JungKook POV
- Nem vagyok olyan, mint te, Hyung! - szóltam szelíd hangon, mégis remegô ajkakkal. Érzem, hogy nem kéne kimondani azt, ami kikivánkozik, de... - Én... nem futok el, mint egy gyáva nyúl. Nem is áll szándékomban megiramodni, titkolozni vagy bizonygatni az ártatlant... Láthatod, én fölötted maradok - hajoltam közvetlen a plafont bámészkodó tekintete elé, míg a duruzsoló tvnek kékfénye erôsen megvilágította arcom egyik felét. - Vállalom minden érzésemet, s nem fojtom el ôket - remegett meg fedetlen rekeszizmom a határozottsággal átitatott hangommal együtt, s merészen bele martam a kanapé anyagába. - Én tudom, mit akarok, nem úgy, mint te, Yoongi hyung.
- Engem nem érdekel, mit akarsz.
- Ahh - sóhajtottam, mélyen szeme sötétjébe nézve egy kikívánkozott kis félmosollyal.
Nem érdekli, mit akarok? Ez vicces. Hát mégis mihez kezdjek, hogy megértse, amit akarok, az ô?... Mitôl ilyen bonyolult neki felfogni?
- Hyung... Úgy érzem, el akarlak lopni.
- El akarsz "lopni"?
- Igen. Saját magadtól - halkultam el, ahogy lelkéhez lejjebb ereszkedtem. - Úgy érzem, mintha... muszáj lenne megszabadítanom téged saját magadtól.
- ...Marhaság. Mikor adod már-- - beszédre vágyódott hideg ajkait ujjaimmal végigsimítottam, kíméletesen belé szorítva a szót, szemén mégis látszott, hogy legbelül nem hajlandó az érintéseimnek engedelmeskedni. Makacs, de én is. Ahogy arcán végig simítottam, be kényszerült hunyni szemeit, s együtt maradni a vaksággal, míg ujjaim lehûlt füle végét egyre apróbb s apróbb puha érintésekkel fogták közre. Felajzani éreztem teste korlátjait, s nem bírtam, nem lecsúsztatni másik kezem meztelen felsô testére, cirógató érzéssel bizsergetni törékeny vonalait. Megállíthatatlan ritmusban voltam, s éreztem, nem bírom tovább. Lendületem energiája egyszeriben felhevült csókok halmazaiba serdült, s az erôs szexuális vágy éheztetni kezdett. Elpattant valami, s nem kívántam leállni. Tovább akartam lenni az ok, az úr izgatóan nedves leheletei felett.
- Hhn! Hagyd abba!... - lökött el erôvel, ahogy föltápászkodott ültébe, megviselten s hangosan zihálva. Remegô karját félve tapasztotta szájára.
Kábultan néztem rá, majd ahogy feleszméltem, hogy mit tettem, szégyenkezve csúszott ki a számon;
- Basszus... - bújtam tenyerem mögé, s lesüllyedtem egészen a padlóig. Alázatos módon a sarkaimra ültem, s gyermetegen nyomtam államat a kanapéba, egy perc néma csendet szentelve a jövômnek, majd megszólaltam; - Megrémisztettelek? Félsz tôlem? - suttogtam fölnézve rá az ujjaim közül.
- H-Hülye!... - válaszolt(?), s libabőrössé vált meztelen karjai kiformálódtak a ránk vetült kékfényben, s láttam, remegett.
- Akkor... Mérges vagy rám, amiért leöntöttelek? - álltam fel, s mint kis dongsaeng ültem mellé, mire ô furcsálódva a szemeimbe nézett. - Nem fogsz megfázni, ugye? - nyúltam a nyakában maradt nedves törölközô felé, akarva hideg orcáit megérinteni, de elütötte a kezem. Hirtelen felhúzta a lábait, s se szó, se beszéd a kanapéról leugorva ott hagyott engem.
Hûlt helye mellett maradtam a hirtelen magánnyal együtt. Csupán a bekapcsolva felejtett TV suttogott;
- És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat, kitől a Legfőbb Trón is reszketett, látta, hogy minden erőnél erősebb a türelem s a jóság, s megijedt, és szökni próbált, de Buddha lefogta s egy hegyet tett rá kíméletesen "Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig, s ha új szíved lesz, befogad a Menny."
A nyomasztó libidó nehezéke alatt feküdtem ágyamon, saját magam áldozatává esve, s nem tudtam, mit tenni ellene. Aludni kéne. Reggel ötkor kell kelni...
- Lehet ennél rosszabb? - kérdeztem vöröses arccal karjaimat fejem fölé csapva, de ismerhettem volna már Murphy törvényét...
Jin hyung hangja hallatszott át a falakon...
- Jaj ne!... - ijedtem meg. - Csak most ne! - karmoltam kíméletlenül a párnámba összeszorított szemekkel, s próbáltam összegömbölyödni, nem az áthallatszó hangokra figyelni, de... mindent hallani!
- Nhhe! Ah! Hah! - folyt át az általuk lovagolt kéjhullám, s tehetetlenül álltam elébe, tudva, hogy ezt nem fogom megúszni. - E-Elé-- Gh! Áh! - ért egekbe a kérlelô sivítás, s követte ôt megannyi zavarba ejtô zaj, megannyi félbeszakított nyögés... Szinte már láttam ôket magam elôtt, ahogy a szürkeségben vágyaik folyékonnyá válva lecsapódnak, miközben egymás nedves bôrébe marnak. - Nhheee... Jhimin--
- Aigo! Mi bajuk ilyenkor!!? Áhhh! - csaptam az ágyhoz magam, s elvesztve az önkontrollt a kíméletlen ingerektôl, tágra nyílt szemekkel estem bele vörös lámpás képzeletembe. Ellent állnék, de már késô. Tudatalattin értem magamhoz, s feszülten markoltam rá.
Az áthallatszódó nyögések s fájdalmak kavalkádjában kínozni kezdtem magam... Ujjaim szorítottak, testem remegett, hőmérsékletem felszökött; Kínlódtam, mire hirtelen izzadni kezdtem. Vágyaim s képzeleteim kis nyugvást sem hagytak, állkapcsom s izmaim feszültek, mire kidudorodott erekkel csaptam fel a fejem, testem-lelkem eróziója szélén.
- Ez mind miattad van!...
Eszeveszett lihegésem beburkolta eszméletem, s ahogy kapkodtam a levegôt, egyre élesebben ôrá gondoltam. Fájt, hogy piszkos gondolataim tömege sehogy se akar elpárologni, magamra hagyni.
Megállíthatatlanul szökik fel bennem a láz... Olyan, mintha ôt érezném... Az illatát, a hangját, a testét, s annak az ízét.
Az enyém lenne mind.
Már most az enyém lenne, hogyha... Hogyha nem szaladt el volna... Ha nem menekült el volna!...
- Miért?... Miért!? - nyögtem fel hangomat elfojtva, összeszorított szemekkel s szétnyílt ajkakkal, majd ahogy izmaim megfeszültek belsôm moraját elengedve elsültem. - A francba is!... Rémes vagyok! Ennyire elragadtatni magam... - kuporodtam össze szégyenkezve, homlokomhoz tapadt benedvesedett hajszálakkal, miközben leszegtem szemeim ragacsossá vált tenyeremre. - Legalább, ha nem lenne puszta képzelet az egész. Ha lenne értelme az erőfeszítésnek... Nem bírom már! - nyomtam arcomat a párnába. - Nem akarok mindig csak várni és várni. Ha nem cselekszek semmit, akkor minden csak egy fájó sóhaj marad. Suga hyung!... Te ott, én itt, te szundikálsz, én diszkréten pusztulok...
- Nem vagyok olyan, mint te, Hyung! - szóltam szelíd hangon, mégis remegô ajkakkal. Érzem, hogy nem kéne kimondani azt, ami kikivánkozik, de... - Én... nem futok el, mint egy gyáva nyúl. Nem is áll szándékomban megiramodni, titkolozni vagy bizonygatni az ártatlant... Láthatod, én fölötted maradok - hajoltam közvetlen a plafont bámészkodó tekintete elé, míg a duruzsoló tvnek kékfénye erôsen megvilágította arcom egyik felét. - Vállalom minden érzésemet, s nem fojtom el ôket - remegett meg fedetlen rekeszizmom a határozottsággal átitatott hangommal együtt, s merészen bele martam a kanapé anyagába. - Én tudom, mit akarok, nem úgy, mint te, Yoongi hyung.
- Engem nem érdekel, mit akarsz.
- Ahh - sóhajtottam, mélyen szeme sötétjébe nézve egy kikívánkozott kis félmosollyal.
Nem érdekli, mit akarok? Ez vicces. Hát mégis mihez kezdjek, hogy megértse, amit akarok, az ô?... Mitôl ilyen bonyolult neki felfogni?
- Hyung... Úgy érzem, el akarlak lopni.
- El akarsz "lopni"?
- Igen. Saját magadtól - halkultam el, ahogy lelkéhez lejjebb ereszkedtem. - Úgy érzem, mintha... muszáj lenne megszabadítanom téged saját magadtól.
- ...Marhaság. Mikor adod már-- - beszédre vágyódott hideg ajkait ujjaimmal végigsimítottam, kíméletesen belé szorítva a szót, szemén mégis látszott, hogy legbelül nem hajlandó az érintéseimnek engedelmeskedni. Makacs, de én is. Ahogy arcán végig simítottam, be kényszerült hunyni szemeit, s együtt maradni a vaksággal, míg ujjaim lehûlt füle végét egyre apróbb s apróbb puha érintésekkel fogták közre. Felajzani éreztem teste korlátjait, s nem bírtam, nem lecsúsztatni másik kezem meztelen felsô testére, cirógató érzéssel bizsergetni törékeny vonalait. Megállíthatatlan ritmusban voltam, s éreztem, nem bírom tovább. Lendületem energiája egyszeriben felhevült csókok halmazaiba serdült, s az erôs szexuális vágy éheztetni kezdett. Elpattant valami, s nem kívántam leállni. Tovább akartam lenni az ok, az úr izgatóan nedves leheletei felett.
- Hhn! Hagyd abba!... - lökött el erôvel, ahogy föltápászkodott ültébe, megviselten s hangosan zihálva. Remegô karját félve tapasztotta szájára.
Kábultan néztem rá, majd ahogy feleszméltem, hogy mit tettem, szégyenkezve csúszott ki a számon;
- Basszus... - bújtam tenyerem mögé, s lesüllyedtem egészen a padlóig. Alázatos módon a sarkaimra ültem, s gyermetegen nyomtam államat a kanapéba, egy perc néma csendet szentelve a jövômnek, majd megszólaltam; - Megrémisztettelek? Félsz tôlem? - suttogtam fölnézve rá az ujjaim közül.
- H-Hülye!... - válaszolt(?), s libabőrössé vált meztelen karjai kiformálódtak a ránk vetült kékfényben, s láttam, remegett.
- Akkor... Mérges vagy rám, amiért leöntöttelek? - álltam fel, s mint kis dongsaeng ültem mellé, mire ô furcsálódva a szemeimbe nézett. - Nem fogsz megfázni, ugye? - nyúltam a nyakában maradt nedves törölközô felé, akarva hideg orcáit megérinteni, de elütötte a kezem. Hirtelen felhúzta a lábait, s se szó, se beszéd a kanapéról leugorva ott hagyott engem.
Hûlt helye mellett maradtam a hirtelen magánnyal együtt. Csupán a bekapcsolva felejtett TV suttogott;
- És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat, kitől a Legfőbb Trón is reszketett, látta, hogy minden erőnél erősebb a türelem s a jóság, s megijedt, és szökni próbált, de Buddha lefogta s egy hegyet tett rá kíméletesen "Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig, s ha új szíved lesz, befogad a Menny."
A nyomasztó libidó nehezéke alatt feküdtem ágyamon, saját magam áldozatává esve, s nem tudtam, mit tenni ellene. Aludni kéne. Reggel ötkor kell kelni...
- Lehet ennél rosszabb? - kérdeztem vöröses arccal karjaimat fejem fölé csapva, de ismerhettem volna már Murphy törvényét...
Jin hyung hangja hallatszott át a falakon...
- Jaj ne!... - ijedtem meg. - Csak most ne! - karmoltam kíméletlenül a párnámba összeszorított szemekkel, s próbáltam összegömbölyödni, nem az áthallatszó hangokra figyelni, de... mindent hallani!
- Nhhe! Ah! Hah! - folyt át az általuk lovagolt kéjhullám, s tehetetlenül álltam elébe, tudva, hogy ezt nem fogom megúszni. - E-Elé-- Gh! Áh! - ért egekbe a kérlelô sivítás, s követte ôt megannyi zavarba ejtô zaj, megannyi félbeszakított nyögés... Szinte már láttam ôket magam elôtt, ahogy a szürkeségben vágyaik folyékonnyá válva lecsapódnak, miközben egymás nedves bôrébe marnak. - Nhheee... Jhimin--
- Aigo! Mi bajuk ilyenkor!!? Áhhh! - csaptam az ágyhoz magam, s elvesztve az önkontrollt a kíméletlen ingerektôl, tágra nyílt szemekkel estem bele vörös lámpás képzeletembe. Ellent állnék, de már késô. Tudatalattin értem magamhoz, s feszülten markoltam rá.
Az áthallatszódó nyögések s fájdalmak kavalkádjában kínozni kezdtem magam... Ujjaim szorítottak, testem remegett, hőmérsékletem felszökött; Kínlódtam, mire hirtelen izzadni kezdtem. Vágyaim s képzeleteim kis nyugvást sem hagytak, állkapcsom s izmaim feszültek, mire kidudorodott erekkel csaptam fel a fejem, testem-lelkem eróziója szélén.
- Ez mind miattad van!...
Eszeveszett lihegésem beburkolta eszméletem, s ahogy kapkodtam a levegôt, egyre élesebben ôrá gondoltam. Fájt, hogy piszkos gondolataim tömege sehogy se akar elpárologni, magamra hagyni.
Megállíthatatlanul szökik fel bennem a láz... Olyan, mintha ôt érezném... Az illatát, a hangját, a testét, s annak az ízét.
Az enyém lenne mind.
Már most az enyém lenne, hogyha... Hogyha nem szaladt el volna... Ha nem menekült el volna!...
- Miért?... Miért!? - nyögtem fel hangomat elfojtva, összeszorított szemekkel s szétnyílt ajkakkal, majd ahogy izmaim megfeszültek belsôm moraját elengedve elsültem. - A francba is!... Rémes vagyok! Ennyire elragadtatni magam... - kuporodtam össze szégyenkezve, homlokomhoz tapadt benedvesedett hajszálakkal, miközben leszegtem szemeim ragacsossá vált tenyeremre. - Legalább, ha nem lenne puszta képzelet az egész. Ha lenne értelme az erőfeszítésnek... Nem bírom már! - nyomtam arcomat a párnába. - Nem akarok mindig csak várni és várni. Ha nem cselekszek semmit, akkor minden csak egy fájó sóhaj marad. Suga hyung!... Te ott, én itt, te szundikálsz, én diszkréten pusztulok...
Szereteeem <3333
VálaszTörlés