20-Block-B: Agyzsibbasztó♥

Zico POV

Nincs olyan ember aki nem szereti legalább egyszer is azt mondani valamire, hogy ô tudja, miközben nem. Mikor Pyo átölelt napközben, hogy majd ô segít és mindent helyre hoz, MinHyukkon láttam, csak hülyéknek néz minket, amiért nem is értünk semmit. Már pedig, ha sejt is valamit az ember az is már jobb, mint a tudatlanság. Jó érzés, ha bemeséli magának, hogy most ez meg az történt itt, és én mint leader, mindenről tudok. Egy frászt!... Még rágottkörömnyi tudatom sincs. Semmi elfújható porszem, hogy tisztában legyek, mi történt MinHyukkal és JaeHyoval, továbbá, mikor egy kis kiruccanás után hazaértünk a helyzetek mintha direkt akarnának fokozódni; Taeillel meg Pyoval csak ugyan történt valami. YuKwonon látom, ô örül, hogy cimborájával lehet. Kyung meg ing a fejében össze-vissza, de csak addig, ameddig meg nem csapom egy értelmezési kézikönyvvel.
- Hé-Hé! N-Ne! - rázta a kezeit az ágyamra felpattanva az én egyetlen olyan barátom, akibe beleszerettem, de nem tudom mikor. Talán valamikor a hülye grimaszai és a sugárzó viselkedése közt. Könnyedén levesz a lábamról, de tény, én őt jobban sarokba tudom szorítani. - T-T-Tisztázzuk elôször is valamit! - kérlelt a kezét összetéve és rosszat sejtve nézett a kezembe lévő vaskos könyvre. - H-Hány oldalas?
- Matekozni később fogunk, elôször ismételd el, hogy mi szerinted a romantika!
- Fe-ferdehajlamú, azaz ferdeszögű, egyenlő oldalú négyszög.
- Nem!
- A-Akkor egy hal - pusmogta a második tippét összekuporodva az ágyon és karcsú kezeit a kócos feje tetejére emelte, mintha gombóc alakba akarna legurulni az ágyról.
- Nem hal, Kyungshii! - térdeltem fel hozzá és megállítottam őt, mielőtt eszetlenül összetörné magát a padlóra leesve.
- Miért nem hal? - suttogta felém kukucskálva.
- Mert élni akar...
- Nem úgy értettem.
- Akkor mert süket?...
- N-Nem! A hal... Az... Az egy hal.
- Értékelem a magyarázó képességedet - bólogattam megpaskolva vállait, miközben a másik kezemmel a szavak értelmezési kéziszótárát kezdtem lapozgatni, amit dalszöveg íráskor sokszor használok, vagyis inkább akkor, ha nincsen internethez való hozzáférésem. A mai világba az ember saját wi-fije is inkább máshoz megy szolgálni; Még, ha jelszót is teszek rá, akkor is eltűnik. Idegesítő GB-tok... Igaz, az is lehet, hogy én fogyasztottam el. Pedig mostanság sokkal ritkábban használom itthon, hiszen a gondját kezdtem viselni egy kapcsolatnak. - Nézd, Kyungshii - találtam meg a keresett szót a tízezer oldalas könyvben - A hal "ige, Valaki az éjszakáját mással szeretkezve tölti."... Mi?... Itt nem stimmel valami.
- Az eleje! A hal nem ige! A többi lehet, hogy stimmel... - hajolt a könyv felé a betűket koslatva.
- Nem. A mondat nem stimmel. Mi az, hogy "mással"? A semmiért van az oda írva. Anélkül is lehet érteni, hiszen ha valaki szeretkezik akkor persze, hogy mással teszi, nem? - néztem Kyung szemeibe, mire ô kipirultan vissza rám. Elôször nem értettem, hogy mitől, majd rájöttem, hogy mi a "hál"ásról és nem a halról beszélünk... Írhatták volna úgy legalább, hogy hálni vagy angol ige alakba, hogy to hál, még akkor se kerültünk volna ilyen ostoba helyzetbe.... Megköszörültem a torkomat; - Bocsánat. Félrenéztem.
- Mondtam, hogy nem akarom még... - fordult el lassan tőlem és mire matekozva szabályosan kimérte a száznyolcvan fokát, csak a hátával szemezhettem.
- Kyung, nem direkt hoztam fel ezt a "hál"ás dolgot.
- Egy kicsit azért megérthetnél! - förmedt rám, mire én engesztelni próbálva, hátulról átöleltem.

Tegnap lassan, de eljutottam vele odáig, hogy kipróbáltassam vele, milyen, ha az embert két ujjal tágítják a cél érdekében. Egyáltalán nem bírta. Kezeimet erősen lefogta és rekedten kérte, hogy hagyjuk abba, nem akarja. Én azonnal visszafogtam magam, mégis mérges lett rám, amiért szeretkezni akartam vele. Azután durcásan feküdt háttal nekem, miközben soroltam az alibijeimet, hogy bocsánat, de férfi vagyok, néha kell egy nagy adag élvezet a legjobb fajtából. Megértem, hogy fájt neki, én is éreztem, milyen kis szűk volt, de élvezte miközben kényeztetem. Szóval nem értettem, hogy a pár perc alvás után miért kelt fel a "kerülni Zicot" életcéllal. Nem akartam ezt a légkört magunknak ezért kint a fotelben az ölembe vettem őt és addig kértem bocsánatokat, ameddig meg nem kaptam egy szende kis szájra puszival együtt. Aztán jött egy kipirult YuKwon elénk, akiről később azonnal rájöttem, hogy miért nézett ki annyira megviseltnek. Ne legyek rapper, ha a kölyök nem egy nehéz megkönyebülést szenvedett ki csak egy maga, a két keze és a piszkos gondolatai segítségével, mert egész hajnalban MinHyuk szobájába hallgatta az eseményeket. Utána meg már sorba következtek az agyzsibbasztó dolgok, még azután is, hogy JaeHyot nyakon csaptam, mert láttam valami szúnyogot vagy pókot rajta. Nem hinném, hogy fájt neki. Jobban megviseli a szerencsétlensége, mert MinHyuk ugyan szívből gyűlöli őt. Vagy lehet, tévedek... Mindenesetre Kyungot kényeztetni szerettem volna érintések nélkül, hogy jókedve legyen, de csak hülyültünk. Az egész éjszakát áthülyültük. A hûtô ki-be kapcsolásától a fülhallgatók össze- és kicsomózásáig minden fárasztóval játszottunk. Most meg már holnap van. Ma van a holnap tegnapja és mi egy cseppnyi romantikusat se tettünk. Vagy hogy most átölelem így hátulról az annak számít?
- Hülyülsz vagy tényleg nem tudod, mi a romantika?
- Nem hülyülök most, inkább fáradozok. Fáradt vagyok - suttogta és egy kicsikét hátrébb dőlt a két karom között a mellkasomra. - Mindjárt reggel?
- Azt hiszem, igen - hajtottam lejjebb a fejem és ajkaimmal egy parányit megérintettem a fülét, majd forró leheletemet éreztettem az egyetlen szerelmemmel, hogy most se vagyok hideg vérű; Égek a levegôben párolgó ostoba szerelem dolog miatt, de... - Aludjunk?
- L-Leve--? Nem, mindegy... Aludjunk.
Azzal már kezdett is eltávolodni tőlem, de visszahúztam;
- Levetkőztetlek - feleltem a rendesen fel nem tett kérdésére. - Csak semmi óvatlanul tett mozdulat, igaz? Nem érhetek az érzékeny helyekhez - fordítottam a szemkontaktust kerülô tekintetét magam felé és a selymes nyakába csókoltam az álla közelében, ezzel az előbbi mondatom ellentétét csinálva.
- Zicoya - nyögte fel aranyos hangzással a nevem és behunyta szemeit, míg ajkai tátva álltak, csókomhoz ideálisnak, amit nem is hagytam csak úgy a semmibe veszni.
- Pihenj! Kíváncsi vagyok, hogy felforrósodsz-e így is, ha fáradt vagy - nyaldostam finoman Kyungshii szája szélét, majd nyelvemet aktívabb mozgásba véve bátran férköztem a nedves sötétségbe.
Kezeimmel már lejjebb toltam a nadrágját, hogy ne szorítsa a csípőét, majd a pólóját feljebb gyûrtem, így testét megérintették a szobánkban kergetôzô szellők, amik egyre inkább kezdenek hasonlítani a leheleteink hőmérsékletéhez.
- Zicoya! - szólított meg nedves ajkait lassan mozgatva, miután nyelvemet kikulcsoltattam az ôvével. - Honnét tudtad, hogy mit szeretem volna kérdezni?...
- Egyértelmű volt, nem úgy gondolod? - húztam le rendesen a pólóját eltávolodva.
- Kérhettem volna 'leve'st is vagy 'leve'let, esetleg 'leve'lezô társat.

- Kyung, ígérj meg valamit...
- Ha a levelező társról van szó, csak úgy mondtam. Nem kérek. Nekem elég egy olyan társ, mint--... - pirult el egy kicsit, majd rám mutatott ajkaiba harapva a "te" szócska kimondása helyett.
- Én tényleg szeretlek - értem az aranyos orcájához, kellemesen cirogató érzéssel szolgálva, majd füle felet ujjaimat elrejtettem a hajfürtjeibe. - Ne merj megváltozni.
- Miért változnék? Nem ismered a szabályt?; A hülye nem változik, csak, ha engedi az alkalom.
- Nem akarom, hogy valamiféle alkalom is engedje neked - értettem meg vele remélem a gondolatomat, miközben csak egy darab alsónadrágba hagytam ôt, ami számára nyugalmat nyújt, ha most nem veszem le. A végén azt hinné, próbálkozni akarok a "hál"ással. - Nem tudom, hogy mi van a többiekkel, de te nem változhatsz.

- Nem értem.
- Mit nem lehet ezen érteni? - kérdeztem visszahajolva a felhevített auránkba és törékeny vállain kezeimet lepihentettem. - A többiek mintha sodródnának... Agyzsibbadást kapok, ha követni próbálom őket... - húztam a számat a csapattársaimra gondolva. - Leader vagyok. Mutatnom kell, tetetni, hogy mindent tudok - s vajon most mit csinálhatnak? Aludnak? Ébrednek? - dolgokat mindegyikötôkrôl - nevettem el magam a mondatomba mélyebben belegondolva. - Ki mikor veri ki és mire fhuuu Kegyelem! - nehezedtem Kyungra teljesen, halkabb kuncogásom közben, mire hátamra kapta a tenyereit, fogni próbálva engem. - Ez csak agyzsibbadás.
- Aha... S nincs jobb dolgod, mint agyzsibbadást vagy mit kapni?
- Hát... Ha szeretet kapok Valakitől.
- Ki az a Valaki? - kérdezte meglepetten és komolyan.
- Játszadozz csak, Észlény...
- Hogyan, ha már alig bírlak tartani?... - sziszegte és ujjait a hátamon dobogtatta görcsösen.
- Nem jutott eszedbe, hogy hátra kéne dölnöd és hagynod engem magadon? - térdeltem fel elmosolyodva. - Come on! Feküdj le! - tepertem le, belesüllyesztve ôt az alattunk lévő nagy vánkosba. Kicsit ijedten pislogott rám, ahogy a nyakához hajoltam;
- N-Ne szívd ki...
- Nyugi, érzékeny bőrre vagyok - viccelődtem, hogy nem lesz utána pirosas folt. Apró, mégis lázt idéző csókokkal tettem a hozzá tartozó területet magamévá, majd a perzselő vágyaktól próbálva elmenekülni, rátapadtam az ajkaira. Le akartam hűlni, miközben a túlzottan heves csókolózásba hibásan vettük a levegőt és sóhajtoztunk egymástól, mintha most mennénk tönkre, talán idegileg ott is tartottunk...
- Zico, nem vetkôzöl le?
- Idôpazarlás lenne.
- Azt hittem, azt mondod, hogy agyzsibbadás.
- Felejtsd el azt a szót. Az értelmező kéziszótárban úgy sincs benne.

VII. A Magányban nem bûzlik az alku {Eladó-Kiadó}

Kyung POV

Azt hittem Zico egy kitartó típusú pokemon, vagy mi... Nem olyannak gondoltam, aki felad valamit...
- Hagyjuk, Kyungshii, nem tudom merre van...
- Egy óriási fehér kapus épület... Ne mond, hogy nem látod - dörzsöltem homlokom. Már lassan négy órája próbálom elvezetni a munkahelyemre. Azóta már elsétált két hajó kikötő mellett, hol ott egy is húsz kilométerre van tőlem, mi több benézett egy-két bevásárlóközpontonba is, ebédet szerezni, és ezt mind úgy, miközben én irányítgatom őt, mint egy GPS. Azt már végképp nem tudom, hogy mikor azt mondtam neki, jöjjön a munkahelyemre, akkor utána miért a sárgaház előtt állva hívott fel, hogy melyik osztályon talál. Pocsék viccei vannak. Igazán fárasztóak. Miért nem képes egyszerűen megtalálni a legmagasabb árverési épületet a városba? Még ki is van írva a bejáratra... Kisbetűvel ugyan, mert naggyal mindig az aktuális dolgokat írjuk ki. Jelenleg azt hogy, "női retro ruhák napja", de azért igazán megtalálhatná. - Zicoshii, nézz körbe... Szeretnéd, hogy kiessek az ablakon, hogy észrevegyél?... 

- Hmm Gőzöm sincs hol vagyok.
- Szerintem már az utcában lehetsz...
- Honnét tudod?... És mégis miért nem jössz ki értem?
- Ilyesmi meg se fordult a fejemben... - motyogtam és kinyújtottam az íróasztalomra tett lábaimat és a telefont a vállam és fejem közé szorítottam, kezembe vissza véve a videojáték kontrollt.
- Adjuk fel, Kyungshii. Túlságosan el vagyok keveredve szerintem. Inkább haza megyek. Soha sem voltam jó a keresésben. Nem fogom tudni megtalá-- Megtaláltam!
- Hurrá! - ásítottam bele a telefonba és szóltam a portásnak, hogy a vendégemet ne küldjék, hanem vezessék fel hozzám, kézen fogva.

Ennyi volt az ég megpróbáltatása. Most már sínen vagyok az áldás felé, aminek súlya is lesz, amennyit a papír pénzek nyomnak. Érzem, hogy biztos úton haladok. Már viszket is a tenyerem.
- Hjaj de viszket! - kapargattam, de mintha csak csiklandoztam volna. - Hjaj hát ez így nem segít! - vicsorítottam, amiért csikiztem magam. Felálltam a székemből és forgolódni kezdtem a tenyerem bizsergése ellen küzdve.
Ahogy Zico benyitott, arcon csaptam őt.
- B-Bocs...
- Most komolyan csak azért, mert nem tudtam, hogy a "női retro ruhák" házába vagy!? - sajnáltatni kezdte magát és mondta, hogyha szeretném, hazakísér, mert úgy se volt még a bolondokházában. Ki hiszi el neki? Van papírja, hogy nem hülye? Nekem van. - Ha van, ott már nem stimmel valami... - beszélt vissza, majd megadtam a doktorom telefonszámát, hogy elhiggye, nem vagyok hülye.
Nehezen leszálltunk a témáról és helyet foglalt előttem.
Igazából soha nem gondoltam, hogy olyan vállalkozásba kezdek, mint Taeil, de az utóbbi időben jó ötleteim születtek.
Szeretnék pénzhez jutni Zico régi házán keresztül. Én nem vagyok képes eladni, de tudok Valakit, aki hajlandó segíteni nekem, ezzel keresztbe is téve Taeilnek. Igazából én nem szeretnék senkinek se rosszat, csak plusz bevételt akarok látni az asztalomon, az árverést ezzel segítve.
Ahogy Zico kíváncsian nézet rám, hogy 'nah, mi lesz? Belekezdek karácsony előtt, a mondandómba, amiért öt órányit játszottam GPSt?' Igazából valami Pokemon játékkal foglalkoztam az x-boxon... Már majdnem megszereztem magamnak Pikachut, de Psyduck -, akit csak Szájájáj kacsának hívok - szimpatikusabb volt. Természetesen emiatt, a döntésem miatt elveszítettem az egész játékot, de az életemben nem fogok vesztes lenni. Száz százalékban biztos voltam magamban, még ha JaeHyo kevesebb, mint ötven százalékot adott rám... Vagy... Az a pénz elosztására mondta?... N-Nem emlékszem... De tudom, hogy most pénzhez jutok.
- Nem vagyok benne biztos, hogy--
- Nyugi, Zicoshii. Te nem értesz ehhez - mosolyogtam és leintettem ôt, hogy nem kell gondolkodnia, csak bólintson rá az alkunkra, amit az előbb ecseteltem el neki részletesen, persze JaeHyo nevét gyönyörûen kerülgetve, akár a lányok engem...
Ha kicsikarok Zicoból egy hangsúlyos oké-t, akkor nekem is oké minden. Azután nincs is több dolgom, mint hogy a táskámban megtaláljam a mobilom töltőjét, csatlakoztassam és megvárnom, hogy lehessen vele telefonálni, ha már arra való és nem GPSként szerepjátékot játszani benne. El kell érnem JaeHyot, majd keresnem egy tollat, valami biztos íróeszközt, hogy szépen aláírjuk a szerződésünket, hiszen onnantól már biztos úton haladok.
- Miért utalással történik ez?
Ez a mi cégünk külön előírásai. Nincs ebbe semmi csalfa... Áh Nem, nincs.
- Mert tudjuk, hogy az emberek nem hordanak a zsebükben milliókat - válaszoltam mosolyogva, csak úgy lazán egy könnyedt választ az eredeti helyett.
- Amúgy átlátok mindent!
- Tessék!?
Itt ül, már a papírt is kinyomtattam neki, a pecsétet is előszedtem. Azt hittem nem tudja, hogy most mibe mártja a kezeit... Poker face, huh?... Játszadozik... Most akkor felrázást kapok, hol ott bólintást vártam?
- Egyedül vagy itt, nem igaz? - egy váratlan kérdés. Feleljünk rá;
- Hjam... A kollégáim más-más irodában vannak.
- Azért hívtál fel, hogy ne légy egyedül! - mutatott rám büszkén kimondva a gondolatát, akár egy nyomozó, aki elkapja a bünözöt. - Átlátok rajtad. Ismerem az érzést...
Már megijedtem, hogy valami észhez méltóbbat fog mondani, de nem. Micsoda megkönnyebûlés.
- Zicoya... Én a szerződés miatt kértem, hogy gyere ide - világosítottam fel. Nem akartam a tárgytól eltérni. Még ma meg akartam csinálni mindent.
- Oh! Azzal azért meg szeretném várni Taeilt.
Taeilre támaszkodik egy döntésében? Hogyhogy? Ennyire közel került hozzá?
- De... - konyolult le a szája. Hirtelen elszomorodott. Még a székében is lejjebb süllyedt... - Nem tudom felhívni őt.
- Milyen telefonod van? Lehet, hogy tudok töltőt adni hozzá - ohh rossz ötlet. Miért mondtam ezt? Egy; legalább egy óra, mire átnézem a táskám zsebeit azért a töltőért. Kettő; Ha beszél erről Taeilel, akkor mindennek lőttek. S mindenki rám lesz mérges. Én leszek a rossz fiú!
- Nem az a baj... - mutatta fel a mobilját, hogy működik, majd az asztalra tette és megdörzsölte a homlokát lenézve. - Taeil nem fogadja a hívásaimat... - köszörülte meg a torkát, amit az említett problémája kaparhatta... - Abban a kaszinóban van... Már lassan egy hete... - adott ki valami érdekes kuncogó hangot, ahogy levitte a mondat végén a hangsúlyt. Nem lehet, hogy inkább szipogni akart, csak nevetés lett belőle?...
- Zicoya?... Minden oké?
- Hjam, minden oké...
Kimondta, hogy oké... Valami nagyon keserves hangzással kimondta.
Kis csöndbe cseppentünk, és ahogy a napfény bevilágított, lehetett látni a szálló port kettőnk közt a levegőben. Amilyen kicsi átmérőjük volt nekik, olyan kicsi eszmefoszlányom nekem, hogy mi zajlik Zicoban. Kitöltött, aláírt és átutalt. Ezt mind, kérdezés nélkül.
Óvatlan... Vagy csak egyszerűen máson járt az esze. Valami szomorú dolgon. Lehet, hogy Taeil hiányán.
De ennek köszönhetôen el értem, amit akartam.

Kyung POV's END


Zico halvány mosollyal az arcán nézett körbe, majd egy ismerős utcán elindult hazafelé. Kerülve az idegen utakat, ballagott jókedvűnek tünve, majd a fülhallgatóját kezdte keresni. "Ott hagytam volna Kyungnál?" - kutatott a zsebeiben reménykedve, mire a telefonjával együtt meg is találta. Megkönnyebûlve lélegzet fel, és füleibe dugta a két hangszórós véget, és feloldotta a telefonján a képernyôzárat. Már mozgatta volna tovább az ujját az érintôképernyôn, de akarata nélkül gyönyörködni kezdett a háttérképében. Sokszor váltogatja, de ezt most már régóta tartogatja. Egyszerűen büszkeség tölti el, hogy fényképet mert csinálni Taeilrôl, miközben a fiú aludt. "Hiányzik..." - húzta a száját, majd rányomott a zene lejátszóra, és ahogy egy szomorúbb dallamot meghallott, azonnal tovább kapcsolta. "N-Nem..." - nyomta el szinte az összeset. "Ehhez sincs kedvem..." - kezdett elszomorodni, majd belefáradva a válogatásba meghagyott egy szintén lassú és szívet dobogtató zeneszámot. Arról szólt, aminek a gondolatáról meg akarta menekíteni magát, arról az érzésről, amitől nehezen lehet szabadulni adott körülmények között.
Magányos, ismét. Lassan egy hete van egyedül. Senkije nincs, aki miatt boldogan mehetne haza. Senki, aki együtt aludna vele. "Komolyan mondom... - kapott a szemeihez, megdörzsölve azokat. - Máskor felveszem Taeil hangját." - próbált mosolyogni az ötletén, de nem tudta megerőltetni magát. Nem lépett többet. Tudta, hogy nincsen senki az otthonnak nevezett helyen. Nem kellett sietve visszatalálnia a helyre, ahonnan jött.
Teljesen elenyésztette a magány, amit még ha ismert is, megviselte. Még az utcán is jobb, emberek közt. "Nahát... - kapaszkodott bele egy sötét színre mázolt kerítésbe, majd rádőlt - Milyen... Aishh... Hiányzik!" - kínlódott magában a kényelmetlen érzéstől. Túlságosan megismerte a jót, és nehezen bírja nélküle. Észrevehetetlenül kényeztette el őt a sors, ahogy Taeil mellett megtalálta a helyét.
- Felhívhatom?... - szipogta, de nem merte megtenni az említett cselekedetet. Lehet, hogy Taeilt pont akkor akarná elérni egy vevő, mikor ô is hívja. Úgy meg csak balszerencsésen sülne ki az egész.
Hagyta és összeszedve magát haladt tovább. Még a legvidámabb hangulatú zene sem tudta boldogítani. Enni-e kellene valami édességet? Esetleg a kövér galambokat kergetnie a gyerekekkel teli téren a társaságért? Hiába ötletet, csak ment egyenesen előre, miközben görcsösen fogta össze kezeivel a Felsőét. Nem volt hideg, mégis fázott.

Ahogy beért Taeil lakásának előterébe, ledobta a cipőit és mielőtt a hûtôhöz ment volna nézelődni, hogy milyen kalória dússal tehetné tönkre a modell alkatát, először a mosdóba ment, alapos kéz mosással kezdve. Az arcát fröcskölgette a vízzel, majd azt is belemártotta a folyó csapba. Haja már kezdett elázni, de akkor is dörzsölni kezdte az arcát, hogy még jobban a szokásos élénkségéhez térjen. Vizes lett a pólója, amit megérezve, gyorsan le is vett magáról. Hátradobta, majd belegondolva a tettébe, azonnal hátranézett és reménykedni kezdett, hogy nem fog leverni semmit. Megszakadt a lélegzete, ahogy a póló az üveg polcra esett és azon is egy újnak kinéző, porcelánból készült valamin, amit Zico hiába nézett, nem tudta meg mondani, mi az. Látta, egy téglához hasonló alakja van, de nem tégla - miért lenne fürdőszobában tégla? Ha kiesik egy a falból, akkor lehessen pótolni? - de ez az izé nem is tégla színû volt, hanem a pirosnak enyhébb árnyalatai verődtek rajta vissza és fekete csíkjaiban tükröződtek az előtte lévő tárgyak. Zico ruhája pedig úgy akaszkodott rajta, mintha direkt feltették volna rá.
- Ez valami új féle fogas? - fintorgott és már ment is óvatosan leszedni, mert lehetett látni rajta, hogy porcelán és az azzal együtt járó tulajdonságot, ami a törékenység.
- Zicoya! Miért akasztod egy szappannyomóra a felsőd?
- Szappannyomó?
- Igen, ez az! Nem láttál még ilyet?
- Bocs, de inkább hasonlít valami titkos fegyverhez, mint szappannyomóhoz.
- Azért ne akard, hogy fejbe vágjalak vele - nyújtozkodott fel, és ledobta Zico pólóját és féltve a két kezébe vette a szappannyomót. - Látod? A fekete csíkok színt váltottak, mert a kezem hő--
- Taeil! - esett Zico a kisebbik termetűre, két nagy kitárt karral. - Tényleg Taeil vagy! - dörgölődött hozzá és egy sugárzóan széles mosoly telepedett az arcára.
- Ez meg tényleg egy szappannyomó - próbált a témánál maradni, de a másik megállás nélkül jártatni kezdte a száját:
- Miért nem csörögtél, hogy haza jössz? Lemerült a mobilod, vagy csak meg akartál lepni? Hiányoztam neked? Én... Én csak úgy vánszorogtam utánad. Mintha sírtam volna is miattad... - mondta a magáét.
- Ugye nem szívtál semmit? - kérdezte bizonytalanul a fiút, akit nem talált normálisnak. - Ugye nem ettél semmi furát sem!? - nyomta tenyerét Zico vállához és eltolta a fiút magától. A téglának kinéző szappanyomót egy szempillantás alatt a helyére tette és megragadta Zico karjait, hogy a kérdéséről saját maga tudjon megbizonyosodott választ kapni. A fiatalabb beszélő ajkait váratlanul lekapta, míg tenyereit a nedvesen maradt mosott arcra nyomta két oldalt. Nem figyelte, hogy milyen érzés kelt ezzel a másikban, hiszen csak Zico szája belseje foglalkoztatta. Lehunyta a szemeit és minden összpontosítását a nyelvére irányította. Körözgetett és érezni próbált minden kis ízt, de gyorsan el is felejtette ezt a gondolatot. Csak tapogatni akart a sötétben a nyelvével.
- Taeil-ah... - vett mély lélegzettet, ahogy elengedték a kicsi, mégis vadul mozgó ajkak. - Umm... -  bámult maga elé szótlanul. Nem tudta, mit csináljon örömébe, hogy újra itt van vele az a személy, akit mindennél jobban hiányolt.
Nézett balra, majd jobbra fordította a fejét, amit buksinak is lehetne nevezni az élettel együtt felderült számpárjai miatt. Zico érezte, hogy most valami mondatot kéne kinyögnie. Tovább kergette a dolgokat a szemeivel, majd a falról visszapislogott rá egy teljesen azonos tekintetű fiú. A tükör nem csak a kócos feje búbját ismételte meg a szobában, hanem a háta mögött fölszerelt üveg polcon álldogáló szappanyomót is, ami még mindig valami azonosítatlan tárgy volt Zico számára. Csak egy tégla imposztort látott ott hátul, semmi mást, vagyis, észre vette a kádat. Gondolata fel is szólalt, ámult hanggal, hogy "Hjé! Egy kád. Egy fürdőszobában." - azzal együtt egy igazán lendületes száznyolcvan fokot vetett, az előbb felfedezett és ötlet kiváltó csapokra és zuhanyrózsára bámulva.
- Taeil, mikor jótékonykodtál utoljára?
- Miért? - kérdezett vissza a váratlanul és sok elfecsérelt idő után a fülének intézett kíváncsi mondat miatt.
- Fürödj velem!

Mikor Zico már a habos vízben ült, Taeil törölközőben sétált be az egyre párásabb légtérbe. Telefonján lévő lejátszás listák egyikét kiválasztva lágy hangzású és ütemes zene indult el.
- Fürdés közben zenét hallgatni az romantikára vall.
- Még mindig ennél a témánál tartasz?... - sóhajtott az idősebbik és bemászott a fiúval szembe a habhalmazba.
- Tudom, hogy romantikus vagy - fújt bele a víz tetején hullámzó fehérségbe, miközben boldogan mosolygott, elrejthetetlenül csillogó szemekkel. Mikor közelebb csúszott a másikhoz enyhültek a megfeszített arc izmai, és szája szerelmesen húzódva árulta el a testében lévő égető érzést, majd eltűnt az aranyos tekintet. Szemhéja elnehezedetten csukódott le és ajkai csókolni kívántak egyéb mosoly helyet. Négykézlábon elhelyezkedve közeledett Taeilhez, kezeivel meg is találta a vízben a kicsi ujjait, majd meg is fogta ôket. A tüzes érintés még forróbbá vált az amúgy is meleg kádvíz mélyében, mikor Zico oldalrabolintott fejjel lehelt utat a sikeresen megkapott vágyáért.
- Kanos vagy? - kérdezte puszta kíváncsiságból Taeil a megszerzett csók után, mire nem felelt a felelő. Zico arca kipirosodott és bollintáshoz hasonlóan ingatta meg a fejét.
- Így... Most... Nagyon jó - próbálta összefűzni a gondolatait, de messze volt a kemény igyekezettől és annak a gyümölcsétől. Nem koncentrált a szavaira. Csókolni akart.
Taeil vállaira csúsztatta kezeit és újból nyitott ajkakkal közelített a távolság mércéjét egyre csökkentve, mire Taeil megállította:
- Nem akarlak elkényeztetni.
- Pedig már megtetted...
- Csak ugyan?...
Ekkor a halk zenét egy hangos csengôhang szakította félbe váratlanul.
Taeil tétovázás nélkül kiszállt a vízből és fogadta a hívást.
- Mondhatod - hangzott könnyedten, mire Zico tudta, hogy most nem egy vevő hívta. - Töltőre teszem a mobilt, mert zene ment rajta, de addig mondjad csak... - ment ki, nedves lábnyomokat és vízcseppeket hagyva maga után, a padlón.

Zico ottmaradva, egy kényelmetlen csöndbe csöppent. Fülelt, de nem hallotta a fiú hangját. Mozdulni se mert, nehogy a víz moraja megakadályozza a másik szobából átszürôdhetô szavakat.
Sóvárgó tekintettel nézett a nyitva hagyott ajtóra és várva várta, hogy visszajöjjenek hozzá. Kezdett megint úgy elszomorodni, mint mikor hazafelé sétálgatott a minap.
Feje elnehezült és a kád szélére támasztotta az állát. A mozdulat a víz felszínén fodrokat hagyott, mire azok kicsinyke hangokat, amik Zico figyelő füleit megütötték, majd egy hangosabbnál hangosabb hang is; Dobbantásokat hagyó nagy lépések kíséretében egy dühbe mártott éles kérdés:
- Mit műveltél Kyungnál!?

Oneshot: Egyszer volt Kyungban láng

Kyung POV

Nem direkt súrolták egymást az ajkaink. Teljesen véletlen volt, csak úgy, mint mikor valaki égve hagyja a gáztűzhelyt és mire haza ér az egész lakás jobb fény viszonyokba kerül.
Engem nem lehet meggyújtani, nem vagyok se tűzhely, se kandalló, se gyertya, mégis lángolok.
Kocsival mentünk vissza a dormhoz, de csak is B-Bomb volt velem. Ô ült mellettem egész úton, majd mikor haza érkeztünk, hátrafordult összeszedni a cuccait. Erre én szimplán csak mondani akartam, hogy siessen, de az egész kigondolt mondatomat az ô nevének a megszólításával kezdtem, mire B-Bomb hirtelen felém fordult. Az alsó telt ajka szabályosan csúszott be az én beszélő szájam két része közé, és mondhatni "a csókot én mélyítettem el". B-Bomb hátra ugrott egy kicsit, mire majdnem beszorult a lába az ajtó és az ülése közé, miközben csak nevettünk, hogy mik meg nem történnek velünk.
Bár ne történt volna meg. Az érintése apró kis szikrát gyújtott bennem és azóta mindig fel-fellobban ez a fura energiából táplálkozó tűz, mikor rám néz, egyenesen a szemeiben.

Ez valami átmeneti vágyakozás lehet... Hiszen semmi gondolatom B-Bombról... Nem vagyok szerelmes belé. Vagy csak én nem tudom, hogy mit jelent a szerelem?...
Ha megcsókolna még egyszer, akkor mit éreznék?...
- Nem gondolhatok ilyesmikre! - kiáltottam el magam, miközben a fansignre készülődött mindenki. A körülöttem lévő többség figyelmét sikerült akaratlanul magamhoz vonzanom. Taeil hyung a fejét csóválta rosszallóan, P.O kinevetett és B-Bomb.... rákérdezett:
- Mire nem gondolhatsz? - ült le mellém és karját átemelte felettem.
"Miért pont te kérdezed!?" - ütött ki rajtam egy kis pirosas szín a szerencsétlen szituáció miatt, miközben szorosan mellettem elhelyezkedett, mintha moziban lenne és én lennék a műsor. Engem kémlelt, a feleletemre várva.
- Remélem a válasz az, hogy nem zabálhatod fel egyszerre az összes édességet, amit kapni fogsz.
Ennél jobb, kreatívtalanabb és normálisnál normálisabb mondatot én se tudtam volna kitalálni. "Köszönöm, Zicoya!!!" - néztem fel rá ragyogó szemekkel a megmentőmre, aki előttem állt, a lábaimnak dőlve.
Kifejezetten örültem a semmiből való felbukkanásának. Hálás voltam neki, holott tudtam, rá mindig számíthatok. Bárcsak a dormba is mindig kedve lenne velem lenni...

Egyik reggel, B-Bomb meztelen felsőtesttel állított be a szobámba és valami garbós pulóvert keresett. Akkor ébredtem, ezért az agyi kapacitásom a földet súrolta. Csak a ruhás szekrény felé bólintottam, majd nézegettem, ahogy kotorászik. Karjain a bicepsz aktívan szerepet nyert a fogasok arrébb húzogatásai közben, a hátizma ingerlően formálódott ki a szemem láttára és a feszes farmerje miatt képtelen voltam a figyelmemen kívül hagyni minden eltakart adottságát. Szemernyi ellenállás nélkül kezdtem élvezkedni a teste látványára. Szánalmas és néma nyöszörgésem közben, az összes reggeli erőmmel azon voltam, hogy koncentráljak a méltóságom megvédésére; Nem nyúlhatok magamhoz! Hasra fordultam, azaz inkább ön bántalmazva más pozícióba vágtam magam és izzadni kezdő tenyereimmel belekaptam a vánkosomba. Szenvedtem és szemem kopogott, mintha éhes lennék. Fogaimmal észrevehetetlenül kapkodtam, miközben a nyálam az akaratom nélkül áztatta át a párnahuzat egy részét. A benedvesedett anyagba a körmeimmel együtt mélyesztettem bele az arcomat, de B-Bombról nem tudtam elterelni a figyelmemet. Néznem kellett őt.
Ahogy sikerült neki megtalálnia azt a felsőt, amit keresett, egyből magára húzta és felém fordult, rákérdezve, hogy jól áll-e rajta.
- Persze... - suttogtam és dobbanást éreztem abban a testrészemben, amiben a legkellemetlenebb kielégítetlenséget érezni.
Ahányszor megtehettem végig legeltettem a szememet B-Bomb egészén, majd a "Készülődj!" utasítással elhagyta a szobát.
- Ki vagyok készülve! - nyüszítettem és lerántottam magamról a takarót. Még az ajtó kulcsra zárására se volt erőm, nem hogy elvánszorogjak a mosdóig. Letoltam magamról minden alsó ruházatot és lábaimat kicsit széttéve kezdtem munkába a kezemmel, hogy reggeli merevedésemnek minden keletkezett nyomát eltüntessem. Szemeim könnybe lábadtan kémlelték a plafont, miközben az agyam az előbb, frissen elszenvedett esemény képeket idézte fel. Közelebb láttam magamhoz B-Bomb testét és elképzeltem, hogy ô nyúl most hozzám és megállás nélkül kényeztet.
Ennél durvább ébresztőben még nem volt részem.

Napról napra ment fel bennem ez a pumpa. Ezzel a furcsa érzéssel szemben tehetetlen voltam.
- Zicoya, eljössz velem nyúlcipôt venni? - szólítottam meg, az egyetlent, aki szeretett volna együtt leülni velem az asztalhoz és ebédelni. - Nyúlcipôt akarok húzni az érzelmeim elől.
"El akarok futni" - talán ha ezt mondtam volna, nem nézett volna annyira hülyének, de mindegy már. Csak rábólintott a eszetlenül megfogalmazott mondatomra, majd egy kis, szokásos taslival ott hagyott. Nem csoda, hogyha idegesítőnek talál, én se bírom már magam.
A helyzetem egyre jobban süllyed és fajulnak az álláspontjaim.

Hamarabb ébredek, de nem tudom, mi okból, semmire se jó, ha ezt csinálom, hiszen akkor mindig összefutok B-Bombbal.
- Nem ihatsz ilyen cukros üdítőt kora reggel! - csapott le az asztalra.
- Cukros? Azt hittem csak édes körtés... - motyogtam és tovább ittam, de nem sokáig. B-Bomb kikapta a kezemből. - Nah! Csak körte lé! - ugrottam utána, mire lefogta mindkét csuklómat. - Az édes az csak jó... - mondtam tovább a magamét, amíg észre nem vettem, hogy ki és miképp ér hozzám. B-Bomb hátul összefogta a kezeimet, a vállamnak döntötte az állát és éreztem, ahogy közvetlenül nyomódik hozzám. A combjaim bizseregtek a súrlódástól és térdeimmel lejjebb rogytam. Kezdtem előre hajolni, hátsómat B-Bomb hatás körében hagyva. Szemeimet lehunytam és összezártam a fogaim... Kezeim zsibbadni kezdtek, mégis kellemes érzés volt, hogy így fogja le őket.
Mikor már tényleg úgy döntöttem, hogy tetszik ahogy vagyunk meg amit csinál, egy nagy dobbanást hallottam. Hirtelen eltűnt B-Bomb melegsége a közelemből, nem tartott már sehogy és nem éreztem semmilyen nyomást sem.
Ahogy hátrapillantottam, a másik korán kelő tagunkat sikerült észrevennem. JaeHyo által B-Bomb ugyan úgy lett le fogva, mint ahogy én voltam az előbb, vagy talán még szorosabban.
- Miféle játékot játszotok már kora reggel? - kérdezte kíváncsi mosollyal az arcán a Visual tagunk és valami oknál fogva úgy láttam, hogy B-Bombot nem szívesen engedi el százhúsz percen belül sem.

Végül nem bírtam ott egy helyben állni...  Felkavarodtak bennem az érzelmek. A láng, amit B-Bomb gyújtott meg bennem még akkor, a kocsiban, úgy szikrázott, hogy kétségbeesetten próbálgattam elfújni.
- Zicoya!! - törtem be a Leader hálójába és meg se vártam, hogy felébredjen, felmásztam az ágyára. - Zicoya, segíts rajtam! Legalább mondj valamit! - kezdtem rázni a vállait.
- Miiiiit? Mit? Mire? - ébredezett ájuldozva a karmaim közt.
- Lehet, hogy beleszerettem B-Bomba! Mit tegyek?
- Mi van? Ezt te találtad ki?... - ült fel hunyorgó szemekkel a fél sötét szobában.
- Az eszem mindjárt nyugdíjba vonul... Nem bírom! - dőltem rá a mellkasára és reménykedtem, hogy mond valamit. Vártam a szavára, válaszra, feleletre, ötletre, esetleg szidásra, új becenévre, a hülye és az idióta mellett, de helyette kifejezetten erősen vont magához egy szoros ölelésre.
- Zico?....
- Ezzel a hülyeséggel nem csak engem fárasztasz, hanem magadat is, te agyalágyult - ásította el a  megnevezésemet, majd még akaratosabban karolt magához. - Rám mindig számíthatsz, Kyungshii, de normálisabb problémákkal nem tudnál panaszkodni?
- Nem hiszed el, amit mondtam? - kérdeztem suttogva. - B-Bomb tényleg hatással van rám... De nem tudom, hogy milyen érzelem is ez... Egy világ dől össze bennem!...
- Majd én megmentem azt a világot, nyugi - simogatta meg a fejem, majd egy parányit eltolt magától. Finoman rásimította a tenyerét az orcámra, mire lehunytam a szemeimet. Hüvelykujját lépésenként áthúzta a szám egyik csücskétől a másikig, majd egy forróbb nyomást éreztetett meg velem és az ajkaimmal. Nagyon kellemes volt és tagadhatatlanul tetszett. Tud csókolni.
- Nem kéne... - mondtam a gondolatom ellentétét, hiszen nekünk van egy aranyat érő barátságunk, amit nem szabadna tönkre tenni.
- Ne légy nyuszi... Most forróságra vágysz, vagy sem? Én meg tudom neked adni - csókolt meg újra. - Ha tényleg B-Bomb idézi fel benned ezt a hajlamokat, akkor majd én felül múlom őt.
- Nem kell erőltetned magad... miattam...
- Csak szex - mondta ki fél vállról, mire megremegtem és rossz érzés fogott el. "Csak szex?" Hogy állhat így a dolgokhoz?... Ezzel el fogjuk tiporni a kapcsolatunkat.
- Ne tegyük!
- Akkor szeretkezzünk - mosolygott a szemembe nézve. - Olyan finoman foglak becserkészni saját magamnak, hogy egy életre elfelejtheted kívánni másnak az érintését is - suttogta a fülembe az érdekesebbnél érdekesebb szavait, mire máris máshogy álltam a dolgokhoz, de még mennyire, hogy másképp!
Csöndben adtam át magam és elfeküdtem a gyűrött lepedőn. Zico simogatni kezdett és érintgetni az érzékeny testrészeket a ruhám alá nyúlva.
- Ha közben B-Bombra fogsz gondolni, nem leszek többé a barátod.
- Ez után se leszünk normális barátok...
- Normálisak voltunk valaha? - kérdezte és egy csók sorozatot vezetett le a nyakamon felfelé haladva.
Ahogy mondta, tényleg képes volt forrósággal ellepni a testem.
Azt a megfejthetetlenül keletkezett lángot, ami B-Bombért égett, Zico rajtam segítve, nyakon öntötte forró vízzel. Áztam az élvezetbe.
...
Egészen fél óráig. Nézett is akkor, ahogy váratlanul lelöktem magamról.
- Köszönöm, elég volt - mondtam egy visszafoghatatlan sunyi mosollyal és kiszúrva vele ott hagytam az én segítő "barátom". Inkább én cserkésztem be őt saját magamnak, mint, hogy ô engem~