62 BTS Nem megengedett a rohanás

JungKook POV

Tehát... H-Hogy mondhatnám el neki?... "Tudom, mit érzel, hyung... Szerintem legyünk egymásé." A-az ilyen szöveg miatt vajon milyen messze kerülne el?... Hatvankét kilométeres sugarú körnek a középire helyezne, és be nem tenné a lábát a kerületébe, ha így vallanék szerelmet, vagy valami ahhoz félét. Ahhh Az élet nehéz.
- JungKook, mi elmegyünk vásárolni, hogy legyen valami otthon, de te maradj ameddig csak akarsz, oké?
- Gyere haza majd a kishúgékkal.
Hazudtak a szemembe a "jó Hyungok", hogy elmennek vásárolni, de könyörgöm... Jin hyung nélkül nem főzünk! Ezek csak kettesben akarnak lenni...
- Várjál, bátyó, mert vannak kuponjaim! Használjátok ôket! - a kishúg bevette... Már kereste is a zsebében az említett papír fecniket, azaz ezt gondoltam, de helyettük egy kis kulcsot vett elô; - A kuponok a táskámban vannak, az pedig ott kint, az öltözőben - mutatott ki az ablakon egy igen széles, de alacsony épületre.
Természetesen a végeredmény nem a kishúg kiküldése volt, se nem a kisbarátnôjé, hanem engem tessékeltek ki. A hyungok parancsaira engedékeny énem miatt már szótlanul eredtem is. A csend uralta megôrzô intézményben sok-sok nagy kabin közül hamar megtaláltam a kishúgiét. A páncél ajtón belépve a rettenetesen tágasnak tûnô helyiség padján csak is egy, azaz a kishúg táskája volt. Fel is kaptam, s üresen zártam vissza a kabint. Visszafele a kulccsal a zsebemben, a kért cuccal pedig a kezemben észre vettem, hogy a cipzár nyitva és egy igazán aranyos masni ékeskedik a szemem elôtt. Szabad kezembe vettem azt s elgondolkodtam, hogy ha lány azaz esetleg lányosabb fiú lennék, S-Suga hyungnak jobban tetszenénk?... Ahhh minek az erôfeszítés? Nekem még a Hercegnô becenév beszerzése is egy lehetetlen kihívás lenne. Nem menne...
Azzal vissza is dobtam a masnit a táskába, csak hogy ott volt egy fésû is.
- Aigo! Beleakadt! - vettem gyorsan ki mind kettôt, s az ügyességem legfelsôbb határát előidézve szedtem ki a fésû fogai közül a hajba való díszt. - Kárt okozok... Remek! - sóhajtottam, végül egymástól távol helyeztem el ôket, mire a táska mélyén egy olyan dolgot tapintottam meg, amit bármikor felismernék. Kemény, törékeny, sûrû, érezni az auráját, elmondhatatlanul imádni való dolog!
- Manga! Jaj de régen olvastam már - halásztam ki a táskából csillogó szemekkel. - De jó!... De miért van rajta fekete borító? - pislogtam a csomagolóval betakart mangára, majd kinyitottam a közepénél, hogy belelessek. Hiszen manga az manga.
A száz hatvankettedik oldalon egy jó grafikus keze alatt született két fiú karakternek az arcával találkoztam, majd az alatta lévô panelban egy szövegbuborék ijesztôen reprezentálta a történéseket. "Ha fáj, ahogy benned mozgok, nyugodtan mélyeszd belém a karmaid."
- Ez... Az, ami tiltott dolog!... - csuktam gyorsan össze az egymáson élvezkedô fiúk képét zavaromban. - Így már érthetô, miért van borítóval elrejtve - nyeltem, s gondosan visszadugtam a táska mélyére, mintha nem is láttam volna. - Ahhh! Inkább nyitnék rá ezerszer J-Hope és V hancurjára, mint hogy egy ilyet a kezembe vegyek! Minek születnek ezek!?... Egy tehetséges mangaka ilyennel tölti az idejét, ahelyett hogy szülne egy abszolút tökéletes, fiúknak való, akció dús sztorit!? Ez a perverzség netovábbja! Ha nem csinálhatja, hát írja. Bár ne láttam volna ezt!

Ahogy visszamentem, leülve feldolgoztam a traumát nem szólva senkihez és nem is adva lehetôséget, hogy bárki hozzám szóljon. TaeHyungék pedig a kuponokat megkapva azonnal elmentek, így a két lánnyal maradtam. Már a táskájuk tartalmáról is megállapítottam, hogy mennyire más kettőnk világuk, de mostan még-inkább fel tudtam mérni. Minden félérôl beszélgetve, egymást túl sikítva ugráltak a folyóson, néha betévedtek a "nagyi"hoz, de inkább itt, a szemem elôtt mulattak. Engemet, aki a traumájával együtt ült a padon, engemet is a beszélgetésükbe vontak, de a shounen animés témákon kívül nem reagáltam. Hangosak voltak, de így is meghallottam magam mellett a telefonom csengôhangját.
Nem vagyok beszélgetôs kedvemben... Épp egy trauma kiheverésének a közepén vagyok két lánnyal itt hagyva, egymagam, és még szerelmi bajjal is bajlódok, hisz ki kell agyalnom, mihez fogok kezdeni Suga hyu--
Ô hív...
Ahogy elôvettem a telefont még a kinti fûben tûnôdô legkisebb tücsök ciripelése is elhalt. Csak a szívem visszhangzani kezdő dobbanásait hallottam. Totojáztam a hívás felvételével. Egyszerûen nehéz hozzáérnem a zöld gombhoz, ha afelett Suga hyung neve ugrik fel és virít a kijelzőmön. Nem zavar, egyáltalán nem zavar, sôt temérdek kis kavics gyűlik a gyomromban, csak mert kíváncsiak, pont mint én, hogy miért hív Suga hyungom, akit nem ér utól a vágyakozásom.
Ennek fényében felvettem:
- JungKook! Most hol vagy? Ebben a pillanatban.
- Sz-szia... - köszöntem, miközben a vonal másik végén érdekes volt valami futáshoz féle dübörgést hallani. - TaeHyunggal és Hoseokkal eljöttem otthonról.
- De hol vagy? Egyedül vagy?
- Nem vagyok egyedül, mert TaeHyung huga-- - ez fura... Eltűntek. Itt hagytak. - Bocsi, most jelen pillanatban úgy látszik, hogy igen, egyedül vagyok...
- JungKook, komolyan! Hol vagy helyszínileg?
- Dél-Koreában. Miért, te nem?
- Mond, hogy nem vagy ugyan ott, mint én!
- Már az is baj, hogy egy országban vagyunk!?
- Ne érts félre! Az öregek otthonában ülsz egy rühes padon, vagy sem!?
- Huh!?... Ez videó hívás? Be van kapcsolva a kamera? - vettem szem ügyre a telefonomat, mire a két eltűnt lány felém rohant. Csak pislogtam rájuk, ahogy jöttek, két oldalamon karöltve felemeltek és azonnal, minden további nélkül velem együtt futottak vissza amerrôl érkeztek. Nem tanusítottam ellenállást. Megijedtem. Közben a mobilom még mindig tartotta a hívást. Legalább élôközvetítést kap Suga hyung, hogy mikrôl beszélnek az öregek a folyóson.
Szedtem a lábam, a két kisebb lány között, pedig nem hinném, hogy itt megengedett a rohangálás, de mire ezen elgondolkodtam, lelassítottunk. Egy éles kanyarban, a saroknál megálltunk, s mielôtt megkérdeztem volna bármit is a kisbarátnô befogta a számat. Termetéhez képest lapát tenyere volt... Erre figyeltem fel, majd a kishúgra, aki arra utasított némán, mutogatással, hogy guggoljak le és lessem meg a mellettünk lévô folyosót a kanyar sarkában maradva.
Elôször azt gondoltam, TaeHyungot és Hoseokot fogom látni, ahogy épp lebuknak közterületen valami enyhe cselekedettel, de egy ételes kocsit toló kék köpenyes alak hátát láttam, méghozzá karcsú lábakkal, amikkel elment Suga hyung mellett.
- Mh vah? - lepôdtem meg, miközben a kisbarátnô tenyere még mindig a számra volt szorítva.
Megdörzsöltem a szememet, de a falnak dôlt Suga hyung képe nem tűnt el elôlem. Fehér színű, fekete feliratokkal tele irkált sapkában, és cipzáros, sötét mintás felsôjében tagadni sem lehetett, hogy ô ácsorog ott mobillal a kezében.
- JungKook, válaszolj már a nyamvadt telefonba!
- Shggah hyahg! - intettem, mire egybôl landoltam is a padlón. A lányok löktek ki, vagy a lendületem a hibás, nem tudom... Csak azt láttam, hogy Suga hyung majdnem elejtette a mobilját.
- M-Mit csinálsz a földön!? - bámult rám, és hátrált.
- Szia, Suga hyung! - köszöntem még mindig hason feküdve.
- Mégis h-hogy találtál meg? - jött felém, zsebre téve a készüléket, amin az elôbb hívott. - Láttad, ahogy elfutottam?... - kérdezte zavartan.
- N-Nem. Én nem. V kishúga ráng-- - néztem ismét magam mögé, de egy lélek sem volt már ott. Kezdek félni ettôl a két teremtménytôl...
- Á-Állj fel, te féleszû! - nyújtotta le a kezét, mire volt bátorságom tenyeremet tenyeréhez érinteni.
Szembe felálltam vele, majd egyszerre fordítottuk fejünket más irányba.
Kínos, mégis... Szűkszavúan beszélgetésbe kezdett. Említette, hogy várakozik épp, én pedig mondtam, ráérek, erre mellém lépett, és a kijárat felé sétáltunk... Együtt, ketten...

Nem kis meglepetés ez nekem. Ilyen közel volt hozzám.... Köszönetem a nagyszülők idejövetelének! Unokájukkal lehetek!
Ahogy az emberektől mentes kerti sétányok sokaságát fedeztük fel, halk és jelentéktelen szavak hagyták el a szánkat; "jó", "idő", "van". De az érzés, amit a szívemben érzek a lombos fáknak árnyékai alatt arra akar kényszeríteni, hogy más szavakat suttogjak és kéz a kézben sétáljak Sugával... Olyan fura... "Meg akarom fogni a kezét!" - kiáltottam magamban, s szenvedtem, hisz nem tudtam sehova se rejteni piros fejem. Suga hyung oly furcsán nézeget...
- Mond... TaeHyungékat hol hagytad?
- Én aztán sehol! Ők hagytak itt... Kettesben felszívódtak.
- Biztosan kapcsolat építési rituálén vannak.
- Vagyis?
- Mit nem értesz? Hogy mondjam?... Azok ketten is úgy el vannak, mint Jiminék. Nem kell részletesen elregélnem, tudod jól, mit csinálnak...
Hát jól éreztem! Suga hyung féltékeny rájuk! Zavarja ôt, csak úgy mint engem!
- Suga hyung... - pusmogtam felemelve fejem. - Te... Nem próbálnál ki egy kapcsolatot? V-Valakivel. E-Esetleg--
- JungKook... N-Nem vagyok benne biztos, de veled beszéltem tegnap?
A kérdés miatt meglepetten néztem rá.
- Tudod, t-telefonon. O-Olyan este felé.
- Velem beszéltél, igen...
- Akkor oke, már azt hittem mással...
- Miért?...
- Csak biztosra akartam menni, hogy ki a hülye. Én, hogy más számot hívtam, vagy te, hogy nem fogtad fel, amit megosztottam veled. Pedig szó szerint azt mondtam amit! Nem akarok semmit, "nagy a felelősség egy kapcsolatban."
- M-Miért kéne felelősséged vállalnod!? Szerinted olyan nagy gond lennék!? Biztosítás kéne kötnöd rám!? Ne röhögtess!
- Attól még, hogy lehülyéztelek nem kell így visszabeszélned!
- Nem is az zavar! Hanem, hogy nem bírok rájönni, mi a bajod velem! Már nem vagyok egy tudatlan pisis. Soha nem is voltam! Hát miért nem vagyok jó neked!?
- Képes vagy ilyen hangnemben beszélni velem!?
Elakadt a lélegzetem. Nem szabadott volna így kitörnöm magamból. Szégyen! Elszúrtam!
- J-JungKook! - kiáltott utánam, ahogy előre futottam az ösvényünkön.
Sietve trappoltam s tekintetemet a földre szegeztem, mire valami megragadta a pólóm, azaz beleakadt egy ágba. Frusztrált kapkodással igyekeztem megfordulni, kiszedni, de ahogy visszafordultam egy sűrűn lehajló bokor tövises vesszejeibe rohantam bele. Ahelyett, hogy összekarcoltattam volna magam, inkább az ágas-bogasban maradtam. Oda gyökereztem. Nincs tovább.
- Átkozott egy szabadidő! - használtam enyhe jelzőt indulatosan, majd észre vettem, hogy utol ért az, akiről nem is gondoltam volna, hogy szaladni fog utánam. - Suga hyung...
- Hjaj, te féleszű!... Másodszor futtatsz ma meg - jött oda hozzám fáradt lélegzetekkel. - Hova rohansz?... Maradj nyugton - állt elém és elkezdte a bokor leveleit kibogarászni hajamból.
Elpirultam. Kikerekedett szemmel néztem rá, ahogy segít. Két keze készségesen nyújtózkodik, finoman érint, és az általa megremegett tincseimről a zöld már hullik is a földre. Álomszerű. Nem tudtam elhinni. Olyan gyengédséget éreztem tőle, mint még soha. Felszabadít, ahogy így kiszabadít a tövises csapdából.
- JungKook, nem azért szóltam rád úgy, hogy aztán elrohanj. Meg akarom beszélni veled ezt, csak rendes hangnemben és nyugodtan, jó' van, te Golden Maknae? Ne viselkedj így!
- Bocsánat. Szeretlek.
- Szer-- Mi? - lépett el tőlem, de nem jutott el a tudatomig az oka, mint az sem, hogy mit is mondtam az elôbb. Nem vettem észre, hogy megijesztettem, hiszen csak egyet akartam most; a lehelletének az érzetét... az egész énjét.
- Suga... - hunytam le szemem, ahogy átkaroltam nyakát, ezzel közelebb vonva testét. - Bocsásd meg a viselkedésem! - kértem, miközben arcom arcához simult, és ujjaim a hajába túrtak, sapkáját feltolva, eltolva az útból. A melegség, mi vulkánként tört fel bennem végig csorog a testem minden egyes porcikájában. Rosszul leszek... Le kell hűtenem magam! - Suga hyung... Suga hyung... - zihálni kezdtem el nem engedve az általam kívánt testet, majd annak patyolat fehér nyakára csókoltam.
Átlépve a határ... Az ajkaim éhínsége előmászott rejtekhelyéről. Az ép eszem kezd elmosódni.
- JungKook, nem bírlak el! Á-Állj már rendesen! J-JungKook!
Térdeim berogytak és míg az egyik kezem Suga vállán, a másik a csuklóján talált helyet.
Segítségért csuklott a hangom, majd bizsergő ajkam Suga hyung érintetlen állához ért, amit utána el is rántott előlem.
- M-Mit csinálsz!?... Mit akarsz?
- Valami olyat kapni, ami... kielégít.
- Ohh szexen jár az esze a mi kis maknaeknak? Még mit nem!!! Hagyd abba ezt a játszadozást! Már az is elég ellen ok, hogy nem vagyunk ideális helyen.
- Ez esetben - engedtem el a csuklóját, és szédülésemnek ellent állva talpon maradtam. -, menjünk oda, ahova ez a kulcs vezet - vettem ki az említett tárgyat a zsebembôl, ami mintha pont ezért felejtődött volna nálam.
Valami csoda folytán kérlelés nélkül rábírtam Sugat a követésemre a kabinok épületéhez. Nem törődött az ellenkezéssel, helyette sapkáját levéve az övéhez csatolta azt és hallgatott. Csak akkor szólalt meg, mikor beléptünk a kabinba.
- Leleményes vagy, mondhatom, de... Nem hinném, hogy...
- Hogy?
- Megfogod kapni azt, amit akarsz - nézett rám a szeme sarkából és ezzel a tekintettel le is ült a padra, mire a szívem ijedten kezdett kalapálni. Olyan forró vért pumpál, hogy kezdenek olvadni az idegeim.
- Sajnálom, Suga hyung, de... Engedd, hogy megértselek - mondtam s lomhán térdeltem fel mellé az egyik lábammal. - Megengednéd?... - hajoltam nyakához és bújni akartam hozzá, de annyira megütött a forró légáramlat, hogy nem tudtam megmozdulni. - Vetkôztess le!
- Nem érzed kínosnak, amit csinálsz?
- Most más a kérdés. Mást kell eldönteni, mégpedig azt, hogy hozzám nyúlsz-e vagy sem.
- Nem fog felizgatni, ha csupán meztelenné vetkőztetlek...
"Azt mondod, hogy nem érdeklek?"
- Bezzeg Jin hyung fürdés utáni látványára muszáj a kezedbe venned. Nincs igazam?
- Ne légy szemtelen...
- Ha az is vagyok, érzem, hogy nem fogom megbánni a következményeit.

61 BTS Valaki tudja

JungKook POV

Futottam idegen belvárosi utcákon, aztán elkaptak. A rendőrök. Elhurcoltak, mire meglepetésemre egy jól ismert személy fogadott. Suga hyung elôtt bilincsbe lett verve a kezem, majd az egész testem bizseregni kezdett, miközben a zsibbadó lábujjaimon egyensúlyoztam próbálkozva az állva maradással. Szemeim elôtt csak a meztelenné vált alsótestemet láttam, ami furábbnál furább érzések hatására néha-néha megremegett vagy a felhôk közt érezte magát. Már magam sem tudom, hogy fel akartam-e ébredni, vagy sem...
Dél múlt, mikor fejemet fogva felültem az ágyon. A napfény viszonylag gyengéden áztatta be a szobát, így nem volt kellemetlen az ébredés, csak egy kicsit kényelmetlen, hisz anyuval meg apuval sem aludtam egy ágyban, nemhogy egy másik párral, akik tagadhatatlanul együtt vannak és még mindig mellettem feküdnek; V békésen J-Hopera volt fordulva és karjaival gyöngéden ölelte át hyung nyakát, míg a másik izzadtan volt hátán kiterülve, mégis magához karolta énekes társamat és markában szorította annak pólóját.

Amit érzek az irigység. Szívesen részesednék én is olyan törődésben, mint V hyung vagy akár Jin hyung, aki pont rosszul járt a törpével, de még Suga hyung is ô rá pályázik... Azt kell, hogy mondjam, egyetértek Jiminnel... Suga hyung olyan amilyen, mégha nem is volt olyan amilyen, vagyis más volt, és távol álltak tôle a mostanság tarsolyában rejlô ravasz ötletek. Míg Jimin az ostoba párbajokat, én mást találok nyomasztónak... Eléggé... zavar, hogy nem képes kedvelni engem, holott nekem csak egy támasz kell. Egy támasz, ami segíthet elterelni a figyelmet a többiek párkapcsolatairól. Suga hyung... Ô, mint támasz. Pont ô. Csak ô. Hetünk közül... Környezetem körül... Igaz, nem vagyok környezet barát, azaz nincs sok barátom a környezetemben, de van elég ismeretségem, hogy kimondhassam, Min Yoongi kell. Legalább adjon esélyt! Vegyen észre! Ne foglalkozzon olyan hússal, ami már másnak a karmai közt megközelíthetetlen. Miben nem helyettesíthetem Jin hyungot? Nekem is van testem, ami olyan érintésekre vágyik... é-és én is tehetek az ô érdekeiben... Még fogalmam sincs hogyan, de... Csak nem leszek ügyetlen. Próbáljuk cs-csinálni, Suga hyung!
- Cs-csináld! - nyögtem lehajtva fejem, miközben kezem már egy jó ideje a nadrágomban végezte a dolgát, amit egy nemi kapcsolatról álmodozó agy miatt kellet tennie. Viszont hiába az idôzés, nem tudtam kielégülni. - A tied lehetek, csak csin... csináld - lihegtem az ágy támlának neki dőlve. El akartam már élvezni, miközben Suga hyungra, az ujjaira, a nyelvére gondolok. - É-Érj hozzám! - adtam ki ismét magas hangot, mire J-Hope hyung ébredezô tekintete felém fordult:
- Mit munkálkodsz? - ásított.
- A sliccem levált a nadrágomról... Épp visszavarrom - hazudtam, és igyekeztem takargatni azt a részem, nehogy észre vegye, ahogy végig néz rajtam.
- Aztaaa. Egy kézzel varrsz? - ámult, s tisztán látszott, hogy bevette a hülye kifogásomat. - Ügyes vagy!...
Ez után észrevétlenül kisurrantam a szobából szerezni egy új cérna zsineget, avagy inkább bezárkóztam a fürdôbe. Majd... A már fellépett probléma mellett egy újabb bökkenővel szembesültem; Hiába voltam egy óra hosszat elbújva, senki nem keresett! Igaz, az lett volna a szívás, ha lebukok, de... Azért rosszul esett, hogy nem hiányoztam senkinek sem. Az a két jómadár hyung is biztosan szabadságot élvezô gerlicét játszottak egész ideig. Nem csodálkoznék, ha ruháktól megszabadulva egymáson találnám ôket, de inkább tartózkodom a további direkt és egyben véletlen "most rátok nyítok" jelenetektől.
Fárasztó. Pont, mint ahogy a késôdélutáni, azaz egésznapi semmittevésünk alatt a kishúg és az ismeretlen kisbarátnô kitalálta, hogy mind látogassunk el zz öregek otthonába, a "nagyi"hoz. Több órás volt az út! De a mama-papaszállóban tett unatkozás sokkaltabb fárasztóbbnak hatott, mint a taxizás. Feladom!... Mindjárt elmegyek síkosítót gyártani, vagy gumióvszer alapanyagot bányászni... Inkább, mint hogy a folyosó erkély ajtaja előtt üljek és nézegessem, miképp támaszkodnak egymásra a szerelmes csapattársaim, miközben a csillagos égen keresik V hyung szülôbolygóját.
A pedig tôlem pár évvel fiatalabb két lány a légbôl kapott ötletük megvalósításával törődött. Nagy sajnálatomra én is szerepet kaptam ebben a bizonyos tervben... Félrehívtak és egy nagyértékû komplett fényképezôgépet akartak a kezembe nyomni, hogy legyek ügyes kém... A vállamat veregették, dicsérgettek, becézgettek, de én akkor sem voltam hajlandó lesifótókat készíteni Vrôl és J-Hoperól. De mit tehet itt egy magányos szingli?... Tovább zaklattak. Ezeket a hajthatatlan pillanatokat egyszer biztosan feljegyzem életem legkellemetlenebb helyzetei közé, de hála, a két hyungom vette a fáradtságot befáradni a társaságunkba, így nem kellett itt helyben nyitnom egy "Életem fájdalmai" címû naplót.
A két gerle csatlakozása után gondoltam, hogy jobb, ha magamhoz veszem a padon hagyott cuccaim. Egy nagy sóhajjal ballagtam is vissza, és akkor vettem észre, hogy egy nem fogadott hívást jelez a telefonom.

Valahogy jó érzés fogott el, hogy valaki keresett engem. Elmosolyodtam. Majd a teljes meglepetséget vették fel az arcizmaim, ahogy a mobilomat alaposabban szemûgyre vettem; azt a telefonszámot írta ki, amit Suga hyung neve takart... Ott töltötte be a képernyő nagyrészét az általam nem fogadott hívása.
Mi tagadás, megijedtem. Pont ô hív... Suga hív... Suga akar beszélni velem... Kegyelem teremtôm! Nincs bátorságom visszahívni! M-Mit akarhat?... Aigo! Nem tudok gondolkodni. A lesokkolt elmém és a kíváncsiságom mellett a merészség nem kapott helyet, hogy Suga hyung számát megcsörgessem, de... Ha például J-Hope hyunggal hívatom fel... Végül is teljesen hihető, ha azt mondom, nincs a mobilkártyámon elég pénz, erre ô felhívná, meg beszélne is helyettem...
Nagyot nyeltem a rafinált elképzelésemre, s már kezdtem is úgy tenni a legjobb színészi alakításommal, mintha csak most venném észre a mobil kijelzôjét;
- Ohhh! Mi ez? Egy nem fogadott hívás?...
- Mi az, Kookie?
V hyung hangjára csörögni kezdett a telefonom, pedig már fél úton voltam, hogy a kezükbe nyújtsam... Aigo! Ha... a most tenyeremben tartott telefont nem fogom felvenni gyávaságból, akkor a szemtanuk nem csak kinevetnek, hanem el is intézik, hogy itt tartsanak az öregekotthonában gyorsan megvénült és lelassult felfogási képességeim miatt... A BTS maknaeja, aki nem tudja fogadni a hívásokat...
Fogaimat már ajkamnál éleztem, és dölöngéltem a pánik szoba küszöbén, mégis valahol sikerült megtámaszkodnom, valahol a "Nem leszek hülye!" feliratnál, és fülemhez emeltem a fogadott hívást:
- H-Haló!
- 'Estét, JungKook...
Ahogy meghallottam mélyített hangját összerezzent valami a hasamban. Egyszerre volt kellemes és rémísztô... Én is vissza szerettem volna köszönni valamiféle módon, de a nyelvemrôl a leglényegretöröbb kérdés pattant le;
- M-Még is mi jót szeretnél, hyung?
- Csak bocsánatot kérni.
- Huh? Miért? - kérdeztem tudatlanul, de ahelyett, hogy megemlítsen bármi ok-okozati összefüggést, csak hosszasan hallgatott. Én sem tettem mást. Láttam magam elôtt az eltûnôdôtt tekintetét, ahogy a szemei is koncentrálva figyelnek elôre, a mozdulatlan semmibe.
- Hát... Úgy mindenért.
Fogalmam sincs, milyen képet vághattam erre a "válaszra", de biztosan feltûnôen érdekeset, hogy ha így egycsapásra mind a négy hozzámtartozó személy körémgyûlt.
- Yoongi hyung az? - pislogott rám V, mire bolintottam, és J-Hope hyung kezdett kíváncsiskodni:
- Miért hívott? Mit mondott?
- Bocsánatot-- Bocsánatokat kér, de... Nem értem, miért.
- Kérdezd meg, hogy azért mondja ezt telefonon keresztül, mert nem meri szembôl szembe? - tanácsolta, és látszott rajta, hogy ô sem tudja így hirtelen hova tenni Suga hyung bocsánat kérését. Lehet, ha ezt a kérdést megválaszolja, rendes fény vetül a tényre, ami minekünk még sötét.
Már érdeklôdtem is volna, csak a vonal másik fele hamarabb szólalt meg:
- Ammmm Mond J-Hopenak, hogy eljutott a fülemig a hülyesége és le is csapom ezért. De nagyon!
- De miért?
- Aish... Mert ez a kettônk ügye, JungKook... Csak a kettônké... S most felvállalom-- Vállalom a felelôséget és bocsánatot kérek, amiért úgy mond... hol játszottam, hol pedig nem játszottam veled... - elhalkult. Egyre halkabban beszél, s mintha zavaros lenne. - Hidd el, nem akartam semmit, csak talán egy támaszt, de nagy a felelôség egy kapcsolatban, ezért... aggódnék, ha lenne valami k-köztünk... Szóval, JungKook, ne akarj lefeküdni velem. F-Felejtsd el, és bocsi, hogy ezt mondom. Nem vagyok a felettesed, sem a rokonod, hogy megmondjam, mit tegyél, de... - szavakat és mondatokat keresett. Éreztem, ahogy kotorászik és találni próbál minnél több és hatásosabb indokokat, hogy miért is felejtsem el az "ô meg én"-t. Mindazokálltal... Hallottam hangján, mennyire szétszórt. - A-A te érdekedben, JungKook... Felejtsd el, hogy valaha valamit is tettem vagy akartam tenni veled.
- De hé!
- Ne légy szófogadatlan.
S ezzel le is tette.
Mintha szakított volna velem, holott...
- M-Mi a baja ennek a srácnak? - kérdezte J-Hope hyung zavarodottan, majd megugrott, ahogy hirtelen leengedtem a karom és a lelógatott, erőtlen markomból majdnem kiesett a mobilom.
- Azt mondta, hogy felejtsem el, hogy valaha is törődtünk egymással... Mégha csak egy kicsit is... - pusmogtam magamban, a többiek pedig csak néztek, ahogy azonosulok egy talpra állított rongy bábúval, ami bármelyik pillanatban eldőlhet. - Mégha... Mégha legelôször meg is rémisztett a gondolat... Örültem a közeledésnek. Törődött velem.
- JungKook... - jöttek oda hozzám.
- Mélyen igaz, hogy csak játszott, de velem játszott, és nem mással.
- JungKook, te?...
Nem vettem figyelembe Hoseokékat, elég volt éreznem, ahogy V hyung magához ölelt, és fejemet a barátokat fogadó vállára nyomja. Maradtam hát a karjaiban, és gondolkodtam Suga hyungon.
- Kookie... Nem tudtam, hogy te szerelmes vagy...
- Nem vagy egyedül, TaeTae... Én sem tudtam róla. Egyáltalán nem mutatta ki.
- Nem látszott rajta...
- Most pedig milyen egyértelmű... Kookie... Ne légy szomorú! A jó Hyungok veled vannak! Itt vagyunk.
Nem kell a vigasz, nem vagyok szomorú... Nem vagyok az, hisz biztos van magyarázat, ami megoldás is arra, hogy visszakapjam az én áhított lehetőségeimet, a szabad utaimat a saját érzelmi kötődésem felé, a szerelmi kapcsolatom felé, mint amilyen a "jó Hyungok"nak is van. Most, hogy átfutott a fejemben Suga hyung eddigi összes érintése a lopott csókkal együtt... Egytôl egyig mind az enyém volt! Én kaptam, és... többet akarok! Nem akarom a végét! Szeretem... Suga hyung nem hagyhatja abba! Hova gondol!?
"... nagy a felelôség egy kapcsolatban, ezért... aggódnék, ha lenne valami k-köztünk..."
Na ne szórakozz! Emiatt fújnál visszavonulót!? Ezt nem engedhetem... Mégha tudatosnak és összeszedettnek is próbáltál lenni, én éreztem, milyen zavart vagy valójában. Válaszolj inkább!...
Suga hyung... Mond, miért kellett neked támasz? Lehetséges lenne, hogy mi ketten ugyanabból a szögbôl nézzük a többieket? Benned sincs más érzelem, csak visszatarthatatlan irigység. Keresztbe teszel a többieknek, Jiminéknek, pusztán csak féltékenységbôl? Közben olyan láng lappang benned, mint amilyen bennem, és vágyakozol. Te is egy támaszra vágysz, ami csak a tied, aki segítene arra az útra téríteni, amire jutni akarsz. Szükséged van valakire, mint ahogy nekem van szükségem rád. Ugye jól tudom, Suga hyung?

60 BTS Virrasztás

Hoseok támogatásával a túlzott gyönyör hajkurászástól megviselt meztelen teste Vnek be lett tekerve egy patyolat tiszta lepedő anyagú paplanba, mire a látvány egy kapucnival ellátott pólyába csomagolt álmos fiúcskát nyújtott. Csupasz talpacskáival totyogott ki telefonjához, és visszahívta a nem fogadott számot.
Pár perc édesanyjával való beszélgetés után, nem számított az óra mutatója az este kilencen; Pakolni kezdtek. Sebtiben indultak, és vonatra szálltak.

Hoseok kimerülten vette a friss levegőt, mi a lehúzott kabin ablakból folyamatosan áradt be mellőle, míg a másik oldalán V szorosan bújt hozzá lehunyt szemekkel, de a szokatlan hallgatása nem csak a fáradtságra utalt. Aggódott, amit Hoseok érzett is, ezért kényelmesen ölelte ôt magához hátulról. Kéz a kézben maradtak, miközben Vnek minden egyes neszzenésére közelebb húzódtak egymáshoz; egy hajszálnyira, egy csóknyira, egészen közel, eltüntetve a köztük lévô tért, de még sem folyamodtak egyéb érintéshez.
- Úgy érzem, zavarok - szólt JungKook, ahogy a kint szaladgáló esti fényekről a vele szembe ülőkre nézett.
- Dehogy! Ne is gondolj ilyenre! Eszünk ágában sem volt téged egyedül a dormban hagyni! - felelt egyszerre V és J-Hope, majd csak az énekes folytatta; - Jó, hogy velem vagytok. Mindketten - suttogta ártatlan őszinteséggel. - Nem tudom, mi van otthon. Kérdezték, hogy nincs-e kedvem haza menni, mert hát jó lenne meg minden... Aztán anya olyan nyugodtan mondta, hogy a húgom kórházban van... Nem értem...
- Nem mondott mást?
- Semmit... Ha meg visszahívom, ki van kapcsolva a telefonja... Csak érjek haza!
- M-Mindjárt odaérünk! Megfogunk tudni mindent - nyugtatta Hoseok nagy odafigyeléssel, miközben lágyan simogatta szerelmének vállát.
- De... Aigoo!... Pedig olyan jól kezdôdôtt ez a szünet... T-Tényleg jól - nyelt, és lábait összeszorította szégyenlősen, mire az arcán is kiütött a szín. - H-Hoseokkal akartam maradni. Már rég aludnánk, v-vagy valami... - ecsetelte, miközben párja már pirosas fejjel ki fele lesett a nagy sötét ablakon, V pedig a kabin reflektor fényében mesélte bánatát. - Vissza akarok menni, de... Jobb lenne tudni, mi van a húgommal...
- N-Ne aggódj! Együtt megkeressük ôt.

Ez az "együtt" szó a megérkezés után új értelmet nyert.
V két taxit hívott; "Nem akarom, hogy miattam éjszakázzatok. Jobb, ha mentek. Aludjatok, aztán én is sietek." Ezt persze csak azután mondta, mikor már mindkét kisérôje a taxiban ült, így Hoseok nem tudott kiugrani, párjával maradni. A taxi el is indult az ijedt tekintetû rapperrel és a maknaeval a V által megadott lakcímre, míg a másik autóval a tervforraló egyedül ment a kórház felé. Nem gondolta, hogy hülyeséget követett el, hisz nem akarta a saját családi problémáját párjára és jó barátjára nehezíteni.
Hoseok mégis igazságtalanságot érezett. Jóban-rosszban, mindenben Szerelme mellette akart állni, ezért fájón érintette, ahogy V ilyen fondorlatosan és önállóan utasította vissza a társaságát. Lehangolt volt, holott JungKook meg tudta érteni TaeHyungot;
- N-Ne légy egyire süsü, kérlek Hyung... Ha Vnek kényelmesebb egyedül, akkor--
- É-Értem! Értem én - nyafogott, miközben már a taxiból szálltak ki. -, de vele akarok lenni.
- Most egy kicsit külön lesztek, na - sóhajtott. - Annál nagyobb lesz az öröm, mikor visszajön.
- Addig nem alszok - mondta, s ahogy a kifizetett taxis elhajtott mögötte, a kapucsengôhôz lépett. Megnyomta azt, a már jól megszokott bejárat elôtt ácsorogva, s már fülelt is, hogy a csengô dallama visszhangozzon a házból, de... semmi. Hoseok pislogva nézegette V családjának a sötét, emeletes házát, majd újból megnyomta a gombot. Másodjára sincs semmi mozgás... - Hallod... Lehet, hogy te se fogsz aludni.
- M-Miért!? - kérdezte arcán meglepettséggel, mire Hoseok csak a sirícsendes és áramtalanított házra mutatott a terebélyes tuják mögül, válaszolva a társának, hogy egy lélek sincs otthon.
- Lehet, hogy V hugicájánál vannak a kórházban - vont vállat a "nincs mit tenni" arckifejezéssel, és parányi sóhajjal a csendes utcának a járdaszegélyén helyet foglalt. - Remélem hamarosan visszasiet értünk TaeHyung... Addig csak élvezzük a hűs nyarunk levegôét - mondta, és az előkapott telefonján egy játékkal kezdte a várakozást unalomtalanná tenni.
JungKook sóvárgó tekintettel nézett a nem nyíló kapura, majd Hoseok mellé ült, húzott szájjal;
- Még piheni sem lehet itt... Miért hoztatok magatokkal, komolyan? - kérdezte, miközben hátratámaszkodva a csillagos eget szerette volna felmérni, dehát a felettük logó utcai lámpa a fényével szennyezte a kilátást. - Nem az eszes fajba tartoztok, hyung... Megint velem fogtok együtt aludni?... Meg fürdeni is?... Ahhhh Útban leszek! Azaz ágyban, meg ahol csak zavarhatlak titeket... Miért jó ez!?... Gondolj bele; Fent vagytok a szobában és épp egymás szájában vagy nadrágjában akartok turkálni, erre hopp, egy JungKook! Nem kínos? Nem érzed legalább te kellemetlennek azt, amit mondok, J-Hope hyung?
- Bocsánat, nem figyeltem. Mirôl beszélsz? - mosolygott a maknaera, mikor a telefonjának a képernyőjén a game over felirat villogott.
- M-Milyen játékkal játszol?? Ennyire elveszi a figyelmed?
- Aha-aha! Nézd! - húzódott a kisebbikhez és a kezébe nyomta a telefonját. - Át kell jutni az akadályokon. Ez a karakter ezzel a karakter van, és az a lényeg, hogy egymásnak tartsanak bakot meg segítsenek! Nagyooon sok pálya van, rendkívül változatosak és marhára nehéz mindegyik! Próbáld ki! Próbáld ki!
A maknae játszani kezdett az elé tett játékkal, kereken fél órát, majd megannyi gyorsan szerzett game over után, azonnyomban kijelentette, hogy a valóságban ez sokkoltabb könnyebb lenne.
- Ahh Ez leszívta az idegeimet! - fogta meg a fejét, Hoseoknak visszaadva a mobilt, majd dülöngélve felállt az éjjeli levegôbôl egy nagyot és kellemeset szippantva. - H-Hallod! - támadt a friss oxigéntôl egy ötlete. - Csináljuk élôben! Jussunk át az akadályon!... Másszunk be!
- A kertbe?
- Meg a házba!
- N-Nem hangzik rosszul. Szívesen valósítanám meg a játékot! - mosolygott hátra nézve, majd összekaparva magát a csomagokkal együtt csatlakozott társához. - Jó irányba forog az agyad, Kookie! Jiminnek a jó szokása ilyeneket kitalálni, de látszik, hogy mennyire igyekszel a felülkerekedésben.
- Köszönöm a dicséretet, J-Hope hyung - hajolt meg elegánsan, miközben játékra felkészülve kuncogott. Gyermeki mosoly ücsörgött arcán, míg Hoseoknak szórakozásra vágyó tekintette csillogott és izgatottan vigyorgott, mialatt mind a két hátizsákot átdobta a kapuajtó fölött, amik rá is érkeztek a fûre. Persze a landolást nem látták, hisz a bejárat tömör fából emelkedett előttük, nem úgy mint a kerítés, ami csak lakkal festett deszkákból és azonos résekből húzták a vízszinteket; Azon könnyebben lehet felmászni, de át már nem, mert tuják és ápolt virágok állták az utat, Hoseokék pedig a legkevésbé sem akartak kárt tenni a növényekbe, meg hát a játékban is tömör falak az akadályok.
- Oké! Én tartom a bakot! - guggolt le JungKook, hiszen Hoseoknak csak az ujjbegyei értek fel a kapu tetejéig, így muszáj a segítség. - Ha felrepítettelek, valahogy ott, fent kell maradnod, hogy felsegíts engem. Értve? Pont mint a játékban. - Várjál! Fontos kérdés: Hány nem sikerült eset után legyen game over?
- A-a, itt nincs game over! Gondolkozz, hyung! Ha már bent vagyunk, de game overt kapunk, akkor nem fogunk direkt kimászni, elôlrôl kezdeni az egészet.
- I-Igaz! - bólintott és már készült is a felugrásra. - Ohh még egy kérdés! Ha átdobsz, lehet, átesek, meg leesek, és nem is tudok visszamászni támogatni téged, akkor mi lesz?
- Szabad a tárgyak használata. Megkeresed a kerti slagot, és átdobod nekem.
- Ohhh Milyen okos! - mosolygott őszinte ámulattal a maknaera, és már készült is volna az első, ordítós nekirohanással, de megtorpant; - Utolsó kérdésem; Van ennek a háznak bármiféle biztonsági rendszere?... - kérdezte szemöldökét ráncolva, JungKook pedig csak felhúzta vállait a "Honnét kéne tudnom?" kérdéssel, amire Hoseok is csak legyintett végül, hogy: - Áá! Csak nincs.
S már hódították is meg az akadályt.


TaeHyung ekkor már elhagyta a kórházat. Egy újabb taxival indult haza, de nem egyedül; Kishúga és annak a legjobb barátnôje is vele volt.
- Rosszul érzem magam, hogy a semmiért aggódtam... Mitöbb, Hoseokot és JungKookot is magammal rángattam... - panaszkodott az anyósülésen ülve, és mielôtt hazaérnének, SMSt írt az említett két fiúnak.
"Bocsánatot kell kérnem tőletek. A húgomnak semmi baja. Az ég világon semmi. Látogatóban volt a barátnôjével, akinek a nagymamáját vitték be a kórházba, de most már ôt is visszavitték az idôsek otthonába. Egy tablettányi vész sincsen. Remélem ti is meg vagytok. Fél óra, és ott leszek a két lánnyal együtt. Aludjatok!"
Az üzenetet átolvasás nélkül már küldte is el mind két fiúnak a mobiljára, remélve, hogy ha hazaér, meg fognak tudni bocsátani neki a vaklármáért. Az út hajnali fél egyig tartott; Az SMS leírása teljes mértékben igaznak bizonyult, hisz fél óra múlva a taxi tényleg az utcájukban volt. Viszont a ház elôtt nem volt szabad hely.
Két rendőrautó kéken és pirosan villogva zárta el az utat. V hunyorogva nézett, majd tűzvészként hagyta el a taxit, hogy oda rohanjon a kapujuk elé, ami elôtt Hoseok és JungKook térdre kényszerítve, lefogva meredtek a járdára síri csendben, elôttük pedig egy harmadik rendôr nézegette a két idol iratait. A most helyszínre érkezett fiú cseppnyit zavarodottan vonszolta magát hozzájuk, miközben a kishúg és annak barátnôje is kiszálltak, ámulva, hogy mennyi rendôr szemtanúja lehetnek, hiszen a kertben is császkált kettô, elemlámpákkal a kezükben.
- TaeHyung! - kiáltott fel Hoseok meglátva a hozzá visszatért énekest, de a mögötte álló rendôr a tarkójánál fogva lejjebb nyomta ôt. Szerelme látványától elfelejtette, hogy csöndben kell lennie.
- Ôn hozzájuk tartozik?
- A barátaim, én pedig itt lakom - válaszolt a rendôrônek, és hangsúlyában semmi sem érzôdôtt. Nyugodt, normális és mindennapi volt, csak egy cseppnyit álmos, holdkóros az óra mutatója miatt, ami a hajnali egyes felé szedte a perceket. Elkérték tôle a papírjait, köztük legfontosabbat, a lakcím kártyáját, majd ellenőrizve azt, a rendôr kézbôl mindent visszaadtak a három fiúnak.
- Köszönöm - emelt sapkát a biztosúr, mire a többi rendôr hirtelen visszavonulásba kezdett. A háttérben figyelő lány látványosan megremegett, ahogy a két ijesztő arcú rendôr kimászott a kapu mögül és pont TaeHyung oldalain ugrottak le. Viszont a hidegvérű Vnek egy kicsit sem volt ez érdekes; Az elôtte álló biztosúrra figyelt: - Tudja, az éjjel kapukon át ugráló férfiak bejelentésére a rendôrség természetesen intézkedik, méghozzá azonnal, ha a betelefonáló szomszéd azt is közli, hogy a betörők pókembernek képzelve magukat keresik a belopózásra alkalmas ablakot.
- M-Mi csak játszottunk...
- Bocsánat.
- További szép estét, hajnalt!
Az elköszönéssel fel is szívódtak a rendőrautók, majd az az egy darab taxi is, miután ki lett fizetve, de ez idô alatt Hoseok és JungKook továbbra is térdelt a betonon. Nem volt egyéb dolguk. A rendőrök pont akkor érkeztek hozzájuk, miután elolvasták V SMSét, így nem tudták egy "Mi van a kishúggal?" kérdéssel sem elterelni a gondolatokat az elôbbi incidensről. Szégyellték magukat.
- Fiúk, bent kéne aludni - ment hozzájuk a két lány, majd V is;
- JungKook, Hoseok menjünk be - szólt, direkt megérintve szerelme vállát, de erre a két fiú egyszerre hajtották le törzsüket csapattársuk elôtt;
- Bocsánat a viselkedésünk miatt! - hangoztatták, majd fel néztek, és újból meghajoltak.
- Ne aggódjatok a rendôrôk miatt. A szomszéd már sok ezredszerre hívja ki ránk - mesélte a kishúg, miközben már nyitotta is a kaput. - Emlékszem, mikor csupán a sikoltozósaink miatt uszította ránk.
- Ô egy olyan szomszéd, aki csak a függöny mögül figyel.
- Valójában mi voltunk a hibásak, hogy felkeltettük a figyelmét - suttogta Hoseok röstellve a történteket - Miután sikeresen bemásztunk, ki szerettem volna próbálni, milyen a slagnak a legerősebb vízsugarával felemelkedni...
- Mondtam, hogy ne csináld - rázta fejét a mellette jövô JungKook. - Ez az eszes hyungom elvesztette az irányítást és a szomszéd háznak egy külön VIP esô záport rendezett... Aztán majdnem az ablakát törte be...
- Ha te meséled, sokkal kínosabb - lógatta le a fejét. - Ég az arcomon a bôr, mint mikor betörônek vádolt és lefogott az a biztosúr.
- Biztosúr? Biztosparaszt.
- Hé! Ez tiszteletlen megnevezés, JungKook.
- Dehát még azt se engedte, hogy magunk magyarázzuk el, mi történt! Igaz, hogy fura, amiért nem a saját házunkba másztunk be, de... Igaz is, hol vannak a szülök?
- Ahh Apuék Thaiföldön vannak. Csak én őrzöm a házat - nyújtotta fel a kezét a kishúg.
- Thaiföldön? - kerekedtek ki V szemei.
- Igen! Én meg az LBm vagyunk csak itt, de most már ti is. Egy ideig Apuék nem is fognak haza találni.
- A-Az jó... - bámult maga elé Hoseok felfogva a hírt, hogy a ház félig-meddig lakatlan. Szabadabb a terep. Hosszabb láncra vannak verve a vágyai, amiket szerelmén ki is élhet. A mostan sorozatként fel-felvillanó pajzán gondolat képei csak hamar vörösséget okoztak füle tövén, majd a körülötte szövődött csöndre sebtiben kapcsolt: - Vagyis! Akarom mondani; Kár, hogy nincsenek itt! Anyukádat és apukádat is kedvelem. Az lenne a jó, ha visszajönnének minél hamarabb. Nem igaz, TaeHyungshi? Hisz ki tudja meddig maradunk mi? - kuncogott jófiús fecsegése mellett, és észrevétlenül nézett szerelme szemeibe, ami pedig pont vissza rá. A rapper csak remélni tudta, hogy egyikük sem jött rá, mire is gondolt pontosan legelőször; Akkor az arcáról már hámlana a bôr a többszöri megaláztatás miatt ezen a hajnalon, ami még alig vette kezdetét. Ezzel törődött, amíg be nem lépett a hálószobába, és elragadta a fáradtság. Nem érdekelte, hogy ruhástul vagy anélkül, rádobta magát V ágyának egyik szélére, és azzal már beérte. Aludt. Nem is érezte, ahogy JungKook is ágyúgolyóként játszott a másik ágyszéllel "Eltörsz-e vagy leszakaszd-e?" játékot. Végül csak V hiányzott, aki még elidőzött a tisztálkodással, majd hanyatt feküdve dőlt be közéjük, nem is törődve, hogy a házban lévô két lány eleven dübörög a lépcsőn fel-le. Azt se tudta még, hogy érdemes-e itt maradniuk, vagy menjenek szépen vissza a dormba, de ahelyett, hogy ezen gondolkodott volna, könnyedén álomba merült. Csak JungKook volt, aki némán tovább virrasztott.