Oneshot: Szeretni kell a kiskirályt! {HISTORY}

YiJeong POV

Egyik percben egy futóversenyt nyertem meg, a másik percben már a kis országunk kastélyában voltam.

Mi egy nagyobb országnak a közepén vagyunk. Azok élnek itt, akikkel nagyobb problémák vannak, és, hogy kikkel vannak problémák, azt egy szervezet dönti el. Mi vagyunk a normálatlanok, rendellenesek, furák meg érdekes viselkedésűek. Emlékszem a tárgyalás napjára; Minden bajomat felsorolták. Az a fiú vagyok, aki árulja a testét, hogy egy kis örömöt szerezzen, emellett nagyon rossz tanuló voltam a suliba, mindig csak a jóképű srácok érdekeltek. Hülye vagyok, mint a többi itt elő, és mivel problémásak vagyunk, a szervezet nem fárasztja magát, hogy szabályokat szabjon ki nekünk. Szabadok vagyunk és szórakozunk. Aki akar még munkát is vállalhat.
Én úgy élem a napjaim, hogy délután kelek, lustálkodok, aztán az körúton járva találkozom az ismerőseimmel, és akár nála, akár egy utca eldugott részén oda adom a testem egy kis élvezetért. Az estémet meg mindig egy személlyel töltöm, a szomszédommal, SiHyounggal. Mindig annyi menetet hagyok, amennyit szeretne, de nem vagyok szerelmes belé. Egyáltalán nem. Más az igazi, és tudom is, hogy ki. Sajnos azzal a személlyel egyszer sem feküdtem le. Szerintem nem is tudja, hogy engem a férfiak érdekelnek. Ô egy megszállott verseny szellem. Mindenből versenyt csinál, de emellett nagyon bolond és vicces. Nem is tudom, mikor szerettem bele... Lehet, mikor már betette ebbe az országba a lábát.

Ma versenyt futottam vele és még sok más emberrel. Ô legelöl futott, ezért felgyorsultam, hogy legalább lássam azt az izgatott arcát. Tetszett, ahogy csak a célt figyelte azzal a tűzzel a szemében.
Nem is vettem észre, hogy leelőztem őt és első helyzet lettem. Mikor áttéptem a szalagot kézen ragadott valaki és a kastélyba vitt.
- Szóval amiért győztem... Én lettem a bolondok királya!? - mentem le majdnem spárgába, ahogy a számomra idegen (és jóképű) fiú elmondta, hogy kiskirály lettem.
- Sajnálatos módon az előző király hülyébb lett a kelleténél, ezért muszáj egy új - fogta meg a kezem és vezetett a folyóson. -Nem kell semmit se csinálnod, csak jól titkot tartani.
- Mert?
- Engemet is titkolnod kell. A kastély minden egyes részét titkolnod kell. Hogy te vagy a király, szintén titkolnod kell.
- Miért kell ez a hülyeség?
- Te nem tudod hol élsz? Itt még a csapból is hülyeség folyik! Ezt nézd! - nyitott be egy kis szobába, ami első látásra olyan volt, mint egy laboratórium. A sötét függönyök el voltak húzva, a napfény tehetetlen volt velük szembe. Villanyt kellet felkapcsolni, amiatt az egész szoba kék fénybe kezdett úszni. Fájt a szememnek. - Nézd!
- Várjál, kérlek! Könnyezik a szemem! - törölgettem, majd vízcsobogást kezdtem hallani.
- Mondom... A csapból is hülyeség folyik - mutatott, mire én neonrózsaszín színű, lebegő köveket láttam a folyóvízben.
- Mi a pokol!? - rohantam a csaphoz. - Ez milyen trükk?
- Víz hatására felemelkednek.
Nem tudtam hinni a szememnek. Egyáltalán nem. A szoba tele volt háromféle kővel.
- Ez a neon kék tapad, ez a neon sárga irányít, mozgat vagy hogy is mondjam... Ahh mutatom! - nyúlt hirtelen a vízbe és kezébe vett egy neon sárga darabot és felém irányította. - Figyeld a ruhád! - mondta, mire én lenéztem és a pólóm felfelé kezdett emelkedni.
- H-Hé! - húztam le. Olyan érzés volt, mintha a szél emelte volna fel.
- Ezzel a két méternél kisebb tárgyakat könnyen lehet irányítani.
- É-Értem-értem! Nem kell levenni rólam a nadrágot! - mentem közelebb, hogy kikapjam a kezéből a neon sárga darabot, de a ruha lecsúszott a lábaimról.
- Mind a három kőfajta vízre aktiválódik. Láthattad, ahogy bevizeztem a kezem. A neon sárga az, amihez még emberi energiai és agy, gondolat kell a használásához.
- Teljesen megértem. S az alsómat hagyhatnád is rajtam vagy akarsz tőlem valamit? Mondd akkor vagy a kezeddel csináld! Mi egyáltalán a neved? Be sem mutatkoztál! Mond csak... Ha tényleg én vagyok most a király, akkor milyen viselkedés már ez!?
- Bocsáss meg! - gomboltatta vissza a nadrágomat a neon sárga kő segítségével. - Szólíts JaeHonak!
- Te vagy itt az őrült tudós, jól gondolom?
- De még milyen! - kuncogott és közelebb lépett, hogy egyenesen a szemembe mosolyoghasson, pont, mint egy örült. - Senki sem tudja, hogy itt vagyok a kastélyba. Vicces, nem? Még a nevemet is én adtam magamnak - nevetett. - Lehet, hogy nem is létezem! Lehet, hogy a te képzeleted szüleménye vagyok! - vezette le az ujjait az arcomon, majd a nyakamra nyomta, mintha meg akarna folyatni, de csak ott tartotta. Ez egy őrült. - Nagyon selymes bőröd van - hajolt közelebb és éreztem, ahogy a nyelvével hozzám ér. - Nem vagy érintetlen, igaz? - nyúlt be a pólóm alá. - Nem remegsz. Még a pulzusod sem növekszik.
- Hogy is mondjam... Prosti vagyok...
- Az új kiskirály egy prosti!? - kuncogott és a fülemnél kezdett játszadozni. - Ez jól hangzik.
Ahogy hátra lépkedtem a falhoz, hagytam, hogy levetkőztethessen. Mivel jóképű, nem bántam, hogy most hagyom magam neki. Ma úgy se csináltam még, mert futóversenyen voltam.
A nyakába kapaszkodtam, és eléggé fájni kezdett a hátam, amiért a falnak csapott minden egyes lökésnél.
A sötét függönyöket bámultam, amik elrejtették a külvilágot. A víz tovább fojt és a neonrózsaszín kövek lebegtek. Olyan felfoghatatlan jelenség. Szex közben végig azt bámultam. Már a csobogás hangja is oda vonzotta a tekintetemet. Az erős és kék lámpafénytől meg folyamatosan próbáltam óvni a szememet. Nem néztem felfelé.

- Hallod, nem vagy valami jó - öltöztem már vissza, mikor JaeHonak sikerült elélveznie, nekem pedig semmi örömöm nem származott ebből. Hiába jóképű, ha dugni nem tud. - Szóval akkor... Ezeket a köveket titokba kell tartanom? Ennyi? - vettem a kezembe a neon kékekből egy vékonyka darabot.
- Finoman fogd őket! Nagyon könnyűek és törékenyek.
- Akkor ennyi erővel ezek nem is kövek!
- Ezek hülye kövek. Nem tudják, hogy milyenek kéne lenniük.
- Lehet - vettem a másik tenyerembe a neonsárgát.
- Bármilyen méretű darabban képesek hatni. A lényeg a víz.
- Hidrogén meg oxigén? De miért?...
- Kit érdekel? Én, azaz mindenki hülye itt. Ezeket csak találtam a kastélyban. Nem foglalkozik velük senki.
- Pedig kéne... Vagy rosszul gondolom?...
Lebegés, tapadás meg két méternél kisebb tárgyak mozgatása, minden csak a víz hatására. Ezek a képességek, ezek a törékeny kövek, amik nagy halomban ebben a szobában vannak meg tudnák változtatni az emberek életét.
Vagy hülyeségeket gondolok?
Ahhh igaz is... Ezeket titokban kell tartani.
- Mint király, miden kisebb vagy nagyobb probléma fellépésekor a kastélyba kell rohannod!
- Szóval ez, meg a titoktartás a dolgom, mint királynak - bólogattam. - Asszem' jó király leszek - vágtam a zsebembe a két kezembe lévő különlegességet.

Kilépve az iszonyat ingerlő fényű szobából egy ismerős hang szólított meg;
- YiJeong! Hát itt voltál!
- Kyungil! - ugrottam meg. - Hogyhogy a kastélyba vagy?
- Én itt dolgozom - mosolygott és megcirógatta a fejem tetejét. - Nem említettem még? Én vagyok az, akinél az újonnan érkező hülyék feliratkoznak, mint polgárok. Én állítok elő nekik személyi igazolványt. Villám gyors vagyok! - nevetett. - Ebben nem versenyezhet velem senki!
Elolvadok! Az a nevetés! Az ô mosolyát sokkal jobban élvezem, mint az előbbi szexet JaeHoval. Gyönyörű! Kyungil az én tökéletes ideálom. Szerelmes vagyok. Minél többször látom, annál jobban belé zúgok.
Egyszer ha megszerzem, nem engedem.
Tényleg felhagynék a prosti élettel, és csak neki adnék élvezetet.
Miért nem tudom kimondani, hogy szeretem!? Még kimutatni se tudom!
- Kyungil! Nézd ezt a követ! - vettem elő a zsebemből a neonsárgát és felé irányítottam, hogy meglepőn, mikor a ruhaujja felhajtódik, de nem sikerült. - Hjaaa! Víz kell! - fogtam meg a kezét és már ráncigáltam is. Nem ismerem a kastélyt, de mindenáron keresni akarok most egy víz forrást.
Meg akarom osztani vele ezt a titkot. Látni akarom a meglepődött arcát, majd azt mondani neki, hogy "Pszt! Ez titok!"
Nagyon sok ajtó zárva volt, majd az egyiken egy férfi figura díszelgett. Oda bementem vele, mire két széles zuhanyzó kabin volt és pár csap. Akkor már sejtettem, hogy a férfi fürdőbe találtunk.
- Gyere-gyere! Álljunk a zuhany alá! - nyitottam meg a csapot és már csobogott is rendesen a víz, de ô nem lépett be mellém a csempére;
- Milyen verseny ez? Ki lesz hamarabb bőrig ázva?
- Nem-nem - mosolyogtam. - Most varázsolok neked - vettem elő ismét a neon sárga kövecskét, és mire felnéztem Kyungil már előttem volt, tíz centiméterre állt tőlem. Kemény fél fejjel magasabb nálam. Nem tudtam felnézni rá, egyenesen a nyaka feszes bőrét bámultam, teljesen felizgatott még ez a látvány is. Nem akartam egy kicsit se hátrálni, erre a gondolatra pedig Kyungil még közelebb csoszogott. - Miért vagy ilyen közel? - suttogtam. A szívem már repesett az örömtől. Lehet, hogy megkívánt engem? Ha igen, és kanos kedvébe van, akkor életem egyik legjobb pillanata fog következni. Úristen! Boldog vagyok! Nagyon! Pedig... Pedig csak itt áll előttem lelógatott kezekkel... N-Nekem kéne kezdeményezni? - K-Kyungil - néztem kicsit oldalra egy kacér mosollyal az arcomon. - Szeretnél?
- Tessék!? Nem hallom a víz hangjától! - kiabált és lejjebb hajolt vállaimra tett kezekkel. Elájulok! Ez a mámor most fog eltenni láb alól!
- Én... - fordultam hozzá, mire sikerült egy kifejezetten éles szemkontaktust teremtenem. Kíváncsian nézett rám lankadatlanul, várta, hogy folytassam a mondandóm, mire én megremegtem a gyönyörtől, ami Kyungilbôl csak úgy sugárzott, mint mindig.
A kő most tudott kicsúszni a kezemből, majd hallottam is, ahogy szilánkokra törik.
- Elejtettél valamit? - lépett el, hogy lenézzen. - Mi ez? - kíváncsian vett fel egy nagyobb darabot, mire a víz folyás megszűnt, amiért Kyungil elcsavartatta a kő erejével. - Wow!... Nem is csináltam semmit, csak gondoltam!
- Kyungil... Ez a kô... - azt akartam kinyögni, amit terveztem, hogy "Pszt! Ez titok", de máshol kalandoztak a gondolataim. - Kyungil... Miért álltál olyan közel hozzám, ha nem is csináltál semmit? - pusmogva sóhajtottam mélységes szomorúsággal.
- Te mondtad, hogy álljunk a zuhany alá. Nem tudtam máshogy megtenni, csak ha olyan közel jövök. Vagy meg kellett volna nyitnom a másik zuhanyt? - bámult rám válaszra várva, míg én végig néztem vizes haján és elázott pólóján, majd a nadrágján is. Aztán észre vettem, hogy én is csuromvíz vagyok, pedig a kőnek elég lett volna, ha csak a kezem az. Plusz még át is vertem magam; Szinte már biztos voltam benne, hogy itt a lehetőség, gyerünk, tegyen a magáévá, de csak a zuhanyvíz alá állt, ahol már én szerencsétlenkedtem.
- Annyira hülye vagyok! - tapasztottam tenyereimet az arcomra.
Miért nem tudom legalább kimutatni, hogy szeretem?
Ekkora megalázás után Kyungil mosolyogva (és vízcseppeket csöpögtetve) lépett le tőlem. Eltűnt a látáskörömből és ázott ruhámmal nem tudtam mit kezdeni, ezért apró mozdulatokkal indultam a kijárat felé. A bohóc járásos lépéseimnél valami zavart és nyomott a nadrágomban mire ki is vettem.
- Hja, Csak a neon kék kő. Ez az ami tapad - pislogtam rá, majd átakartam tenni a másik kezembe, de nem sikerült. Hozzám ragad! A vizes kezemhez hozzá ragadt! - Ne! Ne! Ez nem vicces! - nyafogtam és szaladni kezdtem a kijárathoz, ahol szimpla  idegességből a falnak csaptam a követ a kezemmel együtt. Erre ugyan az történt, mint a fürdőben, a neon sárgával, szilánkosra törve a földre esett, de most a neon kék darabka ami még a tenyeremen ékeskedett, azzal hozzátapadtam a falhoz. - Ilyen nincs... - szipogtam szomorúan. Miért ilyen rémes ez a nap? Most várnom kell, hogy megszáradjak!? Istenem, mért nem Kyungilhez ragadok hozzá!?



- Tessék, reggeli! - lökött meg SiHyoung a vállamnál, ahogy kábultan ültem a széken egy kevéske alvás után. Tegnap este ahogy fáradtan és megszáradtan hazaértem, ô már a szomszédból átjőve várt az ajtómnál, majd azonnal szexelni kezdtünk. Míg ô háromszor ment el én egyszer a legeslegvégén, mert egész végig Kyungilen járt az eszem és azon, hogy mennyire a bolondok országába való vagyok; Akár a kastély tornyához is láncolhatnának. - Mézes kávét kérsz?
- Nagyon sajnálom, SiHyoung, de nem vagyok éhes...
- Akkor evés nélkül szeretnéd csinálni a reggeli 'tornát'? - támaszkodott le hozzám és élesen a hajamba túrt. - Csináljuk, YiJeong! - sóhajtott kéj vágyóan a fülembe, majd a szájamhoz kezdett kúszni a meleg leheleteivel. Normális esetben már csókoltam is volna meg, de most lehunytam a szemeim és elfordítottam a fejem;
- Nincs kedvem.
- Mi a szősz!? Nem szoktad visszautasítani... Mi van veled?
- Asszem' megyek és kikapcsolódok valahol... Nem tudom, mikor jövök - hagytam magára SiHyoungot.
Ritkán érzem ilyen pocsékul magam. A testem olyan súlyos, hogy vonszolnom kell magam. Én vagyok itt a király, még sincs egy szolgám se, aki legalább a hátán vitte. Ott van az őrült tudós szerű fazon, de ô inkognitóban van. JaeHo ott lopja a napot a kastélyban, vagyis inkább be se engedi, helyette olyan vakító kék fénnyel világít. Bolondok mintaképe. Még szexelni se tud. Minek is gondolok rá? Miért megyek egyáltalán a kastélyba?
Mire ez a kérdés megfogalmazódott bennem már annak a folyosóján sétálgattam. A fejemet lelógatva néztem a kopott járólapot minden lépésem alatt.
- YiJeong! Hát megint itt vagy?
- K-Kyungil!? - pislogtam nagyokat fel. Papírjegyzetekkel teli rakott karokkal szaladt felém, nagy mosollyal az arcán, amiért ismét megtaláltuk egymást, csak úgy mint tegnap. - Dolgozol? - kérdeztem, bár teljesen egyértelmű volt. Abszolút kiment a fejemből, hogy ô vezeti itt a személyipapírokat.
- Versenyzek a tintás tollammal. Én vagy ô mondja fel hamarabb a szolgálatot - járt a szája jókedvűen. - Amúgy ha már itt járkálsz, bármikor szívesen látlak a munkaszobámba. Egy nagy narancssárga ajtót keress, ha van kedved a társaságomhoz. Most mennem kell, mert ki se látszok a munkából - nevetett és már futott is tovább.
- Nagy narancssárga ajtó! Megjegyeztem! - kiabáltam utána egy kis jókedvvel felüdítve, majd megvártam, ahogy eltűnik a sarkon és azok a gyors léptei is egyre-egyre elhalkulnak. Ott álltam az ô mosolygó arcával a képzeletemben és suttogva kimondtam, amit nem akartam, hogy Kyungil hallja, esetleg leolvassa a számról; - Szeretlek.
Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy mi a bajom; Szeretetre vágyok. Igazi szeretetre és szeretkezésre.
- Hogy gyógyíthatnám ezt a problémát? - tettem szívemre a kezem és elindultam az őrült tudós felé, hogy jelentsem, a kastélyban tartózkodom. Közben egész végig a megfejtett dolgon gondolkodtam, majd azokat az elmefoszlányokat is eltűntek, mikor benyitottam abba a labor szerű szobába.
- Szóval ezért nem tudsz dugni! - meredtek ki a szemeim, ahogy JaeHo egy ismeretlen pasas nyakát csókolgatta, miközben teljes hosszal benne csúszkáltak szép, lassú tempóban.
- YiJeong!? - öntötte el pír az arcát, ahogy észre vett engem, a hívatlan vendéget. - DoKyun, h-hagyd abba!... Gyorsan!... - zihálta kicsit nyálas szájjal. Meztelen volt alul, míg a pasija csak félig lehúzott nadrággal erőltette meg őt egy szekrénynek döntve.
- Tegnap még azt mondtad, hogy egy titok vagy. Senki se tudja, hogy ki vagy. Erre meg egy krapekkal kényezteted magad, hol ott tegnap még bennem találtad meg az élvezetet.
- Hogy mi van? - fordult felém az ismeretlen alak. - Ezzel a kölyökkel... - bámult rám, majd gyorsan visszanézett JaeHora, akin látható volt a megbánás. - Komolyan ezzel a gyerekkel csináltad, amiért nem tudtál már várni rám!?
- Kérlek ne légy mérges, DoKyun. Csak téged szeretlek - nyitotta csókra az ajkait, amit a másik fogadott is, majd pár erőteljeset még lökött is a kielégültségért.
Kicsit zavart, hogy a szemem előtt fejezik be ezt az etyele-petyelét, hiszen én vagyok itt a király. Az engedélyemet kéne kérniük a kastélyban való szexre.
- YiJeong, mire véljem a hirtelen feltűnést? Jöttél bocsánatot kérni? - állt elém összeszedve magát, a tegnapi énjével. Fura volt, hiszen az előbb egy leírhatatlan kéj élvezetet láttam tőle, egy szerelemmel felfűtött testben. Most meg egy hideg tekintetű örült néz le rám, akár egy bíró.
- Miért kell bocsánatot kérnem?...
- DoKyun talált pár szilánkot a kövekből. A fürdőben a sárgából és a bejáratnál a kékből. Hát ennyire vigyázol? Milyen király vagy te?
- Én akartam király lenni!?
- JaeHonak igaza van! Örülj, hogy én voltam az, aki megtalálta és nem egy itteni ember.
- Miért? Te ki vagy?
- A nagy ország egyik szervezetbeli tagja. Sokak közül, JaeHot is én helyeztem ide. Okai; Öngyilkossági kísérletek, miközben egyszerre vannak mazochista és szadista hajlamai, a kedvétől függően.
- Amiért ilyen különleges vagyok, belém szerettél, nem igaz? - nyávogta JaeHo DoKyunra rámászva és szinte már dorombolt. - Szeretsz, érzem minden porcikámban - tette előrébb a lábát, hogy középen dörzsöltesse magát, ezzel is az ujja köré csavarva a szervezetbelit és csókot kapott.
Egyre kedvetlenebbül néztem az akciót.
- YiJeong... Azt mondtad, jó király leszel... Másnapra, meg már csapni valónak számítasz. Te sem vagy megfelelőbb egy abnormális királynál.
- Ki nem szarja le!? - kiáltottam JaeHora. - Nem az én szívem vágya volt a királyosdi! - rúgtam ki az ajtót. Nem érdekeltek. Elég! Ilyeneket a fejemhez vágni, mikor nem is csináltam igazából semmit, csak a kiszabott dolgokat szegtem meg... Ammm "szegtem meg"... Aish már! Mindegy-mindegy! Megnyertem egy szaros futóversenyt tévedésből, s már ilyen törvényekkel teli bánásmódot érdemelek!? Eddig szabad voltam!

Aish! Mi ez az érzés a gyomromban?... I-Ilyen az idegesség?
Eddig még nem éreztem annyira. Ez új. Mindig a testem örömeivel nyomtam el az összes érzéseimet, de most nincs kedvem közösülni egyik kuncsaftommal sem, még SiHyounggal sem. Mi van velem? Hja... Hát persze... Szeretkezésre vágyok. Egy igaz csókra és igaz ölelésre az igazitól. Nem akarok már hamisságokat. Meg akarok változni. Nekem csak az igazi kell.
- Kyungil! - kezdtem el futni a folyóson. - Kyungil! - szólítgattam ôt, miközben a nagy narancssárga ajtót kerestem. A szemeim olyan gyorsan mozogtak, mint a velem szembe jövő áramlat, ami erősen csökkentett a sebességemen. - Mi ez a húzat!? - néztem a szél irányába, ahol egy nagy nyitott szobát láttam. Ahogy közelebb kerültem láttam a narancssárga színt a kitárt ajtókon.
Egy megkönnyebbült mosoly kúszott az arcomra, majd átadtam magam Kyungil dolgozó helységének az aurájának, miután bezártam az ajtókat magam után.
A szoba gyönyörű és tágas, amiért szinte bútorozatlan volt. Különböző színű függönyök szelték be az egészet, amiért az összes ablak nyitva volt. A kellemes délutáni napfény káprázatosan beragyogta mind a négy falat és a közéjük zárt teret.
Papír szaggatás hangja mászott a fülembe. Oldalra bólintottam a fejemet és megláttam Kyungilt, ahogy mosolyogva írt, majd tépett. Ami papírral végzet felemelte nyitott tenyérrel és hagyta, hogy a szél előre fújja a földre egy kupacba, mivel háta mögött tárva nyitva volt az ablak. Játszott. A függöny nagyban eltakarta ôt, és a huzat hangja miatt se vett észre engem.
Olyan romantikát éreztem az ô látványába, hogy az eddigi idegesség véglegesen eltűnt és nyugalom hálózta be a hűlt helyét. Ez a szerelem, már értem. Ez kell nekem. Kyungilt nézni olyan akár egy jó közösülés, vagy még annál is jobb.
- Szeretni akarok... - pusmogtam és lendületet véve Kyungil felé sétáltam.
- Áhh YiJeong! Hát ide találtál? Mint láthatod csak két adatottal kell végeznem és-- - akadt el, amiért lesöpörtem a még hátralévő papírokat. Így üres lett az asztal. - Naaa Ezt miért csináltad? - emelkedett fel a székről és hátrébb tolta azt, majd kezdett lehajolni, hogy felszedje, de nem hagytam.
Felpattantam az asztalra ülve és megfogtam a kezeit.
- Szeress! - mondtam komoly arckifejezéssel és kis terpeszembe vezettem ôt óvatosan. - Szeress! - ismételtem csak ugyan kifejezetlen arccal. Az volt a fő, hogy nehézség nélkül felfogja az utasításomnak teljes jelentését. - Szeress, mert én szeretlek! - adtam ki bővebb információt.
- YiJeong...
- Szeress! - remegett meg a már negyedszerre utasító ajkam, ezzel el is vesztve az arcom felnőttes komolyságát. - K-Kérlek... - néztem rá könyörögve. Esedezek a szeretetéért, kérem, értse meg. - Segítenél, hogy boldog legyek? - lógattam le a fejem, kínosnak érezve a helyzetet. - Mindig is szerettelek. Már fájdalom, ha nem láthatlak. Te is... Kyungil... - vettem bátorságot felnézni. - Szeress!
- Nagyon aranyos vagy... Elragadó, amiket mondasz és ahogy mondod... - közölte halkan velem. Lent kicsúsztatta az ujjaim közül a kezét és helyette ô fogott meg engem. A tenyere meleg volt, csak úgy mint a ragyogásnak kezdő apró mosolya. Nem tudtam hinni a szememnek... Szerelmesen néz és mosolyog rám. - Nem tudom hallottad-e - suttogta közelebb hajolva. -, a szívem most egy hatalmasat dobbant - egyik kezével felsimított a csuklómon, majd államnál érintett. - Azt hiszem most érted viselkedik olyan furán - mondta, majd megcsókolt.
"Ez most tényleg nem álom?..." - tűnt hihetetlennel, ahogy visszacsókolhattam, majd folyamatot indítottam, amit az öröm irányított.
- Azta - kuncogott bele egy kicsit az egyik csókba, mire én kérdőn néztem rá. - Az ajkaid... Igazán dúsak...
- A tieid meg ízletesek - nyaltam meg végig az alsó ajkam, az övére szomjazva. - Meg akarom harapni - jött ki belőlem a gondolat és elmosolyodva húztam ôt vissza magamhoz. - Laktatnak a csókjaid - nyögtem és lábam közé nyomtam Kyungilt a hónalja alatt átkarolva az izmos testét. - Felforrósít! - kaptam fel a fejem, mire az én igaz szerelmem meglepett, ahogy a nyakamba csókolt. - Na jó... Lehet, hogy nem kéne... - ziháltam. - De teljesen fel foglak izgatni.
- YiJeong?...
- Én vagyok ennek a bolond országnak a királya. Nekem van jogom megmondani, hogy ki szexelhet mikor, hol és kivel - dobtam le magamról a pólóm, majd azonnal gomboltam is ki a nadrágom. - Az én parancsom az igazi, te meg az én igazi szerelmem. Megannyi sráccal csináltam már, de szerelmet csak irántad éreztem. Csak is irántad, aki egy ujjal se ért hozzám - csúszott le lábaimról a kiengedett nadrág, és felhúztam egyik lábamat, hogy levegyem a cipőmet, majd a másikat is ugyan így. - Parancsolok hát neked, Kyungil! - csúsztattam be az ujjaimat az utolsó ruhadarabomba. - Neked. most. itt. velem. muszáj szeretkezned!
- Értettem a parancsot, Kiskirályom - mosolygott édes kis kuncogással és egy csókért hajolt hozzám, miközben az alsótól is megszabadulva meztelenné váltam Kyungil íróasztalán.
Mellkasomhoz öleltem bolondosan kócos fejét, mire nyalogatni kezdett.
- Izgasd fel magad! Csináltad csak! - nyögtem aprókat és kezem remegve túrt a hajába. Sajnos nem érzem Kyungil férfiasságát, mert most a fejét ölelem magamhoz, de azt tudom, hogy az enyém már azóta  kemény, mióta felültem ide, az asztalra. - Azt hiszem feltálalom magam - csúsztam lejjebb, a talajt keresve a lábammal, mire hozzá is értem a ledobált ruháimhoz. Hátat fordítottam és egyik kezemmel végig simítottam a fenekem körvonalán. - Nyugodtan - mondtam és lábujjhegyre álltam.
- YiJeong... A csábítás versenyében te nyertél... Nem gondolod, hogy túl bájos vagy?...  - kérdezte és hallottam, ahogy kiengedi a nadrágszíját.
- Lehet, meg kéjes is - tettem jobban terpeszbe a lábaim és mellkasommal ráfeküdtem az asztalra. Nagyot haraptam az ajkamba, ahogy Kyungil kezei a meztelen derekamra simultak kétoldalt. Akaratom nélkül feszítettem be magam, mielôtt még belém hatolt volna. Annyira hülyén érzem magam, hogy ennyire nyáladzok a farkára, de nem tudok mást tenni. - Ahhh ez... - emeltem fel az egyik lábam, amiért görcsösen feszültek meg. Kyungil olyan könnyedén mélyíti belém, mintha kóstolgatna. Feldöf és ízlelget az eszközével belülről. Végül is... Feltálaltam magam. Csak nem tudtam, hogy ennyire őrületesen fogja kezdeni. Ettől a szétfeszítő behatolástól mindjárt elájulok. Nagyon jó kezdés.
Mindkét kezemmel a fejemnél kapargattam az íróasztalt és el se bírtam képzelni, hogy egy ilyen start után milyen játszmára számíthatok.
- Ahhh... K-Kyungil... - hunytam le a szemeimet, mikor kicsit kijjebb húzta magát, majd újra be.
- Mozoghatok? - kérdezte bódítóan erotikus hangon, mire én fürgén bólogattam.
Tudtam, hogyha most komolyan elkezdjük, nem fogunk tudni egyszerűen lehiggadni. Legyen száz menet, akkor is megéri!
- Jó!... Még! - húztam össze magam és még jobban felforrósított, ahogy a dobbanásokat éreztem a méretre duzzadt férfiasságából. - Ez hihetetlenül jó! - tátottam el a számat. Nem tudtam egy ilyen fenomenális dolgot aprócska sóhajtásokkal élvezni. Ilyen vérbeli szexisten lökéseire sikítani kell, de féltem, hogy eltaszítom magamtól, ezért az egyik ujjamat a számba nyomtam, majd ráharaptam. - Kyungil isteni! - csordultak ki a könnyeim az élvezettől. Már nem bírtam felfogni, hogy mi történik velem és a testemmel. Kyungil nyelvét éreztem meg, ahogy felvezeti a hátam közepétől a nyakamig, ívbe kényszerítve engem és még jobban felhevítve.
- YiJeong... Tényleg jó, vagy csak úgy mondod? - zihálta a fülembe, mire hallottam a hangján, hogy élvezi a helyzetet. Látni akartam az arcát is, ezért egy bonyolult stratégiával, de felé tudtam fordulni.
- Kyungil... Szeretlek! - néztem könnyesen a szemeibe.
- Annyira édesen mondod ki, hogy kételkedni sem tudok az érzéseidben - túrt a hajamba, majd váratlanul megcsókolt. A puha ajkaink egymáson találták meg a kényelmes helyet, mire össze is forrtak. Mintha a neon kék színű kő lépett volna akcióba köztünk, és összetapasztott, ráadásul a neon sárga folyamatosan irányított minket, hogy a csípőmnek egy perc nyugta se legyen, gondolatban meg a neonrózsaszín emelt fel minket, így tudtunk lebegni az élvezet hevébe.
A nyakánál átkulcsoltam a karjaim, és éreztem, ahogy alul már munkálkodik mindkettőnknek az abszolút élvezethez segítő szerve. Még ha el is fogunk sülni mindketten, akkor sem fogom Kyungilt elengedni. Ölelni akarom.
Amit a király akar, az úgy lesz, és kész.


Végül... Lehiggadtam. Igaz;... Éjjelre.
- Kiskirályom, mi legyen?
- Mi lenne? Itt leszek veled nap mint nap a kastélyba.
- Nem fogsz unatkozni?
- Sosem éreztem unalmat, miközben téged néztelek. Hamarabb élvezek el, mint hogy unjam a látványod. Ha már tényleg kemény leszek és nem bírok magammal, rád vetem magam, szerelmem.
- Hányszor vagy képes csinálni egy nap?...
- A szexet? Veled akár huszonnégyszer is!

V. Üzleti kérdések {Eladó-Kiadó}

A kaszinó vezetője látta vendégül reggelivel JaeHyot, ezért is találta JiHoon már hajnalban a bárban.
- Hogyhogy ilyen korán? - ült le mellé, miközben pókerkártyákat kevergetett az esti életre készülve.
- Meséljek? - gyűrte az arcát fáradtan mosolyogva. - Máskor is el kéne küldenem YuKwont. MinHyukkal olyan jó volt, mint itt még soha.
- Akkor a jókedved után most jöhet a szomorú hír?
- Miről beszélsz?
- Taeil eladta azt a festményt, amiért YuKwont elküldted.
- Ahaa... - emelte le karjait. - Sejtettem...
- Ohh MinHyuk itt van! - nézett hátra JiHoon a nagy dobbantásokra és mérges léptekre.
- YuKwon hívott! Taeil keze van a dolgokban! - mondta és odaérve lehúzta a reggeli üdítőitalt. - Induljunk! Most! - hangján hallatszott, hogy nagyon mérges, de a főnöke nem igazán értette, miért is.
- MinHyuk?...
- Most! - pofozta le egyéb előzmény nélkül a székről JaeHyot, majd elviharzott.
- Látom... - suttogta JiHoon a földön hagyat terülő fiúnak. - MinHyuknak nem olyan érzéseket hagyott az éjszaka, mint neked.
- Meglehet... - simította megütött arcára a tenyerét.


Zico POV

Délután engedtek haza a munkából. Egy háborús könyvnek lettem a címlapján, ami pont az akkori utcán élőkről szólt.
- ... És a hajamhoz nem nyúltak!
- Ne dühöngj már!
- De hát a fodrász egy ujjal sem ért hozzám, úgy kerültem a fényképész elé! Ez tudod mit jelent, Taeil!?
- Nem... Őszintén szólva nem tudom, de nem is érde--
- Ápolatlannak tartották a hajamat! Olyan a hajam, mint az utcán élőknek egy háborúba!
- Ne fakadj már sírva...
- Megyek és megmosom a hajam! - trappoltam el a fürdő felé. Ruhátlanul bemásztam a kádba és pofán engedtem magam a vízzel, a zuhanyrózsán keresztül. - Teljesen selymes - állapítottam meg, ahogy a fürtjeim közé túrtam. Taeil is fejen szokott simogatni reggelente. Ha arra sem ébredek, akkor megtépáz. Így se meg úgy se szokott rosszat mondani még a kócos hajamra sem. Most jut eszembe... Semmimet se véleményezi. A-Azt se tudom, hogy milyenek tart engem! Azért az egy kicsit gáz, hogy azzal, akivel együtt élek, nem tudom, hogy jövünk ki. Bír engem? Mennyire zavarom ôt? Mégis milyennek tart? Csak szimplán lehülyézni szokott... Lehet, hogy egyáltalán nem is érdeklem?
Ekkor nagy hangzavar lett kintről.
- Ki szállni a kádból!
- Már megint!? - ámultam, ahogy berúgta az ajtót az a fiú, akinek JaeHyo fogdosta a fenekét és ez a jelenet már eljátszotta velem egyszer. - Miért kell időzíteni!?
- YuKwon vedd át ezt a semmirekellőt! - kiáltotta, mire megjelent a másik srác is. - Taeilt intézem!
- De az JaeHyo dolga...
- Leszarom mind a két faszszopót!
- M-Mi történt? Ide találtatok most?... - néztem kérdően a velem maradtra, mire egy törölközött dobott a fejemre.
- JaeHyo is jött velünk. Ô találta meg a szobát.
Ahn JaeHyo is itt?...
- T-Taeil! - csavartam magamra rögtön a törölközött és olyan biztosan megkötöttem, hogy bátran ugrottam ki a kádból. Csak is a hang felé siettem, ami az ágy felől jött.
- Én intézem el ezt! - kiáltott az a fiú, aki berontott hozzám és pont arra értem oda, ahogy ellöki JaeHyot Taeil felől.
- T-Taeil!?... - fagytam le egy helyben, ahogy megláttam az ágyhoz szorítva.
- MinHyuk mit csinálsz? - kérdezte meglepődve Taeil, mégis halálnyugattan. - Nem szoktál ilyen lenni, MinHyuk - támaszkodott feljebb, de a másik a mellkasára tenyerelve tartotta maga alatt. - H-Hé...
- Miért kell folyton keresztbe tenned nekünk!? - vitte fel a hangsúlyt.
- Azt hittem neked tetszik, ha JaeHyot szívatom...
- De az nem tetszik, hogy a sunyi húzásaid miatt nekem kell megjárnom a poklot!
- Mirôl beszélsz?...
- Miattad és az ostoba terveid miatt történik minden. Te bosszantod JaeHyot, aminek én szívom meg a levét, baszki! Elegem van! Nem akarom, hogy csak azért akarjon megdugni, mert fel van idegesítve! Én nem valamiféle tárgy vagyok, amin le lehet vezetni a mérget! Arra ott van a bokszzsák vagy a rohadt szivacslabdák, nem az én testem, ferde hajlamú köcsögök!
- MinHyuk... - ijedt meg mellettem a YuKwon nevű srác.
Én nem tudtam igazán, hogy miről beszél. Csak annyit vettem ki, hogy Ahn JaeHyo rajta vezeti le az idegességét és homofób...
- A francba is már! Elég legyen mindkettőtökből! Férgek vagytok! Elég! Egyáltalán nem viccelek!
- H-Hé... MinHyuk! - szólt JaeHyo, ahogy meglátta, hogy a társa hátra nyúl az övéhez rögzített zsebébe és egy pisztolyt vesz elől. - MinHyuk, mit csinálsz!? - rántotta le hirtelen Taeilrôl a földre.
- Uristen!... Honnét van ennek fegyvere? - nyelt nagyot a társam és felugrott az ágyról, mire én odaszaladtam hozzá. - Zico, látod!? Örültek vannak a közelemben...
- MinHyuk... Nyugi - fogta két oldalt az előbbi dühös srác arcát és felemelte a saját tekintetére. - Ha meglőnéd Taeilt...
- Nem lőném meg ôt soha - pusmogta lehajtott fejjel, majd elkezdett nevetni. - Hamarabb lőnélek szitává téged meg a golyóidat!
- H-Hé! Azzal a feltétellel vettem neked, hogy nem szegezheted rám!
- Na jó van! - kiáltottam el magam, mikor láttam, hogy ez a kettő csak viccelődik. Lehet, a fegyver sem igazi.  - Megmutatom nektek, hogy hol a kijárat! - bátran toltam ki fele őket.
- Hé-hé-hé! - nézett rám JaeHyo. - Nekem a festményem kell!
- Dehogy! Neked a lépcső lejárat kell! - intettem le, mire vállamnál ellökött;
- Hol a festményem?
- Az már eladva - nyújtotta a nyelvét Taeil.
- Te kis... Hja! Te kis töpszli! Azonnal visszaveszed, azt sürgősen hozod is a lábam elé!
- Nem vagyok a kutyád!
- Nagyban fizetni fogsz még nekem!
- Csak a pofád nagy!
- Dehogy...Te pontosan tudod, hogy nem viccelek - mosolyodott el igazán aljasan, amiből le lehetett olvasni, hogy tele van olyan tervekkel, amiktől meg védenem Taeilt.
- Menjünk, YuKwon! - szólalt meg MinHyuk, mire a társával együtt önszántukból távoztak.
- Hogy mertek itt hagyni!? - kiabált utánuk JaeHyo, de az a kettő nem is figyelt rá.
- Nem látunk szívesen - pusmogtam és enyhén kifelé toltam a lábammal a derekánál.
- Ne töröld belém a mocskos talpadat! Ekkora parasztot!... - ámult el rajtam. Úgy látszik még senki nem használta ôt lábtörlőnek. - Anyátok... - sziszegte az ajtóba érve, majd élesen Taeil szemeibe nézett. - Ne hidd, hogy megúszod! Hordj magadnál számológépet!
- Huh? Azt vágjam hozzád máskor? Vagy minek?
- Mert még számolunk, te nagyon hülye! - lépte át a küszöböt végre, de azonnal vissza akart jönni.
- Tűnj innen má'! - fogtam meg vállainál és könnyen vezettem a lépcső fele, majd le is ráncigáltam azt a tajparasztot, mire a földszinti folyóson durván ellökött magától. Nagyon dühösen távozott a nagykapun...
- Történt valami, nagy fiú? - hallottam egy gyermeki hangot a hátam mögül mire meg is fordultam. Az a két óvodás volt, akik a plüss pókkal játszottak aznap, mikor először találkoztam Taeillel.
- Sziasztok... - néztem rájuk és azokra az égő, gyermeki kíváncsiságot sugárzó szemeikre. - Csak jött pár hívatlan vendég...
- Lee Taeil bátyóhoz, ugye?
- Hja...
- Mindig csak fiú vendégei vannak - mondta a kislány aranyos mosollyal az arcán. - Jobban szereti a fiúkat, mint a lányokat. Tudtad, nagy fiú?
- Ezt hogy érted?...
- A fiúk fenekét fogdossa!
- He? - ámultam a kis srác felé fordulva. - Lee Taeil meleg?
- Meleg? - néztek össze. - Anyukám szerint én is meleg vagyok... Fogd meg a kezem! - nyújtotta felém a kezét a lány.
- Én se vagyok hideg! - lehelt nagyokat a mancsaiba, majd a fiú is tartotta nekem a végtagját, hogy megnézzem, milyen a testhőmérséklete.
- Nem erre gondoltam...
- Szerintem kérdezd meg Taeil bátyó anyukájától. Az anyukák mindent tudnak.
- Vagy csak egyszerűen fogd meg a kezét. Nekem mindig azt csinálják - bólogatott a fiú egyszerűbb tanácsot adva.
- Vagy fogd meg a fenekét...
- Milyen óvodás kislány vagy te!?
A két gyerek fura benyomást keltetek bennem, sőt még annál furább gondolatokat is. Taeil most komolyan homoszexuális lenne, mint ahogy ezek állítják? Vagy azt se tudják miről beszéltek? Az a baj, hogy nem tudom hogyan viselkedik egy ferde hajlamú. Így képtelen vagyok megállapítani, hogy az illető az vagy nem az. Ha Taeilt a fiúk érdeklik, akkor... Akkor talán... Engemet is bír? Azaz hát... Lehetséges, hogy érez irántam valamit? Ebbe még álmomban sem gondoltam volna bele.

Ahogy visszaértem, és kinyitottam a lakásunk ajtaját, Taeil egy szatyorban tartotta felém a tusfürdőimet meg a samponjaimat.
- Tessék!
- Szóval már te is úgy gondolod, hogy ápolatlan vagyok!? - túrtam fel a hajamat. Hát ennyire mocskos vagyok, hogy már a küszöbön se enged be!? Szégyen vagyok... Azonnal meg kell fürdenem rendesen!
- Zico!... - szólított meg nagyon komoly hangsúllyal.
- I-Igen?
- Nem maradhatsz itt! Veszélyes számodra.
- M-Mi!?... De Taeil!
- A rohadt életbe, értsd már meg! Fogd fel! Csak bajba kerülsz! Semmi más nem ért, traumákon kívül. Ne hazudj nekem, hogy élvezted meztelenül elrabolva vagy fürdéseknél rád törve. Most már komolyan... Egyáltalán nem akarom, hogy velem maradj!
- Zavarlak?...
- Nem! Csak... Basszus! Nem bírom, hogy miattam esik bajod! Érthető, nem?
- Kérdezhetek én?
- Úgy lesz a legjobb, ha elfelejtünk szépen egymást.
- Taeil...
- Figyelj, ez nem egy játszótér! Ha elhatározod magad, biztos fogsz rajtam kívül más barátokat is szerezni.
- Hé!...
- Mi van!?
- Tetszem neked?

Zico POV's END


JaeHyo az autóval kerülővel ment a cégépülethez vissza, mivel nem akart a forgalmas belvárosi utakon menni. Ott túl sok további inger érné, amitől még jobban ki lenne fordulva önmagából. Így is rosszul érezte magát. Kifejezetten pocsékul.
- Hogy voltál képes fegyvert fogni?...
- Nem mindegy, hogy mit csinálok!?
- Ha azt mondom, hogy nem szegezheted se rám, se más emberre, akkor miért teszed?
- Miért te mondod meg, hogy mit csináljak!?
- Mert megvettelek és hozzám tartozol! - kiabálta, mire MinHyuk megremegett mellette. - Miért nem fogod már fel?... A francba már! - csapott a kormányra és egy éles kanyarban felhajtott a járdára egy füvezett lakótelepnél. A kocsiban ülő másik két fiú csak bámult ki az ablakon arra a kevés emberre, akik elmentek mellettük. Nyomasztónak találtak a hirtelen jött csöndet, ahogy a motorok befejezték a bugást.
- Miért álltunk meg? - merte megkérdezni halkan MinHyuk, amiért kis félelem fogta el JaeHyo szokatlan viselkedése miatt.
- Ideges vagyok... - hangzott a válasz tôle és fejét a kormányra hajtotta. Hiába lélegzett mélyeket, érezte magában, hogy nem száll ki a nyugtalanság a mai nap történései miatt. Már reggel egy pofon kapással indított a szerelmétől, vagy is már az előtt, JiHoon által adott hír is az idegeibe férkőzött. Nem tudta hova tegye a mait. - Ez rémes... - fordította oldalra a fejét MinHyuk szemeibe nézve, aki görcsösen ült, kezeit se mozdítva. Majd JaeHyo még hátrébb nézett; - YuKwon, szállj ki egy kicsit, kérlek!
- Nem. YuKwon nem száll ki! - remegett meg ismét MinHyuk. Kétségtelenül félt, amiért a mindig erőszakoskodó gazdája idegesen ül mellette, ami csak rosszat jelenthet számára.
- Most... - szeppent meg az ellentétesen utasítgatott fiú, mire JaeHyo felsóhajtott;
- YuKwon, szállj ki!
- YuKwon, ne szállj ki!
- YuKwon, azonnal szállj ki!
- YuKwon, nem szállhatsz ki!
- Miért történik ez!? - vett mély levegőt JaeHyo és karika csapásként hagyta ott a vezetőülést, hogy megkerülje az autót.
MinHyuk már kérdezni akarta, hogy mi ütött a vadbarom főnökébe, mire JaeHyo kinyitotta az ajtaját és a karjánál megfogva kirángatta a kocsiból.
- N-Normális vagy?... - esedezett, ahogy ráncigálta a füves részre, minél távolabb a járdától.
- MinHyuk... - lassított le és finoman megfogta a másik kezét, úgy húzta tovább maga után. - Ha börtönbe kerülsz, megyek veled... Szóval akkor is együtt leszünk.
- A pisztoly nem is volt megtöltve... - pusmogta, közben a gazdája tempójához felzárkózott. Úgy érezte magát, mint mérges szülője karmába egy gyerek, aki rosszat cselekedett. Így utólag tisztában volt vele, hogy nem kellett volna magával pisztolyt vinni. Egy fegyveres embernek ha a kicsit is elborult elméje veszi át felette az irányítást, akkor nem képes megállni, hogy kezébe ne vegye az általa hordott veszélyes tárgyat. MinHyuk jól tudja, hogy az agressziót sugárzó dolgok megrémisztik az embert. Ô is csak ehhez folyamodott a stressztől megingat énje miatt.
Most pedig JaeHyo nézett ki stresszesebbnek, de mintha próbálná magát lehiggadtatni. Egy csábos mosolyt kényszerített magára.
- Azt akarod, hogy a házból kilépve minden nap letapizzalak, mint egy rendőr? Megcsinálom, ha ez a vágyad - cirógatta meg MinHyuk kezét tovább és tovább sétálva. Messzebbről már olyan volt a látványuk, mintha szerelmes pár lenének. - Tudod, hogy az enyém vagy, igaz? - nézett rá.
MinHyuk csak elpirult és tette, hogy nem figyelt a feltett kérdésre.
- Hova megyünk? Meg akarsz baszni valahol? - érdeklődött szemrebbenés nélkül, mire JaeHyo erőltetett mosolya eltűnt, és visszatért az a ideges arckifejezése. Ahogy a háztömb falához értek, erőteljes hanggal szólt a fiúra;
- Elég legyen MinHyuk! - lökte szerettét a tégláknak és két oldalára támaszkodott, el zárva a menekülési útvonalakat. - Nem elég nekem az a töpszli Taeil, még te is ellenem fordulsz - hajolt az arcába.
- Rám is mérges vagy, huh? - kerülte a szemkontaktust és lehajtotta a fejét. - Túl sokat törődsz velem, ahhoz képest, hogy csak egy szimpla élvezetforrásod a testem - emelte fel lassan a kezeit magához, a gallérjához. - Szóval akkor miattam vagy ideges... - sóhajtott, majd ingének felsőbb kapcsait sietősen gombolta ki. - Tessék! Vezesd le rajtam!
- H-Hé!...
- Gyerünk! Csináld! Aztán tűzzünk innen!
- MinHyuk, te tényleg nem érted meg! Nem vagy semmiféle tárgy! - csapta kezeit a falnak, mire MinHyuk megijedve nézett fel. - Hogy mondhattál olyanokat Taeil előtt? Nekem az emberi támaszom vagy, nem valamiféle lélektelen eszköz.
- A nap minden percében képes vagy rajtam élvezkedni! Egy nonstop használati tárgy vagyok!
- Csak azért csinálom, mert nem tudom, hogy mikor milyen kedved van! Valamikor még tapizni is hagyod magad... Én csak arra várok, hogy viszont szeress. Hogy szerelmes legyél belém.
- K-Kit ártatsz most!? - pirult el dadogva. - Cs-Csak tedd meg! Akarod, tudom! Nem lenne jó, ha a nyögéseim bezengenék ezt a teret? Azok úgy is csak neked szólnak...
- Miért vagy ilyen érthetetlen, a francba is!? - nyúlt MinHyuk kibontott ruhájához és idegességtől remegő kezekkel gombolta vissza. - Szeretlek téged!
- Egy kellék vagyok. Csak dugni akarsz.
- Szeretkezni akarok! - ölelte át hirtelen a derekánál. Olyan őszinte hangsúllyal mondta, hogy MinHyuk szemei elkerekedtek és az egész arcát, mintha piros festékkel öntötték volna le.
- Jae... JaeHyo... Mit...?... - nyelt nagyot és egyet sikerült is pislognia. A gazdája most igazán karokba zárta, mire túl zavarba ejtő volt számára a testeik érintkezése. - En-engedj... Kö-köcsög... - mondta, mintha felcsuklana. - JaeHyo!... Héé!... - nyögött egy kicsit, ahogy jobban megszorították a karok. - ...JaeHyo! - szólt magas hangon és egyet bele rúgott a másiknak a lábába és oldalra ellépet, arcához tett kezekkel. Érezte, hogy gyorsan dobogó szíve vért pumpál felfelé a fejébe, ahol az orcáin ki is üt, mi több az egész arcát gőzölgőnek találta. - F-Ferde hajlam, bameg! - sziszegte és hátat fordítva távolodott JaeHyotól.
- Hova mész!?
- A perverzségedtől el, jó messzire. Talán Thaiföldre, csajozni!
- Mi!?
- Jól hallottad! - fordult utoljára vissza kiabálva, majd még jobban szedte a lábait. - Egy erőszakos idióta! Sosem tudna rendesen szeretni... A hazug fajtáját már! - mérgelődött az orra alatt pusmogva, még mindig felhevített színű orcákkal. - Szexkellék vagyok neki, semmi több... Semmi több! Nem szabad elhinnem, hogy szeret! - kócolta haját bajlódva a gondolataival, mire YuKwon meglátta ôt és letekerte az ablakot;
- MinHyuk, minden rendben? Az arcod!... A színe!...
- YuKwon, gyere, lépjünk le ettől a taplótól legalább éjjelig! - nyitott ajtót neki, mire a másik ijedten nézett rá;
- Most akkor... Kiszállhatok?

42 BTS: Nyálfonalak kötik a sorsot

Jiminnek a dorm zuhanyzója alatt állva mint mindig, most is az a furcsa szerelmi vallomása jutott eszébe, és ahogy törölközött, fel is idézte.
- Egy éve volt már - mosolyodott el kicsit büszkén, hogy ennyi ideje a Hercegnővel van.
Pizsama ruhájában egyből a szobájába ment. Lehetséges, hogy megint ô fürdött meg utoljára, így éjfél fele. Mindig úgy gondolja, hogy jobb, ha ô váratja meg a szerelmét és nem fordítva.
- Sosem fogok tudni rappelni, ezt el kell fogadni, és kész - beszélt telefonon SeokJin, de ahogy meglátta Jimint, azonnal felült az elterüléséből. - Le kell tennem, ne hívj vissza! Szép álmokat! - nyomta ki, és egyből az asztalra tette lefordítva.
- Kivel beszélsz ilyen későn?
- Nem érdekes - felelte azonnal és megigazította az egy szál törölközött, ami a derekánál volt megkötve, szokásosan, fürdőzés előtt és után. Már sokkal régebben végzet a mosakodással, mégsem öltözött át.
- Ha nem akarod elmondani, nem erőltetem - nyomta meg finoman Jin orrát és felmászott mellé a sarkaira ülve, majd mélyen egymás szemeibe néztek.
- Valami... baj van? - döntötte meg a fejét Jin.
- Nem... Miért?
- Nem látom a szemeidbe azokat a szokásos gondolatokat.
- Szokásosakat?...
- Ilyenkor tele vagy perverz gondolatokkal, de most... - ért a párja kezéhez. - Hideg vízben fürödtél, mi? Megfá--
- Direkt csináltam. A te érdekedbe. Lehűtöm magam mindennap.
- Szerintem... - emelte fel a párja kezét és közelebb hajolt. - Inkább fel kéne forrósítani téged - adott puszit Jimin egyik ujja hegyére, mire a kéz tulajdonosa nagyot nyelt a dús és gyönyörű ajkakat figyelve.
Jin lassan kidugta a nyelvét és becsúsztatta a szájába a hideg vízben mosakodott ujjak egyikét, majd gondoskodott róla, hogy meleg nyálával körbe vegye azt.
- Jin, mit... - pirult el Jimin lankadatlanul figyelve, ahogy szerelmének nyelve egy másik ujján halad felfele.
- Jimin... - suttogta a Hercegnő és lehunyta a szemeit, ahogy ajkai közé fogta szerelme mutatóujját. Lépésenként csúszott rajta végig vagy háromszor, miközben a teljes csöndet elcsorbította a magas és nem csak kicsit izgató hangjával. Az apró és szakadozó lélegzetei teljesen betöltötték a négy falközt. - Tudod már... - mondta ugyan olyan halkan, miután elengedte az eddig ajkakkal fogott testrészt, majd nyelvét két ujj közé vezette be, olyan lassan, hogy a nyála melege átvette az uralmat a hideg vízzel hagyott testhő felett. -, mit szeretnék? - kérdezte résre nyitott szemekkel és rendesen felemelkedett, forró leheleteivel beborítva a nedves ujjakat. - Jimin... - nézett szerelme szemeibe, miközben a párja kezét még mindig a levegőben tartotta. Érezte, hogy szája szélén kiszökik a nyála, de nem tett ellene semmit, csak hagyta.
Jimin szíve nagyot dobbant. Érintetlen kezét lassan felcsúsztatta SeokJin karján, majd a vállán, végül arcánál fogta és ráhajolt párja ajkaira. A csókok tempójával  elérte, hogy a másik átérezze azt az édes érzést, ami hasában pillangókat idéz és szívveréseit felgyorsítja.
Bizonytalanul átdugta a nyelvét, hiszen gondolataiban ott volt a kádban lezajlott esett. Nem akart még egyszer arra a szintre jutni, de a látványtól és az érzéstől sosem tudja megfosztani magát.
Jimin ajkait ingerelni kezdte a Hercegnő szája szélein kifolyó meleg nyál. Csak is azért volt a nyáladzás, mivel belül a két nyelv összekulcsolódott és vadul ölelkezett a domináns fiú irányításával. Jin apró nyögéseket adott ki magából, mikor párja nem nyomódott annyira rá.
A Hercegnő megérezte, ahogy két erős kar átkarolja a derekát, és az általa benedvesített ujjak simulnak hozzá hátul. Jimin kivette a nyelvét és erősen nyomta magát a szerelme kivöröslött ajkaira, de a nyálhalmaz miatt, képtelen volt szorosan rajta maradni. Mégis próbálkozott és vissza-visszaemelkedett az elmozdult helyről, majd tehetetlenségét érezve nevetni kezdett magán.
- M-Mi az? - kérdezte Jin elpirulva. Félt, hogy valamit elrontott, nem mozdult valamire, amire kellett volna, vagy csak túl kéjes látványa van és az nevettette meg Jimint. Aggódva nézett párjára, aki eleresztette a derekát.
- Lecsúszok rólad... Nyálas vagy - kuncogott tovább.
- N-Nem tehetek róla...
- Pedig azt a játékcsókot akartam, vagy mit, amit úgy szeretsz.
- Tűzijátékcsók - suttogta.
- Az. Dehát... Valaki most nagyon-nagyon nyálas kedvébe van - mondta mosolyogva, majd fogta magát és megszabadult a pizsamapólójától.
- Nem! - fogta meg a ruhát szinte a levegőben. - Nem dobod el! - mosolyodott el és letette maga mellé, majd váratlanul párja ledöntötte ôt az ágyra. - Jimin!? - nézett a fölé mászóra, miközben az egy szál törölközője fel is mondott a további takarás szolgáltatásból.
- B-Bocsánat! - emelkedett máris föl Jimin szégyellve magát és elnézett más irányba, majd azonnal vissza, ahogy nadrágját a másik megrángatja.
- Tedd belém!
- Huh? - kerekedtek ki Jimin szemei.
- Kérlek! Akarom!
A meglepődött fiú nagyot nyelt, majd párja magabiztossága miatt visszamászott rá, ahonnan az előbb olyan gyorsan elszelelt félelméből, de Jin szerelmesen mosolygott rá, amitől szívdobbanásai lefelé húzták ôt, végül ránehezedett szerelmére.
- Ne aggódj! Nem baj, ha durva leszel - mondta teljesen nyugodtan SeokJin és szokásának híven átkarolta párját a tarkójánál.
Jimin lágyan megcsókolta ôt. Egyáltalán nem kapkodott. Minden hosszabb csókja után felnézett, holott ilyet még sosem csinált. Egyszerűen csak gyönyörködni akart a látványba. 

Kettejük ajkait mindig nyálfonalak kötötték össze, mikor elengedték egymást.
- Imádlak - suttogta a kisebbik, de teljesen úgy, mint aki már nincs magánál. Jimin ráérősen hajolt szerelme kellemesen meleg nyakába, miközben a rajta maradt ruházatától szabadult meg ügyeskedve.
Kezeivel Szerelme feje mellé támaszkodott ki, majd az egyikkel a magasba emelte Jin karcsú lábát, majd lejjebb hajolt hozzá. Végig nézett a levegőben tartott végtagon, majd apró sóhajtást hagyott el és ajkait a comb belsőbb részére nyomta. Nagyobb csókokkal borította el a puha és selymes bôrt egyre feljebb haladva.
- Jin... Olyan édes illatod van.
- Azért ne egyél meg - mosolygott és ô is csókot nyomott a feje mellett támaszkodó karra.
- Felfalnálak - suttogta ugyan olyan kábultan, majd visszahajolt a Hercegnő ajkaira.
- Olyan jó vagy - nyögte két csók közt. Minden mozdulatával és szavával csak bátorította a folyton szeretkezésre éhes fiút, aki most direkt visszafogta a farkas étvágyát. - Már felhevítettél... Most olts ki! Kérlek, tedd belém és olts ki!


Jimin POV

A konyhában ültem egy széken, a tűzhely mellett könyökölve és elbámulva motyogtam a nagy világba.
- Haver, minden oké?... - ért J-Hope keze hátulról a vállamhoz. - Magadba beszélsz már ilyen kora reggel?
- Minden olyan... Tökéletes... - feküdtem el a konyhapulton sóhajtva.
- H-Hé!
- Elfolyok - jelentettem ki. - Jin hercegnő olyan édes, olyan szeretni való, olyan na... e-eddig csak ömlöttek belőlem a szavak - fogtam fejem elnevetve magam.
- És ezeket most miért is itt mondogatod?...
- Éjjel szeretkeztünk... Annyira csodálatos volt, a gyönyör majdnem felemésztett engem. A végén Jin elszunyókált, de én nem bírtam. Most... Itt várom ôt, hogy felébredjen és segítsek neki reggelit csinálni. Látni akarom azt a szerelmes mosolyt az arcán, ahogy rám néz...
- Jimin... Tartsd vissza a nyálad...
- Mielőtt kijöttem ide, órákon át nézegettem azt a szép, alvó arcát. Meg akarom csókolni.
- Te elszálltál a földről... - mondta aggódóan, majd azt vettem észre, hogy egy vizes rongyot tesz a fejemre. - Tessék. Borogatás. Hozzak láz mérőt?
- Ha beteg vagyok azt akarom, hogy Jin hercegnő kezeljen. Ô egyből meggyógyít. Szeretem ôt.
- Ehh emlékszem debüt előttre. Olyan szomorú voltál itt a dormban, mikor láttad Jin hyungot. Most meg itt vagy és mosolyogva várod, hogy felébredjen szeretkezés után - nevette el magát a ténytől, mire én elpirultam, mivel megemlítette a szeretkezést.
- Ahhh Nehéz jófiúnak lenni, de rohadtul megéri! Látod a kezem!? - emeltem az arcába.
- I-Igen... Mi van vele?
- A kezemen élvezkedett - jelentettem ki, mire láttam J-Hope értetlen arcát. - Jó, mindegy, te úgy sem tudod megérteni, mit éltem át ma éjjel az én egyetlenemmel - hajoltam vissza a konyhapultra, majd ahogy J-Hope ott hagyott engem, fogtam magam és egy kéjenc gondolatból kiindulva bekaptam a számba a mutatóujjamat. Ugyan azon a kézen, ugyan azt az ujjat, mint SeokJin, mert kíváncsi voltam, hogy mit érezhetett akkor, de hiába. Csúsztathattam így vagy úgy, akkor sem volt semmilyen hatás. Kivettem a számból, de semmi izgató dolog nem volt utána sem.
- Ô nyálasabb.

Lassan elaludtam és majdnem mélyebbre kerültem az álmomban, mire ajkaimon egy kisebb csókot éreztem meg. "Ha Suga hyung volt, agyon csapom!" - ez volt az első gondolatom, majd mikor kinyitottam a szemeimet, elszégyelltem magam a tévedésem  miatt.
- Jin... - néztem szerelmemre, mire elhajolt tőlem azzal a szerelmes mosolyával visszanézve, amire annyira vágytam, majd telefonon kezdett beszélni. - Nem csinálunk reggelit? - kérdeztem suttogva, de nem hallott engem. Végig simított a hátamon és kiment a konyhából. - Nem csinálunk reggelit!? - pattantam fel a székből. - Hé! SeokJin, hova mész? - követtem ôt a fotelhez, ahol azt a könyvét magához vette és lapozgatni kezdte. - Jin, kivel beszélsz?
- Pszt! Beszélek.
- Azt látom, de kivel? - motyogtam és közelebb hajoltam, hogy belehallgassak én is a mobiljába.
- Hé, Jimin, így nem látom a könyvet - hessegetett el. - ... Igen... Ô van itt... Jimin! Menedzsershii üdvözöl.
- Ohh neki is jó reggelt!
- HyoSang is üdvözöl.
- Neki is jó-- Hogy ki? - kerekedtek ki a szemeim, ahogy felfogtam az agyammal a mondott nevet.
Az extagunk; HyoSang!? Ez most komoly? Jin vele beszélget? De miről? A könyvről? Vagy mi?... Mi folyik itt? Nem értem.
- Jin... Miért olvasod ezt a könyvet? - térdeltem fel mellé, mire a ô felém fordult és kezét finoman a telefonra tetette, hogy ne lehessen áthallani a csókot, amit kaptam. Kicsit ettől beindultam, azaz nem is egy kicsit, hanem eléggé, ahhoz, hogy leteperjem ôt a fotelben. - Ácsi-ácsi! - húzta el a fejét a csókjaimtól, majd simogatni kezdett a tarkómnál, és a hajtincseimet az ujjai köré csavarintotta. - Menj egy kicsit és játssz JungKookshivel, ne hagyd egyedül! - fejezte ki szépen magát, hogy adjam ôt nyugton.
Nem szabad erőszakosnak lennem. Hiába szeretném kinyomni azt a zavaró telefont és levetkőztetni ôt, nem tehetem.
Most úgy látszik egy kicsit se piszkálhatom... Majd később...
De ahogy teltek az órák, Jin még mindig telefonált és lapozgatta a könyvet,  ide-oda ülve. Már megijedtem, hogy együtt fog fürdeni egy elektromos készülékkel és egy köteg papírral, de addigra már elbúcsúzott. Tisztán hallottam, hogy HyoSangtól köszönt el.
Nem kéne ezt tennem, de kifaggatom!
O-Oké... Először letámadtam pár csókkal, ahogy bejött az ágyra fürdés után, hiszen egész nap az ô hiányába szenvedtem JungKook mellett, plusz amíg a zuhany melegétől párásodik a teste, azt vétek lenne kihagynom. Pár piros foltot ejtettem a nyakánál, de nem zavarta. Kezével még nyomott is magához, miközben mindkettőnknek hevesen vert a szíve.
- Hé... Jin... - szólítottam meg, ahogy hasra fordult mellettem. - Holnap nem lesz fellépésünk, igaz?
- De nekem van programom.
- Hogyhogy? - lepődtem meg, mire ô csak hümmögött a fel tett kérdésem után.
- M-Munkával kapcsolatos... Úgy-ahogy...
- Részletesebben? - fagyasztottam meg a levegőt a hangommal, amire Jin is megremegett.
- Találkozom van HyoSanggal - nyögte ki.
- És ezt reggel akartad elmondani!?
- Vagy inkább el se akartam mondani... - nyelt nagyot, majd felült fejét lelógatva. - De munkával kapcsolatos... És tudod, hogy mi csak barátok vagyunk HyoSanggal.
- Többek vagytok, mint barátok!... Buta vagy Hercegnő... Akik már csókolóznak, azok nem szimpla haverok már... G-Gondolj bele... Gondolj csak bele, ha én hagynám magam, hogy például JungKook lesmároljon és te tudnál erről. Mit éreznél?
- Jimin - szólított meg Jin, mire én is kényelmetlennek éreztem a fekvést egy ilyen hideg légkörben. - Hogy téged idézzelek: Mindent a sors és te irányítasz - mosolygott szemeibe, azonnal felmelegítve a szobát. - Én csak sodródok a sorssal és veled - hajolt közelebb hozzám és megcsókolt, mire én vissza, a nyelvemet is átdugva. - Érted? Legyél az irányítom.
- Én és a sors leszünk - bólintottam magabiztosan és összeérintettem a homlokunkat, majd egy újabb nyálfonalat alkottunk, ami csakugyan összekötött minket.