44 BTS: Nevetséges reptéri szakítás

Jimin POV

Elaludtam. Hajnalig ébren akartam maradni Jin szuszogását hallgatva és a nyáladzását figyelve, de nem sikerült. Mellkasomról eltűnt a fejének nyomás, de hiába, én nem keltem fel rá. Éreztem, hogy Jint már nem tartom magamnál, a karjaim haszontalanok így alvás közben. Hideggé váltam, a szobámban egyedül voltam, de mikor ébredezni kezdtem mégis zörgést hallottam a hátam mögül.
- Jin... - nyitottam fel a szemeimet. - Hány óra?...
Hajnal van? Még csak most megy? Akkor mégse vagyok egyedül a szobámba?
- Meddig akarsz még aludni? Kelj már fel! - rúgott fenekemen, mire én gyorsan felültem;
- Hoseok! Mit keresel itt?
- Hát mit? Nem látod? - kezdte el mondani a magáét, de nem figyeltem rá. Most nagyot csalódtam. Főleg mikor megtudtam az óra állásából, Jin már rég nincs a dormban. Nélküle vagyok, és ebbe belegondolni valami irgalmatlanul pocsék érzés. Mégis... Mi lesz így velem?... El fogom veszíteni a pasimat?
Lemásztam az ágyról és ültem némán, Hoseokot figyelmen kívül hagyva.
Bárcsak kikísértem volna Jint a reptérre, legalább egy bocsú csókkal, vagy valami olyasmivel. Még ha egy ölelést csórtam el volna magamnak, már akkor jobb lenne minden, de nem... Az utolsó szava az volt hozzám, hogy fáradt és hagyjam békén... Ez így... Ez így túl rossz... Ha tényleg szakítanánk és ez maradna meg bennem, akkor annyit vennék ki az egész kapcsolatunkból, hogy én állandóan csak fárasztottam ôt vagy mi... Ez tényleg nem oké így... Tehetek még ez ellen valamit?
Nem tudom, hogy Jinnek pontosan mikor megy a repülőgépe. Lehet, még mindig Koreában van...
- Irány a reptér!
- Kookie!? - néztem az ajtó felé, ahonnan a maknae kiabált be már megint egy okosat.
Menjek ki a reptérre? Megnézzem, hogy SeokJin ott van-e?
Őrültség.... Őrültség, de irány a reptér!
- Hoseok, gyere velem! - mert ô mondta, hogy mindig segít nekem.
- H-Hova? - kérdezett vissza, mire én nem is gondolkodtam a magyarázáson, csak benyögtem, hogy Jin a reptéren van HyoSanggal, legalábbis még ott lehet.
- Az előbb hívott Jin hyung - kukucskált be V. - Nem ment el a hajnali géppel.
- Menjünk-menjünk! - tapsoltam és sietve készülődtem. Hoseok a menedzsert hívta, értesítve, hogy kijön velem a reptérre, plusz V is velünk tart.
A taxiba nem bírtam magammal, a telefonomat szorongattam a kezembe. Hogy megtaláljam Jint, felhívom, de... Mit fog szólni?...
Most ott van mellette HyoSang. Biztosan boldogan beszélget vele és nem is hiányolja az én társaságomat. Lehet, hogy nosztalgiáznak, miközben elhangzik pár hízelgő bók.
Tényleg oda kéne mennem?...
- Jimin rosszul nézz ki...
- Meg se fésülködött...
- Olyan, mint valami drogos, nem?
- Nem, azok boldogak a szer után, ô meg depis.
- Legtöbbször pedig mosolyog...
- Kamera előtt persze, meg ha nincsenek problémái - hallottam Hoseokot és Vt hátul, ahogy rólam beszélnek. Nem zavart. Csak fél füllel hallottam. Jobban zavartak a gondolataim, hogy most felhívjam Jint, vagy sem? Már elértük a reptért...
Mit akarok egyáltalán mondani neki? Hogy csak látni akartam? Vagy mi?
- Lehet, mégse kéne...
- Jimin! Azt akarod, hogy HyoSang hyung visszavegye Jint hyungot? - hajolt az arcomba Hoseok.
- Persze, hogy nem...
- Akkor mond meg ezt Jin hyungnak, ha még nem tetted - szólt halkan V.
- Igen! Mond meg Jin hyungnak, hogy te vagy az, aki jobban szereti ôt, nem HyoSang hyung!
Mintha bátorítanának, vagy valami.

Kiráncigáltak a taxiból, majd ôk hívták fel SeokJint és ahogy megszólalt a telefonban, a kezembe nyomták a készüléket, mondván, hogy ők a háttérből fognak figyelni.
- H-Hol vagy SeokJin?... - adtam életjelet a már rég felvett telefonba.
- Ohh te hívtál, Jimin? Azt hittem TaeHyungnak benyomódott a telefonja vagy valami.
- Én igazából...
- Amúgy most már mindjárt beállunk a sorba. Nem rég végeztünk a megbeszéléssel. Pár ToppDogg taggal vagyok itt.
- Én...
- Nem kell féltened, meg semmi, ha ezt akartad mondani. Tudok kínaiul, plusz HyoSang itt van mellettem.
- Azt gondoltam - pusmogtam bele a telefonba és a Kínai járat felé kezdtem sétálni, miután megtaláltam a kiírást. - Jin... Szeretnék valamit mondani, meg tudnál hallgatni?...
- Persze, mondjad!
- Tedd le a telefont, itt vagyok pár méterre tőled - mondtam, mire körülnézett és csomó fényképezős ARMY és más ember közt észre vett engem. Kikapcsolta a telefont, majd oda jött hozzám, mosollyal az arcán. Én nem tudtam úgy nézni, mint ô, igazból nem is próbálkoztam vele.
- A többiek is itt vannak? - kérdezte előttem megállva.
Valami furcsát éreztem, hogy nem is lepődik meg, amiért kijöttem ide, hozzá...
- Hoseok és V jött még velem... - a kérdése miatt most elvesztettem a lendületemet... A francba is! Ez nevetséges! - T-Tudod Jin... Hoseok azt tanácsolta, hogy mondjam neked, hogy ne akarj összejönni ismét HyoSanggal, mert én itt vagyok neked, de ami engem illet... Én azt mondom, hogy csinálj, amit akarsz.
- Huh?
- Nem akarom, hogy velem kelljen lenned, miközben te más fiúra gondolsz - céloztam itt HyoSangra. - Az úgy rossz neked is és nekem is... É-Érted, nem?... - csak érti, amit mondok. Nem szeretném, hogy az utazása alatt aggódnia kelljen miattam, ha ô most úgy dönt HyoSanggé lesz. - Ha tényleg ez van köztünk, akkor szakítanunk kell...
- K-Kettőnknek?
- Szerinted még is mennyire illek hozzád?... - kérdeztem őszintén. - HyoSang a te herceged, már a kezdetek óta. Nem kell tovább játszanod velem. Nem szükséges, hogy erőltesd magad. Tegnap este is már egy cseppecskét eleged volt, nem? Mikor dühösen rám szóltál... - igen... Teljesen kifáraszthattam. - Gondolom azért történt, mert a napodat HyoSanggal töltötted. Tetszett neked, hogy vele lehettél. Én csak erőszakos vagyok, n-nem igaz? Kényelmetlen velem lenned... Neked nem kell két fiú, az csak összezavarna.
- Jimin... - lépett közelebb hozzám.
- Nagyon vonzó vagy, és nehéz neked ellenállni. Én... Együtt akarok lenni veled - suttogtam. - Szeretem a főztöd, szeretem a mosolyod. Nagyon boldog vagyok, amiért gyakran tudsz a gondolataimba olvasni. A kedvességedet meg... Nem érdemlem meg... Mutathatom magam cuki, jó kisfiúnak, de... Még ha megérni is, nem megy!
- Halkabban! - pisszegte.
- Még mindig ott tartok, mint az elején, hogy nem tudom megmondani, mennyire szeretlek, pedig én tényleg igyekszek és most is sokat gondolkozok rajta... Egy év után nem sikerült rendesen szavakba önteni az éréseimet. Te meg már képes vagy kiszeretni belőlem, nem igaz?...
- De, ha kiszeretek belőled, akkor ki fog engem irányítani?
- Huh?
- Ne huh-oz, Jimin! Azt inkább nekem kéne. Már azt hittem, hogy szakítani akarsz - tette a szívére kezét egy megkönnyebbült sóhajjal, majd mélyen a szemembe nézett - Én tényleg azt hittem - remegett meg az ajkai.
- Most nem én, hanem a sors legyen az irány adód... - pislogtam rá, mire hirtelen átölelt a tarkómnál, hozzám bújva.
- Megcsókolnálak, de a reptéren nem tehetem!
- Jin...
- Mond ki Jimin és ne játszadozz tovább - szólt rám, és pusztán a hangjából ítéltem meg, hogy mosolyog.
- Én szeretlek... - suttogtam és én is magamhoz húztam ôt a vállainál. - Elmondanám mindenkinek...
- Nem teheted. Idol vagy - nehezedett rám a hajamba túrva az arcát. - Jimin... Tisztázva téged; Nem csak erőszakos vagy... Gyerekes is és ostoba - kuncogta. - Olyan reménytelen néha, hogy hozzád szeretném láncolni magam - csúszott lejjebb a fejével a nyakamba. - Nevetséges vagy, hogy a szakításon gondolkodsz.
- Sajnálom...
- Nem. Én sajnálom. Nem kellett volna tegnap dühösnek lennem rád.
- Összejönnél újra HyoSanggal?...
- Valahogy csak veled szeretnék most lenni...

Jimin POV's END


V és Hoseok a sorba beállva nézték Jiminéket, ahogy egymás nyakában voltak, amit pár bátrabb ARMY fotózott is. Lassan elmentek mellettük a Bangtan Boys többi tagja és csatlakozott a Kínába menő utasok sorába. NamJoon csak a fejét fogta, hogy azok ketten már megint mit művelnek.
- Nem kéne szólnunk Jiminnek, hogy mi is megyünk külföldre? - kérdezte Hoseok TaeHyungot. - Észre fogja venni?
- Hagyjad... A csomagja úgyis nálad van.
- Hja, összepakoltam neki, mielôtt felébredt - fújta ki magát a rapper. - Jimin örülni fog, hogy Jinékkel megyünk. Bár külön hotelbe hmmm... - húzta a száját, mert sejtette, hogy a barátja visszaesik a debüt időszakba.
- Ne aggódj, Hoseok. Jimint majd visszük pancsolni. Csúszdaparkba szeretnék menni - fogta meg Hoseok kezét, aki azonnal visszamosolygott rá egy határozottat bólintva.

43 BTS: Nyugalom

Jimin POV

SeokJin elmondta, hogy kölcsönöznie kell a hangját egy könyv alapján készülő sorozathoz egy vagy két dal erejéig. A ToppDogg tagja közt lévő énekeseket kérték fel, és HyoSang ajánlotta be még Jint is, mint a szép és romantikus hangnem képviselője.
Igazából még nagyon sok mindent mondott nekem, de képtelen voltam azokra figyelni...
Miért kell még mindig vonzaniuk egymást?... Jin már egy éve az enyém!... Nem szabad féltékenynek lennem, de... Úgy érzem, hiába mondogatom magamban, hogy nyugalom, nyugalom, HyoSang nem fogja visszavenni ami már az enyém, nem képes rá... Ugye? Ugye nem tudja? Más bandában van, más cégnél... Csak nincs akkora kitartása... Csak hívogassa tovább mobilon, azt elnézem neki, de egy randit...
- Mennem kell - állt elém Jin. - Légy jó! - adott egy puszit a homlokomra. Ettől a teljesen sablonos és édes pillanattól majd elolvadtam a szobám ajtajában. Hogy lehet egy fiú ennyire vonzó számomra? Ahhh nem akarom, hogy itt hagyjon!
Még ha pimaszság, udvariatlanság meg minden egyéb, akkor is vele akarok menni most!
- Jin, kérlek, engedd--
- Hé! Jin hyung! - zavart meg minket RapMon hyung. - Az a két idióta elhasználja a tejszínhabunkat! - mutatott mérgesen a háta mögé, ahol J-Hope nevetve nyomta teli V száját az édes habbal. - Szólj rájuk, könyörgöm!
- Hé! Először én könyörgök neki! - mutattam magamra.
- Fiúk nekem men--
- Hé! Jin hyung! - szólt a másik irányból Suga hyung egy másik tejszínes flakont rázva. - Milyen érzés lehet ezzel tele nyomni valakinek a száját? Kipróbáljunk, Jin hyung?
- N-Nem szeretném... Nekem mennem kell! Sziasztok! - távozott sietve a kijáraton, vissza sem nézve ránk vagy rám.
Végül nem tudtam még megkérdezni se, hogy vele mehetek-e.
- Amúgy... - sóhajtottam, majd lassan oldalra néztem, Suga hyung felé. - Az előbbi egy szexuális zaklatás akart lenni!? - kérdeztem fagyosan, de jól tudtam, hogy azzal próbálkozott. Suga hyung elszállt magától, mióta látta az én Hercegnőmet meztelenül...
- Huga hyung huta! - öklendezett V a tejszínhabtól, mire én egyetértettem vele. Suga hyung buta. Mellettem semmi esélye. Főleg nem egy év után.
- Csak játszani próbáltam - vonta fel a vállait, majd hátat fordított nekünk és elsétált, mire JungKookba ütközött, át is adva neki a tejszínhabot.
- Huh? E-Ezzel mit csináljak?
- Csak semmi perverzséget! - szólt RapMon hyung, majd hátulról véletlenül neki ment J-Hope, mire egy kevéske tejszín fröcskölődött a leaderünk homlokára, egyre lejjebb folyva. - Semmi! Semmi megjegyzést! - nézett végig rajtunk, majd idegesen elküldte melegebb éghajlatra J-Hopet Vvel együtt. Annak a kettőnek nem kellett kétszer mondania, már fel is szívódtak.

- Mit szólsz Jimin? Jin újra HyoSang hyunggal.
- Honnét tudsz te erről? - néztem érdeklődve JungKookra.
- Tegnap egész végig vele beszélgetett. Tudom is, hogy hol találkoznak: a körút végén az a tök jó sport áruház és könyves bolt előtt. Tudod, ahol olyan sok cukrászda van. Biztosan fagyizni mennek.
- Miért kell hasogatni a szívem sebét!? - tettem egyik kezem a mellkasomra, míg a másikkal megütögettem Kookkie arcát.
- Miért nem mész utána? Legalább figyelhetnéd őket.
Ez a kölyök néha meglep az okosságával, de csak azért mert hülyékkel vagyok körülvéve és váratlanul érnek az értelmes mondatok.
Ott hagytam ôt gyorsan és már húztam is fel a cipőmet, mire J-Hope a hátamra csapott.
- Csak nem jönni akarsz velünk? - kérdezte mosolyogva, miközben V kezét fogta. - Jössz fagyizni?
Bólintottam, mire nem volt ellenük, hogy hárman menjünk, pedig lehet, hogy egy szerelmes randira készültek, én meg bepofátlankodtam...
- S-Sajnálom... Igazából én csak a körút végére szeretnék menni, nem titeket zavarni... - pusmogtam mélyen a kapucnimban, a járdán sétálva velük, akik szintén takarást használtak az ARMYk ellen.
- Melyik végére szeretnél menni? - kérdezte Hoseok.
- A cukrászdásra...
- De hát mi is oda megyünk!
- De nem akarok zavarni. Nem érted? Hülye vagy? Az vagy, de egy kicsit figyelj már a helyzetre is. Légy őszinte! Ha randizni mentek, akkor nem kéne a szárnyatok alá venni.
- Nyugi, Jiminnie - tette kezét a vállamra nagy, barátságos mosollyal. - Menjünk nyugodtan hárman. Veled akarunk lenni, hogy ne depizz. Menjünk és lessük meg Jin hyungot!
- Hoseok... - néztem rá meglepve.
- Én mikor nem segítenék neked, töpszli? Nem akarom, hogy a debüt kori énedbe visszaess! Gyere! Keressünk meg a Hercegnőt és kövessük! - kezdett rángatni maga után. - Tudod, ott óriási növények meg cserepek vannak. Szépen azok mögé osonunk és kémkedünk.
- É-És V?
- Én csak fagyizni megyek.

Ahogy oda értünk, megértettem, hogy Hoseok mégis milyen búvó helyekről beszélt.
- Ahhh ott van Jin hyung! - mutatta nekünk V, ahogy a Hercegnőm a könyvét lapozgatta HyoSang kezében.
Hoseok és én már rejtőztünk is el az ültetett fák mögé.
- Hé! V!... TaeTae! TaeHyung! - szólítgattam csöndesen, de csak azért sem figyelt rám. Ô nem bújt el kettőnkkel. Most mi lesz? S ha Jin észre veszi ôt? Basszus! Elkezdett HyoSanghoz közeledni az a ostoba!
- Nyugalom! - szólt Hoseok rám. - Minden oké!
- Semmi sem oké! Most fogunk lebukni! TaeHyung--
- TaeHyung csak fagyizni jött.
- De hát akkor muszáj oda mennie Jinhez!? Mi az ördög! Nem értem!
- Pssszt!... Figyeld!
A leveles növények mögött a szemeink V minden lépését követték. Jin és HyoSang a könyves bolt bejárata mellett beszélgettek aktívan, majd észre is vették a majmunkat.
- Ez így nem jó. Nem tudom, hogy miről beszélnek - hunyorogtam és megpróbálkoztam a szájról olvasással, de egyáltalán nem sikerült.
- TaeHyung csak azt mondta nekik, hogy fagyizni jött.
- Ezt honnét veszed?
- Nézd! Most!... Most megint! Figyeld! A nyelvét kidugja és megnyalja egy kicsit az alsó ajkát. Biztosra veszem, hogy a fagyira gondol.
- Hát hallod... Én is szoktam Jin előtt állva az ajkaimat nyaldosni, de akkor egyáltalán nem a fagyira gondolok.
- Huh? - nézett hirtelen rám, míg én csakis Jinéket figyeltem nagy éberséggel;
- Mi a fene!? - ugrottam fel egy kicsit, amiért HyoSang hozzáért a szerelmem derekához oldalról, hogy lendületesen a karjaiba zárhassa, majd Vnek bólintott egyet határozottan. Mit csinálnak ezek?
- Nyugalom! - simogatta meg a fejem tetejét Hoseok.
Mikor V elköszönt Jinéktôl, még akkor sem tudtam, hogy mi értelme volt ennek. Nagyon nem értem. Változni se változott semmi. HyoSang továbbra is idegesítően közel állt Jinhez. Azt a könyvet tartotta a kezébe kinyitva valahol. Jó, rendben, hogy egy drámában fognak dalokat énekelni. Gondolom átbeszélik a tudott információkat. Hol, mikor, hogyan vigye fel a hangsúlyt; Ennyit értettem meg és fogtam fel a gesztikulációból.
- Hoseok... - sóhajtottam könyökölve a cserépen. - HyoSang túlságosan is nézi Jint, méghozzá az ajkait...
- Addig jó, amíg csak nézi.
- T-Te velem ne hülyéskedj! - estem majdnem neki, de Jinék mozgásba lendültek és egy cukrászda felé vették az irányt.
- Fagyiznak.
- Látom, nem kell mondani - förmedtem a rapperre. Nem kellenek a kommentárjai, mikor épp a látvány miatt szenvedek. HyoSang olyan barátságos hangulatot teremt maguknak, hogy az szinte már romantikus.
- Hoseok - szólt V a kém társam mellé bújva és némán átnyújtott neki egy fagyi tölcsért pár gombóccal benne.
- Köszönöm, hogy gondoltál rám.
- Mindig gondolok rád.
- Akkor mindig köszönöm, TaeTae!
- Fagyizzatok csak! Szerelmeskedjetek csak! Ne is törődjetek velem! - kuporodtam össze, majd felmerült bennem egy elfelejtett kérdés, ami kíváncsiságként utat tört az előbbi kiakadásomon. - V! HyoSang miért ölelte át olyan hirtelen Jint? Még bólintott is neked...
- Lehet, hogy nem akarod megtudni.
- Ne játssz vele, mondd el neki! - szólt rá finom hangsúllyal Hoseok, mielôtt én tettem volna.
- Megkérdeztem HyoSang hyungtól, hogy szereti-e még Jin hyungot... Erre lett az a válasz.
- Valahogy... Sejtettem... - fordítottam vissza a tekintetemet Jinre. - Annyi gondolat közt sejtettem... - bámultam, ahogy nyalják a fagylaltot. - Ezek ketten... Most úgy érzem magam, mint mindennek a legelején... Idegesítő!... Ahhh miért történik ez? Mindjárt elásom ide magam!
- De miért? HyoSang hyung most nem is csinál semmit Jin hyunggal.
- Ti nem látjátok? Ahhh lehet, hogy nem...
- Mit kéne látni?
- A hangulatot körülöttük. Igazán kellemes, semmi feszültséggel, pedig exek. Mindennek ellenére romantikusak. Ti ketten azért nem veszítek észre olyan ezt könnyen, mert szintén olyanok vagytok, ultra romantikusak, amiért rohadtul féltékeny is vagyok...
- Én? Én TaeHyunggal?
- Hát nézd az én helyzetemet! Jin egy hercegnő! Én meg csak egy bégető marha! Szerinted összeillünk!? Egy hercegnőnek le kell süllyednie hozzám a legelőre a kastélyából... Én ezt már bírom! - túrtam a hajamba. Úgy érzetem, mintha meggyulladt volna bennem valami.
- Jimin...
- HyoSang a herceg, nem én... De magamnak hiába mondtam akkor, hiába mondom most, nem fogom fel ezt a tényt. Ritka ostoba marha vagyok.
- Egy év után ilyeneken töröd magad!? Nem te szoktad mondani, hogy Jin a tied?
- A francba már! - tettem szemeim elé a kezem és az ujjaim között néztem tovább, ahogy SeokJin és HyoSang egymás fagylaltjából nyalnak, miközben egy ritmusra veszik a lépteket.
- Jimin nyűgös... - hallottam V hangját, majd azt is, hogy Hoseok lepisszegi ôt. Legalább az egyikük tudja, hogy most nem szabad engem szekálni.
Jin és HyoSang egy mellék utcába sétáltak, de akkor is tudtuk követni őket. Átláttam az extagon, megakarta fogni a Hercegnő kezét. Látszott rajta a vágy, miközben Jint bámulta.
Már nem is foglalkoztak a könyvel. Másról beszélgettek, egyre jobban távolodva a főutcától.
- Lehet, hogy ezt már nem akarom nézni... - nyeltem nagyot, ahogy HyoSang megállt és Jin derekánál átfűzte lassan a kezét.
- Jimin fordulj el! - suttogta V és ô is így tett. Bölcs voltam, hogy hallgattam rá. Nem szabad látnom, hogy Jint valaki más csókolja meg.
- Srácok... - szólaltam meg keserűen suttogva még mindig háttal Jinéknek. - Menjünk haza... Ki akarok feküdni... - kúsztunk vissza a főutcára a vezetésemmel, majd Hoseok megkócolta a fejem. Mosolygott. Azt akarta, hogy az ô jókedve átragadjon rám. Sajnálatos módon ez nem sikerült.

Jimin POV's END


A dormban a fiúk néhánya a bejáratnál közel lévő kanapén üldögélt. Ahogy Jin benyitott, közölve, hogy itthon van, Hoseok már sietett is elé.
- Hyung... - nézett rá kicsit szomorkásan. Kicsit gondolkodott, hogy elmondja-e a mai nap eseményeit vagy hagyja azt a Jiminre, aki ha szeretné megosztja majd a kémkedés dolgot a Hercegnővel. Mire választásra jutott a két lehetőség közül a másodikra, csak annyit mondott, hogy; - Mosd le az ajkaidat, utána a nevedet is.
- Nevemet? - nevetett. - Nem inkább a testemre gondoltál?
- Nem, mert úgy értettem--
- Majd elmondod, jó? Most nagyon fáradt vagyok - ment el a rapper mellett és egy gyorsan vett fürdő után félálomban császkált be Jimin szobájába, hogy aludhasson végre. Szemein is lehetett látni a bágyadtságot.
- Jiminnie, milyen volt a napod? - mászott fel az ágyra, szorosan a kisebbik mellé. Ledobta magát a derekára csavart törölközővel és azonnal lehunyta a szemeit háton fekve. Csak azért kérdezte párjától a 'hogy vagy?' szinonima csokor egyikét, hogy ne érezze a kisebbik egyedül magát, ez egy abszolút hyungos gondolat volt tőle.
- Jin... - szólt hidegen Jimin és feltámaszkodva egyéb gondolkodás nélkül ujjait végig simította a szeme előtt kívánatosan nedves, meztelen mellkason. - SeokJin! - került villámként szerelme fölé négykézláb.
A megszólításra kinyitotta a szemeit, de azonnal vissza is zárta, amiért Jimin nagyon erősen kaparintotta meg az ajkait. Vadul halmozta el sok, apró csókokkal, ami nem volt számára kényelmes.
- H-Hé! - nyomta kezeit az erőszakoskodó mellkasára megannyi kapkodottan vett levegő közben. - Megbolondultál? - nyögte fel és teste megremegett. - Ez rossz, Jimin! Hagyd abba! - emelte fel a hangsúlyát.
- S-Sajnálom... - ült le gyorsan a Hercegnő mellé bánatosan maga elé nézve. - Tudom, hogy fürödtél, de én is meg akarlak tisztítani Tőle... - motyogta, majd kínosnak érezve a helyzetet, felemelte a tenyereit és azokba rejtette el az arcát.
- Jimin...  - suttogta a nevét az idősebbik, majd megpaskolta maga mellett a helyet. - Aludjunk - javasolta, mire Jimin lehiggadt. Úgy gondolta, tényleg nem árt, ha most szorosan átkarolja a Hercegnőt és reggelig nem engedi el. -  Holnap hajnalban megyek a reptérre, majd utána Kínába visznek.
- Kína?... - tört össze Jimin belülről.
- Ühüm... Én meg fáradt vagyok... - ásított és hasra feküdt. - Aludjunk, Jimin!
- Ha most elalszok, úgy fogok reggel ébredni, hogy már nem leszel itt velem?
- Igen...
- Akkor... Nem akarok elaludni!...

Jimin POV

Jin mellé feküdtem és gyengéden húztam ôt magamhoz a fenekénél, mire ô dühösen rám szólt;
- Fáradt vagyok, mondtam!
Ijedve szedtem le róla a kezeimet. Csak hozzá akartam bújni, semmi rossz elképzelésem nem volt a háttérben. Jin mégis azt gondolta, hogy akkor is képes vagyok megrakni őt, mikor ilyen fáradt. Pedig általában tudja mi jár a fejemben... Lehet, hogy lehangolódott rólam, hogy HyoSang mellett a régebbi énjét tudja adni!? Tényleg képes volt ilyen gyorsan visszatáncolni az exéhez!? Így mi van velem?...
- Jin... - sziszegtem, mintha fájna belül valami.
Holnap Kínába megy HyoSanggal, de mégis meddig? Ha sokáig nem leszek mellette, és még nem is lesz rá ideje, hogy mobilon beszéljünk, akkor... Ezt simán elkönyvelhetem egy vesztésnek, utána meg egy szakításnak... - Ez nem történhet meg ilyen gyorsan!... - suttogtam lekonyult szájjal, miközben Jin már egyenletesen szuszogott. - Ugye nem?... - néztem rá hevesen dobogó szívvel. Én most félek? Félek, hogy elveszítem őt?... Teljes egészében éreztem ezt a nem mindennapi fájdalmat. Ennek az éles kínzásnak azonnal véget akartam vetni, így Jin álomtól elnehezedett fejét ügyeskedve a mellkasomra emeltem, várva, hogy szívem lehiggadjon. Nyugalmat akartam érezni, de az a érzés mintha direkt kerülgetne engem most. - Nyugalom! - suttogtam azt keresve. Jint erősen átöleltem, és bajlódtam tovább a negatív gondolataimmal, amik nem hagyták a nyugalmat rám találni. Valahogy már tisztában voltam a továbbiakkal... Ha most elalszok, elveszíthetem őt.

Oneshot: Szeretni kell a kiskirályt! {HISTORY}

YiJeong POV

Egyik percben egy futóversenyt nyertem meg, a másik percben már a kis országunk kastélyában voltam.

Mi egy nagyobb országnak a közepén vagyunk. Azok élnek itt, akikkel nagyobb problémák vannak, és, hogy kikkel vannak problémák, azt egy szervezet dönti el. Mi vagyunk a normálatlanok, rendellenesek, furák meg érdekes viselkedésűek. Emlékszem a tárgyalás napjára; Minden bajomat felsorolták. Az a fiú vagyok, aki árulja a testét, hogy egy kis örömöt szerezzen, emellett nagyon rossz tanuló voltam a suliba, mindig csak a jóképű srácok érdekeltek. Hülye vagyok, mint a többi itt elő, és mivel problémásak vagyunk, a szervezet nem fárasztja magát, hogy szabályokat szabjon ki nekünk. Szabadok vagyunk és szórakozunk. Aki akar még munkát is vállalhat.
Én úgy élem a napjaim, hogy délután kelek, lustálkodok, aztán az körúton járva találkozom az ismerőseimmel, és akár nála, akár egy utca eldugott részén oda adom a testem egy kis élvezetért. Az estémet meg mindig egy személlyel töltöm, a szomszédommal, SiHyounggal. Mindig annyi menetet hagyok, amennyit szeretne, de nem vagyok szerelmes belé. Egyáltalán nem. Más az igazi, és tudom is, hogy ki. Sajnos azzal a személlyel egyszer sem feküdtem le. Szerintem nem is tudja, hogy engem a férfiak érdekelnek. Ô egy megszállott verseny szellem. Mindenből versenyt csinál, de emellett nagyon bolond és vicces. Nem is tudom, mikor szerettem bele... Lehet, mikor már betette ebbe az országba a lábát.

Ma versenyt futottam vele és még sok más emberrel. Ô legelöl futott, ezért felgyorsultam, hogy legalább lássam azt az izgatott arcát. Tetszett, ahogy csak a célt figyelte azzal a tűzzel a szemében.
Nem is vettem észre, hogy leelőztem őt és első helyzet lettem. Mikor áttéptem a szalagot kézen ragadott valaki és a kastélyba vitt.
- Szóval amiért győztem... Én lettem a bolondok királya!? - mentem le majdnem spárgába, ahogy a számomra idegen (és jóképű) fiú elmondta, hogy kiskirály lettem.
- Sajnálatos módon az előző király hülyébb lett a kelleténél, ezért muszáj egy új - fogta meg a kezem és vezetett a folyóson. -Nem kell semmit se csinálnod, csak jól titkot tartani.
- Mert?
- Engemet is titkolnod kell. A kastély minden egyes részét titkolnod kell. Hogy te vagy a király, szintén titkolnod kell.
- Miért kell ez a hülyeség?
- Te nem tudod hol élsz? Itt még a csapból is hülyeség folyik! Ezt nézd! - nyitott be egy kis szobába, ami első látásra olyan volt, mint egy laboratórium. A sötét függönyök el voltak húzva, a napfény tehetetlen volt velük szembe. Villanyt kellet felkapcsolni, amiatt az egész szoba kék fénybe kezdett úszni. Fájt a szememnek. - Nézd!
- Várjál, kérlek! Könnyezik a szemem! - törölgettem, majd vízcsobogást kezdtem hallani.
- Mondom... A csapból is hülyeség folyik - mutatott, mire én neonrózsaszín színű, lebegő köveket láttam a folyóvízben.
- Mi a pokol!? - rohantam a csaphoz. - Ez milyen trükk?
- Víz hatására felemelkednek.
Nem tudtam hinni a szememnek. Egyáltalán nem. A szoba tele volt háromféle kővel.
- Ez a neon kék tapad, ez a neon sárga irányít, mozgat vagy hogy is mondjam... Ahh mutatom! - nyúlt hirtelen a vízbe és kezébe vett egy neon sárga darabot és felém irányította. - Figyeld a ruhád! - mondta, mire én lenéztem és a pólóm felfelé kezdett emelkedni.
- H-Hé! - húztam le. Olyan érzés volt, mintha a szél emelte volna fel.
- Ezzel a két méternél kisebb tárgyakat könnyen lehet irányítani.
- É-Értem-értem! Nem kell levenni rólam a nadrágot! - mentem közelebb, hogy kikapjam a kezéből a neon sárga darabot, de a ruha lecsúszott a lábaimról.
- Mind a három kőfajta vízre aktiválódik. Láthattad, ahogy bevizeztem a kezem. A neon sárga az, amihez még emberi energiai és agy, gondolat kell a használásához.
- Teljesen megértem. S az alsómat hagyhatnád is rajtam vagy akarsz tőlem valamit? Mondd akkor vagy a kezeddel csináld! Mi egyáltalán a neved? Be sem mutatkoztál! Mond csak... Ha tényleg én vagyok most a király, akkor milyen viselkedés már ez!?
- Bocsáss meg! - gomboltatta vissza a nadrágomat a neon sárga kő segítségével. - Szólíts JaeHonak!
- Te vagy itt az őrült tudós, jól gondolom?
- De még milyen! - kuncogott és közelebb lépett, hogy egyenesen a szemembe mosolyoghasson, pont, mint egy örült. - Senki sem tudja, hogy itt vagyok a kastélyba. Vicces, nem? Még a nevemet is én adtam magamnak - nevetett. - Lehet, hogy nem is létezem! Lehet, hogy a te képzeleted szüleménye vagyok! - vezette le az ujjait az arcomon, majd a nyakamra nyomta, mintha meg akarna folyatni, de csak ott tartotta. Ez egy őrült. - Nagyon selymes bőröd van - hajolt közelebb és éreztem, ahogy a nyelvével hozzám ér. - Nem vagy érintetlen, igaz? - nyúlt be a pólóm alá. - Nem remegsz. Még a pulzusod sem növekszik.
- Hogy is mondjam... Prosti vagyok...
- Az új kiskirály egy prosti!? - kuncogott és a fülemnél kezdett játszadozni. - Ez jól hangzik.
Ahogy hátra lépkedtem a falhoz, hagytam, hogy levetkőztethessen. Mivel jóképű, nem bántam, hogy most hagyom magam neki. Ma úgy se csináltam még, mert futóversenyen voltam.
A nyakába kapaszkodtam, és eléggé fájni kezdett a hátam, amiért a falnak csapott minden egyes lökésnél.
A sötét függönyöket bámultam, amik elrejtették a külvilágot. A víz tovább fojt és a neonrózsaszín kövek lebegtek. Olyan felfoghatatlan jelenség. Szex közben végig azt bámultam. Már a csobogás hangja is oda vonzotta a tekintetemet. Az erős és kék lámpafénytől meg folyamatosan próbáltam óvni a szememet. Nem néztem felfelé.

- Hallod, nem vagy valami jó - öltöztem már vissza, mikor JaeHonak sikerült elélveznie, nekem pedig semmi örömöm nem származott ebből. Hiába jóképű, ha dugni nem tud. - Szóval akkor... Ezeket a köveket titokba kell tartanom? Ennyi? - vettem a kezembe a neon kékekből egy vékonyka darabot.
- Finoman fogd őket! Nagyon könnyűek és törékenyek.
- Akkor ennyi erővel ezek nem is kövek!
- Ezek hülye kövek. Nem tudják, hogy milyenek kéne lenniük.
- Lehet - vettem a másik tenyerembe a neonsárgát.
- Bármilyen méretű darabban képesek hatni. A lényeg a víz.
- Hidrogén meg oxigén? De miért?...
- Kit érdekel? Én, azaz mindenki hülye itt. Ezeket csak találtam a kastélyban. Nem foglalkozik velük senki.
- Pedig kéne... Vagy rosszul gondolom?...
Lebegés, tapadás meg két méternél kisebb tárgyak mozgatása, minden csak a víz hatására. Ezek a képességek, ezek a törékeny kövek, amik nagy halomban ebben a szobában vannak meg tudnák változtatni az emberek életét.
Vagy hülyeségeket gondolok?
Ahhh igaz is... Ezeket titokban kell tartani.
- Mint király, miden kisebb vagy nagyobb probléma fellépésekor a kastélyba kell rohannod!
- Szóval ez, meg a titoktartás a dolgom, mint királynak - bólogattam. - Asszem' jó király leszek - vágtam a zsebembe a két kezembe lévő különlegességet.

Kilépve az iszonyat ingerlő fényű szobából egy ismerős hang szólított meg;
- YiJeong! Hát itt voltál!
- Kyungil! - ugrottam meg. - Hogyhogy a kastélyba vagy?
- Én itt dolgozom - mosolygott és megcirógatta a fejem tetejét. - Nem említettem még? Én vagyok az, akinél az újonnan érkező hülyék feliratkoznak, mint polgárok. Én állítok elő nekik személyi igazolványt. Villám gyors vagyok! - nevetett. - Ebben nem versenyezhet velem senki!
Elolvadok! Az a nevetés! Az ô mosolyát sokkal jobban élvezem, mint az előbbi szexet JaeHoval. Gyönyörű! Kyungil az én tökéletes ideálom. Szerelmes vagyok. Minél többször látom, annál jobban belé zúgok.
Egyszer ha megszerzem, nem engedem.
Tényleg felhagynék a prosti élettel, és csak neki adnék élvezetet.
Miért nem tudom kimondani, hogy szeretem!? Még kimutatni se tudom!
- Kyungil! Nézd ezt a követ! - vettem elő a zsebemből a neonsárgát és felé irányítottam, hogy meglepőn, mikor a ruhaujja felhajtódik, de nem sikerült. - Hjaaa! Víz kell! - fogtam meg a kezét és már ráncigáltam is. Nem ismerem a kastélyt, de mindenáron keresni akarok most egy víz forrást.
Meg akarom osztani vele ezt a titkot. Látni akarom a meglepődött arcát, majd azt mondani neki, hogy "Pszt! Ez titok!"
Nagyon sok ajtó zárva volt, majd az egyiken egy férfi figura díszelgett. Oda bementem vele, mire két széles zuhanyzó kabin volt és pár csap. Akkor már sejtettem, hogy a férfi fürdőbe találtunk.
- Gyere-gyere! Álljunk a zuhany alá! - nyitottam meg a csapot és már csobogott is rendesen a víz, de ô nem lépett be mellém a csempére;
- Milyen verseny ez? Ki lesz hamarabb bőrig ázva?
- Nem-nem - mosolyogtam. - Most varázsolok neked - vettem elő ismét a neon sárga kövecskét, és mire felnéztem Kyungil már előttem volt, tíz centiméterre állt tőlem. Kemény fél fejjel magasabb nálam. Nem tudtam felnézni rá, egyenesen a nyaka feszes bőrét bámultam, teljesen felizgatott még ez a látvány is. Nem akartam egy kicsit se hátrálni, erre a gondolatra pedig Kyungil még közelebb csoszogott. - Miért vagy ilyen közel? - suttogtam. A szívem már repesett az örömtől. Lehet, hogy megkívánt engem? Ha igen, és kanos kedvébe van, akkor életem egyik legjobb pillanata fog következni. Úristen! Boldog vagyok! Nagyon! Pedig... Pedig csak itt áll előttem lelógatott kezekkel... N-Nekem kéne kezdeményezni? - K-Kyungil - néztem kicsit oldalra egy kacér mosollyal az arcomon. - Szeretnél?
- Tessék!? Nem hallom a víz hangjától! - kiabált és lejjebb hajolt vállaimra tett kezekkel. Elájulok! Ez a mámor most fog eltenni láb alól!
- Én... - fordultam hozzá, mire sikerült egy kifejezetten éles szemkontaktust teremtenem. Kíváncsian nézett rám lankadatlanul, várta, hogy folytassam a mondandóm, mire én megremegtem a gyönyörtől, ami Kyungilbôl csak úgy sugárzott, mint mindig.
A kő most tudott kicsúszni a kezemből, majd hallottam is, ahogy szilánkokra törik.
- Elejtettél valamit? - lépett el, hogy lenézzen. - Mi ez? - kíváncsian vett fel egy nagyobb darabot, mire a víz folyás megszűnt, amiért Kyungil elcsavartatta a kő erejével. - Wow!... Nem is csináltam semmit, csak gondoltam!
- Kyungil... Ez a kô... - azt akartam kinyögni, amit terveztem, hogy "Pszt! Ez titok", de máshol kalandoztak a gondolataim. - Kyungil... Miért álltál olyan közel hozzám, ha nem is csináltál semmit? - pusmogva sóhajtottam mélységes szomorúsággal.
- Te mondtad, hogy álljunk a zuhany alá. Nem tudtam máshogy megtenni, csak ha olyan közel jövök. Vagy meg kellett volna nyitnom a másik zuhanyt? - bámult rám válaszra várva, míg én végig néztem vizes haján és elázott pólóján, majd a nadrágján is. Aztán észre vettem, hogy én is csuromvíz vagyok, pedig a kőnek elég lett volna, ha csak a kezem az. Plusz még át is vertem magam; Szinte már biztos voltam benne, hogy itt a lehetőség, gyerünk, tegyen a magáévá, de csak a zuhanyvíz alá állt, ahol már én szerencsétlenkedtem.
- Annyira hülye vagyok! - tapasztottam tenyereimet az arcomra.
Miért nem tudom legalább kimutatni, hogy szeretem?
Ekkora megalázás után Kyungil mosolyogva (és vízcseppeket csöpögtetve) lépett le tőlem. Eltűnt a látáskörömből és ázott ruhámmal nem tudtam mit kezdeni, ezért apró mozdulatokkal indultam a kijárat felé. A bohóc járásos lépéseimnél valami zavart és nyomott a nadrágomban mire ki is vettem.
- Hja, Csak a neon kék kő. Ez az ami tapad - pislogtam rá, majd átakartam tenni a másik kezembe, de nem sikerült. Hozzám ragad! A vizes kezemhez hozzá ragadt! - Ne! Ne! Ez nem vicces! - nyafogtam és szaladni kezdtem a kijárathoz, ahol szimpla  idegességből a falnak csaptam a követ a kezemmel együtt. Erre ugyan az történt, mint a fürdőben, a neon sárgával, szilánkosra törve a földre esett, de most a neon kék darabka ami még a tenyeremen ékeskedett, azzal hozzátapadtam a falhoz. - Ilyen nincs... - szipogtam szomorúan. Miért ilyen rémes ez a nap? Most várnom kell, hogy megszáradjak!? Istenem, mért nem Kyungilhez ragadok hozzá!?



- Tessék, reggeli! - lökött meg SiHyoung a vállamnál, ahogy kábultan ültem a széken egy kevéske alvás után. Tegnap este ahogy fáradtan és megszáradtan hazaértem, ô már a szomszédból átjőve várt az ajtómnál, majd azonnal szexelni kezdtünk. Míg ô háromszor ment el én egyszer a legeslegvégén, mert egész végig Kyungilen járt az eszem és azon, hogy mennyire a bolondok országába való vagyok; Akár a kastély tornyához is láncolhatnának. - Mézes kávét kérsz?
- Nagyon sajnálom, SiHyoung, de nem vagyok éhes...
- Akkor evés nélkül szeretnéd csinálni a reggeli 'tornát'? - támaszkodott le hozzám és élesen a hajamba túrt. - Csináljuk, YiJeong! - sóhajtott kéj vágyóan a fülembe, majd a szájamhoz kezdett kúszni a meleg leheleteivel. Normális esetben már csókoltam is volna meg, de most lehunytam a szemeim és elfordítottam a fejem;
- Nincs kedvem.
- Mi a szősz!? Nem szoktad visszautasítani... Mi van veled?
- Asszem' megyek és kikapcsolódok valahol... Nem tudom, mikor jövök - hagytam magára SiHyoungot.
Ritkán érzem ilyen pocsékul magam. A testem olyan súlyos, hogy vonszolnom kell magam. Én vagyok itt a király, még sincs egy szolgám se, aki legalább a hátán vitte. Ott van az őrült tudós szerű fazon, de ô inkognitóban van. JaeHo ott lopja a napot a kastélyban, vagyis inkább be se engedi, helyette olyan vakító kék fénnyel világít. Bolondok mintaképe. Még szexelni se tud. Minek is gondolok rá? Miért megyek egyáltalán a kastélyba?
Mire ez a kérdés megfogalmazódott bennem már annak a folyosóján sétálgattam. A fejemet lelógatva néztem a kopott járólapot minden lépésem alatt.
- YiJeong! Hát megint itt vagy?
- K-Kyungil!? - pislogtam nagyokat fel. Papírjegyzetekkel teli rakott karokkal szaladt felém, nagy mosollyal az arcán, amiért ismét megtaláltuk egymást, csak úgy mint tegnap. - Dolgozol? - kérdeztem, bár teljesen egyértelmű volt. Abszolút kiment a fejemből, hogy ô vezeti itt a személyipapírokat.
- Versenyzek a tintás tollammal. Én vagy ô mondja fel hamarabb a szolgálatot - járt a szája jókedvűen. - Amúgy ha már itt járkálsz, bármikor szívesen látlak a munkaszobámba. Egy nagy narancssárga ajtót keress, ha van kedved a társaságomhoz. Most mennem kell, mert ki se látszok a munkából - nevetett és már futott is tovább.
- Nagy narancssárga ajtó! Megjegyeztem! - kiabáltam utána egy kis jókedvvel felüdítve, majd megvártam, ahogy eltűnik a sarkon és azok a gyors léptei is egyre-egyre elhalkulnak. Ott álltam az ô mosolygó arcával a képzeletemben és suttogva kimondtam, amit nem akartam, hogy Kyungil hallja, esetleg leolvassa a számról; - Szeretlek.
Ahogy kimondtam, rájöttem, hogy mi a bajom; Szeretetre vágyok. Igazi szeretetre és szeretkezésre.
- Hogy gyógyíthatnám ezt a problémát? - tettem szívemre a kezem és elindultam az őrült tudós felé, hogy jelentsem, a kastélyban tartózkodom. Közben egész végig a megfejtett dolgon gondolkodtam, majd azokat az elmefoszlányokat is eltűntek, mikor benyitottam abba a labor szerű szobába.
- Szóval ezért nem tudsz dugni! - meredtek ki a szemeim, ahogy JaeHo egy ismeretlen pasas nyakát csókolgatta, miközben teljes hosszal benne csúszkáltak szép, lassú tempóban.
- YiJeong!? - öntötte el pír az arcát, ahogy észre vett engem, a hívatlan vendéget. - DoKyun, h-hagyd abba!... Gyorsan!... - zihálta kicsit nyálas szájjal. Meztelen volt alul, míg a pasija csak félig lehúzott nadrággal erőltette meg őt egy szekrénynek döntve.
- Tegnap még azt mondtad, hogy egy titok vagy. Senki se tudja, hogy ki vagy. Erre meg egy krapekkal kényezteted magad, hol ott tegnap még bennem találtad meg az élvezetet.
- Hogy mi van? - fordult felém az ismeretlen alak. - Ezzel a kölyökkel... - bámult rám, majd gyorsan visszanézett JaeHora, akin látható volt a megbánás. - Komolyan ezzel a gyerekkel csináltad, amiért nem tudtál már várni rám!?
- Kérlek ne légy mérges, DoKyun. Csak téged szeretlek - nyitotta csókra az ajkait, amit a másik fogadott is, majd pár erőteljeset még lökött is a kielégültségért.
Kicsit zavart, hogy a szemem előtt fejezik be ezt az etyele-petyelét, hiszen én vagyok itt a király. Az engedélyemet kéne kérniük a kastélyban való szexre.
- YiJeong, mire véljem a hirtelen feltűnést? Jöttél bocsánatot kérni? - állt elém összeszedve magát, a tegnapi énjével. Fura volt, hiszen az előbb egy leírhatatlan kéj élvezetet láttam tőle, egy szerelemmel felfűtött testben. Most meg egy hideg tekintetű örült néz le rám, akár egy bíró.
- Miért kell bocsánatot kérnem?...
- DoKyun talált pár szilánkot a kövekből. A fürdőben a sárgából és a bejáratnál a kékből. Hát ennyire vigyázol? Milyen király vagy te?
- Én akartam király lenni!?
- JaeHonak igaza van! Örülj, hogy én voltam az, aki megtalálta és nem egy itteni ember.
- Miért? Te ki vagy?
- A nagy ország egyik szervezetbeli tagja. Sokak közül, JaeHot is én helyeztem ide. Okai; Öngyilkossági kísérletek, miközben egyszerre vannak mazochista és szadista hajlamai, a kedvétől függően.
- Amiért ilyen különleges vagyok, belém szerettél, nem igaz? - nyávogta JaeHo DoKyunra rámászva és szinte már dorombolt. - Szeretsz, érzem minden porcikámban - tette előrébb a lábát, hogy középen dörzsöltesse magát, ezzel is az ujja köré csavarva a szervezetbelit és csókot kapott.
Egyre kedvetlenebbül néztem az akciót.
- YiJeong... Azt mondtad, jó király leszel... Másnapra, meg már csapni valónak számítasz. Te sem vagy megfelelőbb egy abnormális királynál.
- Ki nem szarja le!? - kiáltottam JaeHora. - Nem az én szívem vágya volt a királyosdi! - rúgtam ki az ajtót. Nem érdekeltek. Elég! Ilyeneket a fejemhez vágni, mikor nem is csináltam igazából semmit, csak a kiszabott dolgokat szegtem meg... Ammm "szegtem meg"... Aish már! Mindegy-mindegy! Megnyertem egy szaros futóversenyt tévedésből, s már ilyen törvényekkel teli bánásmódot érdemelek!? Eddig szabad voltam!

Aish! Mi ez az érzés a gyomromban?... I-Ilyen az idegesség?
Eddig még nem éreztem annyira. Ez új. Mindig a testem örömeivel nyomtam el az összes érzéseimet, de most nincs kedvem közösülni egyik kuncsaftommal sem, még SiHyounggal sem. Mi van velem? Hja... Hát persze... Szeretkezésre vágyok. Egy igaz csókra és igaz ölelésre az igazitól. Nem akarok már hamisságokat. Meg akarok változni. Nekem csak az igazi kell.
- Kyungil! - kezdtem el futni a folyóson. - Kyungil! - szólítgattam ôt, miközben a nagy narancssárga ajtót kerestem. A szemeim olyan gyorsan mozogtak, mint a velem szembe jövő áramlat, ami erősen csökkentett a sebességemen. - Mi ez a húzat!? - néztem a szél irányába, ahol egy nagy nyitott szobát láttam. Ahogy közelebb kerültem láttam a narancssárga színt a kitárt ajtókon.
Egy megkönnyebbült mosoly kúszott az arcomra, majd átadtam magam Kyungil dolgozó helységének az aurájának, miután bezártam az ajtókat magam után.
A szoba gyönyörű és tágas, amiért szinte bútorozatlan volt. Különböző színű függönyök szelték be az egészet, amiért az összes ablak nyitva volt. A kellemes délutáni napfény káprázatosan beragyogta mind a négy falat és a közéjük zárt teret.
Papír szaggatás hangja mászott a fülembe. Oldalra bólintottam a fejemet és megláttam Kyungilt, ahogy mosolyogva írt, majd tépett. Ami papírral végzet felemelte nyitott tenyérrel és hagyta, hogy a szél előre fújja a földre egy kupacba, mivel háta mögött tárva nyitva volt az ablak. Játszott. A függöny nagyban eltakarta ôt, és a huzat hangja miatt se vett észre engem.
Olyan romantikát éreztem az ô látványába, hogy az eddigi idegesség véglegesen eltűnt és nyugalom hálózta be a hűlt helyét. Ez a szerelem, már értem. Ez kell nekem. Kyungilt nézni olyan akár egy jó közösülés, vagy még annál is jobb.
- Szeretni akarok... - pusmogtam és lendületet véve Kyungil felé sétáltam.
- Áhh YiJeong! Hát ide találtál? Mint láthatod csak két adatottal kell végeznem és-- - akadt el, amiért lesöpörtem a még hátralévő papírokat. Így üres lett az asztal. - Naaa Ezt miért csináltad? - emelkedett fel a székről és hátrébb tolta azt, majd kezdett lehajolni, hogy felszedje, de nem hagytam.
Felpattantam az asztalra ülve és megfogtam a kezeit.
- Szeress! - mondtam komoly arckifejezéssel és kis terpeszembe vezettem ôt óvatosan. - Szeress! - ismételtem csak ugyan kifejezetlen arccal. Az volt a fő, hogy nehézség nélkül felfogja az utasításomnak teljes jelentését. - Szeress, mert én szeretlek! - adtam ki bővebb információt.
- YiJeong...
- Szeress! - remegett meg a már negyedszerre utasító ajkam, ezzel el is vesztve az arcom felnőttes komolyságát. - K-Kérlek... - néztem rá könyörögve. Esedezek a szeretetéért, kérem, értse meg. - Segítenél, hogy boldog legyek? - lógattam le a fejem, kínosnak érezve a helyzetet. - Mindig is szerettelek. Már fájdalom, ha nem láthatlak. Te is... Kyungil... - vettem bátorságot felnézni. - Szeress!
- Nagyon aranyos vagy... Elragadó, amiket mondasz és ahogy mondod... - közölte halkan velem. Lent kicsúsztatta az ujjaim közül a kezét és helyette ô fogott meg engem. A tenyere meleg volt, csak úgy mint a ragyogásnak kezdő apró mosolya. Nem tudtam hinni a szememnek... Szerelmesen néz és mosolyog rám. - Nem tudom hallottad-e - suttogta közelebb hajolva. -, a szívem most egy hatalmasat dobbant - egyik kezével felsimított a csuklómon, majd államnál érintett. - Azt hiszem most érted viselkedik olyan furán - mondta, majd megcsókolt.
"Ez most tényleg nem álom?..." - tűnt hihetetlennel, ahogy visszacsókolhattam, majd folyamatot indítottam, amit az öröm irányított.
- Azta - kuncogott bele egy kicsit az egyik csókba, mire én kérdőn néztem rá. - Az ajkaid... Igazán dúsak...
- A tieid meg ízletesek - nyaltam meg végig az alsó ajkam, az övére szomjazva. - Meg akarom harapni - jött ki belőlem a gondolat és elmosolyodva húztam ôt vissza magamhoz. - Laktatnak a csókjaid - nyögtem és lábam közé nyomtam Kyungilt a hónalja alatt átkarolva az izmos testét. - Felforrósít! - kaptam fel a fejem, mire az én igaz szerelmem meglepett, ahogy a nyakamba csókolt. - Na jó... Lehet, hogy nem kéne... - ziháltam. - De teljesen fel foglak izgatni.
- YiJeong?...
- Én vagyok ennek a bolond országnak a királya. Nekem van jogom megmondani, hogy ki szexelhet mikor, hol és kivel - dobtam le magamról a pólóm, majd azonnal gomboltam is ki a nadrágom. - Az én parancsom az igazi, te meg az én igazi szerelmem. Megannyi sráccal csináltam már, de szerelmet csak irántad éreztem. Csak is irántad, aki egy ujjal se ért hozzám - csúszott le lábaimról a kiengedett nadrág, és felhúztam egyik lábamat, hogy levegyem a cipőmet, majd a másikat is ugyan így. - Parancsolok hát neked, Kyungil! - csúsztattam be az ujjaimat az utolsó ruhadarabomba. - Neked. most. itt. velem. muszáj szeretkezned!
- Értettem a parancsot, Kiskirályom - mosolygott édes kis kuncogással és egy csókért hajolt hozzám, miközben az alsótól is megszabadulva meztelenné váltam Kyungil íróasztalán.
Mellkasomhoz öleltem bolondosan kócos fejét, mire nyalogatni kezdett.
- Izgasd fel magad! Csináltad csak! - nyögtem aprókat és kezem remegve túrt a hajába. Sajnos nem érzem Kyungil férfiasságát, mert most a fejét ölelem magamhoz, de azt tudom, hogy az enyém már azóta  kemény, mióta felültem ide, az asztalra. - Azt hiszem feltálalom magam - csúsztam lejjebb, a talajt keresve a lábammal, mire hozzá is értem a ledobált ruháimhoz. Hátat fordítottam és egyik kezemmel végig simítottam a fenekem körvonalán. - Nyugodtan - mondtam és lábujjhegyre álltam.
- YiJeong... A csábítás versenyében te nyertél... Nem gondolod, hogy túl bájos vagy?...  - kérdezte és hallottam, ahogy kiengedi a nadrágszíját.
- Lehet, meg kéjes is - tettem jobban terpeszbe a lábaim és mellkasommal ráfeküdtem az asztalra. Nagyot haraptam az ajkamba, ahogy Kyungil kezei a meztelen derekamra simultak kétoldalt. Akaratom nélkül feszítettem be magam, mielôtt még belém hatolt volna. Annyira hülyén érzem magam, hogy ennyire nyáladzok a farkára, de nem tudok mást tenni. - Ahhh ez... - emeltem fel az egyik lábam, amiért görcsösen feszültek meg. Kyungil olyan könnyedén mélyíti belém, mintha kóstolgatna. Feldöf és ízlelget az eszközével belülről. Végül is... Feltálaltam magam. Csak nem tudtam, hogy ennyire őrületesen fogja kezdeni. Ettől a szétfeszítő behatolástól mindjárt elájulok. Nagyon jó kezdés.
Mindkét kezemmel a fejemnél kapargattam az íróasztalt és el se bírtam képzelni, hogy egy ilyen start után milyen játszmára számíthatok.
- Ahhh... K-Kyungil... - hunytam le a szemeimet, mikor kicsit kijjebb húzta magát, majd újra be.
- Mozoghatok? - kérdezte bódítóan erotikus hangon, mire én fürgén bólogattam.
Tudtam, hogyha most komolyan elkezdjük, nem fogunk tudni egyszerűen lehiggadni. Legyen száz menet, akkor is megéri!
- Jó!... Még! - húztam össze magam és még jobban felforrósított, ahogy a dobbanásokat éreztem a méretre duzzadt férfiasságából. - Ez hihetetlenül jó! - tátottam el a számat. Nem tudtam egy ilyen fenomenális dolgot aprócska sóhajtásokkal élvezni. Ilyen vérbeli szexisten lökéseire sikítani kell, de féltem, hogy eltaszítom magamtól, ezért az egyik ujjamat a számba nyomtam, majd ráharaptam. - Kyungil isteni! - csordultak ki a könnyeim az élvezettől. Már nem bírtam felfogni, hogy mi történik velem és a testemmel. Kyungil nyelvét éreztem meg, ahogy felvezeti a hátam közepétől a nyakamig, ívbe kényszerítve engem és még jobban felhevítve.
- YiJeong... Tényleg jó, vagy csak úgy mondod? - zihálta a fülembe, mire hallottam a hangján, hogy élvezi a helyzetet. Látni akartam az arcát is, ezért egy bonyolult stratégiával, de felé tudtam fordulni.
- Kyungil... Szeretlek! - néztem könnyesen a szemeibe.
- Annyira édesen mondod ki, hogy kételkedni sem tudok az érzéseidben - túrt a hajamba, majd váratlanul megcsókolt. A puha ajkaink egymáson találták meg a kényelmes helyet, mire össze is forrtak. Mintha a neon kék színű kő lépett volna akcióba köztünk, és összetapasztott, ráadásul a neon sárga folyamatosan irányított minket, hogy a csípőmnek egy perc nyugta se legyen, gondolatban meg a neonrózsaszín emelt fel minket, így tudtunk lebegni az élvezet hevébe.
A nyakánál átkulcsoltam a karjaim, és éreztem, ahogy alul már munkálkodik mindkettőnknek az abszolút élvezethez segítő szerve. Még ha el is fogunk sülni mindketten, akkor sem fogom Kyungilt elengedni. Ölelni akarom.
Amit a király akar, az úgy lesz, és kész.


Végül... Lehiggadtam. Igaz;... Éjjelre.
- Kiskirályom, mi legyen?
- Mi lenne? Itt leszek veled nap mint nap a kastélyba.
- Nem fogsz unatkozni?
- Sosem éreztem unalmat, miközben téged néztelek. Hamarabb élvezek el, mint hogy unjam a látványod. Ha már tényleg kemény leszek és nem bírok magammal, rád vetem magam, szerelmem.
- Hányszor vagy képes csinálni egy nap?...
- A szexet? Veled akár huszonnégyszer is!