71 BTS Hyung, hol a takaróm?

Jin közvetlenül megfogta Jimin kezét, és megállva az izzó betonon, a vasútállomás görbülő sínei előtt, az eddig megtett útjuk felé fordult vissza a szülői fészek irányába.
- Jimin... Még rengetek napunk van. Ha szeretnél, itt maradhatsz.
- Igen, itt tölthetné m az időmet... S igazából itt is maradnék Busanban, de akkor nélküled lennék.
- Miért gondolkodsz így?...
- Úgy érzem, az a feladatom, hogy veled legyek - vigyorgott nappal szemben.
- Ugyan... Az a feladatod, hogy JungKookkal legyél. Elfelejtetted? Vigyáznunk kell rá.
- Chô... Még így is... Ha vissza megyünk, s hyungoskodni fogsz, azt se bánom.


S úgy lett, ahogy mondta. Hazaérve a dormba a fiatalabbik már felkészülten fogadta Szerelme odaadó s szeretni való jellemének kiegészítését, a hangos anyáskodást.
Épp Sugaval csavartatta le a már szemetesben melegedő flakonok kupakjait, hogy a szelektálás a legmegfelelőbb képen menjen. Igazából csak Suga tartózkodott a dormban, de nem sok idő kellett, hogy RapMon is csengessen a bejárati ajtónál.
- Jin hyung! - mosolygott a hercegnőre, mikor az kinyitotta neki az ajtót. Baráti gondolatból eredően már egyből egy nagy lendülettel ölelte magához hyungját. Egyik karja a fiú széles hátát probálta átérni, míg másik keze a rendezett selymes hajszállakra borult. Megsimogatta Jin feje tetejét; - Minden rendben volt? Nem hívtál, ezért gondolom...
- T-Túléltem! - görbültek a szája szélei fel felé a válasszal.

Pár homokóra lejártával a hiányzó három ember is megérkezett. Épp a felszállott pára után, azaz felhőszakadásban léptek a városuk környékére. Így a hazafelé vezető utat nem úszták meg zuhany nélkül. Csurom vizesen léptek be az ajtón. S bágyadt szemeik egyszerre ijedtek meg Jin hyungék jelen létén. Nem hitték, hogy bárki is a dormba lesz.
- Na Erre nem mondok semmit - hangolódott le Hoseok a cipőkkel teli padlóig, miközben a lakás kulcsot fojtogatta a hideg s csiklandozó vízcseppek mintázott remegő kezében. Táskája a hasánál volt, s annak szája nyitva tátongott;
- Ez tele van vízzel! - jegyezte meg RapMon furcsállva a jelenséget.
- Hát igen... Ez történik, ha zivatarban kell elővenned a táska aljába csúszott kulcsot - nevette ki magát savanyúan Hoseok, miközben V és JungKook az esővízzel barátságtalanul bánva kicsavarták azt ruháikból s táskáikból;
- NaJó most tele a poh-- a táska!
Ahogy Jin dübörgő léptekkel elfutott törölközőkért, a maknae felnézett az előtte lévő száraz társaságra, s szeme megakadt egy egymagába ácsorgó élőlényen, aki mégis élettelenül nézett le a padlóra, ahelyett, hogy ő rá nézzen. "Hyung..." csúszott le egy nagy, kövér csepp hajszálán, szeme éles fénye előtt, majd elrugaszkodva lecsöppent, ahogy felemelte a fejét Sugat méregetve. Szemöldöke elvesztette a bármiféle jó hangulatot sugalló hatását, szemei ridegebbek lettek, és szájának két kis sarka lekonyult. Mindez Suga miatt, aki hátra felé haladó lépéseket készült tenni lehajtott fejjel. "Menekülni akarsz?..." szuggerálta prédáját JungKook. "... Előlem?"
De az idősebb nem volt jártas a gondolat olvasásban. Lelécelt. Még  lábnyomokat sem hagyott a terepen, csak JungKook érzelmeinek érzékeny felszínén.


Suga POV

"Egek!... Ez nehezebb, mint gondoltam" dőltem komorságommal egy jól eldugott falnak a folyosó árnyékában s ott maradtam ácsorogni egy jó darabig. "Lehetséges, hogy segítséget kéne kérnem... Végül is hja..." gondoltam keserű őszinteséggel és lábam magától eredt vándor útnak.
- Oyaaa Hyung! - mosolygott rám NamJoon a forgószékéből, ahogy betörtem hozzá, az elsötétített szobájába ebben a hasonlóan sötét állapotomban. Az ő drága mivoltja elkezdett valamit szívélyesen ecsetelni, de én s az agyam megposhadt fogaskerekei csak félig-meddig dolgozták fel mondandóját. Közben az ágyára dőltem, hagyat fekve, széttárt karokkal és lábakkal. A takarónak valami nagyon édes aromája volt. Egyáltalán nem hasonlított NamJoon illatához... De nagyon tetszett. Ingerelt és kellemet nyújtott; s ebben az állapotban testem egyre csak nehezedett. - Tessék! - Észre se vettem, hogy mikor ült ide mellém, de a felém nyújtott ropogós ropogtatni való rágcsából azonnal vettem. - NaÉs miújság az én egyik legfontosabb barátommal? Miért érzi, hogy törődésre szorul? - Ismer. Tudja, hogy ok nélkül nem vándorolgatok szobáról szobára, csak ülök a sajátoméba'. - Ha valami nagy gond van, azonnal mond! Ha meg csak az kell, hogy itt legyek melletted, nyugodtan hunyd le a szemed.
A második opciót választottam. Lehunytam a szemem, próbálva kizárni a gondjaimat, mire ő a frufrumat sepregette füleim mögé.
- Írjunk valami olyan dalt, ami arról szól, hogyan kell kezelni a szerelmet - suttogtam.
- Oke...
- Csak attól félek, hogy az eredmény nem lesz kifejezetten jó. Sőt, szar lesz s monoton.
- Megér egy próbát. Minden megér egy próbát.
"Ahhh Bárcsak ne lenne olyan, hogy szerelem, vagy simán az, hogy egy ember a másikra vágyik. A másiknak a közelségére, törődésére, a szívére, a testére... Most úgy érzem, ez nekem mind nyűg... Súlyos teher a vállamon minden. Nem tetszik, hogy tényleg a sors kezébe vagyunk mindannyian. Minket álmodik a sors, és nem fordítva... Csak kapnék egy kis út menti fényt, még a macskaszemek is megtennék, a lényeg, hogy lássam, mit tartogat nekem a sors, s hogy mit kéne a jóért tennem."
Szinte már majdnem elaludtam ebben az állapotban, NamJoon simogató érintései alatt, de kopogás hallatszott. Felültem, az ajtó pedig nyikorogva nyílt.
- Hyung... Oh! Zavarok!? - suttogott JungKook tárva kinyitva a bejáratot, mely ebben a pillanatban számomra nem csak a kijáratot, de magát a menekülésre ösztönző kaput is képviselte.
Felpattantam kényelmemből és ahogy már-már elhaladtam JungKook mellett, szívem belsejében könyörögni kezdtem. "Állíts meg! Ne engedj így elmenni! Így csak azt fogod hinni, hogy menekülök, pedig csak tanácstalan vagyok. JungKook! Mondj legalább valamit! 'Üdvözöllek dicső lovag. Szép a ruhád, szép a lovad.' Bármi megtenné!"
- Suga hyung!
- Igen? - fordultam hátra NamJoon hangjára, de elég lomhán.
- Várj egy kicsit - jött oda hozzám, s ahogy vállon fogott, észrevettem, hogy J-Hope és V épp nagyban kergetőzik a folyosón.
- Nálam lesz a buszjegy!
- Nem, mert nálam!
- Deee az én nadrágom színéhez illik! Nálam lesz.
- Hogy aztán megint megijedsz az ellenőrtől. Nem-nem.
- Hoseok! - szólt oda NamJoon neki.
- Mi a gond, Leadershii?
- Gyere! Sugaval ízleltesd meg az élet reményteli oldalát.
- Oiii!!! Hyung unhappy!? Oke! Bízd csak rám, de előtte nem vihetem el Vt a dokinkhoz? Elfelejtette, mikor van az időpontja, és--
- Rám hagyhatod - intett apaiasan. - Szívesen elkísérem a vizsgálatra - ment oda űrlény csapattársunkhoz. - Te pedig legyél most csak Sugaval. Kérlek. Mindenkinek a kedvéért.
- Jó - mosolygott. Én pedig hülyén éreztem magam, hogy itt vagyok előttük s mégis ilyen közvetlenül beszélnek rólam. Eközben még JungKook is lelépett mögülem.
Mindenesetre NamJoon megszervezett nekem egy komplett lélek tisztítást. Egy nagyod egyedi reménnyel való kezelést. Egy kemény hízó kúra a pozitív érzelmekben a'la Jung Hoseok.
Az elején JungKookon gondolkodtam, hogy mégis mit szeretett volna NamJoontól, de utána... J-Hope folyamatos ugrálása és motivációja, hogy engem muszáj mosolyra fakasztani; betört, megszelídített, mire nem mással foglalkoztam, csak vele.
- Ammm Biztos tudod, Hyung, de ammm; Semmi nem olyan jó meg rossz, mint... ammm - arcán látszott, hogy töri a fejét. Erőltetetten rám vigyorgott, s próbálta a mosolygó szemeivel elvenni a figyelmemet, de beleszorult az is a látókörömben, hogy a zsebéből előcsúsztatta a telefonját. Gyorsan hátrapördült vele, megnyitott valami weblapot, és visszafordulva felém, a szeme sarkából olvasta fel azt, amit az előbb fejből akart mondani.
- "Semmi nincs a világon, ami... ami tel-je-sen rossz lenne. Még egy ál-ló óra is pontos napjá-ban kétszer."
- J-Hope, most komolyan? Ez azért...
Szótagolva olvasni híres idolként...
- Gáz volt?
- Igen... Vér ciki.
- Tényleg ennyire?
- Nagyon durva vagy, J-Hopie.
- Én csak valami biztosan biztatót szerettem volna mondani... Nem tudtam, hogy véletlenül lejjebb fogom hangolni a te sugar lelkedet. Bocsánat!
- Nem, nem... Azthiszem, sikerült jobb kedvre derítened - motyogtam  érzelemmentes arccal, mégis ellazulva, mire J-Hope nekem esve megölelt. Meglepett, de azonnal visszaöleltem.

Ott voltunk elfonnyadva a fotelben, de olyan léptek közeledtek, amik azonnal felismerhetőek, és J-Hopeval azonnal haptákba vágtuk magunkat. Mint mikor két gyermek jó benyomást szeretne elérni anyuknál.
- Fiúk, nem vitte el valamelyikőtök JungKook takaróját? Tudjátok, mindegyik ki volt terítve oda tisztán - jött oda hozzánk egyből Jin hyung, és már csak a hangjától és a természetes kisugárzásától is megterhelőbben kezdett dobogni a szívünk. Ha nem lenne olyan bennünk, hogy szégyenérzet, már vörös fejjel kapkodnánk levegő után. De így, az azért is kínos csöndben, elszíntelenedett arccal tartottuk vissza a lélegzetünket és csak a fejünket ráztunk.
- Ahh... Jó van, akkor majd megosztom az enyémet vele - fordult el, folytatva útját. - Hja, még valami, ha keresnétek, ma JungKook szobájában alszom - tájékoztatott, és elment, mi meg fellélegeztünk;
- Miért van ilyen hatása? - tette J-Hope a szívére a kezét fejét rázva.
- Hirtelen támadt, nem tehettünk a szégyentelen reakciónk ellen.
- De... Mivel kibírtuk, úgy érzem, hősök vagyunk.
- Hjam...
Jin hyung csábereje hamarosan a mindent elsöprő szintre emelkedik. Minél több dolgot él át azzal a töpszlivel, annál édenibb az egész mindenség. Most is, a szülők meglátogatása okából eredően Jin hyungból csak úgy árad a megvastagodott magabiztosság.
Ez kinek nem tetszene, komolyan?...
...
Ahh miatta úgy érzem, mintha két szék között lennék. Ez a jelenlegi állás tönkre tesz.


Mikor már mindenki aludt, még azok ketten is, akik esetleg meztelen hajkurászásban párásra lehelték a szobájukat (gondolok itt J-Hopékra), kimásztam takaróm alól, és kijöttem a folyosóra, csupán annyit tudva; hogy nem akarok most egyedül lenni. Csak annyit éreztem, amennyit a tudatalattim tudósított, s azzal vettem fel egy irányt, hogy induljak valamerre, hogy menjek... S mentem egészen addig, amíg be nem nyitottam JungKook szobájába.
A látványa az egymással szemben alvó testeknek s a zavartalanul szép arcoknak beljebb húzott engem. Ahhh elárasztott a rossz gondolat. Árvízként. S azzal együtt az a tagadhatatlan tény is, hogy ha választanom kéne kettőjük közül, akkor--
- Éreztem!!! - egy erős hang szólított meg hátam mögül, aminek nem más volt a tulajdonosa, mint életem vissza nem vonuló riválisa, Jimin - Bűzlött a környezetem, méghozzá elég szokatlanul, de most már tudom, hogy te bűzlesz!...
- Már csak te kellettél - sóhajtottam lerogyott vállakkal felé fordulva, s olyan halkan próbáltam suttogni, mintha az életem múlna rajta. Ha felébredne a kettő fiú közül az egyik is, nem tudnék mihez kezdeni. - Van egy ajánlatom. Most mind a ketten óvatosan kitakarodunk innen, és-- - nem folytattam. Ez a töpszli olyan csúnyán néz rám... Meg se hallja amit mondok, csak a mozdulataimat figyeli s szuggerál, hogy rosszul érezzem magam. - Nekem akarsz esni? Vagy inkább csak előveszed azt a hülye modorod, hogy--
- Ha velem beszélsz, ne járjon a szád!...
- Komolyan, pont itt és most kell betonoskodnod... Úgy sem tudsz belém kötni! - megváltozott arcán láttam, hogy egyet ért velem, sőt, más is látszik rajta; - Félsz tőlem.
- Csak mert... Csak mert...
- Elég. Nem bánthatjátok egymást.
Ez a hang.... Egyből lefagytam.
- Huh? Jin!...
Jin hyung...
- F-Felébresztettünk!? - kérdeztem, de nem mertem felé fordulni.
- Fent vagyok mióta beléptél az ajtón. Mivel nem gondoltam volna, hogy az éjjel közepén besurran ide Jiminen kívül bárki is, ezért meglepett. Kíváncsi voltam, mi kezdeni valód van itt, ezért tettetem, hogy alszom. Bocsánat ezért.
- Látod! Hogy merted felébreszteni Hercegnőt!!?
- Biztosíthatlak te észlény, hogy nem ez volt a célom - mondtam mérgesen, mire Jin hyung újra szóra emelkedett;
- Akkor miért vagy itt?
Ez az elkerülendő kérdés jobb horoggal leütött, s a torkomhoz kapott. Olyan érzés vette át az uralmat rajtam, ami azt akarta, hogy kapkodjam a levegőt, nagyokat nyeljek, izzadjak, és mellkasamba marjam karmaim az eget rengető dobogás miatt, amit a szívem csinál.
- Jin hercegnőért, igaz!? Mondd meg!
- Jimin hagyjad...
- De nem, mert érzem is, meg mondta is, hogy fogja is, meg-- - szóval nem tőlem, hanem inkább attól fél, amit tennék az ő tulajdonával.
- Ahh Jimin, csak nézd meg - szólt nyugodt s kellemes hanggal Jin hyung, és még mindig háttal álltam, de hallottam, ahogy felemelkedett az ágyról. Felém jött, lábujjhegyen lépkedett, majd kezét éreztem, ahogy a vállamra simította. Mellettem állt. Ahogy még két lépést tett a személyes terembe, felkaptam a fejem. - Mint láthatod, Suganak semmi reakciója, bármennyire közel is jövök hozzá.
"Igaz... Most nincs. De miért nincs?... Lehetséges lenne..."
- Nem hiszem el. Csak színészkedik! Máskülönben miért jött volna ide?
- Én... - néztem Jiminre, s nem akartam elhinni, sőt nem tudtam elhinni, hogy mire gondolok most, de a hirtelen elfordított arcom mintha lángba nyúlt volna, forrni kezdett a vérem, izzadni a tenyerem, imbolyogni a testem, ólomként nehezedni... Mégis vánszorgásra hagyatkoztam, úgy sodrodtam... mire oda értem a maknae ágyának sajátos aurájába. Dermedt testtel hajoltam JungKook arca fölé, s heves kényszert érezve megcsókoltam őt; homlokánál.
Ajkaim alig akartak felemelkedni; ebbe az érzésbe tagadhatatlanul beleremegtem. Elrejthetetlenül zavarba voltam;
- Erről... nem tudhat... se ti, se ő, se senki.