71 BTS Hyung, hol a takaróm?

Jin közvetlenül megfogta Jimin kezét, és megállva az izzó betonon, a vasútállomás görbülő sínei előtt, az eddig megtett útjuk felé fordult vissza a szülői fészek irányába.
- Jimin... Még rengetek napunk van. Ha szeretnél, itt maradhatsz.
- Igen, itt tölthetné m az időmet... S igazából itt is maradnék Busanban, de akkor nélküled lennék.
- Miért gondolkodsz így?...
- Úgy érzem, az a feladatom, hogy veled legyek - vigyorgott nappal szemben.
- Ugyan... Az a feladatod, hogy JungKookkal legyél. Elfelejtetted? Vigyáznunk kell rá.
- Chô... Még így is... Ha vissza megyünk, s hyungoskodni fogsz, azt se bánom.


S úgy lett, ahogy mondta. Hazaérve a dormba a fiatalabbik már felkészülten fogadta Szerelme odaadó s szeretni való jellemének kiegészítését, a hangos anyáskodást.
Épp Sugaval csavartatta le a már szemetesben melegedő flakonok kupakjait, hogy a szelektálás a legmegfelelőbb képen menjen. Igazából csak Suga tartózkodott a dormban, de nem sok idő kellett, hogy RapMon is csengessen a bejárati ajtónál.
- Jin hyung! - mosolygott a hercegnőre, mikor az kinyitotta neki az ajtót. Baráti gondolatból eredően már egyből egy nagy lendülettel ölelte magához hyungját. Egyik karja a fiú széles hátát probálta átérni, míg másik keze a rendezett selymes hajszállakra borult. Megsimogatta Jin feje tetejét; - Minden rendben volt? Nem hívtál, ezért gondolom...
- T-Túléltem! - görbültek a szája szélei fel felé a válasszal.

Pár homokóra lejártával a hiányzó három ember is megérkezett. Épp a felszállott pára után, azaz felhőszakadásban léptek a városuk környékére. Így a hazafelé vezető utat nem úszták meg zuhany nélkül. Csurom vizesen léptek be az ajtón. S bágyadt szemeik egyszerre ijedtek meg Jin hyungék jelen létén. Nem hitték, hogy bárki is a dormba lesz.
- Na Erre nem mondok semmit - hangolódott le Hoseok a cipőkkel teli padlóig, miközben a lakás kulcsot fojtogatta a hideg s csiklandozó vízcseppek mintázott remegő kezében. Táskája a hasánál volt, s annak szája nyitva tátongott;
- Ez tele van vízzel! - jegyezte meg RapMon furcsállva a jelenséget.
- Hát igen... Ez történik, ha zivatarban kell elővenned a táska aljába csúszott kulcsot - nevette ki magát savanyúan Hoseok, miközben V és JungKook az esővízzel barátságtalanul bánva kicsavarták azt ruháikból s táskáikból;
- NaJó most tele a poh-- a táska!
Ahogy Jin dübörgő léptekkel elfutott törölközőkért, a maknae felnézett az előtte lévő száraz társaságra, s szeme megakadt egy egymagába ácsorgó élőlényen, aki mégis élettelenül nézett le a padlóra, ahelyett, hogy ő rá nézzen. "Hyung..." csúszott le egy nagy, kövér csepp hajszálán, szeme éles fénye előtt, majd elrugaszkodva lecsöppent, ahogy felemelte a fejét Sugat méregetve. Szemöldöke elvesztette a bármiféle jó hangulatot sugalló hatását, szemei ridegebbek lettek, és szájának két kis sarka lekonyult. Mindez Suga miatt, aki hátra felé haladó lépéseket készült tenni lehajtott fejjel. "Menekülni akarsz?..." szuggerálta prédáját JungKook. "... Előlem?"
De az idősebb nem volt jártas a gondolat olvasásban. Lelécelt. Még  lábnyomokat sem hagyott a terepen, csak JungKook érzelmeinek érzékeny felszínén.


Suga POV

"Egek!... Ez nehezebb, mint gondoltam" dőltem komorságommal egy jól eldugott falnak a folyosó árnyékában s ott maradtam ácsorogni egy jó darabig. "Lehetséges, hogy segítséget kéne kérnem... Végül is hja..." gondoltam keserű őszinteséggel és lábam magától eredt vándor útnak.
- Oyaaa Hyung! - mosolygott rám NamJoon a forgószékéből, ahogy betörtem hozzá, az elsötétített szobájába ebben a hasonlóan sötét állapotomban. Az ő drága mivoltja elkezdett valamit szívélyesen ecsetelni, de én s az agyam megposhadt fogaskerekei csak félig-meddig dolgozták fel mondandóját. Közben az ágyára dőltem, hagyat fekve, széttárt karokkal és lábakkal. A takarónak valami nagyon édes aromája volt. Egyáltalán nem hasonlított NamJoon illatához... De nagyon tetszett. Ingerelt és kellemet nyújtott; s ebben az állapotban testem egyre csak nehezedett. - Tessék! - Észre se vettem, hogy mikor ült ide mellém, de a felém nyújtott ropogós ropogtatni való rágcsából azonnal vettem. - NaÉs miújság az én egyik legfontosabb barátommal? Miért érzi, hogy törődésre szorul? - Ismer. Tudja, hogy ok nélkül nem vándorolgatok szobáról szobára, csak ülök a sajátoméba'. - Ha valami nagy gond van, azonnal mond! Ha meg csak az kell, hogy itt legyek melletted, nyugodtan hunyd le a szemed.
A második opciót választottam. Lehunytam a szemem, próbálva kizárni a gondjaimat, mire ő a frufrumat sepregette füleim mögé.
- Írjunk valami olyan dalt, ami arról szól, hogyan kell kezelni a szerelmet - suttogtam.
- Oke...
- Csak attól félek, hogy az eredmény nem lesz kifejezetten jó. Sőt, szar lesz s monoton.
- Megér egy próbát. Minden megér egy próbát.
"Ahhh Bárcsak ne lenne olyan, hogy szerelem, vagy simán az, hogy egy ember a másikra vágyik. A másiknak a közelségére, törődésére, a szívére, a testére... Most úgy érzem, ez nekem mind nyűg... Súlyos teher a vállamon minden. Nem tetszik, hogy tényleg a sors kezébe vagyunk mindannyian. Minket álmodik a sors, és nem fordítva... Csak kapnék egy kis út menti fényt, még a macskaszemek is megtennék, a lényeg, hogy lássam, mit tartogat nekem a sors, s hogy mit kéne a jóért tennem."
Szinte már majdnem elaludtam ebben az állapotban, NamJoon simogató érintései alatt, de kopogás hallatszott. Felültem, az ajtó pedig nyikorogva nyílt.
- Hyung... Oh! Zavarok!? - suttogott JungKook tárva kinyitva a bejáratot, mely ebben a pillanatban számomra nem csak a kijáratot, de magát a menekülésre ösztönző kaput is képviselte.
Felpattantam kényelmemből és ahogy már-már elhaladtam JungKook mellett, szívem belsejében könyörögni kezdtem. "Állíts meg! Ne engedj így elmenni! Így csak azt fogod hinni, hogy menekülök, pedig csak tanácstalan vagyok. JungKook! Mondj legalább valamit! 'Üdvözöllek dicső lovag. Szép a ruhád, szép a lovad.' Bármi megtenné!"
- Suga hyung!
- Igen? - fordultam hátra NamJoon hangjára, de elég lomhán.
- Várj egy kicsit - jött oda hozzám, s ahogy vállon fogott, észrevettem, hogy J-Hope és V épp nagyban kergetőzik a folyosón.
- Nálam lesz a buszjegy!
- Nem, mert nálam!
- Deee az én nadrágom színéhez illik! Nálam lesz.
- Hogy aztán megint megijedsz az ellenőrtől. Nem-nem.
- Hoseok! - szólt oda NamJoon neki.
- Mi a gond, Leadershii?
- Gyere! Sugaval ízleltesd meg az élet reményteli oldalát.
- Oiii!!! Hyung unhappy!? Oke! Bízd csak rám, de előtte nem vihetem el Vt a dokinkhoz? Elfelejtette, mikor van az időpontja, és--
- Rám hagyhatod - intett apaiasan. - Szívesen elkísérem a vizsgálatra - ment oda űrlény csapattársunkhoz. - Te pedig legyél most csak Sugaval. Kérlek. Mindenkinek a kedvéért.
- Jó - mosolygott. Én pedig hülyén éreztem magam, hogy itt vagyok előttük s mégis ilyen közvetlenül beszélnek rólam. Eközben még JungKook is lelépett mögülem.
Mindenesetre NamJoon megszervezett nekem egy komplett lélek tisztítást. Egy nagyod egyedi reménnyel való kezelést. Egy kemény hízó kúra a pozitív érzelmekben a'la Jung Hoseok.
Az elején JungKookon gondolkodtam, hogy mégis mit szeretett volna NamJoontól, de utána... J-Hope folyamatos ugrálása és motivációja, hogy engem muszáj mosolyra fakasztani; betört, megszelídített, mire nem mással foglalkoztam, csak vele.
- Ammm Biztos tudod, Hyung, de ammm; Semmi nem olyan jó meg rossz, mint... ammm - arcán látszott, hogy töri a fejét. Erőltetetten rám vigyorgott, s próbálta a mosolygó szemeivel elvenni a figyelmemet, de beleszorult az is a látókörömben, hogy a zsebéből előcsúsztatta a telefonját. Gyorsan hátrapördült vele, megnyitott valami weblapot, és visszafordulva felém, a szeme sarkából olvasta fel azt, amit az előbb fejből akart mondani.
- "Semmi nincs a világon, ami... ami tel-je-sen rossz lenne. Még egy ál-ló óra is pontos napjá-ban kétszer."
- J-Hope, most komolyan? Ez azért...
Szótagolva olvasni híres idolként...
- Gáz volt?
- Igen... Vér ciki.
- Tényleg ennyire?
- Nagyon durva vagy, J-Hopie.
- Én csak valami biztosan biztatót szerettem volna mondani... Nem tudtam, hogy véletlenül lejjebb fogom hangolni a te sugar lelkedet. Bocsánat!
- Nem, nem... Azthiszem, sikerült jobb kedvre derítened - motyogtam  érzelemmentes arccal, mégis ellazulva, mire J-Hope nekem esve megölelt. Meglepett, de azonnal visszaöleltem.

Ott voltunk elfonnyadva a fotelben, de olyan léptek közeledtek, amik azonnal felismerhetőek, és J-Hopeval azonnal haptákba vágtuk magunkat. Mint mikor két gyermek jó benyomást szeretne elérni anyuknál.
- Fiúk, nem vitte el valamelyikőtök JungKook takaróját? Tudjátok, mindegyik ki volt terítve oda tisztán - jött oda hozzánk egyből Jin hyung, és már csak a hangjától és a természetes kisugárzásától is megterhelőbben kezdett dobogni a szívünk. Ha nem lenne olyan bennünk, hogy szégyenérzet, már vörös fejjel kapkodnánk levegő után. De így, az azért is kínos csöndben, elszíntelenedett arccal tartottuk vissza a lélegzetünket és csak a fejünket ráztunk.
- Ahh... Jó van, akkor majd megosztom az enyémet vele - fordult el, folytatva útját. - Hja, még valami, ha keresnétek, ma JungKook szobájában alszom - tájékoztatott, és elment, mi meg fellélegeztünk;
- Miért van ilyen hatása? - tette J-Hope a szívére a kezét fejét rázva.
- Hirtelen támadt, nem tehettünk a szégyentelen reakciónk ellen.
- De... Mivel kibírtuk, úgy érzem, hősök vagyunk.
- Hjam...
Jin hyung csábereje hamarosan a mindent elsöprő szintre emelkedik. Minél több dolgot él át azzal a töpszlivel, annál édenibb az egész mindenség. Most is, a szülők meglátogatása okából eredően Jin hyungból csak úgy árad a megvastagodott magabiztosság.
Ez kinek nem tetszene, komolyan?...
...
Ahh miatta úgy érzem, mintha két szék között lennék. Ez a jelenlegi állás tönkre tesz.


Mikor már mindenki aludt, még azok ketten is, akik esetleg meztelen hajkurászásban párásra lehelték a szobájukat (gondolok itt J-Hopékra), kimásztam takaróm alól, és kijöttem a folyosóra, csupán annyit tudva; hogy nem akarok most egyedül lenni. Csak annyit éreztem, amennyit a tudatalattim tudósított, s azzal vettem fel egy irányt, hogy induljak valamerre, hogy menjek... S mentem egészen addig, amíg be nem nyitottam JungKook szobájába.
A látványa az egymással szemben alvó testeknek s a zavartalanul szép arcoknak beljebb húzott engem. Ahhh elárasztott a rossz gondolat. Árvízként. S azzal együtt az a tagadhatatlan tény is, hogy ha választanom kéne kettőjük közül, akkor--
- Éreztem!!! - egy erős hang szólított meg hátam mögül, aminek nem más volt a tulajdonosa, mint életem vissza nem vonuló riválisa, Jimin - Bűzlött a környezetem, méghozzá elég szokatlanul, de most már tudom, hogy te bűzlesz!...
- Már csak te kellettél - sóhajtottam lerogyott vállakkal felé fordulva, s olyan halkan próbáltam suttogni, mintha az életem múlna rajta. Ha felébredne a kettő fiú közül az egyik is, nem tudnék mihez kezdeni. - Van egy ajánlatom. Most mind a ketten óvatosan kitakarodunk innen, és-- - nem folytattam. Ez a töpszli olyan csúnyán néz rám... Meg se hallja amit mondok, csak a mozdulataimat figyeli s szuggerál, hogy rosszul érezzem magam. - Nekem akarsz esni? Vagy inkább csak előveszed azt a hülye modorod, hogy--
- Ha velem beszélsz, ne járjon a szád!...
- Komolyan, pont itt és most kell betonoskodnod... Úgy sem tudsz belém kötni! - megváltozott arcán láttam, hogy egyet ért velem, sőt, más is látszik rajta; - Félsz tőlem.
- Csak mert... Csak mert...
- Elég. Nem bánthatjátok egymást.
Ez a hang.... Egyből lefagytam.
- Huh? Jin!...
Jin hyung...
- F-Felébresztettünk!? - kérdeztem, de nem mertem felé fordulni.
- Fent vagyok mióta beléptél az ajtón. Mivel nem gondoltam volna, hogy az éjjel közepén besurran ide Jiminen kívül bárki is, ezért meglepett. Kíváncsi voltam, mi kezdeni valód van itt, ezért tettetem, hogy alszom. Bocsánat ezért.
- Látod! Hogy merted felébreszteni Hercegnőt!!?
- Biztosíthatlak te észlény, hogy nem ez volt a célom - mondtam mérgesen, mire Jin hyung újra szóra emelkedett;
- Akkor miért vagy itt?
Ez az elkerülendő kérdés jobb horoggal leütött, s a torkomhoz kapott. Olyan érzés vette át az uralmat rajtam, ami azt akarta, hogy kapkodjam a levegőt, nagyokat nyeljek, izzadjak, és mellkasamba marjam karmaim az eget rengető dobogás miatt, amit a szívem csinál.
- Jin hercegnőért, igaz!? Mondd meg!
- Jimin hagyjad...
- De nem, mert érzem is, meg mondta is, hogy fogja is, meg-- - szóval nem tőlem, hanem inkább attól fél, amit tennék az ő tulajdonával.
- Ahh Jimin, csak nézd meg - szólt nyugodt s kellemes hanggal Jin hyung, és még mindig háttal álltam, de hallottam, ahogy felemelkedett az ágyról. Felém jött, lábujjhegyen lépkedett, majd kezét éreztem, ahogy a vállamra simította. Mellettem állt. Ahogy még két lépést tett a személyes terembe, felkaptam a fejem. - Mint láthatod, Suganak semmi reakciója, bármennyire közel is jövök hozzá.
"Igaz... Most nincs. De miért nincs?... Lehetséges lenne..."
- Nem hiszem el. Csak színészkedik! Máskülönben miért jött volna ide?
- Én... - néztem Jiminre, s nem akartam elhinni, sőt nem tudtam elhinni, hogy mire gondolok most, de a hirtelen elfordított arcom mintha lángba nyúlt volna, forrni kezdett a vérem, izzadni a tenyerem, imbolyogni a testem, ólomként nehezedni... Mégis vánszorgásra hagyatkoztam, úgy sodrodtam... mire oda értem a maknae ágyának sajátos aurájába. Dermedt testtel hajoltam JungKook arca fölé, s heves kényszert érezve megcsókoltam őt; homlokánál.
Ajkaim alig akartak felemelkedni; ebbe az érzésbe tagadhatatlanul beleremegtem. Elrejthetetlenül zavarba voltam;
- Erről... nem tudhat... se ti, se ő, se senki.

28-Block-B Befektetés

JaeHyo POV

A minap a konyhába ittam pár kortynyi energia italt, pedig nincsen semmi a közeljövőben, ha jól emlékszem, de azért szeretem az ízét, általában még a szememet is lehunyom. Szaporákat nyeltem, közben neki dőltem a hûtôajtónak, majd hirtelen egy nagy lendülettel ellöktek onnan. Majdnem kiejtettem a poharat a kezemből, de még az orra bukásomat is sikerült megakadályoznom. Hiába, király vagyok!
Még azt is meg tudom mondani, hogy kinek az ujjai bántak velem olyan rossz indulatúan. Ehhez nem kell megfordulnom, hisz éreztem az ugyanakkora fokú gőgösséget, mint amekkora félénkséget enyhe bizonytalansággal. Igen. Tisztán éreztem. Már majdnem elmosolyodtam, de a hûtôajtó becsapása, majd az ő csoszogó léptei is észhez térítettek.
- Ne legyél mindig útba - szólt hozzám, de csak is előre nézett. Két kezében egy kis almát fogott, amit az ajkaihoz nyomott és meleg leheletekkel próbálta ellepni a hidegen tartott gyümölcsöt. Hangosan igyekezett haraphatóvá tenni az érzékeny fogainak, miközben én képtelen voltam parancsolni magamnak, elnézegettem azokat a forró lélegzeteket és a hangja hozzá könyörtelenül ingerlően hatott. - Miért bámulsz most?... Mi van rajtam nézni való, mond meg! - a durva hangzás hazavágta az előbbi rózsás élményt, de meg kell, hogy mondjam... Jól játszik. A követelőzős énje néha elállja a nyertes utam. Szinte már nyílik a szám, és akkor ô boldog lenne, de csak lenne. Nem áll szándékomban az ő szemében veszíteni, még így sem, hogy én már elértem azt, amit akartam; Mert talán többet is kapok még... Azt hiszem várok még egy kicsit, hiszen annyira élvezem ezt a játékot!

Igen, akár mi is legyen, akár mi is jöjjön közbe, az idő a legnagyobb vagyonom. Az van. Az jó.
A kezdeteknél, miután sikeresen rá tudtam hajtani s messzire is mentem részegen, akkor elnyertem a figyelmét. Mikor eltűntem, s ő a lépcsőnél várt engem, akkor meg nem mást kaptam, mint a tudatot, hogy már képes aggódni is értem. S úgy érzem, most eljött az idő, hogy egy harmadik pipával is frissítsem a jegyzetem a mobilom memóriában, ahol pontokban vannak szedve azok a lépések, melyekkel egyre csak közelebb tudok kerülni MinHyukhoz.
Recept:
Érd el, hogy figyeljen rád.
Érd el, hogy aggódjon érted.
Érd el, hogy foglalkozzon veled.
S ezeket követi még sok egyéb más biztosan bekövetkezni fogó történés. Mind. Szép. Sorban.
Most, a hármas pont igazán időigényesnek hatott, de megérte bele fektetnem az időm. Hisz aminek be kellett következnie, az még nagyobb szintre emelkedett a tervezetnél. Az általam teremtett szituációban nem csak azt értem el, hogy foglalkoztassam őt, mikor mit s miért csinálok, hanem ő bizony odáig folyamodott, hogy esténként a testével első osztályú kényeztetésben részesítsen. Igazából hihetetlen ilyen nagy ugrást végre hajtani! Dehát ez az én édes mázlim.

Az egész tervem akkor kezdődött, mikor azt jelentette ki hazugan, hogy az tetszik neki, ha egy szót sem szólok hozzá. "Nahát, akkor játszunk egy játszmát!" gondoltam akkor magamban. Így; A kívánságával állítottam őt szembe, hogy észre vegye a tényt, hogy nem érdemes füllenteni se nekem, se magának. Mi értelme? Úgy is átlátok rajta, s egyszer úgy is a porcikáimban fogom érezni a szerelmét. Meg fogom kapni őt egészben.
JiHoon azt mondja, sokat akarok? Lehet.

Ami pedig őt és Taeilt illeti; Nem számít. Nem számít senki. Mindenkit tönkreteszek, csak MinHyuk legyen az enyém. Minden befektetett energiám MinHyukké. S az ő befektetett energiája pedig az enyém.

Nem is tudom, melyik tetszik nekem jobban, mikor én szorítom magamhoz és majdhogynem felfalom ôt, pont, amikor először (józanul) szeretkeztünk, vagy amit most csinálunk, azaz ô csinál velem.
Áhh már tudom. Az lenne a legjobb, ha mindkettő egyszerre történne.
Ezért amit el kell érni az az, hogy MinHyuk is így gondolja ezt!
Ábrándoztam ezen a 'mi kell s mi nem'-en, mire az ebéd időben összegyűlt társaságunk két személyt hiányolt.
- Hol van Pyo és Taeil?
Kérdezte pont MinHyukkie, miután elnézett rólam, látva, hogy én is azt a kettőt keresem.
- Megették őket a ghoulok!
- Hogy kik?...
- B-Bomb, te nem nézel elég animét! Most ide jössz!
Zico két vállon ragadta azt az értékes testet, s látni lehetett, hogy nem szándékozza elengedni. Ennek nem más lett az eredménye, minthogy MinHyukkieval még véletlenül sem tudtam összefutni a nap folyamán, hisz Zico bezárva tartotta, hogy megnézesse vele a Tokyo Ghoult.
Mikor már nyolcadszorra mentem el a leader szobájának ajtaja előtt, sejtettem, hogy ma se lesz semmi nagy ugrás az életembe. Szomorúan mentem el aludni. Igen... Valami olyat csinálni, hogy hagyat fekszem, lehunyom a szemem és szépen lassan elkavarodok a következő megállóba; az álomvilágba.
De... Ma nem jött értem a vonat... Hiába ácsorogtam ott magányosan a megállóban, a szemeim nyitva voltak, élesen figyelték a plafont, s az eszem pedig ugyan olyan élesen számítgatta és viszonygatta az időt idővel.Vártam. Amit csináltam az nem egyéb, hanem várakozás. MinHyukra... Nem tudtam elaludni, s mikor ez a tudat a kényelmetlen érzettel együtt köz- s összpontosult bennem, kikeltem az ágyból. "Mit nekem lepedő, párna meg takaró... Nekem Ő kell!" bámultam magam elé s kilépve az ajtón, a nappalit egy mobiltelefonnak a hatalmas fénynyalábai öltöztették fel. Kicsit meglepődtem...
"MinHyuk!" Vettem őt észre, ahogy ott aludt a wifi-készülék melletti fotelben felhúzott lábakkal s telefonnal a kezében. Halk léptekkel suhantam oda, eléje, méghozzá óvatosan föléje is hajoltam. A képernyő mindig más-más színnel próbált befedni engem s a nappalit, mivel az animének egyik epizódja még mindig folyamatosan dobta képeiben az eseményeit, de a nézője már aludt. Kezem csak úgy magától mozdult előre, mire csuklómon éreztem MinHyuk gyenge, de meleg szuszogását. Összerezdültek porcikáim. S tényleg...
Istenem, mit csináljak? Ez a makacs pasi most olyan aranyos, mint egy bolyhos tollas angyalka. Olyan akár, mint egy ma-született alvó méhecske.
"A-Akarom!" gondoltam s mielőtt bármilyen hangot kiadtam volna, tenyeremet a szájamhoz csaptam. Erre pedig a következő magam előtt látott képzeletemben már a karjaimban viszem be őt a hálóba. Hát legyen. Csak nem lesz belőle baj...
Felemeltem őt, s egyből már rogytak is be a térdeim. "Hjaj! Nehéz!" nyeltem egy nagyot, s ahogy próbáltam előre lépni, feje a mellhasamra dőlt.  "Perszeee... Ez kellett még. Így... Így rohadt... Aranyosss!" szorítottam össze az ajkaim, mintha egy fangirl lennék, s már haladtam is vele előre, csak hát nem zökkenő mentesen. Bombie mozogni s ébredezni kezdett...
Egy nyögés szerű hangot hagyott el, mire elkomolyodott arccal döntöttem őt még jobban magam felé.
- Haah?... - kezdett el nézelődni. - Amm... Hüüm-- - éreztem szempárjait magamon, de nem reagáltam. Most már felébredt. Nem szabad semmi jelentős arckifejezéssel elrontanom a játszmánkat.
Ezt a célt szolgálva próbáltam csak a lábam elé, illetve valami másra figyelni, mindenre, csak nem MinHyukra összpontosítani, de valami közbeszólt. Azaz inkább közbedobogott. "M-Mi ez a folyamatos zakatolás?" hasadt át a fejemen a kérdés, mint legelső gondolat, de hamar észrevettem, hogy az a valami elégé hangos, erős és ütemes... Így mertem előrukkolni egy gyanúval. "A szíve lenne?... Az dübörög ennyire!? Ki akar esni a helyéről?" a megfejtésre magam elé bámultam és belül én is melegséget kezdtem érezni.
MinHyuk...
Te most...
Zavarban vagy?
Miattam?
Félsz talán?
Tőlem?
Milyen érzelmek kavarognak benned?
Mire gondolsz, ami ennyire megmozgat téged?
Mi nem engedi, hogy az enyém legyél?
A labirintusban összetákolt szíved miatt vagy ilyen nehéz?

Ahogy bent, a zártabb négy fal közt befektettem őt az ágyra, én is már másztam a helyemre MinHyuk fölött áthajolva.
Érzelemmentes pókerarcom ekkor megijedt. Karjaim is megremegtek egy leheletnyit, ahogy a csendben meghúzódott ragadozó vadult markolt bele a lelógott trikómba, akár a prédájába.
- Maradj... Maradj ilyen közel - nyomta homlokát a mellkasomhoz, s én már engedtem is el magam, úgy mozogva, ahogy ő diktálja.
Hát ma se marad el az ő titkos kacérkodása?

Szokásként folyamodsz ehhez? Vagy tényleg akarod? Hümmm...
Jó. Legyen, csináld, a bábod leszek. Elégedj meg velem, amennyire csak akarsz. Lássuk.

Ahogy homlokát a nyakamba fúrta, hátul, a trikóm alá hirtelen lépésekben merészkedett be. Végig húzta minden ujját a bőröm vékony felületén, s hagytam magam, hogy a legkönnyedékebben fektessen hagyat, s másszon rám, fejét még mindig a kulcscsontomnál leszorítva.
Egy izgalom kapuja kilincséről származott rejtőzködő izzadságcsepp csúszott le arcom egyik sötét és eldugott szegletén, mert ha a valóság nem csalfa, a fülem MinHyuk hangját hallja. Most, csak is most, ma a legérzékibb nyögéseit hallom. Az ő kéjes énje árassza be az egész szobát.
Lábai csak úgy görcsölnek, egyre csak dörzsölődik hozzám, s nem képes betelni semmivel. Ujjai remegve tapadnak hátamra, s ajkai nedvesen siklanak a nyakamon.
- Ahh... Ahh... Ahhj
Nem akarom elkiabálni, de mintha ebben a fűtött állapotban kezdene eluralkodni a teste. Szinte már érzem, merre haladnak a dolgok. S már...
Ott is vagyunk.
- Ahhh francba! - emelkedett fel, de lesüllyesztett fejjel. Látom. Arca kipirult, igazán a rózsa kertekre emlékeztetett, vagy inkább az egyik fura animekarakterre. Pislogott párat és nem akarta elhinni azt, amit érez, a testének a természetes reakcióját: - Hogy lehetséges ez? - szipogott fel ártatlan szemekkel, mint aki eddig abban a tudatban élt, hogy ez mind csak egy álom, ő bizony nem művel ilyeneket a valóságban. De úgy látszik megszólalt az ébresztője, s szégyelli magát. Vörös arcán lehunyta szemeit, s súlyát nem tartotta tovább, teljesen rám nehezült. Éreztem a merevedését, hogy mennyire képes volt felizgatnia magát. Parányit szánalomra méltó... Mégis tetszik, ahogy saját magát ostromolja, méghozzá sikeresen. MinHyukkie...
- Minden nap csinálod. Persze, hogy már élvezed.
- Kuss, én nem él-- Mit mondtál? - kapta rám a tekintetét én meg a szemeibe pontosítottam a tényt, ha nem tudná;
- Annyiszor csináltad és élvezted, hogy a tested már többet akar, hiszen tudja, hogy megkaphatja.
MinHyuk elnyílt ajkakkal figyelt rám, pontosabban a mozgó számra és a hangomra, majd hirtelen nagy mosolyra kerekedett;
- Yatta! - szólalt meg olyan hangzással, mint egy kisgyerek, aki azt kapta szülinapjára, amit várt - Yatta! - ismételgette japánul, hogy "megcsinálta" egyre mélyebb s győzedelmesebb hangon. Látom... Ma túlságosan sok animét nézett Zicoval. - Yatta!... - hunyta le a szemeit és a mellkasomhoz dörzsölte az arcát. Nagyon jó kedvű volt, már kuncogni is kezdett. Le akart gurulni rólam, röhögésbe kezdve, de nem engedtem. Mindkét karommal magamhoz öleltem.
- MinHyukkie... Nem akarod folytatni? - kérdeztem, mire kicsit felhajolva, az ajkait az államhoz érintette. Ez csók akart lenni?...
- A számra is adhattad volna, Bombie... Vagy nem akartad, hogy véletlenül elcsendesíts? Milyen törődő!...
Nem felelt. Még az eszéhez sem jutott el a mondandóm, csak az, hogy beszélek, s emiatt ő boldogan mosolygott, majd... A karjaim fogságában elaludt...

27-Block-B Itt a piros, hol a piros

A hideg hajnal után, MinHyuk fésületlen haja szerte ágazott, amiért P.O foteljében töltötte az éjszakát. Nem, nem ô volt a száz éves kis tv antennát helyettesítô újmódi kütyü; MinHyuk nem új állást vagy életcélt keresett, igazából akaratán s tudtán kívül került oda, csak annyit tudott meg, hogy a kocsiból, ahol elaludt JaeHyo hozta fel. Legalább is Taeilék ezt mondták neki. Ezekben a fáradt perceiben pedig P.O szobájából kikászálódva kereste a saját szobáját a nem túl fényes délelőttben, igaz, tekintete a földet nézte, a folyosó padlóját, mégis így teszegette egymás után mezítelen lábait.
Hamar útjába is került az a személy, akit látni akart, vagy legalább is tudtában lenni, hogy itthon van, a környékén.
- JaeHyo... - szólította meg normális mély hangjával, amelynek egyetlen egy hanglejtésből sem lehetett kihorgászni a hangulatát. Sőt, mintha nem lenne hangulata, így hangulattalanul is beszél. - Köszönöm, hogy este felhoztál - jelentéktelen módon mondta. Oly annyira semmilyenen s minden mentesen jött ki, hogy egy érzelmekből táplálkozó plafonpók ott hullott volna le a két fiú közt kínkeserves éhínségében meghalva.


P.O POV

Itt ülök, mint egy balek tülök, és balszerencsémre épp egyre mélyebbre-mélyebbre süllyedek, sőt fuldoklok a nyomás ellen küzdve JaeHyo bonyolultságaiban. El lehet hinni nekem, itten akkora az ellenerő, hogy akár ki lehetne alakítani egy új fizikai törvényt, egyenletet, sőt még egy egyedülálló mértékegységet is. Igen, itt ilyen mértékű kutatómunka zajlik. Legalább is az én számomra, hisz mindennél jobban szeretném kitalálni, hogy mi is munkálkodik JaeHyo fejében.
De... Bármennyi nap is teljen el... Nem haladok előrébb.
JaeHyo nem szól MinHyukhoz, helyette levegőnek nézi, de ez még most sem megszokható. Főleg nekem, akit JaeHyo bevont ebbe a "játékba".
Most is a szobámba fogadtam őt vendégként, mint más napokon;
- Ez az új terv, rendben?
Fura, jelentéktelen tervekkel ötlettel, de egyik sem volt még úgy életben, ahogy el volt tervezve. Mégis azt állítja, hogy ő bizony halad; Jobban halad, mint ahogy várta.
De mi?
Hova halad?
Nem értem.
Szerintem...
- JaeHyo... Én... Szerintem nem teszel jót MinHyukkal. Egyszerűen megterheled ezzel a játékkal, hogy nem szólsz hozzá. Az a célod, hogy őrületbe kergesd?
- Elég őrült ő a maga módján - kúszott az arcára egy mosoly, mely még az árnyékán is ott árnyalódott. - Az itt a te problémád, hogy nem látod, de nem is tudod, miket csinál a kis MinHyuk esténként. Kacagnom kell, amiért olyan álszentnek hiszed, hogy már sajnálod - vigyorgott, majd levitt hangsúllyal felelt az előbbi kérdésemre: - A célom más.
" 'Más' ? Jó... De pontosan mi az? " - kérdezném, ha még nem tettem volna már annyiszor, ahány fénnyel bíró hatalmas gömböcske golyókázik egymással a naprendszerükben. Egyszer sem kaptam még választ! Csak annyit tudok biztosan, hogy:
- Túl sokat akarsz JaeHyo hyung... - jegyeztem meg csak úgy félszegen, mire ő:
- Már pedig amit akarok az be is fog teljesülni, főleg ennek a játéknak a végén, ami csak akkor tud minél hamarabb elérkezni, ha te önzetlen öleb módon tovább segítesz, csak most még inkább megkötöm a feladatodat. Nem utasítod vissza, ugye bár?
Nem válaszoltam, csak hagytam, hogy elmondja az új kitalációját.
- Szóval MinHyukot beszéltetnem kell rólad? Hogy te legyél a téma?
- Igen, ügyes kutyi! Felfogtad! - dörzsölte meg a fejem... S én meg már képzeltem is el, hogy nézhet ez ki gyakorlatban, itt a Dormban, MinHyukkal...
- Elfogyott a tea.
~ Mi van JaeHyoval?
- Elveszett a távirányító.
~ Mi van JaeHyoval?
- Eltűnt az ablak a keretből.
~ Mi van JaeHyoval?
Ez nem jó!!! A képzeletem egészének a hátterében ott van Taeil hyung is! S a gonosz szempillantása rajtam! Jaaaj!
"Mi van!? JaeHyo rajongója lettél, vagy mi?"
Sírva fogok fakadni, ha ezt kell csinálnom! Taeil hyung...
Gondalotammal a valóságban festettem ördögöt a falra. A szoba ajtót a legnagyobb precizitással rúgták be. Egy ismeretlen idegen azt hinné, épp az ellenerők hadserege érkezett meg adoptálni az embert a sötét oldalra, de én tudom, már jól tudom, hogy ez egyenlő egy kis düh szorozva Taeil hyung plusz egy lábbal való cipő nélküli rúgás. Csak egy lábbal, nem kettővel.
Így jött be ő, mi pedig csak néztünk.
- Ez most muszáj volt? - kérdezte az eddigi beszélgető partnerem.
- És neked muszáj JiHoon hátán élősködnöd!? - vágott bele egyből a közepébe. - Komolyan, hősnek kell tettetnem magam... JaeHyo!... - remegett meg a levegő, ahogy Taeil hyung szemeibe néztem, míg ő az ellenfelére. - Kopj le!... Menjél össze! Szívódj fel! Szublimáljál el szépen a francba! - halmozta költőien JaeHyo hyunggal farkasszemet nézve, miközben megragadta kézfejem csuklóját kicsi mégis nagyon szoros markjával s felállított maga mellé, de folyamatosan tartva a JaeHyoval folytatott konfliktus színvonalát.
- Ne légy ilyen Taeil. A végén kiábrándulok belőled.
- Hát neked tényleg kéne egy papír a fogyatékosságodról... Inkább ténykednél MinHyuk közelébe, mint hogy itt rontsd a levegőt!
- Ne marj belém így... Épp elég a mardosás a bajaimtól.
- Igazán? S mégis mi a bajod a bajoddal?
- ...Értem a értelmiségi szintedet. Jó, hogy nem azt kérdezed, "Hogy hívják a nevedet?"...
- Szóval így állunk. Rendben van! Akkor legyen az az értelmesebb, aki megérti a következőt: JiHoon hozzám tartozik!
Hmm? HUH!? Én... Nem... Nem... Én nem vagyok értelmes; Nem tudom, milyen értelembe gondolta Taeil hyung azt, amit mondott, de... Már magától a szavak hallatától... Elpirultam.


B-Bomb POV

Már megint mi folyik ebbe a bolondok házában?
- Bocsi, most öntöttem ki a tejet - sajnálkozott Kyung, miközben próbált mindent meg nem történne tenni, de a tej tényleg ott folyt a konyhapultról a ház padlójára.
Mindenesetre én nem erre gondoltam, hanem P.O fura jó kedvére és a folyton bíborvörösbe öltözött orcáira. Már harmadik napja látom őt így és ezzel a jelenséggel együtt azt is, hogy JaeHyo hiába piszkálja mostanság őt, nincs reakció. (P.O a fellegekben van.) Ez egy igazán nagy változás, hiszen ezelőtt állandóan csak boldogították egymást. Hol nyilvánosan, hol rejtőzködve beszélgettek órákat.
Nem mintha figyeltem volna JaeHyo lépéseit csak... csak... T-Természetesen erre is van megfelelő s realisztikus magyarázat khm... Igen, van. Van. Biztosan van... Aaaaaaish az a tetű! Mindaz, ami napról-napra uralkodik bennem az nem más, mint a kényelmetlenség és a tudat, hogy egyre furább a viselkedésem JaeHyo közelében. S érzem, hogy nem tudok magamon változtatni. Az egyetlen, amin változtatni tudnék az a szituáció, ami most körülvesz engem. Így nincs más hátra, mint előre; megnyerni JaeHyo játékát.
Elérni, hogy hozzám kényszerüljön szólni.

Ma egy ajándékkal jöttem haza. Az egyik szalonban voltam, így egyértelműen onnan hoztam egy új kollekciókkal teli ajándékdobozt. Piros csomagolású s fehér szalaggal körbefont kisdoboz; ezt b*sztam oda az asztalra JaeHyo elé, mikor egyedül találtam őt.
- Ez ajándék. Az olyan ferdepöcsök, mint te csak oda vannak az ajándékokért - ...talán mást kellett volna mondanom(?) - Na!... Mi van? Se egy "köszi", se semmi!?... - figyeltem az arcát, s szemei meglepetten bámultak az ajándékra. Az egész képe olyan volt, amiért megérte pénzt költenem. Hirtelen úgy éreztem, hogy egy hatossal léptem a cél felé, de... nekem nem az ô érzéseit, hanem a száját kéne megmozgatnom...
Aghhh!!!
Rossz dolog jutott az eszembe! Nagyon rossz! Ha most lehajolnék és egy hirtelen lendülettel tennék valamit a szájával az talán érne valamit, de hova gondolok én!?
A francba!
- JaeHyo, te... - morogtam és kemény ökölbe szorultak a kezeim. - Tudod, te akkora egy köcsög vagy! - esett ki belőlem igazán gördülékeny hangsúllyal, majd ahogy lent tartottam idegességgel elnehezült fejem; JaeHyo felállt. Felemelkedett a székéről, én pedig követtem őt szemeimmel. Most, ebben a pillanatban... Olyan magasnak látszott. Olyan előkelőnek. Irigyelhető önérzettel húzta ki magát. S körülöttem hirtelen megszűnt létezni mindenestül a világ. Az egyetlen, ami előttem volt az az ő sejtelemes nézete egyenesen le, a szemeimbe.
Elakadt a lélegzetem. Nem áramlott a levegő. Elromlottam.