3-Block-B: Innentõl vége

P.O POV

Cs-Csak mert nem bírtam magammal, meg furdalt a lelkiismeret, és úgy éreztem, nem tarthatom magamban, szintén ott van az, hogy róla van szó, így kíváncsi vagyok..... S-Sok. Igazából nagyon sok okom volt rá, hogy elmondtam Taeilnek, mit láttam.
- Nem haragszom - intett és elnézett tőlem.
- Tényleg sajnálom! Csak akkor jöttem haza és... - ragadtam meg a kezeit. Féltem, hogy eredetileg nagyon dühös rám, csak formaságokból mondja az ellentétét.
- JiHoon... - szólított meg, de továbbra sem nézet szemeimbe, el volt fordulva, így arcát sem tudtam látni. - Hirtelen betoppantál velem a szobámba és leültél mellém, majd nagy nehezen elkezdted a mondandódat. Elhadartad, majd százszor bocsánatot kértél. Meg is lepődtem, nehogy azt hidd, hogy nem. De ezért nem tudok rád haragudni. Másra viszont igen... Te, JiHoon, nem tettél semmit. Tiszta lehet a lelkiismereted.
- Taeil - néztem felé. A hangja nem volt megszokott. Mélyebb volt a rendes hangszínétől. - Még most is nyom a lelkiismeretem.
- De nem kell, hogy nyomjon - hirtelen felszipogott, amire felkaptam a fejem. Látni akarom az arcát!! Felálltam és ahogy dőltem felé, õ rácsapott a fejemre. Nem szólt semmit, csak megütött, én meg visszaültem. Nem szeretné, hogy ránézzek....
- Taeil... Jól értettem az elõbb, hogy rám nem haragszol, de másra viszont igen?
- Említettem volna ilyet? - teste megrezzent és kihúzta magát, még mindig háttal nekem.
- Nem tudom, hogy megkérdezhetem-e vagy, hogy szabad-e, fordulhat-e meg ilyen a fejembe? Lehet, hogy csak az én hazugságom, így lehet, nem kéne ezt kérdeznem. Lehet, hogy kirugdosnál akkor innen és soha többé nem szólnál hozzám, mert...
- JiHoon! Ne akarj megbolondítani ezzel a hablattyal! Kérdezd meg, ha akarod. Ha meg nem, akkor meg nem fogom kihúzni belőled. Szóval higgadj le.
- Akkor... JaeHyo hyung kezdte el az egészet? - Ô volt vagy te? Rossz érzés lenne nekem, egyenesen szörnyű, ha Taeilé ez a szerep...
- Ô volt - adott nekem választ, mire megkönnyebbültem.
- Ahh értem - tettem kezem lehiggadtan dobogó szívemre. Elég vidáman hangozhatott ez az "értem", de most már mindegy. Viszont.... Az eredeti kérdésemet még nem tettem fel. Nem merem. Hísz lehet, hogy a szemem csapott be akkor és Taeil nem könnyezett, hiába is láttam az arcát olyan szenvedőnek. Rákérdezzek?... Ohh az a kíváncsiságom! Nem tudom, mi lesz a válasza!... - Lenne itt még valami... - vakartam meg fejem és gondolkodni kezdtem, miképp tegyem fel a kérdést, hogy azonnal megértse. - Jól láttam, hogy sírtál egy kicsikét akkor?
HATÁSSZÜNET...
Nem válaszol... Nem is mozdul!!!
- Hé! Taeil?
- Olyan rossz!!! - kiáltott fel és rám borulva átölelt hónaljam alatt. - Nem bírom! JaeHyo... Nem normális! Meghülyült! - dörzsölte hozzám fejét, én meg tehetetlenül átkaroltam és jobban felé fordultam. - Az elején még jó volt! Tényleg kedveltük, szerettük egymást. De megbolondult! Mikor pereskedni kezdtünk, akkor változott meg. Fűvel-fával lefeküdt és engemet se hagyott csak úgy, kellettem neki. Mintha egy teli listája lett volna, hogy kivel, mikor. Elnéztem neki, de ahogy mondtam, megváltozott és mikor ezt kezdtem is rendesen észre venni rajta, kiszerettem belőle. És hiába mondtam neki, hogy én nem akarom ezt folytatni, nem akarom ezt csinálni, õ figyelem kívül hagyta! Azt is könnyen észre vettem onnantól, hogy õ sem táplál irántam semmiféle érzelmet. Lehet, hogy nem is táplált! Be mesélte nekem és meg gyanú nélküli fogyasztója voltam, aki elhitte a hazug szavakat és még boldog is lett tõle, hogy ilyeneket mondanak neki, "Szeretlek", "Nem bírnám nélküled"! Tudod, mit mondok már ezekre??? Leszarom! Nem érdekel!!!
Csöndbe... Csöndbe kell maradnom. Nem szabad most megzavarnom Taeilt. Kiönti minden fájdalmát... Mondja is el! Így a jó. Így lesz tiszta õ is és én is sok mindent megtudok róla.
Egyre szorosabban ölel, ahogy a eszébe jutnak a dolgok.
- Sokat vagyunk együtt - kezdet neki újra, elöszõr rendes, nyugodt hangnemben. - Így comeback elõtt is be-be tévedt hozzám. S én nem örültem ennek. Tudtam, hogy csak a szexért jön. Csak is azért marad ott, mert nem tudja elvitelre vinni!!! Nem normális! Nem normális! - csúszott lejjebb a pólómba kapaszkodva. - Tegnap... Rémes volt - Akkor még is jól láttam az arcán a kínt, hogy nem akarja azt csinálni. - Szörnyû belegondolni a ténybe! Egyszerûen megremeg az ember, hogy tudja: Megerőszakolják! Az, akinek régebben még engedte. A légőrületesebb pedig, mikor az a személy, ki fájdalmat okozva mindent megtesz, hogy beléd élvezzen, az megszólal; "Meguntalak"!!! Meguntalak. Meguntalak. - ismételte egyre halkabban. Mikor már tizedszerre suttogta, én erősebben átöleltem, amire õ elhallgatott. Lehet, eddig nem volt tudatában annak, hogy vele vagyok...
Hallgatagan ült az ölembe ellazultan, egyszer-kétszer köhécselt csak fel. Én meg... Bennem hát... Temérdek információ összegyűlt. Megannyi mondandóm lenne Taeilhez, de nem tudom, hogy kezdjek neki, hiszen olyan érdekes csöndbe cseppentünk. Szeretném, hogy megszakadna, de a tettes nem én akarok lenni. Nem merek én lenni.
- Bocsánat - szólalt meg Taeil. - Miközben dumáltam itt össze-vissza, nem gondoltam rá azaz elfelejtette, hogy te is itt vagy.
- Semmi, Taeil. Így jó.
- Nem akarok JaeHyo miatt sírni! Nem akarok! Nem akarok, többé egy ágyba, egy szobába kerülni vele!
- Mond ki, Taeil. Kérj meg rá!
- JiHoon, te látod a gondolataimat - mondta meglepetten.
-  Csak kérj meg rá - ismételtem magam és Taeil lassan vissza hajtotta fejét rám.
- Nincs bõr a képemen. Nem kéne téged belekevernem.
- De megkérlek, hogy keverj bele! - utasítottam lágyan.
- L-Lennél az, aki megvéd engem?... - mondta ki végre.
- Igen! Megvédelek! - bólintottam. Taeil hallgatott, majd lassan távolodni kezdett tõlem.
- Most minden olyan zavaros lett - suttogta.
- Mert? - kérdeztem. - Innentõl vége. Ne aggódj JaeHyo hyung miatt. Ha akarsz még velem is aludhatsz, ha úgy jó.
- T-Tessék? - nézet rám nagy, aranyos szemekkel és mintha pírt láttam volna orcáin. Pirosodik, de édes! Felnevettem és megpaskoltam hátánál:
- Nyugi-nyugi. Minden rendbe lesz! Sértetlen lesz - és váratlanul átkaroltam õt, ahogy az elmúlt hosszú percekbe voltunk.
- Miért ölelsz át?...
- Ehhh Nem lehet? - nyávogtam. Csomószor átölelem Taeilt, s ez így is marad, megszokásból is. Egy kicsit sem tartom már valószínűtlennek, hogy törékeny érzelmekkel szeretem hyungomat. Ténynek állítom ki magamnak, mintha felszögelném ezt a mondatot a falra, hogy "JiHoon szereti Taeilt."
    Pihentûnk a szobában, majd a telefonja után kutatott feltûnõ idegeskedéssel. Néztem, hogy mi lelhette. Mikor megnézte az idõt és a naptárat, kifújta magát és félmosollyal az arcán, de még is szomorkásan felém fordult:
- JaeHyo mintha programozva lenne, úgy szokott jönni hozzám. Mindig ugyanakkor. Ma, Vasárnap például nem szokott. Biztos mással éli ki magát, mert azt gondolja, én úgy is itt leszek munkanapokra.
- Jó-jó ne húzd fel magad! - intettem gyorsan, láttam arcán, hogy fájdalmas errõl beszélnie. Megfogtam ágyon pihenõ kezét, de ez nem tûnt fel neki.
- Félek - mondta, valómás szerûen. - Holnap félek, hogy újra...
- Nálam alszol.
- De ez mindig így nem mehet! Te is tudod, nem?
Őszintén szólva, nem. Én szívesen lennék így mindig vele. Mint komoly védelmezője!
- Aish, mintha a te hátad mögé menekülnék JaeHyo elõl.
- De nem a hátam mögé, hanem a szobámba menekülhetsz.
- Nem különbözik. Akkor is menekülés, azt meg nagyon nem akarom csinálni - kezdet maga elé bámulni. Azt hiszem, mintha erősen gondolkodna. Pedig én menedéket gyújtanék neki napi 24 órában, kár, hogy nem igényli, olyan édes lenne úgy a viszonyunk!!! Én, mint a fiatalabb, én óvom a rossztól. - Ebbe már tényleg nem akarnálak bele húzni, de ha vállalod....
- Mit vállalok? - néztem rá csillogó szemekkel, mikben azt lehetett leolvasni, hogy "Érted bármit!"
- G-Gondolj bele - kezdette magyarázni tervét -, hogy te megfenyegetnéd JaeHyot...
- Hogy én? Azt, hogy? Én ilyesmikre nem igazán...
- Tudom, hogy te nem tennél ilyet, te rendes vagy. Még is! Ha valaki megfenyegetné, hogy tudja, mit tesz velem, akkor nagy valószínűséggel békén fog engem hagyni, úgyis az õ érdekeit nézi.
- Ohhh - világosult meg bennem Taeil terve.
- Mivel te láttad, így hazudnod sem kell. Csak elmondod neki azt, amit nekem is - vázolta, mi lesz. - Különben is.... Kíváncsi vagyok a reakciójára.
- Mondhatni én is - bólintottam. Elég érdekes lenne, ha JaeHyo hyung is elmesélne nekem egy ilyen múltat, ahogy Taeil is. - Hmm?... - néztem társamra, aki ma elöszõr mosolyog igazán.
- JiHoon - nevezett meg és tényleg vidám volt a hangja. Valami meleg, jó érzés hevült fel a mellkasomba, biztos Taeil iránti érzelmeim miatt. - Ugye felveszed hangfelvétellel, mikor JaeHyoval beszélsz? - hajolt közelebb.
- Igen kémfőnök! - tisztelegtem vigyorral az arcomon.
- Ha te nem lennél... - motyogta magában, de pont, hogy figyeltem szavaira, így úgy mondván peche volt, mert értettem. Hálás, hogy vagyok.
- Szeretlek Taeil! - tisztelegtem újra. Nem éreztem magam zavarba, hiszen ezt a mondatot sokszor mondom neki, csak õ nem sejti, hogy ez teljesen igaz is. Vicces. Majd egyszer talán rájön.


Másnap, fotózás volt és egyik szünetében intézkedni kezdtem. Mint egy kém, egy beépített. Mindent felveszek telefonomra, hogy Taeil is hallja, hogy miket mondott JaeHyo.
- Hyung! -szaladtam felé. Úgy kell kezdenem, ahogy Taeilnél is csináltam. - Muszáj elmondanom valamit. Muszáj bocsánatot kérnem.
- Csak tessék, ráérek. Úgy is, gõzõm sincs, mirõl beszélsz - vált kíváncsivá.
- Láttam, hogy... - kicsit zavarba jöttem, hiszen még is csak azt láttam, amit. - Hát... Miket szoktál csinálni Taeil hyungnál....
- Hõ? - nézet zavartan. - Kifejtenéd?... Mit láttál és mikor? - hajolt hozzám közelebb suttogva. Nem mintha lennének alkalmazottak a közelben, de ovatos akar lenni.
- Nyitva maradt az ajtótok, mikor haza érzem. Taeil kicsit könnyezett, a padlón támaszkodtatok és levetted a pólóját... Ilyesmiket láttam...
- Hjaa, hogy akkor -  köszörülte meg a torkát. - Most biztos azt gondolod, hogy Taeil akarata nélkül történt, de ne hidd ezt. Együtt vagyunk már régóta - intett. Valamiért úgy láttam volna, mintha azt mondaná, "... régóta és már tök unalmas." - Hogy is mondjam... Nagyon kéjes. S én, hát bevállaltam, hogy kisegítem, mikor olyanja van - gondolkodva nézet körbe-körbe itt a folyóson. - Az elején, mit ne mondjak, élveztem, de utána... Nagyon rossz érzés volt vele, mert éreztem, hogy kiszeretett belőlem. Hogy, hogy csinálta, nem tudom! - ez a szöveg jellemző JaeHyo hyungra...
- Akkor miért nem szakítottatok?...
- Hogy, miért nem?... Ahogy szenveded esténkét alattam... Megtetszett ez a "nem akarom" énje.
Mintha JaeHyo csak büntetni akarja Taeilt, amiért már nem szereti. De ijesztõ!... JaeHyot tényleg nem érdekli a párja állapota.
- Mond csak, Pyo. Ezt eddig csak nekem mondtad el? Taeilnek elmesélnéd, biztos ideges lenne. Annyira szerencsétlen kis senki - felkaptam a fejem erre a durva jellzõkre. - Enyre nehezebb azzal a hülye fejével. Szinte már undorító, ahogy viselkedik velem.... Lehet, hogy szakítunk. Hogy innentõl vége legyen.... - intett, én meg nem tudtam most eldönteni, hogy komolyan mondja vagy csak úgy?
Otthon sokig ücsörögtem az ebédlõ asztalánál. Ki-be kapcsolgattam a hangfelvevőt a telefonon vagy épp JaeHyoval történt beszélgetésünket hallgattam vissza, azon gondolkodva, hogy meg kéne-e ezt mutatni Taeilnek? JaeHyo elég durva volt. Hallatszik a hangjából, hogy bûntetni akarja õt. Ha csak védelmezõ posztom lenne és nem hatnának rám a parancsai, akkor úgy döntenék, hogy ezt a felvételt nem dörzsölöm az orra alá...
De kérései érvényesülnek nálam, na meg ezt az egészet õ találta ki.
- Tiszta JaeHyo... - mondta, miközben hallgattuk a szobájában. Váratlanul befogtam a fülét, de láthatoan nem tetszett neki. - Hülye vagy??? - kiáltott rám és ellökte kezeimet és a telefonomért nyúlt, hogy visszatekerje, amit nem hallott. - Hogy én undorító???? Mondja ezt Ô?? - tátotta el a száját, majd, ahogy befejeződött a hangfelvétel magamhoz ragadtam a szót:
- "Innentõl vége", igazat mondott, Taeil?
- Szerintem nem - pusmogta holt szomorú tekintettel, falfehér árnyalatú arccal.
- Tudod, ha velem jöttél volna össze, sose éreznél ilyesmit, amit most érzel.
- Most hülyéskedsz? - nézett rám felhúzott szemöldökkel. Hogy mondhattam ilyet? Reménytelen vagyok! Alaposan elszégyenkeztem, kezeimmel arcomat takartam, mert kétségtelenül elpirulhattam.