77 BTS Doktor Ház

Mikor már senki sem tartózkodott a sátrán kívül, s a fáradtabbak az álmuk első szakaszán már át is estek, Jimin kidugta az orrát az est fényébe;
- Nem hagyhatom ki ezt a lehetőségemet! - mondta magában, ami ki is hallatszott a fejéből suttogásként. A fán csücsülő baglyok kíváncsian ott leskelődtek, nevetve huhogtak a fiatalon, aki közben kihúzta a sátorból Sugat és RapMont.
- Kész - masszírozta meg vállát. - Bocsánat hyungok, de ez egy ideális nyári éjszaka lenne nekem s Jinnek, szóval nektek most nincs belépő - mondta, majd végig nézett a két alvó egyénen. - Na jó... Ez így talán nem éppen a legjobb. Nem kéne csak így itt hagyni őket - gondolkodott el, majd erőt vett magán és Sugaval kezdve végig húzta őt a földön, hagyva, hogy letörött gallyak sokasága kapaszkodjanak meg a hajába a legrövidebb útvonalon egészen JungKook sátráig. Majd ott, magára, a sátorra gurította a rappert; Így Suga lexikonokba illő képet nyújtott, hogy miként néz ki, ha valaki fent akadt egy sátron. Körülbelül mint akit elütöttek volna és ott maradt a szélvédőn.
Utána RapMonra került a sor. Őt sem kellett messzebb húzni. Az alvó Leader útja V és J-Hope sátrához vezetett. Oda érve pedig Jimin szánt szándékkal kukkantott be a két gerle kéjbarlangjába;
- Húhú! - vigyorgott Jimin, de szája kanyarulatai hamar a másik irányba húzódtak; - Na ne má' Hoseok hyung! Ennél azért többet vártam!
- Na! Most nem én tehetek róla, hogy Vnek ilyen napja van - csapott a kártya lapjaira, amiből sokkal kevesebb volt neki, mint társának. - Több párt sikerült összegyűjtenie, és? Szerencsés. Fog a memóriája.
- Beszállsz? - nézett fel V is a bejáratnál ácsorgó fiúra, miközben könnyed törökülésbe ült J-Hope előtt, közöttük pedig a kártya halmok. Jimin nem tudta mit kezdjen a helyzettel. Csak ámultan méregette őket;
- Most, az utolsó meleg hónapunknak egy ilyen ideális éjszakáján, ebben az idegen országnak gyönyörű keblében, mikor kényelmesen együtt lehet lenni a szabadban egy romantikus sátor mélyiben!?... Adjatok helyet! Készülhettek a vereségre! - azzal leült, és szabályszerűen ő is párokat kezdett gyűjteni.
Majdhogy nem három óra múlva;
- Na ez jó volt! - nyújtózkodott ki Jimin középre bedobva sokadjára nyertes lapjait.
- Hétszer győztél, csak hétszer!
- L-Lehet, hogy valami elkerülte a figyelmem, de nem csak hétszer játszottunk? Más szóval mindig ChimChim győzött...
J-Hope lefagyott a felvilágosítás hallatán, közben Jimin pedig feleszmélt, hogy miért is jött valójában;
- Ne búsuljatok, srácok, lehet, hogy vesztetettek, de kaptok tőlem, a győztestől egy ajándékot!
- Tényleg? Micsodát? - mosolygott gyermeki kíváncsisággal TaeTae, mire Jimin kinyúlt a sátorból, és behúzta azt;
- Majd el is feledkeztem róla - paskolt a Leadernim pofijára vigyorogva.
- Nem, nem, nem, nem kell! - tiltakozott Hoseok.
- Ugyan! Ajándék hyungnak ne nézd a fogát - húzta fel enyhén RapMon ajkát. - Nézd mennyire örül, hogy itt lehet. Eddig kint fagyoskodott.
- De Jimin... Ne... Én most... - pirult el egyre jobban J-Hope lejjebb és lejjebb nézve.
- Jó, veszem az adást, akkor itt hagyom kint.


A Nap felkeltével okkal meglepetten ébredtek az emberek. JungKookot már a sátoron való horpadás is letaglózta, de ahogy kijött onnan, nem tudta akkorára nyitni szemeit, amekkora furcsaság került elé. Szavak s tettek nélkül állt Hyungja fölött. Viszont az erőteljes bámulása miatt, Suga kezdte érezni, hogy valami nincs rendben körülötte; Felnyitotta hát szemeit, mire ijedten nézett föl JungKook tekintetébe. Még meg sem tudott fordulni az a fejében, hogy 'Hol van?', 'Miért nincs tető a feje fölött?', hanem egyből a Maknae jelenléte érdekelte. "Miért van ő fölöttem?..." S ezzel egy olyasféle kellemetlen, kínos s kilátástalan helyzet uralkodott el rajta, hogy tervtelen tarsolyából kiindulva, csak felpattant, és se szó, se beszéd elfutott JungKook elől.
NamJoon a rappertársával ellentétben kellemesen ébredt. Igaz, gőze sem volt, hogy miért nem abban a sátorban van, ahol elaludt, de mivel TaeHyung szuszogva feküdt a mellkasán, nem pánikolt.
Közben Hoseok és Jimin egymással szemben vánszorogtak egy nagy sziklához, mire annak két oldalára le is rogytak;
- Na, milyen volt az éjjeled?
- Ahogy elmentél tőlünk, TaeTaenek kicsit lassan, de leesett, hogy RapMon a sátrunk előtt alszik, így aztán behúzta őt, mert megsajnálta. Azt' aludtunk. Hármasban... Ennyi. Történt... S neked hogy ment?
- Hm... - nézett fel az égre, s hátul kitámasztotta karjait. - Ugyan. Az. Kb.. Mire visszamentem Jin már túl mélyen aludt.
- Micsoda pazarlás...
- Hja.
- Pedig érted, nem akartam én orrba-szájba élvezkedni, csak úgy szelíden, csöndben. Neki még csak mozognia sem kellett volna, miközben hagyja, hogy a számmal okozzak neki orgazmust.
- De perverz vagy te! - kapta fel a fejét Jimin elképedve. - Szopásról álmodozni egy olyan személy előtt, akinek még meg sem fordul a fejében!? Az ajkak nem arra valók, Hyung! - akadt ki enyhén fehér zászlót lengetve a kéjencebbik előtt. - A-Ami pedig azt illeti, én is csak egy langyos nyali-falit akartam volna, semmi erőteljesebbet... Próbáltam volna romantikus lenni... Közben meg szépen... lassan... végig matattam volna mindenét, ami csak egy kicsit is hozzám tartozik. Vagyis igen; Mindenét~
- Hoseok hyung... Jimin hyung... - jelent meg mögöttük JungKook, majd rámászva a nagy sziklára, a két fiú között, összekuporodott szomorkás arccal. - Ti is képesek lennétek elmenekülni előlem?
- Ugyan! - sóhajtott Jimin. - Már megint Suga hyung csinált valamit!? Fel a fejjel! Már mondtam neked; Légy férfi, s vedd kezedbe az irányítást.
- Ammm Ha Suga hyungról van szó, én azt javaslom, hogy lepd meg. Ha meglepik, akkor mindig nyitottabbá válik.
- Meglepni? De mivel? Reménytelen. Hamarabb fut el tőlem.
- Akkor meg először magadhoz kell csalnod(?) - gondolkodott Hoseok, mire a semmiből a Leader keze rámarkolt vállára;
- Hejj-hó, szenvedő arcú bajtársaim, nekem sem ez volt életem legrózsásabb reggele, mégsem így nézek ki, gyerünk felpattanni s pakolni! Délután már nem leszünk itt!

A nagy sürgés-forgásban az emberek mindahányan próbált nem időt veszteni. Siettek, szaladtak, kapkodtak, felejtettek, visszamentek, elbuktak, segítségért kiáltottak;
- Itt kiömlöttek a fotóállvány csavarjai! Valaki szedje össze!
S épp arra fele tartott egy segítő, aki egy hatalmas és igen súlyos dobozt cipelt TaeHyunggal együtt. Egyikőjük sem látott a lábuk elé, s az egyik álnok, felfele álló csavar mégis pont azt a tagot, aki jól kezdte a napot, TaeHyungot szúrta ki, s átszúrta cipője alját, megsértve a fiú védtelen talpát. Az meg is érezte, hogy valami kellemetlen belé is mélyedt, mire felszisszenve ejtette el a ládát, s halk jajgatásokkal emelte magához a lábát.
- OMO! V! Minden rendben!? - rohant oda hozzá SeokJin, aki a közelben rakodott.
- Nem. Nem... Nem úgy érzem. Áú! - szorította össze a szemét, ahogy a Hercegnő leráncigálta róla a cipőt.
- Uramisten - kapott kezdetleges pánikot, ahogy meglátta V vérben ázó zokniját. - Mégis mitől!? Szálka? Tüske? Szög? Hiii Csavar!? - nézett bele a fiú cipőjébe.
- Mi történt? Mi a baj? - vette őket észre Jimin, s azonnal oda rohant.
- Vnek csavar csavarodott a lábába! Kivettem, de szerintem még mindig vérzik a lába. Nézd!
- Gyorsan! Vidd el a kórházba!
- De nem tudom!
- Nincs itt a jogsid!?
- Itt van, de nincs hozzá kocsi! Mind le van bilincselve, s mindegyikbe pakolnak, az utat innen kifele pedig nem tudom, eltévedek, mielőtt eljutnék oda, hogy a béna angol tudásommal elkezdjek kérdezősködni, hogy merre az itteni kórház, mert ugyan a táblák semmit sem érnek, amiért valami idióta módon itt még az anyám kínja is cirill betűvel van írva, Vnek közben meg vérzik a lába, s még akkor is vérzik, mikor nekem gő--
- Jó-jó, nyugi! - ragadta két tenyere közé Hercegnője arcát mélyen a szemébe nézve; - Nem neked esett bajod, szóval minden rendben van - lélegzett mélyeket vele együtt. - Neked... Ez az! Szólok Hoseoknak!
- Jimin, ne hagyj itt! - kiáltott párja után, de az csak visszaintett, hogy siet.  - Még is minek ide Hoseok!? Tud varázsolni, vagy repülni!?
Miközben SeokJin és V tehetetlenül s feltartott kezekkel szuggerálták a sérült lábat, Hoseok futástól zihálva érkezett meg a port fel is verve maga alól.
- V, tarts ki! - nézett sajnálkozóan szerelmére, mialatt a másik lábról is levette a cipőt, majd a zoknit is, hogy azzal kösse be a sérült felet, s tényleg, mint aki ért hozzá olyan hatást nyújtott, ami még Jint meg a visszaérkezett Jimint is megtévesztetette. Hoseok stabil céltudatossággal emelte föl karjaiba Vt, direkt mezítláb hagyva őt, s már sietett is vele el.
- Látod, Jin? Ilyen esetekben a pár másik felének mindig akad valamilyen biztos és gyors ötlete.
- Értem... Okos voltál, Jimin.
- Nyaj, ne mondj ilyeneket, elpirulok! - dörzsölte meg orra csúcsát. - Miattad jutott úgy is eszembe, mert kettőnkböl indultam ki.

Közben Hoseok sikeresen szerzett kölcsönbe egy biciklit a kempingben tartózkodó ázsiaiaktól. Vt felültette a rácsos, de nem annyira kemény csomagtartóra, míg felszállt elé. Így már sebtiben megtudták találni a kijáratot és a főutat árkok-bokron átszáguldva.
- H-Hoseok... - suttogta V, miközben megkapaszkodott két kézzel görcsösen a feneke alatti rácsokba. - Nem hinném, hogy nagy bajom van... A kórház sem szükséges...
- De. Kell. Elfertőződhet is akár. Szó sincs róla, hogy ne vigyelek dokihoz.
- De ha messze van?... - nézett le V Hoseok erős és folyamatos pedálozására, majd aggódóan föl.
- "Messze"? Mit számít az? Úgy sem fogok kifogyni az energiából. Ahhoz túlságosan féltelek.
- Szeretlek...
- Hm? Mit mondtál?
- Nem, semmit, csak csuklottam - mosolyodott el, amit el is rejtett, ahogy Hoseok hátához döntötte a fejét.
- Meg kéne kérdezni, hogy jó irányba megyek-e. Mert eddig csak érzésből tekertem... - szólt Hoseok, látva, hogy egyre több kedves arcú ember sétálgat a járdán, akiket nem fél megkérdezni. - TaeTae, hogy van angolul a kórház?
- N-Nem tudom... De ha megállunk valaki előtt, akkor biztos eszembe jut! - mondta, mire leszólítottak két lányt, s V már kérte is az útba igazítást;
- Hi! Where Doktor House? - mondta egy kis akcentussal is megspékelve, de a két lány ezt nem értette. Az a sorozat már jó pár éve befejeződött, ami elé a kis TaeHyung betetette a where szócskát. De még mielőtt a Grace Klinikákra rákérdezett volna, jobb kommunikatív ötlet ütőt szöget a fejében; - I need you, Doctor!
- Oh megértették! - mosolyodott el Hoseok, ahogy a két lány felvilágosulva összenézett, s keresztet is mutattak, hogy biztosra menjenek, visszakérdezzenek. Így már biztosra menve nyújtották is ki a kezüket egyenesen tovább a messzi, meredek lejtő felé, ahol majd fel kell tekerniük, s majd ott, a tetőn lesz a doktor ház.
- De jó - zihált Hoseok már a lejtő közepén tartva. -, sose csináltam még hegy mászást. Főleg nem biciklivel.
- Tartsd ki~... Fighting~...
- Te tarts ki...
TaeHyung annyira szívesen ráállt volna a lábaira, gyalog megtenni az utat, kézen fogva Hoseokkal, de ahogy erre gondolt, érezte, hogy talpába bele nyíllal a fájdalom. Nem volt valami kellemes helyzetben. S ahogy azon kezdett töprengeni, hogy mi okból is nem tudja használni a lábait, testét kirázta a hideg. Végtagjai kis remegésekbe kezdtek, s ő maga pedig félt. Lehet, hogy most jutott el a tudatáig, hogy tényleg egy csavar csavarodott a talpába, s most annak a helyén egy lyuk tátong.
- Megérkeztünk - fújta ki magát Hoseok, és megállt a doktor ház első ajtaja előtt, ami a leginkább hasonlított egy rendelőhöz. Gondosan kitámasztotta a biciklit, majd leszállt róla, hogy Vt újra karjaiba vehesse, de ebben megakadályozta őt a döbbenet; - Jaaaj szegénykém, te egész úton sírtál!?? - szakadt meg a szíve, ahogy szerelme nedves arcára pillantott.
- Nem is sírtam... - mondta komolyan V, miközben szemeiből tovább potyogtak a könnyek.
- Szegénykém... - suttogott, s közelebb lépve és szerelméhez hajolva simogatóan egy hajszálat fésült a füle mögé; - Ennyire fáj? - kérdezte, miközben tenyere melegen rásimult a fiú hideg orcájára, és egy várt is, meg nem is gyógyító hatású csókban részesítette a néma ajkakat. Finoman, mégis játékosan vándorolt a jól ismert érzékeny részeken, s ahogy elengedte, V elpirult... Angyali szelídséggel fejrázással válaszolt;
- Nekem már nem. Csak a talpamnak fáj. De nekem, neked köszönhetően már nem - ismételte meg, s szerelme nyakába csimpaszkodva szorosan bújt az ő hős ideáljához.
Ezután boldogan várták ki sorukat, V kibírta a vizsgálatokat, majd ahogy kifele menet a röntgen fénnyel való élményét mesélte Hoseoknak, illetve egyetértettek, milyen maradi az európai kórház, illetve a doktor ház berendezése a koreaitól, nem gondoltak rá, hogy újra biciklire kell pattanniuk, méghozzá sietősen a nélkülük elindult csapat után, a város felé.

76 BTS Ógöszti lelki meglepi titokban

Jimin POV

A felhőtlen augusztusi déli ég napkorongjának veszélyes sugárzása alatt, mindenki a sátrakba lett küldve. A hármunk által elfoglalt kuckóban pedig nem várt lépések neszzenései zavarták meg a csöndet. RapMon hyung már a ló bőrt húzta telefonját az arcára ejtve, nem messze tőle pedig Jin hercegnőm szintén lehunyt szemekkel bóbiskolt hagyat fekve, szépen, egyenletesen s megnyugtatóan lélegezve, miközben én a vállán feküdtem, kényelmesen pötyögtetve a mobilomon. Hálás is voltam ennek a békés s félig-meddig idilli helyzetnek, bár túl hirtelen és hamar kellett elbúcsúztatnom tőle...
- ...Mire a váratlan látogatás? - kérdeztem az előttem megjelent Suga hyungra nézve, aki mintha csak betántorgott volna ide. - Mint láthatod szűken vagyunk - fújtatottam a Leadernim felé bólintva. -, szóval, ha hamar távoznál, az bol-- Hé! Mi a józan vakondtúrást csinálsz!? - tápászkodtam fel, ahogy a betolakodott Suga hyung engedély nélkül helyett találva magának hanyatt feküdt... Fejét Hercegnőm combjára hajtja.
- Nem, nem! Te aztán nem!
- Halkabban, Jiminnie! Felébreszted a pihenni vágyókat, köztük Hercegnőt is.
- Tűnj el! Hess! Hess! - rugdostam.
- Nincs hova tűnnöm, szal' - hunyta le szemeit s még jobban Jin fedetlen bőrére fordult.
- Megpukkadok!!!
- Hahaha Ezt már szeretem - mosolyodott el...
- De komolyan! Miért vagy itt? Nem tudsz JungKooknál pihenni? JG nem fog repesni az örömtől, ha csak úgy ott hagyod őt egyedül!
- Menedzsernim vele van - válaszolta egyhangúan.
- És? Akkor te már nem lehetsz ott?
- Nem vagyok jó hatással JungKookra...
- Huh?
- Lázas... Miattam lázas... Pusztán a közelségemtől lázas...


"Micsoda problémák..." fűztem Suga hyung mondandójához csupán ennyit, s tovább éltem a magam útján, legalább is próbálva nem arra gondolni, hogy most már nem csak RapMon hyungnak, de egy még nagyobb nyűgnek is jó éjszakákat kívánhatok a következő éjjeleken. Az én szerelmemet körül veszik a sakálok!... Pityeregni lett volna kedvem Jin hercegnőm karjaiban, de a késői ebéd után más tevékenység elébe állítottak; Mosogatnom kellett. Nem tudom, miért nem gondolnak arra, hogy a mosogatószer mennyire káros hatással lehet egy idol kezére.. Dehát rám hagyták a nagy vödröt, hogy nagy habba vágjam a fejszémet. S úgy is tettem! A kemping csapjainál, ahol alig volt valaki, bele kezdtem a habfürdőbe. Vertem a habot habverővel habozás nélkül. Közben minden hiába, nem tudtam kiverni a fejemből azokat a hímeket a környezetemben, akikre szempillantás alatt képes vagyok féltékennyé válni.
- Mi ez a gondterhelt arckifejezés?
- Jin!
- Grimaszoltál... És pedig a mosogatás nem szokta ennyire bántani a kedvedet...
- Nem, semmi bajom, én csak etünödtem magamban - mosolyogtam.
- Mi nyomaszt?... - nem lehet neki hazudni...
- S-Semmi. Csak egy apróság - lógattam le a fejemet, és tovább mosogattam. "Szégyen vagyok..." Törölgettem a tányért, nyomkodtam a mosószeres szivacsot... Már tényleg minden csupa hab volt. Lehetséges, hogy a lefolyó másik végénél már ingyen habfürdöznek! A kezembe vett fekete serpenyô, már szín tiszta fehér tejútrendszer. Azt se látom, hogy mi kavarodik a kezembe, egy jégkocka csipesz vagy egy katonai leveses lábos, de azt hiszem most már a vége felé lehetek.
- ... Öt, hat... - számolgatott suttogva mellettem Jin az evôeszközöket. - Jó' van, Jimin, már csak egy vágókés van hátra.
- Ahh de jó - sóhajtottam. - Csak meg kell találnom - bámultam a nagy fehérségbe félmosollyal, mire vállamra csúszott Hercegnőmnek karcsú keze. Jólesôen átrázott a hideg, ahogy éreztem, rám nehezedett.
- Ha a nyelénél sikerül megfognod a kést, kapsz tőlem valami meglepit - szólt halk szavakkal, és ajkait arcomhoz nyomta. A szerény puszi hangja a fülembe süllyedt, nyomott hagyva visszhangzott, ami miatt eluralkodott rajtam az érzés. Akarom ôt, nagyon akarom!
- ...Izgatsz, szerelmem?... - fordítottam fejem felé, de ô már a kezemet figyelte, ahogy belenyúlok a habba.
"Ha ezen múlik!... Ha ezen múlik, hogy Jin valamivel is megajándékozzon, egy dinoszauruszt is kiemelek innen!"
Koncentráltam a tapintásaimra, teljesen az érzékeimre hagyatkozva; Csak fel kell ismernem a habréteg alatt a hideget meg a meleget. "A nyele az fából van annak késnek, nem?" - gondolkodtam, mire egyik ujjam hozzáért. Megéreztem a hûvösséget a fém részének, így már kaptam is a másik feléért. A faragott részénél emeltem ki, a magasba felmutatva, mint akár egy gyôzelmi serleget.
- Oh! Ez egy villa.
- Mi a f*sz!?
- Nem... Ez egy villa!
- Jin! Te tudtad ezt!
- Hjaaj ne vedd a szívedre, hogy nem sikerült - simította le tenyerét karomon, ahogy arrébb lépett tôlem.
- Direkt csináltad! Szadizol! - nevettem gyanúsítgatva.
- Én?
- Pimasz mosoly van az arcodon, Hercegnô!
- De mégis jobb kedved lett.

"Ez igaz... Elég, ha... Elég, ha csak vele törődök és senki mással! Nem kéne kényszerítenem magamat, hogy rajta kívül bárkivel is törődjek."
S ezzel még ha Jinnek el is kellett mennie fotózásra, akkor sem mostam le arcomról a szerelmes mosolyomat.
- Mit vigyorogsz? Beleszerettél egy fakanálba? Ha meg annak örülsz, hogy befejezted, ne tedd. Itt egy másik adag! - dörmögte JungKook egy szokatlan s mélyebb hangon. Ha felé nem fordulok, ki sem találtam volna, kicsoda az. Mellém letette az új vödörnyi edényt, én pedig végig néztem inkább rajta, már csak az ellenében is, hogy nem kellene mással foglalkoznom, csak az én Hercegnőmmel.
- Az... - mondta, ahogy észrevette, hogy bámulom a homlokához rögzített vizes borogatás. - Lázam volt...
- Tudok róla.
- Huh?...
- Suga hyung mondta.
- Aha... - nézett el sarokba kívánkozó komor tekintettel, de mielőtt lelépett volna, megállítottam;
- Ha van kedved, nyugodtan kiöntheted a lelked nekem... Meghallgatlak. A hyungod vagyok.
- Jimin... - nézett meglepetten vissza rám reménnyel könnyesedett szemekkel.

Majdhogynem három órányi beszélgetés után egy félig árnyékos, félig naplementés gyalogos keresztezős közepén megálltunk. Nem is volt egy lényeges mondata sem az eszmecserénknek, JungKook mégis közvetlenül elém lépett s a lelkemre kötötte, hogy minden egyes szó, amit hallatott velem: titok. Ez egy titkos lelkizés volt.
- Jó, oké!... - köröztem egyet a fejemmel, enyhén körül is nézve. - Na menj, isten hírével, azt' légy férfi, Golden Maknae! - hessegettem el gyorsan, de szépen a kempingező helyünk fele, a levelek árnyékaival díszített úton, mert észrevettem, hogy a másikon, amelyen vakítóan süt vissza a Nap, Jin tart felém, ide, a kereszteződéshez;
- Jin... - mosolyogtam rá. - Te tudod, hogy augusztusban miért van mindig ennyi minden a feje tetején?
- Én is ezt kérdezném. Nem hittem, hogy ilyen nehezen foglak megtalálni.
- Kerestél? - csillogtak fel jobban a szemeim, s ha kutya lennék, a farkamat is megállás nélkül csóválnám.
- Mutatni szeretnék egy titkos helyet - mondta aranyos módon, én meg hirtelenjében egy óvodássá változtam, aki még a cukros bácsival is képes lenne elmenni arra a bizonyos titkos helyre, amit SeokJin talált.
Követtem hát őt, direkt lemaradva a háta mögött, hogy a látvány élvezetébe süllyedjek. Normális, ha a Szerelmem tarkójáról ennyire visszacsillog a Nap?? Meg akarom érinteni! Meg akarom csókolni!
- Erre - döntötte a fejét két nagy bokor nyílása felé, majd átvágva magunkat egy hosszas szűk járaton, magas fák közé érkeztünk, egy nem használt épület háta mögé. - Ezt nézd! - került meg egy igen nagyon széles törzsű fát, mire én is, s nem tudtam hinni a szememnek, hogy olyan földig érő ürege van, mint amilyen a mesékben szokott lenni. Mintha két fa ölelkezve nőtt volna össze, és közéjük szépen be lehet állni, sőt ülni!
- Ez nem mesterséges, megnéztem - mosolygott, s végig húzta a kezét a fakérgen, én pedig ugrásból karoltam át őt hátulról. - Jimin!?...
- Hihi Én csak arra lennék kíváncsi, hogy miért hoztál ilyen romantikus helyre. Mond csak meg! Mi az oka?
- Csak úgy... meglepiként...
- Aha!... Akkor én meg csak úgy... fogom a célzást.
- N-Nincs is semmi féle célzás... - fordult meg a karjaimban, megmutatva azt a kipirult, szép arcocskáját.
- Deee Aranyos vagy! - estem neki egy hatalmas csókkal, mire hátra lépkedtünk, be, a széles üregbe. "Pár madár csicsergése, kabócák zaja... Mit számít! A Hercegnőm hangja is hozzájuk társulhat, nem de?" bújtam szorosan a nyakába és egyre hangosabban kezdtem hajtogatni a nevét, még akkor is miközben a bőrénél játszadozó nyelvem erejében siklott útján. - Ennivaló vagy! Ne fogd vissza magad - nyomultam rá mégjobban, de Jin mindenét csak összeszorította. Behunyt szemekkel mereven s összezárt lábakkal állt vigyázzban, viszont én hátranyúlva finoman belemarkoltam combja húsába. Egy kényelmes terpeszbe húztam lábait magam előtt s gyengéden kezdtem bele az előjáték gyönyöreibe; hozzá dörzsölődtem; - Ahh Ez az!... Pont ez kellett!
- Jimin! - nyögött fel, ahogy markolászásom közben nem tudtam megállni nem bele csípni a fenekébe. Másik kezemmel pedig markomba kaptam a pólója alját s lejjebb húztam őt elég vadul, de ő mégse akadékoskodott, helyette próbálta tenyereit lapockáimra tapasztani. - De strapabíró most valaki! - húzódott nagy mosolyra örömteli arcom. - Ugye kaphatok többet? - hajtottam le a fejemet s két-két ujjal már bent voltam a nadrágjában.
- Ácsi... Csak... Csak azért engedem ezt meg, hogy segítsek a kis lelkednek, hogy kívül-belül jókedved legyen.
- Boldog is vagyok! -  cuppantam széles mellkasára gátlások nélkül. Nyaldostam.
- Ahh Szeretlek, n-nagyon!
- Ez az... - ugrottam meg a hiányos önkrontollom miatt. - Beszélj még! Élvezem - szorítottam államat vállára s csípőm rezzenéseinek gyümölcseiből csemegéztem. - Legszívesebben keményen benned lennék! - kergettem ábrándokat hevültségemben, s kinyújtott nyelvemet hirtelen bedugtam ajkai résébe;
- Tudom, tudom - nyomott el magától szinte azonnal. - Érzem, hogy mindened remeg, de nem kaphatsz most meg. Teljes egészében nem lehet.
- I-Igen... Igazad van! Itt barbár dolog lenne...
- Igen. Legyen most elég.
- Rendben... - pusmogtam, majd angyal szállt el felettünk, s mozdulatlanokká lettünk. Itt a hazaindulás ideje...

Jin kihúzta magát, én pedig fölnéztem rá, szépen, alázatos módon, aki hallgat a halk szóra is, de... a pólója a markomban felejtődött... "Ez nem lesz jó... Itt nem lehet abbahagyni! Már az árral sodródok. Ha most nem csöppenek a tengerbe s merülök le legalább egy-két gyönyörű gyöngyért..."
- Cs-Csak egy kicsit még... Gyere! - rántottam őt vissza, a közvetlen közelembe;
- Nem lehet. Fel fogsz izgulni!...
- Az a nagy baj, hogy már fel vagyok izgulva! E-Ezért csak egy keveset... Adj még a lelkem nyugodtságáért. Elég nekem ez is! - nyögtem a testére áhítozva s célpontba vettem azokat a piros ajkait. Rögtön kóstolgatni kezdtem alaposan biztosra menve, hogy annyira édesek-e, mint amennyire most kinéznek. Nem csalódtam, igen volt a válasz, sôt olyan aromát ízleltem meg, hogy nem csak kóstolni, hanem megenni akartam. Egyenletlen mozgásra folyamodott a szám. Egyszerre akartam dugni a nyelvem nyelvéhez és szívni az ajkaimmal ajkait. Akartam, nagyon, és próbáltam, ziháltam, csináltam, élvezve, hogy a számmal egy egész orgazmust élhetek ki. Örömkiáltásra kéztett az élmény, hogy csupán ennyi forró nedvességgel rá tudtam venni a kedvem annak a tengelynek az elhagyásához, ami fölött már csak felhőtlenség van. Igen, oda emelkedtem én, még annak az ellenére is, hogy Jin útközben meghátrált. Megmerevítette az ajkait, s igyekezte összezárni, miközben többször volt azon a próbálkozáson, hogy nevemen szólítson, de nem engedhettem. Nem tudtam csak úgy beszédhez engedni ôt, hisz hagy legyenek most az enyémek azok, amik hozzám is tartoznak. Így érezhetem, hogy az vagyok, aki, s körülöttem olyan szép minden, egyszerűen minden, aminek ő a középpontja. "Igazán köszönöm." Gondoltam, s Jin hercegnôm orcáját megsimogatva emelkedtem le párnás ajkairól, mik lihegésbe kezdve hozzám szóltak;
- Nem kaptam levegôt!...
- Szeretlek, Hercegnô!
- Én is, de nyugodj le nekem, jó? Nyugszik!...
- Bocsánat na! - vigyorogtam. - Elnézést... Bááár TE mondtad, hogy segítesz a kis lelkemen! S nekem hát ez kellett. Meg aztán... már alapból ezzel az egész 'mutatok egy meglepi titkos helyet' dologgal felizgattál! Vagy még előtte sokkal hamarabb(?)...
- Máskor nem kapsz meglepit!
- Naa Tiltakozom! Semmiről nem tehettem! Augusztusban senkit sem hagyhatnak ki a maguktól jövő meglepetések! - mosolyogtam aranyos módon, hogy megolvadjon Hercegnőm szíve, mire meg is simogatta a fejem búbját, miután megigazította az általam majdhogynem széttépett pólóját.
- Menjünk vissza a part mentén, jó? De titokban! - lesett a tengere süllyedt sötét s csillagos ég felé, majd vakon fogta meg selymes kezével az enyémet. Így, édes kettesben sétáltunk vissza az esti parton.

XX. FÉNYnyel hazafelé {Eladó-Kiadó}

Éjszakába nyúlt el az összejövetel, és éjfél után tizenhat percre már szét is széledtek az emberek. Zico bátyja eltűnt a sötétségben kísérőjével együtt nyomtalanul, míg YuKwon és MinHyuk a lámpafényben áztatott járdán sétálva integetve búcsúztak el a többiektől.
- JiHoonshi, jössz? - kiabált Taeil visszafordulva a kaszinó felé, ahol a kérdezett személy kedves kis mosolygó arccal támasztotta ki az ajtót. Csak kikísérte Taeiléket;
- Én itt maradok a főnökkel, egy megbeszélés erejéig, de reggel majd találkozunk - integetett, s miközben Taeil elkezdte számolgatni, hogy pontosan hány óra múlva is lesz az a bizonyos reggel, ami még a nyakukban sem hever, háta mögött Zico szódásszifonnal a kezében szétdörögve próbálta lehúzni a sliccét;
- Kell, kell... Kell, hogy legyen... egy hód... nem, egy híd. És - csuklott hangosakat s kereste az említett helyszínt, de végül csak egy fát járt körbe, meg-meglocsolva azt. - Nincsen híd... Nincsen, miről folyóba ugrani... Csobbanva csurgatni... Hát akkor fejjel a fának-- - verte szánt szándékkal a homlokát bele, mire a kéreg meg is repedt. Ő pedig még buggyantabban dúdolta azt, ami csak az eszébe tudott jutni ilyen állapotban. Majd cirógatóan átölelte a szódásszifont, hogy most csak neki csak most hangosabban daloljon: - Ne is foglalkozz velük, hogy rajtunk nevetnek! Csak egy perce ismerlek, de már annyira szeretlek!
- Zico! Zico! Zico, mit csinálsz!? - rohant közelebb hozzá Taeil, de nem mert a szétdűlő csámpázó elé menni. - Hagyd abba Zico, ez egyáltalán nem vicces! Húzd fel a slicced s rángasd ide a beled józan állapotban!
- Vodka szódásszifonban? Az csúcs! - kuncogott Kyung a hátuk mögött. - Zicoya a tudta nélkül kikeverte magának az ütős Fényt... Százezer százalék, hogy annyira be van rúgva, mint papucs az ágy alá. Össze kell kaparnod, Taeilya!... Hajrá! Én addig ide furikázom a kocsit.
- Ya! Zico! Hallottad? Össze kell kaparnalak, szal' sebtiben teremj ide!
- Taeilshi! Hát én varázsszőnyegen lebegek! Szállok má'!
- Gyere, gyerek!
- Hova megyünk? Juuuj Csak nem partyzni hívsz?
- Dee, beezony! Hát persze, hogy oda! Meghívlak egy partyra. Csak te és én meg az öklöm!
- Juuj de jó!
- Gyere már! - csípte nyakon a részeges fiatalt, akit elvileg beengedett személyes körében, mint párkapcsolatát kiegészítő másik félt. - Szedd össze magad! A kedvemért... S nézz a lábad elé, hé! - fogta derékon a fiút, aki elbotlott benne. - Ott dudál Kyung! Gyere, hazavisz minket.
A kocsinál Taeil és Kyung szó szerint próbálta betuszkolni Zicot a hátsóülésre, hogy ott majd elfekszik, oszt' kész, de a részeg állapotban lévő kapálódzott s önkontrollján kívül esett.
- Elegem van! Csapjuk rá a csomagtartó ajtaját!
Taeil kijelentésére a két józan összenézett, mire Zico is felemelkedett közöttük:
- Stipi-stop az anyósülés!

Így indultak el. A sárga háromszöget követve, behajtva rengeteg körforgóba, és onnan kihajtva a haza vezető út felé. Magas lámpaoszlopok fogadtatása alatt haladtak egyre a távolba, a kopár síkságon, miközben egy autót sem találtak maguk mellett. A fény nyalábbak szabályosan siklottak a kocsi ablakain, s egyre csak gyorsabban nyaltak rajtuk végig, mégis nyugodtságot árasztott az egész haza felé vezető út. Zico a végtelenbe nyúló fekete eget kémlelte, és azalatt el-elsuhanó lámpák izzóit, ahogy az arcát megvilágították. Közben Taeil elfeküdve a hátsóülésen elaludt. Egy másik személyről való gondoskodás igazán kimerítő tud lenni a számára, semmi kétség. - Most vagyunk körülbelül félúton - mondta Kyung, s bekapcsolta a rádiót:
- S, ha megrendeltem az ételem, a menüben attól a fogásokat még megnézhetem. S miért vagy gonosz még velem? Mikor lehet, hogy nem én vagyok rossz, hanem az étterem.
Átkapcsolta, mire a napfelkeltéről szóló időjárás utolsó szavait csípte el, méghozzá, hogy heves széllökések várhatóak. Majd ismét átkapcsolva egy jól ismert műsornak az öreg dallama szólalt meg;
- Rádiókabaré, az elmúlt év esszenciája. Következzék a következő fellépőnek alkotói módszere egy mondatban és ő maga a "műtő előtt felejtett mikrofon" című előadásával... Császkálás közben való ihlet nyerés, egyszóval; hallgatózás.
- Látom, kihevert minden eddigit! Hát akkor irány a második műtét!
- De főorvos úr, hányszor kell még elmondjam; engem nem kell műteni!
- Miért? Mivel hozták be?
- Mentôautóval.
- De milyen betegséggel?
- Azt nem mondták. Csak értem jöttek, s mondták, operáción fogok átesni.
- Ön erre mit mondott nekik?
- Azt, hogy a keresett személy, a szomszédom.
- Mikor történt mind ez?
- Azelôtt, hogy a szomszédom meghalt.
- Mibe halt meg?
- Gondolom abba, amivel engem behoztak.
- Hát még ennek az ellenére is meg kell, hogy műtsük...
- Egy frászt! Haza megyek!
- Nem-nem. Tegnap magában felejtettük az ollót.
- Dehát nem szúr semmi.
- Persze, hogy nem, mert egy tálban van, a csipeszekkel együtt.
- Jó, hogy nem az egész felszerelésüket nem pakolták belém.
- Mi tagadás, eltûnt néhány dolog. Ezért kell magába belenéznünk.
- Áhhh Én mindenre nyitott vagyok már... De remélem ennél a mûtétnél nem követik el ugyanazokat a hibákat!
- Ne féljen, most teljesen új hibákat fogunk elkövetni.
- Zicoya!... Ne aludj itt, elől.
- Huh? Mi!? - nyitotta fel eddig csukva tartott szemeit Kyung hangjára.
- Menj hátra! Veszélyes elől aludni.
- Menjek hátra?... Taeilhez? - nézett hátra, a kényelmesen összekuporodott testre, mire óvatosan kezdett oda mászni a gömbölyödött háthoz, és lábát feltéve, az idősebbik farkcsontjához simult. A szoros közelségben szapora s mély hangot hallatva lélegzett. "Taeilya... Ha... Ébren lennél..." szédelgett felette részegen s visszafojtott mindenféle zajos mozdulatot s rezzenést, így azok helyett menekülő reflex szerűen bújt élettársa nyakába. Vastag ajkait résnyire tátva megérintette velük Taeil pihe-puha nyakánál a bőrt, s egy bizonyos kedvnek a fellobbanása által följebb kúszott, tovább ízlelgetve az öröm útját. "Ahh Basszus!" homályosodott el szeme világa, miközben ezresével villantak fel agyában a különbözőknél különbözőbb képek; nyulak a réten; egy vadászles lerombolva; egy ajtó berúgva, az alsó része letépve; italok, szilvák, szőlők és virágok más-más helyeken heverve; s ruhátlan testek elmosódott körvonalait kivéve: Zico teste egyre csak remegett s remegett. Éhes ragadózóként dolgozik kéj vágyainak elhamvasztásán, s ehhez Taeil állát szükséges csókolgatnia, de alúl, a hevültségében felmelegedett részein is muszáj megszorítania a hurkot.
- Naaa... - szólalt meg hirtelen Taeil. - Fekvőrendőrökre ne két kerékkel menj rá! Az rossz a kocsinak - figyelmeztette a sofőrt, Kyungot, de ő éppen az út hepe-hupás részei felett való elrepüléssel foglalkozott, így nem hallotta az álmában beszélő Taeil suttogó szavait. - Leesek!
- Csak Pszt!... - szólalt meg Zico a fiúja füléhez hajolva. - Pszt!... Aludj... Tovább... - suttogta, s a fiú lenyugodott arcát nézve ő is megkönnyebbült, mindenestül, mire keze már siklott is végig a védtelen derékon egyszerre gyűrve s simítva a ruhát, majd átkarolva azt, ledöntötte a fejét az ülésre.
- Megvagytok ott hátul? - kérdezte Kyung. Lehetséges, hogy most ért el hozzá Taeil suttogó hangjának foszlányai, mire hátra is nézett a visszapillantó tükörből. - Ohhh de aranyos! Örülök, hogy ilyen a kapcsolat köztetek. Mióta jöttetek össze? - érdeklődött, de feleletet egyik sem adott, aludtak.
Csak később, mikor a belváros igaz buzgó fényei sodrottak az alvó pároson, akkor az egyikük, felébredve s nem is furcsállva semmit, kikulcsolta a lábait Zicoéból, s nehézkesen felült, kitekintve az ablakon.
- Kyung, hallod!?
- Igen?
- Itt ki is tehetsz. Eszembe jutott, hogy elugorhatok bért szedni.
- Éjjel?
- Ő ilyenkor dolgozik - vont vállat, majd megköszönve a fuvart, kiszállt az autóból, majd ahogy maga mögött becsapta az ajtót, visszanézett; - Ohh majd elfelejtettem! - vette észre Zico mellett a szemüvegét. Újra kinyitotta, felvette azt, s egy újabb ajtó csapódással elköszönt Kyungtól.

Jelentős idő múltán; Zico még mindig az autóban, egy garázsba beparkolva ébredt magára. Az ajtót nyitva találta, s látta, hogy hajnali virradatra készül a Nap s az ég. Kilépve a főútra, egy nagy, széles, méghozzá számára teljesen ismeretlen kanyar ívében állott meg. A városnak egy balszélsőbbik kerületében volt, de ő ezt nem tudta, s azt se, hogy merre induljon haza...