2 FREEDOM Ship: Chunji célja

Chunji POV

Lee HongKi kapitány mondta, a FREEDOM Ship biztonságos. Ennek ellenére nem alszok nyugodtan az estéken. Többször körbejárom a fedélzetet, és ellenôrzôk mindent. Mi tagadás, félek, ami nagyon is meglátszik rajtam. Ez így alakult ki bennem.
A kabinoknál húztam végig a kezemet a falon, majd belefutottam YongHwaba, aki körülbelül csak egy hete van itt. Azt hittem eltévedt, nem talál valamit, de mielőtt megkérdeztem volna, hogy kell-e segítség, közvetlenül az arcomba emelte a csuklóján lógó bilincset.
- Kulcsot!
- S-Sajnálom, de JongHoon csak a kezembe nyomta, hogy... - mentegetõztem szüntelen. Nem tudom neki előkeríteni a kulcsot. Reggel majd jelentkezzen ezzel a problémával a Kapitánynál, és remélhetôleg minden helyre áll.
- Úgy mondod, mintha az a dilinyós valami mindent megoldó papp lenne - fintorgott Lee HongKi kapitányról beszélve.
Szerintem egy igazán remek személyről beszél. Bár, hogyan volt képes két ártatlan fiút fogságba ejteni a mai nap folyamán, azt én se értem. Miért tette? Ô egy mosolygó tengerész, aki folyamatosan másokon segít. Legalábbis így ismertem meg, de mióta YongHwa, a Kávé kalóz elég különös módon ide került, már nem tudom a dolgok pontos menetét.

Akár hogyis, még mindig hálás vagyok HongKinak. Már hetek teltek el, lehet, hogy hónapok is, mióta CAPet és engemet a hajójára fogadott, ameddig a célomat meg nem valósítom.
- ByungHunnie... - sóhajtottam a nyílt tenger felé nézve, mire fentről, az árbockosárból SeungHyun lenézett rám;
- Aludj, Chunji! Neked nem kéne ôrszemeskedned.
- De hát... - néztem a hullámokra és az estéi hideg átrázta a testem. Fáradt voltam, de nem szeretek aludni, hiszen bármikor felbukkanhat a Teen Top hajónk maradék emberei.
Mindig ezt mondom, de a bármikor sose akar eljönni.

A Teen Top eredeti legénysége hat tengerész, köztük CAP a főnök, de azt máig se tudom, hogy miért ô, hiszen alig csinált valamit. Mi ékszerekkel, vagyis inkább drága- és féldrágakövekkel kereskedtünk. Szerettem csinálni, mert sikeresek voltunk és a társaimat nagyon megszerettem. Lee ByungHunnal a testi érintkezésig is elmentünk. A világon ô ismer engem a legjobban. Tudja, hogy még a vihartól is képes vagyok rettegni, ezért segített nekem mindig. Bújt hozzám és én is ugyanúgy öleltem. Miatta jöttem rá, hogy nekem kell egy olyan személy, aki védelmet tudd nyújtani a számomra. ByungHun mindig mondta, hogy törékeny vagyok... Még aznap is azt mondta...
Aznap tomboltak a hullámok, de az eső csak szemerkélt. Nem volt nagy szél vész, mégis borzongtam belül. Nem lehetett megállapítani, hogy dél van-e vagy már este. Sötét felhők borították be az eget. Még a fedélzeten is eluralkodott a feketeség, mikor a szélnek folyamatosan sikerült elfújniuk a meggyújtott lámpásainkat. A többség a világítással törôdött míg a maradék a kormányzással. Idővel mindannyian megpillantottunk egy nagy hajót, ami felénk közeledett. Nem kellett sok, hogy észre vegyük a kalóz zászlót rajta. Egy szempillantás és már meg is támadtak. Teljesen váratlanul ért minket. Meg se fordult a fejünkbe, így nem voltunk rá felkészülve. Igazából hülyeséget feltételeztünk azzal, hogy sosem támadhatnak ránk. Drága holmikra persze, hogy egyszer rácsapnak!... De a történés előtt senki sem gondolt erre.
Fegyvertelennek és ártalmatlanok voltunk. Egy árbocba kapaszkodva álltam lerogyott térdekkel. ByungHun az egyik kalóz elé állt és tiltakozott, hogy ezt nem tehetik. Semmit se ért ez a mondat. Ahogy ByungHunt fellökték hozzá szaladtam. "Te törékeny vagy. Maradj hátul." - mondta nekem, amiért óvni probált. Látta rajtam, hogy félek ezért próbált gyorsan megnyugtatni és megcsókolt a nagy fosztogatás közben, majd utána fel is pattant a fedélzet padlójáról, folytatva amit elkezdett. "Nem maradhatok hátul." - gondoltam akkor a fejemet rázva és CAPnek, a kapitányunknak kezdtem segíteni a nagyobb ékszeres ládákat lekötözni a kalózok elől. A megmenekített pár dolgon kívül üressé vált a hajónk, majd mikor CAPpel észrevettük, hogy a kalózhajó távolodik, némán körbenéztünk. A testem megremegni se tudott a sokktól.
ByungHun és a fiatalabbak nem voltak a fedélzeten. CAP azonnal a térdeire esett, míg én a kormányhoz siettem. Életembe kétszer vagy háromszor nyúltam hozzá, de most kormányoznom is kell vele. Azonnal utol akartam érni a kalózokat, akik elvittek mindent, a társaimmal együtt, de nem sikerült a tervem. A vihar által hozott ködben mesebeli szokás szerint eltűnt a kalózhajó.

CAPpel napokig sodróttunk , majd láttuk, hogy így nem megyünk semmire.
Ekkor jött Lee HongKi a FREEDOM Shipjével. "Akkor tartsatok velem és segítek." - nyújtotta felém a kezét egy jóindulatú és ragyogó mosollyal, aminek fényébe hirtelen azt hittem ô egy isten, esetleg annak az egyik angyal. Mióta vele vagyok, mindennap sugározni látom. Olyan mértékben önzetlen és együttérző, hogy nála szimpatikusabb személyt nehezen lehet találni. Én szerintem.
A legénységével szemben sem látok semmi rossz indulatot. Mindannyian emberiesek.


A hajó szélén álldogáltam. Láttam, hogy messze tőlünk sziklák vannak, amiken a hullám vadul csap fel a szeles idô miatt. Egyre jobban fáztam, de nem mozdultam, csak bámultam ki a fejemből, majd nevetést hallottam oldalról.
- CAP? - ismertem fel az ô hangját.
Csak is este, vagyis éjjel szokott a fedélzetre jönni. Úgy látszik ma is itt van. Hátát a fának döntve ült kinyújtott lábakkal, miközben SeungHyun előtte, törökülésben magyarázott neki valamit.
- ...Legyél a szeretőm! - ragadtam ki ezt a mondatot SeungHyun beszédéből és lesokkolva álltam nem messze tőlük. Tudtam, hogy CAP és ô minden éjjel egymást szórakoztatják, mert hallom, ahogy nevetnek, de nem sejtettem köztük romantikus kapcsolatot. - Na! Mond, hogy oké vagy valami! - térdelt fel mosolyogva és CAP vállaiba kapaszkodott.
- SeungHyun...
- Ehhh elnézést-elnézést, de... - siettem oda hozzájuk ámultan rájuk nézve. - CAP neked nem N--... - majdnem kimondtam Niel nevét, de az eszem megállított. Mikor CAP előtt megemlítem a Teen Top társunk nevét, akkor mindig depresszióba esik, ezért nem szabad. Nekem is fájdalmas a szerelmemre gondolni...
- Mi a baj, Chunji? Talán a fedélzeten akarsz aludni? - nézett rám SeungHyun érdeklődve, miközben CAP két lába közé nyugodtan befészkelôdött. - Vigyázzál ám'! Láttad a sziklákat előttünk?
- Igen... Miért?...
- Bármikor megjelenhet rajtuk egy szirén - jelentette ki félelmet keltő hangsúllyal, ami be is vált nálam és hátrébb léptem egyet, amiért hirtelen elvesztettem az egyensúlyom. Egy szirén!?
- Ne ijesztgesd Chunjit ilyen mesékkel - szólt CAP, mire SeungHyun durcásan ránézett.
- Én komolyan láttam már! Léteznek!
- Egy szirén... Azok... Veszélyesek, nem igaz?... Elcsábítanak a bájukkal, majd elérik, hogy hínárba harapj - suttogtam és SeungHyun fürgén bólogatott az igazamért.
- Megfojtanak, eltörik a nyakadat, letépik a lábaidat--
- Uramisten! - kaptam számhoz a kezemet, megborzongva a gondolattól.
- De nem bántanak, ha a szeretőd veled van, ugye CAPshii?
- Én nem hiszek a tengeri mesékben. Nekem nem kell, hogy a szeretőm légy.
- De én félek!...
- Én is... - suttogtam nagyot nyelve és elgondolkodva lekuporodtam szorosan CAP mellé. - Legyen két szeretőd - mutattam az ujjamon, mire elnevette magát.
- Hogy lehettek ennyire beszariak?
- Én láttam, hogy néznek ki! Még a hajukban is tűhegyes pikkelyek vannak elrejtve. A hold fénye megmutatta nekem a távcsövemen keresztül - vette fel maga mellől az említett eszközét. - Félelmetes volt... - hunyta le szemeit és CAP mellkasához bújt, mire én is késztetést éreztem, hogy egy kicsi rést se hagyjak köztünk SeungHyun példájára.
- Chunji... - nézett rám a volt kapitányom, mire én megugrottam a mély hanglejtésétől. - Csak aludj! - utasított és egyik karjával magához ölelt a vállamnál. - Ne félj, hisz biztonságos helyen vagyunk - mondta a FREEDOM Shipre, miközben én először az ô közellétére gondoltam.
Lábaimat magamhoz húztam és fejemet CAP vállára döntöttem. Hirtelen jó érzés fogott el. Olyan felhevítő, ami miatt már nem is fáztam. Hálás voltam, hogy védelmet nyújt nekem.
- Ha jön egy szirén azt mondom, hogy a szeretőm vagy - viccelődtem, mire CAP rám morgott, hogy hagyjam abba. - Amúgy SeungHyunnak nem fent, az árboc tetején kéne lennie?
- Minhwan helyettesíti azt hiszem - suttogta válaszul és SeungHyun hajába túrt, aki lassan szuszogni kezdett. - Elég itt a legénység...

- Itt... Igen... - értettem egyet, majd elszomorodtam. - CAP... Nem kellett volna már megtalálnunk a többieket?... Sajnálom, hogy megemlítem, de... Hiányoznak!...
- Mégis... Mit tehetnék!? - emelte fel a hangját és szomorúan vont magához engem. - Mit csináljak!? - hajtotta fejét az enyémre. - Nem tudok olyan sokat a világról, de tudom, hogy sokkal nagyobb nálam. Sok hely van és sok ember... De Nielbôl csak egy... - suttogta, mintha már sírni készülne. Nem tudtam, mihez kezdeni. Én is érzem a fájdalmát.

Megint csak elértem, hogy CAP egy ideig egyik este se jöjjön ki a fedélzetre. Megszállta a depresszió.
SeungHyunt láttam lent vele, aki kérlelte, hogy legyen optimistább és még a távcsövét is odaadja neki a cél érdekében.
Mondom... A FREEDOM Ship legénysége a legemberiesebbek. Szinte már normálatlan.

Egyik reggel a kalóz, YongHwa kiáltására keltem. Kíváncsiságból megnéztem, hogy mi történt vele. Az utóbbi időben úgy is mindig segítettem neki ellátni a csuklóján lévő sebeit, amiket a bilincse dörzsöl ki állandóan. Sajnos nem tudjuk eltávolítani, mert HongKi azt állítja, hogy elhagyta a kulcsot. Így tűrnie kell a kezén lévő nehezéket.
Ahogy YongHwa szobája elé értem, a tárva nyitott ajtóhoz, láttam, hogy HongKi segít neki a bilincs lecsúsztatásába. A kalóz vendégünk az ágyán feküdt és a szabadon lévő bilincse az ágyhoz volt rögzítve. HongKi így próbálta megoldani a problémát, miközben YongHwa csípôjén ült, lefogva őt.
- Ne rajtam éld ki a vágyaid! Én nem vagyok olyan! - kiabált a kalóz folyamatosan. Hangos volt, és ezért is gondoltam, hogy segítenem kéne nekik, de mielőtt a szoba térségébe léptem volna, HongKi a mozgolódó fiú nyakába hajolt. - A nyelveddel se! - hangoztatott egy kisebb nyögést, mire észbe kaptam, hogy itt nem a bilincs eltávolítása folyik, hanem annak a használata, molesztálásra...

1 FREEDOM Ship: YongHwa célja

YongHwa POV

Tisztelt Naplóm!
Igen, még mindig tisztellek, hiába telsz meg a rosszabbnál rosszabb helyzeteimmel.
Még mindig büszkén viselem a Kávékalóz becenevem, ki minden kávé kereskedőt kirabol legénységével.

Három napja vétettem. Egy közepes nagyságú, fluyt fajtájú hajójára teljes véletlenséggel rátámadtam, és ô vissza rám. Nem is láttuk egymást, de mivel visszatüzelt, ezért mi direkt kezdtük használni az ágyúijainkat. Mikor közel értünk és megcsáklyáztak minket, a fiúkat felszólítottam a támadásra, aztán kiderült, hogy csak én mentem vakmerően, meggondolatlanul. Mire észbe kaptam és hátra néztem, a hajóm távolodni kezdett. Hiába kiabáltam utánuk, szél sebesen eltűntek. Kétségbeesetten néztem a kék tengeren elhajózó CN Blue nevezetű hajómra, majd hirtelen megtámadott egy alak. Azaz átölelt és a fülembe kuncogott, hogy "Üdv, a FREEDOM Ship fedélzetén!"
Abban a pillanatban azonnal megismertem a hangját. Az állandóan útban lévô hajósét, Lee HongKiét. Már évek óta ismerjük egymást, és mindig, ismétlem mindig összefutunk a tengeren.

Már harmadik napja szenvedek. Már harmadik napja, nem hív Kapitánynak senki, csak az a szemét, vigyorgós Lee HongKi, ô szokott velem viccelődni, szívtelenül. 

FREEDOM Ship! Így nevezi a hajóját, ami - mint említem már - egy közepes méretű fluyt. A fluytok kereskedőhajók, de hogy HongKi mire használja, azt sosem tudtam.

Jonghyun, Minhyuk és Jungshin, nem tudom, hogy miért léptetek meg nélkülem, de remélem hamarosan visszatértek értem.
Itt rajtam és Hongkin kívül heten vagyunk. JongHoon: HongKi jobb keze és a hajó kormányzója, JaeJin: minden kötéltípust ismer, akár az én Jungshinem, Minhwan: aki a legbátrabban futkorászik az árbocokon, SeungHyun: ô az őrszem, ha lekerül az árbockosárból akkor is távcsővel rohangál a kezébe, CAP: egyszer se találkoztam vele, de azt mondják, hogy ô is itt van, Chunji: aki mindent ellenőriz, és JungKook: ô ugyan azon a napon került a fedélzetre, mint én, csak reggel, sokszor látom Minhwan után futkározni, gondolom a segítője.

Én az elmúlt napokban csak ugyan azon a széken ülök, a hajó orránál, és várok... Néha-néha az ölembe huppan HongKi, de ingerülten levakarom magamról. Nem tudom, mit akar. Gőzöm sincs. Hagyjon békén. Mondtam neki, hogy vagy ide adja az egyik mentőcsónakját vagy azonnal kitesz egy szárazföldön, de csónakot nem pazarol rám és mintha direkt kerülgetné a szárazföldeket. Rémes ez az alak.

- Hallod, te miért vagy ezekkel a parasztokkal? Ugyan azon a napon kerültünk ide. Talán te is úgy, ahogy én?
- N-Nem. Én itt... - dadogott JungKook. - Én itt menedéket keresek...
- Menedéket?
- Ááá ez hosszú - nevetett zavarában. - M-Majd elmesélem, ígérem... Most mennem kell Minhwanhoz - lépett le tôlem.
- Miért zaklatod azt a fiút? - tapasztotta arcomra két tenyerét a hátam mögül.
- Már megint itt vagy? Nem az előbb kergetlek el?
- Miért akarsz innen elmenni? Nem érzed jól magad? Miért nem hagyod, hogy szórakoztassalak? - ölelte át HongKi a karomat és galléromhoz nyúlt. - Ha vennék neked új ruhákat, elégedett lennél?
- Minek kénének nekem új ruhák?
- Mert ez borzasztóan néz ki?
- Te kis... - vicsorítottam felé fordulva, mire ô hirtelen hátralökött az árboc fájához.
- YongHwa! - hajolt közel hozzám. - Pár nap múlva kifogunk kötni egy városba...
- Végre - néztem fel az égre. - Hát van Isten!
- De! Kérlek, ne hagyj itt!

- Mi van??
- HongKi kapitány, jöjjön és nézze át ezeket - szólt azt hiszem Chunji, mire felszívódott az idegesítő személy a szemeim elől.

Nem akarok Lee HongKival törődni, ha van lehetőségem lelépni a közeléből. Csak azt a napot várom, hogy kikössünk egy gyönyörű kikötőben és fussak, amerre az orrom vezet.
El is jött a nap, de nem egy gyönyörű kikötőbe érkeztünk. Én a díszekben úszó szakaszokhoz vagyok hozzászokva, nem egy szegény, félig lerombolt városhoz.
Ámultan néztem a hajó orránál állva az omladozó házfalakat, az öreg halászhajókat és azoknak a szakadt hálóit... Látom, itt éhezés van.
- Nem ismered ezt a helyet? - jött mellém HongKi. - Ez egy nyomornegyed...
- Miért jöttünk ide?
- Tönkre mentek az iránytűim, mindegyik - nevetett magán. -, ezért szeretnék venni újakat. Plusz az egyiket meg is akarom javíttatni, ahhoz meg ügyes kéz kell, és az pont ebben a porfészekben lakik.
Honnét talált egyáltalán egy ilyen lepusztult városra? Ez az alak...
- Minek neked iránytű?... Téged csak a víz sodor, még célod sincs...
- Miről beszélsz? - nézett rám nagy mosollyal. - A célom itt van mellettem... - fogta meg lassan a kezem, mire én azonnal ellöktem magamtól.
- Bolondozz mással! - förmedtem rá. - Veled ellentétben nekem van célom! Szépen megtalálom a CN Bluet és leszidom a legénységemet, utána folytatom a kávékalózkodásomat. Ennyi! - böktem mellkasán. - Te meg most további szavalás és kertelés nélkül végignézed, ahogy elhagyom ennek a hajónak a fedélzetét!
- Rosszul teszed - mosolygott tovább. - Ez a FREEDOM Ship.
- Freedom ide vagy, oda, nem maradok itt veled! - léptem el mellette, majdnem fellökve ôt. - Én egy kalóz kapitány vagyok! - mondtam utoljára.
A felhúzott lejáró előtt ülve vártam, hogy kikössünk. Egyre közelebb került a romos város látványa. Olyan szürke, színtelen, még reményt sem érzek felette. Teljesen lepusztult.
- M-Mindegy - sóhajtottam nagyot. - Én egy kalóz kapitány vagyok. Semmi keresni valóm ezen a fluyton. Ez a hajó... Csak sodródik az áramlattal. A legénységével együtt megadja magát a szélnek és a hullámoknak, hogy szabadon kószáljon a kék tengeren... FREEDOM Ship, mi?... Inkább Céltalan Ship. Ahhh mindegy-mindegy - poroltam le a ruháimat. - Elválok itt ettől a fluyttól, aztán keresek egy lovaskocsit, jobbik esetbe egy erős hajót. Ha kell ellopom. Nekem mindegy - fújtam ki magam, és hallottam, ahogy a vasmacskát készülnek kidobni.
- Chunji, mit csinálsz? Ne erőltesd meg magad!
- Sajnálom, JongHoon, nem hittem, hogy ez ilyen nehéz.
- Bízd ezt csak rám. Neked itt van ez.
- Heee? Ez...
Chunji meglepett hangjára hátrafordultam, és észre vettem, hogy ez a sovány srác felém közeledik.
- Mit akarsz?...
- Sajnálom, YongHwa, de e-ezt rá kell tennem a kezedre - mutatta a bilincset nekem. Meg akar bilincselni?
- M-Mi? Mit akartok velem csinálni? Csak mert kalóz vagyok, feladtok a helyi kopóknak?
- Nem - felelte a fejem fölött egy hang, majd egy kötélen leereszkedve, elém ugrott Minhwan. - Csak nem engedünk el a FREEDOM Ship fedélzetéről - mosolygott, ugyan úgy, ahogy a kapitánya szokott, majd megragadta csuklóimat és értetlen képpel néztem le a már rajtam díszelgő bilincsre. Mi ez a sebesség, Minhwan!? Te  nem zsarunak készültél véletlenül?
- A fedélzeten akartok hagyni?
- Megint csak nem a válasz - lépett elô HongKi. - Magammal viszlek a városba, azt visszajövünk ide.
- Csak megsétáltattok!? - kérdeztem dühösen.
- Kapsz jobb ruhákat.
- Miért mosolyogsz így!?
Az agyamra megy ez az egész már. Ahhh nem baj! Nem baj! Nincs semmi baj! Bilinccsel a kezemen is magára tudom hagyni Lee HongKit, aztán majd levakarom magamról ezeket a rendőr eszközöket is, és vissza térhetek az eredeti tervemhez. Örülök, hogy ennyi nap után sem veszett el a kapitányos, stratégiai logikám. Büszke vagyok magamra.
- Tessék, ezt terítsd a bilincsre, így nem veszik majd észre az emberek - adtak nekem egy rongyos kabátot a karjaimra.
HongKival és Minhwaval indultam útra. Az idegesítő kapitányféle szorosan mellettem halad, míg a másik tengerész a hátam mögött, és egy batyu volt nála, amiben az iránytűk voltak.
- Tetszeni fog a hely, ahova megyünk.
- Már repesve várom - mondtam unottan, miközben egyre beljebb mentünk a városba. A kikötőben csak egy-két öregember volt, de ahogy szaporítottuk a lépteinket, több ember lett, gyerekek, fiatalok, asszonyok és igazi tengerészeket is megpillantottam, amiért a jellegzetes kard az oldalukon virított.
- Az a fiú...
- Gonosz...
- Aljas rabló...
- Jött, hogy kifosszon!...
Bárhova néztem, sugdolózó kereskedőket láttam. A szempárjaik... minket figyelnek...
- Ô az a kalóz?
- Álcázott kalózhajó van, ha jól ismerem a pletykát.
- Keletet már bejárta a hír, ô Lee HongKi, semmi kétség. A fivérem hozott róla személyleírást.
- Ezek meg kiről beszélnek? - nevettem halkan, HongKi fülébe súgva a kérdésemet. - Ne mond, hogy te egy félelmetes kalóz vagy itt.
- Ne is figyelj rájuk...
No lám, most nem mosolyog.
Mindenesetre nem tudtam figyelmen kívül hagyni a sugdolózásokat. Egyre zajosabbak lettek az emberek, ahogy átsiettünk egy kis piacon, aminek a végében egy fekete kis házikó volt. Ahogy bementünk, tudtam, hogy ez a célállomásunk. Távcsövek, kötelek és minden kisebb dolog, ami egy hajóra elengedhetetlenül kell, köztük az iránytűk is.
- Leo! - szólalt meg HongKi, mire egy komor arcú alak jött be hozzánk egy szoba ajtón keresztül. - Kérhetek megint javítást? - kuncogott és kivette Minhwa batyujából az egyik iránytűt.
- Nem úgy volt, hogy kerülni fogod a szárazföldeket? - kérdezte kifejezéstelen tekintettel és már ült is le az eszközzel bajlódni.
- Most mi mást tehetnék? Kell legalább egy iránytû. Most is csak miattad jöttem ide. Ugye adsz is el iránytűket?
- Igen - válaszolta. - Hakyeon, hozd ki a kicsi dobozt! - kiáltotta, mire egy mosolygós fiú jött be, de ahogy végig nézett, már el is tűnt a jókedve.
Van egy érzésem, hogy a szeme HongKin akadt meg...
- M-Mit keres itt Lee HongKi? - hátrált és félelmet kezdett tükrözni az arca.
Talált, süllyedt.
- Mi ez a reakció, Hakyeon? - kérdezte a Leonak nevezett kereskedő.
- Miért? Miért van itt ez a kalóz?... Ki akar rabolni!?
- Mi történt, Nshii? - lépett közénk egy harmadik idegen is. Láttam, ahogy az erős karja felemelkedik és HongKira mutatott. - Ez Ô! A FREEDOM Ship pénzes kalóza!
- Ravi, Hakyeon, nyugodjatok le, ô nem kalóz! - fegyelmezett Leo.
- Nem kalóz, azt mondod? Akkor honnan van annyi pénze? Még azt is hallottam, hogy a legénysége az általa elrabolt emberekből áll.
- Igaz... - suttogta HongKi, a fejét a földre leszegezve.
- Kapitány, miről beszélsz? - mondta a másik oldalamon Minhwan, majd HongKi lecsúsztatta a csuklómon lévő bilincsekről a rongyos kabátot.
- Ô is el lett rabolva...
Nem tudtam szóhoz jutni. Ahogy HongKira néztem, teljesen lefagytam. Még nem láttam ilyen arc kifejezést, egyszerre mérges és szomorú, szinte már sírt. Ajkaiba óvatosan beleharapott. Nem nézett sehova, csakis a fa padlót bámulta. Gondolkodik valamin? Mi van vele? És velem?... Miért érzem félelmetesnek a légkört? Még megszólalni se tudok. Még a nevét sem tudom kimondani.
- Ha kalóz vagyok, akkor az is leszek! - kiáltotta el magát és lángoló szemekkel nézett fel.
- Innen aztán nem viszel el semmit! - szólt a harmadikként megjelent, Ravi nevezetű fiú és egy kardot rántott elô. Nem is vettem észre, hogy ô egy tengerész lenne, bár a teste erősnek látszik, biztosan a kikötőben dolgozik.
- Semmit nem fogok elvinni, csak valakit - szólt HongKi, veszekedésbe bonyolódva azzal a fiúval. - Vagy valakiket. Tudod, a kalózok kedvük szerint cselekszenek - legyintett a levegőbe.
- Utálom a kalózokat.
- Utálhatsz, kit érdekel.
Nem is fogtam fel igazán, hogy mi történik előttem. Ravi kardját láttam magam előtt elsuhanni, majd Minhwa sikítását hallottam, aztán a Hakyeon gyerekét, miközben a szemem előtt folytak az események. HongKi fürge volt, és kibújt minden elhamarkodott kard csapás elől. Mégis... Aggódom. Ez nem fair. Az egyik fél fegyvertelen.
- Bár halna ki az összes kalóz!
Ravi rideg kívánsága az én szívemet is megütötte. Ennyire ég benne a gyűlölet? De várjunk csak. Miért HongKi a kalóz? Tudtom szerint nem az. Szimpla pletykák miatt támad rá?
- Lee HongKi kapitány! - rúgta be a bejárati ajtót.
- JongHoon! - néztünk mind hátra a FREEDOM Ship kormányosára, aki úgy látszik utánunk jött.
- Elég legyen! - nézett mérgesen Ravira és pár mozdulattal össze is fogta a dühtől elvakult fiú karjait a háta mögött. A kard leesett, mire HongKi felvette azt;
- Leo! Mivel én egy kalóz vagyok a barátaid szerint, ezért elviszem őket - halkult el. -, hogy a saját szemeikkel lássák, ki is vagyok én.

Ravit JongHoon vezette a hajóhoz, míg Hakyeon össze lett velem bilincselve.
- Ez szoros...
- Csak vastag a csuklód - nevettem.
De ahogy észbe kaptam, hogy most komolyan hozzám bilincseltek valakit, azonnal a gondterhelt arckifejezésemet vettem elő, mert ez... gond. Most ezt a gyereket is rángassam magammal, vagy mi? Nem szabad vissza mennem a FREEDOM Shipre. V-Valamit ki kell találnom.
- YongHwa, sajnálom...
- Hee? Én szökni? Nem, dehogy!
- YongHwa? - nézett rám HongKi, nem értve engem. Hja, hogy itt én vagyok a hülye...
- Cs-Csak magamba beszéltem hehe... - kerestem alibit.
- YongHwa... Sajnálom, hogy így végződött a sétáltatásod...
- A sétáltatásom?... Nagyon vicces...
- Majd... Máskor... Veszek neked új ruhákat... - mosolygott rám, de láttam rajta, hogy le van törve. Mélabúsan halad előre lábain, néha még ügyetlenül is veszi a lépéseket.
Nem vagyok olyan sok napja vele, de az idő alatt már megszoktam, hogy ô jókedvű, és nem ilyen búskomor a kisugárzása.

Végül visszatértem a FREEDOM Shipre... A két "foglyot" le vitték az alaksorba, érdeklődtek is, hogy én miért nem mentem velük. Nem tudom, kaptak-e választ. Én itt... Én itt... Én mi vagyok itt?
Legszívesebben beleugrottam volna a tengerbe és gyorsan úszni kezdenék valahova, ahol nincsenek olyan kalóz gyűlök meg olyan hihetetlenül fura alakok, mint Lee HongKi.
Egyébként a bilincs egyik felét rajtam felejtették... Ezzel aztán nem akarok aludni, se semmit se csinálni. Túl kényelmetlen és még súlya is van.
Már nem is lehetett látni az égen a Napot. Fél sötét volt és én HongKi kabinja felé igyekeztem elkérni a bilincs kulcsát. Láttam, hogy világosság van nála. Óvatosan kinyitottam az ajtót, de azon nyomba résnyire is hagytam, mert JongHoont hallottam meg bentről.
- Nagyon rosszul érzem magam - HongKi szomorú hangja... - Nem kellett volna ezt a két fiút magammal rángatnom.
Mi folyik itt bent? Lelkizés?...
Elővigyázatosan bekukucskáltam és a fekhelyen HongKit láttam elnyúlva. Ahogy beljebb dugtam fejem, JongHoont is észre vettem. Az ô ölében pihentette a kapitánya a fejét.
- Miért pletykáznak az emberek?... Miért érdeklik őket, hogy gazdag vagyok?
- Irigyek.
- De miért kell kalóznak beállítani? Én csak egy hajós vagyok, aki szereti a nyílt tengert.
Láttam, ahogy HongKi a szemeihez nyúl. Sír?... De érzékeny...
JongHoon megfogta azokat a kezeket, amik a könnyeket törölték. Egyre lejjebb hajolt HongKihoz, és szándékosan összeérintette a szájúkat.
- Sajnálom, JongHoon, de nem szeretném - mondta egy rövidke csend után.
Jó, hogy ezek ketten egymással törődnek, de a bilincsemmel és velem ki fog?

Most hagyom, és tovább állok. Különben se lepett meg, hogy Lee HongKi ferde hajlamú, és fogadja egy másik srác szájra pusziját. Nem zavar, ha ilyen a nemi identitása. Így se, úgy se fog megakadályozni a célomba, hogy szépen elhagyjam a FREEDOM Shipet.

47 BTS: ShalaLalaLom

Jimin POV

Egyik délután, egy aktív és fárasztó fellépés után elhatároztam magam, amit már napokkal ezelőtt meg kellett volna tennem.
Jin hotelszobájának az emeletén álltam és szüntelenül vártam, egy tapodtat sem mozdulva. Nem érdekel, ha éjjelig itt kell lennem, majd levezetem rajta vagy valami, csak jelenjen már meg.
Az ég megértette kérésem, és a lépcsőn lépéseket kezdtem hallani, amire már futottam is oda.
- Jimin?... - nézett fel rám Jin. Arcán ámultság tükröződött. Az a nagy csodálkozás, hogy tényleg engem lát-e maga előtt.
Én meg sem szólaltam csak kinyújtottam a mutató ujjamat és hívogatni kezdtem ôt, hogy jöjjön ide hozzám gyorsan. A lábait fürgén szedte, majd felérve mutattam neki, hogy álljon a falhoz, mire ô készségesen húzta ki magát a szemeimbe nézve.
- Hogyhogy...
- ...itt vagyok? - fejeztem be a kérdésért, mire megtámasztottam a falat mindkét karommal, Jin oldalain. - Sosincs időd, hogy felhívj... Ez aljas hazugság - térdeltem be lábai közé, mire ô az elvárásom szerint csúszott lejjebb, hogy ne vegyem figyelembe a köztünk lévő magassági különbséget. Ajkaimat az orcáihoz érintettem, majd lejjebb haladtam szellőt érő puszikkal, de nem adtam neki csókot. - Miért hazudsz? Olyan nehéz felhívni engem és valamit belemakognod pár másodperc erejéig?
- Sajnálom - konyult le a szája, majd megismételte magát. - Sajnálom - hunyta le a szemeit, mire észre lehetett venni, hogy az arca megtelik a szomorúság kínzó érzésével. Rossz volt így látni rajta, hogy a bánata kicsiszolódott és teljesen felszínre tört.
- Jin... - távolodtam el egy kicsit és az orcájára simítottam tenyerem, mire ô azonnal rátette a kezét.
- Bocsáss meg! Magamnak akartam csak jót... - szipogott a sírás szélén.
- Ennyire bántana, ha HyoSang rájönne, hogy szeretsz engem? - kérdeztem, őszinte választ várva.
Jin nem tudja megszabadítani magát HyoSang szerelmétől, és ez egyáltalán nem hangzik jól.
- Nem... - kezdte dörzsölni a szemeit. - Nem azért... - válaszolta és szemeimbe nézett, amiből könnyedén kitudta olvasni a hirtelen feljött kérdésemet, hogy akkor miért. - Mindig fel akartalak hívni... T-Te jártál a fejembe. Még hibákat is követtem el a felvétel közben - biztosan kínosan érezhette magát akkor. De miért nem hívott fel, ha tényleg akarta? Nem engedték neki? Ki volt az a paraszt? Agyon csapom, csak kerüljön a kezem közé, vagy ha menedzserféle, akkor csak egy kicsit ütöm meg. - Jimin... Szégyellem magam... - suttogta és lenézett.
- Akkor csak hadard el az okot - suttogtam lejjebb hajolva és ajkaimat egy apró érintés erejéig finoman az ôvéhez nyomtam. Ezzel próbálva ôt bátorítani. Csak nem leszek rá mérges, ha őszintén elmondja...
- Nem szerettem volna a hangodat hallani. Hiába tudtam, hogy te mindenáron beszélni szeretnél velem... Úgy csak... Még elviselhetetlenebb lett volna... Féltem, hogy nekem is annyira hiányozni fogsz, mint neked én... Nem akartam...
Micsoda ártatlan szöveg, istenem!... Olyan szeretni való! Ez a lenyelhetetlen édes énje eltemettet...
A számra tapasztottam a kezem és szaporán kezdtem venni a levegőt, miközben úgy éreztem, hogy a testem belül lángra gyúl, amiért Jin bűbájos énje elbűvöl.
A hotel folyosóján kezdtem még jobban beindulni szerelmem miatt. Úgy látszik, eddig bírtam magammal.
- Bocsáss meg!... - szipogta Jin, de nem sírt. Egyszerűen csak mélységesen szégyellte magát a gyermeteg viselkedése miatt, ami nekem viszont nagyon tetszett. Imádom, hogy ilyen érzékeny.
- A-a - ráztam a fejem nagyot sóhajtva. - Ez megbocsáthatatlan - mondtam mosolyogva. - Muszáj megbüntetnem téged. Sajnálom... - bólintottam, mire ô a szemeimbe nézett;
- Ahogy azt te sajnálod! - látott át rajtam, mire én még jobban elmosolyodva csókoltam meg ôt rendesen, amit érzékien viszonzott is. - H-Hé! Ne távolodj el! - ragadtam vissza magamhoz csókolózásba kezdve, mielőtt arrébb akart lépni tőlem.
- Jimin... - suttogta a nevem, mikor lecsúsztam róla egy légvétel erejéig. - Fáradt vagyok...
- Akkor sem szalaszthatom el a "büntetésedet"... - túrtam a hajába és szorosan rákaptam a bársony ajkaira. Tenyereit a mellkasomra nyomta, de nem tudott eltolni magától. Alsó felemet durva tempóval mozgatni kezdtem, akaratos dörzsölődve a Hercegnőhöz.
Pont ettől az erőszakos énemtől kéne megszabadulnom, de hát pont Jin hozza ki belőlem. Ilyenkor nem tudok figyelni másra, csak, hogy szeretkezzek vele. Én vagyok az igazi bűnős, amiért meg se hallom mikor rám szól, hogy ne csináljam vagy nyugodjak le, mert fáradt és nem akarja. Én vagyok, akit büntetni kéne... De nem eleget kaptam? A reptéren már komolyan azt hittem, hogy örökre lemondhatok Jin jól megszokott csókjairól. A tetejében HyoSang az oka mindennek, aki a kezdetektől fogva sakkban tart engem a Hercegnő közelében, és most újra harcolni akar velem, még ha nem is tudja, hogy azt csinálja. Én... Annyira elmondanám neki... Tényleg elkiabálnám magam, hogy Jin az enyém és ShalaLalaLom nincs esélye, "sajnálom".
- M-Még, Jin - nyögtem helyette a csókunkba és már teljes mértékben lehetett felhevülni a meleg leheletein miatt. - Kicsit érezd át, hogy én miken mentem keresztül - fejét a vállamhoz nyomtam, míg szabad kezemet lecsúsztattam SeokJin hátsója felé, majd hátul az ujjaimmal kezdtem munkálkodni azon a bizonyos bejáraton, ami csak nekem szabadna nyitva lennie. Pizsama anyagú nadrágja könnyen szövetkezett velem és engedte, hogy Jint az akaratos dörzsölésemmel ingereljem. Azt hiszem így még nem kezdtem előjátékot, de ha nem dugom be az ujjaimat, akkor Jint se zavarhatja ez az újféleség.
De hiába mozgattam fürgén a kezem, nem éreztem magam közelebb a kielégültség útján, nem enyhül a farkasétvágyam. Teljesen be vagyok zsongva, de ez még sem segít rajtam. Pedig azt hittem ez jó és laktató lesz... Mi lehet a hiba?...
- SeokJin... - fogtam magam vissza és tekintetét magamhoz emeltem. Hercegnő nem akart a szemeimbe nézni és ajkai össze voltak szorítva. - Elfojtod a nyögéseidet - jelentettem ki, ezzel meg is találva, hogy miért nem kezdett el bennem olyan szokásosan égni a vágy, ami az eszemre is kihat.
- Jimin... - sóhajtott és hátradőlt a falnak. Kezét szája szélére emelte és letörölt valamit, majd utána azonnal észbe kaptam, hogy a kifolyt nyálát tüntette el, ami a nevem kimondása közben tört elő. Ezek szerint élvezte, amit csináltam az előbb. - Egy hotelben vagyunk... Sokan vannak itt. A ToppDogg is... - suttogta, mire én a szépséges arcát kétoldalt fogtam mosolyogva;
- És... Akkor?... - értem el, hogy egymás szemébe nézzünk. - Egy hotel. De mit zavar? - csókoltam ajkaira, hogy a rossz vágy ôt is teljesen megszállja. - Megtanítsalak gondtalanul élvezni?
- A csapat nagyon örülne, ha én is olyan züllötté válnék, mint te - mosolyodott el a vicces gondolaton, amit tényként lehet feltüntetni.
- Ha olyan vad lennél, akkor én lennék a legboldogabb - férkőztem a középpontja felé . - De így is lehengerlő vagy. Tedd terpeszbe a lábaid! - utasítottam, mire kicsit elpirult és körbenézet.
- Jimin...
- Mi az?...
- A folyóson vagyunk...
- Igaz-igaz - tettem államhoz a kezem jobbra, majd balra nézve. - Add a szobakulcsod! - nyújtottam ki a tenyerem, mire ô már nyúlt is a zsebébe, majd mintha feleszmélt volna, élesen rám szegezte a szemeit, és már láttam is, hogy elő fogja venni a hyungos énjét.
- Nem tehetjük.
- Ne mond azt, hogy nem akarod - mosolyogtam rá, hogy feltördeljem a jeget és végkép a rosszba csábítsam. - Kihagynád ezt? - csókoltam szája szélére, majd tisztességesen az ajkaira is. - Komolyan gondolod, SeokJin? - vezettem be lépésenként a nyelvem a szája melegébe, ahol azonnal éreztem azt a szokásosan őrületes nedvességet. Imádom. Szerelmem ízlelőszervét is mozgásra bírtam, ami miatt a légvételnél fényes kis nyálfonalat hagytunk magunk között. - Jin, döntsd el, hogy mit akarsz! - kérleltem választásra, hiszen.... - A tested már eldöntötte.
Szeretni való kipirult orcákkal bámult rám, miközben vöröslő ajkai tárva nyitva álltak. A csókjaimat várják, tudom. Elértem, amit akartam. Ahogy Jin lehunyta a szemeit, nekem esett, mintha azt mondta volna, "Basszus, meggyőztél", de Hercegnő gyönyörűen kerüli a szavakat és a csókjaival cselekszik.
Kezembe nyomta a kulcsot és két karjával szorosan magához ölelt a tarkómnál. Mégis ügyesen le tudtam olvasni, hogy hányas számú szobába kell elvezetnem az én Hercegnőmet, akit annyira durván forrósítottam fel, hogy nem akar elengedni.
- Imádlak! - kaptam el a fejem és én csókoltam vissza, de nem tudtam csillapítani ôt. - Mindent megadok neked, csak feküdjünk le - hadartam el, de így is meg tudta érteni és lassan lecsúszott az ajkaimról, mintha szenvedve össze akarna esni. Nem engedtem ezt neki és azon nyomban, sietős léptekkel mentem a szobájához, kinyitni az ajtót.

- U-Ugye nem lesz baj?... - kérdezte megszeppenten, mikor belépett előttem és belül a falnak dőlt. Szépen, türelmesen megvárta, hogy kulccsal bezárjam az ajtót, majd kitárta felém a karjait. - Ha ügyesek vagyunk, nem lesz baj, ugye? - kérlelt engem válaszra nagyon szívet dobogtató, bársonyos hanggal. - Ha HyoSang is feljön...
- Nem kell törődni Vele. Nem lesz baj, Hercegnőm - válaszoltam, biztosra tudva, hogy az ajtó zárva van és még a kulcsot is benne hagytam, netán ha van másik kulcs.
Jin karjai közé léptem és hamarabb öleltem át a soványka testét, mint ô engemet. Éreztem, ahogy nyugodtan bújik a nyakamba. Simogatni kezdtem ôt a hátánál, mire ô rácsókolt az állkapcsom és a fülem töve közé.
- Hé... Mit csinálsz? - mosolyodtam el, ahogy folytatta az érdekes játszadozását az államhoz közeledve.
- Te is szoktad... - vadított be az érintéseivel. - I-Itt nagyon... Tetszik... T-Tényleg... - éreztem leheleteit, amitől olyan megdermesztően kéjsóvárnak mutatkozott meg előttem, ami miatt kívánságaim lettek, vagyis inkább igényeim.
- Mondd csak ki azt a szót, Hercegnő!
- Szeretlek...
- És miért? - hajoltam el tőle egy csöppnyit, hogy félbehagyja a kényeztetésem.
Jin pár mély lélegzetet vett, majd abszolút élvezettel telien felsóhajtott;
- Kívánatos vagy, Jimin... - olyan halkan suttogta, mégis hallottam, ahogy kimondta, hogy szívdöglesztőnek talál.
- Bűbájos vagy, Jin hercegnő. Szeretni való! Szeretlek! - áradtak belőlem megint csak a szavak, majd megcsókoltam ôt, hogy ne csak mondjam, hogy szeretem.
Ahogy észbe kaptam, hogy már négy fal közt vagyunk, azonnal vetkőztetni kezdtem ôt. Nem akarom már tovább ruhában látni. Sőt, az ágyban akarom ôt, párnák és gyűrött lepedő közt.
Ahogy a takarót lerántottam, Jin fölé kerekedtem ugyan úgy, meztelenül, mint ô. Feljebb húzta egyik lábát, míg én szépen lassan végig mértem rajta fentről lefelé. Ilyenkor tudom legeltetni a szemeimet. Még ha az arcában mindig is tudok gyönyörködni, akkor is más hatású, ha ilyen kéjjel fűtötten pirosas orcákkal néz vissza rám. Sovány és vézna körvonalait látva állandóan belegondolok, hogyan képes tűrni az általam diktált szokásos tempót. Lejjebb bólintva jobban ráhajoltam Jinre és meg akartam kérdezni, hogy most így hirtelen, vagy esetleg már a kinti akcióm közben vált ilyen méretessé és keménnyé ott alul, de végül nem álltak számhoz a szavak. Helyette eszetlenül csókolgattuk egymást, miközben belé mélyesztettem magam. Belül hihetetlenül nedves volt. A többször bejárt utam megdöbbentően sikamlós lett. Gyönyörrel körül ölelt a teste forrósága, ami mindig olyan odaadóan nyújt nekem élvezetet, hogy soha sem fogok tudni elég hálát adni neki.
Kérdezni akartam, hogy jól érzi-e magát, meg mehet-e tempósabban. Dicsérni szerettem volna, a szavaimmal is szeretgetni, de semmi. Tényleg semmi. A lökéseim ritmusával erőltettem a lélegzést és lihegtem, miközben SeokJin aranyat érő nyögdécselései kiverték nálam a biztosítékot, lezárták az áramköröket és feldúlta az angyali lelkivilágomat. Nem voltam vadbarom, meg túlzottan erőszakos, figyeltem szerelmemre, amennyire csak tudtam.
Ahányszor csak megcsókoltam, Jin utánam kapott, hogy ne merjem elengedni az ajkait, mert szomjazik rám.

Magunkon kívül jártunk az élvezet által teremtett, istenekhez méltó járdán, aminek a közepén mi ketten tényleg átléptünk valami halandóknak tiltott határt... És ezt a tényt akkor tudtam magamban megalapozni, mikor egy hang visszahúzott minket a valóságba.
Kopogtak az ajtón.
Jin erősen rákapott a karomra és aggódóan nézett rám. Azonnal abbahagytam a lökéseket, de a Hercegnő továbbra is nyögdécselt. Érezte, ahogy a méretem dobog benne, ami ingerelte ôt az egész testével együtt.
- Nyugi, Szerelmem, nyugi - csókoltam meg bizsergő ajkait.
Százszázalékosan elértem, hogy csillapíthatatlanná váljon a szeretkezésben. Tovább kínlódott és akarta, hogy megszakítás nélkül mozogjak benne.
Ám az ajtón még hangosabban kopogtak.
- A francba... - ráztam a fejem, hogy ez így nem mehet.
- SeokJin!? - kiabált be HyoSang, mire én sunyin mosolyogva az ajtóra néztem.
- Nocsak...
- Jimin... - kezdett el lihegni Jin a nyögéseit visszafogva, mire hozzá fordultam és mélyen a szemebe nézett, a fejét rázva.
- De-de! Nyögj csak tovább! - nyújtottam ki a nyelvem.
Tudta, hogy most le akarom buktatni magunkat HyoSang előtt, ezért rázta a fejét, mert ô nem egyezik bele a tervbe, de a füléhez hajoltam és belesuttogtam, hogy semmi baj nincsen...
- ... Az őszinteség jó dolog.
Jin lehunyta szemeit és remegve megcsókolt, majd tovább hangoztatta az eget rengető nyögéseit. Azt hiszem elfogatta a helyzet állását.
- Csak kérdezek tőle - mosolyogtam és megszólítottam az ajtó előtt várakozót. - HyoSangshii! Fel ismered a hangom?
- J-Jimin?
- Talált - feleltem jókedvűen és jobban nyögésre bírtam SeokJint magam alatt. - S van sejtésed, - emeltem feljebb a hangsúlyom játékosan -, hogy mit művelek az én Hercegnőmmel? - tettem fel második és egyben utolsónak szánt kérdésem. Már majdnem elnevettem magam, amiért elképzeltem HyoSang arcát. Most teljes mértékben lesokkoltam ôt. Szembesült az igazsággal. Ez egy győzelem. Biztos vagyok benne.
- Nem tudom elhinni... - nyomta le a kilincset, de az ajtó zárva~ - Csak szórakoztok! Viccelődtök!--
- Ő tényleg az enyém! - hallgattattam el az Extagot - Szeretem Kim SeokJint!
Tudattam vele, szóval hallgasson és fogadja el. Enyém a hercegi rang. Az én Hercegnőm "Csók Hercege" leszek.

Rajtatok áll, hogy a Bangtan tagok tovább boldogítják-e egymást a Pszt!Yaoi-n.