66 BTS Nap és felhôk

Hoseok csak egyet kért, méghozzá azt, hogy meneküljenek ki innen amilyen gyorsan csak lehet, el-el a hálószobából, s ezt meg is kapta; TaeHyunggal egy-egy logó felsőt felkapva azonnal besiettek a fürdô helységbe. Hoseok hangosan kapkodta a levegőt, majd eltorzult arccal s magát szidó szavakkal a saját fejét kezdte ütögetni, míg az énekes azt hitte, csak befutottak ide egy gyors zuhanyért vagy valami. Egyáltalán nem értette párját, hogy miért s hogyan jött ki rajta az idegesség az előbbi hosszas gyönyör ellenére is, viszont sejtette, kin áll most a nyugalom visszaszerzése.
- Menjünk - szólalt meg.
- Huh? Hova?
- Menjünk, öltözzünk, menjünk, majd én vezetlek.
TaeHyungon úrrá lett a kigondolt kis, mégis nagy gondolat, miképp mutathatná meg párjának a visszavezető, helyes utat, hogy szerelmének nem kell semmin sem rágódnia, mert ő itt van neki, így nincs oka rossz dolgokon agyalnia.

Mikor a Nap már nagyobb hajlásszögben árasztotta el fényével az aszfaltot, a két fiatal szökdécselve hagyta el a kerti kapu közelségét, s kergetőzve futottak előre útjukon. Hol egymás elôl tértek ki, hol egyik a másik nyakába ugrott. Ruháikat csak úgy fújta a hirtelen feltámadt szél, ami az előttük tornyosuló magas fáknak ágait s leveleit is megborzongatta. Így mentek ôk az erdô mélységébe, a friss levegô ölelésébe, a vadcseresznyefa vendégségébe, csak ôk ketten, édes kettesben, órákat töltve a terméssel teli terebély alatt.
Majd a kedvteli szüret befejeztével, még inkább kifáradtabban vették visszafele az irányt. A déli égbolt felhőrétegeiben elrejtőzködő s fel-felbukkanó Nap halvány, de melengetô fényének megvilágításában járt a pár a járművek által ritkán használt, haza felé vezetô útnak közepén gyalogolva, lassú léptekkel haladva, mivel, közben mindketten teli marokból csemegéztek.
- Mi is az a jelkép? - kérdezte V igen csak légből kapottan. - Te tudod, Hoseok? - kérdezte szerelmét, aki egy szellős definíció szerű mondattal válaszolt s példákat csatolt ahhoz, viszont a felelete mégsem volt kielégítô V számára, akinek a fejében máshogy álltak össze a dolgok; - Ez a mi jelképünk, nem?
- Mi?
- Hát ez - érintette meg Hoseok összezárt markát, ami kitárulva sok-sok vörös bogyót engedett megcsillanni a napfényben. - Vadcseresznye. Ez jellemez minket.
- Az oké, hogy édes, de a vad jelző nem jellemez minket...
- De! - nézett szerelme szempárjába.
- Mié'? Hogy?
- Nem tudom, de olyan szabadon érzem magam melletted, mint egy vad, ezért...
Hoseok a 'szabad' szót meghallva torkát kezdte kaparni. Érezte, hogy beszélnie kellene TaeHyunggal a kettőjük túl szabaddá vált kapcsolatáról, de jelenleg túl fáradtnak találta magát ehhez. Inkább elsétált a probléma mellet apró, hangtalan sóhajjal.

Hazaérve házon kívül, a kertben maradtak. TaeHyung a raktár külső ajtaján át erőlködve kihúzott egy napágyat, majd egy félig árnyékos s félig napfényes helyen kinyitotta azt teljesen vízszintesre, arra rá pedig egy polifoam matracot terített, amit tornaszőnyegnek szoktak használni, de most az egyszer a kreativitás megköveteli, hogy ágynemű legyen.
Hoseok egyből rá is feküdt. Az oldalára fordult s két kezét feje alá tette, mire TaeHyung a párja alsó felére nehezedve elfoglalta saját szűkös helyét.
- Nem akarsz kihozni inkább még egy napágyat?
- Minek, ha hozzád bújva sokkal jobb?... - kérdezte értetlenkedő hangsúllyal, nem is figyelve a használt szavaira, de belül mégis... heves szerelemből fakadtak a gondolatai, ami rá is vette, hogy Hoseok ajkaihoz közelebb emelje magát, egy apró csóknak mélységét kívánva s akarva, viszont erre a másikfél elhúzódott tőle;
- Csak aludjunk, jó?
- Ühüm... jó - bólintott.
- Jó... - nézett Vre fáradt szelídséggel, majd amint behunyta szemeit és azoknak a csillogását elrejtette párja elől, eltűnt a napfény. Felhôk gyűltek. S mire a sok kicsi egy nagyot alkotott, addigra Hoseok már elaludt.
Egyre sötétebb árnyalatú függöny burkolózott a kert fölé, amiből lassacskán szemerkélni kezdett az eső. Kicsi, apró, mégis nehéz cseppekben, amik hozzájuk jellemző zajjal együtt verődtek mindenhez, amire ráestek.
Ahogy TaeHyung megérezte a zápor kezdetének hírnökeit, körültekintve felkelt Hoseok mellől, s vissza se nézve sietősen ott hagyta őt. A rapper egymagára maradt az alvástól elnehezedett testével, ami egy idő után hanyatt feküdt, arccal a zivatar felhők felé, de ez sem ébresztette fel. Békésen aludt egyre nedvesebbé váló ruhadarabjai és haja ellenére is.

V a raktár sötétjében volt, egy rozoga létrán egyensúlyozva, s a keresett tárgy után nézelődött a kiskorában még ismert, de mostanra már elfelejtett polcokon. Ahogy tapintásra megtalálta, már húzta is kifelé két kézzel megragadva azt, mire a hatalmas lendületben a végre újralátott napernyő felbukkant, de a földre esett, V pedig ezzel a súlypontját vesztette. A felemelkedő arcán rémült szemekkel figyelte az előtte egyre eltávolodóbb polcokat, amiket kezeivel még próbált elkapni, de az őt megmenthető kapaszkodásnak útjában ott állt a létra. Ahhoz tudott csak hozzáérni, s így még rosszabbá vált a helyzete, mivel lábai lecsúsztak az instabil fokokról, teste pedig a levegőbe került. Érezte, hogy zuhan. Le, a kemény föld felé, s nem tud mihez kezdeni, a létra is csak esik utána, nincs amibe kapaszkodhatna, ami megmenthetné őt. Becsukta szemeit; nem akarta látni az előtte elmosódó dolgokat, hát lehunyta, igazán szorosan, előre érezve a fájdalmat, felkészülve a nagy puffanásra, de ekkor talpai földet értek. A hátra hajolva maradt teste egy erős karnak az ölelésébe esett, feje pedig egy megfeszült vállra. Azonnal kinyitotta a szemét, amint eljutott a tudatáig, hogy elkapták őt. A megmentőjének egyik keze a derekát, míg a másik a majdnem ráesett létrát fogta meg.
- Nem vagy ilyen helyekre való, Hyung... Kerüld el a raktárakat - nézett TaeHyungra, miközben lefektette a létrát.
- JungKookkie... Hogy-hogy itt vagy?...
- Folyamatos zörgés hallatszott fel az emeletre, mire a lányok szóltak, hogy jöjjek le kiiktatni az egeret, de igazából nem ért meglepetés, amikor téged láttalak a polcokon, s nem valami rágcsálót... Viszont jó, hogy leküldtek. Ha nem lettem volna itt, fejre estél volna, azt pedig senki sem szeretné.
- Kookkie... K-Köszönöm, hogy megmentettél! - mondta hangosan TaeHyung, s kitárt karokkal ugrott a maknaera. Átölelte, magához szorította, s feje búbját megpaskolta. - Köszönöm - mondta még egyszer, majd elengedte "hősét", hogy földről a napernyőt felvegye. - Most akko' megyek is - sietett a kijárathoz, s az úriasan hulló esőt nem is bánva indult volna kifele, de az ajtóban megállva hátranézett, ahogy JungKook utána szólt;
- Hova gondolsz, Hyung? Mit művelsz?
- Hoseokhoz megyek.
- Hja, hogy Hoseok Hyung meg kint van. Hát persze... Amíg az egyikötők létrán akrobatázik, addig a másik vizes fűszálakat számol a esőben... Annyira tipikus, hogy nem tudok meglepődni. Fájnának az arcizmaim, ha meg kéne lepődnöm.
- Pihen.
- Huh?
- Hoseok pihen.
- Akkor miért nem hagyod kint, hátha magától bejön az eső elöl?
- Miért hagynám kint a Reményem? - vágta rá TaeHyung mosolyogva, s ahogy tovább fáradt a tárva hagyott ajtóból, JungKook bágyadt szemei hirtelen felcsillantak. A kintről szűrődő szürkés fény megvilágította az ábrándokkal megtelt arcát, mire csak ennyit szólt;
- Értem.

A pocsolyássá valló kertben az óriás léptekben lépkedő futár vállán fel-le dülöngélt a nagy napernyő, - s ahogy oda ért a napágyhoz - TaeHyung amilyen mélyen csak tudta a földbe csavarta azt, majd kinyitotta. Ez védte meg az alvóhelyet. A teremtett békességbe közvetlenül belépett, Hoseok fölé hajolva, és szerelme homlokáról pár ott maradt esőcseppet törölt le szépen, lassan, szinte érezhetetlenül.
- Képzeld - szólt, és még lejjebb hajolt alvó szerelméhez. -, az imént rájöttem, hogy én sosem leszek reménytelen, mert itt vagy nekem - formálódott ki egy igaz mosoly, majd ajkait át is adta egy leheletnyi csók erejéig.
Ekkor már feküdt is be, szerelme mellé, de ezzel egy időben feltámadt a szél, s magával ragadta a napernyőt, hogy aztán jóval arrébb letehesse;
- Aigoo!... - kopogott az eső újra a fejükön. - Várj meg itt! - szólt V és elszaladt.
Ismét a raktárba vezette az útja; De mostan a keresett tárgy egy olyan nehezék, amit vízzel szoktak teletölteni, s amibe bele lehet csavarni a napernyőket, mivel azért is vannak. Nevük is napernyő talp.
- Vajon megtalálom egy perc alatt?
- Ezt keresed? - rúgta V elé JungKook, aki közben aktívan nyomkodta a telefonját egy kampóra felakasztott függő hintában ülve. - Már megtöltöttem vízzel, ezzel vártalak, viheted.
- K-Köszönöm...
- Igazából azt hittem, hogy hamarabb visszajössz érte, mert hát szorult annyi ész beléd, de semmi baj, Hyung. Mi így szeretünk - mosolygott szelíden JungKook, és sietette Vt, hogy menjen, vigye gyorsan Hoseokhoz.
A már ázott kutyák közé sorolható TaeHyung amilyen gyorsan csak tudta, újra felállította a napernyőt, s elégedett arccal emelte fel a fejét. Biztos volt benne, hogy ez már stabil lesz. Így hát gondolkodás nélkül vetődött le Hoseok mellé, fejét a fiú lassan mozgó vállára hajtva, s a dallamos lélegzeteket hallgatva behunyta szemeit. Szerelme közvetlen közelében mint akit valami újdonság fog várni felébredéskor, úgy aludt el, elnehezedett és kellemes melegséget érző testtel. 

65 BTS Vízum a Föld légterében

J-Hope POV

I came to my lover's city... s itt ragadtam vele, a húgával, annak a barátnőjével, s a mi JungKookunkkal. Már egy bő hete. Hát mit mondhatnék... Szó, ami szó; Szokatlan, felettébb nyugalmas és csöndesek a napjaink, hiszen mióta a maknaenk az elcsavargásából haza talált, el van a saját világában, mintha mindig agyalna valami bonyolult dolgon s nem is beszél velünk. Nekünk pedig kevés a bátorságunk megzavarni őt. Igazából félek, hogy a mi hibánk következtében vált JungKookkie ennyire furcsán komollyá. Meglehet, hogy tettünk valami olyat, amit nem szabadott volna elôtte tennünk...  S mivel ezt a hibámat jóvá akarom tenni, már több napot és nap nélküli éjjelt töltöttem el úgy, hogy visszafogtam magam minden vágyamtól, magától, Vtől...

Mindenesetre a hangulat mondhatni családias. Most is épp a mosott ruhákat teregetem ki a félhomályban, a hajnali órákban.
- Ahhh megvagy! - tûnt elô a sötétbôl, majdnem megijesztve engem, de időben reagáltam, hogy látogatóm csak a másik-felem. - Ne tûnj el így... Legalább egy kincses térképet hagyhattál volna, hogy élvezzem a keresésed.
- Jó, máskor rajzolok neked egyet - hülyéskedtem; - S akkor megtalálhatsz engem, mint a kincsedet.
- Mindig a kincsemnek tekintelek, de rendben... - mondta egyhangúan, mire elmosolyodtam szokásos édes viselkedésén.
A leülepedett csöndben befejeztem a rakodást, s V megindult fel, a hold világította lépcsőn, én pedig rögtön utána. A mindent uraló ég fénye az ablakban üdvösködött, s mindkettőnk árnyékának elnyúló alakot öltötetett a falon, amik egymás mellett egyszerre lépnek, s egyik a másikkal nem létezhet; A hálónk ajtaja előtt, a padlón pedig egybefolytak, minek a látványára egy fura érzet s annak a hangja azt sugallta bennem, hogy "Nem, nem szabad még a hálószobába menni!", de legyen ez a nem tudom hányadik ösztönöm vagy szimplán a tudatalattim, hajnali kettőkor igen is bemegyek a hálószobába.
Már nyúltam is a kilincsért, mire V megragadta a kezem.
- Mi a gond? - fordultam felé suttogva, s hiába néztem az arcára, a szokásos minden érzelmet elfedő függönye csakugyan elôttem húzódott, közben a másik keze már a derekamnál matatott. - Mond mi-- - akartam kérelni, de hirtelen az ajtóhoz csapódtam. V nekem esve ölelt át; s mielőtt kigondoltam volna, hogy miképp is kéne reagálnom erre, ő ragadta magához a szót, a suttogást;
- JungKook alszik...
- Nem baj az, hajnali kettő múlt.
- Hajnali kettô?... - kapta fel a fejét meglepődve gyermeki őszinteséggel az arcán. - Pedig nem is érződik annyinak.
Ilyenkor csak a szemébe kell nézni, s rögtön lehet látni, hogy egyáltalán nem fáradt még, sôt, nincs is vele tisztában, hogy már le ment a nap. Nem tűnt fel neki. Csak azt érzi, hogy mennyire pezseg a száguldozó energia az akármilyen játékra készen álló testében.
- De akkor este van s az azt jelenti, hogy az?...
- Mi az?
- Tudod... - mondta kipirulva és pöszén, de én tényleg nem fogtam fel, mire gondolhat. - Tu-Tudod! - ismételte kissé hangosabban és még inkább rám mászott, de én csak a fejemet tudtam rázni. - Az az a Sze-- - mintha elharapta volna a nyelvét nem mondta ki a szót, csak lehajtotta a fejét, s már vigasztalni akartam volna, hogy ne vegye a szívére, amiért nem vagyok gondolat olvasó, de... most... miért csúszik a keze felfelé a pólóm alatt?
- V!...
- Igen?
- Nem tehetjük!... Megbeszéltük, hogy nem nyúlok hozzád egy--
- De az rám nem vonatkozik, vagy rosszul tudom?
- Rosszu-- - akadtam el, ahogy megéreztem V combját a középpontomhoz dörzsölve. Nem akartam felfogni, de az alsóm anyaga pont jólesően húzódott végig a szándéktalanul merevedni készülő szervemen, s ezzel V közvetlenül az intim szférámba merészkedett, vagy szó szerint lépett. Az idegeimmel játszva bújik a nyakamba, hogy éreztesse csücsörített ajkainak már felkészülten benedvesített felszínét, miközben egyre csak hozzám simul... Fel akarok nyögni...
Csakugyan nehéz a tény tudatában lenni, hogy most mi is zajlik az általam kiéheztetett testemben. Mennyire ingerlékennyé vált az egész énem V érintéseire... De...  Hiába akarom ölelni, akarnám magamévá tenni, akarattal egymást kielégíteni... Most a távolságnak kell köztünk lenni. Tudom, nem szép tőlem, hogy menekülni akarok a szerelmem adta kényeztetés elôl, márpedig nincs más, muszáj, ha jól akarok viselkedni V otthonában, s a maknae környezetében.
Hátranyúlva hát a kilincshez, benyitottam a szobába, de mivel kimaradt az a képkocka, hogy én most pont az ajtónak voltam nyomva, ezért nagyot zuhantunk a padlóra;
Az egyszerre mindenfelől s mindenféle ingert kapott testem találkozása a kemény földdel kellemetlen fájdalommal végződött, de legalább V nem kapott ebből, hisz rám esett.
- Jó... JungKook még mindig alszik - mondta, én meg hisztiztem volna, hogy JungKookra figyel, nem pedig rám, aki puszit érdemelne a bibiéjére.
- TaeTae... - suttogtam, majd felsziszegtem, mikor az egyik térde kíméletlenül simult megint csak a lábamközé. Fölém támaszkodott, egyenesen a szemeibe nézve, s fejünk egy vonalba emelkedett, így minden porcikámban érezhettem azt, hogy alul vagyok, teljesen mértékben V alatt. Egyszerre ingerelt övönalul az alsó felével és hozott lelkileg zavarba a szempárjaival. Nagyon ritkán szokott így rám nézni, s pont emiatt nem tudom még kezelni. Úgy nézz, hogy szívem mind ijedtében, mind izgatottságában zakatol.
- Folytassuk? - hajolt lejjebb, mire egész testem megremegett. Összeértek homlokaink, én pedig éreztem, hogy megmelegedett leheletek hagynak egymagamra V alatt.
- Most... - vettem rá magam a beszédre. - szórakozol vagy igazából is minden porcikád akarja?
- Nem tudom - érkezett gyorsan a felelet.
- M-Mit érzel most?
- Nem tudom.
Ehhhh miaz, hogy nem tudja!? Én csípőből meg tudom mondani, hogy kanos. Tisztán érzem! Hallgatnom kellett volna a tudatalattimra, s nem bejönni a hálószobába!...
- Úgy érzem... - szólalt meg ismét. -, hogy akartam valamit, de elfelejtettem - ült fel rajtam, és állához tette kezét.
- I-Igen, az mindig olyan idegesítő érzés - kezdtem el beszélni róla, mire V leszállt rólam.
Az a valami, ami most az eszébe jutott, rávette, hogy az utazó bőröndjéhez menjen keresgélni. Hála. Csináljon valamit, az a lényeg, s akkor nem lesznek a körül a gondolatai, hogy ô most szexuális aktusra vágyik. Helyeseltem feltápászkodva a földről, de azonnal képes lettem volna visszaesni, ahogy megláttam, mit mutat felém.
A-Aaaaaz mi!?? Miért van a kezében síkosító!?
- Csináljuk ezzel? Hozhatom?
- Honnan van az neked!?
- Nem emlékszel? JungKook adta. Én meg annyira kapkodtam, mikor idesiettünk, hogy bepakoltam mindent, ami az ágy körül volt... Itt a kispárnám, az akkor földre esett paplanunk, - húzta ki sorjába a nagy bőröndjéből. - félig teli chipes zacskó a polcról, ez talán egy zokni, ez meg egy... pohár?... Hja, ami az éjjeli szekrényen volt... akkor víz is lehetett benne - nézett bele a bőröndbe, keresve a kiömlött vizet(?)...
- Te tényleg pánikban voltál...
- Mindegy. Most akkor használjuk?
- Mit?
- A poharat - nézett rám.
- P-Persze, add ide, az asztalra teszem - mentem oda, mire a kezembe nyomta a tubus síkosítót...
- Tessék - nézett fel rám szelíden, én meg nem tudtam düht érezni, amiért átvert, de....
- Azonnal tedd vissza! - suttogtam visszanyomva a kezébe.
- De ehhhh! Szeretlek!
- Ha szeretsz, akkor menj az ágyba.
- Oke - pattant fel és pólóját ledobva, nadrágját pedig lehúzva feküdt be a helyünkre, én pedig már hoztam is a lepedô szerû paplanunkat, amivel otthon is mindig takarózunk és elrejtjük magunkat a külvilág elôl.
Békességet remélve feküdtem le V mellé, de mint egy libikóka, az én súlyomtól ő felemelkedett, méghozzá a paplannal együtt.
Amit én szoktam a dormban, az én szobámban, azt csinálta ő itt, az ő otthonában; Felrepítette a paplanunkat, s négykézláb sikeresen fölém támaszkodott, hagyva közben a felrepített fényeket alig átszûrô könnyű anyagnak, hogy a hátára boruljon. Így egy barlang szerűségbe zárkóztunk.
- Hoseok...
Rendben, oke, igaz, hogy most takarva vagyunk, az is igaz, hogy képesek vagyunk halkan élvezni azt, amit, de... Engem akkor is zaklat a tudat, hogy mit csinálunk.
Zaklat... Mégis... Ahogy rá nehezedik a már régen ízlelt ajkai az enyéimre, s édesen egymást csókoljuk az jobban felizgat.

- Komolyan JungKook mellett akarod?...
- Én csak szeretlek - ölelt át rám esve. - Beérem azzal is, hogy reggelig ölelsz és fél óránként a fülembe súgod, hogy te is szeretsz.
- H-Hogy vagy ilyen aranyos!? - tettem szájam elé a tenyerem.
- Nyitott szemekkel szeretnék aludni... Látni, hogy milyen közel vagy hozzám, s ha csak egy kicsit is elfordulnál, felébrednék, és szorítanálak magamhoz, félve, hogy magamra hagysz.
- E-Egy kicsit... Cs-csak egy kicsikét hagyd abba az ilyen suttogást, mert ha felizgulok, az lesz, amit nem szeretnénk.
- Ki mondta, hogy én nem szeretném!? - emelkedett fel a szemembe pislogva. - Kérvényt nyújtok be, hogy tegyél magadévá.
- E-Elcsavarod a fejem a helyes választásról - ziháltam, érezve, hogy V már a férfiasságom határjait rombolja. - A fenébe... - fordítottam el a fejem, és V alsójába dugtam ujjaim, készülve lehúzni azt, s jelezve neki, hogy 'oké', most az lesz, amit ő akar.
V azonnal az ajkába kapott, és segített lehámozni magáról az egy száll megmaradt ruhadarabot, rólam pedig az összeset.

Mondtam halkan, hogy jöjjön, cseréljünk helyet, feküdjön ide, alám, hunyja be a szemét és hagyja rám a dolgok oroszlán részét, de megrázta a fejét. Kezébe vette az ágyba magával becsempészett sikosított és ujjára nyomott belőle. Az átlátszó folyékony állagból kevéske a hasamra csöppent, de a többi V ujján maradva hátra került, majd be, a megtalált nyílásba.
Nem szóltam semmit.
Nem tudtam, mit.
Egyszerűen csak hagytam, hogy felkészítse saját magát. Ujjai könnyedén siklottak ki és beljebb, ki majd még inkább beljebb, közben pedig olyan arcot vágott, amire nyáladzani lettem volna képes. Éhessé válik a testem. V túlságosan kívánatosan tálalja fel magát. Nekem meg nincs más aktivitás, ami rám jutna, csak a kínzóvá váló várakozás.
De hála, ahogy a hold is, mi is tovább léptünk. Hátamon maradva ívbe feszíttettem testem, s egy halk utasítás, de még segítség sem kellett Vnek, hogy mit csináljon. Magától tudta, s már tette is; Magába csúsztatta merevségemet, s egyszerre lélegeztünk fel.
Besurrantam hát a kapun, V vágyainak kertjébe s mintha én lenné ennek a csodás helynek a teremtője, érintéseim nyomaimban magokat szórtam. Lépésről lépésre vetettem el a kéj kertet díszítő növényeket, s máris csodálhattam miképp rügyeznek. Arany színű pompában mondanak köszönetet.
E képen, s nem máshogy vettem kezelésbe az én szeretkezésre vágyó másik-felemet. Gyöngéden kezeltem felhevültségét, mintha versenyeznék az óra leglassabb mutatójával, oly lomhán tettem magamévá szerelemet, aki nem kívánt más egyebet, csak engemet. Így haladtak el mellettünk olyan fél és egész órák, amik mintha ki is estek volna.

- TaeHyung... - kapkodtam a levegőmért, s szerelmem nyitottsága olyan mélységes gyönyört szerezett, mint amilyen mélyre sikerült hatolnom teste belsejében. Folyamatosan ringattam a csípőmet, vadul, mégis kíméletesen, hogy mindketten elveszítsük a fejünket. Folytattam s csak folytattam mindaddig, amíg ő félbe nem hagyta a mozgását;
- Állj! - mutatta tenyerét felém, miközben rám nehezedve leült. - Á-Állj le! - emelte finoman szájára kezét, s résnyire nyitott szemekkel nézett rám. - Csak azt akarom mondani, hogy ez most nagyon király, és mindjárt elmegyek... - egymásra bámultunk. Míg én láthatóan meglepődtem, ő fülig pirult. Ez most... - Csak azt mondtam, amit gondolkodás nélkül tudtam... - tisztázta magát szelíden. - Úgy éreztem, hogy muszáj kieresztenem a hangomat, de nem mertem hangosan... JungKook felébredne... Így egyszerűen csak... megmondtam neked azt, amit.
- B-Belédszerettem.
- He? Eddig nem szerettél!?
- De-de, csak-- - elpirultam. Szóvá akartam tenni, hogy milyen szeretni való s aranyos, de... Elôször szavak nélkül... hadd tegyem ôt magamévá, hadd menjek végig azon az ösvényen, amit már gondosan ápolgattam, hadd fejezzem be a munkám, hadd vezessem Vt végig a kéjkertünkben, hadd mutassam meg neki a csúcsról a kilátást. S ezekhez nem is kellett sok. Pár erős mozdulatra szántam el magam, s V karjainak felső részét jó szorosan megragadtam, hogy a nagy hevültségben még jobban csússzon rám, egész súlyával, mire lent, a forró járatban kielégülten szabad utat adtam a tesi örömömnek. Megremegtem. A hosszas orgazmustól minden porcikám egyszerre bizsergett, s nehezedett el, majd ahogy fejem magától biccent le, láttam, miképp ömlött ki TaeHyungból is a jelzés, hogy mennyire élvezte, s rajtam, a csípőm vonalain csorgott az le.
- Ahhh ez... - pirult ki levegőért kapkodva, szintén lebukott fejjel, mire próbáltam lecsillapítani ôt ujjaimmal finoman simogatva a hajkurászástól leizzadt arcát. Erre erőtlenül emelte meg a csípőét, hogy elváljunk, s ahogy megütötte fülünket az ilyenkor elhangzó zavarba ejtô, cuppanó hang, V teljesen fölém hajolt. Én csak néztem ôt, míg ô az általa benedvesített csípőmön foglalt helyet, s remegô karjaival megtámaszkodott fejem két oldalán. A kettőnk illata keverékébe mártózott takarónk a fején egyre hátrébb csúszott, végig súrlódott összekócolva a haját, de végül nem fedett fel minket, megállt.
Azt hittem, hogy ez a hajnal már nem lehet szebb annál, ami eddig a tetőponton tartott minket, de ahogy azt vettem észre, hogy megállt az idô, elvarázsoltnak éreztem magunkat. Mintha az ég azt szerette volna, hogy felejtsünk el mozogni, míg a Nap teljesen fel nem kell.
Ha bárki belépne az ajtón, kezét szeme elé emelné, védve azt a hatalmas ébredező fénytől, ami az ablakon árad be, s ami a magunkra terített lepedő körvonalain vakító fehéren verődik vissza. Azt látná, hogy csupa fényben úszunk. Míg én a fehérlő palástnak a mélyén fekszek, addig V támaszkodó karjait annak a szélei nyaldossák, s fejét ép hogy fedik, miközben a körvonalai szépen ki tudják formálni a képet, ahogy rajtam talált ülô helyet.
Így vagyunk mi a hajnal fényének nyalábjában. Mozdulatlanul.
A világító rejtekhelyünk belsejében V nyugodt s érzelem mentesnek tűnő arccal néz le rám, a szemeimbe. Olyan szép... A minket körül ölelő fehérség akár V szárnyai lehetnének... Megbabonázza a fantáziámat ez az összkép. Úgy érzem, mintha egy istenséggel, talán egy hírnőkkel, esetleg egy angyallal zárt volna össze a sors itt a puha ágy tollpárnái közt.
Sziled suttogással szóltam hát az én angyalomhoz;
- Mikor érkeztél a földre? Ide, közénk?
- Mikor a tudatalattim tudtára jutott, hogy veled lehetek - suttogta egy hangzásba kerülve velem, s hogy szívünk dobbanásait is egy ritmusra hozza, mellkasomra simította a tenyereit, majd ráhajolt fejével is. - Hoseok... - vett mély levegőt s egyre inkább hozzám bújt, hogy fülembe súgja azt, amit oly bizalmasan kezel, mintha a mondani valója törvénybe ütköző dolog lenne; - Te vagy a vízuma az itt létemnek.
Elpirultam. Nem tudtam megszólalni. Mintha megcsapott volna valami hihetetlen dolog. Egyszerre éreztem a hálát, a kedvességet, a szeretetet, temérdeknyi kellemet, a jót; s mindezt TaeHyungtól, akitől... mindig olyan sokat kapok... Legyen bármennyire egyértelmű, hogy ő az enyém, én meg az öve, a szívem akkor is meg-megdobban mindazon, amit mond.
- Nekem meg... te vagy a vízumom a szerelem nevű légtérben - mondtam komolyan, mire az érzelmeim áradata miatt eleresztettem egy szipogást, meggyilkolva ezzel a nyugodt hajnali csöndet, pedig a legkevésbé sem akartam. Éreztem, ahogy V fel akarja emelni a tekintetét, de nem engedhetem neki, nem láthat így, nem nézhet rám. Nem engem; Ujjaimmal hajába túrtam s mellkasomon tartottam a fejét.
- Hoseok... Valami baj van? - őszinte aggodalommal kérdezte, de én mégsem voltam képest választ adni. Semmit nem mondtam. Csak újból felszipogtam és megöleltem szerelmem, félve, hogy elillan ez az édes perc. - Jegyezd meg, ha elhagysz, eltűnök - mondta édes komolysággal. -, mert te miattad lehetek csak itt.
Szótlan ajkaim remegésével együtt hívatlanul jöttek a cseppek, túlnyomó többségben, s még nem is akarták feladni a hadjáratukat, de amint feleszméltem, eltávolítottam ôket. Letöröltem a könnyeimet.
S vicces hangulatba váltottam, hogy ne okozzak semmilyen nagyobb nyomást szerelmemnek;
- Mond csak... Most komolyan egy másik bolygóról jöttél, vagy csak nem volt itteni lakcím kártyád, s űrhajókon potyáztál?
- Hja, szerintem sincs semmi valószínűsége annak, hogy én itt, ebben a házba éltem le a gyermek korom.
Csak mosolyogni tudtam válaszán, s ujjam köré csavartam egy hajtincsét, miközben kezdtünk előbújni a fülledt rejtekhelyünkről.
Éreztem magunkban az energiának a szintjét. Merülésben van. Már mindketten ott tartunk, hogy ki akarunk kapcsolódni, töltődni, aludni egyet. Álmunkban pedig újra élni mind ezt, s egymással ölelkezni.
Olyan nyugodt volt ez a hajnalt búcsúztató kora reggel, hogy nem számítottam rá, milyen hirtelen fog tragikussá válni.
Az eddig közvetlen mellettünk alvó társunk körülnézve ült fel, eltakarva a fényes ablakot, s mintha orrával keresett volna valamit a levegôben, úgy szimatolt ki minket. Ahogy teljesen felébredt, s ismertette magával az egész helyzetet, nem szólt semmit, csak kiszállt az ágyból és az ablakhoz sietett egyből, hogy teljesen kinyissa azt. Nem merek belegondolni, milyen illatot, vagy inkább szagot érezhet... Még az orrát is befogta, majd rosszallóan nézett ránk... Ez volt az a rész, amikor már segítség nélkül sem tudtam volna megakadályozni, hogy ne égjen le a bôr a képemrôl. Egy olyan szemkontaktust sikerült megélnem, amire kár volt megszületnem.
TaeHyung... Szeretlek... De tudnod kell azt is, hogy hiába tudják a többiek, hogy te és én egypár vagyunk, ez nem add nekünk semmilyen felmentést. Nem élvezhetünk ilyen mennyiségű szabadságot. Változtatnunk kell az útvonalunkon, s nem átlépni a határt.

Magyar ARMYk Nőknapja + A CÍM KITALÁLÓS JÁTÉK

Miért várják a magyar ARMYk a Nőknapját?

Szórakozásért!
... Mert BTS yaoi, "határok nélkül és elsô osztályú egyediséggel", ha szabad az olvasók kommenteit felhasználni a Pszt!BTS jellemzésére.

Semmi hírrel nem szolgálok, csak egyetlen eggyel, ami egy JÁTÉKRA hívja fel a figyelmeteket:

CÍMEK, mik számomra oly fontosak *fülig érô mosoly*

A Bangtan Boys címû menüpontban mindig elôre kiírtam a címét a következô fejezetnek, illetve csupán ennyit tettem az agytekervényeitek megmozgatására:

PÉLDA ->
63. L _ _ _ s L _ _ _ _ _ s (-> Lázas Lázadás)

Ez volt az elôzô évben.
Most így lesz: (ver.2016)
KÉPJÁTÉK

63. 5 + 7 betű

 

Megéri játszani, mert:

Az, aki kitalálja s meg is írja a legfrissebb fejezet kommentjébe vagy a "Bangtan Boys" menüpont megjegyzései közé, az lecsíp 10 napból egy "felet."
Vagyis:
A következô fejezetig mindig kéne 10 napnyi várakozási idô, de aki helyes választ ír, az a 10 napból mindig lecsíp egy "felecskét."

Gyakorlatban:

x helyes válasz -> a legfrissebb fejezettől számolva hányadik nap az, amelyen ki lesz posztolva a következô fejezet + plusz az óra körülbelül.

1 helyes válasz -> 9. napnak 16:00
2 helyes válasz -> 9. napnak 00:00
3 helyes válasz -> 8. napnak 16:00
4 helyes válasz -> 8. napnak 00:00
5 helyes válasz -> 7. napnak 16:00
6 helyes válasz -> 7. napnak 00:00
7 helyes válasz -> 6. napnak 16:00
8 helyes válasz -> 6. napnak 00:00
9 helyes válasz -> 5. napnak 16:00
10 helyes válasz -> 5. napnak 00:00
11 helyes válasz -> 4. napnak 16:00
12 helyes válasz -> 4. napnak 00:00
13 helyes válasz -> 3. napnak 16:00
14 helyes válasz -> 3. napnak 00:00
15 helyes válasz -> másnapnak 00:00
16 helyes válasz -> másnapnak 16:00
17 helyes válasz -> még aznap megkapjátok

Kérdés: Ez így jó ötlet?

S ezzel a játékkal tényleg rajtatok múlik, mikor jön a következô fejezet.
- Természetesen, ha közbejön valami, ami gátolna bármit is, akkor jelezni fogom.
- A válaszokra nem fogok reagálni. Elég, ha látni fogjátok majd a címet.
- Ha van ragozás vagy egyéb nem szótôi alak, nem leszek szigorú. Pl.: Szerelmi helyett Szerelem JÓ, Szerelmi helyett Szerelmes (szóval ami ugyanolyan szájízû) JÓ, de Szerelmi helyett Szerelemben ROSSZ
- Szinonimák nyerhetnek, ha nem egyértelmű a kép
- Bízok bennetek, hogy nem másoljátok be más válaszát!
- Ne aggódjatok, hogy "huu ugyan arra gondoltam mint az elôzô személy!" Írd ami a fejedben van nyugodtan!
- Ha már írtál egy választ, de meggondoltad magad s még egyet írsz, akkor csak a másodikat fogom figyelembe venni.
- Ne merjetek több fiókot/"Névtelen" felhasználót használni a válaszadásra, vagy elküldelek V szûlôbolygójára wi-fi nélkül!

^^ /\ Ezek hát a szabályok /\ ^^

Hajrá a címek kitalálásához itt a Pszt!en :') Tényleg rajtatok múlik, hogy mikor jön a kövi rész.

Ha van kérdés bármivel kapcsolatban, akkor írjátok!
igen,
-> NÔKNAPJA alkalmából; éjjel (0:00 órakor) már kint is lesz az elsô rész, ami VHope-val veszi kezdetét. <-

igen, olvasom s imádom a 19 Dayst. Több, mint mestermû.
nem, nem szoktam számolni, hány szavas egy fejezet.
nem, nem ettem még hangya húst.

JÓ SZÓRAKOZÁST! :)
Mind az olvasáshoz mind a képjátékokhoz és a megjegyzésekhez.

Gyakorlás:
Melyik Pszt!BTS címre gondolhattam ezzel a képjátékkal?

7 + 2 + 11 betű