76 BTS Ógöszti lelki meglepi titokban

Jimin POV

A felhőtlen augusztusi déli ég napkorongjának veszélyes sugárzása alatt, mindenki a sátrakba lett küldve. A hármunk által elfoglalt kuckóban pedig nem várt lépések neszzenései zavarták meg a csöndet. RapMon hyung már a ló bőrt húzta telefonját az arcára ejtve, nem messze tőle pedig Jin hercegnőm szintén lehunyt szemekkel bóbiskolt hagyat fekve, szépen, egyenletesen s megnyugtatóan lélegezve, miközben én a vállán feküdtem, kényelmesen pötyögtetve a mobilomon. Hálás is voltam ennek a békés s félig-meddig idilli helyzetnek, bár túl hirtelen és hamar kellett elbúcsúztatnom tőle...
- ...Mire a váratlan látogatás? - kérdeztem az előttem megjelent Suga hyungra nézve, aki mintha csak betántorgott volna ide. - Mint láthatod szűken vagyunk - fújtatottam a Leadernim felé bólintva. -, szóval, ha hamar távoznál, az bol-- Hé! Mi a józan vakondtúrást csinálsz!? - tápászkodtam fel, ahogy a betolakodott Suga hyung engedély nélkül helyett találva magának hanyatt feküdt... Fejét Hercegnőm combjára hajtja.
- Nem, nem! Te aztán nem!
- Halkabban, Jiminnie! Felébreszted a pihenni vágyókat, köztük Hercegnőt is.
- Tűnj el! Hess! Hess! - rugdostam.
- Nincs hova tűnnöm, szal' - hunyta le szemeit s még jobban Jin fedetlen bőrére fordult.
- Megpukkadok!!!
- Hahaha Ezt már szeretem - mosolyodott el...
- De komolyan! Miért vagy itt? Nem tudsz JungKooknál pihenni? JG nem fog repesni az örömtől, ha csak úgy ott hagyod őt egyedül!
- Menedzsernim vele van - válaszolta egyhangúan.
- És? Akkor te már nem lehetsz ott?
- Nem vagyok jó hatással JungKookra...
- Huh?
- Lázas... Miattam lázas... Pusztán a közelségemtől lázas...


"Micsoda problémák..." fűztem Suga hyung mondandójához csupán ennyit, s tovább éltem a magam útján, legalább is próbálva nem arra gondolni, hogy most már nem csak RapMon hyungnak, de egy még nagyobb nyűgnek is jó éjszakákat kívánhatok a következő éjjeleken. Az én szerelmemet körül veszik a sakálok!... Pityeregni lett volna kedvem Jin hercegnőm karjaiban, de a késői ebéd után más tevékenység elébe állítottak; Mosogatnom kellett. Nem tudom, miért nem gondolnak arra, hogy a mosogatószer mennyire káros hatással lehet egy idol kezére.. Dehát rám hagyták a nagy vödröt, hogy nagy habba vágjam a fejszémet. S úgy is tettem! A kemping csapjainál, ahol alig volt valaki, bele kezdtem a habfürdőbe. Vertem a habot habverővel habozás nélkül. Közben minden hiába, nem tudtam kiverni a fejemből azokat a hímeket a környezetemben, akikre szempillantás alatt képes vagyok féltékennyé válni.
- Mi ez a gondterhelt arckifejezés?
- Jin!
- Grimaszoltál... És pedig a mosogatás nem szokta ennyire bántani a kedvedet...
- Nem, semmi bajom, én csak etünödtem magamban - mosolyogtam.
- Mi nyomaszt?... - nem lehet neki hazudni...
- S-Semmi. Csak egy apróság - lógattam le a fejemet, és tovább mosogattam. "Szégyen vagyok..." Törölgettem a tányért, nyomkodtam a mosószeres szivacsot... Már tényleg minden csupa hab volt. Lehetséges, hogy a lefolyó másik végénél már ingyen habfürdöznek! A kezembe vett fekete serpenyô, már szín tiszta fehér tejútrendszer. Azt se látom, hogy mi kavarodik a kezembe, egy jégkocka csipesz vagy egy katonai leveses lábos, de azt hiszem most már a vége felé lehetek.
- ... Öt, hat... - számolgatott suttogva mellettem Jin az evôeszközöket. - Jó' van, Jimin, már csak egy vágókés van hátra.
- Ahh de jó - sóhajtottam. - Csak meg kell találnom - bámultam a nagy fehérségbe félmosollyal, mire vállamra csúszott Hercegnőmnek karcsú keze. Jólesôen átrázott a hideg, ahogy éreztem, rám nehezedett.
- Ha a nyelénél sikerül megfognod a kést, kapsz tőlem valami meglepit - szólt halk szavakkal, és ajkait arcomhoz nyomta. A szerény puszi hangja a fülembe süllyedt, nyomott hagyva visszhangzott, ami miatt eluralkodott rajtam az érzés. Akarom ôt, nagyon akarom!
- ...Izgatsz, szerelmem?... - fordítottam fejem felé, de ô már a kezemet figyelte, ahogy belenyúlok a habba.
"Ha ezen múlik!... Ha ezen múlik, hogy Jin valamivel is megajándékozzon, egy dinoszauruszt is kiemelek innen!"
Koncentráltam a tapintásaimra, teljesen az érzékeimre hagyatkozva; Csak fel kell ismernem a habréteg alatt a hideget meg a meleget. "A nyele az fából van annak késnek, nem?" - gondolkodtam, mire egyik ujjam hozzáért. Megéreztem a hûvösséget a fém részének, így már kaptam is a másik feléért. A faragott részénél emeltem ki, a magasba felmutatva, mint akár egy gyôzelmi serleget.
- Oh! Ez egy villa.
- Mi a f*sz!?
- Nem... Ez egy villa!
- Jin! Te tudtad ezt!
- Hjaaj ne vedd a szívedre, hogy nem sikerült - simította le tenyerét karomon, ahogy arrébb lépett tôlem.
- Direkt csináltad! Szadizol! - nevettem gyanúsítgatva.
- Én?
- Pimasz mosoly van az arcodon, Hercegnô!
- De mégis jobb kedved lett.

"Ez igaz... Elég, ha... Elég, ha csak vele törődök és senki mással! Nem kéne kényszerítenem magamat, hogy rajta kívül bárkivel is törődjek."
S ezzel még ha Jinnek el is kellett mennie fotózásra, akkor sem mostam le arcomról a szerelmes mosolyomat.
- Mit vigyorogsz? Beleszerettél egy fakanálba? Ha meg annak örülsz, hogy befejezted, ne tedd. Itt egy másik adag! - dörmögte JungKook egy szokatlan s mélyebb hangon. Ha felé nem fordulok, ki sem találtam volna, kicsoda az. Mellém letette az új vödörnyi edényt, én pedig végig néztem inkább rajta, már csak az ellenében is, hogy nem kellene mással foglalkoznom, csak az én Hercegnőmmel.
- Az... - mondta, ahogy észrevette, hogy bámulom a homlokához rögzített vizes borogatás. - Lázam volt...
- Tudok róla.
- Huh?...
- Suga hyung mondta.
- Aha... - nézett el sarokba kívánkozó komor tekintettel, de mielőtt lelépett volna, megállítottam;
- Ha van kedved, nyugodtan kiöntheted a lelked nekem... Meghallgatlak. A hyungod vagyok.
- Jimin... - nézett meglepetten vissza rám reménnyel könnyesedett szemekkel.

Majdhogynem három órányi beszélgetés után egy félig árnyékos, félig naplementés gyalogos keresztezős közepén megálltunk. Nem is volt egy lényeges mondata sem az eszmecserénknek, JungKook mégis közvetlenül elém lépett s a lelkemre kötötte, hogy minden egyes szó, amit hallatott velem: titok. Ez egy titkos lelkizés volt.
- Jó, oké!... - köröztem egyet a fejemmel, enyhén körül is nézve. - Na menj, isten hírével, azt' légy férfi, Golden Maknae! - hessegettem el gyorsan, de szépen a kempingező helyünk fele, a levelek árnyékaival díszített úton, mert észrevettem, hogy a másikon, amelyen vakítóan süt vissza a Nap, Jin tart felém, ide, a kereszteződéshez;
- Jin... - mosolyogtam rá. - Te tudod, hogy augusztusban miért van mindig ennyi minden a feje tetején?
- Én is ezt kérdezném. Nem hittem, hogy ilyen nehezen foglak megtalálni.
- Kerestél? - csillogtak fel jobban a szemeim, s ha kutya lennék, a farkamat is megállás nélkül csóválnám.
- Mutatni szeretnék egy titkos helyet - mondta aranyos módon, én meg hirtelenjében egy óvodássá változtam, aki még a cukros bácsival is képes lenne elmenni arra a bizonyos titkos helyre, amit SeokJin talált.
Követtem hát őt, direkt lemaradva a háta mögött, hogy a látvány élvezetébe süllyedjek. Normális, ha a Szerelmem tarkójáról ennyire visszacsillog a Nap?? Meg akarom érinteni! Meg akarom csókolni!
- Erre - döntötte a fejét két nagy bokor nyílása felé, majd átvágva magunkat egy hosszas szűk járaton, magas fák közé érkeztünk, egy nem használt épület háta mögé. - Ezt nézd! - került meg egy igen nagyon széles törzsű fát, mire én is, s nem tudtam hinni a szememnek, hogy olyan földig érő ürege van, mint amilyen a mesékben szokott lenni. Mintha két fa ölelkezve nőtt volna össze, és közéjük szépen be lehet állni, sőt ülni!
- Ez nem mesterséges, megnéztem - mosolygott, s végig húzta a kezét a fakérgen, én pedig ugrásból karoltam át őt hátulról. - Jimin!?...
- Hihi Én csak arra lennék kíváncsi, hogy miért hoztál ilyen romantikus helyre. Mond csak meg! Mi az oka?
- Csak úgy... meglepiként...
- Aha!... Akkor én meg csak úgy... fogom a célzást.
- N-Nincs is semmi féle célzás... - fordult meg a karjaimban, megmutatva azt a kipirult, szép arcocskáját.
- Deee Aranyos vagy! - estem neki egy hatalmas csókkal, mire hátra lépkedtünk, be, a széles üregbe. "Pár madár csicsergése, kabócák zaja... Mit számít! A Hercegnőm hangja is hozzájuk társulhat, nem de?" bújtam szorosan a nyakába és egyre hangosabban kezdtem hajtogatni a nevét, még akkor is miközben a bőrénél játszadozó nyelvem erejében siklott útján. - Ennivaló vagy! Ne fogd vissza magad - nyomultam rá mégjobban, de Jin mindenét csak összeszorította. Behunyt szemekkel mereven s összezárt lábakkal állt vigyázzban, viszont én hátranyúlva finoman belemarkoltam combja húsába. Egy kényelmes terpeszbe húztam lábait magam előtt s gyengéden kezdtem bele az előjáték gyönyöreibe; hozzá dörzsölődtem; - Ahh Ez az!... Pont ez kellett!
- Jimin! - nyögött fel, ahogy markolászásom közben nem tudtam megállni nem bele csípni a fenekébe. Másik kezemmel pedig markomba kaptam a pólója alját s lejjebb húztam őt elég vadul, de ő mégse akadékoskodott, helyette próbálta tenyereit lapockáimra tapasztani. - De strapabíró most valaki! - húzódott nagy mosolyra örömteli arcom. - Ugye kaphatok többet? - hajtottam le a fejemet s két-két ujjal már bent voltam a nadrágjában.
- Ácsi... Csak... Csak azért engedem ezt meg, hogy segítsek a kis lelkednek, hogy kívül-belül jókedved legyen.
- Boldog is vagyok! -  cuppantam széles mellkasára gátlások nélkül. Nyaldostam.
- Ahh Szeretlek, n-nagyon!
- Ez az... - ugrottam meg a hiányos önkrontollom miatt. - Beszélj még! Élvezem - szorítottam államat vállára s csípőm rezzenéseinek gyümölcseiből csemegéztem. - Legszívesebben keményen benned lennék! - kergettem ábrándokat hevültségemben, s kinyújtott nyelvemet hirtelen bedugtam ajkai résébe;
- Tudom, tudom - nyomott el magától szinte azonnal. - Érzem, hogy mindened remeg, de nem kaphatsz most meg. Teljes egészében nem lehet.
- I-Igen... Igazad van! Itt barbár dolog lenne...
- Igen. Legyen most elég.
- Rendben... - pusmogtam, majd angyal szállt el felettünk, s mozdulatlanokká lettünk. Itt a hazaindulás ideje...

Jin kihúzta magát, én pedig fölnéztem rá, szépen, alázatos módon, aki hallgat a halk szóra is, de... a pólója a markomban felejtődött... "Ez nem lesz jó... Itt nem lehet abbahagyni! Már az árral sodródok. Ha most nem csöppenek a tengerbe s merülök le legalább egy-két gyönyörű gyöngyért..."
- Cs-Csak egy kicsit még... Gyere! - rántottam őt vissza, a közvetlen közelembe;
- Nem lehet. Fel fogsz izgulni!...
- Az a nagy baj, hogy már fel vagyok izgulva! E-Ezért csak egy keveset... Adj még a lelkem nyugodtságáért. Elég nekem ez is! - nyögtem a testére áhítozva s célpontba vettem azokat a piros ajkait. Rögtön kóstolgatni kezdtem alaposan biztosra menve, hogy annyira édesek-e, mint amennyire most kinéznek. Nem csalódtam, igen volt a válasz, sôt olyan aromát ízleltem meg, hogy nem csak kóstolni, hanem megenni akartam. Egyenletlen mozgásra folyamodott a szám. Egyszerre akartam dugni a nyelvem nyelvéhez és szívni az ajkaimmal ajkait. Akartam, nagyon, és próbáltam, ziháltam, csináltam, élvezve, hogy a számmal egy egész orgazmust élhetek ki. Örömkiáltásra kéztett az élmény, hogy csupán ennyi forró nedvességgel rá tudtam venni a kedvem annak a tengelynek az elhagyásához, ami fölött már csak felhőtlenség van. Igen, oda emelkedtem én, még annak az ellenére is, hogy Jin útközben meghátrált. Megmerevítette az ajkait, s igyekezte összezárni, miközben többször volt azon a próbálkozáson, hogy nevemen szólítson, de nem engedhettem. Nem tudtam csak úgy beszédhez engedni ôt, hisz hagy legyenek most az enyémek azok, amik hozzám is tartoznak. Így érezhetem, hogy az vagyok, aki, s körülöttem olyan szép minden, egyszerűen minden, aminek ő a középpontja. "Igazán köszönöm." Gondoltam, s Jin hercegnôm orcáját megsimogatva emelkedtem le párnás ajkairól, mik lihegésbe kezdve hozzám szóltak;
- Nem kaptam levegôt!...
- Szeretlek, Hercegnô!
- Én is, de nyugodj le nekem, jó? Nyugszik!...
- Bocsánat na! - vigyorogtam. - Elnézést... Bááár TE mondtad, hogy segítesz a kis lelkemen! S nekem hát ez kellett. Meg aztán... már alapból ezzel az egész 'mutatok egy meglepi titkos helyet' dologgal felizgattál! Vagy még előtte sokkal hamarabb(?)...
- Máskor nem kapsz meglepit!
- Naa Tiltakozom! Semmiről nem tehettem! Augusztusban senkit sem hagyhatnak ki a maguktól jövő meglepetések! - mosolyogtam aranyos módon, hogy megolvadjon Hercegnőm szíve, mire meg is simogatta a fejem búbját, miután megigazította az általam majdhogynem széttépett pólóját.
- Menjünk vissza a part mentén, jó? De titokban! - lesett a tengere süllyedt sötét s csillagos ég felé, majd vakon fogta meg selymes kezével az enyémet. Így, édes kettesben sétáltunk vissza az esti parton.