J-Hope POV
I came to my lover's city... s itt ragadtam vele, a húgával, annak a barátnőjével, s a mi JungKookunkkal. Már egy bő hete. Hát mit mondhatnék... Szó, ami szó; Szokatlan, felettébb nyugalmas és csöndesek a napjaink, hiszen mióta a maknaenk az elcsavargásából haza talált, el van a saját világában, mintha mindig agyalna valami bonyolult dolgon s nem is beszél velünk. Nekünk pedig kevés a bátorságunk megzavarni őt. Igazából félek, hogy a mi hibánk következtében vált JungKookkie ennyire furcsán komollyá. Meglehet, hogy tettünk valami olyat, amit nem szabadott volna elôtte tennünk... S mivel ezt a hibámat jóvá akarom tenni, már több napot és nap nélküli éjjelt töltöttem el úgy, hogy visszafogtam magam minden vágyamtól, magától, Vtől...
Mindenesetre a hangulat mondhatni családias. Most is épp a mosott ruhákat teregetem ki a félhomályban, a hajnali órákban.
- Ahhh megvagy! - tûnt elô a sötétbôl, majdnem megijesztve engem, de időben reagáltam, hogy látogatóm csak a másik-felem. - Ne tûnj el így... Legalább egy kincses térképet hagyhattál volna, hogy élvezzem a keresésed.
- Jó, máskor rajzolok neked egyet - hülyéskedtem; - S akkor megtalálhatsz engem, mint a kincsedet.
- Mindig a kincsemnek tekintelek, de rendben... - mondta egyhangúan, mire elmosolyodtam szokásos édes viselkedésén.
A leülepedett csöndben befejeztem a rakodást, s V megindult fel, a hold világította lépcsőn, én pedig rögtön utána. A mindent uraló ég fénye az ablakban üdvösködött, s mindkettőnk árnyékának elnyúló alakot öltötetett a falon, amik egymás mellett egyszerre lépnek, s egyik a másikkal nem létezhet; A hálónk ajtaja előtt, a padlón pedig egybefolytak, minek a látványára egy fura érzet s annak a hangja azt sugallta bennem, hogy "Nem, nem szabad még a hálószobába menni!", de legyen ez a nem tudom hányadik ösztönöm vagy szimplán a tudatalattim, hajnali kettőkor igen is bemegyek a hálószobába.
Már nyúltam is a kilincsért, mire V megragadta a kezem.
- Mi a gond? - fordultam felé suttogva, s hiába néztem az arcára, a szokásos minden érzelmet elfedő függönye csakugyan elôttem húzódott, közben a másik keze már a derekamnál matatott. - Mond mi-- - akartam kérelni, de hirtelen az ajtóhoz csapódtam. V nekem esve ölelt át; s mielőtt kigondoltam volna, hogy miképp is kéne reagálnom erre, ő ragadta magához a szót, a suttogást;
- JungKook alszik...
- Nem baj az, hajnali kettő múlt.
- Hajnali kettô?... - kapta fel a fejét meglepődve gyermeki őszinteséggel az arcán. - Pedig nem is érződik annyinak.
Ilyenkor csak a szemébe kell nézni, s rögtön lehet látni, hogy egyáltalán nem fáradt még, sôt, nincs is vele tisztában, hogy már le ment a nap. Nem tűnt fel neki. Csak azt érzi, hogy mennyire pezseg a száguldozó energia az akármilyen játékra készen álló testében.
- De akkor este van s az azt jelenti, hogy az?...
- Mi az?
- Tudod... - mondta kipirulva és pöszén, de én tényleg nem fogtam fel, mire gondolhat. - Tu-Tudod! - ismételte kissé hangosabban és még inkább rám mászott, de én csak a fejemet tudtam rázni. - Az az a Sze-- - mintha elharapta volna a nyelvét nem mondta ki a szót, csak lehajtotta a fejét, s már vigasztalni akartam volna, hogy ne vegye a szívére, amiért nem vagyok gondolat olvasó, de... most... miért csúszik a keze felfelé a pólóm alatt?
- V!...
- Igen?
- Nem tehetjük!... Megbeszéltük, hogy nem nyúlok hozzád egy--
- De az rám nem vonatkozik, vagy rosszul tudom?
- Rosszu-- - akadtam el, ahogy megéreztem V combját a középpontomhoz dörzsölve. Nem akartam felfogni, de az alsóm anyaga pont jólesően húzódott végig a szándéktalanul merevedni készülő szervemen, s ezzel V közvetlenül az intim szférámba merészkedett, vagy szó szerint lépett. Az idegeimmel játszva bújik a nyakamba, hogy éreztesse csücsörített ajkainak már felkészülten benedvesített felszínét, miközben egyre csak hozzám simul... Fel akarok nyögni...
Csakugyan nehéz a tény tudatában lenni, hogy most mi is zajlik az általam kiéheztetett testemben. Mennyire ingerlékennyé vált az egész énem V érintéseire... De... Hiába akarom ölelni, akarnám magamévá tenni, akarattal egymást kielégíteni... Most a távolságnak kell köztünk lenni. Tudom, nem szép tőlem, hogy menekülni akarok a szerelmem adta kényeztetés elôl, márpedig nincs más, muszáj, ha jól akarok viselkedni V otthonában, s a maknae környezetében.
Hátranyúlva hát a kilincshez, benyitottam a szobába, de mivel kimaradt az a képkocka, hogy én most pont az ajtónak voltam nyomva, ezért nagyot zuhantunk a padlóra;
Az egyszerre mindenfelől s mindenféle ingert kapott testem találkozása a kemény földdel kellemetlen fájdalommal végződött, de legalább V nem kapott ebből, hisz rám esett.
- Jó... JungKook még mindig alszik - mondta, én meg hisztiztem volna, hogy JungKookra figyel, nem pedig rám, aki puszit érdemelne a bibiéjére.
- TaeTae... - suttogtam, majd felsziszegtem, mikor az egyik térde kíméletlenül simult megint csak a lábamközé. Fölém támaszkodott, egyenesen a szemeibe nézve, s fejünk egy vonalba emelkedett, így minden porcikámban érezhettem azt, hogy alul vagyok, teljesen mértékben V alatt. Egyszerre ingerelt övönalul az alsó felével és hozott lelkileg zavarba a szempárjaival. Nagyon ritkán szokott így rám nézni, s pont emiatt nem tudom még kezelni. Úgy nézz, hogy szívem mind ijedtében, mind izgatottságában zakatol.
- Folytassuk? - hajolt lejjebb, mire egész testem megremegett. Összeértek homlokaink, én pedig éreztem, hogy megmelegedett leheletek hagynak egymagamra V alatt.
- Most... - vettem rá magam a beszédre. - szórakozol vagy igazából is minden porcikád akarja?
- Nem tudom - érkezett gyorsan a felelet.
- M-Mit érzel most?
- Nem tudom.
Ehhhh miaz, hogy nem tudja!? Én csípőből meg tudom mondani, hogy kanos. Tisztán érzem! Hallgatnom kellett volna a tudatalattimra, s nem bejönni a hálószobába!...
- Úgy érzem... - szólalt meg ismét. -, hogy akartam valamit, de elfelejtettem - ült fel rajtam, és állához tette kezét.
- I-Igen, az mindig olyan idegesítő érzés - kezdtem el beszélni róla, mire V leszállt rólam.
Az a valami, ami most az eszébe jutott, rávette, hogy az utazó bőröndjéhez menjen keresgélni. Hála. Csináljon valamit, az a lényeg, s akkor nem lesznek a körül a gondolatai, hogy ô most szexuális aktusra vágyik. Helyeseltem feltápászkodva a földről, de azonnal képes lettem volna visszaesni, ahogy megláttam, mit mutat felém.
A-Aaaaaz mi!?? Miért van a kezében síkosító!?
- Csináljuk ezzel? Hozhatom?
- Honnan van az neked!?
- Nem emlékszel? JungKook adta. Én meg annyira kapkodtam, mikor idesiettünk, hogy bepakoltam mindent, ami az ágy körül volt... Itt a kispárnám, az akkor földre esett paplanunk, - húzta ki sorjába a nagy bőröndjéből. - félig teli chipes zacskó a polcról, ez talán egy zokni, ez meg egy... pohár?... Hja, ami az éjjeli szekrényen volt... akkor víz is lehetett benne - nézett bele a bőröndbe, keresve a kiömlött vizet(?)...
- Te tényleg pánikban voltál...
- Mindegy. Most akkor használjuk?
- Mit?
- A poharat - nézett rám.
- P-Persze, add ide, az asztalra teszem - mentem oda, mire a kezembe nyomta a tubus síkosítót...
- Tessék - nézett fel rám szelíden, én meg nem tudtam düht érezni, amiért átvert, de....
- Azonnal tedd vissza! - suttogtam visszanyomva a kezébe.
- De ehhhh! Szeretlek!
- Ha szeretsz, akkor menj az ágyba.
- Oke - pattant fel és pólóját ledobva, nadrágját pedig lehúzva feküdt be a helyünkre, én pedig már hoztam is a lepedô szerû paplanunkat, amivel otthon is mindig takarózunk és elrejtjük magunkat a külvilág elôl.
Békességet remélve feküdtem le V mellé, de mint egy libikóka, az én súlyomtól ő felemelkedett, méghozzá a paplannal együtt.
Amit én szoktam a dormban, az én szobámban, azt csinálta ő itt, az ő otthonában; Felrepítette a paplanunkat, s négykézláb sikeresen fölém támaszkodott, hagyva közben a felrepített fényeket alig átszûrô könnyű anyagnak, hogy a hátára boruljon. Így egy barlang szerűségbe zárkóztunk.
- Hoseok...
Rendben, oke, igaz, hogy most takarva vagyunk, az is igaz, hogy képesek vagyunk halkan élvezni azt, amit, de... Engem akkor is zaklat a tudat, hogy mit csinálunk.
Zaklat... Mégis... Ahogy rá nehezedik a már régen ízlelt ajkai az enyéimre, s édesen egymást csókoljuk az jobban felizgat.
- Komolyan JungKook mellett akarod?...
- Én csak szeretlek - ölelt át rám esve. - Beérem azzal is, hogy reggelig ölelsz és fél óránként a fülembe súgod, hogy te is szeretsz.
- H-Hogy vagy ilyen aranyos!? - tettem szájam elé a tenyerem.
- Nyitott szemekkel szeretnék aludni... Látni, hogy milyen közel vagy hozzám, s ha csak egy kicsit is elfordulnál, felébrednék, és szorítanálak magamhoz, félve, hogy magamra hagysz.
- E-Egy kicsit... Cs-csak egy kicsikét hagyd abba az ilyen suttogást, mert ha felizgulok, az lesz, amit nem szeretnénk.
- Ki mondta, hogy én nem szeretném!? - emelkedett fel a szemembe pislogva. - Kérvényt nyújtok be, hogy tegyél magadévá.
- E-Elcsavarod a fejem a helyes választásról - ziháltam, érezve, hogy V már a férfiasságom határjait rombolja. - A fenébe... - fordítottam el a fejem, és V alsójába dugtam ujjaim, készülve lehúzni azt, s jelezve neki, hogy 'oké', most az lesz, amit ő akar.
V azonnal az ajkába kapott, és segített lehámozni magáról az egy száll megmaradt ruhadarabot, rólam pedig az összeset.
Mondtam halkan, hogy jöjjön, cseréljünk helyet, feküdjön ide, alám, hunyja be a szemét és hagyja rám a dolgok oroszlán részét, de megrázta a fejét. Kezébe vette az ágyba magával becsempészett sikosított és ujjára nyomott belőle. Az átlátszó folyékony állagból kevéske a hasamra csöppent, de a többi V ujján maradva hátra került, majd be, a megtalált nyílásba.
Nem szóltam semmit.
Nem tudtam, mit.
Egyszerűen csak hagytam, hogy felkészítse saját magát. Ujjai könnyedén siklottak ki és beljebb, ki majd még inkább beljebb, közben pedig olyan arcot vágott, amire nyáladzani lettem volna képes. Éhessé válik a testem. V túlságosan kívánatosan tálalja fel magát. Nekem meg nincs más aktivitás, ami rám jutna, csak a kínzóvá váló várakozás.
De hála, ahogy a hold is, mi is tovább léptünk. Hátamon maradva ívbe feszíttettem testem, s egy halk utasítás, de még segítség sem kellett Vnek, hogy mit csináljon. Magától tudta, s már tette is; Magába csúsztatta merevségemet, s egyszerre lélegeztünk fel.
Besurrantam hát a kapun, V vágyainak kertjébe s mintha én lenné ennek a csodás helynek a teremtője, érintéseim nyomaimban magokat szórtam. Lépésről lépésre vetettem el a kéj kertet díszítő növényeket, s máris csodálhattam miképp rügyeznek. Arany színű pompában mondanak köszönetet.
E képen, s nem máshogy vettem kezelésbe az én szeretkezésre vágyó másik-felemet. Gyöngéden kezeltem felhevültségét, mintha versenyeznék az óra leglassabb mutatójával, oly lomhán tettem magamévá szerelemet, aki nem kívánt más egyebet, csak engemet. Így haladtak el mellettünk olyan fél és egész órák, amik mintha ki is estek volna.
- TaeHyung... - kapkodtam a levegőmért, s szerelmem nyitottsága olyan mélységes gyönyört szerezett, mint amilyen mélyre sikerült hatolnom teste belsejében. Folyamatosan ringattam a csípőmet, vadul, mégis kíméletesen, hogy mindketten elveszítsük a fejünket. Folytattam s csak folytattam mindaddig, amíg ő félbe nem hagyta a mozgását;
- Állj! - mutatta tenyerét felém, miközben rám nehezedve leült. - Á-Állj le! - emelte finoman szájára kezét, s résnyire nyitott szemekkel nézett rám. - Csak azt akarom mondani, hogy ez most nagyon király, és mindjárt elmegyek... - egymásra bámultunk. Míg én láthatóan meglepődtem, ő fülig pirult. Ez most... - Csak azt mondtam, amit gondolkodás nélkül tudtam... - tisztázta magát szelíden. - Úgy éreztem, hogy muszáj kieresztenem a hangomat, de nem mertem hangosan... JungKook felébredne... Így egyszerűen csak... megmondtam neked azt, amit.
- B-Belédszerettem.
- He? Eddig nem szerettél!?
- De-de, csak-- - elpirultam. Szóvá akartam tenni, hogy milyen szeretni való s aranyos, de... Elôször szavak nélkül... hadd tegyem ôt magamévá, hadd menjek végig azon az ösvényen, amit már gondosan ápolgattam, hadd fejezzem be a munkám, hadd vezessem Vt végig a kéjkertünkben, hadd mutassam meg neki a csúcsról a kilátást. S ezekhez nem is kellett sok. Pár erős mozdulatra szántam el magam, s V karjainak felső részét jó szorosan megragadtam, hogy a nagy hevültségben még jobban csússzon rám, egész súlyával, mire lent, a forró járatban kielégülten szabad utat adtam a tesi örömömnek. Megremegtem. A hosszas orgazmustól minden porcikám egyszerre bizsergett, s nehezedett el, majd ahogy fejem magától biccent le, láttam, miképp ömlött ki TaeHyungból is a jelzés, hogy mennyire élvezte, s rajtam, a csípőm vonalain csorgott az le.
- Ahhh ez... - pirult ki levegőért kapkodva, szintén lebukott fejjel, mire próbáltam lecsillapítani ôt ujjaimmal finoman simogatva a hajkurászástól leizzadt arcát. Erre erőtlenül emelte meg a csípőét, hogy elváljunk, s ahogy megütötte fülünket az ilyenkor elhangzó zavarba ejtô, cuppanó hang, V teljesen fölém hajolt. Én csak néztem ôt, míg ô az általa benedvesített csípőmön foglalt helyet, s remegô karjaival megtámaszkodott fejem két oldalán. A kettőnk illata keverékébe mártózott takarónk a fején egyre hátrébb csúszott, végig súrlódott összekócolva a haját, de végül nem fedett fel minket, megállt.
Azt hittem, hogy ez a hajnal már nem lehet szebb annál, ami eddig a tetőponton tartott minket, de ahogy azt vettem észre, hogy megállt az idô, elvarázsoltnak éreztem magunkat. Mintha az ég azt szerette volna, hogy felejtsünk el mozogni, míg a Nap teljesen fel nem kell.
Ha bárki belépne az ajtón, kezét szeme elé emelné, védve azt a hatalmas ébredező fénytől, ami az ablakon árad be, s ami a magunkra terített lepedő körvonalain vakító fehéren verődik vissza. Azt látná, hogy csupa fényben úszunk. Míg én a fehérlő palástnak a mélyén fekszek, addig V támaszkodó karjait annak a szélei nyaldossák, s fejét ép hogy fedik, miközben a körvonalai szépen ki tudják formálni a képet, ahogy rajtam talált ülô helyet.
Így vagyunk mi a hajnal fényének nyalábjában. Mozdulatlanul.
A világító rejtekhelyünk belsejében V nyugodt s érzelem mentesnek tűnő arccal néz le rám, a szemeimbe. Olyan szép... A minket körül ölelő fehérség akár V szárnyai lehetnének... Megbabonázza a fantáziámat ez az összkép. Úgy érzem, mintha egy istenséggel, talán egy hírnőkkel, esetleg egy angyallal zárt volna össze a sors itt a puha ágy tollpárnái közt.
Sziled suttogással szóltam hát az én angyalomhoz;
- Mikor érkeztél a földre? Ide, közénk?
- Mikor a tudatalattim tudtára jutott, hogy veled lehetek - suttogta egy hangzásba kerülve velem, s hogy szívünk dobbanásait is egy ritmusra hozza, mellkasomra simította a tenyereit, majd ráhajolt fejével is. - Hoseok... - vett mély levegőt s egyre inkább hozzám bújt, hogy fülembe súgja azt, amit oly bizalmasan kezel, mintha a mondani valója törvénybe ütköző dolog lenne; - Te vagy a vízuma az itt létemnek.
Elpirultam. Nem tudtam megszólalni. Mintha megcsapott volna valami hihetetlen dolog. Egyszerre éreztem a hálát, a kedvességet, a szeretetet, temérdeknyi kellemet, a jót; s mindezt TaeHyungtól, akitől... mindig olyan sokat kapok... Legyen bármennyire egyértelmű, hogy ő az enyém, én meg az öve, a szívem akkor is meg-megdobban mindazon, amit mond.
- Nekem meg... te vagy a vízumom a szerelem nevű légtérben - mondtam komolyan, mire az érzelmeim áradata miatt eleresztettem egy szipogást, meggyilkolva ezzel a nyugodt hajnali csöndet, pedig a legkevésbé sem akartam. Éreztem, ahogy V fel akarja emelni a tekintetét, de nem engedhetem neki, nem láthat így, nem nézhet rám. Nem engem; Ujjaimmal hajába túrtam s mellkasomon tartottam a fejét.
- Hoseok... Valami baj van? - őszinte aggodalommal kérdezte, de én mégsem voltam képest választ adni. Semmit nem mondtam. Csak újból felszipogtam és megöleltem szerelmem, félve, hogy elillan ez az édes perc. - Jegyezd meg, ha elhagysz, eltűnök - mondta édes komolysággal. -, mert te miattad lehetek csak itt.
Szótlan ajkaim remegésével együtt hívatlanul jöttek a cseppek, túlnyomó többségben, s még nem is akarták feladni a hadjáratukat, de amint feleszméltem, eltávolítottam ôket. Letöröltem a könnyeimet.
S vicces hangulatba váltottam, hogy ne okozzak semmilyen nagyobb nyomást szerelmemnek;
- Mond csak... Most komolyan egy másik bolygóról jöttél, vagy csak nem volt itteni lakcím kártyád, s űrhajókon potyáztál?
- Hja, szerintem sincs semmi valószínűsége annak, hogy én itt, ebben a házba éltem le a gyermek korom.
Csak mosolyogni tudtam válaszán, s ujjam köré csavartam egy hajtincsét, miközben kezdtünk előbújni a fülledt rejtekhelyünkről.
Éreztem magunkban az energiának a szintjét. Merülésben van. Már mindketten ott tartunk, hogy ki akarunk kapcsolódni, töltődni, aludni egyet. Álmunkban pedig újra élni mind ezt, s egymással ölelkezni.
Olyan nyugodt volt ez a hajnalt búcsúztató kora reggel, hogy nem számítottam rá, milyen hirtelen fog tragikussá válni.
Az eddig közvetlen mellettünk alvó társunk körülnézve ült fel, eltakarva a fényes ablakot, s mintha orrával keresett volna valamit a levegôben, úgy szimatolt ki minket. Ahogy teljesen felébredt, s ismertette magával az egész helyzetet, nem szólt semmit, csak kiszállt az ágyból és az ablakhoz sietett egyből, hogy teljesen kinyissa azt. Nem merek belegondolni, milyen illatot, vagy inkább szagot érezhet... Még az orrát is befogta, majd rosszallóan nézett ránk... Ez volt az a rész, amikor már segítség nélkül sem tudtam volna megakadályozni, hogy ne égjen le a bôr a képemrôl. Egy olyan szemkontaktust sikerült megélnem, amire kár volt megszületnem.
TaeHyung... Szeretlek... De tudnod kell azt is, hogy hiába tudják a többiek, hogy te és én egypár vagyunk, ez nem add nekünk semmilyen felmentést. Nem élvezhetünk ilyen mennyiségű szabadságot. Változtatnunk kell az útvonalunkon, s nem átlépni a határt.
I came to my lover's city... s itt ragadtam vele, a húgával, annak a barátnőjével, s a mi JungKookunkkal. Már egy bő hete. Hát mit mondhatnék... Szó, ami szó; Szokatlan, felettébb nyugalmas és csöndesek a napjaink, hiszen mióta a maknaenk az elcsavargásából haza talált, el van a saját világában, mintha mindig agyalna valami bonyolult dolgon s nem is beszél velünk. Nekünk pedig kevés a bátorságunk megzavarni őt. Igazából félek, hogy a mi hibánk következtében vált JungKookkie ennyire furcsán komollyá. Meglehet, hogy tettünk valami olyat, amit nem szabadott volna elôtte tennünk... S mivel ezt a hibámat jóvá akarom tenni, már több napot és nap nélküli éjjelt töltöttem el úgy, hogy visszafogtam magam minden vágyamtól, magától, Vtől...
Mindenesetre a hangulat mondhatni családias. Most is épp a mosott ruhákat teregetem ki a félhomályban, a hajnali órákban.
- Ahhh megvagy! - tûnt elô a sötétbôl, majdnem megijesztve engem, de időben reagáltam, hogy látogatóm csak a másik-felem. - Ne tûnj el így... Legalább egy kincses térképet hagyhattál volna, hogy élvezzem a keresésed.
- Jó, máskor rajzolok neked egyet - hülyéskedtem; - S akkor megtalálhatsz engem, mint a kincsedet.
- Mindig a kincsemnek tekintelek, de rendben... - mondta egyhangúan, mire elmosolyodtam szokásos édes viselkedésén.
A leülepedett csöndben befejeztem a rakodást, s V megindult fel, a hold világította lépcsőn, én pedig rögtön utána. A mindent uraló ég fénye az ablakban üdvösködött, s mindkettőnk árnyékának elnyúló alakot öltötetett a falon, amik egymás mellett egyszerre lépnek, s egyik a másikkal nem létezhet; A hálónk ajtaja előtt, a padlón pedig egybefolytak, minek a látványára egy fura érzet s annak a hangja azt sugallta bennem, hogy "Nem, nem szabad még a hálószobába menni!", de legyen ez a nem tudom hányadik ösztönöm vagy szimplán a tudatalattim, hajnali kettőkor igen is bemegyek a hálószobába.Már nyúltam is a kilincsért, mire V megragadta a kezem.
- Mi a gond? - fordultam felé suttogva, s hiába néztem az arcára, a szokásos minden érzelmet elfedő függönye csakugyan elôttem húzódott, közben a másik keze már a derekamnál matatott. - Mond mi-- - akartam kérelni, de hirtelen az ajtóhoz csapódtam. V nekem esve ölelt át; s mielőtt kigondoltam volna, hogy miképp is kéne reagálnom erre, ő ragadta magához a szót, a suttogást;
- JungKook alszik...
- Nem baj az, hajnali kettő múlt.
- Hajnali kettô?... - kapta fel a fejét meglepődve gyermeki őszinteséggel az arcán. - Pedig nem is érződik annyinak.
Ilyenkor csak a szemébe kell nézni, s rögtön lehet látni, hogy egyáltalán nem fáradt még, sôt, nincs is vele tisztában, hogy már le ment a nap. Nem tűnt fel neki. Csak azt érzi, hogy mennyire pezseg a száguldozó energia az akármilyen játékra készen álló testében.
- De akkor este van s az azt jelenti, hogy az?...
- Mi az?
- Tudod... - mondta kipirulva és pöszén, de én tényleg nem fogtam fel, mire gondolhat. - Tu-Tudod! - ismételte kissé hangosabban és még inkább rám mászott, de én csak a fejemet tudtam rázni. - Az az a Sze-- - mintha elharapta volna a nyelvét nem mondta ki a szót, csak lehajtotta a fejét, s már vigasztalni akartam volna, hogy ne vegye a szívére, amiért nem vagyok gondolat olvasó, de... most... miért csúszik a keze felfelé a pólóm alatt?
- V!...
- Igen?
- Nem tehetjük!... Megbeszéltük, hogy nem nyúlok hozzád egy--
- De az rám nem vonatkozik, vagy rosszul tudom?
- Rosszu-- - akadtam el, ahogy megéreztem V combját a középpontomhoz dörzsölve. Nem akartam felfogni, de az alsóm anyaga pont jólesően húzódott végig a szándéktalanul merevedni készülő szervemen, s ezzel V közvetlenül az intim szférámba merészkedett, vagy szó szerint lépett. Az idegeimmel játszva bújik a nyakamba, hogy éreztesse csücsörített ajkainak már felkészülten benedvesített felszínét, miközben egyre csak hozzám simul... Fel akarok nyögni...
Csakugyan nehéz a tény tudatában lenni, hogy most mi is zajlik az általam kiéheztetett testemben. Mennyire ingerlékennyé vált az egész énem V érintéseire... De... Hiába akarom ölelni, akarnám magamévá tenni, akarattal egymást kielégíteni... Most a távolságnak kell köztünk lenni. Tudom, nem szép tőlem, hogy menekülni akarok a szerelmem adta kényeztetés elôl, márpedig nincs más, muszáj, ha jól akarok viselkedni V otthonában, s a maknae környezetében.
Hátranyúlva hát a kilincshez, benyitottam a szobába, de mivel kimaradt az a képkocka, hogy én most pont az ajtónak voltam nyomva, ezért nagyot zuhantunk a padlóra;
Az egyszerre mindenfelől s mindenféle ingert kapott testem találkozása a kemény földdel kellemetlen fájdalommal végződött, de legalább V nem kapott ebből, hisz rám esett.
- Jó... JungKook még mindig alszik - mondta, én meg hisztiztem volna, hogy JungKookra figyel, nem pedig rám, aki puszit érdemelne a bibiéjére.
- TaeTae... - suttogtam, majd felsziszegtem, mikor az egyik térde kíméletlenül simult megint csak a lábamközé. Fölém támaszkodott, egyenesen a szemeibe nézve, s fejünk egy vonalba emelkedett, így minden porcikámban érezhettem azt, hogy alul vagyok, teljesen mértékben V alatt. Egyszerre ingerelt övönalul az alsó felével és hozott lelkileg zavarba a szempárjaival. Nagyon ritkán szokott így rám nézni, s pont emiatt nem tudom még kezelni. Úgy nézz, hogy szívem mind ijedtében, mind izgatottságában zakatol.
- Folytassuk? - hajolt lejjebb, mire egész testem megremegett. Összeértek homlokaink, én pedig éreztem, hogy megmelegedett leheletek hagynak egymagamra V alatt.
- Most... - vettem rá magam a beszédre. - szórakozol vagy igazából is minden porcikád akarja?
- Nem tudom - érkezett gyorsan a felelet.
- M-Mit érzel most?
- Nem tudom.
Ehhhh miaz, hogy nem tudja!? Én csípőből meg tudom mondani, hogy kanos. Tisztán érzem! Hallgatnom kellett volna a tudatalattimra, s nem bejönni a hálószobába!...
- Úgy érzem... - szólalt meg ismét. -, hogy akartam valamit, de elfelejtettem - ült fel rajtam, és állához tette kezét.
- I-Igen, az mindig olyan idegesítő érzés - kezdtem el beszélni róla, mire V leszállt rólam.
Az a valami, ami most az eszébe jutott, rávette, hogy az utazó bőröndjéhez menjen keresgélni. Hála. Csináljon valamit, az a lényeg, s akkor nem lesznek a körül a gondolatai, hogy ô most szexuális aktusra vágyik. Helyeseltem feltápászkodva a földről, de azonnal képes lettem volna visszaesni, ahogy megláttam, mit mutat felém.
A-Aaaaaz mi!?? Miért van a kezében síkosító!?
- Csináljuk ezzel? Hozhatom?
- Honnan van az neked!?
- Nem emlékszel? JungKook adta. Én meg annyira kapkodtam, mikor idesiettünk, hogy bepakoltam mindent, ami az ágy körül volt... Itt a kispárnám, az akkor földre esett paplanunk, - húzta ki sorjába a nagy bőröndjéből. - félig teli chipes zacskó a polcról, ez talán egy zokni, ez meg egy... pohár?... Hja, ami az éjjeli szekrényen volt... akkor víz is lehetett benne - nézett bele a bőröndbe, keresve a kiömlött vizet(?)...
- Te tényleg pánikban voltál...
- Mindegy. Most akkor használjuk?
- Mit?
- A poharat - nézett rám.
- P-Persze, add ide, az asztalra teszem - mentem oda, mire a kezembe nyomta a tubus síkosítót...
- Tessék - nézett fel rám szelíden, én meg nem tudtam düht érezni, amiért átvert, de....
- Azonnal tedd vissza! - suttogtam visszanyomva a kezébe.
- De ehhhh! Szeretlek!
- Ha szeretsz, akkor menj az ágyba.
- Oke - pattant fel és pólóját ledobva, nadrágját pedig lehúzva feküdt be a helyünkre, én pedig már hoztam is a lepedô szerû paplanunkat, amivel otthon is mindig takarózunk és elrejtjük magunkat a külvilág elôl.
Békességet remélve feküdtem le V mellé, de mint egy libikóka, az én súlyomtól ő felemelkedett, méghozzá a paplannal együtt.
Amit én szoktam a dormban, az én szobámban, azt csinálta ő itt, az ő otthonában; Felrepítette a paplanunkat, s négykézláb sikeresen fölém támaszkodott, hagyva közben a felrepített fényeket alig átszûrô könnyű anyagnak, hogy a hátára boruljon. Így egy barlang szerűségbe zárkóztunk.
- Hoseok...
Rendben, oke, igaz, hogy most takarva vagyunk, az is igaz, hogy képesek vagyunk halkan élvezni azt, amit, de... Engem akkor is zaklat a tudat, hogy mit csinálunk.
Zaklat... Mégis... Ahogy rá nehezedik a már régen ízlelt ajkai az enyéimre, s édesen egymást csókoljuk az jobban felizgat.
- Komolyan JungKook mellett akarod?...
- Én csak szeretlek - ölelt át rám esve. - Beérem azzal is, hogy reggelig ölelsz és fél óránként a fülembe súgod, hogy te is szeretsz.
- H-Hogy vagy ilyen aranyos!? - tettem szájam elé a tenyerem.
- Nyitott szemekkel szeretnék aludni... Látni, hogy milyen közel vagy hozzám, s ha csak egy kicsit is elfordulnál, felébrednék, és szorítanálak magamhoz, félve, hogy magamra hagysz.
- E-Egy kicsit... Cs-csak egy kicsikét hagyd abba az ilyen suttogást, mert ha felizgulok, az lesz, amit nem szeretnénk.
- Ki mondta, hogy én nem szeretném!? - emelkedett fel a szemembe pislogva. - Kérvényt nyújtok be, hogy tegyél magadévá.
- E-Elcsavarod a fejem a helyes választásról - ziháltam, érezve, hogy V már a férfiasságom határjait rombolja. - A fenébe... - fordítottam el a fejem, és V alsójába dugtam ujjaim, készülve lehúzni azt, s jelezve neki, hogy 'oké', most az lesz, amit ő akar.
V azonnal az ajkába kapott, és segített lehámozni magáról az egy száll megmaradt ruhadarabot, rólam pedig az összeset.
Mondtam halkan, hogy jöjjön, cseréljünk helyet, feküdjön ide, alám, hunyja be a szemét és hagyja rám a dolgok oroszlán részét, de megrázta a fejét. Kezébe vette az ágyba magával becsempészett sikosított és ujjára nyomott belőle. Az átlátszó folyékony állagból kevéske a hasamra csöppent, de a többi V ujján maradva hátra került, majd be, a megtalált nyílásba.
Nem szóltam semmit.
Nem tudtam, mit.
Egyszerűen csak hagytam, hogy felkészítse saját magát. Ujjai könnyedén siklottak ki és beljebb, ki majd még inkább beljebb, közben pedig olyan arcot vágott, amire nyáladzani lettem volna képes. Éhessé válik a testem. V túlságosan kívánatosan tálalja fel magát. Nekem meg nincs más aktivitás, ami rám jutna, csak a kínzóvá váló várakozás.
De hála, ahogy a hold is, mi is tovább léptünk. Hátamon maradva ívbe feszíttettem testem, s egy halk utasítás, de még segítség sem kellett Vnek, hogy mit csináljon. Magától tudta, s már tette is; Magába csúsztatta merevségemet, s egyszerre lélegeztünk fel.
Besurrantam hát a kapun, V vágyainak kertjébe s mintha én lenné ennek a csodás helynek a teremtője, érintéseim nyomaimban magokat szórtam. Lépésről lépésre vetettem el a kéj kertet díszítő növényeket, s máris csodálhattam miképp rügyeznek. Arany színű pompában mondanak köszönetet.
E képen, s nem máshogy vettem kezelésbe az én szeretkezésre vágyó másik-felemet. Gyöngéden kezeltem felhevültségét, mintha versenyeznék az óra leglassabb mutatójával, oly lomhán tettem magamévá szerelemet, aki nem kívánt más egyebet, csak engemet. Így haladtak el mellettünk olyan fél és egész órák, amik mintha ki is estek volna.
- TaeHyung... - kapkodtam a levegőmért, s szerelmem nyitottsága olyan mélységes gyönyört szerezett, mint amilyen mélyre sikerült hatolnom teste belsejében. Folyamatosan ringattam a csípőmet, vadul, mégis kíméletesen, hogy mindketten elveszítsük a fejünket. Folytattam s csak folytattam mindaddig, amíg ő félbe nem hagyta a mozgását;
- Állj! - mutatta tenyerét felém, miközben rám nehezedve leült. - Á-Állj le! - emelte finoman szájára kezét, s résnyire nyitott szemekkel nézett rám. - Csak azt akarom mondani, hogy ez most nagyon király, és mindjárt elmegyek... - egymásra bámultunk. Míg én láthatóan meglepődtem, ő fülig pirult. Ez most... - Csak azt mondtam, amit gondolkodás nélkül tudtam... - tisztázta magát szelíden. - Úgy éreztem, hogy muszáj kieresztenem a hangomat, de nem mertem hangosan... JungKook felébredne... Így egyszerűen csak... megmondtam neked azt, amit.
- B-Belédszerettem.
- He? Eddig nem szerettél!?
- De-de, csak-- - elpirultam. Szóvá akartam tenni, hogy milyen szeretni való s aranyos, de... Elôször szavak nélkül... hadd tegyem ôt magamévá, hadd menjek végig azon az ösvényen, amit már gondosan ápolgattam, hadd fejezzem be a munkám, hadd vezessem Vt végig a kéjkertünkben, hadd mutassam meg neki a csúcsról a kilátást. S ezekhez nem is kellett sok. Pár erős mozdulatra szántam el magam, s V karjainak felső részét jó szorosan megragadtam, hogy a nagy hevültségben még jobban csússzon rám, egész súlyával, mire lent, a forró járatban kielégülten szabad utat adtam a tesi örömömnek. Megremegtem. A hosszas orgazmustól minden porcikám egyszerre bizsergett, s nehezedett el, majd ahogy fejem magától biccent le, láttam, miképp ömlött ki TaeHyungból is a jelzés, hogy mennyire élvezte, s rajtam, a csípőm vonalain csorgott az le.
- Ahhh ez... - pirult ki levegőért kapkodva, szintén lebukott fejjel, mire próbáltam lecsillapítani ôt ujjaimmal finoman simogatva a hajkurászástól leizzadt arcát. Erre erőtlenül emelte meg a csípőét, hogy elváljunk, s ahogy megütötte fülünket az ilyenkor elhangzó zavarba ejtô, cuppanó hang, V teljesen fölém hajolt. Én csak néztem ôt, míg ô az általa benedvesített csípőmön foglalt helyet, s remegô karjaival megtámaszkodott fejem két oldalán. A kettőnk illata keverékébe mártózott takarónk a fején egyre hátrébb csúszott, végig súrlódott összekócolva a haját, de végül nem fedett fel minket, megállt.
Azt hittem, hogy ez a hajnal már nem lehet szebb annál, ami eddig a tetőponton tartott minket, de ahogy azt vettem észre, hogy megállt az idô, elvarázsoltnak éreztem magunkat. Mintha az ég azt szerette volna, hogy felejtsünk el mozogni, míg a Nap teljesen fel nem kell.
Ha bárki belépne az ajtón, kezét szeme elé emelné, védve azt a hatalmas ébredező fénytől, ami az ablakon árad be, s ami a magunkra terített lepedő körvonalain vakító fehéren verődik vissza. Azt látná, hogy csupa fényben úszunk. Míg én a fehérlő palástnak a mélyén fekszek, addig V támaszkodó karjait annak a szélei nyaldossák, s fejét ép hogy fedik, miközben a körvonalai szépen ki tudják formálni a képet, ahogy rajtam talált ülô helyet.
Így vagyunk mi a hajnal fényének nyalábjában. Mozdulatlanul.
A világító rejtekhelyünk belsejében V nyugodt s érzelem mentesnek tűnő arccal néz le rám, a szemeimbe. Olyan szép... A minket körül ölelő fehérség akár V szárnyai lehetnének... Megbabonázza a fantáziámat ez az összkép. Úgy érzem, mintha egy istenséggel, talán egy hírnőkkel, esetleg egy angyallal zárt volna össze a sors itt a puha ágy tollpárnái közt.
Sziled suttogással szóltam hát az én angyalomhoz;
- Mikor érkeztél a földre? Ide, közénk?
- Mikor a tudatalattim tudtára jutott, hogy veled lehetek - suttogta egy hangzásba kerülve velem, s hogy szívünk dobbanásait is egy ritmusra hozza, mellkasomra simította a tenyereit, majd ráhajolt fejével is. - Hoseok... - vett mély levegőt s egyre inkább hozzám bújt, hogy fülembe súgja azt, amit oly bizalmasan kezel, mintha a mondani valója törvénybe ütköző dolog lenne; - Te vagy a vízuma az itt létemnek.
Elpirultam. Nem tudtam megszólalni. Mintha megcsapott volna valami hihetetlen dolog. Egyszerre éreztem a hálát, a kedvességet, a szeretetet, temérdeknyi kellemet, a jót; s mindezt TaeHyungtól, akitől... mindig olyan sokat kapok... Legyen bármennyire egyértelmű, hogy ő az enyém, én meg az öve, a szívem akkor is meg-megdobban mindazon, amit mond.
- Nekem meg... te vagy a vízumom a szerelem nevű légtérben - mondtam komolyan, mire az érzelmeim áradata miatt eleresztettem egy szipogást, meggyilkolva ezzel a nyugodt hajnali csöndet, pedig a legkevésbé sem akartam. Éreztem, ahogy V fel akarja emelni a tekintetét, de nem engedhetem neki, nem láthat így, nem nézhet rám. Nem engem; Ujjaimmal hajába túrtam s mellkasomon tartottam a fejét.
- Hoseok... Valami baj van? - őszinte aggodalommal kérdezte, de én mégsem voltam képest választ adni. Semmit nem mondtam. Csak újból felszipogtam és megöleltem szerelmem, félve, hogy elillan ez az édes perc. - Jegyezd meg, ha elhagysz, eltűnök - mondta édes komolysággal. -, mert te miattad lehetek csak itt.
Szótlan ajkaim remegésével együtt hívatlanul jöttek a cseppek, túlnyomó többségben, s még nem is akarták feladni a hadjáratukat, de amint feleszméltem, eltávolítottam ôket. Letöröltem a könnyeimet.
S vicces hangulatba váltottam, hogy ne okozzak semmilyen nagyobb nyomást szerelmemnek;
- Mond csak... Most komolyan egy másik bolygóról jöttél, vagy csak nem volt itteni lakcím kártyád, s űrhajókon potyáztál?
- Hja, szerintem sincs semmi valószínűsége annak, hogy én itt, ebben a házba éltem le a gyermek korom.
Csak mosolyogni tudtam válaszán, s ujjam köré csavartam egy hajtincsét, miközben kezdtünk előbújni a fülledt rejtekhelyünkről.
Éreztem magunkban az energiának a szintjét. Merülésben van. Már mindketten ott tartunk, hogy ki akarunk kapcsolódni, töltődni, aludni egyet. Álmunkban pedig újra élni mind ezt, s egymással ölelkezni.
Olyan nyugodt volt ez a hajnalt búcsúztató kora reggel, hogy nem számítottam rá, milyen hirtelen fog tragikussá válni.
Az eddig közvetlen mellettünk alvó társunk körülnézve ült fel, eltakarva a fényes ablakot, s mintha orrával keresett volna valamit a levegôben, úgy szimatolt ki minket. Ahogy teljesen felébredt, s ismertette magával az egész helyzetet, nem szólt semmit, csak kiszállt az ágyból és az ablakhoz sietett egyből, hogy teljesen kinyissa azt. Nem merek belegondolni, milyen illatot, vagy inkább szagot érezhet... Még az orrát is befogta, majd rosszallóan nézett ránk... Ez volt az a rész, amikor már segítség nélkül sem tudtam volna megakadályozni, hogy ne égjen le a bôr a képemrôl. Egy olyan szemkontaktust sikerült megélnem, amire kár volt megszületnem.
TaeHyung... Szeretlek... De tudnod kell azt is, hogy hiába tudják a többiek, hogy te és én egypár vagyunk, ez nem add nekünk semmilyen felmentést. Nem élvezhetünk ilyen mennyiségű szabadságot. Változtatnunk kell az útvonalunkon, s nem átlépni a határt.
