83 BTS A Hercegnô háta mögött

Jimin POV

Másnap, ahogy a hajnalban kezdődött munkánk este véget ért, energiát nem sajnálva igazgattam meg az ágyat, s mire Jin Hercegnôm bejött, már szépen meg is ágyaztam. Szerelmi fészkünk puha takaróira feküdtünk - egy alsóban és egy testhez simult trikóban nehezedtem az oldalamra, míg SeokJin törékeny testének egészét csupán egy fehér törölközô ölelt körül, amit még az a mámorítóan jó illatja is egyben tartott rajta - így voltunk egymással szemben, suttogó távolságban, még ha csak nem is beszéltünk... Nekem elég volt SeokJin pihengetô arcának lehunyt pilláiban gyönyörködni. Bámultam szépségét, ahogy bóbiskolni készülget. Miközben én még csak gondolni sem tudok az alvásra...
Mindig... Mindig! Olyan jó ilyenkor mellette! Általában kellemesen izgató vagy nyugalmas, de most, most az egyszer... Itt görcsölök a pengeélen táncolva.
- Jimin - szólított meg csukva tartott szemekkel, mire sebtiben közelebb kúsztam hozzá. - Lehetséges olyan egész napos, rosszindulatú fejfájás, ami szét akarja hasítani a fejemet? - mondta igen komoly hangsúllyal...
Ohh jaj, annyira sajnálom kis egyetlenemet! Mit nem tettem vele tegnap! Bár ne történt volna meg mind az, ami! Bár ne lenne valóság! Miattam másnapos, s miattam fáj mindene, amiért hátralöktem ôt a szekrény oldalához... Soha sem akartam, hogy valaha is orálisan elégítsen ki, méghozzá ittas állapotban! Én pedig a hülye fejemmel erőszakkal tudtam csak megállítani ôt!...
Minél többet gondolok rá, annál több kellemetlenül kínzó érzés dulakodik föl bennem. Jelenleg minden erômmel azon vagyok, hogy elrejtsem mélyen magamban ezt az egész kínlódást. Nem szabad, hogy látszódjon rajtam, hogy gond van, hisz titokba kell tartanom, nem szabad senkinek se a tudtára juttatnom, fôleg nem neki, hogy hagytam másnak leitatni ôt, és hagytam a józantalanságának a saját csókolni való ajkait beerkölcsteleníteni s bepiszkítani, olyat művelt, ami nem hozzá, egy Hercegnôhôz illik. Így hát muszáj úgy tennem, mintha semmi új nem történt volna kettőnk között... Bár nehéz semminek nevezni azt az újonnan kapott érzés, ami több, mint eléggé felpezsdítette a vérem, de nem! Az én szememben Hercegnômnek nem szabad ilyenekhez folyamodnia! Mint Csókherceg, nem hagyhatom! A-a!
- Talán egy kis víz enyhítené - ajánlottam fejét fájlaló kedvesemnek. - Esetleg egy fájdalomcsillapító?
- Igen, az jó ötlet - nyitotta ki szempárját, amit fájdalom-szőtt könny fátyol borított, de olyan szépen csillogott, hogy nagyot dobbant a szívem, amint közvetlen rám nézett vele. - Az is jó ötlet lenne, ha elengednéd a fenekem...
- B-Bocsánat! Elbamultam... - kaptam magamhoz kezeim, amik valamikor, valahogy oda csúsztak... A tudatalattim segíteni akar rajtam. Tudja, hogy igyekszem magamat adni, 'a Hercegnôje testére éhes marhát', hogy semmi gyanú ne legyen, de... A francba is! Ez így nem lesz jó... Izzadni kezdek az aggodalomtól, komolyan! Jint ismerve még fejfájással is simán kiszagolja, ha valami nincs rendben velem, kicsi az esélye, hogy nem... Közben Hercegnôm felkelt, s a falhoz totyogott, ahol az ottan heverô flakonok egyikéből ivott. Lehetséges, sôt biztos, hogy inkább nekem kellett volna felkelnem, s ide hoznom neki a vizet... Nem vagyok önmagam, legalábbis sehol egy ebbôl a szituációból kisegítô kapaszkodó, s ez fájdalmasabb, mint szögbe lépni. Lehetséges, hogy optimistán kéne hozzáállnom a sorsomhoz s akkor beszűrődne egy kis remény a pánikszobámba, de nem megy!
Karomat a homlokomhoz csaptam s hanyatt fordulva feküdtem ki, bár talán egy kicsit túl drámain...
- Jimin - szólított meg Hercegnôm, s azonnal ránéztem összeszedve magam az elôbbi kritikus helyzetembôl. - Igazából, mióta felkeltem egyértelmű számomra, hogy valami nincs rendben veled - még ha fel is voltam készülve a tényre, hogy a fejembe fog látni... Akkor is... Meglep, hogy jobban figyel rám, mint saját magára. Nem gátolja ôt semmilyen keserves állapot sem abban, hogy velem percrôl percre törődjön. - Azt is tudom, hogy titokban akarod tartani, ezért nem kérdezek rá. Viszont ajánlom, hogy lépj túl rajta, minél hamarabb! - pöckölte meg a homlokom, ahogy fölmászott mellém. - Nem szeretnélek ilyen leromboltnak látni s érezni magam mellett.
- Jó... - bólintottam, mire ô is, de nem mosolyodott el. Komoly volt. Szinte éreztem a porcikáimban, hogy azért ilyen, mert aggódik értem.
"Köszönöm. Bár megérdemelném." - néztem le mardosva magam, majd felbólintottam, ahogy Jin hátat fordított, s elkezdte lehámozni magáról a törölközőt.
- Ácsi! Az ott!?... - ugrottam meg.
- M-Mi? Mi van ott? - kérdezett vissza riadtan.
Omo... Lehet, hogy nem vette észre?... Szegénykémnek be van lilulva a hátánál...
Sajnálva ôt surrantam oda, gyöngéden végig cirógatva ki nem nőtt szárnyain, direkt kikerülve a beütött felületet, majd annak körvonalán védőfalat emelve csókoltam körbe.
- Jimin, hé, mi az?
Nem feleltem, csak tovább csókoltam háta közepét, s mint a legféltettebb kincsemet, magamhoz öleltem derekánál, el nem engedve ôt.
- Miért-- Hé! - akarta feszegetni tovább az elôbbit, de elakadt szava, ahogy érezte, teljesen rádőlök, elôre nyomva ôt. - Tudod, hogy nem szeretem, ha a hátam mögött vagy... Ki tudja, miben sántikálsz akkor... Hé! Süketség! - próbált hátra pillantani, mire kicsit lefogva végtagjait, nagy lendülettel elôre döntöttem ôt az ágyra, s ráfeküdtem. Kézzel, lábbal átfűztem egész testét, mire fejemet finoman döntöttem az elszínesedett felület mellé, vigyázva arra s szószerint szembe nézve vele, mint az általam elkövetett bûn egyike. - Jiminnie... Szeretsz, értem, de ez kényelmetlen - tápászkodott föl négykézláb, míg én tovább kapaszkodtam belé. - Hékás, ne koaláskodj! Szállj le! Ne légy a hátam mögött, a hátamon meg pláne!... - kérlelt, majd kacagni kezdett szófogadatlan modoromon, miben erejét is elvesztve visszaesett az ágyra. - Nem csinálsz semmit, csupán fekszel rajtam? - motyogta a koala módot megelégelve, s mégis beletörődően nyomta fejét a párnába. Aranyos... Felizgat az odaadó viselkedésével. Egyszerûen felemelô az érzés, hogy ilyen közvetlenül magam alatt érezhettem feszült, majd ellazult énjét, viszont mind emiatt nekem is muszáj volt felemelkednem, nem csak a belsôm teljes hőjének...
- Hidd el... Nem csupán feküdnék rajtad - válaszoltam, mire felém fordult azon nyomban, ahogy megtehette...
"Helyesen cselekszek?... A háta mögött kéne maradnom, nem szemtôl szembe kerülni vele, de..." - néztem hezitálva a várakozásban káprázó szemeibe, mire testem magától reagált. Lehajoltam hozzá, s remegô szívvel ajkaira leheltem egy szende kis csókot.
... Ezen a napon először.
Jin pedig vissza akart csókolni, de...  nem voltam képes ezt a lehetôséget megadni neki... Elhajoltam. Elmenekültem.
Rémes. Rémes, hogy nem tudom hátam mögött hagyni a tegnapot. Egyszerûen elôttem van. Elôttem van, mintha csak a fejembe vésôdött volna, ahogyan az ajkai közt ott vagyok és--- Ahhh! Reménytelen! Szégyen... Szégyen, hogy így viselkedem, miközben akarom ôt itt és most, méghozzá nagyon.
S ez a nagyon, tényleg nagyon volt. Nem bírtam magammal. A fülére kaptam, ajkaim közé fogva azt, s nedvesen leheltem bele. Határaimon küszködve egy halk nyögést hallattam, s bíztam benne, hogy nem érem felkészületlenül, ha most... enyhítek végre megszűkült boxerem helyzetén, s leveszem magamról azt, ugyan úgy, mint az ôt ölelô törölközőt. S így megyek a fejem után, mire alul belé is mélyültem teljes izgultságommal. Szinte tövig... Ahh... Mindkettônkbôl elô szakadtak sipítozó nyögéseink, s tetszett. Jin a nevemet hajtogatta, miközben én az államat végig húztam testén, meg-megízlelve finom édesen sós ízét.
Önfeledten élvezkedtem, s ez az arcomra is kiült. Szemim homályban voltak, s hihetetlen, de Jin Hercegnôm őszinte hangja orgazmus értékû élvezettel szolgálta ki füleimet. Hangszálainak minden egyes rezgése értékes volt. Csak nekem szólt...

"Szeretem ôt. Vigyázni akarok rá! Védeni mindentôl... Ha kell, még magamtól is. Eskû, igyekezni fogok!" - fohászkodtam teljes szívembôl, miközben egyre lassítottam magamon, egészen addig, míg nem csupán csak férfiasságom lüktetése zajlott Szerelmem megviselt melegében. S azalatt gyorsan magamhoz vettem az ágyon lévô összes párnát, s Jin háta mögé teszegettem. Betúrtam, megigazgattam, felgyûrtem neki, minél kényelmesebbé tettem alatta, mire ô felnevetett.
...
- Bocsánat, - legyintett elcsodálkozott tekintetemnek. - csak nem vagyok hozzászokva - nevetett tovább. - az ennyire, de ennyire kedves gyöngédséghez.
- Na! Ne alázz le!
- Márpedig lelassítottál csupán azért, hogy-- - kuncogott szemeimbe nézve. - Holott durva szoktál lenni.
- Így? - löktem meg magammal együtt ôt elég durván.
- P-Pontosan - szegte hátra fejét elakadt lélegzettel, s helyeselô nyögései közben megvadulva estem neki a nyakának. Olyan jól esôen bizsergett a bôre ajkaim alatt, hogy nem tudtam nyugton maradni. De hát, ha neki Jimin style kell, akkor Jimin stylet kap.
Viszonzás képen meleg leheletekkel kergeti izadtságba testem egészét, fôleg a le nem vett trikom alatti részt.
"Az Istenit!..." - bólintottam le a  folyamatos lökések őrületében, a vad s heves gesztusokban, miközben élvezettel néztem, ahogy Jin keze görcsösen markol bele a trikómba, makacsul ragaszkodva hozzám s akarva engem. - "Kibaszott aranyos!..."
- Ahhh Nem bírom! - kiáltottam fel, s hátra kapva rámarkoltam fenekére, magamhoz szorítva ôt. Józan erővel bele döftem magam, szorosan hozzá nyomódva, s minden egyes izmom a határokig feszült, még a karomon is kidudorodtam az erek... Annyira... Annyira a csúcson vagyunk!
Hercegnôm is eszméletlenül dobta fel karjait feje föle, s egyre följebb nyújtózkodott, kitartóan erőlködve, de...
- Nem kell visszafognod magad. Nem lesz több menet. Csak ez. Élvezz el!... A szemem elôtt, gyerünk!
- Aigo! Ne hozz zavarba! - sivított, s biztatásomra látványosan enyhített magán, miközben belőlem is keményen, szétfröcskölve tört ki az élvezet jelképe még pedig Jin melegébe. Alig bírtam elválni tôle, annyira jó érzést kölcsönzött, hogy nem akartam csak úgy egybôl ott hagyni. Közben mindketten hangosan kapkodtuk lélegzeteink után, s Szerelmem mégis azt akarta, hogy szájon át lélegeztessem ôt, hogy ajkai megnyugvásra találjanak az enyéimen, de ezt az akaratát jelenleg nem tudtam teljesíteni, bármilyen egyértelmûen is követelte... Figyelmen kívül hagytam... Nem néztem rá...
Más járt a fejemben, még pedig az, hogy hogyan is lehetnék még jobban önmagam, mivel tudnám bővíteni még a Jimin stylet, amit Jin hercegnôm már úgy megszokott. Eszembe is jutott, s már másztam is az éjjeli asztalhoz - közben meg mintha Jin hozzám szólt volna, de nem értettem - a telefonomat magamhoz vettem s bekapcsoltam rajta a világítást. Látni akartam ebben az elsötétült szürkületben Szerelmemet, s leginkább azt, amit csak is egyszer láthattam eddig, de többször akarom! Az pedig nem más, mint a belôle kiáramló, de hozzám tartozó ondó rengetege... Már férkőztem is összezárt lába közé felkészülve a látványra, szemtelenül előre íva Jin bôrére, de--
- Jimin! - szólt mérgesen Jin, s hozzám vágta az egyik párnát, amelyik a leghamarabb a keze ügyébe került azok közül, amiket bebéleltem háta mögé. S azzal a lendülettel, amivel hozzám vágta, az ágytámlába beütötte lapockáját... Fájjon sóhajtott fel, míg én csak annyit tudtam kinyögni, hogy
- B-Bocsi...
Talán nem szabadott volna ennyire magamat adnom?... De miért reagált ennyire durván?... Valami nem stimmel... Jin feszült s komoly.
- Jinnie?... - szóltam hozzá nyájasan, s mégis rémülten, miközben leengedtem erőtlenné vált karjaimat magam mellé... Féltem, mert nem tudtam, mi ez a megfeszült légkör körülöttünk. Jinnek egyszerûen csak a hátát látom s lerogyott vállait... Mintha a szemeit törölgetné... - Egyet-- - nyúltam felé, mire a nagy hirtelenségben, Jin esés szerûen hanyatt feküdt, s valamiért direkt az ott hagyott tenyerembe hajtotta fejét. Nem szóltam semmit. Arca szívszorítóan nyugtalan volt, s nem kimondottan boldog, de ahogy elkezdtem cirógatni orcáját, tekintete meglágyult. Elaludt... Mozdulatlanul tenyerembe süppedt. Szuszogni sem szuszogott, csupán mély lélegzeteket vett oly lassan, hogy észre se lehetett venni. Be s ki, bársony ajkain keresztül, amiket nem tudtam figyelmen kívül hagyni, miközben még mindig a félelem fog el tôlük. Nem is mertem ránézni az egész szeretkezés alatt... Az egé-- Oh basszus! Egyszer sem csókoltam meg SeokJint!

82 BTS Eltérített lift

Jimin POV

- Hazajöttem! - adtam az itthoniak tudtára, majd ledobtam magamról a pulóveremet, és az ajtót gondosan kulcsra zártam, de zavart... Sôt egyszerûen megrémített, hogy hallani tudtam a zár kattanását, mivel közben egyetlen egy felelet sem érkezett vissza a hátam mögül. - TaeTae? JungKook!? Jin! Jin ugye te itthon vagy?... - halkultam le, s beljebb merészkedtem lelkek után kutatva, de valahogy minden olyan sötét volt. Féltem. - Hjaj!- ugrottam meg, ahogy hirtelen turkálásra utaló zörejek törték meg a csendet a konyha felôl... Fény szűrődött onnan, de még így se mertem oda menni. Nagyon nem voltam rá hajlandó. Mozdulatlanul kiabáltam inkább oda. - Srácok!?... Ott vagytok? NamJoon hyung? Hyung? Hyungok? Itt Jimin... Haza--
- Basszus, Jimin! Segíts már!
- Suga hyung! - kaptam szívemhez kezem.
- Hol tartjuk a befőttesüvegek nyitóját? Már mindent felforgattam érte!...
- N-Nem - feleltem, még mindig ijedt szemekkel. - Azokat kézzel nyitjuk ki... - vettem el tôle a savanyú uborkás üveget, s kinyitottam neki...
- Aaaha... Most tegyünk úgy, hogy ez meg sem történt, oke?
- Jó, de... de... Hol vannak a többiek?
- Mintha levánszorogtak volna a belsô udvarra, vagy valami, de én meg itt vagyok és kurva éhes vagyok!
Ez több, mint elég információ. Már szaladtam is kifele az ajtón. Irány a belsô udvar, de... de... ez fura. Jin nem csinált vacsorát? Hogyhogy? Hisz egész reggel arról beszélt, hogy mi lesz ma estére, hogy mit fog nekem és a többieknek készíteni mire hazajövök... Valami itt bûzlik. Valami gond lehet!
Törtem is a fejemet, hogy mi lehet vele meg a többiekkel, és hogy egyáltalán tényleg a belsô udvaron vannak-e, miközben én még csak a lifttel süllyedek.

Kiérve nem tudtam, merre az arra. Minden kis fordulóba benéztem, vezettek engem az udvari lámpaoszlopok, mire végre megpillantottam a kerti asztalt, és  JungKookot háttal nekem, rajta pedig mintha TaeTae csimpaszkodott volna.
- Hyuuung! Hagyd abba! - vitatkozott épp vele szemmel láthatóan.
- Hé, srácok! - szóltam hozzájuk, s oda siettem, de nem reagáltak rám, én viszont reagáltam rájuk!
- Hyung, hagyd már abba, könyörgöm! - kényelmetlenkedett JungKook, s megértem; nem a legkellemesebb ha valaki olyan intenzíven csócsálja és csókolgatja a füleidet, mint ahogyan TaeHyung ebben a pillanatban.
Igazából, nem olyan furcsa ez a jelenség, hisz Vrôl van szó, de... de... De miért molesztálja?... Ez az, nem?...
- Ne játszd meg magad, te nem vagy része--
- Áá Jimin! - vett észre TaeTae.
- Mi-Mi folyik itt?...
- Hogy itt? - mutatott az asztalra Jungkook. - Semmi, csak egy kicsit kiöntöttek a hyungok abból a mibôl is.. hja, konyakból.
- N-Nem úgy értettem, hanem... - néztem végig rajtuk. Míg JungKook meglehetôsen normálisnak tûnt, V vöröses árnyalatú arccal tovább majomkodott rajta szemérmetlen módon, míg az asztal másik felén pedig Hoseok az igazak álmát aludta az asztalra ránehezedve, legalábbis, ha a látszat nem csal. - Miért jöttetek ki?
- Hát az úgy volt, hogy RapMon hyung hazajött s egy showmûsort rendezett, kicsit felpörgött vagy mondhatni megôrült, ahogy meglátta, mi van nálunk, és az a helyzet, hogy ô, Hoseo--
- És én!
- Nem, V hyung, te nem.
- De én is kaptam!
- Nem mert csak RapMon, Hoseok meg... Jin hyung volt az, aki... hogy is mondjam... Ittak.
- Hülyeség! Hazudik! - ugrott elô a sötétbôl kicsit szétdülô Leaderünk, s az asztalra támaszkodva próbálkozott győzködni engem pont az elmondottak ellentétérôl. - Sose mutatnánk rossz példát! Soha - hangsúlyozta, én pedig ledermedtem a "h" hanggal jött alkohol szagú lehelet fellegében...
A fejemet eldobom! Most ez azt akarja jelenteni, hogy Hoseok nem csak szimplán bealudt, hanem berúgott!? De... de...
- Valaki segítsen...

- J-Jin! - ugrottam meg, ahogy egyetlenem a semmibôl oda esedezett Hoseok oldalára. - J-Jól vagy!?
- Segítség, ez az üveg beszél hozzám... - dobta a kezében szorongatott üres üveget az asztalra, s lehuppant ültébe, szembe a sötétséggel. Már szaladtam is hozzá, elmondhatatlan aggodalommal a mellhasamban, mire ô szétdülô tekintettel beleájult Hoseok ölébe.
Beleborzongtam a látványba... Sôt a tudatba.
Jin részeg!?...
Nem akarom elhinni!
- Ezt... - szóltam a többiekhez. - Ezt annyira meg fogjátok bánni, mint amilyen bátrak voltatok ilyesmit tenni az én egyetlen, tiszta, felbecsülhetetlen - markoltam hajamba tovább sorolva a jelzôket, mire JungKook szelíden feltette a kezét belevágva szóáradatomba:
- E-Engem ugyan ne bánts! Én voltam az, aki kihozta ôket levegőztetni!
Kihoztam ôket sétáltatni.
- Ya! - fordult hanyatt Hercegnôm, mire figyelmem egész csokrát neki nyújtottam. Ájuldozó pillantásokat vetett ide-oda, föl s le, majd észrevéve engem szeme sötétje felcsillant. Szép... Egyenes hajszálai hullámosan tapadtak le a sima s vízzel áztatott arcára, míg a foggal tépdesett s nyelvével benedvesített ajkai mondani akartak valamit, mire le is hajoltam hozzá. - Mond meg nekem, hogyan lehet megismerni egy messziről jött embert?... Na? Nem tudod? Hát közelről - simított végig az arcomon. - Nagyon közelrôl - csuklott egyet hozzá, majd önfeledten kezdett kuncogni.
- Remek - fogtam meg fölnyúlt kézfejét, s bizakodóan rácsókoltam. - Önmagad vagy, csak magadon kívül, igaz? - definiáltam állapotát, majd magamhoz vettem másik kezét is, s próbáltam felültetni, sürgôsen felállítani ôt. Be akartam vinni. Négy fal között biztonságba helyezni ôt. Figyelemre se méltattam hát a bagázs többi tagját, csak siettem vissza a legrövidebb úton, szigorúan elôre, szorosan fogva Hercegnôm kezét, aki hála nem ellenkezett, legalábbis egészen ameddig a lift ajtajai be nem csukódtak, s megindultunk fölfele.
- Vissza! Hadd menjek vissza! - ütött a gombokra, mire lefogtam mind a két kezét.
- Nem maradhatsz kint. Gyere be velem. A gondodat viselem.
Istenem! Hogy hagyhattam, hogy ezt tegyék vele a többiek!? Szegénykém!
Az én óvatlanságom miatt... Amiért nem voltam képes rendesen vigyázni rá...
Marcangoltam magamat, mire Jin kezei kicsúsztak markaimból, s egy-egy pisztolyt formált belőlük, keresztbe tette karjait, majd lövésszerű hangokat imitált:
- Ez egy fegyveres rablás - szólalt meg. - Én, mint az önök fogva tartója elrabolom s eltérítem a gépet! Irány Párizs! - ingadozott meg majdnem megbotolva.
Szegény kis eltévelyedett Hercegnôm eltévesztette a házszámot, akarom mondani a járatszámot.
- Találós kérdés!
- Oh!
Józanodik tán?
- Mit söpörnek a repülőtereken? Tikk-takk, tikk-takk, hát airport! Érted? Airport! És hány éves a repülô kapitánya, ha... Elfelejtettem! - nevette el magát, s lecsapta maga mellé a kezeit, mire újra magamhoz vettem az egyiket. Így vigyázhatok rá.

A dormba beérve lecsöndesedett s olyan szerényke léptekkel követett a szobáig, mint egy elfáradt gyermek. Szótlanul bementünk a hálónkba, s ahogy zártam az ajtót a fülem mellett elsüvített hirtelen Jin keze s rácsapott az ajtóra tenyerestül.
- N-Ne hangoskodj!... - suttogtam, s ahogy megfordultam enyhén megingottam ijedtemben, ahogy a képembe hajolt. Aztán észre vettem; a falhoz vagyok szorítva. Érthetetlen módon fölém támaszkodott behajlított karral, míg másik kezét a mellhasamra simította. - Mit szeretnél? - emeltem fel a fejem szelíden a szemébe nézve, ô pedig ugyan úgy vissza, s elgondolkodtam, hogy mégis ki tudna neki ellent állni? Megszántam hát egy csókkal. Egyetlen eggyel. Csak is eggyel, s már távolodtam is el elválasztva összetapadni vágyó ajkainkat, mire Jin vadul visszacsókolt. Megugrott a szívem szokatlan konok megnyilvánulásán. Vonzott, tetszett, s tudtam, hogy bûn lenne nem reagálni erre, így visszacsókoltam, ráharapva s megszívva ajkait. Kezem közé vettem arcát, s hagytam, hogy kölcsönösen faljuk egymást. Istenem de jó, de... basszus, nem indulhatok be.
- Jin! - szóltam, ahogy elengedte nyelvemet, de még így is szabadnak érezte, hogy az ajkaimon csüngjön... - Ne! Nem lehet. Részegen nem.
- Igen?
- Mondom, nem! - feleltem, de ennek ellenére is a nyakamba bújt s ahol ért, csókjai fogságába zárt. Kezét elkezdte mellhasamon levezetni, a pólómat felgyűrni. Nem is tudtam elhinni, hogy az jár a fejében, ami... De ahogy hirtelen kikapcsolta az övemet, fejemben biztossá váltak az eddig csak hitt gondolatok. - Jin, Jin, figyelj rám! - ragadtam meg széles vállait, azonban ô azonnal vissza akart hajolni a nyakamhoz, de nem hagytam. - Figyelj! Tudom, nem szoktam, viszont most az egyszer olyan szépen meg fogok ágyazni neked, hogy hiba lenne nem kihasználnod ezt az esélyt. Érted? Muszáj lefeküdnöd most aludni - nem tetszését nyögéssel fejezte ki. - Még a vánkost is felverem neked, ígérem. Nem leszek rest. Elaltatlak. Hasra fektetlek, simogatlak, ôrt állok és megvédelek, akár az álmaiddal együtt is. Véletlenül se foglak felébreszteni! Kérlek!... Hát nem értesz engem!? Hé!
Hirtelen térdre esett.
- M-Minden oke? - kérdeztem megrémülve, mire Jin lerántotta rólam a nadrágom én pedig elképedtem, s mielôtt bármit is tudtam volna ellene tenni, egy szakadozott lélegzettel oda hajolt bokszeremhez, s precízen táncoltatni kezdte a nyelvét azon, amin nem kéne... Ilyet még álmomban sem szabadna látnom. De ó jaj! Ezt még érzem is.
- Nem! Ezt nem! - próbáltam konkrét szavakkal elérni ôt, de hiába. Az egész testem lemerevedett, ahogy megéreztem Jin selymes s meleg ujjait a csípőmön, majd egyre lejjebbi pontokon, ahogy tolja le rólam az alsóm... Tehetetlenül néztem végig, amint egyik kezével magához húz, s a másikkal önfeledten rámarkol izgalmában lüktető szervemre. Mozgatta. Szemérmetlenül tartotta kezében, s öntudatlanul tudta, hogy mit mûvel.
Én igyekeztem hátrálni, ha már a szavak nem segítenek, de még erre sem reagált. N-Nem viselkedik! Mit tegyek? Már nem akadályozhatom meg?
Gondolataim élhúzódásával Jin maga elôtt zöld lámpafénnyel találkozott, mire megindult s nagy lendülettel vette szájába méretem... - N-Ne! - nyögtem fel, s tudtam, menekülnöm kell elôle! Ezt nem hagyhatom! - Jin! Most azonnal elengedsz, különben hanyatt löklek! - fenyegettem meg-megremegô hangon, s a hirtelen felemelt lábammal a vállára léptem, de ahogy megéreztem azt, amit nem kellett volna, elakadt lélegzettel feszült meg a testem. A kellemesen sikamlós érzés parázslani kezdett érzékeny férfiasságom felületén. Ez sok. Túl sok számomra. Jin ajkai közvetlenül tapadtak vastagabbá váló szervemre, s szorosan csúsztak végig minden kis domborulatán, majd a makkomhoz érve nyelvével jobbról-balról átölelte azt. Ölelkezett vele, majd hol ütemesen, hol hirtelen mozzanatokkal, merészen fel-alá mozgott. Elkerülhetetlen volt, hogy erre ne reagáljak. Röstellem, de hagytam a meleg nedvességet élvezô szervem azonnali merevedését...
Elképesztô. Ez az új és fura érzés... Megfélemlít. Aish! Nem szabadna élveznem!
- Áhh Áá Basszus! - csaptam fel a fejem erôs nyögdécseléseim közben. Gondolatban már a falat kapartam, hisz a valóságban nem volt rá erôm, mint ahogy arra sem, hogy legalább a tenyeremmel elfojtsam kényeskedő nyávogásomat. Mást nem csináltam, csupán a plafonnal szemeztem, majd amint lebólintottam, hangosan üdvözölt a tény, hogy Jinben halvány hajlandóságot sem ébredezik arra, hogy az orális kielégítést abbahagyja. Épp, hogy az ellentétét kívánja. - Miért csinálod ezt velem? Magaddal?... Te egy hercegnô vagy. Az én Hercegnôm... Semmi okod nincs arra, hogy ezt csináld.
De még semmi válasza sincsen a számomra. Nem lát, nem hall, nem beszél. Behunyt szemekkel azon van, hogy egyre erôszakosabban őrjítse meg szájával azt a szervemet, amit nem szabadna. Én pedig csak érzem, s érzem, s érzem ôt... Ahh... Túlzásba viszi már. Miért tesz ebbe ennyi energiát? Miért? Hogyan? Mi jár a fejében? Honnan a látvány s az érzés, hogy már nem elôször csinálja!?... Aiiish, megőrjít, főleg mert jó! Miért jó? Nem értem, hogyan. Egyetlen magyarázat rá, hogy az alkohol önkívületi állapotába börtönözte ôt, s gazdatestként használva egyetlen célja, hogy tönkre tegyen. Itt és most tönkre tegyen engem.
Nem! Nem szabad hagynom magam.
- Jin! Basszus, elég! - emeltem fel a hangomat. - Nem élvezhetek el! Nem engedhetem, hogy lenyeld vagy, hogy bármi más is történjen! A határomon vagyok! ...Nem érted, amit mondok!? - markoltam bele hajába, s próbáltam tartani fejét, hogy abba hagyja, nyugodjon le, de nem. Nem volt rá képes. Tovább szívott magába, s akaratosan nyalt. - Uram isten! - vágtam fejemet a falba kétségbeesetten, s elvörösödött orcákkal elárasztott a szégyen érzet, amiért olyan kéjesen csordult ki a nyál szájam szélén.
A sírás határán voltam. Mégis... Mit mûvelek!?
- SeokJin! - dobbantottam, s erôvel téptem meg s húztam hátra a fejét. Lehetett volna más lehetôség is? Nem tudom. Szívem belesajdult, ahogy hátsójára esett beverve magát a szekrény oldalába. Megsértett lelkiismeretem csuklóimra láncolt nehezékként kényszerített térdre Jin elôtt, aki fájdalmában feje hátulját dörzsölte keserves hangokat kiadva. Azon nyomban bocsánatért esedezve öleltem ôt magamhoz, miközben lélegzeteim után kapkodtam. Eltoltam kezét hátulról s én simogattam ôt tovább. Aggódóan, kíméletesen, finoman, mire a karjaimban elnehezedett s elaludt.
Nem tudtam, mi tévô legyek most. Csupán a földet bámultam elképedve, nem menekülve a rémísztô gondolat elôl, hogy Hercegnôm az imént a szemem láttára és a testemet használva szennyezte be édes ajkain keresztül magát méghozzá miattam, s én ezt... mind... hagytam.

81 BTS Lift eltérítés

JungKookkal együtt egy boldog kis, hûséges mosoly járt-kelt épp egy nem túl nagy fanmeeting ideje eljötte elôtt.
- JungKookshi, levinnéd ezeket a kocsihoz? - kért segítséget a stáb egyike, mire a szólított azonnal átvette a feléje tartott három-négy nagy darab dobozt, s már vitte is a lift felé. Nem tudott kilátni felettük, csak a lába alatti földet nézte, úgy is lépte át ügyesen a megérkezett lift küszöbét, majd mire elhangzott a csilingelés fürgén beljebb is haladt.
- Hé! Vigyázz!
JungKook felismerni vélte a hangot, de az oly meglepetésként érte, hogy inkább biztosra menne, s megpróbálkozott kinézni a dobozok oldalánál, de az pedig túlságosan nehézkes volt számára, csak oldalra tudott nézni, mire a liftben utazó csapattársa fogta magát, s oda lépett a szeme elé:
- Hallod, majdnem elütöttél.
- Suga hyung - hökkent hátra JungKook. Nem akart hinni se a szemének, se a fülének. Azzal a hyungjával zárta ôt négy fal közé a lift, akit még látni sem szokott, ha nem hajkurássza az esélyt rá éjjel-nappal. Most meg a véletlenség egy kabinba hozta össze ôket. Boldog lehet. Boldog lehetne. Boldog lehetett volna, de nem volt rá képes. Valahogy nem szándékozott kicsapongani örömében. Belsôje inkább szorongani kezdett... "Huh!? Mi ez az érzés? Miért nem vagyok képes mozdulni sem? Túl hirtelen jött a kettesben lét? Ez így nem lesz jó! V-Valaki segítsen! V hyung! Jimin!... Akarom mondani, Jimin hyung! Segítsetek!"
- Segítek, okay?
- He?
- Add ide a dobozokat.
- Hja! Hja! Hjaaa... - húzta fel szája szélét JungKook egy izzadságcsepp lecsordulásával, amiért próbálta menteni magát a kínos helyzetébôl, ami csupán csak fokozódni tudott.
Suga a dobozok alá nyúlt, mire a legszelídebb szándék nélkül érintette meg, majd húzta végig társa ujjain sajátjait átvéve a dobozokat. Nem is jutott el egyikük tudatáig sem, hogy ebbe a kis érintésbe mennyire s milyen ostoba okkal képesek beleremegni mindketten. JungKook amint feleszmélt, lendületesen vissza akart venni párat a dobozokból, de ahogy nyúlt feléjük, Suga hirtelen oldalra fordult, s szokatlan, zavart, szégyenlôs szemekkel nézett társára, aki emiatt tehetetlenül lefagyott.
- Amm Tod'... - szólalt meg a mozdulatlan fiút méregetve. - Tegnap, mikor haza jöttünk, te voltál az, aki... amm...
- Nem - vágta rá pánikszerűen összezárt lábakkal.
- Hja, jó... Mert azt hittem.
- Hát nem tudom, mirôl beszélsz - hadarta, s nézett el nagy ívben kerülve Suga szempárjait.
Majd csilingelt a lift, jelezve a megérkezést, s Suga egyensúlyozva szállt ki a dobozokkal, majd furcsállva a csöndet, melyet csak az ô léptei csipkéztek ki, csodálkozva visszanézett JungKookra:
- Te nem jössz?
- Én még... - köszörülte meg a torkát a lift kabin sarkába hátrálva. - Én még megyek... egyet! - zárult be közöttük a lift ajtó eltakarva egymás végleges látványát, mire JungKook tragikusan térdre borult. - ÁÁÁÁ! A hülye fejemet! - tépett hajába, munkát hagyva majd a fodrászoknak. - Így leégetni magam!!! Hogy lehettem ilyen gyáva!? Oke, az ember képes magából kihozni a legjobbat, ÉS - nyomatékosította - a legrosszabbat is, de ezek miért naponta váltakoznak!? - esett hátra, fenekére huppanva, s kétségbeesetten bámulta azt a tenyerét most, amelyiket egy nappal ezelôtt még fülig érô mosollyal dédelgetett szemeivel. - Tegnap csak hirtelen felindulásból voltam képes olyan vakmerően cselekedni? Miért minden olyan egyszeri, ha az ember szerelmes? - döntötte fejét a lift falának szomorkásan összehúzva magát. Fel akart szívódni. - A kiszabott durva életbe! Ha legalább naponta szorulna belém kellőképpen a merészség, az az ártatlan pimaszság, mint ami van Tae--
- Oh! Kit vársz? Engem? - nyílt a lift ajtó, s az említett álmélkodva nézett JungKookra.
- V hyung! Miért nem tudtál hamarabb jönni? Annyian vagytok mindig... Most meg senki nem jött!
- Milyen pózban vagy? - piszkálgatta meg a lábával nem is figyelve az előbb mondottakra. - Milyen rituálé ez?
- Passzív önmarcangolás felsőfokon - biggyesztette ki az ajkait választ adva. - De látom, te el vagy.
- P-Persze! Hísz meséltem... tegnap kétszer is olyan orgazmusom volt, mintha nem is lennék ember! - suttogta, mire JungKook nagyot sóhajtva fölállott:
- Nyugi, nem kell ennyiszer bevallanod, mindenki tudja.
- Mit?
- Mindkettôt.
Szögezték le, mire JungKook feszegetni kezdte vérzô sebeit, s azokból fájó sóhajtásokkal kísért szóáradatok csordultak ki:
- Jajj Hyung, igazán át adhatnál valamit abból a merész jellemedből.
- Mi?
- Úgy mond tanulni akarok. Felnőttebbé válni. Talpraesettebb lenni. Többet megtudni erről-arról, hogy miképp kell hozzá állni ilyen meg olyan szituációkhoz. Érted. ...Nem érted?
- Amm de ez fáj? Vagyis mirôl is beszélünk?
- Tudod! Tegnap is, csak úgy ámultam, ahogy félrehívtad J-Hope hyungot... Ezért is mondom, hogy te kellően merész vagy.
- Hogy mi vagyok?
- Merész.
- Az az, aki sokat eszik?...
- Nem, az legfeljebb a falánk.
- Hja, lehet, hogy az vagyok...
- De--
- Hm? - nézett a Maknaera kicsit másvilági szemekkel, amik mintha azt sugallnák, jelenleg nincs jelen ebben a tér-idő síkban.
- Hagyjuk... - csapta le magához kezeit a kétségekkel küzdô fiatal, készülve is a terep elhagyására, mire pár bő perc múlva Hyungja újra megszólalt:
- Tudod, hogy ki falánkabb? Jin hyung!
A Maknae, aki feladta a próbálkozást a Vvel való értelmes eszmecsere ügyében, csak még jobban lenehezítette a szemhéjait, s azok alul nézett csapattársára, aki még mindig falánkságnak gondolja a merészséget. Viszont ahogy újból elhangzott feje gondolkodó kamrájának visszhangjában hyungja hirtelen mondott mondata, megcsillant lelkének tükre.
- Igazad van!!! Hisz Jin hyung Jiminnel van! Ő még nálad is durvább! Hát persze! Faggassuk ki Jin hyungot! - csapta egymáshoz tenyerét.
S egy árvácska pillanatban a nap vége felé vadászként csaptak le Jin hyungra, aki épp csak ki akart jönni a fürdőszobából, de V megakadályozta, az ajtó küszöbén egyensúlyozva:
- Szóval Jin hyung, mennyit eszel egy nap?
- Eh? Milyen kérdés ez?... - pislogott megilletődve, nem is értve a fiatalabbikat s az ô hirtelenségét.
- Hyung, Hyung, Hyung! - hívta odébb Vt a Maknae kicsit szégyellve magát, s míg összesúgtak egyet s mást Jin gondolkodóan eldöntötte fejét ôket méregelve, majd határozottan szólott hozzájuk:
- Hé, srácok, tudjátok, hogyan lehet két ilyen magának való és ugyan akkor szeretni való fiatalt 24 óráig elgondolkoztatni? - mosolygott gondoskodóan.
- Hogyan?
- Holnap ilyenkor megmondom!

Másnap a két fiú amint egyedül találták Jin hyungjukat, már álltak is oda elé, a válaszért a tegnap feltett kérdésre, legalábbis maga Jin ezt hitte.
- Beszélhetnék, Hyung? - kezdte most JungKook, véletlenül se engedve szóhoz jutni Vt.
- Valami fontos? - hökkent meg az idôsebb a két élesen rámeredő szempártól. Kicsit zavarban volt.
- Elég bizalmas lenne.
- Igen! Te milyen szinten vagy már falánk?
- V hyung!! Mondtam, hogy ne hülyülj!
- Mi? Ki? Én? Hát nem te mondtad, hogy ki akarod faggatni Jin hyungot a falánkságáról?
- Huh!? - remegett meg Jin. Tán viccet akarnak ûzni belôle(?), futott át rajta a gondolat, s nem tett kedvére. Furcsállta a két fiú érthetetlen viselkedését, olyan kezelhetetlennek látta, majd eszébe jutott titkos fegyverének bevetése:
- Hé! Srácok. Tudjátok, hogy hívják azt, aki az órákat javítja?
- Órás - felet JungKook sebtében.
- És hogy hívják azt, aki a réteket javítja?
- ...
- Rétes.
- Jaj Hyung! - szorította össze szemeit a Maknae, mire V:
- S mondcsak, sokszor eszel rétest?
- Aiish Taehyung! Komolyan! Inkább menj J-Hope hyunghoz!
- Igenis! - tisztelgett a fiú csupa szívvel, s elszelelt.
JungKook a keletkezett csöndben kifújta magát, miközben feje belsejében az eddigi nyugtalansága egészen a tegnapi liftes incidenstől kezdve már a tűréshatárait feszegette, s nem tudott tenni ellene. Jin átérezte ezt. Aggódóan állt a ténnyel szemben, hogy a JungKookból áradó kétségekbe gyûlt esôfelhôk az ô lelkére is ránehezednek. Ezt azonnal orvosolni akarta.
- Mondok pár jókedvre derítô viccet, jó? - kezdte szelíden a Maknae dédelgetését, s letessékelte ôt az asztalhoz megsimogatva feje búbját. - Mi az: fán van, zöld és brekeg?
- Nem tudom.
- Mókus, zöld kabátban idegen nyelvet tanul - mondta, s tenyereit összecsapva nevetni kezdett saját poénján, ahogy szokott. Viszont amiért JungKook nem igazán reagált, összeszedte magát, s újból próbálkozott. - És melyik a legboldogabb állat név? Azt tudod-e?
- Amelyik nem szerelmes?
- Nem. A júhé!... Mégis mirôl beszélsz te?... - értetlenkedett, hisz JungKook arcán egy gyenge mosoly sem virult ki, pedig a legjobb gyógyszer a humor.
Erre a semmibôl előpattant a  nagy hanggal bíró házi oroszlánmajmuk kicsit jobban felpörögve s feltöltődve, mint ahogy el lett küldve:
- Itt van! - adta tudtára JungKooknak, hogy sikeresen előteremtette J-Hope teljes egészét, s magánál tartotta ôt kéz a kézben.
- Nem mondtam, hogy hozd ide!
- Nem azt mondtad, hogy "Menj J-Hope hyungért"?
- "hoz", "Hyunghoz" - emelte fel hangját a Maknae ingerlékenységében, nem bírva a strapát s felállva arcához kapott, mire Jin sürgős vészhelyzetet riadoztatott önmagának: felpattant hátra borítva székét s nagy ölelésbe fűzte a kisebbet. Szükséges volt. Muszáj volt. Az elveszett fiatal meglepôdött, s mégis szorosan fogta magához az elôtte lévô kart. Úgy érezte, hogy belekapaszkodhat, szeretetet kaphat, lenyugodhat.
- Hyung... Bocsánat a viselkedésem miatt.
- Semmi baj, semmi, de mégis mi bánt ennyire? - kérdezte a fülébe suttogva, miközben V s J-Hope némán hátrált odébb, de a csöndbe süllyedt asztalnál maradva s csak ugyan kíváncsian várva JungKook válaszát, de ô nem szólt. Hezitált, mire egy nagy sóhajt hagyott el, s beledörzsölte orcáját az ôt tartó karba, Jin viszont erre elengedte ôt. A szemébe akart nézni: - Mi a baj?
- Arról... Arról nyolcvan soros verset is lehetne írni - háborgott magában, s helyet foglalt, mire V villámcsapás szerû gyorsasággal szerzett papírt s tollat szomorkás pajtásának, remélve, hogy ettôl jobb kedvet teremt neki, mire J-Hope is segíteni akart: előszedte a fanoktól kapott tegnapról bespájzolt eleségét, egy sárkánygyümölcsöt, s ketté vágva tálalta azt az asztalon hagyva, miközben JungKook már elmélyült a körmölésbe, hogy versbe foglalja bánatát, hogy oda börtönözze be megnevezhetetlen nyűgösségét, s ezzel összeszedje magát, de...
- N-Nem megy... - nyomta homlokát az asztalhoz.
- Akkor... Kérd meg Sugát, hogy segítsen!
- Hyung!... Azt nem tehettem.
- Mert?...
- Ahh... Mert ô a bajom alanya.
Jin elhallgatott, ahogy az elhangzott válasz értelmet öltött benne, s azonnal próbálta is tettetni, hogy nem is sejtette volna, hogy bármi kapcsolat is van JungKook s Suga közt. Észrevétlenül igyekezett elkerülni a szemkontaktusokat, mire JungKook sokadjára engedte sóhajtásait süket fülekre találni, de most az egyszer magyarázatot is volt hajlandó nyújtani:
- Tudjátok, van olyan szókép, hogy "elszabadult a pokol", de mikor mondhatjuk már azt, hogy "elszabadult a mennyország"? Olyan nincs?... Nem létezhet?...
- Ühüm érdekes, de Hobi! - bólogatott V, míg megszólította a mellettük pakolgató rappert. - Eltûnt - mutatott üres tányérjára teli szájjal. - Másik?
- Nincsen másik...
- S Másik fele?
- Kérdezd Jin hyungot.
- Jin hyung, megetted!?
- É-Én hibám, hogy csak ennyi volt belôle??
- A gyümölcs mellett kaptam még valami ilyesmit is - tett eléjük egy színes üveget, mire JungKook már nyúlt is érte (ha már a gyümölcsből nem zamatolhatott), s ügyesen kinyitva beleszagolt a nyílásánál, majd kicsit fintorogva visszataszította azt az asztalra oly hirtelen lendülettel, hogy fel is sikerült borítania azt.
- Oii! Hahaha vízesés!
- Nem, Jin hyung, ez nem víz...