XVIII. Specialista a szakmában {Eladó-Kiadó}

Zico POV

Taeil az ajtón nyitott be éppen, mikor JiHoon és én egymás mellett törökülésben a fallal szemben próbáltuk eltüntetni a filccel játszott amőba játékunkat a fehér felületről. Nem akartuk, hogy Taeil észre vegye, dehát végül ez lett;
- Fehér vízfestékkel próbálkoztok, atyaég!!??... Miért nem volt annyi eszetek legalább, hogy grafitceruzával játszotok!??... De persze nem... Ti nem gondoltatok rá, hogy akár papíron is tudnátok amőbázni... Aish Miért kell hazajönnöm azzal a ténnyel, hogy otthon két ostoba gyerekem vár?
- Én nem vagyok a gyereked - suttogtam magam elé bámulva, a földön ülve, majd felnéztem Taeilre. -, a pasiféléd vagyok...
- Én is!
- He!? Mi!? - lepődtem meg a csak úgy szabadon bekiabált tiltakozásán JiHoonnak.
- Csak viccbôl mondjuk, nem?... - nézett vissza rám szintén érdeklődő arccal.
- "Viccbôl"? Hjam, igen, viccbôl - pusmogtam félmosollyal a szemeibe tekintve, majd ismét magam elé bámultam. "Most mit is mondtam?..." Mielôtt a fejem kongó ürességében még tovább visszhangozhatott volna ez a kérdés, megszólalt a telefonom csengőhangja. Erre az ingerre felpattantam, de ahogy már felvettem, kinyomták.
" Kim JungWoo 'Szerződést' " jelezte a kijelző a fel nem vett hívás tulajdonosát.
Az az ûzletember... Mintha már két nap telt volna el azóta... Lehetséges, hogy most már igencsak el kéne juttatnom neki a szerződést... De azt megkeresni...

Végül ma este nagyot nyelve szálltam ki JiHoon mellől, az ágyból, s lábujjhegyen osontam ki a hálóból. Még sosem hatott kényelmetlennek a lépteim. Viszont most... Minden egyes mozdulatomban érzem a súlyom s az erőfeszítésem... Nehéz vagyok, mintha szét akarna esni a testem... S én mégis megyek, haladok...
A nappalit, ahol Taeilya alszik nagy ívben elkerültem, hogy a bejárati ajtóhoz lopakodva, onnan forduljak el a konyha irányába, ami közt van a széles íróasztal. Annak az első fiókjába szokta Taeil bedobálni az összes féle iratot. Mappákban, fóliákban, vagy csak összetűzve tart ott mindent. Egymást összenyomó papírhegyek... Ahogy benyúltam könnyem csordult volna ki, ha nem lennék merev a feszültségtől, annyira ideg tépően hatott a papírlapok súrlódásának hangja. Csak úgy visszhangzott s fájt, ahogy próbáltam azt a szerződést keresni a sok összefűzött lap közt.
Mikor már megfordult a fejemben, hogy mi van, ha nem is itt tartja azt, akkor szúrt szemet a "tőzsde" szó. Gyorsan elő is kaptam a mobilomat, hogy rávilágítsak, jól látom-e. S tényleg az volt.
- Tuti ez lesz! - s már vettem is a kezembe, gondosan kiemelve, majd sebtében, de figyelmesen elolvastam, csak a tudás iránti kíváncsiságomért, de be kellett látnom, hogy ebből bizony én alig értek valamit. Túl sok a szakszó, vagy csak túl darabosan s tárgyközpontslagosan van megfogalmazva?... Nem tudom... De zavar, hogy nem tudom feldolgozni a tartalmát. Emiatt okkal vagy ok nélkül, de lefagytam, ott egy helyben.
- Mit csinálsz? - a hátam mögül jött hirtelen kérdésre megremegtem, de ahogy az agyam pár másodpercnyi késéssel felismerte az elôbb hallott mély hangot, le tudtam nyugodni, mire intettem is az érdeklődőnek;
- Gyere, JiHoon. Te érted ezt?
- Ugye ez a titkos színes cukros süti receptje, amirôl beszéltünk, hogy kéne csinálni.
- Nem az. Annál... Annál azért kevésbé bonyolultabb. Te biztos érted, nézd meg - adtam át egyenesen a kezébe.
- Részvényi szerzôdés... Taeil tőzsdézik? - vezette a szemét sorról sorra, mire ámultan ért el az aláírások alá nyomtatottan írt nevekhez. - Taeil JaeHyoval és a kaszinó fônôkével?... Ez kínai!
- Hogy mi? Kínai?
- Igen, ez hamisítvány - nézte át ismét a szerzôdést. - Miért van ez itt?
- Nem tudom, de ammm, el kell, hogy tegyem és tovább küldjem egy társaság érdekében - húztam a számat és kivettem a kezébôl, hogy összehajtva a farzsebembe mélyre becsúsztassam. Még mindig tudatlannak érzem magam... S a teljes nyugtalanságba képes lökni a tény, hogy nem tudom mibe is vágok bele pontosan. Nagyon remélem, az az ember majd elmagyarázza nekem ezt a valamit. Ha netán megint csak valami rosszat okoznék Taeilyanak, nem bocsátanám meg magamnak... Ahh Nem is kéne ezt a bizonytalan dolgot megvalósítanom? Hagyjam? Mit csináljak? Mi lenne a helyes? - JiHoon, tudod, mikor eltûntem, akkor--
- Miért nem alusztok!? - Taeil... Taeil hangjára megfagyott ereimben a vér. Itt van. Mögöttem. Ô... Nem tudtam megmozdulni, még a beszédben elakadt szám is nyitva maradt, arra a hangra, mely a következô gondolatomban lévô szó elsô betûje lett volna. Akartam, de most már nem tudom megkérdezni JiHoont, hogy mit gondol a helyzetemrôl...
- Ne haragudj, Taeil, hogy felébresztettünk! - esett térdeire a dongsaengem, ahogy az expartnere felé fordult. - Nem akartuk! Már is megyek vissza! - mondta, mintha esküdt tenne és lábaira állva sietősen elcsoszogott.
Én is mentem volna utána, futtában eltűnni, de ez a parancs nem ért el az agyamig. Gátolta minden más. A gondolataim fémként alkottak áttörhetetlen falat az eszem köré.
- Mi a baj, Zicoya?
Ha én azt meg tudnám fogalmazni most, nem állnék itt megfagyva.
- Zico?...
Ránéztem Taeilre oldalról, lehajtott fejjel. Ahhoz képest, hogy az elôbb még aludt, éber tekintettel kémlelt engem és várta tôlem a választ, legalább egy kis hümmögést. Karjaiba tette a kezét és a nagy pólója, ami bőven körbe érné ôt még egyszer, felgyûrôdôtt és a meztelen combjára szorosan tapadó boxer jobban láthatóvá vált.
- Gyere már ide! - utasított, s ahogy látta, hogy már teszem is meg a léptem felé, megfordult s az ágyához ment, hogy visszaüljön. Belemarkolt a takarójába és elhajította azt a párnáira. Megpaskolta maga mellett a helyet, s türelmetlenül intett, hogy menjek oda. - Vagy aludni mész és neked lesz rossz, hogy elnyomod a problémád, vagy idejössz, kinyögni nekem azt, feltéve, ha bízol bennem.
- Mindig bízom benned - suttogtam és nehezen tett lépésekre kényszerítettem magam, hogy a közelébe merészkedjek. Lassacskán oda érve az ágyhoz, tenyeremmel lenehezedve, csípni kezdett a zaklatottságom. Szemeim megrebbentek a  kellemetlenségtől, s csak a kezemet tudtam nézni, ahogy az belemart a sötét lepedôbe. Kapaszkodni akart, s kapaszkodott, amiért az egész énem egy zuhanás kezdete elôtt érezte magát, miközben én csak leültem.
- Zico, éjjel van, semmi rohanás, semmi munka, csak te meg én... - a halk hangja, mely közvetlen hozzám szólt, visszahúzott a földre, az ágyra, s belsőm nyugodni kezdett. Viszont a kezem még mindig kapaszkodott. - Mondom, felejtsd el a feszültségeket!... - érintette meg a karom, mire melegség járta át testem. Érzem, értem; Most ô tart és véd a zuhanástól. - Dôlj hátra!
- J-Jó... - pislogtam rá és hagytam el a katonás testtartásom.
- Mivel csillapíthatnálak? - kérdezte egy váratlan mosollyal az arcán, amire tényleg nem voltam felkészülve. Erôsen megdobbantotta a szívem. Annyira jó és felemelô érzés ez, mint amilyen rossz volt az elôbbi összekuszált elmém.
Taeil pedig a szemeimben olvasott, és megértette, hogy nem beszélek, nem bírok. Így ô sem szólt egy szót sem.

Kényelmesen elhelyezkedett felettem, majd a karomat is elengedte, csupán azért, hogy az arcomhoz érjen, de csak igazán gyengéden. Csak néztem rá, de ahogy lejjebb süllyedt, káprázni kezdtek a szemeim. Felszökött a vér a fejembe.
Mikor volt utoljára ilyen közel? Mikor csókolt meg? Nem emlékszem rá...
Most pedig akár egy nosztalgiai körút; Taeil egy pihentetô csókkal kezdeményezett szám szélén, majd bágyadttá vált tekintettel rendesebben a dús ajkaimra nehezedett, s puhán súrlódni kezdett. A folyamatos érintéseink közti kis résekben a levegô csak úgy járta az öröm táncát. Ide-oda hagyta magát sodorni a bent már nem tarthatott leheleteinknek. S Taeil egyre mélyebbre törő csókja közben apró ujjbegyei csak úgy mihasznaságból megsimogatták az orcám, viszont én mégis összpontosítva rá átéreztem azt, és tûzként üdvözöltem magamban a szerelem végtelen erejét. Nem bírtam magammal tovább. Hajába túrtam, s én próbáltam kezdeményezni azokat a lehengerlő csókokat.
"Ne hagyjuk abba! Nem akarok nélküle lenni! Érezni akarom!" S a visszhangban nem volt már elég a csókjaink nedves s zavarba ejtő hangeffektje, még az én aprócska nyögéseim is csatlakoztak hozzá. Önkívületi állapotomban még közelebb akartam ôt érezni magamhoz, így egyik kezemet még jobban haja sűrűjébe mélyesztettem, míg a másikat hátára csaptam. Erre ahogy a súlynak nevezhetetlen tömege rám bízta magát, ajkai a nyakamra csúsztak és hevesen tették azt, amit tûzesen akartak. Szerelmem szüntelenül lepte el lepke csókokkal a védtelen területeim. "DeJó!" nyögtem élesen s felhajlítottam térdeimet, két lábam közé határolva ezzel az ő törékeny fenséges testét. Erre Taeil tenyere a középpontomhoz tapadt, jelentős mértékű ingert éreztetve velem. Még a szemeimet is kénytelen voltam összeszorítani, miközben képes volt benedvesíteni a boxeremen mozgó vékony ujjai alapos munkájával. Ennek következtében én is... Nekem is többet kívánt a férfi énem. Kezeimmel szintén fogdosni akartam; Benyúltam a nagy lógó pólója alá, gyermeki könyedtséggel felgyûrtem azt, és szomjazva rá végig tapintottam a feszes hátán, majd kezeimmel megismertettem Taeil testének legkarcsúbb vonalait. Viszont... Be kellett látnom, hogy bármit is csinálok, a bizsergő belsőm vágyakozását nem csillapíthatom. Ahhoz Taeil kell. Taeilt akarom! Őt és az övet bennem... S ahogy hátra csaptam a fejem vakon bedugtam az ujjaim a boxerébe. Le akartam húzni róla azt...
- Zico! Nem - ugrott fel rólam, kihúzva magát. - Nem kívánhatod ennyire! Itt van JiHoon, alig pár méterre.
- Pedig azt akarom, hogy keményen megdugj! - mondtam a szemeibe nézve, de ahogy elpislogtunk pár pillanatot egymásra bámulva; keményen elpirultam. Szinte le lehetett volna kaparni a rám égett vörösséget. Hogy nyilvánulhattam meg ilyen őszintén!?
- Így kimutatni a fogad fehérjét!... - vigyorgott rám. - Így... tényleg tetszel... - ragadott meg, ahol ért, s azzal együtt dörzsölődni kezdett hozzám a méretével. Nem tudom, hogy csinálta, de élveztem. Nagyon. - Érd be ennyivel, kicsi Zicoya. A hátsódba most hosszú lenne utat betonozni - folytatta, miközben két tenyere hátra nyúlt, s mind kettő a seggemhez tapadt. A nadrágomon keresztül markolt a húsomba. Pont a farzsebeimnél...
- Huh? - lepődött meg egy kicsit, s már nyúlt is bele a gondolatban említett zsebembe, mire észrevette. Kivette és észrevette a szerződést. - Miket nem rejtegetsz itt!? Bele akarsz keveredni?
- Taeil, én...
- Nem kell ez neked - tanácsolta, mire a szemem elé tartotta azt, hogy megjegyezzem, ehhez nem nyúlhatok. - Csináltál róla fotót?
- Nem.
Erre elmosolyodott, s folytatta. Tényleg, mintha mi sem történt volna, újra letepert. Addig kényeztetett apró, de speciálisan jelentős érintéseivel, míg el nem felejtetett velem mindent, s fejemben csak ô maradt.

73 BTS Megkarmolnálak

Jimin POV

Szorongattam szatyrom száját, akár egy tolvaj a zsákmányát, annak ellenére is, hogy tisztességesen költöttem rá. Mégis rejtegetnem kell, mert nem áll szándékomban egyiküknek sem megmutatni a tartalmát... Ezért minél közelebb került az est, annál jobban ugorhatok a biztonság érzetébe fejest.
Éjfélkor már a hotelban voltunk. Először vacsorázni küldtek minket (Jinről forgattam is az EatJin sorozatot, mert az már szinte a kedvencem kerek e világon), majd mikor befejeztük, felengedtek minket a lakosztályunkba kicsomagolni s lepihenni. Holnap még nem lesz fényképezkedés meg elvileg semmi más, mert először a stábnak meg a stylistoknak kell előkészülniük. Nagyon örülök ennek! Hihetetlenül! Elmondhatatlanul! Mert már érzem; Az egész testemben érzem; Még csak pár lépés és--
- Hé! - állított meg minket NamJoon hyung. - Mielőtt mindenki eltűnne a szobájába, csak annyit szeretnék közölni, hogy ammm legyen most egy nyugodt és munka centrikus hetünk, rendben fiúk?
- Azt akarja ezzel mondani, hogy semmi szex, mégha kussba' is tudjátok elhágni! - fordította Suga hyung élesen rám nézve. Természetesen nyelvnyújtással feleltem, ő pedig a középső ujjával reprezentálta azt az óhaját, hogy kapjam be. De;
- Azt!? - mutattam le a nadrágjában poshadó szerszámjára direkt undorodó arcot vágva. Aztán... Szaladtam. Beszaladtam a szobámba, Jint a pólójánál elkapva. Ő meg csak úgy próbált reagálni a gyors történésre;
- Huh!? Én veled?... Veled alszom? Ajánlatos ez?
Csak rámosolyogtam, hogy "Persze hogy az!" S még lámpaoltás előtt pakolgatni kezdtünk kifele. Miközben Jinnek sorba eszébe jutott minden otthon hagyott dolog, én addig csak csöndesen, háttal a hátának nézegettem a szatyromban. Egy kapással kihorgásztam azt, amit akartam; egy átlagos henger alakú tubust fekete borítással s jó pár cicus cirill betűvel, amik ellenére én jól tudtam, mi van benne, ezért már bontottam is ki, hogy belőle egy pezsgő tablettát kivegyek. Nem kellett sokat gondolkoznom afelől, hogy mit akarok jobb ízűvé varázsolni, mert ahogy kicsit oldalra nyúltam, kezem ügyébe került Jinnek a már kibontott gyömbéres üdítője. Abba beletettem, de ahogy elkezdett pezsegni, eszeveszettül ki akarta lőni a kupakot.
- Ajjajj! - dugtam két combom közé a robbanni akaró flakont.
- Mi az?
- Hehe Semmi - nevettem rá, belül pánikot érezve. - Csak kíváncsi voltam, hogy figyelsz-e rám.
"S sajnos, most pont hogy hegyezed mindkét füled..."
Csinálnom kell valamit! Nem szabad édes-habos diszkót varázsolnom.
Ott voltam egy darabig összeszorított lábbal, de ahogy láttam, hogy enyhülnek a dolgok, az agyam újra visszatért a normális kerékvágásba s észre vette a következő lépést az éjjeli asztalon heverő pohárral a főszerepben. Ezzel már el is terveztem, hogyan fogom Jinnek átnyújtani az általam megpikánsított innivalót.
Hangosan köhögni kezdtem;
- Valahogy itt olyan szárazabb a levegő... - mondtam, mire Jin felém fordulva ő is pszichológiailag érezni kezdte, s köhécselt;
- Biztosan a melegebb levegő teszi.
- Száraz a torkom - nyafogtam. - Mit kéne tennem?
- Igyál! Ott a--
- Hja tényleg! Ihatok az italodból?
- Persze, épp azt akartam mondani... - bólintott, s már öntöttem is a pohárba a szemei előtt. - Nekem is, jó? - nyújtotta oda a poharát én meg örömmel öntöttem neki.
Gondoltam lehajtom gyorsan én először nehogy valami gyanút fogjon, de ahogy a számhoz tettem;
- Várjunk csak, ez gyömbéres - motyogtam.
- Hja, azt nem szereted...
- Akkor csak kimegyek a csaphoz - kapargattam a fejem hahotázva, s szemem sarkából láttam, ahogy Jin fenékig megitta.
Belegondolva, nekem úgy sem kellene ez eféle vágy fokozó, nekem elég maga Jin. Hogy majd ő lesz az, aki rám veti magát, s jobban fog kívánni engem bárminél.
Igen, ezt vártam, de ahogy visszaértem a szobába, Jin alváshoz használt ingben készült már lefeküdni.
"Hát mi ez kérem szépen!? Hol az a várt hatás!?" merültem bele a csalódottságba s azzal az érzéssel kezdett az is felszínre törni, amit eddig jól elnyomtam; Elárasztott a lelkiismeret, mint az árvíz.
- Jin, ha valami furát érzel, sz-szólj nekem!...
Erre a mondatomra lefagyott s egyre élesebben nézett bele a szemeimbe. Mintha minden gondolatomat ki tudná olvasni...
- Könyörgöm.... Azt ne mond, hogy valamit tettél az italba!
- M-Mivel könyörögsz, nem mondom, csak azt, hogy bármi legyen, vállalom a felelősséget - feleltem, mire arcát egy nagy csattanással a tenyereibe temette;
- Isteneeem! - húzta fel a térdeit. - Teremtôm! - kezdett ritka kínlódásba s feltúrta a haját, majd homlokához csapta kézfejét. - Nem tudom elhinni, hogy képes voltál bedrogozni! Jimin...
- Én csak láttam, hogy milyen nagy elôszeretettel vették a görögök és--...
- Melléjük az óvszert is, mi?
- Hjam... - igazából mindent megkérdeztem az egyik kamerás segédtől, ezért tisztában voltam, hogy most mihez is akarok folyamodni, ezért... ezért... - K-Kérlek, Hercegnőm, ne félj. Eddig semmi hatása, nem? Lehet, hogy nem is lesz.
- Ha nem hat, akkor meg feleslegesen dobtad ki a pénzt... Most tényleg ostobaságot csináltál - nézett rám a fejét rázva.
- De nézd, vettem egy ilyen felfújható párnát is - kaptam elő a szatyromból s felfújtam gyorsan. - Látod, három ilyen cicus cirill betű van rajta, s mivel nem tudom elolvasni, beleképzelhetem, hogy ide az van írva, hogy "Jin". Ezért most már a fejem alatt is hordozhatlak utazásokon.
- Nem tudsz vigasztalni! - vágott morcos képet.
- De még vettem--
- Nem érdekel, miket vettél! Most semmivel sem tudod elvonni a figyelmemet! - indulatosan lekapcsolta a villanyt, majd magára terítette a takarót.
Hát rendben... Levetkőztem alsóig, s ahogy befeküdtem az ágy másik végébe, próbáltam a háttat fordított aurájába belekúszni, esetleg átölelni, de a próbálkozásomra figyelmeztetően megszólalt;
- Jimin...
- I-Igen?... - nyeltem nagyot a hátborzongató hangsúlya miatt.
- Csak úgy mondom... Ezt még szépen vissza fogod kapni!

Ahogy az éjjelemet végig kísérô képzeletem elfeketedett, Jinnek az éles és imádott nyögése ébresztett. S ahogy kinyitottam a szemeimet, az arcának a látványára azonnal ültömbe vágtam magam. Az a kinézet... Az az álmomban sem látott, csak vágyott látvány... Ahh Boldog vagyok! Akarom őt... azonnal... Érezni akarom a puha hajszálai alól kicsörgedezô fényes izzadtságcseppeket. Gyönyörködni akarok a pilláival csak félig takart szempárjaiban. Részt akarok venni ajkai nyugtalan mozgásában. S érinteni akarom fokozatosan vörösségbe élénkedô orcáit.
Ahh Ilyen hirtelen ez a sok inger! Ez nagyon gyors, túl gyors, hjaj de gyors, viszont érzem a hatást magamban, ahogy befeszülnek a combjaim s már menten ágaskodik is a közöttük bizsergő szervem. Jinnel így... Most... A hangjától és az összes görcsös rezdülésétől kötelességemnek érzem, hogy rajta legyek, hogy dörzsölődjek, dugjak, és lökjek.
- Ne érj hozzám! - csapott rá a kezemre, amivel közeledni akartam felé. - E-Ez a büntetésed - hajtotta fel a fejét, hogy közvetlen rám tudjon nézni, és egy gőzölgő leheletet hagyott magának kilehelni. - Csak nézhetsz... Csak nézz, mert azt tudom, hogy nehezen bírsz.
- Jin...
- Ne merj hozzám érni! - szólt ismét a közeledésemre.
- De... De... De mi lesz veled!?
- Soha sem kellett csinálnom, most se fogom. El kell, hogy múljon ahh - nyögött és tömény nyálfonál kínlódott vele piros ajkainak belsejében.
"Ahhh Rá akarok mászni! Legalább egy csókot engedne!" feszítettem be karjaimat, miközben szívem szabálytalanul kezdte verni az ütemet. Melegem lett. Égtem, és nem tudtam levenni a szemeim SeokJinrôl. Milyen rémes, csak így legeltetni a szemeimet a kéjfütőtte testén... Pislogni se pislogtam, mindent figyeltem, minden egyes mozdulatát s rezdülését mindenének; Aminek következményébe egyszerre folyt ki szájam szélén a nyál Jin nyálával együtt, ahogy egyszerre is bólintottunk le. Ő azért, hogy hálóinge felső gombjait a lyukjaikban kibújtassa, s ezzel szépen lehámozza vállairól a ruhát, én pedig azért, hogy elbírja a fejem az erős lendülettel leesett államat ettől a még át nem élt látványtól; Igen, ettől az egész procedúrától; Hercegnő keze csak úgy csúszott lefele a kigombolt rész között, mintha ezzel kényeztetni próbálná magát, s ahogy széjjel nyitotta magán az inget, megremegtem;
- Még azokhoz sem érhetek? - ködösödött el a látásom a fedetlen kulcscsontjára s két ingerlésre váró mellbimbójára nézve... Nem bírom ezt a tétlenséget! Nyelvem már ficánkol, s szájam belsejét ingereli.
- Jimin... - nyögött fel Jin pusztán a belső hőtől, ezzel jelezve is, hogy alig bír beszélni. A hirtelen jött kérdésemre pedig csak elfordította a fejét.
"Hogy tudtam egy ilyen jó lehetőséget elszúrni!?"
Kínlódásomban hozzávágtam magam az ágytámlához, s kénytelen voltam magamhoz nyúlni, egy kicsit megizzasztani az ujjamat makkom felszínén. De mindhiába, a lehiggadás helyett csak még inkább korbácsol a perzselő vágy. Tisztán érzem már, ahogy a levegő körülöttünk nedvessé s intimmé válik. "Bár én adhatnék okot erre! Egy jó mély okot... Ahh!" haraptam ajkaimba ténylegesen is felnyögve, s hirtelen elvakítóan megvilágosult bennem az, hogy már nem... nem bírom nélküle!
- N-Nem! Nem jössz!- szólt rám Jin lopottan felém pillantva, ahogy felé mozdultam.
- Ne csináld ezt, Hercegnô... - könyörögtem hamisíthatatlanul szánalmas hanggal.
- Ez a büntetésed... - lihegte s hanyatt dobta magát behunyt szemekkel, hogy hálóinge utolsó gombját is vakon kigombolja, így, ezzel a lélegzet elállító pózban nyomta be felhúzott lábai közé a párnát és feszülten nyomta azt a merevedéséhez, miközben másik keze az ajkaira feküdt, hogy segítsen neki elnyomni azt a magas hangot, ami végül csak belül tudott elfüstölni. Pedig engem ugyan nem zavart volna egy édes sikítása sem... De ő inkább kínlódott, szenvedett, egyedül tétlenkedett... Hát igen, úgy látszik az általam szerzett csodaszer nagy kihívás számára. Szóval be kell látnia: Csak én vagyok a gyógyír. Csak én csillapíthatom.
- Uhh Jin, ha az elejétől fogva benned lennék, annyiszor eldurrantam volna már, amennyi izzadságcsepp lefolyt a homlokodon - mondtam felhúzott szemöldökkel, s ajkaimat nyalogató nyelvvel, de ahogy Jin rám nézett azzal a nem mindennapi megvető tekintettel, éreztem, nem szabadott volna hagynom, hogy ilyen csússzon ki a számon.
- Ez már a netovább, Jimin! - rázta fejét igen felingerülten. - Kerülj csak a kezem közé! - s mielőtt erőt vett volna magán, hogy ténylegesen rám támadva levezesse rajtam a haragját, kopogtak, méghozzá nagyon vadul;
- Jimin, gyere ki!
Hercegnőm erre egyből a szemeim mélyébe nézett, hogy némán megértesse velem a pánikját, de én csak legyintettem. Összefűztem az ujjaimat, kinyújtva őket  megropogtattam, felkaptam pár göncöt, rákötöttem a derekamra egy pulcsit, próbáltam nem a merevedésemre koncentrálni, s már surrantam is ki az ajtón a tőlem várható leglazább módon. Kint senkinek nem is keltette fel a figyelmét, hogy milyen vigyázatosan csukom be az ajtót magam mögött.
- Eddig aludtál, ChimChim, vagy mi? - kérdezte J-Hope, miközben a sarokban lévő nagy babzsákon feküdt hagyat, csípőén rajta pedig V ücsörgött szemben vele, nem is zavartatva magát a jelenlétünkkel. Ha beszólogatós kedvemben lennék, biztosan rájuk kérdeznék, hogy ennyire vágynak a szexre, ha már előttünk is ilyen pózban mutatkoznak? De most inkább hagytam...
- Az a kérdés, hogy ki mit szeretne csinálni - hívta fel mindannyiunk figyelmét NamJoon hyung. De nekem ez annyira rohadt egyértelmű aaaaish - Suga már korán reggel elhagyta a hotelt, s a partra ment meg vásárolgatni. Menjünk utána, de akkor mindannyian, hogy tartsuk a csapat feelinget, vagy van valami egyéb ötlet?
... Én szívesen válaszoltam volna, de mivel inkább kussoltam, úgy látszik a többiek is azt tették.
- Jóva', akkor konkrétan rákérdezek; Ki szeretne kimenni Suga hyung után? - kérdezte NamJoon hyung, mire JungKook emelte fel a kezét, aki egy kis széken ücsörgött az erkélyen át kinézve.
- A többiek meg inkább itt--
- Igen! Maradjunk s játszunk valamit!
- Hja... Holnap úgy is megyünk a városba.
Szólalt meg a V-Hope páros.
Én pedig külsőleg bekussolva, belül pedig ordítva reagáltam, hogy "Nem, nem, ez így nem lesz jó. Menjenek innen inkább!"
- Oh Am mi lenne, ha inkább csinálnánk egy Bangtan Bomb videot!? - vettem elô a kamerát motiválva őket. - Az lesz a dolgotok, hogy menjetek ki kabátban, és tegyetek úgy, tesne az esô. S akkor majd esôt szerkesztünk a videóba.
- Nem hangzik ez unalmasnak?...
- Nem, nem mert bizony eső táncot fogtok járni!
- Egy olyat sem tudunk.
"Basszus, csak tűnjetek el!"
- Nagyon jól meg fogjuk szerkeszteni, na, gyerünk! - kezdtem tuszkolni RapMon hyungot és Kookkiet kifele. - Siessetek mind le, és én innen fentrôl, az erkélyrôl fogom kamerázni!
- Felvettem az esôkabátom!
- Remek, V! Köszönöm! - "Szegény balek..." - Menjetek ki! Gyorsan! - s akár volt rajtuk kabát, akár nem, már küldtem mindannyiukat ki a nyitott ajtón. - Siessetek le, aztán ne felejtsetek el táncolni is!
- Várj, és Jin hyung? Nem veled aludt!?? - a kérdésére azonnal kilöktem NamJoon hyungot. S becsaptam az ajtót, mint a húzat. A kulcsot a zárban elfordítottam, s egyértelműen benne is hagytam. Háttal dőltem rá, ízlelve a siker ízét, hogy enyhülnek már a problémák... Legalább is ez már kipipálva...
- Hehehe - kuncogtam fel hangosan, amiért kintrôl csak annyit halottam, hogy engem szidnak. - Mindenkit magamra uszítok... Egy buksi simít sem fogok ma kapni. Ahhh Mit csináltál, ChimChim!? - kérdeztem magamtól halkan suttogva.

A kiüresedett szobában, a leülepedett csöndben a hálószoba ajtó nyílt s már a legapróbb résen át is kivettem, ahogy Jin próbál kikószálni, a hálóingét magaelôtt tartva. A mögöttem lévő ajtóra nézett, majd rám, én pedig zavarban vissza;
- N-Nagyon mérges vagy?... - nevettem, mi mást tehetnék? Mire ő fájjon sóhajtott;
- N-Nem... - esett hátával az ajtófélfának, és felhajtotta a fejét. - Én már... Nem érzek semmit - csúszott lejjebb, mintha rákenődne a fára, én meg megijedtem;
- Hé!... - futottam oda hozzá. Most komolyan el akar ájulni? - Nooo-no Jin! - tartottam meg Egyetlenemet meztelen vállainál. Tûz forró volt a teste, pont amit akartam, végre, most ténylegesen elolvadhatna a kezem alatt. - Ahh... Ideje rám bíznod magad! - suttogtam a homlokához döntve fejem, bágyadt arcát bámulva, miközben a kezem a középpontja felé lopódzott, de erre ő feleszmélt s elejtve a hálóingjét ellökött magától.
Viszont hiába az erőlködése, nem engedem, hogy csak úgy elszökjön... Elkaptam őt a karjánál, s tudom, nem szép tőlem, de elgáncsolva gyönge lábait hátulról, én löktem most őt meg, mire oda huppant, ahova terveztem, a J-Hopék által bemelegített babzsákba.
- M-Még jó, hogy itt volt ez a valami, te kerge! - nézett rám Jin szúrósan, hogy mertem ilyet tenni, majd készült feltápászkodni, de jöttem én, s rákaptam mindkét csuklójára, mire megszeppenten összehúzódott.
- Mond, nem akarsz enyhíteni már azon a rám kiszabott büntetésen?
- N-Nem!... Hagyj!... Le fogok csúszni innen...
Erre az aggodalmára jóízűen kezdtem kuncogni, s elengedtem erőtlen kezeit, hogy tenyereim a combjainak belsőfelére tapadjanak, így lábait fel és el is toltam egymástól, hogy én szépen közelebb tudjak húzódni, középen keményen Jinhez simulva s feljebb nyomva őt a babzsákon.
- Ne mond, hogy...
A helyzetet felismert arcán csak mosolyogni tudtam. Levettem a pólómat, majd a nadrágomat is bármiféle válasz helyett, mialatt a levegőben lévő lábak megfeszültek. Tetszettek, s még többet akartam; Muszájnak éreztem dörzsölődő mozgásra rávenni magunkat boxeren keresztül;
- Ahhh de nagy - jegyeztem meg, s éreztem magamban a kíváncsiságot, hogy milyen lehet a mostani méretét még jobban fokozni a markomban. Egyáltalán belefér-e?
Bele akartam nyúlni a boxerébe, mihez lejjebb is hajoltam, de ahogy az ujjaim bejutva megérintették a megvastagodott s nedves felszínt, Jin megugrott éles nyögései közepette s az ismeretlenségbe felnyúlt kezei miatt véletlenségből megkarmolt nyakamnál. Azonnal elemelkedtem tőle, lehajtottam a fejem, s mindkét kezemet odaszorítottam.
- Juj, Jimin! Bocsáss meg! Nem akartam! Fáj? Látszik? Van nyomva? Mit csináljak? - érintette meg a kezeim, mire én leemeltem azokat, megmutatva, hogy legfeljebb csak egy kis piros csíkot tudott rám tetoválni, de nem fog az ott maradni egy percnél sem tovább. Csak rossz érzés volt...
- Azt kérdezed, hogy mit csinálj? Talán csak add át magad! - néztem fel, s azonnyomban a szájára tapadtam, egy röpke csókot adva. De valamit elronthattam, mert nem tudtam úgy megkergíteni őt az ajkaimmal, ahogy szoktam...
- Figyelj, Jimin, nem hagyom, hogy "segíts", bármennyire is toporzékolsz érte! Szóval leszállhatsz rólam.
- Nem...
- Aigo még akkor sem szállnál le rólam, ha nagyon szépen kérném?...
- Nem. Nem, mert nem akarom nézni, ahogy szenvedsz - néztem komolyan a bevörösödött arcára. - Én a legjobbat akarom nyújtani neked!
- Ahhj Jimin...
- Lazulj el, Hercegnô! - kaptam ajkaim közé az övéit ismét. - Nagyon-nagyon szeretlek, tudod - kezdtem el simogatni a karjait, mire oldalra fektette a fejét, s hagyni kezdte az akaratomnak a beteljesülését. Csókolgatni kezdtem a vállát, s végre belekezdhettem abba, amit úgy akartam. Letoltam Jinről az utolsó ruhadarabját is, és rámarkoltam a merevedésére. Szinte el tudtam élvezni, ahogy az csak úgy belecsúszott a tenyerem melegségébe.

A fülledt szexuális hangulatban hirtelen egy nagy kattanás hangzott el a fejünk fölött, mire SeokJin tenyerestül csapott s kapaszkodott bele karomba. Éreztem, ahogy megremegett. Mit ne mondjak, nagyon aranyos!
- Csak a légkondi volt, Egyetlenem.
- Akkor jó... - feküdt vissza, belesüppedve a babzsákba. - Folytassad!...
- Hee? - mosolyodtam el. - 'Folytassam'? Azt mondtad? Jól hallottam? Hát mégis elfogadod, hogy én vagyok a te egyetlen enyhítőd s gyógyíred mindenre?
- Még csak azt kéne, hogy elszálljál magadtól! - húzott magához a könyökömnél megragadva. - Fogd vissza az egodat, vagy élesebben megkarmollak!
- I-Igenis - villantottam ezer faktoros mosolyt, s engedve az ingerlő közelségnek, ízletesen megcsókoltuk egymást, át is dugva a nyelvemet, ami a szájában való kirándulása után, elcsavargott egy táborba egészen végig a mellkasán. Igen, végig, egy egészen hosszú nyál csíkot hagyva, majd meleg lehelettel emelkedtem vissza a nyakához. S nem vártam, így megugrasztotta a szívemet, ahogy a tenyere a fejem tetejére emelkedett s buksi simogatást kaptam.
- Hercegnő...
Ahogy felnéztem rá, az ő eszméletlen tekintetébe, tudtam, mit kell tennem.  Hiába szőttem ábrándokat, hogy a teste gőzölgő melegségé belemártom majd az ujjaimat. Direkt elfelejtettem azt, csak hogy megadjam neki a legidevalóbb kényeztetést. Ezért már dugtam is be; Vastagságommal teljesen eltömítettem a Hercegnőbe vezető érzékeny bejáratot, mire az ő magas fokú bizsergését átérezve, az egész gerincoszlopom megfeszült, felhajtottam a fejem, feltúrtam a hajkoronám, s mozdulatlanul járta át testem-lelkem az élvezet. Majd ahogy lejjebb bólintottam s pár pillantást szerettem volna szánni szerelmemre, rajta maradt a figyelmem, ahogy ott pezsgett a kéjvágytól alattam... S egyszerre mereven és ájultan nézett rám árnyékot vetett, hosszú szempillái alól.
- E-Ez most nagyon hatással volt...
- Mégis mi?... - kérdezte magas hangon s változatlan arccal.
- E-Ez a nézés! Ez a nézésed most komolyan megérte, hogy bedrogoztalak.
- Huh!? - emelte fel szépséges arcát.
- B-Bocsáss meg, SeokJin, de bennem most valami nagyon gyönyörű módon pattant el egy ideg - emeltem orromra a kezem, félve, hogy vérezni fog ettől a csöndes gyönyörtől, s menten elájulok; de tudtam, hogy erőt kell vennem magamon;
- Mozoghatok benned?
- Hehe Te mindig csak azt akarsz...
- Jin... Most nem... Most pont hogy nem az a lényeg. Nem azért drogoztalak be, hogy aztán jól derékra vágjalak. Hanem azért csináltam, hogy ugyan azt érezd, amit én. É-Érted?
- Nehogy azt mond, hogy ez az érzés neked mindennapi.
- De igen, ennyire, nagyon, mindig. Miattad.
Válaszomra szemei bízva bennem tükröződtek vissza, mire már térdeltem is bele a babzsákba, hogy elfüstölni akaró nemiszervem beljebb s egyre beljebb mozogjon Jinben. A heves kéj hajkurászásom közben a legjobb tapasztalataimmal mindent a legélvezetesebb útra tereltem.
-  Mégis mennyire vagy bent?... - szólalt meg Jin két halványka nyögés között.
- J-Jó?
- M-Megörülök! - szorított rá alul a merevedésemre, s elérte a tetőponton épített kapu kilincsét, amit egyszerre nyomtunk le, ami mindkettőnkből ugyan azt a hatást váltotta ki. - Ahh ne, azt, igen, még, ahh ne.
- Jujj Jin, imádom, amikor elveszted az eszed! - mozogtam fokozatosan még sikamlósabbá vált belsejében megszakítás nélkül, hogy folyamatosan folyjon ki belőle a szertől felgyülemlett nagy adagja, ami csak azért se akart elfogyni, s egyre vadabb nyögésekre ingerelte Hercegnőmet. Nagyon tetszett... Viszont a teste rángatózni kezdett, mire váratlanul felém kapott; - H-Hé! Most nem is csináltam semmi rosszat, ne karmolj! - rosszalltam, s csuklóját felfogtam fejéhez.
- Finomabban... A végén még azt találom hinni, hogy ki akarsz kötni.
- Hjaj te... - néztem le szépséges szemeibe, miközben karját fogtam, s úgy volt markomban, mint egy elolvadt mályvacukor. - Hol az erôd?...
- Jól tudod, hogy sehol, nuku, K.O.... Mozdulni sem bírok... - csapta hátra a fejét. - Te fogsz bevinni a szobába. Vagy ha nem, akkor megérdemled, hogy megkarmoljalak! Game over lesz, mindkettőnknek!
- Karjaimba veszlek, ne aggódj! - adtam nyugtató csókot. - Tenyeremen hordozlak, egyetlen Hercegnôm, de majd ahogy elalszol, mondj búcsút azoknak a hosszú körmeidnek.

XVII. Külvárosi séta {Eladó-Kiadó}

- Meg fogok őrülni... Ahogy abban a nagy, sötét szobában hagyat feküdtem, Taeil pedig csak úgy ott volt fölöttem... Ahhh Mi miatt?... Miért?... Miért nem szóltunk egymáshoz? De nem csak az ajkaink, még a végtagjaink sem moccantak. Messze, előttem a zápor felhőkkel takart ablakból a zivatar hangját hallgattuk. Csupán hallgattunk. Ezért mondhatni, semmit nem csináltunk... S, hogy ez miért olyan hátborzongató nekem, nem tudom - suttogta Zico, miközben fejét a mosdó tükréhez nyomta. - Nem kellene ilyeneket álmodnom. Nem kéne aludnom sem... Nem...

- Taeilya, mit csinálsz? - kérdezte JiHoon, ahogy észrevette azt a nagy készülődést, amiben az idősebbik elvesztette a fejét.
- Kéne egy babakocsi... De komolyan! Honnét szerezzek egyet? Egy olyan ikreset...
- Sza-szabad megkérdeznem, hogy mihez kell? - mosolygott zavartan JiHoon, mire Taeil élesen felé fordította a fejét;
- Van egy befejezetlen ügyem, és--
- Elkísérhetünk téged!? - csillant fel JiHoon szeme.
- Am hja... Pont, hogy arra kell a--
- Zico hyung!!! Hallod ezt!? - rohant el JiHoon elterjeszteni a hírt.
A következő pillanatban a két "gyerek" hátizsákkal a hátukon ácsorogtak az ajtóban.
- De még nem kerítettem elő egy babakocsit sem...
- Ez sértő, Taeilya!... - pityergett Zico, ahogy "óvónéniük" kinyitotta előttük az ajtó.
Az utcára érve a legidősebb arra is gondolt már, hogy egy ugrálókötelet fogva kellene közlekedni a két fiatallal, mint ahogy azt az igazi óvodások csinálják, de bízik benne, hogy legalább az elején, a távolsági buszon nem lesz probléma.
- Ahh ez most nagyon nosztalgikus lesz számomra, igaz Taeilya? - ült ki JiHoon arcán az igazi mosoly, visszagondolva régebbi, esemény teli pozíciójára a fiú mellett. Közben Zico a busz ablakán át figyelgette, milyen messzire tudja elvinni őket egy busz. Elhagyták a kínai negyedet, a legelnyúlóbb temetőt, a nagy hidat, mire az Major Liget után le is szálltak az Ulleoi Útnál, az igazi külváros közepénél.
- Ahh egy telefonfülke!!! De ritka - futott be JiHoon a telefonkagylót felkapni. - Hallo! Belváros?
- Juuj Hívjunk fel valakit! - csatlakozott Zico is, de Taeil kirángatta mindkettőjüket a pólójuknál fogva. Kicsit megfenyegette őket, hogy vissza lesznek küldve, ha nem viselkednek, de amint ismét útra kerekedtek, a két fiú megint csak megállt tátott szájjal, most egy kereszteződésnél;
- Nézd itt egy biciklis gitárral!
- Nézd ott egy biciklis két gyerekkel!
- Az a biciklis meg egy kutyát futtat maga után, méghozzá póráz nélkül.
- Az egy kutya?...
- Attól még, hogy habzik a szája, nem lesz mosómedve!
Kicsit tovább állva a cél felé, újból megálltak;
- Nézd, Taeil, azt, ott. Az útközepén. Az a kipufogó csô nem fog hiányozni valakinek?
- Nem...
- És az ott? Az a kerék!?
- Csak vetközô showt tartott a kocsi, hagyjátok már! Szabad országban élünk, és bármelyik autó vezető szabadon lehet ilyen figyelmetlen, és hülye. Na! - zárta le. - Gyerünk inkább be ide a boltba, vegyünk valami hideget arra a felhevült fejetekre!
Bent, az üzletben is csak folytatódni tudott az óvódás szintű katasztrófa. A két fiatalabbik futkározni akart, s csúszkálni, de ezzel csak a többi vásárlót sikerült kigáncsolni s fellökni.
- Istenem! Veletek komolyan nem lehet közlekedni! - bosszankodott Taeil.
- Pedig nem fogyasztunk benzint.
- Az agysejtjeimet fogyasztjátok! - dörzsölte meg a homlokát, s hátrapillantott; - Ácsi. Hova tűnt JiHoonshi!?
Az elkóborolt fiú egy életnagyságú s még annál is élethűbb kartonfigurával állt szemben;
- Nem mondod meg, hol a lehűtött italok részlege!? Ha?? Balhét akarsz!? Hol a hűtő? Merre van az nagy, világító, ajtó nélküli frizsider? Nem mondod meg!? Akkor, mutasd! Mit tudsz!? Emeld az öklöd azelé a vigyorgó pofád elé! - javasolta s már vezette is a jobb horogját pontos célba, mire a kartonfigura megperdült talpán, s fejen csapta JiHoont. - Na tessék, most meg szédülhetsz! Én megmondtam, hogy v-védekezz - próbált lábain megállni, súlypontját megkeresni, mire kisebb-nagyobb sikerrel meg is találta, ahogy a fenekére huppant.
Eközben s ezután Taeil meg Zico még mindig keresgélte őt.
- Ahhh sírba visztek!...
- Ne félj ettől, szerintem egyikünk sem lesz temetkezési vállalkozó. Ohhh - ütött tiplit valami a fejébe ráspollyal. - Ha nem lesz meg JiHoon, és nélküle megyünk tovább, akkor tekinthetjük az együtt létünket randinak?
- Nem.
- NaDe elmegyünk valamikor a közeljövőben randizni?
- Nem.
- Veszünk valami couple cuccot kettőnknek?
- Nem.
- Taeilya... Megfoghatom a kezedet?...
- Nem!! - fordult Zico felé ingerült arckifejezéssel, amiért elfogyott a türelme. - Mond, nyílvánosan dugni nem akarsz?
- Amm Te akarsz?...
- Hagyjuk! Most egy kicsit ne szólj hozzám - indult tovább keresni JiHoont, s Zico direkt ott maradt egyhelyben megállva, hogy lemaradjon attól, akit az akaratán kívül felbőszített a rámászós viselekedésével.
Ahogy mindenki egyre távolabb került tőle, egy nem várt füttyentés, s a teljes nevének a suttogása ütötte meg a fülét. A hang felé nézett, mire egy felé közelítő férfi intett neki, hogy ő volt az, aki felhívta a figyelmét;
- Örvendek, Woo Jiho - mondta.
- Ömm... Honnét ismer, illetve tudja a nevem?
- Természetesen mert már hallottam ön felől, na és ebből - nyújtotta Ziconak az elhagyott igazolványoknak tömbjét.
- Uhhh Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen vissza fog kerülni hozzám - vette magához s a magasba emelte csillogó szemekkel.
- Igazi csoda, nem de? S az is, hogy pont egy ilyen helyen futok önnel össze.
- Hát nagyon szépen köszönöm! Nem is tudom, mivel hálálhatnám meg.
- Esetleg azzal, ha most megengedné, hogy raboljam az idejét. Kifáradna velem az üzletből?
Zico bólintott s követni kezdte az ismeretlen alakot. Első sorban a hála érzet okából kifolyólag, de szorosan csatlakozott ehhez a puszta kíváncsisága is. Így hát keresztül mentek a kijáraton, össze nem futva sem Taeillel, sem JiHoonnal. Az üzlet oldalánál egy nagyon eldugott résznél álltak meg a bevásárlókocsik gyűjtőhelyének építménye mögött, s takarva voltak a parkoló autói s fái által. De Zico nem zavartatta magát a környezettel, minden figyelmét az előtte lévőre szentelte;
- A nevem Kim JungWoo, és egy morzsányi üzletem lenne az ön számára.
- Huh?
- Az ön kezében egy nagyon jó lehetőség van, hogy segítse megváltoztatni a tőzsdepiac álláspontját.
- Hogy minek a miét? - döntötte oldalra a fejét enyhén összezavarodva.
- Szóval nem ért hozzá. Édes mindegy - mosolygott. - Woo Jiho, az a lényeg, hogy segítenie kell!
- M-Miben tudnék segíteni önnek?
- Az ön köreibe jutott egy olyan szerződés, ami sokat segítené a jövőt, ha az én köreimbe is eljutna. Mondhatni, szükséges lenne, hogy ön szerezné meg azt nekünk.
- De kitől? Taeiltől?
- Igen, pontosan. Találja meg, s hozza el az egész szerződést, illetve küldje el, akár fénymásolatban, akár SMSben.
- É-Értem. A t-telefonszáma? - vette elő Zico a telefonját, mire JungWoo kikapta azt a kezéből, hogy gyorsan lerendezze a dolgokat;
- Tessék, megosztottam önnel az elérhetőségeimet. Megkaphatnám én is az ön telefonszámát esetleg? Csak, hogy a köztünk maradó megállapodás, hogy eljuttatja hozzám az iratot gördülékenyen s mihamarább megvalósulhasson.


Órák múltán, még a naplemente beköszönte előtt, Zico megannyi eltévedés s rossz buszjárat használata után haza keveredett. S meglepetten érte ő, hogy a másik két fiút is itthon találta már;
- Megjártátok az utat?...
- Azonnal hazajöttünk, mert eltűntél, te ostoba kölyök!
Zico megugrott az éles válasz miatt.
- Na, Taeil hyung, ne ijeszd meg a mérges hangoddal Zico hyungot. Inkább mutasd meg neki is azt az aggódó s nyugtalankodó arcodat, ami az egész visszafelé vezető úton rajtad volt.
Taeil erre csak megköszörülve a torkát felállt a székről, hogy a hazatért fiú elé lépjen, s egy hirtelen ölelésbe részesítse;
- Igazából... - kezdett el suttogni Zico fülébe. - Bocsánatot szerettem volna kérni, amiért olyan parasztul viselkedtem veled... Máskor ne menekülj el tőlem, mert akkor csak a szívemet töröd össze, inkább állj ki magadért, hogy kiállj kettőnkért.
- Taeilya... - simította fel remegő kezét párja hátán. Mire JiHoon a semmiből jelent meg egy nagy vetődéssel feléjük, hogy mindkettőjüket két karja közé szorítsa;
- Teletubie ölelés!~