73 BTS Megkarmolnálak

Jimin POV

Szorongattam szatyrom száját, akár egy tolvaj a zsákmányát, annak ellenére is, hogy tisztességesen költöttem rá. Mégis rejtegetnem kell, mert nem áll szándékomban egyiküknek sem megmutatni a tartalmát... Ezért minél közelebb került az est, annál jobban ugorhatok a biztonság érzetébe fejest.
Éjfélkor már a hotelban voltunk. Először vacsorázni küldtek minket (Jinről forgattam is az EatJin sorozatot, mert az már szinte a kedvencem kerek e világon), majd mikor befejeztük, felengedtek minket a lakosztályunkba kicsomagolni s lepihenni. Holnap még nem lesz fényképezkedés meg elvileg semmi más, mert először a stábnak meg a stylistoknak kell előkészülniük. Nagyon örülök ennek! Hihetetlenül! Elmondhatatlanul! Mert már érzem; Az egész testemben érzem; Még csak pár lépés és--
- Hé! - állított meg minket NamJoon hyung. - Mielőtt mindenki eltűnne a szobájába, csak annyit szeretnék közölni, hogy ammm legyen most egy nyugodt és munka centrikus hetünk, rendben fiúk?
- Azt akarja ezzel mondani, hogy semmi szex, mégha kussba' is tudjátok elhágni! - fordította Suga hyung élesen rám nézve. Természetesen nyelvnyújtással feleltem, ő pedig a középső ujjával reprezentálta azt az óhaját, hogy kapjam be. De;
- Azt!? - mutattam le a nadrágjában poshadó szerszámjára direkt undorodó arcot vágva. Aztán... Szaladtam. Beszaladtam a szobámba, Jint a pólójánál elkapva. Ő meg csak úgy próbált reagálni a gyors történésre;
- Huh!? Én veled?... Veled alszom? Ajánlatos ez?
Csak rámosolyogtam, hogy "Persze hogy az!" S még lámpaoltás előtt pakolgatni kezdtünk kifele. Miközben Jinnek sorba eszébe jutott minden otthon hagyott dolog, én addig csak csöndesen, háttal a hátának nézegettem a szatyromban. Egy kapással kihorgásztam azt, amit akartam; egy átlagos henger alakú tubust fekete borítással s jó pár cicus cirill betűvel, amik ellenére én jól tudtam, mi van benne, ezért már bontottam is ki, hogy belőle egy pezsgő tablettát kivegyek. Nem kellett sokat gondolkoznom afelől, hogy mit akarok jobb ízűvé varázsolni, mert ahogy kicsit oldalra nyúltam, kezem ügyébe került Jinnek a már kibontott gyömbéres üdítője. Abba beletettem, de ahogy elkezdett pezsegni, eszeveszettül ki akarta lőni a kupakot.
- Ajjajj! - dugtam két combom közé a robbanni akaró flakont.
- Mi az?
- Hehe Semmi - nevettem rá, belül pánikot érezve. - Csak kíváncsi voltam, hogy figyelsz-e rám.
"S sajnos, most pont hogy hegyezed mindkét füled..."
Csinálnom kell valamit! Nem szabad édes-habos diszkót varázsolnom.
Ott voltam egy darabig összeszorított lábbal, de ahogy láttam, hogy enyhülnek a dolgok, az agyam újra visszatért a normális kerékvágásba s észre vette a következő lépést az éjjeli asztalon heverő pohárral a főszerepben. Ezzel már el is terveztem, hogyan fogom Jinnek átnyújtani az általam megpikánsított innivalót.
Hangosan köhögni kezdtem;
- Valahogy itt olyan szárazabb a levegő... - mondtam, mire Jin felém fordulva ő is pszichológiailag érezni kezdte, s köhécselt;
- Biztosan a melegebb levegő teszi.
- Száraz a torkom - nyafogtam. - Mit kéne tennem?
- Igyál! Ott a--
- Hja tényleg! Ihatok az italodból?
- Persze, épp azt akartam mondani... - bólintott, s már öntöttem is a pohárba a szemei előtt. - Nekem is, jó? - nyújtotta oda a poharát én meg örömmel öntöttem neki.
Gondoltam lehajtom gyorsan én először nehogy valami gyanút fogjon, de ahogy a számhoz tettem;
- Várjunk csak, ez gyömbéres - motyogtam.
- Hja, azt nem szereted...
- Akkor csak kimegyek a csaphoz - kapargattam a fejem hahotázva, s szemem sarkából láttam, ahogy Jin fenékig megitta.
Belegondolva, nekem úgy sem kellene ez eféle vágy fokozó, nekem elég maga Jin. Hogy majd ő lesz az, aki rám veti magát, s jobban fog kívánni engem bárminél.
Igen, ezt vártam, de ahogy visszaértem a szobába, Jin alváshoz használt ingben készült már lefeküdni.
"Hát mi ez kérem szépen!? Hol az a várt hatás!?" merültem bele a csalódottságba s azzal az érzéssel kezdett az is felszínre törni, amit eddig jól elnyomtam; Elárasztott a lelkiismeret, mint az árvíz.
- Jin, ha valami furát érzel, sz-szólj nekem!...
Erre a mondatomra lefagyott s egyre élesebben nézett bele a szemeimbe. Mintha minden gondolatomat ki tudná olvasni...
- Könyörgöm.... Azt ne mond, hogy valamit tettél az italba!
- M-Mivel könyörögsz, nem mondom, csak azt, hogy bármi legyen, vállalom a felelősséget - feleltem, mire arcát egy nagy csattanással a tenyereibe temette;
- Isteneeem! - húzta fel a térdeit. - Teremtôm! - kezdett ritka kínlódásba s feltúrta a haját, majd homlokához csapta kézfejét. - Nem tudom elhinni, hogy képes voltál bedrogozni! Jimin...
- Én csak láttam, hogy milyen nagy elôszeretettel vették a görögök és--...
- Melléjük az óvszert is, mi?
- Hjam... - igazából mindent megkérdeztem az egyik kamerás segédtől, ezért tisztában voltam, hogy most mihez is akarok folyamodni, ezért... ezért... - K-Kérlek, Hercegnőm, ne félj. Eddig semmi hatása, nem? Lehet, hogy nem is lesz.
- Ha nem hat, akkor meg feleslegesen dobtad ki a pénzt... Most tényleg ostobaságot csináltál - nézett rám a fejét rázva.
- De nézd, vettem egy ilyen felfújható párnát is - kaptam elő a szatyromból s felfújtam gyorsan. - Látod, három ilyen cicus cirill betű van rajta, s mivel nem tudom elolvasni, beleképzelhetem, hogy ide az van írva, hogy "Jin". Ezért most már a fejem alatt is hordozhatlak utazásokon.
- Nem tudsz vigasztalni! - vágott morcos képet.
- De még vettem--
- Nem érdekel, miket vettél! Most semmivel sem tudod elvonni a figyelmemet! - indulatosan lekapcsolta a villanyt, majd magára terítette a takarót.
Hát rendben... Levetkőztem alsóig, s ahogy befeküdtem az ágy másik végébe, próbáltam a háttat fordított aurájába belekúszni, esetleg átölelni, de a próbálkozásomra figyelmeztetően megszólalt;
- Jimin...
- I-Igen?... - nyeltem nagyot a hátborzongató hangsúlya miatt.
- Csak úgy mondom... Ezt még szépen vissza fogod kapni!

Ahogy az éjjelemet végig kísérô képzeletem elfeketedett, Jinnek az éles és imádott nyögése ébresztett. S ahogy kinyitottam a szemeimet, az arcának a látványára azonnal ültömbe vágtam magam. Az a kinézet... Az az álmomban sem látott, csak vágyott látvány... Ahh Boldog vagyok! Akarom őt... azonnal... Érezni akarom a puha hajszálai alól kicsörgedezô fényes izzadtságcseppeket. Gyönyörködni akarok a pilláival csak félig takart szempárjaiban. Részt akarok venni ajkai nyugtalan mozgásában. S érinteni akarom fokozatosan vörösségbe élénkedô orcáit.
Ahh Ilyen hirtelen ez a sok inger! Ez nagyon gyors, túl gyors, hjaj de gyors, viszont érzem a hatást magamban, ahogy befeszülnek a combjaim s már menten ágaskodik is a közöttük bizsergő szervem. Jinnel így... Most... A hangjától és az összes görcsös rezdülésétől kötelességemnek érzem, hogy rajta legyek, hogy dörzsölődjek, dugjak, és lökjek.
- Ne érj hozzám! - csapott rá a kezemre, amivel közeledni akartam felé. - E-Ez a büntetésed - hajtotta fel a fejét, hogy közvetlen rám tudjon nézni, és egy gőzölgő leheletet hagyott magának kilehelni. - Csak nézhetsz... Csak nézz, mert azt tudom, hogy nehezen bírsz.
- Jin...
- Ne merj hozzám érni! - szólt ismét a közeledésemre.
- De... De... De mi lesz veled!?
- Soha sem kellett csinálnom, most se fogom. El kell, hogy múljon ahh - nyögött és tömény nyálfonál kínlódott vele piros ajkainak belsejében.
"Ahhh Rá akarok mászni! Legalább egy csókot engedne!" feszítettem be karjaimat, miközben szívem szabálytalanul kezdte verni az ütemet. Melegem lett. Égtem, és nem tudtam levenni a szemeim SeokJinrôl. Milyen rémes, csak így legeltetni a szemeimet a kéjfütőtte testén... Pislogni se pislogtam, mindent figyeltem, minden egyes mozdulatát s rezdülését mindenének; Aminek következményébe egyszerre folyt ki szájam szélén a nyál Jin nyálával együtt, ahogy egyszerre is bólintottunk le. Ő azért, hogy hálóinge felső gombjait a lyukjaikban kibújtassa, s ezzel szépen lehámozza vállairól a ruhát, én pedig azért, hogy elbírja a fejem az erős lendülettel leesett államat ettől a még át nem élt látványtól; Igen, ettől az egész procedúrától; Hercegnő keze csak úgy csúszott lefele a kigombolt rész között, mintha ezzel kényeztetni próbálná magát, s ahogy széjjel nyitotta magán az inget, megremegtem;
- Még azokhoz sem érhetek? - ködösödött el a látásom a fedetlen kulcscsontjára s két ingerlésre váró mellbimbójára nézve... Nem bírom ezt a tétlenséget! Nyelvem már ficánkol, s szájam belsejét ingereli.
- Jimin... - nyögött fel Jin pusztán a belső hőtől, ezzel jelezve is, hogy alig bír beszélni. A hirtelen jött kérdésemre pedig csak elfordította a fejét.
"Hogy tudtam egy ilyen jó lehetőséget elszúrni!?"
Kínlódásomban hozzávágtam magam az ágytámlához, s kénytelen voltam magamhoz nyúlni, egy kicsit megizzasztani az ujjamat makkom felszínén. De mindhiába, a lehiggadás helyett csak még inkább korbácsol a perzselő vágy. Tisztán érzem már, ahogy a levegő körülöttünk nedvessé s intimmé válik. "Bár én adhatnék okot erre! Egy jó mély okot... Ahh!" haraptam ajkaimba ténylegesen is felnyögve, s hirtelen elvakítóan megvilágosult bennem az, hogy már nem... nem bírom nélküle!
- N-Nem! Nem jössz!- szólt rám Jin lopottan felém pillantva, ahogy felé mozdultam.
- Ne csináld ezt, Hercegnô... - könyörögtem hamisíthatatlanul szánalmas hanggal.
- Ez a büntetésed... - lihegte s hanyatt dobta magát behunyt szemekkel, hogy hálóinge utolsó gombját is vakon kigombolja, így, ezzel a lélegzet elállító pózban nyomta be felhúzott lábai közé a párnát és feszülten nyomta azt a merevedéséhez, miközben másik keze az ajkaira feküdt, hogy segítsen neki elnyomni azt a magas hangot, ami végül csak belül tudott elfüstölni. Pedig engem ugyan nem zavart volna egy édes sikítása sem... De ő inkább kínlódott, szenvedett, egyedül tétlenkedett... Hát igen, úgy látszik az általam szerzett csodaszer nagy kihívás számára. Szóval be kell látnia: Csak én vagyok a gyógyír. Csak én csillapíthatom.
- Uhh Jin, ha az elejétől fogva benned lennék, annyiszor eldurrantam volna már, amennyi izzadságcsepp lefolyt a homlokodon - mondtam felhúzott szemöldökkel, s ajkaimat nyalogató nyelvvel, de ahogy Jin rám nézett azzal a nem mindennapi megvető tekintettel, éreztem, nem szabadott volna hagynom, hogy ilyen csússzon ki a számon.
- Ez már a netovább, Jimin! - rázta fejét igen felingerülten. - Kerülj csak a kezem közé! - s mielőtt erőt vett volna magán, hogy ténylegesen rám támadva levezesse rajtam a haragját, kopogtak, méghozzá nagyon vadul;
- Jimin, gyere ki!
Hercegnőm erre egyből a szemeim mélyébe nézett, hogy némán megértesse velem a pánikját, de én csak legyintettem. Összefűztem az ujjaimat, kinyújtva őket  megropogtattam, felkaptam pár göncöt, rákötöttem a derekamra egy pulcsit, próbáltam nem a merevedésemre koncentrálni, s már surrantam is ki az ajtón a tőlem várható leglazább módon. Kint senkinek nem is keltette fel a figyelmét, hogy milyen vigyázatosan csukom be az ajtót magam mögött.
- Eddig aludtál, ChimChim, vagy mi? - kérdezte J-Hope, miközben a sarokban lévő nagy babzsákon feküdt hagyat, csípőén rajta pedig V ücsörgött szemben vele, nem is zavartatva magát a jelenlétünkkel. Ha beszólogatós kedvemben lennék, biztosan rájuk kérdeznék, hogy ennyire vágynak a szexre, ha már előttünk is ilyen pózban mutatkoznak? De most inkább hagytam...
- Az a kérdés, hogy ki mit szeretne csinálni - hívta fel mindannyiunk figyelmét NamJoon hyung. De nekem ez annyira rohadt egyértelmű aaaaish - Suga már korán reggel elhagyta a hotelt, s a partra ment meg vásárolgatni. Menjünk utána, de akkor mindannyian, hogy tartsuk a csapat feelinget, vagy van valami egyéb ötlet?
... Én szívesen válaszoltam volna, de mivel inkább kussoltam, úgy látszik a többiek is azt tették.
- Jóva', akkor konkrétan rákérdezek; Ki szeretne kimenni Suga hyung után? - kérdezte NamJoon hyung, mire JungKook emelte fel a kezét, aki egy kis széken ücsörgött az erkélyen át kinézve.
- A többiek meg inkább itt--
- Igen! Maradjunk s játszunk valamit!
- Hja... Holnap úgy is megyünk a városba.
Szólalt meg a V-Hope páros.
Én pedig külsőleg bekussolva, belül pedig ordítva reagáltam, hogy "Nem, nem, ez így nem lesz jó. Menjenek innen inkább!"
- Oh Am mi lenne, ha inkább csinálnánk egy Bangtan Bomb videot!? - vettem elô a kamerát motiválva őket. - Az lesz a dolgotok, hogy menjetek ki kabátban, és tegyetek úgy, tesne az esô. S akkor majd esôt szerkesztünk a videóba.
- Nem hangzik ez unalmasnak?...
- Nem, nem mert bizony eső táncot fogtok járni!
- Egy olyat sem tudunk.
"Basszus, csak tűnjetek el!"
- Nagyon jól meg fogjuk szerkeszteni, na, gyerünk! - kezdtem tuszkolni RapMon hyungot és Kookkiet kifele. - Siessetek mind le, és én innen fentrôl, az erkélyrôl fogom kamerázni!
- Felvettem az esôkabátom!
- Remek, V! Köszönöm! - "Szegény balek..." - Menjetek ki! Gyorsan! - s akár volt rajtuk kabát, akár nem, már küldtem mindannyiukat ki a nyitott ajtón. - Siessetek le, aztán ne felejtsetek el táncolni is!
- Várj, és Jin hyung? Nem veled aludt!?? - a kérdésére azonnal kilöktem NamJoon hyungot. S becsaptam az ajtót, mint a húzat. A kulcsot a zárban elfordítottam, s egyértelműen benne is hagytam. Háttal dőltem rá, ízlelve a siker ízét, hogy enyhülnek már a problémák... Legalább is ez már kipipálva...
- Hehehe - kuncogtam fel hangosan, amiért kintrôl csak annyit halottam, hogy engem szidnak. - Mindenkit magamra uszítok... Egy buksi simít sem fogok ma kapni. Ahhh Mit csináltál, ChimChim!? - kérdeztem magamtól halkan suttogva.

A kiüresedett szobában, a leülepedett csöndben a hálószoba ajtó nyílt s már a legapróbb résen át is kivettem, ahogy Jin próbál kikószálni, a hálóingét magaelôtt tartva. A mögöttem lévő ajtóra nézett, majd rám, én pedig zavarban vissza;
- N-Nagyon mérges vagy?... - nevettem, mi mást tehetnék? Mire ő fájjon sóhajtott;
- N-Nem... - esett hátával az ajtófélfának, és felhajtotta a fejét. - Én már... Nem érzek semmit - csúszott lejjebb, mintha rákenődne a fára, én meg megijedtem;
- Hé!... - futottam oda hozzá. Most komolyan el akar ájulni? - Nooo-no Jin! - tartottam meg Egyetlenemet meztelen vállainál. Tûz forró volt a teste, pont amit akartam, végre, most ténylegesen elolvadhatna a kezem alatt. - Ahh... Ideje rám bíznod magad! - suttogtam a homlokához döntve fejem, bágyadt arcát bámulva, miközben a kezem a középpontja felé lopódzott, de erre ő feleszmélt s elejtve a hálóingjét ellökött magától.
Viszont hiába az erőlködése, nem engedem, hogy csak úgy elszökjön... Elkaptam őt a karjánál, s tudom, nem szép tőlem, de elgáncsolva gyönge lábait hátulról, én löktem most őt meg, mire oda huppant, ahova terveztem, a J-Hopék által bemelegített babzsákba.
- M-Még jó, hogy itt volt ez a valami, te kerge! - nézett rám Jin szúrósan, hogy mertem ilyet tenni, majd készült feltápászkodni, de jöttem én, s rákaptam mindkét csuklójára, mire megszeppenten összehúzódott.
- Mond, nem akarsz enyhíteni már azon a rám kiszabott büntetésen?
- N-Nem!... Hagyj!... Le fogok csúszni innen...
Erre az aggodalmára jóízűen kezdtem kuncogni, s elengedtem erőtlen kezeit, hogy tenyereim a combjainak belsőfelére tapadjanak, így lábait fel és el is toltam egymástól, hogy én szépen közelebb tudjak húzódni, középen keményen Jinhez simulva s feljebb nyomva őt a babzsákon.
- Ne mond, hogy...
A helyzetet felismert arcán csak mosolyogni tudtam. Levettem a pólómat, majd a nadrágomat is bármiféle válasz helyett, mialatt a levegőben lévő lábak megfeszültek. Tetszettek, s még többet akartam; Muszájnak éreztem dörzsölődő mozgásra rávenni magunkat boxeren keresztül;
- Ahhh de nagy - jegyeztem meg, s éreztem magamban a kíváncsiságot, hogy milyen lehet a mostani méretét még jobban fokozni a markomban. Egyáltalán belefér-e?
Bele akartam nyúlni a boxerébe, mihez lejjebb is hajoltam, de ahogy az ujjaim bejutva megérintették a megvastagodott s nedves felszínt, Jin megugrott éles nyögései közepette s az ismeretlenségbe felnyúlt kezei miatt véletlenségből megkarmolt nyakamnál. Azonnal elemelkedtem tőle, lehajtottam a fejem, s mindkét kezemet odaszorítottam.
- Juj, Jimin! Bocsáss meg! Nem akartam! Fáj? Látszik? Van nyomva? Mit csináljak? - érintette meg a kezeim, mire én leemeltem azokat, megmutatva, hogy legfeljebb csak egy kis piros csíkot tudott rám tetoválni, de nem fog az ott maradni egy percnél sem tovább. Csak rossz érzés volt...
- Azt kérdezed, hogy mit csinálj? Talán csak add át magad! - néztem fel, s azonnyomban a szájára tapadtam, egy röpke csókot adva. De valamit elronthattam, mert nem tudtam úgy megkergíteni őt az ajkaimmal, ahogy szoktam...
- Figyelj, Jimin, nem hagyom, hogy "segíts", bármennyire is toporzékolsz érte! Szóval leszállhatsz rólam.
- Nem...
- Aigo még akkor sem szállnál le rólam, ha nagyon szépen kérném?...
- Nem. Nem, mert nem akarom nézni, ahogy szenvedsz - néztem komolyan a bevörösödött arcára. - Én a legjobbat akarom nyújtani neked!
- Ahhj Jimin...
- Lazulj el, Hercegnô! - kaptam ajkaim közé az övéit ismét. - Nagyon-nagyon szeretlek, tudod - kezdtem el simogatni a karjait, mire oldalra fektette a fejét, s hagyni kezdte az akaratomnak a beteljesülését. Csókolgatni kezdtem a vállát, s végre belekezdhettem abba, amit úgy akartam. Letoltam Jinről az utolsó ruhadarabját is, és rámarkoltam a merevedésére. Szinte el tudtam élvezni, ahogy az csak úgy belecsúszott a tenyerem melegségébe.

A fülledt szexuális hangulatban hirtelen egy nagy kattanás hangzott el a fejünk fölött, mire SeokJin tenyerestül csapott s kapaszkodott bele karomba. Éreztem, ahogy megremegett. Mit ne mondjak, nagyon aranyos!
- Csak a légkondi volt, Egyetlenem.
- Akkor jó... - feküdt vissza, belesüppedve a babzsákba. - Folytassad!...
- Hee? - mosolyodtam el. - 'Folytassam'? Azt mondtad? Jól hallottam? Hát mégis elfogadod, hogy én vagyok a te egyetlen enyhítőd s gyógyíred mindenre?
- Még csak azt kéne, hogy elszálljál magadtól! - húzott magához a könyökömnél megragadva. - Fogd vissza az egodat, vagy élesebben megkarmollak!
- I-Igenis - villantottam ezer faktoros mosolyt, s engedve az ingerlő közelségnek, ízletesen megcsókoltuk egymást, át is dugva a nyelvemet, ami a szájában való kirándulása után, elcsavargott egy táborba egészen végig a mellkasán. Igen, végig, egy egészen hosszú nyál csíkot hagyva, majd meleg lehelettel emelkedtem vissza a nyakához. S nem vártam, így megugrasztotta a szívemet, ahogy a tenyere a fejem tetejére emelkedett s buksi simogatást kaptam.
- Hercegnő...
Ahogy felnéztem rá, az ő eszméletlen tekintetébe, tudtam, mit kell tennem.  Hiába szőttem ábrándokat, hogy a teste gőzölgő melegségé belemártom majd az ujjaimat. Direkt elfelejtettem azt, csak hogy megadjam neki a legidevalóbb kényeztetést. Ezért már dugtam is be; Vastagságommal teljesen eltömítettem a Hercegnőbe vezető érzékeny bejáratot, mire az ő magas fokú bizsergését átérezve, az egész gerincoszlopom megfeszült, felhajtottam a fejem, feltúrtam a hajkoronám, s mozdulatlanul járta át testem-lelkem az élvezet. Majd ahogy lejjebb bólintottam s pár pillantást szerettem volna szánni szerelmemre, rajta maradt a figyelmem, ahogy ott pezsgett a kéjvágytól alattam... S egyszerre mereven és ájultan nézett rám árnyékot vetett, hosszú szempillái alól.
- E-Ez most nagyon hatással volt...
- Mégis mi?... - kérdezte magas hangon s változatlan arccal.
- E-Ez a nézés! Ez a nézésed most komolyan megérte, hogy bedrogoztalak.
- Huh!? - emelte fel szépséges arcát.
- B-Bocsáss meg, SeokJin, de bennem most valami nagyon gyönyörű módon pattant el egy ideg - emeltem orromra a kezem, félve, hogy vérezni fog ettől a csöndes gyönyörtől, s menten elájulok; de tudtam, hogy erőt kell vennem magamon;
- Mozoghatok benned?
- Hehe Te mindig csak azt akarsz...
- Jin... Most nem... Most pont hogy nem az a lényeg. Nem azért drogoztalak be, hogy aztán jól derékra vágjalak. Hanem azért csináltam, hogy ugyan azt érezd, amit én. É-Érted?
- Nehogy azt mond, hogy ez az érzés neked mindennapi.
- De igen, ennyire, nagyon, mindig. Miattad.
Válaszomra szemei bízva bennem tükröződtek vissza, mire már térdeltem is bele a babzsákba, hogy elfüstölni akaró nemiszervem beljebb s egyre beljebb mozogjon Jinben. A heves kéj hajkurászásom közben a legjobb tapasztalataimmal mindent a legélvezetesebb útra tereltem.
-  Mégis mennyire vagy bent?... - szólalt meg Jin két halványka nyögés között.
- J-Jó?
- M-Megörülök! - szorított rá alul a merevedésemre, s elérte a tetőponton épített kapu kilincsét, amit egyszerre nyomtunk le, ami mindkettőnkből ugyan azt a hatást váltotta ki. - Ahh ne, azt, igen, még, ahh ne.
- Jujj Jin, imádom, amikor elveszted az eszed! - mozogtam fokozatosan még sikamlósabbá vált belsejében megszakítás nélkül, hogy folyamatosan folyjon ki belőle a szertől felgyülemlett nagy adagja, ami csak azért se akart elfogyni, s egyre vadabb nyögésekre ingerelte Hercegnőmet. Nagyon tetszett... Viszont a teste rángatózni kezdett, mire váratlanul felém kapott; - H-Hé! Most nem is csináltam semmi rosszat, ne karmolj! - rosszalltam, s csuklóját felfogtam fejéhez.
- Finomabban... A végén még azt találom hinni, hogy ki akarsz kötni.
- Hjaj te... - néztem le szépséges szemeibe, miközben karját fogtam, s úgy volt markomban, mint egy elolvadt mályvacukor. - Hol az erôd?...
- Jól tudod, hogy sehol, nuku, K.O.... Mozdulni sem bírok... - csapta hátra a fejét. - Te fogsz bevinni a szobába. Vagy ha nem, akkor megérdemled, hogy megkarmoljalak! Game over lesz, mindkettőnknek!
- Karjaimba veszlek, ne aggódj! - adtam nyugtató csókot. - Tenyeremen hordozlak, egyetlen Hercegnôm, de majd ahogy elalszol, mondj búcsút azoknak a hosszú körmeidnek.

XVII. Külvárosi séta {Eladó-Kiadó}

- Meg fogok őrülni... Ahogy abban a nagy, sötét szobában hagyat feküdtem, Taeil pedig csak úgy ott volt fölöttem... Ahhh Mi miatt?... Miért?... Miért nem szóltunk egymáshoz? De nem csak az ajkaink, még a végtagjaink sem moccantak. Messze, előttem a zápor felhőkkel takart ablakból a zivatar hangját hallgattuk. Csupán hallgattunk. Ezért mondhatni, semmit nem csináltunk... S, hogy ez miért olyan hátborzongató nekem, nem tudom - suttogta Zico, miközben fejét a mosdó tükréhez nyomta. - Nem kellene ilyeneket álmodnom. Nem kéne aludnom sem... Nem...

- Taeilya, mit csinálsz? - kérdezte JiHoon, ahogy észrevette azt a nagy készülődést, amiben az idősebbik elvesztette a fejét.
- Kéne egy babakocsi... De komolyan! Honnét szerezzek egyet? Egy olyan ikreset...
- Sza-szabad megkérdeznem, hogy mihez kell? - mosolygott zavartan JiHoon, mire Taeil élesen felé fordította a fejét;
- Van egy befejezetlen ügyem, és--
- Elkísérhetünk téged!? - csillant fel JiHoon szeme.
- Am hja... Pont, hogy arra kell a--
- Zico hyung!!! Hallod ezt!? - rohant el JiHoon elterjeszteni a hírt.
A következő pillanatban a két "gyerek" hátizsákkal a hátukon ácsorogtak az ajtóban.
- De még nem kerítettem elő egy babakocsit sem...
- Ez sértő, Taeilya!... - pityergett Zico, ahogy "óvónéniük" kinyitotta előttük az ajtó.
Az utcára érve a legidősebb arra is gondolt már, hogy egy ugrálókötelet fogva kellene közlekedni a két fiatallal, mint ahogy azt az igazi óvodások csinálják, de bízik benne, hogy legalább az elején, a távolsági buszon nem lesz probléma.
- Ahh ez most nagyon nosztalgikus lesz számomra, igaz Taeilya? - ült ki JiHoon arcán az igazi mosoly, visszagondolva régebbi, esemény teli pozíciójára a fiú mellett. Közben Zico a busz ablakán át figyelgette, milyen messzire tudja elvinni őket egy busz. Elhagyták a kínai negyedet, a legelnyúlóbb temetőt, a nagy hidat, mire az Major Liget után le is szálltak az Ulleoi Útnál, az igazi külváros közepénél.
- Ahh egy telefonfülke!!! De ritka - futott be JiHoon a telefonkagylót felkapni. - Hallo! Belváros?
- Juuj Hívjunk fel valakit! - csatlakozott Zico is, de Taeil kirángatta mindkettőjüket a pólójuknál fogva. Kicsit megfenyegette őket, hogy vissza lesznek küldve, ha nem viselkednek, de amint ismét útra kerekedtek, a két fiú megint csak megállt tátott szájjal, most egy kereszteződésnél;
- Nézd itt egy biciklis gitárral!
- Nézd ott egy biciklis két gyerekkel!
- Az a biciklis meg egy kutyát futtat maga után, méghozzá póráz nélkül.
- Az egy kutya?...
- Attól még, hogy habzik a szája, nem lesz mosómedve!
Kicsit tovább állva a cél felé, újból megálltak;
- Nézd, Taeil, azt, ott. Az útközepén. Az a kipufogó csô nem fog hiányozni valakinek?
- Nem...
- És az ott? Az a kerék!?
- Csak vetközô showt tartott a kocsi, hagyjátok már! Szabad országban élünk, és bármelyik autó vezető szabadon lehet ilyen figyelmetlen, és hülye. Na! - zárta le. - Gyerünk inkább be ide a boltba, vegyünk valami hideget arra a felhevült fejetekre!
Bent, az üzletben is csak folytatódni tudott az óvódás szintű katasztrófa. A két fiatalabbik futkározni akart, s csúszkálni, de ezzel csak a többi vásárlót sikerült kigáncsolni s fellökni.
- Istenem! Veletek komolyan nem lehet közlekedni! - bosszankodott Taeil.
- Pedig nem fogyasztunk benzint.
- Az agysejtjeimet fogyasztjátok! - dörzsölte meg a homlokát, s hátrapillantott; - Ácsi. Hova tűnt JiHoonshi!?
Az elkóborolt fiú egy életnagyságú s még annál is élethűbb kartonfigurával állt szemben;
- Nem mondod meg, hol a lehűtött italok részlege!? Ha?? Balhét akarsz!? Hol a hűtő? Merre van az nagy, világító, ajtó nélküli frizsider? Nem mondod meg!? Akkor, mutasd! Mit tudsz!? Emeld az öklöd azelé a vigyorgó pofád elé! - javasolta s már vezette is a jobb horogját pontos célba, mire a kartonfigura megperdült talpán, s fejen csapta JiHoont. - Na tessék, most meg szédülhetsz! Én megmondtam, hogy v-védekezz - próbált lábain megállni, súlypontját megkeresni, mire kisebb-nagyobb sikerrel meg is találta, ahogy a fenekére huppant.
Eközben s ezután Taeil meg Zico még mindig keresgélte őt.
- Ahhh sírba visztek!...
- Ne félj ettől, szerintem egyikünk sem lesz temetkezési vállalkozó. Ohhh - ütött tiplit valami a fejébe ráspollyal. - Ha nem lesz meg JiHoon, és nélküle megyünk tovább, akkor tekinthetjük az együtt létünket randinak?
- Nem.
- NaDe elmegyünk valamikor a közeljövőben randizni?
- Nem.
- Veszünk valami couple cuccot kettőnknek?
- Nem.
- Taeilya... Megfoghatom a kezedet?...
- Nem!! - fordult Zico felé ingerült arckifejezéssel, amiért elfogyott a türelme. - Mond, nyílvánosan dugni nem akarsz?
- Amm Te akarsz?...
- Hagyjuk! Most egy kicsit ne szólj hozzám - indult tovább keresni JiHoont, s Zico direkt ott maradt egyhelyben megállva, hogy lemaradjon attól, akit az akaratán kívül felbőszített a rámászós viselekedésével.
Ahogy mindenki egyre távolabb került tőle, egy nem várt füttyentés, s a teljes nevének a suttogása ütötte meg a fülét. A hang felé nézett, mire egy felé közelítő férfi intett neki, hogy ő volt az, aki felhívta a figyelmét;
- Örvendek, Woo Jiho - mondta.
- Ömm... Honnét ismer, illetve tudja a nevem?
- Természetesen mert már hallottam ön felől, na és ebből - nyújtotta Ziconak az elhagyott igazolványoknak tömbjét.
- Uhhh Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen vissza fog kerülni hozzám - vette magához s a magasba emelte csillogó szemekkel.
- Igazi csoda, nem de? S az is, hogy pont egy ilyen helyen futok önnel össze.
- Hát nagyon szépen köszönöm! Nem is tudom, mivel hálálhatnám meg.
- Esetleg azzal, ha most megengedné, hogy raboljam az idejét. Kifáradna velem az üzletből?
Zico bólintott s követni kezdte az ismeretlen alakot. Első sorban a hála érzet okából kifolyólag, de szorosan csatlakozott ehhez a puszta kíváncsisága is. Így hát keresztül mentek a kijáraton, össze nem futva sem Taeillel, sem JiHoonnal. Az üzlet oldalánál egy nagyon eldugott résznél álltak meg a bevásárlókocsik gyűjtőhelyének építménye mögött, s takarva voltak a parkoló autói s fái által. De Zico nem zavartatta magát a környezettel, minden figyelmét az előtte lévőre szentelte;
- A nevem Kim JungWoo, és egy morzsányi üzletem lenne az ön számára.
- Huh?
- Az ön kezében egy nagyon jó lehetőség van, hogy segítse megváltoztatni a tőzsdepiac álláspontját.
- Hogy minek a miét? - döntötte oldalra a fejét enyhén összezavarodva.
- Szóval nem ért hozzá. Édes mindegy - mosolygott. - Woo Jiho, az a lényeg, hogy segítenie kell!
- M-Miben tudnék segíteni önnek?
- Az ön köreibe jutott egy olyan szerződés, ami sokat segítené a jövőt, ha az én köreimbe is eljutna. Mondhatni, szükséges lenne, hogy ön szerezné meg azt nekünk.
- De kitől? Taeiltől?
- Igen, pontosan. Találja meg, s hozza el az egész szerződést, illetve küldje el, akár fénymásolatban, akár SMSben.
- É-Értem. A t-telefonszáma? - vette elő Zico a telefonját, mire JungWoo kikapta azt a kezéből, hogy gyorsan lerendezze a dolgokat;
- Tessék, megosztottam önnel az elérhetőségeimet. Megkaphatnám én is az ön telefonszámát esetleg? Csak, hogy a köztünk maradó megállapodás, hogy eljuttatja hozzám az iratot gördülékenyen s mihamarább megvalósulhasson.


Órák múltán, még a naplemente beköszönte előtt, Zico megannyi eltévedés s rossz buszjárat használata után haza keveredett. S meglepetten érte ő, hogy a másik két fiút is itthon találta már;
- Megjártátok az utat?...
- Azonnal hazajöttünk, mert eltűntél, te ostoba kölyök!
Zico megugrott az éles válasz miatt.
- Na, Taeil hyung, ne ijeszd meg a mérges hangoddal Zico hyungot. Inkább mutasd meg neki is azt az aggódó s nyugtalankodó arcodat, ami az egész visszafelé vezető úton rajtad volt.
Taeil erre csak megköszörülve a torkát felállt a székről, hogy a hazatért fiú elé lépjen, s egy hirtelen ölelésbe részesítse;
- Igazából... - kezdett el suttogni Zico fülébe. - Bocsánatot szerettem volna kérni, amiért olyan parasztul viselkedtem veled... Máskor ne menekülj el tőlem, mert akkor csak a szívemet töröd össze, inkább állj ki magadért, hogy kiállj kettőnkért.
- Taeilya... - simította fel remegő kezét párja hátán. Mire JiHoon a semmiből jelent meg egy nagy vetődéssel feléjük, hogy mindkettőjüket két karja közé szorítsa;
- Teletubie ölelés!~

72 BTS Elláda

JungKook egyedül ébredt az ágyán. Bágyadtan feküdt a hasán, majd ahogy kinyitotta szemeit, vissza is hunyta azokat, és vissza is aludt.
Nem volt tudatában annak, hogy szoba ajtajának másik felén az a tag üldögél lazán, mégis feszülten felhúzott lábakkal, akit ő egész éjjel az elméje mélyeiben őrzött.
Suga maga sem tudta mit keres ott, ahol. Egyszerűen csak annyit érzett, hogy nem tud a maknae közelségéből menekülni. Fáradt szemeivel előre meredt a semmibe, mire felhajtotta a fejét s nagyot sóhajtott.
- Ott töltötted az éjszakát? - suttogta oda Jimin hangja, mire Suga keresni kezdte őt, de nem látta, így nem adott feleletet csak úgy.
Jimin takaróba burkolva csoszogott kifele a szobájából. Arca sem, még az orra csücske sem látszott ki, csak puha ujjainak pinduri része, ami szorosan fogta egybe a takaróból kreált köpenyt. A konyha felé ment. Oda, ahol Jin már napra készen készülődött a friss reggelivel.
- Jó reggelt, Hercegnőm!
- Micsoda hacuka - fordult egyből felé nevető ajkakkal, mire Jimin szótlanul tárta ki a magára terített takarót. Lábujjhegyre emelkedett, s mintha egy nagy harapással tüntetné el az előtte lévő édes falatot, úgy terítette Jinre a sötét anyagot. Így ketten, együtt kizártak minden forgatagot, s a Hercegnőt erős karok ölelték át, akár egy féltett vattapamacsot. Jimin kihasználva a nyugodt pillanatot, végbe vitte a mindennapi akaratot, s elérte, hogy párja úgy fogadja a csókokat, mint egy érzelmi zuhatagot.
Miután már semmire sem panaszkodott, mivel mindent megkapott, lenyugodott, s csókkal jóllakott ajkai beszédre eredtek;
- Nem volt nyugodt az éjjel... - nyüszített macskásan, s Jin nyakába bújt szelíden. - Zavart, hogy nem aludtál velem, s zavart Suga akciója is. Te mit gondolsz róla? Róluk? Ha egyáltalán van olyan, hogy 'róluk'. Mégis mi volt az a kétszínű csó--
- Pszt!... - intette le. - Én ugyan nem tudom, miről beszélsz.
- Hő!? - kapta fel a fejét. - E-Egyetlenem, nehogy már azt mond, hogy te ahhoz fogod tartani magad, amit ő mondott.
- Már pedig én nem láttam semmit az éjjel folyamán~ Szín tiszta volt s nyugodt.
- Chő, szent hyung. Szent hyung vagy te, nem más...
Míg ők ketten egyre összébb bújva szerelmeskedtek a paplan alatt, a konyha padlón; addig a másik két jó madár szintén már éberen próbáltak minél hasznosabban hozzáállni a mai naphoz. J-Hope és V nagyban csomagoltak. Felváltva kérdezgették egymást, hogy "Kell-e ez?" s "Kell-e az?"

Miután végeztek J-Hope fáradtan ült az ágy szélén, kiszáradt ajkakkal, amiért annyiszor kellett mondania a "Nem kell"-et. Hiszen V hiába szerette volna, de a csomagjába végül egy darab üveggolyó sem került az ő kétszáz darabos kollekciójából, hiába kérdezett rá minden egyes színes golyóra. Igaz, hogy ők ketten korábban kezdték az utazásra való bepakolást, mégis egyszerre végeztek a többiekkel. Így már mindenki készen állt Görögországra, Ελλάδαra [Elládára] az anyanyelvén, ami a következő állomásuk a stábbal együtt.

Tudták, hogy most más milyen  környezet fogja várni őket, mint amilyet megszoktak. Ezért is volt mindenki izgatott, J-Hope és V kivételével.

A két fiú, ahogy a hosszú s nagy utazásból végre megérkeztek, s a repülőből kiszállhattak a reptér óriási térségébe azon estek ámulatba, hogy míg a fellegek közt aludtak ugyan azt álmodták, pontosan ugyan azzal a helyiséggel s történéssel, de mivel arcuk egyre vörösesebbe vált, miközben ezt a témát feszegették, inkább csak bólogattak egymásnak, hogy "Hjam... Az.", "I-Igen, az.", "Aha... Ugyan az." Így a többiek, körülöttük nem is értettek semmit, de nem is voltak érdekeltek. Őnekik teljesen más miatt esett le az álluk.
- Azok mik!??
- Betűk... Talán...
- Cicus... vagy mi... Cirill betűk.
- Ezeket nem is lehet elolvasni! Hogy fogunk így bármit is csinálni!?
Ahogy kiértek az épületből egy nagyban elterülő ókor feelingű piac fogadtatásába részesültek. Hemzsegtek az emberek, mégsem volt jelen az a kellemetlenség, hogy akár össze is taposhatnak; A légtér legapróbb atomjában sem volt benne. Mindenki oda figyelt egymásra, s mosolyogtak. Konkrétan kellemes volt.
Az első bódénál, ahol megálltak V egy fekete, fura tapintású pulóvert emelt le a fogasról. Fel-felugrálva, némán mutogatta a széken ücsörgő eladónak, hogy fel szeretné próbálni, mire a férfi egy legyintéssel értette meg vele, hogy meg van engedve. V felkapta magára, majd valami fura késztetés érezve a fejét visszadugta a pulóver belsejébe.
- Milyen meleg... - látszott kívül, ahogy ellazult a teste. Aztán hirtelen megugrott. - Ahhhh! Ez világít! Világít! Világítani kezdett!!! Világít a pulóver belül, srácok!
- Haha Miért világítana?
- Te kiüldözted a fejedből az oxigént, Taehyung?...
Míg a többiek tovább nyilvánították ki nemhiszeműségüket, az eladó angolul kezdett explainelni, amire a Leader fel is figyelt. Miközben hosszasan folyt a magyarázat V a pulóver belsejébe invitálta párját is, Hoseokot, aki a kíváncsisága miatt a másiknak a testéhez hozzá is simulva, de alábújt, s csak ámult hangja hallatszott ki. A többiek is kezdtek hinni a pulóver világító hatalmában, s hozzájuk csatlakozott RapMon is, aki lefordította a hallottakat;
- Azt mondja; A görögök már pulóver szezonban is annyira képesek fázni, hogy a fejüket be akarják dugni a ruhába, mikor például várnak a buszmegállóban; s a világítás pedig felettébb kellemesebbé és unaloműzőbbé teszi az állandó egy helyben fagyoskodást.
V elképzelte a görög embereket ősszel, ahogy állnak a megálló alatt, s egy tucatnyi behúzott fejű ember egymással beszélget a pulóverükön keresztül. Majd azt hagyta magának elképzelni, hogy egy otthoni megállóban az ottani tucatnyi ember közt csak az ő feje van pulóverben.
- Nem is tudom... - motyogta, ahogy maga előtt látta az otthoni járókelők arcát... - Ohhh!! - csapott bele a tenyerébe, s ki is bújt a pulóverből, ahogy ötlete támadt. - Kettőt veszek. Egyik enyém, a másik meg Hoseok hyungé!
- Enyém?
- Igen, mert ha ketten fogunk behúzott fejjel járkálni, az sokkal jobban fog kinézni, mintha csak egyedül lennék különcködő - magyarázta ártatlan szemekkel, miknek hatására J-Hope enyhén elpirult fejjel bólintott vissza. Az idősebb már ment is, zsebébe belenyúlva s csörgetve az eurókat. Érezte, hogy muszáj ezt megvennie, hogy aztán elkönyvelje az emlékeibe; ez az első couple ruhájuk, amit együtt vettek. Elolvadt magában, ahogy az eladó az ő karjára fektette a két ugyan olyan pulóver, de mire megfordult velük, csak ennyit szólt:
- Hol van V?
Erre a többiek is felkapták a fejüket, s észrevették; TaeHyung eltűnt.
-Hol?... Hova ment!? - ismételte J-Hope választ várva, de a többiek közül senki sem tudta.
- Huuu baszki, ez aztán tud szublimálni! - kaparta meg a fejét Suga, s egyből a Leadere nézett, hogy most mi legyen.
- Jó, oke, mivel Taehyungshii egyedül nem fog itt boldogulni, azonnal meg kell találnunk! - kezdett bele, mire - J-Hope ne szaladj el egyedül megkere--!! Most már mindegy... - néztek a távolodó alak felé.
- Én szólók a stábnak, hogy mi történt - sietett el Jin is, mire RapMon felgyorsította a helyzetet;
- Jó... ammm.. Oké... Akkor... Én mentem, bemondatom a nevét, hát ha figyel rá - fordult el.
Utána pedig Suga indult meg az ellentétes irányba. S pár szende pislogás s gondolkodás múltán JungKook is fogta magát, egyenesen hyungja után ló-futtában, mire csak Jimin állt ott, ahol V eltűnt, s egy gyors körbenézés után Sugáék után kiabált:
- Valakinek egy helyben is kéne állnia, nem? Nem?? Nem. Jó van, akkor... - indult útjára.
Közben JungKook beérte azt, aki után szedte a lábát;
- Suga hyung! Suga hyung, várj! H-Hadd menjek veled!
- Huh!?? - fordult felé értetlenkedő s lobbanékonynak tűnő arccal, mi miatt JungKook meg is szeppent, hisz igaz; Nem is szóltak egymáshoz azóta a bizonyos nap óta, ezért fura lehet most a helyzet, de ő, a maknae erejével mégis kitart azmellett, amit a fejébe vett, mielőtt megindult volna Suga után.
- Ha e-együtt megyünk s TaeHyung agyával gondolkodunk, akkor--
- Csak félsz, hogy te is elveszel, mi?... - vágott a szavába lekezelően, mire JungKooknak kipirult az arca Suga éles hangjára.


J-Hope homlokán már izzadságcseppek bundee-jumpingoztak, miközben lefutotta az igazi ógörög maratont  a piaci sétányokon többször, de semmi; Nem találta szerelmét. Már azt se tudta, hogy ő maga hol van. S ahogy ez tudatosult is benne, hogy ő is elveszett, egy sziklás térhez ért. Kifulladt. Megállt. Rá akart dőlni valamire, s ahogy beletenyerelt egy puha szőrmébe, arca meghökkent.
- Ez meleg... - nézett fel, mire egy hatalmas, élő medvét látott. Sikított, de sikításának csak az eleje volt hallható az emberi fülnek, az azutánit a hangszálai már magas frekvenciájú hangként engedték szabadjára. S azzal az erővel dobta is hagyat magát, s próbálta halottnak tettetni egész énjét a medve éles fogai látványa előtt.
- Eximeróno! Eximeróno!...Amm Tame!

Kiálthatta az idomár görögül meg angolul is, J-Hope nem értette, hogy a nyakörves maci szelíd, hogy az csak mosolyog, nem vicsorít... De hát J-Hope csak annyiban volt biztos, hogy az abba nem maradó belső sikítása ledermeszti az egész testét, mégis; Remegett. Félt. Veszélybe érezte magát.

- Hoseok hyung! Megmentelek!
Ennek a hangnak hallatára szíve nagyot dobbant, s teste újra élet képessé vált.
- TaeHyung!!! - szólította meg a fiút örömtelien, ahogy az beállt ő és a hatalmas medve közé. A megjelent azon nyomban megragadta J-Hope kezét;
- Gyere, megmentelek!!!
- TaeHyung... - ismételte a nevet elhaló hangon, a sírás szélén.
- Megmentelek, mert ha lefotóznak azzal a macival akkor húszon valahány eurót kérnek el tőled.
- Huh? Mi? Akkor az a med--
- Pszt! Nem érünk erre rá! Most siessünk! Másszunk át ezen a sziklán, az a leggyorsabb út! - mutatta s már húzta is párját a kitűzött cél felé.
- HUH? Mi? MI?? - nézett fel a magas csiszolatlan tömbre V mögött.
- Sikerült egy ellenséget szereznem, ezért mene-- - ahogy hátranézett, háta a sziklához csapódott, amiért J-Hope majd nem hogy ráesett. Nem az idősebbik hibájából szorult V a párja árnyékába s annak két karja közé. A tettes... egy csimpánz volt, aki lendülettel ugrott a rapper hátára, meglökve így őt. - Honnét... - szólt V. - Honnét tudtad, hogy erre jöttem!? - szólt a csimpánzhoz, ami J-Hope nyakába kuporodott, megmutatkozva annak, aki nem értette a helyzetet.
- Huh?... Mi van ezzel a makival?
- Megettem a banánját, amit állítólag ő ejtett le a földre, ezért bosszút akar állni.
- Huumhuu? - hajolt fel a csimpánz megszaglászva J-Hopet, majd édes illatot érezve, nagy ajkait rányomta az orcájára.
- Heeee!??? Ő az enyém! - gyulladt tűz V szemében, mire a majom morogva ránézett.
- M-Mondom! Ő az enyém!
- Huuhuhaha!
- Nem!!! Menj innen! Sicc!
- Hwaahwaa! - rángatózott meg a csimpánz J-Hope nyakában kapaszkodva. Majd át is kulcsolta karjait a fiú mellkasánál.
- Azt mondod, helyettesíteni tudnál!? Még mit nem! Harcoljunk!!
J-Hope nagyokat pislogott előre, szerelmére bámulva, s csak ennyi járt a fejében: "Gőzöm sincs mi folyik itt, de TaeTaet még sosem láttam még ilyen... 'mérgesnek'... Ahhhh ennivaló!!! AIGO!!! Nagyon!"

Pár, illetve harminc percen belül V már a Leader lábai előtt hajlongott.
- Hogy jutott eszedbe egy kereskedő majmának a hónaljából szőrtüszőket tépkedni!?
- Ez volt a harcunk, a csatánk, a háb--
- Nem érdekel, hogy milyen űrlényi mentséged van rá! Ez akkor is állatkínzásnak számít!
- Bocsánat...
- De... - térdelt le RapMon is oda, elé, s egy hatalmas ölelésbe részesítette az elkószáltat. - Örülök, hogy J-Hope visszahozott!
- Látod, Hercegnő, V anélkül is idetermett, hogy én is kerestem volna - mosolygott Jimin.
- Ez így akkor sem helyes, hogy egy csapattársad eltűnik, te meg csak bódékat lessel.
- Ugyan. Tudtam, hogy J-Hope megfogja találni, ezért is nem kerestem~
- Jó van, de ahelyett nem kellett volna ennyi minden dolgot összevenned! - mutatott Hercegnő Jimin nagyra tömött szatyrára, amiben senki nem sejtette, mi is van összeszedve.