64 BTS HejBabaRiba

Megrémülve ébredt fel, érezve, hogy nem normális módon aludt az elôbb, hanem valami fura ragadta el őt a külvilágból. JungKook az ágyon felülve nézett körül a számára ismeretlen helyen, majd egy régies órát talált az éjjeli-szekrényen. Kora reggelt, hajnalt mutatott, de amiért munkaszünetekben nincs az az Isten, hogy ilyenkor felkeljen, ezért nem zavartatta ôt az idegen környezet, már feküdt is volna vissza aludni, hacsak ebben megakadályozta a házigazda beviharzása:
- JungKook! - sietett hozzá, mintha kosárlabda után futna, majd villámként térdelt fel az ágyra a Maknae elé. - Végre rámnézel! Kinyitottad a szemed, Atyaúristen! J-Jól vagy!? Kell orvos?
- M-Miért? Beteg vagyok?
- Hát... - halkult el Suga a meglepett JungKook elôtt, aki nehezen hitte el, hogy társa képes ennyire feldúlt s ijedt lenni. Viszont az okát egyenlôre nem értette. Rákérdezett. - Mi az, hogy nem tudod, mi történt tegnap!?... Nem felejthetted el! Gondolkozz! - fogta meg vállait, s enyhén megrángatta. - N-Ne vágj ilyen fejet! Én nem fogom elmondani, hogy tegnap délután mi egy öltözőkabinban du--- Szóval... nem lovat keféltünk...
- Ez igaz, nem azt csináltuk... Egy öltözőkabinban nem is férne be egy ló, így nem keféltünk-- - szava elakadtával maga elé bámult, mire figyelemfelkeltő módon ütött ki arcán a pír. Emlékezni kezdett. - Mi... Mi... - kapott bele takarójába fejét rángatva. - Mi... OhMyGod!
- Nyugi, hallod!?... Ha megint belázasodsz, eskü, megölök valakit!
- Mi keféltünk! Semmi ló nem volt! Beleakadtam a bokorba, bementünk a kabinba, és te... Te meg én--
- Pszt! Nyughass!- ragadta meg az önkívületébe zuhant JungKook tarkóját s homlokát a homlokhoz érintette. Nagyot sóhajtott. Majd lélegzetei mellett nem olyan hang jött, ami illett volna hozzá. Fura volt. - Annyira... Aggódtam érted - suttogta behunyt szemekkel. - Én tényleg nem tudtam, hogy hirtelen mihez kezdjek. Elájultál! Megijesztettél! Nagyon - folytatta, a némává vált JungKook pedig nem hitt a füleinek. - Jól tudtam, megmondtam; nagy a felelôség egy kapcso--
A Maknae gondolkodás nélkül kulcsolta karjait szerelme nyakába. Nagyot vetôdve húzta magához, mire az eddig aggodalmaskodó Rapper megkönnyebbülve ölelte át a szemében tüneményes és önzetlen csapattársát. Csak így érezhette, hogy a fiatal fiú nincs veszélyben, nála van, magánál tartja, a karjaiban. Nem kell aggódnia.
- Bocsánat, Hyung. Bocsánat, hogy miattam érezted magad ennyire rosszul. Kérlek, bocsáss meg.
- Csak ne lázasodj be nekem, ennyit kérek! - felelt, mire JungKook szelíden bólintott, s Suga apránként eltávolodott tôle, hátra támaszkodva; - Igaz is, mielôtt megkérdeznéd, most a nagyapám egyik barátjánál vagyunk. Én azaz mi hoztunk ide.
- Mi? Ki?... Én... rajtam nem volt ruha!
- Te hülye!... Ne hidd, hogy hagynám nagyapám haverjának vagy akárkinek is olyan kifáradtnak és meztelennek látni téged! B-Bolond!... Felrángattam rád a ruhát. Ha nem tettem volna, még inkább megijesztettem volna nagyapám haverját, holott neki az is elég volt, hogy tök random felhívtam... Te mit szólnál egy olyan kérésre, hogy segítsél elszállítani egy eszméletlen fiút!?... El sem tudom képzelni, mit gondolhat most rólam...
- Bocsánat...
- Nem, nem a te hibád, hogy elájultál - pátyolgatta szavaival. - Ha neked úgy jobb érzés, bejöhetsz velem annak az öregnek a munkahelyére, és te is megköszönheted neki a segítséget. Úgy jó? Miután megfürödtél mehetünk is.
- Fürdés?
- Igen.
- Most azonnal kéne?...
- Miért kérdezed? Rosszul érzed magad?
- Nem vészes, de szédülök... A fejem fáj egy ki-- - akadt el a szava, ahogy Suga feljebb emelkedett elôtte s azokat az ajkakat miket maga elôtt bámult, most a homlokán érezte. A jóindulat hullámából kisodródott gyógyhatású homlokpuszit kapott. Ahogy a Rapper visszaült, JungKook csak zavarba esve az arcáig rántotta fel a lábain heverô, összegyûrt paplant.
- Fáj még valahol? Még ha nem is vészes tudnom kell - mondta egyhangúan, átlagos hangsúllyal, mire JungKook pirultan válaszolt a dadogást lehetô legjobban elkerülve;
- A csuklóim - mondta kis csuklás szerûen. - Tegnap... Támaszkodtam... Túl sokáig voltak kényelmetlen helyzetben. De... De egyáltalán nem szeretnék panaszkodni! Nekem re--
Suga szelíd kedvességgel érintette meg a Maknae kezét, majd jámboran markolt soványka csuklójára. Csókot lehelt arra is;
- Hogy lehettem ennyire felelôtlen?... Jobban kellett volna figyelnem... Hülyeség volt hagynom magam, hogy olyan hirtelen belerángass a hálódba. Ha legalább hagytál volna nekem egy kis idôt felkészülésre... De nem... Helyette szépen felizgattál azt' az egész sebtében teremtett szituációban némán vártad el tôlem a kényeztetést. Megkaptad... Elvesztettem a fejem, holott finomabban kelle--

JungKook a váratlanságával, ugyanakkor a jelentôs mennyiségû bátorságával az ajkait kérte fel szeretett csapattársa elhallgattatására. A saját maknae-báránylelkét felülmúlva elfelejtette a gyávaság érzését hyungja elôtt, akaratai eldobták a gyenge jelzôt. Vágyai erôsek és határozottak lettek. Szívbôl akart. Szívbôl csókolt, és ette az általa kívánt ajkakat. Suga engedett. A hosszúnak érzett másodpercekben nyelvük elkanászodást tanúsított, de nem bontakozhattak ki, mivel egyik fél sem szándékozta elvetni a sulykot. A hevesedô csókhalmazokat egy apró maknae sóhaj csillapította. Szerelme nevét suttogta, és szerelme az ôvét;
- JungKookkie... - nézett rá enyhe sajnálattal. - Még gyerek vagy.
- Bármit is mondasz, bármit is gondolsz... Én tegnap még a lélegzeteidért is eladtam volna a lelkem - mosolygott visszafogottan, miközben saját magáért állt ki. - Nincs itt hiba, és ezt nem csak a testi örömök miatt mondom. Én...
- Szeretsz, tudom.
- Hogy-hogy tudod?... - nézett meglepetten. - Tudod?... Tisztában vagy vele, hogy én szerelmes vagyok beléd? - ámult Suga "igen" választ sugalló tekintetére. - Én... azt hittem, hogy hiába minden, te nem fogsz észrevenni, pláne, hogy komolyan venni... - hadarta, mire érkezett a felvilágosítást;
- Tegnap, mikor azt a halmaznyi bocsánatot ellihegted... Mikor csak úgy oda adtad az ajkaidat... - JungKook elpirult. - Az nagyban segített, hogy megértselek.
- A-Akkor most egy pár vagyunk? - merészelte megkérdezni rögtönzötten.
Suga erre nagyot fújt, és felpattanva ott hagyta ôt.
- Na! Hé! Suga hyung! - kiabált neki hangosan, és nem is a válasz hiánya miatt, hanem mert azt akarta, hogy maradjon vele. Még tovább. Jöjjön vissza.
- Jegyezd meg! Ne akarj ilyenekrôl beszélni velem - hangzott a távolból.
- De...
- Nincs "de"! Túl nagy a felelôség!...
- S-Suga hyung! - kezdett kikelni az ágyból JungKook enyhén megremegô végtagokkal, miközben a Rapper tovább fűzte gondolatai egységeit;
- Gondolj csak bele! Lehet, hogy legközelebb nem egy szünetben, hanem egy nagy koncert elôtt fogsz elájulni miattam!
- Nem. Én nem fogok! - kiáltotta makacsul, és sietett szerelme hangja után. - Suga hyung! Ne mondj ilyen dolgokat!... - kérlelte, miközben falakba ütközés helyett a folyosó éles sarkjai előtt fordulgatott. Még jobban szédült, de megállás nélkül ment, leküzdve az útját álló, kerülgetni való mintás tapétákba burkolt falakat. - Nagyon kérlek... Ne... Ha-- - fékezett le hirtelen a vele szembe jött hyungja elôtt.
- Nocsak, fájós fejjel is képes vagy futni utánam?
- Suga hyung...
- Ahh - sóhajtott. - Ne légy ilyen gyerekes, JungKook - érintette meg az arcát finoman. - Be kell vallanom, hogy olykor-olykor tényleg kívánni való vagy - jelentette ki, mire az ajkait érezhető lendülettel a Maknae ajkaira puhán illesztette egy hosszú szempillantás erejéig. - De azzal is őszinte akarok lenni, hogy ez most túl sok nekem. Tudod, érezni, hogy mit is érzel... Ez így nagyon más. Nem te vagy a nyomasztó, se nem az érzéseid, egyszerűen csak az, hogy nem vagyok hozzászokva a nyali-falizáshoz. Kérlek, értsd meg... Nem árt az, ha adsz egy kis idôt, igaz? - vitte le a hangsúlyt kérdése ellenére, amiért nem akarta tovább feszegetni ezt a témát, ami legbelül eléggé gyötrően ücsörgélt benne, hisz olyan új az érzés. Pont ahogy mondta; Közvetlenül érezni valakinek a szerelmét... Kincs és egyszerre komoly felelősség is.
Kerülve az aggasztó beszélgetést, egy törölközőt akasztott a fiú nyakába, elküldve ôt a zuhanyzóba.
"Csak még egy kérdést! Csak még egyetlen egyet...Tudni akarom, mit takar az, hogy 'kis idô'! Mégis mennyi az? Addig mit csináljak!?... Egyáltalán szeretsz? Ugye igen? " - akarta sûrgôsen kérdezni a Maknae, de végül nem tette. Fürdeni küldték, így hát be is zárkózott a fürdôbe.

A zuhany csempés falának dôlve hagyta, hogy a gőzölgő víz zuhogva párásítsa el az átlátszó üveg kabin ajtókat és testének sima felületeit. Mozdulatlanul állt, ameddig fel nem rántotta fejét, felfelé bámulva. Behajtotta térdeit, majd lassan a fájó hátsófelére esett.
- Olyan szeretetteli volt, mielott meg nem kérdeztem a járás dolgot... De ennek ellenére ugye szeret?... Adok én idôt neki, de kiábrándulni belôle aztán nem fogok... Hiszen olyan jó volt... - sóhajtott kényesen és mutatóujjával direkt hozzáért a párás üveghez, szépen ott is hagyva Suga hyungja nevét. Azt nézve ábrándozott tovább, felidézve a tegnap történteket maga elôtt. - Mikor lesz legközelebb lehetôségem azokhoz a mély érintésekhez?... Mikor lesz az a legközelebb?... Még egyszer, vagy soha?... Tudnom kell... Mikor érezhetem Suga hyung szerelmét? Nem tudom sürgetni... - kuporodott a vízcseppes csempénél, majd melegséget érezve tenyerét fejéhez emelte. - Suga közelségének a gondolatától... forró lett a homlokom...

Csekélynyi rész, tudom, de van mire fognom: Hideg lett, nagyon.
A HejBabaRiba cím (a nyári élményeimen kívûl) a "HejBabaRiba, nincs itt hiba" 60as évekbeli magyar szállóige a SUKISTÁK felhívását szolgálja.

Mint minden évben, most is itt a Pszt!BTS-téli-szünet

S a folytatás megint csak rajtatok múlik. Kommentek nélkül nem fogom tudni, hogy a SUKISTÁTákat mennyire is érdekel a Bangtan Boys. A megjegyzéseitekkel hozzá járultok, hogy együttes erôvel hozzuk a továbbiakat Nôknapjára.
(S ha sukin aktívak vagytok, kaptok elegendô BTS OneShotot télire, hogy ne fázatok.)

XV. Egy szerzôdés {Eladó-Kiadó}

Mi a megoldás arra, hogy egy fél pár zokni soha az életbe ne tűnjön el? Ezen a válaszon még dolgoznak a brit tudósok. Ebben az idôtájban is agyalnak. Ezen a reggel is, miközben Lee Taeil az egyik kezével dobál, otthoni nyelven: keres, s másikban a telefonját tartja marokban.
- Aish Komolyan, YuKwon!
- Ne légy ideges! Ki-be, ki-be, lélegezz! De azért siess! Másfél óra, és a Kaszinónál kell lenned.
- Keresd meg a zoknim, basszus! Hamarabb is ráülhettél volna a mobilodra!
- Érintôképernyôsre?...
- Lettél volna okos, mint a mobilod, akkor legalább este hívhattál volna, hogy ma írjuk azt a szaros papírt.
- Szerződést.
- U-gyan-az!
- Taeilya... - lépett ki a hálószoba ajtaján Zico, már rendes ruhában egy kis ásítással a félfára támaszkodva. - Hova sietsz?
- YuKwon temetésére.
- Jézusom! - kerekedtek ki a szemei, mire JiHoon is kikukucskált "bátyja" háta mögül igazán meglepôdôtt tekintettel.
- Ne hidj neki! - kiabált YuKwon, mire Taeilen kívül a másik kettô is hallotta. - Még dobog a szívem!
- Hja... De az agya már nem működik.
- Taeil! Épp elég probléma lépett fel... Szedd a lábad!
- What the fuck?...
- Jó, akkor, kérlek szépen, de komolya-- M-MinHyuk, ne menj még be!... Hát mert... Taeil, most leteszem. Ajánlom siess!
- Mit ajánlasz már! Aishh! Nyugtatót bassz hozzám, ne ajánlatokat!...
- Nyugtatót akarsz? Itt vagyok! - állt Zico a párja elé lazán széttárt karokkal. Várt. Várt, miközben Taeil zsebre tette a mobilját, s nyűgösen dörzsölgette szemeit, majd fejét fogva nézett fel Zico napos tekintetére. Nézte szem rebbenés nélkül, ameddig a tartott karokból ki nem fogyott az energia arra a pillanatra, s leereszkedtek. Taeil csak ennyit mondott;
- Sietnem kell...

Azzal Zico csupán annyit látott, hogy az idősebb megtalálta a keresett zokninak a párját, ami kiszúrta a szemét a cipôk mellé ledobva.
- Jiho hyung - hallatszott JiHoon hangja. Mint minden reggelen, most sem viselkedett szokásához ellentétesen. Testvérként szólt az idôsebbhez, akinek viszont egy kis letörtség pislákolt az arcán, de ezt persze nem akarta mutatni "öccsének", így a hozzá intézett kérdésre egybôl kedvet váltott; - Ma délután kell visszaadnunk a plüss állatokat a kislánynak és a kisfiúnak, igaz?
- Igen. Ma én... - gondolkodott el. - Szabad vagyok! Oh igaz is... - csapta arcához tenyerét, mire JiHoon egybôl érdeklôdôtt "bátyja" jó léte felôl. - A közel múltban e-elvesztettem... - suttogta igazán halkan maga elé bámulva, majd bizalmasan JiHoon kíváncsi füléhez hajolt. - az összes kártyámat. A kártyatartómmal együtt a bank, biztosítási, személyi... Pedig ezen a héten csak egyetlen egy biciklis akart elütni... Lehet, hogy akkor mondott búcsút nekem a tárca... Az utcán... Ez rohadt nagy baj, igaz?
- M-Mond el Taeil hyungnak! Hátha tud segíte--
- Dehogy is! N-Nem... Nagyon nem akarom, hogy az én bajaimra pazarolja az energiáját. A saját ügyeire kell koncentrálnia, saját magára - suttogta, mire elszaladt mellettük az említett fiú, és lábára erőszakolva a cipôjét köszönni készült.
- Metro kártya? - emlékeztette ôt JiHoon, mire némán bólintva, cipőstül visszaszaladt, majd újra az ajtóban állt.
- Szemüveged? - szólt Zico, s Taeil újból visszaeredt.
Vagy háromszor játszódott le az inga futás, majd véglegesen elindult hátra se nézve.


YuKwon a ráccsal akarat nélkül díszített és belakatolt kaszinó ajtajánál ácsorgott, arcát, mintha az idegesség szele ütötte volna meg, nyugtalanul várakozott, majd mire megpillantotta Taeilt, minden további nélkül leszaladt az elôtte fekvô pár fokos lépcsôn, gyorsan a várt fiúhoz. Közben MinHyuk észre se vette a rohanó lábakat maga mellett, hisz csukott szemekkel napozott, hátra támaszkodva, s nem érdekelte, hogy ruhája akár koszossá is válhat. Nyugodtnak látszott, de eredetileg bosszantotta egy gondolat; Érezte, hogy barátja valamit elhallgat elôle, s az az ok miatt nem mehet be a kaszinóba. Eddig úgy látta, hogy YuKwon csak miatta marad itt kint, és ôrzi ôt... Amellett, hogy Taeilnek fogadó bizottságot játszik. NaDe MinHyuk azt se tudja, mi is folyik itt; Mi okból van itt Taeil is YuKwonnal?
Gondolta, ha bejut, megtudja. Azzal össze is szedte magát, és már eredt is a számukra mindig nyitva álló hátsóbejárat felé, de ahogy a másik kettô csatlakozott hozzá, YuKwon megállította;
- Biztos vagy benne, hogy nem akarsz hazamenni? - ért a vállához, mire MinHyuk számolni kezdett valamit az ujjain, és mielôtt maga elé vette volna másik kezét is, felelt;
- Ötödszörre kérdezed már.
- Számolod?...
- Miért nem mehetek be?...
- Csak neked akarok jót... - suttogta a másik irányba nézve. - Igazán kint maradhatnál...
- Ha így viselkedsz velem, én komolyan mérges leszek rád!
- NaJó! Siessünk be! - emelte fel kezeit, majd megtolta a mellette elhaladt Taeil hátát, aki ment is tovább elôre fele, de a felszínen érdekelte MinHyuk jelenlegi viselkedése;
- Mi baja? JaeHyo csinált vala--
- Pszt! - hallgattatta el Taeilt azonnal YuKwon, majd elsôként lépett át a küszöbön, görcsölt végtagokkal. Aggódó tekintettel nézett szemfülesen körbe a betévedő embereket fogadó hatalmas és tágas helyiségben, majd az előttük elnyúló folyosón, ahol a termek ajtai mind zárva fehérlettek. Kilincseik sem mozdultak. - Az ötös számúba, Taeil - mutatott a szem elôtti zsákutcába. - Ott vannak már bent - mosolygott megnyugodottan, mire az útba igazított megköszönve ment is.
- Kik vannak bent?...
- Cs-csak a kaszinó fejesei, de igazából nem tudom - vont vállakat hazudva MinHyuknak.
- Akkor miért nem megyünk be megnézni? - lépett elôrébb, mire YuKwon neki esve állította meg. Félve ölelte át;
- Nem, nem, nem, nem!... F-Fontos dolguk van!... Igen! Szerzôdést írnak! - mondta anyai hangsúllyal a kifogásokat, majd azon nyomban elszontyolodott; - Kérlek, ne maradj itt. Nem akarom. Tényleg fix a döntésed, hogy nem akarsz haza menni? - csúsztatta le a kezeit barátja karjain, mire MinHyuk csak visszafogottan sóhajtott;
- Hatodszorra sem változik a válaszom, és ha így folytatod századszorra sem fog.
- Miért jöttél egyáltalán, áruld már el!?
A kérdezett elővette a telefonját és már a kijelzôvédôt feloldva ott állt JaeHyotól kapott üzenete, amiben két sorban arra kérte ôt, hogy csatlakozzon társához: "YuKwont megbíztam egy feladattal, szeretném, hogy menj vele. Kaszinó. Várakozz te is ott, és ne siess el!"
- Az a szemét!!! Ha a szemem elé kerül... - szorította ökölbe a kezét, és feladta a további próbálkozásokat a mentôakcióval. MinHyuk parancsra van itt vele... Ez ellen nem tehet. Így csak számolja a hosszú perceket, hogy a tárgyaló terem ajtaja kinyíljon. Órák után, kora délután mozdult a kilincs, és a benti hangzavar kiszivárgott. Sokan voltak bent. Elsôként Taeil jött ki mellette pedig
JaeHyo, és igazán barátságosan beszélgettek egymással. YuKwon nem is hitt a szemének, MinHyukot viszont nem ez, hanem maga, JaeHyo látványa döbbentette le, akit a leges leghamarabb vett észre.
- Még az a szerencséd, hogy ez tényleg jövedelem hozó dolog! Így nem hiába veszed el az idômet.
- Ugyan! - szólt hangosan JaeHyo, mire megremegett a hozzátartozó fiú. Hallja annak a hangját, akijére nem készült fel.
- Ne ugyanozzál, mert ezzel a vacakkal bizony négy bér szedés is el lett csúsztatva.
- Van neked egy modelled, az miért nem segít? Nászban vagytok már?
- Vicces vagy, de ôt nem fogom belerángatni semmibe! Apropó neked meg ott van MinHyuk! - mutatta, mire JaeHyo szelíden fejbe csapta ôt és lejjebb hajolt hozzá a fülébe suttogva;
- Már a kilincs kattanásakor is rátévedt a szemem. Végig a fejemben volt. Ebben ismerhetnél - mondta ráförmedt viselkedéssel, és már hagyta is maga után Taeilt, MinHyuk felé sétálva.
- Az én kuva anyámat, persze, menj csak. Idióta állat! - szidta, majd hamar figyelmen kívül hagyta. Van más dolga.

Az emberek nagy morajában a tiszta fehér fal mellett JaeHyo és MinHyuk számára kiszigetelôdött a hely. Privátban egymással szemben álltak.
- Hello, MinHyukkie.
- M-Mi az? Most meg kéne köszönnöm, hogy köszöntél?... Miért vagy itt? Visszajössz a városba vagy... mész a szüleidhez?
- Csak a munka miatt vettem rá magam, hogy magára hagyjam apámat. Így megyek is mindjárt.
- "Csak a munka miatt"? - nézett maga elé. "Ha nem maradsz itt és nem is jössz haza, miért jelensz meg?... Miért kell látnalak!?" - Én... azaz te... Mikor?...
- Valami probléma van? Vagy csak játszadozol? - fogta meg a fiú kezeit finoman. - Mond csak ki, ami a nyelved hegyén van. Ha szótlanul magadban tartod, nem fogom érteni soha.
- S-Semmi! - rántotta ki a kezeit és hátralépett. - Nincs semmi mondani valóm - pontosított és áll higgadtsággal nézett fel, JaeHyo szemeibe.
- Ahhh Valóban? - mosolygott. - Akkor hát jó volt téged látni. Szia - intett nyugatias lazasággal, nyitott tenyérrel és sarkon fordult.
MinHyuk nem mozdult.
Szemeit azon a távolodó illetőn tartotta, aki az elôbb még a kezeit kezeiben tartotta;
- Csak "szia"?... - kérdezte magában, annyira kizárva a külvilágot, hogy még a közelében lévő barátja, YuKwon is eltűnt. Kiüresedett a folyosó.


A visszhangos parkoló garázsajtaja már nyílt is, ment fel a roló, jött be a fény, és a középen várakozó fekete autó hátsóbbik ajtaja becsapódott, ahogy JaeHyo beült.
- Hé! - kiáltott utána YuKwon, és saját árnyékával futott versenyt egészen a számára ismeretlen kocsihoz. Látta, hogy egy idegen napszemüveges férfi ül a volánnál, s alkatából könnyen kikövetkeztette, hogy amerikai az illető. Ennyit állapított meg egyetlen pillantással. Nem azért loholt, hogy meglesse JaeHyo mostani sófôrjét.
- YuKwon?... Valami jelenteni valód van? - húzta le az ablakot JaeHyo.
- Igen! Kijelentem, hogy egy szemétláda vagy! - csapott tenyerével az autó tetejére, mire JaeHyo és az előtte ülő sófôrje is behúzta fejét vállai közé a mennydörgés szerű hangra. - Direkt küldtél üzenetet MinHyuknak!
- És az baj? - komolyodott tekintete, ahogy YuKwon mérges szemeibe nézett. - Kíváncsi voltam, hogy hallgat-e még a szavamra.
- Persze, hogy hallgat! - csapott megint a tetôre, mire a sófôr félig hátrafordult, gyanúsan nézve YuKwont, de a jelenleg idegességgel meghintett fiú egyáltalán nem törődött egyébbel. Szemei elôtt csak is fônöke volt. - Rémes vagy... Igazából, csak látni akartad.
JaeHyo vállat vont;
- Jó megbizonyosodni afelől, hogy rendben van-e melletted... Bár nem nézett ki túl vidámnak. Rendesen eszik?
- Úgy bánsz vele, mint egy állattal, kiskedvenccel, akit hirtelen csak magára hagytál oda haza.
- Dehogy is! - ráncolta szemöldökét ellent vetve, és ahogy elfordította tekintetét YuKwon megragadta gallérját;
- Mond! Érdekel ô? - kérdezte mély hangján, miközben ablakon keresztül húzta volna ki az idősebbet, ha nem uralkodna magán. Közben JaeHyo csak leintette a családi sófôrt, hogy "ura a helyzetnek". Összeszedetten volt a karmok fogságába. - Szereted MinHyukot? - rángatta meg, hogy a válasz végre kiessen belôle;
- Igen. ...Na! - ragadta meg a rossz indulatú csuklókat, mire YuKwon inkább elengedte. - Szeretem MinHyukot! - lélegzet fel hátrébb csúszva az ablaktól. - Ezen nem szeretnék változtatni...
- Akkor vidd magaddal, hogy jobban érezze magát.
- Azt mondod? - pislogott JaeHyo kíváncsian, mire lassan apró mosoly sántikált az arcára. - MinHyuk nem csak undort és mérget érez mellettem?... Boldog is tudna lenni?...
YuKwon bólintott.
- Jó, hogy így látod - nézett szembe bizalmasan társával, majd őszintén sóhajtott; - De nem vihetem magammal. Elvonná a figyelmemet, holott a tôzsdepiacon az a legfôbb, ami egy brókernek lehet.

Oneshot: 16 m^3-û segítség {YoonMin}

Tizenhat m³-û segítség

NOW, yepp ^^