5-Block-B: Játék

Kyung POV

Neeem, nem kell kétségbe esni! Nem is fogok! Csak nem gyilkol meg B-Bomb. Megvárom, hogy kinyissanak az üzletek és elhúzzam a csíkot, venni.
Gondoltam ezt, miközben testem remegett a félelemtõl.
Fel is kell majd vállalnom, hogy én törtem el a bögrét... Nyeltem nagyot és már terveltem is maradék éjszaka óráimba, hogy még is hol lehet ilyen bögrét keríteni?
Mikor már kialakult egy hosszú lista a szóba jövő boltokról, addigra a nap is felkelt. Öltözni kezdtem. Azt hittem, mindenki az ágyat nyomja, mikor ki mást, mint Jihot pillantottam meg kijönni a szobájából, rendes utcai ruhában. Készül valamire?
A falnál bújva lestem, hogy mit csinál, hogy mikor megy el a nappaliból, mert ott hagytam az asztalon a pénztárcám, így vissza kell mennem értem. Zico ki-be sétált a konyhán és a nappalin. Mi a jó életet csinál? Ilyenkor mit érezz??? Dühösen téptem már a fogaimmal felsõmet, mire Zico váratlanul felkapta az asztalról tárcámat!
- Mi a...!?? - fogtam be a szám gyorsan. Felismerte, hogy az az enyém, ezt abból gondoltam, mert a szobám felé vette az irányt. Aish így nagyon sok idõm elmegy! Nem mehet tovább... Kihúztam magam és kiléptem a fal mögül. - Azt kérem!
- Ohh jó reggelt Kyung! - üdvözölt mosollyal az arcán. - Mész valahova? - nézet végig rajtam.
- Aham - vettem ki kezébõl a tárcám. - Siettek haza. Szóval; adios!
- Hova mész?
- Sietek, bocs - fordultam sarkon és utolsó pillantást sem vetve hátra az ajtón kiszáguldottam nagy léptekkel.
"Bögrét vagy életet" arc kifejezéssel siettem le a lépcsõn, miközben elellenőriztem, nálam van-e minden, ami kell.
- Először... - motyogtam magamban, ahogy kiléptem a házból és körül néztem.
- Kyung! - óriási szemeket meresztettem Zicora, aki csak úgy az orrom elé ugrott és egy napszemüveget adott rám, hasonlót ami rajta is volt. - Most már mehetünk.
- Várj, ki engedte meg, hogy....
- Ez egy szabad ország, baby!
- A-A-A Babyt azonnal felejtsd el! - ráztam mutató ujjam szeme elõtt dühösen.
Nem akartam vitával húzni a drága idõm, így Zico követett utamon.

Kyung POV's END



JaeHyo POV

- Jiho sincs itthon, mint Kyung - állapítottam meg, ahogy benyitottam leaderünk üres szobájába.
- Nem izgat. Legfeljebb nem reggeliznek velünk - vonta meg vállait B-Bomb.
Ilyen korán elmenni valahova... Még U-Kwon sem ébredt fel, csak MinHyuk meg én.
- Mond csak, te tudtad, hogy Taeil Pyonál aludt? - kezdtem el érdeklődni. Én ezt tegnap, mikor benyitottam a kis növésű barátocskámhoz, akkor tudtam meg.
- Én például YuKwonnál aludtam el - intett -, mert én kísértem szobájához és utána vele maradtam egy kicsit, hiszen az ablaka nem az utca felé nyílik, így világítottam neki, addig, ameddig be nem aludtam az ágyán.
- Ahhaa ez jó mese...
- Ne akarj kilyukadni semmire, JaeHyo! - nézett rám szúrós szemekkel, mire én a magasba feltettem a kezeim. Már elképzelni sem lehet, amit mondanak neked?? Ez olyan, mint mikor az anyuka meséli a Piroska történetét, akkor a hallgató gyermek persze, hogy maga elõt látja az eseményeket. Én is ezt csináltam; Lelki szemeim elõtt láttam, ahogy YuKwon vetkőzik MinHyuk elõtt, aki a fényt biztosítja, ennyi!... Hogy az emberrõl mindig csak a rosszat gondolják, chõ!
- Lehetnél velem kedvesebb - motyogtam, miközben az asztalnál helyet foglaltam.
- Én?... - kérdezett vissza, magára mutatva, mire én inkább leintettem, hogy hagyjuk.
Visszatérve Taeilékhez... Feküdtem el az asztalon gondolkodva, pihenõ kezeimet kinyújtva. Taeilel... Tényleg nem élvezem az együtt létet. Sõt inkább már nyomasztó. Hagyjam a francba ezt az elhalt kapcsolatot? Lehet, hogy azt kéne. Már Pyo is tudd rólunk, így meg nem jó. De ha így döntök, akkor kell valaki Taeil helyett. Egy pot ember, aki szívesen társulna velem... Befûzhetem, de azért ne legyen olyan könnyû... Szórakoztató, de hallgatag tagra lenne szükségem...
- Miért nézel így rám???
- Dehogy nézek rád!!! - ugrottam fel, hazugon kuncogva és kihúzva magam a széken, élesen elfordultam MinHyuktól. De szemeim sarkából tovább figyeltem az ebédlõben takarító táncoskát. Ô nem is lenne annyira rossz nekem, mi több, majdnem, hogy tökéletes.
- MinHyuk... - néztem körmeimre  fenséges tartással, miközben megszólítottam õt.
- Mi van?
- Légy velem kedvesebb - húzódott csábos mosolyra szám.
- MinHyuk! MinHyuk! Ments meg!!! - hirtelen YuKwon jelent meg és szó szerint B-Bomb nyakába ugrott.
- Reggelt' neked is! - sziszegte az eddig szorgosan takarító táncos, most meg U-Kwon fogas.
- Taeil hyung feltúrja a szobánkat valamilyen lila szemcsiért!
Szóval Taeil? Világosultam meg. Hát a legidõsebb tag van, hogy kifordul ön magából. Én már csak tudom. Meg is jelent a színen az emlegetett, elég szétszórtnak látszott.
- MinHyuk! - kiabált rá kinyújtott mutató ujjal. - Hol? A. Lila. Szemûvegem!?
- Taeil - szóltam hozzá vigyorogva. Észre vettem, hogy hangom hallatán megrezzent, de bátorságot merítve felém fordult. - A szobámba van.
- K-Kösz. Kihozod vagy...
- Menj be érte - bólintottam neki. A táskámba tettûk el, mikor valamelyik rádió show elõtt kedvem szerint letepertem. Elfelejtette, hogy nálam maradt. Ahhh szerencsétlen. Fejemet rázva néztem utána, majd mikor megtalálta, felmutatta és saját hajlékába igyekezett.
El kéne mondanom neki, hogy többé nem érek úgy hozzá? Vagy mindegy és hagyjam?... Ahh azért pár szót illik minden végen mondani. Esküvőkön is beszédet mondanak, amiért vége lett a szilingiségnek, temetéskor is nyilatkoznak jó szavakkal, hiszen ott meg egy élet hunyt ki. A vég utáni kezdetrôl meg elég érdekes dolgokat hallottam már... Minden vég után új kezdet jön. Ebbe belegondolva ismét ránéztem (már csak automatikusan is) MinHyukra, aki levakarta magáról ugra-bugra barátját, Yukwont. Felálltam az asztaltól és még idôben elkaptam a kis énekest:
- Várj egy kicsit Taeil - fogtam meg vállait, mikor már a kilincse felé nyúlt. Bámult rám, nem gondolta, mit akarok. Inkább csak hátrálni próbált tôlem. - Ne parázz már. Játszunk! - mosolyogtam.
- M-Mit? - nézet furcsállva rám.
- Kõ-papír-olló-t! - tettem ki kezemet a játékhoz és Taeil is.
- Kõ, papír, olló! - mondtuk és nekem míg olló volt, Taeilnek kõ.
- Te gyõztél! Most már nem foglak bántani - paskoltam meg kócos haját.
- Szóval bevallod, hogy bántottál!!! Hát remek! - kapta fel a vizet és ütni készült.
- Te vagy a kis vakarcs! - nyomtam le fejét.
- Engedj el! Hogy mered??
- Úgy, ahogy eddig mindent - suttogtam válaszként, majd sarkon fordultam és mintha a múlt felett hunytam le volna a szemem, úgy mentem vissza a nappaliba.

JaeHyo POV's END



Pyo kijött szobájából és ajtójába találta az énekest, kinek védelmezőjeként állt.
- Történt valami, Taeil? - nézet a rapper a fiú arcára, ki dühös volt még is nyugodt aurát sugárzott magából.
- JaeHyo!....
- Mi van vele!??
- Az elõbb...
- Itt???
- Itt....
P.O a pár lépésnyire lévõ fogashoz futott és zsebébõl elõvete a telefonját. Állítgatott rajta, majd megszólalt benne JaeHyo hangja, ahogy azt mondja, "Játszunk!" A rapper a füléhez emelve figyelte a fel vett beszélgetést, ahogy a mélyebb hangtól a "nem foglak bántani" elhangzott, szívére emelte a kezét megkönnyebbülés. Ez remek! - gondolta vidáman.
- De akkor is a védelmezõd maradok! - fordult Taeilhez.
- Várj. Te most..... Várj - tette fejéhez kezét. - Te a kabátodba hagytad a telefonod bekapcsolva a hangfelvevõt? - Pyo egy határozottat bólintott válaszként. - El vagy, mint gyerek a játékával, nem igaz? - erre ismét egy bólintással adtak feleletet.
- Itt is hagyom, tõk jó itt! - tette vissza.
- Hagyd - mosolyodott el Taeil a másik játékos viselkedésén.


- Elmondanád újra a szabályokat?
- Harmadszorra ismétlem...
- Jó, de olyan sokat szabtál.
Haza érkezett a két jó barát, vagy már egy kicsivel több annál. Egész úton Kyung dominánskodott párja felett, lehetséges, hogy azért, mert túlságosan zavarban volt. Egyetlen kézfogástól térdre tudott rogyni. Ziconak tetszett a a felállás, addig, míg Kyung el kezdte sorolni, hogy mit lehet, mit bír és mit nem. Alkuba kezdtek, mint két vérszomjas ügyvéd, hol ott úgy is eltudták volna intézni, mint a holló és a róka a sajtos mesében. Ziconak csak bókolnia kellett volna, míg a másikat lépre nem csalja, de nem így tett.
- Legalább tudom, hogy szeretsz engem - kuncogott halkan Jiho, ahogy bezárta a bejárati ajtót.
- Van szólási szabadságot, de ésszel beszélj, te lehetetlen birka - mondta orra alatt, suttogva, hiszen már otthon voltak, ügyelni kellett a többiekre.
- Kyung! - ölelte át hátulról lendülettel a leader piros orcájú szerelmét.
- H-Hé! Végre szereztünk ugyan olyan bögrét, nehogy összetörjük!
- Ha hagyod magad, nem fogjuk - húzta le a pulóvert a másikról, majd, hogy a válla elérhetõ legyen, a sima pólót is csúsztatni kezdte, kinyújtva ezzel a felsõ anyagát.
- R-Rossz! Rossz! - ütött Kyung párja fejére, mintha az egy kutya lenne. - Nem szabad!
- Uhhh de alváskor enged az összebújást!
Kyung reményt elvesztve fordult el tõle és felnézett, már csak nevetni tudott az egész helyzetén:....
- Hát nem érti meg, nem érti, istenem! Miért nem adtál neki több észt? Én fogok meghalni. Hiába mondom, nem vágja, hogy mennyire hatással van rám!