--
- Nem. Én voltam az, aki felingerelt téged. Én tettelek ilyenné. Igazad volt tegnap; É-Én miattam kezdődött el ez az egész. Csak is amiatt, mert irigy voltam. Ostobán irigy voltam Jiminék kapcsolatára... Csak is ezért tettem veled mind azt, amit. Kikezdtem veled. Játszadoztam veled. Szemét voltam veled. S te mégis... Azt mondtad, hogy szeretsz... - kuncogott kesernyés hangon. - Tulajdonképpen minden Jimin hibája, ha úgy nézzük, nem de!? - vitte fel a hangsúlyt komikusan, de látta, nem reagálom le. - Sajnálom. Minden az irigységem miatt történt. Bocsánat.
Angyal szállt közénk Suga hyung megbánkodott hangjával, s megbántott szívem bombatölcsérében virág nôtt. Felszabadultam a bánat szülte kétségbeesésembôl.
- És te?
- Huh?
- Te mit akartál mondani?
- Amm Hát... Azt akartam mondani, hogy felejtsük el mind azt, ami tegnap történt, hisz majd úgy is ügyesen túl teszem majd rajtad magam,... de most, ebben a percben s pillanatban megint úgy érzem, hogy nem tudnálak nem szeretni mindazok után, amik kettônkkel történtek...
Upsz! Lehet, hogy ez is egy kicsit túl egyenes volt számára, de mit tehetnék? Ez a színtiszta igazság. Egyébként is; már megint elkezdett olyan irdatlan gyorsan verni a szívem, de most úgy látom nem én vagyok az egyetlen ebben a heves állapotban. Suga hyung színtén nyugtalanul ácsorog egyhelyben.
- Hehe Tegnap este ugyan így gyöngyözôdött a homlokod, ahogy bejöttem hozzád - mondtam kuncogva, de egybôl meg is bántam. Suga hyung fogta magát, megfordult, s rám csapta az ajtót. - N-Ne, Hyung! Bocsánat! Túl meggondolatlanul mondtam. Hülye voltam. Nem akartam, na!... B-Beszéljük meg! - kaptam a kilincshez, de megéreztem, hogy az ajtó másik oldalán teljes erôbôl szorítják azt... Nem akarja, hogy kimenjek, azaz hogy lássam ôt.
- Én!... Én!... - remegett meg a hangja. - Gondolkodtam. Nem is aludtam, csak gondoltam. Az is megfordult a fejemben, mikor kimentél, hogy az lenne a legjobb döntés, ha azonnal utánad mennék... De mikor már akartam volna, rájöttem, nem tudok megmozdulni. Annyira lestrapáltál... Viszont tudod min törtem a fejem ennek köszönhetôen? Hogy miért is történik mind az, ami, s hogy hogyan lehetne mindezt kezelni. Végül rátaláltam a válaszra, ennek az ôrültségnek a gyógymódjára, ami nem másba rejlik, mint kettônkben. Te már rájöttél, igaz? Míg neked érettebbé, nekem nyíltabbá kell válnom... Ésszel s bátorsággal együtt nyíltabbá. Valahogy ez a kép állt össze... Nem tetszik persze, hogy változtatnom kell magamon, meg az se, hogy sikeresen fölém kerekedtél s olyan durván bántál a testemmel, de valahogy... valahogy... úgy érzem, ennek így kellett lennie.
- És most? - kérdeztem, még mindig a fûrdôbe zárva. - Most hogy vélekedsz? Ebben a percben mit szeretnél?
- Most?... Most el szeretnék fogadtatni magammal egy bizonyos tényt... Úgy érzem, már meg tudom érteni TaeHyungot meg Jimint; Felnőttként viselkedni tényleg elég nyakatekert, s még kockáztatni se lehet. Csak magamra leszek hagyva furdaló lelkiismerettel. Ezért az a tény, amit el szeretnék fogadtatni magammal és velem együtt veled is, az az, hogy; Nem akarom... Nem akarom már a problémák gyökereit keresni, hanem gond nélkül akarom kimondani azt a szót, amit te is, hogy... szeretlek!

Félve, hogy félrehallottam, szélsebesen nyomtam le a kilincset, ami már szabaddá vált, s repültem. Repültem a kitárt ajtón át, öröm könnyes szemekkel Suga nyakába, olyan nagy lendülettel átkarolva ôt, hogy még itthoni cipôjébôl is kiesve majdnem hátra esett;
- Én is szeretlek, Suga hyung! Kérlek! Legyünk boldogok!
- Ha nem fogsz minden egyes nap derékra vágni, én ígérem neked, boldog leszek.




THE END

2017. december 31., vasárnap

90 BTS A szívemet odaadom

Még az nap éjjel, a bejelentett világvége elôtt; JungKook mezítelen talpai egyre elôrébb s elôrébb haladtak a sikamlós parkettán, gazdájuk gondolatait is megelôzve, de nem is volt észre itt szükség, csupán érzelmekre. Egész énjét a könnyedség szállta meg. Szakadt farmere határozott nyugalomban simult hozzá, miközben ujjai kényelmesen csúsztak be farzsebébe, s a túlcsordult magabiztosságtól felmelegedve nem fázott takaratlan felsô teste. Így ért el Suga szobájának ajtajához. Homlokát rádöntötte, majd nagy levegôt véve benyitott:
- Ki az? - hangoztatta Suga a szobában süppedő sötétségben a kis íróasztali fény alól, majd ahogy az ajtó bezárult, hátrafordult. - JungKook?... - lepödôtt meg a váratlan vendégen, majd meglátva a félmeztelen testet zavartan elnézett.
- Mit csinálsz ilyen sötétben? Nem alszol?
- N-Nem, de te meg--
- Angol? - termett JungKook hirtelen Suga mellett és a kis munkafüzetek fölött.
- Hja... - felelt, mire a maknae hirtelen ráhajolt a karjára, s kezébôl kivette a ceruzát. Engedélyt se kért, fogta magát, s a lap szélére nagy betűkkel leírt egy mondatot.
- Tessék, ez egy kis egyszerû, van benne egy "inges ige", ami itt melléknév. "I fucking love you!"
- Ammm... OK... - borzongott bele JungKook szokatlanul mély s határozott hangjába, minek köszönhetôen érezte, hogy ez a fajta túlzott egyenesség nem tesz jót a szívének. Már most tudja, mire szeretne JungKook kilyukadni, viszont ô nincs erre felkészülve. Menekülni akar elôle. - Akkor én most kimegyek levegôzni...
- Nem! Nem akarlak most elhalasztani - ragadta meg a menekülni vágyó karját, ahogy az sietve felállt a székbôl.
Suga érezte, bajban van.
- Mégis mirôl beszélsz? Menj inkább lefeküdni, mindjárt holnap...
- Te le akarsz feküdni? - döntötte el a fejét kisfiús ártatlansággal.
- Hát... Ízé... Elég késô van, szal' hja...
- Ezt akkor vehetem igennek? - állt közvetlenül prédája elé, de ahogy Suga felnézett rá megpillantva a melegen elszínezôdött orcákat, ô is belepirult a fiatalabbik félreértésébe;
- D-De nem veled, te hülye! - mordult rá, de ahogy a maknae egyre közelebb jött hozzá, egyre jobban belepirult a karjaiba kapaszkodott markok szorításába. - Hé! Baszki, túl közel vagy! Várj még! Még várj!...
- De nekem kellesz! - remegett meg JungKook hangja, majd elhalkult: - Kell a csókod, a szíved, a lelked... S tudom, hogy mind ezt te sem fogod megbánni - suttogta, s nem hagyta elveszni a lehetôséget, finoman szájon csókolta szerettét, aki pedig váratlanul vissza... Visszacsókolt elmélyítve a zavarbaejtô érintést, de ahogy ezt a cselekedetét észre vette, megijedt, meghátrált, s elszakadt.
- M-Mi... Mi a fészkes fenét mûvelek én itt!? - csapta arcához tenyerét, és elbújni vágyva összekuporodott a földön. JungKook arcán pedig kikívánkozott egy halvány kis mosoly, hisz érzi... Érzi, hogy igaza van.
- Bocsánat Suga hyung, hogy így szembe állítalak makacs önmagaddal, de jelenleg nincs nagyobb vágyam, mint, hogy szembesítselek vele, mennyire kellek neked - guggolt le ô is rákönyökölve térdeire s mosolyogva nézett szerelmére. - Nem fogok olyat tenni, amit nem akarnál őszintén, ne aggódj!
- Miért!? Miért vagy most ennyire rámenôs!?
- Mert tudom, hogy te úgy se fogsz csinálni semmit, ha én nem lépek. Én pedig nem félek hozzád érni. Ha kell, pók leszek, aki a hálójába csal, s elkap, s nem kímél, s felfal.
- Nem kell az lenned... Már az vagy... - suttogta egy kis izzadság cseppel a homlokán, felfogva a helyzetet, hogy nincs már számára kibúvó. Viszont, ha szökni nem tud, akkor legalább tarthatna egy kis távolságot a ragadozó és a préda között. Ezt gondolta, s már huppant is le a padlóra, hogy óvatosan egyre hátrébb s hátrébb csússzon, viszont JungKook is haladt utána míg addig, amíg Suga az ágy szélébe nem ütközött, pont az ágytámlánál, a fal mellett. Így se elôre, se hátra, se oldalra. Végleg sarokba szorult, ami fájó sóhajt facsart ki belôle;
- Azért ne hidd, hogy föladom magam!
- Pedig azt várom - suttogta JungKook és gyöngéden simított a fényes hajkorona hátuljába, magánál tartva elkapott prédáját.
Mindennél jobban tetszett neki a sors, ahogy az a kezére játszik, de mégis tartotta magában a nyugalmat, nehogy túl gyorsan szaladjon el vele a ló. Lassan akart kezdeni. Ezzel a szándékkal is hajolt Suga füléhez, s nyelvével tapintatosan kezdte ízlelgetni itt-ott, kívül belül, lecsókolva a fülcimpáról.
- Nhe... N-Nem bírom! - szorította össze szemét a másikfél, aki tétlenül ragadt bele a fogság hálójának fokozódó kéjébe. - N-Nedves leszek, ne nyálazz!... - emelte fel a nyakát, miközben JungKook el-elfeledve a mértéket szabadszellemûen hagyta maga után a nyomokat, mintha ingerelte volna Suga hangja. - Elég, a francba is! Áhh... Nhee! - remegtek a hangszálai, s tartott a gyûrôtt pólóját kapkodva marcangoló kezektôl, mik szinte már le akarják tépni róla a ruhát... Még két remegô lábát is terpeszbe akarják kényszeríteni. - Hé!... Ott... ne! - nyögött fel, ahogy JungKook eleven ujjait megérezte nemi szerve domborulatán.
A felhevült érintésektôl legyengült kezeivel ellenkezni próbált, makacsul harcolni, ellökni a fiatalabbikat, de csak felnyögni tudott... JungKook pedig még jobban lefogta ôt s ránehezedett.
- Nhe! Hagyj! - szólt rekedtesen, mire a maknae az eddigieknél vadabbul csókolta meg, s nyála a másikéval szabadon összefolyt. Testük egyszerre kezdett remegni, s az aktívfél többet akart. - Nh-Nem! - kiáltotta Suga, s a lendülettôl felszabadult tenyere aljával céltudatosan elcsapta JungKook kezét, majd ugyan azzal az ütéssel állon vágta a fiút. Nem is érdekelte, mit tett vagy hogy milyen durván, csupán szabaduljék, gondolta, s nagy lihegése közepette felnézett, de azon nyomban megijedt. JungKook lelógatott fejjel, remegve térdelt elôtte, s a karja veszélyt sugallva emelkedett fel, mire nyers izomból nagyot vert bele a mellettük fehérlô falba.
- Hyung!... - kergette el a hideg csöndet benedvesedett leheleteik közül, s visszafogott hangja vele együtt remegett; - Ez így nem lesz jó... - lihegte, s hevesen zakatoló szíve miatt a falnak támaszkodott. - Ezzel... Ezzel a viselkedéssel csak felizgatsz! - szegezte föl vörösre pirult lázas arcát, s szavai az örök őszinteségben áztak, és vártak, hogy végre kifogják ôket... De Suga csupán némán hallgatott. Gond telien JungKook könnyfátyolós szemeit bámulta, mire a sokat akaró fiatal felsóhajtott;
- Jó. Rendben. Értem. Bocsánat, hogy így rád másztam - szedte össze magát s fölállott a hideg padlóról. - Ne haragudj rám! - nyújtotta kezét Sugának, hogy segítsen neki föltápászkodni, de ahogy stabilan két lábra állította, hirtelen hátra lökte ôt, rá, az ágyra. - De én csak segítek rajtad! - mondta.
- R-Rohadék! - tört össze Sugában a menekülésbe vetett hit, s érezte, ahogy annak szilánkjaiba tenyerel, mialatt az ágytámla felé hátrál JungKook elôl, de ahogy mindenhol, itt is a ragadozó aratott gyôzelmet. - Kezdesz bosszantó lenni... - nézett föl a fiúra, ahogy az elzárva az útjait két oldalára támaszkodott.
- Biztos, csak ennyit akarsz mondani? Ha szeretnéd, meg is indokolhatod ezt a kijelentésed - szólt szelíden s higgadtan, de Suga nem felelt semmit. - Lehet, hogy mégse én, hanem te vagy a gyerekes, Hyung... Nem mersz beszélni az érzéseidről. Ez nem vall érettségre. Nem gondolod? - fűzte a szavakat, miközben megragadva Suga pólójának alját erôszakosan levette azt róla. - Azt akarom, hogy a belsôdet vetkőztesd le elôttem, de ha nem megy, akkor egyenlôre marad a külsô... - nézett végig az elterült vakító fehérségen, mire egyhamar ráhajolt, s küszködve a gyönyörrel, csókolgatni kezdte a felsô test teljes egészét. Viszont Suga nem bírta. Hátat fordított, de a maknaet ez a fordulat sem tántorította vissza. Forró ajkaitól Suga négykézlábra kényszerült emelkedni, mire a gyors reflexû fiú tüstént alányúlt;
- Kezdesz meleg lenni... - lihegte, s Suga feszülô nadrágjához nyúlt, majd lerántva azt róla, azon nyomban kézbe is fogta a szabaddá vált péniszt, hogy a szót társába fojtsa.
Olyan keménnyé akarta tenni, mint amilyen az ôvé. Azt akarta, hogy úgy duzzadjon rajta az ér, mint az ôvén. Meg akarta vele osztani s értetni az érzéseit. Mindenáron. Ezért nem tétlenkedett, csak hajtott, s keze folyamatosan föl s alá járt. Minden energiáját a tempó fokozásába invesztálta.
- Ahh!... JungKook máhr!... - karmolt az ágytámlába, miközben hátán cseppekbe gyöngyözödôtt az izzadtság. Érezte, hogy teste merülôben. Közel a határ. Csak úgy süvített a vég fele, de túl gyorsan, túlságosan gyorsan. Nem bírta. Mintha csak szabadulni akarna, izmai összerándultak, háta ívbe feszült, s az egész testét hátracsapta JungKook karjaiba, mire az felnyögött társa hatalmas lendületétôl;
- Aigo... Nehéz visszatartanod magad? - köszörülte meg a torkát, s belelehelt párja fülébe, miközben annak fenekének domborulatai közé szorult megkeményedett szerve, még a nadrágjával együtt. - V-Várj!... Hadd vegyem le én is a ruhám! - nyögött újból, s segített magán. Alsójából kibújtatta férfiasságát, majd
befészkelte az elôbbi kényelmes helyre, ha már így hozzá simulnak önszántukból. Hálás könnycseppek tükröződtek szemeiben, mire keze munkásságát visszafogta; - Hyung... Most így - pillantott le párja testére s annak középpontjára. - Mindent látok. Zavarba hozol - motyogta, s ujjaival nem merte ugyan olyan durván morzsolni a makkot, mint ahogy vakon csinálta. - T-Teljesen zavarba hozol! - hunyta be szemeit baba rózsaszínes kis pírrel a pillái alatt, s Suga nyakába feküdt, akinek egy két ügyes ujj mozgás után már nem kellett több, hogy megfeszülve elélvezzen, bele a fiú egész markába.
- Mióta?... - lihegett Suga. - Mióta vagy képes ilyenekre?
- Huh?
- Mióta vagy ilyen?
- Én mindig is ilyen voltam. Én évek óta nem változom.
- Te nem tudod a "változás" definícióját! - förmedt rá, majd ahogy JungKook hátra vette szorgos munkát végzett kezét, ô is hátrapillantott, s látta, amint a fiú lenyalja az ujjai közül a sûrû fehér váladékot.
- Mintha kezdenél édes lenni... Jól esek neked?
- Mégis... - állt el a szava az idôsebbiknek, amiért olyat látott, amit nem akart... S ennek tetejében JungKook még így is képes ártatlan kis maknae arccal a szemeibe nézni. - Mégis mit akarsz tôlem!? Nem értelek, s úgy érzem nem is foglak, ha csak itt kóstolgatsz engem szó szerint!
- Nehogy azt mond, hogy nem vagyok egyértelmû, Hyung! Olyan értetlen nem lehetsz! - rázta a fejét JungKook, miközben gondosan dörzsölgette körmeit, ellenőrizve, hogy nem-e élesek. - Mindent amit csinálok, szeretetbôl teszem - mosolyodott el határozott arccal, s csuklóját megforgatta, mire Suga elszíntelenedett;
- Hé!... Ha arra gondolsz, amire gondolok, akkor azt most felejtsd el! - fordult szembe JungKookkal, s akadékoskodóan megragadta az ujjait.
- Miért?... Az elôbbit is élvezted...
- De ezt nem fogom hagyni! Ha közelebb jössz, sikítok! Ugye nem akarod, hogy a többiek benyissanak!?
- Igazából... Nekem mindegy.
- Eh... V-Valahogy érezem, hogy ezt mondod - szállt ki Sugából a harci szellem, s kezdte mélyen magában elfogadni a tényt, hogy az a JungKook, aki most ô elôtte térdel, nem csak egy mindenre felkészült ragadozó, hanem egy utolsó mércéig is elhatározott erôs jellem. Egy emberi testet öltött akart, amit nem képes megállítani...
Amint JungKook hátára fektette párját, finoman bedugta az ujjait. Arcán látszott, hogy zavarban volt. Rózsaszínűen virított orcája, s mégis teljes erejébôl koncentrált az örömforrás pontjaira, hogy ujjaival elôre kitapogassa mindet, de nehéz dolga volt, mivel a gazdatest aligha reagált. Suga hol saját lábaiba mart, hol JungKook csuklójára kapott, de leginkább csak tétlenül bámulta a maknae őszinte arcát, s eltûnôdôtt rajta;
- Miért csinálod mind ezt?
- Mert akarom.
- Miért?
- Mert szeretlek - felelte, s ujjait kihúzta a sikamlóssá vált bejáratból.
- Mi a szösz?... - pislogott Suga, s elmosolyodva belekapaszkodott a feje mellett heverô párnákba, beletörődve saját maga passzivitásába. - Csak úgy mondom, kezdem elveszteni az eszméletemet, oké? Túl fülledté tetted nekem itt a levegôt - nézett a föléje emelkedô maknaera. - De legalább... nem vagy olyan lázas, hogy te legyél rosszul.
- I-Igyekszem! - mosolyodott el ô is, Hyungja szavain, s kezével segítve határozottan Suga belsejébe dugta nagyságát. - H-Hyung!... - nyögött fel a megkönnyebbültség hangszínén, s tovább hajtogatta szerette nevét. Csípője mozdult, lábai feszültek, agya kikapcsolt, s csak hamar az ágy alatta veszôdve kegyelemért nyikorgott. Elsô alkalma ellenére vakmerô volt, s mindennek tetejében nagyon boldog. Örömmel s zihálva hajtott a mámor fokozására. Hangosabb nyögéseket akart. Forróbb leheleteket! Nedvesebb érintéseket! Duzzadtabb izzadság cseppeket! Feszültebb idegeket! Eszeveszettebb élvezetet!
- Elmegy-- - szakadt ki Suga vékony hangja egy elkapkodott levegô vétel erejéig. JungKook pedig csipôbôl átadta mérete egészének Suga belsô melegét, csak is, hogy még mélyebben lévô érzékeny pontokkal találkozhasson, mielôtt szerelme elsülne. Legalább is azt hitte, hogy el
fog sülni. - Elmegy a hangom! - köhécselt fel Suga, kijavítva magát, ezzel lelassítva a kapkodó dongsaengét... Igaz, alig tudott már megszólalni. Elvitte hangja erejét az a temérdeknyi makacs nyögdécselés, s mégis, ennek ellenére is, lehet(!), pont rekedésbe veszô hangja miatt, beszédre akarta venni magát itt s most; - Kicsi az arcod... és szép - suttogta, míg remegô kezével JungKook piros orcája felé nyúlt. - Te tényleg úgy nézel ki, mint egy lány - hangsúlyozta, mire JungKook értetlenül bámult le rá.
"I-Ilyet képes mondani, miközben az én méretemtôl izzad az egész teste!?... Még így se akar elfogadni!?" kapta fel a fejét, s ugyanazzal a lendülettel ragadta meg Suga gyönge kezeit s indulatosan odaszegte ôket szorosan az ágytámlához, s megkérdezte;
- És most?
- F-Fáj! - nyögött fel.
- Még mindig úgy nézek ki, mint egy lány számodra? - kérdezte viszonylag nyugodt hangnemben, miközben egyre közelebb s közelebb húzódott, térdeivel felgyûrve a lepedôtt, s följebb nyomva Suga lábait. A fehér végtagok törékenyen fénylettek a szerelemtôl elködösült szemei elôtt, mire finoman kezébe vette az egyik karcsú lábszárat, s magához emelte azt.
- Ahh! Érted a szívemet odaadom! - szólt mély hangon, s ahogy tûzes ajkait a védtelen bokához érintette, különös módon megérezte a rapper szokásos dermesztô hômérsékletét. Azt a hideget, amit úgy szeret. Kegyesen rácsókolt, hevülten rálehelt, óvatosan hozzábújt, s érezte, egész testével érezte, ahogy felperzseli valami irdatlan erô.
Megérett benne a lázas szexualitás.
Az újultan erôre kapott hatalmas lökések éhesen támadtak Sugára. Hiába próbálta görcsösen visszatartani magát, képtelen volt lehiggadni az izgatóan szaftossá vált belsőben.
- Most olyan jó!!... Ez már bûn!? - kapott bele a lepedôbe erôszakosan, összeszorított szemekkel, miközben nyögve loholt elôre megállás nélkül.
- Ahh JungKook ahh nh! Lass--
- Sajn-- Sajnálom! Kérlek, bírd még! Most már ki kell bírnod, hogy együtt élv-- Aaish! - kiáltott fájdalom telien bele szakítva a lepedôbe, ahogy Suga karmai a hátába téptek. Kíméletlenül belevájva bôrébe, végig marva széltébe.
"Nem! Nem szabad leállnom! Nem tehetem! Muszáj megmutatnom, hogy mennyire szeretem ôt!" próbálta összeszedni magát zakatoló szíve ellenére, s sok apró lökésekkel próbálta ellensúlyozni a fájdalmas nagyokat. Nem jutott el a tudatáig, de eszeveszetten dobogó férfiasságával érezte, ahogy Suga teste ezekre hálásabban reagál.
- Ahh! Ahh! J-Jó!...
- Hyung?
- Mondom, ahh jhh--
- Beszélj hangosabban!... Nem hallak a szívverésemtől - nézett rá kipirult és velejéig őszinte arccal, mire lejjebb hajolt, s a közelségtől csókolni vágyott.

A függônytakarta sötétségben, oda kint tombolt a szél. Elhozta a holnapot, a világvégét, mégse történt semmi odakint, csak is odabent, a szűk kis szobában. S amilyen ráérôen váltottak a percek, olyan lassan ölelte át szerelmét JungKook.
- Su-- Nem! Inkább Yonggi!... Yonggi, szeretlek! - suttogta s ugyanolyan gyengéden is készült összefűzni ujjait szerelme ujjaival, amire Suga is reagált, de mikor már készült volna saját ujjait JungKook kézfejére szorítani, hogy mint egy valódi pár, egymásba kapaszkodhassanak, nem tette... Hagyta... Hagyta, hogy csak a maknae ujjai kapaszkodjon az ô kinyújtott ujjai közé. Megint csak elutasítva a fiatalabbik szívét, egy fáradt grimasszal elfordította a fejét.
Esôcseppek kezdték verni az ablakot, s zörögve kopogtak a párkányon.
- Miért?... Miért ez az arc? - kérdezte JungKook kicsit ingerülten. - Úgy viselkedsz, mintha te lennél itt az áldozat. Nem szégyen ez?... Pedig te kezdted ezt az egészet te és én közöttem... Akkor meg miért?
Suga megrándult. Megütötték a maknae kemény szavai, még ha nyugodt hangnemben is értetlenkedett, akkor is. Fájt neki az ilyesfajta támadás az ô saját döntései ellen. Így természetéből fakadóan visszavágott, gondolkodás nélkül;
- Inkább te fejezd be, amit elkezdtél most! - mordult rá, de nem tudott úgy, ahogy ténylegesen akart volna. JungKook még mindig a belsejében volt, súrolva kis idegvégződéseit. Még mindig tovább kellett volna kergetniük kielégedésük végét, de nem tették. - Olyan sokáig hagysz engem szenvedni!... Mi a rossebért nem teszed be rendesen vagy csak ennyire kicsi?... Direkt hagysz kínlódni!? - kiáltott a még mindig hátára taszított fiú, nem bírva tovább sarokba szorított helyzetét épp idegekkel. Remegô kezeivel kapkodva nyúlt fel friss levegôért egyre följebb s följebb, mire az általa szidott fiú megragadta a segítségért kiáltó kezet, s haragtalanul rácsókolt;
- Yonggi, mondd!... Te--
- Élvezz már el, nem bírom! Elegem van! NamJoonnak nagyobb volt. Esküszöm, hamarabb el tudott menni!
JungKook hirtelen elejtette a féltve fogott erőtlen kezet, s tekintete elsötétült;
- Miért kellett ezt mondanod?... - pusmogta orra alatt, s szájából mintha valami kis halk káromkodás csúszott volna ki, úgy emelkedett ki Suga hűvös belsejéből.
Csak az esô hangja hallatszott már.
Az idősebbik tátott szájjal s ijedt szemekkel nézte, ahogy a fiú szédelegve öltözik, aztán kedvetlen aurába burkolózva elsiet, itt hagyva ôt. Itt hagyva ôt a teljes lepusztultságban.
- JungKook?... - remegett meg, ahogy az ajtó becsapódott. - JungKook!... - ámult megdöbbenve, majd a plafon felé nézve, suttogó hangja rekedtesen visszhangozta be az üressé vált fülledtséget; - Ne!... Ne!... Én nem--... - tette szemeire karjait elsavanyodva, s még elhalványuló hangon tátogta: - Gyere vissza!...

2017. október 3., kedd

89 BTS MIKOR?

JungKook POV

Hol az egyik sarokba, hol a másikba járt a szemem. Hosszas gondolkodásba kezdtem. Mintha egy beprogramozott szoftver lenne bennem, ami nem akar semmilyen módon se kikapcsolódni. Jöttek a képek, míg én csak a kínlódásomtól mocskos testtel s elmével feküdtem az ágyon. Jin hyung hangjával pedig tovább búgott az elérhetetlen csend.
- Mikor hagyják már abba? - kérdeztem kis sóhajtással, mire ajtó dörömbölés szelte át a teret. Kintrôl hallatszik.
- Jimin! Jimin, hagyd abba! - RapMon hyung hangja. Intézkedik? - Nem, hogy Jin hyung, de mi se akarjuk ezt! Én eskü eltiltatom Jin hyungot tôled, ha nem csillapítod le magad most azonnal. Korán kell kelnünk, ha nem tudnád! Miért nem tudsz békibe maradni legalább most? - kérdezte választ követelô hangnembe, de helyette síri csendet kapott. - Mi az? Lenyugodtál?
- T-Téves! - kiabált ki Jimin hirtelenjében. - Most Jin az, aki--
- Nem értem, mire célzol. Csak fejezd már be végre!
- Kö... Könnyû mondani!
- Ahhh... Nevetséges! - temettem tenyerembe arcom. - Minden Jiminék miatt történt!... Miért is szeretem ezeket a hülye hyungjaimat!?...

- A holnapi nap most hiába fogja próbálni betemetni a mát... - gondoltam, s így is történt.
Reggel hatra már a kamerák elôtt kellett lennünk, Jimin pedig szépen elôkészítette a kinézetünket a mérce másik felén. Sok munka volt velünk, de késô délutánra sikerült végeznünk. Vacsoránál már minden olyan volt, mint máskor... Mindenki párosban.
V hyung a játék konzolt nyomkodta a TV elôtt J-Hope hyung két felhúzott lába közé dőlve, Jimin pedig Jin után loholt be a szobába. Még RapMon is telefonon beszélgetett...
- Most már tényleg le kell tennem. Igen... Szeretlek! Én is nagyon szeretlek! Puszi! Szia!
... az édesanyjával.
Suga pedig csendben ül az asztal egyik végiben, míg én a másikban. A csapattársaink felé forduló tekintetünk csak úgy bambul, vagy épp a mobilon lóg, és akárhányszor őfelé nézek, vagy ő én felém, megrebbenek a szemeink. Az enyém a reménytôl, az öve pedig... sajnos nem tudom. Talán a félelmet sugallja? Hát mégis fél? De akkor miért tetteti, hogy mégse? Miért akar... kétszínűsködni állandóan? Tudtára kéne adni, hogy a padlizsán szezonnak már vége van. Ideje lenne kinőnie, vagy lehet, hogy... a DNSe ennyire megegyezik a padlizsánéval!? Lehetséges lenne!?
- Oh! Ezt nézzétek! - szólalt fel Suga, s én már hajoltam is át volna az asztalt, meglesni, mit talált a telefonján, de ô fölállott s Hoseokhoz ment a TV elé...
"Figyelmen kívül hagy!??" - néztem utána egy felfújódott kellemetlen érzést elszorítva a mellhasamba.
- Azt írják, világvége lesz holnap. Jön egy Antikrisztus, feje, mint a Nap, lábai közt a Hold. Mi pedig megszűnünk létezni, viszont csak hét évig, míg Krisztus jô s megküzd vele. Mindenki híreszteli, hogy mind ez holnap egy szemvillanás alatt fog megtörténni.
- Mi? Mi!? - kerekedtek ki Hoseok hyung szemei. - Ez nem lehet. Ezt le kell csekkolnom nekem is! - rohant telefonjáért a szobába, de megbotlott mögöttem, s sikeresen lefejelte a földet.
- J-Jól va-- - fordultam hátra, mire Jimin is előbukkant;
- Ennyire szeretsz a padlóval csókolozni, Hobi? - guggolt le hozzá, s ujjával piszkálni kezdte az edzéstôl formás, mégis puha combját, majd hirtelen rámarkolt.
- Nha! Jimin! - akart megfordulni, de TaeHyung is csatlakozott, s kíméletesen ült fôtáncosunkra.
- Niku, niku, niku! - érzett engedélyt ô is a combok húsos részét bőséggel agyon taperolni.
- Héj! Vigyázzatok rá! - szólt Leadernim, én pedig megelégelve mind azt, ami itt bent zajlott, sóhajtottam, s kimentem a teraszra.

Tényleg olyan, mintha egy ezer évnyi gondolkodás béklyója szállt volna rám.
- Viszont a világvége máris a nyakamon van. Dejó! - mosolyodtam el kedvetlenül. - Micsoda ostobaság... A világvégéhez közeledünk, miközben én meg a Napot gondolkodom le az égrôl... - kuncogtam, ahogy szempilláim alól lestem a vakító naplementét.
- Oh! Megtaláltalak! - szólt igazat Jimin, ahogy kijött hozzám a teraszra. Egy kamera volt nála, úgy látszik Bangtan Bomb alapanyagot keres, mint minden kreatív percében. - Mondj pár szót az Armyknak!
- Mondjak?... Hát jó! Armyk! Jimin egy kalikó macskákhoz hasonlította magát, nade tudjátok az okát? Sokan koalának tituláljuk, de igazából macska, mivel mikor egy hímet elkezdik irányítani az ösztönei, s a párzási szükségletei feltörnek, a macska az egyik olyan élôlény, amelyik a legkegyetlenebbül mászik rá a párjára. Lefogja karmaival, leszorítja a derekánál vagy a nyakánál, mindazért, hogy nyugodtan tudja fájdalommal elárasztani a passzív felet szúrós párzószervével, ami feliz--
- H-Hé! - szólt csendre intôen Jimin, miközben tátott szájjal engedte le a kamerát. - Mégis honnét tudsz ilyeneket a macskákról?...
- Ezt mind Taehyung mesélte nekem.
- Taehyungshii?...
- Hjam... - néztünk egymásra félve belegondolva V hyung tudástárába... - NaDe Jin hyung?
- Alszik.
- Hát persze...
- Hékás! Ne nézz ilyen megvetôen rám! Most nem én voltam az, aki nem bírt magával. Jin Hercegnô egyszerûen-- Ha így nézel rám, valahogy úgy érzem, nem hiszel nekem.
- Hát persze, hogy nem.
- Amint Jin Hercegnô felébred, majd elmondja! Az ô szájából majd elhiszed, nem? Különben is, mit csinálsz itt kint egy magad?
- Én?... Épp töprengek az életemen - válaszoltam, mire Jimin úgy nézett rám, mintha tudná, min megyek keresztül, s kikapcsolta a kamerát.
- Csatlakozhatok? - nézett fel rám kedves mosollyal, mire bólintottam, s leült a kispadra, de valahogy úgy éreztem, hogy csak azért marad itt, hogy ne legyek egyedül... Végülis nem zavart, így én is helyet foglaltam mellé.
- Min gondolkodsz? Jin hyungon? - kérdeztem, hátha megtalálom válaszaiban válaszom...
- A-a... Nem... Azon agyalok, hogy lehet, eddig nem igazán volt feltűnő számomra, de szerintem engem szexuálisan zaklat az egyik styles noona.
- Huh?
- Lehetséges ez? Mindig a lábam közt matat, igazgatja a nadrágomat, meg be-beless az öltözôbe...
Nem; Az én válaszomat nem az ô ügyében fogom megtalálni. "Ahhh!... Mindjárt lemegy a nap, s én nem jutottam semmire" - mardostam magam belül, mire Jimin hirtelen átkarolt oldalról, s lehúzott magához.
- Szóval mi a baj?
- Umm... - néztem szégyenlôsen, majd mit sem vesztve pusmogni kezdtem; - Nem tudok közel kerülni Yonggi hyunghoz.
- Soha ne add fel! Csak ha elegendő bélyeg van rajta vagy küldj e-mailt.
- Tessék?... Hülyéskedsz?
- I-Igen, bocsi, de figyi, valahogy csak lesz, mert úgy még sohasem volt, hogy sehogy sem lett volna. Én is... Én is sokáig tántorogtam, gondolkodtam, míg a plátói szerelem rabja voltam, de Jin most már az enyém - mosolygott fényesen, majd ahogy elengedett, komoran elnézett: - Bár a te esetedben Suga hyung nem csak, hogy kétszínű, hanem, hogyis mondjam, igen keserû.
- "Keserû"?
- Miért vagytok itt kint? Kezd lehülni a levegô.
- Jin! - ugrott fel Jimin, ahogy szeretni való Hyungunk kikukucskált hozzánk. A sárga takaróba volt bebugyolálva, s ahogy kitárta karjait, engedve Jiminnek a közelebb jövetelt, ölelgetni imádó csapattársunk nem fogta vissza magát:
- Koala mode ON! - mondta, s Jin hyungot erôsen magához karolta. - Látod? Most cukin szeretlek, de ha akarod szerethetlek keményen is.
- Köszönöm szépen, most nem szeretném.
- Viszont - lépett hátrébb mutatóujját felmutatva. - Mond el a többieknek, hogy tegnap viszont akartad! Jó lenne tudatni velük, hogy nem mindig csak én vagyok az akaratos, hanem te is meg tudsz ám vad--
- Pszt! - tette fel ô is az ujját, csak szorosan az ajkaihoz. - Azt az oldalamat csak te ismerd! A többiek számára maradjon csak titok...
- Jin hyung!... - álltam fel a padról határozottan megszólítva ôt, amivel enyhén megleptem (fôleg ebben a helyzetben);
- I-Igen?
- Lehet, hogy fura kérdés, de el lehet készíteni egy bármenyire is kesernyés padlizsánt édesre?
- Huh? Persze. Megcsináljam neked?
- Szóval lehet... Köszönöm, Hyung, nem kell. Csupán a válaszod kellett - néztem magam elé töprengésemnek alagútjából kiérve. - Aki majd megédesíti azt a padlizsánt, az csak is én magam szeretnék lenni, méghozzá mindennél hamarabb. Jó, hogy a cukor már a nevében van.