84 BTS Kanyargó Kanyó

- Nem. Ez nem jó. Elszúrtam. Jin gyanút fog fogni. Nem! Már gyanút fogott! - trappolt feszült dobbantásokkal végig a dormon, suttogásba fojtott kiabálással, mit magával folytatott.
- Jó reggelt! - került útjába JungKook s RapMon, akik épp akkor érkeztek vissza a kora reggeli vásárlásukból.
- Hát persze, hogy gyanút fogott! Csak is amiatt viselkedhetett olyan ridegen, mielőtt elaludt. Valahogy meg kell változtatnom a jelent! Talán egy idôgép!?
- Miért tárgyal magában? - néztek Jimin után egy-egy burgonya szirmokkal teli zacskót fosztogatva, mire RapMon szorgosan elkezdett eszegetni társa elemózsiájából is.
- Hé, Hyung! Ez most komoly? Az enyémet eszed, miközben ugyanolyan van neked is!?? - kapta rajta a Leadershiit, aki feltette a kezeit kicsit szégyenkezô tekintettel:
- Sorry, Kooki, nem tehetek róla.
- Huh?
- Ez mentális dolog, tudod. Az agyunk! A tudatalattink a hibás, mert tudja, hogy másé finomabb. Bármi legyen az, másé jobb. Sajnos az ember nagyon is ilyen, jobban szereti használni s elvenni azt, ami másé... - hümmögött sajnálkozóan, miközben egy-egy marokkal tovább könnyített JungKook adagján, aki az elôbbi gondolatok hallatán elmerengve bambult maga elé. Észre se vette, hogy kikapcsolt a valóságból, s egymagára maradt.
- Mindig jobb másét elvenni?... - szakadoztak ki száján ismétlődő gondolatai, s szemei előtt lepergett  valami otrombán bonyolult képzivatar. Ötlete támadt.
S azzal együtt a fejében járkált föl s alá, egészen addig, míg biztossá nem vált elkövetkezendő lépéseiben, s egyszeriben csak összeállt benne a kép:
- Hol? Hol van ô? - csettintett, s keresésbe kezdve szelte át a terepet. Magabiztosság s felfokozott izgalom volt az, mi felvillanyozta élettel megtelt kedvét. Jó érzéssel töltötte el minden lépése, mintha csak egy szebb s fényesebb jövô felé haladna. Ellenben azzal, akinek a keresésére indult; Jimin a fallal szemben guggolt összekuporodva, s bôszen körmeit rágcsálva.
- Oii Jimin hyung! Jin hyung most nincs veled?
- N-Nincs - felelt pityergô hangon, ahogy hátra fordította tekintetét a mögé érkezô Maknaera vetve. - Nincs velem! - szólt hangos bánattal, s megingott szemének könnyes tükröződése. Nem tudott magával mit kezdeni. Hangos felsírással s csattanással temette tenyereibe arca egészét.
A fiú furcsa viselkedésére JungKook megugrott, de nem tántorodott. Óvatos léptekkel közeledett kritikus állapotában lévô csapattársához;
- Amm... Beszé--
- Egyedül vagyok hercegnôtelenül! - siránkozott tovább, fittyet hányva a férfias viselkedésre.
JungKook magára hagyta volna a szégyentelent nyafogásával együtt, de mivel sürgôsnek lett titulálva elintézni való ügye; fogta magát s közvetlen csapattársa mögé lépett, mire lendületből felkapta ôt a derekánál átkarolva, s már vitte is magával, egyenesen a szobájába futva, míg Jimin csak lógott a karján, mint egy eltévedt, jámborka csimpánz.
Ahogy a hálóba érve JungKook ledobta padlójára az emberszabású búskomorságot, siker tükröződött arcán, s mondandóját próbálta a legrövidebb módon elhadarni:
- Jimin hyung, te jól tudsz túlzásokba esni, igaz? Meg beadni a kanos fiút. Jól mondom vagy jól mondom? - mosolyodott el angyalka szerû arccal. - S afelől sincs kétség, hogy kedvelsz engem! Ugye-ugye? - vitte fel a hangsúlyt, de az elôtte kuporgó fiúcska csupán szótlanul hallgatta az életerôbe részegült szavakat. - Na most hát! Elérkezett a sorsod ahhoz a fordulóponthoz, hogy megkaphass egy visszautasíthatatlan lehetôséget s vele együtt engemet! Tessék; a tiéd vagyok!
Jimin eltátott szájjal, lélegzet vétel nélkül tápászkodott fel, s lassan az ajtóhoz sétált:
- Najó va' emberek! - vágta ki az ajtót. - Ki a rosseb itatta le JungKookot is!?
- Pszt! Hyung! Pszt!... Inkább figyelj! - fogta le a csapat töpszliét hátulról, s szájára szorított kézzel húzta vissza ôt a szobába. - Ez csak egy haditerv! - kezdett el suttogni, amint kint körülnézett, s gondosan magukra zárta az ajtót.
- "Haditerv?"... Neked valami bajod van... Még katonai szolgálatba se voltál, de már ilyeneket látsz... Mondcsak, milyen számokkal fogom megnyerni a lottót?
- Hármas, huszonöt... Hé! Most nem errôl van szó!
- Nyugi, nyugi, diktáljad, írom! - pötyögte telefonja jegyzetébe.
- Nem, Hyung, figyelj! Most segítened kell! Mondom, mi lesz.


Minden olyan dinamikussá s forgalmassá vált a délelőtti nap árnyékában. Még Suga szokásos döcögése is céltudatos lépésekre szélesedett ki. S lehet a sors indulata véletlen, vagy szándékos, de JungKookba egyszer sem botlott bele, holott mikor a Maknae Jimint kereste, ô akkor hagyta Jimint magára. Kettôjüktôl tombolt a feltámadt keresztszél az egész dormban, ami hevesen kapkodott bele Suga markában szorongatott papírlapba, amin jól hangzó rímek csücsültek egy befejezetlen szöveg szélein.
Nem régiben találta azt az ebédlô asztalon. Egymagában heverészett ott gazdátlanul, s őneki egybôl megtetszett. Szemeit gyönyörbe sodorva úsztatta a káprázatban, s mit sem akarta most jobban, mint megérdeklődni, hogy ki szerzette a félbehagyott mûvet.
Már csak ilyen egy dalszövegíró élete.
- Hé, V! - szólította le a fiatalabbikat, ahogy az egymaga egy alsóban s egy kiengedett ingben épp leült az asztalhoz, majd kényelmesen feltette a lábait rá, játszva a napszemüvegben napozó ficsúrt, de természetesen nem vette figyelmen kívül hozzá érkezô csapattársát:
- Mond - felet Sugának. - Mi kéne a te jó öreg barátodtól? Vagy szeretnél inkább keresztapának szólítani, Don Yonggi hyung? - vakargatta arcát ártatlan színészkedésbe fojtva magát hangjával együtt, miközben Suga csupán átlagos komolysággal kérdezett:
- Tudsz valamit Jin hyungról?
- Jin hyungról?... Hmm... Mi érdekelne? - emelte fel a szemöldökét, majd napszemüvegét ahogy elmélyített hangja meglepôdôen felugrott, de aztán visszasüllyedt; - Talán szolgálhatok pár információval. Mire vagy kíváncsi ismereteim kincstárából?
- Hát mondjuk, hogy... Hol van?
- Kiruccant cappuccinozni. De ha éhes vagy, ne aggódj, majd jön haza fözni ránk.
- Ha most ment el Jiminnel, akkor biztos soká--
- Nem. ...HyoSang hyunggal ment.
Suga kicsit összezavarodott, bár tudja, hogy SeokJin és volt gyakornok társuk, HyoSang közt milyen jellegű szoros kapcsolat is van. Együtt vannak jóban, rosszban... Biztos csak most is egymással cseverésznek egy kávézóban, mint régebben, de nem is érdekelte ôt ez oly annyira, hogy ilyen gondolatokkal bélelje ki feje belsejét. Más keringett elméjének ellipszis pályáján.
- Ezt - kapta elôre a kezében szorongatott papírlapot s V képébe lóbálta. - Ezt Jin hyung írta?
- A-a.
- Akkor te?...
- Nem.
- De akkor ki? Ki írta ezt? Már mindenkit megkérdeztem.
- Mindenkit?
- Igen!
- JungKookot is? - tette fel a kérdést komolyságba mártott hangon V, de Suga nem felelt. - Kérdem, JungKookkal is beszéltél!? Mert az ôvé.
Suga szótlanná válva lepődött meg, s a váratlanul rászállt döbbenetben lebólintotta fejét.
Nem gondolta volna... Most már teljesen másképp tekintett a papírlapra. Arca zavart volt. Le akarta tenni az írást. Ott akarta hagyni nyomban, de ahogy elengedte s hagyta lehullani az asztalra, már vette is vissza magához egyetlen egy hirtelen mozdulattal, de azt is olyan bizonytalanul, mint ahogy hátat fordított, s lendületes lépésekben igyekezett elhagyni a terepet nyomtalanul, de V megállította:
- Nem kérdezed meg, hogy ô hol van?... - fogott gyanút, érezve, hogy pajtása a döntések lehetetlen útvesztőjében nyűglődik, s látta fekete napszemüvege mögül, hogy válasza igen is kelletős. Suga szeretné tudni, de nem mer kérdezni. - Én tudom, hol van. Biztosra is állíthatom. ...Jiminnel van a szobájában. Menj, ott megtalálhatod ôt!
- V... - nézett hátra csodálkozó szemekkel Suga az együtt érzően mosolygó csapattársára, aki boldog volt, hogy Hyungja köszönömöt szeretne mondani neki, de helyette: - Törődj a saját dolgoddal!!


- Nos - csapta össze tenyereit JungKook az ágyán ücsörögve, míg Jimin az ajtó melletti szekrényen támaszkodott. - Valami reakció?... Vagy el sem jutottak hozzád a részletek?
- De... De... Ugye nem kell hozzád nyúlnom meg olyasmi? Jó vagyok itt, távol tôled?
- Dehogy! Aiish, elfelejtettem, hogy te nem értesz a színészethez.
- Na! - ment oda hozzá. - Így kell bánni azzal, aki vállalkozott neked segíteni??
- De akkor segíts is! - sürgette, s lerántotta magához Jimint, aki megijedt a fiatalabbik kapkodó lendületétől... Kanyó egy helyzet.
- Ez nagyon ciki lesz!... - támaszkodott fölé elpirult arccal.
- Még annál is kínosabb, de te túléled. Én meg persze meghalok, de ha Suga végre az enyém lesz, feléledek.
- Ez elég gyerekes...
- Igazán? Pedig pont az ellentétét érzem; Kész vagyok mindent megtenni - bizakodott, míg Jimin tehetetlenül állt feladatához:
- Amm... M-Mit csináljak? H-Hogy kezdjem?
- A haditerv fedôneve: "Elôször másé leszek!"
- Huh?
- Ezért muszáj eljátszanunk, hogy élvezkedünk. Szóval nyomban csapjunk a közepébe - ragadta magához Jimint, bár nem szívesen, s egybôl két nyekkenést is sikerült előidéznie. Egyiket kényelmetlenkedô társából, a másikat az alattuk felkészületlenül ért ágyból.
- Csak a hangok számítanak!
- N-Nem tudom, miért csinálom ezt...  - takarta el szemeit szégyenkezve az eltévedt Csókherceg, mire JungKook egy jókora nyögést erôltett ki magából aktív színjátékra biztatva csapattársát.
Suga közben kanyarogva, láthatatlan sarkokon befordulva hordozta magával JungKook befejezetlen versét, mi szerelmi civódásról árulkodott, s ez a tény csak még inkább kellemetlenné tette a szívdobbanásait, mintha tudná, milyen gondolatokkal a fejében írta a Maknae a rímeket. Egyre csak erre tudott gondolni, s mélyen magában még inkább csak arra vágyott, hogy beszélhessen a kezében tartott sorok szerzôével.
- Hülye vagyok én? - ámult el magán, ahogy JungKook ajtaja elôtt megállt, s ahogy egyre csak a hangos szidások halmazai keringtek elméje visszhangzó csarnokában, JungKook éles hangja kihallatszott, s megtörte belsô zaját. - Mi ez?... - ráncolta homlokát, mialatt elvetette minden hitét, hisz nem lehet, hogy amit hall, az az is, amit képzel hozzá. Bármennyire is lehetséges, nem lehet az. Nem tudja felfogni. Nem tudja elfogadni.
Az ajtó mögül egyre egyértelműbb  hangok hallatszottak ki; Hosszan elnyúló nyögésbe fojtott heves sugdolózások s éles mozdulatokra utaló nyikorgó zajok... S amint JungKook ebben a kavalkádban belerekedt sivításába, Suga megelégelte a színdarabot.
- Hülye - gyűrte össze egy mozdulattal a kezében szorongatott papírt, s JungKook ajtajához vágta. - Egy hülye vagyok.

Suga nem tudta biztosan, hogy Vvel együtt Jimin meg JungKook összejátszottak-e, de tudta, hogy mindhárman színészkedésbe burkolták a napot... Jól ismeri csapattársait. Átlát rajtuk. Nem fogtak ki rajta. Viszont, hogy konkrétan ôt akarták-e megtéveszteni, vagy sem, nem tudta, de nem is érdekelte már. Belefáradt. Csak úgy, mint Jimin, mind fizikailag, mind lelkileg:
- Elég most már... - csitítgatta JungKookot. - T-Túl élethű vagy! Nem mintha felizgatnál, de... zavar.
- Ne érdekeljen! Inkább te is színészkedj úgy, mint én.
- Aigooo Ez megbecsteleníti nevem!
- Pszt! Közeledő lépéseket hallok - suttogta piroskás arccal, s az ajtó felé nézve, magához ölelte a párnáját izgalmában s egy kéjes sivítással zengette be szobáját. Reménykedett terve sikerében... S reménykedô arcát látva, Jimin beletörődött, hogy igen is a szívén viseli a Maknae sorsát, s szívesen segít neki. Folytatta, miközben csak is Hercegnôjére gondolt... valahogy csak is rá tudott, s a várva várt estre, ami már rég megérkezett, s ott tántorgott az ajtó elôtt... már ki tudja, mióta...
- Na jó, én megyek! - ült fel az ágyon kócba állt haját igazgatva, de JungKook lefogta ôt:
- Nem mész te sehova. Muszáj még itt maradnod, legalább késô estig a látszat kedvéért.
- Remek, most el fog menni egy egész napom, pedig Jinnel kéne foglalkoznom. Aigo! Azt se tudom, hol van...