82 BTS Eltérített lift

Jimin POV

- Hazajöttem! - adtam az itthoniak tudtára, majd ledobtam magamról a pulóveremet, és az ajtót gondosan kulcsra zártam, de zavart... Sôt egyszerûen megrémített, hogy hallani tudtam a zár kattanását, mivel közben egyetlen egy felelet sem érkezett vissza a hátam mögül. - TaeTae? JungKook!? Jin! Jin ugye te itthon vagy?... - halkultam le, s beljebb merészkedtem lelkek után kutatva, de valahogy minden olyan sötét volt. Féltem. - Hjaj!- ugrottam meg, ahogy hirtelen turkálásra utaló zörejek törték meg a csendet a konyha felôl... Fény szűrődött onnan, de még így se mertem oda menni. Nagyon nem voltam rá hajlandó. Mozdulatlanul kiabáltam inkább oda. - Srácok!?... Ott vagytok? NamJoon hyung? Hyung? Hyungok? Itt Jimin... Haza--
- Basszus, Jimin! Segíts már!
- Suga hyung! - kaptam szívemhez kezem.
- Hol tartjuk a befőttesüvegek nyitóját? Már mindent felforgattam érte!...
- N-Nem - feleltem, még mindig ijedt szemekkel. - Azokat kézzel nyitjuk ki... - vettem el tôle a savanyú uborkás üveget, s kinyitottam neki...
- Aaaha... Most tegyünk úgy, hogy ez meg sem történt, oke?
- Jó, de... de... Hol vannak a többiek?
- Mintha levánszorogtak volna a belsô udvarra, vagy valami, de én meg itt vagyok és kurva éhes vagyok!
Ez több, mint elég információ. Már szaladtam is kifele az ajtón. Irány a belsô udvar, de... de... ez fura. Jin nem csinált vacsorát? Hogyhogy? Hisz egész reggel arról beszélt, hogy mi lesz ma estére, hogy mit fog nekem és a többieknek készíteni mire hazajövök... Valami itt bûzlik. Valami gond lehet!
Törtem is a fejemet, hogy mi lehet vele meg a többiekkel, és hogy egyáltalán tényleg a belsô udvaron vannak-e, miközben én még csak a lifttel süllyedek.

Kiérve nem tudtam, merre az arra. Minden kis fordulóba benéztem, vezettek engem az udvari lámpaoszlopok, mire végre megpillantottam a kerti asztalt, és  JungKookot háttal nekem, rajta pedig mintha TaeTae csimpaszkodott volna.
- Hyuuung! Hagyd abba! - vitatkozott épp vele szemmel láthatóan.
- Hé, srácok! - szóltam hozzájuk, s oda siettem, de nem reagáltak rám, én viszont reagáltam rájuk!
- Hyung, hagyd már abba, könyörgöm! - kényelmetlenkedett JungKook, s megértem; nem a legkellemesebb ha valaki olyan intenzíven csócsálja és csókolgatja a füleidet, mint ahogyan TaeHyung ebben a pillanatban.
Igazából, nem olyan furcsa ez a jelenség, hisz Vrôl van szó, de... de... De miért molesztálja?... Ez az, nem?...
- Ne játszd meg magad, te nem vagy része--
- Áá Jimin! - vett észre TaeTae.
- Mi-Mi folyik itt?...
- Hogy itt? - mutatott az asztalra Jungkook. - Semmi, csak egy kicsit kiöntöttek a hyungok abból a mibôl is.. hja, konyakból.
- N-Nem úgy értettem, hanem... - néztem végig rajtuk. Míg JungKook meglehetôsen normálisnak tûnt, V vöröses árnyalatú arccal tovább majomkodott rajta szemérmetlen módon, míg az asztal másik felén pedig Hoseok az igazak álmát aludta az asztalra ránehezedve, legalábbis, ha a látszat nem csal. - Miért jöttetek ki?
- Hát az úgy volt, hogy RapMon hyung hazajött s egy showmûsort rendezett, kicsit felpörgött vagy mondhatni megôrült, ahogy meglátta, mi van nálunk, és az a helyzet, hogy ô, Hoseo--
- És én!
- Nem, V hyung, te nem.
- De én is kaptam!
- Nem mert csak RapMon, Hoseok meg... Jin hyung volt az, aki... hogy is mondjam... Ittak.
- Hülyeség! Hazudik! - ugrott elô a sötétbôl kicsit szétdülô Leaderünk, s az asztalra támaszkodva próbálkozott győzködni engem pont az elmondottak ellentétérôl. - Sose mutatnánk rossz példát! Soha - hangsúlyozta, én pedig ledermedtem a "h" hanggal jött alkohol szagú lehelet fellegében...
A fejemet eldobom! Most ez azt akarja jelenteni, hogy Hoseok nem csak szimplán bealudt, hanem berúgott!? De... de...
- Valaki segítsen...

- J-Jin! - ugrottam meg, ahogy egyetlenem a semmibôl oda esedezett Hoseok oldalára. - J-Jól vagy!?
- Segítség, ez az üveg beszél hozzám... - dobta a kezében szorongatott üres üveget az asztalra, s lehuppant ültébe, szembe a sötétséggel. Már szaladtam is hozzá, elmondhatatlan aggodalommal a mellhasamban, mire ô szétdülô tekintettel beleájult Hoseok ölébe.
Beleborzongtam a látványba... Sôt a tudatba.
Jin részeg!?...
Nem akarom elhinni!
- Ezt... - szóltam a többiekhez. - Ezt annyira meg fogjátok bánni, mint amilyen bátrak voltatok ilyesmit tenni az én egyetlen, tiszta, felbecsülhetetlen - markoltam hajamba tovább sorolva a jelzôket, mire JungKook szelíden feltette a kezét belevágva szóáradatomba:
- E-Engem ugyan ne bánts! Én voltam az, aki kihozta ôket levegőztetni!
Kihoztam ôket sétáltatni.
- Ya! - fordult hanyatt Hercegnôm, mire figyelmem egész csokrát neki nyújtottam. Ájuldozó pillantásokat vetett ide-oda, föl s le, majd észrevéve engem szeme sötétje felcsillant. Szép... Egyenes hajszálai hullámosan tapadtak le a sima s vízzel áztatott arcára, míg a foggal tépdesett s nyelvével benedvesített ajkai mondani akartak valamit, mire le is hajoltam hozzá. - Mond meg nekem, hogyan lehet megismerni egy messziről jött embert?... Na? Nem tudod? Hát közelről - simított végig az arcomon. - Nagyon közelrôl - csuklott egyet hozzá, majd önfeledten kezdett kuncogni.
- Remek - fogtam meg fölnyúlt kézfejét, s bizakodóan rácsókoltam. - Önmagad vagy, csak magadon kívül, igaz? - definiáltam állapotát, majd magamhoz vettem másik kezét is, s próbáltam felültetni, sürgôsen felállítani ôt. Be akartam vinni. Négy fal között biztonságba helyezni ôt. Figyelemre se méltattam hát a bagázs többi tagját, csak siettem vissza a legrövidebb úton, szigorúan elôre, szorosan fogva Hercegnôm kezét, aki hála nem ellenkezett, legalábbis egészen ameddig a lift ajtajai be nem csukódtak, s megindultunk fölfele.
- Vissza! Hadd menjek vissza! - ütött a gombokra, mire lefogtam mind a két kezét.
- Nem maradhatsz kint. Gyere be velem. A gondodat viselem.
Istenem! Hogy hagyhattam, hogy ezt tegyék vele a többiek!? Szegénykém!
Az én óvatlanságom miatt... Amiért nem voltam képes rendesen vigyázni rá...
Marcangoltam magamat, mire Jin kezei kicsúsztak markaimból, s egy-egy pisztolyt formált belőlük, keresztbe tette karjait, majd lövésszerű hangokat imitált:
- Ez egy fegyveres rablás - szólalt meg. - Én, mint az önök fogva tartója elrabolom s eltérítem a gépet! Irány Párizs! - ingadozott meg majdnem megbotolva.
Szegény kis eltévelyedett Hercegnôm eltévesztette a házszámot, akarom mondani a járatszámot.
- Találós kérdés!
- Oh!
Józanodik tán?
- Mit söpörnek a repülőtereken? Tikk-takk, tikk-takk, hát airport! Érted? Airport! És hány éves a repülô kapitánya, ha... Elfelejtettem! - nevette el magát, s lecsapta maga mellé a kezeit, mire újra magamhoz vettem az egyiket. Így vigyázhatok rá.

A dormba beérve lecsöndesedett s olyan szerényke léptekkel követett a szobáig, mint egy elfáradt gyermek. Szótlanul bementünk a hálónkba, s ahogy zártam az ajtót a fülem mellett elsüvített hirtelen Jin keze s rácsapott az ajtóra tenyerestül.
- N-Ne hangoskodj!... - suttogtam, s ahogy megfordultam enyhén megingottam ijedtemben, ahogy a képembe hajolt. Aztán észre vettem; a falhoz vagyok szorítva. Érthetetlen módon fölém támaszkodott behajlított karral, míg másik kezét a mellhasamra simította. - Mit szeretnél? - emeltem fel a fejem szelíden a szemébe nézve, ô pedig ugyan úgy vissza, s elgondolkodtam, hogy mégis ki tudna neki ellent állni? Megszántam hát egy csókkal. Egyetlen eggyel. Csak is eggyel, s már távolodtam is el elválasztva összetapadni vágyó ajkainkat, mire Jin vadul visszacsókolt. Megugrott a szívem szokatlan konok megnyilvánulásán. Vonzott, tetszett, s tudtam, hogy bûn lenne nem reagálni erre, így visszacsókoltam, ráharapva s megszívva ajkait. Kezem közé vettem arcát, s hagytam, hogy kölcsönösen faljuk egymást. Istenem de jó, de... basszus, nem indulhatok be.
- Jin! - szóltam, ahogy elengedte nyelvemet, de még így is szabadnak érezte, hogy az ajkaimon csüngjön... - Ne! Nem lehet. Részegen nem.
- Igen?
- Mondom, nem! - feleltem, de ennek ellenére is a nyakamba bújt s ahol ért, csókjai fogságába zárt. Kezét elkezdte mellhasamon levezetni, a pólómat felgyűrni. Nem is tudtam elhinni, hogy az jár a fejében, ami... De ahogy hirtelen kikapcsolta az övemet, fejemben biztossá váltak az eddig csak hitt gondolatok. - Jin, Jin, figyelj rám! - ragadtam meg széles vállait, azonban ô azonnal vissza akart hajolni a nyakamhoz, de nem hagytam. - Figyelj! Tudom, nem szoktam, viszont most az egyszer olyan szépen meg fogok ágyazni neked, hogy hiba lenne nem kihasználnod ezt az esélyt. Érted? Muszáj lefeküdnöd most aludni - nem tetszését nyögéssel fejezte ki. - Még a vánkost is felverem neked, ígérem. Nem leszek rest. Elaltatlak. Hasra fektetlek, simogatlak, ôrt állok és megvédelek, akár az álmaiddal együtt is. Véletlenül se foglak felébreszteni! Kérlek!... Hát nem értesz engem!? Hé!
Hirtelen térdre esett.
- M-Minden oke? - kérdeztem megrémülve, mire Jin lerántotta rólam a nadrágom én pedig elképedtem, s mielôtt bármit is tudtam volna ellene tenni, egy szakadozott lélegzettel oda hajolt bokszeremhez, s precízen táncoltatni kezdte a nyelvét azon, amin nem kéne... Ilyet még álmomban sem szabadna látnom. De ó jaj! Ezt még érzem is.
- Nem! Ezt nem! - próbáltam konkrét szavakkal elérni ôt, de hiába. Az egész testem lemerevedett, ahogy megéreztem Jin selymes s meleg ujjait a csípőmön, majd egyre lejjebbi pontokon, ahogy tolja le rólam az alsóm... Tehetetlenül néztem végig, amint egyik kezével magához húz, s a másikkal önfeledten rámarkol izgalmában lüktető szervemre. Mozgatta. Szemérmetlenül tartotta kezében, s öntudatlanul tudta, hogy mit mûvel.
Én igyekeztem hátrálni, ha már a szavak nem segítenek, de még erre sem reagált. N-Nem viselkedik! Mit tegyek? Már nem akadályozhatom meg?
Gondolataim élhúzódásával Jin maga elôtt zöld lámpafénnyel találkozott, mire megindult s nagy lendülettel vette szájába méretem... - N-Ne! - nyögtem fel, s tudtam, menekülnöm kell elôle! Ezt nem hagyhatom! - Jin! Most azonnal elengedsz, különben hanyatt löklek! - fenyegettem meg-megremegô hangon, s a hirtelen felemelt lábammal a vállára léptem, de ahogy megéreztem azt, amit nem kellett volna, elakadt lélegzettel feszült meg a testem. A kellemesen sikamlós érzés parázslani kezdett érzékeny férfiasságom felületén. Ez sok. Túl sok számomra. Jin ajkai közvetlenül tapadtak vastagabbá váló szervemre, s szorosan csúsztak végig minden kis domborulatán, majd a makkomhoz érve nyelvével jobbról-balról átölelte azt. Ölelkezett vele, majd hol ütemesen, hol hirtelen mozzanatokkal, merészen fel-alá mozgott. Elkerülhetetlen volt, hogy erre ne reagáljak. Röstellem, de hagytam a meleg nedvességet élvezô szervem azonnali merevedését...
Elképesztô. Ez az új és fura érzés... Megfélemlít. Aish! Nem szabadna élveznem!
- Áhh Áá Basszus! - csaptam fel a fejem erôs nyögdécseléseim közben. Gondolatban már a falat kapartam, hisz a valóságban nem volt rá erôm, mint ahogy arra sem, hogy legalább a tenyeremmel elfojtsam kényeskedő nyávogásomat. Mást nem csináltam, csupán a plafonnal szemeztem, majd amint lebólintottam, hangosan üdvözölt a tény, hogy Jinben halvány hajlandóságot sem ébredezik arra, hogy az orális kielégítést abbahagyja. Épp, hogy az ellentétét kívánja. - Miért csinálod ezt velem? Magaddal?... Te egy hercegnô vagy. Az én Hercegnôm... Semmi okod nincs arra, hogy ezt csináld.
De még semmi válasza sincsen a számomra. Nem lát, nem hall, nem beszél. Behunyt szemekkel azon van, hogy egyre erôszakosabban őrjítse meg szájával azt a szervemet, amit nem szabadna. Én pedig csak érzem, s érzem, s érzem ôt... Ahh... Túlzásba viszi már. Miért tesz ebbe ennyi energiát? Miért? Hogyan? Mi jár a fejében? Honnan a látvány s az érzés, hogy már nem elôször csinálja!?... Aiiish, megőrjít, főleg mert jó! Miért jó? Nem értem, hogyan. Egyetlen magyarázat rá, hogy az alkohol önkívületi állapotába börtönözte ôt, s gazdatestként használva egyetlen célja, hogy tönkre tegyen. Itt és most tönkre tegyen engem.
Nem! Nem szabad hagynom magam.
- Jin! Basszus, elég! - emeltem fel a hangomat. - Nem élvezhetek el! Nem engedhetem, hogy lenyeld vagy, hogy bármi más is történjen! A határomon vagyok! ...Nem érted, amit mondok!? - markoltam bele hajába, s próbáltam tartani fejét, hogy abba hagyja, nyugodjon le, de nem. Nem volt rá képes. Tovább szívott magába, s akaratosan nyalt. - Uram isten! - vágtam fejemet a falba kétségbeesetten, s elvörösödött orcákkal elárasztott a szégyen érzet, amiért olyan kéjesen csordult ki a nyál szájam szélén.
A sírás határán voltam. Mégis... Mit mûvelek!?
- SeokJin! - dobbantottam, s erôvel téptem meg s húztam hátra a fejét. Lehetett volna más lehetôség is? Nem tudom. Szívem belesajdult, ahogy hátsójára esett beverve magát a szekrény oldalába. Megsértett lelkiismeretem csuklóimra láncolt nehezékként kényszerített térdre Jin elôtt, aki fájdalmában feje hátulját dörzsölte keserves hangokat kiadva. Azon nyomban bocsánatért esedezve öleltem ôt magamhoz, miközben lélegzeteim után kapkodtam. Eltoltam kezét hátulról s én simogattam ôt tovább. Aggódóan, kíméletesen, finoman, mire a karjaimban elnehezedett s elaludt.
Nem tudtam, mi tévô legyek most. Csupán a földet bámultam elképedve, nem menekülve a rémísztô gondolat elôl, hogy Hercegnôm az imént a szemem láttára és a testemet használva szennyezte be édes ajkain keresztül magát méghozzá miattam, s én ezt... mind... hagytam.