85 BTS Manipuláló Szépség

A felhôs napfelkelte elkövetkeztével Suga fal fehér kezekkel tapogatott a fél homályban, miben kopogó szemekkel koválygott céltudatosan a konyha felé, s a bejáratához érve, korgó hasa még kellemetlenebbé tette táplálék anyagban elszegényedett szervezete helyzetét.
- Hé! - hívta magára a figyelmet a félfának dőlve. - Eszem ágában sincs megbántani, Hyung, de már több napja éhezik velem együtt a banda - jutatta el a tényt a kihûlt tûzhely elôtt, tétlenül
ücsörgő énekeshez. - Nem lenne kedved végre megállítani ezt a csoportos éhezést?... Vagy valami új fajta afrikai diéta rekordját akarod megdönteni? - kérdezte választ várva, de az idôsebbik rá se nézett. Magába volt fordulva. - Má' több napja nem rukkoltál elô semmi íny csiklandóval. Pedig... Ahhh... Jó va', legyen, megkérdem; Mi a baj? Nem mintha érdekelnének a részletek, de... Tegnap is, ahogy hazajöttél, csupán ott tántorogtál JungKook ajtaja körül... - vakargatta fejét, ahogy homályosan átlátta a kibontakozott rossz indulatú helyzetet. Gondolta, jelentôs dolgok mehettek végbe, s talán jelen pillanatban nem is kéne zaklatnia a lógó fejû rangidôst... De hát éhes! - Nyhaaj má'! Hercegnô! - ment oda hozzá lágy hangjával megsimogatva, s jó barát módján átölelte ôt vállánál. - Szedd össze magad! - mondta biztatóan, s fejét fejéhez bújtatta, kedvesen dorombolva neki teljes szívbôl, csupán hogy rendes étekhez jusson végre valahára.


A reggel folyamán egy újabb alany sodródott SeokJin felség területére, de ôt nem az akkor már beindított tûzhely pattogó melegsége csalogatta oda, hanem csak ment, tántorgott, álmos szemekkel ájuldozgatott, mivel JungKookkal sikerült eltöltenie éjszakáját, aminek közepén magához vágyta ölelni álmában szíve szerelmét, de a valóságban JungKookot zárta karjaiba, aki megelégelve a kényelmetlen helyzetet az ágy szélére rugdosta csapattársát. Így Jimin félig lelógva folytatta a hajókázást a kellemesen hullámzó álmok folyóján, viszont kellemetlenül kialvatlanul ébredt.
Fáradtságában egyetlen egy gondolat sem irányította ôt, csupán csukott szemekkel andalgott be a konyhába hangtalan lépésekkel neki menve Jin széles hátának.
- Hercegnô? - adott ki nyekkenô hangot, mint egy tönkre ment szerszám, s szándékosan dőlt teljes súlyával szerelmére. - Mit csinálsz itt? Sütsz? Finom? - pillantott a fazékban forgó fakanál irányába, majd finoman nyúlt a szorgos ujjakhoz, kezébe véve szerelme kezét, s úgy fordította maga felé a kanalat, hogy kostólot nyerjen egy visszafogott nyalintással. - Igen... Finom - hunyta vissza szemeit elégedetten, miközben erôtlenül ráhajolt Hercegnôjének kézfejére, s evidens elve szerint puhán nyomta ajkait a langyos bôr felszínére.
Jin normális esetben elmosolyodott volna párja udvariasságba burkolt aranyos megnyilvánulásán, de jelen pillanatban hidegen hagyta. Az oka, hogy össze volt zavarodva.
- Tegnap - szólalt meg visszafolytott hangon. - Te és JungKook... Mit játszottatok?...
- Semmit. Nem érdekes.
- V-Valami fárasztó volt, hogy nála maradtál egész este?
- Áhh ugyan - ásított, fel-fel ébredezve. - Nem egy mesélni való dolog. Nem érde--
- Miért? - szakadt ki Jinbôl a kis kérdôszócska, s váratlanul el fordította fejét, mintha takarni akarta volna arcának kifejezését párja elôl, s úgy beszélni tovább. - Miért viselkedsz ilyen hidegen velem?... Nem értelek. Megijesztesz!... Jimin... Hallottalak titeket JungKookkal!...
- Az--
- Igazából mindig féltem, hogy egynap majd többet vársz tôlem, hogy nagyobbak lesznek az igényeid, az elvárásaid, amit én majd nem tudok kielégíteni. Most meg itt vagyok, összehasadni akaró szívvel, amiért nem csókolsz meg, s nem szeretgetsz olyan elfogultsággal, mint amilyennel szoktál. Egyre jobban megunsz s elhidegülsz tőlem, mert--
- Nem! Nem! Nem! - rázta össze gyorsan a teljes fokú rémület az ámulatba taszított fiút. - Szívd vissza! Azonnal! Jinnie!... Mégis, hogy juthat ilyesmi az eszedbe?
- Dehát a te hibád... - szipogott fel Jin, s a vállának dőlt fiút érdeklődően méregetni kezdte. - ...Miért viselkedsz ilyen hirtelen másképp, mint ahogy szoktál?
"Hjaj, ne! Bármit, csak ezt ne kérdezd, Hercegnô!"
- Hát... - kezdett el izzadni a konyha melegében, de mivel tudta, hogy nem engedheti meg magának, hogy hazudjon imádott s őszinte kapcsolatukban, így inkább az azonnali menekülést választotta.
Kifutott a konyhából, viszont Jin is, nyomban utána:
- Jimin!
- Nem! Nem! - fogta be füleit, gyorsabb nyúl cipôre váltva.
- De mi történt? Mi miatt kerülsz?
- Nem kerüllek, te buta! - fordult egy pillanatra vissza, majd tovább szaladt. - ...Omo, mi ez a buggyant tinédzser dráma?...
- De... El akarsz hallgatni valamit elôlem.
- Igen, van egy titok, de aiish!
- Titok?... Neked? Köztünk? - lassított le szívére szorított kézzel, majd nem lépett többet Jimin után. Kaparni kezdett a torka. - Fáj, ha nem beszélsz velem - suttogta, mire hideg könnyek törtek ki felhôkbe borult szemeibôl. De még mielôtt egyetlen egy csepp is dermesztően lecsordult volna az arcán, Jimin azonnyomban megállt, s visszafordulva szinte leteperve ragadta magához egyetlenét, szégyellve, hogy megríkatta ôt.
- Ne! Ne sírj! - simogatta hátánál. - Nem csaltalak meg vagy bármi hasonló. Nem tettem semmit!... Te voltál az, aki csinált valami olyasmit, amit... amit... nem mondhatok el.
- Én csináltam? Mégis mikor? M-Mit? - kapott Jimin ruhájába szelíden, mégis szorongva, mire párja kezdett belebolondulni az elôtte kérelô könnyes szemekbe.
- Nem!... Nem mondhatom el. Nem tehetem. Nem szabad megtudnod, hogy orálisan elégítettél ki! - kiabálta el magát, mire Jin kezébôl kicsúszott a ruha, s Jimin észlelve a tettek jelentôs jelenét, toporzékolni kezdett: - Aiish! Na tessék, kimondtam! - csapta le kezeit combjához, s ahogy ellépett, idegesen vette észre, hogy egy hívatlan vendégük akadt, aki már rég mellettük ácsorgott, a kócos hajú Hoseok személyében, aki bőszen "Ohh"zva ámult-bámult rajtuk s a hallottakon. Mindennek a szemtanúja volt, s az arcán kiült döbbenet látványa felettébb kellemetlen indulatokat váltott ki Jiminbôl, aki emiatt sebesen megragadta Hercegnôje kezét, s egészen szobájuk belsejébe szöktette magukat. Ohh de mennyire nem akarta ezt... Farzsebében tartogatott titka véglegesen is kicsúszott, s nem csak SeokJin, hanem még Hoseok elôtt is... S mindkettôjüket nagyban letaglózta.

- M-Miért nem emlékszem rá? - kérdezte értetlenkedve a rangidôs, miközben helyet foglalt az ágy oldalánál.
- Azért, mert... Mert amíg távol voltam a többieknek volt bôr a képükön leitatni téged... Mire hazaértem, már részeg voltál. Túlságosan is részeg...
Jin nagy szemeket meresztett a szembesítésre, majd nagy lendülettel szegte elôre a fejét. Nem tetszett neki, amit hall. Nagyon nem.
Közben Jimin a zavart légkört lélegezve kezdett fel-alá császkálni az ágy körül, igen mélabúsan.
- Ammm... Szóval... Nem voltál magadnál. Mentél a fejed után, miközben én csak menedékbe akartalak helyezni, de te nem fogadtál szót nekem. S magadtól kezdtél bele abba, ami khöm... S hát tehetetlenné váltam... - nevette el magát, ahogy arcon csapta ôt a szégyen. - Nagyon akaratos s vad voltál - kacarászott tovább, majd észre véve magát, rögvest visszahalkult. A súlyos csöndben inkább ô is leült tüstént az ágy másik szélére, háttal Hercegnôjének. - I-Inkább nem mondok semmit... - nyelt hangosan, miközben kíméletlenül mardosta az arcára égô gyalázat. - Adok idôt feldolgozni... - ajánlotta temérdek jóindulattal, miközben Jin idegesen kezdte dörzsölni libabőrössé vált kezeit. Feszült volt. Igazán feszült.
- Jimin!
- Igen?
- Mondtam közben v-valamit? - fordult oldalra félelemmel teli szemekkel tekintve szerelme hátára.
- Hmm... Semmit.
- Semmit se? Nem mondtam semmi olyat, ami--
- Nem, de miért kérded?... Miért fontos ez? - fordult felé, s ahogy szempárjuk összetalálkozott a szoba homályában, Jimin lelke elôtt feltárult az a kis elfeledett tény, ami még aznap fordult meg benne csupán egy röpke pillanatra. - Csak nem... Basszus! Nem ez volt az elsô alkalmad! N-Nem elôször csináltad, igaz? Azért sejtődött az érzés!... V-Vele!... Te és HyoSang hyung! Ti--
- N-Nem emlékszem - vágta rá Jin félénken, s menten elfordult, de arcával együtt a szipogását már nem tudta elrejteni.
- Az igazat mond.
- A-Az igazat? - kérdezett vissza tétovázva, miközben úgy érezte, hogy legszívesebben inkább elégetné ezt a témát. Porrá zúzná s messziről elkerülné, de most annyira a nyakára nehezedett, hogy nem tudott csak úgy kibújni alóla. - Az igazság az, hogy nem bírom az alkoholt. Régebben többször elôfordult, hogy HyoSangshiivel ide-oda elmentünk alkoholt fogyasztani, s az is, hogy utána... kielégítettük egymást, de... m-mindig abban a hitben éltem, hogy csak kézzel... Viszont mélyen magamban tudtam, hogy ezzel a gondolattal csak magamat vakítom el... Minden egyes részeg est után, másnap HyoSangshii semmit sem árult el, csak olykor-olykor zavarban volt miattam... Így... Cs-Csak sejteni sejtettem, hogy igazából lehettem, sôt voltam olyan förtelem, hogy szajha módra képes voltam szájba venni és... és--
- Hé!... Ne!... Ne ostorozd magad! - mászott át az ágyon, közvetlen Jin mellé esve, s aggódóan nézett fel a zokogni kívánó arcra: - Kérlek... Ne sírj!... Én is sírhatnék, de nem sírok, na! Nem szabad, hogy analitikus drámába csöppenjünk!
- De Jimin, nem érted? Most tudtuk meg, hogy mégis milyen egy ocsmányság is vagyok eredetileg!
- Pont, hogy az ellentéte vagy, te buta! - vitte fel indulatosan a hangsúlyát, s szerelmesen bújt hozzá. Minden erejével vigasztalni akarta. - Figyelj, de most komolyan; Neked kurva nehéz ellen állni! - szögezte le egybôl egy kis kacajjal megfűszerezve konkrét állítását. - Fôleg azoknak lehetetlen, akik ismernek téged, s nem csak a manipuláló szépségedre gerjednek be. Igen, ez vagy te. Egy manipuláló szépség. Ezért nem nevezheted magadat holmi lotyónak vagy undormánynak, mert te az ellentéte vagy! Higgy nekem! - kérlelte, óvatosan átölelve a karját. - Az oké, hogy HyoSang hyunggal olykor-olykor volt egy egyenetlenül forgó hullahop karikányi idejû kapcsolatod, de mégis mennyire törpül el az a mi szerelmünk mellett? Haa?
- Istápolni próbálsz? Mégis miért érdemelném meg?...
- Mert--
- Undorodom magamtól!
- Jin...
Még ha a Csókherceg meg is érti a Hercegnôjében kialakult szakadékot, hogy az eddigi eleganciája mostan a romokban hever, akkor is... Úgy érzi, ideje visszakaparintani azokat az értékes, csókolni való ajkakat. Már nem is érdekli, hogy be vannak-e szennyezve vagy sem! Annak a jelentősége kétségtelenül eltörpül szerelmük mellett - csak hogy ezt meg kéne értetnie pátyolgatásra szoruló másikfelével is.

84 BTS Kanyargó Kanyó

- Nem. Ez nem jó. Elszúrtam. Jin gyanút fog fogni. Nem! Már gyanút fogott! - trappolt feszült dobbantásokkal végig a dormon, suttogásba fojtott kiabálással, mit magával folytatott.
- Jó reggelt! - került útjába JungKook s RapMon, akik épp akkor érkeztek vissza a kora reggeli vásárlásukból.
- Hát persze, hogy gyanút fogott! Csak is amiatt viselkedhetett olyan ridegen, mielőtt elaludt. Valahogy meg kell változtatnom a jelent! Talán egy idôgép!?
- Miért tárgyal magában? - néztek Jimin után egy-egy burgonya szirmokkal teli zacskót fosztogatva, mire RapMon szorgosan elkezdett eszegetni társa elemózsiájából is.
- Hé, Hyung! Ez most komoly? Az enyémet eszed, miközben ugyanolyan van neked is!?? - kapta rajta a Leadershiit, aki feltette a kezeit kicsit szégyenkezô tekintettel:
- Sorry, Kooki, nem tehetek róla.
- Huh?
- Ez mentális dolog, tudod. Az agyunk! A tudatalattink a hibás, mert tudja, hogy másé finomabb. Bármi legyen az, másé jobb. Sajnos az ember nagyon is ilyen, jobban szereti használni s elvenni azt, ami másé... - hümmögött sajnálkozóan, miközben egy-egy marokkal tovább könnyített JungKook adagján, aki az elôbbi gondolatok hallatán elmerengve bambult maga elé. Észre se vette, hogy kikapcsolt a valóságból, s egymagára maradt.
- Mindig jobb másét elvenni?... - szakadoztak ki száján ismétlődő gondolatai, s szemei előtt lepergett  valami otrombán bonyolult képzivatar. Ötlete támadt.
S azzal együtt a fejében járkált föl s alá, egészen addig, míg biztossá nem vált elkövetkezendő lépéseiben, s egyszeriben csak összeállt benne a kép:
- Hol? Hol van ô? - csettintett, s keresésbe kezdve szelte át a terepet. Magabiztosság s felfokozott izgalom volt az, mi felvillanyozta élettel megtelt kedvét. Jó érzéssel töltötte el minden lépése, mintha csak egy szebb s fényesebb jövô felé haladna. Ellenben azzal, akinek a keresésére indult; Jimin a fallal szemben guggolt összekuporodva, s bôszen körmeit rágcsálva.
- Oii Jimin hyung! Jin hyung most nincs veled?
- N-Nincs - felelt pityergô hangon, ahogy hátra fordította tekintetét a mögé érkezô Maknaera vetve. - Nincs velem! - szólt hangos bánattal, s megingott szemének könnyes tükröződése. Nem tudott magával mit kezdeni. Hangos felsírással s csattanással temette tenyereibe arca egészét.
A fiú furcsa viselkedésére JungKook megugrott, de nem tántorodott. Óvatos léptekkel közeledett kritikus állapotában lévô csapattársához;
- Amm... Beszé--
- Egyedül vagyok hercegnôtelenül! - siránkozott tovább, fittyet hányva a férfias viselkedésre.
JungKook magára hagyta volna a szégyentelent nyafogásával együtt, de mivel sürgôsnek lett titulálva elintézni való ügye; fogta magát s közvetlen csapattársa mögé lépett, mire lendületből felkapta ôt a derekánál átkarolva, s már vitte is magával, egyenesen a szobájába futva, míg Jimin csak lógott a karján, mint egy eltévedt, jámborka csimpánz.
Ahogy a hálóba érve JungKook ledobta padlójára az emberszabású búskomorságot, siker tükröződött arcán, s mondandóját próbálta a legrövidebb módon elhadarni:
- Jimin hyung, te jól tudsz túlzásokba esni, igaz? Meg beadni a kanos fiút. Jól mondom vagy jól mondom? - mosolyodott el angyalka szerû arccal. - S afelől sincs kétség, hogy kedvelsz engem! Ugye-ugye? - vitte fel a hangsúlyt, de az elôtte kuporgó fiúcska csupán szótlanul hallgatta az életerôbe részegült szavakat. - Na most hát! Elérkezett a sorsod ahhoz a fordulóponthoz, hogy megkaphass egy visszautasíthatatlan lehetôséget s vele együtt engemet! Tessék; a tiéd vagyok!
Jimin eltátott szájjal, lélegzet vétel nélkül tápászkodott fel, s lassan az ajtóhoz sétált:
- Najó va' emberek! - vágta ki az ajtót. - Ki a rosseb itatta le JungKookot is!?
- Pszt! Hyung! Pszt!... Inkább figyelj! - fogta le a csapat töpszliét hátulról, s szájára szorított kézzel húzta vissza ôt a szobába. - Ez csak egy haditerv! - kezdett el suttogni, amint kint körülnézett, s gondosan magukra zárta az ajtót.
- "Haditerv?"... Neked valami bajod van... Még katonai szolgálatba se voltál, de már ilyeneket látsz... Mondcsak, milyen számokkal fogom megnyerni a lottót?
- Hármas, huszonöt... Hé! Most nem errôl van szó!
- Nyugi, nyugi, diktáljad, írom! - pötyögte telefonja jegyzetébe.
- Nem, Hyung, figyelj! Most segítened kell! Mondom, mi lesz.


Minden olyan dinamikussá s forgalmassá vált a délelőtti nap árnyékában. Még Suga szokásos döcögése is céltudatos lépésekre szélesedett ki. S lehet a sors indulata véletlen, vagy szándékos, de JungKookba egyszer sem botlott bele, holott mikor a Maknae Jimint kereste, ô akkor hagyta Jimint magára. Kettôjüktôl tombolt a feltámadt keresztszél az egész dormban, ami hevesen kapkodott bele Suga markában szorongatott papírlapba, amin jól hangzó rímek csücsültek egy befejezetlen szöveg szélein.
Nem régiben találta azt az ebédlô asztalon. Egymagában heverészett ott gazdátlanul, s őneki egybôl megtetszett. Szemeit gyönyörbe sodorva úsztatta a káprázatban, s mit sem akarta most jobban, mint megérdeklődni, hogy ki szerzette a félbehagyott mûvet.
Már csak ilyen egy dalszövegíró élete.
- Hé, V! - szólította le a fiatalabbikat, ahogy az egymaga egy alsóban s egy kiengedett ingben épp leült az asztalhoz, majd kényelmesen feltette a lábait rá, játszva a napszemüvegben napozó ficsúrt, de természetesen nem vette figyelmen kívül hozzá érkezô csapattársát:
- Mond - felet Sugának. - Mi kéne a te jó öreg barátodtól? Vagy szeretnél inkább keresztapának szólítani, Don Yonggi hyung? - vakargatta arcát ártatlan színészkedésbe fojtva magát hangjával együtt, miközben Suga csupán átlagos komolysággal kérdezett:
- Tudsz valamit Jin hyungról?
- Jin hyungról?... Hmm... Mi érdekelne? - emelte fel a szemöldökét, majd napszemüvegét ahogy elmélyített hangja meglepôdôen felugrott, de aztán visszasüllyedt; - Talán szolgálhatok pár információval. Mire vagy kíváncsi ismereteim kincstárából?
- Hát mondjuk, hogy... Hol van?
- Kiruccant cappuccinozni. De ha éhes vagy, ne aggódj, majd jön haza fözni ránk.
- Ha most ment el Jiminnel, akkor biztos soká--
- Nem. ...HyoSang hyunggal ment.
Suga kicsit összezavarodott, bár tudja, hogy SeokJin és volt gyakornok társuk, HyoSang közt milyen jellegű szoros kapcsolat is van. Együtt vannak jóban, rosszban... Biztos csak most is egymással cseverésznek egy kávézóban, mint régebben, de nem is érdekelte ôt ez oly annyira, hogy ilyen gondolatokkal bélelje ki feje belsejét. Más keringett elméjének ellipszis pályáján.
- Ezt - kapta elôre a kezében szorongatott papírlapot s V képébe lóbálta. - Ezt Jin hyung írta?
- A-a.
- Akkor te?...
- Nem.
- De akkor ki? Ki írta ezt? Már mindenkit megkérdeztem.
- Mindenkit?
- Igen!
- JungKookot is? - tette fel a kérdést komolyságba mártott hangon V, de Suga nem felelt. - Kérdem, JungKookkal is beszéltél!? Mert az ôvé.
Suga szótlanná válva lepődött meg, s a váratlanul rászállt döbbenetben lebólintotta fejét.
Nem gondolta volna... Most már teljesen másképp tekintett a papírlapra. Arca zavart volt. Le akarta tenni az írást. Ott akarta hagyni nyomban, de ahogy elengedte s hagyta lehullani az asztalra, már vette is vissza magához egyetlen egy hirtelen mozdulattal, de azt is olyan bizonytalanul, mint ahogy hátat fordított, s lendületes lépésekben igyekezett elhagyni a terepet nyomtalanul, de V megállította:
- Nem kérdezed meg, hogy ô hol van?... - fogott gyanút, érezve, hogy pajtása a döntések lehetetlen útvesztőjében nyűglődik, s látta fekete napszemüvege mögül, hogy válasza igen is kelletős. Suga szeretné tudni, de nem mer kérdezni. - Én tudom, hol van. Biztosra is állíthatom. ...Jiminnel van a szobájában. Menj, ott megtalálhatod ôt!
- V... - nézett hátra csodálkozó szemekkel Suga az együtt érzően mosolygó csapattársára, aki boldog volt, hogy Hyungja köszönömöt szeretne mondani neki, de helyette: - Törődj a saját dolgoddal!!


- Nos - csapta össze tenyereit JungKook az ágyán ücsörögve, míg Jimin az ajtó melletti szekrényen támaszkodott. - Valami reakció?... Vagy el sem jutottak hozzád a részletek?
- De... De... Ugye nem kell hozzád nyúlnom meg olyasmi? Jó vagyok itt, távol tôled?
- Dehogy! Aiish, elfelejtettem, hogy te nem értesz a színészethez.
- Na! - ment oda hozzá. - Így kell bánni azzal, aki vállalkozott neked segíteni??
- De akkor segíts is! - sürgette, s lerántotta magához Jimint, aki megijedt a fiatalabbik kapkodó lendületétől... Kanyó egy helyzet.
- Ez nagyon ciki lesz!... - támaszkodott fölé elpirult arccal.
- Még annál is kínosabb, de te túléled. Én meg persze meghalok, de ha Suga végre az enyém lesz, feléledek.
- Ez elég gyerekes...
- Igazán? Pedig pont az ellentétét érzem; Kész vagyok mindent megtenni - bizakodott, míg Jimin tehetetlenül állt feladatához:
- Amm... M-Mit csináljak? H-Hogy kezdjem?
- A haditerv fedôneve: "Elôször másé leszek!"
- Huh?
- Ezért muszáj eljátszanunk, hogy élvezkedünk. Szóval nyomban csapjunk a közepébe - ragadta magához Jimint, bár nem szívesen, s egybôl két nyekkenést is sikerült előidéznie. Egyiket kényelmetlenkedô társából, a másikat az alattuk felkészületlenül ért ágyból.
- Csak a hangok számítanak!
- N-Nem tudom, miért csinálom ezt...  - takarta el szemeit szégyenkezve az eltévedt Csókherceg, mire JungKook egy jókora nyögést erôltett ki magából aktív színjátékra biztatva csapattársát.
Suga közben kanyarogva, láthatatlan sarkokon befordulva hordozta magával JungKook befejezetlen versét, mi szerelmi civódásról árulkodott, s ez a tény csak még inkább kellemetlenné tette a szívdobbanásait, mintha tudná, milyen gondolatokkal a fejében írta a Maknae a rímeket. Egyre csak erre tudott gondolni, s mélyen magában még inkább csak arra vágyott, hogy beszélhessen a kezében tartott sorok szerzôével.
- Hülye vagyok én? - ámult el magán, ahogy JungKook ajtaja elôtt megállt, s ahogy egyre csak a hangos szidások halmazai keringtek elméje visszhangzó csarnokában, JungKook éles hangja kihallatszott, s megtörte belsô zaját. - Mi ez?... - ráncolta homlokát, mialatt elvetette minden hitét, hisz nem lehet, hogy amit hall, az az is, amit képzel hozzá. Bármennyire is lehetséges, nem lehet az. Nem tudja felfogni. Nem tudja elfogadni.
Az ajtó mögül egyre egyértelműbb  hangok hallatszottak ki; Hosszan elnyúló nyögésbe fojtott heves sugdolózások s éles mozdulatokra utaló nyikorgó zajok... S amint JungKook ebben a kavalkádban belerekedt sivításába, Suga megelégelte a színdarabot.
- Hülye - gyűrte össze egy mozdulattal a kezében szorongatott papírt, s JungKook ajtajához vágta. - Egy hülye vagyok.

Suga nem tudta biztosan, hogy Vvel együtt Jimin meg JungKook összejátszottak-e, de tudta, hogy mindhárman színészkedésbe burkolták a napot... Jól ismeri csapattársait. Átlát rajtuk. Nem fogtak ki rajta. Viszont, hogy konkrétan ôt akarták-e megtéveszteni, vagy sem, nem tudta, de nem is érdekelte már. Belefáradt. Csak úgy, mint Jimin, mind fizikailag, mind lelkileg:
- Elég most már... - csitítgatta JungKookot. - T-Túl élethű vagy! Nem mintha felizgatnál, de... zavar.
- Ne érdekeljen! Inkább te is színészkedj úgy, mint én.
- Aigooo Ez megbecsteleníti nevem!
- Pszt! Közeledő lépéseket hallok - suttogta piroskás arccal, s az ajtó felé nézve, magához ölelte a párnáját izgalmában s egy kéjes sivítással zengette be szobáját. Reménykedett terve sikerében... S reménykedô arcát látva, Jimin beletörődött, hogy igen is a szívén viseli a Maknae sorsát, s szívesen segít neki. Folytatta, miközben csak is Hercegnôjére gondolt... valahogy csak is rá tudott, s a várva várt estre, ami már rég megérkezett, s ott tántorgott az ajtó elôtt... már ki tudja, mióta...
- Na jó, én megyek! - ült fel az ágyon kócba állt haját igazgatva, de JungKook lefogta ôt:
- Nem mész te sehova. Muszáj még itt maradnod, legalább késô estig a látszat kedvéért.
- Remek, most el fog menni egy egész napom, pedig Jinnel kéne foglalkoznom. Aigo! Azt se tudom, hol van...

83 BTS A Hercegnô háta mögött

Jimin POV

Másnap, ahogy a hajnalban kezdődött munkánk este véget ért, energiát nem sajnálva igazgattam meg az ágyat, s mire Jin Hercegnôm bejött, már szépen meg is ágyaztam. Szerelmi fészkünk puha takaróira feküdtünk - egy alsóban és egy testhez simult trikóban nehezedtem az oldalamra, míg SeokJin törékeny testének egészét csupán egy fehér törölközô ölelt körül, amit még az a mámorítóan jó illatja is egyben tartott rajta - így voltunk egymással szemben, suttogó távolságban, még ha csak nem is beszéltünk... Nekem elég volt SeokJin pihengetô arcának lehunyt pilláiban gyönyörködni. Bámultam szépségét, ahogy bóbiskolni készülget. Miközben én még csak gondolni sem tudok az alvásra...
Mindig... Mindig! Olyan jó ilyenkor mellette! Általában kellemesen izgató vagy nyugalmas, de most, most az egyszer... Itt görcsölök a pengeélen táncolva.
- Jimin - szólított meg csukva tartott szemekkel, mire sebtiben közelebb kúsztam hozzá. - Lehetséges olyan egész napos, rosszindulatú fejfájás, ami szét akarja hasítani a fejemet? - mondta igen komoly hangsúllyal...
Ohh jaj, annyira sajnálom kis egyetlenemet! Mit nem tettem vele tegnap! Bár ne történt volna meg mind az, ami! Bár ne lenne valóság! Miattam másnapos, s miattam fáj mindene, amiért hátralöktem ôt a szekrény oldalához... Soha sem akartam, hogy valaha is orálisan elégítsen ki, méghozzá ittas állapotban! Én pedig a hülye fejemmel erőszakkal tudtam csak megállítani ôt!...
Minél többet gondolok rá, annál több kellemetlenül kínzó érzés dulakodik föl bennem. Jelenleg minden erômmel azon vagyok, hogy elrejtsem mélyen magamban ezt az egész kínlódást. Nem szabad, hogy látszódjon rajtam, hogy gond van, hisz titokba kell tartanom, nem szabad senkinek se a tudtára juttatnom, fôleg nem neki, hogy hagytam másnak leitatni ôt, és hagytam a józantalanságának a saját csókolni való ajkait beerkölcsteleníteni s bepiszkítani, olyat művelt, ami nem hozzá, egy Hercegnôhôz illik. Így hát muszáj úgy tennem, mintha semmi új nem történt volna kettőnk között... Bár nehéz semminek nevezni azt az újonnan kapott érzés, ami több, mint eléggé felpezsdítette a vérem, de nem! Az én szememben Hercegnômnek nem szabad ilyenekhez folyamodnia! Mint Csókherceg, nem hagyhatom! A-a!
- Talán egy kis víz enyhítené - ajánlottam fejét fájlaló kedvesemnek. - Esetleg egy fájdalomcsillapító?
- Igen, az jó ötlet - nyitotta ki szempárját, amit fájdalom-szőtt könny fátyol borított, de olyan szépen csillogott, hogy nagyot dobbant a szívem, amint közvetlen rám nézett vele. - Az is jó ötlet lenne, ha elengednéd a fenekem...
- B-Bocsánat! Elbamultam... - kaptam magamhoz kezeim, amik valamikor, valahogy oda csúsztak... A tudatalattim segíteni akar rajtam. Tudja, hogy igyekszem magamat adni, 'a Hercegnôje testére éhes marhát', hogy semmi gyanú ne legyen, de... A francba is! Ez így nem lesz jó... Izzadni kezdek az aggodalomtól, komolyan! Jint ismerve még fejfájással is simán kiszagolja, ha valami nincs rendben velem, kicsi az esélye, hogy nem... Közben Hercegnôm felkelt, s a falhoz totyogott, ahol az ottan heverô flakonok egyikéből ivott. Lehetséges, sôt biztos, hogy inkább nekem kellett volna felkelnem, s ide hoznom neki a vizet... Nem vagyok önmagam, legalábbis sehol egy ebbôl a szituációból kisegítô kapaszkodó, s ez fájdalmasabb, mint szögbe lépni. Lehetséges, hogy optimistán kéne hozzáállnom a sorsomhoz s akkor beszűrődne egy kis remény a pánikszobámba, de nem megy!
Karomat a homlokomhoz csaptam s hanyatt fordulva feküdtem ki, bár talán egy kicsit túl drámain...
- Jimin - szólított meg Hercegnôm, s azonnal ránéztem összeszedve magam az elôbbi kritikus helyzetembôl. - Igazából, mióta felkeltem egyértelmű számomra, hogy valami nincs rendben veled - még ha fel is voltam készülve a tényre, hogy a fejembe fog látni... Akkor is... Meglep, hogy jobban figyel rám, mint saját magára. Nem gátolja ôt semmilyen keserves állapot sem abban, hogy velem percrôl percre törődjön. - Azt is tudom, hogy titokban akarod tartani, ezért nem kérdezek rá. Viszont ajánlom, hogy lépj túl rajta, minél hamarabb! - pöckölte meg a homlokom, ahogy fölmászott mellém. - Nem szeretnélek ilyen leromboltnak látni s érezni magam mellett.
- Jó... - bólintottam, mire ô is, de nem mosolyodott el. Komoly volt. Szinte éreztem a porcikáimban, hogy azért ilyen, mert aggódik értem.
"Köszönöm. Bár megérdemelném." - néztem le mardosva magam, majd felbólintottam, ahogy Jin hátat fordított, s elkezdte lehámozni magáról a törölközőt.
- Ácsi! Az ott!?... - ugrottam meg.
- M-Mi? Mi van ott? - kérdezett vissza riadtan.
Omo... Lehet, hogy nem vette észre?... Szegénykémnek be van lilulva a hátánál...
Sajnálva ôt surrantam oda, gyöngéden végig cirógatva ki nem nőtt szárnyain, direkt kikerülve a beütött felületet, majd annak körvonalán védőfalat emelve csókoltam körbe.
- Jimin, hé, mi az?
Nem feleltem, csak tovább csókoltam háta közepét, s mint a legféltettebb kincsemet, magamhoz öleltem derekánál, el nem engedve ôt.
- Miért-- Hé! - akarta feszegetni tovább az elôbbit, de elakadt szava, ahogy érezte, teljesen rádőlök, elôre nyomva ôt. - Tudod, hogy nem szeretem, ha a hátam mögött vagy... Ki tudja, miben sántikálsz akkor... Hé! Süketség! - próbált hátra pillantani, mire kicsit lefogva végtagjait, nagy lendülettel elôre döntöttem ôt az ágyra, s ráfeküdtem. Kézzel, lábbal átfűztem egész testét, mire fejemet finoman döntöttem az elszínesedett felület mellé, vigyázva arra s szószerint szembe nézve vele, mint az általam elkövetett bûn egyike. - Jiminnie... Szeretsz, értem, de ez kényelmetlen - tápászkodott föl négykézláb, míg én tovább kapaszkodtam belé. - Hékás, ne koaláskodj! Szállj le! Ne légy a hátam mögött, a hátamon meg pláne!... - kérlelt, majd kacagni kezdett szófogadatlan modoromon, miben erejét is elvesztve visszaesett az ágyra. - Nem csinálsz semmit, csupán fekszel rajtam? - motyogta a koala módot megelégelve, s mégis beletörődően nyomta fejét a párnába. Aranyos... Felizgat az odaadó viselkedésével. Egyszerûen felemelô az érzés, hogy ilyen közvetlenül magam alatt érezhettem feszült, majd ellazult énjét, viszont mind emiatt nekem is muszáj volt felemelkednem, nem csak a belsôm teljes hőjének...
- Hidd el... Nem csupán feküdnék rajtad - válaszoltam, mire felém fordult azon nyomban, ahogy megtehette...
"Helyesen cselekszek?... A háta mögött kéne maradnom, nem szemtôl szembe kerülni vele, de..." - néztem hezitálva a várakozásban káprázó szemeibe, mire testem magától reagált. Lehajoltam hozzá, s remegô szívvel ajkaira leheltem egy szende kis csókot.
... Ezen a napon először.
Jin pedig vissza akart csókolni, de...  nem voltam képes ezt a lehetôséget megadni neki... Elhajoltam. Elmenekültem.
Rémes. Rémes, hogy nem tudom hátam mögött hagyni a tegnapot. Egyszerûen elôttem van. Elôttem van, mintha csak a fejembe vésôdött volna, ahogyan az ajkai közt ott vagyok és--- Ahhh! Reménytelen! Szégyen... Szégyen, hogy így viselkedem, miközben akarom ôt itt és most, méghozzá nagyon.
S ez a nagyon, tényleg nagyon volt. Nem bírtam magammal. A fülére kaptam, ajkaim közé fogva azt, s nedvesen leheltem bele. Határaimon küszködve egy halk nyögést hallattam, s bíztam benne, hogy nem érem felkészületlenül, ha most... enyhítek végre megszűkült boxerem helyzetén, s leveszem magamról azt, ugyan úgy, mint az ôt ölelô törölközőt. S így megyek a fejem után, mire alul belé is mélyültem teljes izgultságommal. Szinte tövig... Ahh... Mindkettônkbôl elô szakadtak sipítozó nyögéseink, s tetszett. Jin a nevemet hajtogatta, miközben én az államat végig húztam testén, meg-megízlelve finom édesen sós ízét.
Önfeledten élvezkedtem, s ez az arcomra is kiült. Szemim homályban voltak, s hihetetlen, de Jin Hercegnôm őszinte hangja orgazmus értékû élvezettel szolgálta ki füleimet. Hangszálainak minden egyes rezgése értékes volt. Csak nekem szólt...

"Szeretem ôt. Vigyázni akarok rá! Védeni mindentôl... Ha kell, még magamtól is. Eskû, igyekezni fogok!" - fohászkodtam teljes szívembôl, miközben egyre lassítottam magamon, egészen addig, míg nem csupán csak férfiasságom lüktetése zajlott Szerelmem megviselt melegében. S azalatt gyorsan magamhoz vettem az ágyon lévô összes párnát, s Jin háta mögé teszegettem. Betúrtam, megigazgattam, felgyûrtem neki, minél kényelmesebbé tettem alatta, mire ô felnevetett.
...
- Bocsánat, - legyintett elcsodálkozott tekintetemnek. - csak nem vagyok hozzászokva - nevetett tovább. - az ennyire, de ennyire kedves gyöngédséghez.
- Na! Ne alázz le!
- Márpedig lelassítottál csupán azért, hogy-- - kuncogott szemeimbe nézve. - Holott durva szoktál lenni.
- Így? - löktem meg magammal együtt ôt elég durván.
- P-Pontosan - szegte hátra fejét elakadt lélegzettel, s helyeselô nyögései közben megvadulva estem neki a nyakának. Olyan jól esôen bizsergett a bôre ajkaim alatt, hogy nem tudtam nyugton maradni. De hát, ha neki Jimin style kell, akkor Jimin stylet kap.
Viszonzás képen meleg leheletekkel kergeti izadtságba testem egészét, fôleg a le nem vett trikom alatti részt.
"Az Istenit!..." - bólintottam le a  folyamatos lökések őrületében, a vad s heves gesztusokban, miközben élvezettel néztem, ahogy Jin keze görcsösen markol bele a trikómba, makacsul ragaszkodva hozzám s akarva engem. - "Kibaszott aranyos!..."
- Ahhh Nem bírom! - kiáltottam fel, s hátra kapva rámarkoltam fenekére, magamhoz szorítva ôt. Józan erővel bele döftem magam, szorosan hozzá nyomódva, s minden egyes izmom a határokig feszült, még a karomon is kidudorodtam az erek... Annyira... Annyira a csúcson vagyunk!
Hercegnôm is eszméletlenül dobta fel karjait feje föle, s egyre följebb nyújtózkodott, kitartóan erőlködve, de...
- Nem kell visszafognod magad. Nem lesz több menet. Csak ez. Élvezz el!... A szemem elôtt, gyerünk!
- Aigo! Ne hozz zavarba! - sivított, s biztatásomra látványosan enyhített magán, miközben belőlem is keményen, szétfröcskölve tört ki az élvezet jelképe még pedig Jin melegébe. Alig bírtam elválni tôle, annyira jó érzést kölcsönzött, hogy nem akartam csak úgy egybôl ott hagyni. Közben mindketten hangosan kapkodtuk lélegzeteink után, s Szerelmem mégis azt akarta, hogy szájon át lélegeztessem ôt, hogy ajkai megnyugvásra találjanak az enyéimen, de ezt az akaratát jelenleg nem tudtam teljesíteni, bármilyen egyértelmûen is követelte... Figyelmen kívül hagytam... Nem néztem rá...
Más járt a fejemben, még pedig az, hogy hogyan is lehetnék még jobban önmagam, mivel tudnám bővíteni még a Jimin stylet, amit Jin hercegnôm már úgy megszokott. Eszembe is jutott, s már másztam is az éjjeli asztalhoz - közben meg mintha Jin hozzám szólt volna, de nem értettem - a telefonomat magamhoz vettem s bekapcsoltam rajta a világítást. Látni akartam ebben az elsötétült szürkületben Szerelmemet, s leginkább azt, amit csak is egyszer láthattam eddig, de többször akarom! Az pedig nem más, mint a belôle kiáramló, de hozzám tartozó ondó rengetege... Már férkőztem is összezárt lába közé felkészülve a látványra, szemtelenül előre íva Jin bôrére, de--
- Jimin! - szólt mérgesen Jin, s hozzám vágta az egyik párnát, amelyik a leghamarabb a keze ügyébe került azok közül, amiket bebéleltem háta mögé. S azzal a lendülettel, amivel hozzám vágta, az ágytámlába beütötte lapockáját... Fájjon sóhajtott fel, míg én csak annyit tudtam kinyögni, hogy
- B-Bocsi...
Talán nem szabadott volna ennyire magamat adnom?... De miért reagált ennyire durván?... Valami nem stimmel... Jin feszült s komoly.
- Jinnie?... - szóltam hozzá nyájasan, s mégis rémülten, miközben leengedtem erőtlenné vált karjaimat magam mellé... Féltem, mert nem tudtam, mi ez a megfeszült légkör körülöttünk. Jinnek egyszerûen csak a hátát látom s lerogyott vállait... Mintha a szemeit törölgetné... - Egyet-- - nyúltam felé, mire a nagy hirtelenségben, Jin esés szerûen hanyatt feküdt, s valamiért direkt az ott hagyott tenyerembe hajtotta fejét. Nem szóltam semmit. Arca szívszorítóan nyugtalan volt, s nem kimondottan boldog, de ahogy elkezdtem cirógatni orcáját, tekintete meglágyult. Elaludt... Mozdulatlanul tenyerembe süppedt. Szuszogni sem szuszogott, csupán mély lélegzeteket vett oly lassan, hogy észre se lehetett venni. Be s ki, bársony ajkain keresztül, amiket nem tudtam figyelmen kívül hagyni, miközben még mindig a félelem fog el tôlük. Nem is mertem ránézni az egész szeretkezés alatt... Az egé-- Oh basszus! Egyszer sem csókoltam meg SeokJint!