60 BTS Virrasztás

Hoseok támogatásával a túlzott gyönyör hajkurászástól megviselt meztelen teste Vnek be lett tekerve egy patyolat tiszta lepedő anyagú paplanba, mire a látvány egy kapucnival ellátott pólyába csomagolt álmos fiúcskát nyújtott. Csupasz talpacskáival totyogott ki telefonjához, és visszahívta a nem fogadott számot.
Pár perc édesanyjával való beszélgetés után, nem számított az óra mutatója az este kilencen; Pakolni kezdtek. Sebtiben indultak, és vonatra szálltak.

Hoseok kimerülten vette a friss levegőt, mi a lehúzott kabin ablakból folyamatosan áradt be mellőle, míg a másik oldalán V szorosan bújt hozzá lehunyt szemekkel, de a szokatlan hallgatása nem csak a fáradtságra utalt. Aggódott, amit Hoseok érzett is, ezért kényelmesen ölelte ôt magához hátulról. Kéz a kézben maradtak, miközben Vnek minden egyes neszzenésére közelebb húzódtak egymáshoz; egy hajszálnyira, egy csóknyira, egészen közel, eltüntetve a köztük lévô tért, de még sem folyamodtak egyéb érintéshez.
- Úgy érzem, zavarok - szólt JungKook, ahogy a kint szaladgáló esti fényekről a vele szembe ülőkre nézett.
- Dehogy! Ne is gondolj ilyenre! Eszünk ágában sem volt téged egyedül a dormban hagyni! - felelt egyszerre V és J-Hope, majd csak az énekes folytatta; - Jó, hogy velem vagytok. Mindketten - suttogta ártatlan őszinteséggel. - Nem tudom, mi van otthon. Kérdezték, hogy nincs-e kedvem haza menni, mert hát jó lenne meg minden... Aztán anya olyan nyugodtan mondta, hogy a húgom kórházban van... Nem értem...
- Nem mondott mást?
- Semmit... Ha meg visszahívom, ki van kapcsolva a telefonja... Csak érjek haza!
- M-Mindjárt odaérünk! Megfogunk tudni mindent - nyugtatta Hoseok nagy odafigyeléssel, miközben lágyan simogatta szerelmének vállát.
- De... Aigoo!... Pedig olyan jól kezdôdôtt ez a szünet... T-Tényleg jól - nyelt, és lábait összeszorította szégyenlősen, mire az arcán is kiütött a szín. - H-Hoseokkal akartam maradni. Már rég aludnánk, v-vagy valami... - ecsetelte, miközben párja már pirosas fejjel ki fele lesett a nagy sötét ablakon, V pedig a kabin reflektor fényében mesélte bánatát. - Vissza akarok menni, de... Jobb lenne tudni, mi van a húgommal...
- N-Ne aggódj! Együtt megkeressük ôt.

Ez az "együtt" szó a megérkezés után új értelmet nyert.
V két taxit hívott; "Nem akarom, hogy miattam éjszakázzatok. Jobb, ha mentek. Aludjatok, aztán én is sietek." Ezt persze csak azután mondta, mikor már mindkét kisérôje a taxiban ült, így Hoseok nem tudott kiugrani, párjával maradni. A taxi el is indult az ijedt tekintetû rapperrel és a maknaeval a V által megadott lakcímre, míg a másik autóval a tervforraló egyedül ment a kórház felé. Nem gondolta, hogy hülyeséget követett el, hisz nem akarta a saját családi problémáját párjára és jó barátjára nehezíteni.
Hoseok mégis igazságtalanságot érezett. Jóban-rosszban, mindenben Szerelme mellette akart állni, ezért fájón érintette, ahogy V ilyen fondorlatosan és önállóan utasította vissza a társaságát. Lehangolt volt, holott JungKook meg tudta érteni TaeHyungot;
- N-Ne légy egyire süsü, kérlek Hyung... Ha Vnek kényelmesebb egyedül, akkor--
- É-Értem! Értem én - nyafogott, miközben már a taxiból szálltak ki. -, de vele akarok lenni.
- Most egy kicsit külön lesztek, na - sóhajtott. - Annál nagyobb lesz az öröm, mikor visszajön.
- Addig nem alszok - mondta, s ahogy a kifizetett taxis elhajtott mögötte, a kapucsengôhôz lépett. Megnyomta azt, a már jól megszokott bejárat elôtt ácsorogva, s már fülelt is, hogy a csengô dallama visszhangozzon a házból, de... semmi. Hoseok pislogva nézegette V családjának a sötét, emeletes házát, majd újból megnyomta a gombot. Másodjára sincs semmi mozgás... - Hallod... Lehet, hogy te se fogsz aludni.
- M-Miért!? - kérdezte arcán meglepettséggel, mire Hoseok csak a sirícsendes és áramtalanított házra mutatott a terebélyes tuják mögül, válaszolva a társának, hogy egy lélek sincs otthon.
- Lehet, hogy V hugicájánál vannak a kórházban - vont vállat a "nincs mit tenni" arckifejezéssel, és parányi sóhajjal a csendes utcának a járdaszegélyén helyet foglalt. - Remélem hamarosan visszasiet értünk TaeHyung... Addig csak élvezzük a hűs nyarunk levegôét - mondta, és az előkapott telefonján egy játékkal kezdte a várakozást unalomtalanná tenni.
JungKook sóvárgó tekintettel nézett a nem nyíló kapura, majd Hoseok mellé ült, húzott szájjal;
- Még piheni sem lehet itt... Miért hoztatok magatokkal, komolyan? - kérdezte, miközben hátratámaszkodva a csillagos eget szerette volna felmérni, dehát a felettük logó utcai lámpa a fényével szennyezte a kilátást. - Nem az eszes fajba tartoztok, hyung... Megint velem fogtok együtt aludni?... Meg fürdeni is?... Ahhhh Útban leszek! Azaz ágyban, meg ahol csak zavarhatlak titeket... Miért jó ez!?... Gondolj bele; Fent vagytok a szobában és épp egymás szájában vagy nadrágjában akartok turkálni, erre hopp, egy JungKook! Nem kínos? Nem érzed legalább te kellemetlennek azt, amit mondok, J-Hope hyung?
- Bocsánat, nem figyeltem. Mirôl beszélsz? - mosolygott a maknaera, mikor a telefonjának a képernyőjén a game over felirat villogott.
- M-Milyen játékkal játszol?? Ennyire elveszi a figyelmed?
- Aha-aha! Nézd! - húzódott a kisebbikhez és a kezébe nyomta a telefonját. - Át kell jutni az akadályokon. Ez a karakter ezzel a karakter van, és az a lényeg, hogy egymásnak tartsanak bakot meg segítsenek! Nagyooon sok pálya van, rendkívül változatosak és marhára nehéz mindegyik! Próbáld ki! Próbáld ki!
A maknae játszani kezdett az elé tett játékkal, kereken fél órát, majd megannyi gyorsan szerzett game over után, azonnyomban kijelentette, hogy a valóságban ez sokkoltabb könnyebb lenne.
- Ahh Ez leszívta az idegeimet! - fogta meg a fejét, Hoseoknak visszaadva a mobilt, majd dülöngélve felállt az éjjeli levegôbôl egy nagyot és kellemeset szippantva. - H-Hallod! - támadt a friss oxigéntôl egy ötlete. - Csináljuk élôben! Jussunk át az akadályon!... Másszunk be!
- A kertbe?
- Meg a házba!
- N-Nem hangzik rosszul. Szívesen valósítanám meg a játékot! - mosolygott hátra nézve, majd összekaparva magát a csomagokkal együtt csatlakozott társához. - Jó irányba forog az agyad, Kookie! Jiminnek a jó szokása ilyeneket kitalálni, de látszik, hogy mennyire igyekszel a felülkerekedésben.
- Köszönöm a dicséretet, J-Hope hyung - hajolt meg elegánsan, miközben játékra felkészülve kuncogott. Gyermeki mosoly ücsörgött arcán, míg Hoseoknak szórakozásra vágyó tekintette csillogott és izgatottan vigyorgott, mialatt mind a két hátizsákot átdobta a kapuajtó fölött, amik rá is érkeztek a fûre. Persze a landolást nem látták, hisz a bejárat tömör fából emelkedett előttük, nem úgy mint a kerítés, ami csak lakkal festett deszkákból és azonos résekből húzták a vízszinteket; Azon könnyebben lehet felmászni, de át már nem, mert tuják és ápolt virágok állták az utat, Hoseokék pedig a legkevésbé sem akartak kárt tenni a növényekbe, meg hát a játékban is tömör falak az akadályok.
- Oké! Én tartom a bakot! - guggolt le JungKook, hiszen Hoseoknak csak az ujjbegyei értek fel a kapu tetejéig, így muszáj a segítség. - Ha felrepítettelek, valahogy ott, fent kell maradnod, hogy felsegíts engem. Értve? Pont mint a játékban. - Várjál! Fontos kérdés: Hány nem sikerült eset után legyen game over?
- A-a, itt nincs game over! Gondolkozz, hyung! Ha már bent vagyunk, de game overt kapunk, akkor nem fogunk direkt kimászni, elôlrôl kezdeni az egészet.
- I-Igaz! - bólintott és már készült is a felugrásra. - Ohh még egy kérdés! Ha átdobsz, lehet, átesek, meg leesek, és nem is tudok visszamászni támogatni téged, akkor mi lesz?
- Szabad a tárgyak használata. Megkeresed a kerti slagot, és átdobod nekem.
- Ohhh Milyen okos! - mosolygott őszinte ámulattal a maknaera, és már készült is volna az első, ordítós nekirohanással, de megtorpant; - Utolsó kérdésem; Van ennek a háznak bármiféle biztonsági rendszere?... - kérdezte szemöldökét ráncolva, JungKook pedig csak felhúzta vállait a "Honnét kéne tudnom?" kérdéssel, amire Hoseok is csak legyintett végül, hogy: - Áá! Csak nincs.
S már hódították is meg az akadályt.


TaeHyung ekkor már elhagyta a kórházat. Egy újabb taxival indult haza, de nem egyedül; Kishúga és annak a legjobb barátnôje is vele volt.
- Rosszul érzem magam, hogy a semmiért aggódtam... Mitöbb, Hoseokot és JungKookot is magammal rángattam... - panaszkodott az anyósülésen ülve, és mielôtt hazaérnének, SMSt írt az említett két fiúnak.
"Bocsánatot kell kérnem tőletek. A húgomnak semmi baja. Az ég világon semmi. Látogatóban volt a barátnôjével, akinek a nagymamáját vitték be a kórházba, de most már ôt is visszavitték az idôsek otthonába. Egy tablettányi vész sincsen. Remélem ti is meg vagytok. Fél óra, és ott leszek a két lánnyal együtt. Aludjatok!"
Az üzenetet átolvasás nélkül már küldte is el mind két fiúnak a mobiljára, remélve, hogy ha hazaér, meg fognak tudni bocsátani neki a vaklármáért. Az út hajnali fél egyig tartott; Az SMS leírása teljes mértékben igaznak bizonyult, hisz fél óra múlva a taxi tényleg az utcájukban volt. Viszont a ház elôtt nem volt szabad hely.
Két rendőrautó kéken és pirosan villogva zárta el az utat. V hunyorogva nézett, majd tűzvészként hagyta el a taxit, hogy oda rohanjon a kapujuk elé, ami elôtt Hoseok és JungKook térdre kényszerítve, lefogva meredtek a járdára síri csendben, elôttük pedig egy harmadik rendôr nézegette a két idol iratait. A most helyszínre érkezett fiú cseppnyit zavarodottan vonszolta magát hozzájuk, miközben a kishúg és annak barátnôje is kiszálltak, ámulva, hogy mennyi rendôr szemtanúja lehetnek, hiszen a kertben is császkált kettô, elemlámpákkal a kezükben.
- TaeHyung! - kiáltott fel Hoseok meglátva a hozzá visszatért énekest, de a mögötte álló rendôr a tarkójánál fogva lejjebb nyomta ôt. Szerelme látványától elfelejtette, hogy csöndben kell lennie.
- Ôn hozzájuk tartozik?
- A barátaim, én pedig itt lakom - válaszolt a rendôrônek, és hangsúlyában semmi sem érzôdôtt. Nyugodt, normális és mindennapi volt, csak egy cseppnyit álmos, holdkóros az óra mutatója miatt, ami a hajnali egyes felé szedte a perceket. Elkérték tôle a papírjait, köztük legfontosabbat, a lakcím kártyáját, majd ellenőrizve azt, a rendôr kézbôl mindent visszaadtak a három fiúnak.
- Köszönöm - emelt sapkát a biztosúr, mire a többi rendôr hirtelen visszavonulásba kezdett. A háttérben figyelő lány látványosan megremegett, ahogy a két ijesztő arcú rendôr kimászott a kapu mögül és pont TaeHyung oldalain ugrottak le. Viszont a hidegvérű Vnek egy kicsit sem volt ez érdekes; Az elôtte álló biztosúrra figyelt: - Tudja, az éjjel kapukon át ugráló férfiak bejelentésére a rendôrség természetesen intézkedik, méghozzá azonnal, ha a betelefonáló szomszéd azt is közli, hogy a betörők pókembernek képzelve magukat keresik a belopózásra alkalmas ablakot.
- M-Mi csak játszottunk...
- Bocsánat.
- További szép estét, hajnalt!
Az elköszönéssel fel is szívódtak a rendőrautók, majd az az egy darab taxi is, miután ki lett fizetve, de ez idô alatt Hoseok és JungKook továbbra is térdelt a betonon. Nem volt egyéb dolguk. A rendőrök pont akkor érkeztek hozzájuk, miután elolvasták V SMSét, így nem tudták egy "Mi van a kishúggal?" kérdéssel sem elterelni a gondolatokat az elôbbi incidensről. Szégyellték magukat.
- Fiúk, bent kéne aludni - ment hozzájuk a két lány, majd V is;
- JungKook, Hoseok menjünk be - szólt, direkt megérintve szerelme vállát, de erre a két fiú egyszerre hajtották le törzsüket csapattársuk elôtt;
- Bocsánat a viselkedésünk miatt! - hangoztatták, majd fel néztek, és újból meghajoltak.
- Ne aggódjatok a rendôrôk miatt. A szomszéd már sok ezredszerre hívja ki ránk - mesélte a kishúg, miközben már nyitotta is a kaput. - Emlékszem, mikor csupán a sikoltozósaink miatt uszította ránk.
- Ô egy olyan szomszéd, aki csak a függöny mögül figyel.
- Valójában mi voltunk a hibásak, hogy felkeltettük a figyelmét - suttogta Hoseok röstellve a történteket - Miután sikeresen bemásztunk, ki szerettem volna próbálni, milyen a slagnak a legerősebb vízsugarával felemelkedni...
- Mondtam, hogy ne csináld - rázta fejét a mellette jövô JungKook. - Ez az eszes hyungom elvesztette az irányítást és a szomszéd háznak egy külön VIP esô záport rendezett... Aztán majdnem az ablakát törte be...
- Ha te meséled, sokkal kínosabb - lógatta le a fejét. - Ég az arcomon a bôr, mint mikor betörônek vádolt és lefogott az a biztosúr.
- Biztosúr? Biztosparaszt.
- Hé! Ez tiszteletlen megnevezés, JungKook.
- Dehát még azt se engedte, hogy magunk magyarázzuk el, mi történt! Igaz, hogy fura, amiért nem a saját házunkba másztunk be, de... Igaz is, hol vannak a szülök?
- Ahh Apuék Thaiföldön vannak. Csak én őrzöm a házat - nyújtotta fel a kezét a kishúg.
- Thaiföldön? - kerekedtek ki V szemei.
- Igen! Én meg az LBm vagyunk csak itt, de most már ti is. Egy ideig Apuék nem is fognak haza találni.
- A-Az jó... - bámult maga elé Hoseok felfogva a hírt, hogy a ház félig-meddig lakatlan. Szabadabb a terep. Hosszabb láncra vannak verve a vágyai, amiket szerelmén ki is élhet. A mostan sorozatként fel-felvillanó pajzán gondolat képei csak hamar vörösséget okoztak füle tövén, majd a körülötte szövődött csöndre sebtiben kapcsolt: - Vagyis! Akarom mondani; Kár, hogy nincsenek itt! Anyukádat és apukádat is kedvelem. Az lenne a jó, ha visszajönnének minél hamarabb. Nem igaz, TaeHyungshi? Hisz ki tudja meddig maradunk mi? - kuncogott jófiús fecsegése mellett, és észrevétlenül nézett szerelme szemeibe, ami pedig pont vissza rá. A rapper csak remélni tudta, hogy egyikük sem jött rá, mire is gondolt pontosan legelőször; Akkor az arcáról már hámlana a bôr a többszöri megaláztatás miatt ezen a hajnalon, ami még alig vette kezdetét. Ezzel törődött, amíg be nem lépett a hálószobába, és elragadta a fáradtság. Nem érdekelte, hogy ruhástul vagy anélkül, rádobta magát V ágyának egyik szélére, és azzal már beérte. Aludt. Nem is érezte, ahogy JungKook is ágyúgolyóként játszott a másik ágyszéllel "Eltörsz-e vagy leszakaszd-e?" játékot. Végül csak V hiányzott, aki még elidőzött a tisztálkodással, majd hanyatt feküdve dőlt be közéjük, nem is törődve, hogy a házban lévô két lány eleven dübörög a lépcsőn fel-le. Azt se tudta még, hogy érdemes-e itt maradniuk, vagy menjenek szépen vissza a dormba, de ahelyett, hogy ezen gondolkodott volna, könnyedén álomba merült. Csak JungKook volt, aki némán tovább virrasztott.