4-Block-B: Nem látok semmit!

Kyung POV

Egy kisebb elsötétedés vette a kezdetét!...
- Bekapcsolva hagytátok a vasalót?
- Van vasalónk?
- Szokott valaki vasalni??
- Van mellettem valaki???
- Kussoljatok! Nem látok semmit! Hol a konyha?
- A hütöhõz akarsz menni!??
- ÁRAMSZÜNETBEN annak sincs világítása!
Áram nélküliek lettünk. Még a függönyök is el vannak húzva; vak sötét van. Valaki elõ vette a telefonját, úgy látom B-Bomb volt.
- Jiho, miért állsz az asztalon?? - kérdezte Taeil mikor meglátta, hogy leaderünk valamilyen oknál fogva magaslaton szívta a levegõt.
- Csak, hogy ne jöjjön nekem senki, vágod - válaszolt Zico, majd ráállt az egyik székre és leugrott közénk. Valamiért oda jött mellém... Ha azt hiszi, hogy nekem itt van a telefonom, amivel világítani tudok, téved, mert a konyhába hagytam. JaeHyot hallottam az elõbb onnan, õ ide adhatná, ha már csak egy tagnak van kéznél a mobilja. Annak a fényével sem látunk mindent...
- Hé! Azaz orrom volt!! - jajdult fel U-Kwon, biztos valaki orrba vágta.
- Ne üsd belém az orrod!
- Gyújtsunk gyertyákat!
- Gyújtsuk fel a házat!!!
- Te nem vagy komplett! Nem látunk semmit! Hogy menekülnénk?
- Felhívnánk a tűzoltókat!
- Jó, hogy nem akarod ôket is elégetni!...
- Buliznánk egy jót a romokban!
- És a tűzoltókkal!
- Denszeljünk!!!
- Densz Kyung! Densz Kyung! - váratlanul ért, hogy Zico átkarolt, már csak azért is, mert a többieket követtem szememmel és õt el is felejtettem, hogy velem van.
- Dance klub, Dance klub? Vagy mii? - értetlenkedtem zavaromba, majd JaeHyo érdekes és elég perverz kuncogására lettem figyelmes:
- A sötétség - mondta hangsúlyosan, mintha épp Romeót adná elõ egy színházban -, a szexualitás jele!
- Meg a te szar ablaktisztítódnak a jele! - szóltam le hülyeségét. Ne pofázzon már ilyeneket! Ahogy bele gondolok, hogy Zico karja a derekamon pihennek, menten elájulok! Ha a sötétség tényleg ki csalja az emberbõl a szexualitás, nekem annyi. Itt fogok megdögleni a vágyaim gondolatától!
Előttem B-Bomb további beszélgetést folytatott U-Kwonnal meg Taeilel, így rájuk esett a fény, a többiek meg a sötétben matathattak.
- Park Kyung? - Zico jelen esetben engem matatott. A fülemnél éreztem leheletét. Elfogott ismét a félelem, a retegés, hogy huh mi lesz?
- M-Mi van? - kérdeztem vissza és el akartam lépni tõle, de õ nem engedte ezt.
- Nehéz veled... - suttogta ezt a teljesen értelmetlen mondatot. Mire akart utalni, he? Mi van velem? Nehéz? Nehéz velem? Mi? Mi nehéz?... A súlyom? De hát nem is dőlök rá! - Kyung... - bújt fejével a nyakamba.
- Bocs, de nem értem - jelentettem ki az igazságot, hátha elmagyarázza Zico, hogy mire gondol a "nehéz veled" alatt.
- Nem érted, mi?... Ezért is vagy nehéz esett. Gyere... Gyere velem - engedte el derekam és kézen ragadott. Vezeti kezdett a fal mellett, azt hiszem a szobája felé tartunk. Ilyen sötétben nem fél, hogy neki megyünk valaminek? Feldöntünk valamit, aztán elesünk, kiesünk a függönnyel takart ablakon, mindketten meghalunk és ágyõ egyoldalú szerelem, nincs többé veled problémám höhö...... De gondoltam, hogy nem fogunk meghalni. Ahogy meghallottam a kilincs lenyomást, tudtam, hogy folytatódni fog az életem... Bár... Ha most neki mennék az ajtófélfának, elbotlanék a küszöbbe, beverném a fejemet az ágy lábába vagy egy szekrénybe, törést szenvednék, feljajdulnék, Zico segítségemre sietne és például karjaiba emelne, akkor agyvérzésbe meghalnék, de úgy legalább szép pillanatba, mert Ôt látnám utoljára.
Ahogy baleset nélkül beléptünk a szobába, ahol a nyitott ablakok miatt rengeteg mennyiségû fény szűrődött be, sokkal kevesebb lett az esélye annak, hogy itt meghaljak.

- Miért jöttünk ide? Azért, mert itt van fény?
- Hát igazán nem azért..... - indult el és intette, hogy kövessem. - Írunk neked beutalót egy memória dokihoz!
- Heeee??? - néztem rá ostobán, mikor felém fordult ezzel az örültséggel.
- Aish... Mérges vagyok rád... - túrt hajába, majd leszegte tekintetét a földre. Érdekes. Nem rég nekem kellett rá mérgesnek lennem, most meg õ rám? Miért? Mit tettem??? - Nagy nehezen rávettem magam akkor és te meg ügyet sem vettél rá, biztos elfelejtetted!
- És.... Mit?
- Épp ez az! - toporzékolt, mint egy kis gyerek. Mire kéne emlékeznem, nem hiszem, hogy valamit is elfelejtettem. Miért szeretek egy ilyen hülyét, aki nem tudd bánni a szavakkal rendesen, csak rapelve?
- Én visszamegyek a szobámba, ha nincsen semmi - mondtam , de megragadta a karom, mikor elfordultam tõle. Belebolondulok. Itt tart, de nem mond semmit. - Beszélgetni szeretnél a lottó nyerõ számairól?
- Nem! Inkább arról, hogy miért nem vagyok nyerõ nálad!
Meglepetten felnéztem rá. Nem tudom, hogy jól értettem-e, amit mondott...
- Mirõl akarsz beszélgetni?...
- Nem érted, Kyung? Száz százalékba elfelejtetted, hogy megcsókoltalak?
Hogy elfelejtettem-e? Jesszusom! Dehogy! Mindig magam előtt vannak azok az emlékképek!!!
Kirántottam markából a karom és félig elfordultam tõle:
- Hogy felejtettem volna el!??
- Nem felejtetted el?
- Persze, hogy nem!
- Akkor miért? - kérdezte halkan. - Miért nem kérdeztél rá, beszéltél arról vagy valami?
Felköhögtem, ami inkább nevetés volt.
- Ilyeneket vártál tõlem? Tõlem?? - ismételtem idegesen ránézve. - Azt se tudom még, hogy miért tetted azt velem.... - szomorodtam el.
- Miért nem kérdezted meg?
- Helyembe megkérdezted volna? - érdeklődtem tõle, de Zico elhallgatott. - Na látod. Hamarabb kérdeztem meg volna egy bohócot, aki gimnáziumba még postásnak készült, mint, hogy veled arról a csókról beszélgessek. Teljesen összezavart, amit tettél velem.
- Miért?
- Mit miért?
- Mi mit miért?
- Mirõl..... Na jó, hagyjuk. Aludni szeretnék ma, ha meg itt eltotojázok veled, akkor nem fogok tudni lefeküdni. Ha veled vagyok, kettesben, utána soha... - hallgattam el gyorsan. Nem kéne kimondanom a gondolataimat hangosan!
- Sajnálom, Kyung, de nem akarom, hogy így maradjon minden.
- Hogy maradjon?
- Stop! ÁLLJ! - emelte fel kezeit, majd csak a mutató ujját: - Innentõl nincs több értelmetlen kérdés, csak is értelmes! Szóval.... - köszörülte meg a torkát.
- Szóval most megyek - nyeltem nagyot és ahogy az ajtó felé iramodtam, Zico ismét nyakon csípet.
- Az ágyhoz kötözlek basszus! - ölelt át hátulról. A pulzusom az egekbe szárnyalt és forrt a vérem, ahogy magánál tartott.
- N-N-Nem kell... Csak... Mond el azt, amit szeretnél... - dadogtam, alig tudtam rendesen beszélni. Mellette gondolkozni már rég elfelejtettem. Erósz ereje lesújtott rám!
- Nincs mit mondanom, csak, hogy szeretlek - enyhített a szorításán, ahogy kimondta. - Azért is csókoltalak meg, te észlény. Mi másért?? Azt hittem elfelejtetted...
- Szóval ennyire hülyének tartasz! Hogy el felejtek egy csókot...
- Örülök, hogy nem. Bocsánat amúgy...
- Most ezt a bocsánatot mindenre veszem.
- Veheted - dörzsölte hozzám a fejét.
- Ömm Jiho - villant át egy dolog az agyamon. - Te azt mondtad, hogy szeretsz??????
- A rövidtávú memóriáddal van a probléma???? - engedett el távolodva és nyafogni kezdett. - Mindjárt hívok egy orvost!!! - kapta fel a telefonját.
- Nem-nem, csak ez.... Most.... - ehhhhhh Jiho szeret? Ez jóóó, nem? Kuncogni kezdtem, mint egy retardált és nem tudtam elfojtani.
- Elpirultál Kyung. Boldog vagy? - mosolyodott el õ is.
- De hülyék vagyunk, istenem - csaptam fejbe magam éles hanggal röhögve. - Azt mondja szeret.....
- Kyung?...
- Azt mondja szeret.... - ismételtem és eltakartam karommal a szemeim. Sírni kezdtem. Ezt a hülyeséget!!! Zico szeretet engem? Ez komoly? És mióta? Most nagyon mérges lettem rá. Sok rosszat elkerülhettem volna, ha õ bevallja nekem az érzelmeit. Annyira hülye, hogy már fáj! - Higgadj le Kyung... - ölelt át, miközben simogatni kezdte a fejem. - Szeretlek. Nem tudtam magam rávenni arra, hogy akkor mondjam ki, mikor beléd szerettem.
- Fogd az ásod és ásd el magad! - dörzsöltem szemeimet.
- Csak, ha te is velem tartasz - röhögött rajtam, mire én belerúgtam lábaiba:
- Soha! Én leszek, aki segít téged eltemetni, majd fölötted aprítom a krumplit, ha jó kaját eszünk itthon! - Zico ügyet sem vetve, nevetve simogatott meg hátamnál. - Szégyellem magam, hogy beléd szerettem.
- Mióta szeretsz?
- Nem mondom meg! - tiltakoztam a válasz helyett. - Mérges vagyok rád!
- Gondolom.... De ha ezt a vallomásomat elfelejted, én is mérges leszek rád.
- Nem fogom ezt elfelejteni - ráztam meg a fejem, majd hirtelen észre vettem, hogy Zico megszeretne csókolni: - Nem kell emlékezetesebbé tenni!! - löktem el magam tõle és remegõ testemmel hátra estem. Zico hangos nevetése töltötte meg a négy falat, miközben én a fenekemet fájlaltam.
Oké, hogy szeretjük egymást, de ne annyira akarjon tõlem többet egy ölelésnél, MÉG. Ahhoz adjon már egy kis felkészülési idõt vagy valami!...

Mikor kiszabadultam Zico szobájából, az egész ház olyan sötét volt éjszaka, mint én és az eszem maradéka. Neki mentem pár dolognak, de nem okoztam kárt. A legnagyobb problémám az volt, hogy nem találtam a saját hálóm. Már hirtelen az jutott eszembe, hogy visszamegyek Zicohoz, de.... Inkább hanyagoltam az ötletet. Nagyon hülyén nézett volna rám és én is nagyon annak érezném magam. Aztán eszembe jutott, hogy a konyhába van a telefonom!
Nehezen, de eljutottam oda és matatni kezdtem a pulton, mert emlékeztem, hogy rajta hagytam. Egy váratlan mozdulattal... Egy megfontolatlan mozdulattal... Egy ostoba mozdulattal... Összegezve lelöktem valamit a rohadt pultról!!! Ami bazi nagyot szólt!! Ijedtembe megtaláltam a telefonom és levilágítottam utána.
Hát isten óvjon engem! B-Bomb szeretett bögréjét, amit mindig használ - most törtem darabokra!!!