72 BTS Elláda

JungKook egyedül ébredt az ágyán. Bágyadtan feküdt a hasán, majd ahogy kinyitotta szemeit, vissza is hunyta azokat, és vissza is aludt.
Nem volt tudatában annak, hogy szoba ajtajának másik felén az a tag üldögél lazán, mégis feszülten felhúzott lábakkal, akit ő egész éjjel az elméje mélyeiben őrzött.
Suga maga sem tudta mit keres ott, ahol. Egyszerűen csak annyit érzett, hogy nem tud a maknae közelségéből menekülni. Fáradt szemeivel előre meredt a semmibe, mire felhajtotta a fejét s nagyot sóhajtott.
- Ott töltötted az éjszakát? - suttogta oda Jimin hangja, mire Suga keresni kezdte őt, de nem látta, így nem adott feleletet csak úgy.
Jimin takaróba burkolva csoszogott kifele a szobájából. Arca sem, még az orra csücske sem látszott ki, csak puha ujjainak pinduri része, ami szorosan fogta egybe a takaróból kreált köpenyt. A konyha felé ment. Oda, ahol Jin már napra készen készülődött a friss reggelivel.
- Jó reggelt, Hercegnőm!
- Micsoda hacuka - fordult egyből felé nevető ajkakkal, mire Jimin szótlanul tárta ki a magára terített takarót. Lábujjhegyre emelkedett, s mintha egy nagy harapással tüntetné el az előtte lévő édes falatot, úgy terítette Jinre a sötét anyagot. Így ketten, együtt kizártak minden forgatagot, s a Hercegnőt erős karok ölelték át, akár egy féltett vattapamacsot. Jimin kihasználva a nyugodt pillanatot, végbe vitte a mindennapi akaratot, s elérte, hogy párja úgy fogadja a csókokat, mint egy érzelmi zuhatagot.
Miután már semmire sem panaszkodott, mivel mindent megkapott, lenyugodott, s csókkal jóllakott ajkai beszédre eredtek;
- Nem volt nyugodt az éjjel... - nyüszített macskásan, s Jin nyakába bújt szelíden. - Zavart, hogy nem aludtál velem, s zavart Suga akciója is. Te mit gondolsz róla? Róluk? Ha egyáltalán van olyan, hogy 'róluk'. Mégis mi volt az a kétszínű csó--
- Pszt!... - intette le. - Én ugyan nem tudom, miről beszélsz.
- Hő!? - kapta fel a fejét. - E-Egyetlenem, nehogy már azt mond, hogy te ahhoz fogod tartani magad, amit ő mondott.
- Már pedig én nem láttam semmit az éjjel folyamán~ Szín tiszta volt s nyugodt.
- Chő, szent hyung. Szent hyung vagy te, nem más...
Míg ők ketten egyre összébb bújva szerelmeskedtek a paplan alatt, a konyha padlón; addig a másik két jó madár szintén már éberen próbáltak minél hasznosabban hozzáállni a mai naphoz. J-Hope és V nagyban csomagoltak. Felváltva kérdezgették egymást, hogy "Kell-e ez?" s "Kell-e az?"

Miután végeztek J-Hope fáradtan ült az ágy szélén, kiszáradt ajkakkal, amiért annyiszor kellett mondania a "Nem kell"-et. Hiszen V hiába szerette volna, de a csomagjába végül egy darab üveggolyó sem került az ő kétszáz darabos kollekciójából, hiába kérdezett rá minden egyes színes golyóra. Igaz, hogy ők ketten korábban kezdték az utazásra való bepakolást, mégis egyszerre végeztek a többiekkel. Így már mindenki készen állt Görögországra, Ελλάδαra [Elládára] az anyanyelvén, ami a következő állomásuk a stábbal együtt.

Tudták, hogy most más milyen  környezet fogja várni őket, mint amilyet megszoktak. Ezért is volt mindenki izgatott, J-Hope és V kivételével.

A két fiú, ahogy a hosszú s nagy utazásból végre megérkeztek, s a repülőből kiszállhattak a reptér óriási térségébe azon estek ámulatba, hogy míg a fellegek közt aludtak ugyan azt álmodták, pontosan ugyan azzal a helyiséggel s történéssel, de mivel arcuk egyre vörösesebbe vált, miközben ezt a témát feszegették, inkább csak bólogattak egymásnak, hogy "Hjam... Az.", "I-Igen, az.", "Aha... Ugyan az." Így a többiek, körülöttük nem is értettek semmit, de nem is voltak érdekeltek. Őnekik teljesen más miatt esett le az álluk.
- Azok mik!??
- Betűk... Talán...
- Cicus... vagy mi... Cirill betűk.
- Ezeket nem is lehet elolvasni! Hogy fogunk így bármit is csinálni!?
Ahogy kiértek az épületből egy nagyban elterülő ókor feelingű piac fogadtatásába részesültek. Hemzsegtek az emberek, mégsem volt jelen az a kellemetlenség, hogy akár össze is taposhatnak; A légtér legapróbb atomjában sem volt benne. Mindenki oda figyelt egymásra, s mosolyogtak. Konkrétan kellemes volt.
Az első bódénál, ahol megálltak V egy fekete, fura tapintású pulóvert emelt le a fogasról. Fel-felugrálva, némán mutogatta a széken ücsörgő eladónak, hogy fel szeretné próbálni, mire a férfi egy legyintéssel értette meg vele, hogy meg van engedve. V felkapta magára, majd valami fura késztetés érezve a fejét visszadugta a pulóver belsejébe.
- Milyen meleg... - látszott kívül, ahogy ellazult a teste. Aztán hirtelen megugrott. - Ahhhh! Ez világít! Világít! Világítani kezdett!!! Világít a pulóver belül, srácok!
- Haha Miért világítana?
- Te kiüldözted a fejedből az oxigént, Taehyung?...
Míg a többiek tovább nyilvánították ki nemhiszeműségüket, az eladó angolul kezdett explainelni, amire a Leader fel is figyelt. Miközben hosszasan folyt a magyarázat V a pulóver belsejébe invitálta párját is, Hoseokot, aki a kíváncsisága miatt a másiknak a testéhez hozzá is simulva, de alábújt, s csak ámult hangja hallatszott ki. A többiek is kezdtek hinni a pulóver világító hatalmában, s hozzájuk csatlakozott RapMon is, aki lefordította a hallottakat;
- Azt mondja; A görögök már pulóver szezonban is annyira képesek fázni, hogy a fejüket be akarják dugni a ruhába, mikor például várnak a buszmegállóban; s a világítás pedig felettébb kellemesebbé és unaloműzőbbé teszi az állandó egy helyben fagyoskodást.
V elképzelte a görög embereket ősszel, ahogy állnak a megálló alatt, s egy tucatnyi behúzott fejű ember egymással beszélget a pulóverükön keresztül. Majd azt hagyta magának elképzelni, hogy egy otthoni megállóban az ottani tucatnyi ember közt csak az ő feje van pulóverben.
- Nem is tudom... - motyogta, ahogy maga előtt látta az otthoni járókelők arcát... - Ohhh!! - csapott bele a tenyerébe, s ki is bújt a pulóverből, ahogy ötlete támadt. - Kettőt veszek. Egyik enyém, a másik meg Hoseok hyungé!
- Enyém?
- Igen, mert ha ketten fogunk behúzott fejjel járkálni, az sokkal jobban fog kinézni, mintha csak egyedül lennék különcködő - magyarázta ártatlan szemekkel, miknek hatására J-Hope enyhén elpirult fejjel bólintott vissza. Az idősebb már ment is, zsebébe belenyúlva s csörgetve az eurókat. Érezte, hogy muszáj ezt megvennie, hogy aztán elkönyvelje az emlékeibe; ez az első couple ruhájuk, amit együtt vettek. Elolvadt magában, ahogy az eladó az ő karjára fektette a két ugyan olyan pulóver, de mire megfordult velük, csak ennyit szólt:
- Hol van V?
Erre a többiek is felkapták a fejüket, s észrevették; TaeHyung eltűnt.
-Hol?... Hova ment!? - ismételte J-Hope választ várva, de a többiek közül senki sem tudta.
- Huuu baszki, ez aztán tud szublimálni! - kaparta meg a fejét Suga, s egyből a Leadere nézett, hogy most mi legyen.
- Jó, oke, mivel Taehyungshii egyedül nem fog itt boldogulni, azonnal meg kell találnunk! - kezdett bele, mire - J-Hope ne szaladj el egyedül megkere--!! Most már mindegy... - néztek a távolodó alak felé.
- Én szólók a stábnak, hogy mi történt - sietett el Jin is, mire RapMon felgyorsította a helyzetet;
- Jó... ammm.. Oké... Akkor... Én mentem, bemondatom a nevét, hát ha figyel rá - fordult el.
Utána pedig Suga indult meg az ellentétes irányba. S pár szende pislogás s gondolkodás múltán JungKook is fogta magát, egyenesen hyungja után ló-futtában, mire csak Jimin állt ott, ahol V eltűnt, s egy gyors körbenézés után Sugáék után kiabált:
- Valakinek egy helyben is kéne állnia, nem? Nem?? Nem. Jó van, akkor... - indult útjára.
Közben JungKook beérte azt, aki után szedte a lábát;
- Suga hyung! Suga hyung, várj! H-Hadd menjek veled!
- Huh!?? - fordult felé értetlenkedő s lobbanékonynak tűnő arccal, mi miatt JungKook meg is szeppent, hisz igaz; Nem is szóltak egymáshoz azóta a bizonyos nap óta, ezért fura lehet most a helyzet, de ő, a maknae erejével mégis kitart azmellett, amit a fejébe vett, mielőtt megindult volna Suga után.
- Ha e-együtt megyünk s TaeHyung agyával gondolkodunk, akkor--
- Csak félsz, hogy te is elveszel, mi?... - vágott a szavába lekezelően, mire JungKooknak kipirult az arca Suga éles hangjára.


J-Hope homlokán már izzadságcseppek bundee-jumpingoztak, miközben lefutotta az igazi ógörög maratont  a piaci sétányokon többször, de semmi; Nem találta szerelmét. Már azt se tudta, hogy ő maga hol van. S ahogy ez tudatosult is benne, hogy ő is elveszett, egy sziklás térhez ért. Kifulladt. Megállt. Rá akart dőlni valamire, s ahogy beletenyerelt egy puha szőrmébe, arca meghökkent.
- Ez meleg... - nézett fel, mire egy hatalmas, élő medvét látott. Sikított, de sikításának csak az eleje volt hallható az emberi fülnek, az azutánit a hangszálai már magas frekvenciájú hangként engedték szabadjára. S azzal az erővel dobta is hagyat magát, s próbálta halottnak tettetni egész énjét a medve éles fogai látványa előtt.
- Eximeróno! Eximeróno!...Amm Tame!

Kiálthatta az idomár görögül meg angolul is, J-Hope nem értette, hogy a nyakörves maci szelíd, hogy az csak mosolyog, nem vicsorít... De hát J-Hope csak annyiban volt biztos, hogy az abba nem maradó belső sikítása ledermeszti az egész testét, mégis; Remegett. Félt. Veszélybe érezte magát.

- Hoseok hyung! Megmentelek!
Ennek a hangnak hallatára szíve nagyot dobbant, s teste újra élet képessé vált.
- TaeHyung!!! - szólította meg a fiút örömtelien, ahogy az beállt ő és a hatalmas medve közé. A megjelent azon nyomban megragadta J-Hope kezét;
- Gyere, megmentelek!!!
- TaeHyung... - ismételte a nevet elhaló hangon, a sírás szélén.
- Megmentelek, mert ha lefotóznak azzal a macival akkor húszon valahány eurót kérnek el tőled.
- Huh? Mi? Akkor az a med--
- Pszt! Nem érünk erre rá! Most siessünk! Másszunk át ezen a sziklán, az a leggyorsabb út! - mutatta s már húzta is párját a kitűzött cél felé.
- HUH? Mi? MI?? - nézett fel a magas csiszolatlan tömbre V mögött.
- Sikerült egy ellenséget szereznem, ezért mene-- - ahogy hátranézett, háta a sziklához csapódott, amiért J-Hope majd nem hogy ráesett. Nem az idősebbik hibájából szorult V a párja árnyékába s annak két karja közé. A tettes... egy csimpánz volt, aki lendülettel ugrott a rapper hátára, meglökve így őt. - Honnét... - szólt V. - Honnét tudtad, hogy erre jöttem!? - szólt a csimpánzhoz, ami J-Hope nyakába kuporodott, megmutatkozva annak, aki nem értette a helyzetet.
- Huh?... Mi van ezzel a makival?
- Megettem a banánját, amit állítólag ő ejtett le a földre, ezért bosszút akar állni.
- Huumhuu? - hajolt fel a csimpánz megszaglászva J-Hopet, majd édes illatot érezve, nagy ajkait rányomta az orcájára.
- Heeee!??? Ő az enyém! - gyulladt tűz V szemében, mire a majom morogva ránézett.
- M-Mondom! Ő az enyém!
- Huuhuhaha!
- Nem!!! Menj innen! Sicc!
- Hwaahwaa! - rángatózott meg a csimpánz J-Hope nyakában kapaszkodva. Majd át is kulcsolta karjait a fiú mellkasánál.
- Azt mondod, helyettesíteni tudnál!? Még mit nem! Harcoljunk!!
J-Hope nagyokat pislogott előre, szerelmére bámulva, s csak ennyi járt a fejében: "Gőzöm sincs mi folyik itt, de TaeTaet még sosem láttam még ilyen... 'mérgesnek'... Ahhhh ennivaló!!! AIGO!!! Nagyon!"

Pár, illetve harminc percen belül V már a Leader lábai előtt hajlongott.
- Hogy jutott eszedbe egy kereskedő majmának a hónaljából szőrtüszőket tépkedni!?
- Ez volt a harcunk, a csatánk, a háb--
- Nem érdekel, hogy milyen űrlényi mentséged van rá! Ez akkor is állatkínzásnak számít!
- Bocsánat...
- De... - térdelt le RapMon is oda, elé, s egy hatalmas ölelésbe részesítette az elkószáltat. - Örülök, hogy J-Hope visszahozott!
- Látod, Hercegnő, V anélkül is idetermett, hogy én is kerestem volna - mosolygott Jimin.
- Ez így akkor sem helyes, hogy egy csapattársad eltűnik, te meg csak bódékat lessel.
- Ugyan. Tudtam, hogy J-Hope megfogja találni, ezért is nem kerestem~
- Jó van, de ahelyett nem kellett volna ennyi minden dolgot összevenned! - mutatott Hercegnő Jimin nagyra tömött szatyrára, amiben senki nem sejtette, mi is van összeszedve.

71 BTS Hyung, hol a takaróm?

Jin közvetlenül megfogta Jimin kezét, és megállva az izzó betonon, a vasútállomás görbülő sínei előtt, az eddig megtett útjuk felé fordult vissza a szülői fészek irányába.
- Jimin... Még rengetek napunk van. Ha szeretnél, itt maradhatsz.
- Igen, itt tölthetné m az időmet... S igazából itt is maradnék Busanban, de akkor nélküled lennék.
- Miért gondolkodsz így?...
- Úgy érzem, az a feladatom, hogy veled legyek - vigyorgott nappal szemben.
- Ugyan... Az a feladatod, hogy JungKookkal legyél. Elfelejtetted? Vigyáznunk kell rá.
- Chô... Még így is... Ha vissza megyünk, s hyungoskodni fogsz, azt se bánom.


S úgy lett, ahogy mondta. Hazaérve a dormba a fiatalabbik már felkészülten fogadta Szerelme odaadó s szeretni való jellemének kiegészítését, a hangos anyáskodást.
Épp Sugaval csavartatta le a már szemetesben melegedő flakonok kupakjait, hogy a szelektálás a legmegfelelőbb képen menjen. Igazából csak Suga tartózkodott a dormban, de nem sok idő kellett, hogy RapMon is csengessen a bejárati ajtónál.
- Jin hyung! - mosolygott a hercegnőre, mikor az kinyitotta neki az ajtót. Baráti gondolatból eredően már egyből egy nagy lendülettel ölelte magához hyungját. Egyik karja a fiú széles hátát probálta átérni, míg másik keze a rendezett selymes hajszállakra borult. Megsimogatta Jin feje tetejét; - Minden rendben volt? Nem hívtál, ezért gondolom...
- T-Túléltem! - görbültek a szája szélei fel felé a válasszal.

Pár homokóra lejártával a hiányzó három ember is megérkezett. Épp a felszállott pára után, azaz felhőszakadásban léptek a városuk környékére. Így a hazafelé vezető utat nem úszták meg zuhany nélkül. Csurom vizesen léptek be az ajtón. S bágyadt szemeik egyszerre ijedtek meg Jin hyungék jelen létén. Nem hitték, hogy bárki is a dormba lesz.
- Na Erre nem mondok semmit - hangolódott le Hoseok a cipőkkel teli padlóig, miközben a lakás kulcsot fojtogatta a hideg s csiklandozó vízcseppek mintázott remegő kezében. Táskája a hasánál volt, s annak szája nyitva tátongott;
- Ez tele van vízzel! - jegyezte meg RapMon furcsállva a jelenséget.
- Hát igen... Ez történik, ha zivatarban kell elővenned a táska aljába csúszott kulcsot - nevette ki magát savanyúan Hoseok, miközben V és JungKook az esővízzel barátságtalanul bánva kicsavarták azt ruháikból s táskáikból;
- NaJó most tele a poh-- a táska!
Ahogy Jin dübörgő léptekkel elfutott törölközőkért, a maknae felnézett az előtte lévő száraz társaságra, s szeme megakadt egy egymagába ácsorgó élőlényen, aki mégis élettelenül nézett le a padlóra, ahelyett, hogy ő rá nézzen. "Hyung..." csúszott le egy nagy, kövér csepp hajszálán, szeme éles fénye előtt, majd elrugaszkodva lecsöppent, ahogy felemelte a fejét Sugat méregetve. Szemöldöke elvesztette a bármiféle jó hangulatot sugalló hatását, szemei ridegebbek lettek, és szájának két kis sarka lekonyult. Mindez Suga miatt, aki hátra felé haladó lépéseket készült tenni lehajtott fejjel. "Menekülni akarsz?..." szuggerálta prédáját JungKook. "... Előlem?"
De az idősebb nem volt jártas a gondolat olvasásban. Lelécelt. Még  lábnyomokat sem hagyott a terepen, csak JungKook érzelmeinek érzékeny felszínén.


Suga POV

"Egek!... Ez nehezebb, mint gondoltam" dőltem komorságommal egy jól eldugott falnak a folyosó árnyékában s ott maradtam ácsorogni egy jó darabig. "Lehetséges, hogy segítséget kéne kérnem... Végül is hja..." gondoltam keserű őszinteséggel és lábam magától eredt vándor útnak.
- Oyaaa Hyung! - mosolygott rám NamJoon a forgószékéből, ahogy betörtem hozzá, az elsötétített szobájába ebben a hasonlóan sötét állapotomban. Az ő drága mivoltja elkezdett valamit szívélyesen ecsetelni, de én s az agyam megposhadt fogaskerekei csak félig-meddig dolgozták fel mondandóját. Közben az ágyára dőltem, hagyat fekve, széttárt karokkal és lábakkal. A takarónak valami nagyon édes aromája volt. Egyáltalán nem hasonlított NamJoon illatához... De nagyon tetszett. Ingerelt és kellemet nyújtott; s ebben az állapotban testem egyre csak nehezedett. - Tessék! - Észre se vettem, hogy mikor ült ide mellém, de a felém nyújtott ropogós ropogtatni való rágcsából azonnal vettem. - NaÉs miújság az én egyik legfontosabb barátommal? Miért érzi, hogy törődésre szorul? - Ismer. Tudja, hogy ok nélkül nem vándorolgatok szobáról szobára, csak ülök a sajátoméba'. - Ha valami nagy gond van, azonnal mond! Ha meg csak az kell, hogy itt legyek melletted, nyugodtan hunyd le a szemed.
A második opciót választottam. Lehunytam a szemem, próbálva kizárni a gondjaimat, mire ő a frufrumat sepregette füleim mögé.
- Írjunk valami olyan dalt, ami arról szól, hogyan kell kezelni a szerelmet - suttogtam.
- Oke...
- Csak attól félek, hogy az eredmény nem lesz kifejezetten jó. Sőt, szar lesz s monoton.
- Megér egy próbát. Minden megér egy próbát.
"Ahhh Bárcsak ne lenne olyan, hogy szerelem, vagy simán az, hogy egy ember a másikra vágyik. A másiknak a közelségére, törődésére, a szívére, a testére... Most úgy érzem, ez nekem mind nyűg... Súlyos teher a vállamon minden. Nem tetszik, hogy tényleg a sors kezébe vagyunk mindannyian. Minket álmodik a sors, és nem fordítva... Csak kapnék egy kis út menti fényt, még a macskaszemek is megtennék, a lényeg, hogy lássam, mit tartogat nekem a sors, s hogy mit kéne a jóért tennem."
Szinte már majdnem elaludtam ebben az állapotban, NamJoon simogató érintései alatt, de kopogás hallatszott. Felültem, az ajtó pedig nyikorogva nyílt.
- Hyung... Oh! Zavarok!? - suttogott JungKook tárva kinyitva a bejáratot, mely ebben a pillanatban számomra nem csak a kijáratot, de magát a menekülésre ösztönző kaput is képviselte.
Felpattantam kényelmemből és ahogy már-már elhaladtam JungKook mellett, szívem belsejében könyörögni kezdtem. "Állíts meg! Ne engedj így elmenni! Így csak azt fogod hinni, hogy menekülök, pedig csak tanácstalan vagyok. JungKook! Mondj legalább valamit! 'Üdvözöllek dicső lovag. Szép a ruhád, szép a lovad.' Bármi megtenné!"
- Suga hyung!
- Igen? - fordultam hátra NamJoon hangjára, de elég lomhán.
- Várj egy kicsit - jött oda hozzám, s ahogy vállon fogott, észrevettem, hogy J-Hope és V épp nagyban kergetőzik a folyosón.
- Nálam lesz a buszjegy!
- Nem, mert nálam!
- Deee az én nadrágom színéhez illik! Nálam lesz.
- Hogy aztán megint megijedsz az ellenőrtől. Nem-nem.
- Hoseok! - szólt oda NamJoon neki.
- Mi a gond, Leadershii?
- Gyere! Sugaval ízleltesd meg az élet reményteli oldalát.
- Oiii!!! Hyung unhappy!? Oke! Bízd csak rám, de előtte nem vihetem el Vt a dokinkhoz? Elfelejtette, mikor van az időpontja, és--
- Rám hagyhatod - intett apaiasan. - Szívesen elkísérem a vizsgálatra - ment oda űrlény csapattársunkhoz. - Te pedig legyél most csak Sugaval. Kérlek. Mindenkinek a kedvéért.
- Jó - mosolygott. Én pedig hülyén éreztem magam, hogy itt vagyok előttük s mégis ilyen közvetlenül beszélnek rólam. Eközben még JungKook is lelépett mögülem.
Mindenesetre NamJoon megszervezett nekem egy komplett lélek tisztítást. Egy nagyod egyedi reménnyel való kezelést. Egy kemény hízó kúra a pozitív érzelmekben a'la Jung Hoseok.
Az elején JungKookon gondolkodtam, hogy mégis mit szeretett volna NamJoontól, de utána... J-Hope folyamatos ugrálása és motivációja, hogy engem muszáj mosolyra fakasztani; betört, megszelídített, mire nem mással foglalkoztam, csak vele.
- Ammm Biztos tudod, Hyung, de ammm; Semmi nem olyan jó meg rossz, mint... ammm - arcán látszott, hogy töri a fejét. Erőltetetten rám vigyorgott, s próbálta a mosolygó szemeivel elvenni a figyelmemet, de beleszorult az is a látókörömben, hogy a zsebéből előcsúsztatta a telefonját. Gyorsan hátrapördült vele, megnyitott valami weblapot, és visszafordulva felém, a szeme sarkából olvasta fel azt, amit az előbb fejből akart mondani.
- "Semmi nincs a világon, ami... ami tel-je-sen rossz lenne. Még egy ál-ló óra is pontos napjá-ban kétszer."
- J-Hope, most komolyan? Ez azért...
Szótagolva olvasni híres idolként...
- Gáz volt?
- Igen... Vér ciki.
- Tényleg ennyire?
- Nagyon durva vagy, J-Hopie.
- Én csak valami biztosan biztatót szerettem volna mondani... Nem tudtam, hogy véletlenül lejjebb fogom hangolni a te sugar lelkedet. Bocsánat!
- Nem, nem... Azthiszem, sikerült jobb kedvre derítened - motyogtam  érzelemmentes arccal, mégis ellazulva, mire J-Hope nekem esve megölelt. Meglepett, de azonnal visszaöleltem.

Ott voltunk elfonnyadva a fotelben, de olyan léptek közeledtek, amik azonnal felismerhetőek, és J-Hopeval azonnal haptákba vágtuk magunkat. Mint mikor két gyermek jó benyomást szeretne elérni anyuknál.
- Fiúk, nem vitte el valamelyikőtök JungKook takaróját? Tudjátok, mindegyik ki volt terítve oda tisztán - jött oda hozzánk egyből Jin hyung, és már csak a hangjától és a természetes kisugárzásától is megterhelőbben kezdett dobogni a szívünk. Ha nem lenne olyan bennünk, hogy szégyenérzet, már vörös fejjel kapkodnánk levegő után. De így, az azért is kínos csöndben, elszíntelenedett arccal tartottuk vissza a lélegzetünket és csak a fejünket ráztunk.
- Ahh... Jó van, akkor majd megosztom az enyémet vele - fordult el, folytatva útját. - Hja, még valami, ha keresnétek, ma JungKook szobájában alszom - tájékoztatott, és elment, mi meg fellélegeztünk;
- Miért van ilyen hatása? - tette J-Hope a szívére a kezét fejét rázva.
- Hirtelen támadt, nem tehettünk a szégyentelen reakciónk ellen.
- De... Mivel kibírtuk, úgy érzem, hősök vagyunk.
- Hjam...
Jin hyung csábereje hamarosan a mindent elsöprő szintre emelkedik. Minél több dolgot él át azzal a töpszlivel, annál édenibb az egész mindenség. Most is, a szülők meglátogatása okából eredően Jin hyungból csak úgy árad a megvastagodott magabiztosság.
Ez kinek nem tetszene, komolyan?...
...
Ahh miatta úgy érzem, mintha két szék között lennék. Ez a jelenlegi állás tönkre tesz.


Mikor már mindenki aludt, még azok ketten is, akik esetleg meztelen hajkurászásban párásra lehelték a szobájukat (gondolok itt J-Hopékra), kimásztam takaróm alól, és kijöttem a folyosóra, csupán annyit tudva; hogy nem akarok most egyedül lenni. Csak annyit éreztem, amennyit a tudatalattim tudósított, s azzal vettem fel egy irányt, hogy induljak valamerre, hogy menjek... S mentem egészen addig, amíg be nem nyitottam JungKook szobájába.
A látványa az egymással szemben alvó testeknek s a zavartalanul szép arcoknak beljebb húzott engem. Ahhh elárasztott a rossz gondolat. Árvízként. S azzal együtt az a tagadhatatlan tény is, hogy ha választanom kéne kettőjük közül, akkor--
- Éreztem!!! - egy erős hang szólított meg hátam mögül, aminek nem más volt a tulajdonosa, mint életem vissza nem vonuló riválisa, Jimin - Bűzlött a környezetem, méghozzá elég szokatlanul, de most már tudom, hogy te bűzlesz!...
- Már csak te kellettél - sóhajtottam lerogyott vállakkal felé fordulva, s olyan halkan próbáltam suttogni, mintha az életem múlna rajta. Ha felébredne a kettő fiú közül az egyik is, nem tudnék mihez kezdeni. - Van egy ajánlatom. Most mind a ketten óvatosan kitakarodunk innen, és-- - nem folytattam. Ez a töpszli olyan csúnyán néz rám... Meg se hallja amit mondok, csak a mozdulataimat figyeli s szuggerál, hogy rosszul érezzem magam. - Nekem akarsz esni? Vagy inkább csak előveszed azt a hülye modorod, hogy--
- Ha velem beszélsz, ne járjon a szád!...
- Komolyan, pont itt és most kell betonoskodnod... Úgy sem tudsz belém kötni! - megváltozott arcán láttam, hogy egyet ért velem, sőt, más is látszik rajta; - Félsz tőlem.
- Csak mert... Csak mert...
- Elég. Nem bánthatjátok egymást.
Ez a hang.... Egyből lefagytam.
- Huh? Jin!...
Jin hyung...
- F-Felébresztettünk!? - kérdeztem, de nem mertem felé fordulni.
- Fent vagyok mióta beléptél az ajtón. Mivel nem gondoltam volna, hogy az éjjel közepén besurran ide Jiminen kívül bárki is, ezért meglepett. Kíváncsi voltam, mi kezdeni valód van itt, ezért tettetem, hogy alszom. Bocsánat ezért.
- Látod! Hogy merted felébreszteni Hercegnőt!!?
- Biztosíthatlak te észlény, hogy nem ez volt a célom - mondtam mérgesen, mire Jin hyung újra szóra emelkedett;
- Akkor miért vagy itt?
Ez az elkerülendő kérdés jobb horoggal leütött, s a torkomhoz kapott. Olyan érzés vette át az uralmat rajtam, ami azt akarta, hogy kapkodjam a levegőt, nagyokat nyeljek, izzadjak, és mellkasamba marjam karmaim az eget rengető dobogás miatt, amit a szívem csinál.
- Jin hercegnőért, igaz!? Mondd meg!
- Jimin hagyjad...
- De nem, mert érzem is, meg mondta is, hogy fogja is, meg-- - szóval nem tőlem, hanem inkább attól fél, amit tennék az ő tulajdonával.
- Ahh Jimin, csak nézd meg - szólt nyugodt s kellemes hanggal Jin hyung, és még mindig háttal álltam, de hallottam, ahogy felemelkedett az ágyról. Felém jött, lábujjhegyen lépkedett, majd kezét éreztem, ahogy a vállamra simította. Mellettem állt. Ahogy még két lépést tett a személyes terembe, felkaptam a fejem. - Mint láthatod, Suganak semmi reakciója, bármennyire közel is jövök hozzá.
"Igaz... Most nincs. De miért nincs?... Lehetséges lenne..."
- Nem hiszem el. Csak színészkedik! Máskülönben miért jött volna ide?
- Én... - néztem Jiminre, s nem akartam elhinni, sőt nem tudtam elhinni, hogy mire gondolok most, de a hirtelen elfordított arcom mintha lángba nyúlt volna, forrni kezdett a vérem, izzadni a tenyerem, imbolyogni a testem, ólomként nehezedni... Mégis vánszorgásra hagyatkoztam, úgy sodrodtam... mire oda értem a maknae ágyának sajátos aurájába. Dermedt testtel hajoltam JungKook arca fölé, s heves kényszert érezve megcsókoltam őt; homlokánál.
Ajkaim alig akartak felemelkedni; ebbe az érzésbe tagadhatatlanul beleremegtem. Elrejthetetlenül zavarba voltam;
- Erről... nem tudhat... se ti, se ő, se senki.

28-Block-B Befektetés

JaeHyo POV

A minap a konyhába ittam pár kortynyi energia italt, pedig nincsen semmi a közeljövőben, ha jól emlékszem, de azért szeretem az ízét, általában még a szememet is lehunyom. Szaporákat nyeltem, közben neki dőltem a hûtôajtónak, majd hirtelen egy nagy lendülettel ellöktek onnan. Majdnem kiejtettem a poharat a kezemből, de még az orra bukásomat is sikerült megakadályoznom. Hiába, király vagyok!
Még azt is meg tudom mondani, hogy kinek az ujjai bántak velem olyan rossz indulatúan. Ehhez nem kell megfordulnom, hisz éreztem az ugyanakkora fokú gőgösséget, mint amekkora félénkséget enyhe bizonytalansággal. Igen. Tisztán éreztem. Már majdnem elmosolyodtam, de a hûtôajtó becsapása, majd az ő csoszogó léptei is észhez térítettek.
- Ne legyél mindig útba - szólt hozzám, de csak is előre nézett. Két kezében egy kis almát fogott, amit az ajkaihoz nyomott és meleg leheletekkel próbálta ellepni a hidegen tartott gyümölcsöt. Hangosan igyekezett haraphatóvá tenni az érzékeny fogainak, miközben én képtelen voltam parancsolni magamnak, elnézegettem azokat a forró lélegzeteket és a hangja hozzá könyörtelenül ingerlően hatott. - Miért bámulsz most?... Mi van rajtam nézni való, mond meg! - a durva hangzás hazavágta az előbbi rózsás élményt, de meg kell, hogy mondjam... Jól játszik. A követelőzős énje néha elállja a nyertes utam. Szinte már nyílik a szám, és akkor ô boldog lenne, de csak lenne. Nem áll szándékomban az ő szemében veszíteni, még így sem, hogy én már elértem azt, amit akartam; Mert talán többet is kapok még... Azt hiszem várok még egy kicsit, hiszen annyira élvezem ezt a játékot!

Igen, akár mi is legyen, akár mi is jöjjön közbe, az idő a legnagyobb vagyonom. Az van. Az jó.
A kezdeteknél, miután sikeresen rá tudtam hajtani s messzire is mentem részegen, akkor elnyertem a figyelmét. Mikor eltűntem, s ő a lépcsőnél várt engem, akkor meg nem mást kaptam, mint a tudatot, hogy már képes aggódni is értem. S úgy érzem, most eljött az idő, hogy egy harmadik pipával is frissítsem a jegyzetem a mobilom memóriában, ahol pontokban vannak szedve azok a lépések, melyekkel egyre csak közelebb tudok kerülni MinHyukhoz.
Recept:
Érd el, hogy figyeljen rád.
Érd el, hogy aggódjon érted.
Érd el, hogy foglalkozzon veled.
S ezeket követi még sok egyéb más biztosan bekövetkezni fogó történés. Mind. Szép. Sorban.
Most, a hármas pont igazán időigényesnek hatott, de megérte bele fektetnem az időm. Hisz aminek be kellett következnie, az még nagyobb szintre emelkedett a tervezetnél. Az általam teremtett szituációban nem csak azt értem el, hogy foglalkoztassam őt, mikor mit s miért csinálok, hanem ő bizony odáig folyamodott, hogy esténként a testével első osztályú kényeztetésben részesítsen. Igazából hihetetlen ilyen nagy ugrást végre hajtani! Dehát ez az én édes mázlim.

Az egész tervem akkor kezdődött, mikor azt jelentette ki hazugan, hogy az tetszik neki, ha egy szót sem szólok hozzá. "Nahát, akkor játszunk egy játszmát!" gondoltam akkor magamban. Így; A kívánságával állítottam őt szembe, hogy észre vegye a tényt, hogy nem érdemes füllenteni se nekem, se magának. Mi értelme? Úgy is átlátok rajta, s egyszer úgy is a porcikáimban fogom érezni a szerelmét. Meg fogom kapni őt egészben.
JiHoon azt mondja, sokat akarok? Lehet.

Ami pedig őt és Taeilt illeti; Nem számít. Nem számít senki. Mindenkit tönkreteszek, csak MinHyuk legyen az enyém. Minden befektetett energiám MinHyukké. S az ő befektetett energiája pedig az enyém.

Nem is tudom, melyik tetszik nekem jobban, mikor én szorítom magamhoz és majdhogynem felfalom ôt, pont, amikor először (józanul) szeretkeztünk, vagy amit most csinálunk, azaz ô csinál velem.
Áhh már tudom. Az lenne a legjobb, ha mindkettő egyszerre történne.
Ezért amit el kell érni az az, hogy MinHyuk is így gondolja ezt!
Ábrándoztam ezen a 'mi kell s mi nem'-en, mire az ebéd időben összegyűlt társaságunk két személyt hiányolt.
- Hol van Pyo és Taeil?
Kérdezte pont MinHyukkie, miután elnézett rólam, látva, hogy én is azt a kettőt keresem.
- Megették őket a ghoulok!
- Hogy kik?...
- B-Bomb, te nem nézel elég animét! Most ide jössz!
Zico két vállon ragadta azt az értékes testet, s látni lehetett, hogy nem szándékozza elengedni. Ennek nem más lett az eredménye, minthogy MinHyukkieval még véletlenül sem tudtam összefutni a nap folyamán, hisz Zico bezárva tartotta, hogy megnézesse vele a Tokyo Ghoult.
Mikor már nyolcadszorra mentem el a leader szobájának ajtaja előtt, sejtettem, hogy ma se lesz semmi nagy ugrás az életembe. Szomorúan mentem el aludni. Igen... Valami olyat csinálni, hogy hagyat fekszem, lehunyom a szemem és szépen lassan elkavarodok a következő megállóba; az álomvilágba.
De... Ma nem jött értem a vonat... Hiába ácsorogtam ott magányosan a megállóban, a szemeim nyitva voltak, élesen figyelték a plafont, s az eszem pedig ugyan olyan élesen számítgatta és viszonygatta az időt idővel.Vártam. Amit csináltam az nem egyéb, hanem várakozás. MinHyukra... Nem tudtam elaludni, s mikor ez a tudat a kényelmetlen érzettel együtt köz- s összpontosult bennem, kikeltem az ágyból. "Mit nekem lepedő, párna meg takaró... Nekem Ő kell!" bámultam magam elé s kilépve az ajtón, a nappalit egy mobiltelefonnak a hatalmas fénynyalábai öltöztették fel. Kicsit meglepődtem...
"MinHyuk!" Vettem őt észre, ahogy ott aludt a wifi-készülék melletti fotelben felhúzott lábakkal s telefonnal a kezében. Halk léptekkel suhantam oda, eléje, méghozzá óvatosan föléje is hajoltam. A képernyő mindig más-más színnel próbált befedni engem s a nappalit, mivel az animének egyik epizódja még mindig folyamatosan dobta képeiben az eseményeit, de a nézője már aludt. Kezem csak úgy magától mozdult előre, mire csuklómon éreztem MinHyuk gyenge, de meleg szuszogását. Összerezdültek porcikáim. S tényleg...
Istenem, mit csináljak? Ez a makacs pasi most olyan aranyos, mint egy bolyhos tollas angyalka. Olyan akár, mint egy ma-született alvó méhecske.
"A-Akarom!" gondoltam s mielőtt bármilyen hangot kiadtam volna, tenyeremet a szájamhoz csaptam. Erre pedig a következő magam előtt látott képzeletemben már a karjaimban viszem be őt a hálóba. Hát legyen. Csak nem lesz belőle baj...
Felemeltem őt, s egyből már rogytak is be a térdeim. "Hjaj! Nehéz!" nyeltem egy nagyot, s ahogy próbáltam előre lépni, feje a mellhasamra dőlt.  "Perszeee... Ez kellett még. Így... Így rohadt... Aranyosss!" szorítottam össze az ajkaim, mintha egy fangirl lennék, s már haladtam is vele előre, csak hát nem zökkenő mentesen. Bombie mozogni s ébredezni kezdett...
Egy nyögés szerű hangot hagyott el, mire elkomolyodott arccal döntöttem őt még jobban magam felé.
- Haah?... - kezdett el nézelődni. - Amm... Hüüm-- - éreztem szempárjait magamon, de nem reagáltam. Most már felébredt. Nem szabad semmi jelentős arckifejezéssel elrontanom a játszmánkat.
Ezt a célt szolgálva próbáltam csak a lábam elé, illetve valami másra figyelni, mindenre, csak nem MinHyukra összpontosítani, de valami közbeszólt. Azaz inkább közbedobogott. "M-Mi ez a folyamatos zakatolás?" hasadt át a fejemen a kérdés, mint legelső gondolat, de hamar észrevettem, hogy az a valami elégé hangos, erős és ütemes... Így mertem előrukkolni egy gyanúval. "A szíve lenne?... Az dübörög ennyire!? Ki akar esni a helyéről?" a megfejtésre magam elé bámultam és belül én is melegséget kezdtem érezni.
MinHyuk...
Te most...
Zavarban vagy?
Miattam?
Félsz talán?
Tőlem?
Milyen érzelmek kavarognak benned?
Mire gondolsz, ami ennyire megmozgat téged?
Mi nem engedi, hogy az enyém legyél?
A labirintusban összetákolt szíved miatt vagy ilyen nehéz?

Ahogy bent, a zártabb négy fal közt befektettem őt az ágyra, én is már másztam a helyemre MinHyuk fölött áthajolva.
Érzelemmentes pókerarcom ekkor megijedt. Karjaim is megremegtek egy leheletnyit, ahogy a csendben meghúzódott ragadozó vadult markolt bele a lelógott trikómba, akár a prédájába.
- Maradj... Maradj ilyen közel - nyomta homlokát a mellkasomhoz, s én már engedtem is el magam, úgy mozogva, ahogy ő diktálja.
Hát ma se marad el az ő titkos kacérkodása?

Szokásként folyamodsz ehhez? Vagy tényleg akarod? Hümmm...
Jó. Legyen, csináld, a bábod leszek. Elégedj meg velem, amennyire csak akarsz. Lássuk.

Ahogy homlokát a nyakamba fúrta, hátul, a trikóm alá hirtelen lépésekben merészkedett be. Végig húzta minden ujját a bőröm vékony felületén, s hagytam magam, hogy a legkönnyedékebben fektessen hagyat, s másszon rám, fejét még mindig a kulcscsontomnál leszorítva.
Egy izgalom kapuja kilincséről származott rejtőzködő izzadságcsepp csúszott le arcom egyik sötét és eldugott szegletén, mert ha a valóság nem csalfa, a fülem MinHyuk hangját hallja. Most, csak is most, ma a legérzékibb nyögéseit hallom. Az ő kéjes énje árassza be az egész szobát.
Lábai csak úgy görcsölnek, egyre csak dörzsölődik hozzám, s nem képes betelni semmivel. Ujjai remegve tapadnak hátamra, s ajkai nedvesen siklanak a nyakamon.
- Ahh... Ahh... Ahhj
Nem akarom elkiabálni, de mintha ebben a fűtött állapotban kezdene eluralkodni a teste. Szinte már érzem, merre haladnak a dolgok. S már...
Ott is vagyunk.
- Ahhh francba! - emelkedett fel, de lesüllyesztett fejjel. Látom. Arca kipirult, igazán a rózsa kertekre emlékeztetett, vagy inkább az egyik fura animekarakterre. Pislogott párat és nem akarta elhinni azt, amit érez, a testének a természetes reakcióját: - Hogy lehetséges ez? - szipogott fel ártatlan szemekkel, mint aki eddig abban a tudatban élt, hogy ez mind csak egy álom, ő bizony nem művel ilyeneket a valóságban. De úgy látszik megszólalt az ébresztője, s szégyelli magát. Vörös arcán lehunyta szemeit, s súlyát nem tartotta tovább, teljesen rám nehezült. Éreztem a merevedését, hogy mennyire képes volt felizgatnia magát. Parányit szánalomra méltó... Mégis tetszik, ahogy saját magát ostromolja, méghozzá sikeresen. MinHyukkie...
- Minden nap csinálod. Persze, hogy már élvezed.
- Kuss, én nem él-- Mit mondtál? - kapta rám a tekintetét én meg a szemeibe pontosítottam a tényt, ha nem tudná;
- Annyiszor csináltad és élvezted, hogy a tested már többet akar, hiszen tudja, hogy megkaphatja.
MinHyuk elnyílt ajkakkal figyelt rám, pontosabban a mozgó számra és a hangomra, majd hirtelen nagy mosolyra kerekedett;
- Yatta! - szólalt meg olyan hangzással, mint egy kisgyerek, aki azt kapta szülinapjára, amit várt - Yatta! - ismételgette japánul, hogy "megcsinálta" egyre mélyebb s győzedelmesebb hangon. Látom... Ma túlságosan sok animét nézett Zicoval. - Yatta!... - hunyta le a szemeit és a mellkasomhoz dörzsölte az arcát. Nagyon jó kedvű volt, már kuncogni is kezdett. Le akart gurulni rólam, röhögésbe kezdve, de nem engedtem. Mindkét karommal magamhoz öleltem.
- MinHyukkie... Nem akarod folytatni? - kérdeztem, mire kicsit felhajolva, az ajkait az államhoz érintette. Ez csók akart lenni?...
- A számra is adhattad volna, Bombie... Vagy nem akartad, hogy véletlenül elcsendesíts? Milyen törődő!...
Nem felelt. Még az eszéhez sem jutott el a mondandóm, csak az, hogy beszélek, s emiatt ő boldogan mosolygott, majd... A karjaim fogságában elaludt...